–

a Land Sachsen‑Anhalt képviseletében J. Barone, meghatalmazotti minőségben,

–

az Európai Bizottság képviseletében C. Valero, B.‑R. Killmann és T. Maxian Rusche, meghatalmazotti minőségben,

1

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelmek a foglalkoztatás és a munkavégzés során alkalmazott egyenlő bánásmód általános kereteinek létrehozásáról szóló, 2000. november 27‑i 2000/78/EK tanácsi irányelv (HL 2000. L 303., 16. o.; magyar nyelvű különkiadás 5. fejezet, 4. kötet, 79. o.) 2., 6., 9. és 17. cikke, valamint az Európai Unió Alapjogi Chartája (a továbbiakban: Charta) 21. cikkének értelmezésére irányul.

2

E kérelmeket a TK (C‑773/18), UL (C‑774/18) és VM (C‑775/18), valamint a Land Sachsen‑Anhalt (Szász‑Anhalt tartomány, Németország) között a felperesek által az említett tartomány általi bíróként és köztisztviselőként történő felvételük során alkalmazott illetménybesorolás folytán állítólag elszenvedett hátrányos megkülönböztetés tárgyában folyamatban lévő három jogvita keretében terjesztették elő.

3

A 2000/78 irányelv 1. cikkének értelmében az irányelv célja „a valláson, meggyőződésen, fogyatékosságon, életkoron vagy szexuális irányultságon alapuló, foglalkoztatás és munkavégzés során alkalmazott hátrányos megkülönböztetés elleni küzdelem általános kereteinek a meghatározása az egyenlő bánásmód elvének a tagállamokban történő megvalósítására tekintettel”.

4

Ezen irányelv 2. cikke előírja:

„(1)   Ezen irányelv alkalmazásában az »egyenlő bánásmód elve« azt jelenti, hogy az 1. cikkben említett okok alapján nem szabad semmiféle közvetlen vagy közvetett hátrányos megkülönböztetést tenni.

(2)   Az (1) bekezdés alkalmazásában:

[…]”

5

Az említett irányelv 6. cikke a következőképpen rendelkezik:

„(1)   A 2. cikk (2) bekezdése ellenére a tagállamok rendelkezhetnek úgy, hogy az életkoron alapuló eltérő bánásmód nem jelent hátrányos megkülönböztetést, ha a nemzeti jog keretein belül egy törvényes cél által objektíven és észszerűen igazolt, beleértve a foglalkoztatáspolitikát, a munkaerőpiaci és a szakképzési célkitűzéseket, és ha a cél elérésének eszközei megfelelők és szükségesek.

Az ilyen eltérő bánásmód magában foglalhatja, többek között:

(2)   A 2. cikk (2) bekezdése ellenére a tagállamok rendelkezhetnek úgy, hogy a foglalkoztatási szociális biztonsági rendszerekben a rendszerbe történő belépés korhatárhoz kötése, továbbá a nyugdíjra vagy rokkantsági ellátásra való jogosultság [helyesen: a rendszerbe történő belépés, továbbá a nyugdíjra vagy rokkantsági ellátásra való jogosultság korhatárhoz kötése] – beleértve az ilyen rendszerek alapján a foglalkoztatottak vagy a foglalkoztatottak csoportjai, illetve kategóriái részvételének különböző életkorhoz kötését – és az ilyen rendszerekkel kapcsolatos biztosításmatematikai számításokban az életkor használata nem jelent az életkoron alapuló hátrányos megkülönböztetést, feltéve, hogy ez nem eredményez a nemi hovatartozáson alapuló hátrányos megkülönböztetést.”

6

Ugyanezen irányelv 9. cikkének a szövege a következő:

„(1)   A tagállamok biztosítják, hogy az irányelv által előírt kötelezettségek betartatására szolgáló jogi és/vagy közigazgatási eljárások – beleértve az általuk megfelelőnek tartott egyeztetési eljárásokat – minden olyan személy számára hozzáférhetőek legyenek, akik úgy érzik, hogy az egyenlő bánásmód elve alkalmazásának elmulasztása miatt őket sérelem érte, még akkor is, ha az a jogviszony, amelyben a feltételezett hátrányos megkülönböztetés történt, már nem áll fenn.

[…]

(3)   Az (1) és (2) bekezdés nem érinti azokat a nemzeti jogszabályokat, amelyek az egyenlő bánásmód elve tekintetében az eljárás megindításának határidejét szabályozzák.”

7

A 2000/78 irányelv 17. cikke kimondja:

„A tagállamok meghatározzák az irányelv következtében elfogadott nemzeti rendelkezések megsértése esetén alkalmazandó szankciókat, és minden szükséges intézkedést megtesznek annak biztosítására, hogy azokat alkalmazzák. A szankciónak, amely állhat az áldozat [helyesen: károsult] részére fizetendő kártérítésből, hatékonynak, arányosnak és visszatartó erejűnek kell lennie. A tagállamok legkésőbb 2003. július 19‑ig értesítik ezekről a rendelkezésekről a Bizottságot, és haladéktalanul bejelentenek valamennyi későbbi, ezeket érintő módosítást.”

8

A 2006. augusztus 14‑i Allgemeines Gleichbehandlungsgesetz (az egyenlő bánásmódról szóló általános törvény, BGBl. I,.1897. o.; a továbbiakban: AGG) törvény 1. cikke értelmében e törvény célja a faji vagy etnikai hovatartozáson, nemen, valláson, meggyőződésen, fogyatékosságon, életkoron vagy szexuális irányultságon alapuló hátrányos megkülönböztetés megakadályozása, illetve kiküszöbölése.

9

Az AGG 7. §‑ának (1) bekezdése az alábbiakat mondja ki:

„A munkavállalókkal szemben tilos az 1. §‑ban szereplő indokok valamelyikén alapuló bármely hátrányos megkülönböztetés […].”

10

Az AGG „Kártérítés” című 15. §‑a az alábbiak szerint rendelkezik:

„(1)   A hátrányos megkülönböztetés tilalmának megsértésével okozott kárt a munkáltató köteles megtéríteni. A munkáltató nem köteles kártérítésre, ha a kötelezettségszegésért nem felelős.

(2)   A munkavállaló a nem vagyoni kárért megfelelő pénzbeli kártérítést követelhet.

[…]

(4)   Az (1) vagy (2) bekezdés alapján fennálló igényt két hónapon belül írásban érvényesíteni kell, kivéve ha a kollektív szerződés felei másként állapodtak meg. A határidő álláspályázat vagy szakmai előmenetel esetén az elutasítás közlésének időpontjában, a hátrányos megkülönböztetés egyéb eseteiben pedig abban az időpontban kezdődik, amikor a munkavállaló a hátrányos megkülönböztetésről tudomást szerzett.

[…]”

11

Az AGG 24. cikke értelmében annak rendelkezéseit mutatis mutandis többek között a köztisztviselőkre és a bírákra kell alkalmazni.

12

A C‑773/18. sz. ügyben az alapeljárás felperese 2010. január 1‑jétől lát el bírói feladatokat Szász‑Anhalt tartomány egyik bíróságán. A C‑774/18. és C‑775/18. sz. ügyekben az alapeljárások felperesei 2006. augusztus 1‑jétől, illetve 2009. január 1‑jétől e tartomány köztisztviselői.

13

Az alapeljárások felperesei 2011. március 31‑ig a 2006. július 6‑i törvénnyel (BGBl. I, 1466. o.) módosított, 2002. augusztus 6‑i Bundesbesoldungsgesetz (a köztisztviselők díjazásáról szóló szövetségi törvény; BGBl. I, 3020. o.; a továbbiakban: a köztisztviselők díjazásáról szóló régi szövetségi törvény) alapján részesültek illetményben. E törvény értelmében a bíró felvételekor az alapilletmény‑fokozatát az adott besorolási fokozaton belül e bíró életkorának függvényében határozzák meg.

14

A Bíróság a 2011. szeptember 8‑iHennigs és Mai ítéletében (C‑297/10 és C‑298/10, EU:C:2011:560) megállapította, hogy az életkoron alapuló hátrányos megkülönböztetésnek a Charta 21. cikkében kimondott, és a 2000/78 irányelvvel, különösen ezen irányelv 2. cikkével és 6. cikkének (1) bekezdésével pontosított tilalmának elvével ellentétes a közszolgálatban a szerződéses alkalmazott alapbére fizetési fokozatának mindegyik besorolási fokozaton belül ezen alkalmazott felvételekor, annak életkora alapján történő meghatározása.

15

A kérdést előterjesztő bíróság tájékoztatása szerint Szász‑Anhalt tartomány ezen ítélet kihirdetését követően ugyanazt a megközelítést alkalmazta, mint a Bundesministerium des Innern (szövetségi belügyminisztérium, Németország), amelyik a szövetségi közigazgatási szerveknek a 2012. január 27‑i és 2012. március 23‑i körlevelében azt az utasítást adta, hogy minden, a köztisztviselők vagy bírák által díjazásuknak a köztisztviselők díjazásáról szóló régi szövetségi törvény alapján történő megállapításával szemben benyújtott panaszt utasítsanak el arra hivatkozva, hogy az említett ítélet a szerződéses alkalmazottakra vonatkozott, és nem alkalmazható a köztisztviselők és a bírák helyzetére.

16

A kérdést előterjesztő bíróság által nyújtott tájékoztatásból az is kitűnik, hogy jelentősen eltér a német közigazgatási bíróságok álláspontja azt illetően, hogy a 2011. szeptember 8‑iHennigs és Mai ítéletből (C‑297/10 és C‑298/10, EU:C:2011:560) levezetett elvek alkalmazhatók‑e a tisztviselők és a bírák díjazási feltételeire.

17

Az alapeljárások felperesei életkoron alapuló hátrányos megkülönböztetésre hivatkozva 2013. december 16‑án (C‑773/18), 2012. február 17‑én (C‑774/18) és 2012. december 21‑én (C‑775/18) panaszt nyújtottak be Szász‑Anhalt tartományhoz díjazásuk 2011. március 31‑ig történő megállapításával szemben. Többek között az AGG 15. §‑ának (2) bekezdésében előírt kártérítés kifizetését kérték.

18

A Bíróság a 2014. június 19‑iSpecht és társai (C‑501/12–C‑506/12, C‑540/12 és C‑541/12, EU:C:2014:2005) és a 2015. szeptember 9‑iUnland ítéletben (C‑20/13, EU:C:2015:561) kimondta, hogy a 2000/78 irányelv 2. cikkével és 6. cikkének (1) bekezdésével ellentétes egy olyan nemzeti intézkedés, amelynek értelmében a köztisztviselő vagy a bíró felvételekor az alapilletményére vonatkozó fizetési fokozatot az adott besorolási fokozaton belül életkora függvényében kell meghatározni.

19

Szász‑Anhalt tartomány a 2015. december 18‑án, majd a 2016. december 8‑án elfogadott két törvénnyel a szolgálatában álló összes köztisztviselő és közalkalmazott tekintetében 2008‑ig visszamenőleges illetményemelést alkalmazott. A 2011. március 31‑ig tartó időtartamot illetően az említett visszamenőleges emelésre a köztisztviselők díjazásáról szóló régi szövetségi törvény alapján a köztisztviselők és a bírák által minden figyelembe vett év során ténylegesen megkapott alapilletmény százalékában került sor.

20

A kérdést előterjesztő bíróság pontosítja, hogy ez a visszamenőleges illetményemelés a Bundesverfassungsgericht (szövetségi alkotmánybíróság, Németország) két ítéletét volt hivatott végrehajtani, amelyekben e bíróság megállapította, hogy a Szász‑Anhalt tartomány bírái és köztisztviselői részére juttatott díjazás alacsonyabb a Grundgesetz (Alaptörvény) által előírtaknál, és e tartományt arra kötelezte, hogy 2008‑tól kezdve emelje meg a szolgálatában álló köztisztviselők és bírák díjazását.

21

Az alapeljárások felpereseinek panaszait 2016. március 24‑én (C‑773/18), 2016. június 27‑én (C‑774/18) és 2016. február 24‑én (C‑775/18) azzal az indokkal utasították el, hogy azokat határidőn túl nyújtották be. E tekintetben Szász‑Anhalt tartomány többek között azt állapította meg, hogy a felpereseknek az AGG 15. §‑ának (2) bekezdésében előírt kártérítés megfizetését az AGG 15. §‑ának (4) bekezdés szerinti két hónapos határidőn belül kellett volna igényelniük, és e határidő 2011. szeptember 8‑án, azaz a Hennigs és Mai ítélet (C‑297/10 és C‑298/10, EU:C:2011:560) kihirdetésének napján vette kezdetét.

22

Az alapeljárások felperesei 2016. április 18‑án (C‑773/18), 2016. július 22‑én (C‑774/18) és 2016. március 23‑án (C‑775/18) többek között a Szász‑Anhalt tartományt az AGG 15. §‑ának (2) bekezdésében előírt kártérítésnek a részükre történő megfizetésére való kötelezése iránti keresettel fordultak a kérdést előterjesztő bírósághoz.

23

E bíróság arra keres választ, hogy egyrészt a bírák és köztisztviselők díjazásának a 2008. január 1‑je és 2011. március 31. közötti időszakra vonatkozó visszamenőleges emelése nem valósít‑e meg újabb, életkoron alapuló hátrányos megkülönböztetést, tekintve, hogy ezen emelést a köztisztviselők díjazásáról szóló régi szövetségi törvény alapján elvégzett, hátrányosan megkülönböztető fizetési fokozatba való besorolásnak megfelelően kifizetett alapilletmény százalékos arányában állapították meg.

24

A kérdést előterjesztő bíróság másrészt azt kívánja megtudni, hogy kezdődhetett‑e a 2011. szeptember 8‑iHennigs és Mai ítélettől (C‑297/10 és C‑298/10, EU:C:2011:560) az alapeljárások felperesei számára az érdekérvényesítésre, vagyis a jelen esetben panasz benyújtására vonatkozó, az AGG 15. §‑ának (4) bekezdése szerinti két hónapos határidő. Tekintettel arra, hogy az ilyen, Szász‑Anhalt tartományban benyújtott panaszok 60%‑át e határidő elmulasztása miatt utasították el, e bíróságnak kétségei vannak azt illetően, hogy az olyan tisztviselők és bírák, akik olyan helyzetben voltak, mint az alapeljárások felperesei, az említett ítélet kihirdetését követően tudomást szerezhettek‑e saját díjazásuk hátrányosan megkülönböztető jellegéről.

25

A Verwaltungsgericht Halle (hallei közigazgatási bíróság) e körülmények között határozott úgy, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:

26

Szász‑Anhalt tartomány vitatja az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első és második kérdés elfogadhatóságát, arra hivatkozva, hogy azok nem relevánsak az alapjogvita lezárása szempontjából. Tekintve ugyanis, hogy az alapügyek az AGG 15. §‑ának (2) bekezdése szerinti kártérítés megfizetésére vonatkoznak, nincs jelentősége annak, hogy az alapeljárás felperesei jogosultak‑e illetménykiegészítésre egy állítólagosan elszenvedett további hátrányos megkülönböztetés jogcímén.

27

E tekintetben elegendő emlékeztetni arra, hogy a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint a Bíróság és a nemzeti bíróságok között az EUMSZ 267. cikk alapján létrehozott együttműködés keretében kizárólag az alapügyben eljáró és a meghozandó bírósági határozatért felelős nemzeti bíróság feladata, hogy az ügy sajátosságaira tekintettel megítélje mind az előzetes döntéshozatalra utaló határozat szükségességét az ügydöntő határozat meghozatala szempontjából, mind a Bíróság elé terjesztett kérdések relevanciáját. Következésképpen, amennyiben a feltett kérdések az uniós jog értelmezésére vonatkoznak, a Bíróság – főszabály szerint – köteles határozatot hozni (2017. június 27‑iCongregación de Escuelas Pías Provincia Betania ítélet, C‑74/16, EU:C:2017:496, 24. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

28

Ebből következik, hogy az uniós jogra vonatkozó kérdések releváns jellegét vélelmezni kell. A Bíróság csak akkor utasíthatja el a nemzeti bíróságok által előterjesztett előzetes döntéshozatal iránti kérelmet, ha az uniós jog kért értelmezése nyilvánvalóan semmilyen összefüggésben nincs az alapügy tényállásával vagy tárgyával, ha a probléma hipotetikus jellegű, vagy ha nem állnak a Bíróság rendelkezésére azok a ténybeli és jogi elemek, amelyek szükségesek ahhoz, hogy az elé terjesztett kérdésekre hasznos választ adhasson (2017. június 27‑iCongregación de Escuelas Pías Provincia Betania ítélet, C‑74/16, EU:C:2017:496, 25. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

29

A jelen ügyben a Bíróság rendelkezésére álló iratokból kitűnik, hogy az alapeljárások felperesei a kérdést előterjesztő bíróság előtt azt állítják, hogy a bírák és köztisztviselők díjazásának 2008. január 1‑jétől 2011. március 31‑ig történő visszamenőleges hatályú emelésével az AGG 15. §‑ának (4) bekezdése szerinti új határidő indult, mivel az új, életkoron alapuló hátrányos megkülönböztetést valósított meg.

30

E körülmények között a Bíróság nem állapíthatja meg, hogy az uniós jog kért értelmezése semmilyen összefüggésben sem áll az alapügyek tényállásával vagy tárgyával, illetve hogy az első és a második kérdés hipotetikus jellegű.

31

A fentiekből következik, hogy ezen előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések elfogadhatók.

32

A kérdést előterjesztő bíróság első és második kérdésével, amelyeket célszerű együttesen vizsgálni, lényegében arra keresi a választ, hogy a 2000/78 irányelv 2. és 6. cikkét úgy kell‑e értelmezni, hogy azokkal ellentétes az olyan intézkedés, amely a köztisztviselők és a bírák részére megfelelő díjazásuk biztosítása érdekében visszamenőleges illetményemelést nyújt azon alapilletmény bizonyos százaléka erejéig, amelyet korábban – többek között az egyes besorolási fokozataik tekintetében az alapilletményük alapján felvételükkor meghatározott fizetési fokozat szerint, életkoruk függvényében – kaptak.

33

Amint az a 2000/78 irányelv 2. cikkének (1) bekezdéséből kitűnik, az egyenlő bánásmód elvét ezen irányelv alapján úgy kell értelmezni, hogy az említett irányelv 1. cikkében említett okok alapján nem tehető semmiféle közvetlen vagy közvetett hátrányos megkülönböztetés. Ezen irányelv 2. cikke (2) bekezdésének a) pontja pontosítja, hogy akkor áll fenn közvetlen hátrányos megkülönböztetés, ha egy személy egy másikhoz képest kedvezőtlenebb elbánásban részesül egy hasonló helyzetben az ugyanezen irányelv 1. cikkében hivatkozott valamely ok alapján.

34

Így először is azt kell értékelni, hogy a díjazás olyan visszamenőleges emelése, mint amilyen az alapügyekben szerepel, a 2000/78 irányelv 2. cikkének (1) bekezdése értelmében vett eltérő bánásmódot valósít‑e meg.

35

E tekintetben nem vitatott, hogy a Szász‑Anhalt tartomány 2015. december 18‑i és 2016. december 8‑i törvényeiben szereplő visszamenőleges illetményemelést annak biztosítása érdekében nyújtották az érintett bírák és köztisztviselők számára, hogy olyan díjazásban részesülhessenek, amely a német Alaptörvény által előírt módon összhangban áll feladataik jelentőségével, a 2008. január 1‑je és 2011. december 31. közötti időszakban a korábban megkapott alapilletmény százalékában, miközben az alapilletmény fizetési fokozatát minden egyes besorolási fokozat tekintetében e bírák és köztisztviselők felvételekor az alapilletményére vonatkozó fizetési fokozatot az adott besorolási fokozaton belül a köztisztviselők díjazásáról szóló régi szövetségi törvény alapján életkoruk függvényében már meghatározták. Márpedig a Bíróság kimondta, hogy a 2000/78 irányelv 2. cikkével és 6. cikkének (1) bekezdésével ellentétes az olyan nemzeti intézkedés, amelynek értelmében a köztisztviselő vagy a bíró felvételekor az alapilletményére vonatkozó fizetési fokozatot az adott besorolási fokozaton belül életkora függvényében kell meghatározni (2014. június 19‑iSpecht és társai ítélet, C‑541/12–C‑506/12, C‑540/12 és C‑541/12, EU:C:2014:2005, 52. pont).

36

A kérdést előterjesztő bíróság ennélfogva arra keresi a választ, hogy az életkoron alapuló új eltérő bánásmódot valósít‑e meg az a tény, hogy a köztisztviselők díjazásáról szóló régi szövetségi törvény által az életkoruk miatt hátrányos helyzetbe hozott köztisztviselők és bírák – mivel az alapilletményük alacsonyabb, mint az övékével egyenértékű tapasztalattal rendelkező, de náluk korábban felvett bírák és köztisztviselők alapilletménye – a 2008. január 1‑je és a 2011. március 31. közötti időszakban abszolút értékben kifejezve alacsonyabb illetménykiegészítésben részesülnek, mint ez utóbbi bírák és köztisztviselők.

37

E tekintetben igaz, hogy a tisztviselő vagy a bíró alapilletményének egységes százalékában meghatározott visszamenőleges illetménykiegészítés önmagában nem mutat szoros kapcsolatot az életkorral, és nem tesz különbséget azon érintett személyek között, akikre nem az említett alapilletményt meghatározó hivatkozási rendszer vonatkozik.

38

Mindazonáltal, amint arra a kérdést előterjesztő bíróság rámutat, tekintettel arra, hogy a hivatkozási rendszer a jelen esetben a köztisztviselők díjazásáról szóló régi szövetségi törvény, amely a köztisztviselő vagy a bíró felvételekor az alapilletményére vonatkozó fizetési fokozatot az adott besorolási fokozaton belül életkora függvényében határozta meg, úgy tűnik, hogy e kapcsolat azzal a következménnyel jár, hogy e köztisztviselők díjazásának az alapügy tárgyát képező visszamenőleges emelése, amint azt a Szász‑Anhalt tartomány 2015. december 18‑i és 2016. december 8‑i törvényei előírják, maga is megvalósítja az e bírákkal és köztisztviselőkkel szembeni, életkoron alapuló új eltérő bánásmódot.

39

E körülmények között meg kell állapítani, hogy az alapügyben szóban forgó visszamenőleges illetménykiegészítés a 2000/78 irányelv 2. cikkének (1) bekezdése értelmében vett új eltérő bánásmódot valósít meg.

40

Másodikként azt kell megvizsgálni, hogy ezen eltérő bánásmód igazolható‑e a 2000/78 irányelv 6. cikkének (1) bekezdésére tekintettel.

41

E rendelkezés első albekezdése kimondja, hogy a tagállamok rendelkezhetnek úgy, hogy az életkoron alapuló eltérő bánásmód nem jelent hátrányos megkülönböztetést, ha a nemzeti jog keretein belül jogszerű céllal, például jogszerű foglalkoztatáspolitikai, munkaerőpiaci vagy szakképzési céllal objektív és észszerű módon igazolható, valamint e cél elérésének eszközei megfelelők és szükségesek.

42

A Bíróság több alkalommal is kimondta, hogy a tagállamok elfogadhatnak olyan intézkedéseket, amelyek a 2000/78 irányelv 6. cikke (1) bekezdésének első albekezdése értelmében vett, életkoron alapuló eltérő bánásmódot valósítanak meg. A tagállamok széles mérlegelési mozgástérrel rendelkeznek nemcsak például a szociál‑ és foglalkoztatáspolitika területét érintő célok, hanem az e kitűzött célok elérésére alkalmas intézkedések megválasztása terén is (2014. június 19‑iSpecht és társai ítélet, C‑541/12–C‑506/12, C‑540/12 és C‑541/12, EU:C:2014:2005, 46. pont).

43

A kérdést előterjesztő bíróság szerint a jelen ítélet 39. pontjában megállapított eltérő bánásmód az Alaptörvényből eredő azon cél követéséből ered, hogy Szász‑Anhalt tartomány köztisztviselői és bírái részére megfelelő díjazást biztosítsanak.

44

E tekintetben, mivel a cél e tartomány bírái és köztisztviselői számára olyan mértékű díjazás biztosítása volt, amely összhangban áll az általuk ellátott feladatok jelentőségével, azt jogszerű célnak kell tekinteni (lásd ebben az értelemben: 2019. február 7‑iEscribano Vindel ítélet, C‑49/18, EU:C:2019:106, 66. pont).

45

Azt kell még megvizsgálni magának a 2000/78 irányelv 6. cikke (1) bekezdése szövegének megfelelően, hogy a tagállamok számára biztosított és a jelen ítélet 42. pontjában hivatkozott széles mérlegelési mozgástér keretében az e célkitűzés elérése érdekében alkalmazott eszközök megfelelőek és szükségesek‑e.

46

E tekintetben az alapilletmény egységes százalékában meghatározott visszamenőleges illetményemelés alkalmazása főszabály szerint megfelelőnek tűnik azon cél eléréséhez, hogy a köztisztviselők és a bírák az általuk ellátott feladatok jelentőségével összhangban lévő szintű illetményben részesüljenek.

47

Azon kérdést illetően, hogy ezen intézkedés meghaladja‑e az említett jogszerű cél eléréséhez szükséges mértéket, a kérdést előterjesztő bíróságban felmerül a kérdés, hogy visszamenőleges illetményemelést nem kellett volna‑e más szabályok szerint, különösen az érintett besorolási fokozat legmagasabb fizetési fokozatára való hivatkozás útján meghatározni.

48

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság a 2014. június 19‑iSpecht és társai ítélet (C‑501/12C‑506/12, C‑540/12 és C‑541/12, EU:C:2014:2005) 63., 72. és 86. pontjában lényegében azt mondta ki, hogy a 2000/78 irányelv 2. cikkével és 6. cikkével nem ellentétes az a nemzeti szabályozás, amely olyan életkoron alapuló hátrányos megkülönböztetés megszüntetésére irányul, amely – egy átmeneti időszakban – korábbi, életkoron alapuló eltérő bánásmódon alapuló díjazási rendszerre hivatkozik, amennyiben e hivatkozás szükséges a szerzett jogok védelmének biztosításához és annak hatása idővel várhatóan csökken, majd megszűnik.

49

Ebben az összefüggésben a Bíróság ezen ítélet 81. pontjában megállapította, hogy e sérelem meghatározása, amelyet egy ilyen átmeneti rendszer okozhat az érintett köztisztviselőknek, különös tekintettel az érintett köztisztviselők számára, valamint arra, hogy nincs olyan érvényes hivatkozási rendszer, amely lehetővé tenné a kedvezményezett köztisztviselők és a kedvezőtlenebb helyzetbe hozott köztisztviselők közötti összehasonlítást, különösen bonyolult.

50

Az említett ítélet 96. pontjában a Bíróság ebből az új nemzeti szabályozás hatálybalépését megelőző időszakot illetően azt a következtetést vonta le, hogy az érintett besorolási fokozat legmagasabb fizetési fokozata alapján kiszámított visszamenőleges illetményemelési kötelezettség csak érvényes hivatkozási rendszer fennállása esetén alkalmazandó, és hogy ilyen hivatkozási rendszer nem létezett a köztisztviselők díjazásáról szóló régi szövetségi törvény keretében, mivel annak hátrányosan megkülönböztető szempontjai potenciálisan az érintett köztisztviselők mindegyikét érintették.

51

Márpedig az ítélkezési gyakorlat ezen elemeire tekintettel meg kell állapítani, hogy amennyiben az olyan intézkedés, mint amelyről az alapügyben szó van, megfelel annak a követelménynek, hogy biztosítani kell a szerzett jogok védelmét olyan körülmények között, amelyeket mind az érintett köztisztviselők és bírák magas száma, mind pedig az érvényes hivatkozási rendszer hiánya jellemez, és nem eredményezi azt, hogy az életkoron alapuló eltérő bánásmód korlátlan ideig fennmarad, a 2000/78 irányelv 2. cikkével és 6. cikkével nem ellentétes az, hogy az ilyen korábbi díjazási rendszerhez olyan visszamenőleges illetményemelés kapcsolódjon, amelynek célja, hogy biztosítsa a köztisztviselők és bírák számára, hogy az életkoron alapuló hátrányos megkülönböztetés megszüntetésére irányuló új szabályozás hatálybalépését megelőző rövid időszakban olyan szintű díjazásban részesüljenek, amely összhangban áll az általuk ellátott feladatok jelentőségével.

52

E körülmények között és a kérdést előterjesztő bíróság által elvégzendő vizsgálatok függvényében tehát az alapügyek tárgyát képező intézkedés nem bizonyul olyannak, mint amely meghaladja a Szász‑Anhalt tartomány köztisztviselői és bírái részére – az Alaptörvény által előírt – megfelelő díjazás biztosítására irányuló cél eléréséhez szükséges mértéket.

53

Ebből következik, hogy az első és a második kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 2000/78 irányelv 2. és 6. cikkét úgy kell értelmezni, hogy mivel az irányelv megfelel annak a követelménynek, hogy biztosítani kell a szerzett jogok védelmét olyan körülmények között, amelyeket többek között az érintett köztisztviselők és bírák magas száma, valamint az érvényes hivatkozási rendszer hiánya jellemez, továbbá nem eredményezi azt, hogy az életkoron alapuló eltérő bánásmód korlátlan ideig fennmarad, e cikkekkel nem ellentétes az olyan intézkedés, amely a köztisztviselőknek és a bíráknak megfelelő díjazásuk biztosítása érdekében visszamenőleges illetményemelést nyújt azon alapilletmény bizonyos százaléka erejéig, amelyet korábban – többek között az alapilletményükhöz kapcsolódó, felvételükkor az adott besorolási fokozaton belül életkoruk függvényében megállapított fizetési fokozat alapján – kaptak.

54

A kérdést előterjesztő bíróság a szintén együttesen vizsgálandó harmadik, negyedik és ötödik kérdésével lényegében arra keresi a választ, hogy a 2000/78 irányelv 9. cikkét, valamint az egyenértékűség és a tényleges érvényesülés elvét úgy kell‑e értelmezni, hogy azokkal ellentétes, ha valamely tagállam az életkoron alapuló hátrányos megkülönböztetést megvalósító intézkedésből eredő kár megtérítése iránti kérelem benyújtására nyitva álló, két hónapos jogvesztő határidő kezdő időpontjaként a Bíróság olyan ítélete kihirdetésének időpontját jelöli meg, amely hasonló intézkedés hátrányosan megkülönböztető jellegét állapította meg, amennyiben az említett tagállamban eltérnek az álláspontok az ezen ítéletben foglaltaknak az érintett intézkedésre való alkalmazását illetően.

55

Előzetesen meg kell állapítani, hogy nem vitatott, hogy az AGG a 2000/78 irányelvet ülteti át a német jogba, hogy az AGG 15. §‑ának (2) bekezdése a Németországi Szövetségi Köztársaságot az ezen irányelv 17. cikke alapján terhelő kötelezettségek teljesítéséhez kíván hozzájárulni, és hogy az AGG e rendelkezése ezen a jogcímen előírja az életkoron alapuló hátrányos megkülönböztetés által okozott nem vagyoni kár megtérítését.

56

A Bíróság rendelkezésére álló iratokból kitűnik, hogy az ilyen kártérítés megítélése kizárólag a hátrányos megkülönböztetés fennállásának bizonyításától függ, hogy a kárt az állandó nemzeti ítélkezési gyakorlatnak megfelelően 100 euró havi átalányösszegben kell megállapítani azon időszakra, amelynek során a hátrányos megkülönböztetés fennállt, és hogy az AGG 15. §‑ának (2) bekezdésén alapuló jogokat – az AGG 15. §‑ának (4) bekezdése értelmében –a munkáltatóval szemben írásban kell érvényesíteni az azon időponttól számított két hónapos határidőn belül, amikor a munkavállaló a hátrányos megkülönböztetésről tudomást szerzett.

57

Az olyan helyzetekben, mint amilyenek az alapügyekben szerepelnek, e határidő kezdő időpontját a Bundesverwaltungsgericht (szövetségi közigazgatási bíróság, Németország) ítélkezési gyakorlatának megfelelően a 2011. szeptember 8‑iHennigs és Mai ítélet (C‑297/10 és C‑298/10, EU:C:2011:560) kihirdetésének napjában határozták meg.

58

E körülmények között meg kell vizsgálni, hogy e határidő időtartama és kezdő időpontjának 2011. szeptember 8‑ában való meghatározása megfelel‑e a 2000/78 irányelv 9. cikkéből eredő követelményeknek, valamint az egyenértékűség és a tényleges érvényesülés elvének.

59

E rendelkezésnek megfelelően a tagállamok feladata többek között annak biztosítása, hogy a 2000/78 irányelvből fakadó kötelezettségek betartatására szolgáló közigazgatási eljárások minden olyan személy számára hozzáférhetőek legyenek, akik úgy érzik, hogy őket sérelem érte azáltal, hogy irányukban nem tartották tiszteletben az egyenlő bánásmód elvét.

60

Az említett rendelkezésből tehát az következik, hogy az ezen irányelvből eredő kötelezettségek betartatására szolgáló eljárás megindításának határideje nem képezi az uniós szabályozás tárgyát (2010. július 8‑iBulicke ítélet, C‑246/09, EU:C:2010:418, 24. pont).

61

Ennélfogva az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében az egyes tagállamok belső jogrendjének feladata meghatározni az ilyen eljárási szabályokat, azzal a feltétellel azonban, hogy e szabályok egyfelől nem lehetnek kedvezőtlenebbek, mint azok, amelyek a hasonló belső jogi jellegű keresetekre vonatkoznak (egyenértékűség elve), és nem tehetik gyakorlatilag lehetetlenné vagy rendkívül nehézzé az uniós jogrend által biztosított jogok gyakorlását (hatékony érvényesülés elve) (lásd ebben az értelemben: 2010. július 8‑iBulicke ítélet, C‑246/09, EU:C:2010:418, 25. pont).

62

A Bíróságnak már volt alkalma kimondani, hogy a 2000/78 irányelv 9. cikkével nem ellentétes az olyan határidő, mint amilyen az AGG 15. §‑ának (4) bekezdésében szerepel, azzal a feltétellel egyfelől, hogy e határidő nem kedvezőtlenebb, mint a hasonló, belső jellegű keresetekre vonatkozó határidők, másfelől azon időpont meghatározása, amelytől fogva az említett határidő indul, nem teszi gyakorlatilag lehetetlenné vagy rendkívül nehézzé az irányelv által biztosított jogok gyakorlását (lásd ebben az értelemben: 2010. július 8‑iBulicke ítélet, C‑246/09, EU:C:2010:418, 42. pont).

63

Az AGG 15. §‑a (4) bekezdésének az egyenértékűség elvével való összeegyeztethetőségét illetően a Bíróság azt is megállapította, hogy a faji vagy etnikai származáson, valláson, meggyőződésen, fogyatékosságon, életkoron vagy szexuális irányultságon alapuló hátrányos megkülönböztetés tilalmának megsértéséből eredő vagyoni és nem vagyoni károk megtérítésére vonatkozó igény érvényesítésének lehetőségét az AGG vezette be, szoros értelemben véve tehát nem léteztek ezzel egyenértékű eljárások e törvény elfogadását megelőzően (lásd ebben az értelemben: 2010. július 8‑iBulicke ítélet, C‑246/09, EU:C:2010:418, 30. pont). Márpedig úgy tűnik, hogy ezt a megállapítást megerősítik a Bíróság rendelkezésére álló iratok is.

64

Ugyanezen iratokból egyébként kitűnik, hogy az AGG 15. §‑ának (2) bekezdése által biztosított jogokra a munkaviszony közjogi vagy magánjogi jellegétől, valamint attól függetlenül lehet hivatkozni, hogy e jogviszonyokra kollektív szerződés vonatkozik‑e, vagy sem.

65

Ezen feltételek mellett a kérdést előterjesztő bíróság feladata annak vizsgálata, hogy az előzetes döntéshozatalra előterjesztett harmadik kérdésben szereplő igények – amelyek látszólag mind a közszolgálati munkaviszonyra jellemző pénzbeli igényekhez kapcsolódnak – hasonlóak‑e az AGG 15. §‑ában bevezetett kártérítés iránti igényhez, és a szóban forgó eljárási sajátosságokat figyelembe véve kedvezőbb eljárási szabályokat tartalmaznak‑e (lásd ebben az értelemben: 2010. július 8‑iBulicke ítélet, C‑246/09, EU:C:2010:418, 29. pont).

66

A kérdést előterjesztő bíróság ugyanis az egyetlen, amelynek közvetlen ismeretei vannak az ilyen igények eljárási szabályairól a közszolgálati jogban, és ezáltal jobban el tudja végezni az állítólag hasonló, belső jellegű eljárások tárgyának és lényeges elemeinek vizsgálatát (lásd ebben az értelemben: 2010. július 8‑iBulicke ítélet, C‑246/09, EU:C:2010:418, 28. pont).

67

E vizsgálat érdekében emlékeztetni kell arra, hogy az egyenértékűség elvének tiszteletben tartása feltételezi, hogy az érintett szabály különbségtétel nélkül vonatkozik az uniós jog és a belső jog megsértésén alapuló, hasonló tárggyal és jogalappal rendelkező keresetekre (lásd ebben az értelemben: 2018. szeptember 20‑iRudigier ítélet, C‑518/17, EU:C:2010:757, 62. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

68

A tényleges érvényesülés elvét illetően rá kell mutatni arra, hogy minden esetben, amikor felmerül a kérdés, hogy egy nemzeti eljárási rendelkezés lehetetlenné vagy rendkívül nehézzé teszi‑e az uniós jog alkalmazását, meg kell vizsgálni, hogy milyen e rendelkezésnek a különböző nemzeti hatóságok előtti teljes eljárásban betöltött helye, valamint alkalmazása és sajátosságai. Ebből a szempontból adott esetben különösen a védelemhez való jogot, a jogbiztonság elvét és az eljárás szabályos lefolytatásának elvét kell figyelembe venni (2016. december 21‑iTDC‑ítélet, C‑327/15, EU:C:2018:974, 97. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

69

Az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében a jogvesztő határidők meghatározása – főszabály szerint – akkor felel meg a tényleges érvényesülés követelményének, ha az a jogbiztonság alapvető elvének alkalmazását valósítja meg, amely elv egyszerre védi a jogalanyt és az érintett hatóságot. Az ilyen határidők ugyanis nem olyan jellegűek, hogy gyakorlatilag lehetetlenné vagy rendkívül nehézzé tennék az uniós jogrend által biztosított jogok gyakorlását. A tagállamok feladata a közösségi jog hatálya alá tartozó nemzeti rendelkezésekben szereplő határidők meghatározása, különösen arra való tekintettel, hogy a meghozandó határozatok mennyire jelentősek az általuk érintett személyek számára, mennyire bonyolultak az alkalmazandó eljárások és rendelkezések, hány személyt érinthetnek, illetve milyen egyéb köz‑ és magánérdekeket kell figyelembe venni. Ennek fenntartása mellett a tagállamok hosszabb vagy rövidebb határidőt is előírhatnak (2016. december 21‑iTDC‑ítélet, C‑327/15, EU:C:2018:974, 98. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

70

Ami különösen az AGG 15. §‑ának (4) bekezdését illeti, amely két hónapos határidőt ír elő a panasz munkáltatóval szembeni érvényesítésére, a Bíróság megállapította, hogy e jogvesztő határidő nem bizonyul az uniós jog által biztosított jogok gyakorlását gyakorlatilag lehetetlenné vagy túlzottan nehézzé tévőnek (lásd ebben az értelemben: 2010. július 8‑iBulicke ítélet, C‑246/09, EU:C:2010:418, 38. és 39. pont).

71

A jogvesztő határidő kezdő időpontját illetően a Bíróságnak már volt alkalma hangsúlyozni, hogy az nem határozható meg úgy, hogy a munkavállalónak ne álljon módjában, hogy a vele szemben gyakorolt hátrányos megkülönböztetés fennállását vagy jelentőségét e határidőn belül felismerje, ami lehetetlenné tenné számára, hogy jogait érvényesítse (lásd ebben az értelemben: 2010. július 8‑iBulicke ítélet, C‑246/09, EU:C:2010:418, 40. pont).

72

E tekintetben a Bíróság kifejtette, hogy amennyiben az AGG 15. §‑ának (4) bekezdésében előírt határidő kezdőpontja az az időpont lenne, amikor a munkavállaló tudomást szerzett az állítólagos hátrányos megkülönböztetésről, e rendelkezés nem teheti gyakorlatilag lehetetlenné vagy túlzottan nehézzé az uniós jog által biztosított jogok gyakorlását (lásd ebben az értelemben: 2010. július 8‑iBulicke ítélet, C‑246/09, EU:C:2010:418, 41. pont).

73

A Bíróság ugyanis nem tekinti rendkívüli korlátozásnak olyan jogvesztő határidők előírását, amelyek csak attól az időponttól kezdődnek, amikor az érintett az állítólagos hátrányos megkülönböztetésről tudomást szerzett, vagy legalábbis tudomást kellett volna arról szereznie (lásd ebben az értelemben: 2019. november 7‑iFlausch és társai ítélet, C‑280/18, EU:C:2019:928, 55. pont).

74

Márpedig a jelen ítélet 71–73. pontjában felidézett ítélkezési gyakorlatból az következik, hogy ahhoz, hogy valamely személy megismerhesse az őt ért hátrányos megkülönböztetés fennállását vagy jelentőségét, képesnek kell lennie arra, hogy megismerje a vele szemben alkalmazott eltérő bánásmódot, ezen eltérő bánásmód indokát és az ezen indokon alapuló eltérő bánásmód hátrányosan megkülönböztető jellegét.

75

A jelen esetben, mivel a köztisztviselők díjazásáról szóló régi szövetségi törvény írta elő, hogy a köztisztviselő vagy a bíró felvételekor az alapilletmény‑fokozatát az adott besorolási fokozaton belül e köztisztviselő vagy bíró életkorának függvényében határozzák meg, az alapeljárások felpereseinek a felvételüktől kezdve lehetőségük volt megismerni mind a velük szemben alkalmazott eltérő bánásmódot, mind annak indokát.

76

Ezzel szemben az alapügyekben nem vitatott, hogy a felperesek a felvételük időpontjában nem ismerték, és nem is ismerhették meg az említett indok alapján velük szemben alkalmazott eltérő bánásmód hátrányosan megkülönböztető jellegét. Az előzetes döntéshozatalra utaló határozatokból ugyanis kitűnik, hogy azokról csak kevéssel a panaszaik benyújtása előtt szereztek tudomást.

77

Felmerül tehát a kérdés, hogy az alapeljárás felperesei megismerhették‑e az említett hátrányosan megkülönböztető jelleget a 2011. szeptember 8‑iHennigs és Mai ítélet (C‑297/10 és C‑298/10, EU:C:2011:560) kihirdetésének napjától, amint azt a Bundesverwaltungsgericht (szövetségi közigazgatási bíróság) megállapította, azzal az indokkal, hogy a releváns jogi elemeket ez az ítélet kellően egyértelműen megállapította.

78

E tekintetben a Bíróság kimondta, hogy a tagállamok 2000/78 irányelv 2. cikkének (2) bekezdéséből és 6. cikkének (1) bekezdéséből eredő kötelezettségének jellege és terjedelme egy olyan nemzeti szabályozás tekintetében, mint amilyen a köztisztviselők illetményéről szóló régi szövetségi törvény, a 2011. szeptember 8‑iHennigs és Mai ítélet (C‑297/10 és C‑298/10, EU:C:2011:560) kihirdetésétől kezdve világosan és pontosan meg volt határozva (2014. június 19‑iSpecht és társai ítélet, C‑541/12–C‑506/12, C‑540/12 és C‑541/12, EU:C:2014:2005, 104. pont).

79

Nem vitatott, hogy Szász‑Anhalt tartomány akkoriban nem tájékoztatta az általa foglalkoztatottakat ezen ítélet kihirdetéséről, ám az ítélet a kihirdetésének napján a Bíróság honlapján hozzáférhető volt. Ezenkívül az előzetes döntéshozatalra utaló határozatokból kitűnik, hogy az említett ítéletről mind – a német médián keresztül – a nagyközönséget, mind pedig az e tartomány köztisztviselőit képviselő szakszervezet tagjait tájékoztatták.

80

A kérdést előterjesztő bíróság pontosítja, hogy az említett tartomány hatóságaihoz benyújtott, az AGG 15. §‑ának (2) bekezdése szerinti 10667 kérelemből 7071‑et elutasítottak, köztük 6516 kérelmet az AGG 15. §‑ának (4) bekezdésében előírt határidőre tekintettel késedelmes benyújtásuk miatt. Így e kérelmek közül 4151 kérelmet nyújtottak be e határidőn belül, ezek közül több mint 700‑at egy, a tagjai nevében eljáró szakszervezet.

81

A kérdést előterjesztő bíróság emlékeztet arra, hogy a Szász‑Anhalt tartomány szolgálatában álló köztisztviselők és bírák az alapeljárások irányadó időszakában nem a 2011. szeptember 8‑iHennigs és Mai ítélet (C‑297/10 és C‑298/10, EU:C:2011:560) alapjául szolgáló ügyben, hanem a 2014. június 19‑iSpecht és társai ítéletben (C‑541/12–C‑506/12, C‑540/12 és C‑541/12, EU:C:2014:2005) és a 2015. szeptember 9‑iUnland ítéletben (C‑20/13, EU:C:2015:561) szereplő szabályozás hatálya alá tartoztak.

82

E bíróság hangsúlyozza, hogy a 2011. szeptember 8‑iHennigs és Mai ítélet (C‑297/10 és C‑298/10, EU:C:2011:560) kihirdetését követően Szász‑Anhalt tartomány a szövetségi belügyminisztériumhoz hasonlóan a 2012. január 27‑i és 2012. március 23‑i körleveleiben úgy vélte, hogy az ezen ítéletben foglaltak nem alkalmazhatók a szolgálatában álló tisztviselők vagy bírák helyzetére, mivel azok csak a szerződéses alkalmazottakat érintették.

83

A kérdést előterjesztő bíróság pontosítja, hogy ezen álláspontot a 2014. június 19‑iSpecht és társai ítélet (C‑541/12–C‑506/12, C‑540/12 és C‑541/12, EU:C:2014:2005) és a 2015. szeptember 9‑iUnland ítélet (C‑20/13, EU:C:2015:561) kihirdetéséig osztotta a német közigazgatási bíróságok többsége, mivel a Bundesverwaltungsgericht (szövetségi közigazgatási bíróság) által adott magyarázat csak a 2015. szeptember 9‑iSpecht és társai ítélet (C‑501/12, C‑540/12 és C‑541/12, EU:C:2014:2005) kihirdetését követően született meg.

84

A kérdést előterjesztő bíróság szerint így az alapügyekben releváns jogi helyzet csak a Bíróság egymást követő ítéletei nyomán tisztázódott, továbbá a 2014. június 19‑iSpecht és társai ítélet (C‑541/12–C‑506/12, C‑540/12 és C‑541/12, EU:C:2014:2005) és a 2015. szeptember 9‑iUnland ítélet (C‑20/13, EU:C:2015:561) kihirdetéséig ezen tényezőket nem állapították meg kellően egyértelműen.

85

Végül, az előzetes döntéshozatalra utaló határozatokból kitűnik, hogy az alapeljárások felperesei nem szereztek rövid időn belül tudomást a 2011. szeptember 8‑iHennigs és Mai ítéletről (C‑297/10 és C‑298/10, EU:C:2011:560), és nem mérték fel annak a saját díjazásukkal kapcsolatos jelentőségét sem.

86

E tényekből, különösen pedig abból a körülményből, hogy Szász‑Anhalt tartomány több ezer tisztviselője és bírája nyújtott be kérelmet az AGG 15. §‑ának (4) bekezdésében előírt határidőn belül, egyértelműen kitűnik, hogy e határidő kezdő időpontja, amint azt a jelen ügyben meghatározták, nem teszi gyakorlatilag lehetetlenné az AGG 15. §‑ának (2) bekezdésében biztosított jogok gyakorlását.

87

Ezzel szemben, ahogyan azt látszólag a kérdést előterjesztő bíróság gondolja, más körülmények is azt mutatják, hogy az e bíróság által leírt különleges körülmények között e jogoknak a Szász‑Anhalt tartomány köztisztviselői és bírái általi gyakorlása rendkívül nehézzé vált, mivel a kiindulópontot oly módon határozták meg, hogy fennáll annak a veszélye, hogy a két hónapos határidőn belül nem ismerhetik meg az őket ért hátrányos megkülönböztetés fennállását vagy jelentőségét.

88

A jelen ítélet 81–84. pontja felidézte, hogy a 2011. szeptember 8‑iHennigs és Mai ítélet (C‑297/10 és C‑298/10, EU:C:2011:560) nem vonatkozott az alapeljárás felpereseire alkalmazandó nemzeti szabályozásra, hogy Szász‑Anhalt tartomány és az illetékes szövetségi hatóságok ezen ítélet kihirdetését követően úgy ítélték meg, hogy az ezen ítéletből eredő tanulságok nem ültethetők át a tisztviselők és a bírák helyzetére, és ezen álláspontot a német közigazgatási bíróságok többsége osztotta a 2014. június 19‑iSpecht és társai ítélet (C‑501/12C‑506/12, C‑540/12 és C‑541/12, EU:C:2014:2005, 51. pont) és a 2015. szeptember 9‑iUnland ítélet (C‑20/13, EU:C:2015:561, 33. és 34. pont) kihirdetéséig.

89

E körülmények között úgy tűnik, hogy a kérdést előterjesztő bíróság jogosan véli úgy, hogy a 2011. szeptember 8‑iHennigs és Mai ítéletben (C‑297/10 és C‑298/10, EU:C:2011:560) szereplő magyarázatok és pontosítások ellenére a tagállamokat a 2000/78 irányelv 2. cikkének (2) bekezdése és 6. cikkének (1) bekezdése alapján terhelő kötelezettség jellegét és terjedelmét illetően a német bíróságok sem Szász‑Anhalt tartomány hatáskörrel rendelkező hatóságai, sem a hatáskörrel rendelkező szövetségi hatóságok, sem pedig a német közigazgatási bíróságok többsége tekintetében nem tisztázták kellő mértékben a Szász‑Anhalt tartomány tisztviselői és bírái javadalmazására vonatkozó szabályokkal való összeegyeztethetőség értékelése szempontjából releváns jogi elemeket.

90

Ilyen körülmények között úgy tűnik, hogy fennállt annak a veszélye, hogy Szász‑Anhalt tartomány köztisztviselői, sőt bírái a 2011. szeptember 8‑iHennigs és Mai ítélet (C‑297/10 és C‑298/10, EU:C:2011:560) kihirdetésétől számított két hónapon belül nem ismerhetik meg az őket ért hátrányos megkülönböztetés fennállását vagy jelentőségét.

91

Az ilyen veszély fennállását megerősíteni látszik az a tény, hogy a kérdést előterjesztő bíróság megállapításai szerint az alapeljárások felperesei nem mérték fel azonnal ezen ítéletnek a saját díjazásukra vonatkozó jelentőségét, valamint az is, hogy a Szász‑Anhalt tartomány köztisztviselői és bírái által benyújtott panaszok több mint 60%‑át elkésettség miatt elutasították.

92

E körülmények alapján kétségbe vonható, hogy az AGG 15. §‑ának (4) bekezdésében előírt határidő kezdő időpontjának a 2011. szeptember 8‑iHennigs és Mai ítélet (C‑297/10 és C‑298/10, EU:C:2011:560) kihirdetésének napjával történő meghatározása kellően figyelembe vette a jelen ítélet 69. pontjában hivatkozott, különösen az alkalmazandó jogszabályok összetettségére és az esetlegesen érintett személyek számára vonatkozó szempontokat.

93

Mindazonáltal a kérdést előterjesztő bíróság – amely az egyetlen olyan bíróság, amely az alapügyekről közvetlen ismeretekkel rendelkezik – feladata, hogy az összes releváns ténybeli és jogi körülményre tekintettel elvégezze az annak meghatározásához szükséges vizsgálatokat, hogy az AGG 15. §‑ának (4) bekezdésében előírt határidő kezdő időpontját oly módon állapították‑e meg, hogy azáltal a Szász‑Anhalt tartomány köztisztviselői és bírái számára az AGG 15. §‑ának (2) bekezdésében biztosított jogok gyakorlása rendkívül nehézzé vált.

94

A fenti megfontolások összességére tekintettel az előzetes döntéshozatalra előterjesztett harmadik, negyedik és ötödik kérdésre azt a választ kell adni, hogy a tényleges érvényesülés elvét úgy kell értelmezni, hogy azzal ellentétes az, ha valamely tagállam az életkoron alapuló hátrányos megkülönböztetést megvalósító intézkedésből eredő kár megtérítése iránti kérelem benyújtására nyitva álló két hónapos jogvesztő határidő kezdő időpontjaként a Bíróság olyan ítélete kihirdetésének időpontját jelöli meg, amely hasonló intézkedés hátrányosan megkülönböztető jellegét állapította meg, amennyiben fennáll annak a kockázata, hogy az érintett személyeknek nem áll módjukban, hogy a velük szemben gyakorolt hátrányos megkülönböztetés fennállását vagy jelentőségét az említett határidőn belül felismerjék. Ez a helyzet állhat fenn többek között akkor, ha az említett tagállamban eltérnek az álláspontok az ezen ítéletben foglaltaknak az érintett intézkedésre való alkalmazását illetően.

95

Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (hetedik tanács) a következőképpen határozott: