1

2016. június 23‑án Nagy‑Britannia és Észak‑Írország Egyesült Királyságának állampolgárai népszavazás keretében az országuk Európai Unióból való kilépését támogatták.

2

2017. március 13‑án az Egyesült Királyság parlamentje elfogadta a European Union (Notification of Withdrawal) Act 2017‑et (az Európai Unióról szóló 2017. évi törvény [a kilépés bejelentése]), és ezzel felhatalmazta a miniszterelnököt, hogy az EUSZ 50. cikk (2) bekezdése alapján az Egyesült Királyság Unióból való kilépésére vonatkozó szándékát bejelentse.

3

2017. március 29‑én az Egyesült Királyság miniszterelnöke bejelentette az Európai Tanácsnak azon szándékát, hogy kilép az Unióból és az Európai Atomenergia‑közösségből (Euratom) (a továbbiakban: kilépési szándékot bejelentő aktus).

4

Ugyanezen a napon kelt nyilatkozatában az Európai Tanács jelezte, hogy kézhez kapta a kilépési szándékot bejelentő aktust.

5

2017. április 29‑én az Európai Tanács elfogadta azon iránymutatásokat, amelyek meghatározzák az EUSZ 50. cikk értelmében folytatandó tárgyalások keretét, valamint azokat az átfogó álláspontokat és elveket, amelyeket az Unió a tárgyalások során érvényesíteni fog.

6

2017. május 22‑én az Európai Unió Tanácsa EUSZ 50. cikk és az EUMSZ 218. cikk (3) bekezdésének együttes rendelkezései, valamint az Európai Bizottság 2017. május 3‑i ajánlása alapján elfogadta az Egyesült Királyságával a tagállam Unióból és az Euratomból való kilépésének szabályait meghatározó megállapodásról folytatandó tárgyalások Bizottság általi megkezdésére való felhatalmazásról szóló határozatot (a továbbiakban: egyrészt a kilépés szabályait meghatározó megállapodás vagy kilépésről rendelkező megállapodás, másrészt megtámadott határozat).

7

A megtámadott határozat kijelöli a Bizottságot az Unió tárgyalójaként (1. cikk), és pontosítja, hogy a tárgyalásokat az Európai Tanács által elfogadott iránymutatások alapján, valamint az e határozat mellékletében szereplő tárgyalási irányelvekkel összhangban kell lefolytatni (2. cikk).

8

A megtámadott határozat melléklete (XT 21016/17 ADD 1 REV 2 dokumentum) tartalmazza a tárgyalások első szakaszára vonatkozó tárgyalási irányelveket, többek között a polgárok jogait, az egyszeri pénzügyi elszámolást, az uniós jog alapján forgalomba hozott termékek helyzetét és az uniós jog szerinti eljárások eredményét, az Unió működésével kapcsolatos egyéb adminisztratív kérdéseket, valamint a kilépés szabályait meghatározó megállapodás eljárásrendjét érintően.

9

A 2017. július 21‑én iktatott keresetlevéllel a felperesek, Harry Shindler és a mellékletben felsorolt további felek, előterjesztették a jelen keresetet.

10

A Törvényszék Hivatalához 2017. október 16‑án benyújtott külön iratban a Tanács a Törvényszék eljárási szabályzata 130. cikkének (1) bekezdése alapján elfogadhatatlansági kifogást emelt.

11

A Törvényszék Hivatalához 2017. október 20‑án benyújtott iratával a Bizottság az eljárási szabályzat 143. cikke alapján azt kérte, hogy Törvényszék engedje meg, hogy a Tanács kérelmeinek támogatása végett a jelen jogvitába beavatkozhasson.

12

2017. november 30‑án a felperesek benyújtották a Törvényszék Hivatalához az elfogadhatatlansági kifogásra vonatkozó észrevételeiket.

13

A kilencedik tanács javaslatára a Törvényszék az eljárási szabályzat 28. cikkét alkalmazva úgy határozott, hogy az ügyet kibővített ítélkező testület elé utalja.

14

Az előadó bíró javaslata alapján a Törvényszék (kibővített kilencedik tanács) az eljárási szabályzat 130. cikkének (6) bekezdésével összhangban úgy határozott, hogy az eljárás szóbeli szakaszát kizárólag a kereset elfogadhatósága vonatkozásában nyitja meg.

15

A felek szóbeli előadásait és a Törvényszék által szóban feltett kérdésekre adott válaszait a 2018. július 5‑i tárgyaláson meghallgatták.

16

A felperesek azt kérik, hogy a Törvényszék:

17

A Tanács azt kéri, hogy a Törvényszék:

18

A Törvényszék Hivatalához 2018. szeptember 5‑én benyújtott beadványukkal a felperesek az eljárási szabályzat 85. cikke alapján új bizonyítékot terjesztettek elő, amelyről a Tanácsnak lehetősége volt állást foglalni.

19

A Tanács azt állítja, hogy az EUMSZ 263. cikkre alapozott kereset nyilvánvalóan elfogadhatatlan, mivel a megtámadott határozatot természetes vagy jogi személy nem támadhatja meg, valamint a felpereseknek nem fűződik érdeke a megtámadott határozattal szembeni eljáráshoz, és azok a megtámadott határozattal szemben kereshetőségi joggal sem rendelkeznek.

20

A felperesek vitatják a Tanács érvelését, és álláspontjuk szerint a kereset elfogadható.

21

A Törvényszék megállapítja, hogy célszerű a megtámadott határozat megtámadhatóságáról és a felpereseknek az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdése értelmében vett kereshetőségi jogáról határozni, valamint megvizsgálni e tekintetben, hogy a felpereseket a megtámadott határozat közvetlenül érinti‑e. Konkrétabban azt kell megvizsgálni, hogy a megtámadott határozat közvetlen hatást gyakorol‑e a felperesek jogi helyzetére.

22

A Tanács azt állítja, hogy a megtámadott határozat nem képezheti megsemmisítés iránti kereset tárgyát, mivel a felperesek szempontjából előzetes vagy előkészítő jellegű intézkedésről van szó, amelynek célja az EUSZ 50. cikkben említett, a kilépés részletes szabályait meghatározó megállapodás előkészítése. Az, hogy a Bizottságot felhatalmazták, hogy az Unió nevében megkezdje és az Európai Tanács által elfogadott iránymutatások alapján, valamint az ahhoz mellékelt tárgyalási irányelvekkel összhangban lefolytassa a tárgyalásokat, nem érinti a felperesek jogi helyzetét, amely a megtámadott határozat elfogadása előtt és után is azonos volt.

23

Ezenkívül a Tanács arra hivatkozik, hogy a felperesek nem rendelkeznek az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdése értelmében vett kereshetőségi joggal, mivel többek között a megtámadott határozat nem érinti őket közvetlenül. Közelebbről a megtámadott határozat semmilyen hatást nem gyakorol a felperesek jogi helyzetére. Először is nem a megtámadott határozat, hanem a kilépési szándékot bejelentő aktus indította meg az EUSZ 50. cikk szerinti eljárást. Ha a Tanács nem fogadta volna el a megtámadott határozatot, az EUSZ 50. cikk szerinti eljárás tovább folytatódott volna, és a kilépési szándékot bejelentő aktus után két évvel az Egyesült Királyság a kilépés szabályait meghatározó megállapodás nélkül hagyta volna el az Uniót. Másodszor a megtámadott határozat a kilépési szándékot bejelentő aktust nem is „ratifikálta”, hanem mindössze levonta e nemzeti határozat következményeit, anélkül hogy hatással lenne a felperesek jogaira. A megtámadott határozat elfogadásától függetlenül az Egyesült Királyság a kilépésének napjáig az Unió tagja marad, és a felperesek tovább élvezhetik a Szerződésekből e címen őket megillető jogokat. Csupán az EUSZ 50. cikk szerinti eljárás végén merülhet fel a felperesek jogainak esetleges érintettsége, előre egyébiránt nem látható mértékben.

24

A felperesek azt állítják, hogy a megtámadott határozat megsemmisítés iránti kereset tárgyát képezheti. Arra is hivatkoznak, hogy a kereshetőségi joguk abból ered, hogy az Egyesült Királyság külföldön élő állampolgárai, és az Unió olyan polgárai, akik más uniós tagállamban rendelkeznek lakóhellyel, továbbá akik az ún. „15 years rule” (15 éves szabály) miatt nem rendelkeztek választójoggal a 2016. június 23‑i népszavazáson és az azon parlamenti képviselők megválasztásához vezető 2015. május 7‑i általános választásokon, akik az Európai Unióról szóló 2017. évi törvény (a kilépés bejelentése) elfogadásával „megerősítették” a népszavazást.

25

Elsőként a felperesek arra hivatkoznak, hogy a megtámadott határozat közvetlen következményekkel jár a Szerződések alapján őket megillető jogokra, többek között az uniós polgár jogállásukra és az európai és helyhatósági választásokon való választójogukra, a magán‑ és családi élet tiszteletben tartásához való jogukra, a szabad mozgásukra, tartózkodásukra és munkavégzésükre, a tulajdonhoz való jogukra és a szociális ellátásokra való jogaikra.

26

Másodikként a felperesek kifejtik, hogy a megtámadott határozat nem egyszerűen az az Egyesült Királyság Unióból való kilépését megelőző közbenső intézkedés, mivel a tárgyalásokat megkezdéséről szóló kifejezett aktuson kívül magánban foglal egy olyan hallgatólagos aktust, amellyel a Tanács elfogadta a kilépési szándékot bejelentő aktust. A megtámadott határozat rögzítette az Egyesült Királyság Unióból való 2019. március 29‑i visszafordíthatatlan „távozását”.

27

Harmadikként a felperesek megjegyzik, hogy a megtámadott határozat és különösen a joghatásokat kiváltó tárgyalási irányelvek nem foglalják magukban az annak biztosítására irányuló célt, hogy továbbra is uniós polgárnak minősüljenek az Egyesült Királyság azon állampolgárai, akik 2019. március 29‑e előtt szerezték meg e jogállást. Függetlenül attól, hogy létrejön‑e a megállapodás, kétségtelen, hogy rövid‑ vagy középtávon elvesznek az uniós jog által az Egyesült Királyság állampolgárainak biztosított jogok és szabadságok, többek között az uniós polgárság vonatkozásában.

28

Negyedikként a felperesek arra hivatkoznak, hogy a Tanácsnak el kellett volna utasítania vagy fel kellett volna függesztenie a tárgyalások megkezdését. Kifejtik, hogy a kilépési folyamat semmis az Egyesült Királyság valamennyi – uniós polgárnak is minősülő – állampolgárának szavazatán alapuló biztos alkotmányos felhatalmazás hiányában. Hangsúlyozzák, hogy a Tanácsnak és az Egyesült Királyságnak az EUSZ 4. cikk (3) bekezdésében foglalt lojális együttműködés elve értelmében kérnie kellet volna a kilépési szándékot bejelentő aktus alkotmányosságának bírósági felülvizsgálatát, és hogy a Tanácsnak az EUMSZ 218. cikk (11) bekezdése alapján kérnie kellett volna a Bíróság véleményét arról, hogy összeegyeztethető‑e a Szerződésekkel az Egyesült Királyság külföldön élő állampolgárainak a választójogtól való megfosztása és a közvetett, parlamenti képviselőkön keresztüli képviseletük. Hozzáteszik, hogy a jelen kereset elfogadhatatlanság miatti elutasítása a demokrácia elvét sértené.

29

Ötödikként a felperesek arra hivatkoznak, hogy jelen kereset az egyetlen hatékony jogorvoslati lehetőség az uniós bíróság előtt azt megelőzően, hogy 2019. március 29‑én a megtámadott határozat miatt elkerülhetetlenül elveszítik az uniós polgár jogállásukat.

30

E tekintetben az állandó ítélkezési gyakorlatból kitűnik, hogy a megsemmisítés iránti keresetnek az intézmények által hozott valamennyi olyan jogi aktussal szemben – függetlenül azok jellegétől vagy formájától – nyitva kell állnia, amelyek olyan kötelező joghatások kiváltására irányulnak, amelyek a felperes érdekeit sérthetik jelentősen módosítva ez utóbbi jogi helyzetét (1981. november 11‑iIBM kontra Bizottság ítélet, 60/81, EU:C:1981:264, 9. pont; 2010. január 26‑iInternationaler Hilfsfonds kontra Bizottság ítélet, C‑362/08 P, EU:C:2010:40, 51. pont).

31

Ezenkívül, amikor – a jelen esethez hasonlóan – nem privilegizált felperesek terjesztenek elő megsemmisítés iránti keresetet olyan jogi aktussal szemben, amelynek nem címzettjei, az a követelmény, miszerint a megtámadott intézkedés kötelező joghatásainak érinteniük kell a felperes érdekeit, jelentősen módosítva annak jogi helyzetét, együttesen érvényes az az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdésében meghatározott feltételekkel (2011. október 13‑iDeutsche Post és Németország kontra Bizottság ítélet, C‑463/10 P és C‑475/10 P, EU:C:2011:656, 38. pont).

32

Az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdésének rendelkezéseiből ugyanis az következik, hogy a természetes vagy jogi személy olyan aktussal szembeni kereshetőségi joga, amelynek nem címzettje, legalább azt feltételezi, hogy ezen – akár rendeleti jellegű – aktus közvetlenül érintse őt. Azon feltétel, miszerint a kereset tárgyát képező aktusnak közvetlenül kell érintenie a természetes vagy jogi személyt, önmagában megkívánja, hogy a vitatott intézkedés közvetlen hatást gyakoroljon a felperes jogi helyzetére (lásd ebben az értelemben: 1998. május 5‑iDreyfus kontra Bizottság ítélet, C‑386/96 P, EU:C:1998:193, 43. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2011. október 13‑iDeutsche Post és Németország kontra Bizottság ítélet, C‑463/10 P és C‑475/10 P, EU:C:2011:656, 66. pont).

33

Így mind az a követelmény, miszerint a megtámadott intézkedés kötelező joghatásainak érinteniük kell a felperes érdekeit, jelentősen módosítva annak jogi helyzetét, mind pedig az a feltétel, miszerint a kereset tárgyát képező aktusnak közvetlenül kell érintenie a természetes vagy jogi személyt, ahogy azt az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdése előírja, azt feltételezi, hogy a jelen keresettel megtámadott határozat közvetlen hatást gyakorol a felperesek jogi helyzetére.

34

Márpedig a jelen ügyben a megtámadott határozat közvetlenül nem gyakorol ilyen hatást.

35

A megtámadott határozatot a Tanács az EUSZ 50. cikk (2) bekezdése harmadik mondatának és az EUMSZ 218. cikk (3) bekezdésének együttes rendelkezései alapján fogadta el.

36

Az EUSZ 50. cikk (1)–(3) bekezdése értelmében:

„(1)   Saját alkotmányos követelményeivel összhangban a tagállamok bármelyike úgy határozhat, hogy kilép az Unióból.

(2)   A kilépést elhatározó tagállam ezt a szándékát bejelenti az Európai Tanácsnak. Az Európai Tanács által adott iránymutatások alapján az Unió tárgyalásokat folytat és megállapodást köt ezzel az állammal, amelyben az érintett államnak az Unióval való jövőbeli kapcsolataira tekintettel meghatározzák az illető állam kilépésének részletes szabályait. Ezt a megállapodást az Európai Unió működéséről szóló szerződés 218. cikke (3) bekezdésének megfelelően kell megtárgyalni. A megállapodást az Unió nevében a Tanács köti meg minősített többséggel eljárva, az Európai Parlament egyetértését követően.

(3)   A kilépésről rendelkező megállapodás hatálybalépésének időpontjától, illetve ennek hiányában a (2) bekezdésben említett bejelentéstől számított két év elteltével a Szerződések az érintett államra többé nem alkalmazhatók, kivéve ha az Európai Tanács az érintett tagállammal egyetértésben ennek a határidőnek a meghosszabbításáról egyhangúlag határoz.”

37

Az EUMSZ 218. cikk (3) bekezdése, amelyre az EUSZ 50. cikk (2) bekezdése hivatkozik, így szól:

„(3)   A Bizottság […] ajánlásokat nyújt be a Tanácsnak, amely a tárgyalások megkezdéséről határozatot fogad el, amelyben a Tanács kijelöli – a tervezett megállapodás tárgyától függően – az Unió főtárgyalóját vagy tárgyaló küldöttségének vezetőjét.”

38

A megtámadott határozat az EUMSZ 288. cikk értelmében teljes egészében kötelező. E határozat felhatalmazza a Bizottságot, hogy az Unió nevében megkezdje az Egyesült Királyságával való, a tagállamnak az Unióból és az Euratomból való kilépése szabályait meghatározó megállapodásról folytatandó tárgyalásokat, és kijelöli a Bizottságot az Unió tárgyalójaként (a megtámadott határozat 1. cikke). A megtámadott határozat pontosítja, hogy a tárgyalásokat az Európai Tanács által elfogadott iránymutatások alapján, valamint a mellékletben szereplő tárgyalási irányelvekkel összhangban kell lefolytatni (a megtámadott határozat 2. cikke).

39

A Bíróság már megállapította, hogy valamely, az EUMSZ 218. cikk (3) és (4) bekezdése alapján elfogadott határozat joghatásokat vált ki az Unió és a tagállamok, valamint az uniós intézmények egymás közötti viszonyában (lásd ebben az értelemben: 2014. szeptember 4‑iBizottság kontra Tanács ítélet, C‑114/12, EU:C:2014:2151, 40. pont; 2015. július 16‑iBizottság kontra Tanács ítélet, C‑425/13, EU:C:2015:483, 28. pont).

40

Meg kell állapítani, hogy a megtámadott határozat joghatásokat vált ki az Unió és a tagállamok, valamint az uniós intézmények egymás közötti viszonyában, különös tekintettel a Bizottságra. A Bizottság ugyanis e határozattal kap felhatalmazást arra, hogy megkezdje az Egyesült Királyságával való megállapodásról folytatandó tárgyalásokat az Európai Tanács által elfogadott iránymutatások alapján, valamint a Tanács által elfogadott tárgyalási irányelvekkel összhangban.

41

Ezzel szemben a megtámadott határozat nem gyakorol közvetlen hatást a felperesek jogi helyzetére.

42

Először is a megtámadott határozat, amellyel a Tanács felhatalmazta a Bizottságot, hogy az EUSZ 50. cikk (2) bekezdése alapján megkezdje a tárgyalásokat az Egyesült Királysággal, nem tévesztendő össze az Egyesült Királyságnak az EUSZ 50. cikk (1) bekezdése szerinti azon határozatával, hogy kilép az Unióból.

43

A megtámadott határozatot meg kell különböztetni a 2017. március 29‑i aktustól is, amellyel az Egyesült Királyság miniszterelnöke bejelentette az Európai Tanácsnak e tagállam azon szándékát, hogy kilép az Unióból és az Euratomból. A kilépési szándékot bejelentő aktus, nem pedig a megtámadott határozat indította meg az EUSZ 50. cikk (2) és (3) bekezdésében szabályozott kilépési eljárást, és az EUSZ 50. cikk (3) bekezdésében előírt kétéves határidőt, amelynek végén a kilépésről rendelkező megállapodás hiányában a Szerződések az érintett államra többé nem alkalmazhatók, kivéve ha az Európai Tanács az érintett tagállammal egyetértésben ennek a határidőnek a meghosszabbításáról egyhangúlag határoz.

44

Egyébiránt a megtámadott határozat nem módosítja az Egyesült Királyság azon állampolgárainak jogi helyzetét, akik a 27 tagállamból álló Unió valamely tagállamában rendelkeznek lakóhellyel, legyen szó akár a megtámadott határozat elfogadása napján fennálló helyzetükről, akár az Egyesült Királyság Unióból való kilépésének napjától fennálló helyzetükről. Konkrétan a felperesek tévesen hivatkoznak arra, hogy közvetlenül érintettek többek között az uniós polgár jogállásuk, az európai és helyhatósági választásokon való választójoguk, a magán‑ és családi élet tiszteletben tartásához való joguk, a szabad mozgásuk, tartózkodásuk és munkavégzésük, a tulajdonhoz való joguk és a szociális ellátásokra való jogaik vonatkozásában.

45

A megtámadott határozat nem érinti a felperesek jogait, akiket – ahogy azt a Tanács hangsúlyozza – ugyanolyan jogok illetnek meg a megtámadott határozat előtt és után. Ami a 27 tagállamból álló Unióban élő egyesült királysági állampolgároknak a kilépés napjától fennálló jogait illeti, a megtámadott határozat pusztán a végleges megállapodás előkészítő aktusának minősül, amely megállapodásnak a megkötése csupán lehetőség, és a minősített többséggel eljáró Tanács által, az Európai Parlament egyetértését követően elfogadott későbbi határozat tárgyát kell képeznie (lásd analógia útján a Tanács olyan határozatával kapcsolatban, amely nemzetközi megállapodás megkötésére irányuló tárgyalások megkezdésére hatalmazta fel a Bizottságot: 2017. május 10‑iEfler és társai kontra Bizottság ítélet, T‑754/14, EU:T:2017:323, 34. pont).

46

A megtámadott határozat esetleges megsemmisítése tehát semmilyen hatással nem lenne az Egyesült Királyság állampolgárainak jogi helyzetére, nevezetesen azokéra, akik a felperesekhez hasonlóan az Unió másik tagállamában rendelkeznek lakóhellyel, és nem rendelkeztek választójoggal a 2016. június 23‑i népszavazáson és az egyesült királysági általános választásokon. Nem vonná maga után sem a kilépési szándékot bejelentő aktus megsemmisítését, sem pedig az EUSZ 50. cikk (3) bekezdésében előírt kétéves határidő felfüggesztését. A felperesek jogai változatlanok maradnának.

47

Bár igaz, hogy a felperesek jogi helyzetét, különösen az uniós polgár jogállásukat, érintheti az Egyesült Királyság Unióból való kilépése, függetlenül attól, hogy megkötik‑e a kilépésről rendelkező megállapodást, a jogaik ezen esetleges érintettsége, amelynek végeredményben sem tartalmát, sem terjedelmét nem lehetséges jelenleg értékelni, nem a megtámadott határozatból következik, ahogy azt a Tanács helytállóan megállapítja.

48

Ilyen körülmények között a megtámadott határozat nem gyakorol közvetlen hatást a felperesek jogi helyzetére, ily módon ez utóbbiak nem nyújthatnak be megsemmisítés iránti keresetet, és ezenkívül az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdése alapján nem rendelkeznek kereshetőségi joggal.

49

A felperes által előterjesztett további érvek egyike sem alkalmas e következtetés megkérdőjelezésére.

50

A felperesek először is azt állítják, hogy a megtámadott határozat nem egyszerűen az Egyesült Királyság Unióból való kilépését megelőző közbenső intézkedés, mivel a tárgyalásokat megkezdéséről szóló, kifejezett aktuson kívül magánban foglal egy olyan hallgatólagos aktust, amellyel a Tanács elfogadta a kilépési szándékot bejelentő aktust. A megtámadott határozat rögzítette az Egyesült Királyság Unióból való 2019. március 29‑i visszafordíthatatlan „távozását”.

51

Ezen érvnek nem lehet helyt adni.

52

Igaz, hogy a megtámadott határozat nem az Egyesült Királyság Unióból való kilépését megelőző egyszerű közbenső intézkedés vagy előkészítő aktus, mivel az az Unió és a tagállamok, valamint az uniós intézmények egymás közötti viszonyaira vonatkozik. A tagállamok és ezen intézmények tekintetében ugyanis a megtámadott határozat joghatásokat vált ki, ahogy azt a fenti 40. pont leírja. Ellenben nem ez a helyzet a felperesek tekintetében, akik vonatkozásában e határozatokat olyan előkészítő aktusnak kell minősíteni, amelyek a fenti 41–48. pontban foglaltaknak megfelelően nem járnak közvetlen joghatásokkal.

53

Egyébiránt a felperesek tévesen állítják, hogy a megtámadott határozat a kilépési szándékot bejelentő aktust elfogadó hallgatólagos aktust tartalmaz, és rögzítette az Egyesült Királyság Unióból való „távozását”.

54

Ahogy azt a fenti 42. és 43. pont megállapítja, a megtámadott határozat nem tévesztendő össze az Egyesült Királyságnak az EUSZ 50. cikk (1) bekezdése szerinti azon határozatával, hogy kilép az Unióból, sem a kilépési szándékot bejelentő aktussal.

55

Ezenkívül a Tanács a megtámadott határozattal nem hozott hallgatólagos határozatot a kilépési szándékot bejelentő aktus elfogadásáról.

56

Az EUSZ 50. cikk szövegéből ugyanis kitűnik, hogy azon lehetőség, hogy valamely tagállam kilépjen az Unióból, a saját alkotmányos követelményeivel összhangban meghozott egyoldalú határozatán alapul. Az EUSZ 50. cikk (1) bekezdése tehát úgy rendelkezik, hogy a tagállamok bármelyike úgy „határozhat”, hogy kilép az Unióból. Az EUSZ 50. cikk (2) bekezdése is úgy fogalmaz, hogy a tagállam az Unióból való kilépést „elhatározza”, és az Unióból való kilépésének szándékát bejelenti az Európai Tanácsnak, nem pedig a kilépés iránti kérelmet terjeszt elő.

57

Az EUSZ 50. cikk (3) bekezdése megerősíti, hogy azon lehetőség, hogy valamely tagállam kilépjen az Unióból, nem függ az uniós intézmények felhatalmazásától. Az EUSZ 50. cikk (3) bekezdése értelmében ugyanis a kilépésről rendelkező megállapodás hiányában az érintett tagállam Unióból való kilépésére irányuló szándékának bejelentésétől számított két év elteltével a Szerződések az érintett államra többé nem alkalmazhatók, kivéve ha az Európai Tanács az érintett tagállammal egyetértésben ennek a határidőnek a meghosszabbításáról egyhangúlag határoz.

58

E tekintetben, jóllehet az EUSZ 50. cikk (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy azon döntést, amellyel valamely tagállam úgy határoz, hogy kilép az Unióból, saját alkotmányos követelményeivel összhangban kell meghozni, ez nem jelenti azt, hogy a kilépésről szóló határozat maga után vonná, hogy az uniós intézmények elfogadó határozatot hoznak, amellyel ezen intézmények vizsgálnák az említett követelményeik érintett tagállam általi tiszteletben tartását. Az ilyen, Tanácstól vagy bármely más uniós intézménytől származó elfogadó határozat ugyanis nem indokolt, és arról az EUSZ 50. cikk rendelkezései sem rendelkeznek.

59

Az EUSZ 50. cikk rendelkezéseinek megfelelően a megtámadott határozat nem tartalmaz semmilyen, a kilépési szándékot bejelentő aktust ratifikáló vagy elfogadó határozatot. Végeredményben a kilépési szándékot bejelentő aktust nem a Tanácsnak, hanem az Európai Tanácsnak kell címezni, amely a 2017. március 29‑i nyilatkozattal jelezte, hogy megkapta az említett bejelentést. Ugyanígy a Tanács a megtámadott határozattal nem döntött arról, hogy az Egyesült Királyság 2019. március 29‑én„távozik” az Unióból. Bár a megtámadott határozat (4) preambulumbekezdése kimondja, hogy a kilépési megállapodás hatálybalépésének időpontjától kezdve, illetve ennek hiányában az értesítéstől számított két év elteltével a Szerződések az Egyesült Királyság tekintetében nem alkalmazandók, kivéve ha az Európai Tanács az Egyesült Királysággal egyetértésben egyhangúlag úgy határoz, hogy meghosszabbítja ezt a határidőt, e megállapítás – amely mindössze felidézi magának az EUSZ 50. cikk (3) bekezdésének szövegét – nem jelenti azt, hogy a Tanács határozott úgy, hogy az Egyesült Királyság kilépésére 2019. március 29‑én kerül sor.

60

A felperesek tehát nem megalapozottan állítják azt, hogy a megtámadott határozat egy olyan hallgatólagos aktust tartalmaz, amellyel a Tanács elfogadta a kilépési szándékot bejelentő aktust, sem azt, hogy a megtámadott határozat rögzítette az Egyesült Királyság Unióból való 2019. március 29‑i„távozását”.

61

A felperesek másodsorban azt állítják, hogy a megtámadott határozat, és különösen az ahhoz mellékelt, joghatásokat kiváltó tárgyalási irányelvek, nem foglalják magukban az annak biztosítására irányuló célt, hogy továbbra is uniós polgárnak minősüljenek az Egyesült Királyság azon állampolgárai, akik 2019. március 29‑e előtt szerezték meg e jogállást. Kétségtelen, hogy rövid‑ vagy középtávon elvesznek az uniós jog által az Egyesült Királyság állampolgárainak biztosított jogok és szabadságok. Ha a Tanács megkötné a végleges megállapodást, a folyamatban lévő tárgyalások az Egyesült Királyság külföldön élő állampolgárait az uniós jog alapján megillető jogok elvesztésének csupán a terjedelmét határoznák meg. Megállapodás hiányában a Tanács a megtámadott határozatban és a tárgyalási irányelveiben nem tűzött ki az Egyesült Királyság állampolgárai szerzett jogainak védelmére irányuló célt. E határozat tehát nem védi az Egyesült Királyság állampolgárainak uniós polgár jogállását, és nem szolgál biztosítékkal ezen állam állampolgárainak jogaival kapcsolatban a kilépés időpontját követő időszak vonatkozásában.

62

Mindazonáltal a megtámadott határozat, különösen amennyiben a kilépésről rendelkező megállapodásra vonatkozó tárgyalási irányelveket tartalmazza, nem minősül az Egyesült Királyság 27 tagállamból álló Unióban lakóhellyel rendelkező állampolgárainak jogait arra az esetre meghatározó aktusnak, ha létrejön a megállapodás. A tárgyalási irányelvek annak pontosítására szorítkoznak – egyébiránt, legalábbis a francia és az angol nyelvű változatban, inkább feltételes módot használva, nem pedig kötelezettséget előírva –, hogy mik az Unió céljai az Egyesült Királysággal folytatandó tárgyalások keretében. A tárgyalási irányelvek 11. pontja többek között megemlíti, hogy a 27 tagállamból álló Unió Egyesült Királyságban élő állampolgárai és azok családtagjai, valamint a 27 tagállamból álló Unióban élő egyesült királysági állampolgárok és családtagjaik jogállásának és jogainak megóvása elsődleges prioritást élvez a tárgyalások során. A tárgyalási irányelveknek a polgárok jogairól szóló III.1. pontja értelmében tehát a megállapodásnak védenie „kell” az uniós jogból eredő, a kilépés időpontjában fennálló jogállást és jogokat, beleértve azokat is, amelyek joghatásai későbbi időpontban állnak be, valamint azokat a jogokat is, amelyeknek megszerzése folyamatban van (20. pont). A III.1. pont azt is tartalmazza, hogy a megállapodásnak tartalmaznia „kell” legalább az érintett személyek körének meghatározásét, és hogy a személyi hatályának meg „kell” egyeznie az Unió polgárainak és családtagjaiknak a tagállamok területén történő szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jogáról, valamint az 1612/68/EGK rendelet módosításáról, továbbá a 64/221/EGK, a 68/360/EGK, a 72/194/EGK, a 73/148/EGK, a 75/34/EGK, a 75/35/EGK, a 90/364/EGK, a 90/365/EGK és a 93/96/EGK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2004. április 29‑i 2004/38/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2004. L 158., 77. o.; magyar nyelvű különkiadás 5. fejezet, 5. kötet, 46. o.; helyesbítés: HL 2009. L 274., 47. o.) személyi hatályával, és a személyi hatálynak ki kell terjednie a szociális biztonsági rendszerek koordinálásáról szóló, 2004. április 29‑i 883/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL 2004. L 166., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 5. fejezet, 5. kötet, 72. o.) hatálya alá tartozó személyekre is (21. pont).

63

Így a tárgyalási irányelvek nem váltanak ki joghatást az Egyesült Királyság azon állampolgárai tekintetében, akik a 27 tagállamból álló Unióban rendelkeznek lakóhellyel. Először is nem feltétlenül részletezi az Unió tárgyalásokon képviselt végleges álláspontjait, mivel – ahogy az említett irányelvek 4. pontja kifejezetten megállapítja – az irányelvek a tárgyalások során szükség szerint módosulhatnak vagy kiegészülhetnek, különösen annak érdekében, hogy tükrözzék az Európai Tanács iránymutatásainak alakulását. Másodszor a tárgyalások nem feltétlenül végződnek megállapodás megkötésével. Harmadszor, feltéve hogy a tárgyalások megállapodás megkötésével végződnek, az Egyesült Királyság állampolgárait a 27 tagállamból álló Unióban megillető, e megállapodásban esetlegesen meghatározott jogait értelemszerűen nem egyoldalúan az Unió rögzíti, hanem azok az Egyesült Királyság álláspontjaitól is függnek. Negyedszer a 27 tagállamból álló Unióban élő egyesült királysági állampolgárok jogállásának és jogainak a kilépés időpontjától kezdődő védelmére vonatkozó, az esetleges megállapodásban foglalt rendelkezések nem csupán a Tanács hatáskörébe tartoznak, mivel a kilépésről rendelkező megállapodás megkötéséről szóló határozatot a minősített többséggel eljáró Tanács a Parlament egyetértését követően fogadja el. Mindezen okok miatt a tárgyalási irányelvek címzettje kizárólag a Bizottság, és nem járnak azzal a hatással, hogy meghatározzák az Egyesült Királyság 27 tagállamból álló Unióban lakóhellyel rendelkező állampolgárainak a kilépés időpontjától kezdődő jogait.

64

Egyébiránt a felperesek által kiemelt azon körülmény, hogy a tárgyalási irányelvek nem foglalják magukban az annak biztosítására irányuló célt, hogy továbbra is uniós polgárnak minősüljenek az Egyesült Királyság azon állampolgárai, akik 2019. március 29‑e előtt szerezték meg e jogállást, többek között az európai és helyhatósági választásokon való választójogot, nem gyakorol közvetlen hatást jogi helyzetükre. Ahogy azt a Törvényszék fentebb hangsúlyozta, a megtámadott határozat, beleértve a tárgyalási irányelveket is, csupán előkészítő aktus, amely nem határozza meg előre az esetleges végleges megállapodás tartalmát, különösen a 27 tagállamból álló Unióban élő egyesült királysági állampolgárok jogállásának és jogainak védelmére vonatkozó esetleges rendelkezések személyi hatálya vonatkozásában.

65

Ezenkívül a megtámadott határozatnak, amely az Unió és az Egyesült Királyság között a kilépés szabályait meghatározó megállapodásról folytatandó tárgyalásokra vonatkozik, nem célja a 27 tagállamból álló Unióban lakóhellyel rendelkező egyesült királysági állampolgárok jogainak a kilépés időpontjától kezdődően, arra az esetre való meghatározása, ha nem jön létre a megállapodás. Következésképpen a felperesek nem hivatkozhatnak hasznosan arra, hogy a Tanács a megtámadott határozatban és a tárgyalási irányelveiben nem tűzött ki az Egyesült Királyság állampolgárai szerzett jogainak megállapodás hiányában való védelmére irányuló célt, és ezért a megtámadott határozat nem szolgál biztosítékkal az Egyesült Királyság külföldön élő állampolgárait a kilépés időpontját követően megillető jogaival kapcsolatban.

66

A felpereseknek a megtámadott határozat és a tárgyalási irányelvek céljaival kapcsolatos érvét tehát el kell utasítani.

67

A felperesek harmadsorban arra hivatkoznak, hogy a Tanácsnak el kellett volna utasítania vagy fel kellett volna függesztenie a tárgyalások megkezdését. Azt állítják, hogy a kilépési folyamat semmis az Egyesült Királyság – uniós polgárnak is minősülő – valamennyi állampolgárának szavazatán alapuló biztos alkotmányos felhatalmazás hiányában, és hogy valószínűleg semmi sem indokolta a megtámadott határozat elfogadását. A felperesek megjegyzik, az ún. „15 éves szabály” (15 years rule) miatt – amely megvonja a választójogot az Egyesült Királyság azon állampolgáraitól, akik több mint tizenöt éve e tagállamon kívül élnek – nem rendelkeztek választójoggal a 2016. június 23‑i népszavazáson és azon parlamenti képviselők választásán, akik elfogadták az Európai Unióról szóló 2017. évi törvényt (a kilépés bejelentése). Egyébiránt az Európai Unióról szóló 2017. évi törvény (a kilépés bejelentése) nem tartalmazza azt, hogy az Egyesült Királyság kilép az Unióból, hanem csupán felhatalmazza az miniszterelnököt arra, hogy az Uniónak bejelentse az Egyesült Királyság Unióból való kilépésére vonatkozó határozatát. A felperesek kifejtik, hogy jelenleg bírósági eljárás van folyamatban egy egyesült királysági bíróság előtt, hogy a Tanácsnak és az Egyesült Királyságnak az EUSZ 4. cikk (3) bekezdésében foglalt lojális együttműködés elve értelmében kérnie kellett volna a kilépési szándékot bejelentő aktus alkotmányosságának bírósági felülvizsgálatát, és hogy a Tanácsnak az EUMSZ 218. cikk (11) bekezdése alapján kérnie kellett volna a Bíróság véleményét arról, hogy összeegyeztethető‑e a Szerződésekkel Egyesült Királyság külföldön élő állampolgárainak a választójogtól való megfosztása és a közvetett, parlamenti képviselőkön való képviseletük. Hozzáteszik, hogy a jelen kereset elfogadhatatlanság miatti elutasítása a demokrácia elvét sértené, mivel az uniós polgárság 2019 márciusában való eltörlésére az uniós polgárok választójogtól való megfosztásának jogellenes körülményei között kerülne sor.

68

Ezen érveléssel a felperesek érdemi jogalapot hoznak fel, amely valójában a megtámadott határozat jogszerűségének vitatására irányul. Ez utóbbit ugyanis annyiban vitatják, amennyiben az nem utasította el vagy függesztette fel a tárgyalások megkezdését azon körülményekre tekintettel, amelyek között a 2016. június 23‑i népszavazás és az egyesült királysági általános választások lezajlottak, valamint az Európai Unióról szóló 2017. évi törvény (a kilépés bejelentése) tartalmára tekintettel. A megtámadott határozatot amiatt is vitatják, hogy azt nem előzték meg a többek között annak vizsgálatára irányuló bírósági eljárások, hogy a kilépési szándékot bejelentő aktus alkotmányos‑e, és az Egyesült Királyság külföldön élő állampolgárai választójogának hiánya összeegyeztethető‑e a Szerződésekkel.

69

Márpedig ezen érdemi jogalapok nincsenek hatással a kereset elfogadhatóságára, mivel azok nem kérdőjelezik meg azt, hogy a megtámadott határozat nem gyakorol közvetlen hatást a felperesek jogi helyzetére. Feltételezve akár, hogy a Tanácsnak meg kellett volna tagadnia a tárgyalások megkezdését, és vizsgálnia kellett volna, hogy azon határozatot, amellyel az Egyesült Királyság az Unióból való kilépésről döntött, a saját alkotmányos követelményeivel összhangban hozták‑e meg, a megtámadott határozat, amely mindössze az Egyesült Királysággal folytatandó tárgyalások megkezdésére ad felhatalmazást, és rögzíti az említett tárgyalások lefolytatását lehetővé tévő iránymutatásokat, nem módosítja a felperesek jogi helyzetét. Különösen az a körülmény, hogy a Tanács helytelenül nem élt volna azzal az EUMSZ 218. cikk (11) bekezdésében biztosított lehetőséggel, hogy kikérje a Bíróság véleményét a tervezett megállapodás Szerződésekkel való összeegyeztethetőségéről, vagy megsértette volna a lojális együttműködés elvét, nem vezethet az EUMSZ 263. cikkben kifejezetten előírt elfogadhatósági feltételek mellőzéséhez (lásd ebben az értelemben a lojális együttműködés elvével kapcsolatban: 2018. február 20‑iBelgium kontra Bizottság ítélet, C‑16/16 P, EU:C:2018:79, 40. pont), mivel egyébként a vélemény iránti kérelem a Tanács számára lehetőség, nem pedig kötelezettség.

70

Ami a többek között az EU‑Szerződés preambulumában, az EUSZ 2. cikkben és az Európai Unió Alapjogi Chartájának preambulumában szereplő demokrácia elvének megsértésére vonatkozó állításokat illeti, nem lehet érvényesen arra hivatkozni, hogy a keresetet elfogadhatónak kellene nyilvánítani, ha a megtámadott határozatot a demokrácia elvének megsértésével fogadták el. Az ilyen érvelés ugyanis azt eredményezné, hogy a megsemmisítés iránti kereset EUMSZ 263. cikk szerinti elfogadhatóságát a megtámadott aktus esetleges jogellenességére korlátozná. Márpedig az ítélkezési gyakorlatából következik, hogy az érintett intézmény állítólagos kötelezettségszegésének súlya vagy az abból következő, az alapvető jogok tiszteletben tartásával kapcsolatos jogsértés jelentősége nem teszi lehetővé az EUM‑Szerződésben előírt eljárásgátló okok alkalmazásának mellőzését (lásd ebben az értelemben: 2001. május 10‑iFNAB és társai kontra Tanács ítélet, C‑345/00 P, EU:C:2001:270, 40. pont). Ez az érv tehát hatástalan, mivel a megtámadott határozat önmagában nem vonja maga után a felperesek jogainak korlátozását.

71

El kell tehát utasítani a felperesek azon érvét, miszerint a Tanácsnak el kellett volna utasítania vagy fel kellett volna függesztenie a tárgyalások megkezdését, figyelembe véve különösen az Egyesült Királyság valamennyi állampolgárának szavazatán alapuló biztos alkotmányos felhatalmazás hiányát.

72

Negyedsorban és végül a felperesek arra hivatkoznak, hogy jelen kereset az egyetlen hatékony jogorvoslati lehetőség az uniós bíróság előtt az uniós polgár jogállásuknak a megtámadott határozat miatti elkerülhetetlen elvesztését megelőzően, amelyre 2019. március 29‑én kerül sor. Sem a sürgősségi eljárás, sem a fortiori a felelősség megállapítása iránti kereset nem akadályozhatná meg az uniós polgárság ezen időpontban bekövetkező, azonnali elvesztését. A jelen jogorvoslati lehetőséget meg kell védeni a jogon alapuló Unió elve és az Alapjogi Charta 47. cikke értelmében.

73

Mindazonáltal meg kell állapítani, hogy a Tanács a megtámadott határozatban nem döntött arról, hogy az Egyesült Királyság 2019. március 29‑én„távozik” az Unióból, ahogy azt a fenti 59. pont megállapította. Az, hogy az az Egyesült Királyság állampolgárai 2019. március 29‑én esetlegesen elveszítik az uniós polgár jogállásukat, nem a megtámadott határozatból ered tehát, amely a felperesek szempontjából csupán előkészítő aktusnak minősül.

74

Egyébiránt az uniós jogrend tiszteletben tartásának bírósági felülvizsgálatáról – mint ez az EUSZ 19. cikk (1) bekezdéséből kitűnik – nemcsak a Bíróság, hanem a tagállami bíróságok is gondoskodnak (lásd: 2015. április 28‑iT & L Sugars és Sidul Açúcares kontra Bizottság ítélet, C‑456/13 P, EU:C:2015:284, 45. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). A jelen ügyben, ahogy azt a Tanács hangsúlyozza, a felperesek által emelt egyik fő kifogás az, hogy nem szavazhattak sem a 2016. június 23‑i népszavazáson, sem azon parlamenti képviselők választásán, akik elfogadták az Európai Unióról szóló 2017. évi törvényt (a kilépés bejelentése). Márpedig az Egyesült Királyság állampolgárainak e szavazásai, valamint egyébként a kilépési szándékot bejelentő aktus is, az Egyesült Királyság bíróságai előtt keresetek tárgyát képezhették, amelyek adott esetben az EUMSZ 267. cikk alapján a Bíróságtól előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések útján kérhetik a Szerződések értelmezését. E tekintetben meg kell állapítani, hogy az Egyesült Királyság bíróságaihoz több ízben is fordultak az Egyesült Királyság hatóságai azon eljárásai és aktusai jogszerűségének kérdésével, amelyek az EUSZ 50. cikk szerinti kilépési eljárás végrehajtására irányultak. 2016. április 28‑i ítéletével a High Court of Justice (England and Wales), Queen’s Bench Division (Administrative Court) (felsőbíróság [Anglia és Wales], Queen’s Bench kollégium [közigazgatási bíróság], Egyesült Királyság) azon keresetlevélről határozott, amelyben H. Shindler és a többi felperes a 2016. június 23‑i népszavazás szabályszerűségét vitatta, arra hivatkozva, hogy az Egyesült Királyság több mint tizenöt éve más uniós tagállamban lakóhellyel rendelkező állampolgárai meg voltak fosztva választójoguktól a „15 éves szabály” (15 years rule) alapján, megsértve ezzel az uniós jogot. A tárgyaláson elhangzottak alapján ugyanezen bíróság 2018. június 12‑i ítéletében elutasította azon keresetet, amelyben E. Webster és más felperesek az Egyesült Királyság által a saját alkotmányos követelményeinek megfelelően elfogadott kilépési határozat állítólagos hiányára figyelemmel vitatták a kilépésről rendelkező megállapodás megkötésére irányuló tárgyalások Egyesült Királyság általi lefolytatását.

75

Végül a felperesek – az arra alapított érvelésük alátámasztására, hogy kizárólag a jelen kereset alkalmas a hatékony bírói jogvédelemhez való joguk biztosítására – azt állítják, hogy 2019. március 29. után az kilépésről rendelkező esetleges megállapodásra vonatkozó per esetén az Egyesült Királyság az Unió harmadik államának fog minősülni, és adott esetben nem tekinti magára nézve kötelezőnek az uniós bíróság határozatát. Ezen időpontot követően az uniós bíróságnak a kilépésről rendelkező esetleges megállapodásról szóló határozatát nem lehetne végrehajtani.

76

A jelen kereset elfogadhatatlansága azonban nem azon lehetőségből ered, hogy a felperesek keresetet indíthatnak az uniós bíróság előtt a kilépésről rendelkező esetleges megállapodást megkötő határozattal szemben, hanem azon megállapításból következik, hogy a jelen ügyben nem teljesül azon feltétel, hogy a megtámadott határozatnak közvetlen hatást kell gyakorolnia a felperesek jogi helyzetére. Jóllehet ezen elfogadhatósági feltételt az Alapjogi Charta 47. cikkében rögzített hatékony bírói jogvédelem alapelvének fényében kell értelmezni, azt nem lehet figyelmen kívül hagyni anélkül, hogy az uniós bíróság ne lépné túl az EUM‑Szerződés által rá ruházott hatásköröket (lásd ebben az értelemben: 2013. október 3‑iInuit Tapiriit Kanatami és társai kontra Parlament és Tanács ítélet, C‑583/11 P, EU:C:2013:625, 97. és 98. pont). A jelen, az EUM‑Szerződés szabályainak megfelelő kereset elfogadhatóságának értékelése nem függ azon kérdéstől sem, hogy az Egyesült Királyság az uniós bíróságnak a kilépésről rendelkező esetleges megállapodásról szóló határozatát magára nézve kötelezőnek tekinti‑e.

77

El kell tehát utasítani a hatékony bírói jogvédelemhez való jogra vonatkozó érvet.

78

A fenti megállapítások összességére tekintettel a megtámadott határozat, amely nem vált ki olyan jellegű kötelező joghatásokat, amelyek képesek a felperesek érdekeit érinteni, azok jogi helyzetét jelentős mértékben módosítva, nem képezheti megsemmisítés iránti kereset tárgyát. Ezenkívül a felperesek, akiket a megtámadott határozat nem érint közvetlenül, nem rendelkeznek kereshetőségi joggal az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdése értelmében. Ennélfogva a keresetet mint elfogadhatatlant teljes egészében el kell utasítani.

79

Az eljárási szabályzat 142. cikkének (2) bekezdése értelmében a beavatkozás az eljáráshoz képest járulékos jellegű, és okafogyottá válik többek között abban az esetben, ha a Törvényszék a keresetlevél elfogadhatatlanságát állapítja meg.

80

E körülmények között a Bizottság által a Tanács kérelmeinek támogatása végett előterjesztett beavatkozási kérelemről már nem szükséges határozni.

81

Az eljárási szabályzat 134. cikkének (1) bekezdése alapján a Törvényszék a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte.

82

A felpereseket, mivel pervesztesek lettek, a Tanács kérelmének megfelelően kötelezni kell saját költségeiknek és a Tanács költségeinek viselésére.

83

Az eljárási szabályzat 144. cikkének (10) bekezdése értelmében, mivel az alapügyben a beavatkozási kérelemről történő határozathozatalt megelőzően befejeződött az eljárás, a Bizottság maga viseli a beavatkozási kérelemmel összefüggésben felmerült saját költségeit.

A fenti indokok alapján

A TÖRVÉNYSZÉK (kibővített kilencedik tanács)

a következőképpen határozott: