–

az Allianz Vorsorgekasse AG képviseletében P. Pallitsch Rechtsanwalt,

–

a Bundestheater‑Holding GmbH, a Burgtheater GmbH, a Wiener Staatsoper GmbH, a Volksoper Wien GmbH, az ART for ART Theaterservice GmbH képviseletében M. Oder Rechtsanwalt,

–

a fair‑finance Vorsorgekasse AG képviseletében S. Heid Rechtsanwalt,

–

az osztrák kormány képviseletében G. Hesse, meghatalmazotti minőségben,

–

az Európai Bizottság képviseletében P. Ondrůšek és K. Petersen, meghatalmazotti minőségben,

1

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a 2015. november 24‑i (EU) 2015/2170 felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelettel (HL 2015. L 307., 5. o.) módosított, a közbeszerzésről és a 2004/18/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2014. február 26‑i 2014/24/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2014. L 94., 65. o.; a továbbiakban: 2014/24 irányelv), az EUMSZ 49. és EUMSZ 56. cikk, az egyenlő bánásmód elvének, a hátrányos megkülönböztetés tilalma elvének, valamint az átláthatóság kötelezettségének értelmezésére vonatkozik.

2

E kérelmet az Allianz Vorsorgekasse AG (a továbbiakban: Allianz) által annak tárgyában indított eljárás keretében terjesztették elő, hogy alkalmazhatók‑e az Európai Uniónak a közbeszerzésre vonatkozó szabályai az egyrészt a Bundestheater‑Holding GmbH, a Burgtheater GmbH, a Wiener Staatsoper GmbH, a Volksoper Wien GmbH és az ART for ART Theaterservice GmbH (a továbbiakban együtt: szóban forgó társaságok), másrészt pedig a fair‑finance Vorsorgekasse AG (a továbbiakban: fair‑finance) között létrejött, a szóban forgó társaságok munkavállalói végkielégítésének finanszírozására szánt járulékok kezelésére és befektetésére vonatkozó megállapodásokra.

3

A 2014/24 irányelv (1) preambulumbekezdése így szól:

„A közbeszerzési szerződések tagállami hatóságok által vagy nevében történő odaítélésének meg kell felelnie az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) alapelveinek, különösen az áruk szabad mozgásának, a letelepedés szabadságának és a szolgáltatásnyújtás szabadságának, valamint az ezekből származó elveknek, mint például az egyenlő bánásmód, a megkülönböztetés tilalma, a kölcsönös elismerés, az arányosság és az átláthatóság elvének. Ugyanakkor a bizonyos értéket meghaladó közbeszerzési szerződések tekintetében a nemzeti közbeszerzési eljárásokat koordináló rendelkezéseket kell megállapítani annak érdekében, hogy az említett elvek a gyakorlatban is érvényesüljenek, és a közbeszerzés területén biztosítva legyen a verseny.”

4

Ezen irányelv 2. cikke (1) bekezdésének 5. pontja ekképp rendelkezik:

„Ezen irányelv alkalmazásában a következő fogalommeghatározásokat kell alkalmazni:

[…]

5

Az említett irányelv „Értékhatárok” című 4. cikke előírja:

„Ezt az irányelvet azokra a beszerzésekre kell alkalmazni, amelyek hozzáadottérték‑adó (héa) nélküli becsült értéke eléri vagy meghaladja a következő értékhatárokat:

[…]

[…]”

6

A 2014/24 irányelvnek „A közbeszerzések becsült értékének kiszámítására szolgáló módszerek” című 5. cikke ekképp rendelkezik:

„(1)   Valamely beszerzés becsült értékének kiszámítása az ajánlatkérő szerv által tervezett, hozzáadottérték‑adó nélküli teljes kifizetendő összegen alapul, amelybe beleértendő a közbeszerzési dokumentumokban kifejezetten meghatározottak szerint az opció minden formája és a szerződések meghosszabbítása.

Amennyiben az ajánlatkérő szerv a részvételre jelentkezők, illetve ajánlattevők számára díjakról vagy egyéb fizetendő összegekről rendelkezik, azokat a beszerzés becsült értékének kiszámításakor figyelembe kell vennie.

[…]

(13)   A szolgáltatásnyújtásra irányuló közbeszerzési szerződések esetében a becsült érték kiszámításához adott esetben a következő összegeket kell alapul venni:

[…]

(14)   Olyan szolgáltatásnyújtásra irányuló közbeszerzési szerződés esetében, amelyben nem tüntetik fel a teljes árat, a becsült érték kiszámításának alapja a következő:

7

Ezen irányelv „Különös kizárások a szolgáltatásnyújtásra irányuló szerződések esetében” című 10. cikke értelmében:

„Ez az irányelv nem alkalmazandó azokra a szolgáltatásnyújtásra irányuló közbeszerzési szerződésekre, amelyek tárgya:

[…]

[…]”

8

A Bundesvergabegesetz 2006‑nak (a közbeszerzési eljárásokról szóló 2006. évi szövetségi törvény; BGBl. I, 17/2006) a BGBl. I, 7/2016. számában közzétett változata (a továbbiakban: BVerG 2006) 1. §‑a előírja:

„(1)   A jelen szövetségi törvény különösen az alábbiakat szabályozza:

szolgáltatásokra irányuló közbeszerzési eljárások a közszférában (közbeszerzési szerződések odaítélési eljárásai), nevezetesen az építési beruházás végrehajtására, termékbeszerzésre vagy szolgáltatásnyújtásra irányuló szerződések odaítélése, valamint építési beruházásra és szolgáltatásnyújtásra irányuló közbeszerzési szerződések odaítélése az ajánlatkérő hatóságok által, az ajánlatkérő hatóságok által szervezett pályázatok, harmadik személyekkel végzett építési beruházások odaítélése az építési beruházások ajánlatkérő hatóságoknak nem minősülő koncessziójogosultjai által, építési beruházásra és szolgáltatásnyújtásra irányuló olyan közbeszerzési szerződések odaítélése, amelyeket nem az ajánlatkérő hatóságok ítélnek oda, hanem amelyeket azok támogatnak (2. rész),

[…]”

9

A BVerG 2006‑nak az e törvény hatálya alá nem tartozó közbeszerzési eljárásokra vonatkozó 10. §‑a ekképp rendelkezik:

„A jelen szövetségi törvény nem alkalmazható a következőkre:

[…]

[…]”

10

Az említett törvénynek az értékhatárokra vonatkozó 12. §‑a előírja:

„(1)   A közbeszerzési szerződések odaítélése során az ajánlatkérők eljárásai az értékhatár felett folytatódnak le, amennyiben a szerződés becsült értéke

[…]

[…]”

11

A közbeszerzésnek a szolgáltatásnyújtásra irányuló szerződésekben szereplő becsült értéke számítását ugyanezen törvény 16. §‑a értelmében a következő módon történik:

„(1)   A szolgáltatásnyújtásra irányuló szerződésekben a következő fogalommeghatározásokat kell alkalmazni:

[…]

(2)   Azon közbeszerzési szerződések esetében, amelyek nem tüntetik fel a teljes árat, a szerződés becsült értékén a következőket kell érteni:

[…]

[…]”

12

A betriebliches Mitarbeiter‑ und Selbstständigenvorsorgegesetznek (a munkavállalókra és az egyéni vállalkozókra alkalmazandó előtakarékossági rendszerről szóló törvény; (BGBl. I, 100/2002) a BGBl. I, 34/2005. számában közzétett változata 3. §‑a ekképp rendelkezik:

„A jelen szövetségi törvény alkalmazásában:

[…]

3.   A végkielégítéshez kapcsolódó, már megszerzett jogosultságok: a jogosultnak valamely pénztár által kezelt jogosultságai, amelyek a következőkből tevődnek össze:

[…]”

13

A BMSVG 9. §‑ának (1) és (2) bekezdése értelmében:

„(1)   A pénztár kiválasztását a határidőn belül üzemi megállapodásban kell rögzíteni az Arbeitsverfassungsgesetz (a munkaviszonyokról szóló törvény) 97. §‑a (1) bekezdésének 1b. pontja értelmében […]

(2)   Azon munkavállalók tekintetében, akiket nem képvisel üzemi tanács, a munkáltatónak kell megfelelő időben kiválasztani a foglalkoztatói előtakarékossági pénztárt, feltéve hogy a munkavállaló az 53. cikk (1) bekezdésének megfelelően már nem kötelezte el magát valamely foglalkoztatói előtakarékossági pénztár választása mellett a 65. § (1) bekezdésének értelmében véve, és nem kötött részesedésszerzési megállapodást. A foglalkoztatói előtakarékossági pénztár kiválasztását követő egy héten belül valamennyi munkavállalót írásban tájékoztatni kell. Amennyiben a munkavállalók legalább egyharmada két héten belül írásban ellenzi a tervezett választást, a munkáltató köteles más foglalkoztatói előtakarékossági pénztárt javasolni. […]”

14

A BMSVG 11. §‑a előírja, hogy a tagsági megállapodást a foglalkoztatói előtakarékossági pénztár és a taggá váló munkáltató köti meg.

15

A BMSVG 18. §‑a úgy határozza meg a foglalkoztatói előtakarékossági pénztár fogalmát, hogy az rendelkezik felhatalmazással a végkielégítési járulékok és az egyéni vállalkozók előtakarékossági járulékainak beszedésére. E § azt is előírja, hogy a pénztárnak fizetett végkielégítési járulékok ez utóbbi tulajdonát képezik, amely azokat birtokban tartja és letéteményesként kezeli a jogosultak javára.

16

A BMSVG „Adminisztratív költségek” című 26. §‑a ekképp rendelkezik:

„(1)   A pénztárak jogosultak arra, hogy a beszedett végkielégítési járadékokból adminisztratív költségeket vonjanak le. Ezen adminisztratív költségeket a pénztár valamennyi járulékfizetője tekintetében a végkielégítési járulékok 1%‑a és 3,5%‑a közötti mértékben kell rögzíteni.

[…]

(3)   A végkielégítés jogcímén létrejött eszközök befektetése tekintetében a pénztárak jogosultak

[…]

17

A BMSVG 27a. §‑a meghatározza a pénztár abban az esetben történő kijelölésének eljárást, ha a munkáltató még nem kötött tagsági megállapodást egy pénztárral sem, legkésőbb az azon munkavállaló munkaviszonyának kezdetétől számított hat hónapon belül, akinek tekintetében a munkáltatónak első ízben kell járulékokat fizetni. Az illetékes társadalombiztosítási szervezet feladata, hogy felhívja a munkáltatót arra, hogy három hónapos határidőn belül válasszon pénztárt, aminek elmulasztása esetén kijelölnek egy pénztárat a munkáltató tekintetében.

18

Az Arbeitsverfassungsgesetznek (a munkaviszonyokról szóló törvény; BGBl. 22/1974. sz.) a BGBl. I, 71/2013. számában közzétett változata 29. §‑a a következőképpen határozza meg az üzemi megállapodás fogalmát:

„Az üzemi megállapodások olyan írásbeli megállapodások, amelyeket egyrészről a vállalkozás tulajdonosa, másrészről pedig az üzemi tanács köt meg azon kérdések vonatkozásában, amelyeket törvény vagy kollektív szerződés az üzemi megállapodások általi szabályozásnak tart fenn.”

19

A munkaviszonyokról szóló törvénynek a BGBl. I, 71/2013. számában közzétett változata 97. §‑a előírja, hogy az e törvény 29. §‑a szerinti üzemi megállapodások köthetők a személyzet előtakarékossági pénztárának kiválasztása tekintetében.

20

A szóban forgó társaságok mint munkáltatók a BMSVG értelében munkavállalóik tekintetében kötelesek a havi díjazás 1,53%‑ának megfelelő járulékot valamely foglalkoztatói előtakarékossági pénztárnak (a továbbiakban: előtakarékossági pénztár) befizetni, amely kezeli és befekteti az ily módon befizetett összegeket. E tekintetben a BMSVG 11. §‑a megköveteli, hogy az előtakarékossági pénztár és az ahhoz csatlakozó munkáltató tagsági megállapodást írjon alá. Ily módon a munkavállaló munkaviszonyának végén e pénztártól végkielégítést kap, amely lényegében a befizetett járulékoknak felel meg, a végrehajtott befektetések hozamával megnövelve, illetve az említett pénztár által levont adminisztratív költségekkel csökkentve.

21

A beszedett járulékok kezelésére és befektetésére irányuló tevékenységének ellenértékeként ugyanis az előtakarékossági pénztár a BMSVG 26. §‑ának értelmében jogosult arra, hogy egyfelől levonja az említett járulékok adminisztratív költségeit, másfelől pedig, hogy levonja az elvégzett befektetések hozamából a kezelés után járó térítést.

22

2016‑ig egy tagsági megállapodás a szóban forgó társaságok mindegyikét az Allianzhoz kötötte. 2016 februárjában e társaságok nemzeti szinten hirdetményt tettek közzé, amelyben közbeszerzési eljárás megindítását jelentették be az előtakarékossági pénztár esetleges megváltoztatása céljából. A szóban forgó társaságokat megemlítő hirdetmény egy tagsági megállapodás megkötésére, valamint a már megszerzett végkielégítési járulékoknak az új kasszához történő átvitelére irányult.

23

Az Allianz és a fair‑finance nyújtott be ajánlatot.

24

2016. június 17‑én a szóban forgó társaságok bejelentették, hogy e szerződést a fair‑finance számára kívánják odaítélni.

25

Az említett szerződés odaítélésére vonatkozó határozat megsemmisítésére irányuló, az Allianz által 2016. június 24‑én benyújtott kérelmet követően a szóban forgó társaságok 2016. június 29‑én visszavonták ezt a határozatot, és 2016. július 8‑án visszavonták a 2016 februárjában megindított közbeszerzési eljárást.

26

Ugyanebben az időpontban a szóban forgó társaságok mindegyike 2016. június 29‑én tagsági megállapodást kötött a fair‑finance‑szal, azt megelőzően, hogy 2016. június 30‑án2016. december 31‑i hatállyal felmondta az Allianzcal kötött tagsági megállapodást.

27

2016. július 29‑én az Allianz keresetet nyújtott be a Bundesverwaltungsgerichthez (szövetségi közigazgatási bíróság, Ausztria), amely arra irányult, hogy e bíróság állapítsa meg a fair‑finance által a szóban forgó társaságokkal előzetes hirdetmény és az odaítélésre vonatkozó határozat közzététele nélkül kötött tagsági megállapodás jogellenességét. E kereset alátámasztására az Allianz arra hivatkozott, hogy a szóban forgó megállapodások megkötése a BVergG 2006 hatálya alá tartozik.

28

2016. szeptember 14‑én a Bundesverwaltungsgericht (szövetségi közigazgatási bíróság) elutasította az említett keresetet.

29

Az Allianz felülvizsgálat iránti kérelmet nyújtott be az ugyanezen keresetet elutasító határozattal szemben a Verwaltungsgerichtshofhoz (legfelsőbb közigazgatási bíróság, Ausztria).

30

Ez utóbbi bíróság több tekintetben is arra keresi a választ, hogy az alapügyben szereplő megállapodások megkötésére alkalmazhatók‑e az uniós jognak a közbeszerzésekre vonatkozó szabályai, nevezetesen a 2014/24 irányelv, illetve az EUM‑Szerződésből eredő alapvető szabályok.

31

Először is, az említett bíróságnak azon tényt illetően vannak kétségei, hogy egy, az alapügyben szereplőkhöz hasonló tagsági megállapodás a 2014/24 irányelv 10. cikkének g) pontjában előírt, a „munkaszerződésre” vonatkozó eltérés hatálya alá tartozhat‑e, mivel a járulékok kezelésével és befektetésével kapcsolatos szolgáltatásának nyújtása tekintetében az előtakarékossági pénztárt nem köti alárendeltségi viszony az érintett munkavállalók munkáltatójához. Ezt az értelmezést a 2010. július 15‑iBizottság kontra Németország ítélet (C‑271/08, EU:C:2010:426) támasztja alá, amelyben a Bíróság megállapította, hogy egy munkáltató és egy biztosítótársaság között foglalkoztatói nyugdíjbiztosítás tárgyában létrejött megállapodásra nem vonatkozik ez az eltérés.

32

Másodsorban a kérdést előterjesztő bíróság úgy véli, hogy a végkielégítéssel kapcsolatos járulékok beszedésének és befektetésének tevékenységét a következő három okból kell banki ügyletnek és nem biztosítási tevékenységnek minősíteni. Először is, a nemzeti szabályozás banki engedélyt követel meg valamely tevékenységnek a foglalkoztatói előtakarékosság területén történő folytatásához. Másodsorban e tevékenységek keretében, a biztosítótársaságtól eltérően, az előtakarékossági pénztár semmiféle kockázatot nem vállal magára. Harmadsorban, a munkáltató egyetlen ellenszolgáltatása az, hogy e pénztár beszedi az adminisztratív költségeket, az e pénztárnak a munkáltató által havonta fizetett járulékok nem ellenszolgáltatásnak, hanem kezelendő tőkének minősülnek. Következésképpen az előtakarékossági pénztár által díjazás jogcímén levont adminisztratív költségeket tekintve a számítás alapjának, a kérdést előterjesztő bíróság arra a következtetésre jut, hogy a közbeszerzés értéke 174000 euró, az tehát nem éri el a 2014/24 irányelv 4. cikkének c) pontjában a szolgáltatásnyújtásra irányuló közbeszerzési szerződések tekintetében előírt értékhatárt.

33

Harmadsorban a kérdést előterjesztő bíróság tehát arra keresi a választ, hogy a jelen ügyben a 2014/24 irányelvet, vagy inkább a Szerződésből eredő alapvető szabályokat és általános elveket kell‑e értelmezni. E tekintetben a 2017. április 5‑iBorta ítéletre (C‑298/15, EU:C:2017:266) hivatkozva úgy ítéli meg, hogy az Uniónak egyértelmű érdeke fűződik ahhoz, hogy a jövőbeni eltérő értelmezések elkerülése céljából ez az irányelv egységes értelmezés tárgyát alkossa. E bíróság ugyanis kiemeli, hogy a BVergG 2006‑ban szereplő gazdasági ügyletek leírása minden közbeszerzés tekintetében egységes, függetlenül attól, hogy elérik‑e az értékhatárt, és ez a törvény a 2014/24 irányelv rendelkezéseire támaszkodik, amint az a BVergG 2006 elfogadása céljából benyújtott törvénytervezet indokolásából is kitűnik.

34

Mindenesetre, még ha a 2014/24 irányelvben előírt értékhatárokat nem is érték el, a kérdést előterjesztő bíróság úgy véli, hogy az EUMSZ 49. és EUMSZ 56. cikkre, az egyenlő bánásmód és a hátrányos megkülönböztetés tilalmának elvére, valamint az átláthatóság kötelezettségére kell utalni. E tekintetben a kérdést előterjesztő bíróság az ítélkezési gyakorlatra hivatkozva arra a következtetésre jut, hogy a jelen ügyben a szerződés összegét, annak jellegét, illetve az alapügyben szereplő járulékok kezelésének és befektetésének tevékenysége jellegét illetően – amely nem követeli meg a személyzet fizikai jelenlétét – egyértelműen határokon átnyúló érdek áll fenn.

35

Negyedsorban a kérdést előterjesztő bíróság kétségei vannak azon tényt illetően, hogy egy tagsági megállapodás megkötése valamely előtakarékossági pénztárral a 2014/24 irányelv 1. cikkének (2) bekezdése értelmében vett „beszerzésnek” minősíthető‑e. Amennyiben e pénztár kiválasztásának a munkáltató és az üzemi tanács által képviselt személyzet között létrejött üzemi megállapodásban kell megtörténnie, ez utóbbi ajánlatkérő minőségében megtagadhatja a tervezett megállapodás megkötését. Amennyiben nem jön létre megállapodás a munkáltató és e tanács között, az előtakarékossági pénztár kiválasztását végül egy eseti békéltető testület végzi el a BMSVG 27a. §‑ának megfelelően.

36

Következésképpen a kérdést előterjesztő bíróság a 2010. július 15‑iBizottság kontra Németország ítéletre (C‑271/08, EU:C:2010:426) hivatkozva kétségeit fejezi ki azt a kérdést illetően, hogy a közbeszerzési jogot kell‑e alkalmazni az alapügyben fennállókhoz hasonló körülményekre.

37

Ez esetben el kellene ismerni az üzemi tanács ajánlatkérői minőségét, amit sem a nemzeti jog, sem az uniós jog nem ír elő, illetve el kellene fogadni, hogy a munkáltatót köti az előtakarékossági pénztárnak a közbeszerzési eljárás eredményeképpen történő kiválasztása, ami azzal a következménnyel járna, hogy nem alakulna ki szociális párbeszéd a munkáltató és az üzemi tanács között.

38

E körülmények között a Verwaltungsgerichtshof (legfelsőbb közigazgatási bíróság) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:

„Alkalmazhatók‑e a [2014/24 irányelv] rendelkezései, illetve az EUMSZ 49. és EUMSZ 56. cikk, valamint e rendelkezésekből eredően a közbeszerzésre vonatkozó elvek – az egyenlő bánásmód elve, a hátrányos megkülönböztetés tilalma és az átláthatóság elve – a díjazási hozzájárulások kezelésére és befektetésére vonatkozó szerződések ajánlatkérő szervek által foglalkoztatói előtakarékossági pénztárakkal való megkötésére, ha a szerződéskötés, és ezáltal az előtakarékossági pénztár kiválasztása a munkavállalók, illetve képviselőik általi jóváhagyást igényel, az ajánlatkérő szerv tehát nem végezheti el ezeket egyedül?”

39

Mivel az előterjesztett kérdés egyaránt vonatkozik a 2014/24 irányelvre és a Szerződésből eredő alapvető szabályokra, valamint annak érdekében, hogy hasznos választ lehessen adni az alapügy megoldásához, előzetesen az alapügyben szereplőhöz hasonló tagsági megállapodásra alkalmazandó szabályokat kell meghatározni.

40

E tekintetben az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, hogy az alapügyben szóban forgó közbeszerzés becsült értéke 174000 euró, amely alacsonyabb, mint a 2014/24 irányelv 4. cikkének c) pontjában rögzített 209000 euró. Következésképpen ez az irányelv nem alkalmazható erre a közbeszerzésre (2017. április 5‑iBorta ítélet, C‑298/15, EU:C:2017:266, 30. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

41

A kérdést előterjesztő bíróság mindazonáltal úgy véli, hogy a Bíróság mégis hatáskörrel rendelkezik ahhoz, hogy döntsön az előterjesztett kérdésről, és az említett irányelv rendelkezéseit azon ok igazolja, hogy – amint az a BVergG 2006 elfogadásának érdekében benyújtott törvénytervezet indokolásából is következik – ez a törvény egységesen határoz meg minden közbeszerzést, függetlenül attól, hogy értéke magasabb vagy alacsonyabb‑e az értékhatároknál, és a 2014/24 irányelv rendelkezéseire támaszkodik.

42

E tekintetben az ítélkezési gyakorlatból az következik, hogy ha valamely nemzeti szabályozás az érintett uniós jogi aktus hatálya alá nem tartozó helyzetekre adott megoldásaiban összhangban van az említett aktus által adott megoldásokkal, létezik bizonyos uniós érdek, hogy a jövőbeli eltérő értelmezések megakadályozása érdekében egységesen értelmezzék az ezen aktusból átvett rendelkezéseket (2017. április 5‑iBorta ítélet, C‑298/15, EU:C:2017:266, 33. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

43

Ennek megfelelően igazolt valamely uniós jogi aktus értelmezése olyan helyzetekben, amelyek nem tartoznak az uniós jog hatálya alá, ha e rendelkezéseket a nemzeti jog közvetlenül és feltétel nélkül alkalmazhatóvá tette az ilyen helyzetekre, az ilyen helyzetek és az uniós jog hatálya alá tartozó helyzetek azonos módon történő kezelésének biztosítása érdekében (2017. április 5‑iBorta ítélet, C‑298/15, EU:C:2017:266, 34. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

44

A kérdést előterjesztő bíróság által előadottak alapján az alapügyben azonban nem ez a helyzet.

45

Sem az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból, sem a Bíróság elé terjesztett iratokból nem tűnik ki ugyanis, hogy a BVergG 2006 valamely rendelkezése közvetlenül és feltétlenül alkalmazandóvá teszi a 2014/24 irányelvet azon közbeszerzésekre, amelyek értéke nem éri el az ezen irányelv 4. cikkének c) pontjában előírt releváns értékhatárt.

46

Bár a BVergG 2006 elfogadása érdekében benyújtott törvénytervezet indokolása az említett irányelvre hivatkozik, ez a puszta hivatkozás nem elegendő a megkövetelt közvetlen és feltétlen kapcsolat megállapítására és jellemzésére.

47

Következésképpen meg kell állapítani, hogy a kérdést előterjesztő bíróság nem közölt a Bírósággal olyan adatokat, amelyek lehetővé tennék annak megállapítását, hogy a nemzeti jogalkotó közvetlenül és feltétlenül a 2014/24 irányelvre hivatkozott.

48

Ebből az következik, hogy az alapügyben szereplő közbeszerzés értékére figyelemmel a 2014/24 irányelv tekintetében nem kell választ adni az előterjesztett kérdésre.

49

Mindazonáltal egy olyan közbeszerzést illetően, amely az értékére tekintettel nem tartozik a 2014/24 irányelv hatálya alá, a Bíróság figyelembe veheti a Szerződés alapvető szabályait és általános elveit, különösen az EUMSZ 49. és EUMSZ 56. cikket, és az azokból eredő egyenlő bánásmód elvét, a hátrányos megkülönböztetés tilalmának elvét és az átláthatósági kötelezettséget, amennyiben a szóban forgó szerződés egyértelműen határokon átnyúló érdeket képvisel (2017. április 5‑iBorta ítélet, C‑298/15, EU:C:2017:266, 36. pont).

50

E tekintetben egy közbeszerzés ilyen érdeket képviselhet különösen értékének nagyságát illetően a szolgáltatás nyújtásának helyével összefüggésben, illetve egyedi jellemzőit illetően (lásd ebben az értelemben: 2015. április 16‑iEnterprise Focused Solutions ítélet, C‑278/14, EU:C:2015:228, 20. pont; 2018. április 19‑iOftalma Hospital ítélet, C‑65/17, EU:C:2018:263, 40. pont). A kérdést előterjesztő bíróság feladata annak értékelése, hogy fennáll‑e ilyen érdek (lásd ebben az értelemben: 2014. július 10‑iConsorzio Stabile Libor Lavori Pubblici ítélet, C‑358/12, EU:C:2014:2063, 25. pont).

51

A jelen ügyben a kérdést előterjesztő bíróság úgy ítéli meg, hogy egyértelműen határokon átnyúló érdek áll fenn, egyfelől a közbeszerzés jelentős értékére hivatkozva, amely megközelíti a 2014/24 irányelv 4. cikkének c) pontjában rögzített értékhatárt, másfelől pedig az alapügyben szóban forgó járulékok kezelésére és befektetésére irányuló szolgáltatások jellegére, amelyek nem követelik meg személyzet vagy eszközök fizikai jelenlétét Ausztriában, mivel e szolgáltatások távolról is nyújthatók.

52

Ebből következik, hogy az előterjesztett kérdést a Szerződés alapvető szabályai és általános elvei, különösen az EUMSZ 49. és EUMSZ 56. cikk fényében kell megválaszolni.

53

Következésképpen az előterjesztett kérdést úgy kell érteni, mint amely lényegében annak tisztázására irányul, hogy úgy kell‑e értelmezni az EUMSZ 49. és EUMSZ 56. cikket, valamint az egyenlő bánásmód elvét, a hátrányos megkülönböztetés tilalmának elvét, illetve az átláthatóság kötelezettségét, hogy azok alkalmazhatók egy közjogi szervezet munkáltató és egy foglalkoztatói előtakarékossági pénztár közötti olyan tagsági megállapodás megkötésére, amely az e munkáltató munkavállalói számára fizetendő végkielégítés finanszírozására szolgáló járulékok kezelésére és befektetésére irányul, akkor is, ha egy ilyen megállapodás megkötése nem kizárólag a munkáltató akaratától függ, hanem mind a személyzet, mind pedig az üzemi tanács egyetértését megköveteli.

54

Pontosabban a kérdést előterjesztő bíróság arra keresi a választ, hogy a jelen ügyben az együttdöntési jognak valamely üzemi tanács általi gyakorlása a BMSVG 9. cikke (1) bekezdésének megfelelően, illetve a személyzet egyharmada tiltakozási jogának abban az esetben történő gyakorlása e törvény 9. cikke (2) bekezdésének megfelelően, ha nincs üzemi bizottság, kivonhatja‑e az alapügyben szereplőkhöz hasonló tagsági megállapodás megkötését a Szerződésből eredő és a közbeszerzésekre alkalmazandó alapvető szabályok hatálya alól.

55

Meg kell állapítani, hogy az az együttdöntési jog, amellyel az üzemi tanács rendelkezik a BMSVG 9. cikkének (1) bekezdése értelmében az előtakarékossági pénztár kiválasztása során, valamint a személyzet egyharmadának e törvény 9. cikkének (2) bekezdése szerinti tiltakozási joga e választással kapcsolatban, a kollektív tárgyaláshoz való alapvető jog két kifejeződésének minősül.

56

Márpedig a Bíróság már megállapította, hogy a kollektív tárgyalások folytatásához való jog alapjogi jellege, amint az az Unió Alapjogi Chartájában rögzítésre került, önmagában nem jár azzal a hatással, hogy valamely munkáltatót kivonjon a közbeszerzésekre vonatkozó, a Szerződésből eredő szabályok tiszteletben tartásának kötelezettsége alól. Nem tekinthető ugyanis úgy, hogy a kollektív tárgyaláshoz való jog gyakorlásától elválaszthatatlan a közbeszerzésekre vonatkozó, a Szerződésből eredő szabályok megsértése (lásd ebben az értelemben: 2010. július 15‑iBizottság kontra Németország ítélet, C‑271/08, EU:C:2010:426, 41. és 47. pont).

57

Ebből az következik, hogy az a körülmény, hogy egy közbeszerzési szerződés odaítélése kollektív szerződésből ered, mint ilyen, nem vezet ahhoz, hogy azt ki kellene vonni a közbeszerzési szerződésekre alkalmazandó szabályok alól (lásd ebben az értelemben: 2010. július 15‑iBizottság kontra Németország ítélet, C‑271/08, EU:C:2010:426, 50. pont).

58

Az alapügyben ezeket az elveket kell alkalmazni. Az az érv ugyanis, miszerint a szóban forgó társaságok nem hozhatták meg önállóan a döntésüket, mivel az üzemi tanácsok rendelkeznek együttdöntési joggal a BMSVG 9. cikkének (1) bekezdése értelmében, a személyzetnek pedig e törvény 9. cikkének (2) bekezdése értelmében joga van a tiltakozáshoz, nem különbözteti meg az alapügyet a 2010. július 15‑iBizottság kontra Németország ítélet (C‑271/08, EU:C:2010:426) alapjául szolgáló ügytől, amelyben egy öregségi biztosítási rendszerről volt szó. Ez utóbbi ügyben az ajánlatkérő hatóságok döntéshozatali önállóságát azért vitatták, mert nem tudtak saját akaratuk szerint előnyben részesíteni egy adott ajánlattevőt. Az ezen érvelésre adott válaszként a Bíróság megállapította, hogy elegendő lett volna, ha az érintett munkáltatók befolyást tudtak volna gyakorolni szerződéses partnerük kiválasztására, legalábbis közvetett módon, kollektív szerződésen keresztül.

59

Márpedig a jelen ügyben a BMSVG 9. és 11. cikkéből az következik, hogy a tagsági megállapodás a munkáltató és az előtakarékossági pénztár között jön létre, amiből az következik, hogy a munkáltató ilyen befolyást gyakorol a pénztár kiválasztására.

60

Következésképpen meg kell állapítani, hogy a BMSVG 9. cikkében foglalt kollektív tárgyaláshoz való jogok nem vonhatják ki az alapügyben szereplőhöz hasonló ajánlatkérő hatóságot azon kötelezettsége alól, hogy tiszteletben tartsa a Szerződésből eredő alapvető szabályokat, amelyek között szerepel – többek között – az átláthatóságnak az EUMSZ 49. és EUMSZ 56. cikkben rögzített kötelezettsége.

61

Márpedig az átláthatóság követelménye az ajánlatkérő hatóságtól olyan megfelelő mértékű nyilvánosság biztosítását követeli meg, amely lehetővé teszi egyrészt az eljárásnak a verseny számára történő megnyitását, másrészt pártatlanságának ellenőrzését (2015. december 17‑iUNIS és Beaudout Père et Fils ítélet, C‑25/14 és C‑26/14, EU:C:2015:821, 39. pont).

62

Ennek megfelelően fontos, hogy a közbeszerzés odaítélésére vonatkozó szabályok alkalmazására minden ajánlattévővel szemben átlátható módon kerüljön sor. Az átláthatóság követelményének ugyanis, amely az egyenlőség elvének egyik szükségszerű következménye, alapvetően annak biztosítása a célja, hogy valamennyi érdekelt gazdasági szereplő el tudja dönteni, hogy a releváns információk egésze alapján ajánlatot tesz‑e a pályázati felhívásra, illetve hogy ne merüljön fel annak kockázata, hogy az odaítélő hatóság kivételez vagy önkényesen jár el. E követelmény azt jelenti, hogy az odaítélési eljárás valamennyi feltételét és részletes szabályát világosan, pontosan és egyértelműen kell megfogalmazni, úgy, hogy az egyrészt valamennyi elvárható mértékben tájékozott és általános gondossággal eljáró ajánlattevő részére lehetővé tegye e szabályok pontos alkalmazási körének megértését és azok azonos módon történő értelmezését, másrészt az odaítélő hatóság mérlegelési jogkörének határok közé szorítását, és e hatóság számára annak lehetővé tételét, hogy hatékonyan tudja vizsgálni azt, hogy az ajánlattevők ajánlatai megfelelnek‑e a szóban forgó eljárás szempontjainak (lásd ebben az értelemben: 2016. február 4‑iInce ítélet, C‑336/14, EU:C:2016:72, 87. pont; 2017. június 22, Unibet International ítélet, C‑49/16, EU:C:2017:491, 46. pont).

63

A fenti megfontolások összességére figyelemmel az előterjesztett kérdésre azt a választ kell adni, hogy az EUMSZ 49. és EUMSZ 56. cikket, valamint az egyenlő bánásmód elvét, a hátrányos megkülönböztetés tilalmának elvét, illetve az átláthatóság kötelezettségét úgy kell értelmezni, hogy azok alkalmazhatók egy közjogi szervezet munkáltató és egy foglalkoztatói előtakarékossági pénztár közötti olyan tagsági megállapodás megkötésére, amely az e munkáltató munkavállalói számára fizetendő végkielégítés finanszírozására szolgáló járulékok kezelésére és befektetésére irányul, akkor is, ha egy ilyen megállapodás megkötése nem kizárólag a munkáltató akaratától függ, hanem mind a személyzet, mind pedig az üzemi tanács egyetértését megköveteli.

64

Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (kilencedik tanács) a következőképpen határozott:

Az EUMSZ 49. és EUMSZ 56. cikket, valamint az egyenlő bánásmód elvét, a hátrányos megkülönböztetés tilalmának elvét, illetve az átláthatóság kötelezettségét úgy kell értelmezni, hogy azok alkalmazhatók egy közjogi szervezet munkáltató és egy foglalkoztatói előtakarékossági pénztár közötti olyan tagsági megállapodás megkötésére, amely az e munkáltató munkavállalói számára fizetendő végkielégítés finanszírozására szolgáló járulékok kezelésére és befektetésére irányul, akkor is, ha egy ilyen megállapodás megkötése nem kizárólag a munkáltató akaratától függ, hanem mind a személyzet, mind pedig az üzemi tanács egyetértését megköveteli.