–

a Solvay Chimica Italia SpA, a Solvay Specialty Polymers Italy SpA, a Solvay Chimica Bussi SpA, a Whirlpool Europe Srl, a Fenice – Qualità Per L’ambiente SpA, az FCA Italy SpA, az FCA Group Purchasing Srl, az FCA Melfi SpA, a Sol Gas Primari Srl, a Nuova Solmine SpA, az American Husky III, az Inovyn Produzione Italia SpA, a Sasol Italy SpA, a Zignago Power Srl, a Radici Chimica SpA, a La Vecchia Soc. cons. arl, a Santa Margherita e Kettmeir e Cantine Torresella SpA, a Zignago Vetro SpA, a Chemisol Italia Srl, a Vinavil SpA, az Italgen SpA, az Arkema Srl, a Yara Italia SpA és az Ineos Manufacturing Italia SpA képviseletében F. Angelini, L. Parola, G. La Rosa, M. Monaco, A. Salzano, G. Berruti és T. Arnoni avvocati,

–

az Erg Power Srl és az Erg Power Generation SpA képviseletében L. Acquarone, A. Ricci, M. Saladino és G. Acquarone avvocati,

–

az Eni SpA, az Enipower SpA és a Versalis SpA képviseletében O. Torrani és P. G. Torrani avvocati,

–

az olasz kormány képviseletében G. Palmieri, meghatalmazotti minőségben, segítője: F. Sclafani avvocato dello Stato,

–

a görög kormány képviseletében M. Tassopoulou és D. Tsagkaraki, meghatalmazotti minőségben,

–

a holland kormány képviseletében M. K. Bulterman és C. S. Schillemans, meghatalmazotti minőségben,

–

az Európai Bizottság képviseletében O. Beynet és G. Gattinara, meghatalmazotti minőségben,

1

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelmek a villamos energia belső piacára vonatkozó közös szabályokról és a 2003/54/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2009. július 13‑i 2009/72/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2009. L 211., 55. o.; helyesbítés: HL 2015. L 167., 94. o.) 2. cikke (5) és (6) bekezdésének, 15. cikke (7) bekezdésének, 26. cikke (4) bekezdésének, 28. cikkének és 37. cikke (6) bekezdése b) pontjának értelmezésére vonatkoznak.

2

E kérelmeket a Solvay Chimica Italia SpA és több magánvillamosenergiaelosztóhálózat‑tulajdonos és ‑üzemeltető egyéb vállalkozás és az Autorità per l’energia elettrica, il gas e il sistema idrico (villamosenergia‑, gáz‑ és vízügyi hatóság, Olaszország) (a továbbiakban: AEEGSI) között, az utóbbi által hozott, különböző – többek között harmadik fél hozzáférésére és a teherelosztási szolgáltatásra irányuló – kötelezettségeket előíró határozat tárgyában folyamatban lévő jogvitában terjesztették elő.

3

A 2009/72 irányelv (3), (29), (30) és (35) preambulumbekezdésének szövege az alábbi:

[…]

[…]

4

A 2009/72 irányelv „Tárgy és hatály” című 1. cikke előírja:

„Ez az irányelv közös szabályokat állapít meg a villamos energia termelésére, átvitelére, elosztására, a villamosenergia‑ellátásra, valamint a fogyasztóvédelmi szabályokra vonatkozóan, annak érdekében, hogy a[z Európai Unión] belül fejlessze és integrálja a versenyképes villamosenergia‑piacokat. Ez az irányelv meghatározza a villamosenergia‑ágazat szervezetével és működésével, a szabad piaci hozzáféréssel, a versenytárgyalási eljárásoknál alkalmazandó feltételekkel és eljárásokkal, valamint az engedélyek kiadásával és a rendszerek működésével összefüggő szabályokat. Meghatározza továbbá az egyetemes szolgáltatási kötelezettségeket és az áramfogyasztók jogait, valamint egyértelművé teszi a versenyre vonatkozó kötelezettségeket.”

5

Ezen irányelv „Fogalommeghatározások” címet viselő 2. cikke szerint:

„Ezen irányelv alkalmazásában következő fogalommeghatározások alkalmazandók:

[…]

(5)   »elosztás«: a villamos energia szállítása nagyfeszültségű, középfeszültségű és kisfeszültségű elosztórendszereken a fogyasztóhoz való eljuttatás céljából, ide nem értve az ellátást;

[…]

(19)   »ellátás«: a fogyasztók részére történő villamosenergia‑értékesítés, ideértve a viszonteladást;

[…]

(26)   »kis, szigetüzemben működő rendszer«: olyan rendszer, amelynek villamosenergia‑fogyasztása 1996‑ban kevesebb volt, mint 3000 GWh, és ahol az éves fogyasztásnak kevesebb mint 5 százaléka származik más rendszerekkel való összekapcsolásból;

(27)   »szigetüzemben működő mikrorendszer«: olyan rendszer, amelynek villamosenergia‑fogyasztása 1996‑ban kevesebb volt, mint 500 GWh, és amely nem áll összeköttetésben más rendszerekkel;

[…]”

6

Az említett irányelv „Közszolgáltatási kötelezettségek és fogyasztóvédelem” című 3. cikke a (14) bekezdésében előírja:

„A tagállamok dönthetnek úgy, hogy nem alkalmazzák a 7., 8., 32. és/vagy a 34. cikk rendelkezéseit, amennyiben azok alkalmazása – jogilag vagy ténylegesen – akadályozná a villamosenergia‑ipari vállalkozások általános gazdasági érdekből előírt kötelezettségek teljesítését, és amennyiben az a kereskedelem fejlődését nem befolyásolja olyan mértékben, amely a[z Unió] érdekeivel ellentétes lenne. A[z Unió] érdekei közé tartozik különösképpen, hogy ezen irányelvnek és a[z EUMSZ] 106. cikk[…]nek megfelelően a feljogosított felhasználók tekintetében verseny alakuljon ki.”

7

A 2009/72 irányelv „A kapacitások teherelosztása és kiegyenlítése” című 15. cikke a következőképpen fogalmaz:

„(1)   A villamosenergia‑ellátásra vonatkozó szerződéses kötelezettségek – köztük a versenytárgyalási dokumentációból származó kötelezettségek – sérelme nélkül az átvitelirendszer‑üzemeltető – amennyiben ilyen feladatot is ellát – felelős a területén lévő termelőlétesítmények közötti teherelosztásért és a más rendszerekhez kapcsolódó rendszerösszekötők használatáért.

(2)   A termelőlétesítmények közötti teherelosztást és a rendszerösszekötők használatát olyan objektív, nyilvánosságra hozott követelményrendszer alapján kell meghatározni, amelyet a nemzeti szabályozó hatóság hagy jóvá, (amennyiben erre hatáskörrel rendelkezik), és amelyet megkülönböztetéstől mentesen [helyesen: hátrányos megkülönböztetéstől mentesen] alkalmaznak, biztosítva ezzel a belső villamosenergia‑piac megfelelő működését. Ez a követelményrendszernek tekintettel kell lennie a rendelkezésre álló termelőlétesítményekből és a rendszerösszekötőkön keresztül történő szállításból nyerhető villamos energia gazdasági elsőbbségére és a rendszer műszaki korlátaira is.

[…]

(7)   Az átvitelirendszer‑üzemeltetők által a villamosenergia‑rendszer egyensúlyának fenntartása érdekében elfogadott szabályoknak – beleértve a villamos energia egyensúlytól való eltéréséért a hálózatuk rendszerhasználói által fizetendő díjakra vonatkozó szabályokat is – objektívnek, átláthatónak és megkülönböztetéstől mentesnek kell lenniük. Az átvitelirendszer‑üzemeltetők által nyújtott szolgáltatások feltételeit – beleértve a szabályokat és a tarifákat is – a 37. cikk (6) bekezdése értelmében megkülönböztetéstől mentes és a költségeket tükröző módon kell kialakítani, továbbá azokat közzé kell tenni.”

8

Ezen irányelvnek „Az elosztórendszer‑üzemeltetők feladatai” című 25. cikke a következőket írja elő:

„(1)   Az elosztórendszer‑üzemeltető felelős annak biztosításáért, hogy a rendszer hosszú távon képes legyen villamosenergia‑elosztás iránti észszerű igények kielégítésére, továbbá felelős a gazdasági feltételek mellett biztonságos, megbízható és hatékony villamosenergia‑elosztórendszer – a környezetvédelmi szempontok és az energiahatékonyság kellő figyelembevétele mellett történő – üzemeltetéséért, fenntartásáért és fejlesztéséért.

[…]

(5)   Minden elosztórendszer‑üzemeltető – amennyiben ezt a feladatot is ellátja – átlátható, megkülönböztetéstől mentes, piaci alapú eljárások alapján szerzi be a hálózata veszteségeit fedező energiát és a tartalék kapacitást. […]

(6)   Ahol az elosztórendszer‑üzemeltető felel az elosztórendszer egyensúlyáért, az általa az egyensúly fenntartása érdekében alkalmazott szabályoknak – beleértve a villamos energia egyensúlytól való eltéréséért a rendszerhasználók részéről fizetendő díjakra vonatkozó szabályokat is – objektívnek, átláthatónak és megkülönböztetéstől mentesnek kell lenniük. Az elosztórendszer‑üzemeltetők által nyújtott szolgáltatások feltételeit – beleértve a szabályokat és a tarifákat is – a 37. cikk (6) bekezdése értelmében megkülönböztetéstől mentes és költségeket tükröző módon kell kialakítani, és azokat közzé kell tenni.

(7)   Az elosztórendszer fejlesztésének tervezésekor az elosztórendszer‑üzemeltetőnek figyelembe kell vennie a villamosenergia‑kapacitás fejlesztésénél vagy kiváltásánál az energiahatékonysági/keresletoldali szabályozási intézkedéseket és/vagy a decentralizált termelőlétesítményeket.”

9

Az említett irányelv „Az elosztórendszer‑üzemeltetők szétválasztása” című 26. cikke szerint:

„(1)   Ha az elosztórendszer‑üzemeltető egy vertikálisan integrált vállalkozás része, legalább társasági formájában, szervezete, valamint döntéshozatala szempontjából függetlennek kell lennie a nem az elosztással kapcsolatos, további tevékenységektől. Ezek a szabályok nem keletkeztetnek kötelezettséget arra, hogy az elosztórendszer‑üzemeltető eszközeit tulajdonjogi szempontból elválasszák a vertikálisan integrált vállalkozástól.

(2)   Az (1) bekezdés szerinti követelményeken túlmenően, ha az elosztórendszer‑üzemeltető egy vertikálisan integrált vállalkozás része, szervezeti és döntéshozatali szempontból függetlennek kell lennie a nem az elosztással kapcsolatos további tevékenységektől. Ennek elérése érdekében a következő minimumkövetelményeket kell alkalmazni:

[…]

(3)   Ha az elosztórendszer‑üzemeltető egy vertikálisan integrált vállalkozás részét alkotja, a tagállamoknak gondoskodniuk kell arról, hogy tevékenységeit a szabályozó hatóságok vagy más hatáskörrel rendelkező testületek figyelemmel kísérjék annak érdekében, hogy az elosztórendszer‑üzemeltető a vertikális integrációt ne használhassa a verseny torzítására. […]

(4)   A tagállamok dönthetnek úgy, hogy nem alkalmazzák az (1), (2) és (3) bekezdést azokra az integrált villamosenergia‑ipari vállalkozásokra, amelyek 100 000‑nél kevesebb rácsatlakozott fogyasztót vagy kis, szigetüzemben működő rendszert látnak el.”

10

A 2009/72 irányelvnek „Zárt elosztórendszerek” című 28. cikke előírja:

„(1)   A tagállamok rendelkezhetnek úgy, hogy a nemzeti szabályozó hatóságok vagy más hatáskörrel rendelkező hatóságok zárt elosztórendszernek minősítsék azokat a rendszereket, amelyek egy földrajzilag behatárolt ipari, kereskedelmi vagy megosztott szolgáltatású helyszínek számára szolgáltatnak villamos energiát, és amelyek a (4) bekezdés sérelme nélkül nem szolgálnak ki háztartási fogyasztókat, ha

(2)   A tagállamok rendelkezhetnek úgy, hogy a nemzeti szabályozó hatóságok mentesítsék a zárt elosztórendszer üzemeltetőjét:

(3)   A (2) bekezdésben hivatkozott mentesség engedélyezése esetén az alkalmazandó tarifákat vagy a számításukhoz alkalmazott módszereket a zárt elosztórendszer fogyasztójának kérésére felül kell vizsgálni és a 37. cikkel összhangban kell jóváhagyni.

(4)   A zárt elosztórendszer által kiszolgált területen belül elhelyezkedő és az elosztórendszer tulajdonosa által alkalmazottainak, vagy a vele hasonló kapcsolatban lévők általi eseti használat [helyesen: az elosztórendszer tulajdonosának alkalmazottai vagy a vele hasonló kapcsolatban lévők általi eseti használat] nem zárja ki a (2) bekezdés szerinti mentességmegadását.”

11

Az irányelv „Harmadik fél hozzáférése” című 32. cikke előírja:

„(1)   A tagállamok olyan rendszert hoznak létre, amelyben harmadik feleknek az átviteli és elosztórendszerhez való hozzáférése valamennyi feljogosított fogyasztóra vonatkozó, nyilvános tarifákon alapszik, és amelyet objektív módon, a rendszerhasználók közötti megkülönböztetés nélkül alkalmaznak. A tagállamok biztosítják, hogy ezeket a tarifákat, illetve a számításukhoz alkalmazott módszereket a 37. cikknek megfelelően hatálybalépésük előtt jóváhagyják; továbbá hogy ezeket a tarifákat, illetve – amennyiben csak a módszerek kerültek jóváhagyásra – a módszereket hatálybalépésük előtt közzétegyék.

(2)   Az átviteli‑ vagy az elosztórendszer‑üzemeltető megtagadhatja a hozzáférést, ha nem áll rendelkezésre a szükséges kapacitás. A megtagadást, különösen a 3. cikkre való tekintettel, objektív és technikailag, valamint gazdaságilag alátámasztott kritériumokkal kellőképpen megalapozott indokokkal kell alátámasztani. Amennyiben a tagállamok úgy rendelkeztek, a szabályozó hatóságok, vagy a tagállamok biztosítják e kritériumok következetes alkalmazását, valamint azt, hogy vitarendezési eljárást kezdeményezhessenek azok a fogyasztók, akiknek hozzáférését megtagadták. Megtagadás esetén és adott esetben a szabályozó hatóságok gondoskodnak arról is, hogy az átviteli‑ vagy az elosztórendszer‑üzemeltető érdemi információt nyújtson azokról az intézkedésekről, amelyek a hálózat megerősítéséhez szükségesek lennének. Az információt kérő féltől az információnyújtás költségeinek megfelelő, tisztességes díj kérhető.”

12

Ezen irányelv „A szabályozó hatóság feladatai és hatáskörei” című 37. cikkének (6) bekezdése az alábbiakat mondja ki:

„A szabályozó hatóságok felelősek legalább a következőkre vonatkozó feltételek kiszámításához vagy meghatározásához használt módszertanoknak – azok hatálybalépése előtt kellő időben történő – megállapításáért vagy jóváhagyásáért:

[…]

[…]”

13

A 2009. július 23‑i legge n. 99 – Disposizioni per lo sviluppo e l’internazionalizzazione delle imprese, nonché in materia di energie (a vállalkozások fejlesztésére és nemzetközivé válására, valamint az energiára vonatkozó rendelkezésekről szóló 99. sz. törvény) (a GURI 2009. július 31‑i 176. száma; a továbbiakban: 99/2009. sz. törvény) 30. cikkének (27) bekezdése előírja:

„Az esetleges saját termeléssel rendelkező magánhálózatok révén a nemzeti villamosenergia‑rendszerhez kapcsolódó végső fogyasztók részére nyújtandó villamosenergia‑szolgáltatás minőségének biztosítása és javítása érdekében […] a Ministero dello sviluppo economico [gazdaságfejlesztési minisztérium] a jelen törvény hatálybalépésétől számított 120 napon belül meghatározza a hálózatüzemeltető, az elosztási koncesszió kedvezményezett vállalkozásai, a magánhálózatok tulajdonosa és az e rendszerekhez kapcsolódó végső fogyasztó közötti kapcsolatok meghatározására vonatkozó új szempontokat. Az [AEEGSI] feladata, hogy e szempontokat – a meglévő források észszerű felhasználásának szükségességére is figyelemmel – a szerzett jogok összeegyeztetésének és védelmének érdekében alkalmazza.”

14

A 99/2009. sz. törvény 33. cikke előírja:

„[…] »Belső felhasználói hálózat« […] az a villamosenergia‑hálózat, amelynek felépítése megfelel valamennyi következő feltételnek:

15

A 2010. december 10‑i decreto ministeriale – Attuazione dell’articolo 30, comma 27, della legge 23 luglio 2009, n. 99, in materia di rapporti intercorrenti fra i gestori delle reti elettriche, le società di distribuzione in concessione, i proprietari di reti private ed i clienti finali collegati a tali reti (a 2009. július 23‑i 99. sz. törvény 30. cikkének (27) bekezdése értelmében elfogadott, a villamosenergia‑hálózat üzemeltetők, az elosztási koncesszió kedvezményezett vállalkozásai, a magánhálózatok tulajdonosa és az e hálózatokhoz kapcsolódó végső fogyasztók közötti kölcsönös kapcsolatokról szóló miniszteri rendelet) (a GURI 2010. december 31‑i 305. száma) a magánhálózat‑üzemeltetők számára előírja többek között, hogy kötelesek a hálózatra rácsatlakozott végső fogyasztók részére biztosítani, hogy kérelmezhessék az állami hálózathoz való fizikai vagy virtuális csatlakozást és annak érvényt szerezhessenek, valamint hogy kötelesek biztosítani az állami hálózatok üzemeltetői részére, hogy a végső fogyasztóknak az állami hálózatokhoz történő csatlakozáshoz való jogának biztosítása érdekében használhassák a hálózatot.

16

A 2011. június 1‑jei decreto legislativo n. 93 – Attuazione delle direttive 2009/72/CE, 2009/73/CE e 2008/92/CE relative a norme comuni per il mercato interno dell’energia elettrica, del gas naturale e ad una procedura comunitaria sulla trasparenza dei prezzi al consumatore finale industriale di gas e di energia elettrica, nonché abrogazione delle directive 2003/54/CE e 2003/55/CE (a villamos energia és a földgáz belső piacára vonatkozó közös szabályokról, valamint az ipari végfelhasználók által fizetendő gáz‑ és villamosenergia‑árak átláthatóságának javítását célzó közösségi eljárásról és a 2003/54/EK irányelv, valamint a 2003/55/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló 2009/72/EK, 2009/73/EK és 2008/92/EK irányelv átültetéséről szóló 93. sz. törvényerejű rendelet) (a GURI 2011. június 28‑i 148. száma; a továbbiakban: 93/2011. sz. törvényerejű rendelet) 38. cikkének (5) bekezdése többek között az alábbiakat írja elő:

„A 115/2008. sz. törvényerejű rendelet 2. cikke (1) bekezdésének t) pontja értelmében vett hatékony felhasználói rendszerekre vonatkozó rendelkezések sérelme nélkül, a [99/2009. sz.] törvény 33. cikke értelmében vett zárt elosztóhálózatok és a [99/2009. sz.] törvény 30. cikkének (27) bekezdése értelmében vett más magánhálózatok belső felhasználói hálózatoknak minősülnek […]”

17

A 2015. november 12‑i deliberazione n. 539/2015/R/eel – Regolazione dei servizi di connessione, misura, trasmissione, distribuzione, dispacciamento e vendita nel caso di sistemi di distribuzione chiusi (zárt elosztórendszerek esetén a kapcsolódási, mérési, átviteli, elosztási, tehermegosztási és értékesítési szolgáltatásokra vonatkozó szabályzatról szóló 539/2015/R/eel. sz. határozat; a továbbiakban: 539/2015. sz. határozat) révén az AEEGSI – a 93/2011. sz. törvényerejű rendelet 38. cikkének (5) bekezdése szerint – a belső felhasználói hálózatokat és az egyéb magán villamosenergia‑hálózatokat a 2009/72 irányelv 28. cikkének (1) bekezdésében foglalt „zárt elosztórendszerek” kategóriájába sorolta.

18

E határozat A. mellékletének 8. cikke előírja, hogy „a zárt elosztórendszer olyan hálózat, amelyre az azon felhasználók érdekében való csatlakozás kötelezettsége vonatkozik, amelyek a jelen határozat 6. cikke értelmében a zárt elosztórendszerhez csatlakoztatható felhasználók körébe tartoznak”.

19

Az említett melléklet 22. cikkének (1) bekezdése szerint „a teherelosztás szabályait az egyes felhasználók által a zárt elosztórendszer saját felhasználói csatlakozási pontján keresztül a rendszerbe betáplált és onnan vételezett villamos energiával kapcsolatban is alkalmazni kell”.

20

Az alapügy felperesei magánvillamosenergiaelosztó‑hálózatok – amelyeket a 93/2011. sz. törvényerejű rendelet 38. cikk (5) bekezdése értelmében a „zárt elosztórendszerek” kategóriájába soroltak – tulajdonosai, illetve üzemeltetői, akikre ennek alapján az 539/2015. sz. határozat szerint az AEEGSI által előírt számos kötelezettség vonatkozik.

21

E felperesek keresetet indítottak a Tribunale amministrativo regionale per la Lombardia (Lombardia tartomány közigazgatási bírósága, Olaszország) előtt az 539/2015. sz. határozat megsemmisítése iránt, azzal az indokkal, hogy e határozat – mivel e zárt elosztórendszerek sajátos jellemzőit figyelembe vevő szabályozás bevezetése nélkül ugyanazon szabályokat alkalmazza a zárt elosztórendszerekre, mint az állami elosztórendszerekre – ellentétes a 2009/72 irányelv rendelkezéseivel.

22

Az említett felperesek által e kereset alátámasztására felhozott kifogások a harmadik fél általi csatlakozás kötelezettségét, valamint a zárt elosztórendszerek üzemeltetői számára előírt könyvelési vagy funkcionális szétválasztást, a teherelosztási szolgáltatás díjának a zárt elosztórendszerhez korábban csatlakozó minden felhasználó tekintetében történő alkalmazását – e hálózat egészének a szolgáltatás egyetlen felhasználójaként történő kezelése helyett, jóllehet ez volt a helyzet korábban –, és a zárt elosztórendszerhez korábban csatlakozó minden egyes felhasználó villamosenergia‑fogyasztására a villamosenergia‑rendszer általános költségei címén fizetendő díjak alkalmazását érintik, abban az esetben is, ha hálózaton belül termelt energiáról van szó.

23

E körülmények között a Tribunale amministrativo regionale per la Lombardia (Lombardia tartomány közigazgatási bírósága) felfüggesztette az eljárást, és előzetes döntéshozatal céljából a következő, a C‑262/17., a C‑263/17. és a C‑273/17. sz. ügyben azonos módos megfogalmazott kérdéseket terjesztette a Bíróság elé:

24

A Bíróság elnöke 2017. június 12‑i határozatával az írásbeli és a szóbeli szakasz lefolytatása, valamint az ítélethozatal céljából egyesítette a C‑262/17., C‑263/17. és C‑273/17. sz. ügyeket.

25

A Bíróság felvilágosításkérésére adott válaszként a kérdést előterjesztő bíróság 2018. április 12‑én tájékoztatta a Bíróságot arról, hogy az ötödik előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés elvesztette jelentőségét, mivel a szétválasztásra és a villamosenergia‑rendszer általános költségei címén fizetendő díjakra vonatkozó szabályokat érinti.

26

Első kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy a 2009/72 irányelv 2. cikkének 5. pontját és 28. cikkének (1) bekezdését úgy kell‑e értelmezni, hogy az ezen irányelv hatálybelépését megelőzően saját fogyasztás céljából bevezetett, és magánjogi jogalany által üzemeltetett olyan rendszerek, mint amelyekről az alapügyben szó van, amelyekhez korlátozott számú termelőüzem és fogyasztási egység csatlakozik, és amelyek csatlakoznak az állami hálózathoz, az említett irányelv hatálya alá tartozó elosztórendszereknek minősülnek.

27

Emlékeztetni kell arra, hogy a 2009/72 irányelv célja, amint az annak 1. cikkéből kitűnik, hogy közös szabályokat állapítson meg többek között a villamos energia elosztására annak érdekében, hogy az Unión belül fejlessze és integrálja a versenyképes villamosenergia‑piacokat.

28

Jóllehet az „elosztórendszer” fogalmát nem határozza meg a 2009/72 irányelv, az előbbi 2. cikkének 5. pontja azonban meghatározza az „elosztás” fogalmát, mint a villamos energia szállítását nagyfeszültségű, középfeszültségű és kisfeszültségű elosztóhálózatokon a fogyasztóhoz való eljuttatás céljából, magát az „ellátást” ide nem értve, amely utóbbi fogalom az említett irányelv 2. cikkének 19. pontja szerint a fogyasztók részére történő villamosenergia‑értékesítés (lásd analógia útján: 2008. május 22‑icitiworks ítélet, C‑439/06, EU:C:2008:298, 45. pont).

29

E fogalommeghatározásokból következik, hogy az átviteli rendszer a villamos energia nagyfeszültségű, középfeszültségű és kisfeszültségű szállítására szolgáló rendszer (lásd analógia útján: 2008. május 22‑icitiworks ítélet, C‑439/06, EU:C:2008:298, 46. pont).

30

Ebből az következik, hogy csak a szállított villamos energia feszültsége szolgálhat feltételként annak meghatározásához, hogy valamely hálózat elosztóhálózat‑e a 2009/72 irányelv értelmében (lásd ebben az értelemben: 2008. május 22‑icitiworks ítélet, C‑439/06, EU:C:2008:298, 48. pont).

31

Ezzel szemben sem az ilyen hálózat bevezetésének időpontja, sem annak ténye, hogy saját fogyasztás céljára szolgál, és magánjogi jogalany üzemelteteti, amelyhez korlátozott számú termelőüzem és fogyasztási egység csatlakozik, nem minősül e tekintetben jelentős kritériumnak.

32

Éppen ellenkezőleg, az utóbbi körülményt illetően meg kell állapítani, hogy a 2009/72 irányelv 28. cikkének (1) bekezdése szerint a tagállamok rendelkezhetnek úgy, hogy a hatáskörrel rendelkező nemzeti hatóságok zárt elosztórendszernek minősítik azokat a rendszereket, amelyek adott földrajzilag behatárolt ipari, kereskedelmi vagy megosztott szolgáltató helyszínek számára szolgáltatnak gázt, és amelyek főszabály szerint nem szolgálnak ki háztartási fogyasztókat, ha a körülményektől függően műszaki és biztonsági okokból az ezen rendszert használók tevékenységei vagy termelési folyamatai integráltak, vagy ha a rendszer elsősorban a rendszer tulajdonosának vagy üzemeltetőjének, illetve ezek kapcsolt vállalkozásainak szolgáltat villamos energiát.

33

A 2009/72 irányelv 28. cikkének (2) bekezdése szerint a tagállamok rendelkezhetnek úgy, hogy a nemzeti szabályozó hatóságok mentesítsék az ilyen zárt rendszer üzemeltetőjét egyrészt az ezen irányelv 25. cikkének (5) bekezdésében megállapított kötelezettség alól, amelynek értelmében átlátható, megkülönböztetéstől mentes, piaci alapú eljárások alapján szerzi be a hálózata veszteségeit fedező energiát és a tartalék kapacitást, másrészt pedig az említett irányelv 32. cikkének (1) bekezdésében megállapított kötelezettség alól, amelynek értelmében a díjakat vagy a számításukhoz alkalmazott módszereket az ugyanezen irányelv 37. cikkével összhangban történő hatálybalépésüket megelőzően hagyják jóvá. Az utóbbi esetben a hálózat felhasználói a 2009/72 irányelv 28. cikkének (3) bekezdése szerint kérhetik a hatáskörrel rendelkező nemzeti hatóságtól, hogy ellenőrizze és hagyja jóvá e tarifákat és számítási módszereket.

34

E rendelkezésekből kitűnik, hogy a saját fogyasztás céljából bevezetett és magánjogi jogalany által üzemeltetett olyan hálózatok, mint amelyekről az alapügyben szó van, amelyekhez korlátozott számú termelőüzem és fogyasztási egység csatlakozik, olyan elosztórendszereknek minősülnek, amelyek ezen irányelv hatálya alá tartoznak, mivel a hatáskörrel rendelkező nemzeti hatóságok az említett irányelv 28. cikkének (1) bekezdése szerinti zárt elosztórendszernek minősíthetik azokat, a tagállamok egyébiránt csak azzal a lehetőséggel – nem pedig kötelezettséggel – élhetnek, hogy e rendszereket az ugyanezen irányelv 28. cikkének (2) bekezdése értelmében mentesítik az utóbbi rendelkezésben említett két kötelezettség alól.

35

Egyébiránt meg kell állapítani a hálózat korlátozott terjedelmét illetően, hogy a 2009/72 irányelv a 2. cikkének 26. és 27. pontjában az ilyen kritériumra csak a „kis, szigetüzemben működő rendszer” és a „szigetüzemben működő mikrorendszer” fogalmának meghatározása céljából utal, az uniós jogalkotónak tehát nem állt szándékában, hogy bizonyos átviteli és elosztórendszereket a méretüknél vagy a hozzájuk kapcsolódó villamosenergia‑fogyasztásnál fogva kizárjon ezen irányelv hatálya alól (lásd analógia útján: 2008. május 22‑icitiworks ítélet, C‑439/06, EU:C:2008:298, 49. pont).

36

A fenti megfontolásokat egyébiránt megerősíti a 2009/72 irányelv által követett cél, amely a villamos energia belső piacának kialakításában áll (lásd ebben az értelemben: 2008. május 22‑icitiworks ítélet, C‑439/06, EU:C:2008:298, 44. pont).

37

Ennélfogva az olyan hálózatok, mint amelyekről az alapügyben szó van, amelyek tekintetében nem vitatott, hogy a végső fogyasztók részére történő értékesítésre szánt villamos energia nagyfeszültségű, középfeszültségű és kisfeszültségű szállítására szolgálnak, a 2009/72 irányelv hatály alá tartozó elosztórendszereknek minősülnek.

38

Következésképpen azt kell válaszolni az első kérdésre, hogy a 2009/72 irányelv 2. cikkének 5. pontját és 28. cikkének (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy az ezen irányelv hatálybelépését megelőzően saját fogyasztás céljából bevezetett, és magánjogi jogalany által üzemeltetett olyan rendszerek, mint amelyekről az alapügyben szó van, amelyekhez korlátozott számú termelőüzem és fogyasztási egység csatlakozik, és amelyek csatlakoznak az állami hálózathoz, az említett irányelv hatálya alá tartozó elosztórendszereknek minősülnek.

39

Második és a negyedik kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy a 2009/72 irányelv 28. cikkét úgy kell‑e értelmezni, hogy a tagállamok az olyan hálózatokat, mint amelyekről az alapügyben szó van, csak az e rendelkezés zárt elosztórendszereket érintő (2) bekezdésében előírt kötelezettségek alól mentesíthetik, valamint az ezen irányelv 26. cikkének (4) bekezdésében előírt kötelezettségek alól, vagy az említett hálózatokat az említett irányelvben elő nem írt mentességek biztosítása érdekében az elosztórendszerektől eltérő kategóriába is sorolhatják.

40

Amint az a jelen ítélet 32–34. pontjából már kitűnik, az a tagállam, amely azt írja elő, hogy a hatáskörrel rendelkező nemzeti hatóságok zárt elosztórendszereknek minősítik azon hálózatokat, amelyekre teljesülnek a 2009/72 irányelv 28. cikkének (1) bekezdésében foglalt feltételek, előírhatja az ezen irányelv 28. cikkének (2) bekezdése szerint, hogy ezen hatóságok mentesítik e hálózatok üzemeltetőjét az említett irányelv 25. cikkének (5) bekezdésében és 32. cikkének (1) bekezdésében foglalt kötelezettségek alól.

41

Így világosan kitűnik magának a 2009/72 irányelv 28. cikke (2) bekezdésének a szövegéből, hogy a hatáskörrel rendelkező nemzeti hatóságok által zárt elosztórendszereknek minősített hálózatok e rendelkezés alapján kizárólag az abban foglalt kötelezettségek alól mentesíthetők, annak érdekében – amint az az ezen irányelv (30) preambulumbekezdéséből kitűnik –, hogy ne háruljanak e hálózatok üzemeltetőire szükségtelen adminisztrációs terheket rovó kötelezettségek, ezen üzemeltetők és az említett rendszer felhasználói közötti kapcsolat sajátos természete okán.

42

A jelen esetben kitűnik az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból, és egyébiránt nem vitatott, hogy az alapügyben szóban forgó hálózatokat a hatáskörrel rendelkező nemzeti hatóság a 2009/72 irányelv 28. cikkének (1) bekezdése értelmében zárt elosztórendszereknek minősítette.

43

E minőségükben e hálózatokra – ha Olaszország élt az ezen irányelv 28. cikkének (2) bekezdésében előírt lehetőséggel – csak az e rendelkezésben foglalt mentességek vonatkozhatnak.

44

Így, amint azt a főtanácsnok az indítványa 52–58. pontjában megállapította, semmi sem akadályozza meg azt, hogy valamely zárt elosztórendszerre – más minőségében – a 2009/72 irányelvben előírt további mentességek vonatkozzanak.

45

Különösen e tekintetben meg kell állapítani, hogy a 2009/72 irányelv 26. cikkének (4) bekezdése lehetővé teszi a tagállamok számára, hogy a 100 000‑nél kevesebb rácsatlakozott fogyasztót ellátó integrált villamosenergia‑ipari vállalkozásokat mentesítsék az ezen irányelv 26. cikkének (1)–(3) bekezdésében előírt szétválasztásra irányuló kötelezettségek alól annak érdekében, hogy a (29) preambulumbekezdés értelmében ne hárítsanak aránytalan adminisztrációs és pénzügyi terheket az elosztórendszerek kis üzemeltetőire.

46

Márpedig a kérdést előterjesztő bíróság által tett megállapításokból kitűnik, hogy az alapügyben szóban forgó hálózatok jogosultak e mentességre, mivel főszabály szerint nem szolgálhatnak ki háztartási fogyasztókat, és egy földrajzilag behatárolt helyszínen korlátozott számú termelőüzemet és fogyasztási egységet csatlakoztatnak.

47

Emellett kitűnik az e bíróság által a Bíróság felvilágosításkérésére adott válaszból, hogy az alapügyben szóban forgó nemzeti szabályozás mentesíti a továbbiakban e hálózatokat a 2009/72 irányelv 26. cikkének (4) bekezdése szerint az annak 26. cikkének (1)–(3) bekezdésében előírt szétválasztási kötelezettségek alól.

48

Mindenesetre hangsúlyozni kell, hogy a tagállamok nem sorolhatják be az olyan hálózatokat, mint amelyekről az alapügyben szó van – amelyek a 2009/72 irányelv hatálya alá tartoznak –, az ezen irányelv által kifejezetten meghatározott elosztórendszer‑kategóriától eltérő kategóriába annak érdekében, hogy az irányelvben elő nem írt mentességek vonatkozzanak rájuk.

49

Nem vitatott, amint az a 2009/72 irányelv (29) és (30) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy bizonyos típusú elosztórendszerek – ideértve a zárt elosztórendszereket is – sajátos jellege igazolhatja, hogy a tagállamok határoznak úgy, hogy mentesítik azokat az ezen irányelvben előírt egyes kötelezettségek alól annak érdekében, hogy ne hárítsanak rájuk szükségtelen adminisztrációs terhet.

50

Mindazonáltal meg kell állapítani, hogy e megfontolásokat pontosan tükrözi a 2009/72 irányelv 26. cikkének (4) bekezdése és 28. cikkének (2) bekezdése, amely kifejezetten meghatározza azon mentességeket, amelyekre az ilyen elosztórendszerek jogosultak lehetnek.

51

Következésképpen a második és a negyedik kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 2009/72 irányelv 28. cikkét úgy kell értelmezni, hogy az olyan hálózatok, mint amelyekről az alapügyben szó van, amelyeket valamely tagállam az ezen cikk (1) bekezdése szerinti zárt elosztórendszereknek minősített, e minőségükben csak az említett cikk (2) bekezdésében előírt kötelezettségek alól mentesíthetők, figyelemmel arra, hogy e hálózatokra egyébiránt vonatkozhatnak az ezen irányelvben előírt más mentességek is, különösen az irányelv 26. cikkének (4) bekezdésében foglalt mentesség, amennyiben teljesülnek az ott előírt feltételek, aminek vizsgálata a kérdést előterjesztő bíróság feladata. Mindenesetre e tagállam az említett hálózatokat nem sorolhatja az elosztórendszerektől eltérő kategóriába annak érdekében, hogy az említett irányelvben elő nem írt mentességet engedélyezzen.

52

Harmadik kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra keresi a választ, hogy a 2009/72 irányelv 32. cikkének (1) bekezdését úgy kell‑e értelmezni, hogy azzal ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, mint amelyről az alapügyben szó van, amely azt írja elő, hogy az ezen irányelv 28. cikkének (1) bekezdése szerinti zárt elosztórendszerekre nem vonatkozik a harmadik fél hozzáférésére irányuló kötelezettség, hanem csak az e hálózatokhoz csatlakoztatható fogyasztók kategóriájába tartozó harmadik feleknek kell hozzáférést biztosítani, amely fogyazstókat megillet az állami hálózathoz való hozzáférési jog.

53

Emlékeztetni kell arra, hogy a 2009/72 irányelv 32. cikke (1) bekezdésének első és második mondata szerint a tagállamok kötelesek minden feljogosított fogyasztó tekintetében lehetővé tenni a harmadik fél átviteli és elosztó hálózathoz való hozzáférését, amely közzétett tarifákon alapul, és objektív kritériumok alapján, a rendszerhasználók közötti megkülönböztetés nélkül kell alkalmazni. Ezen irányelv 32. cikke (1) bekezdésének harmadik mondata alapján a tagállamok egyébiránt biztosítják, hogy ezeket a tarifákat, illetve a számításukhoz alkalmazott módszereket az ezen irányelv 37. cikkének megfelelően hatálybalépésük előtt jóváhagyják; továbbá hogy ezeket a tarifákat, illetve – amennyiben csak a módszerek kerültek jóváhagyásra – a módszereket hatálybalépésük előtt közzétegyék.

54

Amint azt a Bíróság már több alkalommal hangsúlyozta, valamely harmadik fél e hálózatokhoz való, a 2009/72 irányelv 32. cikke (1) bekezdésének első és második mondata szerint bevezetett szabad hozzáférése azon alapvető jelentőségű intézkedések egyike, amelyeket a tagállamoknak a villamos energia belső piacának kialakítása érdekében meg kell hozniuk (lásd analógia útján: 2008. május 22‑icitiworks ítélet, C‑439/06, EU:C:2008:298, 44. pont; 2008. október 9‑iSabatauskas és társai ítélet, C‑239/07, EU:C:2008:551, 31., 33. és 46. pont; 2016. szeptember 29‑iEssent Belgium ítélet, C‑492/14, EU:C:2016:732, 76. pont).

55

Ugyanis amint az a 2009/72 irányelv (3) preambulumbekezdéséből kitűnik, az egy teljesen nyitott piac megvalósítására irányul, amely minden fogyasztó számára lehetővé teszi a kereskedők szabad megválasztását, minden kereskedő számára pedig biztosítja a fogyasztói szabad ellátásának lehetőségét.

56

E tekintetben a 2009/72 irányelv 32. cikkének (1) bekezdése, jóllehet a tagállamokra bízza az ahhoz szükséges intézkedések meghozatalát, hogy biztosított legyen a harmadik személyek átviteli vagy elosztórendszerekhez történő hozzáférése, és így az EUMSZ 288. cikknek megfelelően a tagállamok hatáskörébe tartozik az ennek eléréséhez szükséges forma és eszközök megválasztása, e mozgástér – figyelembe véve az átviteli vagy elosztórendszerekhez történő szabad hozzáférés elvének fontosságát – nem hatalmazza fel a tagállamokat arra, hogy mellőzzék az említett elvet azokon az eseteken kívül, amelyekre vonatkozóan az ezen irányelv kivételeket vagy eltéréseket biztosít (lásd analógia útján: 2008. május 22‑icitiworks ítélet, C‑439/06, EU:C:2008:298, 55. pont).

57

Így a 2009/72 irányelv 3. cikkének (14) bekezdéséből kitűnik, hogy a tagállamok mellőzhetik az ezen irányelv 32. cikke (1) bekezdése rendelkezéseinek alkalmazását, amelyek harmadik felek átviteli és elosztóhálózathoz való megkülönböztetéstől mentes hozzáférését írják elő, ha e rendelkezések alkalmazása azzal a veszéllyel jár, hogy jogilag vagy ténylegesen akadályozzák a villamosenergia‑ipari vállalkozások számára ekként előírt közszolgáltatási kötelezettségek teljesítését, amennyiben a tagállamok biztosítják, hogy e kötelezettségek teljesítése nem biztosítható más eszközökkel, amelyek nem járnak a hálózatokhoz történő hozzáférés – a 2009/72 irányelvben biztosított egyik jogosultság – sérelmével (lásd analógia útján: 2008. május 22‑icitiworks ítélet, C‑439/06, EU:C:2008:298, 60. pont; 2016. szeptember 29‑iEssent Belgium ítélet, C‑492/14, EU:C:2016:732, 91. pont).

58

Ezzel szemben, amint az első, illetve a második és a negyedik kérdésre adott válaszból, különösen a jelen ítélet 33., 34., 40. és 41. pontjából kitűnik, a 2009/72 irányelv 28. cikk (2) bekezdésének szövegéből következik, hogy e rendelkezés alapján az ezen irányelv 28. cikkének (1) bekezdése szerinti zárt elosztórendszerek csak két konkrét kötelezettség alól mentesíthetők, mégpedig egyrészt hogy átlátható, hátrányosan nem megkülönböztető és a piaci szabályokon alapuló eljárások szerint be kell szerezniük a hálózatuk veszteségeit fedező energiát és fenn kell tartaniuk a hálózat tartalék kapacitását, másrészt pedig, hogy biztosítják, hogy a tarifákat, illetve a számításukhoz alkalmazott módszereket a hatálybalépésük előtt jóváhagyják; amely esetben az említett irányelv 28. cikkének (3) bekezdése szerint a hálózat felhasználói kérhetik a hatáskörrel rendelkező nemzeti hatóságtól, hogy ellenőrizze és hagyja jóvá e tarifákat és számítási módszereket.

59

Ebből kitűnik, hogy amennyiben valamely zárt elosztórendszer mentesíthető a 2009/72 irányelv 32. cikke (1) bekezdésének harmadik mondatában előírt kötelezettség alól, hogy hagyja jóvá előzetesen a tarifáit és a számítási módszereit, nem mentesíthető azonban az ezen irányelv 32. cikke (1) bekezdésének első és második mondatában előírt, a harmadik fél szabad hozzáférésére irányuló kötelezettség alól.

60

E tekintetben hangsúlyozni kell egyébiránt, hogy a 2009/72 irányelv 32. cikkének (2) bekezdése előírja, hogy a elosztórendszer‑üzemeltető megtagadhatja a hálózatához történő hozzáférést, ha nem áll rendelkezésére a szükséges kapacitás, feltéve hogy a megtagadást kellőképpen megalapozott indokokkal támasztja alá; a hálózati hozzáférés megtagadásának e lehetőségét azonban esetről esetre kell vizsgálni, és e lehetőség nem hatalmazza fel a tagállamokat arra, hogy ezeket az eltéréseket általános jelleggel biztosítsák, anélkül hogy minden egyes üzemeltető vonatkozásában ténylegesen megvizsgálnák, hogy hiányzik‑e a hálózat műszaki kapacitása a harmadik személyektől származó kérelmek teljesítéséhez (lásd analógia útján: 2008. május 22‑icitiworks ítélet, C‑439/06, EU:C:2008:298, 57. pont).

61

Következésképpen azt kell válaszolni a harmadik kérdésre, hogy a 2009/72 irányelv 32. cikkének (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy azzal ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, mint amelyről az alapügyben szó van, amely azt írja elő, hogy az ezen irányelv 28. cikkének (1) bekezdése szerinti zárt elosztórendszerekre nem vonatkozik a harmadik fél hozzáférésére irányuló kötelezettség, hanem csak az e hálózatokhoz csatlakoztatható fogyasztók kategóriájába tartozó harmadik feleknek kell hozzáférést biztosítani, amely fogyasztókat megillet az állami hálózathoz való hozzáférési jog.

62

Ötödik kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra keresi a választ, hogy a 2009/72 irányelv 15. cikkének (7) bekezdését és 37. cikke (6) bekezdésének b) pontját úgy kell‑e értelmezni, hogy azzal ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, mint amelyről az alapügyben szó van, amely előírja, hogy a zárt elosztórendszerek felhasználói által fizetendő teherelosztási díjak kiszámítására az e hálózattal – annak egyes felhasználói által a saját felhasználói csatlakozási pontjaikon keresztül – folytatott villamosenergia‑kereskedelem alapján kerül sor.

63

Amint az a 2009/72 irányelv 15. és 25. cikkének rendelkezéseiből kitűnik, a teherelosztási szolgáltatás lehetővé teszi a villamosenergia‑hálózat üzemeltetője számára, hogy elvégezze a meghatározott mérlegkörben található termelőlétesítmények közötti teherelosztást annak érdekében, hogy beszerezze a hálózata veszteségeit fedező energiát és fenntartsa a hálózata tartalék kapacitását, valamint biztosítsa e hálózat egyensúlyát és garantálja a villamos energia belső piacának megfelelő működését.

64

A 2009/72 irányelv 15. cikkének (7) bekezdése és 37. cikke (6) bekezdésének b) pontja szerint az átvitelirendszer‑üzemeltetők által a villamosenergia‑rendszer egyensúlyának fenntartása érdekében elfogadott szabályoknak, beleértve a hálózatuk rendszerhasználói által fizetendő díjakra vonatkozó szabályoknak objektívnek, átláthatónak és hátrányos megkülönböztetéstől mentesnek kell lenniük, valamint tükrözniük kell, amint az az ezen irányelv (35) preambulumbekezdéséből kitűnik, a költségeket, olyan módszert követve, amely biztosítja kiegyenlítő szolgáltatások lehető leggazdaságosabb módon történő nyújtását, és amelyek megfelelő módon ösztönözik kell a hálózatfelhasználókat arra, hogy kiegyensúlyozzák az általuk betáplált és vételezett mennyiséget. Az említett irányelv 25. cikkének (6) bekezdése lényegében hasonló kötelezettséget ír elő az elosztórendszer‑üzemeltető terhére.

65

A jelen esetben a Bíróság rendelkezésére álló adatokból kitűnik, hogy az alapügyben szóban forgó nemzeti szabályozás módosításra került abban az értelemben, hogy az állami hálózat üzemeltetőjének, azaz a Terna SpA‑nak a zárt elosztórendszer felhasználói által fizetendő teherelosztási díjak kiszámítására ezentúl nemcsak a zárt elosztórendszer egésze által, e zárt hálózat állami hálózathoz való csatlakozási pontjain keresztül az állami hálózattal folytatott villamosenergia‑kereskedelem alapján kerül sor, hanem a zárt elosztórendszerrel, e hálózat egyes felhasználói által a saját felhasználói csatlakozási pontjaikon keresztül folytatott villamosenergia‑kereskedelem alapján, és összhangba hozva ezáltal az utóbbiakra alkalmazandó szabályokat az állami hálózat felhasználóira alkalmazandó szabályokkal. Ebből következik, hogy a teherelosztási díjak a zárt elosztórendszerben előállított villamos energiára is alkalmazandók.

66

Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az egyenlő bánásmód általános elve az uniós jog általános elveként megköveteli, hogy hasonló helyzeteket ne kezeljenek eltérő módon, és hogy az eltérő helyzeteket ne kezeljék egyenlő módon, kivéve ha az ilyen bánásmód objektíven igazolható (2008. december 16‑iArcelor Atlantique és Lorraine és társai ítélet, C‑127/07, EU:C:2008:728, 23. pont).

67

E tekintetben először is meg kell állapítani, hogy a – nemzeti jog szerint a „zárt elosztórendszerek” kategóriájába tartozó – hálózatok olyan felhasználói, mint amelyekről az alapügyben szó van, rácsatlakoznak az állami hálózatra, és ennyiben az ilyen hálózat minden más felhasználójához hasonlóan igénybe vehetik a teherelosztási szolgáltatást. Az alapügy felperesei nem állíthatják megalapozottan sem azt, hogy e zárt elosztórendszerek felhasználói nem jelentenek költséget a teherelosztási szolgáltató számára, sem pedig, hogy az alapügyben szóban forgó nemzeti szabályozás olyan szolgáltatás költségeit hárítja rájuk, amelyeket nem vesznek igénybe.

68

Mindazonáltal nem vitatott, hogy az állami hálózat ezen egyéb felhasználóival ellentétben a zárt elosztórendszer felhasználói, mivel a 2009/72 irányelv 28. cikke (1) bekezdésének b) pontja szerint alapvetően az e hálózatban előállított villamos energiát fogyasztják, csak szórványosan veszik igénybe az állami hálózatot, amikor a zárt elosztórendszer termelése nem elegendő e felhasználók igényeinek kielégítésére, különösen a hálózaton belüli kereslet hirtelen és előre nem látható emelkedése esetében, vagy ha az ahhoz kapcsolódó termelőüzemek karbantartás vagy hiba miatt leállnak. Az ilyen kivételes helyzeteken kívül alapvetően a zárt elosztórendszer üzemeltetőjének feladata, hogy maga biztosítsa az e hálózaton belüli termelés és fogyasztás kiegyenlítését a Terna által az állami hálózat vonatkozásában ellátott feladat mintájára.

69

E körülmények között egyrészt úgy tűnik, hogy a zárt elosztórendszer felhasználói nincsenek az állami hálózat felhasználóival egyező helyzetben. Másrészt úgy tűnik, hogy az állami hálózat teherelosztási szolgáltatójára az e zárt elosztórendszer felhasználói tekintetében korlátozott mértékű költségek hárulnak, mivel az utóbbiak csak szórványosan veszik igénybe e szolgáltatást. Mindazonáltal a kérdést előterjesztő bíróság feladata e körülmények valóságának vizsgálata.

70

Márpedig amennyiben e körülmények valósnak bizonyulnak, amint azt a főtanácsnok az indítványa 105. pontjában megállapította, az olyan nemzeti szabályozás, mint amelyről az alapügyben szó van – amely előírja, hogy a zárt elosztórendszer felhasználói által fizetendő teherelosztási díjak ugyanolyan módszer alapján kerülnek kiszámításra, mint amelyet az állami hálózat egyéb felhasználói által fizetendő díjakra alkalmaznak –, objektív igazolás hiányában hátrányosan megkülönböztetőnek minősíthető.

71

Különösen nem tűnik kizártnak, hogy az ilyen módszer nem kapcsolódik kielégítő mértékben a teherelosztási szolgáltatás költségeihez a 2009/72 irányelv 15. cikkének (7) bekezdéséből és 25. cikkének (6) bekezdéséből eredő követelményeknek megfelelően.

72

Egyébiránt, mivel a zárt elosztórendszerek felhasználói által fizetendő teherelosztási díjak összege nincs összefüggésben az állami hálózattal folytatott villamosenergia‑kereskedelem mennyiségével, az említett módszer nem tűnik olyan jellegűnek, mint amely arra ösztönzi e felhasználókat, amint azt ezen irányelv 37. cikke (6) bekezdésének b) pontja előírja, hogy kiegyenlítsék a villamosenergia‑termelésüket és ‑fogyasztásukat az e szolgáltatás igénybevételének lehető legnagyobb mértékű korlátozása érdekében.

73

Nem vitatott, hogy valamely tagállam jogosan írhat elő az állami hálózathoz hozzáférő zárt elosztórendszer felhasználói számára teherelosztási díjfizetést, amely összeg nemcsak az állami hálózattal ténylegesen folytatott villamosenergia‑kereskedelemtől függ, ha bizonyítható, hogy például az ilyen összeg megfelel az e szolgáltató egy konkrét, zárt elosztórendszer felhasználói azon lehetőségéhez kapcsolódó költségének, hogy az említett szolgáltatást igénybe véve kereskedjenek a villamos energiával. Mindazonáltal a jelen eljárásban részt vevő egyetlen érdekelt fél sem hivatkozott ilyen konkrét költség fennállására.

74

Az olasz kormány az írásbeli észrevételeiben és a tárgyalás során szintén úgy érvelt, hogy a zárt elosztórendszer felhasználói csoportosulhatnak annak érdekében, hogy egyetlen teherelosztót alkossanak, amely esetben a teherelosztási díjak kiszámítására csak az állami hálózattal folytatott villamosenergia‑kereskedelem alapján kerül sor.

75

Mindazonáltal meg kell jegyezni, hogy az alapügy felperesei azt állították, hogy az ilyen csoportosulás nem befolyásolja e díj kiszámítását. Egyébiránt a Bíróság rendelkezésére álló egyetlen irat sem támasztja alá az olasz kormány állításait.

76

E körülmények között kizárólag a kérdést előterjesztő bíróság feladata, hogy vizsgálja ezen, csak a nemzeti jog értelmezését érintő állítások valóságát.

77

Következésképpen az ötödik kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 2009/72 irányelv 15. cikkének (7) bekezdését és 37. cikke (6) bekezdésének b) pontját úgy kell értelmezni, hogy objektív igazolás hiányában azzal ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, mint amelyről az alapügyben szó van, amely előírja, hogy a zárt elosztórendszerek felhasználói által fizetendő teherelosztási díjak kiszámítására az e hálózattal – annak egyes felhasználói által a saját felhasználói csatlakozási pontjaikon keresztül – folytatott villamosenergia‑kereskedelem alapján kerül sor, amennyiben bizonyításra kerül, aminek ellenőrzése a kérdést előterjesztő bíróság feladata, hogy a zárt elosztórendszer felhasználói nincsenek az állami hálózat egyéb felhasználóival azonos helyzetben, és az állami hálózat teherelosztási szolgáltatójára e zárt elosztórendszer e felhasználói tekintetében korlátozott mértékű költségek hárulnak.

78

Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (első tanács) a következőképpen határozott: