–

G. Hampshire képviseletében I. Walker solicitor, J. Bourke barrister és G. Facenna QC,

–

The Board of the Pension Protection Fund képviseletében A. Banister solicitor és J. Hilliard QC,

–

az Egyesült Királyság kormánya képviseletében S. Brandon, R. Fadoju és C. Crane, meghatalmazotti minőségben, segítőjük: J. Coppel QC,

–

az ír kormány képviseletében M. Browne, J. Quaney, E. Creedon és A. Joyce, meghatalmazotti minőségben, segítőjük: Ú. Tighe BL,

–

az Európai Bizottság képviseletében M. Kellerbauer és M. Wilderspin, meghatalmazotti minőségben,

1

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a munkáltató fizetésképtelensége esetén a munkavállalók védelméről szóló, 2008. október 22‑i 2008/94/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2008. L 283., 36. o.) 8. cikkének az értelmezésére irányul.

2

E kérelmet a Grenville Hampshire és a Board of the Pension Protection Fund (a nyugdíjvédelmi alap igazgatósága, a továbbiakban: a PPF igazgatósága) között folyamatban lévő jogvitában terjesztették elő, amelynek tárgya e személy öregségi ellátásokra vonatkozó jogosultságainak kiszámítása.

3

A 2008/94 irányelv (3) preambulumbekezdése a következőképpen szól:

„A munkáltató fizetésképtelensége esetén szükséges a munkavállalók védelméről rendelkezni és számukra egy minimális szintű védelmet biztosítani, különösen a fennálló követelések kifizetésének biztosítása érdekében, mindeközben figyelembe véve a [z Európai Unión] belüli kiegyensúlyozott gazdasági és szociális fejlődés szükségességét. E célból a tagállamok kötelesek egy olyan intézetet létrehozni, amely szavatolja az érintett munkavállalók fennálló követeléseinek teljesítését.”

4

Ezen irányelv 1. cikkének (1) bekezdése szerint az irányelvet a munkaszerződésből vagy munkaviszonyból származó, az említett irányelv 2. cikkének (1) bekezdése értelmében fizetésképtelen munkáltatókkal szembeni munkavállalói követelések esetén kell alkalmazni.

5

Ugyanezen irányelv 8. cikke értelmében:

„A tagállamok biztosítják, hogy a törvényileg előírt nemzeti szociális biztonsági rendszereken kívüli, foglakoztatási és foglalkoztatás‑közi [helyesen: szakmai vagy szakmaközi] kiegészítő ellátórendszerek előírásai szerinti, az öregkori ellátásra [helyesen: öregségi ellátásra] vonatkozó, beleértve a túlélő hozzátartozók ellátását is, a már megszerzett vagy jövőbeli jogosultságaik tekintetében megteszik a szükséges intézkedéseket a munkavállalók és az olyan személyek érdekeinek védelmében, akik a munkáltató fizetésképtelenségének kezdetekor már kiléptek a munkáltató vállalkozásából vagy üzeméből.”

6

A 2008/94 irányelv 12. cikkének a) pontja akként rendelkezik, hogy az irányelv nem érinti a tagállamoknak azt a lehetőségét, hogy megtegyék a visszaélések elkerüléséhez szükséges intézkedéseket.

7

A 2008/94 irányelvet lényegében a Pensions Act 2004 (a nyugdíjakról szóló 2004. évi törvény, a továbbiakban: 2004. évi törvény) ültette át az Egyesült Királyság jogába a munkavállalók öregségi ellátásokra vonatkozó jogosultságainak védelmét illetően.

8

E törvény létrehozott egy jogszabályon alapuló, Pension Protection Fund elnevezésű nyugdíjvédelmi alapot (a továbbiakban: PPF), amelyet a PPF igazgatósága kezel. Bizonyos feltételek mellett a munkáltató fizetésképtelensége esetén a PPF felelősséget vállal a munkavállalók szakmai kiegészítő ellátórendszer alapján fennálló követeléseiért. E feladat finanszírozása érdekében a PPF valamennyi jogosult szakmai kiegészítő ellátórendszertől díjat szed be.

9

Amennyiben valamely munkáltató, aki jogosított, szolgáltatással meghatározott ellátórendszer hatálya alá tartozik, fizetésképtelenné válik, a PPF igazgatósága a 2004. évi törvény értelmében, bizonyos feltételek teljesülése esetén, felelősséget vállal e rendszerért.

10

E feltételek sorában szerepel azon, a 2004. évi törvény 127. cikke (2) bekezdésének a) pontjában rögzített feltétel, hogy „a rendszer eszközeinek értéke a releváns időpontban alacsonyabb legyen, mint a védett kötelezettségek összege”.

11

A 2004. évi törvény 131. cikkében meghatározott védett kötelezettségek nem a szakmai kiegészítő ellátórendszer összes munkavállalójának teljes nyugdíjjogosultságára vonatkoznak, csak az azon ellátások biztosítását szolgáló költségekre, amelyek annak a kompenzációnak felelnek meg, amely a nyugdíj‑kompenzációra vonatkozó rendelkezések alapján akkor lenne fizetendő, ha a PPF igazgatósága felelősséget vállalna a rendszerért (a továbbiakban: PPF kompenzáció).

12

A munkáltató fizetésképtelenné válásának időpontjában a rájuk vonatkozó ellátórendszer szerinti rendes nyugdíjkorhatárt már elérő munkavállalók vonatkozásában a 2004. évi törvény, különösen annak 162. cikke, nem írja elő e munkavállalók jogosultságainak csökkentését. Ezzel szemben a munkáltató fizetésképtelenné válásának időpontjában a rendes nyugdíjkorhatárt még el nem érő munkavállalók csak megszerzett jogosultságaik értékének 90%‑ára jogosultak. Jogosultságukra emellett a 2004. évi törvény 7. mellékletének 26. pontja szerinti felső korlát vonatkozik.

13

A kompenzációnak a munkavállalók valamely meghatározott életkorú csoportjára alkalmazandó felső korlátjának összegét a PPF határozza meg. A PPF igazgatósága közzéteszi azokat a biztosításmatematikai tényezőket, amelyek csökkentik a felső korlátot azon tagok esetében, akik 65 évnél fiatalabb életkorban részesülnek kompenzációban. A 2004. évi törvény 7. melléklete 26. pontjának (7) bekezdése értelmében a kompenzáció felső határa nem magának a felső korlátnak, hanem a felső korlát összege 90%‑ának felel meg.

14

A 2004. évi törvény 7. mellékletének 28. pontja ezenkívül előírja, hogy a maximális összegeket az inflációnak megfelelően, évi legfeljebb 2,5%‑kal kell kiigazítani. E rendelkezés alkalmazásában azonban nem igazíthatók ki a maximális összeg erejéig az 1997. április 6. előtti munkaviszony alapján fizetett kompenzációk.

15

A 2004. évi törvény hatálya alá tartozó fizetésképtelenség esetén e törvény 132. cikke alapján értékelési időszak (a továbbiakban: értékelési időszak) veszi kezdetét, amelynek során megvizsgálják a rendszer finanszírozási szintjét annak eldöntése érdekében, hogy a 127. cikk (2) bekezdésének megfelelően a PPF‑nek kell‑e vállalnia a felelősséget a rendszerért, vagy sem. A 2004. évi törvény 138. cikke értelmében ezen értékelési időszak folyamán a tagoknak folyósítandó ellátásokat csökkenteni kell azon kompenzáció szintjére, amely akkor lenne fizetendő, ha a PPF‑nek kellene vállalnia a felelősséget a rendszerért.

16

A 2004. évi törvény 143. és 144. cikke értelmében a rendszer védett kötelezettségeinek és eszközeinek az értékelési időszak folyamán végzett értékelése, amennyiben – a megtámadás lehetősége mellett – azt a PPF igazgatósága jóváhagyja, kötelezővé válik, és ezen értékelés meghatározó annak mérlegelése során, hogy a hatáskör PPF‑re való átruházásának az említett törvény 127. cikke (2) bekezdésének a) pontjában előírt feltétele teljesül‑e.

17

A 2004. évi törvény 154. cikke értelmében, ha az nyer megállapítást, hogy a fizetésképtelenné válás időpontjában a rendszer eszközei elegendőek a védett kötelezettségek költségeinek fedezésére, a rendszer kívül marad a PPF‑en, és azt vagyonkezelői számolják fel. Ebben az esetben az érintett kiegészítő ellátórendszer köteles a fennmaradó eszközökből a munkavállalók számára a PPF kompenzációval egyenértékű öregségi ellátásokat folyósítani. A 2004. évi törvény 154. cikkének (7) bekezdése értelmében a szakmai kiegészítő ellátórendszert ennek keretében kötik a PPF utasításai.

18

Amennyiben a rendszer eszközeiről azt állapítják meg, hogy nem elegendőek a védett kötelezettségek teljesítéséhez, a PPF igazgatósága vállalja a felelősséget a rendszerért. E tekintetben a 2004. évi törvény 161. cikkének (2) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„Amennyiben a [PPF] igazgatóság[a] vállalja a felelősséget egy rendszerért, az az alábbi következményekkel jár:

19

A Pension Protection Fund (Pension Compensation Cap) Order 2006‑nak (a nyugdíjvédelmi alapról [a nyugdíj‑kompenzáció felső korlátja] szóló 2006. évi rendelet) megfelelően 2006. április 1‑jétől a felső korlát összege 65 éves életkor esetén 28944,45 font sterling (GBP).

20

G. Hampshire 1971 és 1998 között a Turner & Newall plc (a továbbiakban: T&N) alkalmazásában állt. Ezen időszak alatt mindvégig tagja volt a T&N öregségi nyugdíjrendszerének (a továbbiakban: T&N‑rendszer).

21

Miután, a T&N Federal‑Mogul Corporation of America általi megvásárlását követően, 1998‑ban G. Hampshire‑t elbocsátották, 51 évesen előrehozott öregségi nyugdíjba vonult, míg a T&N‑rendszerben tagsággal rendelkező munkavállalók rendes nyugdíjkorhatára 62 év volt. A T&N‑rendszer vagyonkezelői tájékoztatták arról, hogy nyugdíjának összege az adók levonása előtt évi 48781,80 GBP lesz, legalább 3%‑os éves emeléssel.

22

Miután a Federal‑Mogul Corporation of America 2001‑ben az Egyesült Államokban védelmet kért a fizetésképtelenséggel szemben, a PPF 2006. július 10‑én az Egyesült Királyságban megindította a T&N‑rendszer védett kötelezettségeinek és eszközeinek értékelési eljárását. Ebben az időpontban G. Hampshire 58 éves volt.

23

Ezen eljárás eredményeként a PPF igazgatósága 2011. szeptember 19‑én jóváhagyta azon értékelést, amely szerint 2006. július 10‑én a T&N‑rendszer eszközei meghaladták a védett kötelezettségeit, tehát kellő eszközzel rendelkezett a PPF kompenzációval egyenértékű öregségi ellátások kifizetésének biztosításához (a továbbiakban: 2011. szeptember 19‑i határozat). Következésképpen a PPF igazgatósága nem vállalt felelősséget e rendszerért.

24

G. Hampshire nyugdíjának bruttó összegét ‑ az 1998 folyamán történt nyugdíjazását követően neki juttatott 89965 GBP tőkeösszeg miatti kiigazítás után ‑ évi 19819 GBP összegben állapították meg, figyelemmel különösen arra, hogy 2006. július 10‑én még nem érte el a T&N‑rendszer rendes nyugdíjkorhatárát, és hogy ebből következően alkalmazandó volt tekintetében a 2004. évi törvény 7. mellékletének 26. pontjában előírt, felső korlátra vonatkozó szabály.

25

Következésképpen G. Hampshire hozzávetőleg 67%‑os csökkentést szenvedett el azon, 60240 GBP éves összegre vonatkozó jogosultsághoz képest, amelyet akkor szerzett volna, ha munkáltatója nem vált volna fizetésképtelenné.

26

Ezenkívül, mivel G. Hampshire tevékenysége jórészt az 1997. április 6‑át megelőző időszakra esett, nyugdíja éves emelésére vonatkozó jogosultságainak legnagyobb részétől is elesett. Ennélfogva saját számításai szerint a T&N‑nél fennálló munkaviszonyán alapuló nyugdíjjogosultságának hozzávetőleg 25%‑ában részesül.

27

G. Hampshire, a T&N másik tizenöt, hasonló csökkentéssel érintett egykori munkavállalója mellett, a Pension Protection Fund Ombudsmanhoz (a nyugdíjvédelmi alap ombudsmanja, Egyesült Királyság) fordult a T&N‑rendszer PPF igazgatósága által, 2011. szeptember 19‑i határozatában jóváhagyott értékelésének vitatása céljából.

28

E kérelem 2014. február 19‑i elutasítását követően G. Hampshire keresetet nyújtott be a High Court of Justice (England & Wales), (Chancery Division) (felsőbíróság [Anglia és Wales], kancelláriai kollégium, Egyesült Királyság) előtt.

29

2014. december 23‑án hozott ítéletében e bíróság elutasította a keresetet. G. Hampshire fellebbezést nyújtott be a Court of Appeal (England & Wales) (Civil Division) (fellebbviteli bíróság [Anglia és Wales] [polgári kollégium], Egyesült Királyság) előtt.

30

G. Hampshire lényegében arra hivatkozott, hogy a 2004. évi törvény azon rendelkezései, amelyeken a 2011. szeptember 19‑i határozat alapult, nincsenek összhangban a 2008/94 irányelvnek a Bíróság által értelmezett 8. cikkével, mivel e rendelkezések következménye az, hogy bizonyos munkavállalók az öregségi ellátásokra vonatkozó megszerzett jogosultságaik értékének kevesebb mint 50%‑ában részesülnek.

31

A PPF a maga részéről előadta, hogy a Bíróság ezen irányelv 8. cikkére vonatkozó ítélkezési gyakorlata csak azt követeli meg, hogy a védelmi rendszerek biztosítsanak valamely szakmai kiegészítő ellátórendszer munkavállaló tagjainak összessége számára átlagosan a megszerzett jogaik értékének legalább 50%‑ával egyenlő összegű kompenzációt. Ezzel szemben, állítása szerint, nem követelhető meg, hogy minden munkavállaló egyénileg a saját megszerzett jogosultságai értékének legalább 50%‑ával egyenlő kompenzációban részesüljön.

32

E körülmények között határozott úgy a Court of Appeal (England & Wales) (Civil Division) (fellebbviteli bíróság [Anglia és Wales] [polgári kollégium]), hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:

33

Az Egyesült Királyság kormánya azt állítja, hogy az előzetes döntéshozatal iránti kérelem az előterjesztett kérdések hipotetikus jellege miatt elfogadhatatlan. Ugyanis, még ha a T&N‑rendszer kötelezettségeit a nemzeti szabályozásban előírt felső korlát figyelembevétele nélkül értékelnék is, e rendszer eszközei meghaladnák a védett kötelezettségeket, következésképpen az említett rendszerért nem vállalna felelősséget a PPF, és azt továbbra is vagyonkezelői kezelnék. Így a 2008/94 irányelv 8. cikke horizontális közvetlen alkalmazhatóságának hiányában G. Hampshire kizárólag akként érvényesíthetné jogait, hogy az államtól követel kártérítést, ami az alapkeresetnek nem képezte tárgyát.

34

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság és a nemzeti bíróságok között az EUMSZ 267. cikkel létrehozott együttműködés keretében kizárólag az ügyben eljáró és a meghozandó határozatért felelős nemzeti bíróság feladata annak értékelése, hogy az ügy sajátos jellemzőire tekintettel az ítélet meghozatalához szükség van‑e az előzetes döntéshozatalra, és hogy a Bíróságnak feltett kérdések relevánsak‑e. Következésképpen, ha a feltett kérdések az uniós jog értelmezésére vonatkoznak, a Bíróság főszabály szerint köteles határozatot hozni (2018. január 23‑iF. Hoffmann‑La Roche és társai ítélet, C‑179/16, EU:C:2018:25, 44. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

35

A fentiekből következik, hogy a nemzeti bíróság által saját felelősségére meghatározott jogszabályi és ténybeli háttér alapján – amelynek helytállóságát a Bíróság nem vizsgálhatja – az uniós jog értelmezésére vonatkozóan előterjesztett kérdések releváns voltát vélelmezni kell. A Bíróság csak akkor utasíthatja el a nemzeti bíróság által előterjesztett kérelmet, ha az uniós jog kért értelmezése nyilvánvalóan semmilyen összefüggésben nincs az alapügy tényállásával vagy tárgyával, ha a probléma hipotetikus jellegű, vagy ha nem állnak a Bíróság rendelkezésére azok a ténybeli vagy jogi elemek, amelyek szükségesek ahhoz, hogy az elé terjesztett kérdésekre hasznos választ adhasson (2018. január 23‑iF. Hoffmann‑La Roche és társai ítélet, C‑179/16, EU:C:2018:25, 45. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

36

Márpedig a jelen ügyben nem tűnik nyilvánvalóan úgy, hogy az uniós jog kért értelmezése nincs semmilyen összefüggésben az alapügy tárgyával. E kérdések ugyanis, amelyek a 2008/94 irányelv 8. cikkének értelmezésére vonatkoznak, olyan jogvita keretébe illeszkednek, amelynek tárgya az, hogy a 2004. évi törvény védett kötelezettségek kiszámítására vonatkozó szabályai összhangban állnak‑e az e rendelkezésben foglalt követelményekkel. Mivel az említett rendelkezés Bíróság által adott értelmezésének az lehet a következménye, hogy a PPF újból értékeli a védett kötelezettségeket, ekként G. Hampshire nyugdíjjogosultságait is, az alapjogvita tárgya és az említett, előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések között kellő kapcsolat áll fenn.

37

Továbbá az a kérdés, hogy a 2008/94 irányelv 8. cikke közvetlen hatállyal bír‑e az alapügyben szereplőhöz hasonló esetben, ugyancsak releváns, mivel adódhat úgy, hogy a kérdést előterjesztő bíróságnak az előtte folyamatban lévő jogvita elbírálása céljából el kell döntenie, hogy G. Hampshire hivatkozhat‑e, vagy sem, az említett 8. cikkre a PPF igazgatóságával szemben.

38

E körülmények között az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések elfogadhatók.

39

Első és második kérdésével, amelyeket együttesen célszerű vizsgálni, a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra keres választ, hogy a 2008/94 irányelv 8. cikkét akként kell‑e értelmezni, hogy a munkáltató fizetésképtelensége esetén minden egyes munkavállalónak a szakmai kiegészítő ellátórendszer alapján megszerzett jogosultságai értéke legalább 50%‑ának megfelelő kompenzációban kell részesülnie, vagy elegendő, hogy e kompenzációt a munkavállalók túlnyomó többsége számára biztosítják, ugyanakkor a nemzeti jog által előírt bizonyos felső korlátoknak megfelelően e munkavállalók közül egyesek csak megszerzett jogosultságaik értéke kevesebb mint 50%‑ának megfelelő kompenzációban részesülnek.

40

A 2008/94 irányelv 8. cikke értelmében a tagállamok biztosítják, hogy a törvényileg előírt nemzeti szociális biztonsági rendszereken kívüli, szakmai és szakmaközi kiegészítő ellátórendszerek előírásai szerinti, az öregkori ellátásokra vonatkozó, már megszerzett vagy jövőbeli jogosultságaik tekintetében megteszik a szükséges intézkedéseket a munkavállalók és az olyan személyek érdekeinek védelmében, akik a munkáltató fizetésképtelenségének kezdetekor már kiléptek a munkáltató vállalkozásából vagy üzeméből.

41

Vitathatatlan, hogy e tekintetben a tagállamok széles mérlegelési mozgástérrel rendelkeznek e védelem mechanizmusának és szintjének meghatározására egyaránt, ami kizárja a teljes körű garanciavállalásra vonatkozó kötelezettséget (lásd ebben az értelemben: 2007. január 25‑iRobins és társai ítélet, C‑278/05, EU:C:2007:56, 36. és 42–45. pont; 2013. április 25‑iHogan és társai ítélet, C‑398/11, EU:C:2013:272, 42. pont; 2016. november 24‑iWebb‑Sämann ítélet, C‑454/15, EU:C:2016:891, 34. pont).

42

Következésképpen a 2008/94 irányelv 8. cikkével nem ellentétes, hogy a tagállamok, jogszerű gazdasági és társadalmi célokat követve, és különösen az arányosság elvének tiszteletben tartása mellett, csökkentsék a munkavállalók megszerzett jogosultságait a munkáltató fizetésképtelensége esetén.

43

A Bíróság mindazonáltal, a 80/987 irányelv 8. cikkével ‑ jelenleg a 2008/94 irányelv 8. cikke ‑ kapcsolatban kimondta, hogy a belső jog azon rendelkezései, amelyek bizonyos körülmények között azt eredményezhetik, hogy az ellátási garancia a megszerzett jogosultságok kevesebb mint felére korlátozódik, nem tekinthetők az e rendelkezésben használt „védelem” kifejezés meghatározásának megfelelőnek (lásd ebben az értelemben: 2007. január 25‑iRobins és társai ítélet, C‑278/05, EU:C:2007:56, 57. pont).

44

Pontosítani szükséges, hogy az ezen ítélet alapjául szolgáló ügy tárgyát többek között két olyan, egykori munkavállaló ellátásokra vonatkozó jogosultságai képezték, akik az általuk igényelhető öregségi ellátásoknak csak 20%‑ában illetőleg 49%‑ában részesültek (2007. január 25‑iRobins és társai ítélet, C‑278/05, EU:C:2007:56, 54. pont).

45

A Bíróság megerősítette ezt az értelmezést a 2013. április 25‑iHogan és társai ítéletben (C‑398/11, EU:C:2013:272), amelyet olyan ügyben hozott, amelynek tárgyát az ítéletben névvel megjelölt tíz olyan, egykori munkavállaló által egyénileg felhalmozott, öregségi ellátásokra vonatkozó jogosultságok képezték, akik valamennyien a munkáltatójuk által alapított, szolgáltatással meghatározott kiegészítő ellátórendszerek egyikéhez csatlakoztak. A Bíróság, miután a 2007. január 25‑i Robins és társai ítélet 57. pontjára hivatkozott, kimondta, hogy a 2008/94 irányelv 8. cikkének megfelelő átültetéséhez az szükséges, hogy a munkavállaló – munkáltatójának fizetésképtelensége esetén – azoknak a felhalmozott nyugdíjjogosultságokból eredő öregségi ellátásoknak legalább a felét megkapja, amelyek tekintetében valamely szakmai kiegészítő ellátórendszer keretében hozzájárulásokat fizetett (lásd ebben az értelemben: 2013. április 25‑iHogan és társai ítélet, C‑398/11, EU:C:2013:272, 43. és 51. pont).

46

Ebből, a legutóbb a 2016. november 24‑iWebb‑Sämann ítélet (C‑454/15, EU:C:2016:891, 35. pont) által megerősített ítélkezési gyakorlatból az következik, hogy a 2008/94 irányelv 8. cikkében ekként előírt védelmi szint minden egyes munkavállaló számára egyéni minimális garanciát képez.

47

Ezen irányelv célkitűzése ugyanis, amely arra irányul, hogy minden munkavállaló számára biztosítson egy közösségi szintű minimumvédelmet a munkáltató fizetésképtelensége esetén, súlyosan sérülne, ha a munkavállaló általi, az említett irányelv 12. cikke értelmében vett bármiféle visszaélés hiányában a tagállamok teljesíthetnék az ugyanezen irányelv 8. cikkéből eredő kötelezettségeiket anélkül, hogy minden egyes munkavállaló számára biztosítanának ilyen minimális védelmet.

48

Következésképpen, ellentétben a Egyesült Királyság kormánya által a jelen eljárásban előadottakkal, a 2008/94 irányelv 8. cikkében előírt védelem szintjével és jellegével, valamint az e védelem egyéni kedvezményezettjeivel kapcsolatban a Bíróság által adott értelmezés nem korlátozódik a 2007. január 25‑iRobins és társai (C‑278/05, EU:C:2007:56), a 2013. április 25‑iHogan és társai (C‑398/11, EU:C:2013:272) és a 2016. november 24‑iWebb‑Sämann ítélet (C‑454/15, EU:C:2016:891) alapjául szolgáló esetekre, hanem általános hatállyal bír.

49

Nem állítható tehát, hogy ezen értelmezés hatálya bizonyos, speciális ágazatok alá tartozó fizetésképtelen munkáltatókra, vagy bizonyos, sajátos gazdasági és társadalmi körülményekkel jellemezhető munkavállalókra korlátozódna.

50

Következésképpen a 2008/94 irányelv 8. cikke azt írja elő a tagállamok számára, hogy a munkáltató fizetésképtelensége esetén kivétel nélkül minden egyes munkavállaló számára biztosítsanak a valamely szakmai kiegészítő ellátórendszer alapján megszerzett jogosultságai értéke legalább 50%‑ának megfelelő kompenzációt, ugyanakkor nem zárja ki, hogy más körülmények között az elszenvedett veszteségek még csekély százalékuk esetén is nyilvánvalóan aránytalannak legyenek tekinthetők a munkavállalók érdekeinek védelmére irányuló, az említett rendelkezés szerinti kötelezettség fényében (lásd ebben az értelemben: 2016. november 24‑iWebb‑Sämann ítélet, C‑454/15, EU:C:2016:891, 35. pont).

51

Egyébiránt, amint arra a főtanácsnok indítványának 48–53. pontjában lényegében rámutatott, a munkavállalókat munkáltatójuk fizetésképtelenné válása esetén megillető, a 2008/94 irányelv 8. cikke által bevezetett minimális védelem teljes érvényesülésének biztosításához, amely megköveteli, hogy e védelem a nyugdíjban töltött idő egészére kiterjedjen, az szükséges, hogy a munkavállalók megszerzett jogosultságai értéke legalább 50%‑ának megfelelő kompenzációt az öregségi nyugellátásoknak a nyugdíj egész időtartama alatt előrelátható növekedését figyelembe véve számítsák, elkerülve ezzel, hogy a garantált összeg az évek múlásával az eredetileg egy nyugdíjban eltöltött évre megszerzett érték 50%‑a alá essen.

52

A fentiekre tekintettel az első és a második kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 2008/94 irányelv 8. cikkét akként kell értelmezni, hogy a munkáltató fizetésképtelensége esetén minden egyes munkavállalónak a szakmai kiegészítő ellátórendszer alapján megszerzett jogosultságai értéke legalább 50%‑ának megfelelő öregségi ellátásokban kell részesülnie.

53

Harmadik kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság azt kívánja megtudni, hogy a 2008/94 irányelv 8. cikke közvetlen hatállyal rendelkezik‑e.

54

A Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint a jogalanyok valamely irányelv feltételhez nem kötött és kellően pontos rendelkezéseire valamely tagállammal és annak összes közigazgatási szervével szemben, valamint olyan szervezetekkel és szervekkel szemben is hivatkozhatnak, amelyek az állam felügyelete vagy ellenőrzése alatt állnak, vagy a magánszemélyek közötti jogviszonyokra alkalmazandó szabályokból következőkhöz képest többletjogosultságokkal rendelkeznek (lásd ebben az értelemben: 2017. október 10‑iFarrell ítélet, C‑413/15, EU:C:2017:745, 33. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

55

Az állammal azonos megítélés alá eshetnek az olyan szervezetek vagy szervek is, amelyeket egy hatóság közfeladat ellátásával bízott meg, és e célból többletjogosultságokkal ruházta fel őket (2017. október 10‑iFarrell ítélet, C‑413/15, EU:C:2017:745, 34. pont).

56

A jelen ügyben meg kell tehát vizsgálni, hogy a 2008/94 irányelv 8. cikke feltétlen és kellően pontos‑e. Ennek a vizsgálatnak három aspektusra kell kitérnie, nevezetesen meg kell határozni az e rendelkezés által előírt védelem kedvezményezettjeit, e védelem tartalmát és az említett védelem kötelezettjét (lásd ebben az értelemben: 1991. november 19‑iFrancovich és társai ítélet, C‑6/90 et C‑9/90, EU:C:1991:428, 12. pont).

57

A 2008/94 irányelv 8. cikke által előírt védelem kedvezményezettjeivel kapcsolatban e cikk szövegéből egyértelműen kitűnik, hogy ezen irányelv célja a munkáltatójuk fizetésképtelenségével érintett munkavállalók védelme. Ennélfogva az említett cikk a garancia kedvezményezettjeinek meghatározása tekintetében teljesíti az irányelvek valamely rendelkezésének közvetlen alkalmazhatóságához megkövetelt, pontosságra és feltétlen jellegre vonatkozó feltételt.

58

A 2008/94 irányelv 8. cikkében előírt védelem tartalmával kapcsolatban elegendő arra emlékeztetni, hogy a Bíróság a 2007. január 25‑iRobins és társai ítéletben (C‑278/05, EU:C:2007:56) megállapította, hogy e 8. cikk megköveteli, hogy a munkavállaló – munkáltatójának fizetésképtelensége esetén – azoknak a felhalmozott nyugdíjjogosultságokból eredő öregségi ellátásoknak legalább a felét megkapja, amelyek tekintetében valamely szakmai kiegészítő ellátórendszer keretében járulékot fizetett (2013. április 25‑iHogan és társai ítélet, C‑398/11, EU:C:2013:272, 51. pont).

59

Az említett rendelkezés ezen értelmezése egyértelműsíti és pontosítja annak jelentését és terjedelmét, amint azt hatálybalépésének időpontjától értelmezni és alkalmazni kell, illetőleg értelmezni és alkalmazni kellett volna (lásd ebben az értelemben: 2016. április 19‑iDI ítélet, C‑441/14, EU:C:2016:278, 40. pont; 2017. november 22‑iCussens és társai ítélet, C‑251/16, EU:C:2017:881, 41. pont).

60

A 2008/94 irányelv 8. cikke tehát egyértelmű és pontos kötelezettséget ír elő a tagállamok számára, amelynek célja, hogy a magánszemélyeket jogokkal ruházza fel. Hozzá kell tenni, hogy e kötelezettség nincs semmilyen különös feltételhez kötve.

61

Ami a 2008/94 irányelv 8. cikkében előírt védelem kötelezettjének személyét illeti, emlékeztetni kell arra, hogy a tagállamok széles mérlegelési jogkörrel rendelkeznek az elfogadandó mechanizmus tekintetében, tehát a hatóságok általi finanszírozás helyett például előírhatnak biztosítási kötelezettséget a munkáltatók terhére, vagy előírhatják garanciaintézet létrehozását (lásd ebben az értelemben: 2007. január 25‑iRobins és társai ítélet, C‑278/05, EU:C:2007:56, 36. és 37. pont).

62

Mindazonáltal, amint azt a főtanácsnok kiemelte indítványának 79. pontjában, amennyiben a tagállam teljes mértékben élt e mérlegelési jogkörrel, nincs többé akadálya annak, hogy a magánszemélyek hivatkozhassanak az őket a 2008/94 irányelv 8. cikke alapján megillető minimális védelemre.

63

E tekintetben a Bíróság rendelkezésére álló ügyiratokból kitűnik, hogy a nemzeti jogalkotó a 2004. évi törvény elfogadásával úgy döntött, hogy amikor valamely munkáltató, aki jogosított, szolgáltatással meghatározott ellátórendszerben vesz részt, fizetésképtelenné válik, meg kell vizsgálni a szóban forgó rendszer finanszírozási szintjét, különösen értékelni kell e rendszer védett kötelezettségeinek és eszközeinek szintjét. Az említett törvény értelmében, ha ezen értékelés alapján, annak a PPF igazgatósága által történt jóváhagyását követően nyilvánvalóvá válik, hogy a rendszer eszközei elegendőek a védett kötelezettségek költségeinek fedezésére, e rendszert, noha a PPF igazgatósága utasításainak van alárendelve, továbbra is a vagyonkezelők kezelik. Ezzel szemben, abban az esetben, ha a rendszer eszközei elégtelennek bizonyulnak, a 2004. évi törvény azt írja elő, hogy a PPF igazgatósága felelősséget vállal e rendszerért, ami azt jelenti, hogy a rendszer vagyonkezelői mentesülnek a nyugellátásra vonatkozó kötelezettségeik alól, és a PPF igazgatóságának kell biztosítania a kompenzációk kifizetését.

64

A 2004. évi törvény tehát egyértelműen meghatározza a szakmai kiegészítő ellátórendszerek védett kötelezettségei és eszközei mérlegének értékelése tekintetében hatáskörrel rendelkező szervet, valamint azt, hogy kit terhel a felelősség a 2008/94 irányelv 8. cikkében előírt minimális védelem biztosítása tekintetében.

65

Tehát a PPF feladata, hogy az Egyesült Királyságban teljesítse a tagállamokat terhelő azon kötelezettséget, hogy védjék a munkavállalók érdekeit a szakmai kiegészítő ellátórendszerek alapján megszerzett, öregségi ellátásokra vonatkozó jogosultságaik tekintetében.

66

Ami azt a kérdést illeti, hogy a jelen ítélet 54. és 55. pontjában hivatkozott ítélkezési gyakorlat értelmében a PPF állami szervnek minősül, vagy azzal egyenértékűnek minősülhet‑e, meg kell jegyezni, hogy a PPF‑et közérdekű feladat ellátásával bízták meg, és ennek ellátása céljából többletjogosultságokkal rendelkezik, mivel díjat fizetnek neki a jogosult szakmai kiegészítő ellátórendszerek, és megszűnésük keretében elláthatja e rendszereket a szükséges utasításokkal. A PPF igazgatósága továbbá valamely szakmai kiegészítő ellátórendszer védett kötelezettségei értékelésének jóváhagyásával rögzíti minden munkavállaló védelmi szintjét öregségi ellátásokra vonatkozó megszerzett jogosultságaik tekintetében, mind olyan esetben, ha a PPF felelősséget vállal a rendszerért, mind a PPF‑en kívül, esetleges megszűnés esetén.

67

Ekként teljesülnek a feltételek ahhoz, hogy valamely munkavállaló a G. Hampshire helyzetéhez hasonló helyzetben hivatkozhasson a PPF igazgatóságával szemben a 2008/94 irányelv 8. cikkére.

68

Ami az Egyesült Királyság kormányának azon érvét illeti, amely szerint a 2008/94 irányelv 8. cikkére nem lehet hivatkozni a T&N‑rendszer vagyonkezelőivel szemben, mivel azok magánszemélyek, míg e rendszer eszközei a rendszer védett kötelezettségeit fedezik, tehát az említett rendszer fogja folyósítani G. Hampshire számára öregségi ellátását, meg kell állapítani egyrészt, hogy az alapeljárás felei G. Hampshire, valamint a PPF igazgatósága és a Secretary of State for Work and Pensions (munka‑ és nyugdíjügyi miniszter, Egyesült Királyság). Sem a T&N‑rendszer, sem annak vagyonkezelői nem vesznek részt félként az alapeljárásban.

69

Másrészt az előzetes döntéshozatal iránti kérelem szerint az alapjogvita nem arra a kérdésre vonatkozik, hogy G. Hampshire közvetlenül követelheti‑e a T&N‑rendszertől vagy annak vagyonkezelőitől az e rendszerben megszerzett nyugdíjjogosultságai legalább 50%‑ának megfelelő összegű kompenzáció folyósítását, hanem azon határozat jogszerűségére, amellyel a PPF igazgatósága jóváhagyta az említett rendszer védett kötelezettségeit. Amint azt a főtanácsnok kiemelte indítványának 89., 91. és 92. pontjában, a jogvita annak meghatározására irányul, hogy a 2008/94 irányelv 8. cikkére történő hivatkozással kötelezhető‑e a PPF igazgatósága a védett kötelezettségek újbóli értékelésére. Ebben az összefüggésben az a hatás, amelyet a PPF kompenzáció újbóli számítása a T&N‑rendszerre kifejthet, csupán a harmadik személyek jogait érintő egyszerű negatív hatásnak tekinthető, és nem indokolná e rendelkezés közvetlen hatálya olyan szervvel szemben történő elismerésének megtagadását, amelyet az államhoz tartozó szervnek kell minősíteni (lásd ebben az értelemben: 2015. október 6‑iT‑Mobile Czech Republic és Vodafone Czech Republic ítélet, C‑508/14, EU:C:2015:657, 48. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

70

A fentiekre tekintettel a harmadik kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 2008/94 irányelv 8. cikke az alapügy körülményeihez hasonló körülmények között közvetlen hatállyal rendelkezik, így arra hivatkozhat a nemzeti bíróság előtt valamely magánszemély munkavállaló olyan szervezet határozatának vitatása céljából, mint amilyen a PPF igazgatósága.

71

Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (negyedik tanács) a következőképpen határozott: