1. 

E két előzetes döntéshozatal iránti kérelemmel a Raad van State (államtanács, Hollandia) az egy harmadik országbeli állampolgár vagy egy hontalan személy által a tagállamok egyikében benyújtott nemzetközi védelem iránti kérelem megvizsgálásáért felelős tagállam meghatározására vonatkozó feltételek és eljárási szabályok megállapításáról szóló 604/2013/EU rendelet ( 2 ) alkalmazására vonatkozóan kér útmutatást. Olyan körülmények esetén, amikor a harmadik országbeli állampolgárok egyik tagállamból a másikba utaznak és mindkettőben előterjesztenek nemzetközi védelem iránti kérelmet, a második tagállam visszavétel iránti megkeresést küld és az érintett személynek az első tagállamnak való átadására vonatkozó határozatot fogad el. A kérdést előterjesztő bíróság a következőt kérdezi: i. a második tagállam alkalmazhatja‑e (vagy köteles‑e alkalmazni) a „Dublin III” rendeletben meghatározott feltételeket (különösen a család egységére vonatkozóan) annak eldöntése során, hogy melyik tagállam a felelős; és ii. az említett rendelet által biztosított felülvizsgálati vagy fellebbezési jogok alapján megtámadható‑e a fenti feltételek téves alkalmazása.

2.

Az Európai Unió Alapjogi Chartájának (a továbbiakban: Charta) ( 3 ) 7. cikke biztosítja a családi élet tiszteletben tartásához való jogot. ( 4 ) A 47. cikk első bekezdése értelmében mindenkinek, akinek az Unió joga által biztosított jogait és szabadságait megsértették, joga van a bíróság előtti hatékony jogorvoslathoz. ( 5 )

3.

Az 52. cikk (3) bekezdése úgy rendelkezik, hogy „amennyiben e Charta olyan jogokat tartalmaz, amelyek megfelelnek az [EJEE‑ben] biztosított jogoknak, akkor e jogok tartalmát és terjedelmét azonosnak kell tekinteni azokéval, amelyek az [EJEE‑ben] szerepelnek. Ez a rendelkezés nem akadályozza meg azt, hogy az Unió joga kiterjedtebb védelmet nyújtson”.

4.

A dublini rendszer rendelkezik az annak meghatározására vonatkozó feltételekről és mechanizmusokról, hogy melyik tagállam felelős a nemzetközi védelem iránti kérelmek vizsgálatáért. ( 6 )

5.

A „Dublin III” rendelet preambuluma az alábbi megállapításokat tartalmazza.

6.

Az 1. cikk értelmében a „Dublin III” rendelet „[…] megállapítja egy harmadik országbeli állampolgár vagy egy hontalan személy által a tagállamok egyikében benyújtott nemzetközi védelem iránti kérelem megvizsgálásáért felelős tagállam (a továbbiakban: felelős tagállam) meghatározására vonatkozó feltételeket és eljárási szabályokat”. ( 13 )

7.

A 2. cikk a következő kifejezéseket határozza meg:

[…]

8.

A 3. cikk címe „A nemzetközi védelem iránti kérelem elbírálására vonatkozó eljáráshoz való jog [helyesen: A nemzetközi védelem iránti kérelemre vonatkozó vizsgálati eljáráshoz való jog]”. A következőket írja elő:

„(1)   A tagállamok megvizsgálják azon harmadik országbeli állampolgárnak, vagy azon hontalan személynek a nemzetközi védelem iránti kérelmét, aki egy tagállam területén nyújtja be azt, ideértve annak határát és a tranzitzónákat. A kérelmet az a tagállam köteles megvizsgálni, amely a III. fejezetben előírt feltételek szerint felelős [helyesen: A kérelmet egyetlen tagállam vizsgálja meg, mégpedig az, amely a III. fejezetben előírt feltételek szerint felelős].”

(2)   Amennyiben az e rendeletben felsorolt feltételek alapján egyetlen tagállam sem határozható meg felelősként, a menedékjog iránti kérelem elbírálásáért [helyesen: megvizsgálásáért] az első olyan tagállam felelős, amelynél a menedékjog iránti kérelmet benyújtották.

Amennyiben egy kérelmezőt lehetetlen az elsődlegesen felelősnek kijelölt tagállamnak átadni, mivel megalapozott okokból feltételezhető, hogy az adott tagállamban a menekültügyi eljárásnak és a kérelmezőkre vonatkozó befogadási feltételeknek szisztematikus [helyesen: rendszerszintű] hiányosságai vannak, aminek eredményeként [a Charta] 4. cikke értelmében vett embertelen vagy megalázó bánásmód kockázata áll fenn, a felelős tagállam meghatározására vonatkozó eljárást lefolytató tagállam tovább vizsgálja a III. fejezetben előírt feltételeket annak megállapítása érdekében, hogy egy másik tagállam kijelölhető‑e felelős tagállamnak.

Amennyiben az átadás e bekezdés értelmében nem lehetséges egyetlen, a III. fejezetben előírt feltételek alapján kijelölt tagállamnak sem, illetve annak az első tagállamnak sem, amelyben a kérelem benyújtásra került, a felelős tagállam meghatározására vonatkozó eljárást lefolytató tagállam lesz a felelős tagállam.

[…]”

9.

A rendelet III. fejezete („A felelős tagállam meghatározására vonatkozó feltételek”) a 7. cikkel kezdődik, amely a „III. fejezetben előírt feltételek” rangsorát határozza meg és a következőt írja elő:

„(1)   A felelős tagállam meghatározásának feltételeit az e fejezetben megállapított sorrendben kell alkalmazni.

(2)   Az e fejezetben megállapított feltételek szerinti felelős tagállam meghatározása során azt a helyzetet kell alapul venni, ami a kérelmező nemzetközi védelem iránti kérelmének valamely tagállamhoz történő első benyújtásakor fennállt.

(3)   A 8., 10. és 16. cikkben említett feltételek alkalmazásának tekintetében a tagállamok figyelembe vesznek minden bizonyítékot a kérelmező családtagjai, hozzátartozói, vagy a kérelmezővel egyéb családi kapcsolatban álló személy valamely tagállam területén való jelenlétére vonatkozóan, feltéve hogy az ilyen bizonyítékok rendelkezésre állnak azt megelőzően, hogy egy másik tagállam elfogadja az érintett személy átvétele vagy visszavétele iránti megkeresést a 22., illetve 25. cikk értelmében, továbbá azzal a feltétellel, hogy még nem hoztak érdemi elsőfokú határozatot a kérelmező nemzetközi védelem iránti korábbi kérelmei ügyében.” ( 14 )

10.

A 9. cikk (amely a III. fejezet része) azokra a családtagokra vonatkozik, akik nemzetközi védelemre jogosultak. E cikk előírja, hogy „amennyiben a kérelmezőnek van olyan családtagja – függetlenül attól, hogy a családalapítás a származási országban történt‑e –, akinek tartózkodását nemzetközi védelemben részesülő személyként engedélyezték egy tagállamban, e tagállam lesz a nemzetközi védelem iránti kérelem megvizsgálásáért felelős, feltéve hogy az érintett személyek írásban kifejezték e kívánságukat”.

11.

A 17. cikk (1) bekezdése kimondja, hogy „[a] 3. cikk (1) bekezdésétől eltérve minden tagállam határozhat úgy, hogy megvizsgálja a valamely harmadik országbeli állampolgár, vagy egy hontalan személy által hozzá benyújtott nemzetközi védelem iránti kérelmet akkor is, ha annak megvizsgálásáért [a [»Dublin III« rendeletben] megállapított feltételek szerint nem felelős”. ( 15 )

12.

A felelős tagállamok kötelezettségeit az V. fejezet tartalmazza. Idetartozik a 18. cikk (1) bekezdésének a) pontja szerinti azon kötelezettség, amely szerint „a 21., 22. és 29. cikkben megállapított feltételek mellett [kell] átvenni azt a kérelmezőt, aki egy másik tagállamban nyújtotta be kérelmét”, és a b) pont szerinti kötelezettség, amely szerint „a 23., 24., 25. és 29. cikkben megállapított feltételek mellett [vissza kell venni] azt a kérelmezőt, aki egy másik tagállamban nyújtotta be kérelmét és akinek a kérelme még elbírálás alatt áll [helyesen: akinek a kérelme vizsgálat alatt áll, és egy másik tagállamban kérelmet nyújtott be] vagy aki tartózkodásra jogosító engedély nélkül tartózkodik egy másik tagállam területén”. ( 16 )

13.

A VI. fejezet a nemzetközi védelmet kérelmező személyek átvételére és visszavételére vonatkozó eljárásokat határozza meg. Az I. szakaszban szereplő 20. cikk szerint:

„(1)   A felelős tagállam meghatározására vonatkozó eljárás azonnal kezdetét veszi, amint a nemzetközi védelem iránti kérelmet először benyújtják a tagállamhoz [helyesen: valamely tagállamhoz].

(2)   A nemzetközi védelem iránti kérelem akkor tekintendő benyújtottnak, ha a kérelmezője által előterjesztett formanyomtatvány vagy a hatóságok által készített jelentés megérkezik az érintett tagállam illetékes hatóságához. Ha a kérelmet nem írásban nyújtják be, a szándéknyilatkozat és a jelentés elkészítése között a lehető legrövidebb időnek kell eltelnie.

[…]

(5)   Azt a kérelmezőt, aki egy másik tagállamban tartózkodásra jogosító engedély nélkül tartózkodik, vagy aki ott nyújt be nemzetközi védelem iránti kérelmet azt követően, hogy egy másik tagállamban benyújtott első kérelmét a felelős tagállam meghatározására vonatkozó eljárás során visszavonta, a 23., 24., 25. és 29. cikkben megállapított feltételek szerint visszafogadja az a tagállam, amelyben a nemzetközi védelem iránti kérelmet először benyújtotta, azzal a céllal, hogy a felelős tagállam meghatározására vonatkozó eljárást lefolytassa.

[…]”

14.

A VI. fejezet II. szakasza az átvétel iránti megkeresésekre vonatkozó eljárásokról szól. A 21. cikk (1) bekezdése szerint „amennyiben az a tagállam, amelyben nemzetközi védelem iránti kérelmet nyújtottak be, úgy véli, hogy egy másik tagállam felelős a kérelem megvizsgálásáért, haladéktalanul, de minden esetben a 20. cikk (2) bekezdése értelmében benyújtott kérelem időpontját követő három hónapon belül megkeresheti e másik tagállamot, hogy vegye át a kérelmezőt”.

15.

A VI. fejezet III. szakasza a visszavétel iránti megkeresésekre vonatkozó eljárásokat határozza meg. A 23. cikk azokra az esetekre vonatkozik, amikor valamely tagállam visszavétel iránti megkeresést terjeszt elő, ha új kérelmet nyújtottak be a megkereső tagállamban. A következőket írja elő:

„(1)   Amennyiben az a tagállam, amelyben a 18. cikk (1) bekezdésének b), c) vagy d) pontjában említett személy új nemzetközi védelem iránti kérelmet nyújtott be, úgy véli, hogy – a 20. cikk (5) bekezdése, valamint a 18. cikk (1) bekezdésének b), c) vagy d) pontja szerint – egy másik tagállam felelős, megkeresheti e másik tagállamot, hogy vegye vissza a kérelmezőt.

(2)   A visszavétel iránti megkeresést haladéktalanul, de minden esetben [az Eurodac‑rendelet] 9. cikkének (5) bekezdése szerinti Eurodac‑találat beérkezését követő két hónapon belül kell megtenni.

Ha a visszavétel iránti megkeresés az Eurodac‑rendszerből kapott adatoktól eltérő bizonyítékon alapul, a 20. cikk (2) bekezdése értelmében benyújtott nemzetközi védelem iránti kérelem benyújtásának időpontját követő három hónapon belül el kell küldeni a megkeresett tagállamnak.

(3)   Amennyiben a visszavétel iránti megkeresésre nem kerül sor a (2) bekezdésben meghatározott határidőkön belül, a nemzetközi védelem iránti kérelem megvizsgálásáért az a tagállam felelős, amelyben az új kérelmet benyújtották.

[…]” ( 17 )

16.

A 27. cikk (1) bekezdése értelmében a nemzetközi védelmet kérelmező személynek joga van az átadásra vonatkozó határozatok elleni hatékony jogorvoslathoz, amelyet bírósághoz vagy törvényszékhez tény‑ vagy jogkérdésben [helyesen: amelyet bírósághoz tény‑ vagy jogkérdésben] benyújtott fellebbezés vagy felülvizsgálati kérelem formájában gyakorolhat.

17.

A 27. cikk (1) bekezdése szerint abban az esetben, ha a tagállamok rendelkeznek a nemzetközi védelem iránti kérelem kifejezett visszavonásának lehetőségéről, a tagállamok biztosítják, hogy az eljáró hatóság az eljárás megszüntetéséről vagy a kérelem elutasításáról határozatot hoz. A 28. cikk értelmében, amennyiben észszerűen feltételezhető, hogy egy kérelmező személy hallgatólagosan visszavonta kérelmét, vagy attól hallgatólagosan elállt, a tagállamok szintén biztosítják, hogy az eljáró hatóság határozatot hoz az eljárás megszüntetéséről vagy a kérelem elutasításáról. Egy nem kimerítő listában vannak feltüntetve azok a körülmények, amelyek esetén valamely tagállam feltételezheti, hogy a nemzetközi védelem iránti kérelemtől a kérelmező elállt. ( 18 )

18.

A 33. cikk meghatározza azokat a feltételeket, amelyek esetén a tagállamok a nemzetközi védelem iránti kérelmeket elfogadhatatlannak tekinthetik. Idetartoznak azok az esetek, amikor egy másik tagállam nemzetközi védelmet nyújtott és, ismételt kérelem esetén, ha nem merültek fel új körülmények vagy tények azzal kapcsolatban, hogy a kérelmező az elismerési irányelv értelmében nemzetközi védelemre jogosult személynek minősül‑e. ( 19 )

19.

A Vreemdelingenwet 2000 (a külföldiek jogállásáról szóló 2000. évi törvény) szerint valamely külföldi állampolgár kizárólag akkor tartózkodik jogszerűen Hollandiában, ha határozott időre szóló tartózkodási engedéllyel rendelkezik. A határozott időre szóló tartózkodási engedély kiadása iránti kérelem megvizsgálásától el kell tekinteni, ha a „Dublin III” rendelet alapján megállapítást nyer, hogy egy másik tagállam felelős az érintett harmadik országbeli állampolgár kérelmének a megvizsgálásáért.

20.

2016. január 21‑én H. nemzetközi védelem iránti kérelmet terjesztett elő Hollandiában. Miután az Eurodac adatbázis pozitív „találatot” adott, a holland hatóságok megállapították, hogy H.‑t 2015. december 27‑én Görögországban nyilvántartásba vették és 2016. január 5‑én Németországban nemzetközi védelmet kért. H. vitatja ezt az állítást. Állítása szerint azt kérték tőle, hogy adja meg az ujjlenyomatait, hogy a német hatóságok meg tudják állapítani az ügyének hátterét, és hogy az Eurodacban szereplő információnak nem szabadna befolyásolnia a Hollandiában benyújtott nemzetközi védelem iránti kérelmét. 2016. március 21‑én a holland hatóságok a „Dublin III” rendelet 18. cikke (1) bekezdésének b) pontja alapján visszavétel iránti megkeresést küldtek a német hatóságoknak. A német hatóságok a kéthetes határidőn belül nem válaszoltak, ami a holland hatóságok szerint azt jelentette, hogy Németország H. nemzetközi védelem iránti kérelmének megvizsgálásáért felelős tagállam. ( 20 ) H. ekkor azt állította, hogy a holland hatóságok tévesen alkalmazták a „Dublin III” rendelet 9. cikkében a III. fejezetben előírt feltételt, és hogy számára engedélyezni kell, hogy nemzetközi védelmet kérjen Hollandiában, mivel férjének már megadták ott a menedékjogot, és szeretne csatlakozni hozzá. A nemzeti hatóságok egy 2016. május 6‑i határozatban megállapították, hogy az említett jogalap hatástalan, és megerősítették, hogy H.‑t át kell adni Németországnak. Ezt a határozatot a Rechtbank Den Haag Zittingsplaats Groningen (Groningenben eljáró hágai bíróság, Hollandia) más indokkal elsőfokon megsemmisítette; a bíróság kimondta, hogy az illetékes hatóságoknak új határozatot kell hozniuk. ( 21 )

21.

H. arra hivatkozva nyújtott be fellebbezést a kérdést előterjesztő bírósághoz, hogy az elsőfokú ítélet tévesen állapította meg, hogy a III. fejezet 9. cikkében előírt feltételek téves alkalmazásán alapuló fellebbezése hatástalan volt.

22.

2016. március 9‑én R., aki szíriai állampolgár, nemzetközi védelem iránti kérelmet terjesztett elő Hollandiában.

23.

R. korábban nemzetközi védelem iránti kérelmet nyújtott be Németországban. A holland hatóságok úgy vélték, hogy Németország a kérelem megvizsgálásáért felelős tagállam és ennek megfelelően a „Dublin III” rendelet 18. cikke (1) bekezdésének b) pontja szerinti „visszavétel iránti megkeresést” küldtek Németországnak. A német hatóságok kezdetben elutasították a kérelmet azon az alapon, hogy R. olyan személy felesége, aki Hollandiában nemzetközi védelemben részesül.

24.

A holland hatóságok ekkor arra kérték a német hatóságokat, hogy azon az alapon bírálják el R. „visszavétel iránti megkeresését”, hogy R. házassági anyakönyvi kivonatáról megállapították, hogy hamis, és így a házasságot nem valós házasságnak kell tekinteni. 2016. június 1‑jén Németország elfogadta a visszavétel iránti megkeresést. ( 22 )

25.

Ennek megfelelően a holland hatóságok megtagadták R. nemzetközi védelem iránti kérelmének vizsgálatát.

26.

R. ezzel szemben azt állította, hogy a „Dublin III” rendelet 9. cikke alapján Hollandia volt a nemzetközi védelem iránti kérelmének megvizsgálásáért felelős tagállam, mivel ott él a (nemzetközi védelemben részesülő) férje.

27.

A holland hatóságok egy 2016. július 14‑i határozatban azt állították, hogy mivel R. házassága nem tekinthető valódinak, az állítólagos férje a „Dublin III” rendelet 2. cikkének g) pontja értelmében nem tekinthető családtagnak. Ennek megfelelően R. kérelme alátámasztásául nem hivatkozhat az említett rendelet 9. cikkére. Ezenfelül, mivel R. ügyében visszavétel iránti megkeresésre, nem pedig átvétel iránti megkeresésre került sor, nem kell alkalmazni a III. fejezet 9. cikkében előírt feltételt.

28.

2016. augusztus 11‑i ítéletében a Rechtbank Den Haag (hágai bíróság, Hollandia) két okból semmisítette meg az említett határozatot. Először is, megállapította, hogy a holland hatóságok nem vizsgálták, hogy R. a „Dublin III” rendelet 2. cikkének g) pontja alapján tartós kapcsolatban él‑e társával; valamint hogy valamely harmadik országbeli állampolgár hivatkozhat az említett rendelet 9. cikkére, függetlenül attól, hogy az illetékes hatóságok visszavétel iránti megkeresést vagy átvétel iránti megkeresést terjesztettek elő.

29.

A holland hatóságok fellebbezést nyújtottak be a kérdést előterjesztő bírósághoz.

30.

A C‑582/17. sz. ügyben az előzetes döntéshozatalra utaló végzés szerint a tényállás és a körülmények lényegében azonosak a C‑583/17. sz. ügyben szereplőkkel. Így az említett ügyben szereplő előzetes döntéshozatal iránti kérelem mögött húzódó indokok a C‑583/17. sz. ügyben előterjesztett előzetes döntéshozatalra utaló végzést tükrözik. A Raad van State (államtanács) ugyanazon tanácsa tárgyalta a két ügyet és ugyanazon a napon hozta meg az előzetes döntéshozatal iránti kérelmet tartalmazó végzést mindkettőre vonatkozóan.

31.

A kérdést előterjesztő bíróság úgy véli, hogy a „Dublin III” rendelet alapján a nemzetközi védelmet kérelmező személy megtámadhatja az átadásra vonatkozó határozatot azon az alapon, hogy a felelősség megállapítására a III. fejezetben előírt feltételeket kizárólag abban a tagállamban alkalmazták tévesen, ahol az első kérelmet benyújtották. Ha valamely visszavétel iránti megkeresés alapján ilyen határozatot hoznak, a megkereső tagállamban (jelen esetben Hollandiában) csak kivételes okból lehet jogorvoslatot kérni: méghozzá, ha i. a visszavétel iránti megkeresés nem teljes, vagy pontatlan adatokat tartalmaz; ii. a visszavétel iránti megkeresés elküldésére nem megfelelő időben került sor; iii. a „Dublin III” rendelet 19. cikke (2) bekezdésének második albekezdésében szereplő szabályt tévesen alkalmazták; ( 23 ) iv. a felelős tagállamban a menekültügyi eljárást és a menedékkérő befogadásának feltételeit illetően rendszerszintű hiányosságok tapasztalhatók, amelyek miatt alapos okkal, bizonyítottan feltételezhető, hogy a menedékkérő a Charta 4. cikke értelmében embertelen vagy megalázó bánásmód tényleges veszélyének lesz kitéve, amint arra a „Dublin III” rendelet 3. cikkének (2) bekezdése utal; vagy v. az átadás ellentétes a Charta 4. cikkével.

32.

Ugyanakkor a kérdést előterjesztő bíróság szeretne meggyőződni arról, hogy a „Dublin III” rendelet általa alkalmazott értelmezése összhangban van‑e ezen Bíróságnak az említett rendelet 27. cikkére vonatkozó értelmezésével. ( 24 ) Megjegyzi, hogy e Bíróság még nem hozott döntést abban a kérdésben, hogy valamely kérelmező élhet‑e jogorvoslattal az átadásra vonatkozó határozattal szemben azon az alapon, hogy a III. fejezetben előírt feltételeket kizárólag abban az első tagállamban alkalmazták tévesen, ahol a nemzetközi védelem iránti kérelmet benyújtották. Ennek megfelelően a kérdést előterjesztő bíróság az alábbi kérdéseket terjeszti elő előzetes döntéshozatalra:

33.

Írásbeli észrevételt R., a finn, a német, a holland, a svájci kormány és az Egyesült Királyság kormánya, valamint az Európai Bizottság nyújtott be. A 2018. szeptember 4‑i tárgyaláson H., Németország, Finnország, Hollandia és az Egyesült Királyság, valamint a Bizottság vett részt és terjesztett elő szóbeli észrevételeket.

34.

A kérdést előterjesztő bíróság szerint az illetékes hatóságok azon a véleményen voltak, hogy H. és R. olyan harmadik országbeli állampolgárral kötött házassága, aki Hollandiában nemzetközi védelemben részesült, nem volt valódi. Legalábbis R. esetében első fokon megállapítást nyert, hogy nem adott házasságára nézve az illetékes hatóságoknak kielégítő bizonyítékot.

35.

A „Dublin III” rendelet 2. cikkének g) pontja alapján a „családtag” nemcsak a házastársat jelenti, hanem a tartós kapcsolatban élő nem házas élettársakat is. ( 26 ) Ennek megfelelően az illetékes hatóságoknak ahhoz, hogy megállapítsák, hogy az említett rendelet 9. cikke alkalmazható‑e H.‑ra és R.‑re, meg kell vizsgálniuk az egyes esetekben, hogy az állítólagos férj az említett rendelkezés értelmében vett családtag‑e.

36.

A visszavétel iránti megkeresésekkel kapcsolatos eljárás alapja sem a H. ügyben, sem pedig az R. ügyben nem világos. A kérdést előterjesztő bíróság azt állítja, hogy a holland hatóságok H. és R. esetében is a „Dublin III” rendelet 18. cikke (1) bekezdésének b) pontja alapján terjesztették elő a visszavétel iránti megkeresést. Ugyanakkor a tárgyaláson Hollandia azt állította, hogy az említett megkereséseket a szóban forgó rendelet 20. cikkének (5) bekezdése alapján kellett volna előterjeszteni, mivel H. és R. is tartózkodásra jogosító okmány nélkül tartózkodott Hollandiában, és a felelős tagállam meghatározására vonatkozó folyamat még nem zárult le.

37.

A „Dublin III” rendelet 18. cikke (1) bekezdésének b), c) és d) pontjában, valamint 20. cikkének (5) bekezdésében szereplő rendelkezések olyan különböző körülményekre vonatkoznak, amelyek során a nemzetközi védelmet kérelmező személy első alkalommal nyújt be kérelmet, és ezután egy másik tagállamba utazik, ahol egy második kérelmet is benyújt. ( 27 ) Ezek a rendelkezések kifejezetten az egyebek mellett az említett rendelet 23. cikkében szereplő, a nemzetközi védelmet kérelmező személyek visszavételére vonatkozó feltételekre hivatkoznak.

38.

A 2. cikk d) pontjában szereplő, „nemzetközi védelem iránti kérelem megvizsgálása” kifejezés meghatározásával összhangban a 18. cikk (1) bekezdésének b) pontja akkor alkalmazandó, ha az ilyen utazásra menedékjog iránti kérelem érdemi elbírálása alatt kerül sor (a elismerési irányelv értelmében véve). E rendelkezés nem alkalmazandó, ha a felelős tagállam meghatározására irányuló eljárás az adott ügyben még nem zárult le. A 18. cikk (1) bekezdésének c) pontja a releváns rendelkezés, ha a nemzetközi védelmet kérelmező személyek visszavonják a menedékjog iránti kérelmüket az eljárási irányelv 27. cikke (kifejezett visszavonás) vagy 28. cikke (hallgatólagos visszavonás vagy elállás) alapján, miközben az érdemi kérelem elbírálás alatt van. ( 28 ) A 18. cikk (1) bekezdésének d) pontja akkor alkalmazandó, ha a nemzetközi védelem iránti érdemi kérelmet az első tagállamban elutasították. ( 29 ) A visszavételi eljárást a 20. cikk (5) bekezdése alapján indítják, ha a nemzetközi védelem iránti kérelem érdemi elbírálása még nem kezdődött meg, és a folyamat még mindig abban a szakaszban van, hogy a „Dublin III” rendelet szerinti felelős tagállamot meg kell határozni.

39.

Annak eldöntéséhez, hogy a két visszavételi eljárásnak melyik rendelkezés képezi a helyes jogalapját, meg kell vizsgálnunk a tényállást. Amikor az egyes kérelmezők Hollandiában egy újabb kérelmet nyújtottak be, a német hatóságok még abban a szakaszban voltak‑e, hogy meghatározzák, melyik a felelős tagállam? Megkezdték már a kérelmek érdemi elbírálását? ( 30 ) Az első kérelmeket Németországban visszavonták vagy elutasították? Vagyis azt, hogy a visszavételi eljárás helyes jogalapja a 18. cikk (1) bekezdésének b), c) és d) pontja, vagy pedig a 20. cikk (5) bekezdése, a kérdést előterjesztő bíróságnak kell eldöntenie a szükséges ténymegállapítások tükrében.

40.

A kérdést előterjesztő bíróság által feltett konkrét kérdések a „Dublin III” rendeletnek arra az általános kérdésre tekintettel történő értelmezésére vonatkoznak, hogy a III. fejezetben előírt feltételeket hogyan kell alkalmazni a visszavételi eljárás kontextusában. Annak ellenére, hogy az egyes visszavételi eljárások jogalapja még mindig nem egyértelmű, úgy vélem, hogy e Bíróságnak elegendő információ áll a rendelkezésére ahhoz, hogy e kérdéseket megvizsgálja. ( 31 )

41.

Az 1. kérdéssel a kérdést előterjesztő bíróság arról kíván meggyőződni, hogy úgy kell‑e értelmezni a „Dublin III” rendeletet, hogy kizárólag azon tagállam feladata a felelős tagállam meghatározása, amelyben a nemzetközi védelem iránti kérelmet először benyújtották. Ha igen, ebből az következne, hogy valamely harmadik országbeli állampolgár a III. fejezetben előírt feltételek téves alkalmazásával szemben a „Dublin III” rendelet 27. cikke alapján kizárólag abban a tagállamban kérhet jogorvoslatot.

42.

A „Dublin III” rendelet általános rendszere vonatkozik arra a folyamatra, amelynek során meghatározzák, hogy melyik a III. fejezetben előírt feltételek alapján kijelölt, a nemzetközi védelem iránti kérelmek vizsgálatáért felelős tagállam. ( 32 ) Az érdemi kérelmeket (főszabály szerint) az az egyetlen tagállam bírálja el, amelyet az említett feltételek felelős tagállamnak jelölnek ki. ( 33 ) A dublini rendszer alapvető célja, hogy ezt a tagállamot gyorsan meg lehessen határozni. ( 34 ) Ha valamely nemzetközi védelmet kérelmező személy különböző tagállamokban nyújt be kérelmeket, az Eurodac‑rendelet segít az érintett tagállamoknak meghatározni, hogy a „Dublin III” rendelet alapján melyik tagállam a felelős. ( 35 )

43.

A „Dublin III” rendelettel a korábbi rendszerben eszközölt változtatások arra utalnak, hogy az uniós jogalkotó úgy döntött, a nemzetközi védelmet kérelmező személyeket is bevonja ebbe a folyamatba. ( 36 ) Így a kérelmezőket tájékoztatni kell a felelősség megállapítására vonatkozó feltételekről, és lehetőséget kell adni számukra, hogy az említett feltételek helyes értelmezése szempontjából releváns információt szolgáltassanak. ( 37 ) Ezeket a jogokat alátámasztja a fenti folyamat lezárásaként hozott átadásra vonatkozó határozattal szembeni hatékony jogorvoslathoz való jog. ( 38 )

44.

Bár a felelős tagállam kijelölésének folyamata alapvetően a III. fejezetben előírt feltételeken alapul, (az átvétel és a visszavétel iránti megkeresésekre vonatkozó) IV. fejezet és az említett rendelkezésekre vonatkozóan meghatározott szigorú határidők betartása is releváns a folyamat eredménye szempontjából. Ha valamely tagállam a releváns határidőn belül nem válaszol a megkeresésre, azt úgy kell tekinteni, hogy elfogadta a megkeresést, és ezért a nemzetközi védelem iránti kérelem érdemi vizsgálatáért felelős lesz. ( 39 )

45.

A „Dublin III” rendelet továbbá tartalmaz bizonyos kifejezett kivételeket azon főszabály alól, miszerint a felelős tagállamot kizárólag a III. fejezetben előírt feltételek alapján kell meghatározni. Így a 3. cikk (2) bekezdésének második albekezdése felülírja az említett feltételeket, ha alapos indokkal feltételezhető, hogy az érintett tagállamban a menekültügyi eljárásnak és a kérelmezőkre vonatkozó befogadási feltételeknek rendszerszintű hiányosságai vannak, aminek eredményeként a Charta 4. cikke értelmében vett embertelen vagy megalázó bánásmód kockázata áll fenn. ( 40 ) A 16. cikk (2) bekezdésének célkitűzése akkor is megvalósul, ha a valamely családtagja támogatására szoruló kérelmező a III. fejezetben előírt feltételek szerint felelős tagállamtól eltérő tagállamban tartózkodik, és akkor is, ha ez a családtag szorul a kérelmező támogatására. ( 41 ) A 17. cikk (1) bekezdése hasonlóképpen azt mondja ki, hogy a 3. cikk (1) bekezdésétől eltérve minden tagállam határozhat úgy, hogy megvizsgálja a hozzá benyújtott nemzetközi védelem iránti kérelmet akkor is, ha nem ő a III. fejezetben előírt feltételek szerint felelős tagállam.

46.

Összefoglalva: a dublini rendszer tehát elsősorban a III. fejezetben előírt feltételek alkalmazásán alapul; azonban másik tagállam lehet a felelős tagállam abban az esetben, ha nem tartja be az átvétel vagy visszavétel iránti megkeresésre vonatkozó határidőket, vagy ha a „Dublin III” rendelet kifejezett kivételt enged a „rendes” rendszer alól. ( 42 )

47.

Finnország, Hollandia, Svájc és az Egyesült Királyság lényegében azt állítja, hogy ha ugyanaz a magánszemély egymás után nemzetközi védelem iránti kérelmet nyújt be A tagállamban és B tagállamban, és az utóbbi visszavétel iránti megkeresést intéz A tagállamhoz, B tagállam nem köteles alkalmazni a III. fejezetben előírt feltételeket a visszavétel iránti megkeresés keretében.

48.

Finnország és Svájc úgy véli, hogy A tagállam köteles visszavenni a „Dublin III” rendelet VI. fejezetével összhangban az érintett magánszemélyt, és azután alkalmazni a III. fejezetben előírt feltételeket.

49.

Hollandia azt állítja, hogy a 7. cikk (2) bekezdésének szövegéből az következik, hogy a felelős tagállamot az első nemzetközi védelem iránti kérelem idején fennálló helyzet alapján kell meghatározni. Ez azt jelentené, hogy kizárólag A tagállam alkalmazza a III. fejezetben előírt feltételeket. A 7. cikk (3) bekezdése azonban meghatároz bizonyos kivételes eseteket, amikor egy másik tagállam alkalmazhatja a III. fejezetben előírt feltételeket, nevezetesen amikor a 8., 10. vagy 16. cikket kell alkalmazni.

50.

Az Egyesült Királyság szerint a „Dublin III” rendelet egyértelműen különbséget tesz az átvétel és a visszavétel iránti megkeresés között. Az átvételt illetően A tagállam határozza meg a III. fejezetben előírt feltételekkel összhangban a felelős tagállamot (a 18. cikk (1) bekezdésének a) pontja). A visszavétel esetei azon az elven alapulnak, hogy A tagállamban benyújtottak egy korábbi kérelmet (a 18. cikk (1) bekezdésének b), c) és d) pontja, valamint a 20. cikk (5) bekezdése). Ez a tagállam ez esetben köteles visszavenni a kérelmezőt. Ilyen esetekben a dublini rendszer szerinti felelősség megállapítására már sor került, amikor a következő kérelmet benyújtották.

51.

H., R., Németország és a Bizottság más véleményen van. H. és R. azt állítja, hogy a „Dublin III” rendelet szövege nem támaszt alá egy olyan megszorító értelmezést, amely szerint kizárólag A tagállam alkalmazhatja a III. fejezetben előírt feltételeket. A Bizottság támogatja ezt a nézetet. A 7. cikk (3) bekezdésére hivatkozva azt állítja, hogy a tagállamoknak a III. fejezetben előírt feltételek alkalmazásának vizsgálata során figyelembe kell venniük minden bizonyítékot arra vonatkozóan, hogy van‑e a területükön valamely nemzetközi védelem iránti kérelemmel érintett családtag. Az, hogy a 7. cikk (3) bekezdése nem hivatkozik kifejezetten a 9. cikkre, jogalkotói figyelmetlenség. Németország azt állítja, hogy a VI. fejezetben az átvételre és a visszavételre vonatkozó rendelkezések teljesen egyértelművé teszik, hogy A és B tagállam is köteles ellenőrizni, hogy a III. fejezetben előírt feltételeket egy adott ügyben megfelelően alkalmazták‑e.

52.

Számomra úgy tűnik, hogy a „Dublin III” rendelet szövege nem dönti el a kérdést. A rendelet nem mondja ki, hogy csak A tagállam alkalmazhatja a III. fejezetben előírt feltételeket. Azt sem mondja ki kifejezetten, hogy mindkét tagállamnak el kell végeznie ezt az elemzést.

53.

A Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata értelmében valamely uniós jogi rendelkezés értelmezéséhez nemcsak annak kifejezéseit, hanem annak szövegkörnyezetét, és annak a szabályozásnak a célkitűzéseit is figyelembe kell venni, amelynek az említett rendelkezés részét képezi. ( 43 ) A másodlagos uniós jogi szabályokat – köztük a „Dublin III” rendelet rendelkezéseit – a Chartában garantált alapvető jogok tiszteletben tartásával kell értelmezni és alkalmazni. ( 44 ) Továbbá, ha valamely uniós jogi rendelkezésnek többféle értelmezése is lehetséges, azt kell előnyben részesíteni, amely alkalmas ezen rendelkezés hatékony érvényesülésének biztosítására. ( 45 )

54.

A „Dublin III” rendelet kifejezett megfogalmazást használ, amikor kötelezettséget ír elő egyetlen tagállamra, vagy az első tagállamra, amelyben a nemzetközi védelem iránti kérelmet benyújtják. ( 46 ) Így a 3. cikk (1) bekezdése előírja, hogy a nemzetközi védelem iránti érdemi kérelmet egyetlen tagállamnak kell megvizsgálnia. Hasonlóképpen, a 3. cikk (2) bekezdésének első albekezdése előírja, hogy amennyiben a III. fejezetben előírt feltételek alapján egyetlen tagállam sem jelölhető ki felelősként, a nemzetközi védelem iránti kérelem vizsgálatáért azon tagállam felelős, amelynél először nyújtották be azt. A 7. cikk (2) bekezdése kifejezetten előírja, hogy a felelős tagállam meghatározása során azt a helyzetet kell alapul venni, amely a kérelmező nemzetközi védelem iránti kérelmének első benyújtásakor fennállt. A 20. cikk (1) bekezdésével összhangban a felelős tagállam meghatározására vonatkozó eljárás azonnal kezdetét veszi, amint a kérelmet először benyújtják valamely tagállamhoz. ( 47 )

55.

Nem meglepő, hogy a rendelet kifejezett megfogalmazást használ arra, hogy ezekben az esetekben egyetlen tagállamra vagy az első tagállamra kötelezettséget írjon elő. A rendeletek közvetlenül alkalmazandók. Ezért különösen fontos, hogy az említett kötelezettségek világosan és egyértelműen legyenek megfogalmazva. Itt relevánsak a jogalkotási előzmények is, amelyekből kiderül, hogy a jogalkotó elvetette azt a lehetőséget, hogy olyan rendszert hozzon létre, amelyben a felelősség kizárólag arra a tagállamra hárul, amelyben a menedékjog iránti kérelmet először benyújtották. ( 48 )

56.

A dublini rendszer a létrehozása óta két külön összetevőn alapul, amelyek mindegyike konkrét szerepet tölt be a felelős tagállam meghatározásának általános célja elérésében, és e rendszer lényegi jellemzői a „Dublin III” rendeletben is megmaradtak. ( 49 ) Az első összetevő a III. fejezetben előírt feltételek; a második a visszavételi szabályok, amelyek akkor alkalmazandók, ha valamely kérelmező, aki nemzetközi védelem iránti kérelmet nyújtott be az egyik tagállamban, ezt követően egy második tagállamban tartózkodik. ( 50 ) Csak abban az esetben lesz a menedékjog iránti kérelem benyújtása szerinti első tagállam felelős az érdemi vizsgálatért, ha a III. fejezetben előírt feltételek egyike sem alkalmazandó. A visszavételi szabályok célja annak biztosítása, hogy valamely nemzetközi védelmet kérelmező személy ne terjesszen elő kérelmet egy olyan tagállamban, amely nem az, amelyik a rendelet szerint felelős az elbírálásáért.

57.

A jelen ügyben az az új kérdés merül fel, hogy B tagállamnak mérlegelnie kell‑e a III. fejezetben előírt feltételeket, amikor A tagállamhoz visszavétel iránti megkeresést terjeszt elő, vagy van egy bizonyos fokú automatizmus (amint azt Finnország és Svájc állítja) és B tagállam megteheti, hogy soha nem veszi figyelembe az említett feltételeket, egyszerűen azért, mert a kérelmező A tagállamból B tagállamba utazott.

58.

Nekem túl leegyszerűsítettnek tűnik az, hogy ezt a kérdést bináris választásként közelítsük meg.

59.

Gyakran előfordulhat, hogy B tagállam talál egy Eurodac‑találatot, nincs több információja a kérelmező körülményeiről, és ezért (jogosan) visszavétel iránti megkeresést intéz A tagállamhoz az említett Eurodac találat alapján. Ugyanakkor ha B tagállam rendelkezik olyan információval, amely szerint a III. fejezetben előírt feltételek alapján valóban ő a felelős tagállam, véleményem szerint a „Dublin III” rendelet céljával ellentétes lenne, ha az említett állam automatikusan megtagadná, hogy a III. fejezetben előírt feltételeket alkalmazza, mivel visszavétel iránti megkeresést kíván előterjeszteni. Különösen, a szövegben semmi nem támasztja alá azt a nézetet, hogy B tagállam figyelmen kívül hagyhatja a család egységének feltételeit, amikor azok alkalmazása alapján első ránézésre felelős lenne az érdemi kérelem megvizsgálásáért, azért, hogy visszavétel iránti megkeresést terjesszen elő, amely eredményessége esetén a kérelmezőt családtagjaitól eltávolítaná.

60.

Ez az értelmezés nem lenne összeegyeztethető a rendelet (32) preambulumbekezdésében szereplő azon kötelezettségvállalással, hogy a rendelet hatálya alá tartozó személyeket a nemzetközi jogi okmányokkal és az Emberi Jogok Európai Bíróságának ítélkezési gyakorlatával összhangban lévő bánásmódban kell részesíteni. ( 51 ) Emellett a (39) preambulumbekezdésben említett alapvető jogokkal sem egyeztethető össze, ideértve a Charta 7. cikkében foglalt családi élethez való jogot. Ezért véleményem szerint a „Dublin III” rendelet nem értelmezhető úgy, hogy minden esetben, amikor valamely nemzetközi védelmet kérelmező személy A tagállamban és B tagállam egymást követően menedékjog iránti kérelmet nyújt be, az utóbbi jogában áll, hogy A tagállamhoz visszavétel iránti megkeresést terjesszen elő anélkül, hogy a III. fejezetben előírt feltételek alkalmazását figyelembe vette volna.

61.

Ez a nézet arra sarkall‑e, hogy a dublini rendszerrel visszaéljenek?

62.

A Bírósághoz beadványt előterjesztő tagállamok mindegyike hangsúlyozta, hogy a „Dublin III” rendeletet nem kellene úgy értelmezni, hogy az visszaélésre sarkalljon. Hangsúlyozták annak fontosságát, hogy a nemzetközi védelmet kérelmező személyeket el kell tántorítani attól, hogy egyik tagállamból a másikba utazzanak és mindegyik tagállamban egymás után nemzetközi védelmet kérjenek. Ezért tehát ezeket az érveket gondosan meg kell vizsgálni.

63.

A „Dublin III” rendelet átfogó célja a felelős tagállam gyors meghatározása. Ez (önmagában) nem egy végrehajtási intézkedés abban az értelemben, hogy kifejezett elsődleges célja nem az, hogy korlátozza a menedékkérők tagállamok közötti utazását. ( 52 ) A menekültügyi eljárásokkal való visszaéléssel szembeni küzdelem módszereként a jogalkotó a visszavételi rendelkezéseket választotta, amelyek célja annak biztosítása, hogy a kérelmezők ne kérjenek menedéket más tagállamban, mint a felelős tagállamban. ( 53 )

64.

Amint azt már említettem, ( 54 ) amennyiben nem áll rendelkezésre információ arról, hogy lenne egy másik, a III. fejezetben előírt feltétel, a tagállam jogában áll, hogy valamely Eurodac‑találat alapján visszavétel iránti megkeresést terjesszen elő. Az általam javasolt értelmezés csupán azt írja elő a tagállam számára, hogy ha rendelkezésére áll a III. fejezetben előírt feltételek alkalmazása szempontjából releváns további információ, az ilyen információt szándékosan ne hagyja figyelmen kívül.

65.

Egy másik felvetett aggály az volt, hogy hogyan kell kezelni az olyan menedékkérőt, aki keresztülutazik több tagállamon, és mindegyikben nemzetközi védelmet kér. A jelen ügyekben nem ez a helyzet, és számomra úgy tűnik, hogy a visszavételi szabályok az Eurodac‑rendelettel együtt biztosítják, hogy valamely nemzetközi védelmet kérelmező személy ne tudjon egyszerre több kérelmet előterjeszteni.

66.

Hollandia szerint a „Dublin III” rendelet 7. cikkének (3) bekezdésében meg lettek határozva olyan kivételes helyzetek, ahol a visszavétel iránti megkeresést előterjesztő tagállam valóban alkalmazhatja a III. fejezetben előírt feltételeket. Azonban azt állítja, hogy a 9. cikk nem szerepel az ilyen kivételes helyzeteket meghatározó 7. cikk (3) bekezdésében felsorolt rendelkezések között, és hogy H. és R. ezért nem hivatkozhat rá.

67.

Számomra úgy tűnik, hogy a „Dublin III” rendelet 7. cikkének (3) bekezdése azért említi a 8., 10. és 16. cikket, hogy tükrözze azt (a (14) preambulumbekezdésben kifejezett) célt, hogy a családi élet tiszteletben tartásának kell az elsődleges szempontnak lennie, amikor a tagállamok a rendeletet alkalmazzák. ( 55 )

68.

A jogalkotási előzményekből kiderül, hogy a bizottsági javaslatban a jelenlegi 9. cikk eredetileg szerepelt a későbbi „Dublin III” rendelet 7. cikkének (3) bekezdésében felsorolt rendelkezések között. ( 56 ) A 9. cikk szerepeltetése az említett felsorolásban igen ellentmondásosnak bizonyult. A tárgyalások során a Tanácsban egyes tagállamok aggályukat fejezték ki aziránt, hogy a dublini eljárásokkal majd visszaélnek: „ugyanakkor fennáll a potenciális visszaélés veszélye a javaslat 9. cikke [a „Dublin III” rendelet 7. cikke] vonatkozásában, amely egy menekült családtaggal való családegyesítésére vonatkozik, függetlenül attól, hogy a család a származási országban jött‑e létre. Ebben az esetben elmondható, hogy valamely menedékkérő házasságot köthet egy másik tagállamban egy menekülttel csak azért, hogy elkerülje a dublini szabályok alkalmazását és megválaszthassa a lakóhely szerinti tagállamot [nem hivatalos fordítás]”. ( 57 ) Ennek megfelelően a 9. cikket kizárták az említett listából.

69.

Úgy vélem, hogy ezzel szemben ha nincs bizonyíték a visszaélésre, a nemzetközi védelmet kérelmező személy és a családtag a III. fejezetben előírt feltételek alkalmazását illetően a „Dublin III” rendelet család egységére vonatkozó rendelkezéseinek tárgyi hatálya alatt marad. Ez a nézet megfelel a „Dublin III” rendelet céljának és biztosítja hatékonyságát. ( 58 ) E rendelet ettől eltérő értelmezése ellentétes lenne a Chartával, és a „Dublin III” rendelet (14), (32) és (39) preambulumbekezdésében kifejezett célokkal és biztosítékokkal.

70.

Az illetékes hatóságok feladata lesz, hogy a nemzeti bíróságok felülvizsgálati lehetősége mellett ellenőrizék, hogy egy adott ügyben vannak‑e olyan tényezők, amelyek arra utalnak, hogy a házasságot a lakóhely szerinti tagállam megválasztása érdekében színlelték, ezzel megkerülve a „Dublin III” rendelet III. fejezetében előírt azon feltételek alkalmazását, amelyek nem a család egységére vonatkoznak. ( 59 ) Ugyanez igaz a hosszú távú kapcsolatokon alapuló kérelmekre is.

71.

Hollandia azt állítja, hogy a „Dublin III” rendelet elfogadásával a jogalkotó szem előtt tartotta, hogy a család egységéről a családegyesítéshez való jogról szóló 2003/86/EK tanácsi irányelv ( 60 ) rendelkezik. Állítása szerint nincs szükség arra, hogy a visszavétel iránti megkeresést előterjesztő tagállam tekintettel legyen a III. fejezet 9. cikkére, mivel az említett irányelv szabályai a család egységére vonatkozóan megfelelő biztosítékokat nyújtanak a H. és R. helyzetéhez hasonló esetekben.

72.

Bár igaz, hogy a 2003/86 irányelv tartalmaz a család egységére vonatkozó rendelkezéseket, az említett irányelv célja elsősorban a harmadik országoknak a tagállamok területén (már) jogszerűen tartózkodó állampolgáraival szembeni tisztességes elbánás biztosítása és a társadalmi‑kulturális stabilitás megkönnyítése. ( 61 ) A nemzetközi védelem iránti kérelem megvizsgálásáért felelős tagállam meghatározását szolgáló szabályok egészen más célt követnek. E szabályokat általánosságban a dublini rendszer hatékonyságának előmozdítása érdekében vezették be. ( 62 ) A felelős tagállam meghatározása az első lépés a folyamatban, magának a kérelemnek az érdemi megvizsgálása előtt. Bár a „Dublin III” rendeletben a család egységének feltételei kétségtelenül a családi kapcsolatok figyelembevételét szolgálják, az említett rendelkezések nem ugyanazt a célt követik, mint a 2003/86 irányelv és a nemzetközi védelmet kérelmező személyre, nem pedig a már jogszerűen tartózkodó családtagra összpontosítanak.

73.

A Hollandia által kifejtett nézetekkel ellentétben ezért én úgy vélem, hogy az említett irányelvet nem kell figyelembe venni annak meghatározásakor, hogy a „Dublin III” rendelet alkalmazásában melyik a felelős tagállam.

74.

Ugyancsak elutasítom mint téves érvelést azt az állítást, hogy az első tagállam adott esetben köteles átvétel iránti megkeresést intézni a második tagállamhoz annak biztosítása érdekében, hogy ez utóbbi legyen a menedékjog iránti kérelem megvizsgálásáért felelős tagállam. Ez az érv egyszerűen nem foglalkozik az elvi kérdéssel, hogy a második tagállam tudja‑e alkalmazni a „Dublin III” rendelet alapján a III. fejezet szerinti feltételeket.

75.

Az, hogy be kell tartani az átvétel iránti megkeresésre a „Dublin III” rendelet 21. cikkében meghatározott szigorú határidőket, sok esetben azt jelenti, hogy a gyakorlatban az első tagállam (a jelen esetben Németország) számára lehetetlen ilyen megkeresést előterjesztenie. ( 63 ) H. esete szemlélteti ezt a kérdést. A nemzetközi védelem iránti kérelmet 2016. január 5‑én nyújtották be Németországban. ( 64 ) A 21. cikk (1) bekezdésének első albekezdésével összhangban az átvétel iránti megkeresést 2016. április 5‑ig elő kellett terjeszteni. H. ujjlenyomatait és adatait rögzítették az Eurodacban, és Eurodac‑találat esetén ez az időszak két hónapra van csökkentve (2016. március 5.). A német hatóságok a holland hatóságoktól 2016. március 21‑én kapták meg a visszavétel iránti megkeresést. Az átvétel iránti megkeresésre rendelkezésre álló határidő tehát már lejárt, mikor a német hatóságok a visszavétel iránti megkeresést megkapták. Ilyen körülmények között az átvételi mechanizmust nem lehetett arra használni, hogy a menedékkérő vagy az érintett tagállamok helyzetét a felelős tagállamnak a „Dublin III” rendelet III. fejezetében meghatározott, a család egységére vonatkozó feltételekkel összhangban történő kijelölésével megoldják.

76.

A Dublin III” rendelet szövege és célja tükrében a visszavételi rendelkezések helyesebb értelmezése az, ha a szöveget úgy értelmezzük, hogy az megfeleljen a Chartának a családi élethez való jog védelmére vonatkozó biztosítékainak. Így tehát, ha valamely nemzetközi védelmet kérelmező személy bizonyítani tudja kapcsolatát a „Dublin III” rendelet 2. cikkének g) pontja értelmében vett családtaggal, és a rendelet 9. cikkére hivatkozik, a visszavétel iránti megkeresést előterjeszteni szándékozó tagállamnak figyelembe kell vennie a család egységének feltételeit a felelős tagállam meghatározásához, a 3. cikk (1) bekezdésével összhangban, kivéve ha az illetékes hatóságok bizonyítani tudják, hogy az érintett személy a „Dublin III” rendelet alkalmazásának megkerülése érdekében hozta létre a családi kapcsolatot.

77.

A „Dublin III” rendelet 27. cikke nem tesz különbséget az átadásra vonatkozó határozattal szembeni fellebbezés vagy jogorvoslat között az alapján, hogy átvétel vagy visszavétel iránti megkeresésre vonatkozik‑e. Ebből következik, hogy valamely nemzetközi védelmet kérelmező személynek mindkét esetben lehetősége kell legyen arra, hogy gyakorolja a hatékony jogorvoslathoz való jogot abban a tagállamban, ahol a III. fejezetben előírt feltételeket állítólag tévesen alkalmazták. ( 65 ) Ez az értelmezés biztosítja, hogy a 27. cikkben szereplő fellebbezéshez vagy jogorvoslathoz való jog nem veszti el gyakorlati hatását. ( 66 )

78.

A Ghezelbash ügyben a Bíróság megállapította, hogy a „Dublin III” rendelet 27. cikke (1) bekezdésének szövegéből kitűnik, hogy az e rendelkezésben előírt jogorvoslatnak hatékonynak kell lennie, és mind tény‑, mind jogkérdésre vonatkozhat. Emellett e szöveg semmiféle korlátozást nem említ azon érvekkel kapcsolatban, amelyeket a nemzetközi védelmet kérelmező személy e jogorvoslat keretében felhozhat. ( 67 ) A Bíróság arra is rámutatott, hogy a rendelet (19) preambulumbekezdése kimondja, hogy a nemzetközi jog tiszteletben tartásának biztosítása érdekében a „Dublin III” rendeletben előírt, az átadásra vonatkozó határozatok elleni hatékony jogorvoslatnak ki kell terjednie egyrészt e rendelet alkalmazásának vizsgálatára, másrészt az azon tagállamban fennálló jogi és ténybeli helyzetnek a megvizsgálására, amelynek a kérelmezőt átadják. ( 68 ) Itt a teszt első részének van jelentősége; és számomra úgy tűnik, hogy a Bíróság korábbi döntése alkalmazható és alkalmazandó a jelen körülményekre. Úgy tűnik, az említett döntés teljes mértékben összhangban van a „Dublin III” rendelet kifejezett céljával, vagyis a rendelet végrehajtása bírósági felülvizsgálatának lehetővé tételével. ( 69 )

79.

Hozzáteszem, hogy itt nem az a kérdés, hogy a nemzetközi védelmet kérelmező személyeknek legyen‑e joguk fellebbezni minden átadásra vonatkozó határozattal szemben, miután valamely tagállam elfogadta a visszavétel iránti megkeresést. Kizárólag azokban az esetekben merül fel e jog szükségessége, ahol a kérelmező hivatkozhat a III. fejezetben felsorolt, versengő feltételre, különösen a család egységének feltételeire, és ahol ennek megfelelően az említett feltételek téves alkalmazása releváns lehet.

80.

Ezért következtetésem szerint a „Dublin III” rendeletet úgy kell értelmezni, hogy ha valaki nemzetközi védelem iránti kérelmet nyújt be az egyik tagállamban, majd ezt követően egy másik tagállamba utazik, ahol újabb kérelmet nyújt be, és valamely visszavétel iránti megkeresésből eredő átadásra vonatkozó határozatot meg akar támadni azon az alapon, hogy a második tagállam tévesen alkalmazta a III. fejezetben előírt feltételeket, különösen az említett rendelet 9. cikkét is magában foglaló, a család egységére vonatkozó rendelkezéseket, az illetékes hatóságok kötelesek alkalmazni a III. fejezetben előírt releváns feltételeket. Az említett rendelet 27. cikkének (1) bekezdése értelmében az ilyen határozatokat a nemzeti bíróságok felülvizsgálhatják, hogy az említett feltételek helyes alkalmazását biztosítani lehessen.

81.

Második kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében azt kérdezi, hogy az 1. kérdésben szereplő körülmények között van‑e jelentősége, hogy az első tagállam már hozott határozatot a nemzetközi védelem iránti első kérelemről, vagy hogy a kérelmező a kérelmet visszavonta.

82.

Először is, az előzetes döntéshozatalra utaló végzésből nem egyértelmű, hogy a 2. kérdés hogyan függ össze a szóban forgó ügyek tényállásával és körülményeivel. A kérdést előterjesztő bíróság nem határozza meg részletesen, hogy az első tagállam határozata, amelyre hivatkozik, a felelős tagállamot kijelölő határozatot jelenti vagy a szóban forgó nemzetközi védelem iránti kérelem tárgyában hozott érdemi határozatot.

83.

Másodszor, H. esetében nem nyert megállapítást, hogy a német hatóságok hoztak‑e bármilyen határozatot. Ami R.‑t illeti, a német kormány a tárgyaláson megerősítette, hogy amikor a holland hatóságok a visszavétel iránti megkeresést előterjesztették (2016. április 23‑án), a német hatóságok nem hoztak még érdemi döntést az ügyében. H. csupán 2016. október 6‑án részesült kiegészítő védelemben. Nincs arra vonatkozó ténymegállapítás, hogy a kérelmezők bármelyike visszavonta volna a nemzetközi védelem iránti kérelmét az eljárási irányelv 27. vagy 28. cikke értelmében.

84.

A 2. kérdés ténybeli alapja így nem egyértelmű, a teljesség kedvéért röviden mégis megvizsgálom.

85.

A „Dublin III” rendelet 7. cikkének (2) bekezdésében szereplő szabályok kifejezetten előírják, hogy a felelős tagállam meghatározása során azt a helyzetet kell alapul venni, ami a kérelmező nemzetközi védelem iránti kérelmének első benyújtásakor fennáll. Ez lesz a referenciapont. A felelős tagállamot az ekkor fennálló ténybeli körülményekre hivatkozással a III. fejezetben előírt feltételek, így a család egységének feltételei alkalmazásával kell kijelölni (első szakasz). Ezt követi a kérelem érdemi elbírálása az elismerési irányelv szempontjából (második szakasz). ( 70 )

86.

Ha a tényállásból az derül ki, hogy az első tagállamban benyújtott kérelmet az első tagállamban vizsgálták, visszavonták vagy elutasították, és ha a második tagállam arra a következtetésre jut, hogy nem ő a felelős tagállam, a nemzetközi védelem iránti kérelem első tagállambeli állapotának van jelentősége a vizsgálat első szakasza szempontjából, amennyiben a ténybeli körülmények indokolják a visszavétel iránti megkeresést, amelyet a második tagállam a 18. cikk (1) bekezdésének b), c) vagy d) pontja alapján terjeszthet elő. ( 71 ) Ugyanakkor, ha az említett tagállam úgy ítéli meg, hogy ő a felelős tagállam, és továbblép a második szakaszba (érdemi elbírálás), a nemzetközi védelem iránti kérelem tárgyában hozott határozat vagy a kérelem visszavonása az első tagállamban releváns lesz a kérelem elfogadhatóságának értékelése szempontjából az eljárási irányelv 33. cikkét végrehajtó nemzeti szabályokkal összhangban. ( 72 ) A teljesség kedvéért hozzáteszem, hogy ha a kérelmezőnek az első tagállam már megadta a nemzetközi védelmet, amikor a második tagállamban a következő kérelmet benyújtották, az ilyen személy nem tartozik a „Dublin III” rendelet hatálya alá, mivel a 2. cikk c) pontja szempontjából nem minősül „kérelmezőnek”.

87.

Vagyis az, hogy hoztak‑e határozatot az első tagállamban a kérelemről, vagy hogy a kérelmező visszavonja‑e az ilyen kérelmet, nem feltétlenül döntő jelentőségű, amikor az illetékes hatóságok értékelik a második tagállamban a III. fejezetben előírt feltételek helyes alkalmazását, annak meghatározása érdekében, hogy az a tagállam minősül‑e a „Dublin III” rendelet alkalmazásában felelős tagállamnak.

88.

A fenti megfontolások tükrében úgy vélem, hogy a Bíróságnak a következőképpen kellene megválaszolnia a Raad van State Netherlands (államtanács, Hollandia) által feltett kérdéseket: