1.

PI bírósági végrehajtó volt Hollandiában. A belgiumi BNP Paribas Fortis NV banknál (a továbbiakban: Fortis) vezetett folyószámlát. PI a végrehajtói irodája szakmai tevékenységének céljára használta ezt a folyószámlát. PI a bírósági végrehajtói tevékenység végzésére 2006‑ban társaságot alapított. E társaságnak ő volt a kizárólagos tagja és ügyvezetője. A társaság nevében a Hollandiában, a Rabobanknál egy másik számlát, letéti számlát vezettek.

2.

PI 2008 szeptemberében 550000 eurót utalt át a Hollandiában, Rabobanknál vezetett letéti számláról a belgiumi Fortis banknál vezetett folyószámlára. Néhány nap múlva PI ezt az összeget készpénzben felvette a Fortis banknál vezetett folyószámláról.

3.

PI és a társaság is csődöt jelentett. Ezekben a Hollandiában megindított fizetésképtelenségi eljárásokban a felszámoló azt kéri, hogy a bíróság PI és a társaság valamennyi hitelezője érdekében kötelezze a Fortist 550000 euró megfizetésére. Ez a kereset a holland jogban „Peeters/Gatzen‑keresetként” ismert. E kereset előterjesztését első alkalommal 1983‑ban a Hoge Raad der Nederlanden (Hollandia legfelsőbb bírósága), vagyis a jelen ügyben kérdést előterjesztő bíróság tette lehetővé határozatával.

4.

A kérdést előterjesztő bíróság a joghatóság kérdésének elbírálása céljából e Bíróságtól arra kíván választ kapni, hogy egy, a Peeters/Gatzen‑keresethez hasonló kereset a fizetésképtelenségi eljárásról szóló, 2000. május 29‑i 1346/2000/EK tanácsi rendelet ( 2 ) (a továbbiakban: fizetésképtelenségi rendelet) vagy a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló, 2000. december 22‑i 44/2001/EK tanácsi rendelet ( 3 ) (a továbbiakban: „Brüsszel I” rendelet) hatálya alá tartozik‑e.

5.

A „Brüsszel I” rendelet 1. cikke (2) bekezdésének b) pontja szerint a rendelet nem vonatkozik „csődeljárásra, fizetésképtelen társaságok vagy más jogi személyek felszámolására vonatkozó eljárásokra, csődegyezségre, kényszeregyezségre és hasonló eljárásokra”.

6.

A szerződésen kívüli kötelmi viszonyokra alkalmazandó jogról („Róma II”) szóló, 2007. július 11‑i 864/2007/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet ( 4 ) (a továbbiakban: „Róma II” rendelet) 17. cikke szerint:

„A felelősnek tekintett személy magatartásának megítélése során – tényszerűen és megfelelő mértékben – figyelembe kell venni a felelősségre okot adó cselekmény helyén és időpontjában hatályban lévő biztonsági és magatartási szabályokat.”

7.

A „Róma II” rendelet 31. cikke az „Időbeni alkalmazás [helyesen: Időbeli alkalmazás]” címet viseli. E cikk szerint a rendeletet „a hatálybalépését követően bekövetkező, károkozó eseményekre kell alkalmazni”. A rendeletnek „Az alkalmazás időpontja” címet viselő 32. cikke szerint a rendeletet „2009. január 11‑től kell alkalmazni”.

8.

A fizetésképtelenségi rendelet (6) preambulumbekezdése szerint: „Az arányosság elvének megfelelően ennek a rendeletnek a fizetésképtelenségi eljárás megindítása tekintetében irányadó joghatósági rendelkezésekre kell korlátozódnia, valamint olyan határozatokra, amelyeket közvetlenül a fizetésképtelenségi eljárás alapján hoznak, és amelyek szorosan kapcsolódnak az ilyen eljáráshoz.”

9.

A fizetésképtelenségi rendelet 3. cikke rögzíti a nemzetközi joghatóságra vonatkozó szabályokat. E cikk (1) bekezdése szerint a fizetésképtelenségi eljárás megindítására „azon tagállam bíróságai” rendelkeznek joghatósággal, „amelynek területén az adós fő érdekeltségei találhatók [helyesen: az adós fő érdekeltségeinek központja található]”.

10.

A fizetésképtelenségi rendelet 4. cikke rögzíti az alkalmazandó jogra vonatkozó szabályokat. E cikk értelmében:

„(1)   Amennyiben e rendelet eltérően nem rendelkezik, a fizetésképtelenségi eljárásra és joghatásaira annak a tagállamnak a jogát kell alkalmazni, amelynek területén az ilyen eljárást megindítják (a továbbiakban: az eljárás megindításának helye szerinti állam).

(2)   Az eljárást [helyesen: eljárás] megindításának helye szerinti állam joga határozza meg az ilyen eljárások megindításának, lefolytatásának és befejezésének feltételeit. Különösen meg kell határozni [helyesen: E jog határozza meg különösen]:

[…]

[…]

11.

A fizetésképtelenségi rendelet „Hátrányt okozó jogügyletek” címet viselő 13. cikke szerint:

„A 4. cikk (2) bekezdésének m) pontját nem kell alkalmazni, ha az összes hitelező számára hátrányos jogügylet által előnyhöz jutó személy bizonyítja, hogy:

12.

A Peeters/Gatzen‑kereset előterjesztését a Hoge Raad der Nederlanden (Hollandia legfelsőbb bírósága) – vagyis a kérdést előterjesztő bíróság – először 1983. január 14‑én meghozott ítéletével ( 5 ) tette lehetővé. A Hoge Raad der Nederlanden (Hollandia legfelsőbb bírósága) az előzetes döntéshozatalra utaló határozatában ismerteti e keresettípusnak – a későbbi ítélkezési gyakorlatában kialakult – egyes főbb jellemzőit. ( 6 )

13.

A fizetésképtelenségi eljárás keretében a hitelezők fizetésképtelenségi eljárás alatt álló személy általi megkárosítása esetén a felszámoló beavatkozhat az összes hitelező érdekében. A Hoge Raad der Nederlanden (Hollandia legfelsőbb bírósága) megállapította, hogy bizonyos körülmények között teret lehet adni annak is, hogy még akkor is érvényesítsék a jogellenesen okozott kár megtérítése iránti igényt az e hátrány okozásában részt vett valamely harmadik féllel szemben, ha természetesen magát a fizetésképtelenségi eljárás alatt álló személyt nem illeti meg ez a jogosultság. Az ilyen, a felszámoló által az összes hitelező érdekében érvényesített követelésből származó bevétel – az 1893. szeptember 30‑i Faillissementswet (a továbbiakban: a fizetésképtelenségi eljárásról szóló rendelet vagy Fw) 42. és azt követő cikkei szerinti érvénytelenítés iránti igényből származó bevételhez hasonlóan – a teljes vagyon részévé válik. Valamennyi hitelező számára ezért a teljes vagyon növekedése formájában válik hozzáférhetővé.

14.

A felszámolónak az ilyen követelések érvényesítéséhez való jogosultságát a Fw 68. cikkének (1) bekezdése alapozza meg, amely rendelkezés a felszámolót a csőd alá vont vagyon kezelésére és felszámolására vonatkozó hatáskörrel ruházza fel. A követelések érvényesítésére vonatkozó ezen jogosultság fennállása – attól függetlenül, hogy a felszámoló gyakorolja‑e azt – nem akadályozza a hitelezőket abban, hogy maguk is érvényesítsék a harmadik fél jogellenes károkozásából fakadóan őket megillető igényeiket. A szabályos fizetésképtelenségi eljárás lefolytatásához fűződő érdek azonban azt eredményezheti, hogy amennyiben a felszámoló azonos tényállás alapján valamennyi hitelező javára ugyancsak érvényesíti valamely harmadik féllel szemben a jogellenes károkozásból fakadó igényt, először erről az igényről születik döntés, és csak azt követően az egyes hitelezők igényeiről.

15.

A felszámoló által valamennyi hitelező javára előterjesztett kereset értékelése során nincs helye az egyes érintett hitelezők önálló helyzetére irányuló értékelésnek: először is a valamennyi hitelező által közösen elszenvedett kár megtérítéséről van szó. Másodszor pedig a felszámoló által védeni kívánt kollektív érdek indokolja azt, hogy a Peeters/Gatzen‑keresetben a harmadik fél nem tudja érvényesíteni a védekezéshez rendelkezésre álló minden olyan eszközét, amely az egyes hitelezőkkel szemben esetlegesen rendelkezésére állhatott volna.

16.

A felszámoló Peeters/Gatzen‑kereset előterjesztésére irányuló jogosultsága nem korlátozódik arra az esetre, amikor a harmadik fél azon személyek köréhez tartozik, akik actio Pauliana alapján (az Fw 42. és azt követő pontjai) (a fizetésképtelenségi eljárásban) felelnek az állítólagos jogellenes károkozásban való részvételért. A felszámoló jogosultsága teljesen általánosan arra a hátrányra vonatkozik, amelyet valamennyi hitelezőnek az e hátrány előidézésében részt vevő harmadik fél jogellenes cselekménye okozott. A részvételnek nem feltétele, hogy a harmadik fél okozza a hátrányt vagy előnye származzon belőle: az is elegendő, ha a harmadik fél megakadályozhatta volna a hátrányokozást, de ehelyett közreműködött abban.

17.

PI 2002‑től hivatalvesztéséig bírósági végrehajtó volt Beekben (Hollandiában). PI 2002‑től a belgiumi jog szerint bejegyzett Fortisnál vezetett folyószámlát. E folyószámlát Belgiumban vezette, és azt végrehajtói irodája a belga adósoknál történt lefoglalásokhoz használta.

18.

PI 2006‑ban megalapította a PI Gerechtsdeurwaarderskantoor BV (a továbbiakban: PI BV) korlátolt felelősségű társaságot, amelynek ő volt a kizárólagos tagja és ügyvezetője. A PI BV létrehozatalával a korábban az PI által önálló vállalkozóként működtetett végrehajtói iroda vagyona, ideértve a Fortisnál vezetett folyószámlát is, bekerült a társaságba. A PI BV bírósági végrehajtói tevékenységeinek ellátása érdekében a hollandiai Rabobanknál vezetett letéti számlát. Ezen a számlán a végrehajtói iroda körülbelül 200 ügyfelének pénzét kezelték.

19.

2008. szeptember 23. és 2008. szeptember 26. között PI internetes bankolás útján összesen 550000 eurót utalt át a Rabobanknál vezetett letéti számláról a Fortisnál vezetett folyószámlára. 2008. október 1‑jén és 2008. október 3‑án PI összesen 550000 eurót vett fel készpénzben a belgiumi Fortisnál vezetett folyószámláról.

20.

2008. december 16‑án PI‑t megfosztották hivatalától a rábízott pénzösszegek hűtlen kezelése miatt. Később PI‑re ugyanezen okból kifolyólag szabadságvesztés‑büntetést szabtak ki.

21.

2009. június 23‑án a PI BV csődöt jelentett. 2010. március 2‑án maga PI is csődöt jelentett. Ezeket a fizetésképtelenségi eljárásokat összevonták. A PI BV és PI felszámolója is az NK.

22.

A felszámoló a Rechtbank Maastricht (maastrichti körzeti bíróság, Hollandia; a továbbiakban: elsőfokú bíróság) előtt indított eljárásban azt kérte, hogy a bíróság kötelezze a Fortist 550000 euró megfizetésére. Azzal indokolta e kérelmét, hogy a Fortis jogsértően járt el a PI BV és PI valamennyi hitelezőjével szemben, amikor fenntartás nélkül, törvényi kötelezettségeinek figyelmen kívül hagyásával lehetővé tette PI készpénzfelvételeit. A felszámoló előadása szerint a Fortis eljárása mindkét fizetésképtelenségi eljárás hitelezőinek kárt okozott.

23.

Az elsőfokú bíróság közbenső ítéletével megerősítette a felszámoló keresetének elbírálására vonatkozó hatáskörét. A Gerechtshof ’s‑Hertogenbosch (’s‑hertogenboschi fellebbviteli bíróság, Hollandia; a továbbiakban: másodfokú bíróság) 2013. június 4‑i közbenső ítéletével helyben hagyta ezt az ítéletet, amelyben megállapította, hogy a felszámoló keresete kizárólag PI és a PI BV csődjén alapul, ezért a fizetésképtelenségi rendelet hatálya alá tartozik.

24.

Az elsőfokú bíróság jogerős ítéletében helyt adott a felszámoló keresetének, és arra kötelezte a Fortist, hogy fizessen 550000 eurót a felszámoló részére.

25.

A másodfokú bíróság a jogerős ítélet ellen irányuló fellebbviteli eljárásban a 2016. február 16‑i közbenső ítéletében megállapította, hogy mivel a 2013. június 4‑i közbenső ítéletében már határozott a joghatóságról, erre (főszabály szerint) nem kerülhet újból sor. Megjegyezte továbbá, hogy e Bíróság által ezt követően meghozott 2014. szeptember 4‑i Nickel & Goeldner Spedition ítélet ( 7 ) és a 2015. június 11‑i Comité d'entreprise de Nortel Networks és társai ítélet ( 8 ) azonban megfelelően alátámasztják a Fortis azon érvét, hogy a 2013. június 4‑i közbenső ítéletben szereplő döntés téves volt. A másodfokú bíróság ezért úgy határozott, hogy e kérdésben engedélyezi felülvizsgálati kérelem előterjesztését.

26.

A másodfokú bíróság azt is megállapította, hogy a „Róma II” rendelet 2009. január 11‑i hatálybalépését megelőző káresemények tekintetében a 2001. április 11‑i Wet Conflictenrecht Onrechtmatige Daad (a jogellenes károkozásra vonatkozó kollíziós szabályokról szóló törvény; a továbbiakban: WCOD) alkalmazandó. A WCOD 3. cikke alapján a belga jog szerint kell határozni a keresetről, mivel a Fortis eljárására Belgiumban került sor.

27.

A másodfokú bíróság megállapítása szerint továbbá azt a kérdést, hogy a felszámoló rendelkezik‑e kereshetőségi joggal valamely meghatározott kereset, például a Peeters/Gatzen‑kereset előterjesztésére, azon jog alapján kell megválaszolni, amely a fizetésképtelenségi eljárásra irányadó (a fizetésképtelenségi rendelet 4. cikke (2) bekezdésének c) pontja). A jelen ügyben ez a holland jog, amely a felszámolóknak lehetőséget biztosít a Peeters/Gatzen‑kereset előterjesztésére.

28.

A felszámoló a másodfokú bíróság 2016. február 16‑i ítéletével szemben felülvizsgálati kérelmet terjesztett a kérdést előterjesztő bíróság elé. A felszámoló érvelése szerint a másodfokú bíróságnak a fizetésképtelenségi rendelet 4. cikkének (1) bekezdése szerint meg kellett volna állapítania, hogy a Peeters/Gatzen‑kereset „a fizetésképtelenségi eljárás joghatásának” tekintendő, ezért arra a lex fori concursus (vagyis a holland jog) vonatkozik.

29.

A Fortis a 2013. június 4‑i és a 2016. február 16‑i közbenső ítéletekkel szemben csatlakozó felülvizsgálati kérelmet terjesztett elő. Érvelése szerint a másodfokú bíróság tévedett abban, hogy a felszámoló által benyújtott keresetre a „Brüsszel I” rendeletet kell alkalmazni, nem pedig a fizetésképtelenségi rendeletet. A Peeters/Gatzen‑kereset nem tartozik a „Brüsszel I” rendelet 1. cikke (2) bekezdésének b) pontja szerinti kivétel alá, mivel ezt a keresetet a polgári jog általános szabályaira alapozzák, és így az nem közvetlenül a fizetésképtelenségi eljárások különös szabályaiban gyökerezik.

30.

A Hoge Raad der Nederlanden (Hollandia legfelsőbb bírósága) az előzetes döntéshozatalra utaló határozatban megjegyzi, hogy a Peeters/Gatzen‑kereset a hitelezők kereshetőségi jogára és a harmadik felek hitelezőkkel szemben fennálló felelősségére vonatkozik, és hogy ez a kereshetőségi jog és felelősség a polgári jog általános szabályain alapul. Kiemeli azonban azt is, hogy a felszámoló e kereset előterjesztésére való jogosultsága a fizetésképtelenségi szabályokon alapul, és hogy a követelésből származó bevétel a vagyon részévé válik, és nem az egyes hitelezőket illeti meg.

31.

A kérdést előterjesztő bíróság a keresetre alkalmazandó jog meghatározását illetően is kétségét fejezi ki. A másodfokú bíróság különbséget tett a felszámoló Peeters/Gatzen‑kereset előterjesztésére irányuló jogosultságára vonatkozó jog (a holland jog hatálya alá tartozó ius agendi), és az e keresetre alkalmazandó (a belga jog hatálya alá tartozó) anyagi jog között. Abban az esetben azonban, ha a fizetésképtelenségi rendeletet kell alkalmazni, a kérdést előterjesztő arra is választ kíván kapni, hogy a fizetésképtelenségi rendelet 4. cikkének (2) bekezdése (a holland jog) szerint e keresetre alkalmazandó jog az egész keresetre, vagyis a kereshetőségi jogra és az alkalmazandó anyagi jogra is vonatkozik‑e. Amennyiben e kérdésre igenlő választ kell adni, a kérdést előterjesztő bíróság arra is választ vár, hogy a Fortis felelősségének értékelésénél a belga jogot ennek ellenére figyelembe kell‑e venni.

32.

Ilyen körülmények között a Hoge Raad der Nederlanden (Hollandia legfelsőbb bírósága) úgy határozott, hogy felfüggeszti az eljárást és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:

33.

Írásbeli észrevételeket a felszámoló, a Fortis, a portugál kormány és az Európai Bizottság nyújtott be. A felszámoló, a Fortis és a Bizottság a 2018. július 5‑i tárgyaláson szóbeli észrevételt terjesztett elő.

34.

A jelen indítvány a következőképpen épül fel: a „Brüsszel I” rendelet és a fizetésképtelenségi rendelet közötti elhatárolás feltételeinek vizsgálatával kezdem. E feltételeknek a Peeters/Gatzen‑keresetre való alkalmazása során arra a következtetésre fogok jutni, hogy e kereset – tárgyára tekintettel – a „Brüsszel I” rendelet hatálya alá tartozik (A). Következésképpen úgy vélem, hogy a kérdést előterjesztő bíróság által feltett második és harmadik kérdést nem szükséges megválaszolni. Annak érdekében azonban, hogy teljeskörűen segítsem a Bíróság munkáját, amennyiben az első kérdésemre adott választól eltérő következtetésre jut, röviden érintem azt a kérdést, hogy a fizetésképtelenségi rendelet alapján az általánosan alkalmazandó lex fori concursus korlátozódhat‑e valamely keresetnek pusztán egyes elemeire (B), végül pedig azzal foglalkozom, hogy időbeli hatályánál fogva a „Róma II” rendelet az alapügyben alkalmazható‑e (C).

35.

A kérdést előterjesztő bíróság első kérdésével lényegében arról kíván megbizonyosodni, hogy melyik rendelet (a „Brüsszel I” rendelet vagy a fizetésképtelenségi rendelet) alkalmazandó az olyan kártérítési keresetre, amelyet a felszámoló a fizetésképtelenségre vonatkozó nemzeti jog alapján a fizetésképtelenségi eljárás alá vont vagyon kezelésére és felszámolására vonatkozó kötelezettsége alapján az adós valamennyi hitelezője nevében valamely harmadik féllel szemben terjeszt elő annak a hitelezőkkel szembeni jogellenes károkozása miatt, és amely kártérítési kereset eredményessége esetén az abból származó bevétel a vagyont gyarapítja.

36.

E kérdés megválaszolása érdekében meg kell határozni, hogy e kereset a „Brüsszel I” rendelet 1. cikke (2) bekezdésének b) pontjában rögzített kivétel hatálya alá esik‑e, amely rendelkezés értelmében a rendelet nem vonatkozik „csődeljárásra, fizetésképtelen társaságok vagy más jogi személyek felszámolására vonatkozó eljárásokra, csődegyezségre, kényszeregyezségre és hasonló eljárásokra”. A fizetésképtelenségi rendelet kizárólag akkor alkalmazandó, ha a szóban forgó kereset az említett kivétel hatálya alá tartozik.

37.

Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint ( 9 ) a „Brüsszel I” rendeletet és a fizetésképtelenségi rendeletet úgy kell értelmezni, hogy elkerülhető legyen egyrészről az e szövegek által kimondott jogi szabályok közötti átfedés, másrészről pedig bármiféle joghézag. Így a „Brüsszel I” rendelet 1. cikke (2) bekezdésének b) pontja alapján az e rendelet hatálya alól kizárt keresetek a fizetésképtelenségi rendelet hatálya alá tartoznak. Ezzel szemben azok a keresetek, amelyek nem tartoznak a fizetésképtelenségi rendelet hatálya alá, a „Brüsszel I” rendelet hatálya alá tartoznak.

38.

A Bíróság a „Brüsszel I” rendelet preambulumbekezdéseit, különösen pedig a (7) preambulumbekezdést illetően azt is megállapította, hogy az uniós jogalkotó szándéka arra irányult, hogy a „Brüsszel I” rendelet 1. cikkének (1) bekezdésében szereplő „polgári és kereskedelmi ügyekben” fogalmat tág értelemben határozza meg. ( 10 ) Ezzel szemben a fizetésképtelenségi rendelet tárgyi hatályát szűken kell értelmezni. ( 11 )

39.

A két rendelet tehát egymást kiegészíti. A Bíróság már megállapította, hogy a csődeljárás és ahhoz hasonló eljárások – egyrészt az érintett terület sajátosságai miatt, amely különös szabályozást igényel, másrészt a szerződő államok jogszabályai közötti alapvető eltérések miatt – nem tartoznak a „Brüsszel I” rendelet jogelődjének, jelesül a Brüsszeli Egyezmény ( 12 ) hatálya alá ( 13 ). Az is kétségtelen azonban, ( 14 ) hogy e megállapítást az indokolta, hogy a Brüsszeli Egyezmény elfogadásával párhuzamosan a fent említett különös szabályozás céljából egy, a fizetésképtelenségi, felszámolási, csőd‑ és hasonló eljárásokról szóló egyezmény kidolgozása is folyamatban volt. A két egyezménynek egymást ki kellett volna egészítenie abban az értelemben, hogy a fizetésképtelenségi eljárásról szóló egyezmény hatálya alá tartozó eljárásokra a Brüsszeli Egyezmény hatálya nem terjedt volna ki. ( 15 ) Habár a fizetésképtelenségi eljárásról szóló egyezmény ( 16 ) soha nem lépett hatályba, alapul szolgált a fizetésképtelenségi rendelet későbbi elfogadásához; ez utóbbi ugyanis azonos szöveggel átveszi a fizetésképtelenségi eljárásról szóló egyezmény rendelkezéseit. ( 17 )

40.

A „Brüsszel I” rendelet és a fizetésképtelenségi rendelet hatályának meghatározását illetően a Bíróság – a „Brüsszel I” rendelet 1. cikke (2) bekezdésének b) pontjában foglalt kivételre tekintettel – megállapította, hogy kizárólag az olyan keresetek vannak kizárva a „Brüsszel I” rendelet hatálya alól, amelyek közvetlenül a fizetésképtelenségi eljárásból adódnak, illetve szorosan ilyen eljáráshoz kapcsolódnak ( 18 ). ( 19 ) Következésképpen kizárólag az ilyen keresetek tartoznak a fizetésképtelenségi rendelet hatálya alá. ( 20 )

41.

Ezt a megfogalmazást a Bíróság első alkalommal a Gourdain ítéletben ( 21 ) alkalmazta. Amint azt a Bíróság számos alkalommal megjegyezte, ( 22 ) e rendelet tárgyának meghatározása céljából a fizetésképtelenségi rendelet (6) preambulumbekezdése is ezt a megfogalmazást tartalmazza. Ugyanez a megfogalmazás a fizetésképtelenségi rendelet 25. cikke (1) bekezdésének második albekezdésében is szerepel. E cikk első albekezdése előírja a rendelet 3. cikkének (1) bekezdése alapján joghatósággal rendelkező bíróság által hozott határozatok elismerésének kötelezettségét. ( 23 ) Ugyanezen cikk második albekezdése szerint az első albekezdést „a fizetésképtelenségi eljárásokból közvetlenül származó és a hozzájuk szorosan kapcsolódó határozatokra” is alkalmazni kell. Ezenfelül a Bíróság a Seagon ítéletben megállapította, hogy a fizetésképtelenségi rendelet 3. cikkének (1) bekezdése „azon tagállamnak, amelynek területén a fizetésképtelenségi eljárást megindították, joghatóságot biztosít a közvetlenül ezen eljárásból eredő és ahhoz szorosan kapcsolódó keresetek elbírálására”. ( 24 )

42.

Az idézett megfogalmazás tehát olyan teszt, amely annak elbírálását szolgálja, hogy valamely (a jelen ügyben a Peeters/Gatzen‑keresethez hasonló) kereset a „Brüsszel I” rendelet vagy a fizetésképtelenségi rendelet hatálya alá tartozik‑e.

43.

El kell ismernem ugyanakkor, hogy az ítélkezési gyakorlat beható vizsgálata alapján számomra úgy tűnik, hogy nem teljesen egyértelmű, az egyedi ügyekben milyen teszt alkalmazandó, különösen ami i. a két említett feltétel pontos tartalmának meghatározását, és ii. azok összefüggését illeti.

44.

A bizonytalanság már az egyes feltételek tartalmát illetően is felmerül. Úgy tűnik, hogy a „közvetlenül ered” feltétel értelmezése során a hangsúly a közvetlen kapcsolat értékeléséről (amellyel valójában veszélyesen közel kerülne ahhoz, hogy beolvadjon a második feltételbe) inkább a kereset jogalapjának (vagyis a kereset alapjául szolgáló oknak) elemzésére tevődik át. A fizetésképtelenségi eljárásokhoz való „szoros kapcsolódás” valamiféle közelségi tesztre utal, noha nem teljesen egyértelmű, mely körülményeket kellene figyelembe venni annak értékelése céljából, hogy az adott ügyben fennáll‑e ilyen szoros kapcsolat.

45.

Ezt a bizonytalanságot tovább fokozza az, hogy nem világos, e két feltétel logikailag hogyan kapcsolódik egymáshoz, ennek következtében pedig kétely merül fel azzal kapcsolatban is, hogy valójában két különböző feltételről van‑e szó. Nyelvtani szempontból az „és” kötőszó használata arra utal, hogy logikai kapcsolat is fennáll: a teljes feltevés kizárólag akkor igaz, ha mindkét feltétel teljesül. Következésképpen két kumulatív feltételről van szó.

46.

Az ítélkezési gyakorlat azonban ennek nem felel meg teljesen.

47.

A Bíróság egyes ügyekben megállapította, hogy amennyiben a feltételek egyike hiányzik, a másik feltétel vizsgálata szükségtelen. A Bíróság például az F‑Tex ügyben úgy ítélte meg, hogy mivel a szóban forgó kereset nem kapcsolódik szorosan a fizetésképtelenségi eljáráshoz (második feltétel), nem szükséges megállapítani, hogy fennáll‑e a közvetlen kapcsolat a kereset és a fizetésképtelenségi eljárás között (első feltétel). ( 25 ) A Bíróság a Nickel & Goeldner Spedition ítéletben megállapította, hogy a szóban forgó kereset nem mutat közvetlen kapcsolatot a fizetésképtelenségi eljárással (első feltétel), ezért nem kellett megvizsgálni azt, hogy az említett kereset szorosan kapcsolódik‑e a fizetésképtelenségi eljáráshoz (második feltétel). ( 26 )

48.

Más ügyekben a Bíróság – annak ellenére, hogy a teszt feltételei közül az egyik nem teljesült – a másik feltételt is megvizsgálta. A Bíróság így járt el a Tünkers France és Tünkers Maschinenbau ügyben, amelyben – miután megállapította, hogy a szóban forgó kereset nem ered közvetlenül fizetésképtelenségi eljárásból (első feltétel) – megvizsgálta, hogy a kereset szorosan kapcsolódik‑e a fizetésképtelenségi eljáráshoz (második feltétel). ( 27 ) A Bíróság mindazonáltal arra a következtetésre jutott, hogy a második feltétel sem teljesült. Ennélfogva, ebből az ügyből bizonyossággal nem vonható le olyan következtetés, hogy a két feltétel egyike nagyobb jelentőséggel bír. Kétséget ébreszt azonban e feltételek kumulatív jellegét illetően, hogy mindkét feltételt meg kell vizsgálni: amennyiben mindkét feltételnek teljesülnie kell, meglehetősen felesleges mindkét feltételt megvizsgálni akkor, ha egyértelmű, hogy az egyik feltétel nem teljesül.

49.

Ezenfelül egyes ügyekben a Bíróság kiválasztott egy feltételt, amelyet döntőnek tekintett, és megállapította, hogy az a másik feltétellel szemben elsőbbséget élvez.

50.

A Bíróság az SCT Industri ítéletben – miután emlékeztetett a Gourdain ítéletben tett megállapítására, amely szerint „a kereset csődeljáráshoz kapcsolódik, mivel közvetlenül a csődeljárásból származik, és szorosan a [csődeljárás] keretébe illeszkedik” – megállapította, hogy „a Gourdain‑ügyben hozott ítélet értelmében a[z] […] bírósági eljárás és a fizetésképtelenségi eljárás között fennálló kapcsolat erőssége a döntő annak meghatározásakor, hogy a [„Brüsszel I” rendelet] 1. cikke (2) bekezdésének b) pontjában szereplő kivétel alkalmazható‑e”. ( 28 )

51.

Ezzel szemben a Bíróság a Nickel & Goeldner Spedition ítéletben megállapította, hogy „[…] annak meghatározásánál, hogy egy adott kereset melyik jogterületre tartozik, döntő szempontnak nem azt az eljárási összefüggést tekinti, amelybe e kereset illeszkedik, hanem a kereset jogalapját”. A Bíróság hozzáfűzte, hogy e megközelítés szerint azt kell megállapítani, hogy a kereset alapjául szolgáló jog vagy kötelezettség a polgári és kereskedelmi jog általános szabályaiban vagy pedig a fizetésképtelenségi eljárások eltérést engedő különös szabályaiban gyökerezik‑e. ( 29 )

52.

Úgy tűnik tehát, hogy a kereset jogalapjának feltétele – az SCT Industri ítéletben alkalmazott megközelítéssel ellentétben, amely a teszt második feltételére helyezte a hangsúlyt – a teszt két feltétele közül az elsőhöz, jelesül ahhoz kapcsolódik, hogy a kereset közvetlenül a fizetésképtelenségi eljárásból ered. A Bíróság ugyanis a Nickel & Goeldner Spedition ügyben a szóban forgó keresetet e feltételre tekintettel vizsgálta meg, és arra a következtetésre jutott, hogy az a kereset nem mutat közvetlen kapcsolatot a fizetésképtelenségi eljárással, ami azt vonta maga után, hogy nem kellett megvizsgálni, az említett kereset szorosan kapcsolódik‑e a fizetésképtelenségi eljáráshoz. ( 30 )

53.

A Bíróság legutóbb megállapította, hogy mind a jogalap, mind pedig a kapcsolat erőssége döntő szempont: az előző az első feltétel (a kereset közvetlenül a fizetésképtelenségi eljárásból ered‑e) vizsgálatánál, míg az utóbbi a második feltétel vizsgálatánál (a kereset szorosan kapcsolódik‑e a fizetésképtelenségi eljáráshoz) döntő. ( 31 )

54.

El kell tehát ismerni, előfordulhat, hogy a teszt pontos tartalmát és alkalmazásának módját nem könnyű meghatározni. A teszt alkalmazása két együttes (azonban egymástól meglehetősen homályosan elhatárolt) feltételtől függ; néha a két feltétel egyetlen feltétellé vonható össze, vagy egy eltérően megfogalmazott feltétellel akár ténylegesen helyettesíthető is.

55.

Természetesen tagadhatatlan, hogy a nemzetközi magánjogra vonatkozó uniós szabályok értelmezése és alkalmazása – a kollíziós jogi szabályokhoz hasonlóan – mindig is meglehetősen függeni fog az adott tényállástól és kontextustól, és azt eseti megközelítés jellemzi. Nincs tehát igazán szükség részletekbe menő osztályozásokkal foglalkozni olyan jogterületet illetően, amely jellegéből fakadóan mindig is kazuisztikus jellegű lesz: a szóban forgó kereset fizetésképtelenségi eljáráshoz való közelsége legeredményesebben az egyes ügyek általános eljárási összefüggésében vizsgálható meg, így számos különböző (ám feltehetőleg továbbra is releváns) elem vehető figyelembe.

56.

Jóllehet, e feltevés elvont értelemben vonzónak tűnhet, a jelen ügyben az érdekelt felek által előadott érvek annak korlátait élethűen érzékeltetik. Amennyiben a feltételek pontos tartalma és azok összefüggése nem egyértelmű, az általános közelség és/vagy eljárási összefüggés értékelésére irányuló megközelítés azt eredményezi, hogy az egyes felek, valamint e kérdésben a nemzeti bíróság is az adott kereset eltérő aspektusait helyezi előtérbe, és ennek alapján vizsgálják meg azt, hogy álláspontjuk szerint a szóban forgó kereset kellően szorosan kapcsolódik‑e a folyamatban levő fizetésképtelenségi eljáráshoz. Szükségtelen megemlíteni, hogy amennyiben a vizsgálat kiindulópontját eltérő elemek képezik, az egyes megközelítések – különösen akkor, ha az alapügyben szereplőhöz hasonlóan vegyes keresetről van szó – igen eltérő eredményekre vezetnek.

57.

Következésképpen azt javaslom, hogy a Bíróság erősítse meg az általa a Nickel & Goeldner Spedition ítélet óta lényegében követett tesztet: a kereset alapjául szolgáló jog vagy kötelezettség meghatározása a polgári és kereskedelmi jog általános szabályaiban vagy pedig a fizetésképtelenségi eljárásoknak a kivétel alá tartozó különös szabályaiban gyökerezik‑e? A döntő szempont tehát a teszt első részéhez, jelesül ahhoz kapcsolódik, hogy a kereset jogalapja közvetlenül a fizetésképtelenségi szabályokból ered‑e. ( 32 ) A teszt második feltétele inkább az első rész alapján elért eredmény ellenőrzését szolgálja, azonban önmagában nem teljes értékű szempont.

58.

A kereset jogalapjának értékelése céljából a kereset jellegét az alapul szolgáló okra tekintettel kell megvizsgálni: az általános, például a jogellenes károkozásra, a szerződésre, a jogalap nélküli gazdagodásra vonatkozó) szabályokon vagy inkább a fizetésképtelenségi szabályokon alapuló keresetről van‑e szó?

59.

A kereset jogalapjának vizsgálata során az ügyben elvégzendő érdemi elemzés elsődlegesen a kereset eredetének és jellegének meghatározására irányul. A szerződéses kötelezettség kikényszerítése iránti kereset jogalapja a szerződésekre vonatkozó általános szabályokból ered akkor is, ha a keresetet valamely felszámoló a hitelezők érdekében terjeszti elő, ( 33 ) amiből az következik, hogy az (esetleges) bevétel a vagyon részévé válik. Ugyanez vonatkozik például a jogalap nélküli gazdagodás szabályain vagy – az alapeljárás tárgyát képező ügyhöz hasonlóan – a jogellenes károkozás/jogellenes károkozással egy tekintet alá eső cselekmény szabályain alapuló keresetre.

60.

Ilyen esetekben a kereset jellege a keresetet előterjesztő személyétől függetlenül változatlan marad. Nem változtat tehát a kereset (elsődleges vagy alapvető) jellegén az, hogy pusztán a fizetésképtelenségi eljárás folyamatban léte miatt az adott keresetet felszámoló terjesztette elő (vagy azt vele szemben terjesztették elő). Annak jogalapja nem változik. ( 34 ) Ugyanez mondható el arról, hogy a keresetből eredő bevétel a vagyon részévé válik: amennyiben ez pusztán annak eredménye, hogy a keresetet a fizetésképtelenségi eljárás folyamatban léte alatt terjesztik elő, ez a kereset jellegét egyáltalán nem érinti.

61.

A kereset „bemeneti oldalának” (a keresetet előterjesztő személyének, vagy annak a személynek, akivel szemben keresetet indítanak), illetve „kimeneti oldalának” (a bevétel rendeltetésének) mindkét említett változása a fizetésképtelenségi eljárás folyamatban létének természetes és szükségszerű velejárója, ezek önmagukban azonban a felszámoló által előterjesztett kereset jellegén nem változtatnak. Amennyiben e változások a „Brüsszel I” rendelet helyett a fizetésképtelenségi rendelet alkalmazhatóságát vonnák maguk után, gyakorlatilag a fizetésképtelenségi eljárás folyamatban léte alatt bekövetkező bármely változás az említett kivétel alkalmazását eredményezné. Következésképpen egy „fizetésképtelenségi fekete lyuk” keletkezne: mivel a jogcselekményt a különös fizetésképtelenségi szabályok alapján eljáró felszámoló végezte, és a bevétel – ismételten csak a különös fizetésképtelenségi szabályok alapján – a vagyonból ered vagy annak részévé válik, minden, ami e két pont közötti tartományban történik ténylegesen a fizetésképtelenségi rendelet hatálya alá tartozna.

62.

Így például a hivatásának gyakorlásához szükséges papíráru szállítására vonatkozó szerződést aláíró felszámoló e szerződést a különös fizetésképtelenségi szabályokon alapuló megbízása alapján, a hitelezők összessége érdekében köti meg. Ezenfelül a vételárat (végső soron) a vagyon fennmaradó részéből fedezik. Ez azonban nyilvánvalóan nem jelenti azt, hogy amennyiben e szerződés kikényszerítésével kapcsolatos jogvitában keresetet kell indítani, e kereset – az általánostól eltérő – különös fizetésképtelenségi szabályokon alapul. Az ilyen ügylettel kapcsolatos alapkereset nyilvánvalóan továbbra is szerződéses jellegű.

63.

Ezenfelül az ügylet mögött meghúzódó gazdasági vagy pénzügyi indok (például a szerződéskötés indoka, vagy hogy első körben egy bizonyos, végső soron kárt okozó magatartás tanúsítására miért tettek kísérletet) és – az adott jogellenes károkozással egy tekintet alá eső cselekménnyel/jogellenes károkozással összefüggésben – az (állítólagosan) megszegett szabályok pontos meghatározása helyett a kereset jogalapját (az ügy érdemének elbírálása során alkalmazandó szabályokat) kell megvizsgálni.

64.

Másik példával élve, tegyük fel, hogy egy felszámoló a hitelezőkkel való találkozóra sietve autóbalesetet okoz (mivel figyelmét az út helyett a folyamatban lévő felszámolási eljárásra összpontosítja). Amennyiben valamely sértett be kívánja perelni a felszámolót, a kereset jogellenes károkozással lesz kapcsolatos, tekintet nélkül arra, hogy bizonyos szempontból természetesen lehetne azzal érvelni, hogy a felszámoló a különös fizetésképtelenségi szabályokon alapuló megbízásának ellátása miatt, annak során okozott balesetet.

65.

Ebből a szemszögből nézve egyértelművé válik, hogy a Bíróság által alkalmazott megfogalmazás második része, jelesül az, hogy a kereset fizetésképtelenségi eljáráshoz szorosan kapcsolódik‑e, nem igazán önálló feltétel, inkább az elsődleges feltétel, jelesül a jogalap vizsgálatának kiegészítő eleme. A szoros kapcsolat feltétele tehát lehetővé teszi a jogalapra tekintettel elvégzett értékelés helyességének vizsgálatát. E feltétel lehetővé teszi olyan más, kontextusfüggő elemek figyelembevételét is, amelyek – meglehetősen sajátos esetekben – a figyelembe veendő, jogalapra vonatkozó feltétel alapján levonttól eltérő következtetést sugallhatnak.

66.

A fizetésképtelenségi eljárással való szoros kapcsolat fennállását a legtöbb esetben egy meglehetősen egyszerű kérdés feltevésével igazolják: a folyamatban lévő felszámolási eljárás keretein kívül is elő lehetne‑e terjeszteni ugyanazt a keresetet, vagyis egy ugyanolyan jellegű, de természetesen nem minden szempontból azonos keresetet? Amennyiben erre a kérdésre igenlő választ kell adni, valószínűsíthetően nem áll fenn olyan szoros kapcsolat, amely – a kereset jogi természetét illetően – változtathatna a teszt első részében elvégzett értékelésen.

67.

Ebből a szempontból a szoros kapcsolat inkább elválaszthatatlanul kapcsolódó jelleget takar. E kapcsolat „kivéve, ha” feltételnek minősül: amennyiben a fizetésképtelenségi eljárással párhuzamosan vagy attól függetlenül hasonló (vagyis ismételten csak a jogi természetét illetően, és nem az eljárás összes eleme szempontjából azonos) kereset indítható, ez azt támasztja alá, hogy az ilyen kereset a fizetésképtelenségi eljáráshoz nem kapcsolódik elválaszthatatlanul.

68.

E teszt is megerősíti, hogy a keresetek „bemeneti oldala” vagy „kimeneti oldala” nem bír jelentőséggel annyiban, amennyiben azok kizárólag abból következnek, hogy a fizetésképtelenségi eljárás folyamatban van. Ezzel szemben eltérő válasz adható akkor, ha a felszámolótól eltérő személy egy adott keresetet nem terjeszthet elő vagy e kereset vele szemben nem terjeszthető elő, illetve ha e kereset előterjesztéséhez először felszámolási eljárást kell indítani.

69.

Végezetül teljes mértékben nem zárható ki, hogy a szoros kapcsolaton alapuló vizsgálat igen kivételes esetben felülírja a jogalap tesztjének eredményét. Ez akkor fordulhat elő, ha a keresetre – annak ellenére, hogy főszabály szerint az általános szabályokon alapul – nagy számban vonatkoznak az általánostól eltérő különös, például a kereset tárgyával, a bizonyítási teherrel vagy az elévülési idővel kapcsolatos szabályok, amelyek olyan jelentős mértékben térnek el az általános szabályoktól, hogy valójában önálló és sajátos szabályrendszert képeznek, aminek következtében a szóban forgó keresetre a fizetésképtelenségi eljárás hatályát terjesztenék ki. Metaforával élve, minél több sajátos elemmel egészül ki egy ló rajza, annál inkább elkerülhetetlen, hogy egy adott ponttól kezdve a megjelenített állat valójában teve, elefánt vagy valami más képét öltse.

70.

A teszt alkalmazása, különösen pedig az előbb bemutatott kétlépcsős vizsgálat során ugyanis általánosságban véve ismételten csak a „Brüsszel I” rendelet szűk értelmezését kell alkalmazni. ( 35 ) Ezt alátámasztja az is, hogy az említett kivétel alkalmazása a joghatóság elbírálása mellett az alkalmazandó jog meghatározását is érinti, amint azt a kérdést előterjesztő bíróság többi kérdésére adott válaszomban alább kifejtem.

71.

Az alapügy tárgyát képező Peeters/Gatzen‑keresetre rátérve, a kérdést előterjesztő bíróság feladata, hogy – a meglehetősen összetett nemzeti eljárási szabályokkal kapcsolatos ismeretei alapján – az általam fent javasolt szempontokat alkalmazza a szóban forgó eljárási eszközre, tehát határozza meg, hogy a jelen ügy tárgyát képező keresetre melyiket kell alkalmazni a szóban forgó két rendelet közül.

72.

Úgy vélem azonban, hogy az előzetes döntéshozatalra utaló határozatban bemutatott, jogi természete szempontjából és az előbb említett értelemben megvizsgált Peeters/Gatzen‑kereset – annak főbb jellemzői alapján – jogellenes károkozással vagy jogellenes károkozással egy tekintet alá eső cselekménnyel kapcsolatos kereset. Ennélfogva, álláspontom szerint a Peeters/Gatzen‑kereset nem tartozik a „Brüsszel I” rendelet 1. cikke (2) bekezdésének b) pontjában rögzített kivétel hatálya alá. E kereset tehát a „Brüsszel I” rendelet hatálya alatt marad.

73.

Az előzetes döntéshozatalra utaló határozat a Peeters/Gatzen‑keresetet a polgári jog általános szabályain, jelesül a jogellenes károkozásra vagy a jogellenes károkozással egy tekintet alá eső cselekményekre vonatkozó rendelkezéseken alapuló keresetként jellemzi. Az abban foglaltak szerint a kérdést előterjesztő bíróság 2009. április 24‑i ítéletéből ( 36 ) az következik, hogy a Peeters/Gatzen‑kereset alapját az adós és a harmadik fél által, eljárásuk révén a hitelezőknek okozott kár képezi. E kereset a hitelezők kereshetőségi jogára és a harmadik fél hitelezőkkel szemben fennálló felelősségére vonatkozik. Következésképpen, habár az ilyen kereset bizonyos, a fizetésképtelenségi eljárással kapcsolatos jellemzőkkel rendelkezik, ez nem változtat azon, hogy jogellenes károkozásból ered.

74.

A felszámoló által a Fortisszal szemben előterjesztett kereset tehát – jogi természetét illetően – jogellenes károkozással kapcsolatos: annak alapját az képezi, hogy a bank állítólagosan nem teljesítette a készpénzfelvételek nyomon követésére és letiltására vonatkozó, jogszabályon alapuló kötelezettségeit, így nyilvánvalóan megkárosította a hitelezőket (a teszt első része). A Peeters/Gatzen‑kereset bemutatott sajátos jellemzőinek egyike sem szolgálhat kellő indokkal annak megállapításához, hogy az alapeljárásban indított keresethez hasonló kereset ténylegesen olyan szorosan kapcsolódik a fizetésképtelenségi eljáráshoz, hogy ez felülírja azt a körülményt, hogy a kereset – jellegét tekintve – jogellenes károkozással kapcsolatos (a teszt második része).

75.

A kérdést előterjesztő bíróság az első kérdés szövegében három ilyen sajátos jellemzőre utal.

76.

Először is, a kérdést előterjesztő bíróság megjegyzi, hogy a Peeters/Gatzen‑keresetet a felszámoló nemzeti fizetésképtelenségi szabályozáson alapuló – a fizetésképtelenségi eljárás alá vont vagyonnak az összes hitelező nevében és érdekében történő kezelésére és felszámolására vonatkozó – megbízása alapján terjeszti elő. Ez önmagában nem döntő, mivel gyakorlatilag a felszámolók által előterjesztett valamennyi kereset alapját a fizetésképtelenségi szabályok képezik, és e kereseteket a vagyonnak az összes hitelező nevében és érdekében történő kezelése és felszámolása céljából terjesztik elő. A fenti 61–64. pontban foglaltaknak megfelelően, amennyiben ez a körülmény döntő lenne, az adott felszámoló által hivatalos minőségében előterjesztett valamennyi kereset – jogi természetére tekintet nélkül – a fizetésképtelenségi rendelet hatálya alá tartozna.

77.

Másodszor, a kérdést előterjesztő bíróság megemlíti, hogy a felszámoló Peeters/Gatzen‑keresetet harmadik féllel szemben terjeszt elő annak a hitelezőkkel szembeni jogellenes károkozása miatt. Álláspontom szerint ez a körülmény a szóban forgó keresettípusnak a fizetésképtelenségi eljárással való szoros kapcsolatát nem igazolhatja. Ez inkább azt emeli ki, hogy Peeters/Gatzen‑kereset valójában jogellenes károkozással kapcsolatos.

78.

Harmadszor, a kérdést előterjesztő bíróság arra is rámutat, hogy a követelésből származó bevétel a vagyon részévé válik. A fenti 61–64. pontban kifejtetteknek megfelelően ez a körülmény ismételten csak nem döntő, mivel ellenkező esetben azt eredményezné, hogy gyakorlatilag az adott felszámoló által előterjesztett valamennyi keresetre a fizetésképtelenségi rendeletet kellene alkalmazni. Az ilyen követelésekből származó bevételek ugyanis rendszerint a vagyon részévé válnak, mivel a fizetésképtelenségi eljárásban a hitelezők főszabály szerint nem, csak kivételesen jogosultak egy adott cselekményből származó bevételt megszerezni.

79.

Az előzetes döntéshozatalra utaló határozatban – az első kérdés szövegében szereplő ilyen elemektől eltekintve – említést nyer két további, a szóban forgó keresettípusra jellemző elem, amely a tárgyaláson is felmerült.

80.

Ezen elemek közül az első a kérdést előterjesztő bíróság 2001. december 21‑i ítéletéből ( 37 ) ered, amelyben megállapítást nyert, hogy noha a Peeters/Gatzen‑kereset nem akadályozza az egyes hitelezőket abban, hogy maguk is keresetet terjesszenek elő, ilyen esetben a szabályos fizetésképtelenségi eljárás lefolytatásához fűződő érdek azonban azt eredményezheti, hogy először a Peeters/Gatzen‑keresetet kell elbírálni.

81.

Ez a szóban forgó keresettípus és a fizetésképtelenségi eljárás közötti kapcsolat fennállására utal annyiban, amennyiben a Peeters/Gatzen‑keresettel való (potenciálisan) kedvezőbb elbánást a fizetésképtelenségi eljárás folyamatban léte indokolja. Álláspontom szerint azonban e kapcsolat nem annyira szoros, hogy felülírja a kereset jellege alapján elvégzett értékelést, mivel a kedvezőbb elbánás alkalmazása nem automatikus: amint azt a kérdést előterjesztő bíróság megjegyzi, párhuzamos egyéni keresetek esetén „előfordulhat”, hogy először a Peeters/Gatzen‑keresetet kell elbírálni.

82.

Az előzetes döntéshozatali határozatban kiemelt másik elem az, hogy a kérdést előterjesztő bíróság 1994. december 23‑i ítélete ( 38 ) szerint a Peeters/Gatzen‑kereset esetén a valamennyi hitelező által közösen elszenvedett kár megtérítése érdekében a hitelezők helyzetét összességében értékelik. A harmadik fél ezért nem érvényesítheti a védekezéshez azon eszközeit, amelyek az egyes hitelezőkkel szemben esetlegesen rendelkezésére állhattak volna.

83.

Álláspontom szerint ez a Peeters/Gatzen‑keresetnek a fizetésképtelenségi eljárással való kapcsolata helyett inkább annak közérdekű jellegéből ered. ( 39 ) Mindazonáltal megállapítható, hogy a védekezéshez igénybe vehető eszközök e korlátozása a fizetésképtelenségi eljárás érdekét szolgálja annyiban, amennyiben fokozza az adott kereset hatékonyságát, amely – eredményessége esetén – a vagyontárgyak gyarapodását eredményezi. Mindazonáltal a Peeters/Gatzen‑kereset ilyen eshetőleges vagy járulékos jellemzője nem alapoz meg olyan, a kereset és a fizetésképtelenségi eljárás közötti kapcsolatot, amely kellően szoros ahhoz, hogy felülírhassa az e kereset természetének értékelésén alapuló következtetést.

84.

A fenti indokok alapján álláspontom szerint időbeli hatályánál fogva a „Brüsszel I” rendelet hatálya alá tartozik az, a polgári jog általános szabályain alapuló kártérítési kereset, amelyet a felszámoló a fizetésképtelenségi eljárásra vonatkozó nemzeti jog alapján a fizetésképtelenségi eljárás alá vont vagyon kezelésére és felszámolására vonatkozó megbízása alapján az adós valamennyi hitelezője nevében valamely harmadik féllel szemben terjeszt elő annak a hitelezőkkel szembeni jogellenes károkozása miatt, és az abból származó bevétel a felszámolási vagyont gyarapítja.

85.

A kérdést előterjesztő bíróság által előterjesztett második és harmadik kérdést kizárólag akkor kell megvizsgálni, ha a Bíróság arra a következtetésre jut, hogy a Peeters/Gatzen‑kereset a fizetésképtelenségi rendelet hatálya alá tartozik. Mivel álláspontom szerint az első kérdésre nemleges választ kell adni, úgy vélem, hogy a második és a harmadik kérdést nem szükséges megvizsgálni. Annak érdekében azonban, hogy teljeskörűen segítsem a Bíróság munkáját, amennyiben az első kérdéssel kapcsolatban eltérő következtetésre jut, a jelen indítvány fennmaradó részében röviden foglalkozom ezekkel a kérdésekkel.

86.

A kérdést előterjesztő bíróság a második kérdéssel arra kíván választ kapni, hogy amennyiben a Peeters/Gatzen‑keresetre alkalmazandó a fizetésképtelenségi rendelet, erre a keresetre a hivatkozott rendelet 4. cikkének (1) bekezdése szerint – a felszámoló kereshetőségi joga és az alkalmazandó anyagi jog tekintetében egyaránt – annak a tagállamnak a fizetésképtelenségre vonatkozó jogát kell‑e alkalmazni, amelynek területén az eljárást megindítják.

87.

E kérdés annak eldöntésére irányul, hogy az alapügyben eljáró másodfokú bíróság által követett megközelítés alkalmazható‑e, tehát különbséget lehet‑e tenni a felszámoló eljárására irányadó jog (ius agendi) és a kereset érdemére alkalmazandó jog között. E megközelítés alkalmazása esetén a felszámoló eljárására a fizetésképtelenségi rendelet 4. cikke (2) bekezdésének c) pontjában rögzített lex fori concursus (jelesül a holland jog) az irányadó. E cikk szerint „az eljárást [helyesen: eljárás] megindításának helye szerinti állam joga […] [határozza meg különösen] […] az adós és a felszámoló jogait”. A kereset érdemére ugyanakkor az általános kollíziós jogi szabályok (nem pedig a felszámolás szabályai) alapján alkalmazandó jog az irányadó. A jelen ügyben ez a holland kollíziós jogi szabályok alkalmazását eredményezi, mivel a „Róma II” rendelet időbeli hatályánál fogva nem alkalmazandó (lásd az alábbi C. pontot). Az előzetes döntéshozatalra utaló határozat szerint ebben az esetben a WCOD 3. cikkét kell alkalmazni; e rendelkezés szerint a keresetet a belga jog alapján kell elbírálni, mivel a Fortis eljárására Belgiumban került sor.

88.

Számomra problematikusnak tűnik az alkalmazandó jog ilyen, keresetelemekre való felbontása. ( 40 )

89.

Először is, amint arra a Bíróság rámutatott, ( 41 ) a fizetésképtelenségi rendelet (23) preambulumbekezdése kimondja, hogy e rendeletnek „a hatálya alá tartozó ügyeknél […] az egységes kollíziós szabályokat kell rögzítenie, amelyek alkalmazási területükön az egyes államok nemzetközi magánjogi rendelkezéseinek helyébe lépnek”. E preambulumbekezdés kiegészül azzal, hogy „a lex fori concursus határozza meg a fizetésképtelenségi eljárások minden – mind anyagi, mind eljárási – joghatását az érintett személyek és jogviszonyok tekintetében”. ( 42 ) Amennyiben tehát a Peeters/Gatzen‑kereset a fizetésképtelenségi rendelet hatálya alá tartozik, annak minden elemére kizárólag e rendelet kollíziós jogi szabályai az irányadók.

90.

Másodszor egyértelműnek tűnik, hogy a fizetésképtelenségi rendelet 3. és 4. cikkének rendelkezései főszabály szerint a forumot és a iust, vagyis a joghatósággal rendelkező bíróságot és a fizetésképtelenségi eljárásra alkalmazandó jogot meg kívánják feleltetni egymásnak. A 4. cikk (1) bekezdése szerint ugyanis „amennyiben e rendelet eltérően nem rendelkezik, a fizetésképtelenségi eljárásra és joghatásaira annak a tagállamnak a jogát kell alkalmazni, amelynek területén az ilyen eljárást megindítják”. ( 43 ) Álláspontom szerint a rendelet nem ír elő olyan kivételt, amely indokolná a Peeters/Gatzen‑keresethez hasonló kereset érdemére a lex fori concursustól eltérő jog alkalmazását, amennyiben e kereset a fizetésképtelenségi rendelet hatálya alá tartozik.

91.

Amennyiben a keresetre alkalmazandó jog felbontása nem lehetséges, a kérdést előterjesztő bíróság a harmadik kérdés első felével arról kíván megbizonyosodni, hogy a belga jog másként figyelembe vehető‑e. A kérdést előterjesztő bíróság arra kíván választ kapni, hogy annak a tagállamnak a bíróságai, amelynek területén a fizetésképtelenségi eljárást megindítják, a fizetésképtelenségi rendelet 13. cikkének rendelkezéseit figyelembe vehetik‑e abban az értelemben, hogy az alperes valamely Peeters/Gatzen‑keresettel szemben védekezhet annak bizonyításával, hogy cselekménye nem von maga után felelősséget azon jog (jelesül a belga jog) értelmében, amely a keresetre alkalmazandó lett volna, ha azt nem a felszámoló, hanem valamelyik hitelező maga nyújtja be jogellenes cselekmény miatt.

92.

A fizetésképtelenségi rendelet 4. cikke (2) bekezdésének m) pontja szerint „az eljárást megindításának helye szerinti állam joga […] [határozza meg különösen] […] a valamennyi hitelezőnek hátrányt okozó jogügyletek semmisségére, megtámadhatóságára vagy hatálytalanságára vonatkozó szabályokat”.

93.

Ezzel szemben a 13. cikk a 4. cikk (2) bekezdése m) pontjának alkalmazása alóli kivételről rendelkezik, amely szerint a 4. cikk (2) bekezdésének m) pontját „nem kell alkalmazni, ha az összes hitelező számára hátrányos jogügylet által előnyhöz jutó személy bizonyítja, hogy i. az adott jogügyletre egy másik tagállam joga irányadó, mint ahol az eljárást megindították, és ii. ez jog a vonatkozó esetben nem teszi lehetővé a jogügylet semmilyen megtámadását”. Ennélfogva, a 13. cikk kizárólag olyan esetekben alkalmazható, amelyekben a 4. cikk (2. bekezdésének m) pontja alkalmazandó.

94.

Nehéz elképzelni, hogy az alapeljárás tárgyát képező Peeters/Gatzen‑kereset miként minősülhetne a fizetésképtelenségi rendelet 4. cikke (2) bekezdésének m) pontja értelmében vett, „a valamennyi hitelezőnek hátrányt okozó jogügyletek semmisségére, megtámadhatóságára vagy hatálytalanságára vonatkozó” szabálynak. E kereset nem a harmadik fél valamely eljárása semmisségének, megtámadhatóságának vagy hatálytalanságának megállapítására, hanem e harmadik fél jogellenes magatartásával a hitelezőknek okozott kár megtérítésére irányul. Ennélfogva, mivel a rendelet 4. cikke (2) bekezdésének m) pontja nem alkalmazandó az alapeljárásban, a 13. cikkben foglalt kivétel sem alkalmazható.

95.

Úgy tűnik, hogy a 13. cikk alkalmazhatóságának további akadálya e cikk szövegéből és céljából ered. Ami e cikk szövegét illeti, e rendelkezés „hitelező számára hátrányos jogügylet által előnyhöz jutó személyre” utal (kiemelés tőlem). Ami e rendelkezés célját illeti, a Bíróság megállapította, hogy a 13. cikkben rögzített, szigorúan értelmezendő kivétel ( 44 )„az összes hitelező számára hátrányos jogügylet által előnyhöz jutó személy jogos bizalmának védelmét célozza annak előírásával, hogy e jogügyletre továbbra, még fizetésképtelenségi eljárás megindítása követően is, az a jog alkalmazandó, amely a jogügylet megvalósulásának időpontjában alkalmazandó volt […]”. ( 45 )

96.

Álláspontom szerint a jelen ügyben nem történt olyan cselekmény, amelyből a Fortis előnyhöz jutott volna, és amelyre a Fortis bizalomvédelme érdekében hivatkozni kellene. Ennélfogva, a fizetésképtelenségi rendelet 13. cikkében foglalt, szigorúan értelmezendő kivétel a jelen ügyben nem alkalmazható.

97.

Következésképpen, ha úgy kell tekinteni, hogy a Peeters/Gatzen‑kereset a fizetésképtelenségi rendelet hatálya alá tartozik, e keresetre kizárólag a lex fori concursus az irányadó. Ezenfelül a rendelet 13. cikke alapján másik jog figyelembe nem vehető.

98.

Végezetül ez kiegészíthető azzal, hogy álláspontom szerint a jelen szakaszban foglalt érvelés is azt támasztja alá, hogy az első kérdésre azt a választ kell adni, hogy a Peeters/Gatzen‑kereset nem tartozik a fizetésképtelenségi rendelet hatálya alá. Amennyiben ugyanis e kereset a fizetésképtelenségi rendelet hatálya alá tartozna, abból az következne, hogy az állítólagos jogellenes károkozásra a belga jog (az állítólagos jogellenes károkozás helyének joga) helyett a holland jogot (a jogellenes károkozásból állítólagosan előnyhöz jutó személlyel szembeni fizetésképtelenségi eljárás ezt követő megindítása helyének jogát) kellene alkalmazni. Amint az a jelen szakaszban végzett elemzésből kiderült, ez a gyakorlatban a fizetésképtelenségi rendelet általános szabályainak alkalmazásától való eltéréshez meglehetősen mesterkélt és nehézkes jogi konstrukciót tenne szükségessé, ami természetesen felveti azt a kérdést, hogy ennek alapján miért is kellene elsősorban ezeket a szabályokat alkalmazni. Az ilyen erőfeszítések inkább azt támasztják alá, hogy a kereset és a fizetésképtelenségi eljárás között nem áll fenn szoros és szükségszerű kapcsolat.

99.

A kérdést előterjesztő bíróság a harmadik kérdés második részével arra kíván választ kapni, hogy amennyiben a Peeters/Gatzen‑keresetre kizárólag a lex fori concursus az irányadó, ebben az esetben – alkalmasint megfelelően, a fizetésképtelenségi rendelet 13. cikkével összefüggésben értelmezett, a „Róma II” rendelet 17. cikke alapján – figyelembe vehetők‑e a az állítólagos jogellenes cselekmény helyén (vagyis Belgiumban) érvényes biztonsági és magatartási szabályok, például a bankokra vonatkozó pénzügyi magatartási szabályok.

100.

Tudomásom szerint a Bíróság a „Róma II” rendelet 17. cikkét soha nem értelmezte. E rendelkezés szerint az állítólagosan felelős személy magatartásának értékelésénél (jogi előírás helyett inkább) ténykörülményként – adott esetben (vagyis bizonyos szempontból a bíróság szabad belátása szerint) – figyelembe vehetők a felelősségre okot adó cselekmény helyén és időpontjában hatályban lévő biztonsági és magatartási szabályok.

101.

A „Róma II” rendelet 17. cikkét az alapeljárásban akkor lehetne alkalmazni, ha a rendelet időbeli hatályánál fogva alkalmazandó lenne. Igaz, hogy a „Róma II” rendelet – annak 31. és 32. cikkében – rögzített időbeli hatályának meghatározása nem magától értetődő. A Bíróság azonban a Homawoo ítéletben egyértelművé tette, hogy úgy kell értelmezni, hogy a nemzeti bíróság csupán a 2009. január 11‑én vagy azt követően bekövetkező károkozó eseményekre köteles a rendeletet alkalmazni. A kártérítés iránti eljárás megindításának időpontja nem befolyásolja a rendelet időbeli hatályának a meghatározását. ( 46 )

102.

A Homawoo ítélet tükrében tehát – anélkül, hogy megvizsgálnám, a bankok pénzügyi magatartási szabályai a „biztonsági és magatartási szabályok” fogalmába tartoznak‑e – arra az álláspontra helyezkedem, hogy a „Róma II” rendelet 17. cikke az alapeljárásra nem alkalmazható.

103.

Végezetül, a kérdést előterjesztő bíróság arra kíván választ kapni, hogy a „Róma II” rendelet 17. cikke (valamint a fizetésképtelenségi rendelet 13. cikke) analógia útján figyelembe vehető‑e a jelen ügyben. Természetesen igaz, hogy a nemzeti bíróságok analógia útján figyelembe vehetnek minden uniós jogi szabályt vagy elvet – függetlenül attól, hogy hatályos‑e, kivált‑e kötelező joghatásokat –, ha ezt az értelmezésre és alkalmazásra vonatkozó nemzeti szabályaik lehetővé teszik, ( 47 ) és amennyiben a nemzeti bíróság az uniós jogból származó, ilyen önkéntes kiindulópontot a szóban forgó ügy elbírálása szempontjából hasznosnak tekinti.

104.

Álláspontom szerint azonban ismételten csak ( 48 ) az a fontosabb kérdés, hogy ténylegesen egy nehézkes jogi konstrukcióra, jelen esetben a szabályok analógia útján – tárgyi és időbeli hatályukra tekintet nélküli – alkalmazására van‑e szükség ahhoz, hogy olyan megoldást lehessen elérni (a belga jog alkalmazását), amellyel rendezhető az olyan kérdés (a holland jognak a fizetésképtelenségi rendeleten alapuló alkalmazása), amelynek először is fel se kellett volna merülnie (mivel a szóban forgó Peeters/Gatzen‑kereset a „Brüsszel I” rendelet hatálya alá tartozik). Álláspontom szerint mindenesetre a kérdést előterjesztő bíróság által feltett kérdések – e tekintetben is – megerősítik, hogy nincs szoros kapcsolat a kereset és a felszámolási eljárás között.

105.

A fenti megfontolások tükrében azt javaslom a Bíróságnak, hogy a Hoge Raad der Nederlanden (Hollandia legfelsőbb bírósága) által feltett kérdésekre a következőképpen válaszoljon:

A polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló, 2000. december 22‑i 44/2001/EK tanácsi rendelet hatálya alá tartozik az, a polgári jog általános szabályain alapuló, az alapeljárásban szereplőhöz hasonló kártérítési kereset, amelyet a felszámoló a fizetésképtelenségi eljárásra vonatkozó nemzeti jog alapján a fizetésképtelenségi eljárás alá vont vagyon kezelésére és felszámolására vonatkozó megbízása alapján az adós valamennyi hitelezője nevében valamely harmadik féllel szemben terjeszt elő annak a hitelezőkkel szembeni jogellenes károkozása miatt, és az abból származó bevétel a felszámolási vagyont gyarapítja.