1. 

Milyen fajta károkat kell jóvátennie az Európai Uniónak az EUMSZ 340. cikk alapján azon magánszemélyek számára, akiknek az Európai Unió Bírósága megsérti azon jogát, hogy ügyükben észszerű időn belül határozatot hozzanak? Konkrétabban, milyen körülmények között ítélhető meg kártérítés az állítólagos túlzott késedelem okozta kár miatt?

2. 

Lényegében ezek a fő kérdések merültek fel az Európai Unió Bírósága által képviselt Európai Unió, ( 2 ) valamint a Kendrion NV által a Törvényszék 2017. február 1‑jei Kendrion kontra Európai Unió ítélete (T‑479/14, a továbbiakban: megtámadott ítélet) ( 3 ) ellen benyújtott fellebbezésben, amelyben a Törvényszék a Kendrion számára kártérítésként bizonyos összegeket ítélt meg az említett társaságot annak következtében ért vagyoni és nem vagyoni kár miatt, hogy a 2011. november 16‑i Kendrion kontra Bizottság ítélet (T‑54/06) ( 4 ) alapjául szolgáló ügyben sérült az észszerű időn belüli határozathozatalra vonatkozó kötelezettség.

3. 

Nagyrészt hasonló kérdések merültek fel a Törvényszék két ítéletével szembeni négy másik fellebbezésben – amelyek közül kettőt az Európai Unió, kettőt pedig más társaságok nyújtottak be –, amely ítéletekben a Törvényszék kártérítést ítélt meg az említett társaságokat az észszerű időn belüli határozathozatal kötelezettségének megsértése miatt ért vagyoni és nem vagyoni kár miatt. Az említett eljárásokban is ma ismertetem indítványaimat. ( 5 ) A jelen indítványt ezért a hivatkozott indítványokkal együtt kell értelmezni.

4.

2006. február 22‑én benyújtott keresetlevelében a Kendrion a (jelenlegi) EUMSZ 263. cikk alapján keresetet indított az [EUMSZ 101. cikk] alkalmazására vonatkozó eljárásban (COMP/F/38.354 – „ipari zsákok” ügy) 2005. november 30‑án hozott C(2005) 4634 bizottsági határozat (a továbbiakban: C(2005) 4634 határozat) ellen. ( 6 )

5.

Az említett keresetet a Törvényszék 2011. november 16‑i ítéletével elutasította. ( 7 ) A Kendrion fellebbezést nyújtott be a Törvényszék ítéletével szemben. A Bíróság 2013. november 26‑i ítéletével ( 8 ) a fellebbezést elutasította. Ugyanakkor ítéletében a Bíróság megállapította, hogy „a Törvényszék előtti eljárás teljes időtartama – amely majdnem 5 év és 9 hónap volt – nem [volt] igazolható a […] jogvita alapját képező ügy egyetlen sajátos körülményével sem”. ( 9 )

6.

2014. június 26‑án benyújtott keresetlevelében a Kendrion keresetet indított az EUMSZ 268. cikk alapján az Európai Unióval szemben a T‑54/06. sz. ügyben hozott 2011. november 16‑i ítélethez vezető ügy Törvényszék előtti eljárásának hossza miatt állítólag őt ért kár megtérítéséért. A Kendrion lényegében arra kérte a Törvényszéket, hogy kötelezze az Uniót a vagyoni kár vonatkozásában 2308463,98 euró összeg, a nem vagyoni kár vonatkozásában 11050000 euró (vagy másodlagosan 1700000 euró) összeg megfizetésére. Emellett annak megállapítását kérte, hogy 2013. november 26‑tól kezdődően minden egyes megítélt összeg után a Törvényszék által észszerűnek ítélt mértékű késedelmi kamat jár.

7.

A megtámadott ítéletben a Törvényszék: i. kötelezte az Európai Uniót, hogy az észszerű időn belüli határozathozatalnak a 2011. november 16‑i Kendrion kontra Bizottság ítélet, T‑54/06 alapjául szolgáló ügyben való elmulasztása miatt a Kendriont ért vagyoni kár címén 588769,18 euró kártérítést fizessen e társaságnak; ii. kötelezte az Európai Uniót, hogy fizessen 6000 euró kártérítést a Kendrionnak az észszerű időn belüli határozathozatalnak a T‑54/06. sz. ügyben való elmulasztása miatt e társaságot ért nem vagyoni kár címén; valamint iii. állapítsa meg, hogy mindegyik kártérítés után azon ítélet kihirdetésének napjától kezdve a teljes megfizetésig késedelmi kamatot kell fizetni, amelynek mértéke az Európai Központi Bank (EKB) által a fő refinanszírozási műveleteire vonatkozóan megállapított, három és fél százalékponttal növelt kamatláb. A Törvényszék a keresetet az ezt meghaladó részében elutasította.

8.

A költségeket illetően a Törvényszék: i. az Európai Uniót kötelezte saját költségein felül a Kendrion részéről a 2015. január 6‑i Kendrion kontra Európai Unió végzés (T‑479/14) alapjául szolgáló elfogadhatatlansági kifogással összefüggésben felmerült költségek viselésére; ii. Egyrészt a Kendrion, másrészt pedig az Európai Unió viseli az ítélet alapjául szolgáló keresettel összefüggésben felmerült saját költségeit; valamint iii. az Európai Bizottság maga viseli a saját költségeit.

9.

2017. március 24‑i fellebbezésében az Európai Unió azt kéri, hogy a Bíróság:

10.

A fellebbezést illetően a Kendrion azt kéri, hogy a Bíróság:

11.

2017. május 31‑én a Kendrion csatlakozó fellebbezést nyújtott be a Bíróság eljárási szabályzatának 176. cikke alapján, amelyben azt kérte, hogy a Bíróság:

12.

Az eljárás során a Bíróság a Bizottságnak engedélyezte az Európai Unió kérelmeinek támogatása végett történő beavatkozást.

13.

Keresetlevelében az Európai Unió a következő jogalapokat terjeszti elő: Első és második jogalapjában az Európai Unió arra hivatkozik, hogy a Törvényszék az „okozati összefüggés” és a „kár” fogalmának értelmezésekor tévesen alkalmazta a jogot. Harmadik fellebbezési jogalapjában az Európai Unió arra hivatkozik, hogy a Törvényszék a vagyoni kár bekövetkezése időszakának meghatározásakor tévesen alkalmazta a jogot, valamint megsértette az indokolási kötelezettséget.

14.

A Kendrion szerint a fellebbezést mint elfogadhatatlant vagy legalábbis mint megalapozatlant el kell utasítani.

15.

Csatlakozó fellebbezésében a Kendrion négy fellebbezési jogalapot terjeszt elő. Első fellebbezési jogalapjában a Kendrion azt állítja, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot és megsértette az indokolási kötelezettséget, amikor megállapította, hogy az eljárás írásbeli szakaszának vége és az eljárás szóbeli szakaszának megnyitása közötti 26 hónapos időtartam megfelelő volt az ügy elbírálásához. Második fellebbezési jogalapjában a Kendrion azt kifogásolja, hogy a Törvényszék elutasította a Bizottság részére az észszerű időn belüli határozathozatalon túli időszakra (a továbbiakban: határidő‑túllépés) fizetett kamat megtérítése iránti kérelmét. Harmadik jogalapjában a Kendrion azt állítja, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot vagy legalábbis megsértette az indokolási kötelezettséget azon időszak értékelésekor, amelyre vonatkozóan a Kendrionnak bankgarancia‑költségeket kellett fizetnie. Negyedik jogalapjában a Kendrion azt állítja, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot és tett eleget indokolási kötelezettségének, amikor a Kendrion részére az őt ért nem vagyoni kár címén csupán 6000 eurónyi jelképes összeget ítélt meg.

16.

A Bizottság által támogatott Európai Unió azt kéri, hogy a Bíróság utasítsa el a csatlakozó fellebbezést.

17.

Jelen indítványban először is Kendrion azon beadványát vizsgálom, amely szerint a fellebbezés elfogadhatatlan. Ezután rátérek először a vagyoni kárra vonatkozó, majd a nem vagyoni kárra vonatkozó fellebbezési jogalapokra. Végezetül foglalkozom a Kendrion azon érveivel, amelyek az eljárás észszerűtlen elhúzódására vonatkoznak.

18.

Mielőtt rátérnék az ügy érdemére, meg kell vizsgálni a Kendrion által felvetett, az elfogadhatósággal kapcsolatos bizonyos kérdéseket.

19.

A Kendrion lényegében azt állítja, hogy a fellebbezést teljes egészében el kell utasítani, mivel a jelen eljárásban összeférhetetlenség áll fenn: az Európai Uniót az Európai Unió Bírósága (az intézmény) képviseli, amely a Bíróság (az említett intézményen belüli legfőbb igazságszolgáltatási szerv) előtt jár el. ( 10 ) Ennek megfelelően a Kendrion szerint a fellebbezés ellentétes az Európai Unió Alapjogi Chartájának (a továbbiakban: Charta) 47. cikkével, amely biztosítja a független és pártatlan bíróság általi felülvizsgálatot. A Kendrion továbbá azt állítja, hogy amennyiben a fellebbezés elfogadhatónak minősül, a Bíróság felülvizsgálatát a Törvényszék általi nyilvánvalóan téves jogalkalmazásra kell korlátozni.

20.

Véleményem szerint a Kendrionnak a fellebbezés elfogadhatatlanságára vonatkozó érveit el kell utasítani.

21.

Az EUMSZ 268. cikk, valamint az EUMSZ 340. cikk második és harmadik bekezdése igen egyértelműen kizárólagos hatáskörrel ruházza fel az Európai Közösségek Bíróságát az Európai Unióval szemben szerződésen kívül okozott károkért való felelősségre vonatkozóan benyújtott kereseteket illetően. ( 11 ) Ezek a rendelkezések nem tartalmaznak semmiféle kivételt: az Európai Unió Bíróságának kell tehát döntenie a saját aktusaiból és mulasztásaiból eredő felelősség kérdésében is, függetlenül attól, hogy igazgatási vagy igazságszolgáltatási minőségében járt‑e el. Bár úgy tűnik, az előbbi esetekben nem igazán merül fel ok az aggodalomra, ( 12 ) az, hogy az utóbbi esetekben is hatáskörrel rendelkezik, kétségtelenül távolról sem tökéletes megoldás. Ugyanakkor a Szerződések megszövegezői egyértelműen úgy döntöttek, hogy az Európai Közösségek Bíróságát a kártérítési keresetekben ilyen széles körű és teljes hatáskörrel ruházzák fel.

22.

Az EUSZ 13. cikk (2) bekezdése szerint a Bíróság „a Szerződésekben rá[…]ruházott hatáskörök határain belül, az ott meghatározott eljárások, feltételek és célok szerint jár[…] el”. Ezért az Európai Unió Bírósága nem állapíthatja meg hatáskörének hiányát, ha a szerződésekben rá vonatkozóan megállapított feltételek teljesülnek. Az Európai Unió Bírósága nem hozhat létre olyan új jogalapot sem a tagállami bíróságok hatáskörének megállapítására, amely túlmutatna az EUMSZ 274. cikkben előírtakon. ( 13 ) Ennélfogva a tagállamok feladata, hogy – szükség esetén – az EUSZ 48. cikkel összhangban átalakítsák a jelenleg hatályos bírósági jogorvoslati rendszert. ( 14 )

23.

Az EUMSZ 268. és EUMSZ 340. cikk alapján indított eljárásoknak követniük kell az Európai Unió Bírósága alapokmányának rendelkezéseiben meghatározott hatáskörmegosztást. Ennek megfelelően a Bíróság már megállapította, hogy az észszerű időn belüli határozathozatal Törvényszék általi elmulasztásából eredő kár megtérítése iránti kérelmet a Törvényszékhez kell benyújtani. ( 15 )

24.

Egy ilyen ügyben az Európai Uniót főszabály szerint az az intézmény képviseli, amely a feltételezhetően felelős az állítólagos kár eredeténél. ( 16 ) Jelen ügyben ez az Európai Unió Bírósága, mivel a Törvényszék ezen intézmény része. ( 17 ) A Kendrion is ezt az álláspontot védte a Törvényszék előtti eljárásban. ( 18 )

25.

Ezért a jelenlegihez hasonló eljárásokban említett intézmény félként jár el, és viseli az ezzel járó jogokat és kötelezettségeket. Egyebek mellett az Európai Unió Bírósága alapokmányának 56. cikke szerint ilyen a Törvényszék határozataival szemben a Bíróság előtt fellebbezési joggal „bármelyik fél élhet, akinek indítványait egészben vagy részben elutasították”. ( 19 ) Nehéz megérteni, hogy ez a rendelkezés miért lenne úgy értendő, hogy bármelyik fél, kivéve az Európai Uniót, ha Európai Unió Bírósága képviseli.

26.

Végül is a fegyveregyenlőség elvének ( 20 ) fényében, amennyiben az egyik fél rendelkezik fellebbezési joggal, a többi félnek is rendelkeznie kell ilyen joggal, feltéve hogy a releváns feltételek teljesülnek. Ezért nem találok olyan jogi alapot, amely alátámasztaná azt a nézetet, hogy az Európai Unió Bírósága nem jogosult fellebbezést benyújtani a Törvényszék ítéletével szemben, amely előtt az Európai Unió nevében alperesként járt el, és amelynek ítéletét hibásnak tartja.

27.

Mindemellett szeretném hangsúlyozni, hogy a Bíróság következetesen kimondta, hogy a független és a pártatlan bírósághoz való hozzáférés biztosítékai a tisztességes eljáráshoz való jog alappillérét jelentik. Ez okból kifolyólag minden bíróság köteles hivatalból ellenőrizni ezeket a kérdéseket. ( 21 ) A Kendrion által előterjesztett érvek fényében úgy vélem, hogy meg kell vizsgálni, hogy a jelen eljárásban az említett ítélkezési gyakorlat szempontjából lehet‑e a Bíróság esetleg nem pártatlan.

28.

E tekintetben szem előtt kell tartani, hogy valamely bíróságnak ahhoz, hogy pártatlan legyen, két szempontnak kell megfelelnie: először is a bíróság összes tagjának szubjektív módon pártatlannak kell lennie, azaz annak egyik tagja sem mutathat elfogultságot vagy személyes előítéletet; másrészt a bíróságnak objektív módon is pártatlannak kell lennie, azaz ebben a tekintetben megfelelő biztosítékokat kell nyújtania az összes jogszerű kétely kizárására. ( 22 )

29.

Az első feltételt illetően az ellenkező bizonyításáig a bíróság valamely tagjának pártatlanságát vélelmezni kell. ( 23 ) Bár a Bíróság eljárási szabályzata ( 24 ) nem tartalmaz konkrét szabályt a tagjai visszahívására vagy kizárására vonatkozóan, ( 25 ) a felek hivatkozhatnak az Európai Unió Bírósága alapokmányának 18. cikkében meghatározott elvre, ha úgy vélik, hogy a Bíróság egy vagy több tagjának (bíró vagy főtanácsnok), ( 26 ) aki az ügyüket tárgyalja, nem kellene szerepelnie a Bíróság összetételében. ( 27 ) Ugyanakkor jelen ügyben erre vonatkozó körülmény nem merült fel, és a Kendrion sem terjesztett elő olyan konkrét érvet vagy bizonyítékot, amely alkalmas arra, hogy ebben a vonatkozásban kétségeket keltsen.

30.

Mindenesetre az ítélkezési gyakorlat alapján nyilvánvaló, hogy annak megelőzéséhez, hogy valamely ügyben eljáró bírák ne legyenek pártatlanok vagy egyszerűen ne tűnjenek annak, az olyan kártérítési keresetet elbíráló uniós bíróságnak, mint amelyet a Kendrion benyújtott, a kifogásolt időtartamú eljárás alapjául szolgáló jogvitában eljárótól eltérő összetételű tanácsban kell határozatot hoznia. ( 28 ) Más szavakkal, az uniós bíróság azon tagja, aki ez első kereset elbírálásában részt vett, nem vehet részt a következménykereset elbírálásában.

31.

Ezért úgy tűnik, a jelen ügyben a fő kérdés inkább az, hogy a Bíróság mint szervezet megfelelő biztosítékokat nyújt‑e az objektív pártatlanságával szembeni jogszerű kétely kizárására. Az EJEB ítélkezési gyakorlatából az következik, hogy a bírói tisztségeknek nem bírói tisztségekkel való halmozása – a körülményektől függően – vagy érinti vagy nem érinti a bíróság pártatlanságát. ( 29 )

32.

Az alábbiakban kifejtett okokból, valamint az uniós bírósági rendszer intézményi korlátainak fényében azon a véleményen vagyok, hogy a Bíróság az olyan eljárásokban, mint a jelenlegi, teljesíti a pártatlan bírósággal szemben támasztott követelményeket. Egyebek mellett a Kendrion által előterjesztett érvek nem veszik figyelembe az Európai Unió Bírósága mint intézmény, valamint az ezen intézmény részét képező igazságszolgáltatási szervek (jelenleg a Bíróság és a Törvényszék) közötti különbségtételt. ( 30 )

33.

E tekintetben hangsúlyozni kell, hogy az intézményen belül egyértelműen elkülönülnek az igazgatási és az igazságszolgáltatási tisztségek. Ez azt jelenti, hogy egyfelől az Európai Unió Bíróságának igazgatási jogtanácsosa és annak csapata, illetve másfelől a Bíróság tagjai és munkatársaik elkülönülve és egymástól függetlenül végzik munkájukat. Az esetleges összeférhetetlenség vagy a tisztességes eljárással kapcsolatos bármely kérdés elkerülése érdekében közöttük az eljárás tárgyát illetően ex parte kommunikációra nem kerülhet sor.

34.

Az intézmény két ága közötti fő kapcsolattartó pont az Európai Bíróság elnöke (a továbbiakban: elnök), mivel ő az elnöke az intézménynek és a legfőbb igazságszolgáltatási szervnek is. A jelen ügyben tulajdonképpen az elnök hozta meg azt a határozatot, hogy fellebbezést kell benyújtani a Törvényszék ítéletével szemben, és ő volt az, aki az említett határozat végrehajtása érdekében meghatalmazottnak kijelölte az Európai Unió Bírósága igazgatási ügyeiben eljáró jogtanácsost. ( 31 )

35.

Éppen ezért az elnök a jelen ügy bírósági elbírálásában nem vesz részt: nem szerepel a fellebbezést tárgyaló Bíróság összetételében és azon eljárásjogi feladatok iránti felelősséget, amelyeket a Bíróság elnökeként el kellene látnia, a Bíróság elnökhelyettesére ruházta át.

36.

Az alábbiakban kifejtett okokból azon a véleményen vagyok, hogy a Bíróság a jelen eljárásban teljesíti az objektív pártatlanság követelményeit. Következésképpen a Charta 47. cikke nem sérül.

37.

Végezetül, nem látom indokoltnak, hogy a jelenlegihez hasonló ügyekben a Bíróságnak a fellebbezési (és végső jogorvoslati) bírósági feladatait másképp kellene ellátnia, mint egyéb esetekben. Megint csak, az EUSZ‑Szerződésben (különösen a 256. cikk (1) bekezdésének második albekezdésében) és az Európai Unió Bíróságának alapokmányában (különösen annak 58. cikkében) foglalt szabályok a jelen ügyre teljesen alkalmazandók.

38.

Mivel a Kendrion nem utalt konkrétan a kérdésre, nehezen értem, miért kellene a Bíróságnak a releváns fellebbezési jogalapokat előterjesztő felek személyétől függően enyhébb vagy szigorúbb normákat követnie a megtámadott ítélet felülvizsgálata során. Éppen ezért nem fogadható el, hogy az Európai Uniót (mint az EUMSZ 268. és EUMSZ 340. cikk szerinti kártérítési kereset valódi alperesét) attól függően illessék meg erősebb vagy gyengébb eljárási jogok, hogy mely intézmény képviseli.

39.

A fentiek alapján úgy vélem, a fellebbezés elfogadható.

40.

Az Európai Unió által előterjesztett három fellebbezési jogalap, valamint a Kendrion által előterjesztett második és harmadik fellebbezési jogalap egyaránt a Törvényszéknek a Kendriont ért vagyoni kárra vonatkozó megállapításaira vonatkozik. Egyebek mellett mindkét fél azt állítja, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, amikor a Kendrion azon bankgarancia költségeiből eredő károkkal kapcsolatos igényeit vizsgálta, amelyet a Bizottságnak adott annak érdekében, hogy a C(2005) 4634 határozat által előírt bírság azonnali megfizetését elkerülje. A Kendrion továbbá azt állítja, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, amikor elutasította a Bizottság részére a határidő‑túllépés idejére fizetett kamat megtérítése iránti kérelmét.

41.

Úgy vélem, az a helyes, ha az e kérdésekre vonatkozó jogi elemzésemet a Kendrion által fizetett bankgarancia‑költségekre vonatkozó kérelmek vizsgálatával kezdem. Ennek érdekében először is megvizsgálom az Európai Unió által előterjesztett első fellebbezési jogalapot. Ezt követően, csupán a teljesség kedvéért, foglalkozom az Európai Unió második fellebbezési jogalapjával. Ezt követően nem lesz szükség a bankgarancia‑költségekre vonatkozó többi fellebbezési jogalap vizsgálatára.

42.

Végezetül megvizsgálom a Kendrion második fellebbezési jogalapját, amely a bírságnak a határidő‑túllépés idejére fizetendő kamataira vonatkozik.

43.

Első fellebbezési jogalapjában az Európai Bizottság által támogatott Európai Unió az „okozati összefüggés” fogalmának a Törvényszék általi értelmezését és alkalmazását kifogásolja. Az Európai Unió lényegében azt állítja, hogy nincs közvetlen okozati összefüggés a Törvényszék azon kötelezettségének megszegése, hogy a T‑54/06. sz. ügyben észszerű időn belül ítéletet hozzon, valamint a Kendrionnak a bankgarancia‑költségek megfizetéséből eredő kára között. Az Európai Unió egyebek mellett azt hangsúlyozza, hogy az említett kárt a Kendrion azon döntése okozta, hogy az eljárás során fenntartotta a bankgaranciát, ahelyett, hogy a Bizottság által kiszabott bírságot megfizette volna. A Kendrion ebből a szempontból védelmébe veszi a megtámadott ítéletet: véleménye szerint a határidő‑túllépés ideje alatt fizetett bankgarancia‑költségeket az okozta, hogy a Törvényszék nem hozott észszerű időben ítéletet.

44.

A következőkben először is röviden bemutatom a Törvényszék érvelését majd kifejtem, hogy miért vélem úgy, hogy az Európai Unió első jogalapja megalapozott.

45.

A megtámadott ítélet 64. és 65. pontjában a Törvényszék felelevenítette azt az ítélkezési gyakorlatot, amely alapján azon kárnak, amelynek megtérítését az Unió szerződésen kívüli felelősségének megállapítására irányuló kereset keretében kérik, ténylegesnek és biztosnak kell lennie, amit a felperesnek kell bizonyítania. Szintén a felperesnek kell bizonyítékot szolgáltatnia a kifogásolt magatartás és a kár közötti – kellően közvetlen – okozati összefüggésre.

46.

A megtámadott ítélet 81–84. pontjában a Törvényszék megjegyezte, hogy ha a T‑54/06. sz. ügyben folytatott eljárás nem sértette volna az észszerű időn belüli határozathozatal elvét, a Kendrionnak e határidő‑túllépés időszaka után nem kellett volna bankgarancia‑költségeket fizetnie. Ez véleménye szerint azt jelentette, hogy okozati összefüggés állt fenn az észszerű időn belüli határozathozatal kötelezettségének megszegése és a Kendriont amiatt ért kár bekövetkezése között, hogy a határidő‑túllépés ideje alatt bankgarancia‑költségeket kellett fizetnie.

47.

Korábbi ítélkezési gyakorlatra (a továbbiakban: Holcim ítélkezési gyakorlat) ( 32 ) hivatkozva a Törvényszék – a megtámadott ítélet 86. pontjában – elismerte, hogy valamely, a Törvényszék által a későbbiekben megsemmisített bizottsági határozatban szankcióval sújtott társaság részéről felmerült bankgarancia‑költségekben álló állítólagos kár nem közvetlenül e határozat jogellenességéből ered, mivel e kár a társaság arra vonatkozó saját választásából származik, hogy bankgaranciát nyújt annak érdekében, hogy ne kelljen teljesítenie a bírság vitatott határozatban előírt határidőn belüli megfizetésére vonatkozó kötelezettséget. Így ez a költség általában nem tekinthető az intézmény magatartása közvetlen következményének.

48.

Ugyanakkor a Törvényszék ezután – a megtámadott ítélet 87–89. pontjában – elhatárolta a jelen ügyet azoktól, amelyek a Holcim ítélkezési gyakorlathoz vezettek. A Törvényszék azon a véleményen volt, hogy amikor a Kendrion a T‑54/06. sz. ügyben benyújtotta keresetét, és amikor bankgaranciát nyújtott, az észszerű időn belüli határozathozatal kötelezettségének megszegését nem lehetett előre látni, és a Kendrion jogszerűen elvárhatta, hogy keresetét észszerű időn belül bírálják el. A Törvényszék azt is megjegyezte, hogy az észszerű időn belüli határozathozatalnak a T‑54/06. sz. ügyben való elmulasztására azt követően került sor, hogy a felperes eredetileg úgy döntött, hogy bankgaranciát nyújt. Mindezek miatt megállapította, hogy az észszerű időn belüli határozathozatalnak a T‑54/06. sz. ügyben való elmulasztása és a bankgarancia‑költségeknek az e határidő‑túllépés által jellemzett időszakban való fizetése közötti összefüggést tehát nem szakíthatta meg a Kendrion azon eredeti döntése, hogy nem fizeti meg azonnal a kiszabott bírságot, hanem bankgaranciát nyújt. Így az ítélet 90. pontjában arra a következtetésre jutott, hogy az okozati összefüggés az EUMSZ 340. cikk szempontjából kellően közvetlen volt.

49.

A Törvényszék megközelítése véleményem szerint téves. A Törvényszék lényegében elfogadja a Holcim ítélkezési gyakorlatot, azonban ezután elhatárolja a jelen ügyet azoktól, amelyek az említett ítélkezési gyakorlat tárgyát képezték. A Törvényszékhez hasonlóan én is úgy vélem, hogy a Holcim ítélkezési gyakorlat megfelelő, azonban a Törvényszéktől eltérően nem gondolom, hogy a jelen ügy lényegesen eltérne a Holcim ítélet alapjául szolgáló ügyektől: véleményem szerint a Törvényszék által az elhatárolás alapjául felsorolt két ok egyike sem meggyőző, sem együtt, sem külön‑külön.

50.

Mielőtt részletesen kifejteném, miért gondolom így, szeretném hangsúlyozni, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat alapján az EUMSZ 340. cikket nem lehet úgy értelmezni, hogy fennáll az Európai Unió kötelezettsége arra, hogy orvosolja szervei magatartásának bármilyen, akár távoli káros következményét. ( 33 ) Ennek megfelelően az Unió szerződésen kívüli felelősségének megállapítására irányuló keresetben nem elég, ha a kifogásolt magatartás az állítólagos kár egyik oka, mivel a kifogásolt magatartásnak kell a kár meghatározó okának lennie. ( 34 ) Más szavakkal, csak akkor áll fenn kellő összefüggés, ha a kár a felelős intézmény jogellenes aktusának közvetlen következménye, és nem függ egyéb – akár negatív, akár pozitív – okok közrehatásától. ( 35 )

51.

Az első ok, ami alapján a Törvényszék elhatárolta a jelen ügyet a Holcim ítélkezési gyakorlat alapjául szolgáló ügyektől, az volt, hogy amikor a Kendrion a T‑54/06. sz. ügyben benyújtotta keresetét és amikor bankgaranciát nyújtott, az észszerű időn belüli határozathozatal kötelezettségének a Törvényszék részéről történő megszegését nem lehetett előre látni.

52.

Ez az állítás azonban először is pontatlan. Sajnálatos módon számos olyan ügy, amelyről röviddel a T‑54/06. sz. ügy alapjául szolgáló kereset benyújtása előtt döntött a Törvényszék, jelentősen elhúzódott. ( 36 ) Ez különösen igaz az uniós versenyjogi szabályok alkalmazásáról, és különösen a kartellekről szóló ügyekben, ( 37 ) amelyek közismerten összetett és időigényes ügyek, és egyidejűleg több ügy párhuzamos vagy összehangolt kezelését igényelhetik.

53.

Igaz, hogy a Kendrion, mint bármely más felperes, elvárhatta, hogy ügyében észszerű időn belül döntsenek. Ugyanakkor a Törvényszéknek a tényállás idején jellemző gyakorlata és igazságszolgáltatási ügyterhe fényében meglehetősen bizonytalan és nehéz feladat volt kiszámítani az eljárások hozzávetőleges időtartamát, hogy a bankgarancia lehetséges teljes költségét meg lehessen becsülni.

54.

Másodsorban, ami még fontosabb, függetlenül attól, hogy a T‑54/06. sz. ügyben jelentkező túlzott késedelem előre látható volt‑e, a Törvényszék tévesen alkalmazta az „előreláthatóság” fogalmát annak megállapításához, hogy fennállt a kellő okozati összefüggés ahhoz, hogy az Európai Unió felelőssége felmerüljön.

55.

A jelen ügyben a fő kérdés nem az, hogy az állítólagos kár elszenvedője előre láthatta‑e az állítólagos kárt előidéző jogellenes eseményt. A jelen ügyben az Európai Unió szerződésen kívüli felelősségének megállapítása szempontjából elsősorban az a döntő kérdés, hogy az állítólagos kár az intézmény jogellenes magatartásának közvetlen következménye‑e.

56.

Ez egy olyan kérdés, amelyet a Törvényszék nem vizsgált részletesen. Számomra úgy tűnik, hogy az említett vizsgálat összefüggésében az, hogy a túlzott késedelem esetleg nem volt előre látható, csak két esetben lett volna releváns. Azonban jelen ügyben ezen esetek egyike sem áll fenn.

57.

Ez az elem egyfelől akkor lehetett volna releváns, ha a Kendrion később nem tudta volna módosítani a fizetés elhalasztására és a bankgarancia nyújtására vonatkozó eredeti döntését. Azonban, amint az az alábbi 68–74. pontból kitűnik, nem erről van szó: a bírósági eljárás során a Kendrion bármikor megfizethette volna a bírságot és visszavonhatta volna a bankgaranciát. Ugyanakkor, még ha elsőre előre nem látható is, a Kendrion a magatartásán az említett új esemény fényében módosíthatott volna.

58.

Másfelől az, hogy a túlzott késedelem esetleg nem volt előre látható, akkor is releváns lehetett volna, ha az Európai Unió a Törvényszék előtt azt állította volna, hogy a Kendrion nem tanúsított elvárható gondosságot azon kár elkerülése vagy enyhítése érdekében, amely amiatt merülhetett fel, hogy úgy döntött, elhalasztja a bírság megfizetését a bírósági eljárás végéig.

59.

E tekintetben szem előtt kell tartani, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat alapján a szerződésen kívüli felelősség megállapítására irányuló keresetben meg kell vizsgálni, hogy a sérelmet szenvedett személy, mint tájékozott jogalany, a kárviselés terhének kockázata mellett, észszerű gondosságot tanúsított‑e a kár elkerülése vagy enyhítése érdekében. Az okozati összefüggést megszakíthatja a sérelmet szenvedett személy gondatlan magatartása, amennyiben e magatartás a kár meghatározó okának minősül. ( 38 )

60.

Azonban a Törvényszék nem ezért hivatkozott erre az elemre a megtámadott ítéletben. A Törvényszék nem azért használta az előreláthatóság kritériumát, hogy megvizsgálja, vajon a Kendrion gondatlansága megszakította‑e az állítólagos kár és az uniós intézmény kifogásolt magatartása közötti okozati összefüggést; ehelyett ezt a fogalmat arra használta, hogy első lépésként megállapítsa, hogy fennállt‑e ilyen összefüggés.

61.

Ugyanakkor az, hogy az állítólagos kár alapjául szolgáló esemény esetleg nem volt előre látható, nem mond semmit arról, hogy az állítólagos kár döntő tényező volt‑e. Még ha feltételezzük is, hogy a túlzott késedelem nem volt előre látható, ez a tény nem szükséges, és nem is elégséges ahhoz, hogy az Európai Unió felelősségét megalapozza.

62.

A fentiek fényében azon a véleményem vagyok, hogy a megtámadott ítéletben az EUMSZ 340. cikk alkalmazásában a Törvényszék tévesen értelmezte és alkalmazta az „előreláthatóság” fogalmát ahhoz, hogy megállapítsa az állítólagos kár és a kifogásolt magatartás közötti okozati összefüggés fennállását.

63.

A jelen ügynek a Holcim ítélkezési gyakorlat alapjául szolgáló ügyektől való elhatárolására a Törvényszék második indoka az volt, hogy az észszerű időn belüli határozathozatalnak a T‑54/06. sz. ügyben való elmulasztására azt követően került sor, hogy a Kendrion úgy döntött, hogy bankgaranciát nyújt.

64.

Véleményem szerint ennek az elemnek sincs jelentősége.

65.

Először is szem előtt kell tartanunk, hogy a Bizottság valamely határozata, mint például a C(2005) 4634 határozat, jogilag kötelező erejű, és érvényességét vélelmezni kell mindaddig, amíg az uniós bíróságok meg nem semmisítik. Amennyiben valamely vállalkozás, amelyre a Bizottság szankcióként bírságot vetett ki, a bizottsági határozatot jogellenesnek találná és az azonnali megfelelés jóvátehetetlen kárt okozna, az említett vállalkozás ideiglenes intézkedés iránti kérelmet nyújthat be az uniós bíróságokhoz az EUMSZ 278. és EUMSZ 279. cikk alapján, megtámadva a határozat érvényességét.

66.

Amennyiben ilyen kérelem benyújtására nem kerül sor, vagy ha a kérelmet az uniós bíróságok elutasítják, a bírságot főszabály szerint a határozatban előírt határidőn belül meg kell fizetni. Mindemellett az uniós költségvetési szabályok ( 39 ) lehetővé teszik, hogy a Bizottság elfogadja a bírság halasztott megfizetését, amennyiben az adós vállalja, hogy késedelmi kamatot fizet, és olyan pénzügyi biztosítékot nyújt, amely fedezi a tartozás hátralékos összegét mind a tőke, mind pedig a kamatok vonatkozásában.

67.

Vagyis azon vállalkozások, amelyek a bírságot az uniós bíróságok előtt meg kívánják támadni, választhatnak aközött, hogy a bírságot azonnal megfizetik (főszabály) vagy bankgarancia nyújtásának lehetőségét kérik (kivétel). A vállalkozás választásának az Uniós számára pénzügyi szempontból semlegesnek kell lennie: a fizetéshalasztás nem eredményezhet veszteséget az uniós költségvetés számára. A számvitelért felelős tisztviselő, aki az engedélyezésre jogosult tisztviselővel együttműködésben döntést hoz a vállalkozás fizetéshalasztási kérelméről, nem jogosult megváltoztatni a bírság értékét, amelyet a Bizottság intézményként (vagyis a biztosok testületeként) meghatározott. Ugyanakkor valamely vállalkozás azon döntése, hogy azonnal fizesse meg a bírságot annak ellenére, hogy meg kívánja támadni a bizottsági határozatot az uniós bíróságok előtt, nem eredményezheti az Európai Unió jogalap nélküli gazdagodását. Ez az oka annak, hogy egyfelől, ha az uniós bíróságok helybenhagyják a bizottsági határozatot, a halasztott fizetésű bírságot kamatokkal együtt kell megfizetni. Másfelől a megtámadott bizottsági határozat megsemmisítése az Unió részéről kötelezettséget teremt a kifizetett és az alkalmazandó kamattal növelt összegek visszafizetésére. ( 40 )

68.

A bírság halasztott fizetéséről szóló határozat végső soron lehetővé teszi, hogy a vállalkozás a megfelelő összegeket továbbra is használja, amíg a bírósági eljárás folyamatban van. Ugyanakkor (a bankgarancia benyújtásával összefüggésben) némi pluszköltséggel is jár, amely viselését a vállalkozásnak el kell fogadnia, akkor is, ha végül megsemmisítik a megtámadott határozatot. Ezért a Bizottság által megbírságolt társaságok mindegyikének fel kell mérnie, hogy pénzügyi szempontból a bírság határidőn belüli megfizetése áll‑e érdekében, vagy az, hogy fizetéshalasztást kér és bankgaranciát nyújt.

69.

Fontos, hogy ellentétben azzal, amire a Törvényszék utalt, ez nem olyan választás, amelyre csak egyszer kerülhet sor. Bármely vállalkozás, amely úgy döntött, hogy garanciát nyújt, bármikor módosíthat az eredeti döntésén és kifizetheti a bírságot. ( 41 ) Így elkerüli, hogy a tőkére vonatkozóan további kamatok merüljenek fel, és visszavonhatja a korábban nyújtott bankgaranciát.

70.

Uniós jogi szempontból semmi akadálya, hogy valamely vállalkozás megszüntesse a bankgaranciát és kifizesse a bírságot, ha a szóban forgó vállalkozás szerint ez kedvezőbb. Ezért feltételezhetjük, hogy ha valamely vállalkozás az eljárás során egyszer sem vizsgálja felül az eredeti döntését, ennek oka, hogy a vállalkozás úgy véli, a bankgarancia folyamatos fennállása szolgálja még mindig a legjobban érdekeit. Tulajdonképpen az, hogy az eredeti határozat a későbbiekben is kedvező lesz‑e, számos olyan tényezőtől függ, amely – amint arra a Bizottság rámutat – idővel jelentősen módosulhat (a pénzkölcsön költsége, a garanciára alkalmazott banki díjak, az esedékes összeg által hozott megtérülés, ha más üzletbe fektetik be és így tovább). Gazdasági szempontból tehát észszerűen feltételezhető, hogy valamely vállalkozás rendszeresen felülvizsgálja az eredeti döntését.

71.

Ezért, ahogy azt az Európai Unió helyesen állította, a vállalkozás nemcsak az eljárás elején hozta meg azt a döntést, hogy bankgaranciát nyújt a Bizottság által kiszabott bírság megfizetése helyett: ezt a döntést a Kendrion a T‑54/06. sz. ügy bírósági eljárásának teljes időtartama alatt szabadon és tudatosan fenntartotta (vagy megerősítette), akkor is, amikor az említett eljárások jelentősen elhúzódtak.

72.

Ezt bizonyos mértékben a Kendrion is megerősíti.

73.

Beadványában a Kendrion azt állítja, hogy eredetileg azért döntött úgy, hogy bankgaranciát nyújt, mivel annak idején ez tűnt „pénzügyi szempontból megalapozottnak”. Emellett azt állítja, hogy nehéz lett volna meghozni a bankgarancia megszüntetésére és a bírságnak a bírósági eljárás vége előtti megfizetésére vonatkozó döntést az ezzel járó pénzügyi következmények (a saját tőkéjének megfelelő jelentős összeg kifizetése), valamint az általa felvetett (különösen a bankgaranciát nyújtó pénzügyi intézményekkel, részvényesekkel és egyéb érdekeltekkel szembeni) gyakorlati problémák miatt.

74.

Ezek az érvek azt mutatják, hogy a Kendrion tisztában volt azzal, hogy bármikor megszüntethette volna a garanciát és kifizethette volna a bírságot. Azt is bizonyítja, hogy az eljárás alatt a társaság (implicit vagy explicit módon) elvégezte a fizetendő bírsággal kapcsolatosan jogilag biztosított lehetőségek költség‑haszon elemzését. Az, hogy a Kendrion számos stratégiai, gazdasági, pénzügyi és gyakorlati okból úgy döntött, hogy fenntartja a bankgaranciát a Törvényszék előtti eljárás teljes idejére, azt mutatja, hogy úgy járt el, ahogy az az érdekeinek leginkább megfelel. Mellékesen hozzátehetjük, hogy a bankgaranciát meghosszabbították a Bíróság előtti eljárás végéig, annak ellenére, hogy a Kendrion első fokon pert vesztett.

75.

Összefoglalva, a Törvényszék második indoka, amelyre hivatkozva elhatárolja a jelen ügyet a Holcim ítélkezési gyakorlat alapjául szolgáló ügyektől, egy téves alapállításon alapul: azon, hogy a jelen ügyben egyedül annak a döntésnek van jelentősége, amelyet a Kendrion eredetileg meghozott az eljárás kezdete előtt a halasztott fizetésről és a bankgarancia nyújtásáról.

76.

Az állítás téves jellegét közvetett módon a megtámadott ítélet is megerősíti.

77.

A megtámadott ítélet 98. pontjában a Törvényszék megállapította, hogy nincs kellően közvetlen okozati összefüggés a T‑54/06 ítélet meghozatalát követően viselt bankgarancia‑költségekkel kapcsolatban. A Törvényszék úgy vélte, hogy az ilyen költségek megfizetése a Kendrionnak az említett ítélet meghozatalát követő azon személyes és önálló döntéséből ered, hogy nem fizeti meg a bírságot, illetve nem kéri a C(2005) 4634 határozat felfüggesztését, hanem a fent hivatkozott ítélet ellen fellebbezést nyújt be. Ha ez így van, akkor nem teljesen világos számomra, hogy a Törvényszék miért gondolta úgy, hogy a bankgarancia fenntartására vonatkozó határozat döntő jelentőségű az Európai Unió felelősségének kizárása szempontjából az ítélethirdetés után, azonban előtte nem.

78.

Amint azt az Európai Unió állította, nem tűnik úgy, hogy az említett időszakok között jelentős különbség lenne az EUMSZ 340. cikk alapján. Emellett az elsőfokú eljárás alatt a Kendrion tudatosan úgy döntött, hogy nem kéri a megtámadott határozat felfüggesztését, és az eljárás végéig fenntartja a bankgaranciát. A megtámadott ítélet 98. pontja tehát megerősíti, hogy lényegtelenek azok az elemek, amelyek alapján a Törvényszék az ugyanazon ítélet 87–89. pontjában elhatárolta a jelen ügyet azoktól, amelyek a Holcim ítélkezési gyakorlathoz vezettek.

79.

Összefoglalva, nem vitatható, hogy az, hogy a Kendrionnak viselnie kellett a Bizottságnak nyújtott bankgaranciával kapcsolatos költségeket a határidő‑túllépés idején, egyebek mellett annak következménye, hogy a Törvényszék nem tudta észszerű időben meghozni határozatát.

80.

Ugyanakkor nem ez volt az állítólagos kár meghatározó oka. A döntő tényező a Kendrion azon döntése volt, hogy továbbra is igénybe kívánja venni az esedékes bírságfizetési kötelezettsége alóli kivétel lehetőségét, miközben teljes mértékben tudatában volt a döntésével járó költségeknek és kockázatoknak. Ennek megfelelően a Holcim ítélkezési gyakorlatból eredő elvek a jelen eljárásban alkalmazandók.

81.

Mindezek alapján azon a véleményen vagyok, hogy a Törvényszék az EUMSZ 340. cikk alkalmazásában tévesen értelmezte és alkalmazta az okozati összefüggés fogalmát. Véleményem szerint nincs kellő okozati összefüggés a Törvényszék azon kötelezettségének megszegése, hogy a T‑54/06. sz. ügyben észszerű időn belül ítéletet hozzon, valamint a határidő‑túllépés ideje alatt a Kendriont a bankgarancia‑költségek megfizetése miatt ért állítólagos kára között.

82.

Ennek fényében a megtámadott ítéletet meg kell semmisíteni azon részében, amelyben kötelezte az Európai Uniót, hogy az észszerű időn belüli határozathozatalnak a 2011. november 16‑iKendrion kontra Bizottság ítélet (T‑54/06, nem tették közzé, EU:T:2011:667) alapjául szolgáló ügyben való elmulasztása miatt a Kendriont ért vagyoni kár címén 588769,18 euró kártérítést fizessen e társaságnak.

83.

Ez azt jelenti, hogy ha a Bíróság ebben a pontban egyetért velem, akkor nem kell vizsgálni az Európai Unió által előterjesztett második és harmadik fellebbezési jogalapot, valamint a Kendrion által előterjesztett harmadik fellebbezési jogalapot. Mivel azonban a felvetett kérdések a jövőbeli ügyek szempontjából jelentősek, úgy vélem, a teljesség kedvéért érdemes foglalkozni az Európai Unió második fellebbezési jogalapjával. Ez az elemzés a Kendrion második fellebbezési jogalapjának vizsgálatához is hasznos elemeket nyújt.

84.

A megtámadott ítélet 81–99. pontjával szembeni második fellebbezési jogalapjával a Bizottság által támogatott Európai Unió azt állítja, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot a „kár” fogalmának értelmezése során. Véleménye szerint az elsőfokú bíróságnak meg kellett volna vizsgálnia, hogy a határidő‑túllépés időszaka alatt a Kendrion által fizetett bankgarancia‑költségek magasabbak voltak‑e, mint az az előny, amelyet a bírság összegével megegyező pénzösszeg birtokában tartásával járt. A Kendrion arra kéri a Bíróságot, hogy ezt a fellebbezési jogalapot mint megalapozatlant utasítsa el. Véleménye szerint nincs kapcsolat a Kendrion által élvezett előnyök és a határidő‑túllépés ideje alatt őt ért károk között.

85.

Számomra úgy tűnik, hogy ez a fellebbezési jogalap is megalapozott. Tulajdonképpen a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, amikor konkrét magyarázat vagy további vizsgálat nélkül a megtámadott ítélet 81. és 82. pontjában a bankgaranciának a határidő‑túllépés ideje alatti költségeit az EUMSZ 340. cikk szerint megtérítendő kárral egyenlőnek tekintette.

86.

A két fogalmat külön kell kezelni.

87.

Valamely uniós intézmény intézkedése vagy mulasztása különböző következménnyel lehet valamely olyan vállalkozás pénzügyi helyzetére, mint a Kendrion. A társaság részére felmerülhetnek miatta bizonyos költségek, azonban bizonyos hasznot is eredményezhet számára. Az EUMSZ 340. cikk értelmében vett „kár” csak akkor áll fenn, ha a költségek és a haszon nettó különbsége negatív. ( 42 ) Más szavakkal, összveszteségnek kell keletkeznie a kifogásolt magatartásból. Egyéb esetben az a paradox helyzet állna elő, hogy valamely vállalkozás annak ellenére, hogy pénzügyileg előnyre tett szert valamely uniós intézmény magatartásából, további összegeket is követelhet az Uniótól.

88.

Amint azt a fenti 68. és 70. pontban kifejtettük, valamely vállalkozás azon döntése, hogy halasztott fizetést vesz igénybe és bankgaranciát nyújt, egyfelől bizonyos költségekkel jár, másfelől azonban lehetővé teszi, hogy a vállalkozás egy időszakra olyan összeget használjon, amely bizonyos hasznot eredményez. Ezek a különböző hatások nem függetlenek egymástól, mint ahogy a Kendrion azt tévesen állította, hanem egymástól elválaszthatatlanul összefüggnek: ugyanannak az éremnek a két oldaláról van szó.

89.

Gazdasági szempontból a halasztott bírságfizetés választása lényegében egy finanszírozási formát jelent az érintett vállalkozás számára: a bírósági eljárás végéig a szóban forgó vállalkozás gyakorlatilag magától az Uniótól kölcsönveszi azt a pénzt, amellyel az Unió részére tartozik. Egyszerűen fogalmazva, a finanszírozás összköltsége a bankgarancia‑költségek összege, és amennyiben a vállalkozás a bírósági eljárásban pervesztes lesz, a tőke után számítandó kamat. Ugyanakkor a megtámadott ítélet kizárólag a Kendrion által viselt költségekre helyezi a hangsúlyt, és nem szól azokról az esetleges hasznokról vagy megtakarításokról, amelyet a szóban forgó társaság a halasztott fizetésnek köszönhetően elér.

90.

Véleményem szerint a Törvényszék itt tévesen alkalmazta a jogot. Amint azt a fenti 70. és 74. pontban említettem, egy vállalkozás esetében abból kell kiindulni, hogy mindig úgy jár el, ahogy azt gazdasági és pénzügyi szempontból észszerűnek tekinti. Ezért észszerűen feltételezhető, hogy a Kendrion a T‑54/06. sz. ügy bírósági eljárásának teljes ideje alatt kedvezőbbnek találta, hogy a fizetendő bírság összegével megegyező összeget továbbra is kölcsönvegye az Uniótól, mintsem a saját likviditását használja vagy az összeget hitelintézetektől vegye kölcsön.

91.

Ezért nem zárható ki, hogy a T‑54/06. sz. ügy határozathozatalának túlzott késedelme nemcsak veszteséget okozott a Kendrionnak, hanem pénzügyi előnyt is eredményezett számára. Ugyanakkor erről a megtámadott ítélet alapján nem lehet megbizonyosodni, mivel a Törvényszék minden további vizsgálat nélkül úgy ítélte meg, hogy a bankgarancia‑költségek a határidő‑túllépés időszaka alatt megfeleltek az ugyanazon idő alatt a Kendriont ért kárral.

92.

Végezetül hozzátenném, hogy a megtámadott ítélet ezen a ponton is ellentmondásosnak tűnik. Tulajdonképpen az állítólagos kár egy másik formáját (a bírság összege után fizetendő kamatokat) illetően a Törvényszék megállapította, hogy a Kendrion nem nyújtott be azt alátámasztó bizonyítékokat, hogy a határidő‑túllépés időszaka után a Bizottságnak a későbbiekben megfizetett késedelmi kamatok összege meghaladta azt az előnyt, amelyet a Kendrion abból húzhatott, hogy a rendelkezésére állt a késedelmi kamattal növelt bírság összegének megfelelő összeg. ( 43 )

93.

Nehéz megérteni, hogy a Törvényszék miért nem egy hasonló normát alkalmazott az ugyanazon időszakra vonatkozó bankgarancia‑költségek megfizetésében megnyilvánuló állítólagos kárra.

94.

Összefoglalva, az Európai Unió által előterjesztett második fellebbezési jogalap is megalapozott.

95.

A megtámadott ítélet 75–80. pontjával szembeni második fellebbezési jogalapjával a Kendrion azt állítja, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, amikor elutasította a határidő‑túllépés időszakára a bírság összeg után fizetendő, 3,56% mértékű kamatban megnyilvánuló kár megtérítése iránti kérelmét.

96.

Ítéletében a Törvényszék megállapította, hogy a Kendrion nem nyújtott be azt alátámasztó bizonyítékokat, hogy a határidő‑túllépés időszaka után a Bizottságnak a későbbiekben megfizetett késedelmi kamatok összege meghaladta azt az előnyt, amelyet a Kendrion abból húzhatott, hogy a rendelkezésére állt a késedelmi kamattal növelt bírság összegének megfelelő összeg.

97.

Véleményem szerint a Törvényszék, a fenti 43–94 pontban bemutatott okokból, helyesen alkalmazta a jogot, amikor elutasította a Kendrion igényét. Mivel a Kendrion keresetét az uniós bíróságok végül elutasították, a Bizottságnak a bírság után fizetendő késedelmi kamat nyilvánvalóan olyan költség, amely a Kendriont terhelte arra az időszakra, amíg a bírósági eljárás folyamatban volt. Ez azonban nem jelenti automatikusan azt, hogy egy ilyen költség az EUMSZ 340. cikk értelmében kárnak minősülne.

98.

Ami azonban még ennél is alapvetőbb fontossággal bír, a jelen ügyben az EUMSZ 340. cikk alkalmazásában nincs kellően közvetlen okozati összefüggés az eljárás elhúzódása és a határidő‑túllépés idejére fizetendő kamatban megnyilvánuló veszteség között. Amint azt a fenti 71–74. pontban kifejtettük, a költségviselés kockázata a Kendrion azon döntéséből ered, hogy a bírság megfizetését a bírósági eljárás végéig elhalasztotta. A Kendrion ezt a döntést szabadon és a belőle eredő pénzügyi következmények teljes tudatában hozta meg.

99.

Mindezekre tekintettel a Kendrion második jogalapját el kell utasítani.

100.

A Kendrion által hivatkozott negyedik jogalap a megtámadott ítélet 121–135. cikke ellen irányul, amelyben a Törvényszék a T‑54/06. sz. ügybeli túlzott késedelem miatt őt ért nem vagyoni kár megtérítése címén 6000 euró összegű kártérítést ítélt meg a társaság részére. A Kendrion azt állítja, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot és egy magasabb összeg megítélését kéri.

101.

Az Európai Unió a Kendrion érvét elfogadhatatlannak, de legalábbis megalapozatlannak tartja.

102.

Az alábbiakban kifejtem, hogy miért vélem úgy, hogy a Kendrion negyedik fellebbezési jogalapjának nem lehet helyt adni. Ehhez érdemes először néhány fő fogalmat tisztázni.

103.

Az EUMSZ 340. cikk második bekezdése kimondja, hogy „szerződésen kívüli felelősség esetén az Unió a tagállamok jogában közös általános elveknek megfelelően megtéríti az intézményei vagy alkalmazottai által feladataik teljesítése során okozott károkat.” ( 44 ) Ennek megfelelően az uniós bíróságok ezt a rendelkezést következetesen úgy értelmezték, hogy az főszabály szerint egyaránt vonatkozik az anyagi (vagyoncsökkenés ( 45 ) és elmaradt haszon ( 46 )) és a nem anyagi veszteségekre. ( 47 )

104.

Az említett ítélkezési gyakorlattal összhangban a Bíróság a 2013. november 26‑i Kendrion ítéletében ( 48 ) egyértelművé tette, hogy „az arra alapított kártérítési kereset esetében, hogy a Törvényszék megsértette a Charta 47. cikke második bekezdését, amennyiben nem tartotta tiszteletben az észszerű időn belüli határozathozatallal kapcsolatos követelményeket[,] […] a Törvényszéknek különösen azt kell vizsgálnia, hogy a vagyoni kár létezésén felül azonosítható‑e olyan nem vagyoni kár, amely az eljárás időtartamának elhúzódása által érintett felet érte, és amely adott esetben megfelelő kártérítést alapoz meg”. ( 49 )

105.

Az EUMSZ 340. cikk szerinti kártérítés a károsult eszközeinek a lehető legteljesebb, az uniós intézmény jogellenes magatartása előtti állapotába való helyreállítására irányul. ( 50 ) Ezért azon anyagi veszteség után, amely az említett magatartás közvetlen következménye, főszabályként az említett veszteséggel megegyező összegű kártérítés fizetendő.

106.

Ugyanakkor erre a nem anyagi, vagy nem vagyoni veszteségek esetén nincs lehetőség. ( 51 ) A legtöbb jogrendszerben a „nem vagyoni” kár fogalma az immateriális jellegű károkra utal, amelyekhez nem könnyű gazdasági értéket társítani, mivel szigorú értelemben véve nincs piaci értékük. Az ilyen károk jellemző példája fájdalommal és szenvedéssel, érzelmi gyötrődéssel, az élet vagy a kapcsolatok sérülésével jár. Lényegében a fizikai és/vagy lelki sérülés különböző formáit fedi le.

107.

Nyilvánvaló, hogy a fenti helyzetek egyikében sem lehet a korábbi állapotot helyreállítani. Így a bíróság által megítélt bármilyen kártérítés mindig és szükségszerűen a „második legjobb” megoldás lehet csak. Ez az oka annak, hogy egy bizonyos pénzösszeg megfizetése a körülmény függően a legmegfelelőbb kártérítési forma, vagy éppen nem az. ( 52 ) Tulajdonképpen az uniós bíróságok egyes esetekben megállapították, hogy jelképes pénzbeli kártérítés ( 53 ) elegendő, vagy természetbeni kártérítést lehet megítélni. ( 54 ) Más esetekben az uniós bíróságok nem írtak elő konkrét kártérítési formát, mivel úgy vélték, hogy a jogellenes aktus megsemmisítése ( 55 ) vagy pusztán a jogellenes esemény ítéletben történő feljegyzése ( 56 ) elegendő kártérítés lehet az EUMSZ 340. cikk ( 57 ) alkalmazásában.

108.

Ha egy adott ügyben valamely anyagi (és nem jelképes) kártérítést ítélnek a helyreállítás legmegfelelőbb formájának, nem könnyű feladat meghatározni a megítélendő összeget. Az ilyen ügyben hatáskörrel rendelkező bíróságnak meg kell becsülnie azt az összeget, amely megfelelően tükrözi a károsultat ért sérelmet, anélkül hogy indokolatlanul büntetné a jogellenes magatartás elkövetőjét. Nyilvánvaló vagy általánosan elfogadott gazdasági zsinórmérték hiányában a bíróság esetleg csak az olyan általános elvekben talál iránymutatást, mint például egyfelől a méltányosság, az igazságosság és arányosság, másfelől pedig az előreláthatóság, jogbiztonság, valamint az egyenlő bánásmód.

109.

Vagyis elkerülhetetlen, hogy a bíróság jelentős mozgástérrel rendelkezzen, hogy megállapítsa a nem vagyoni kár fennállását, a megfelelő kártérítés módját és adott esetben kiszámítsa a megítélendő összeget.

110.

Mindamellett szerintem érdemes hangsúlyozni, hogy a nem vagyoni kár meglátásom szerint nem egyszerűen olyan kár, amelynek anyagi értékét gyakorlati okokból nehéz megbecsülni. Csak az a kár minősül annak, amelyet természeténél fogva nem lehet pontosan és egyértelműen pénzben kifejezni.

111.

Ez a vonatkozás véleményem szerint különösen fontos, ha jogi személyek nem vagyoni kár iránti esetleges kártérítését illetően merül fel kérdés. Nyilvánvaló, hogy a nem vagyoni kár nehezen fér össze azzal az elgondolással, hogy valamely jogi személy valamiféle lelki vagy fizikai sérelmet szenvedett. Ez az oka annak, hogy a jogi személyek nem vagyoni kártérítési igénye számos jogrendszerben ellentmondásos kérdés. ( 58 ) Ugyanakkor jelen eljárás szempontjából nem szükséges mélyreható eszmecserét folytatni erről a kérdésről. Erre vonatkozóan elegendő, ha rámutatunk, hogy az uniós bíróságok és az EJEB ítélkezési gyakorlat megállapította, hogy bizonyos körülmények között a jogi személyek is jogosultak nem vagyoni kártérítést kérni.

112.

A közelmúltban a Safa Nicu Sepahan ítéletben a Bíróság helybenhagyta a Törvényszék ítéletét, amelyben ez utóbbi elismerte a nem vagyoni kár fennállását egy olyan társaság esetében, amelyet „nyilvánosan olyan magatartáshoz [társítottak], amely a nemzetközi béke és biztonság számára súlyos fenyegetésnek minősül[t], ez pedig vele szemben helytelenítő értékítélet és bizalmatlanság előidézésének a következményével jár, amely így hatással van a jóhírnevére, következésképpen pedig nem vagyoni kárt okoz számára”. ( 59 ) Más esetekben a Törvényszék olyan vállalkozásoknak ítélt nem vagyoni kártérítést, amelyek valamely uniós intézmény jogellenes magatartása miatt „bizonytalan helyzetbe kerültek, és kénytelenek voltak értelmetlen erőfeszítéseket tenni, hogy a helyzet sürgősségére reagáljanak” ( 60 ), vagy „jóhírnevük” sérült. ( 61 ) Hasonlóképpen, az EJEB számos ügyben megállapította, hogy ahhoz, hogy a jogi személyeknek, akiket nem vagyoni kár érhet, megfelelő kártérítést lehessen nyújtani, „figyelembe kell venni a társaság jóhírnevét, a döntéstervezés bizonytalanságát, a társaság vezetésében bekövetkező zavart […], valamint […] a vezetőség tagjainak okozott szorongást és kényelmetlenséget”. ( 62 )

113.

Azonban a fenti kijelentéseket véleményem szerint óvatossággal kell kezelni. A fenti 110. pontban kifejtett indokok alapján úgy vélem, hogy nem minden olyan kár tekinthető nem vagyoni kárnak, amely például valamely társaság jóhírnevének sérelméből vagy a társaság vezetésében beállott bizonytalanságból fakad. Tulajdonképpen az olyan negatív következmények, mint a vevők elvesztése, az üzleti lehetőségek elvesztése, a hirdetésbe vagy márkaépítésbe való nagyobb befektetés szükségessége stb. – vitathatatlanul – anyagi jellegűek.

114.

Igaz, hogy az ilyen következményeket nehéz lehet bizonyítani és/vagy számszerűsíteni, különösen akkor, ha a károk egy része várhatóan a jövőben fog bekövetkezni. Ugyanakkor nem lesznek „nem vagyoni károk” pusztán azon gyakorlati nehézségek miatt, amellyel a károsultak a keresetük megalapozása során szembesülhetnek. Jövőbeli veszteségekre tekintettel is lehet kártérítést nyújtani, ha megbízható tények igazolják, hogy nem spekulatív jellegűek, és belátható időn belül megvalósulnak. ( 63 ) Emellett ahhoz, hogy biztosítani lehessen egy megfelelő kártérítést, ahol a bizonyítási szabályok szigorú alkalmazása túl nagy terhet jelentene a károsult számára, az ügyet elbíráló bíróság dönthet úgy, hogy alacsonyabb bizonyítási szintet is elfogad, illetve közelítésekkel vagy vélelmekkel él. ( 64 ) Mindenesetre az uniós bíróságok tág mérlegelési jogkörrel rendelkeznek azon adatok kiválasztása során, amelyek alapján szerintük kiszámítható és megbecsülhető a kár, amelyre valamely fél hivatkozik. ( 65 )

115.

Ami az állítólagos kárért felelős uniós intézményt illeti, nem korlátozhatja az érveit arra, hogy a felperesek által valamely uniós bíróságon előterjesztett adatokat vitatja. Köteles részletesen kifejteni kifogásait. ( 66 ) Általánosabban, az uniós intézményeknek jóhiszeműen kell eljárniuk, és ezzel összefüggésben nem tagadhatják meg a segítséget a felperestől, például hogy olyan dokumentumokat vagy információkat bocsátanak a rendelkezésükre, amelyek máskülönben a felperes számára nem elérhetők. ( 67 )

116.

Ezért csak a (saját szóhasználatommal élve) vállalati nehézséggel kapcsolatos hatások tekinthetők olyan nem vagyoni kárnak, amely után valamely jogi személynek kártérítés állapítható meg. ( 68 )

117.

E háttér alapján fogom megvizsgálni a Kendrion erre vonatkozóan előterjesztett érveit.

118.

A Kendrion negyedik fellebbezési jogalapjának alátámasztására több érvet terjeszt elő. Kendrion először is azt állítja, hogy a Törvényszék nem fejtette ki kellőképpen, hogy milyen kritériumok alapján állapította meg 6000 euróban a nem vagyoni kár címén járó kártérítés összegét. Mindenesetre a Kendrion úgy véli, hogy ez csak egy jelképes összeg, és azt állítja, hogy a Törvényszéknek a Bíróság által kiszabott bírság 5%‑ának megfelelő (vagyis 1700000 euró) összegű kártérítést kellett volna megállapítania. Kendrion e tekintetben a Bíróság Heineken ítéletére hivatkozik. ( 69 ) Másodlagosan a Kendrion arra kéri a Bíróságot, hogy állapítson meg méltányos kártérítést.

119.

Véleményem szerint ezek az érvek nem meggyőzőek. Hogy ennek indokát kifejtsem, fel kell idéznem a megtámadott ítélet releváns pontjait.

120.

A megtámadott ítélet 121–128. pontjában a Törvényszék először elutasította Kendrion a jóhírneve állítólagos sérelmével kapcsolatos nem vagyoni kártérítésre vonatkozó keresetét. A Törvényszék ezután elismerte, hogy annak ellenére, hogy a keresete sikerességének bizonytalan helyzete valamennyi bírósági eljárás szükségképpeni velejárója, a T‑54/06. sz. ügy eljárásának jelentős elhúzódása a Kendriont „olyan bizonytalan helyzetbe hozta, amely meghaladta a bírósági eljárásokkal rendszerint együtt járó bizonytalanságot”. Ezen elhúzódó bizonytalan helyzet az elsőfokú bíróság szerint „befolyásolta a meghozandó döntések tervezését és e társaság vezetését, tehát nem vagyoni kárt okozott”.

121.

A megtámadott ítélet 129–134. pontjában a Törvényszék megállapította, hogy „a jelen ügy körülményei között a [Kendriont] amiatt ért nem vagyoni kárt, hogy elhúzódó bizonytalan helyzetbe került, nem orvosolja teljes mértékben az észszerű időn belüli határozathozatal elmulasztásának megállapítása”. Ugyanakkor a Törvényszék elutasította a Kendrion azon kérelmét, miszerint a kártérítést a Bizottság által kiszabott bírság összegének egy bizonyos százalékában állapítsák meg. A Törvényszék véleménye szerint megkérdőjelezné az említett bírságot, noha nem bizonyították, hogy az észszerű időn belüli határozathozatalnak a T‑54/06. sz. ügyben való elmulasztása hatással volt e bírság összegére.

122.

Így a megtámadott ítélet 135. pontjában a Törvényszék kimondta, hogy a Kendrionnak nem vagyoni kár megtérítése címén megállapítandó kártérítés összegének meghatározásakor figyelemmel kellett lenni „különösen az észszerű időn belüli határozathozatal elmulasztásának terjedelmére, a felperes magatartására, az eljárás során kinyilvánított elvárására, az uniós versenyszabályok betartása biztosításának szükségességére és a jelen kereset hatékonyságára.” Ez alapján a Törvényszék méltányosan úgy határozott, hogy a Kendrionnak nyújtott 6000 eurós kártérítés az őt amiatt ért kár megfelelő megtérítésének minősül, hogy a T‑54/06. sz. ügyben folytatott eljárás során elhúzódó bizonytalan helyzetben volt.

123.

Már az elején szem előtt kell tartanunk, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint, ha a Törvényszék megállapította valamely kár fennállását, akkor a kérelem korlátain belül kizárólag ő rendelkezik hatáskörrel a kártérítés módjának és mértékének megállapítására. Mindazonáltal ahhoz, hogy a Bíróság bírósági felülvizsgálatot gyakorolhasson a Törvényszék ítéletei felett, azokat megfelelően kell indokolni, és azoknak – valamely kár értékelését illetően – meg kell jelölniük az elfogadott összeg meghatározása céljából figyelembe vett kritériumokat. ( 70 )

124.

Mindezek alapján azon a véleményen vagyok, hogy a megtámadott ítélet ezen a ponton kellő indokkal van ellátva. Először is, a Törvényszék szűkszavúan, de egyértelműen bemutatta azokat az indokait, amelyek alapján arra a következtetésre jutott, hogy a Kendrion által említett nem vagyoni kár egyes fajtái kellőképpen bizonyítva lettek, míg mások nem. Másodszor, a Törvényszék kifejtette, hogy az anyagi kártérítést miért tartotta szükségesnek, harmadszor pedig utalt azokra a kritériumokra, amelyeket figyelembe vett a kártérítés összegének megállapításakor. ( 71 )

125.

Ezenfelül véleményem szerint a Törvényszék nem alkalmazta tévesen a jogot, amikor az említett kritériumokat kiválasztotta, vagy tágabban, amikor a „kártérítés” EUMSZ 340. cikk szerinti fogalmát értelmezte. E tekintetben ismételten hangsúlyozni kell, hogy, amint azt a fenti 106–110. pontban kifejtettem, a nem vagyoni kár után megállapított kártérítésnek semmiképpen nem célja, hogy a felperest ért gazdasági veszteségeket fedezze. Emiatt nincs teljesen kizárva egy pusztán „jelképesnek” tekintett összegű kártérítés. A megtámadott ítélet alapján a Kendrionnak megítélt összeg egyértelműen alacsonynak tűnhet, azonban nem szabad úgy tekinteni, mintha azon pluszköltségek és elmaradt hasznok megtérítése lenne, amelyet az a bizonytalanság okozhatott, amelybe a Kendrion a T‑54/06. sz. ügy eljárásának elhúzódó időtartama alatt került. Ez csupán a Kendriont (szerveit, valamint a társaság egészét) a határidő‑túllépés időszaka alatt ért kényelmetlenség alapján megítélt kártérítés.

126.

A Kendrion állításával szemben a Bíróság Heineken ítélete ( 72 ) nem kötelezi az uniós bíróságokat, hogy az elhúzódó eljárások miatt megítélendő összegeket úgy határozzák meg, hogy a Bizottság által kiszabott bírság összegének bizonyos százalékát vegyék alapul. Az említett ítéletben a Bíróság egyszerűen elutasította a fellebbezők érveit, miszerint a Törvényszék megsértette az egyenlőség és arányosság elvét, amikor a Bizottság által kiszabott bírságot 5%‑kal mérsékelte, egy olyan közigazgatási eljárást követően, amelynek időtartamát maga a Bizottság is túlzottnak tartotta. A Bíróság megjegyezte, hogy a Törvényszék arra vonatkozó korlátlan felülvizsgálati jogkörét gyakorolta, hogy a fellebbezőnek a szóban forgó csökkentést megítélje. A Bíróság rámutatott, hogy a fellebbező releváns kérelmét elbírálták és a társaság a bírság további mérséklését ugyanezen a jogalapon nem kérheti. ( 73 )

127.

Ezenfelül a Bizottság nem kért jogorvoslatot az elsőfokú ítélet e részével szemben. Ezért az, hogy a Bíróság helybenhagyta a megtámadott ítéletet, nem értelmezhető úgy, hogy a Bíróság elfogadta a Törvényszék erre vonatkozó megállapításait. Mindenesetre, még ha úgy értelmeznénk is a Heineken ítéletet, hogy az alátámasztja a Kendrion érvelését, az említett ítélet erre vonatkozóan már nem tekintendő érvényes ítélkezési gyakorlatnak. Valójában a Törvényszék ítéletében egy olyan megközelítést követett, amelyet egyértelműen a Bíróság Baustahlgewebe ítélete inspirált. ( 74 ) Azonban mintegy két évvel a Heineken ítélet után a Bíróság kifejezetten és egyértelműen megsemmisítette a Baustahlgewebe ítélkezési gyakorlatot. ( 75 ) A Bíróság 2013. november 26‑i ítéletének alapjául szolgáló eljárásban is eredménytelenül hivatkozott a Kendrion egy hasonló érvre. ( 76 ) Nem látom indokoltnak, hogy ebben a kérdésben most más következtetést kelljen levonnunk.

128.

E körülmények között a Bíróság a fellebbezési eljárásban nem vizsgálhatja felül a megtámadott ítélet 135. pontjában szereplő azon megállapítást, miszerint a Kendriont méltányosan 6000 eurós kártérítésben kell részesíteni az őt ért nem vagyoni kár miatt. ( 77 ) Következésképpen a Bíróság nem helyezheti egyszerűen hatályon kívül a Törvényszéknek a nem vagyoni kár miatti kártérítés összegére vonatkozó értékelését és állapíthat meg maga egy méltányos kártérítést.

129.

Következésképpen a Kendrion negyedik fellebbezési jogalapját el kell utasítani.

130.

A megtámadott ítélet 44–63. pontjával szembeni első fellebbezési jogalapjával a Kendrion azt állítja, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, amikor megállapította, hogy az eljárás (amely összesen megközelítőleg öt évig és kilenc hónapig tartott), amely a 2011. november 16‑i T‑54/06 ítélethez vezetett, 20 hónappal meghaladta az ilyen ügyekben való ítélethozatal esetében észszerű időt. A Kendrion véleménye szerint az ilyen ügyfajták esetén a leghosszabb észszerű időtartamnak két és fél évnek kell lennie. E tekintetben az EJEB ítélkezési gyakorlatára és az igazságszolgáltatás hatékonyságával foglalkozó európai bizottság (CEPEJ) 2012. évi jelentésére hivatkozik. ( 78 ) Ezenfelül a Kendrion azt is kifogásolja, hogy a Törvényszék csak az eljárás írásbeli szakaszának vége és az eljárás szóbeli szakaszának megnyitása közötti időtartamra figyelt, míg az eljárás teljes időtartamát figyelembe kellett volna vennie.

131.

Az Európai Unió azt állítja, hogy a Törvényszék helyesen értékelte a határidő‑túllépést, és arra kéri a Bíróságot, hogy utasítsa el a Kendrion első fellebbezési jogalapját.

132.

A Kendrion által előterjesztett érvek némelyikével egyetértek. Ugyanakkor a megtámadott ítélet alaposabb vizsgálatából kiderül, hogy a Törvényszék nem követte el a Kendrion által állított téves jogalkalmazást.

133.

Kiindulásképpen hangsúlyoznom kell, hogy egyetértek a Kendrionnal abban, hogy a Törvényszéknek, amikor korábbi eljárások esetleges elhúzódásával kapcsolatos kérdéseket vizsgál, először mindenképpen az eljárás teljes időtartamát kell megnéznie. Valóban erőltetett dolog lenne, ha megpróbálnánk a teljes eljárást különböző szakaszokra bontani, hogy a többi szakasztól „klinikailag elszigetelten” értékeljük az egyes szakasz vagy szakaszok időtartamának észszerűségét. Másfelől az eljárás különböző szakaszaiban jelentkező kisebb késedelem jelentéktelennek tűnhet, ha külön‑külön vizsgáljuk, azonban együttesen a teljes eljárás észszerű elhúzódásához vezethet. ( 79 ) Hasonlóképpen, nem zárható ki, hogy az eljárási szakaszok egyikénél fennálló jelentős késedelmet kiegyenlít az eljárás egy másik szakaszának gyorsabb ügykezelése.

134.

Például az eljárás írásbeli szakaszának vége és az eljárás szóbeli szakaszának megnyitása között eltelt jelentős idő nem feltétlenül jelenti, hogy a teljes eljárás időtartama is jelentős lesz. Ezzel szemben a két szakasz közötti viszonylag rövid időtartam nem zárja ki annak lehetőségét, hogy a teljes eljárás meghaladja az észszerű időtartamot. Mindez attól függ, hogy az ügy elbírálására hatáskörrel rendelkező bírósági tanács hogyan szervezte meg a munkát, és ennek megfelelően hogyan alakul az eljárás.

135.

Egy tanács dönthet úgy, hogy a tárgyalást megelőzően a lehető legnagyobb mértékben „előkészíti” az ügyet, vagy ellenkezőleg, úgy, hogy az írásbeli szakasz lezárásához közeli időpontban tart tárgyalást, a munka jelentős részét a tárgyalás után befejezve. Az e lehetőségek közötti választás több tényezőtől függhet: az ítélkező bírósági tanácsban ülésező bírák munkamódszerétől, az adott pillanatban őket terhelő munka mennyiségétől, valamint az egyes ügyek különös jellemzőitől (például attól, hogy sok kérdés vár‑e megválaszolásra a tárgyaláson).

136.

Az írásbeli és a szóbeli szakasz közötti rövid időszak kevésbé segít a feleken, ha azt követően különösen hosszúra nyúlik az ítélethozatal. Ezzel szemben, ha az írásbeli és a szóbeli szakasz között a rendesnél hosszabb idő telik el, az megtérülhet, ha később ennek köszönhetően a tanácskozás gyorsabb lesz.

137.

Mindemellett, ha egy ügy elbírálása során jelentős időszakok telnek el teljes tétlenséggel, az nyilvánvalóan erősen arra utalhat, hogy az eljárás észszerű időtartamát meghaladták. Ugyanakkor egy olyan időszak, amely a felek számára tétlenségnek tűnik, nem feltétlenül az.

138.

Ez különösen igaz az írásbeli szakasz vége és a szóbeli szakasz eleje közötti időszakra. Ezen időszak során több fontos tevékenységre kerül sor, még akkor is, ha a feleket ezekről nem tájékoztatják (és e tevékenységek némelyikéről a feleket az uniós bíróságok tanácskozásának titkossága miatt nem is lehet tájékoztatni). ( 80 ) A szükséges fordítások véglegesítésén kívül egyebek mellett ebben az eljárási szakaszban kerül sor arra, hogy az előadó bíró benyújt egy előzetes jelentést a Törvényszékhez, amely tartalmazza a kereset által felvetett, ténybeli és jogi szempontból releváns kérdések elemzését, és javaslatokat tartalmaz arra nézve, hogy szükséges‑e pervezető intézkedés vagy bizonyításfelvétel, továbbá az eljárás szóbeli szakaszának lefolytatására, valamint arra nézve, hogy az ügyet a nagytanács vagy a Törvényszék eltérő számú bíróval eljáró tanácsa elé utalják‑e, adott esetben pedig egyesbírónak adják‑e át. ( 81 )

139.

Nehéz túlbecsülni egy ilyen dokumentum fontosságát az eljárás szempontjából. Ugyancsak lehetetlen elsőre felmérni, hogy az egyes ügyekben mennyi időre van szükség az említett dokumentum elkészítéséhez: a megszövegezés előtt az előadó bírónak alaposan át kell gondolnia az ügyben felmerült jogi kérdéseket, hogy meg tudja határozni az elemzés menetét, valamint azokat a pontokat, amelyek további megfontolást vagy pontosítást igényelnek. ( 82 ) Az ügy további kezelésére vonatkozó javaslata az előzetes jogi elemzésén alapul.

140.

Emellett a Bíróság esetleges tétlensége az eljárás valamely pontján nem az egyetlen olyan elem ebben az összefüggésben, amelyet figyelembe kell venni. A Charta 47. cikke alkalmazásában valamely ügy gyenge hatékonyságú kezelése ugyanúgy elfogadhatatlan. Hogy csak néhány példával éljek: erre sor kerülhet akkor, ha az uniós bíróságokon belüli személyzeti vagy szervezeti problémák miatt az eljárási dokumentumok szükséges fordítása elhúzódik. ( 83 ) Ez akkor is előfordulhat, ha a bírák a hosszú időszak alatt gyakori és ismételt kísérletek ellenére sem tudnak megegyezni az eljárást befejező határozat szövegében. Továbbá az ügyet tárgyaló tanács összetételében többszörös vagy egymás utáni változások történhetnek, és így az említett tanács tagjai kénytelenek újra elvégezni olyan munkát, amit már elvégeztek. E körülmények mindegyike esetén az eljárás olyan okok miatt elhúzódhat, amelyek nem róhatók fel a feleknek, és kétségtelenül nem érinthetik a feleknek a gyors bírósági tárgyaláshoz való jogát.

141.

Ezért egyetértek a Kendrionnal abban, hogy főszabály szerint az annak eldöntéséhez szükséges elemzésnek, hogy a korábbi eljárások meghaladtak‑e egy észszerű időtartamot, rendesen az eljárások teljes hosszát kell figyelembe vennie. Általában a hangsúlyt nem lehet kizárólag vagy elsősorban a tétlenség potenciális időszakaira, és különösen az eljárás írásbeli szakaszának vége és az eljárás szóbeli szakaszának megnyitása közötti időtartamra helyezni.

142.

Ugyanakkor a jelen ügyben nem lehet azzal vádolni a Törvényszéket, hogy elhanyagolta volna az eljárás többi szakaszát. A megtámadott ítélet 62. pontjában a Törvényszék megállapította, hogy „a T‑54/06. sz. ügy iratanyagának vizsgálata nem fedett fel egyetlen olyan körülményt sem, amely lehetővé tenné annak megállapítását, hogy egyrészt a keresetlevél benyújtásának időpontja és a viszonválasz benyújtásának időpontja, másrészt pedig az eljárás szóbeli szakaszának megnyitása és a[z ítélet] kihirdetése között igazolatlan tétlenségi időszak következett volna be”.

143.

Következésképpen a Törvényszék megfelelően vizsgálta a Bíróság tevékenységét (vagy tétlenségét) a teljes eljárás alatt. A Törvényszék elemzését azért az eljárás egy konkrét szakaszára összpontosította, mivel az ügy tényállásából az derült ki, hogy az eljárást késleltető problémák ez időszak alatt merültek fel. Tulajdonképpen a 2013. november 26‑i ítéletében a Bíróság már megállapította, hogy az eljárás írásbeli szakaszának vége és az eljárás szóbeli szakaszának megnyitása közötti időszak, amely megközelítőleg 3 évig és 10 hónapig tartott, „nem magyarázható az ügy körülményeivel, legyen szó akár az ügy bonyolultságáról, a felek magatartásáról vagy akár eljárási nehézségek felmerüléséről.” ( 84 )

144.

Mindezek fényében, bár nem helytelenek a Kendrion állításai arra vonatkozóan, hogy a Törvényszéknek milyen módszert kellene alkalmaznia egy olyan elemzésben, mint amelyet a jelen ügyben végzett, a Törvényszékkel szembeni kifogás a megtámadott ítélet téves értelmezéséből ered.

145.

Végezetül Kendrion azon állítását, miszerint az ilyen ügyfajták esetén a Törvényszék előtt a leghosszabb észszerű időtartamnak két és fél évnek kell lennie, tarthatatlannak tartom.

146.

Először is, a Kendrion azzal érvel, hogy ez a határidő az EJEB ítélkezési gyakorlatából nyilvánvalóan kitűnik. Ugyanakkor nem hivatkozott konkrét ítélkezési gyakorlatra. A strasbourgi bíróság ítélkezési gyakorlatának gyors áttekintése ehelyett azt mutatja, hogy az egyes ügyeket a saját jellemzőik alapján értékelik; az említett bíróság nem szívesen határoz meg szigorú vagy rögzített küszöbértékeket. ( 85 )

147.

Emellett, függetlenül attól, hogy milyen érték tulajdonítandó egy ilyen dokumentumnak, az említett CEPEJ jelentésben sem találok semmit, amely egyértelműen alátámasztaná a Kendrion érvelését. Először is, megjegyzem, hogy egy ilyen jelentés arra szolgál, hogy a nemzeti szintű bírósági eljárásokkal kapcsolatos megfontolásokat tükrözze. Az uniós bíróságok előtti eljárások – többnyelvű környezetükkel együtt – más keretek között működnek, mint a nemzeti bíróságok. Másodszor, a jelentés azon pontjában, amelyre a Kendrion hivatkozott, csupán az szerepel, hogy a nem bonyolult ügyekben általában a két év hosszúságú eljárás tekinthető elfogadhatónak. A jelentés ezután kimondja, hogy a bonyolult esetekben az EJEB elfogadhat egy kiegészítő időszakot, azonban az említett bíróság figyelembe veszi az esetleges tétlen időszakokat. Véleményem szerint a dokumentum félreértelmezését jelentené, ha úgy értelmeznénk, hogy egy ilyen jelentés azt állítja, hogy a Törvényszék előtti eljárás, legyen az bármilyen bonyolult, semmilyen körülmények között nem haladhatja meg a két és fél évet.

148.

Ezen okokból kifolyólag azon a véleményen vagyok, hogy a Kendrion első fellebbezési jogalapját is el kell utasítani.

149.

Amennyiben a Bíróság egyetért az értékelésemmel, az Európai Unió fellebbezésének helyt kell adni és a megtámadott ítélet rendelkező részének 1) pontját ennek megfelelően hatályon kívül kell helyezni.

150.

Mivel a Bíróság rendelkezésére álló tények és az előtte kölcsönösen kifejtett álláspontok ismeretében lehetségesnek tartom, hogy a Bíróság végleges ítéletet hozzon ebben a kérdésben, azt javasolom, hogy a Bíróság utasítsa el a Kendrion kártérítési kérelmét a T‑54/06, Kendrion kontra Európai Bizottság ügyben történő észszerű időn belüli határozathozatalon túli időszakra vonatkozó bankgarancia‑költségek fizetése miatt fellépő vagyoni kár vonatkozásában.

151.

A Kendrion fellebbezését teljes egészében el kell utasítani.

152.

Az eljárási szabályzat 138. cikkének (1) bekezdése alapján a Bíróság a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte.

153.

Ha a Bíróság egyetért a fellebbezésekkel kapcsolatos értékelésemmel, akkor az eljárási szabályzat 137., 138. és 184. cikkével összhangban a Kendriont kötelezni kell a jelen eljárás költségeinek megfizetésére. Véleményem szerint az elsőfokú eljárás költségeit a Törvényszék által meghatározottak szerint kell viselni. Az Európai Bizottságnak magának kell viselnie a mindkét fokon felmerült saját költségeit.

154.

A fenti megfontolásokra tekintettel azt javasolom, hogy a Bíróság: