1.

Ez a második alkalom arra, hogy a Bíróságnak előzetes döntéshozatal keretében értelmeznie kell a 2002/47/EK irányelv ( 2 ) rendelkezéseit.

2.

A Private Equity Insurance Group ítélet ( 3 ) alapját képező első ügyben a Bíróságnak a biztosíték nyújtójának (a továbbiakban: a biztosíték nyújtója) fizetésképtelensége esetén a biztosíték elfogadóját (a továbbiakban: a biztosíték elfogadója) megillető jogokat kellett tisztáznia. A jelen ügyben a 2002/47 irányelv olyan helyzetben való értelmezésére vonatkozó kérdéseket kell megválaszolnia, amikor a biztosíték elfogadójával szemben fizetésképtelenségi eljárás indult.

3.

Közelebbről az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első két kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság arra vár választ, hogy a 2002/47 irányelv megköveteli‑e, hogy a biztosíték elfogadója a vele szemben megindított fizetésképtelenségi eljárás ellenére jogosult vagy köteles legyen a pénzügyi biztosíték érvényesítésére. A harmadik kérdésével ez a bíróság arra kérdez rá, hogy alkalmazható‑e a biztosíték nyújtója javára az e fizetésképtelenségi eljárásban részt vevő többi hitelezővel kapcsolatos bánásmódtól eltérő megkülönböztetett bánásmód annak érdekében, hogy a biztosíték nyújtója ténylegesen visszaszerezhesse a biztosíték elfogadója által fel nem használt pénzügyi biztosítékot.

4.

A 2002/47 irányelv 2. cikke (1) bekezdésének c) pontja kifejti, hogy az „értékpapírokból álló [helyesen: korlátolt dologi jog útján nyújtott] pénzügyi biztosítékról szóló megállapodás” olyan megállapodás, amely szerint a biztosíték nyújtója a biztosíték elfogadójának javára vagy részére korlátolt dologi jog útján nyújt pénzügyi biztosítékot, és amely esetében a pénzügyi biztosíték teljes vagy korlátozott tulajdonjoga vagy a vele járó teljes rendelkezési jog a biztosíték nyújtójánál marad, amikor a korlátolt dologi jogot létrehozzák.

5.

A 2002/47 irányelvnek „A pénzügyi biztosítékról szóló megállapodások érvényesítése” címet viselő 4. cikke az (1) és (5) bekezdésében így rendelkezik:

„(1)   A tagállamok biztosítják, hogy az érvényesítési eljárás bekövetkeztekor [helyesen: a kielégítési jog megnyílásakor] a biztosíték elfogadója képes legyen az értékpapírokból álló [helyesen: a korlátolt dologi jog útján nyújtott] pénzügyi biztosítékról szóló megállapodás alapján az abban megállapodott feltételek szerint nyújtott bármiféle pénzügyi biztosítékot az alábbi módok valamelyikén érvényesíteni:

[…]

(5)   A tagállamok biztosítják, hogy a pénzügyi biztosítékról szóló megállapodás saját feltételei szerint hatályosulhasson, függetlenül a biztosíték nyújtója vagy a biztosíték elfogadója ellen megindított vagy folytatott felszámolási eljárástól vagy átszervezési intézkedésektől.”

6.

Kitűnik, hogy a 2002/47 irányelv 2. cikke (1) bekezdése c) pontjának átültetése során a litván jogalkotó „korlátolt dologi jog útján nyújtott pénzügyi biztosítékról szóló megállapodás” helyett „tulajdonjog átruházása nélkül nyújtott pénzügyi biztosítékról szóló megállapodásra” hivatkozott. A Lietuvos Respublikos finansinio užtikrinimo susitarimų įstatymas (a pénzügyi biztosítékról szóló megállapodásokról szóló litván törvény) 2. cikkének (8) bekezdése kimondja:

„»Tulajdonjog átruházása nélkül nyújtott pénzügyi biztosítékról szóló megállapodás«: olyan megállapodás, amely szerint a biztosíték nyújtója a biztosíték elfogadójának javára vagy részére a fedezett pénzügyi kötelezettségek teljesítését biztosító pénzügyi biztosítékot nyújt, és amely esetében a pénzügyi biztosíték teljes vagy korlátozott tulajdonjoga a biztosíték nyújtójánál marad”.

7.

A pénzügyi biztosítékról szóló megállapodásokról szóló litván törvény 9. cikkének (3) és (8) bekezdése előírja:

„(3)   A kielégítési jog megnyílásakor a biztosíték elfogadója egyoldalúan jogosult a tulajdonjog átruházása nélkül nyújtott pénzügyi biztosítékról szóló megállapodás alapján nyújtott pénzügyi biztosíték érvényesítésére az alábbi módokon, az említett megállapodásban foglalt feltételeknek megfelelően:

[…]

(8)   A pénzügyi biztosítékról szóló megállapodás az abban foglalt időbeli hatállyal lép életbe, nem érintve az esetleges felszámolási eljárásokat vagy átszervezési intézkedéseket, amelyeket a biztosítékot nyújtóval vagy a biztosítékot elfogadóval szemben foganatosítanak.”

8.

2011‑ben és 2012‑ben az UAB aviacijos kompanija (a továbbiakban: Aviabaltika) és az AB bank (a továbbiakban: Ūkio bankas) két biztosítéki megállapodást kötött egymással, amelynek értelmében az Aviabaltika szerződéses partnerei biztosítékokat kaptak (a továbbiakban: 2011. és 2012. évi szerződés). Az Aviabaltika a kötelezettségei biztosítékaként az Ūkio bankasnál nyitott bankszámláján található pénzeszközöket nyújtotta.

9.

E szerződések megkötését követően az Ūkio bankas és a Commerzbank AG társaság viszontbiztosítéki megállapodásokat kötött egymással, amely alapján a Commerzbank biztosítékot adott a State Bank of Indiának. Ez utóbbi biztosítékot adott a biztosítékok kedvezményezettjeinek, vagyis az Aviabaltika szerződéses partnereinek.

10.

2013 májusában az Ūkio bankasszal szemben fizetésképtelenségi eljárás indult.

11.

Az Aviabaltika nem teljesítette a kötelezettségeit azon szerződéses partnerei felé, akik a 2011. és 2012. évi szerződés értelmében a biztosítékok kedvezményezettjei voltak.

12.

2014‑ben e szerződéses partnerek egyikének kérésére a Commerzbank a viszontbiztosítéki megállapodás alapján teljesítette a kötelezettségeit. Ezt követően a Commerzbank lehívott bizonyos pénzösszegeket az Ūkio bankas által a viszontbiztosítékok fedezésére létrehozott számláról.

13.

Mindeközben a Kaunas apygardos teismas (Kaunas megyei bíróság, Litvánia) engedélyezte az Aviabaltika Ūkio bankasszal szembeni követelésének a hitelezői követelések közé történő felvételét, amely követelés a pénzügyi biztosítékról szóló megállapodás alapján biztosíték címén elhelyezett pénzösszegekből eredt.

14.

Az Ūkio bankas, miután teljesítette a Commerzbank felé fennálló kötelezettségeit, levonta az Aviabaltika nevére nyitott számlán található pénzösszegből a Commerzbank által levont összeg egy részét. E pénzösszegek a betétbiztosításról szóló litván rendelkezések alapján kapott kártérítést foglalták magukban. Az alapügyben az Ūkio bankas azt kéri, hogy az Aviabaltika fizesse meg a 2011. és 2012. évi szerződés értelmében még neki járó fennmaradt összeget és kamatait.

15.

E jogvita keretében az Aviabaltika azt állítja, hogy az Ūkio bankasnak oly módon kellett volna keresnie követelései kielégítését, hogy leemeli a pénzeszközt a biztosíték fedezetére nyitott számláról. Másfelől az Aviabaltika úgy véli, hogy nem fogja tudni visszakapni az Ūkio Bankasszal szemben indított fizetésképtelenségi eljárásban az e bank által nem érvényesített pénzügyi biztosítékot. Az Aviabaltika állítása szerint, amennyiben a nemzeti bíróságok helyt adnak az Ūkio bankas kérelmének, úgy arra ítélik őt, hogy gyakorlatilag másodszor is megfizessen e bank részére egy, a fenti pénzeszközöknek megfelelő összeget.

16.

Ezzel szemben az Ūkio bankas arra hivatkozik, hogy a fizetésképtelenségi eljárás megindítását követően tiltott volt számára az ezen eljárás megindítását megelőzően ki nem fizetett pénzügyi kötelezettség teljesítése. Az Ūkio bankas rámutat továbbá, hogy a fizetésképtelenségi eljárás megindítását követően az Aviabaltika nevére a biztosíték fedezetére nyitott bankszámlán található pénzösszegek e bank felszámolási vagyonának részét képezik, és ezáltal már nem használhatók fel a követelései kielégítésére.

17.

A Kaunas apygardos teismas (Kaunas megyei bíróság) 2015. december 14‑i ítéletével teljes egészében helyt adott az Ūkio bankas által a 2011. és 2012. évi szerződésre vonatkozóan beterjesztett kérelmeknek.

18.

A Lietuvos apeliacinis teismas (Litvánia fellebbviteli bírósága) 2016. május 31‑i ítéletében helybenhagyta a 2015. december 14‑i ítéletet.

19.

Az Aviabaltika felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a Lietuvos Aukščiausiasis Teismashoz (legfelsőbb bíróság).

20.

E körülményekre figyelemmel a Lietuvos Aukščiausiasis Teismas (legfelsőbb bíróság) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:

21.

Írásbeli észrevételeket az Aviabaltika, az Ūkio bankas, a litván kormány, valamint az Európai Bizottság nyújtott be, amely felek a 2018. január 18‑án tartott tárgyaláson is megjelentek.

22.

Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság arra vár választ, hogy a 2002/47 irányelv 4. cikkének (5) bekezdése kötelezi‑e a tagállamokat arra, hogy tegyék lehetővé a biztosíték elfogadója számára a biztosíték nyújtójával szemben fennálló igénye kielégítése céljából a korlátolt dologi jog útján nyújtott pénzügyi biztosítékról szóló megállapodás érvényesítését, ha a kielégítési jog megnyílása azt követően történt, hogy a biztosíték elfogadója elleni fizetésképtelenségi eljárás már megindult. Igenlő válasz esetén e bíróság arra vár választ, hogy a 2002/47 irányelv meghatározza‑e azt, hogy milyen módon kell biztosítani a pénzügyi biztosítékról szóló megállapodás érvényesítésének lehetőségét a biztosíték elfogadójának fizetésképtelensége esetén.

23.

Jóllehet az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdés szövegéből kiderül, hogy a kérdést előterjesztő bíróság a két kérdést azonosnak tekinti, meg kell jegyezni, hogy a biztosíték elfogadója számára a pénzügyi biztosítékról szóló megállapodás fizetésképtelenség esetén történő érvényesítésének lehetőségét biztosító kötelezettség fennállására irányuló kérdés megelőzi azt a kérdést, amely e lehetőség biztosításának módjára vonatkozik.

24.

Emellett bizonyos, hogy a kérdést előterjesztő bíróság azt kérdezi az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdéssel összefüggésben, hogy a 2002/47 irányelv egyenlőségjelet tesz‑e a megállapodást aláíró másik fél fizetésképtelensége esetén a biztosíték nyújtóját és elfogadóját megillető jogok között. Ugyanakkor kitűnik, hogy ezzel a kérdéssel ez a bíróság lényegében azt kívánja tisztázni, hogy a pénzügyi biztosítékot érvényesítheti‑e a biztosíték elfogadója, ha vele szemben fizetésképtelenségi eljárás van folyamatban.

25.

Ahhoz, hogy erre e kérdésre választ tudjak adni, először is azzal foglalkozom, hogy a tagállamok kötelesek‑e lehetővé tenni a biztosíték elfogadója számára fizetésképtelensége esetén a pénzügyi biztosíték érvényesítését. Ezt követően a 2002/47 irányelvet elemzem majd annak megállapítása érdekében, hogy ez az irányelv meghatározza‑e azt a módot, ahogyan a pénzügyi biztosíték érvényesítésének lehetőségét biztosítani kell.

26.

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelemből kiderül, hogy a kérdést előterjesztő bíróság eddigi ítélkezési gyakorlatában még nem foglalkozott a jelen ügyben felvetődött kérdéssel, amely egy pénzügyi biztosítékról szóló megállapodás érvényesítésére vonatkozik olyan esetben, amikor a kielégítési jog megnyílása azt követően történt, hogy a biztosíték elfogadója elleni fizetésképtelenségi eljárás már megindult. Ugyanakkor ez a bíróság hasonló problémával már foglalkozott olyan, pénzügyi biztosíték visszafizetéséről szóló ügyekkel összefüggésben, amelyekben a visszafizetést a biztosíték elfogadójával szemben megindult felszámolási eljárás megindítását követően annak ellenére kérték, hogy a pénzügyi biztosítékról szóló megállapodás szerinti kielégítési jog még nem nyílt meg.

27.

A litván ítélkezési gyakorlatnak megfelelően a pénzösszeg bankszámlára történő átutalásával a biztosíték nyújtója elveszíti e pénzösszeg feletti tulajdonjogát, és a bankkal szemben követelése keletkezik az átutalt pénzösszeg visszafizetésére. Ráadásul ezen ítélkezési gyakorlat szerint a korlátolt dologi jog útján nyújtott pénzügyi biztosítékról szóló megállapodás megkötése és a számlán található összeg garancia címén történő elhelyezése következtében az ezen összegek visszafizetésére vonatkozó követelés biztosítékként szolgál.

28.

Másfelől a fizetésképtelenségre vonatkozó nemzeti rendelkezések megtiltják minden olyan kötelezettség teljesítését, amelynek teljesítésére a fizetésképtelenségi eljárás kezdetéig nem került sor.

29.

Márpedig, noha a pénzügyi biztosítékokra vonatkozó nemzeti rendelkezések előírják, hogy egy fizetésképtelenségi eljárás megindítása nem jár a biztosíték elfogadóját megillető jogok korlátozásával, ugyanakkor nem biztosítanak hasonló védelmet a biztosíték nyújtója számára.

30.

A releváns nemzeti jogi szabályozás ugyanis nem jogosítja fel a biztosíték nyújtóját arra, hogy – legalább a fizetésképtelenségi eljárás keretein kívül – a biztosíték elfogadójával szembeni fizetésképtelenségi eljárás megkezdését követően visszaszerezze a pénzügyi biztosítékot.

31.

E körülmények között a kérdést előterjesztő bíróság rámutat, hogy az aggodalmai abból adódnak, hogy a 2002/47 irányelv nem határozza meg egyértelműen a biztosíték nyújtóját a biztosíték elfogadójával szembeni felszámolási eljárás megindítása esetén megillető jogok terjedelmét. Ugyanakkor úgy véli, hogy a Private Equity Insurance Group ítéletben ( 4 ) a Bíróság a 2002/47 irányelvet úgy értelmezte, hogy azzal lényegében ellentétes, ha egy fizetésképtelenségi eljárás joghatásokkal jár a pénzügyi biztosítékról szóló megállapodásokra.

32.

Ennélfogva a kérdést előterjesztő bíróság kérdése arra irányul, hogy a jelen ügy körülményei között milyen kapcsolat áll fenn a korlátolt dologi jog útján nyújtott pénzügyi biztosítékról szóló megállapodás rendszere és a fizetésképtelenségre vonatkozó nemzeti szabályok között.

33.

Az Ūkio bankas úgy véli, hogy nem kell választ adni az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdés azon részére, amely a jelen ügy körülményei között a biztosíték elfogadóját megillető azon jogra vonatkozik, hogy igényét a pénzügyi biztosíték útján elégítse ki. Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdés ezen része egy olyan különleges helyzetre vonatkozik, amelyben az adós – a bankszámla megléte következtében létrejött jogviszonyban (a bank) – a pénzügyi biztosíték nyújtásával létrejött jogviszonyban a biztosíték elfogadójának felel meg. Márpedig a bankok és a bankszámla‑tulajdonosok közötti jogviszonyokat kizárólag a nemzeti jog szabályozza, és azok nem tartoznak a 2002/47 irányelv hatálya alá.

34.

A litván kormány szerint a 2002/47 irányelv 4. cikkének (5) bekezdése alapján a tagállamok nem kötelesek biztosítani, hogy a biztosíték elfogadója a vele szembeni fizetésképtelenségi eljárás megindítását követően a pénzügyi biztosítékból elégíthesse ki az igényét. E kormány szerint a 2002/47 irányelv 4. és 8. cikke a biztosíték elfogadójának védelmét szabályozza a biztosíték nyújtójával szembeni fizetésképtelenségi eljárás megindítása esetén. Ez annál is inkább így van, mivel a 2002/47 irányelv csak minimális szinten szabályozza a biztosíték nyújtójának jogait.

35.

Ezzel szemben a Bizottság véleménye szerint a 2002/47 irányelv 4. cikkének (5) bekezdése a pénzügyi biztosítékról szóló megállapodásban részes mindkét felet védi a fizetésképtelenségi eljárás hatásaival szemben.

36.

Az Aviabaltika úgy véli, hogy a 2002/47 irányelv 4. cikkének (5) bekezdése világosan és egyértelműen feljogosítja a biztosíték elfogadóját arra, hogy a vele szemben megindított fizetésképtelenségi eljárás ellenére érvényesítse a pénzügyi biztosítékot, ha a kielégítési jog megnyílására ezen eljárás megindítását követően került sor.

37.

A 2002/47 irányelv 4. cikkének (5) bekezdése értelmében a „tagállamok biztosítják, hogy a pénzügyi biztosítékról szóló megállapodás saját feltételei szerint hatályosulhasson, függetlenül a biztosíték nyújtója vagy a biztosíték elfogadója ellen megindított vagy folytatott felszámolási eljárástól vagy átszervezési intézkedésektől”.

38.

Véleményem szerint a 2002/47 irányelv 4. cikke (5) bekezdésének szövege nem hagy semmilyen kétséget afelől, hogy ez a rendelkezés azokra a helyzetekre vonatkozik, amelyekben egy fizetésképtelenségi eljárás indult meg a biztosíték elfogadójával vagy nyújtójával szemben. ( 5 ) Ennélfogva ezen irányelv 4. cikke (5) bekezdésének szövege egyértelmű arra vonatkozóan, hogy a tagállamok olyan jogi keretet kötelesek előírni, amely biztosítja, hogy a pénzügyi biztosítékról szóló megállapodást az abban meghatározott feltételeknek megfelelően lehessen érvényesíteni, függetlenül attól, hogy a biztosíték elfogadójával szemben fizetésképtelenségi eljárás indult.

39.

Ugyanakkor e megállapítások alapján nem lehet eldönteni, hogy a tagállamok kötelesek‑e olyan szabályozást elfogadni, amelynek alkalmazásában a pénzügyi biztosíték nem képezi részét a biztosíték elfogadójának fizetésképtelensége esetén a felszámolási vagyonnak.

40.

A litván kormány szerint a pénzügyi biztosíték kizárása azon eszközök köréből, amelyek a biztosíték elfogadójának felszámolási vagyonába kerülnek, nem tekinthető a 2002/47 irányelv megfelelő átültetéséhez elengedhetetlen intézkedésnek. Másfelől e kormány rámutat, hogy a hitelintézetnél pénz formájában elhelyezett pénzügyi biztosíték a 2014/49/EU irányelv ( 6 ) hatálya alá is tartozik. Ez az irányelv a pénzügyi biztosítékot nem említi sajátos jogállású intézményként. E biztosíték betétként élvez védelmet, és mint a többi betét, a hitelintézet felszámolási vagyonának részét képezi.

41.

Ugyanezen gondolatmenet mentén az Ūkio bankas megjegyzi, hogy az uniós jogban nincs olyan általános elv, amely előírná a más személytől kapott vagyontárgynak a saját vagyontól elkülönült őrizetét. Amennyiben az uniós jogalkotó ezt a megoldást választotta volna, akkor erre vonatkozóan pontos és kifejezett szabályt fogadott volna el. Az Ūkio bankas álláspontja alátámasztására a másodlagos uniós jog több jogi aktusára hivatkozik.

42.

A litván kormány és az Ūkio bankas álláspontjával ellentétben az Aviabaltika és a Bizottság úgy véli, hogy a korlátolt dologi jog útján nyújtott pénzügyi biztosíték címén elhelyezett pénzösszeg nem vezethet ezen összegnek a biztosíték elfogadója aktív vagyonába történő beolvasztásához.

43.

Közelebbről az Aviabaltika vitatja azt az előfeltételezést, amelyen az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdés alapul. A jelen ügyben ugyanis a pénzügyi biztosíték címén elhelyezett pénzösszegek szerinte nem részei a biztosíték elfogadója vagyonának.

44.

A Bizottság ebben a kérdésben részletesebb véleményt formál. Úgy látja, hogy a 2002/47 irányelv keretében a pénzügyi biztosítékról szóló megállapodások két típusát kell megkülönböztetni, azaz a korlátolt dologi jogot biztosító megállapodásokat és a tulajdonjog átruházásával járó megállapodásokat. A Bizottság szerint a korlátolt dologi jog útján nyújtott pénzügyi biztosítékról szóló megállapodás alapján létrejövő pénzügyi biztosíték nem tartozhat a biztosíték elfogadójának aktív vagyonába ez utóbbi felszámolása esetén. A Bizottság rámutat, hogy a szóban forgó irányelv tervezetébe egy (13) preambulumbekezdést vezetett be, amelynek második mondata a korlátolt dologi jog útján nyújtott pénzügyi biztosítékról szóló megállapodások vonatkozásában úgy rendelkezett, hogy a biztosíték nyújtója jogosult az elkülönített pénzösszeg tulajdonjogának fenntartására és e jogának védelmére a biztosíték elfogadójának fizetésképtelensége esetén. ( 7 ) Jóllehet a 2002/47 irányelv tervezete (13) preambulumbekezdése második mondatának rendelkezései nem kerültek bele a 2002/47 irányelvbe, a pénzügyi biztosítékról szóló megállapodások két kategóriára osztása fennmaradt. A Bizottság véleménye szerint ugyanis egy olyan értelmezés, mely szerint a biztosíték nyújtója elveszíti a tulajdonjogát a korlátolt dologi jog útján nyújtott pénzügyi biztosítékról szóló megállapodás keretében rendelkezésre bocsátott pénz felett, ellehetetlenítené a megállapodások két típusa közötti különbséget.

45.

Mindenekelőtt meg kell jegyezni, hogy az Aviabaltika és a Bizottság észrevételeikben nem a biztosíték elfogadójának felszámolási vagyonát, hanem annak aktív vagyonát említik. Úgy tűnik ugyanis, hogy az Aviabaltika és a Bizottság szerint a jelen ügyben nem kellene felmerülnie annak a kérdésnek, hogy a felszámolási vagyonon kívül tartható‑e a pénzügyi biztosíték, mivel korlátolt dologi jog útján nyújtott pénzügyi biztosítékról van szó.

46.

Valóban, a jogelmélet kifejtette, hogy a 2002/47 irányelv értelmében vett, korlátolt dologi jog útján nyújtott pénzügyi biztosítékról szóló megállapodás esetén a biztosíték elfogadójának hitelezői nem tarthatnak igényt a pénzügyi biztosítékként elhelyezett pénzösszegre, mivel ez valójában nem tartozik a biztosíték elfogadójának vagyonához. ( 8 )

47.

Márpedig kitűnik, hogy a jelen ügyben nem erről van szó. Az előzetes döntéshozatal iránti kérelemből kiderül, hogy a litván jog értelmében a pénzösszegnek a bankszámlára történő átutálása az e pénzösszeg feletti tulajdonjog megszűnésével jár.

48.

Másfelől a litván kormány a Bíróság által a tárgyaláson feltett kérdésre válaszul azt nyilatkozta, hogy ha a biztosítékot a biztosíték elfogadójánál nyitott számlára pénzben utalják át, a tulajdonjog átruházásával nyújtott biztosítékról szóló megállapodás és a korlátolt dologi jog útján nyújtott pénzügyi biztosítékról szóló megállapodás közötti megkülönböztetés alapja a szóban forgó számla tulajdonosa. Ha e számlát a biztosíték nyújtója nevére nyitják, korlátolt dologi jog útján nyújtott pénzügyi biztosítékról szóló megállapodásról van szó, míg abban az esetben, ha a biztosíték elfogadója a számlatulajdonos, tulajdonjog átruházásával nyújtott pénzügyi biztosítékról szóló megállapodásról beszélhetünk.

49.

Ennek megfelelően úgy látom, hogy a jelen ügyben a kérdést előterjesztő bíróság abból az okból tesz fel a pénzügyi biztosítéknak a biztosíték elfogadója felszámolási vagyonán kívüli megőrzésére vonatkozó kérdést, mivel a litván jogszabályoknak a nemzeti ítélkezési gyakorlat általi értelmezése szerint a pénzösszegek bankszámlára történő átutalása (e számla tulajdonosától függetlenül) a pénzösszeg bankra történő átruházását eredményezi. ( 9 )

50.

Ebben az összefüggésben meg kell jegyezni, hogy a kérdést előterjesztő bíróság álláspontja nem egyértelmű a pénzügyi biztosíték tárgyának azonosítását illetően.

51.

Egyfelől az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első két kérdésében a kérdést előterjesztő bíróság a bankszámlán található pénzösszeget és az e pénzösszeg lehívásának jogát említi, amikor a pénzügyi biztosítékra hivatkozik. Másfelől ez a bíróság a kérelmében rámutat, hogy úgy kell tekinteni, hogy a jelen ügyben a pénzügyi biztosíték az Aviabaltika nevében az Ūkio bankasnál nyitott bankszámlán található pénzösszeg lehívásának jogát jelenti.

52.

Mindenesetre úgy gondolom, hogy a kérdést előterjesztő bíróság szerint az e pénzösszeg visszafizetése iránti követelés szintén a biztosíték elfogadójának felszámolási vagyonába tartozik. Ez az oka annak, hogy e bíróság előzetes döntéshozatalra előterjesztett első két kérdése a pénzösszegnek és a követelésnek a biztosíték elfogadója felszámolási vagyonán kívüli megőrzésére irányul.

53.

Az Aviabaltika és a Bizottság úgy látja, hogy korlátolt dologi jog útján nyújtott pénzügyi biztosítékról szóló megállapodás esetén a 2002/47 irányelv alapján a tagállamok kötelesek biztosítani, hogy a pénzügyi biztosíték ne kerüljön a biztosíték elfogadójának aktív vagyonába. Következésképpen a pénzügyi biztosíték nem kerülhet a biztosíték elfogadójának felszámolási vagyonába.

54.

Ennélfogva a 2002/47 irányelv 4. cikkének (5) bekezdésével összhangban álló egyetlen megoldás az, ha a pénzügyi biztosíték tárgyát e biztosíték nyújtásakor elkülönítve tartják.

55.

Ugyanakkor egy ilyen kategorikus megközelítés számomra nem meggyőző. Emlékeztetni kell arra, hogy az EUMSZ 288. cikknek megfelelően egy irányelv, így tehát a 2002/47 irányelv is, az elérendő célokat illetően a tagállamokra kötelező, azonban a forma és az eszközök megválasztását a nemzeti hatóságokra hagyja.

56.

Ebben az összefüggésben meg kell jegyezni, hogy a fizetésképtelenségre vonatkozó tagállami jogszabályok rendszere alapvető eltéréseket mutat. Ez a helyzet azokkal a nemzeti rendelkezésekkel is, amelyek a pénzügyi biztosíték tárgyának a biztosíték elfogadója rendelkezésére bocsátása által kifejtett joghatásokra vonatkoznak.

57.

Ez volt az oka annak, hogy a jogalkotó úgy határozott, hogy nem fogad el olyan jogi aktust, amely a pénzügyi biztosítékot egységes jellegű uniós eszközként szabályozza. Ehhez képest inkább a pénzügyi biztosíték olyan rendszerét tervezte bevezetni, amely a lehető legkevésbé befolyásolja a tagállamokban fennálló jogi kereteket. ( 10 )

58.

Véleményem szerint ez volt az oka annak is, hogy a 2002/47 irányelv 4. cikkének (5) bekezdése kötelezi a tagállamokat, hogy biztosítsák a pénzügyi biztosítékról szóló megállapodás hatályosulását „függetlenül” többek között a biztosíték elfogadója ellen megindított fizetésképtelenségi eljárástól. A 2002/47 irányelv 4. cikke (5) bekezdésének megfelelő, az ezen irányelv (12) preambulumbekezdésének második mondatában található kifejezéssel élve itt arról van szó, hogy a pénzügyi biztosítékról szóló megállapodások „mentesülnek” a fizetésképtelenségi jog bizonyos rendelkezései alól. Ezt a megközelítést megerősíti a 2002/47 irányelv tervezetének indokolása is, mely szerint ezen irányelv bizonyos mértékben kivonja a biztosítékról szóló megállapodásokat a fizetésképtelenségre vonatkozó jog egyes, többek között a biztosíték érvényesítését esetlegesen akadályozó rendelkezései alól. ( 11 )

59.

Ebben az összefüggésben megjegyzem, hogy a 2002/47 irányelv nem határozza meg, hogy a pénzügyi biztosítékokat milyen módon kell „mentesíteni” a fizetésképtelenségre vonatkozó nemzeti rendelkezések hatálya alól. Mindenesetre az uniós jognak az Ūkio bankas által hivatkozott másodlagos jogi aktusaival ( 12 ) ellentétben a 2002/47 irányelv nem írja elő a pénzügyi biztosítéknak a nyújtásakor történő elkülönítését. Ennélfogva nem hiszem, hogy a 2002/47 irányelv által elvárt egyetlen megoldás az, ha a pénzügyi biztosítékot a biztosíték elfogadójának aktív vagyonától elkülönítve tartják.

60.

Úgy vélem, hogy a tagállamok ettől eltérő megoldásokat is elfogadhatnak a 2002/47 irányelv átültetése során a pénzügyi biztosítéknak a fizetésképtelenségre vonatkozó nemzeti rendelkezések hatálya alól oly módon történő mentesítése érdekében, hogy a pénzügyi biztosítékról szóló megállapodások érvényesítését ne érinthesse a biztosíték elfogadójával szemben indított fizetésképtelenségi eljárás.

61.

A tagállamok többek között pontosíthatják a pénzügyi biztosítéknak a biztosíték elfogadója számára történő rendelkezésre bocsátásával járó joghatásokat olyan formában, hogy e biztosíték a nyújtásakor nem válik a biztosíték elfogadója aktív vagyonának részévé. A tagállamok finomíthatják a fizetésképtelenséggel kapcsolatos, a felszámolási vagyon részét képező eszközöket leíró nemzeti rendelkezéseket is. Másfelől nem lehet eleve kizárni azt a megoldást sem, amely szerint a pénzügyi biztosíték a felszámolási vagyon része, míg a biztosíték elfogadója a fizetésképtelenségi eljárás megindítása ellenére érvényesítheti ezt a biztosítékot.

62.

A fentiekben bemutatott érvelés fényében azt javaslom a Bíróságnak, hogy az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdésre azt a választ adja, hogy a 2002/47 irányelv 4. cikkének (5) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy a tagállamok kötelesek olyan jogszabály megalkotására, amely lehetővé teszi a biztosíték elfogadója számára, hogy a korlátolt dologi jog útján nyújtott pénzügyi biztosítékról szóló megállapodás értelmében nyújtott pénzügyi biztosítékból kielégíthesse az igényét akkor is, ha a kielégítési jog megnyílása azt követően történt, hogy a biztosíték elfogadója elleni felszámolási eljárás már megindult. A tagállamok feladata annak meghatározása, hogy milyen módon kell biztosítani a korlátolt dologi jog útján nyújtott pénzügyi biztosítékról szóló megállapodás érvényesítésének lehetőségét akkor, ha a biztosíték elfogadójával szemben ilyen eljárás indult.

63.

Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság annak megállapítását kéri, hogy a 2002/47 irányelv alapján a biztosíték nyújtója megkövetelheti‑e, hogy a biztosíték elfogadója a biztosított igényének kielégítését elsősorban a pénzügyi biztosíték érvényesítésével érje el, és ennek megfelelően a biztosíték elfogadója kötelezhető‑e arra, hogy igényét e biztosítékból elégítse ki.

64.

Az Ūkio bankas elsőként megállapítja, hogy a bank fizetésképtelensége esetén nem elégítheti ki igényét a pénzügyi biztosítékból akkor, ha ez utóbbi a biztosíték nyújtója által a banknál nyitott bankszámlán található pénzeszközökből áll.

65.

Másodszor az Ūkio bankas rámutat, hogy a 2002/47 irányelv lehetővé teszi a biztosíték elfogadója számára, hogy megválassza a biztosíték nyújtójával szemben fennálló követelése érvényesítésének módját. Ezen irányelv 4. cikkének (1) és (5) bekezdése, valamint a 2. cikke (1) bekezdésének l) pontja vonatkozik a pénzügyi biztosíték érvényesítésének lehetőségére. A 2002/47 irányelv 4. cikke azt a fordulatot használja az (1) és (5) bekezdésében, hogy „a biztosíték elfogadója képes legyen […] bármiféle pénzügyi biztosítékot [az említett bekezdésben leírt] módok valamelyikén érvényesíteni”, és hogy „a pénzügyi biztosítékról szóló megállapodás saját feltételei szerint hatályosulhasson” ( 13 ). A 2002/47 irányelv 2. cikke (1) bekezdésének l) pontja pedig úgy rendelkezik, hogy a kielégítési jog megnyílásakor „a biztosíték elfogadója jogosult a pénzügyi biztosítékot realizálni vagy érvényesíteni, vagy egy pozíciólezáró nettósítási rendelkezés lép hatályba” ( 14 ).

66.

Hasonlóképpen a litván kormány többek között úgy látja, hogy a 2002/47 irányelv 4. cikkének (1) bekezdése értelmében a tagállamok kötelesek biztosítani, hogy a biztosíték elfogadója az e rendelkezésben foglalt eszközöket alkalmazhassa a biztosíték érvényesítése céljából.

67.

Ezzel szemben az Aviabaltika fenntartotta a tárgyaláson, hogy az Ūkio bankas és a litván kormány által hivatkozott kifejezések azt jelentik, hogy a biztosíték elfogadója – kívánsága szerint – eldöntheti, hogy érvényesíti‑e, vagy sem, a biztosíték nyújtójával szemben fennálló követeléseit.

68.

Az Aviabaltika emellett úgy véli, hogy a 2002/47 irányelv 4. cikkének (1) és (5) bekezdése nem szabályozza kifejezetten a biztosíték elfogadójának azon kötelezettségét, hogy igényének kielégítését elsősorban a nyújtott biztosíték érvényesítésével érje el. Egy ilyen kötelezettség fennállását és hatályát ugyanis a felek között létrejött megállapodás alapján kell meghatározni, az e megállapodásra alkalmazandó nemzeti jogi rendelkezések és a 2002/47 irányelv céljainak figyelembevételével. Ezen első feltevésből kiindulva az Aviabaltika úgy gondolja, hogy e megállapodás hallgatólagos kikötése az a vélelem, mely szerint először a biztosítékot kell érvényesíteni.

69.

Ugyanebben a szellemben a Bizottság úgy véli, hogy a 2002/47 irányelv 4. cikkének (1) és (5) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy a biztosíték nyújtója követelheti a biztosíték elfogadójától, hogy az igényét elsősorban a megállapodásban szabályozott biztosítékból elégítse ki, amennyiben e megállapodás ettől eltérően nem rendelkezik.

70.

Egyértelmű, hogy szóhasználatát tekintve a 2002/47 irányelv 2. cikke (1) bekezdésének l) pontja és 4. cikkének (1) és (5) bekezdése inkább a pénzügyi biztosíték érvényesítésének lehetőségét, mintsem az ez irányú kötelezettséget foglalja magában.

71.

Figyelembe kell venni ugyanakkor azt a tényt, hogy a biztosíték elfogadója ezen irányelv 2. cikke (1) bekezdése l) pontjának értelmében jogosult a pénzügyi biztosíték érvényesítésére „jogérvényesítési eljárás [helyesen: a kielégítési jog megnyílása]” esetén. Nem biztosan bekövetkező eseményről van tehát szó, csak egy lehetséges esetről. Következésképpen az a körülmény, hogy a kielégítési jog megnyílása bizonytalan, magyarázatul szolgálhat arra, hogy a 2002/47 irányelv 4. cikkének (5) bekezdése miért a pénzügyi biztosítékról szóló megállapodás fizetésképtelenségi eljárás megindításától független hatályosulásának lehetőségéről szól.

72.

A 2002/47 irányelv 4. cikkének (1) bekezdésében található azon fordulat használatát illetően, hogy „a biztosíték elfogadója képes legyen […] [a] pénzügyi biztosítékot […] érvényesíteni”, valamint az ezen irányelv 2. cikke (1) bekezdésének l) pontjában található azon fordulatra vonatkozóan, hogy „a biztosíték elfogadója jogosult a pénzügyi biztosítékot […] érvényesíteni”, megjegyzem, hogy ezek a rendelkezések a pénzügyi biztosíték érvényesítésének több módját is lehetővé teszik. Ez magyarázhatja azt, hogy miért nem az e módok valamelyike alkalmazásának kötelezettségéről, hanem az erre irányuló lehetőségről van szó.

73.

Kitűnik, hogy a szóban forgó rendelkezésekben – többek között a 4. cikk (1) és (5) bekezdésében – szereplő, a pénzügyi biztosíték érvényesítésének lehetőségére vonatkozó kifejezések értelmezése alapján nem lehet egyértelmű választ adni az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második kérdésre.

74.

Ugyanakkor meg kell jegyezni, hogy a 2002/47 irányelv 4. cikkének (1) és (5) preambulumbekezdése a szerződéses rendelkezésekre hivatkozik a pénzügyi biztosíték érvényesítési módjainak kérdésében. Másfelől a 2002/47 irányelv több rendelkezése – ezen irányelv 4. cikkének (5) bekezdéséhez hasonlatosan – szintén bizonyos jelentőséget tulajdonít a pénzügyi biztosítékról szóló megállapodás „rendelkez[éseinek]” ( 15 ) vagy „feltételeinek” ( 16 ). E rendelkezések célja annak biztosítása, hogy a pénzügyi biztosítékról szóló megállapodás érvényesítésére a felek eredeti megállapodásának megfelelően kerüljön sor, függetlenül minden külső körülménytől, ideértve egy fizetésképtelenségi eljárás megindítását is.

75.

Ebből következik, hogy a 2002/47 irányelv keretében a feleknek a pénzügyi biztosítékról szóló megállapodásra vonatkozó megegyezésének különleges a helyzete. Ennélfogva egyetérthetünk abban, hogy ez az irányelv mindenekelőtt a felek által a pénzügyi biztosítékról szóló megállapodásban kifejezett szándék tiszteletben tartására irányul. Következésképpen az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második kérdésre adandó válasz az alapügy felei között megkötött pénzügyi biztosítékról szóló megállapodás értelmezésétől függ.

76.

Márpedig az Aviabaltika és a Bizottság állításával ellentétben nem gondolom, hogy a 2002/47 irányelv olyan vélelmet vezet be, mely szerint a biztosíték elfogadója köteles a követelését a pénzügyi biztosíték terhére érvényesíteni, amennyiben a pénzügyi biztosítékról szóló megállapodás ettől eltérően nem rendelkezik. Ez a kérdés többek között a nemzeti jogalkotó által a felek között létrejött megállapodások értelmezésére vonatkozóan elfogadott megoldásoktól függ.

77.

Ennek megfelelően meg kell állapítani, hogy a 2002/47 irányelv 4. cikkének (1) és (5) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy az nem kötelezi a biztosíték elfogadóját arra, hogy az igényét elsődlegesen a korlátolt dologi jog útján nyújtott pénzügyi biztosítékról szóló megállapodásban létrehozott biztosítékból elégítse ki.

78.

Nagy jelentőséget tulajdonítok annak az Aviabaltika és a Bizottság által előadott elméletnek, mely szerint, ha a biztosíték elfogadója nem köteles igényét elsődlegesen a pénzügyi biztosítékból kielégíteni, ez korlátozhatja a biztosíték nyújtóját abban, hogy a biztosíték elfogadójának fizetésképtelensége esetén ténylegesen visszaszerezze a biztosítékot, így a gyakorlatban a biztosíték nyújtójának kétszer kellene megfizetnie a pénzügyi biztosítéknak megfelelő összeget.

79.

Ugyanakkor, figyelembe véve a jelen indítvány 61. pontjában leírt két első megoldást, vagyis az elsőt, amikor a pénzügyi biztosíték nem kerül a biztosíték elfogadójának aktív vagyonába, és a másodikat, amikor kívül marad a biztosíték elfogadójának felszámolási vagyonán, a biztosíték nyújtója számára biztosítani kell a jogot a biztosíték visszaszerzésére, és azt teljes egészében vissza kell fizetni számára, függetlenül egy fizetésképtelenségei eljárás megkezdésétől. Kitűnik, hogy e két megoldás tartós hatásokat eredményez, így a biztosíték elfogadója igényének a biztosíték nyújtója más eszközeiből való kielégítése nem jár annak kockázatával, hogy a biztosíték nyújtója nem tudja visszaszerezni a fel nem használt biztosítékot.

80.

Ez a kockázat ugyanakkor megjelenik a jelen indítvány 61. pontjában ismertetett harmadik megoldás esetén, vagyis amikor a pénzügyi biztosíték a felszámolási vagyon részévé válik. Ebben az esetben a biztosíték elfogadója az igényét a biztosíték nyújtójának más eszközeiből is kielégíthetné, így ez utóbbi kénytelen lenne a fel nem használt biztosítékot a fizetésképtelenségi eljárás keretében, a nemzeti rendelkezésekben meghatározott hitelezői rangsor szerint visszaszerezni. Következésképpen bizonyos esetekben előfordulhatna, hogy a biztosíték nyújtója ténylegesen nem tudja visszaszerezni a pénzügyi biztosítékot még akkor sem, ha a biztosíték elfogadója az igényét a biztosíték nyújtójának más eszközéből kielégítette.

81.

Márpedig nem vagyok meggyőződve arról, hogy ez a megoldás megfelelne az uniós jogalkotó célkitűzéseinek.

82.

Általánosságban a 2002/47 irányelv által bevezetett rendszer a (3) preambulumbekezdésének megfelelően hozzájárul a pénzpiac integrációjához és költséghatékonyságához, valamint az Unió pénzügyi rendszerének stabilitásához.

83.

A pénzügyi biztosítékról szóló megállapodásoknak a 2002/47 irányelvben bevezetett rendszere és a fizetésképtelenségre vonatkozó nemzeti szabályok közötti kapcsolatot illetően ezen irányelv célja, amint arra az (5) preambulumbekezdése rámutat, hogy erősítse a pénzügyi biztosítékról szóló megállapodások jogbiztonságát.

84.

Másfelől a 2002/47 irányelv (12) preambulumbekezdésének második mondata nem a biztosíték elfogadójának vagy a biztosíték nyújtójának „mentességéről” szól, hanem arról, hogy a pénzügyi biztosítékról szóló megállapodások „mentesülnek” a fizetésképtelenségre vonatkozó nemzeti rendelkezések alól. Ráadásul meg kell jegyezni, hogy a 2002/47 irányelv (11) preambulumbekezdése, noha ezen irányelv hatályáról szól, egyúttal azt is kimondja, hogy ez az irányelv védelmet biztosít az említett irányelvben meghatározott alaki követelményeknek eleget tevő, pénzügyi biztosítékról szóló megállapodások számára. Ebben a szellemben a Bíróság rámutatott a Private Equity Insurance Group ítélet ( 17 ) 50. pontjában, hogy a 2002/47 irányelv által bevezetett rendszer önmagában előnyt biztosít a pénzügyi biztosítéknak.

85.

A fenti megfontolások alapján megállapítható, hogy a 2002/47 irányelv nem kizárólag arra irányul, hogy lehetőséget biztosítson a pénzügyi biztosíték érvényesítésére a felek egyikének fizetésképtelensége esetén, hanem arra is, hogy létrehozza a pénzügyi biztosítékról szóló megállapodás mint jogbiztonságot nyújtó jogi eszköz sajátos rendszerét, amely – amint azt ezen irányelv (3) és (17) preambulumbekezdése megállapítja – hozzájárul az Unió pénzügyi rendszerének stabilitásához.

86.

Nem hiszem, hogy ezzel a célkitűzéssel összeegyeztethető egy nemzeti szabályozásból eredő olyan megoldás, amely szerint a biztosíték nyújtója az alapügyhöz hasonló körülmények között köteles másodszor is megfizetni a pénzügyi biztosítéknak megfelelő pénzösszeget.

87.

Ez annál is inkább igaz, mivel bizonyos esetekben egy ilyen megoldás a biztosíték nyújtójának fizetésképtelenségéhez vezethet. Márpedig a 2002/47 irányelv (17) preambulumbekezdéséből kiderül, hogy a pénzügyi biztosítékok ezen irányelvben bevezetett rendszere a pénzügyi biztosítékról szóló megállapodás egyik részes felének nemteljesítése esetén fellépő dominóhatás korlátozására irányul.

88.

Ennélfogva az a lehetőség, hogy a követelést a biztosíték nyújtójának más eszközeiből elégítsék ki, nem akadályozhatja meg a biztosíték nyújtóját abban, hogy a pénzügyi biztosítékot a biztosíték elfogadójával szembeni fizetésképtelenségi eljárás megindítása ellenére ténylegesen visszaszerezze. Egy ezzel ellentétes megoldás rendszeresen arra ösztönözné a biztosíték elfogadóját, hogy igényét a biztosíték nyújtójának más eszközeiből elégítse ki annak érdekében, hogy valójában kétszeresen jusson a pénzügyi biztosíték összegéhez.

89.

A fentiekben bemutatott érvelés fényében azt javaslom, hogy a Bíróság az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második kérdésre azt a választ adja, hogy a 2002/47 irányelv 4. cikkének (1) és (5) preambulumbekezdését úgy kell értelmezni, hogy az nem kötelezi a biztosíték elfogadóját arra, hogy az igényét elsődlegesen a korlátolt dologi jog útján nyújtott pénzügyi biztosítékról szóló megállapodásban létrehozott biztosítékból elégítse ki. Ugyanakkor ilyen kötelezettséget eredményezhetnek a pénzügyi biztosítékról szóló megállapodás kikötései, amelyeket az e megállapodásra alkalmazandó jog rendelkezései fényében kell értelmezni. Mindenesetre az a lehetőség, hogy a kielégítési jog megnyílását követően a követelést a biztosíték nyújtójának más eszközeiből elégítsék ki, nem akadályozhatja meg a biztosíték nyújtóját abban, hogy a fel nem használt biztosítékot a biztosíték elfogadójával szembeni fizetésképtelenségi eljárás megindítása esetén ténylegesen visszaszerezze.

90.

A kérdést előterjesztő bíróság az előzetes döntéshozatalra előterjesztett harmadik kérdésével, amelyet arra az esetre tett fel, ha a Bíróság nemleges választ ad az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második kérdésre, annak pontosítását kéri a Bíróságtól, hogy a biztosíték nyújtója számára elsőbbséget kell‑e biztosítani a biztosíték fizetésképtelenné vált elfogadójának többi hitelezőjéhez képest a pénzügyi biztosíték visszaszerzése érdekében, amennyiben a biztosíték elfogadója az igényét a biztosíték nyújtójának más eszközeiből kielégítette.

91.

Meg kell jegyeznem, hogy véleményem szerint az előzetes döntéshozatalra előterjesztett harmadik kérdés nem kapcsolódik az alapeljárás tárgyához, így kétséges az elfogadhatósága.

92.

Ez a kérdés az Ūkio bankasszal szemben indított fizetésképtelenségi eljárás lefolytatását érinti. E tekintetben emlékeztetek arra, hogy az előzetes döntéshozatal iránti kérelemnek megfelelően a fizetésképtelenségi eljárást megindító bíróság engedélyezte az Aviabaltika Ūkio bankasszal szembeni követelésének a hitelezői követelések közé történő felvételét. ( 18 )

93.

Ugyanakkor, az alapeljárásban az Ūkio bankas és az Aviabaltika a 2011. és 2012. évi szerződés teljesítése tárgyában áll vitában egymással. Másfelől az előzetes döntéshozatal iránti kérelemből nem derül ki, hogy az Aviabaltika benyújtott‑e viszontkeresetet az Ūkio bankasszal szemben. Így az alapeljárásban a kérdést előterjesztő bíróságnak nem kell foglalkoznia az Aviabaltika Ūkio bankasszal szemben fennálló igényének a fizetésképtelenségi eljárásban történő kielégítésére vonatkozó kérdésekkel.

94.

Ennélfogva nem gondolom, hogy az előzetes döntéshozatalra előterjesztett harmadik kérdés hasznos lenne az alapjogvita megoldása szempontjából.

95.

Egyébként megjegyzem, hogy a kérdést előterjesztő bíróság nem hivatkozik a litván jog egyetlen olyan szabályára sem, amely kihatna a biztosíték elfogadója hitelezőinek sorrendjére, és elsőbbséget biztosítana a biztosíték nyújtója számára. Következésképpen úgy vélem, hogy a litván jogalkotónak a 2002/47 irányelv átültetésekor nem állt szándékában, hogy védje a biztosíték nyújtójának jogait a fizetésképtelenségi eljárásra vonatkozó, azon hitelezői sorrendet meghatározó nemzeti rendelkezésekkel, amely szerint a fizetésképtelen vállalkozás hitelezőinek kielégítést kell nyerniük.

96.

Mindenesetre az előzetes döntéshozatalra előterjesztett harmadik kérdés kizárólag abban az esetben releváns, ha a pénzügyi biztosíték a biztosíték elfogadójának felszámolási vagyonába kerül. Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdésre vonatkozó elemzésem szerint egy ilyen megoldás főszabály szerint nem ellentétes a 2002/47 irányelvvel. ( 19 ) Ráadásul az előzetes döntéshozatal iránti kérelemből kiderül, hogy ez a megoldás megegyezik azzal is, amelyet a litván ítélkezési gyakorlat kialakított.

97.

Másfelől, azzal a kérdéssel kapcsolatban, hogy a biztosíték nyújtója számára elsőbbséget kell‑e biztosítani a biztosíték fizetésképtelen elfogadójának egyéb hitelezőivel szemben annak érdekében, hogy visszaszerezhesse a pénzügyi biztosítékot, amennyiben a biztosíték elfogadója a biztosíték nyújtójának más eszközeiből elégítette ki igényét, az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második kérdésre adott válaszomból kiderül, hogy az a lehetőség, hogy a követelést a biztosíték nyújtójának más eszközeiből elégítsék ki, nem akadályozhatja meg a biztosíték nyújtóját abban, hogy a fel nem használt biztosítékot ténylegesen visszaszerezze.

98.

Ugyanakkor az előzetes döntéshozatalra előterjesztett harmadik kérdés keretében a kérdést előterjesztő bíróság kétségeket táplál a fel nem használt biztosíték olyan esetben történő visszaszerzésének lehetőségére vonatkozóan, amikor a biztosíték elfogadójával szemben fizetésképtelenségi eljárás van folyamatban. Pontosabban ez a bíróság arra vár választ, hogy a 2002/47 irányelv kihathat‑e az azon hitelezői sorrendet meghatározó nemzeti fizetésképtelenségi rendelkezésekre, amely szerint a biztosíték elfogadójának hitelezői kielégítést kell nyerjenek. Ezt a kérdést nem érintette az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második kérdésre vonatkozó elemzésem.

99.

Noha elfogadom, hogy az előzetes döntéshozatalra előterjesztett harmadik kérdésre vonatkozó gondolatmenetem pusztán elméleti jellegű, úgy vélem, hogy az alapeljárás valamennyi jogi vonatkozásának bemutatása szempontjából hasznos e kérdés elemzése, mivel a tagállamok azon kötelezettségére vonatkozik, hogy előnyben részesítsék a biztosíték nyújtóját annak érdekében, hogy visszaszerezhesse a fel nem használt pénzügyi biztosítékot, ha az a biztosíték elfogadójának felszámolási vagyonába került.

100.

Az Ūkio bankas úgy véli, hogy a 2002/47 irányelv a fizetésképtelenségi eljárásban nem részesíti a biztosíték nyújtóját semmiféle előnyben a biztosíték elfogadójának többi hitelezőjével szemben a pénzügyi biztosíték visszaszerzése érdekében, és az egyenlő bánásmód elvét kell alkalmazni a fizetésképtelen bank hitelezőire. Az Aviabaltika, a litván kormány és a Bizottság véleménye, hogy a 2002/47 irányelv rendelkezései nem szabályozzák azt a sorrendet, amely szerint a fizetésképtelen vállalkozás hitelezőinek kielégítést kell nyerniük.

101.

Ugyanakkor nem vagyok meggyőzve arról, hogy az, hogy a 2002/47 irányelv nem tartalmaz a hitelezői sorrendre vonatkozó rendelkezést, azzal jár, hogy ez az irányelv az átültetése során nem fejthet ki hatást az azon sorrendet szabályozó nemzeti rendelkezésekre, amely szerint a fizetésképtelen vállalkozás hitelezőinek kielégítést kell nyerniük.

102.

Abban az esetben, ha a nemzeti jogalkotó úgy döntene, hogy a korlátolt dologi jog útján nyújtott pénzügyi biztosítékról szóló megállapodással létrehozott pénzügyi biztosíték a biztosíték fizetésképtelen elfogadója felszámolási vagyonának részét képezi, e jogalkotónak viselnie kellene e döntése következményeit, és gondoskodnia kellene arról, hogy ezeket tükrözzék a fizetésképtelenségre vonatkozó nemzeti rendelkezések, ideértve az azon sorrendet szabályozó rendelkezéseket is, amely szerint a fizetésképtelen vállalkozás hitelezőinek kielégítést kell nyerniük.

103.

Elsőként a Private Equity Insurance Group ügyre vonatkozó indítványom ( 20 ) 59. pontjában, amely egyes érdekelt felek azon érveire utal, melyek szerint a pénzügyi biztosíték által az érvényesítésekor nyújtott védelem befolyásolhatja a fizetésképtelenségre vonatkozó nemzeti rendelkezésekben meghatározott hitelezői sorrendet, megjegyeztem, hogy a 2002/47 irányelv által létrehozott rendszer szempontjából a fizetésképtelenségi eljárásban kialakult hitelezői rangsor kérdése nem merül fel, mivel ezen irányelvnek csupán az a célja, hogy biztosítsa a biztosíték érvényesítésének jogát a kielégítési jog megnyílásakor. Úgy vélem, hogy ezzel az állásponttal a Bíróság is egyetértett az ítéletében. A Private Equity Insurance Group ítéletben ( 21 ) a Bíróság úgy ítélte meg, hogy „[a hitelezőkkel szembeni, a pénzügyi biztosíték sajátos jellegén alapuló] eltérő bánásmód objektív szemponton alapul, amely a 2002/47 irányelv jogszerű célkitűzésével kapcsolatos, amely a pénzügyi rendszer stabilitásának biztosítása érdekében a jogbiztonság és a pénzügyi biztosítékok hatékonyságának erősítésére irányul”.

104.

Másodszor, ami a hitelezői sorrendre kifejtett hatást illeti, nem látok lényeges különbséget a korlátolt dologi jog útján nyújtott pénzügyi biztosítékról szóló megállapodásban létrehozott pénzügyi biztosítéknak a biztosíték elfogadójának felszámolási vagyonán kívüli megőrzése és a hitelezői sorrend módosítása között. Mindkét esetben ez a biztosíték a biztosíték elfogadójának többi hitelezője által támasztott igénytől függetlenül visszafizetésre kerülne a biztosíték nyújtója számára.

105.

Harmadszor bizonyos, hogy a 2002/47 irányelv a 8. cikkének (4) bekezdése értelmében nem érinti a nemzeti fizetésképtelenségre vonatkozó jog általános szabályait a – többek között a felszámolási eljárás megindítása előtti időszakban – megkötött ügyletek semmisségére vonatkozóan.

106.

Azonban nem hiszem, hogy ezt a rendelkezést úgy lehetne értelmezni, hogy főszabály szerint a 2002/47 irányelv az átültetése révén nem alkalmas arra, hogy hatással legyen a fizetésképtelenségre vonatkozó nemzeti rendelkezésekre.

107.

A 2002/47 irányelv 8. cikkének (4) bekezdése feleslegessé válna abban az esetben, ha a 2002/47 irányelv nem tudna hatást kifejteni ezekre a szabályokra. Így inkább arra a véleményre hajlok, hogy ez a rendelkezés kivételt képez az általános szabály alól, mely szerint a tagállamok módosíthatják a fizetésképtelenségre vonatkozó nemzeti rendelkezéseket annak érdekében, hogy biztosítsák az ezen irányelv által megvalósítani szándékozott célokat.

108.

Következésképpen úgy vélem, hogy abban az esetben, ha a nemzeti jogalkotó úgy dönt, hogy a korlátolt dologi jog útján nyújtott pénzügyi biztosítékról szóló megállapodásban létrehozott pénzügyi biztosíték a biztosíték fizetésképtelen elfogadója felszámolási vagyonának részét képezi, e jogalkotó köteles elsőbbséget biztosítani a biztosíték nyújtója számára a fizetésképtelenségi eljárásban fellépő többi hitelezővel szemben annak érdekében, hogy a biztosíték nyújtója ténylegesen visszaszerezhesse a biztosítékot akkor, ha a biztosíték elfogadója nem érvényesítette ezt a biztosítékot a kielégítési jog megnyílását követően.

109.

A fentiekben bemutatott érvelés fényében, és feltéve, hogy a Bíróság megválaszolja az előzetes döntéshozatalra előterjesztett harmadik kérdést, azt javaslom, hogy a Bíróság azt a választ adja, mely szerint abban az esetben, ha a nemzeti jogalkotó úgy dönt, hogy a korlátolt dologi jog útján nyújtott pénzügyi biztosítékról szóló megállapodásban létrehozott pénzügyi biztosíték a biztosíték fizetésképtelen elfogadója felszámolási vagyonának részét képezi, a 2002/47 irányelv megköveteli, hogy a biztosíték nyújtója számára elsőbbséget biztosítsanak a biztosíték fizetésképtelen elfogadójának többi hitelezőjével szemben, hogy ezáltal a biztosíték nyújtója visszaszerezhesse a fel nem használt biztosítékot akkor, ha a biztosíték elfogadója az igényét a biztosíték nyújtójának más eszközeiből elégítette ki.

110.

A fenti megfontolásokra tekintettel azt javasolom, hogy a Bíróság a Lietuvos Aukščiausiasis Teismas (Litvánia legfelsőbb bírósága) által előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekre a következőképpen válaszoljon: