—

A Bizottság megsértette a 2015/1589 rendelet 1. cikkének d) pontját és az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdését, mivel a vitatott intézkedést tévesen minősítette támogatási programnak. A vitatott támogatást nem lehet kizárólag a Wetboek van de inkomstenbelastingen 1992 (a jövedelemadóról szóló 1992. évi törvénykönyv) 185. cikke (2) bekezdésének b) pontja alapján nyújtani, hanem e rendelkezés alkalmazásához további végrehajtási intézkedésekre is szükség van.

—

A Bizottság megsértette az EUMSZ 296. cikket, mivel indokolása ellentmondásos. Az ellentmondás abban áll, hogy a Bizottság nem fejti ki, hogy a szelektivitás kritériumának vizsgálatakor miért abból indult ki, hogy a feltételes adómegállapítási határozatok nem közvetlenül a Wetboek van de inkomstenbelastingen 1992 185. cikke (2) bekezdésének b) pontjából erednek, miközben a támogatási program fennállásának vizsgálatakor abból indul ki, hogy az említett rendelkezés nem igényel további végrehajtási intézkedést.

—

A Bizottság nem vizsgálta meg, hogy a vitatott támogatási intézkedés ténylegesen ahhoz vezet-e, hogy a kedvezményezett vállalkozások az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése értelmében vett előnyhöz jutnak. E feltétel azonban az állami támogatás egyik lényeges feltétele, így a Bizottságnak ezt meg kell vizsgálnia, mielőtt megállapíthatja állami támogatás fennállását, mivel ellenkező esetben megsérti az EUMSZ 296. cikkből eredő indokolási kötelezettségét.

—

A belga állam akkor, amikor közölte a felperessel a vitatott feltételes adómegállapítási határozatot, tisztán piacgazdasági szereplőként járt el. Ennek során a belga állam olyan formában fektetett bizonyos pénzösszeget a felperesbe, hogy adókedvezményt nyújtott a számára, és ezzel kapcsolatban a felperessel szemben előírt feltételek mellett arra számíthatott, hogy ezáltal gazdasági szempontból vonzó hozamot ér el. Mivel a piacgazdasági magánbefektető elve nem minősül olyan kivételnek, amelyet a Bizottság csak az érintett tagállam kérelmére köteles alkalmazni, a Bizottság megsértette az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdését és az EUMSZ 296. cikkből eredő indokolási kötelezettségét, mivel elmulasztotta megvizsgálnia, hogy megfeleltek-e a piacgazdasági magánbefektető elvének.

—

A Wetboek van de inkomstenbelastingen 1992 185. cikke (2) bekezdésének b) pontja és a többletnyereség adómentességének ebből eredő rendszere minden olyan vállalkozás számára nyitva áll, amelyek hasonló ténybeli és jogi helyzetben vannak, és olyan gazdasági tevékenységeket végeznek, amelyekre a vitatott intézkedés vonatkozik. A vitatott intézkedés ezáltal nem korlátozódik konkrét ismertetőjegyek alapján beazonosítható meghatározott vállalkozásokra, és ezért az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése értelmében nem szelektív.

—

A Bizottság nyilvánvaló mérlegelési hibát vétett, amikor megállapította, hogy a többletnyereség adómentessége nem képezi a referenciaszabályozás részét. A többletnyereség adómentessége a szokásos piaci feltételek elvének alkalmazásában a szinergiák és méretgazdaságossági előnyök miatt azon intézkedések lényeges részét képezi, amelyek az adóköteles bevételek teljes összegét meghatározzák, és ezáltal nem tekinthető a referenciaszabályozástól való olyan eltérésnek, amely szelektivitáshoz vezetne.

—

A Bizottság nem tudja bizonyítani, hogy a belga Rulingcommissie (döntéshozó bizottság) a Wetboek van de inkomstenbelastingen 1992 185. cikke (2) bekezdése b) pontjának alkalmazása során tévesen alkalmazta a szokásos piaci feltételek elvét. A Bizottság érvelése nem koherens; figyelembe vesz ugyan fontos elemeket, ezek azonban egymásnak ellentmondanak, illetve nem bírnak a szükséges koherenciával.