1

A Finanziaria d’investimento Fininvest SpA (Fininvest) az olasz jog szerint alapított holding társaság, amelyben S. Berlusconi négy, olasz jog szerint alapított társaságban való részesedés útján 61,21%‑os tulajdonrésszel rendelkezik.

2

A Mediolanum egy tőzsdén jegyzett vegyes pénzügyi holdingtársaság volt, amely 2015. december 30‑ig 100%‑os részesedéssel rendelkezett a Banca Mediolanum SpA‑ban.

3

A Fininvest a Mediolanum alaptőkéjének 30,1%‑ával, a Fin. Prog Italia e társaság alaptőkéjének 26,5%‑ával rendelkezett.

4

A 2014. március 4‑i decreto legislativo no 53 – Attuazione della direttiva 2011/89/UE, che modifica le direttive 98/78/CE, 2002/87/CE, 2006/48/CE e 2009/138/CE, per quanto concerne la vigilanza supplementare sulle imprese finanziarie appartenenti a un conglomerato finanziario (a 98/78/EK, a 2002/87/EK, a 2006/48/EK és a 2009/138/EK irányelvnek a pénzügyi konglomerátumhoz tartozó pénzügyi vállalkozások kiegészítő felügyelete tekintetében történő módosításáról szóló 2011/89/EU irányelv végrehajtásáról szóló 53. sz., felhatalmazáson alapuló törvényerejű rendelet) (a GURI 2014. április 1‑jei 76. száma, 1790. o.) hatálybalépését követően a Banca d’Italia (olasz nemzeti bank) eljárást indított a felperesek, a Fininvest és S. Berlusconi, mint vegyes pénzügyi holdingtársaságok minősített részvényesei értékelése céljából.

5

2014. október 7‑i határozatában az olasz nemzeti bank megállapította, hogy a Corte suprema di cassazione (semmítőszék, Olaszország) 2013. augusztus 1‑jei 35729/13. sz. ítélete nyomán S. Berlusconi, mivel adócsalás bűncselekménye miatt jogerősen szabadságvesztésre ítélték, már nem felel meg az 1998. március 18‑i decreto ministeriale no 144 – regolamento recante norme per l’individuazione dei requisiti di onorabilità dei partecipanti al capitale sociale delle banche e fissazione della soglia rilevante (a bank részvényeseinek jóhírnevére vonatkozó követelmények meghatározásával és az irányadó küszöbérték megállapításával kapcsolatos szabályokról szóló 144. sz. miniszteri rendelet) (a GURI 1998. május 13‑i 109. száma, 101. o.; a továbbiakban: 144. sz. miniszteri rendelet) által előírt jóhírnévre vonatkozó követelménynek (a továbbiakban: 2014. október 7‑i határozat).

6

Emiatt az olasz nemzeti bank elrendelte a felperesek szavazati jogának felfüggesztését, valamint a birtokukban lévő, 9,99%‑ot meghaladó Mediolanum részesedés átruházását, és elutasította a felpereseknek a befolyásoló részesedésszerzés engedélyezése iránti kérelmét.

7

A felperesek a 2014. október 7‑i határozatot megtámadták a Tribunale amministrativo regionale per il Lazio (Lazio tartomány közigazgatási bírósága, Olaszország) előtt, amely 2015. június 5‑i ítéletével elutasította a keresetet.

8

2015. december 30‑án egy fordított egyesülési művelettel a Mediolanum beolvadt a leányvállalatába, a Banca Mediolanumba.

9

2016. március 3‑án a Consiglio di Stato (államtanács, Olaszország) helyt adott a felperesek által a Tribunale amministrativo regionale per il Lazio (Lazio tartomány közigazgatási bírósága) ítélete ellen benyújtott fellebbezésnek, és megsemmisítette a 2014. október 7‑i határozatot.

10

A fenti 8. pontban említett egyesülést és a Consiglio di Stato (államtanács) által hozott, a fenti 9. pontban említett 2016. március 3‑i ítéletet követően az olasz nemzeti bank és az Európai Központi Bank (EKB) úgy ítélte meg, hogy a hitelintézetek tevékenységéhez való hozzáférésről és a hitelintézetek és befektetési vállalkozások prudenciális felügyeletéről, a 2002/87/EK irányelv módosításáról, a 2006/48/EK és a 2006/49/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2013. június 26‑i 2013/36/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2013. L 176., 338. o.; helyesbítések: HL 2013. L 208., 73. o.; HL 2017. L 20., 1. o.) 22. és azt követő cikkeinek, valamint a 2015. május 12‑i decreto legislativo n. 72‑vel (72. sz., felhatalmazáson alapuló törvényerejű rendelet) módosított, 1993. szeptember 30‑i decreto legislativo n. 385 – Testo unico delle leggi in materia bancaria e creditizia (a bankokról és a hitelintézetekről szóló törvényi rendelkezések egységes szövegéről szóló 385. sz., felhatalmazáson alapuló törvényerejű rendelet, a GURI 1993. szeptember 30‑i 230. számának rendes melléklete; a továbbiakban: TUB) 19. és azt követő cikkeinek megfelelően e befolyásoló részesedésre vonatkozóan új engedélykérelemre van szükség.

11

Az olasz nemzeti bank 2016. július 14‑én kelt levelében felhívta a Fininvestet, hogy tizenöt napon belül nyújtsa be a befolyásoló részesedésszerzés engedélyezése iránti kérelmet. Mivel a határidőn belül nem nyújtottak be kérelmet, 2016. augusztus 3‑án az olasz nemzeti bank úgy határozott, hogy hivatalból megindítja a közigazgatási eljárást a Fininvesttel szemben, ezután az EKB‑nak a hitelintézetek prudenciális felügyeletére vonatkozó politikákkal kapcsolatos külön feladatokkal történő megbízásáról szóló, 2013. október 15‑i 1024/2013/EU tanácsi rendelet (HL 2013. L 287., 63. o.) 15. cikkének (2) bekezdése alapján továbbította az EKB részére a Banca Mediolanumban meglévő szóban forgó részesedés megszerzőinek jóhírnevére vonatkozó elutasító véleményt tartalmazó 2016. szeptember 23‑i határozati javaslatát, és felkérte az EKB‑t, hogy emeljen kifogást a részesedésszerzés ellen.

12

A 2016. október 25‑i EKB/SSM/2016 – 7LVZJ6XRIE7VNZ4UBX81/4 határozatában az EKB azzal az indokkal, hogy a felperesek nem tettek eleget a jóhírnév követelményének, és komoly kétségek merültek fel azzal kapcsolatban, hogy képesek‑e a jövőben e pénzügyi intézmény megbízható és prudens irányítását biztosítani, kifogásolta a Banca Mediolanumban való befolyásoló részesedés ez utóbbiak általi megszerzését (a továbbiakban: megtámadott határozat).

13

Az EKB különösen a TUB 19. és 25. cikke, valamint a 2013/36 irányelvet átültető 144. sz. miniszteri rendelet 1. cikke alapján megállapította, hogy mivel S. Berlusconi a Fininvest többségi részvényeseként és tényleges tulajdonosaként közvetetten részesedést szerzett a Banca Mediolanumban és adócsalás miatt jogerősen négy év szabadságvesztésre ítélték, az átültetett 2013/36 irányelv 23. cikke (1) bekezdésének a) pontja által a befolyásoló részesedésekkel rendelkező tulajdonosokra előírt jóhírnév követelménye nem teljesül. Arra a tényre is hivatkozott, hogy S. Berlusconi egyéb szabálytalanságokat is elkövetett, és – a Fininvest igazgatótanácsának más tagjaihoz hasonlóan – többször is elmarasztalták.

14

A Törvényszék Hivatalához 2016. december 23‑án benyújtott keresetlevelükkel a felperesek előterjesztették a jelen keresetet.

15

A Törvényszék Hivatalához 2017. április 19‑én érkezett beadványával az Európai Bizottság kérte, hogy az EKB kérelmeinek támogatása végett a jelen eljárásba beavatkozhasson.

16

A felperesek 2017. április 28‑án kelt levelükben kérték, hogy a Törvényszék az eljárási szabályzata 69. cikkének a) pontja alapján függessze fel az eljárást, amire vonatkozóan az EKB észrevételeket nyújtott be.

17

A Törvényszék második tanácsának elnöke 2017. június 15‑i határozatával megengedte a Bizottságnak, hogy az EKB kereseti kérelmeinek támogatása végett beavatkozzon. Ugyanezen a napon úgy határozott, hogy nem függeszti fel az eljárást.

18

A második tanács javaslatára a Törvényszék az eljárási szabályzatának 28. cikkét alkalmazva úgy határozott, hogy az ügyet kibővített ítélkező testület elé utalja.

19

Az előadó bíró javaslatára a Törvényszék (kibővített második tanács) úgy határozott, hogy megnyitja az eljárás szóbeli szakaszát, és az eljárási szabályzatának 89. cikkében meghatározott pervezető intézkedések keretében felhívta a feleket, hogy nyújtsák be a 2018. december 19‑iBerlusconi és Fininvest ítéletből (C‑219/17, EU:C:2018:1023) a jelen ügy szempontjából levonható esetleges következtetésekkel kapcsolatos észrevételeiket. A felek e felhívásnak a kitűzött határidőn belül eleget tettek.

20

A Törvényszék Hivatalához 2019. január 21‑én benyújtott beadványukkal a felperesek az eljárási szabályzat 84. cikke alapján új bizonyítékot terjesztettek elő, amelyre vonatkozóan az EKB és a Bizottság észrevételeket terjesztett elő.

21

A Törvényszék elnökének 2019. május 7‑i határozatával a jelen ügyet a kibővített második tanácsban beosztott új előadó bírónak osztották ki.

22

Berke bíró 2021. augusztus 1‑jén bekövetkezett halálát követően a Törvényszék elnökének 2021. augusztus 12‑i határozatával a jelen ügyet a kibővített kilencedik tanácsba beosztott új előadó bírónak osztották ki.

23

A Törvényszék elnöke 2021. augusztus 12‑i határozatával új bírót és tanácselnököt jelölt ki a testület kiegészítése érdekében.

24

A felperesek azt kérik, hogy a Törvényszék:

25

Az EKB és a Bizottság azt kéri, hogy a Törvényszék:

26

Keresetük alátámasztására a felperesek tíz jogalapra hivatkoznak.

27

Az első jogalap lényegében az EUSZ 4. cikk (1) bekezdésének, az EUSZ 5. cikk (2) bekezdésének és az EUSZ 13. cikk (2) bekezdésének, az EUMSZ 127. cikk (6) bekezdésének, az 1024/2013 rendelet 1. cikke (5) bekezdésének, 4. cikke (1) bekezdése c) pontjának és 15. cikkének, az Egységes Felügyeleti Mechanizmuson belül az Európai Központi Bank és az illetékes nemzeti hatóságok, valamint a kijelölt nemzeti hatóságok közötti együttműködési keretrendszer létrehozásáról szóló, 2014. április 16‑i 468/2014/EU EKB‑rendelet (HL 2014. L 141., 1. o.) 86. és 87. cikkének, valamint a 2013/36 irányelv 22. és 23. cikkének megsértésén, téves jogalkalmazáson és hatáskörrel való visszaélésen alapul, amennyiben az EKB ezeket a rendelkezéseket olyan személyekre alkalmazta, akik már rendelkeztek befolyásoló részesedéssel. A második jogalap a 2013/36 irányelvnek kifogás útján hivatkozott, a másodlagos jog visszaható hatályának tilalmára vonatkozó elv tekintetében fennálló jogellenességére alapul. A harmadik jogalap a Consiglio di Stato (államtanács) 2016. március 3‑i ítéletéhez fűződő jogbiztonság és jogerő elvének megsértésén alapul. A negyedik jogalap lényegében az 1024/2013 rendelet 4. cikke (3) bekezdésének, a 2013/36 irányelv 23. cikke (1) és (4) bekezdésének, valamint a jogszerűség, a jogbiztonság és a kiszámíthatóság általános elvének megsértésén alapul. Az ötödik jogalap a 2013/36 irányelv 23. cikke (1) bekezdése szerinti, a részesedést szerezni kívánó személy hitelintézetre gyakorolt valószínűsíthető befolyása tekintetében végzendő EKB értékelés, és az erre vonatkozó indokolás hiányán alapul. A hatodik jogalap az arányosság elvének, valamint az Európai Unió Alapjogi Chartája (a továbbiakban: Charta) 16. és 17. cikkének megsértésén alapul. A hetedik jogalap a védelemhez való jog és az iratbetekintéshez való jog megsértésén alapul. A nyolcadik jogalap a 468/2014 rendelet 31. cikke (3) bekezdésének kifogás útján hivatkozott jogellenességén alapul, mivel e rendelkezés előírja, hogy az érintetteknek három nap áll rendelkezésükre, hogy írásban tegyék meg észrevételeiket az EKB jövőbeli határozatának alapjául szolgáló tényekkel kapcsolatban. A kilencedik jogalap lényegében az olasz nemzeti bank által elfogadott előkészítő aktusok jogellenességén alapul. A tizedik jogalap az 1024/2013 rendelet 4. cikke (3) bekezdésének és 15. cikkének kifogás útján hivatkozott jogellenességén alapul, mivel e rendelkezések összeegyeztethetetlenek a hatékony bírói jogvédelemhez való joggal.

28

A felperesek lényegében azt állítják, hogy a megtámadott határozat ellentétes az 1024/2013 rendelet 15. cikkének (3) bekezdésével és a 2013/36 irányelv 22. és 23. cikkével, mivel az EKB a Mediolanumnak és a Banca Mediolanumnak az ez előbbi által ez utóbbiba történő beolvadásával történő egyesülését az említett rendelkezések értelmében vett befolyásoló részesedésszerzésnek nyilvánította. Véleményük szerint ezek a rendelkezések csak azokra az esetekre vonatkoznak, amikor egy részesedést szerezni kívánó személyről és egy tervezett befolyásoló részesedésszerzésről van szó, nem pedig azokra az esetekre, amelyekben az érintett természetes vagy jogi személyek már rendelkeznek befolyásoló részesedéssel.

29

A felperesek arra is hivatkoznak, hogy a jelen ügyben formálisan és ténylegesen már a szóban forgó egyesülést megelőzően is befolyásoló részesedéssel rendelkeztek a Banca Mediolanumban, és ebből azt a következtetést vonták le, hogy az EKB nem indíthatta volna meg a megtámadott határozathoz vezető eljárást. Egyébiránt a felperesek előadják, hogy az EKB‑ra a Szerződések által ráruházott hatáskörök, továbbá az 1024/2013 rendelet és a 468/2014 rendelet által ráruházott konkrét feladatok nem tették lehetővé számára a hitelintézetben már meglévő befolyásoló részesedés vizsgálatát, csupán arra jogosult, hogy kifogásolja, vagy ne kifogásolja a tervezett részesedésszerzést.

30

A Bizottság által támogatott EKB vitatja ezt az érvelést.

31

Ezzel összefüggésben meg kell jegyezni, hogy az 1024/2013 rendelet 4. cikke (1) bekezdésének c) pontja előírja, hogy az EKB kizárólagos hatáskörébe tartozik az említett rendelet „15. [cikkének] rendelkezéseire is figyelemmel a hitelintézetekben való befolyásoló részesedések megszerzésére és eladására vonatkozó értesítések értékelése, kivéve bankszanálás esetén”.

32

Az 1024/2013 rendelet 15. cikkének (3) bekezdése azt írja elő, hogy az EKB a vonatkozó uniós jogban meghatározott vizsgálati kritériumok alapján, az abban foglalt eljárás keretében és az abban meghatározott vizsgálati időszakon belül határozatot hoz arról, hogy kifogásolja‑e a részesedésszerzést.

33

Továbbá az 1024/2013 rendelet 4. cikke (3) bekezdésének első mondata szerint „az EKB‑nak az e rendeletben rá ruházott feladatok elvégzése és a magas színvonalú felügyelet biztosítása céljából alkalmaznia kell a teljes vonatkozó uniós joganyagot, és amennyiben a vonatkozó uniós joganyag irányelvekből áll, az ezeket az irányelvet átültető nemzeti jogszabályokat”.

34

Ebből következik, hogy az EKB‑nak feladatai ellátása céljából alkalmaznia kell az 1024/2013 rendelet rendelkezéseit és a 2013/36 irányelvet átültető nemzeti jogszabályoknak az említett irányelvvel összhangban értelmezett rendelkezéseit (lásd ebben az értelemben analógia útján: 2018. április 24‑iCaisse régionale de crédit agricole mutuel Alpes Provence és társai kontra EKB ítélet, T‑133/16–T‑136/16, EU:T:2018:219, 47–50. pont).

35

A befolyásoló részesedésszerzésre vonatkozó értékelési eljárást az 1024/2013 rendelet 15. cikke, a 468/2014 rendelet 85–87. cikke és a 2013/36 irányelv 22. cikkének (1) bekezdése szabályozza. Ezek a rendelkezések előírják, hogy minden olyan természetes vagy jogi személy, aki döntést hozott befolyásoló részesedésnek egy hitelintézetben való közvetlen vagy közvetett megszerzéséről vagy egy hitelintézetben meglévő befolyásoló részesedésnek a közvetlen vagy közvetett további növeléséről, előírják, hogy a megszerezni tervezett részesedés mértékét, valamint az ezen irányelv 23. cikkének (4) bekezdésében említett releváns információkat a részesedés megszerzése előtt írásban jelentse be annak a hitelintézetnek az illetékes hatósága számára, amelyben befolyásoló részesedés megszerzésére vagy ilyen részesedés növelésére törekszik.

36

A 2013/36 irányelvet az olasz jogba átültető 72. sz., felhatalmazáson alapuló törvényerejű rendelettel módosított TUB a 19. cikkében az olasz nemzeti bankot ruházza fel azzal a hatáskörrel, hogy engedélyt adjon a pénzügyi intézményekben való befolyásoló részesedések szerzésére. A TUB 19. cikkének (5) bekezdése meghatározza, hogy az említett engedélyeket akkor adják ki, ha fennállnak „a bank hatékony, eredményes és prudens irányításának biztosításához megfelelő feltételek, az alábbi kritériumok alapján értékelve a szerző alkalmasságát és a részesedésszerzési terv pénzügyi megbízhatóságát: a lehetséges szerző jóhírneve [a TUB] 25. cikke értelmében”.

37

A TUB „Tőkerészesedések” című 25. cikke az (1) bekezdésében úgy rendelkezik, hogy a TUB 19. cikkében megjelölt részesedések jogosultjainak meg kell felelniük a jóhírnévre vonatkozó követelménynek, valamint eleget kell tenniük a bank hatékony, eredményes és prudens irányítását biztosító alkalmassági és feddhetetlenségi kritériumoknak.

38

A 72. sz., felhatalmazáson alapuló törvényerejű rendelet 2. cikkének (8) bekezdése átmenetileg előírta, hogy továbbra is alkalmazni kell az e rendelet elfogadása előtt hatályos rendelkezéseket, amelyek a pénzügyi intézményekben való részesedések jogosultjainak jóhírnevére vonatkozó feltételeket szabályozták.

39

A szóban forgó rendelkezéseket a 144. sz. miniszteri rendelet tartalmazta, amelynek 1. cikke pontosítja azokat a büntetőítéleteket, amelyek negatívan befolyásolják az érintett személy jóhírnevét, és így azt eredményezik, hogy a megkövetelt feltétel már nem teljesül.

40

A 144. sz. miniszteri rendelet 2. cikke átmeneti jelleggel megállapította, hogy „a jelen rendelet hatálybalépésekor a bank részvényével rendelkező jogalanyok tekintetében az [említett] 1. cikk szerinti, a korábbi szabályozásban elő nem írt követelmények teljesítésének elmulasztása nem releváns a már megszerzett részesedések tekintetében, ha a részvényszerzésre ezen időpontot megelőzően került sor”.

41

A vegyes pénzügyi holdingtársaságok tekintetében a TUB 63. cikke, amelyet a 2013/36 irányelv 119. cikkével összhangban fogadtak el, a befolyásoló részesedéssel rendelkező tagok tekintetében ugyanazon kötelezettségeket írta elő, mint amelyek a bankokra is vonatkoznak.

42

Az első jogalap elemzése során azt kell vizsgálni, hogy – amint arra a felperesek hivatkoznak – az EKB tévesen állapította‑e meg az 1024/2013 rendelet 15. cikke és a 2013/36 irányelv 22. cikkének (1) bekezdése, valamint az e rendelkezés átültetése érdekében elfogadott olasz jogszabályok alapján, hogy a felperesek a szóban forgó egyesülés és a Consiglio di Stato (államtanács) által hozott, többek között a részesedésükhöz kapcsolódó szavazati jogok gyakorlására vonatkozóan fennálló korlátozást és a Mediolanumban fennálló 9,99%‑ot meghaladó részesedésük elidegenítését megsemmisítő 2016. március 3‑i ítélete következtében befolyásoló részesedést szereztek.

43

E vizsgálat céljából először is értelmezni kell a „befolyásoló részesedésszerzés” fogalmát, másodszor azt kell értékelni, hogy az egyesülési ügyletet az 1024/2013 rendelet 15. cikke és a nemzeti jogba átültetett 2013/36 irányelv 22. cikkének (1) bekezdése értelmében az EKB jogszerűen minősítette‑e befolyásoló részesedésszerzésnek.

44

Először is emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az uniós jog egységes alkalmazásának követelményéből és az egyenlőség elvéből az következik, hogy a jelentésének és hatályának meghatározása érdekében a tagállami jogokra kifejezett utalást nem tartalmazó uniós jogi rendelkezést az egész Unióban önállóan és egységesen kell értelmezni (lásd: 2013. december 5‑iVapenik ítélet, C‑508/12, EU:C:2013:790, 23. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2019. április 11‑iTarola ítélet, C‑483/17, EU:C:2019:309, 36. pont).

45

Az 1024/2013 rendelet 15. cikke és a 2013/36 irányelv 22. cikke a befolyásoló részesedésszerzés tartalmának és hatályának meghatározásához nem hivatkozik kifejezetten a tagállami jogokra.

46

Kétségtelen, hogy az 1024/2013 rendelet 4. cikkének (3) bekezdése előírja, hogy az EKB‑nak az e rendeletben rá ruházott feladatok elvégzése és a magas színvonalú felügyelet biztosítása céljából alkalmaznia kell a teljes vonatkozó uniós joganyagot, és amennyiben a vonatkozó uniós joganyag irányelvekből áll, az ezeket az irányelvet átültető nemzeti jogszabályokat. Amennyiben a vonatkozó uniós joganyag rendeletekből áll, illetve olyan területeken, ahol az említett rendeletek a tagállamok számára kifejezetten lehetőségeket ajánlanak fel, az EKB‑nak alkalmaznia kell az e lehetőségeket érvényesítő nemzeti jogszabályokat.

47

Mindazonáltal, noha e rendelkezés általános hivatkozást tartalmaz az uniós jog vonatkozó rendelkezéseinek végrehajtása érdekében elfogadott nemzeti jogra, nem értelmezhető úgy, hogy a fenti 44. pontban említett ítélkezési gyakorlat értelmében a befolyásoló részesedés megszerzése fogalmának értelmezése érdekében kifejezetten a tagállamok jogára hivatkozik.

48

Ugyanis, ha a befolyásoló részesedésszerzés értékelésének alkalmazhatósága a fogalom nemzeti jogban való értelmezésétől függne, ez kétségbe vonná ezen értékelés kötelező jellegét.

49

Ezt a fogalmat tehát az 1024/2013 rendelet 15. cikkének és a 2013/36 irányelv 22. cikkének alkalmazása szempontjából önálló uniós jogi fogalomnak kell tekinteni, amelyet az összes tagállam területén egységesen kell értelmezni (lásd ebben az értelemben és analógia útján: 2019. november 14‑iState Street Bank International ítélet, C‑255/18, EU:C:2019:967, 33. pont).

50

Másodszor, amennyiben az uniós jogban nincs e fogalomra vonatkozó meghatározás, az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében e kifejezést azon általános összefüggések figyelembevételével, amelyekben használják és a mindennapi nyelv szerinti általános jelentése szerint kell meghatározni. Emellett valamely uniós jogi rendelkezés értelmezéséhez a szabályozás célkitűzéseit és hatékony érvényesülését kell figyelembe venni (lásd ebben az értelemben: 2012. december 13‑iBLV Wohn‑ und Gewerbebau ítélet, C‑395/11, EU:C:2012:799, 25. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

51

Ezzel összefüggésben meg kell említeni, hogy az értékpapír‑ vagy részesedésszerzés általánosan elfogadott jelentése szerint e fogalom nem korlátozódik az azonnali ügyletekre, más különböző típusú, például a határidős vagy opciós ügyleteket, illetve a más eszközökkel szemben lebonyolított részvénycsereügyleteket is magában foglalhat.

52

Emellett, ami a befolyásoló részesedésszerzésre vonatkozó engedélyezési eljárás összefüggéseit és az általa követett célokat illeti, emlékeztetni kell arra, hogy az 1024/2013 rendelet (22) preambulumbekezdésében foglaltak szerint a hitelintézet‑tulajdonosok folyamatos alkalmasságának és pénzügyi stabilitásának biztosítása érdekében, amennyiben új tulajdonos szándékozik jelentős részesedést szerezni egy hitelintézetben, úgy előzetesen meg kell vizsgálni a leendő új tulajdonos alkalmasságát.

53

Továbbá az 1024/2013 rendelet (23) preambulumbekezdéséből következik, hogy a hitelintézetek prudenciális megbízhatóságának előfeltétele az uniós jogszabályoknak való megfelelés arra vonatkozóan, hogy a hitelintézetek rendelkezzenek meghatározott mértékű tőkével a hitelintézetek tevékenységével együtt járó kockázatok fedezésére, korlátozzák az egyes partnerekkel szemben fennálló kitettség mértékét, hozzák nyilvánosságra a pénzügyi helyzetükre vonatkozó információkat, rendelkezzenek elegendő mennyiségű likvid eszközzel a piaci stresszhelyzetek kezelése érdekében, valamint korlátozzák a tőkeáttételt. Márpedig az e szabályoknak való megfelelés szorosan összefügg a hitelintézetek tulajdonosainak, illetve az ilyen intézményekben jelentős részesedést szerezni szándékozó személyeknek az alkalmasságával is.

54

Végül a 2013/36 irányelv 23. cikkének (1) bekezdése kimondja, hogy a hitelintézetekben való befolyásoló részesedésszerzésre vonatkozó engedélyezési eljárás célja a részesedésszerzés tárgyát képező hitelintézet hatékony, eredményes és prudens irányításának és a részesedést szerezni kívánó személy alkalmasságának és a szándékolt részesedésszerzés pénzügyi megbízhatóságának biztosítása.

55

Ezért a felperesek érvelésével ellentétben, a befolyásoló részesedésszerzésre vonatkozó engedélyezési eljárás összefüggéseire és az általa követett célokra tekintettel e fogalom nem értelmezhető megszorítóan oly módon, hogy az csak a piaci részvényvásárlásból eredő részesedésszerzésre vonatkozzon, és kizárja a befolyásoló részesedés megszerzését lehetővé tévő más típusú ügyleteket, mint például a részvénycserét.

56

Egy ilyen megszorító értelmezés ugyanis azt eredményezné, hogy lehetővé tenné az értékelési eljárás megkerülését azáltal, hogy a befolyásoló részesedésszerzés bizonyos módjai kikerülnének az EKB ellenőrzése alól, és ezáltal megkérdőjelezné ezeket a célkitűzéseket.

57

Továbbá a 2013/36 irányelv 22. cikke (1) bekezdésének szövegéből kitűnik, hogy a hitelintézetekben való befolyásoló részesedésszerzésre vonatkozó értékelési eljárás a közvetlen és a közvetett részesedésszerzésre egyaránt vonatkozik. Így, amikor egy adott ügylet során egy közvetett befolyásoló részesedés közvetlen részesedéssé válik, vagy amikor e befolyásoló részesedés közvetett ellenőrzésének mértéke megváltozik, különösen amikor egy olyan részesedés, amely közvetetten két társaságon keresztül áll fenn, egyetlen társaságon keresztül fennálló közvetett részesedéssé változik, maga a befolyásoló részesedés tulajdonlásának jogi struktúrája módosul, így az ilyen ügyletet az e rendelkezés értelmében vett befolyásoló részesedésszerzésnek kell tekinteni. Bármely más megoldás – amint arra a fenti 52–56. pont emlékeztet – az uniós szabályok célkitűzései veszélyeztetésének kockázatával járna.

58

Harmadszor, tekintettel az 1024/2013 rendelet 15. cikkének szövegére, valamint a 2013/36 irányelv 22. cikkének (1) bekezdésére és 23. cikkének (1) bekezdésére, azok összefüggéseire és céljaira, a befolyásoló részesedésszerzésre vonatkozó engedélyezési eljárásnak egy adott ügyletre való alkalmazhatósága nem tehető függővé attól, hogy a befolyásoló részesedés megszerzőinek az adott ügylet tárgyát képező hitelintézetre gyakorolt valószínűsíthető befolyása megváltozik‑e.

59

A 2013/36 irányelvnek az „értékelési kritériumok” címet viselő 23. cikke (1) bekezdéséből következik, hogy a részesedést szerezni kívánó személynek a hitelintézetre gyakorolt valószínűsíthető befolyása azon tényezők között szerepel, amelyeket kizárólag a részesedést szerezni kívánó személy alkalmasságának és a szándékolt részesedésszerzés pénzügyi megbízhatóságának értékelése céljából kell figyelembe venni. Ezzel szemben az említett irányelv 22. cikkének (1) bekezdése, amely a befolyásoló részesedésszerzés bejelentését szabályozza, nem említi ezt a tényezőt. Ezért az említett tényező nem releváns az ügylet befolyásoló részesedésszerzésként való minősítése szempontjából.

60

Következésképpen a felperesek érvelésével ellentétben, a befolyásoló részesedésszerzésre vonatkozó engedélyezési eljárás alkalmazhatósága lényegében nem függ attól, hogy a részesedést szerezni kívánó személynek a hitelintézet felett gyakorolt valószínűsíthető befolyása megváltozik.

61

Negyedszer a felperesek előadják, hogy a 2013/36 irányelv 22. és 23. cikkét megszorítóan kell értelmezni, úgy, hogy azok csak a hitelintézetekben fennálló befolyásoló részesedések lehetséges megszerzésére vonatkoznak. Véleményük szerint nem tartozik az 1024/2013 rendeletben az EKB‑ra átruházott, az EUMSZ 127. cikk (6) bekezdése szerinti külön feladatok közé a potenciális részesedésszerzés elleni kifogás vagy annak engedélyezése. Továbbá, ha az EKB jogosult lenne a befolyásoló részesedésszerzésre vonatkozó értesítések értékelésére még az olyan kevésbé jelentős hitelintézetek tekintetében is, mint a Banca Mediolanum, ez kivételt jelentene a hitelintézetek jelentőségének általános kritériuma alól, amelyen az EKB és a nemzeti felügyeleti hatóságok közötti hatáskörmegosztás alapul.

62

A befolyásoló részesedésszerzésre vonatkozó értékelési eljárás célkitűzései azonban magukban foglalják azt is, hogy az ezen eljárást előíró rendelkezéseket megszorítóan kell értelmezni.

63

Kétségtelen, hogy az 1024/2013 rendelet 15. cikke és a 2013/36 irányelv 22. cikke a hitelintézetekben fennálló befolyásoló részesedések megszerzésének előzetes ellenőrzéséről rendelkezik, ezért e rendelkezések megfogalmazása részesedésszerzési „javaslatra” vagy „szándékolt” részesedésszerzésre, illetve „részesedést szerezni kívánó személyre” utal. Ezek a rendelkezések azonban nem értelmezhetők úgy, hogy kizárólag azon az alapon, hogy a befolyásoló részesedésszerzésnek minősíthető ügyletet már végrehajtották anélkül, hogy a részesedést szerző személyek erről tájékoztatták volna az illetékes hatóságokat, és megvárták volna e hatóságok engedélyét. Egy ilyen értelmezés ugyanis megfosztaná a fent említett rendelkezéseket a hatékony érvényelsülésüktől, és veszélyeztetné a célkitűzésüket.

64

Egyébiránt az 1024/2013 rendelet 4. cikke (1) bekezdésének c) pontjából, 6. cikkének (4) bekezdéséből és 15. cikkéből kitűnik, hogy az uniós jogalkotó valamennyi hitelintézet vonatkozásában kizárólagos hatáskörrel ruházta fel az EKB‑t az ilyen intézményben való befolyásoló részesedésszerzés értékelésére. Ezt a hatáskört tehát nem lehet a hitelintézetek jelentőségének általános kritériuma alóli kivételnek tekinteni.

65

Ötödször, a felperesek arra hivatkoznak, hogy a 2013/36 irányelv 22. és 23. cikkének EKB általi értelmezése ellentétes az EUMSZ 127. cikk (6) bekezdésével, amely kizárja annak lehetőségét, hogy az említett intézményre ruházzák a biztosítótársaságok prudenciális felügyeletével kapcsolatos feladatokat.

66

Ugyanakkor, a szóban forgó rendelkezések célkitűzései nem valósulhatnának meg, ha pusztán az a tény, hogy egy hitelintézet biztosítási tevékenységet is végez, azt eredményezné, hogy kikerülne az EKB felügyelete alól.

67

A szóban forgó értékelési eljárás tehát a hitelintézetben való befolyásoló részesedésszerzésre vonatkozik, függetlenül attól, hogy a hitelintézet biztosítási tevékenységet is végez‑e, és az EKB e tekintetben nem alkalmazta tévesen a jogot.

68

Meg kell vizsgálni, hogy – amint arra a felperesek hivatkoznak – az EKB tévesen állapította‑e meg, hogy a felperesek a Mediolanumnak a Banca Mediolanumba történő beolvadásával megvalósuló egyesülés és a Consiglio di Stato (államtanács) 2016. március 3‑i ítéletét követően az 1024/2013 rendelet 15. cikke és a 2013/36 irányelv 22. cikkének (1) bekezdése, valamint az e rendelkezés átültetéséből eredő olasz jog értelmében vett befolyásoló részesedést szereztek.

69

Ebben a tekintetben kétségtelen, hogy a Mediolanumnak a Banca Mediolanumba történő beolvadásával megvalósuló egyesülés részvénycserével jött létre, amelynek során a Fininvest jogilag részvényeket szerzett a Banca Mediolanumban, noha az egyesülés előtt nem rendelkezett ilyen részvényekkel.

70

Az egyesülést és a 2014. október 7‑i határozatot megelőzően – amellyel az olasz nemzeti bank felfüggesztette a felperesek szavazati jogát, és kötelezte őket a Mediolanumban lévő, 9,99%‑ot meghaladó részesedésük elidegenítésére – a Fininvest és S. Berlusconi ez utóbbi révén a Banca Mediolanum 100%‑os részesedésével rendelkező Mediolanum részesedésének 30,16%‑át birtokolta.

71

Mivel a Fininvest által közvetve, a Mediolanumon keresztül gyakorolható szavazati jogok aránya meghaladta a 2013/36 irányelv 22. cikkének (1) bekezdésében meghatározott 20%‑os küszöbértéket, a Fininvest és következésképpen S. Berlusconi – a felperesek állításának megfelelően – közvetve befolyásoló részesedéssel rendelkezett a Banca Mediolanumban.

72

A 2014. október 7‑i határozatot követően, amellyel az olasz nemzeti bank felfüggesztette a felperesek szavazati jogát, megtagadta a felperesektől a Mediolanumban való befolyásoló részesedés birtoklását lehetővé tévő engedély kiadását, és kötelezte őket a Mediolanumban lévő, 9,99%‑ot meghaladó részesedéseik elidegenítésére, a felperesek közvetett részesedése már nem minősül befolyásoló részesedésnek.

73

A Mediolanum 2015. december 30‑án megvalósított beolvadásával létrejött egyesülést követően a Fininvest a Banca Mediolanum részvényei 9,99%‑ának közvetlen tulajdonosa lett.

74

A Fininvest, amely a szóban forgó ügyletben központi szerző, és amelynek S. Berlusconi a közvetett többségi részvényese, a fordított egyesülés előtt nem rendelkezett a Banca Mediolanum részvényeivel, majd az ügylet eredményeként a Banca Mediolanum részvényeinek tulajdonosává vált.

75

Így egyrészt a Fininvestnek a Banca Mediolanumban fennálló közvetett részesedése közvetlen részesedéssé vált.

76

Másrészt, miután a Consiglio di Stato (államtanács) 2016. március 3‑i ítélete megsemmisítette a 2014. október 7‑i határozatot, a Fininvest a Banca Mediolanum részvényei 30,16%‑ának közvetlen tulajdonosa lett.

77

Ezért, amint azt az EKB a megtámadott határozatban megállapította, a Fininvest Banca Mediolanumban fennálló közvetett részesedése a szóban forgó egyesülést és a Consiglio di Stato (államtanács) 2016. március 3‑i ítéletét követően közvetlen befolyásoló részesedéssé vált.

78

Mivel a S. Berlusconi által ellenőrzött jogalany közvetlen befolyásoló részesedést szerzett a Banca Mediolanumban, úgy kell tekinteni, hogy S. Berlusconi Banca Mediolanumban fennálló közvetett befolyásoló részesedésének jogi szerkezete is megváltozott.

79

Ugyanis, míg S. Berlusconi közvetett részesedéssel rendelkezett a Banca Mediolanumban, először a Fininvesten, majd a Mediolanumon keresztül, addig a továbbiakban kizárólag a Fininvesten keresztül rendelkezik közvetett részesedéssel a Banca Mediolanumban.

80

Ebből következik, hogy a szóban forgó egyesülés a Consiglio di Stato (államtanács) 2016. március 3‑i ítéletét követően megváltoztatta a felperesek Banca Mediolanumban fennálló befolyásoló részesedésének jogi szerkezetét, és ezért az EKB jogosan minősíthette az ügyletet az 1024/2013 rendelet 15. cikke és a 2013/36 irányelv 22. cikke értelmében vett befolyásoló részesedésszerzésnek, jóllehet a felperesek befolyásoló részesedéseinek összege nem változott az őket korábban a Mediolanumon keresztül megillető részesedésekhez képest.

81

E tekintetben az a tény, hogy a felperesek már befolyásoló részesedéssel rendelkeztek a Banca Mediolanumban, ami megerősíti a Fininvest és a Fin. Prog. Italia közötti részvényesi megállapodás fennállását, amely révén ez utóbbiak a szóban forgó egyesülést megelőzően együttesen ellenőrzésük alatt tarthatták a Mediolanumot és a Banca Mediolanumot, valamint azt, hogy a szóban forgó egyesülést követően 2016. szeptember 14‑én egy új, a Fininvest és a Fin. Prog. Italia Banca Mediolanum feletti ellenőrzését újra megteremtő megállapodást írtak alá, nem alkalmas annak alátámasztására, hogy a megtámadott határozat tévesen állapította meg, hogy a felperesek befolyásoló részesedést szereztek, tekintve, hogy e megállapodások nem vonják kétségbe azt a tényt, hogy a felperesek befolyásoló részesedésének jogi szerkezete megváltozott.

82

Ilyen körülmények között el kell utasítani azt az érvet is, hogy az EKB az egyesülést követően több mint egy évvel végzett ellenőrzést, megsértve ezzel a 2013/36 irányelv 22. és 23. cikkét, amelyek csak a jövőre vonatkozó értékelést teszik lehetővé.

83

Egyfelől emlékeztetni kell arra, hogy a felügyeleti eljárás csak néhány hónappal azután indult meg, hogy a Consiglio di Stato (államtanács) 2016. március 3‑án meghozta azt az ítéletet, melynek hatására a felperesek Banca Mediolanumban lévő részesedése befolyásoló részesedéssé vált.

84

Másfelől, és ami még fontosabb, mivel a felperesek befolyásoló részesedése jogi szerkezetének az egyesülésből és a Consiglio di Stato (államtanács) 2016. március 3‑i ítéletéből eredő megváltozása olyan, hitelintézetben való befolyásoló részesedésszerzésnek minősül, amely az 1024/2013 rendelet 15. cikkében és a 2013/36 irányelv 22. cikkében előírt engedélyhez kötött, az a tény, hogy az ügyletet engedély nélkül hajtották végre, nem eredményezheti a felperesek mentesülését e követelmény alól.

85

Ellenkező esetben ez ahhoz vezetne, hogy pusztán az, hogy a részesedésszerzés már megtörtént, kizárná az EKB beavatkozását, ami ellentétes lenne e rendelkezések céljával és a hitelintézetben való befolyásoló részesedésszerzés értékelésének kötelező jellegével (lásd: a fenti 63. pont).

86

Egyébiránt a felperesek arra hivatkoznak, hogy a nemzeti jogszabályok és az ítélkezési gyakorlat szerint az egyesülési művelet nem eredményezte az egyik jogalany megszűnését vagy egy másik létrehozását. Ebből arra következtetnek, hogy az egyesülési művelet nem eredményezte azt, hogy ők maguk új részesedést szereztek a Banca Mediolanumban.

87

Mindazonáltal, amint az a fenti 48. és 49. pontból kitűnik, a hitelintézetben való befolyásoló részesedésszerzés fogalma olyan önálló fogalom, amely nem függhet az olasz társasági jog minősítéseitől. Így, noha az EKB ellenőrzését megalapozó tény az olasz jog szerint végrehajtott beolvadással történő egyesülés megvalósulása, az ilyen művelet hatásait kizárólag az uniós jog alkalmazásából eredő kritériumok fényében kell értékelni. A felek tehát nem hivatkozhatnak arra, hogy az olasz jog alkalmazása e tekintetben azt eredményezné, hogy a szóban forgó beolvadás nem tartozik az 1024/2013 rendelet 15. cikkében, valamint a 2013/36 irányelv 22. és 23. cikkében előírt eljárás hatálya alá.

88

Továbbá, ez a művelet, függetlenül attól, hogy az olasz jog értelmében az egyik jogalany megszűnéséhez és egy másik létrehozásához vezetett‑e, vagy sem, mindenképpen a felpereseket megillető részesedés jogi struktúrájának megváltozását eredményezte.

89

A felpereseknek az olasz jogra, vagy az olasz jognak a társasági jogról szóló irányelvekkel összhangban történő értelmezésére irányuló kötelezettségre alapított érvei ezért hatástalanok.

90

Ebből következően a felpereseknek a 2013/36 irányelv 22. és 23. cikke, az 1024/2013 rendelet 1. cikke (5) bekezdése, 4. cikke (1) bekezdése c) pontja és 15. cikke, a 468/2014 rendeletnek az EUSZ 4. cikk (1) bekezdésével, EUSZ 5. cikk (2) bekezdésével és EUSZ 13. cikk (2) bekezdésével összefüggésben értelmezett 86. és 87. cikke, valamint az EUMSZ 127. cikk (6) bekezdése megsértésére hivatkozó érveit el kell utasítani.

91

Végül, ami a hatáskörrel való visszaélésre vonatkozó jogalapot illeti, emlékeztetni kell arra, hogy az ítélkezési gyakorlat szerint valamely jogi aktus csak akkor jogellenes hatáskörrel való visszaélés miatt, ha objektív, releváns és egybehangzó bizonyítékok alapján nyilvánvaló, hogy azt kizárólag vagy legalábbis elsősorban a hivatkozott céltól eltérő cél elérése, vagy az ügy körülményeinek kezelésére a Szerződés által kifejezetten előírt eljárás megkerülése érdekében fogadták el (2005. március 10‑iSpanyolország kontra Tanács ítélet, C‑342/03, EU:C:2005:151, 64. pont).

92

Mindazonáltal a felperesek első jogalapjuk bevezető részében csupán megemlítik a hatáskörrel való visszaélést, azonban bővebben nem fejtik ki, hogy a megtámadott határozat mennyiben valósítja meg azt, és nem szolgáltatnak a fenti 91. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat értelmében vett objektív bizonyítékot az ilyen visszaélésre.

93

Ezért meg kell állapítani, hogy a felperesek nem tudják bizonyítani, hogy az EKB visszaélt volna hatáskörével.

94

Következésképpen az első jogalap nem megalapozott.

95

A felperesek arra hivatkoznak, hogy amennyiben a 2013/36 irányelv 22. és 23. cikkét úgy kellene értelmezni, hogy azok hatálya kiterjed az alaptőkében húsz évnél régebben szerzett részesedésekre, akkor az említett irányelv jogellenes lenne, mivel az uniós jogalkotó figyelmen kívül hagyta volna a másodlagos jog visszaható hatályának tilalmára vonatkozó elvet.

96

A Bizottság által támogatott EKB vitatja ezt az érvelést.

97

E tekintetben a 2013/36 irányelv 22. cikke „A szándékolt részesedésszerzés bejelentése és értékelése” cím alatt lényegében úgy rendelkezik, hogy a tagállamok előírják, hogy a tagállamok minden olyan személy részére, aki döntést hozott befolyásoló részesedésnek egy hitelintézetben való közvetlen vagy közvetett megszerzéséről, előírják, hogy e döntést a részesedés megszerzése előtt írásban jelentse be az illetékes hatóság számára, és hogy e részesedésszerzés csak akkor engedélyezhető, ha az érintett személy megfelel az említett irányelv 23. cikkében meghatározott feltételeknek.

98

Egyértelmű tehát, hogy a 2013/36 irányelv 22. és 23. cikkének hatálya nem terjed ki a hatálybalépése előtt megszerzett, tehát már birtokolt befolyásoló részesedésekre, hanem csak a hatálybalépését követően tervezett befolyásoló részesedésszerzésre irányuló döntésekre.

99

Ebből következik, hogy az uniós jogalkotó nem sértette meg a másodlagos jog visszaható hatálya tilalmának elvét.

100

Amennyiben ez a jogalap a 2013/36 irányelv 22. és 23. cikkének a jelen ügyhöz hasonló helyzetekre való alkalmazását kívánja megkérdőjelezni, elegendő rámutatni arra, hogy a részesedéscsere útján történő egyesülést és egy bírósági határozatot – mint jelen esetben a Consiglio di Stato (államtanács) 2016. március 3‑i ítélete, amelyben megsemmisítette a 9,99%‑ot meghaladó részvények átruházását – követően a befolyásoló részesedés jogi szerkezetében bekövetkező változást az említett rendelkezések értelmében befolyásoló részesedésszerzésnek kell minősíteni.

101

Következésképpen a második jogalap nem megalapozott.

102

A felperesek lényegében azt állítják, hogy az EKB figyelmen kívül hagyta a Consiglio di Stato (államtanács) 2016. március 3‑i ítéletéhez fűződő jogerő elvét, és ennek következtében a jogbiztonság elvét.

103

A Bizottság által támogatott EKB vitatja ezt az érvelést.

104

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az 1024/2013 rendelet 4. cikke (1) bekezdésének az ugyanezen rendelet 15. cikke (3) bekezdésével és a 468/2014 rendelet 87. cikkével összhangban értelmezett c) pontja szerint az EKB kizárólagos hatáskörébe tartozik, hogy az uniós bíróságok általi felülvizsgálatra is figyelemmel döntsön arról, hogy a többek között az 1024/2013 rendelet 15. cikkében és a 468/2014 rendelet 85. és 86. cikkében előírt eljárás végén engedélyezi‑e a tervezett részesedésszerzést, vagy sem.

105

A nemzeti bíróság jogerőre emelkedett határozatára tehát nem lehet hivatkozni annak megakadályozása céljából, hogy az Unió valamely intézménye kizárólagos hatáskörét gyakorolja (lásd ebben az értelemben és analógia útján: 2007. július 18‑iLucchini, C‑119/05, EU:C:2007:434, 62. és 63. pont).

106

Következésképpen az EKB által a kizárólagos hatáskörében hozott megtámadott határozat jogszerűsége nem támadható meg a Consiglio di Stato (államtanács) 2016. március 3‑i ítéletére való hivatkozással.

107

Ebből következően el kell utasítani az említett ítélet anyagi jogerejének és az abból következő jogbiztonság elvének megsértésére vonatkozó érveket.

108

Következésképpen a harmadik jogalap nem megalapozott.

109

A felperesek arra hivatkoznak, hogy a megtámadott határozat az 1024/2013 rendelet 4. cikke (3) bekezdésének és a 2013/36 irányelv 23. cikke (1) és (4) bekezdésének megsértésével került elfogadásra, mivel egyrészt az említett irányelv 23. cikkének (1) bekezdését nem ültették át az olasz jogba, másrészt az említett irányelv 23. cikkének (4) bekezdésében említett listát – az említett rendelkezés előírásával ellentétben – nem tették közzé Olaszországban, harmadrészt pedig, a megtámadott határozatban alkalmazott, az Európai Bankhatóság (EBH), az Európai Biztosítás‑ és Foglalkoztatóinyugdíj‑hatóság (EIOPA) és az Európai Értékpapírpiaci Hatóság (ESMA) által elfogadott, a pénzügyi szektorbeli befolyásoló részesedések megszerzésének és növelésének prudenciális értékeléséről szóló közös iránymutatások (a továbbiakban: 2008. évi közös iránymutatás) nem alkalmazhatóak rájuk.

110

A Bizottság által támogatott EKB vitatja ezt az érvelést.

111

A felperesek lényegében azt állítják, hogy a 2013/36 irányelv 23. cikkének (1) bekezdését nem ültették át az olasz jogba, és ebből arra következtetnek, hogy az EKB nem alkalmazhatta volna az e cikkben meghatározott kritériumokat oly módon, hogy az olasz jogban meghatározott kritériumok alkalmazása céljából a 144. sz. miniszteri rendeletet és a Comitato Interministeriale per il Credito ed il Risparmio (hitel‑ és megtakarítási tárcaközi bizottság, Olaszország) elnökeként eljáró gazdasági miniszter által elfogadott, 2011. július 27‑i 675. sz. miniszteri rendeletet veszi alapul, mivel ezek rendeletek az irányelvnél korábbiak.

112

Az EKB tehát tévesen alkalmazta a jogot, amikor a fenti 111. pontban említett 144. és 675. sz. miniszteri rendeletek rendelkezéseit alkalmazta, amelyek nem ültetik át a 2013/36 irányelvet.

113

E tekintetben először is emlékeztetni kell arra, hogy az 1024/2013 rendelet 4. cikkének (3) bekezdése szerint az EKB‑nak az e rendeletben rá ruházott feladatok elvégzése és a magas színvonalú felügyelet biztosítása céljából alkalmaznia kell a teljes vonatkozó uniós joganyagot, és amennyiben a vonatkozó uniós joganyag irányelvekből áll, az ezeket az irányelvet átültető nemzeti jogszabályokat.

114

Másodszor, meg kell említeni, hogy az 1024/2013 rendelet 4. cikkének (3) bekezdésével összhangban az EKB a megtámadott határozatban a nemzeti jog számos rendelkezését alkalmazta, így különösen a TUB 19. és 25. cikkét, összefüggésben a 144. sz. miniszteri rendelettel.

115

Harmadszor, emlékeztetni kell arra, hogy a 2013/36 irányelvet a TUB‑ot módosító 72. sz., felhatalmazáson alapuló törvényerejű rendelet elfogadásával ültették át az olasz jogba.

116

A TUB 19. cikke előírja, hogy az olasz nemzeti bank a részesedést szerezni kívánó személy alkalmasságának és a részesedésszerzési terv pénzügyi megbízhatóságának többek között a részesedést szerezni kívánó személy hírnevére vonatkozó kritérium tekintetében történő értékelését követően engedélyt ad a hitelintézetben való befolyásoló részesedésszerzésre, ha teljesülnek a pénzügyi intézmény megbízható és prudens irányításának biztosítására szolgáló kritériumok.

117

A jóhírnév kritériumát illetően a TUB 25. pontja előírja, hogy a jóhírnévre és az alkalmasságra vonatkozó követelményeket a gazdasági és pénzügyminiszter által elfogadott rendeletben kell meghatározni.

118

A megtámadott határozat elfogadásának időpontjában a gazdasági és pénzügyminiszter még nem hozta meg azt a rendeletet, amely meghatározza a TUB 25. cikkében előírt, a jóhírnévre vonatkozó feltételeket és az alkalmassági követelményeket.

119

A 72. sz., felhatalmazáson alapuló törvényerejű rendelet 2. cikkének (8) bekezdése azonban úgy rendelkezett, hogy a TUB 25. cikke alapján elfogadott végrehajtási rendelkezések hatálybalépéséig az említett cikk korábbi változatában, és az e cikkre vonatkozó végrehajtási rendelkezések korábbi változatukban hatályban maradtak.

120

A TUB 25. cikkével kapcsolatos végrehajtási szabályokat a 144. sz. miniszteri rendelet rendelkezései határozták meg, amelyet a TUB 25. cikkének 2004. január 1‑jén hatályos változata alapján fogadtak el.

121

A 144. sz. miniszteri rendelet 1. cikke többek között előírta, hogy a bank alaptőkéjének több mint 5%‑át kitevő, szavazati jogot biztosító részvények vagy befektetési jegyek tekintetében a bank tőkéjében részesedéssel rendelkező személy nem gyakorolhatja a többlet részvényekhez vagy befektetési jegyekhez kapcsolódó szavazati jogot többek között akkor, ha jogerős bírósági határozatban, a mentesítés joghatásainak sérelme nélkül, legalább egyéves szabadságvesztésre ítélték a közigazgatási szervvel szemben elkövetett bűncselekmény, hűtlen kezelés, vagyon elleni bűncselekmény, rendzavarás, gazdasági bűncselekmény vagy adóügyi bűncselekmény miatt.

122

Ezért a 2013/36 irányelv 23. cikke (1) bekezdésének az olasz jogba történő átültetése céljából a 72. sz., felhatalmazáson alapuló törvényerejű rendelet úgy rendelkezett, hogy az e 23. cikk alapján a jóhírnévre vonatkozóan értékelendő feltételeket a TUB 25. cikkének új változatában előírt rendelet elfogadásáig a 144. sz. miniszteri rendelet 1. cikke határozza meg.

123

Ezzel összefüggésben a felperesek előadják, hogy a 144. sz. miniszteri rendelet csupán a szavazati jog gyakorlásának, nem pedig a befolyásoló részesedésszerzésnek a megtiltását lehetővé tévő büntetőítéletek korlátozó jellegű listáját tartalmazza, és ezért nem tekinthető a szóban forgó rendelkezéseket átültető aktusnak.

124

Mindazonáltal elég annyit megjegyezni, hogy a 72. sz., felhatalmazáson alapuló törvényerejű rendelet értelmében a 144. sz. miniszteri rendelet 1. cikkében meghatározott büntetőítéletek listája azokat a követelményeket is meghatározza, amelyek alapján értékelni lehet a hitelintézetben befolyásoló részesedést szerezni szándékozó személyek jóhírnevét.

125

Ebből következik, hogy a felperesek állításával ellentétben a 2013/36 irányelv 23. cikkének (1) bekezdésében foglalt kritériumokat átültették az olasz jogba.

126

Az EKB tehát nem alkalmazta tévesen a jogot, amikor a 2013/36 irányelv 23. cikkének (1) bekezdésében foglalt, a TUB 19. és 25. cikkével átültetett kritériumokat a 144. sz. miniszteri rendeletre hivatkozva alkalmazta.

127

Negyedszer, válaszukban a felperesek arra hivatkoznak, hogy az elítélés és a hitelintézetben való befolyásoló részesedésszerzéstől való eltiltás között a 144. sz. miniszteri rendeletben előírt automatikus kapcsolat összeegyeztethetetlen a 2013/36 irányelv céljával, valamint az arányosság elvével.

128

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az eljárási szabályzat 84. cikkének (1) bekezdése értelmében az eljárás további részében semmilyen új jogalapot nem lehet felhozni, kivéve, ha az olyan jogi és ténybeli helyzetből származik, amely az eljárás során merült fel.

129

Azon jogalapot azonban, amely valamely korábban közvetlenül vagy közvetve a keresetlevélben kifejtett jogalap kiegészítését jelenti, és amely ahhoz szorosan kapcsolódik, elfogadhatónak kell tekinteni.

130

Ahhoz, hogy az új érvet a korábban felhozott jogalap vagy kifogás kiterjesztésének lehessen tekinteni, annak kellően szoros kapcsolatot kell mutatnia a keresetlevélben eredetileg kifejtett jogalapokkal vagy kifogásokkal (2010. december 16‑iAceaElectrabel Produzione kontra Bizottság ítélet, C‑480/09 P, EU:C:2010:787, 111. pont; lásd még ebben az értelemben: 2009. november 12‑iSGL Carbon kontra Bizottság ítélet, C‑564/08 P, nem tették közzé, EU:C:2009:703, 20–34. pont).

131

Márpedig a felperesek a keresetlevelükben lényegében arra hivatkoztak, hogy a 2013/36 irányelv 23. cikkének (1) bekezdését nem ültették át az olasz jogba.

132

Így a válaszban felhozott azon érv, amely szerint a 2013/36 irányelvet az olasz jogba átültető rendelkezések összeegyeztethetetlenek ezen irányelv céljával, valamint az arányosság elvével, tekintve, hogy az irányelv olasz jogba történő átültetését is kifogásolja, kellően szorosan kapcsolódik a keresetlevélben foglalt érvekhez. Ez az érv tehát elfogadható.

133

Meg kell azonban jegyezni, hogy a különösen súlyos bűncselekményért való elítélés – például bizonyos pontosan meghatározott bűncselekmények esetében az egy évnél nem rövidebb szabadságvesztésre jogerős bírósági határozatban történő elítélés – és a hitelintézet részvényeseitől megkövetelt jóhírnév elvesztése közötti automatikus kapcsolat lehetővé teszi a 2013/36 irányelv azon célkitűzésének elérését, hogy a hitelintézetekben befolyásoló részesedéssel rendelkező személyek kellően jóhírnévvel rendelkezzenek.

134

Meg kell ugyanis állapítani, hogy a hitelintézetekben befolyásoló részesedéssel rendelkező olyan részvényesek, akiket közigazgatási szervvel szemben elkövetett bűncselekmény vagy hűtlen kezelés, vagyon elleni bűncselekmény, közrend elleni bűncselekmény, gazdasági vagy adóügyi bűncselekmény miatt legalább egyéves szabadságvesztésre ítéltek, veszélyeztethetik e hitelintézetek megbízható és prudens irányítását, és következésképpen befolyásolhatják a bankrendszer megfelelő működését.

135

Egyébként hangsúlyozni kell, hogy az olasz jog értelmében a részesedést szerezni kívánó személy jóhírnevének értékelése szempontjából csak a jogerős bírósági határozatokban foglalt büntetőítéletek, és csak egyes, pontosan meghatározott, és valamely személy jóhírnevének kétségbe vonására alkalmas bűncselekményeket tekintik relevánsnak.

136

Így az ilyen büntetőítéletek súlyosságára és az olasz jogban szereplő pontos meghatározásukra tekintettel, a felperesek állításával ellentétben, a különösen súlyos bűncselekményért való elítélés, amelyet az olasz jog ilyennek tekint, és a hitelintézetek részvényeseitől megkövetelt jóhírnév elvesztése közötti automatikus kapcsolat nem alkalmas a 2013/36 irányelv céljának megkérdőjelezésére, és nem lép túl azon, ami e szabályozás céljainak eléréséhez szükséges.

137

A felperesek ezen érveit ezért el kell utasítani.

138

Ötödször, a felperesek válaszukban előadják, hogy a nemzeti jog alapján az EKB tévesen értékelte S. Berlusconi elítélését, tekintettel arra, hogy S. Berlusconira vonatkozóan mentesítésnek megfelelő határozatot fogadtak el.

139

Márpedig a keresetükben a felperesek nem terjesztettek elő olyan jogalapot vagy érvet, amely arra vonatkozott volna, hogy az EKB tévesen értékelte S. Berlusconi elítélését, és különösen arra, hogy nem vette figyelembe a Tribunale di sorveglianza di Milano (milánói felügyeleti bíróság, Olaszország) 2015. április 9‑én kelt és 2015. április 14‑én közölt 2412/2015. sz. határozatát, illetve a Corte suprema di cassazione (semmítőszék, Olaszország) azon ítélkezési gyakorlatát, amely az ilyen típusú határozatot a 144. sz. miniszteri rendelet 1. cikke (1) bekezdésének b) pontja értelmében vett mentesítéssel vonja azonos megítélés alá.

140

Ezért az az érvelés, amely azon alapul, hogy az EKB tévesen értékelte S. Berlusconi elítélését, nem minősül az eljárást megindító keresetlevélben korábban közvetlenül vagy hallgatólagosan kifejtett és azzal szoros kapcsolatban álló érvelés kiegészítésének.

141

Egyébiránt, mivel a Tribunale di sorveglianza di Milanónak (milánói felügyeleti bíróság) a fenti 139. pontban említett határozata és a felperesek által hivatkozott ítélkezési gyakorlat korábbi, mint a megtámadott határozat, azok nem tekinthetők az eljárási szabályzat 84. cikke értelmében vett olyan jogi és ténybeli helyzetnek, amely az eljárás során merült fel.

142

Ez az érv tehát elfogadhatatlan.

143

Következésképpen a negyedik jogalap első kifogását el kell utasítani.

144

A felperesek lényegében arra hivatkoznak, hogy a megtámadott határozat elfogadásának időpontjában Olaszországban nem tették közzé a 2013/36 irányelv 23. cikkének (4) bekezdésében előírt, értékelés elvégzéséhez szükséges információk listáját. Így, mivel ez a lista „a jogbiztonság és a jogszerűség elengedhetetlen védelmét jelenti”, a megtámadott határozat sérti az 1024/2013 rendelet 4. cikke (3) bekezdését, valamint a 2013/36 irányelv 23. cikke (1) és (4) bekezdését.

145

Ezzel összefüggésben emlékeztetni kell arra, hogy a 2013/36 irányelv 23. cikkének (1) bekezdése szerint az illetékes hatóságok a részesedésszerzés tárgyát képező hitelintézet hatékony, eredményes és prudens irányításának érdekében értékelik a részesedést szerezni kívánó személy alkalmasságát és a szándékolt részesedésszerzés pénzügyi megbízhatóságát.

146

Annak érdekében, hogy az illetékes hatóságok elvégezhessék az említett értékelést, a tagállamok közzéteszik a 2013/36 irányelv 23. cikkének (4) bekezdésében előírt listát, amely meghatározza az értékelés elvégzéséhez szükséges, és a bejelentéskor az illetékes hatóságok rendelkezésére bocsátandó információkat. Így nyilvánvaló, hogy míg e lista azon szükséges információk meghatározását szolgálja, amelyeket az érintett hitelintézetnek a nemzeti hatóságok számára az említett értékelés elvégzéséhez meg kell adnia, nem célja a részesedést szerezni kívánó személyek jóhírnevének az illetékes hatóságok általi értékeléséhez szükséges lényeges kritériumok meghatározása.

147

E tekintetben meg kell jegyezni, hogy a jóhírnév értékelésének kritériumait korábban a 144. sz. miniszteri rendelet – amelyre a TUB‑nak a 72. sz., felhatalmazáson alapuló törvényerejű rendelet 2. cikkének (8) bekezdésével összefüggésben értelmezett 25. cikke hivatkozik – határozta meg és tette közzé az olasz jogban, ezért úgy kell tekinteni, hogy a felperesek ismerhették ezeket a kritériumokat, ennélfogva képesek voltak álláspontjukat előterjeszteni és a vonatkozó információkat benyújtani. Következésképpen a felperesek nem hivatkozhatnak a jogbiztonság és a kiszámíthatóság elvének megsértésére.

148

A felpereseknek továbbá lehetőségük volt az általuk lényegesnek tartott információk benyújtására, így az értékelés elvégzéséhez szükséges információkat tartalmazó lista közzétételének hiánya nem akadályozta meg őket abban, hogy benyújtsák az általuk előterjeszteni kívánt információkat.

149

Ilyen körülmények között az értékelés elvégzéséhez szükséges információkat tartalmazó lista közzétételének az érintett tagállam általi elmulasztása nem befolyásolhatja a felperesek jóhírnevére vonatkozóan a megtámadott határozatban végzett értékelés jogszerűségét.

150

Az értékelés elvégzéséhez szükséges információkat tartalmazó lista közzétételének elmulasztásán alapuló kifogás ezért hatástalan.

151

A felperesek azt kifogásolják, hogy az EKB az értékelése során a 2008. évi közös iránymutatásokat és az olasz nemzeti bank 1999. évi körlevelét alkalmazta, és e jogi aktusok alapján a felperesek jóhírnevének értékelése során figyelembe vette a S. Berlusconival, valamint a Fininvest igazgatótanácsának és könyvvizsgáló bizottságának tagjaival szemben folyamatban lévő bírósági és közigazgatási eljárásokat, továbbá nem jogerős szankciókat.

152

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a megtámadott határozat azon az indokoláson alapul, hogy a felperesek a TUB‑nak a 2013/36 irányelvet átültető 19. és 25. cikke, valamint a 144. sz. rendelet 1. cikke alapján nem felelnek meg a jóhírnév kritériumának, mivel S. Berlusconit adócsalás miatt jogerősen négy év szabadságvesztésre ítélték.

153

A megtámadott határozat egyéb indokokra is hivatkozik, amelyek lényegében a 2008. évi közös iránymutatásokban és az olasz nemzeti bank 1999. évi körlevelében meghatározott kritériumok alapján a felperesek jóhírnevének hiányára vonatkoznak, különös tekintettel a S. Berlusconi, a Fininvest SpA igazgatótanácsának egy másik tagja és könyvvizsgáló bizottságának egy tagja, valamint maga a Fininvest tekintetében feltárt számos elítélésre és szabálytalanságra.

154

A felperesek a negyedik jogalap harmadik kifogásában ezeket az indokokat vitatják.

155

Mindazonáltal, amennyiben valamely határozat egyes indokai önmagukban is a jogilag megkövetelt módon alátámasztják e határozatot, akkor a határozat alapját képező többi elemet érintő esetleges hibák semmi esetre sem érinthetik annak rendelkező részét (2015. január 15‑iFranciaország kontra Bizottság ítélet, T‑1/12, EU:T:2015:17, 73. pont).

156

Márpedig az alkalmazandó olasz jogszabályok szerint S. Berlusconi adócsalásért – amely legalább egyéves szabadságvesztéssel büntetendő – való elítélése önmagában elegendő annak megállapításához, hogy nem felel meg a jóhírnévre vonatkozó követelménynek.

157

Ez a keresetlevélben nem vitatott ok tehát önmagában elegendő a megtámadott határozat indokolásához.

158

Ebből következik, hogy a 2008. évi közös iránymutatások és az olasz nemzeti bank 1999. évi körlevele végrehajthatatlanságára hivatkozó kifogás hatástalan, mivel a megtámadott határozat indokolásának a 2008. évi közös iránymutatások és az olasz nemzeti bank 1999. évi körlevelének alkalmazásán alapuló esetleges hiányosságai semmiképpen sem befolyásolnák a megtámadott határozat rendelkező részét.

159

Következésképpen a harmadik kifogást, és így a negyedik jogalapot teljes egészében el kell utasítani.

160

A felperesek azt állítják, hogy az EKB megsértette a 2013/36 irányelv 23. cikkének (1) bekezdése értelmében vett, a Banca Mediolanumra a szóban forgó egyesülés következtében gyakorolt valószínűsíthető befolyás kritériumával kapcsolatos indokolási kötelezettségét, és nyilvánvaló mérlegelési hibát követett el, amikor úgy ítélte meg, hogy e feltétel teljesült, holott a felperesek lényegében nem gyakorolnak konkrét befolyást a Banca Mediolanumra.

161

A Bizottság által támogatott EKB vitatja ezt az érvelést.

162

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a 2013/36 irányelv 23. cikkének (1) bekezdése előírja, hogy az illetékes hatóságok – a részesedésszerzés tárgyát képező hitelintézet hatékony, eredményes és prudens irányításának érdekében és a részesedést szerezni kívánó személynek a hitelintézetre gyakorolt valószínűsíthető befolyását figyelembe véve – öt kritérium alapján értékelik a részesedést szerezni kívánó személy alkalmasságát és a szándékolt részesedésszerzés pénzügyi megbízhatóságát.

163

Ebből következik, hogy – amint arra a fenti 58. pont emlékeztet – a részesedést szerezni kívánó személy valószínűsíthető befolyásának kritériumát az alkalmasság értékelése céljából kell figyelembe venni, és nem azért, hogy a részesedésszerzést befolyásoló részesedésszerzésnek minősítsék.

164

A valószínűsíthető befolyás továbbá nem egy olyan külön kritérium, amely hozzáadódik a 2013/36 irányelv 23. cikke (1) bekezdésének a)–e) pontjában felsorolt másik öt kritériumhoz. A valószínűsíthető befolyásra való hivatkozás ugyanis az említett rendelkezésben meghatározott kritériumok megállapítását megelőző mondatban szerepel, amely csupán azt mondja ki, hogy a részesedést szerezni kívánó személy alkalmasságának és a tervezett részesedésszerzés pénzügyi megbízhatóságának értékelésekor az illetékes hatóságok „figyelembe veszik” többek között a részesedést szerezni kívánó személynek a szóban forgó hitelintézetre gyakorolt valószínűsíthető befolyását.

165

Márpedig meg kell említeni, hogy a részesedést szerezni kívánó személy valószínűsíthető befolyásának figyelembevétele az adott értékelési kritériumtól függően eltérő hatással járhat. Így a részesedést szerezni kívánó személy jóhírnevére vonatkozó, a 2013/36 irányelv 23. cikke (1) bekezdésének a) pontjában előírt kritérium értékelése nem vezethet eltérő eredményre attól függően, hogy a részesedést szerezni kívánó személy várhatóan milyen mértékű befolyást gyakorol a szóban forgó hitelintézetre. A részesedést szerezni kívánó személy jóhírneve ugyanis nem függ attól, hogy várhatóan milyen mértékű befolyást gyakorol az említett intézményre.

166

Ezért az EKB‑nak a részesedést szerezni kívánó személy jóhírnevének értékeléséhez nem kellett megvizsgálnia e személynek a szóban forgó hitelintézetre gyakorolt valószínűsíthető befolyását.

167

Ilyen körülmények között a felpereseknek a Fininvest és a Banca Mediolanum közötti jelentős gazdasági és pénzügyi kapcsolatok hiányára, valamint a Banca Mediolanum irányítási rendszereire és belső ellenőrzési mechanizmusaira vonatkozó érvei nem bizonyítják, hogy az EKB nyilvánvaló értékelési hibát követett volna el.

168

Emellett nem lehet az EKB‑nak felróni a valószínűsíthető befolyásra vonatkozó kritériummal kapcsolatos indokolási kötelezettségének elmulasztását, mivel nem volt köteles e kritérium vizsgálatára.

169

Következésképpen az ötödik jogalapot mindenképpen el kell utasítani.

170

A felperesek lényegében arra hivatkoznak, hogy a megtámadott határozat ellentétes az arányosság elvével, valamint a Charta 16. és 17. cikkével, amelyek a tulajdonhoz való jognak és a vállalkozás szabadságának tiszteletben tartására vonatkoznak, mivel e határozat a TUB 25. cikke alapján a felperesek többletrészesedésének kötelező elidegenítését eredményezte, ami kisajátításnak minősül. Azt állítják, hogy az EKB‑nak figyelembe kellett volna vennie a megtámadott határozat ezen aránytalan hatását.

171

Rámutatnak ugyanis, hogy 2016. december 21‑én az olasz nemzeti bank értesítette a Fininvestet és S. Berlusconit arról, hogy a megtámadott határozatot követően megindította az olasz jogban előírt, a többletrészesedésük elidegenítésére vonatkozó kötelezettségük teljesítésére irányuló eljárást.

172

E tekintetben először is rá kell mutatni, hogy a 2013/36 irányelv 26. cikke (2) bekezdésének harmadik albekezdése értelmében, ha egy tulajdoni részesedést az illetékes hatóságok kifogása ellenére szereznek meg, a tagállamok – minden egyéb meghozandó szankciótól függetlenül – gondoskodnak az ahhoz kapcsolódó szavazati jogok felfüggesztéséről, vagy a leadott szavazatok érvénytelenségéről, illetve érvénytelenítésének lehetőségéről.

173

Másodszor, meg kell állapítani, hogy a megtámadott határozat nem tartalmaz olyan intézkedést, amellyel az EKB a felpereseket a birtokukban lévő többletrészesedések elidegenítésére kötelezte volna.

174

Mivel a megtámadott határozat nem írja elő a többletrészesedések elidegenítésének kötelezettségét, ezen az alapon nem róható fel az EKB‑nak az arányosság elvének, valamint a Charta 16. és 17. cikkének megsértése.

175

Egyébként, az 1024/2013 rendelet 4. cikkének (3) bekezdése értelmében az EKB‑nak a hitelintézetben való befolyásoló részesedésre vonatkozó kérelmek elbírálására vonatkozó feladata elvégzése céljából alkalmaznia kell a 2013/36 irányelvet átültető nemzeti jogszabályokat.

176

Márpedig az alkalmazandó olasz jog szerint az EKB nem rendelkezett mérlegelési jogkörrel. Az EKB ugyanis, miután tudomásul vette, hogy S. Berlusconit adócsalás miatt jogerősen négy év szabadságvesztésre ítélték, csak azt állapíthatta meg, hogy a TUB 25. cikke és a 144. sz. miniszteri rendelet 1. cikke értelmében ez a büntetőítélet automatikusan azt jelenti, hogy e személy nem felelhet meg a jóhírnév követelményének.

177

Következésképpen az EKB‑nak nem volt más választása, mint elutasítani a felperesek Banca Mediolanumban való befolyásoló részesedésszerzésére irányuló kérelmét, és nem róható fel neki az arányosság elvének megsértése (lásd ebben az értelemben és analógia útján: 2015. szeptember 25‑iVECCO és társai kontra Bizottság ítéletet, T‑360/13, EU:T:2015:695, 73. pont; 2018. június 19‑iLe Pen kontra Parlament ítélet, T‑86/17, nem tették közzé, EU:T:2018:357, 198–202. pont).

178

Ezért nem tekinthető úgy, hogy aránytalan mértékben megsértette a Charta 16. és 17. cikkében biztosított tulajdonhoz való jogot és a vállalkozás szabadságát.

179

Továbbá, ami azt az érvet illeti, hogy az EKB‑nak meg kellett volna fontolnia egy feltételt tartalmazó engedélyezési határozat elfogadását, meg kell jegyezni, hogy ez irreleváns, mivel a felperesek által megjelölt uniós vagy nemzeti jog egyetlen rendelkezése sem biztosítja az EKB számára ilyen határozat elfogadásának lehetőségét (lásd ebben az értelemben és analógia útján: 2015. június 25‑iCO Sociedad de Gestión y Participación és társai ítélet, C‑18/14, EU:C:2015:419, 34., 37., 38. és 46. pont).

180

Következésképpen a hatodik jogalap nem megalapozott.

181

A felperesek lényegében azt állítják, hogy a megtámadott határozat meghozatalához vezető eljárás során nem biztosították az 1024/2013 rendelet 22. cikkének (1) bekezdésében és a 468/2014 rendelet 32. cikkének (1) bekezdésében előírt védelemhez való joguk tiszteletben tartását.

182

A Bizottság által támogatott EKB vitatja ezt az érvelést.

183

Az 1024/2013 rendelet 22. cikkének (1) bekezdése szerint az EKB a határozathozatal előtt lehetőséget biztosít a prudenciális felügyeleti eljárás alá vont személyek meghallgatására, és csak olyan kifogásokra alapozhatja a határozatait, amelyekkel kapcsolatban az érintett felek megtehették észrevételeiket.

184

Ami a 468/2014 rendelet 32. cikkének (1) bekezdését illeti, e rendelkezés azt írja elő, hogy az EKB felügyeleti eljárásának megindítását követően a feleknek jogukban áll betekinteni az EKB ügyiratába, amennyiben ez nem sérti az adott féltől különböző jogi és természetes személyeknek az üzleti titkok védelmére irányuló jogos érdekét, és pontosítja, hogy az ügyiratba való betekintés e joga nem terjed ki a bizalmas információkra.

185

A felperesek először is arra hivatkoznak, hogy az 1024/2013 rendelet 22. cikkének (1) bekezdése és a 468/2014 rendelet 32. cikkének (1) bekezdése nem teljesült, mivel az olasz nemzeti bank 2016. szeptember 14‑ig, azaz a befolyásoló részesedésszerzéshez szükséges feltételek teljesülésének bizonyítására vonatkozó határidő lejártáig nem engedélyezte számukra az ügyiratában szereplő dokumentumokhoz való hozzáférést.

186

Ezzel összefüggésben emlékeztetni kell arra, hogy az eljárást az olasz nemzeti bank 2016. augusztus 3‑i közleményével hivatalból kezdeményezte. A kérelmezőket felhívták arra, hogy legkésőbb 2016. szeptember 14‑ig nyújtsák be a szükséges dokumentumokat annak igazolására, hogy rendelkeznek a vonatkozó rendeletekben előírt alkalmassággal.

187

Ugyanezen a napon az olasz nemzeti bank biztosította a felperesek számára az ügyiratba való betekintést. 2016. október 6‑án az EKB a Fininvesten keresztül értesítette a Fininvestet és S. Berlusconit azon határozat tervezetéről, amelyben megtagadja a Banca Mediolanumban való befolyásoló részesedésszerzés engedélyezését, és tájékoztatta őket, hogy három napon belül, azaz legkésőbb 2016. október 11‑ig benyújthatják észrevételeiket.

188

Az olasz nemzeti bank több mint három héttel azelőtt biztosította a felperesek részére az iratbetekintést, hogy a határozattervezetről értesítést, és az észrevételeik benyújtására felhívást kaptak volna, és a megtámadott határozat elfogadása előtt észrevételeket tehettek a határozat alapjául szolgáló kifogásokkal kapcsolatban.

189

A jelen ügyben tehát az EKB az 1024/2013 rendelet 22. cikkének (1) bekezdésével összhangban a megtámadott határozat elfogadása előtt lehetőséget biztosított a felperesek meghallgatására.

190

Ezen túlmenően a felperesek a 468/2014 rendelet 32. cikkének (1) bekezdésével összhangban az eljárás megindítását követően betekintést kaptak az EKB ügyiratába.

191

Ezért nem róhatják fel az EKB‑nak, hogy nem e rendelkezéseknek megfelelően járt el.

192

Ha a felperesek által felhozott érvelés úgy is értelmezendő, hogy az igazgatási ügyiratba való betekintésre azért volt szükség, hogy a 2016. szeptember 14‑i határidő előtt be tudják mutatni a 2013/36 irányelvben előírt feltételeknek való megfelelésük bizonyításához szükséges dokumentumokat, akkor ez az érvelés nem állja meg a helyét. Ugyanis a 468/2014 rendelet nem tartalmaz olyan rendelkezést, amely az EKB‑t vagy az olasz nemzeti bankot arra kötelezné, hogy az említett dokumentumok benyújtása előtt hozzáférést biztosítson az ügyirathoz. Ráadásul a felperesek nem fejtették ki, hogy a dokumentumok benyújtásához miért volt szükségük az ügyiratokhoz való előzetes hozzáférésre.

193

Másodszor azt az érvelést kell megvizsgálni, hogy az EKB azzal, hogy megtagadta a felperesektől az olasz nemzeti bank 2016. április 4‑i leveléhez és 2016. június 24‑i feljegyzéséhez való hozzáférést, megsértette a felperesek iratbetekintési és védelemhez való jogát. A felperesek szerint ezek az elutasítások megakadályozták őket abban, hogy hatékonyan részt vegyenek az összetett eljárás nemzeti szakaszában, és hogy teljeskörűen gyakorolják a védelemhez való jogukat.

194

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az olasz nemzeti bank 2016. április 4‑i leveléhez és az EKB 2016. június 24‑i‑feljegyzéséhez való hozzáférést azzal az indokkal tagadták meg, hogy azok bizalmas dokumentumok, mivel az egységes felügyeleti mechanizmus keretében a 468/2014 rendelet 32. cikkének (5) bekezdése szerinti belső kommunikáció körébe tartoznak, amelynek e rendelkezés szerint részét képezik az EKB és az illetékes nemzeti hatóságok belső dokumentumai, valamint az EKB és valamely illetékes nemzeti hatóság, illetve az illetékes nemzeti hatóságok közötti levelezés.

195

Márpedig a fent említett két dokumentum a Banca Mediolanumban való befolyásoló részesedésnek a felperesek általi esetleges megszerzésével kapcsolatos kérdésekről az EKB és az olasz nemzeti bank között folytatott levelezés része.

196

Továbbá, mivel az EKB határozattervezete és a megtámadott határozat egyértelműen és kimerítően tartalmazta a felperesekkel szemben felhozott, és a megtámadott határozat alapját képező indokokat és kifogásokat, a felperesek lehetőséget kaptak arra, hogy észrevételeket tegyenek ezen indokokkal és kifogásokkal kapcsolatban, és az EKB – többek között a megtámadott határozathoz csatolt mellékletben – részletesen megvizsgálta a felperesek által felhozott valamennyi érvet, a felperesek állításaival ellentétben nem tekinthető úgy, hogy az eljárás korai szakaszában folytatott levelezésből álló belső dokumentumok nyilvánosságra hozatalának hiánya megakadályozta volna őket abban, hogy teljes mértékben gyakorolják a védelemhez való jogukat.

197

Ilyen körülmények között el kell utasítani azt az érvelést, hogy az említett dokumentumokhoz való hozzáférés megtagadása a felperesek védelemhez való jogának megsértését eredményezte.

198

Ezt követően a felperesek azt állítják, hogy az EKB nem indokolta a hozzáférés megtagadást olyan módon, amely a bizalmas kezelés igazolására szolgált volna, és hogy az EKB így tévesen alkalmazta a 468/2014 rendelet 32. cikkének (1) és (5) bekezdését.

199

Mivel az indokolásnak a felperesek által felhozott hiánya az EKB 2016. szeptember 13‑i levelére és nem a megtámadott határozatra vonatkozik, az a kérdés, hogy a felperesek számára a hozzáférés megtagadása indokolt‑e, vagy sem, irreleváns.

200

Ilyen körülmények között nem róható fel az EKB‑nak az indokolási kötelezettségnek, vagy a 468/2014 rendelet 32. cikke (1) és (5) bekezdésének megsértése.

201

Végül a felperesek azt állítják, hogy az olasz nemzeti bank 2016. április 4‑i leveléhez való hozzáférés annál is inkább indokolt volt, mivel ez a levél állítólag torzított tartalommal közölte az EKB‑val a Consiglio di Stato (államtanács) 2016. március 3‑i ítéletét.

202

Ugyanakkor, még ha feltételezzük is, hogy az olasz nemzeti bank 2016. április 4‑i levele pontatlan vagy hiányos információkat tartalmazott, éppen a felperesek számára biztosított azon lehetőség, hogy észrevételeket nyújtsanak be az EKB‑hoz az említett levélben foglalt információkon alapuló határozattervezetével kapcsolatban, tette lehetővé a számukra, hogy kiegészítsék vagy vitassák az említett határozattervezetben foglalt információkat.

203

A fentiekre tekintettel, és mivel a felperesek a határozattervezet 2016. október 6‑i közlésekor mindenképpen tájékoztatást kaptak az EKB álláspontjáról, az iratbetekintés megtagadására vonatkozó érveik nem alkalmasak arra, hogy alátámasszák a védelemhez való joguk megsértését.

204

Harmadszor, a felperesek előadják, hogy S. Berlusconi nem tudta benyújtani észrevételeit, mivel a határozattervezetet csak az észrevételek benyújtására nyitva álló határidő lejártának napján, a lakóhelyén kapta kézhez. Emellett túl rövid volt az észrevételek benyújtására nyitva álló határidő.

205

E tekintetben hangsúlyozni kell, hogy az észrevételek benyújtásának lehetetlensége vagy nehézsége nem befolyásolja a megtámadott határozat érvényességét, amennyiben az eljárás az állítólagos szabálytalanság nélkül sem vezethetett volna eltérő eredményre (lásd ebben az értelemben és analógia útján: 2020. június 18‑iBizottság kontra QR ítélet, C‑831/18 P, EU:C:2020:481, 105. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

206

A Bíróság továbbá pontosította, hogy a védelemhez való jogának megsértésére hivatkozó felperestől nem lehet megkövetelni annak bizonyítását, hogy az érintett uniós intézmény határozatának tartalma eltérő lett volna, hanem csupán azt, hogy ez az eset nem zárható ki teljesen (lásd ebben az értelemben és analógia útján: 2020. június 18‑iBizottság kontra QR ítélet, C‑831/18 P, EU:C:2020:481, 106. pont).

207

Márpedig a felperesek nem terjesztettek elő olyan érveket a Törvényszék előtt, amelyek azt bizonyítanák, hogy nem volt teljesen kizárható, hogy az eljárás más eredményre vezetett volna, ha S. Berlusconinak lehetősége lett volna a Fininvest észrevételein kívül további észrevételeket is benyújtani, és megelégedtek azzal, hogy absztrakt módon a meghallgatáshoz való jog megsértésére hivatkoztak (lásd ebben az értelemben és analógia útján: 2020. június 18‑iBizottság kontra QR ítélet, C‑831/18 P, EU:C:2020:481, 112. pont).

208

Negyedszer a felperesek azt kifogásolják, hogy az EKB megtagadta az általuk azzal az indokkal kért meghallgatás megtartását, hogy ezáltal meggyőzhették volna az EKB‑t arról, hogy a befolyásoló részesedésszerzésre vonatkozó engedély feltételekkel történő megadását részesítse előnyben.

209

E tekintetben a 468/2014 rendelet 31. cikkének (1) bekezdése szerint az EKB, ha helyénvalónak tartja, lehetőséget adhat a feleknek arra, hogy egy megbeszélés keretében tegyék meg a tényállásra vonatkozó észrevételeiket, az EKB felügyeleti határozata tekintetében jelentőséggel bíró kifogásaikat, valamint jogalapot. Az EKB tehát e tekintetben széles körű mérlegelési mozgástérrel rendelkezik.

210

Márpedig a felpereseknek a megtámadott határozathoz csatolt összefoglaló táblázatban foglalt részletes észrevételeire tekintettel megállapítható, hogy az EKB nem követett el nyilvánvaló mérlegelési hibát, amikor megállapította, hogy nem volt szükség meghallgatás tartására.

211

Továbbá, tekintettel arra, hogy nem teljesült a jóhírnévre vonatkozó kritérium, az EKB‑nak nem volt lehetősége a részesedésszerzés feltétellel történő engedélyezésére. Ezért a felperesek meghallgatása e kérdésben nem lett volna célszerű.

212

A hetedik jogalap tehát nem megalapozott.

213

A felperesek az EUMSZ 277. cikk szerinti kifogás útján a 468/2014 rendelet 31. cikke (3) bekezdésének jogellenességére hivatkoznak a Charta 41. cikkében biztosított védelemhez való jog és a tagállamok közös alkotmányos hagyományaiból eredő általános jogelvek megsértése miatt.

214

Azt állítják, hogy a 468/2014 rendelet 31. cikkének (3) bekezdésében a határozattervezettel kapcsolatos észrevételek benyújtására előírt háromnapos határidő nem alkalmas arra, hogy biztosítsa a kontradiktórius eljárás elvének betartását és a meghallgatáshoz való jog hatékony gyakorlását a befolyásoló részesedésszerzésről szóló határozatok alapjául szolgáló tények és kifogások tekintetében.

215

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a védelemhez való jog, köztük a meghallgatáshoz való jog, azon alapvető jogok közé tartozik, amelyek az uniós jogrend szerves részét képezik, és amelyeket az Alapjogi Charta biztosít (lásd ebben az értelemben: 2015. szeptember 23‑iCerafogli kontra EKB ítélet, T‑114/13 P, EU:T:2015:678, 32. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2016. október 5‑iECDC kontra CJ ítélet, T‑395/15 P, nem tették közzé, EU:T:2016:598, 53. pont).

216

A meghallgatáshoz való jogot nemcsak a Charta 47. és 48. cikke írja elő, amely biztosítja a védelemhez való jognak és a méltányos eljáráshoz való jognak a valamennyi bírósági eljárás keretében történő tiszteletben tartását, hanem a Charta 41. cikke is, amely a megfelelő ügyintézéshez való jogot biztosítja. A Charta 41. cikkének (2) bekezdése tehát úgy rendelkezik, hogy a megfelelő ügyintézéshez való jog többek között magában foglalja mindenkinek a jogát arra, hogy az őt hátrányosan érintő egyedi intézkedések meghozatala előtt meghallgassák (lásd ebben az értelemben: 2016. október 5‑iECDC kontra CJ ítélet, T‑395/15 P, nem tették közzé, EU:T:2016:598, 54. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

217

Ez a jog megköveteli, hogy mindenkinek, akivel szemben sérelmet okozó határozatot hozhatnak, lehetőséget kell biztosítani arra, hogy megfelelően kifejthesse álláspontját a vitatott határozat alátámasztására ellene felhozott bizonyítékokkal kapcsolatban (lásd ebben az értelemben: 2004. január 7‑iAalborg Portland és társai kontra Bizottság ítélet, C‑204/00 P, C‑205/00 P, C‑211/00 P, C‑213/00 P, C‑217/00 P és C‑219/00 P, EU:C:2004:6, 66. pont; 2016. január 19‑iMitsubishi Electric kontra Bizottság ítélet, T‑409/12, EU:T:2016:17, 38. pont). E tekintetben megfelelő határidővel kell rendelkezniük (2008. december 18‑iSopropé ítélet, C‑349/07, EU:C:2008:746, 37. pont).

218

A Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint az alapvető jogok, így a védelemhez való jog tiszteletben tartása, nem tekinthetők abszolút jogosultságoknak, hanem korlátozhatók, feltéve hogy a korlátozás a kérdéses intézkedés által követett közérdekű célkitűzéseknek megfelel, és nem jelent a kitűzött célhoz képest aránytalan és megengedhetetlen beavatkozást, amely az így biztosított jogok lényegét sértené (2010. március 18‑iAlassini és társai ítélet, C‑317/08–320/08, EU:C:2010:146, 63. pont; 2013. szeptember 10‑iG. és R. ítélet, C‑383/13 PPU, EU:C:2013:533, 33. pont; 2013. szeptember 26‑iTexdata Software ítélet, C‑418/11, EU:C:2013:588, 84. pont).

219

Ami a felügyeleti eljárásokban a meghallgatáshoz való jogot illeti, a 468/2014 rendelet 31. cikke előírja, hogy mielőtt az EKB elfogadhatná a fél jogait hátrányosan érintő EKB felügyeleti határozatot, a félnek lehetőséget kell adni arra, hogy írásban kifejtse az EKB számára a tényállással kapcsolatos észrevételeit, az EKB felügyeleti határozata tekintetében jelentőséggel bíró kifogásait és jogalapot. E cikk alapján, ha az EKB helyénvalónak tartja, lehetőséget adhat a feleknek arra is, hogy egy megbeszélés keretében tegyék meg a tényállásra vonatkozó észrevételeiket.

220

A 468/2014 rendelet 31. cikke azt is pontosítja, hogy az értesítésben, amelyben az EKB a félnek lehetőséget ad észrevételei megtételére, közölni kell a meghozni kívánt EKB felügyeleti határozat lényeges tartalmát, a lényeges tényeket és kifogásokat, valamint azt a jogalapot, amelyekre az EKB határozatát alapítani kívánja.

221

Ezt követően a 468/2014 rendelet 31. cikkének (3) bekezdése úgy rendelkezik, hogy az írásbeli észrevételek benyújtásának határideje főszabály szerint két hét, és hogy többek között az 1024/2013 rendelet 14. és 15. cikkében említett helyzetekben ez a határidő három munkanapra csökken. Az EKB a fél kérelmére a határidőt adott esetben meghosszabbíthatja.

222

Így a 468/2014 rendelet 31. cikke (3) bekezdése harmadik albekezdésének és az 1024/2013 rendelet 15. cikkének együttes olvasatából következik, hogy a befolyásoló részesedést szerezni kívánó személynek lehetősége van az észrevételei írásban történő megtételére az azon nyilatkozat kézhezvételétől számított háromnapos határidőn belül, amely megállapítja azokat a lényeges tényeket, kifogásokat és jogalapot, amelyekre az EKB a felügyeleti határozatot alapítani kívánja.

223

Továbbá a 2013/36 irányelv 22. cikkének (1) bekezdése értelmében a befolyásoló részesedést megszerezni kívánó személyek kötelesek a tervezett részesedésszerzést, valamint a részesedésszerzéssel kapcsolatos releváns információkat bejelenteni az illetékes hatóságokhoz annak érdekében, hogy az EKB a kérelmező által benyújtott információk alapján meghozhassa a határozatát.

224

E rendelkezésekből következik, hogy a jelen ügyhöz hasonló felügyeleti eljárás keretében többféle eszköz áll rendelkezésre annak biztosítására, hogy az érintett felek meghallgatáshoz való jogát tiszteletben tartsák.

225

Először is, az érintett felek kötelesek a befolyásoló részesedés engedélyezése iránti kérelem benyújtásakor előterjeszteni a kérelemmel kapcsolatos információkat és érveket.

226

Az érintett személyek tehát már a befolyásoló részesedés megszerzésének engedélyezése iránti kérelmükben előterjeszthetik a kérelmük elbírálásához szükséges valamennyi információt.

227

Másodszor, azon értesítésnek, amellyel az EKB‑nak lehetőséget kell biztosítania a felek számára írásbeli észrevételeik megtételére, tartalmaznia kell a határozati javaslat lényeges tartalmát, a tényeket, a kifogásokat és azokat a lényeges jogi indokokat, amelyekre a határozatot alapozni kívánja. Ez az értesítés arra is lehetőséget biztosít az érintett fél számára, hogy érdemben kifejtse álláspontját azokról a bizonyítékokról, amelyekről nem volt tudomása, valamint azokról, amelyeket a vitatott határozat alátámasztására ellene felhoztak, továbbá lehetővé teszi e fél részére, hogy érveket terjesszen elő. Ezt a lehetőséget az EKB arra is felhasználhatja, hogy figyelembe vegye az érintett felek által a közigazgatási eljárás során felvetett összes kifogást, és tovább vizsgálja a végső határozat alapjául szolgáló valamennyi ténybeli és jogi elemet.

228

Harmadszor, amennyiben az EKB olyan ténybeli vagy jogi megfontolásokra kívánja alapozni a döntését, amelyekről a kérelmező nem tudott, vagy a kérelmező által szolgáltatottaktól eltérő bizonyítékokra támaszkodik, a meghallgatáshoz való jog biztosítható azáltal, hogy az EKB megbeszélést tarthat.

229

Ez a lehetőség továbbá arra is felhasználható, hogy a befolyásoló részesedésszerzés engedélyezése iránti kérelmének benyújtásakor az érintett fél által felvetett kérdéseket vagy kifogásokat, valamint a vitatott döntés alapjául szolgáló valamennyi, e féllel szemben felhozható bizonyítékot alaposabban megvizsgálják.

230

Ezért a felperesek állításával ellentétben a határozattervezettel kapcsolatos észrevételek benyújtására előírt határidő rövidsége – az érintett felek számára a megtámadott határozat alapjául szolgáló bizonyítékokra vonatkozó véleményük kifejtését lehetővé tévő különböző eljárási szabályok alapján – nem tekinthető a meghallgatáshoz való joggal ellentétesnek. Ez annál inkább így van, mivel adott esetben az érintett felek kérésére az EKB meghosszabbíthatja ezt a határidőt.

231

Ugyanis, mivel több olyan eljárási szabály létezik, amely lehetővé teszi az érintett felek meghallgatását, beleértve a befolyásoló részesedésszerzés engedélyezése iránti kérelmük benyújtását és a megbeszélés megszervezésének lehetőségét, úgy tűnik, hogy azon joguk, hogy a határozattervezetre vonatkozóan észrevételeket terjesszenek elő, kiegészíti ezeket a lehetőségeket, és az ezen észrevételek előterjesztésére rendelkezésre álló háromnapos határidőt, amely adott esetben meghosszabbítható, elegendőnek kell tekinteni.

232

Végül az EKB‑nak minden rendelkezésére álló eszközt fel kell használnia annak biztosítására, hogy a meghallgatáshoz való jogot a gyakorlatban is tiszteletben tartsák, amit a Törvényszéknek minden egyes esetben ellenőriznie kell.

233

Ezzel összefüggésben mindenképpen hangsúlyozni kell azt is, hogy a meghallgatáshoz való jognak a 468/2014 rendelet 31. cikke szerinti észrevételek benyújtására rendelkezésre álló határidő rövidségéből eredő korlátozása közérdekű célokat szolgál, nem lépi túl az e célok eléréséhez szükséges mértéket, és az elérni kívánt cél és a fenti 218. pontban említett ítélkezési gyakorlat értelmében a rendelkezésre álló egyéb eljárási szabályok fényében nem jelent olyan aránytalan és megengedhetetlen beavatkozást, amely sértené az így biztosított jogok lényegét.

234

Először is, az eljárás korlátozott időkeretére azért van szükség, hogy ne késleltessék a hitelintézetben való befolyásoló részesedésszerzésre vonatkozó határozat elfogadását, ami jelentős pénzügyi következményekkel járhat.

235

Ezenkívül a 2013/36 irányelv 22. cikke (2) bekezdésének második albekezdése előírja, hogy az értékelési eljárást 60 munkanapon belül le kell zárni. Ezt a rendelkezést már a 92/49/EGK tanácsi irányelvnek és a 2002/83/EK, a 2004/39/EK, a 2005/68/EK és a 2006/48/EK irányelvnek a pénzügyi szektorbeli részesedésszerzések és részesedésnövelések prudenciális értékelésének eljárási szabályai és az értékelés kritériumai tekintetében történő módosításáról szóló, 2007. szeptember 5‑i 2007/44/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2007. L 247., 1. o.) tartalmazza, amelynek (7) preambulumbekezdése azzal indokolta a legfeljebb 60 napos értékelési időszak megállapítását, hogy az értékelési eljárásnak világosnak és kiszámíthatónak kell lennie.

236

Következésképpen el kell utasítani a 468/2014 rendelet 31. cikkére vonatkozó jogellenességi kifogást azon az alapon, hogy e cikk a befolyásoló részesedés engedélyezésére irányuló eljárásra vonatkozó egyéb rendelkezésekkel – amelyek lehetővé teszik az érintettek számára, hogy érdemben előadhassák álláspontjukat – együttesen értelmezve, nem sérti az érintettek meghallgatáshoz való jogát, és ezért a nyolcadik jogalapot el kell utasítani.

237

Az eljárás során felhozott kilencedik jogalap hat részből áll, amelyek közül az első a Consiglio di Stato (államtanács) 2016. március 3‑i ítéletéhez fűződő jogerő elvének az olasz nemzeti bank általi megsértésén, a második az olasz nemzeti bank hatáskörének hiányán vagy túllépésén, a harmadik a bizalomvédelem elvének, a jogbiztonság és a megfelelő ügyintézés elvének a megsértésén, a negyedik a védelemhez való jognak, a kontradiktórius eljárás elvének és a tisztességes eljáráshoz való jognak a megsértésén, az ötödik a jogbiztonság elvének megsértésén és a még ki nem hirdetett vagy le nem fordított jogi aktusok magánszemélyekkel szembeni végrehajthatatlanságán, a hatodik pedig az arányosság, a jogszerűség és az észszerűség elvének megsértésén alapul.

238

A felperesek azt állítják, hogy az olasz nemzeti bank által elfogadott előkészítő aktusok olyan hibákban szenvednek, amelyek a megtámadott határozat jogellenességét eredményezhetik.

239

A Bizottság által támogatott EKB vitatja ezt az érvelést.

240

E jogalapban a felperesek arra hivatkoznak, hogy az olasz nemzeti bank által elfogadott előkészítő aktusok, különösen az eljárás megindításáról szóló határozat és az EKB‑hoz benyújtott határozati javaslat olyan hibákban szenved, amelyek a megtámadott határozat jogellenességét eredményezhetik.

241

Ezt a jogalapot a 2018. december 19‑iBerlusconi és Fininvest ítéletet (C‑219/17, EU:C:2018:1023) követően hozták fel.

242

A 2018. december 19‑iBerlusconi és Fininvest ítéletben (C‑219/17, EU:C:2018:1023) a Bíróság egyrészt úgy ítélte meg, hogy az EUMSZ 263. cikket úgy kell értelmezni, hogy azzal ellentétes, ha a nemzeti bíróságok jogszerűségi vizsgálatot végeznek az illetékes nemzeti hatóságok által olyan eljárás keretében hozott eljárást megindító, előkészítő és nem kötelező erejű javaslatot tartalmazó aktusok tekintetében, amelyet a 2013/36 irányelv 22. és 23. cikke, az 1024/2013 rendelet 4. cikke (1) bekezdésének c) pontja és 15. cikke, valamint az 468/2014 rendelet 85–87. cikke szabályoz (lásd: az említett ítélet rendelkező része).

243

A 2018. december 19‑iBerlusconi és Fininvest ítéletben (C‑219/17, EU:C:2018:1023) a Bíróság másrészt úgy ítélte meg, hogy ilyen esetben, amikor az uniós jog nem kívánja szabályozni a két, különböző célokat követő hatáskör – a nemzeti és az uniós hatáskör – megosztását, hanem ezzel szemben valamely uniós intézménynek biztosít kizárólagos döntéshozatali jogkört, az uniós bíróság feladata, hogy az uniós jogi aktusok jogszerűségének vizsgálatára vonatkozó, EUMSZ 263. cikken alapuló kizárólagos hatásköre címén elbírálja a szóban forgó uniós intézmény által hozott végleges határozat jogszerűségét, és az érintettek hatékony bírói jogvédelmének biztosítása érdekében megvizsgálja a nemzeti hatóságok által kibocsátott előkészítő aktusok vagy javaslatok esetleges hibáit, amelyek érinthetik e végleges határozat érvényességét (lásd: az említett ítélet 44. pontja és rendelkező része).

244

Mivel ezt a jogalapot a keresetlevél benyújtását követően terjesztették elő, meg kell vizsgálni, hogy – amint arra az EKB és a Bizottság hivatkozik – az új jogalapot elfogadhatatlannak kell‑e tekinteni.

245

A felperesek e jogalap elfogadhatóságának alátámasztására előadják, hogy az szoros kapcsolatban áll a keresetben szereplő jogalapokkal és érvekkel, és hogy a 2018. december 19‑iBerlusconi és Fininvest ítélet (C‑219/17, EU:C:2018:1023) olyan jogi helyzet, amely az eljárás során merült fel.

246

Először meg kell említeni, hogy a felperesek a keresetükben nem hivatkoznak az olasz nemzeti bank által elfogadott előkészítő aktusok jogellenességére.

247

Továbbá, amennyiben a keresetlevélben szereplő jogalapok a megtámadott határozat jogellenességének bizonyítására irányultak, ez az új jogalap, amely az olasz nemzeti bank előkészítő aktusaira hivatkozik, nem tekinthető az említett jogalapokkal kellően szoros kapcsolatban állónak, mivel ez utóbbiak kizárólag uniós jogi aktusra vonatkoztak, és ezáltal eltérő a tárgyuk.

248

Egyébként az a tény, hogy a keresetlevélhez mellékelték az olasz nemzeti bank előkészítő aktusai ellen benyújtott, nemzeti jog szerinti keresetekre vonatkozó dokumentumokat, nem elegendő annak megállapításához, hogy e jogalap, amelynek ugyanaz a célja, mint az említett nemzeti jog szerinti kereseteknek, már a keresetlevél benyújtásakor felmerült.

249

Ugyanis nem a Törvényszéknek kell a mellékletekben megkeresnie és azonosítania azokat a jogalapokat és érveket, amelyek meglátása szerint a kereset alapját képezhetik, mivel e mellékleteknek tisztán bizonyító és kisegítő szerepük van (1997. november 7‑iCipeke kontra Bizottság ítélet, T‑84/96, EU:T:1997:174, 34. pont; 2002. március 21‑iJoynson kontra Bizottság ítélet, T‑231/99, EU:T:2002:84, 154. pont).

250

Másodszor a felperesek arra hivatkoznak, hogy 2018. december 19‑iBerlusconi és Fininvest ítéletet (C‑219/17, EU:C:2018:1023) olyan jogi elemnek kell tekinteni, amely az eljárás során merült fel, és amely ezért az eljárási szabályzat 84. cikkének (1) bekezdése alapján új jogalapok előterjesztését indokolja.

251

E tekintetben az ítélkezési gyakorlatból következik, hogy egy olyan ítélet, amely a felperes előtt a keresete benyújtásakor ismert jogi helyzetet csak megerősíti, nem tekinthető olyan elemnek, amely lehetővé teszi, hogy új jogalapra hivatkozzon (lásd ebben az értelemben: 2014. október 14‑iBuono és társai kontra Bizottság ítélet, C‑12/13 P és C‑13/13 P, EU:C:2014:2284, 58. és 60. pont; 2018. szeptember 20‑iSpanyolország kontra Bizottság ítélet, C‑114/17 P, EU:C:2018:753, 39. pont).

252

Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint valamely előzetes döntéshozatali kérdésben hozott ítélet nem konstitutív, hanem tisztán deklaratív jellegű, következésképpen annak hatásai főszabály szerint az értelmezett szabály hatálybalépésének napjára visszamenőleg érvényesülnek (lásd: 2011. szeptember 8‑iQ‑Beef és Bosschaert ítélet, C‑89/10 és C‑96/10, EU:C:2011:555, 48. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

253

E tekintetben hangsúlyozni lehet, hogy a Bíróság nem döntött a 2018. december 19‑iBerlusconi és Fininvest ítélet (C‑219/17, EU:C:2018:1023) időbeli hatályának korlátozásáról, így ez az állandó ítélkezési gyakorlat teljes mértékben alkalmazandó.

254

Ebből következik, hogy az EUMSZ 263. cikknek a Bíróság által a 2018. december 19‑iBerlusconi és Fininvest ítéletben (C‑219/17, EU:C:2018:1023) elfogadott értelmezéséből eredő joghatások az említett cikk hatálybalépésének időpontjára nyúlnak vissza.

255

Ugyanebben az értelemben a Törvényszék már megállapította, hogy egy, az eljárás során született ítéletre nem lehet új elemként hivatkozni, mivel ez az ítélet főszabály szerint csak ex tunc értelmezi az uniós jogot (lásd ebben az értelemben és analógia útján: 1997. február 27‑iFFSA és társai kontra Bizottság ítélet, T‑106/95, EU:T:1997:23, 57. pont).

256

Ennek megfelelően azon elv alapján, amely szerint a jog ismeretének hiánya nem mentesít, úgy kell tekinteni, hogy a felperesek a keresetük benyújtásának időpontjában ismerték a Bíróság által elfogadott értelmezést (lásd ebben az értelemben: 1989. július 12‑iBinder ítélet, 161/88, EU:C:1989:312, 19. pont; 2009. június 22‑iNijs kontra Számvevőszék végzés, T‑371/08 P, EU:T:2009:215, 28. pont).

257

Ilyen körülmények között a 2018. december 19‑iBerlusconi és Fininvest ítélet (C‑219/17, EU:C:2018:1023) nem tekinthető az eljárási szabályzat 84. cikkének (1) bekezdése értelmében vett olyan jogi elemnek, amely az eljárás során merült fel.

258

Következésképpen a kilencedik jogalapot mint elfogadhatatlant el kell utasítani.

259

Az eljárás során felhozott tizedik jogalapban a felperesek kifogás útján az 1024/2013 rendelet 4. cikke (3) bekezdésének és 15. cikkének jogellenességére hivatkoznak, mivel az e cikkek által a nemzeti jogra történő hivatkozás, valamint az uniós bíróságnak a nemzeti előkészítő aktusok jogszerűségének ellenőrzésére vonatkozó kizárólagos hatásköre, amely a 2018. december 19‑iBerlusconi és Fininvest ítéletből (C‑219/17, EU:C:2018:1023) ered, a hatékony bírói jogvédelemhez való jog sérelmét eredményezné.

260

A felperesek szerint lényegében sérül a hatékony bírói jogvédelemhez való jog, mivel ez a rendszer megakadályozza az olasz alkotmányjog által előírt nemzeti előkészítő aktusok alkotmányosságának in concreto felülvizsgálatát, amelyek tekintetében az Unió Bírósága nem rendelkezik hatáskörrel. Ezek a jogi aktusok tehát elkerülnének minden alkotmányossági felülvizsgálatot, mivel az uniós bíró nem vizsgálhatná meg az olasz alkotmánnyal való összhangjukat, és e célból nem utalhatná őket a Corte costituzionale (alkotmánybíróság, Olaszország) elé sem.

261

A Bizottság által támogatott EKB vitatja ezt az érvelést.

262

Mivel ezt a jogalapot a keresetlevél benyújtását követően terjesztették elő, meg kell vizsgálni, hogy – amint arra az EKB és a Bizottság hivatkozik – az új jogalapot elfogadhatatlannak kell‑e tekinteni.

263

Először is, az e jogalap és a keresetlevélben szereplő jogalapok vagy érvek közötti kellően szoros kapcsolat meglétét illetően meg kell állapítani, hogy a keresetlevél nem tartalmaz egyetlen, az 1024/2013 rendelet 4. cikke (3) bekezdésének és 15. cikkének jogellenességére vonatkozó jogalapot vagy érvet sem.

264

Mivel csak a nyolcadik jogalap állt jogellenességi kifogásból, és az a 468/2014 rendelet 31. cikkének (3) bekezdésére irányult, nem tekinthető úgy, hogy ez az új jogalap, amely más cikkekre vonatkozik, kellően szoros kapcsolatban áll a keresetlevélben szereplő jogalapokkal.

265

Másodszor, a fenti 251–257. pontban kifejtett okok miatt a 2018. december 19‑iBerlusconi és Fininvest ítélet (C‑219/17, EU:C:2018:1023) nem tekinthető az eljárási szabályzat 84. cikke értelmében vett olyan jogi elemnek, amely az eljárás során merült fel.

266

Következésképpen a tizedik jogalapot mint elfogadhatatlant el kell utasítani.

267

Elöljáróban emlékeztetni kell arra, hogy az eljárási szabályzat 85. cikkének (3) bekezdése úgy rendelkezik, hogy „[a]z eljárás szóbeli szakaszának befejezését, illetve a Törvényszék azon határozatát megelőzően, hogy az eljárás szóbeli szakaszának mellőzésével határozzon, a felperes és az alperes kivételesen további bizonyítékokat terjeszthet elő vagy ajánlhat fel, feltéve, hogy a késedelmes előterjesztés vagy felajánlás igazolt”.

268

Először is a felperesek 2021. július 17‑én kérték a Törvényszéktől, hogy csatolja az ügy irataihoz a S. Berlusconi által az Emberi Jogok Európai Bíróságához (a továbbiakban: EJEB) benyújtott, 8683/14 számon nyilvántartásba vett 2013. december 28‑i keresetét, az EJEB 2021. május 3‑i levelét, amelyben ezt a keresetet közölte az olasz kormánnyal, valamint az ezen ügyre vonatkozó tényállás és kérdések EJEB által készített 2021. május 17‑i összefoglalását.

269

E bizonyítékok benyújtását lényegében azzal indokolták, hogy összefüggés áll fenn a megtámadott határozat – amely többek között Berlusconi adócsalás bűncselekménye miatti elítélésén alapult – és az EJEB‑hez benyújtott, az ezen büntetőítélethez vezető eljárás megtámadására irányuló kereset között.

270

A tárgyaláson feltett kérdésre válaszul az EKB és a Bizottság nem emelt kifogást az említett bizonyítékoknak az ügy irataihoz való csatolásával szemben.

271

E tekintetben először is meg kell jegyezni, hogy a S. Berlusconi által az EJEB‑hez benyújtott, 8683/14 számon nyilvántartásba vett, 2013. december 28‑i keresete megelőzte a jelen kereset benyújtását, és a felperesek nem hivatkoznak egyetlen olyan bizonyítékra sem, amely igazolná az említett dokumentum késedelmes benyújtását.

272

Ezt a dokumentumot ezért mint elfogadhatatlant el kell utasítani.

273

Másrészt az EJEB 2021. május 3‑i levele, amelyben a keresetet közölte az olasz kormánnyal, az ezen ügyre vonatkozó tényállás és kérdések EJEB által készített 2021. május 17‑i összefoglalása az eljárás írásbeli szakaszának befejezése után jött létre, így ezek késedelmes benyújtása indokoltnak tekinthető.

274

Ezeket a bizonyítékokat ezért elfogadhatónak kell tekinteni.

275

Amint azonban a fenti 138–142. pontból kitűnik, a felperesek a keresetlevélben nem terjesztettek elő olyan jogalapot, amely az elítélésre vonatkozó EKB‑értékelést vitatta volna.

276

Ebből következik, hogy ezek a bizonyítékok a jelen kereset szempontjából irrelevánsak.

277

Másodszor, 2021. július 17‑én a felperesek azt kérték a Törvényszéktől, hogy csatolja az ügy irataihoz a Corte suprema di cassazione (semmítőszék) 2021. március 9‑i 10355/2021. sz. ítéletét, amelyben elutasította a Consiglio di Stato (államtanács) által elfogadott, a Consiglio di Stato (álamtanács) 2016. március 3‑i 882. sz. ítéletének végrehajtására irányuló kereseteket a 2018. december 19‑iBerlusconi és Fininvest ítélet (C‑219/17, EU:C:2018:1023) alapján elfogadhatatlannak nyilvánító 2019. május 3‑i ítéletével szemben benyújtott fellebbezésüket.

278

A tárgyaláson feltett kérdésre válaszul az EKB és a Bizottság nem emelt kifogást a 2018. december 19‑iBerlusconi és Fininvest ítéletnek (C‑219/17, EU:C:2018:1023) az ügy irataihoz történő csatolásával szemben.

279

Mivel ez az ítélet az eljárás írásbeli szakaszának befejezését követően született, meg kell állapítani, hogy a felperesek általi késedelmes benyújtása indokolt, és ennek megfelelően ez az irat elfogadható.

280

A felperesek azonban nem terjesztettek elő olyan magyarázatot vagy érvet, amely alkalmas lenne arra, hogy bizonyítsa 2018. december 19‑iBerlusconi és Fininvest ítélet (C‑219/17, EU:C:2018:1023) és a jelen keresetben felhozott jogalapok közötti kapcsolatot. Emellett ez az ítélet nem támasztja alá a felperesek egyetlen érvét vagy jogalapját sem.

281

Ezért a jelen kereset szempontjából irreleváns.

282

Harmadszor, a felperesek 2021. augusztus 6‑án arra kérték a Törvényszéket, hogy az ügy iratai közé csatolja a S. Berlusconi által az EJEB‑hez benyújtott, 23554/14 számon nyilvántartásba vett, 2014. március 13‑i keresetét, az EJEB 2021. május 3‑i levelét, amelyben e keresetet közölte az olasz kormánnyal, az ezen ügyre vonatkozó tényállás és kérdések EJEB által készített 2021. április 6‑i összefoglalását, valamint az olasz kormány által az ebben az ügyben 2021. július 26‑án benyújtott ellenkérelmet.

283

A felperesek e bizonyítékok csatolását a jelen kereset és az EJEB előtt folyamatban lévő azon ügy közötti szoros összefüggéssel indokolták, amely egy olyan polgári jogvitát érintett, amelyben lényegében tévesen állapították meg a felperesek polgári jogi felelősségét korrupciós cselekmények miatt, míg Berlusconit e tényállások vonatkozásában büntetőjogi szempontból felmentették.

284

A tárgyaláson feltett kérdésre válaszul az EKB és a Bizottság nem emelt kifogást az említett bizonyítékoknak az ügy irataihoz való csatolásával szemben.

285

Ezzel összefüggésben először is meg kell jegyezni, hogy a S. Berlusconi által az EJEB‑hez benyújtott, 23554/14 számon nyilvántartásba vett 2014. március 13‑i kereset megelőzte a jelen kereset benyújtását, és a felperesek nem hivatkoznak semmilyen olyan elemre, amely igazolná az említett dokumentum késedelmes benyújtását.

286

Ezt a dokumentumot ezért mint elfogadhatatlant el kell utasítani.

287

Másrészt az EJEB 2021. május 3‑i levele, amelyben a keresetet közölte az olasz kormánnyal, az ezen ügyre vonatkozó tényállás és kérdések EJEB által készített 2021. április 6‑i összefoglalása, valamint az olasz kormány által az ebben az ügyben 2021. július 26‑án benyújtott ellenkérelem az eljárás írásbeli szakaszának befejezését követően jött létre, így indokolt a késedelmes benyújtásuk.

288

Ezeket a bizonyítékokat ezért elfogadhatónak kell tekinteni.

289

A felperesek azonban a keresetlevélben nem terjesztettek elő olyan jogalapot, amely e polgári jogvitának az EKB általi értékelését vitatta volna.

290

Ebből következik, hogy ezek a bizonyítékok a jelen kereset szempontjából irrelevánsak.

291

Negyedszer, 2021. szeptember 10‑én az EKB arra kérte a Törvényszéket, hogy a Corte suprema di cassazione (semmítőszék) 2021. július 30‑i 21970/21. sz. ítéletét csatolja az ügy irataihoz, mivel ez az ítélet lényegében megerősítette az olasz jog szerinti egyesülés hatásaira vonatkozó értelmezését.

292

A felperesek a tárgyaláson feltett kérdésre válaszul nem emeltek kifogást a Corte suprema di cassazione (semmítőszék) 2021. július 30‑i 21970/21. sz. ítéletének az ügy irataihoz való csatolásával szemben.

293

A jelen ügyben, mivel a Corte suprema di cassazione (semmítőszék) 2021. július 30‑i 21970/21. sz. ítélete az eljárás írásbeli szakaszának befejezését követően jött létre, az EKB általi késedelmes csatolását indokoltnak kell tekinteni, és ezért ez az új bizonyítási indítvány elfogadható.

294

Mindazonáltal, amint az a fenti 87–89. pontból kitűnik, a 2013/36 irányelv 22. és 23. cikkének alkalmazása érdekében a szóban forgó egyesülés hatásait az uniós jog alapján kell értelmezni.

295

Ebből következik, hogy a Corte Suprema di Cassazione (semmítőszék) 2021. július 30‑i 21970/21. sz. ítélete a jelen kereset szempontjából irreleváns.

296

Következésképpen a keresetet teljes egészében el kell utasítani.

297

Az eljárási szabályzat 134. cikkének (1) bekezdése alapján a Törvényszék a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. A felpereseket, mivel pervesztesek lettek, az EKB kérelmének megfelelően kötelezni kell a költségek viselésére.

298

Az eljárási szabályzat 138. cikkének (1) bekezdése alapján az eljárásba beavatkozó tagállamok és intézmények maguk viselik saját költségeiket. Következésképpen a Bizottság maga viseli saját költségeit.

A fenti indokok alapján

A TÖRVÉNYSZÉK (kibővített második tanács)

a következőképpen határozott: