–

a Slowakische Republik képviseletében M. Burgstaller solicitor és K. Pörnbacher Rechtsanwalt,

–

az Achmea BV képviseletében M. Leijten, D. Maláčová, H. Bälz és R. Willer Rechtsanwälte, valamint A. Marsman advocaat,

–

a német kormány képviseletében T. Henze, meghatalmazotti minőségben,

–

a cseh kormány képviseletében M. Smolek, J. Vláčil és M. Hedvábná, meghatalmazotti minőségben,

–

az észt kormány képviseletében K. Kraavi‑Käerdi és N. Grünberg, meghatalmazotti minőségben,

–

a görög kormány képviseletében S. Charitaki, S. Papaioannou és G. Karipsiadis, meghatalmazotti minőségben,

–

a spanyol kormány képviseletében S. Centeno Huerta és A. Rubio González, meghatalmazotti minőségben,

–

a francia kormány képviseletében D. Colas és D. Segoin, meghatalmazotti minőségben,

–

az olasz kormány képviseletében G. Palmieri, meghatalmazotti minőségben, segítője: S. Fiorentino avvocato dello Stato,

–

a ciprusi kormány képviseletében E. Symeonidou és E. Zachariadou, meghatalmazotti minőségben,

–

a lett kormány képviseletében I. Kucina és G. Bambāne, meghatalmazotti minőségben,

–

a magyar kormány képviseletében Fehér M. Z. és Koós G., meghatalmazotti minőségben,

–

a holland kormány képviseletében M. Bulterman és J. Langer, meghatalmazotti minőségben,

–

az osztrák kormány képviseletében C. Pesendorfer és M. Klamert, meghatalmazotti minőségben,

–

a lengyel kormány képviseletében B. Majczyna, L. Bosek, R. Szczęch és M. Cichomska, meghatalmazotti minőségben,

–

a román kormány képviseletében R. H. Radu, meghatalmazotti minőségben, segítői: R. Mangu és E. Gane consilieri,

–

a finn kormány képviseletében S. Hartikainen, meghatalmazotti minőségben,

–

az Európai Bizottság képviseletében T. Maxian Rusche, J. Baquero Cruz, L. Malferrari és F. Erlbacher, meghatalmazotti minőségben,

1

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem az EUMSZ 18., EUMSZ 267. és EUMSZ 344. cikk értelmezésére vonatkozik.

2

E kérelmet a Slowakische Republik (Szlovák Köztársaság) és az Achmea BV között a Holland Királyság és a Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaság között a beruházások elősegítéséről és kölcsönös védelméről szóló megállapodás (a továbbiakban: BIT) szerinti választottbíróság által 2012. december 7‑én hozott választottbírósági ítélet tárgyában folyamatban lévő jogvita keretében terjesztették elő.

3

Az 1991‑ben megkötött BIT 1992. január 1‑jén lépett hatályba. A 3. cikkének (1) bekezdése szerint mindegyik szerződő fél igazságos és méltányos elbánásban részesíti a másik szerződő fél beruházói által létesített beruházásokat, és nem akadályozza indokolatlan vagy megkülönböztető intézkedésekkel a beruházások általuk történő működtetését, irányítását, használatát, haszonélvezetét vagy átruházását. A BIT 4. cikke értelmében a szerződő felek garantálják, hogy a beruházással kapcsolatos kifizetések – így többek között a nyereség, a kamatok és az osztalék – indokolatlan korlátozás vagy késedelem nélkül, szabadon átváltható valutában szabadon átutalhatóak legyenek.

4

Az említett megállapodás 8. cikke előírja:

„(1)   Az egyik szerződő fél és a másik szerződő fél beruházója között az utóbbi beruházásával kapcsolatos minden vitát lehetőség szerint békés úton kell rendezni.

(2)   A szerződő felek a jelen megállapodással hozzájárulnak ahhoz, hogy a jelen cikk (1) bekezdése értelmében vett vitát választottbíróság elé utalják, ha azt nem sikerült békés úton rendezni attól az időponttól számított hat hónapon belül, amikor az egyik fél kérte a vita békés rendezését.

(3)   A jelen cikk (2) bekezdésében megjelölt választottbíróságot minden esetben a következőképpen kell felállítani: a vitában érintett felek egy‑egy bírót jelölnek ki, és az így kijelölt két bíró együtt választja ki a választottbíróságot elnöklő harmadik bírót, aki csak egy harmadik állam állampolgára lehet. A vitában részes mindkét fél attól az időponttól számított két hónapon belül jelöli ki a saját bíróját, amikor a beruházó értesítette a másik szerződő felet azon döntéséről, hogy a vitát választottbíróság elé utalja, az elnököt pedig ugyanezen időponttól számított három hónapon belül kell kijelölni.

(4)   Amennyiben a kijelölésre a fent rögzített határidőn belül nem került sor, a vitában részes bármely fél felkérheti a stockholmi kereskedelmi kamara választottbírósági intézetének elnökét a szükséges kijelölések elvégzésére. Ha az elnök valamelyik szerződő fél állampolgára, vagy az említett feladatkört más okból nem tudja ellátni, az alelnököt kell felkérni a szükséges kijelölések elvégzésére. Ha az alelnök valamelyik szerződő fél állampolgára, vagy szintén nem tudja ellátni az említett feladatkört, a választottbírósági intézet azon legidősebb tagját kérik fel a szükséges kijelölések elvégzésére, aki egyik szerződő félnek sem állampolgára.

(5)   A választottbíróság saját eljárási szabályait az Egyesült Nemzetek Nemzetközi Kereskedelmi Jogi Bizottságának (UNCITRAL) választottbírósági szabályzatával összhangban határozza meg.

(6)   A választottbíróság érdemben dönt, figyelembe véve különösen, de nem kizárólagosan:

(7)   A bíróság szavazattöbbséggel határoz; döntése végleges és kötelező erejű a vitában álló felek számára.” [nem hivatalos fordítás]

5

A Zivilprozessordnung (polgári perrendtartás) 1059. §‑ának (2) bekezdése értelmében a választottbírósági ítéletet csak akkor lehet hatályon kívül helyezni, ha fennáll a hatályon kívül helyezésnek az e rendelkezésben foglalt valamely indoka, amelyek között szerepel a választottbírósági kikötés azon jog szerinti érvénytelensége, amelynek a felek az egyezményt alávetették, vagy a választottbírósági ítélet elismerésének vagy végrehajtásának közrendbe ütközése.

6

A Szlovák Köztársaság a Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaság jogutódjaként 1993. január 1‑jével a BIT szerinti jogok és a kötelezettségek tekintetében az utóbbi helyébe lépett, és 2004. május 1‑jén csatlakozott az Európai Unióhoz.

7

Egészségügyi reformjának keretében a Szlovák Köztársaság 2004 folyamán megnyitotta a szlovák piacot a magán egészségbiztosítási szolgáltatást kínáló nemzeti, illetve más állambeli gazdasági szereplők előtt. Az Achmea egy holland biztosítási csoporthoz tartozó vállalkozás, amely egészségbiztosítási szervezetként engedélyt kapott, majd Szlovákiában leányvállalatot alapított, amelybe tőkét apportált, és amelyen keresztül magán egészségbiztosítási szolgáltatásokat kínált a szlovák piacon.

8

2006 során a Szlovák Köztársaság részlegesen visszafordította a magán egészségbiztosítási piac liberalizációját. Így különösen a 2007. október 25‑i törvénnyel megtiltotta a magán egészségbiztosítási tevékenységből származó nyereség felosztását. Ezt követően, mivel a 2011. január 26‑i ítéletével az Ústavný súd Slovenskej republiky (a Szlovák Köztársaság alkotmánybírósága) megállapította, hogy e tilalom ellentétes a szlovák alkotmánnyal, a Szlovák Köztársaság a 2011. augusztus 1‑jén hatályba lépett törvénnyel ismét engedélyezte a szóban forgó nyereség felosztását.

9

Mivel az Achmea úgy vélte, hogy a Szlovák Köztársaság jogszabályi intézkedései kárt okoztak számára, 2008 októberében a BIT 8. cikke alapján választottbírósági eljárást indított e tagállammal szemben.

10

Mivel a választottbírósági eljárás helyszínéül Frankfurt am Maint (Németország) választották, a szóban forgó választottbírósági eljárásra a német jog alkalmazandó.

11

E választottbírósági eljárás keretében a Szlovák Köztársaság a választottbíróság hatáskörének hiányára alapított kifogást emelt. E tekintetben azt állította, hogy az Unióhoz való csatlakozása miatt a BIT 8. cikkének (2) bekezdése szerinti választottbírósághoz fordulás összeegyeztethetetlen az uniós joggal. A 2010. október 26‑i közbenső választottbírósági ítéletével a választottbíróság elutasította ezt a kifogást. A Szlovák Köztársaság által az ezen ítélet hatályon kívül helyezése iránt a német bíróságok elé terjesztett kérelmeket első fokon és a fellebbezési eljárásban is elutasították.

12

A 2012. december 7‑i választottbírósági ítéletével a választottbíróság arra kötelezte a Szlovák Köztársaságot, hogy fizesse meg az Achmeának a 22,1 millió euró kártérítés kamatokkal növelt összegét. A Szlovák Köztársaság e választottbírósági ítélet hatályon kívül helyezése iránti keresetet nyújtott be az Oberlandesgericht Frankfurt am Mainhoz (Frankfurt am Main tartományi felsőbírósága, Németország). Mivel ez utóbbi elutasította e keresetet, a Szlovák Köztársaság e határozattal szemben fellebbezést nyújtott be a Bundesgerichtshofhoz (szövetségi legfelsőbb bíróság, Németország).

13

A kérdést előterjesztő bíróság emlékeztet arra, hogy a Szlovák Köztársaságnak az Unióhoz történő, 2004. május 1‑jei csatlakozása óta a BIT a tagállamok közötti megállapodást képez, ezért összeütközés esetén az uniós jogi rendelkezések az általuk szabályozott területeken elsőbbséget élveznek a BIT rendelkezéseivel szemben.

14

E tekintetben a Szlovák Köztársaság kétségeinek adott hangot a BIT 8. cikkében szereplő választottbírósági kikötésnek az EUMSZ 18., EUMSZ 267. és EUMSZ 344. cikkel való összeegyeztethetőségével kapcsolatban. Jóllehet a kérdést előterjesztő bíróság nem osztja ezeket a kétségeket, mindazonáltal megállapította, hogy mivel a Bíróság ez idáig nem foglalt állást ezekben a kérdésekben, és mivel e kérdések a tagállamok között továbbra is hatályos számos kétoldalú beruházási megállapodásban szereplő, hasonló választottbírósági kikötésre tekintettel kiemelt jelentőségűek, az előtte folyamatban lévő jogvita elbírálása érdekében a Bíróság elé kell terjeszteni a jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelmet.

15

Először is, a kérdést előterjesztő bíróságnak kétségei vannak az EUMSZ 344. cikk alkalmazhatóságával kapcsolatban. Mindenekelőtt e rendelkezés tárgyából és céljából kitűnik, hogy – jóllehet a szövegéből nem olvasható ki egyértelműen – az nem vonatkozik a valamely magánszemély és egy tagállam közötti jogvitára.

16

Emellett kizárólag a Szerződések értelmezésével és alkalmazásával kapcsolatos jogviták tartoznak az EUMSZ 344. cikk hatálya alá. Márpedig az alapeljárásban nem ez a helyzet, mivel a 2012. december 7‑i választottbírósági ítéletet kizárólag a BIT alapján hozták meg.

17

Végül az EUMSZ 344. cikk célja, hogy biztosítsa a Szerződések által meghatározott hatásköri rendet, és következésképpen az uniós jogrend autonómiáját, amelynek tiszteletben tartását a Bíróság biztosítja, és e cikk egyszersmind a tagállamok Bírósággal szembeni, az EUSZ 4. cikk (3) bekezdése értelmében vett lojalitási kötelezettségének különös kifejeződése. Ugyanakkor ebből nem vonható le olyan következtetés, miszerint az EUMSZ 344. cikk az uniós jog alkalmazásával vagy értelmezésével járó valamennyi jogvita tekintetében védi a Bíróság hatáskörét. E rendelkezés valójában csak akkor védi a Bíróság kizárólagos hatáskörét, amikor a tagállamoknak a Szerződésekben előírt, Bíróság előtti eljárásokat kell igénybe venniük. Márpedig az alapeljárásban szereplőhöz hasonló jogvita nem rendezhető az uniós bíróságok előtti eljárás keretében. A Szerződések ugyanis nem rendelkeznek olyan bírósági eljárásról, amely útján az Achmeához hasonló beruházó az uniós bíróságok előtt érvényesíthetné valamely tagállammal szemben a BIT‑hez hasonló kétoldalú beruházási szerződés szerinti kártérítési jogát.

18

Másodszor, a kérdést előterjesztő bíróság arra vár választ, hogy az alapeljárásban szereplőhöz hasonló választottbírósági kikötés ellentétes‑e az EUMSZ 267. cikkel.

19

E tekintetben hangsúlyozza, hogy először is a választottbírósági eljárás önmagában nem alkalmas az uniós jog egységes alkalmazásának biztosítására, ami az EUMSZ 267. cikk célja. Ugyanis, jóllehet a BIT 8. cikkének (6) bekezdése értelmében a választottbíróságnak tiszteletben kell tartania az uniós jogot, és összeütközés esetén az utóbbi alkalmazása élvez elsőbbséget, ugyanakkor e bíróságnak nem lenne módja előzetes döntéshozatal keretében a Bírósághoz fordulni, mivel nem minősülne az EUMSZ 267. cikk értelmében vett „bíróságnak”.

20

A kérdést előterjesztő bíróság ezt követően megállapítja, hogy a jelen esetben mindazonáltal az uniós jog egységes értelmezése biztosítottnak lenne tekinthető, amennyiben a választottbírósági ítélet végrehajtását megelőzően valamely állami bíróság megvizsgálhatja a választottbírósági ítélet uniós joggal való összeegyeztethetőségét, és szükség esetén előzetes döntéshozatal iránti kérelmet terjeszthet a Bíróság elé. Egyébiránt a polgári perrendtartás 1059. §‑a (2) bekezdése 2. pontjának b) alpontja értelmében a választottbírósági ítélet elismerésének vagy végrehajtásának közrendbe ütközése az ilyen ítélet hatályon kívül helyezési okai közé tartozik. Hasonlóan azon megállapításokhoz, amelyeket a Bíróság a magánszemélyek közötti jogvitákban hozott választottbírósági ítéletek kapcsán tett, a nemzeti bíróságoknak a valamely magánszemély és egy tagállam közötti jogvitában hozott választottbírósági ítélet felülvizsgálatára vonatkozó hatásköre korlátozható érvényesen kizárólag az alapvető uniós jogi rendelkezések megsértésének esetére. E körülménynek nem lenne szabad azt eredményeznie, hogy az alapeljárásban szereplőhöz hasonló választottbírósági kikötés ellentétes az EUMSZ 267. cikkel.

21

A kérdést előterjesztő bíróság végül hozzáteszi, hogy a Bíróság korábban úgy ítélte meg, hogy az olyan nemzetközi megállapodás, amely a benne foglalt rendelkezések értelmezésére és alkalmazására hatáskörrel rendelkező különbíróságnak az Unió intézményi és igazságszolgáltatási keretén kívüli létrehozásáról rendelkezik, összeegyeztethető az uniós joggal, amennyiben nem sérül az uniós jogrend autonómiája. A Bíróság nem adott hangot fenntartásainak egy olyan bírósági rendszer létrehozásával kapcsolatban, amely lényegében a szóban forgó nemzetközi megállapodás saját rendelkezéseinek az értelmezésével vagy alkalmazásával kapcsolatos jogviták rendezésére irányul, és amely nem érinti a tagállamok bíróságainak az uniós jog értelmezésére és alkalmazására vonatkozó hatáskörét, sem azon lehetőségüket, vagy akár kötelezettségüket, hogy előzetes döntéshozatal iránti kérelmet terjesszenek a Bíróság elé. Márpedig az alapeljárásban szóban forgó választottbíróságnak éppen a BIT‑ben foglalt rendelkezések megsértésének tárgyában kellene határoznia, amely kérdést az uniós jog, és különösen a tőke szabad mozgására irányadó rendelkezések fényében kellene értelmeznie.

22

Harmadszor, a kérdést előterjesztő bíróság megállapítja, hogy a holland vagy szlovák beruházókkal ellentétben a Holland Királyságon vagy a Szlovák Köztársaságon kívüli tagállamok beruházóinak nincs lehetőségük arra, hogy valamely állami bíróság helyett választottbírósághoz forduljanak, ami olyan jelentős hátrányt képez, amely az EUMSZ 18. cikkel ellentétes hátrányos megkülönböztetésnek minősülhet. Ugyanakkor a szerződő tagállamok állampolgárait megillető kedvezményeknek az Unión belüli kétoldalú megállapodással való korlátozása csak akkor minősülne hátrányos megkülönböztetésnek, ha a többi tagállam e kedvezményben nem részesülő állampolgárai objektíve összehasonlítható helyzetben lennének. Márpedig a jelen esetben nem ez a helyzet, mivel a tagállamok között létrejött kétoldalú egyezmények természetes velejárója az, hogy a kölcsönös jogok és kötelezettségek kizárólag a két szerződő tagállam valamelyikének állampolgáraira alkalmazandók.

23

A fenti megfontolásokra tekintettel a Bundesgerichtshof (szövetségi legfelsőbb bíróság) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:

24

A főtanácsnoki indítvány 2017. szeptember 19‑i ismertetését követően a cseh, a magyar és a lengyel kormány a Bíróság Hivatalához benyújtott 2017. november 3‑i, 2017. október 19‑i, illetve 2017. október 16‑i irataikkal a szóbeli szakasz újbóli megnyitását kérték a Bíróság eljárási szabályzatának 83. cikke alapján.

25

Kérelmeik alátámasztása érdekében az említett kormányok a főtanácsnoki indítvánnyal való egyet nem értésüknek adnak hangot.

26

Mindazonáltal emlékeztetni kell arra, hogy egyrészt az Európai Unió Bíróságának alapokmánya és a Bíróság eljárási szabályzata nem teszi lehetővé az ezen alapokmány 23. cikke szerinti érdekeltek számára, hogy a főtanácsnoki indítványra válaszként észrevételeket tegyenek (2017. június 22‑iFederatie Nederlandse Vakvereniging és társai ítélet, C‑126/16, EU:C:2017:489, 30. pont).

27

Másrészt az EUMSZ 252. cikk második bekezdése szerint a főtanácsnok teljesen pártatlanul és függetlenül eljárva, nyilvános tárgyaláson indokolással ellátott indítványt terjeszt elő azokban az ügyekben, amelyek esetében az Európai Unió Bíróságának alapokmánya szerint a főtanácsnok részvételére van szükség. A Bíróságot nem köti sem ezen indítvány, sem pedig az annak alapjául szolgáló indokolás. Következésképpen az, ha az érdekelt fél nem ért egyet a főtanácsnok indítványával, bármilyen kérdéseket is vizsgáljon a főtanácsnok az indítványban, önmagában nem indokolhatja a szóbeli szakasz újbóli megnyitását (2017. október 25‑iPolbud – Wykonawstwo ítélet, C‑106/16, EU:C:2017:804, 24. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

28

A Bíróság azonban – eljárási szabályzata 83. cikkének megfelelően – a főtanácsnok meghallgatását követően bármikor elrendelheti az eljárás szóbeli szakaszának újbóli megnyitását, különösen, ha úgy ítéli meg, hogy az ügy körülményei nincsenek kellően feltárva, vagy ha az ügyet olyan érv alapján kellene eldönteni, amelyet az érdekeltek nem vitattak meg (2017. június 22‑iFederatie Nederlandse Vakvereniging és társai ítélet, C‑126/16, EU:C:2017:489, 33. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

29

Márpedig, mivel a jelen esetben a cseh, a magyar és a lengyel kormány a kérelmeikben mindössze a főtanácsnoki indítvánnyal való egyet nem értésüknek adnak hangot, és nem adnak elő a jelen ügy eldöntésének alapjául szolgáló új érvet, a Bíróság a főtanácsnok meghallgatását követően úgy ítéli meg, hogy a határozathozatalhoz szükséges valamennyi információ a rendelkezésére áll, és azokat az érdekeltek megvitatták.

30

A fentiekre tekintettel a szóbeli szakasz újbóli megnyitása iránti kérelmeket el kell utasítani.

31

Együttesen vizsgálandó első és második kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy az EUMSZ 267. és EUMSZ 344. cikket úgy kell‑e értelmezni, hogy azokkal ellentétes a tagállamok között létrejött nemzetközi megállapodásban szereplő, a BIT 8. cikkéhez hasonló olyan rendelkezés, amelynek értelmében e tagállamok egyikének beruházója a másik tagállamban létesített beruházásokra vonatkozó vita esetén ezen utóbbi tagállammal szemben választottbíróság előtt indíthat eljárást, amely bíróság hatáskörét e tagállam köteles elfogadni.

32

E kérdések megválaszolása érdekében emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint a nemzetközi megállapodások nem sérthetik a Szerződések által meghatározott hatásköri rendet, valamint ebből következően az uniós jogrendszer autonómiáját, amelynek tiszteletben tartását a Bíróság biztosítja. Ezen elv többek között az EUMSZ 344. cikkben szerepel, mely szerint a tagállamok vállalják, hogy a Szerződések értelmezésére vagy alkalmazására vonatkozó vitáikat kizárólag a Szerződésekben előírt eljárások útján rendezik (2014. december 18‑i2/13 [Az Uniónak az EJEE‑hez történő csatlakozása] vélemény, EU:C:2014:2454, 201. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

33

Szintén a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata értelmében az uniós jognak a tagállamok jogával és a nemzetközi joggal szembeni autonómiáját az Unió és az uniós jog alapvető – különösen az Unió alkotmányos szerkezetével és az említett jog jellegével kapcsolatos – jellemzői indokolják. Az uniós jogot ugyanis az a sajátosság jellemzi, hogy a Szerződések által alkotott önálló jogforrásból származik, hogy a tagállamok jogához viszonyítva elsőbbséggel bír, valamint hogy az állampolgáraikra és magukra a tagállamokra is alkalmazandó rendelkezések sora közvetlen hatállyal rendelkezik. E jellegzetességek egymással kölcsönösen összefüggő, magát az Uniót és a tagállamait viszonosan, valamint a tagállamokat egymással összekötő elvek, szabályok és jogviszonyok strukturált hálózatát hozták létre (lásd ebben az értelemben: 2014. december 18‑i2/13 [Az Uniónak az EJEE‑hez történő csatlakozása] vélemény, EU:C:2014:2454, 165–167. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

34

Az uniós jog így azon az alapvető előfeltevésen alapul, mely szerint minden tagállam osztozik az összes többi tagállammal az Unió alapjául szolgáló számos közös értékben, és elismeri, hogy azok osztják ezen értékeket vele, amint azt az EUSZ 2. cikk kimondja. Ezen előfeltevés maga után vonja és igazolja a tagállamok közötti kölcsönös bizalom fennállását ezen értékek elismerése, és így az azokat végrehajtó uniós jog tiszteletben tartása tekintetében. Éppen ebben az összefüggésben a tagállamok kötelesek különösen az EUSZ 4. cikk (3) bekezdésének első albekezdésében rögzített lojális együttműködés elve alapján a területükön biztosítani az uniós jog alkalmazását és tiszteletben tartását, és e célból a Szerződésekből, illetve az Unió intézményeinek jogi aktusaiból eredő kötelezettségek teljesítésének biztosítása érdekében megtenni a megfelelő általános vagy különös intézkedéseket (2014. december 18‑i2/13 [Az Uniónak az EJEE‑hez történő csatlakozása] vélemény, EU:C:2014:2454, 168. és 173. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

35

Az uniós jogrend sajátos jellemzői és autonómiája megőrzésének biztosítása érdekében a Szerződések az uniós jog értelmezése terén a koherencia és egységesség biztosítására szolgáló bírósági rendszert hoztak létre (2014. december 18‑i2/13 [Az Uniónak az EJEE‑hez történő csatlakozása] vélemény, EU:C:2014:2454, 174. pont).

36

Ennek keretében az EUSZ 19. cikkel összhangban a nemzeti bíróságok és a Bíróság feladata biztosítani az uniós jog teljes körű alkalmazását valamennyi tagállamban, valamint azoknak a jogoknak a bírói védelmét, amelyek a jogalanyokat e jog alapján megilletik (lásd ebben az értelemben: 2011. március 8‑i1/09 [A szabadalmi jogviták rendezésére szolgáló egységes rendszer létrehozásáról szóló megállapodás] vélemény, EU:C:2011:123, 68. pont; 2014. december 18‑i2/13 [Az Uniónak az EJEE‑hez történő csatlakozása] vélemény, EU:C:2014:2454, 175. pont; 2018. február 27‑iAssociação Sindical dos Juízes Portugueses ítélet, C‑64/16, EU:C:2018:117, 33. pont).

37

Különösen, a bírósági rendszer ekképp felfogott sarokkövét az EUMSZ 267. cikkben szereplő előzetes döntéshozatali eljárás alkotja, amelynek – a bírák közötti párbeszédnek a Bíróság és a tagállami bíróságok közötti létrehozatalával – a célja az uniós jog értelmezése egységességének biztosítása, így lehetővé téve az uniós jog koherenciájának, teljes érvényesülésének és autonómiájának, valamint végső soron a Szerződésekkel létrehozott jog sajátos jellegének biztosítását (2014. december 18‑i2/13 [Az Uniónak az EJEE‑hez történő csatlakozása] vélemény, EU:C:2014:2454, 176. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

38

Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első és második kérdésre e megfontolások fényében kell választ adni.

39

E célból először is meg kell vizsgálni, hogy a BIT 8. cikke szerinti választottbíróság által elbírálandó jogvitákban felmerülhet‑e az uniós jog értelmezése vagy alkalmazása.

40

E tekintetben, még ha az Achmea által hivatkozottak szerint feltételezzük is, hogy e bíróságnak – a BIT 8. cikke (1) bekezdésének meglehetősen tág megfogalmazása ellenére – kizárólag e megállapodás esetleges megsértéséről kell határoznia, a BIT 8. cikkének (6) bekezdésével összhangban ennek keretében mindazonáltal figyelembe kell vennie többek között az érintett szerződő fél hatályos jogszabályait, valamint a szerződő felek közötti valamennyi releváns megállapodást.

41

Márpedig az uniós jog – tekintettel a jelen ítélet 33. pontjában említett jellegére és jellemzőire – egyszerre minősül a hatályos tagállami jogszabályok részének, valamint a tagállamok közötti nemzetközi megállapodásból származó jognak.

42

E kettősségből adódóan a BIT 8. cikke szerinti választottbíróságnak adott esetben az uniós jogot, és különösen az alapvető szabadságokkal – így a letelepedés szabadságával és a tőke szabad mozgásával – kapcsolatos rendelkezéseket is értelmeznie, vagy akár alkalmaznia kell.

43

Másodszor, ezért meg kell vizsgálni, hogy a BIT 8. cikke szerinti választottbíróság az uniós bírósági rendszer része‑e, és különösen hogy az EUMSZ 267. cikk értelmében vett tagállami bíróságnak tekinthető‑e. Azon körülmény okán ugyanis, hogy a tagállamok által létrehozott bíróság az uniós bírósági rendszeren belül helyezkedik el, határozatai olyan mechanizmusoknak vannak alávetve, amelyek biztosítják az Unió normáinak teljes érvényesülését (lásd ebben az értelemben: 2011. március 8‑i1/09 [A szabadalmi jogviták rendezésére szolgáló egységes rendszer létrehozásáról szóló megállapodás] vélemény, EU:C:2011:123, 82. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

44

E tekintetben a 2014. június 12‑iAscendi Beiras Litoral e Alta, Auto Estradas das Beiras Litoral e Alta ítélet (C‑377/13, EU:C:2014:1754) alapjául szolgáló ügyben a Bíróság azon körülmény alapján állapította meg, hogy a szóban forgó bíróság „tagállami bíróság”, hogy e bíróság összességében a portugál alkotmány által előírt adóügyi jogvitarendezési rendszer eleme (lásd ebben az értelemben: 2014. június 12‑iAscendi Beiras Litoral e Alta, Auto Estradas das Beiras Litoral e Alta ítélet, C‑377/13, EU:C:2014:1754, 25. és 26. pont).

45

Márpedig az alapeljárásban a választottbíróság nem képezi a Hollandiában és Szlovákiában létrehozott bírósági rendszer elemét. Egyébiránt a BIT 8. cikk létrejöttének éppen az az egyik legfontosabb oka, hogy e bíróság az említett két tagállam bíróságaihoz képest eltérő jelleggel rendelkezik.

46

Az alapeljárásban szóban forgó választottbíróság e jellemzője miatt e bíróság semmi esetre sem minősülhet az EUMSZ 267. cikk értelmében vett „tagállami” bíróságnak.

47

A Bíróság kétségtelenül úgy ítélte meg, hogy nem létezik olyan érvényes indok, amely igazolná, hogy több tagállam közös bírósága, mint amilyen a Benelux államok bírósága, ne terjeszthetne elő kérdéseket előzetes döntéshozatal céljából a Bírósághoz, hasonlóan az egyes tagállamokhoz tartozó bíróságokhoz (lásd ebben az értelemben: 1997. november 4‑iParfums Christian Dior ítélet, C‑337/95, EU:C:1997:517, 21. pont; 2011. június 14‑iMiles és társai ítélet, C‑196/09, EU:C:2011:388, 40. pont).

48

Az alapeljárásban szóban forgó választottbíróság azonban nem minősül több tagállam közös, a Benelux államok bíróságához hasonlítható bíróságának. Amíg ugyanis egyrészt a Benelux államok bíróságának feladata a három Benelux állam közös jogi szabályai alkalmazása egységességének biztosítása, másrészt pedig az előtte folyamatban lévő eljárás a nemzeti bíróságok előtt folyamatban lévő eljárások egy szakaszát jelenti, amelyben a Benelux államokban közös jogi szabályok végleges értelmezését állapítják meg, az alapeljárásban szóban forgó választottbíróság és a tagállamok igazságszolgáltatási rendszerei között nincs ilyen kapcsolat (lásd ebben az értelemben: 2011. június 14‑iMiles és társai ítélet, C‑196/09, EU:C:2011:388, 41. pont).

49

Ebből az következik, hogy a BIT 8. cikkében szereplőhöz hasonló bíróság nem tekinthető az EUMSZ 267. cikk értelmében vett „tagállami bíróságnak”, így nem jogosult arra, hogy előzetes döntéshozatal iránti kérelemmel forduljon a Bírósághoz.

50

Harmadszor, e körülmények között még meg kell vizsgálni, hogy az ilyen bíróság által hozott választottbírósági ítélet – többek között az EUSZ 19. cikkel összhangban – valamely tagállami bíróság felülvizsgálata alá vonható‑e, ezzel biztosítva, hogy az e bíróság által esetlegesen érintett uniós jogi kérdéseket végső soron előzetes döntéshozatal keretében a Bíróság elé terjeszthessék.

51

Ennek kapcsán emlékeztetni kell arra, hogy a BIT 8. cikkének (7) bekezdése szerint az e cikk szerinti választottbíróság döntése végleges. Ezenfelül a BIT 8. cikke (5) bekezdésének alkalmazásában e választottbíróság a saját eljárási szabályait az UNCITRAL választottbírósági szabályzatával összhangban határozza meg, és különösen maga választja meg a székhelyét, és következésképpen az elé terjesztett jogvitát lezáró ítélet érvényességének bírósági felülvizsgálatára irányuló eljárásra alkalmazandó jogot is.

52

A jelen esetben az Achmea által igénybe vett választottbíróság Frankfurt am Maint választotta székhelyéül, ezért az e bíróság által 2012. december 7‑én hozott választottbírósági ítélet érvényességének bírósági felülvizsgálatára irányuló eljárásra a német jog alkalmazandó. A Szlovák Köztársaság a jogvitában részes félként tehát az említett választás miatt kérhette e jog alapján az említett választottbírósági ítélet bírósági felülvizsgálatát, azzal, hogy e célból a hatáskörrel rendelkező német bírósághoz fordult.

53

Ugyanakkor meg kell állapítani, hogy az említett bíróság csak annyiban gyakorolhat ilyen bírósági felülvizsgálatot, amennyiben azt a nemzeti jog megengedi számára. A polgári perrendtartás 1059. §‑ának (2) bekezdése egyébiránt csupán korlátozott felülvizsgálatról rendelkezik, amely többek között a választottbírósági megállapodásnak az alkalmazandó jog szerinti érvényességére, vagy a közrendnek a választottbírósági ítélet elismerése vagy végrehajtása általi tiszteletben tartására terjed ki.

54

A kereskedelmi választottbíráskodást illetően a Bíróság kétségtelenül úgy ítélte meg, hogy a választottbírósági eljárás hatékonyságát biztosítani kívánó követelmények igazolják azt, hogy a választottbírósági határozatok tagállami bíróságok általi felülvizsgálata korlátozott jellegű, feltéve hogy e felülvizsgálat keretében megvizsgálhatók az alapvető uniós jogi rendelkezések, és azok adott esetben a Bíróság előtti előzetes döntéshozatal tárgyát képezhetik (lásd ebben az értelemben: 1999. június 1‑jeiEco Swiss ítélet, C‑126/97, EU:C:1999:269, 35., 36. és 40. pont; 2006. október 26‑iMostaza Claro ítélet, C‑168/05, EU:C:2006:675, 34–39. pont).

55

Ugyanakkor a BIT 8. cikkében szereplőhöz hasonló választottbírósági eljárás különbözik a kereskedelmi választottbírósági eljárástól. Ugyanis míg a második a szóban forgó felek akaratautonómiáján, addig az első egy olyan szerződésen alapul, amellyel a tagállamok beleegyeznek abba, hogy adott esetben az uniós jog alkalmazására vagy értelmezésére is kiterjedő jogvitákat vonjanak ki a saját bíróságaik joghatósága, és következésképpen egy olyan bírósági jogorvoslati rendszer hatálya alól, amelynek létrehozására az EUSZ 19. cikk (1) bekezdésének második albekezdése kötelezi őket az uniós jog által szabályozott területeken (lásd ebben az értelemben: 2018. február 27‑iAssociação Sindical dos Juízes Portugueses, C‑64/16, EU:C:2018:117, 34. pont). E körülmények között az előző pontban foglalt, a kereskedelmi választottbíráskodásra vonatkozó megállapítások nem ültethetők át a BIT 8. cikkében szereplőhöz hasonló választottbírósági eljárásra.

56

Következésképpen a BIT 8. cikkében szereplő választottbíróságnak a jelen ítélet 39–55. pontjában említett valamennyi jellemzőjére tekintettel meg kell állapítani, hogy a BIT megkötésével az abban részes tagállamok a beruházó és a tagállam közötti jogviták rendezésére szolgáló olyan mechanizmust hoztak létre, amely kizárhatja, hogy e jogvitákat, jóllehet azok az uniós jog értelmezésére vagy alkalmazására is vonatkozhatnak, e jog teljes érvényesülését biztosító módon rendezzék.

57

Kétségtelen, hogy a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint az olyan nemzetközi megállapodás, amely rendelkezik saját rendelkezéseinek értelmezésére hivatott bíróság létrehozásáról, és amelynek határozatai kötik az intézményeket, beleértve a Bíróságot is, főszabály szerint nem összeegyeztethetetlen az uniós joggal. Ugyanis az Unió hatásköre a nemzetközi kapcsolatok terén, valamint a nemzetközi megállapodások megkötésére vonatkozó joga szükségszerűen kiterjed arra is, hogy önmagát olyan bíróság határozatainak vesse alá, amelyet ilyen megállapodások alapján hoznak létre vagy jelölnek ki az utóbbiak rendelkezéseinek értelmezése és alkalmazása érdekében, feltéve hogy nem sérül az Unió vagy az uniós jogrend autonómiája (lásd ebben az értelemben: 1991. december 14‑i1/91[EGT‑Megállapodás – I] vélemény, EU:C:1991:490, 40. és 70. pont; 2011. március 8‑i1/09 [A szabadalmi jogviták rendezésére szolgáló egységes rendszer létrehozásáról szóló megállapodás] vélemény, EU:C:2011:123, 74. és 76. pont; 2014. december 18‑i2/13 [Az Uniónak az EJEE‑hez történő csatlakozása] vélemény, EU:C:2014:2454, 182. és 183. pont).

58

Ugyanakkor a jelen esetben azon túl, hogy a BIT 8. cikke szerinti választottbíróság hatáskörébe tartozó jogviták mind e megállapodás, mind az uniós jog értelmezésére vonatkozhatnak, egy olyan megállapodás rendelkezik e jogvitáknak az uniós bírósági rendszeren kívüli szervezet elé terjesztésének lehetőségéről, amelyet nem az Unió, hanem a tagállamok kötöttek. Márpedig az említett 8. cikk a természeténél fogva veszélyeztetheti – a tagállamok közötti kölcsönös bizalom elvén túl – a Szerződések által létrehozott jog sajátos jellegének megőrzését, amelyet az EUMSZ 267. cikkben előírt előzetes döntéshozatali eljárás biztosít, és ezért nem egyeztethető össze a lojális együttműködésnek a jelen ítélet 34. pontjában felhívott elvével.

59

E körülmények között a BIT 8. cikke sérti az uniós jog autonómiáját.

60

Következésképpen az első és a második kérdésre azt a választ kell adni, hogy az EUMSZ 267. és EUMSZ 344. cikket úgy kell értelmezni, hogy azokkal ellentétes a tagállamok között létrejött nemzetközi megállapodásban szereplő, a BIT 8. cikkéhez hasonló olyan rendelkezés, amelynek értelmében e tagállamok egyikének beruházója a másik tagállamban létesített beruházásokra vonatkozó vita esetén ezen utóbbi tagállammal szemben választottbíróság előtt indíthat eljárást, amely bíróság hatáskörét e tagállam köteles elfogadni.

61

Az első és a második kérdésre adott válaszra tekintettel a harmadik kérdésre nem szükséges válaszolni.

62

Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (nagytanács) a következőképpen határozott:

Az EUMSZ 267. és EUMSZ 344. cikket úgy kell értelmezni, hogy azokkal ellentétes a tagállamok között létrejött nemzetközi megállapodásban szereplő, a Holland Királyság és a Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaság között a beruházások elősegítéséről és kölcsönös védelméről szóló megállapodás 8. cikkéhez hasonló olyan rendelkezés, amelynek értelmében e tagállamok egyikének beruházója a másik tagállamban létesített beruházásokra vonatkozó vita esetén ezen utóbbi tagállammal szemben választottbíróság előtt indíthat eljárást, amely bíróság hatáskörét e tagállam köteles elfogadni.