1.

Az Oberlandesgericht München (müncheni tartományi felsőbíróság, Németország) által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem a házasság felbontására és a különválásra alkalmazandó jog területén létrehozandó megerősített együttműködés végrehajtásáról szóló, 2010. december 20‑i 1259/2010/EU tanácsi rendelet ( 2 ) értelmezésére vonatkozik, amelynek rendelkezései még soha nem képezték a Bíróság érdemi vizsgálatának tárgyát.

2.

A jelen kérelem kapcsolódik az említett bíróság által ugyanezen – egy szíriai vallási bíróság által a házasság felbontását kimondó határozat Németországban történő elismertetésére irányuló bírósági eljárásra vonatkozó – alapeljárás keretében korábban benyújtott kérelemhez. Ez az első előzetes döntéshozatal iránti kérelem a 2016. május 12‑i Sahyouni végzéssel ( 3 ) (C‑281/15) zárult, amelyben a Bíróság hatáskörének nyilvánvaló hiányát állapította meg. ( 4 )

3.

A kérdést előterjesztő bíróság az 1259/2010 rendelettel kapcsolatos kérdésekkel fordul ismét a Bírósághoz előzetes döntéshozatal céljából. Ezek megvizsgálása előtt, meg kell majd állapítani, hogy a Bíróság hatásköre kiterjed a megválaszolásukra – noha a harmadik országban meghozott, házasság felbontásáról szóló határozat elismerése, mint amelyről az alapeljárásban is szó van, nem tartozik az említett rendelet hatálya alá –, figyelemmel arra, hogy az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból az tűnik ki, hogy az irányadó német jogszabályok szerint ilyen helyzetekre alkalmazható ez az uniós jogi aktus.

4.

Az elsőként előterjesztett kérdés annak eldöntésére hívja fel a Bíróságot, hogy az 1259/2010 rendelet rendelkezései kiterjednek‑e a házasságok „nem államinak” minősülő felbontására, amennyiben azok nem valamely bíróság vagy hatóság konstitutív jellegű határozatán alapulnak, hanem – adott esetben egy külföldi hatóság tisztán deklaratív jellegű közreműködése mellett – a házastársak egyoldalú vagy kölcsönös akaratnyilatkozatán.

5.

A másodlagosan előterjesztett további kérdések az említett rendelet 10. cikkének értelmezésére vonatkoznak, amely a főszabály szerint alkalmazandó jog helyett az eljáró bíróság országa szerinti jog alkalmazását teszi lehetővé, amennyiben az előbbi a házastársak között nemük alapján hátrányos megkülönböztetést tesz. E tekintetben a Bíróságot először is arról kérdezik, hogy az ilyen hátrányos megkülönböztetés fennállásának értékelését in abstracto vagy in concreto szükséges‑e elvégezni. Feltéve, hogy az került megállapításra, hogy e vizsgálatot az adott ügy körülményeire figyelemmel kell elvégezni, a Bíróságnak ezt követően azt kell eldöntenie, hogy a hátrányosan megkülönböztetett házastársnak a házasság felbontásához való esetleges hozzájárulása lehetővé teszi‑e mégis a hátrányosan megkülönböztető külföldi jog alkalmazását.

6.

Az 1259/2010 rendelet kizárólag azokban a tagállamokban alkalmazandó, amelyek részt vesznek a házasság felbontására és a különválásra alkalmazandó jog területén az e rendelettel létrehozott megerősített együttműködésben. ( 5 )

7.

A (9) preambulumbekezdése szerint az 1259/2010 rendelet „célja, hogy egyértelmű és teljes jogi keretet alakítson ki a részt vevő tagállamokban a házasság felbontására és a különválásra irányuló eljárások során alkalmazandó jog tekintetében, valamint a jogbiztonság, a kiszámíthatóság és a rugalmasság szempontjából megfelelő megoldásokat biztosítson az európai polgároknak, továbbá kiküszöbölje annak lehetőségét, hogy az egyik házastárs a másikat megelőzve kezdeményezze a házasság felbontását annak érdekében, hogy az eljárást olyan jog szerint folytassák le, amelyet e fél saját érdekei szempontjából kedvezőbbnek ítél”.

8.

Az említett rendelet (10) preambulumbekezdése értelmében a „rendelet tárgyi hatályának és rendelkezéseinek összhangban kell lenniük a [a házassági ügyekben és a szülői felelősségre vonatkozó eljárásokban a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról, illetve az 1347/2000/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2003. november 27‑i] 2201/2003/EK [tanácsi] rendelettel[ ( 6 )]”. Úgy rendelkezik továbbá, hogy az 1259/2010 rendeletet „csak a házassági kötelékek felbontására vagy lazítására lehet alkalmazni”, valamint hogy „[a]z e rendelet kollíziós jogi szabályai révén meghatározott jog alkalmazandó a házasság felbontásának és a különválásnak a jogalapjára”.

9.

E rendelet (24) preambulumbekezdése kimondja, hogy „[e]gyes esetekben, például ha az alkalmazandó jog nem rendelkezik a házasság felbontásáról, vagy az egyik házastársnak neme miatt nem biztosít azonos jogokat a házasság felbontásához, vagy a különváláshoz, mindig az eljáró bíróság országa szerinti jogot kell alkalmazni. Ez azonban nem érintheti a közrendi záradékot”.

10.

Az 1. cikk (1) bekezdése előírja, hogy az 1259/2010 rendeletet „a házasság felbontására és a különválásra kell alkalmazni olyan esetekben, amelyek több állam jogához kapcsolódnak”.

11.

E rendelet „Egyetemes alkalmazás” című 4. cikke értelmében „[a]z e rendelet szerint kijelölt jogot akkor is alkalmazni kell, ha az nem egy részt vevő tagállam joga”.

12.

Az említett rendelet 8. cikke a felek 5. cikknek megfelelően gyakorolt jogválasztásának hiányában alkalmazandó jogot határozza meg, rangsorban, bizonyos feltételek teljesülése esetén a következő kapcsolóelvek szerint: a bírósághoz fordulás időpontjában a házastársak szokásos tartózkodási helye, ennek hiányában a házastársak utolsó tartózkodási helye, ennek hiányában azon állam, melynek mindketten állampolgárai, ennek hiányában pedig azon állam, amelynek a bíróságához fordultak.

13.

Az 1259/2010 rendelet „Az eljáró bíróság országa szerinti jog alkalmazása” című 10. cikke szerint „[a]mennyiben az 5. vagy a 8. cikk szerint alkalmazandó jog nem rendelkezik a házasság felbontásáról, vagy az egyik házastársnak neme miatt nem biztosít azonos jogokat a házasság felbontásához vagy a különváláshoz, az eljáró bíróság országa szerinti jogot kell alkalmazni”.

14.

Ugyanezen rendelet „Közrend” című 12. cikke előírja, hogy „[a]z e rendelet alkalmazásában meghatározott jog valamely rendelkezésének alkalmazása csak akkor tagadható meg, ha az alkalmazás nyilvánvalóan összeegyeztethetetlen az eljáró bíróság országának közrendjével”.

15.

A Gesetz über das Verfahren in Familiensachen und in den Angelegenheiten der freiwilligen Gerichtsbarkeit ( 7 ) (a családi ügyekben követendő eljárásról és a nemperes eljárásokról szóló törvény, a továbbiakban: FamFG) a következőképpen rendelkezik „A házassággal kapcsolatos külföldi határozatok elismerése” című 107. §‑ában:

„(1)   Az olyan határozatok, amelyekkel külföldön házasságot […] a házassági kötelék fenntartásával vagy anélkül felbontanak […] csak akkor kerülnek elismerésre, ha a Land igazságügyi igazgatása megállapította, hogy az elismerés feltételei teljesülnek. […]

[…]

(6)   Ha a Land igazságügyi igazgatása megállapítja, hogy az elismerés feltételei teljesültek, a kérelmet elő nem terjesztő házastárs az Oberlandesgerichtnél kérheti a határozathozatalt. […]

(7)   Azon Oberlandesgericht polgári tanácsa rendelkezik illetékességgel, amelynek kerületében a Land igazságügyi igazgatásának székhelye található. […]”

16.

A FamFG‑nek „Az elismerés akadályai” című 109. §‑a (1) bekezdésének 4. pontja előírja, hogy „[a] külföldi határozat elismerése kizárt, […] ha [annak] elismerése […] olyan eredményre vezet, amely nyilvánvalóan ellentétes a német jog lényeges alapelveivel, különösen ideértve azt az esetet, ha az elismerés ellentétes az alapvető jogokkal”. Ugyanezen szakasz (5) bekezdése értelmében a külföldi határozat jogszerűségére vonatkozó vizsgálatnak nincs helye.

17.

Az Einführungsgesetz zum Bürgerlichen Gesetzbuch (a polgári törvénykönyv bevezetéséről szóló törvény, a továbbiakban: EGBGB) 2013. január 28‑ig hatályos változata 17. cikkének (1) bekezdése a következőképpen rendelkezett: „[a] házasság felbontására azon jog az irányadó, amely a házasság általános joghatásaira alkalmazandó a házasság felbontása iránti kérelem időpontjában. Ha ezen jog alapján a házasság felbontása nem lehetséges, a házasság felbontására a német jog az irányadó, amennyiben a házasság felbontását kérelmező házastárs a kérelem benyújtásának időpontjában német állampolgár vagy a házasság megkötésének időpontjában német állampolgár volt.”

18.

Egy 2013. január 23‑i törvénymódosítás következtében ( 8 ) a fent említett kollíziós szabály átdolgozásra került, amely folytán az EGBGB 17. cikkének (1) bekezdése immár úgy rendelkezik, hogy „[a] házasság felbontásának a jelen fejezet további rendelkezéseiben nem szabályozott vagyonjogi következményeire azon jog az irányadó, amely az 1259/2010/EU rendelet alapján a házasság felbontására alkalmazandó”.

19.

Amint az a Bíróság 2016. május 12‑i Sahyouni végzésében (C‑281/15) ( 9 ) szerepel, Raja Mamisch és Soha Sahyouni 1999. május 27‑én kötöttek házasságot a homsi (Szíria) iszlám bíróság illetékességi területén. Mindketten születésük óta szír állampolgárok, illetve mindketten – R. Mamisch honosítás révén, S. Sahyouni pedig a házasságkötést követően – megszerezték a német állampolgárságot. Miután 2003‑ig Németországban éltek, Szíriába költöztek, később felváltva Németországban, Kuvaitban és Libanonban tartózkodtak. Jelenleg – különböző lakóhelyeken – ismét Németországban élnek.

20.

R. Mamisch 2013. május 19‑én bejelentette, hogy fel kívánja bontani a házasságát, mivel a meghatalmazottja a latakiai (Szíria) vallási saríabíróság előtt kimondta a házasság felbontását. Ez a bíróság 2013. május 20‑án megállapította a házasság felbontását.

21.

Az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, hogy 2013. szeptember 12‑én S. Sahyouni saját kezűleg aláírt nyilatkozatot tett a vallási előírások alapján őt megillető juttatások, vagyis összesen 20000 amerikai dollár (USD) (körülbelül 15000 euró ( 10 )) átvételéről, az alábbi szöveggel: „[…] a házassági szerződés és a házasság egyoldalú kívánságra történő felbontása alapján engem megillető minden juttatást megkaptam, és volt férjemet ezennel felmentem a házassági szerződés és a latakiai saríabíróság által hozott 1276. sz., 2013. május 20‑i felbontó végzés alapján velem szemben fennálló minden kötelezettsége alól […]”.

22.

R. Mamisch 2013. október 30‑án kérelmezte a Szíriában meghozott, házasság felbontására vonatkozó határozat elismerését. Az Oberlandesgericht München (müncheni tartományi felsőbíróság) 2013. november 5‑i határozatával helyt adott e kérelemnek, és megállapította, hogy fennállnak e házasságot felbontó határozat elismerésének a jogi feltételei.

23.

S. Sahyouni 2014. február 18‑án kérelmezte az említett határozat hatályon kívül helyezését, és annak megállapítását, hogy a szóban forgó, házasság felbontásáról szóló határozat elismerésének a feltételei nem teljesültek.

24.

Az Oberlandesgericht München (müncheni tartományi felsőbíróság) elnöke 2014. április 8‑i határozatával elutasította S. Sahyouni kérelmét. Határozatának indokolásában kitért arra, hogy véleménye szerint a szóban forgó, házasságot felbontó határozat elismerésére az 1259/2010 rendelet vonatkozik, amely a házasság nem állami felbontására is alkalmazandó. Mivel nem került sor érvényes jogválasztásra, és a házastársaknak a házasság felbontása előtti évben nem volt közös szokásos tartózkodási helye, az alkalmazandó jogot az említett rendelet 8. cikkének c) pontja alapján kell meghatározni. Amennyiben a házastársak kettős állampolgársággal rendelkeznek, a német jog értelmében ( 11 ) a szorosabb kapcsolatot tükröző állampolgárság a döntő, amely a szóban forgó házasságfelbontás időpontjában a szír állampolgárság volt. Végül rámutatott arra, hogy az 1259/2010 rendelet 12. cikkének értelmében vett közrend nem lehet akadálya a Szíriában kimondott határozat elismerésének, tekintettel arra, hogy a feleség utólag elfogadta a házasság felbontásának szóban forgó formáját azáltal, hogy az annak alapján járó juttatásokat elfogadta, és hogy e körülmények között a határozat elismerése – az esetlegesen fennálló hátrányos megkülönböztetés ellenére – a rendelet 10. cikkével sem ellentétes.

25.

S. Sahyouni keresetet nyújtott be ezen elutasító határozattal szemben. 2015. június 2‑i végzésével az Oberlandesgericht München (müncheni tartományi felsőbíróság) felfüggesztette eljárását és az 1259/2010 rendelet értelmezésével kapcsolatban különböző kérdéseket terjesztett a Bíróság elé előzetes döntéshozatal céljából.

26.

2016. május 12‑i Sahyouni végzésével ( 12 ) (C‑281/15) a Bíróság kimondta, hogy a fenti kérdések megválaszolására nyilvánvalóan nincs hatásköre, különösen mivel az 1259/2010 rendelet rendelkezései nem alkalmazhatók egy harmadik államban már meghozott, házasságot felbontó határozat elismerésére, és a kérdést előterjesztő bíróság nem szolgált semmilyen információval, amely azt támaszthatná alá, hogy az említett rendelet rendelkezéseit a nemzeti jog közvetlenül és feltétel nélkül alkalmazhatóvá tette az ilyen helyzetekre. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy fennmarad e bíróság azon lehetősége, hogy új előzetes döntéshozatal iránti kérelmet terjesszen elő, ha a Bírósággal közölni tudja az annak határozathozatalához szükséges valamennyi elemet.

27.

E körülmények között a Bírósághoz 2016. július 6‑án érkezett, 2016. június 29‑i határozatával az Oberlandesgericht München (müncheni tartományi felsőbíróság) úgy határozott, hogy eljárását másodszor is felfüggeszti és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:

28.

A jelen eljárásban a német, a belga, a francia, a magyar és a portugál kormány, valamint az Európai Bizottság terjesztett elő írásbeli észrevételeket. A 2017. május 31‑i tárgyaláson R. Mamisch, a német és a magyar kormány, valamint a Bizottság terjesztett elő szóbeli észrevételeket.

29.

A felhozott kifogásokra figyelemmel, a Bírósághoz intézett kérdések elemzését megelőzően azt szükséges megvizsgálni, hogy – szemben a kérdést előterjesztő bíróság által ugyanezen alapeljárás keretében korábban benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelemmel kapcsolatban megállapítottakkal – a jelen eljárásban e kérdések megválaszolására kiterjed‑e a Bíróság hatásköre.

30.

Elöljáróban megjegyzem, hogy véleményem szerint a Bíróságnak – saját ítélkezési gyakorlatának megfelelően, amely szerint hatáskörét megalapozhatja az, ha a nemzeti jog szerint alkalmazandóak az alapügyben az uniós jog azon rendelkezései, amelyek értelmezését kérik – kellő információ áll rendelkezésére a jelen eljárásban elé terjesztett kérdések megítéléséhez.

31.

Először is emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlatból következően a nemzeti bíróság által a saját felelősségére meghatározott jogszabályi és ténybeli háttér alapján előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések relevanciájának vélelmét csak kivételesen lehet megdönteni. ( 13 ) Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem elutasítása többek között akkor igazolható, ha nyilvánvaló, hogy az uniós jogot sem közvetlenül, sem közvetetten nem lehetne alkalmazni az adott ügy körülményeire. ( 14 )

32.

A jelen esetben, amint azt a Bíróság 2016. május 12‑i Sahyouni végzésében (C‑281/15) ( 15 ) megállapította, az alapeljárás az uniós jog alkalmazási körén kívül esik, mivel sem az 1259/2010 rendelet, sem a 2201/2003 rendelet, sem más uniós jogi aktus nem alkalmazható az ilyen eljárásra, amelynek tárgya egy harmadik állam vallási hatósága által hozott, házasságot felbontó határozat valamely tagállamban való elismerése iránti kérelem.

33.

Ami konkrétabban az 1259/2010 rendeletet ( 16 ) illeti, amelynek rendelkezéseire a kérdést előterjesztő bíróság az említett ügyben benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelemben kifejezetten hivatkozik, a Bíróság rámutatott arra, hogy az kizárólag a házasság felbontására és a különválásra a részes tagállamokban ( 17 ) alkalmazandó kollíziós szabályokat határozza meg, és nem terjed ki már meghozott házasságot felbontó határozatok elismerésére. ( 18 )

34.

Következésképpen a Dzodzi ítéletben ( 19 ) meghatározott, és a további ítélkezési gyakorlatban kidolgozott elveket követve, ( 20 ) a Bíróságnak kizárólag akkor van hatásköre a kérdést előterjesztő bíróság által benyújtott kérdések elbírálására, amennyiben ez utóbbi kellően igazolta, hogy a székhelye szerinti tagállam joga szerint az 1259/2010 rendelet alkalmazandó azon ügy körülményei között, amelyben eljár, annak ellenére, hogy ezen ügyre az említett rendelet hatálya közvetlenül nem terjed ki.

35.

Ezzel kapcsolatban emlékeztetek arra, ( 21 ) hogy a Bíróság megállapíthatja a hozzá előzetes döntéshozatal céljából előterjesztett kérdések megválaszolására irányuló hatáskörének fennállását akkor is, ha az uniós jog értelmezni kért rendelkezései nem alkalmazandók az alapeljárás tényállására, amennyiben e rendelkezéseket a nemzeti jog közvetlenül és feltétel nélkül alkalmazhatóvá tette. Amennyiben ugyanis valamely nemzeti szabályozás az érintett uniós jogi aktus hatálya alá nem tartozó helyzetekre adott megoldásaiban összhangban van az említett aktussal adott megoldásokkal, egyértelmű uniós érdek, hogy a jövőbeli eltérő értelmezések megakadályozása érdekében egységesen értelmezzék az ezen aktusból átvett rendelkezéseket. A Bíróságnak tehát azt kell megvizsgálnia, hogy kellően pontos információk alapján megalapozható‑e ez az utalás az uniós jogra, figyelemmel az e tárgyban az előzetes döntéshozatal iránti kérelemben szolgáltatott információkra. ( 22 )

36.

Ezen ítélkezési gyakorlatból az is kitűnik, hogy akkor is kiterjedhet az előzetes döntéshozatalra a Bíróság hatásköre, ha az adott irányelvet a nemzeti jogba átültető szabályozás az előzetes döntéshozatal tárgyát képező uniós jogi rendelkezéseket nem szó szerint veszi át, amennyiben az előzetes döntéshozatalra utaló határozat kimondja, hogy a Bíróság ezen rendelkezésekre vonatkozó értelmezése az alapügy eldöntése szempontjából kötelező erővel bír. ( 23 ) Döntő jelentőségű, hogy a kérdést előterjesztő bíróság úgy értékelje, hogy a nemzeti jogban szereplő fogalmakat ténylegesen ugyanúgy kell értelmezni, mint az uniós jog hasonló fogalmait, és hogy e tekintetben köti őt a szóban forgó fogalmak Bíróság általi értelmezése. ( 24 )

37.

A Bíróság eljárási szabályzatának 94. cikkében foglalt követelményeknek megfelelően, a kérdést előterjesztő bíróságnak kell megjelölnie, hogy az előtte folyamatban lévő jogvita mennyiben mutat olyan kapcsolatot az előzetes döntéshozatal iránti kérelmében hivatkozott uniós jogi rendelkezésekkel, hogy az a jogvita elbírálásához szükségessé teszi a kért értelmezést. ( 25 ) Az előzetes döntéshozatali eljárás keretében ugyanis egyedül a tagállami bíróságokra, nem pedig a Bíróságra tartozik az alapeljárásban alkalmazandó nemzeti jogszabályok céljának és tartalmának, valamint végrehajtásuk módjának meghatározása, ennek folytán a Bíróságot köti a kérdést előterjesztő bíróság e tekintetben ismertetett álláspontja. ( 26 )

38.

Különösen olyan esetben egyedül a nemzeti bíróság feladata az uniós jogra való utalás pontos terjedelmének megítélése, amikor az uniós jogot a nemzeti jogi szabályozás teszi alkalmazandóvá. Ha ez a bíróság úgy ítéli meg, hogy e közvetlen és feltétlen hivatkozás okán az uniós jogszabályi rendelkezések tartalma alkalmazandó az elé terjesztett jogvita alapjául szolgáló, e rendelkezések hatályán kívül eső helyzetre, az EUMSZ 267. cikkben foglalt feltételek fennállása esetén alappal nyújthat be előzetes döntéshozatal iránti kérelmet. ( 27 ) Mindazonáltal, a Bíróság általában meggyőződik arról, hogy az uniós jogszabályok a Bíróság szerinti értelmezésükben valóban alkalmazandók, anélkül hogy azoktól a nemzeti bíróság eltérhetne, ( 28 ) illetve az említett szabályok hatályának ilyen kiterjesztése nem lehet ellentétes az uniós jogalkotó kifejezett szándékával. ( 29 )

39.

Annak vizsgálata során, hogy valamely tagállam illetékes hatóságai ténylegesen úgy döntöttek‑e, hogy a szóban forgó uniós aktus hatálya alá tartozó helyzetekkel azonos módon kezelik azokat a helyzeteket, amelyekre annak hatálya nem terjed ki, a Bíróság nem csupán a nemzeti jogszabályi rendelkezések tartalmát veszi figyelembe, hanem olyan kiegészítő elemeket is, mint a releváns jogszabály preambuluma vagy indokolása. ( 30 ) E tekintetben a Bíróság figyelembe veszi az előzetes döntéshozatalra utaló határozatot, ( 31 ) valamint az elé terjesztett észrevételek összességét, és különös figyelmet szentel azon tagállam kormánya által képviselt álláspontnak, amelynek jogrendjét az ügy érinti, még ha a nemzeti jog tartalmának végső értékelése a kérdést előterjesztő bíróság hatáskörébe tartozik is. ( 32 )

40.

E tanulságok fényében szükséges értékelni azt, hogy – ellentétben az ugyanezen alapeljárás keretében benyújtott korábbi előzetes döntéshozatal iránti kérelemmel kapcsolatban tett megállapítással – a Bíróság ezúttal elegendő információval rendelkezik‑e a jelen ügyben hatáskörének megállapításához. ( 33 )

41.

A belga és a magyar kormány szerint a Bíróság hatásköre nem áll fenn, mivel az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból nem tűnik ki, hogy a német jogrend az 1259/2010 rendeletre való közvetlen és feltétlen utalást tartalmazna a házasság külföldön történt, nem állami felbontásának németországi elismerése iránti kérelemmel kapcsolatban. A tárgyalás során a Bizottság árnyalta az eredetileg ugyanebben az értelemben kifejtett álláspontját, tekintettel a német kormány által a jelen eljárásban nyújtott magyarázatokra.

42.

R. Mamisch, valamint a német, a francia és a portugál kormány is úgy véli a maga részéről, hogy a német jog szerint az említett rendelet alkalmazandó a jelen ügyben szóban forgóhoz hasonló jogvitára, és ily módon, a fent hivatkozott ítélkezési gyakorlatnak megfelelően a Bíróság hatásköre kiterjed a kérdést előterjesztő bíróság által feltett kérdések megválaszolására. Nekem is ez a véleményem.

43.

Kétségtelen, hogy a kérdést előterjesztő bíróság nem jelöli meg azt a német jogszabályt, amely álláspontja szerint szükségszerűen az 1259/2010 rendelet alkalmazásához vezet a külföldön, nem államilag felbontott házasság „elismerése” során, amely a gyakorlatban e házasságfelbontás irányadónak tekintett jog szerinti érvényességének vizsgálatát foglalja magában, annak érdekében, hogy az joghatást válthasson ki Németországban. ( 34 ) Ugyanakkor az is kétségtelen, hogy egyedül a kérdést előterjesztő bíróságnak van hatásköre a nemzeti jog értelmezésére. ( 35 ) Márpedig ez a bíróság kifejezetten hangsúlyozza, hogy a korábban idézett ítélkezési gyakorlat értelmében, ( 36 ) a német jog szerint az említett rendelet kollíziós szabályai alkalmazandók az előtte folyó jogvitában. Ezen túlmenően, ezt az állítást a német kormánynak a nemzeti jogi háttérrel kapcsolatosan a jelen ügyben tett észrevételei is egyértelműen alátámasztják.

44.

Végzésének indokolásában a kérdést előterjesztő bíróság a Németországban való elismerés szempontjából különbséget tesz azon külföldi házasságfelbontások között, amelyeket bíróság vagy valamely más állami hatóság konstitutív jellegű közreműködése mellett mondtak ki, és a házasságok „nem állami felbontása” között, amelyek a felek, akár valamely külföldi hatóság pusztán deklaratív jellegű, például nyilvántartásba vételben megnyilvánuló közreműködése mellett létrejött, egyoldalú vagy kölcsönös akaratnyilatkozatán alapulnak. ( 37 )

45.

Kifejti, hogy a német joggyakorlat alapján a FamFG 107. cikkében ( 38 ) foglalt eljárásjogi szabályok alkalmazandóak a házasságfelbontások e két kategóriájának elismerésére. Ezzel szemben az anyagi jogszabályokat illetően általánosan elfogadott – még ha ez a vélemény nem is egyhangú –, hogy a német bíróságnak az elismerni kért nem állami házasságfelbontás vizsgálatát nem a FamFG 109. cikke ( 39 ) alapján kell elvégeznie, mint a közjogi hatóságok által kimondott házasságfelbontások esetében, hanem az 1259/2010 rendeletben foglalt rendelkezések alapján. ( 40 )

46.

A kérdést előterjesztő bíróság szerint ez az álláspont helyes, mivel elképzelhetetlen lenne, hogy harmadik országok állampolgárainak németországi házasságfelbontásáról eltérő szabályok szerint döntsenek, mint a külföldön már kimondott házasságfelbontás elismeréséről. Egyébiránt, amennyiben az 1259/2010 rendeletet nem lehetne alkalmazni a házasság nem állami felbontásának eseteiben, úgy a német jogalkotó szándéka ellenére joghézag állna fenn a német jogban, mivel éppen az említett rendeletre tekintettel, e jogalkotó 2013‑ban elavulttá nyilvánította, és hatályon kívül helyezte az EGBGB 17. cikkének (1) bekezdésében ( 41 ) foglalt, korábban alkalmazandó kollíziós szabályt, amely többek között a külföldön kimondott házasságfelbontás elismerésére is vonatkozott. ( 42 )

47.

E tekintetben a német kormány kifejti, hogy Németországban azon házasságfelbontások elismerése esetén, amelyek egy külföldi bíróság vagy más állami hatóság konstitutív hatályú határozata útján jönnek létre, nem vizsgálják e határozatok jogszerűségét, ( 43 ) vizsgálatuk csupán a FamFG 109. cikkében foglalt követelmények ( 44 ) tiszteletben tartásának eljárásjogi ellenőrzésére korlátozódik. ( 45 ) Ezzel szemben, a nem állami házasságfelbontások elismerése ( 46 ) Németországban csupán azok érvényességének vizsgálatát követően lehetséges, ( 47 ) amelyet az irányadó kollíziós szabályok, vagyis immár az 1259/2010 rendelet szabályai szerint meghatározott állam anyagi jogi rendelkezései alapján végeznek el. ( 48 )

48.

E kormány pontosítja, hogy a német jogalkotó ténylegesen amiatt helyezte hatályon kívül az EGBGB 17. cikkének (1) bekezdésében foglalt korábbi kollíziós szabályt, mivel úgy vélte, hogy az 1259/2010 rendelet hatálybalépését követően a házasság megszüntetésére alkalmazandó jogot kizárólag az említett rendelet rendelkezései alapján kell meghatározni, figyelemmel a rendelet 4. cikkében rögzített egyetemes hatályra. Ezen kívül, amint az a német kormány által írásbeli észrevételeiben hivatkozott parlamenti előkészítési munkálatokból kitűnik, ( 49 ) a nemzeti jogalkotó abból az elvből indult ki, hogy az 1259/2010 rendelet a házasság nem állami felbontására is alkalmazandó. Ezen előfeltevésekből eredően a német jogban már nincs olyan önálló kollíziós szabály, amely alapján az alapeljárásban szóban forgó házasságfelbontásra alkalmazandó jogot meg lehetne határozni.

49.

Tehát közvetlenül a külföldön kimondott, nem állami házasságfelbontás érvényességének megállapítására alkalmazandó jog meghatározását lehetővé tévő német kollíziós szabály szándékos eltörléséből ( 50 ) ered az, hogy egyrészt – a nemzeti jogalkotói szándéknak, továbbá a nemzeti bíróságok körében láthatólag elterjedt gyakorlatnak megfelelően – ( 51 ) a német jogban szükségessé vált az, hogy az ilyen típusú eljárásokra az 1259/2010 rendeletet alkalmazzák, illetve másrészt az, hogy a kérdést előterjesztő bíróság úgy értékeli, hogy e rendelet rendelkezéseinek Bíróság általi, kötelező erejű értelmezése elengedhetetlenül szükséges az alapügy eldöntéséhez.

50.

Ezen túlmenően hangsúlyozom, hogy az említett rendelet tárgyi hatályát illetően a német jogalkotó kiindulópontja nem áll nyilvánvaló ellentétben az uniós jogalkotó kifejezett szándékával, mint egyes más esetekben. ( 52 ) Még ha ez a kiindulópont véleményem szerint valójában megalapozatlan is, ( 53 ) e tévedés a Bíróság hatáskörének megállapítása szempontjából közömbös, mivel e megállapításhoz elégséges, hogy a nemzeti jog a fent említett feltételek mellett az uniós jogra való utalást tartalmazzon.

51.

A fent kifejtettek összessége alapján, egyáltalán nem nyilvánvaló, ( 54 ) hogy az értelmezni kért uniós jogi rendelkezések ne lennének – a jelen ügyben közvetetten – ( 55 ) alkalmazhatóak a kérdést előterjesztő bíróság előtt zajló eljárásban. A hivatkozott ítélkezési gyakorlatban kialakított feltételek ( 56 ) álláspontom szerint teljesülnek, ezért úgy vélem, hogy a Bíróság hatásköre kiterjed a jelen eljárásra.

52.

Első kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében annak megválaszolását kéri a Bíróságtól, hogy az olyan házasságfelbontások, amelyek esetében semmilyen konstitutív hatályú határozat hatóság – bíróság vagy más állami szerv – általi meghozatalára nem került sor, az 1259/2010 rendelet tárgyi hatálya alá tartoznak‑e.

53.

Előzetesen megjegyzem, hogy vitatható ezen előzetes döntéshozatalra terjesztett kérdés relevanciája, tekintettel arra, hogy a fent kifejtett okokból ( 57 ) az 1259/2010 rendelet rendelkezései csupán amiatt alkalmazandóak az alapeljárásban, mert a német jog a külföldön kimondott nem állami házasságfelbontás elismerésére irányuló bírósági eljárásokban alkalmazandó jog meghatározása érdekében közvetlenül e rendeletre hivatkozik. Úgy lehetne tehát értékelni, hogy a Bíróságtól az említett rendelet hatályával kapcsolatban kért állásfoglalás szükségtelen e jogvita eldöntése szempontjából, mivel a német jog megköveteli, hogy az ilyen eljárásokra mindenképpen e rendelet legyen az irányadó.

54.

Mindazonáltal, véleményem szerint valós érdek fűződik ahhoz, hogy a Bíróság választ adjon e kérdésre, annak érdekében, hogy a hivatkozott ítélkezési gyakorlatnak megfelelően ( 58 ) valamennyi részes tagállam jogrendjében biztosítva legyen a „házasságfelbontás” 1259/2010 rendelet értelmében vett fogalmának egységes értelmezése, és ennélfogva az említett rendelet egységes alkalmazása. A jelen ügyben, feltéve hogy a Bíróság a javaslatomnak megfelelően nemleges választ ad erre a kérdésre, a német hatóságoknak konkrétan el kell végezniük a nemzeti jogszabályok szükséges mértékű kiigazítását, amint azt a német kormány is elismerte a tárgyalás során.

55.

A jelen ügyben annak kérdése, hogy az ilyen nem állami jellegű házasságfelbontásokra kiterjed‑e az említett rendelet hatálya, a muzulmán ihletettségű szír jogrendszert illetően merült fel, amely a házassági kötelék felbontásaként ismeri el a házastárs ez irányú akaratnyilvánítását, amelyet ezt követően egyszerűen nyilvántartásba vesznek vagy egy vallási hatóság deklaratív jellegű határozatba foglalja azt. Ugyanakkor ez e problémakör általánosabban minden olyan létező házasságfelbontást érint, amely valamely hatóság konstitutív közreműködése nélkül jön létre, függetlenül attól, hogy az a felek egyoldalú vagy közös akaratnyilvánításából következik‑e.

56.

Észrevételeikben R. Mamisch, valamint a német és a francia kormány azt az álláspontot fejtik ki, hogy a házasság nem állami felbontására az 1259/2010 rendelet rendelkezéseit irányadónak kell tekinteni, legalábbis olyan körülmények között, mint amelyek az alapeljárást jellemzik. ( 59 ) Ezzel szemben a belga, a magyar és a portugál kormány, valamint a Bizottság ezzel ellentétes álláspontot képviselnek, amivel az alábbi indokok alapján én is egyetértek.

57.

Először is megállapítható, hogy az 1259/2010 rendelet rendelkezéseinek szövege, és különösen a hatályára vonatkozó 1. cikke az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés megválaszolásához nem szolgál használható iránymutatással, mivel a „házasságfelbontás” fogalmát egyáltalán nem határozza meg.

58.

A Bíróság állandó ítélkezési gyakorlatának megfelelően, az uniós jog egységes alkalmazásának követelményéből az következik, hogy amennyiben egy uniós jogi aktus nem tartalmaz kifejezett utalást a tagállamok jogára egy sajátos fogalom meghatározását illetően – mint a jelen esetben –, ezt a fogalmat önállóan kell értelmezni, amelyet a Bíróság a szóban forgó szabályozás általános rendszerét, célkitűzéseit és keletkezését figyelembe véve vizsgál. ( 60 )

59.

Az 1259/2010 rendelet általános rendszerét illetően R. Mamisch és a német kormány azt állítja, hogy az említett rendelet rendelkezéseinek rendszerben való átfogó szemléletéből nem következik a házasság nem állami felbontásának e rendelet tárgyi hatálya alól történő kizárása. Nem értek egyet elemzésükkel.

60.

A házasságfelbontás e típusa kétségtelenül nincs kifejezetten kizárva az említett hatály alól, ellentétben a házassági kötelék megszűnésének másik esetével, amely a házasság érvénytelenítése. ( 61 ) Ugyanakkor az 1259/2010 rendelet számos rendelkezésében központi helyet foglal el a 3. cikkének 2. pontjában ( 62 ) rugalmasan meghatározott „bíróság” beavatkozása, valamint valamely „eljárás” fennállása, amelyet a házassági kötelék felbontása vagy lazítása céljából folytatnak le. ( 63 ) Ez véleményem szerint arra utal, hogy az uniós jogalkotó csak az olyan, az említett rendelet értelmében vett „házasságfelbontást” kívánta szabályozni, amelyre a tárgyban illetékes közjogi hatóság által hozott határozattal összefüggésben került sor. ( 64 )

61.

Megjegyzem, hogy e tekintetben nincs döntő jelentősége annak, hogy a jogalkotó az 1259/2010 rendelet 10. cikkébe belefoglalta azokat a rendelkezéseket, amelyek lehetővé teszik az eljáró bíró számára, hogy eltekintsen az olyan hátrányosan megkülönböztető külföldi jog alkalmazásától, amely a házasság felbontásához való jog tekintetében nemük szerint különbséget tesz a házastársak között. ( 65 ) Nem zárható ki ugyanis, hogy a jelen ügyben szereplő nem állami felbontással ellentétben közjogi jellegű házasságfelbontás keretében merüljön fel ilyen törvény alkalmazandósága.

62.

Az 1259/2010 rendelet célkitűzéseit illetően, a német és a francia kormány szerint az említett rendelet hatályát tágan kell értelmezni, mivel egyetemes jellegéből adódóan e jogi aktust kell irányadónak tekinteni a házasság felbontásának a lehetségesen alkalmazásra kerülő anyagi jogok alapján elképzelhető minden formájára. Igaz, hogy a rendelet 4. cikke alapján bármely jogrendszer, és nem csak a részes tagállamok joga alkalmazására sor kerülhet e rendelet értelmében, ( 66 ) és az is, hogy egyes unión kívüli államok jogrendszere ismeri a házasság nem állami felbontásának különféle formáit. Mindazonáltal úgy vélem, hogy e megállapítások nem bírnak döntő jelentőséggel az 1259/2010 rendelet hatálya alá tartozó házasságfelbontás‑típusok terjedelme szempontjából, az előzőekben ismertetett érveken kívül a rendelet keletkezéséhez kapcsolódó kiegészítő elemeket is figyelembe véve.

63.

A belga, a magyar és a portugál kormánnyal, valamint a Bizottsággal egyetértésben magam is úgy vélem, hogy a 2201/2003 rendelet tartalmát az 1259/2010 rendelet értelmezésének keretében figyelembe kell venni, tekintettel a közöttük történelmileg fennálló szoros kapcsolatra, ( 67 ) még akkor is, ha az egyik a joghatóságra, a másik az alkalmazandó jogok közötti összeütközésekre vonatkozik. Az 1259/2010 rendelet (10) preambulumbekezdésének első mondata értelmében ugyanis „[e] rendelet tárgyi hatályának és rendelkezéseinek összhangban kell lenniük a [2201/2003] rendelettel”, illetve az előbbi rendelet további rendelkezései kifejezetten utalnak az utóbbival való kapcsolatra. ( 68 )

64.

Márpedig azt valamennyi, írásbeli észrevételt benyújtó érdekelt elismeri, hogy a „házasságfelbontás” 2201/2003 rendeletben használt fogalma nem foglalja magába a házasság nem állami felbontását, emlékeztetve arra, hogy ez a rendelet kizárólag a tagállami bíróságok hatáskörére, ( 69 ) valamint az általuk hozott határozatok elismerésére és végrehajtására irányadó, többek között a házasságfelbontás vonatkozásában. ( 70 ) Az 1259/2010 rendeletben szereplő azonos kifejezést véleményem szerint ugyanígy kellene értelmezni, a párhuzamos cikkel fennálló, a jogalkotó szándéka szerinti koherencia biztosítása érdekében, amely folytán a nem állami hatóságok által hozott határozatokra e két jogi eszköz hatálya nem terjedhet ki.

65.

Az 1259/2010 rendelet elfogadáshoz vezető előkészítő munkálatok áttekintése nem nyújtott közvetlen támpontot a jelen ügyre vonatkozóan, mivel semmilyen jelét nem találtam annak, hogy a nem állami házasságfelbontás kérdése külön említésre került volna. Ugyanakkor az említés hiánya számomra úgy tűnik, hogy arra utal – amire a magyar kormány és a Bizottság is hivatkozik –, hogy az említett rendelet elfogadása során az uniós jogalkotó csupán azokat az eseteket tartotta szem előtt, amelyekben a házasság felbontását bíróság vagy más közjogi hatóság mondja ki. Az nem vitatott ugyanis, amint arra egyébként a német parlament rá is mutatott, ( 71 ) hogy ebben az időszakban a házasságra alkalmazandó jog területén létrehozandó megerősített együttműködésben részt vevő tagállamok jogrendszereiben ( 72 ) egyedül a közjogi hatóság jellegű szervek hozhattak e tárgyban jogi kötőerővel bíró határozatokat. ( 73 )

66.

Mivel a rendelet hatályának a nem állami jellegű házasságfelbontásra való kiterjesztése láthatólag nem került megvitatásra az 1259/2010 rendelet elfogadását megelőzően folytatott tárgyalások során, valamint a fent kifejtett egyéb megállapításokra figyelemmel, ( 74 ) azon a véleményen vagyok, hogy a Bíróság nem határozhat olyan értelemben, hogy az említett rendelet hatálya kiterjed a házasságfelbontás e típusára. Amennyiben szükségesnek véli, erre vonatkozóan döntést kizárólag az uniós jogalkotó hozhat, hivatalos vitát és azon konkrét hatások alapos elemzését követően, amelyeket ezen intézkedés a részes tagállamok különböző jogrendszereire gyakorolhat, ( 75 ) egyúttal figyelembe véve a nem állami házasságfelbontás különféle lehetséges formáinak sajátosságait.

67.

Következésképpen az a véleményem, hogy az 1259/2010 rendelet úgy értelmezendő, mint amelynek hatálya nem terjed ki a nem állami jellegű házasságfelbontásokra, vagyis azokra, amelyekre bíróság vagy hatóság konstitutív jellegű közreműködése nélkül került sor.

68.

A következő kérdéseket másodlagosan terjesztették elő, így ekként vizsgálandók. A két részre bontott második kérdés, és a kifejezetten a második kérdés második részéhez kapcsolódó harmadik kérdés egyaránt az 1259/2010 rendelet 10. cikkének értelmezésére vonatkozik, amely eltérést engedve az eljáró bíróság országa szerinti jog alkalmazását teszi lehetővé olyan esetben, amikor az említett rendelet egyéb rendelkezései értelmében a főszabály szerint alkalmazandó külföldi jog a házasság felbontását nem engedi, ( 76 ) vagy – mint az alapügyben – a különváláshoz, illetve a házasság felbontásához való jog a házastársak nemétől függően eltérő. ( 77 )

69.

E két kérdés a hivatkozott 10. cikk alkalmazási szabályaira vonatkozik egyrészről abból a szempontból, hogy milyen – absztrakt vagy konkrét – módon vizsgálandó az említett külföldi jog által eredményezett hátrányos megkülönböztetés, másrészt pedig abból a szempontból, hogy jóváhagyható‑e a hátrányosan megkülönböztetett házastárs egyenlőtlen házasságfelbontásba való esetleges beleegyezése.

70.

Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második kérdés csak arra az esetre vonatkozik, ha a Bíróság igenlő választ ad az első kérdésre, és ezáltal úgy ítéli meg, hogy az alapügyben is szóban forgóhoz hasonló, nem állami házasságfelbontás az 1259/2010 rendelet tárgyi hatálya alá tartozik. Tekintettel arra, hogy az előző kérdésre nemleges választ javaslok, úgy vélem, hogy nem szükséges választ adni a második kérdésre. ( 78 ) Mindazonáltal a teljesség érdekében ismertetem észrevételeimet erről a témáról.

71.

E kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében azt kívánja megtudni, hogy az 1259/2010 rendelet 10. cikke úgy értelmezendő‑e, mint amely szerint az ott előírtak alapján az eljáró bíróság országa szerinti jogot kell alkalmazni, amennyiben a rendelet 5. vagy 8. cikke szerint alkalmazandó külföldi jog ( 79 ) tartalmát tekintve in abstracto hátrányos megkülönböztetést tesz a házastársak között, függetlenül attól, hogy konkrétan, az adott ügy körülményei között történt‑e hátrányos megkülönböztetés, vagy sem. ( 80 )

72.

A német kormány a 10. cikk olyan értelmezését javasolja, amely alapján a külföldön kimondott nem állami házasságfelbontás érvényességének vizsgálata során a vizsgálatot végző bíróság joga csak akkor alkalmazandó, ha a konkrét ügyben a házastársak egyikét az irányadó külföldi jog alapján hátrányos megkülönböztetés érte. R. Mamisch is ezt az álláspontot osztja.

73.

A francia, a magyar és a portugál kormány, valamint a Bizottság ezzel szemben úgy vélik, hogy elegendő, ha a külföldi jog hátrányosan megkülönböztető jellegének vizsgálatát a hivatkozott 10. cikk alkalmazásában in abstracto végzik el, anélkül hogy ragaszkodnának az érintett személyek helyzeti sajátosságainak vizsgálatához, amely állásponttal én is egyetértek, az alább kifejtendő okok összességére tekintettel.

74.

Elsősorban, úgy vélem, hogy ezen értelmezés egyaránt tiszteletben tartja az 1259/2010 rendelet 10. cikkének, illetve (24) preambulumbekezdésének szövegét.

75.

Kétségtelen, hogy a hivatkozott 10. cikk nem szolgál kifejezett iránymutatással az értékelés módját illetően olyan esetben, amikor a főszabály szerint alkalmazandó külföldi jog valamelyik házastársat neme miatt hátrányosan kezel. Ugyanakkor a hivatkozott cikkben nem szerepel semmilyen olyan utalás, amelyből az tűnne ki, hogy – a kérdést előterjesztő bíróság elképzelésének megfelelően – az eljáró bíróság országa szerinti jog csak akkor szoríthatja ki a házasságfelbontás vonatkozásában egyenlőtlen jogokat biztosító jogot, ha ez utóbbi a konkrét ügyben okoz hátrányos megkülönböztetést. Amint azt a francia kormány hangsúlyozza, a rendelkezés megfogalmazásából ezzel ellentétben az tűnik ki, hogy ahhoz, hogy valamely részes tagállam bírósága figyelmen kívül hagyja az alkalmazandó külföldi jogot, elegendő, ha az tartalmában hátrányosan megkülönböztető jellegű.

76.

Úgy gondolom, hogy a kérdést előterjesztő bíróság, valamint R. Mamisch és a német kormány álláspontját az 1259/2010 rendelet (24) preambulumbekezdésének tartalma szintén nem támasztja alá. Lehetséges, hogy az említett preambulumbekezdés német nyelvű változata zavart keltő, mivel abban az „Egyes esetekben” kezdő kitételt azonnal a következő értelemmel bíró megfogalmazás követi „amelyekben az alkalmazandó jog […] nem biztosít […] azonos jogokat a házasság felbontásához, vagy a különváláshoz” ( 81 ). Az általam kiemelt kötőszó arra engedhet következtetni, hogy e törvény konkrét hatásait a házastársak szóban forgó sajátos helyzetére tekintettel szükséges vizsgálni. ( 82 )

77.

Mindazonáltal a további nyelvi változatokban alkalmazott megfogalmazások nem ilyen kétértelműek. ( 83 ) Ezekre, valamint az 1259/2010 rendelet előkészítő munkálataira is figyelemmel, ( 84 ) számomra úgy tűnik, hogy az említett kezdő kifejezés – amint azt a Bizottság is állítja – egyszerűen a 10. cikkben említett helyzetekre utal, az e rendelkezés által szabályozott esetek meghatározása céljából, és nem értelmezhető úgy, mint amely a jogalkotó azon szándékát tükrözné, hogy e rendelkezés alkalmazását csak a házasságfelbontást illetően konkrétan megvalósult hátrányos megkülönböztetésének esetére korlátozza.

78.

Mindenesetre, az állandó ítélkezési gyakorlattal összhangban, egy uniós jogi rendelkezés valamely nyelvi változatának megfogalmazása nem szolgálhat e rendelkezés értelmezésének kizárólagos alapjául, illetve e tekintetben nem élvezhet elsőbbséget más nyelvi változatokkal szemben. Az uniós jogi aktus egységes alkalmazása, és ennélfogva egységes értelmezése érdekében ugyanis az nem vizsgálható elszigetelten valamelyik nyelvi változatában. Ennél fogva, az uniós szövegek egyes nyelvi változatai közötti eltérés esetén a szóban forgó rendelkezést azon szabályozás általános rendszerére és céljára tekintettel kell értelmezni, amelynek az a részét képezi. ( 85 )

79.

Márpedig azt az értelmezést, amelyet a Bíróságnak elfogadásra javasolok, véleményem szerint másodsorban az 1259/2010 rendelet általános rendszere is megerősíti. Pontosabban, az említett rendelet 10. cikkét egyrészt a 12. cikkének fényében kell értelmezni, amely lehetőséget nyújt arra, hogy az e rendelet értelmében irányadó jog valamely rendelkezésétől eltérjenek olyan esetben, amikor ennek alkalmazása nyilvánvalóan összeegyeztethetetlen lenne az eljáró bíróság országának közrendjével, másrészt a (25) preambulumbekezdés figyelembevételével, amely a 12. cikk tartalmához kapcsolódik. ( 86 )

80.

E tekintetben R. Mamisch és a német kormány azt állítja, hogy mivel az 1259/2010 rendelet 10. cikke a főszabály szerint alkalmazandó jogot meghatározó szabályoktól való eltérésnek, valamint a fent említett általános közrendi kivétel sajátos kifejezésének minősül, úgy azt szigorúan kell értelmezni, amelyből következően a hátrányos megkülönböztetés fennállását esetről esetre kell vizsgálni, legalábbis a külföldön már kimondott házasságfelbontás érvényességének vizsgálata keretében. ( 87 )

81.

A magam részéről a magyar és a portugál kormányhoz, valamint a Bizottsághoz hasonlóan úgy vélem, hogy nem helyénvaló az 1259/2010 rendelet 10. cikkét – a kérdést előterjesztő bíróság kifejezésével élve – „teleologikus szűkítés” útján megszorítóan értelmezni, amely annak megköveteléséhez vezetne, hogy a külföldi jog ne csak tartalmában, hanem konkrét joghatásai tekintetében is hátrányosan megkülönböztető legyen.

82.

E rendelkezések szövegének és szellemiségének összevetése is arra mutat, hogy a 10. cikk nem értékelhető az említett rendelet 12. cikkében rögzített közrendi záradék egyszerű változataként, ( 88 ) még akkor sem, ha ezek a rendelkezések kiegészítő jellegűek. ( 89 ) A 10. cikk ugyanis tágabban fogalmaz, tekintettel arra, hogy a külföldi jog egészében való elvetésére nyújt lehetőséget, nem csupán a 12. cikk alapján az eljáró bíróság országának közrendjébe ütközőnek ítélt elszigetelt „rendelkezés” alkalmazása elé gördít akadályt. Egyébiránt, ellentétben a 12. cikkel, amely a közrend sérelmének megítélését a nemzeti bíróságok diszkrecionális mérlegelésére hagyja, a 10. cikk nem tartalmaz ilyen mérlegelési mozgásteret, ( 90 ) hanem szinte automatikusan alkalmazandó, amint az eljáró bíróság megállapítja az ott rögzített feltételek fennállását. ( 91 )

83.

Az 1259/2010 rendelet preambuluma megerősíti ezt az elemzést, mivel a (25) preambulumbekezdés kimondja, hogy az eljáró bíróság élhet a 12. cikkben rögzített kivétel lehetőségével és figyelmen kívül hagyhatja „a külföldi jog rendelkezésé[t] […], ha valamely adott esetben annak alkalmazása nyilvánvalóan összeegyeztethetetlen lenne az eljáró bíróság országának közrendjével” ( 92 ), tehát e jognak az adott ügyre gyakorolt konkrét hatásai tekintetében, míg a 10. cikkhez kapcsolódó (24) preambulumbekezdés nem tartalmaz ezzel egyenértékű kifejezést. ( 93 )

84.

Harmadsorban és legfőképpen, az általam képviselt álláspont véleményem szerint teljes mértékben összhangban áll az értelmezni kért rendelkezés sajátos céljával. Úgy tűnik számomra, hogy az 1259/2010 rendelet 10. cikke olyan alapvető jog, nevezetesen azon jog védelmét célozza, hogy férfiak és nők egyenlő feltételek mellett bonthassák fel házasságukat, amely még a főszabály szerint alkalmazandó jog alapján sem korlátozható, függetlenül attól, hogy e jog az érintett személyek szándéka vagy az említett rendelet egyéb rendelkezései alapján irányadó. ( 94 ) A mindenféle – különösen a nemen alapuló – hátrányos megkülönböztetéstől mentes bánásmódhoz való jog, amint azt a portugál kormány hangsúlyozza, a Szerződésekben, valamint a Charta 21. cikkében rögzített alapvető jogok egyike. ( 95 )

85.

Az 1259/2010 rendelet (30) preambulumbekezdésére, ( 96 ) valamint a rendelet elfogadásával záruló előkészítési munkálatokra tekintettel ( 97 ) osztom a magyar kormány, illetve a Bizottság azon álláspontját, amely szerint az uniós jogalkotó úgy ítélte meg, hogy a 10. cikkben foglalt, azaz a házastársak nemen alapuló hátrányos megkülönböztetése olyan súlyú jogsérelem, amely miatt a különben alkalmazandó külföldi jogot semmilyen eseti kivételt nem engedve, teljes egészében és abszolút mértékben ki kell zárni. ( 98 ) E célkitűzést úgy nem lehetne teljesíteni, ha megengedett lenne, hogy a hátrányosan megkülönböztető külföldi jog valamely részes tagállam területén joghatásokat váltson ki azon az alapon, hogy az in abstracto hátrányosan megkülönböztetett házastársat konkrét sérelem nem érte.

86.

Ebben az esetben, negyedsorban, véleményem szerint veszélybe kerülne az 1259/2010 rendelet 10. cikke által is alkotott szabályozás célkitűzéseinek megvalósítása. Az említett rendelet (9), (21), (22) és (29) preambulumbekezdéseiből kitűnően ugyanis e rendelet célja a házasságfelbontásra és különválásra vonatkozó kollíziós szabályok egységesítése a jogbiztonság, a kiszámíthatóság és a rugalmasság erősítése, valamint a nemzetközi jellegű házasságfelbontási eljárásokban a „forum shopping” kockázatának csökkentése érdekében, és ezáltal a személyek szabad mozgásának megkönnyítése az Unió területén. ( 99 ) Márpedig, ha az e 10. cikkben szabályozott eltérés alkalmazása a hatáskörrel rendelkező nemzeti bíróságok által végzett in concreto értékeléstől kellene, hogy függjön, a fent említett általános célok nem teljesülnének, mivel a végeredményben alkalmazandó jog eseti elemzés alapján, nem pedig rendszerszintű, tehát biztos és előrelátható módon kerülne meghatározásra.

87.

Végül az általam javasolt értelmezés gyakorlati megfontolásokkal is összhangban áll. E tekintetben emlékeztetek arra, hogy az 1259/2010 rendelet célja általában a házasságfelbontásra alkalmazandó jog kijelölése valamely külföldi vonatkozást mutató helyzetre vonatkozóan, olyan esetben, amikor az egyik részes tagállam bíróságához házasságfelbontás, ( 100 ) és nem – a jelen ügyben a német jogszabályok alkalmazásából eredően – már meghozott házasságfelbontásra vonatkozó határozat elismerése céljából fordulnak. Márpedig, amint arra a francia kormány felhívja a figyelmet, e rendelet rendes alkalmazásának keretében a házasságfelbontás kimondására vagy megállapítására elvileg még nem került sor, és így legtöbbször nehéz vagy akár lehetetlen lesz e korai szakaszban meghatározni, hogy a rendelet 5. illetve 8. cikke alapján irányadó jog alkalmazása a konkrét esetben a házastársak nemen alapuló hátrányos megkülönböztetésével jár‑e majd a házasság felbontásához való jogot illetően.

88.

Elképzelhetetlennek tartom, hogy e probléma megoldásához a kérdést előterjesztő bíróság, illetve a német kormány által javasolt út vezessen, amely szerint egyedi megközelítést kell alkalmazni „legalábbis” olyan esetekben, amikor a bírósághoz az alapügyhöz hasonlóan külföldön már kimondott házasságfelbontás érvényességének vizsgálata érdekében fordulnak, amely így a konkrét helyzetet visszamenőleg át tudja tekinteni. Véleményem szerint, figyelembe véve azt, hogy az uniós jog e rendelkezését objektíven, általánosan és egységesen szükséges értelmezni, ( 101 ) nem engedhető meg, hogy az 1259/2010 rendelet 10. cikkének értelmezése aszerint változzon, hogy a rendelet rendes alkalmazása keretében házasság felbontására irányuló eljárásról van‑e szó, amely esetben elegendő, ha a hátrányos megkülönböztetés absztrakt formában áll fenn, vagy házasságfelbontási határozat elismerése a kérdés, amelynek esetében a német jog értelmében konkrét hátrányos megkülönböztetés megállapítása szükséges.

89.

Következésképpen véleményem szerint az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második kérdésre azt a választ kell adni, hogy az 1259/2010 rendelet 10. cikkét úgy kell értelmezni, hogy az eljáró bíróság országa szerinti jogot kell alkalmazni, ha a rendelet 5. illetve 8. cikke szerint alkalmazandó külföldi jog tartalmát tekintve in abstracto hátrányos megkülönböztetésre alkalmas, és nem csupán akkor, ha e jog az adott ügy körülményei között konkrét hátrányos megkülönböztetést valósít meg.

90.

A harmadik kérdés kizárólag arra az esetre vonatkozik, ha a Bíróság a második kérdésre adott válaszában az ott vázolt második megoldást ítélné helyesnek, vagyis úgy vélné, hogy az eljáró bíróság országa szerinti jognak az 1259/2010 rendelet 10. cikke szerinti, eltéréssel járó, alkalmazása azt feltételezi, hogy a főszabály szerint alkalmazandó külföldi jog a házastársak egyikével szemben az adott ügyben hátrányosan megkülönböztető jellegű. Mivel a második kérdést ezzel ellentétesen javaslom megválaszolni, úgy gondolom, hogy a Bíróságnak nem szükséges választ adnia a harmadik kérdésre. Mindazonáltal másodlagosan teszek néhány észrevételt ezzel kapcsolatban.

91.

Utolsó kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság annak eldöntését kéri a Bíróságtól, hogy az a körülmény, hogy a hátrányosan megkülönböztetett házastárs beleegyezett a házasság felbontásába, ideértve az abban megnyilvánuló esetet is, hogy ezzel kapcsolatban ellentételezést fogadott el, lehetővé teszi‑e az 1259/2010 rendelet 10. cikkében foglalt szabály alkalmazásának mellőzését. E bíróság jelzi, hogy az elméletileg sérelmet szenvedett házastárs beleegyezésének kellően körültekintő megállapítása esetén ( 102 ) az említett szabály alkalmazásának mellőzésére hajlana, így a rendelet 5. illetve 8. cikkében megjelölt jog maradna alkalmazandó. A releváns német ítélkezési gyakorlatot idézve hozzáfűzi, hogy a szír jog alkalmazása esetén, azt a konkrét ügyre vonatkozóan, a német közrendre figyelemmel kellene értékelni.

92.

A német kormány osztja ezt a véleményt, mivel úgy ítéli meg, hogy egyes esetekben nem feltétlenül áll fenn a hivatkozott 10. cikk értelmében vett hátrányos megkülönböztetés, amennyiben az 1259/2010 rendelet egyéb rendelkezései alapján alkalmazandó jog szerint in abstracto hátrányosan megkülönböztetett házastárs a házasságfelbontásba való beleegyezését kinyilvánította, feltéve hogy beleegyezése szabad akaratából és kétségtelenül megállapítható módon történt, aminek ellenőrzése az adott eset körülményei tekintetében a kérdést előterjesztő bíróságra tartozik. ( 103 ) R. Mamisch a tárgyalás során hasonló álláspontot fejtett ki. ( 104 )

93.

Ezzel szemben a francia, a magyar és a portugál kormány, valamint a Bizottság velem együtt ellentétes álláspontot képvisel, az alábbiak okán.

94.

Elsősorban, a Bizottsághoz hasonlóan hangsúlyozom, hogy az 1259/2010 rendelet 10. cikkének szövege nem tartalmaz semmilyen olyan kikötést, amely lehetővé tenné a részes tagállamok bíróságai számára az e rendelkezésben foglalt kivételtől való eltérést olyan esetben, amikor a főszabály szerint alkalmazandó, elméletileg jellegéből fakadóan hátrányosan megkülönböztető külföldi jog végrehajtása, a gyakorlatban nem okoz semmilyen sérelmet a hátrányosan megkülönböztetett házastársnak.

95.

Ezen túlmenően a hivatkozott 10. cikk, valamint az 1259/2010 rendelet (24) preambulumbekezdésének megfogalmazásából az tűnik ki, hogy az eljáró bíróság országa szerinti jog eltérésen alapuló alkalmazhatóságát „a házasság felbontásához vagy a különváláshoz” való egyenlő jog hiányából eredő hátrányos megkülönböztetés igazolja. ( 105 ) A francia kormány joggal hangsúlyozza, hogy különbséget kell tenni aközött, hogy egy házastárs a házasságfelbontási eljárás következményeit fogadja‑e el, vagy elviekben egyetért a házasság felbontásával. ( 106 ) Márpedig úgy vélem, hogy kizárólag utóbbi eset felel meg a fent említett rendelkezésekben használt megfogalmazásnak. Ezt az elemzést véleményem szerint az is alátámasztja, hogy az említett rendelet kizárólag magára a házasság felbontására vonatkozik, hiszen a hatálya alól kifejezetten kizárja a jellemzően nem a házasság felbontására irányuló eljárás elején, hanem annak későbbi szakaszában, akár annak lezárásakor felmerülő olyan jogi problémákat, mint a házasság vagyonjogi következményei vagy a tartási kötelezettség. ( 107 )

96.

Ily módon számomra úgy tűnik, hogy a harmadik előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés téves előfeltételezésen alapul, amennyiben „a hátrányosan megkülönböztetett házastársnak a házasság felbontásával való – adott esetben ellentételezések jóváhagyott elfogadásában megnyilvánuló – egyetértésére” hivatkozik. ( 108 ) Ez a megfogalmazás ugyanis, véleményem szerint helytelenül, a házasságfelbontás valamely következményének igazolt elfogadását ( 109 ) magának a házasságfelbontásnak az elvi elfogadásaként értékeli, ( 110 ) noha a két hivatkozott esemény a házasság felbontására irányuló eljárás különböző szakaszaiban következett be. ( 111 )

97.

E tekintetben az alapeljárásban az a körülmény, hogy S. Sahyouni kifogással élt a Szíriában kimondott házasságfelbontás németországi elismerésével szemben, ( 112 ) véleményem szerint azt jelzi, hogy annak ellenére, hogy írásban elismerte a férje által jóvátétel címén nyújtott ellentételezés elfogadását, nem állt szándékában magába a házasság felbontásába beleegyezni.

98.

Kétségtelen, hogy elvben egyedül az alapügyben eljáró bíróságra tartozik, hogy döntést hozzon azon ténybeli elemek értékeléséről, amelyek valamely fél adott esetben tett hozzájárulásának fennállását és következményeit meghatározzák. Ugyanakkor szükségesnek tartom, hogy az 1259/2010 rendelet 10. cikkének esetleges alkalmazása esetén figyelembe veendő elemekkel kapcsolatban felvilágosítást nyújtsak e bíróság számára. ( 113 )

99.

Mindenesetre, még ha azt is feltételezzük, hogy a hátrányosan megkülönböztetett házastársnak a házasságfelbontásba való beleegyezését e bíróság elfogadottnak tekinti, e megállapítás alapján sem lehet figyelmen kívül hagyni a hivatkozott cikkben foglalt szabályt.

100.

A kérdést előterjesztő bíróság előzetes döntéshozatalra terjesztett utolsó kérdésében szereplő megközelítés ugyanis másodsorban nem áll összhangban az 1259/2010 rendelet, különösen pedig 10. cikkének célkitűzéseivel.

101.

E tárgyat illetően a Bizottság írásbeli és szóbeli észrevételeiben is megerősíti, hogy a 10. cikkben foglalt szabály a hátrányosan megkülönböztetett házastárs védelmét szolgálja, mivel ő a gyengébb pozícióban lévő fél, és e szabály szerepe veszélybe kerülne, amennyiben az csupán fakultatív jelleggel lenne alkalmazandó. Fennállna ugyanis annak kockázata, hogy ez a fél akár anélkül egyezne bele abba, hogy lemond az eljáró bíróság országa szerinti jog alkalmazásáról, hogy tudomása lenne arról, hogy ez utóbbi kedvezőbb számára. ( 114 )

102.

Az 1259/2010 rendelet elfogadásával záruló előkészítő munkálatokból kitűnik, hogy az „Európai Unió közös értékeinek” tiszteletben tartása, ( 115 ) valamint a gyengébb házastárs védelme ( 116 ) érdekében a felek akaratszabadságának elvét – amelyet e rendelet is követ –, külön garanciák bevezetésével biztosították. Márpedig a 10. cikkben foglalt eltérést engedő rendelkezés nem érvényesülne hatékonyan, és így a fent említett célok sem teljesülnének, ha a hátrányosan megkülönböztetett házastárs elfogadhatná az ebből származó előnyének elvesztését azáltal, hogy egyenlőtlen házasságfelbontásba egyezik bele akár a házastársa által gyakorolt kényszer hatására, akár egy konfliktusos helyzet lezárása érdekében hozott saját elhatározásából, akár egyszerűen amiatt, mert nincs tisztában jogaival.

103.

Harmadsorban, azon rendszer tanulmányozása, amelybe az 1259/2010 rendelet 10. cikke illeszkedik, szöveg szerinti és teleologikus szempontból is azt az értelmezést támasztja alá, amelynek elfogadását javasolom. Ez a cikk ugyanis a benne foglalt követelmények elsőbbségét biztosítja az említett rendelet 5. cikke alapján a házastársak által választott joghoz, valamint ennek hiányában a 8. cikk alapján alkalmazandó joghoz képest. Amint arra a Bizottság rámutatott, a 10. cikk attól a pillanattól kezdve alkalmazandó, amint alkalmazásának objektív feltételei teljesülnek, és még abban az esetben is lehetővé teszi az eljáró bíróság országa szerinti jog előnyben részesítését, ha a felek kifejezetten a hátrányosan megkülönböztető jogot jelölték meg alkalmazandóként. Ebből következően a hivatkozott cikkben foglalt, alapvetőnek ítélt értékek tiszteletben tartásán alapuló szabályt kötelező jelleggel ruházták fel, és az uniós jogalkotó szándékának megfelelően ily módon kívül helyezték azon a körön, amelyben az érintett felek jogaikkal szabadon rendelkezhetnek. ( 117 )

104.

Következésképpen úgy vélem, hogy amennyiben megállapításra kerül, hogy az 1259/2010 rendelet 5. illetve 8. cikke szerint alkalmazandó jog alapján neme miatt hátrányosan megkülönböztetett házastárs beleegyezett a házasság felbontásába, ez a beleegyezés nem vezethet az eljáró bíróság országa szerinti jognak az említett rendelet 10. cikke alapján történő alkalmazásának mellőzéséhez, amennyiben az ott írt feltételek teljesülnek. Másként fogalmazva, véleményem szerint nemleges választ kell adni az előzetes döntéshozatalra előterjesztett harmadik kérdésre, amennyiben a Bíróság e másodlagos kérelemmel kapcsolatban határoz.

105.

A fenti megfontolások alapján azt javasolom a Bíróságnak, hogy az Oberlandesgericht München (müncheni tartományi felsőbíróság) által előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekre a következő válaszokat adja: