1.

A jelen előzetes döntéshozatali eljárás tárgyát képező jogvita egy dömpingellenes vámot előíró rendelet semmisségének következményeit érinti. A Bíróságnak a nemzeti bíróság kérdéseinek megválaszolásával lehetősége van meghatározni az uniós intézmények aktusait megsemmisítő ítéletek terjedelmére vonatkozó ítélkezési gyakorlat körvonalait.

2.

Ez alkalommal a kétségek egy érvényességgel kapcsolatos előzetes döntéshozatal iránti kérelem keretében merülnek fel, az (EU) 2016/223 végrehajtási rendelet ( 2 ) kapcsán, amellyel a Bizottság megindította a Bíróság bizonyos dömpingellenes rendeletek érvénytelenségét megállapító korábbi ítéletében ( 3 ) feltárt szabálytalanságok orvoslásához szükséges eljárási cselekményeket.

3.

Ezen, később megsemmisített rendeletek a Deichmann SE társasággal ( 4 ) szemben dömpingellenes vámot megállapító határozatok alapjául szolgáltak, amely társaság Kínából és Vietnamból származó lábbeliket hoz be Európába, és amely a határozat megsemmisítése okán az általa megfizetett pénzösszegek visszatérítését kérte.

4.

Az alapügyben eljáró bíróság azt kérdezi a Bíróságtól, hogy a 2016/223 végrehajtási rendelet érvényes‑e, mivel ha nem az, vissza kellene fizetni a Deichmann részére azt az összeget, amelyet az az említett jogcímen fizetett meg.

5.

A vita során összeütközik egyfelől az uniós intézményeknek az eljárás újraindítására vonatkozó jogosultsága, amelynek értelmében a megsemmisített vám helyett dömpingellenes vám írható elő, másfelől a nyilvántartásba vett személyeknek a megszilárdult helyzetek stabilitásához való joga, valamint jogi helyzetének tényleges védelme.

6.

Az EUMSZ 263. cikk szerint:

„[…]

Bármely természetes vagy jogi személy az első és második bekezdésben említett feltételek mellett eljárást indíthat a neki címzett vagy az őt közvetlenül és személyében érintő jogi aktusok ellen, továbbá az őt közvetlenül érintő olyan rendeleti jellegű jogi aktusok ellen, amelyek nem vonnak maguk után végrehajtási intézkedéseket.

[…]

Az e cikkben szabályozott eljárásokat, az esettől függően, az intézkedés kihirdetésétől vagy a felperessel történő közlésétől, illetve ennek hiányában attól a naptól számított két hónapon belül kell megindítani, amikor arról a felperes tudomást szerzett.”

7.

Az EUMSZ 266. cikk értelmében:

„Az az intézmény, szerv vagy hivatal, amelynek aktusait az Európai Unió Bírósága semmisnek nyilvánította, vagy amelynek mulasztását az Európai Unió Bírósága a Szerződésekkel ellentétesnek nyilvánította, köteles megtenni az Európai Unió Bírósága ítéletében foglaltak teljesítéséhez szükséges intézkedéseket.

[…]”

8.

A 221. cikk a következőképpen rendelkezik:

„[…]

(3)   A vámtartozás keletkezésétől számított 3 év lejárta után az adóssal már nem lehet közölni a tartozás összegét. Ez a határidő a 243. cikk értelmében vett fellebbezés benyújtásának napjától kezdve a fellebbezési eljárás időtartamára felfüggesztésre kerül. ( 6 )

[…]”

9.

A 236. cikk a következőket írja elő:

„(1)   A behozatali vagy kiviteli vámokat vissza kell fizetni, amennyiben megállapításra kerül, hogy megfizetésükkor e vámösszegek nem jogszabály szerintiek voltak, vagy az összeget a 220. cikk (2) bekezdése ellenére vették könyvelésbe.

[…]

(2)   A behozatali vagy kiviteli vámokat a megfelelő vámhivatalnál a szóban forgó vámösszegnek az adóssal való közlésétől számított 3 éven belül benyújtott kérelemre fizetik vissza vagy engedik el.

[…]”

10.

A („Visszamenőleges hatály” címet viselő) 10. cikk rendelkezése szerint:

„(1)   Átmeneti intézkedéseket és végleges dömpingellenes vámot – az e rendeletben meghatározott kivételekkel – csak azokra a termékekre lehet alkalmazni, amelyek, az esettől függően, a 7. cikk (1) bekezdése vagy a 9. cikk (4) bekezdése szerint hozott határozat hatálybalépése után kerülnek szabad forgalomba.

[…]”

11.

A 14. cikk („Általános rendelkezések”) a következőképpen rendelkezik:

„(1)   Az átmeneti vagy végleges dömpingellenes vámokat rendelettel kell kivetni, beszedésükről, az ilyen vámokat kivető rendelet által meghatározott formában, összegben és egyéb kritériumok szerint, a tagállamok gondoskodnak. Az ilyen vámokat az importárukra kivetett rendes vámoktól, adóktól és egyéb terhektől függetlenül kell beszedni. Egyetlen termékre sem lehet egyszerre dömpingellenes és kiegyenlítő vámot is kivetni a dömping vagy exporttámogatás miatt előálló egy és ugyanazon helyzet kezelése céljából.

[…]”

12.

A („Hatályon kívül helyezés” címet viselő) 23. cikk szerint:

„Az I. mellékletben említett jogi aktusokkal módosított 384/96/EK rendelet hatályát veszti.

A 384/96/EK rendelet hatályon kívül helyezése azonban az annak alapján megkezdett eljárások érvényességét nem érinti.

A hatályon kívül helyezett rendeletre történő hivatkozásokat erre a rendeletre való hivatkozásként kell értelmezni, a IV. mellékletben szereplő megfelelési táblázattal összhangban.”

13.

Az 1472/2006/EK rendelet ( 8 ) és az 1294/2009/EU végrehajtási rendelet ( 9 ) alkalmazása alapján a Hauptzollamt Duisburg (duisburgi fővámhivatal, Németország) 2010. május 10‑én11181,92 euró összegű dömpingellenes vám megfizetésére kötelezte a Deichmannt.

14.

A vámmegállapító határozat a Kínai Népköztársaságból és Vietnamból származó lábbelik hat behozatalára vonatkozott, amelyeket 2010 áprilisában a Deichmann szabad forgalomba bocsátás céljából jelentett be.

15.

A Kínából érkezett lábbelik beszállítója és gyártója a Chengdu Sunshine Shoes Co. Ltd, a Vietnamból érkezett lábbelik esetében pedig a Tripos Enterprises Inc. volt. 2005 júliusában mindkét társaság piacgazdasági elbánást kért a szükséges dokumentumok alapján, a 384/96/EK irányelv 2. cikke (7) bekezdésének b) és c) pontja szerint. ( 10 )

16.

A Bíróság a Zhejiang Aokang Shoes Co. Ltd ítéletében és a Brosmann Footwear ítéletében ( 11 ) megsemmisítette az 1472/2006 rendeletet.

17.

A Deichmann 2012. június 12‑én kifejezetten a Brosmann ítéletre történő hivatkozással ( 12 ) kérte a vele szemben megállapított dömpingellenes vám visszafizetését a duisburgi fővámhivataltól, amely kérelmet 2013. november 15‑én elutasították.

18.

Később a Bíróság meghozta a C & J Clark International és Puma ítéletet, ( 13 ) amely megállapította az 1472/2006 rendelet és az 1294/2009 végrehajtási rendelet érvénytelenségét. ( 14 )

19.

A Bizottság az ítélet végrehajtása céljából elfogadta a 2016/223 végrehajtási rendeletet, amellyel megindította a benyújtott piacgazdasági elbánás és egyéni elbánás iránt benyújtott kérelmek egyéni értékelésére irányuló eljárást. Így kívánta pótolni a megsemmisített aktusokat egyéb olyan új aktusokkal, amelyek a Bíróság által megállapított jogellenességet nem valósítják meg, és a jogellenesség időpontjától újraindítják az eljárást.

20.

Ugyanakkor a Bizottság célszerűnek tekintette annak elrendelését, hogy a nemzeti vámhatóságok az eljárás lezárásáig ne fizessék vissza a vámot.

21.

A Bizottság az eszközök hatékony felhasználása érdekében továbbá úgy határozott, hogy nem kell figyelembe venni az összes piacgazdasági elbánás és egyéni elbánás iránti kérelmet, hanem csak azokat, amelyek a valamely importőr számára lábbeliket szolgáltató exportőrökre vonatkoznak, ha az importőr a dömpingellenes vámok kivetését előíró rendeletek megsemmisítésére hivatkozva a tévesen kivetett pénzbevételek visszafizetését kérte. E célból úgy rendelkezett, hogy az ilyen esetek azonosítása érdekében a nemzeti vámhatóságoknak tájékoztatniuk kell a Bizottságot az említett kérelmekről és az igazoló dokumentumokról.

22.

A Deichmann a kérdést előterjesztő bíróság előtt előadta, hogy a 2016/223 végrehajtási rendelet nem érvényes, mivel az 1996. évi dömpingellenes alaprendelet 14. cikkének (1) bekezdése nem hatalmazta fel a Bizottságot arra, hogy utólag kötelezettségeket írjon elő a nemzeti vámhatóságok, illetve a visszafizetést kérelmező importőrök számára.

23.

Arra is hivatkozott, hogy az EUMSZ 266. cikket megsértették azzal, hogy csak a piacgazdasági elbánást vagy egyéni elbánást kérelmező exportáló gyártókat vették figyelembe, és hogy az 1996. évi dömpingellenes alaprendelet 2. cikke (7) bekezdésének c) pontjában előírt határidőn belül nem hoztak döntést. Egyébként azzal is megszegték az EUMSZ 266. cikket, hogy önálló felülvizsgálati eljárást indítottak, amikor a dömpingellenes intézkedés hatálya már megszűnt.

24.

A düsseldorfi adóügyi bíróság kétségeket támaszt a 2016/223 végrehajtási rendelet érvényességével kapcsolatban. Az indokok egyik csoportja alaki szempontból a Bizottság által az e rendelet elfogadásához választott jogalaphoz kapcsolódik:

25.

Az okok második csoportja arra vonatkozik, hogy a 2016/223 végrehajtási rendelet alkalmas‑e annak elrendelésére, hogy a nemzeti vámhatóságok halasszák el a dömpingellenes vámok visszafizetése iránti kérelmekre vonatkozó döntés meghozatalát addig, amíg a Bizottság a piacgazdasági elbánás vagy egyéni elbánás iránti kérelmekről határoz. A Vámkódex 236. cikkének (1) bekezdése csak arra irányul, hogy ha megfizették a behozatali vámot, az összeg tényleg megfelelt‑e a jogszabálynak, ezt pedig a vámhatóságoknak kell elbírálniuk. A Bizottság e döntéshozatali eljárásba való beavatkozásával megsérti az EUSZ 5. cikket.

26.

A kérdést előterjesztő bíróság harmadsorban az EUMSZ 266. cikkel és a Bizottságnak a megsemmisített aktusoknak a Bíróság által megállapított jogellenességet megszüntető új aktusokkal történő felváltására vonatkozó jogköreivel kapcsolatos számos érvét ismerteti. Felrója, hogy a dömpingellenes vámnak visszaható hatályt kívánnak biztosítani a megsemmisített rendeletek elfogadásának időpontjától, annak ellenére, hogy a dömpingellenes intézkedés hatálya 2011. március 31‑én megszűnt.

27.

Az 1996. évi dömpingellenes alaprendelet 10. cikke nem teszi lehetővé a dömpingellenes vám ismételt kivetését. Ezen túlmenően a jogbiztonság miatt egyébként nincs lehetőség az utólagos vámmegállapításra, amelyet a Vámkódex 221. cikke (3) bekezdésének első mondata tilt.

28.

Végezetül a kérdést előterjesztő bíróság az idő múlásából fakadó gyakorlati indokokat (amelyek újabb dömpingellenes vámok kivetését korlátozzák), és annak nehézségét említi, hogy az exportőr ezen idő elmúlását követően dokumentumokat nyújtson be és tájékoztatást adjon, ami veszélyeztetheti a védelemhez való jogot. Kétséget támaszt azzal kapcsolatban, hogy a Bizottság által tervezett eljárás nem jelenti‑e hatásköreinek túllépését, és rámutat olyan egyéb lehetőségekre, amelyek véleménye szerint megfelelőbbek lehettek volna.

29.

Ezen érvek alapján a Finanzgericht Düsseldorf (düsseldorfi adóügyi bíróság) előzetes döntéshozatal céljából az alábbi kérdést terjeszti a Bíróság elé:

„Érvényes‑e a kínai és vietnami exportáló gyártók által benyújtott egyes, piacgazdasági elbánás és egyéni elbánás iránti kérelmek értékelési eljárásának létrehozásáról, valamint a Bíróság által a C‑659/13. és C‑34/14. sz. egyesített ügyekben hozott ítélet végrehajtásáról szóló, 2016. február 17‑i 2016/223/EU bizottsági végrehajtási rendelet?”

30.

Az előzetes döntéshozatalra utaló végzést a Bíróság Hivatala 2016. május 9‑én vette nyilvántartásba.

31.

A Deichmann és az Európai Bizottság írásbeli észrevételeket nyújtottak be, és a 2017. május 11‑én tartott tárgyaláson is részt vettek.

32.

A Bizottság szerint az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdést elfogadhatatlannak kell nyilvánítani a Bíróság ítélkezési gyakorlata alapján, amely szerint azon személy, aki valamely uniós aktus ellen kétségtelenül benyújthatott volna közvetlen keresetet, és az EUMSZ 263. cikk által megjelölt jogvesztő határidőt hagyta eltelni, az aktus jogszerűségét nem vonhatja kétségbe a nemzeti bíróságok előtt.

33.

A Bizottság szerint a Deichmann ebben az esetben jogosult volt a vitatott rendelet megsemmisítése iránt keresetet indítani a Törvényszék előtt, mivel az az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdése értelmében közvetlenül érintette, és nem igényelt végrehajtási intézkedéseket. Mivel a rendeletet a megfelelő határidőn belül nem támadta meg, a nemzeti bíróságtól nem kérheti annak megsemmisítését. Nincs jelentősége annak, hogy e rendeletet azt követően fogadták el, hogy a Deichmann a nemzeti bírósághoz fordult.

34.

A Deichmann a tárgyaláson elutasította e kifogásokat, mert véleménye szerint nem volt ahhoz kereshetőségi joga, hogy a rendeletet közvetlenül megtámadja, mivel az közvetlenül nem érintette. Ezenkívül e rendelkezés mind nemzeti, mind uniós végrehajtási intézkedéseket kívánt.

35.

A Deichmann, amely az EUSZ 5. cikkre hivatkozik, azt állítja, hogy megsértették az Európai Unió működéséről szóló szerződésben előírt hatáskörmegosztási rendszert. Véleménye szerint, mivel azon szabályokat, amelyeknek érvénytelenségét a Bíróság kimondta, az 1996. évi dömpingellenes alaprendelet hatálya alatt fogadták el, ezt kell alkalmazni. A 2009. évi dömpingellenes alaprendelet 23. cikke ugyanis ebbe az irányba mutató átmeneti szabályozást állapít meg. Véleménye szerint ennek következménye, hogy az 1996. évi dömpingellenes alaprendelet 9. cikke (4) bekezdésének megfelelően a Tanácsot illeti a hatáskör, és nem a Bizottságot.

36.

A Deichmann a 2009. évi dömpingellenes alaprendeletnek a 2016/223 végrehajtási rendelet által kifejezetten hivatkozott 14. cikkére összpontosítja figyelmét annak megcáfolása céljából, hogy e cikk felhatalmazást tartalmazna rendeleteknek az ítéletek végrehajtása érdekében való meghozatalára.

37.

Amennyiben a hivatkozott 14. cikk alkalmazandó, az (1) bekezdése csak azt teszi lehetővé, hogy az uniós intézmények átmeneti vagy végleges dömpingellenes vámokat vezessenek be, amelyeket a tagállamok a 2009. évi dömpingellenes alaprendeletben meghatározott feltételek szerint szednek be. A vitatott rendelet nem ír elő dömpingellenes vámot, és nem állapítja meg a beszedésére vonatkozó feltételeket, kizárólag a már megfizetett dömpingellenes vámok (a Vámkódex 236. cikkében előírt) visszafizetésének módját határozza meg, amelynek teljesítése a tagállamok hatáskörébe tartozik.

38.

A Deichmann szerint a vitatott rendelet továbbá nem tartozik az EUMSZ 266. cikk hatálya alá. Az előzetes döntéshozatalra utaló végzés érveire való hivatkozást követően megállapítja, hogy a végrehajtási aktus nem tartalmazhatja ugyanazon szabálytalanságokat, mint a megsemmisített aktus. A 2016/223 végrehajtási rendelet ebben az esetben a C & J Clark International és Puma ítélettel ( 15 ) szemben csak korlátozott számú, piacgazdasági elbánás és egyéni elbánás iránti kérelem ellenőrzését írja elő, amellyel megismétli az említett ítélet által jogellenesnek minősített rendelkezést.

39.

Azt állítja, hogy a dömpingellenes eljárás újraindításának lehetősége azon esetekre korlátozódik, amelyekben az eljárás még nem zárult le, azaz, ha a hatálya még nem szűnt meg. Mivel a jelen esetben ez a hatályvesztés 2011. március 31‑én következett be, az eljárást csak a visszaható hatály tilalma és a jogbiztonság elvének (az 1996. évi és a 2009. évi dömpingellenes alaprendelet 10. cikke), valamint a Vámkódex 221. cikke (3) bekezdésének előírása szerinti szabálynak a megsértésével lehetne újraindítani.

40.

A Deichmann a Vámkódex 236. cikkére hivatkozik annak alátámasztása érdekében, hogy a jogosulatlanul kivetett pénzösszegek visszafizetése iránti kérelmeket a lehető legrövidebb időn belül el kell bírálni. Előbbi azonban nem tartalmaz semmilyen felhatalmazást a Bizottság számára, hogy a visszafizetésre vonatkozóan felfüggesztő határidőt állapítson meg.

41.

A Bizottság az arányosság elvét figyelmen kívül hagyva járt el, mivel nem volt tekintettel a C & J Clark International és Puma ítélet ( 16 ) által kijelölt keretekre azzal, hogy felfüggesztette a Vámkódex 236. cikkének alkalmazását, ezáltal késleltetve a dömpingellenes vámok visszafizetését. Ezen túlmenően a lehetséges intézkedések közül nem a legkevésbé korlátozó intézkedést hozta meg, mivel az európai importőrök részére történő visszafizetést a kínai exportőrök által benyújtott, a piacgazdasági elbánás és az egyéni elbánás iránti kérelmek vizsgálatához köti. A kínai exportőrök azonban nincsenek abban a helyzetben, hogy megfelelően együttműködjenek, mivel több mint tíz éve nyújtották be az említett kérelmeket, és most érdektelen számukra azok elbírálása, mert nincsen hatással a jogaikra.

42.

Végezetül a Deichmann az Európai Unió Alapjogi Chartája 54. cikkének analógia útján történő alkalmazására hivatkozik, és azt állítja, hogy a Bizottság visszaélt a hatáskörével.

43.

A Bizottság szerint a 2009. évi dömpingellenes alaprendeletet kell alkalmazni, és nem az 1996. évi dömpingellenes alaprendeletet. Elismeri, hogy a különböző változatok között vannak nyelvi eltérések, de véleménye szerint a 2009. évi dömpingellenes alaprendelet hatályossága javára kell dönteni, tekintettel a jogalkotói célkitűzésre.

44.

A Bizottság kiáll a 2009. évi dömpingellenes alaprendelet 14. cikkének a jelen ügy jogalapjaként történő kijelölése mellett, mivel álláspontja szerint a dömpingellenes vámok nem minősülnek vámtartozást keletkeztető behozatali vámoknak. Olyan sajátos intézkedésekről van szó, amelyek tekintetében az uniós jogszabályok nem alkalmazhatók automatikusan, hanem csak akkor, ha a Tanács és a Bizottság az egyes esetekben erről határoz egy dömpingellenes vámokat előíró rendelet elfogadásával egyidejűleg.

45.

A jelen esetben a Tanács amellett döntött, hogy a Vámkódexet kell alkalmazni a végleges és a végrehajtási rendeletek által előírt dömpingellenes vámok beszedése során. Semmi nem akadályozza meg azonban, hogy a 14. cikket adott esetben ellenkező értelemben használják a Vámkódex alkalmazásának, és következésképpen az előíró nemzeti hatóságok hatáskörének kizárása céljából.

46.

A nemzeti hatóságra vonatkozó utasításokat (melyek szerint fel kell függeszteni a visszafizetési eljárást és közölni kell bizonyos adatokat) illetően a Bizottság úgy véli, hogy azok érvényesek. Bár a Vámkódex 236. cikkében foglalt rendelkezés mellőzéséhez vezetnek, a 2009. évi dömpingellenes alaprendelet 14. cikkének (1) bekezdése által a Bizottságnak biztosított azon hatáskörön alapulnak, hogy ne csak e vámok formáját és összegét, hanem a tagállamok által a beszedésükhöz használt „egyéb kritériumokat” is meghatározza.

47.

A Bizottság az említett utasításokat megfelelőnek értékeli, mivel a C & J Clark International és Puma ítélet ( 17 ) nem érintette magának a vámtartozásnak a fennállását, hanem csak a kiszámítása során alkalmazott vámtételt. Ilyen körülmények között az esetleges visszafizetés nem érinti a már megfizetett vámtartozás teljes összegét, hanem csak azon részét, amely az adókulcsoknak a piacgazdasági elbánás és az egyéni elbánás iránti egyes kérelmek vizsgálatát követő alkalmazásából következik. Észszerű, hogy e vizsgálatot a Bizottság végezze még azt megelőzően, hogy a nemzeti hatóságok visszafizetés iránt intézkednének.

48.

A Bizottság fenntartja, hogy az EUMSZ 266. cikk nem akadálya az eljárás újraindításának. A Bíróság ítélkezési gyakorlata lehetővé teszi ennek elhatározását valamely uniós aktus megsemmisítését vagy érvénytelenségének megállapítását követően, akár különös jogi alap hiányában is. ( 18 ) Ezen túlmenően a Vámkódex 221. cikkének (3) bekezdésében foglalt (hároméves) elévülési határidőt sem hagyták figyelmen kívül, mivel az eljárást felfüggesztették, ugyanakkor az a 2009. évi dömpingellenes alaprendelet 14. cikke (1) bekezdésének alkalmazásával megkerülhető.

49.

A szóban forgó újraindítás nem rendelkezhet visszaható hatállyal, mivel a piacgazdasági elbánás és az egyéni elbánás iránti kérelmek vizsgálatának hiányában az olyan importőrök tartozását, mint a Deichmann, nem végleges módon megállapított tartozásnak kellett tekinteni. Még a visszaható hatály elismerése mellett is elfogadható lenne az újraindítás, feltéve hogy az érintett személyek jogos bizalmát nem sértették meg. ( 19 ) Az olyan importőr, mint a Deichmann, nem hivatkozhat a bizalomvédelemre, ha a Bizottság végleges aktussal nem zárta le az eljárást.

50.

A Bíróság ítélkezési gyakorlata ( 20 ) az előzetes döntéshozatal iránti kérelem elfogadhatatlanságát a Bizottság által hivatkozott körülmények között azon két feltételhez köti: i. hogy olyan természetes vagy jogi személyről legyen szó, aki kétségtelenül közvetlenül keresetet indíthatott volna, és az EUMSZ 263. cikk szerinti jogvesztő határidőt elmulasztotta betartani; és ii. hogy a rendelkezés, amelynek jogszerűségét vitatják, ne igényeljen végrehajtási intézkedéseket ugyanazon cikk (4) bekezdése értelmében véve.

51.

Dialektikus szempontból vitatható, hogy a 2016/223 végrehajtási rendelet, az 1. cikke (1) bekezdésének szövegére tekintettel, közvetlenül érintette‑e a Deichmannt. Bár címzettjei a nemzeti adóhatóságok, a szóban forgó rendelet közvetlen hatással lehet olyan személyek jogi helyzetére, akik a Deichmannhoz hasonlóan a Vámkódex 236. cikke alapján a dömpingellenes vám visszatérítését kérték. A 2016/223 végrehajtási rendelet azonnali hatállyal megakadályozta a beszedett vám visszatérítését (az 1. cikk (2) és (3) bekezdése).

52.

Úgy vélem azonban, hogy nem kell állást foglalni a Deichmann kereshetőségi jogáról, mivel a 2016/223 végrehajtási rendelet 1. cikke (2) bekezdésének a puszta olvasata nyilvánvalóvá teszi, hogy végrehajtási intézkedéseket igényelt. A megfelelő vám újbóli megállapítása csak a gyártó‑exportőrök piacgazdasági elbánás és egyéni elbánás iránti kérelmeinek előzetes vizsgálatát és értékelését követően, új rendelettel valósulhat meg.

53.

Másképpen fogalmazva, a 2016/223 végrehajtási rendelet valójában azon későbbi rendeletek előzménye, amelyeknek a gyártó‑exportőrök által benyújtott, piacgazdasági elbánás és egyéni elbánás iránti különböző kérelmeit kell elbírálniuk. ( 21 ) Mivel szükség van tehát végrehajtási intézkedésekre az EUMSZ 263. cikk (4) bekezdésének értelmében véve, az előzetes döntéshozatal iránti kérelem elfogadhatatlanságának megállapításához szükséges körülmények nem állnak fel.

54.

Hozzá kell tenni, hogy a 2016/223 végrehajtási rendeletet azt követően fogadták el, hogy a Deichmann már benyújtotta keresetét. ( 22 ) Éppen a visszafizetéshez való jogára vonatkozó eljárás folyamán merültek fel a kérdést előterjesztő bíróságnak az előzetes döntéshozatalra utalást meghatározó kétségei. A Deichmann tehát észszerűen feltételezhette, hogy nem kell a szóban forgó rendeletet a Törvényszék előtt megtámadnia, tekintettel arra, hogy a kihirdetése időpontjában a jogvitája milyen szakaszban volt.

55.

A Bizottság által előterjesztett elfogadhatatlansági kifogást következésképpen el kell utasítani.

56.

A szóban forgó problémák megfelelő megértéséhez röviden emlékeztetek a Deichmann által benyújtott, dömpingellenes vám visszafizetése iránti kérelem hátterére.

57.

A Bíróság számos ítéletben ( 23 ) megállapította az 1472/2006 rendelet és az 1294/2009 végrehajtási rendelet semmisségét amiatt, hogy a Bizottság mellőzte az exportőrök piacgazdasági elbánás és egyéni elbánás iránti egyes kérelmeinek egyéni vizsgálatát. Ehelyett a Bizottság megállapított egy mintát, amelyet minden esetre kiterjesztett, és ez alapján határozta meg a fizetendő dömpingellenes vámot.

58.

Különösen ezen ügyet illetően a Bizottság a C & J Clark International és Puma ítéletet ( 24 ) követően tervezett egy eljárást annak vizsgálata céljából, hogy a mintában nem szereplő gyártó‑exportőrök nyújtottak‑e be piacgazdasági elbánás, illetve egyéni elbánás iránti kérelmet, továbbá abból a célból, hogy ha benyújtottak ilyen kérelmeket, akkor azokat egy olyan végrehajtási rendeletben értékelhesse, amelyben esetlegesen újra megállapításra kerül a megfelelő vám.

59.

A 2016/223 végrehajtási rendelet, amelynek érvényességére az alapügyben eljáró bíróság kérdése irányul, az említett eljárás első lépését képezi. Olyan jellegzetesen rövid rendelkezés, amely két cikkből áll (a második csak a hatálybalépés időpontját rögzíti).

60.

Az 1. cikk azon nemzeti adóhatóságoknak szól, amelyek visszafizetés iránti kérelmet kaptak – ha a mintában nem szereplő gyártó‑exportőr piacgazdasági elbánást vagy egyéni elbánást kért –, és felhívja a vámhatóságokat, hogy küldjék meg a kérelmet a Bizottságnak. ( 25 ) A nemzeti vámhatóságok nem bírálhatják el az említett kérelmet (tehát fel kell függeszteni a visszafizetés iránti eljárást), amíg a Bizottság közzé nem tesz egy olyan végrehajtási rendeletet, amellyel ismét kiveti a dömpingellenes vámot.

61.

Mivel egy uniós aktus érvényességére irányuló, előzetes döntéshozatali eljárás keretében lefolytatott vizsgálatnak a kérdést előterjesztő bíróság által ismertetett indokokra kell korlátozódnia, anélkül hogy egyéb indokokra kitérhetne, ( 26 ) a következő pontokban az alapügyben eljáró bíróságnak az előzetes döntéshozatalra utaló végzésben szereplő kétségeit elemzem az alábbiak tekintetében: i. azon jogalap, amelyre a Bizottság a 2016/223 végrehajtási rendelet elfogadása céljából támaszkodik; ( 27 ) ii. a Bizottságnak a dömpingellenes eljárás újraindításához szükséges hatásköre; ( 28 ) iii. a Vámkódex 236. cikke közvetlen hatályának lehetséges gyengítése; ( 29 ) iv. az eljárás újraindításnak terjedelme és az új rendelet időbeli hatálya; ( 30 ) valamint v. az újraindított eljárás sajátosságai és a lefolytatása szempontjából meghatározó tényállás megállapítása. ( 31 )

62.

A Vámkódex 236. cikke alapján dömpingellenes vámot megállapító valamely rendelet megsemmisítését követően főszabály szerint vissza kell fizetni a rendelet értelmében kifizetett pénzösszegeket. Mivel beszedésük jogalapja okafogyottá vált, e pénzösszegek a megfizetésük időpontjától fogva jogtalanul beszedettnek minősülnek.

63.

A vita azért merül fel, mert a Bizottság a 2016/223 végrehajtási rendeletbe belefoglalt néhány feltételt a Vámkódex 236. cikkének alkalmazására vonatkozóan.

64.

A jelen ügynek van néhány közös pontja a 2017. január 18‑i Wortmann ítélet ( 32 ) tárgyát képező üggyel. Akkor a vita a Vámkódex 241. cikkének alkalmazására összpontosult, amely a jogosulatlanul beszedett dömpingellenes vám visszafizetése esetén korlátozza a kamatok felszámítását. Most a kérdés annak lehetőségére irányul, hogy a Bizottság meghatározhat‑e olyan felfüggesztő időszakot, amely alatt a nemzeti hatóságok nem alkalmazzák a Vámkódex 236. cikkét arra várva, hogy a Bizottság határozzon a piacgazdasági elbánás és egyéni elbánás iránti kérelmek tárgyában. A két ügy megegyezik abban, hogy a Bíróság korábbi ítéletei dömpingellenes vámot létrehozó valamely rendelet érvénytelenségét állapítják meg.

65.

A Wortmann ügyre vonatkozó indítványban ( 33 ) a dömpingellenes vámok megállapításának mechanizmusára hivatkoztam, amely alapvetően a vámtarifák megállapításának szerkezetén alapul. ( 34 ) A Vámkódexnek a jogalap nélkül megfizetett összegek visszafizetésére vonatkozó rendelkezései abban az ügyben „rendesnek” nevezett helyzetekkel kapcsolatosak, amelyek olyan esetekre utalnak, amelyekben a vámmegállapító határozat hibás a vámtartozás egyedi elemeinek helytelen meghatározása miatt. Ettől eltérnek azon helyzetek, amelyekben az importőrök által teljesített jogosulatlan kifizetések visszatérítése a dömpingellenes vámot bevezető rendelet semmissége megállapításának eredménye.

66.

Az uniós intézményeknek az aktusaik bíróság által történő érvénytelenné nyilvánítása esetén az ítélet tartalmától és saját jogköreik terjedelmétől függően több választási lehetőségük van.

67.

Először is azt kell megvizsgálniuk, hogy az ítélet az aktus orvosolhatatlan semmisségét állapítja‑e meg, vagy ellenkezőleg, az intézmény eljárása vagy mulasztása orvosolható. Ez utóbbi lehetőség esetén rendszerint az intézmény jogosult arra, hogy tevékenységét az ítélet tartalma szerint jogszerűvé tegye. Ez utóbbi alapján tehát újraindíthatja az eljárást vagy az elejétől, vagy az adott jogellenesség megállapításának időpontjától.

68.

A Bíróság a dömpingellenes vám területén szembesült e problémákkal a 2016. január 28‑i CM Eurologistik és GLS ítéletben, amelynek jelentősége a jelen ügy szempontjából tagadhatatlan. ( 35 ) Kifejezetten azzal foglalkozott, hogy egy dömpingellenes rendelet hiányos szabályai ellenére az eljárás a vitatott rendelkezésnek az előzetes döntéshozatali eljárásban történő érvénytelenné nyilvánítását követően újraindítható.

69.

A Bíróság az EUMSZ 266. cikkben megállapított kötelezettséget analógia útján alkalmazhatónak nyilvánította ezen esetekre a megsemmisítést kimondó ítéletek kapcsán: „[…] határozata azzal a jogi következménnyel jár, hogy az érintett intézmények kötelesek megtenni a szükséges intézkedéseket a megállapított jogellenesség orvoslása érdekében”, és „a kérdéses intézményeknek éppen ahhoz, hogy e kötelezettség alól mentesüljenek, nemcsak a megsemmisítő vagy az érvénytelenséget megállapító ítélet rendelkező részét kell tiszteletben tartaniuk, hanem azokat az indokokat is, amelyek ahhoz vezettek, és amelyek annak szükséges megalapozását képezik”. ( 36 )

70.

A Bíróság egyébként az említett ügyben (és ez a helyzet a jelen ügy alapjául szolgáló, az érvénytelenséget megállapító ítéletek esetében is) olyan szabálytalanságot állapított meg, amely nem vonhatja maga után az egész eljárás semmisségét. Az intézmények, tette hozzá, „a korábbi megsemmisített vagy érvénytelenített jogi aktus helyébe lépő aktus elfogadásához újraindíthatják az eljárást abban a szakaszban, amelyben e szabálytalanságot elkövették”. ( 37 ) Ezzel összhangban kijelentette, hogy „valamely uniós jogi aktus megsemmisítése nem érinti szükségszerűen annak előkészítő aktusait”. ( 38 )

71.

A CM Eurologistik és GLS ítélet kiemelte, hogy „ahhoz, hogy a megsemmisített vagy érvénytelenített jogi aktust megalkotó intézmények az eljárást újraindítsák, nem szükséges az, hogy ennek a lehetőségét az alkalmazandó szabályozás kifejezetten előírja. A Bíróságnak ezenfelül már volt alkalma annak a megállapítására – konkrét jogalapra való hivatkozás nélkül –, hogy a dömpingellenes vámokat bevezető rendeleteket megsemmisítő ítéleteket követően e lehetőség az intézmények rendelkezésére áll (lásd ebben az értelemben: Industrie des poudres sphériques kontra Tanács ítélet, C‑458/98 P, EU:C:2000:531, 82. és 94. pont). ( 39 )

72.

Így tehát az, hogy az alaprendelet a dömpingellenes rendelet érvénytelenné nyilvánításának esetére nem írja elő az eljárás újraindíthatóságát, nem vonja maga után az ítélet végrehajtása érdekében elfogadott rendelet érvénytelenségét. ( 40 )

73.

E pontosításoknak megfelelően a Bizottságnak egyrészt lehetősége van – az érvénytelenséget megállapító ítéletben kifejtettek szerint – eljárni a jogszerűség visszaállítása érdekében; másrészt az EUMSZ 266. cikk értelmében eljárását köteles az említett ítélet tartalmához igazítani.

74.

Konkrétan nem is kerülhető ki a 2009. évi dömpingellenes alaprendelet 14. cikkére való hivatkozás, hiszen az eljárás újraindításához szükséges valódi jogi alap a Bizottság jogköre‑kötelezettsége körében található, amelynek, ismétlem, helyre kell állítania a jogszerűséget az előzetes döntéshozatali eljárásban hozott azon ítélet rendelkező részének és alapjainak megfelelően, amely a dömpingellenes rendeleteket érvénytelennek nyilvánította.

75.

Nem tűnik úgy számomra, hogy ezen ítélkezési gyakorlatot a 2016. június 14‑i Bizottság kontra McBride és társai ítélet ( 41 ) alapján meghaladottnak kellene tekinteni azon összefüggésben, amelyben a megsemmisített aktus alapját képező rendeletet hatályon kívül helyezték anélkül, hogy azt új rendelettel váltották volna fel.

76.

Kétségtelen, hogy az említett ítéletben a Bíróság kimondta, hogy „az EUMSZ 266. cikkből következő eljárási kötelezettség nem jelenti a Bizottság hatáskörének forrását, és nem is teszi lehetővé számára, hogy olyan jogalapra támaszkodjon, amelyet időközben hatályon kívül helyeztek”. ( 42 ) De az említett ügy annyiban eltért a jelen ügytől, hogy a valamely (a megsemmisített aktust felváltó) aktus meghozatalára vonatkozó hatáskört megállapító szabályok már nem szerepeltek az uniós jogrendben, és az intézmény nem erősíthette meg eljárási jogosultságát kizárólag az EUMSZ 266. cikk alapján. A jelen ügyben ezzel szemben nem tűnt el a jogalap, és csak a hatáskörnek a Bizottságra ruházásában történt változás, amint azt a továbbiakban kifejtem.

77.

Mindenesetre úgy vélem, hogy a 2009. évi dömpingellenes alaprendelet 14. cikkére való hivatkozás helytálló. E cikk (1) bekezdése előírja, hogy a dömpingellenes vámokat rendelettel kell kivetni, beszedésükről, az ilyen vámokat kivető rendelet által meghatározott formában, összegben és egyéb kritériumok szerint, a tagállamok gondoskodnak.

78.

A jelen ügy sajátossága abban áll, hogy a Bizottság kétszer járt el. Először elfogadta a 2016/223 végrehajtási rendeletet, amellyel tájékoztatást kér az adóhatóságoktól a benyújtott visszafizetési kérelmekről, illetve a Vámkódex 236. cikke alkalmazásának ideiglenes felfüggesztését írja elő. Ezt követően olyan végrehajtási rendeleteket hozott, amelyekben az eredeti mintákban nem szereplő gyártó‑exportőrök piacgazdasági elbánás és egyéni elbánás iránti kérelmeit értékeli.

79.

Vitatható, hogy az „egyéb kritériumokra” való hivatkozás, amelyre a 2009. évi dömpingellenes alaprendelet 14. cikkének (1) bekezdése utal, lehetővé teszi‑e a Bizottság számára a 2016/223 végrehajtási rendeletben kikötött valamennyi intézkedés meghozatalát. De még ha az intézkedés nem is bizonyul megfelelőnek vagy aránytalan lenne, a Bizottság ettől még az említett végrehajtási rendelet elfogadásával nem követ el érvénytelenséget eredményező hibát (a jogalap hiánya miatt).

80.

Ismét vissza kell nyúlni az 1472/2006 rendelet semmissége által okozott hibához, amely rendelet a lábbelik behozatala tekintetében 9,7% és 16,5% közötti végleges dömpingellenes vámot vezetett be. A Bíróság nem azt állapította meg, hogy e vámok érvénytelenek, hanem azt, hogy a Bizottságnak meg kellett volna vizsgálnia az egyes kérelmeket annak ellenőrzése érdekében, hogy a piacgazdasági feltételek nem érvényesülnek‑e a fellebbezők tekintetében is. Kizárólag e vizsgálatot és ellenőrzést követően erősíthető meg, hogy az egyes kérelmezőkre alkalmazandó mérték az egyik (16,5%) vagy a másik (9,7%) volt.

81.

Így a megsemmisítő ítéletek meghozatalát követően az eljárás újraindítása legalább annyira koherens, mint kötelező volt, mivel a benyújtott kérelmeket meg kellett válaszolni egy arra vonatkozó döntéssel, hogy egyes kérelmek nem tartoznak‑e a csökkentett mérték (9,7%) hatálya alá az egyébként alkalmazott általános mértékkel (16,5%) szemben. A végső döntés meghozatalához szükséges jogalap igazából ugyanaz volt, mint amely annak idején (2006) a végleges dömpingellenes vám kivetését is megalapozta.

82.

A 2016/223 végrehajtási rendelet nem más, mint a vonatkozó dömpingellenes vám megállapításának célját szolgáló mindenkori eszköz. A hatékonyság kritériumai által ösztönözve ezzel kívánják elkerülni piacgazdasági elbánás és egyéni elbánás iránti kérelmek szükségtelen értékelését, ugyanakkor időlegesen felfüggesztik azon pénzösszegek kifizetéseit, amelyek jognak való megfelelése az említett értékelések elvégzésétől függ.

83.

Az előzetes döntéshozatalra utaló végzés kétségbe vonja a Bizottságnak a 2016/223 végrehajtási rendelet elfogadására irányuló hatáskörét, mivel a Bíróság által érvénytelennek nyilvánított dömpingellenes rendeletek meghozatalának időpontjában a szóban forgó hatáskörrel a Tanács rendelkezett. ( 43 )

84.

A Bíróság ugyanezen a területen, vagyis a dömpingellenes vámok tekintetében az intézmények hatáskörük keretében történő eljárására hivatkozott a Bizottság kontra McBride és társai ítéletben, ( 44 ) amelynek pontjai közül az alábbi megállapítások emelhetők ki:

85.

Az 1996. évi dömpingellenes alaprendelet hatáskört biztosított a Tanácsnak a végleges dömpingellenes vámot megállapító rendelet elfogadására (a 9. cikk (4) bekezdése), és hasonlóképpen rendelkezett a 2009. évi dömpingellenes alaprendelet is (a 9. cikk (4) bekezdése).

86.

Azonban a 37/2014/EU rendelet ( 48 ) módosította ezt a hatáskör‑megállapítást annak érdekében, hogy egyéb intézkedések mellett e hatáskört átengedje a Bizottság számára. Bár a 37/2014 rendelet 3. cikke több olyan helyzetről rendelkezik, amelyben azt nem kell alkalmazni, ( 49 ) a jelen ügyben egyik sem irányadó, mivel a hatálybalépését követően indult az újra megnyitott eljárás. Következésképpen a 2016/223 végrehajtási rendelet elbírálásának és elfogadásának időpontjában, az előző pontban idézett ítélkezési gyakorlat alapján a Bizottság volt a jogellenességet orvosló aktus meghozatalára felhatalmazott intézmény.

87.

Amint azt kifejtettem, a jelen ügyben nem állnak fenn olyan körülmények, mint amelyet a Bizottság kontra McBride ítéletben ( 50 ) megállapítottak, ezzel szemben ugyanakkor változás történt a hatáskörnek a Bizottsághoz történő telepítésében, amelynek feladata a tényállás bekövetkezésének és az aktus meghozatalának időpontjában hatályos, vonatkozó anyagi és eljárásjogi szabályok alkalmazása. ( 51 )

88.

A Vámkódex 236. cikke nem tartalmazza az azon vámösszegek visszafizetése iránti eljárások felfüggesztését, amelyekről azt állítják, hogy jogalap nélkül fizették ki. Úgy vélem azonban, hogy e rendelkezés szó szerinti értelmezése változhat, ha a Bíróság (korábbi) ítélete által érintett visszatérítésekről van szó.

89.

A 2016/223 végrehajtási rendelet gyakorlati hatásai egyrészt a nemzeti vámhatóságokat érintik, másrészt az importőröknél jelennek meg, akik a kifizetett dömpingellenes vám visszatérítésére törekednek.

90.

A tagállamok vámhatóságaival kapcsolatban (közülük egyik sem állítja, hogy megtámadta a 2016/223 végrehajtási rendeletet hatáskörének megsértése miatt) nem hagyható figyelmen kívül, hogy a dömpingellenes vámok az Unió saját bevételei közé tartoznak. ( 52 ) Ahogy azt a Wortmann ügyre vonatkozó indítványban jeleztem, ( 53 )„a saját források kezelését […] egy olyan séma szerint kell végezni, amelyben a tagállami hatóságok vállalják az összegek kivetését és beszedését, illetőleg a bevételeket megosztják az Unióval. Az állam tehát az Európai Unió intézményeinek eszközeként jár el. E körülmény magában a nemzeti hatóságoknak a dömpingellenes rendeletet megsemmisítő ítélethez való sajátos kötődését rejti magában, és megerősíti azt a követelményt, miszerint a bíróságnak figyelembe kell vennie a Bíróság e területre vonatkozó ítélkezési gyakorlatát, valamint az EUMSZ 266. cikkből eredő végrehajtási feltételeket.”

91.

Ilyen helyzetben, amelyben a dömpingellenes vám meghatározására, kezelésére és beszedésére irányuló eljárásban részt vevő közhatalmi szervek hatásköreinek területei keresztezik egymást, nehéznek tűnik számomra kizárni, hogy a Bizottság eljárása valamely dömpingellenes rendeletet megsemmisítő (vagy előzetes döntéshozatali eljárás keretében a rendelet érvénytelenségét megállapító) ítélet meghozatalát követően nem befolyásolja a nemzeti vámhatóságok magatartását.

92.

A jogosulatlanul beszedett dömpingellenes vám visszafizetése iránti kérelem és annak előzetes megállapítása a Bizottság által ezekkel kapcsolatban korábban adott meghatározáson alapul. A jogosulatlannak minősítés elválaszthatatlanul kötődik a jogi alap hiányához, azaz vagy az azt megállapító egyedi aktus, vagy az azt létrehozó jogszabályi aktus érvénytelenségéhez.

93.

Kétségtelen, hogy a Bíróság ítélkezési gyakorlata ( 54 ) lefektette azt az egyértelmű elvet, miszerint az adóalany, akinek jogalap nélkül kellett megfizetnie az uniós jog megsértésével követelt pénzösszegeket, a visszafizetésük során azon összegek hitelezője.

94.

A „jogosulatlanul” fogalom pontos meghatározása a jelen ügyben az 1472/2006 rendelet és az 1294/2009 végrehajtási rendelet érvénytelenségét megállapító ítélet rendelkező részével és indokolásával függ össze. Ha, amint azt már kifejtettem, e megsemmisítés abból ered, hogy a Bizottság a gyártó‑exportőrök piacgazdasági elbánás és egyéni elbánás iránti kérelmeinek nem egyéni értékelésével határozta meg a dömpingellenes vámot (csak egy mintát tanulmányozott), az elkövetett jogsértés az eljárás adott pillanatában történt, és orvosolható a fent hivatkozott ítélkezési gyakorlat szerint.

95.

Főszabály szerint tehát jogszerű újraindítani az eljárást a jogellenesség bekövetkezésének időpontjában, amint azt a Bizottság tette. Megsértette‑e ezen intézmény a Vámkódex 236. cikkét azzal, hogy a nemzeti hatóságok számára várakozási időt írt elő annak vizsgálata céljából, hogy vissza kell‑e fizetni a jogalap nélkül megfizetett pénzösszegeket?

96.

Véleményem szerint nem. A rendeletek érvénytelenségét megállapító ítélet feltételeire tekintettel valójában nem volt ismeretes, hogy a kifizetett pénzösszegeket „jogosulatlanul” fizették‑e ki, vagy sem. A Bíróság állást foglalt a döntést megelőző eljárásról, de annak érdeméről (azaz a megfizetendő dömpingellenes vám összegéről) nem.

97.

A még elbírálás előtt álló, érdemi ismeretlen tényező tisztázása céljából a Bizottságnak újra meg kell indítania az eljárást azon a ponton, amelyen a jogellenesség megtörtént, és meg kell vizsgálnia az egyes exportőrök piacgazdasági elbánás és egyéni elbánás iránti kérelmeit. Amint pedig a szóban forgó eljárás megindul, észszerűnek tartom, hogy a nemzeti hatóságok felfüggesszék a saját döntéshozatalukat a Bizottság döntéshozataláig. Addig nem tudható teljes bizonyossággal, hogy a dömpingellenes vám kifizetése jogosulatlan volt‑e, és milyen mértékben. ( 55 )

98.

A visszafizetést kérelmező importőrök szempontjából kétségtelen, hogy továbbra is megfosztják őket a kért pénzösszeggel való rendelkezéstől, amíg a Bizottság bejezi az eljárást. Azonban, amint azt a Bíróság megállapította, ( 56 ) ha a behozatali vámokat, a dömpingellenes vámokat is ideértve, azért kell visszafizetni, mert azokat az uniós jog megsértésével szedték be, amit a kérdést előterjesztő bíróságnak kell megvizsgálnia, a tagállamok uniós jogból eredő kötelessége, hogy a visszafizetésre jogosult jogalanyoknak megfizessék az ezen összeg utáni kamatot, amelyet a visszafizetett vámok e jogalanyok általi megfizetésének időpontjától kell számítani.

99.

Következésképpen, a felfüggesztésből semmilyen valós kár nem származik az importőrre nézve, mivel, ha végül megállapítják, hogy a behozatali vámot „az uniós jog megsértésével szedték be”, azt kamatokkal együtt kell visszafizetni a kifizetéstől a visszafizetésig terjedő időszak tekintetében, ez bármely késedelmet megtérít.

100.

Végezetül az arányosság elve szempontjából vizsgálva úgy vélem, hogy az eljárás felfüggesztésére vonatkozó döntés a visszafizetések érvényesítése céljából nem sérti azt. A másik lehetőség a pénzeszközök visszafizetése volt, hogy adott esetben ismételten követeljék azokat, a piacgazdasági elbánás és az egyéni elbánás iránti kérelmek vizsgálatát követően. Megfelelőbbnek tűnik számomra, hangsúlyozom, a status quo fenntartása, mivel a pénzzel való rendelkezés elvesztésének (esetleges) teljes kártalanítása, amíg a Bizottság döntést hoz, a kamatok felszámításával biztosított.

101.

Felróják a Bizottságnak, hogy a 2016/223 végrehajtási rendeletben a piacgazdasági elbánás és az egyéni elbánás iránti kérelmek vizsgálatát néhány gyártó‑exportőrre korlátozza, és nem terjeszti ki e vizsgálatot mindegyikre, ami a végrehajtott ítélet megsértésével járhat.

102.

Nem osztom ezt az érvelést. A Bizottság észszerű gyakorlati megfontolásokat vesz figyelembe, amikor vizsgálata csak olyan kérelmekre irányul, amelyek tartalma dömpingellenes vám visszafizetését kérő importőröket érinthet. A konkrét ügyben, amelyre az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés vonatkozik, a kifogás akkor lenne helytálló, ha a 2016/223 végrehajtási rendelet megakadályozná, hogy a Deichmann által beszerzett lábbeli exportőreinek a piacgazdasági elbánás és az egyéni elbánás iránti kérelmei bekerüljenek az értékelésbe, ami nem áll fenn.

103.

Figyelmen kívül hagyja‑e a 2016/223 végrehajtási rendelet a jogbiztonság elvét és a visszaható hatály tilalmának elvét (amelyek az 1996. évi és 2009. évi dömpingellenes alaprendelet 10. cikkének alapját képezik) vagy a Vámkódex 221. cikkének (3) bekezdésében foglalt elévülési szabályt? ( 57 )

104.

Úgy vélem, hogy nem. A Bíróság ítélkezési gyakorlata elfogadja, amint azt már hangsúlyoztam, hogy az intézmények a semmisség megállapításával érintett eljárást újraindítsák, azzal a feltétellel, hogy a tényállás bekövetkezésének időpontjában hatályos szabályt alkalmazzák, hogy az új aktus meghozatalakor betartják a hatályos kidolgozási eljárást, és ebben az eljárásban az intézmény rendelkezik hatáskörrel.

105.

A visszaható hatály azt jelenti, hogy valamely későbbi szabályt már kialakult jogi helyzetre alkalmaznak. A jelen ügyben nem ez a helyzet, mivel éppen a tényállás bekövetkezésének idején hatályos szabályok alkalmazandók, és a fizetendő dömpingellenes vám összege nem változik. Az egyetlen függőben lévő kötelezettség annak megoldása, hogy e szabályoknak megfelelően a vonatkozó vámmegállapító határozatokat az egyik vámmértékhez (általános) vagy a másikhoz (csökkentett) kell‑e igazítani a piacgazdasági elbánás és az egyéni elbánás jogállását kérelmező exportőr minőségétől függően. A végeredmény olyan egyenlegben nyilvánul meg, amely, ha kedvező az importőr számára, visszafizetéséhez való jogot biztosít számára értékvesztés nélkül azáltal, hogy a jogalap nélküli kifizetés időpontjától járó kamatokkal megnövelik az összeget.

106.

Az elévüléssel kapcsolatban a helyzet hasonló a Vámkódex 236. cikke alkalmazhatóságának vizsgálata kapcsán fennálló helyzethez, az ítélet végrehajtásának összefüggésében. A dömpingellenes vám meghatározásának alapjául szolgáló rendeletek érvényességével kapcsolatos vita megindulásának időpontjától fogva perfüggőség áll be. A meghozott vámmegállapító határozatok a meghozandó ítélettől függnek. Az ítélet meghozatalát követően annak tartalma minden addigi ideiglenes helyzetre kiterjed, amelyeket felül kell vizsgálni, hogy megfeleljenek az ítéletnek.

107.

Ez az ideiglenesség mind a két irányba kiegyensúlyozottan működik. Az importőrök arra törekszenek, hogy a Vámkódex 221. cikke (3) bekezdésének a hatálya alá tartozzanak annak érdekében, hogy az adóhatóság és a nemzeti hatóságok jogkörei gyakorlását az e rendelkezésben jelzett hároméves időszak közé szorítsák. Ha azonban elfogadjuk a gondolatmenetét, amint azt a Deichmann állítja, arra is lehet következtetni, hogy az idő múlása gyengítette a jogosulatlanul beszedett pénzösszegek visszafizetésének követeléséhez való jogát, mivel lejárt a Vámkódex 236. cikkének (2) bekezdésében előírt hároméves időszak. A határidők automatikus alkalmazása, a bírósági és közigazgatási cselekményeknek az ezekből fakadó határidőkre gyakorolt megszakító hatásának figyelembevétele nélkül, meghiúsítja az ítélet tényleges érvényesülését, mert az eltelt idő minden olyan esetben végrehajthatatlanná teszi, amelyben a határozat az időszak elteltével jogerőssé válik.

108.

Kétségtelen, hogy amint azt az előzetes döntéshozatalra utaló határozat megemlíti, a Tanács a 2014. március 18‑i végrehajtási határozatával ( 58 ) nem fogadta el a Bizottság által a Brosmann ítélet ( 59 ) teljesítése nyomán benyújtott végrehajtási rendeleti javaslatot. E határozat a Vámkódex 221. cikkének (3) bekezdésén és a visszamenőleges hatályú esetleges visszaállításon alapszik.

109.

Úgy vélem azonban, hogy a Tanács határozata nem kötelezi a Bizottságot azt követően, hogy ez utóbbi döntéshozatali hatáskört szerzett, mivel az akkori feltételek eltérnek a jelen ügy feltételeitől. Ahogy a 2016/223 végrehajtási rendelet (10) preambulumbekezdéséből következik, abban az ügyben meghatározó volt, hogy az illetékes vámhatóságok a Közösségi Vámkódex 236. cikke alapján visszatérítették az érintett vámokat, míg a jelen ügyben nem került sor a visszafizetésre.

110.

A dömpingellenes rendeletek érvényességére vonatkozó bírósági eljárások léte megakadályozza, hogy a jogbiztonság megsértéséről legyen szó. A nézeteltérés közjogi jellegű volt, és azt jelentette, hogy a vámmegállapítások az adott jogviták kimenetelétől függtek. ( 60 )

111.

Az előzetes döntéshozatalra utaló határozat az értékelési eljárással és a piacgazdasági elbánás, illetve az egyéni elbánás iránti kérelmek bizonyításával kapcsolatos bizonyos szempontokat vitat.

112.

Úgy vélem azonban, hogy korai érvekről van szó. A 2016/223 végrehajtási rendelet, ahogy már előzőleg is jeleztem, az eredetileg nem értékelt, piacgazdasági elbánás és az egyéni elbánás iránti kérelmek vizsgálati eljárásának kidolgozására irányul. ( 61 ) Az eljárás lefolytatásának feltételeiről és az eljárás során felmerülő kisebb vagy nagyobb bizonyítási nehézségekről szóló vita, tekintettel a kérelmek benyújtásától eltelt időre, a későbbi végrehajtási rendeletek esetleges megtámadása körébe tartozik. ( 62 )

113.

Ez utóbbi rendeletekben – amelyeket már kihirdettek – ( 63 ) a Bizottság a végleges dömpingellenes jogokat „ismét megállapította” az egyes gyártó‑exportőrök kérelmeinek, az érintett vállalkozások érveinek és az iratokhoz csatolt bizonyítékoknak a tanulmányozását követően. Csak az új végrehajtási rendeletek elfogadásához vezető adott eljárások vizsgálata során tisztázható, hogy e végleges eredmény érdekében a Bizottság jogszerűen járt‑e el.

114.

A fent kifejtettek értelmében a Finanzgericht Düsseldorf (düsseldorfi adóügyi bíróság, Németország) részére a következő választ javaslom adni:

„Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés vizsgálata nem tárt fel olyan tényezőt, amely érintené a kínai és vietnami exportáló gyártók által benyújtott egyes, piacgazdasági elbánás és egyéni elbánás iránti kérelmek értékelési eljárásának létrehozásáról, valamint a Bíróság által a C‑659/13. és C‑34/14. sz. egyesített ügyekben hozott ítélet végrehajtásáról szóló, 2016. február 17‑i 2016/223/EU bizottsági végrehajtási rendelet érvényességét.”