1. 

A jelen ügyben a Bíróságot első alkalommal kérték fel arra, hogy a „pre‑packot” az uniós jog szempontjából elemezze.

2. 

A „pre‑pack” kifejezés (amely az angol „pre‑packaged insolvency sale” kifejezésből ered), noha a jogrendszerek ettől eltérő jelentésekkel ruházták fel, általánosságban egy válságban lévő vállalkozás eszközeire irányuló olyan műveletet (átruházás) jelöl, amelyet a fizetésképtelenségi eljárás (jellemzően csődeljárás) megindítása előtt, egy (néhány országban a bíróság által kijelölt) csendes csődgondnok segítségével kell előkészíteni, és amelyet általában közvetlenül a fizetésképtelenség megállapítását követően kell végrehajtani.

3. 

A pre‑pack, amely eredetileg az Egyesült Államokban és az Egyesült Királyságban jött létre, a későbbiekben elterjedt valamennyi tagállamban. Így a pre‑pack többé‑kevésbé változatos formákban megjelent például Németországban és Franciaországban, ( 2 ) valamint Hollandiában, abban a tagállamban is, ahonnan a jelen ügyben előterjesztett előzetes döntéshozatal iránti kérelem származik.

4. 

A pre‑pack sikere annak a fizetésképtelenségre vonatkozó legújabb jogban egyre erősödő tendenciának a része, amely a válsághelyzetben lévő vállalkozások felszámolására irányuló hagyományos megközelítés alternatívájaként előnyben részesíti a helyreállítást, vagy legalább a gazdaságilag még életképes egységek megmentését célzó elképzeléseket. ( 3 ) Ebben az összefüggésben a pre‑pack, amelyet egyszerre jellemeznek alaki előírásoktól független elemek (peren kívüli előzetes szakasz) és szabályozott elemek (a fizetésképtelenségi eljárás keretében megvalósuló szakasz), olyan rugalmas eszközt kínál a vállalkozásoknak, amely alkalmas bizonyos válsághelyzetek gyors rendezésére.

5. 

A Rechtbank Midden‑Nederland (közép‑hollandiai elsőfokú bíróság, Hollandia) által benyújtott jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelem egy fontos kérdést vet fel egy pre‑pack által érintett vállalkozás (vagy annak egy része) munkavállalóinak sorsát illetően. Pontosabban, a kérdést előterjesztő bíróság lényegében azt kérdezi a Bíróságtól, hogy a pre‑pack hollandiai gyakorlatban kialakult változatának keretében alkalmazandó‑e, vagy sem, a munkavállalók vállalkozások átruházása esetén történő védelmének a 2001/23/EK irányelvben ( 4 ) bevezetett rendszere.

6. 

Ahhoz, hogy erre a kérdésre válaszolni tudjon, a Bíróságnak – első alkalommal – értelmeznie kell a 2001/23 irányelv alkalmazása alóli kivételt, amely ezen irányelv 5. cikkének (1) bekezdésében szerepel. E rendelkezésnek az általa kodifikált ítélkezési gyakorlat figyelembevételével történő értelmezésével megfelelő egyensúlyt kell teremteni egyfelől azon követelmény, hogy ne kerüljön veszélybe a gazdaságilag még életképes egységek megmentésének „üdvözlendő” célját szolgáló jogi eszközök – köztük a pre‑pack – alkalmazása, másfelől azon követelmény között, amely szerint nem megengedhető a munkavállalók számára az uniós jogban biztosított védelem ezen eszközök segítségével történő megkerülése.

7.

A korábbi 77/187 irányelvet ( 5 ) hatályon kívül helyező és felváltó 2001/23 irányelvnek a (3) preambulumbekezdése értelmében az a célja, hogy a vállalkozások értékesítése esetén biztosítsa a munkavállalók védelmét.

8.

A 2001/23 irányelvet az 1. cikke (1) bekezdésének a) pontja értelmében „valamely vállalkozás, üzlet vagy ezek egy részének más munkáltató részére szerződés alapján történő átruházása vagy összefonódása esetén” kell alkalmazni.

9.

A 2001/23 irányelv lényegében a munkavállalók védelmének három formáját szabályozza.

10.

Elsőként a munkaszerződések folytonosságát biztosítja valamely vállalkozás átruházása esetén. Így a 3. cikkének (1) bekezdése értelmében „[a]z átadót megillető, az átruházás napján fennálló munkaszerződésből vagy munkaviszonyból eredő jogok és kötelezettségek az ilyen átruházásból eredően átszállnak a kedvezményezettre”.

11.

Másodszor, a 2001/23 irányelv 4. cikkének (1) bekezdése értelmében a vállalkozás átruházása „önmagában nem teremt jogalapot az átadó vagy a kedvezményezett általi elbocsátásra”. Ugyanezen bekezdés második mondata kimondja, hogy „[e]z a rendelkezés nem akadályozza az olyan elbocsátásokat, amelyeknek oka gazdasági, műszaki vagy szervezeti jellegű, és a munkaerő tekintetében változásokat eredményez”.

12.

Harmadszor, a 2001/23 irányelv 7. cikke kötelezettségeket ír elő a munkavállalók képviselői felé történő tájékoztatásokra és a velük való konzultációkra vonatkozóan, amelyek mind az átadót, mind az átvevőt terhelik.

13.

Ugyanakkor a 2001/23 irányelv 5. cikke az ugyanezen irányelv 3. és 4. cikkének alkalmazása alóli kivételt ír elő. Ezen 5. cikk (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„Amennyiben a tagállamok másként nem rendelkeznek, a 3. és a 4. cikk nem vonatkozik egy vállalkozás, üzlet vagy ezek egy részének olyan átruházására, amelyben az átadó csődeljárás vagy ezzel egyenértékű más olyan fizetésképtelenségi eljárás alatt áll, amely az átadó vagyonának felszámolása céljából indult, és az illetékes hatóság (illetve az illetékes hatóság által felhatalmazott esetleges csődgondnok) felügyelete alatt zajlik.”

14.

Ugyanezen cikk (2) bekezdése úgy rendelkezik, hogy „[a]mennyiben a 3. és a 4. cikket egy, az átadó tekintetében indított, fizetésképtelenségi eljárás alatt történő átruházásra kell alkalmazni (függetlenül attól, hogy az eljárást az átadó vagyonának felszámolása céljából indították, vagy sem), és az ilyen eljárás az illetékes hatóság (illetve a nemzeti jog által meghatározott esetleges csődgondnok) felügyelete alatt zajlik”, a tagállam rendelkezhet úgy, hogy eltekint az említett irányelv 3. és 4. cikkében foglalt védelmi rendszer egyes szempontjainak alkalmazásától.

15.

Végül a 2001/23 irányelv 5. cikkének (4) bekezdése értelmében „[a] tagállamok megteszik a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy megelőzzék a fizetésképtelenségi eljárásokkal való visszaéléseket, amelyek során a munkavállalók részére nem biztosítanák az ezen irányelvben számukra biztosított jogokat”.

16.

A nemzeti jogban a munkavállalókat a vállalkozások átruházása esetén megillető jogokat a Burgerlijk Wetboek (Polgári Törvénykönyv, a továbbiakban: BW) 7:662–7:666. cikke és a 7:670. cikkének (8) bekezdése szabályozza.

17.

Pontosabban, a BW 7:663. cikke értelmében „[egy] vállalkozás átruházása következtében a munkáltatót ezen időpontban a közötte és a vállalkozás egyik munkavállalója közötti munkaszerződés alapján megillető jogok és az őt terhelő kötelezettségek automatikusan átszállnak a kedvezményezettre”.

18.

A BW 7:666. cikke (1) bekezdésének a) pontja ugyanakkor eltérést biztosít, és előírja, hogy „[a] 7:662–7:665. cikk és a 7:670. cikk (8) bekezdése nem alkalmazható egy vállalkozás átruházására, amennyiben […] a munkáltatóval szemben csődeljárás van folyamatban, és a vállalkozás a vagyontömeg része”.

19.

A holland csődeljárás fogalmát a Faillissementswet (csődtörvény) határozza meg.

20.

2012‑től kezdődően, bizonyos esetekben egyes holland bíróságok ( 6 ) előírták, hogy a csőd előtt egy előkészítő szakaszt kell megvalósítani, amelynek célja a szóban forgó vállalkozás eszközeire vonatkozó ügylet megkötése (pre‑pack). Ez az előkészítő szakasz minden alkalommal az érintett vállalkozás kezdeményezésére indul, ez utóbbi kéri a bíróságtól, hogy jelöljön ki egy kirendelendő csődgondnokot, valamint egy kirendelni tervezett felszámoló bírót. Az eszközökre vonatkozó ügyletet a csődeljárás megindítása előtt a kirendelni tervezett csődgondok közreműködésével kell előkészíteni, és ez utóbbinak a csődeljárás megindítását követően haladéktalanul végre kell hajtania azt.

21.

Jelenleg Hollandiában sem az előkészítő szakaszt, sem magát a pre‑packot nem szabályozza törvény, hanem mindkettő a gyakorlat eredménye. A „vállalkozások folytonosságáról szóló törvény” címet viselő törvényre irányuló javaslat előzetes tervét jelenleg a holland Parlament tárgyalja. ( 7 )

22.

A fizetésképtelensége megállapításáig az Estro Groep BV (a továbbiakban: Estro Groep) volt Hollandia egyik legnagyobb gyermekgondozási intézete. Közel 380 intézménnyel rendelkezett Hollandia egész területén, és mintegy 3600 munkavállalót foglalkoztatott. A kérdést előterjesztő bíróság által tárgyalt tényállás idején az Estro Groep legfőbb részvényese a Bayside Capital befektetési vállalkozás volt.

23.

2013 novemberében előreláthatóvá vált, hogy további finanszírozás hiányában az Estro Groep 2014 nyarára már nem fogja tudni teljesíteni fizetési kötelezettségeit.

24.

Az ilyen finanszírozás felkutatása folyamán az Estro Groep kezdetben a főbb hitelezőkkel és részvényesekkel egyeztetett az újabb finanszírozás megszerzéséről. Ez az „A terv” elnevezésű egyeztetés azonban nem volt sikeres.

25.

Az „A terv” keretében folytatott tárgyalások keretében az Estro Groep egy másik tervet is elkészített, amelynek a „Butterfly‑terv” elnevezést adta. Ez az alternatív terv az Estro Groep vállalkozás jelentős részének helyreállítását egy pre‑pack eredményeként tervezte. Az említett helyreállítást három elv alapján kellett volna végrehajtani, azaz elsőként a 380‑ból 243 intézmény újraindítása; másodikként körülbelül 3600 munkahelyből több mint 2500 munkavállaló munkahelyének megőrzése és harmadikként a szolgáltatás folytatása 2014 júliusában.

26.

A Butterfly‑terv végrehajtása során az Estro Group egyetlen lehetséges vásárlóval, a H.I.G. Capital társasággal, fő részvényesének, a Bayside Capitalnak a testvérvállalatával vette fel a kapcsolatot, semmilyen más lehetőséget nem vizsgált.

27.

2014. június 5‑én az Estro Groep keresetet nyújtott be az rechtbank Amsterdamhoz (amszterdami elsőfokú bíróság) kirendelni tervezett csődgondnok kinevezése iránt. Ez utóbbi kinevezésére 2014. június 10‑én került sor.

28.

2014. június 20‑án létrejött a Smallsteps BV korlátolt felelősségű társaság (a továbbiakban: Smallsteps) abból a célból, hogy az újraindításért felelős vállalkozásként a Butterfly‑terv keretében a H.I.G. Capital javára átvegye az Estro Groep bölcsődéinek nagy részét.

29.

2014. július 4‑én az Estro Groep kérte a rechtbank Amsterdamtól (amszterdami elsőfokú bíróság) a kifizetések felfüggesztését.

30.

Ezt a kérelmet 2014. július 5‑én az Estro Group fizetésképtelenné nyilvánítása iránti kérelemre módosították. A csődöt ugyanezen a napon jelentették be.

31.

Még mindig ezen a napon, 2014. július 5‑én egy adásvételi szerződést (pre‑pack) írt alá a csődgondnok és a Smallsteps, amely szerződés értelmében ez utóbbi megvásárolta az Estro Groep hozzávetőlegesen 250 intézményével rendelkező vállalkozást, és kötelezettséget vállalt arra, hogy a csőd időpontjában az Estro Groep közel 2600 munkavállalójának biztosít munkahelyet.

32.

2014. július 7‑én a csődgondnok elbocsátotta az Estro Groep valamennyi munkavállalóját. Az Estro Groep által foglalkoztatott közel 2600 munkavállaló számára új munkaszerződést kínált a Smallsteps, több mint ezer személy elbocsátása végleges volt.

33.

Egy holland szakszervezet, a Federatie Nederlandse Vakvereniging (a továbbiakban: FNV), és négy felperesi pertárs, akik korábban a Smallsteps által átvett intézményekben dolgoztak, de a csőd után számukra nem ajánlottak fel munkaszerződést, keresetet nyújtott be a kérdést előterjesztő bírósághoz. E keresetben elsődlegesen annak megállapítását kérik, hogy a 2001/23 irányelvet kell alkalmazni az Estro Groep és a Smallsteps között megkötött pre‑pack megállapodás esetén, és hogy ezáltal a négy felperesi pertársat a Smallsteps teljes jogú munkavállalóinak kell tekinteni, akiket a korábbi munkafeltételek illetik meg. Másodszor, annak megállapítását kérik, hogy ugyanakkor alkalmazni kell a BW 7:662. és azt követő cikkeit, mivel a vállalkozás átruházására a csődeljárás kezdő időpontja előtt került sor. A Smallsteps vitatja a felperesek kérelmeit.

34.

E körülmények alapján, a Rechtbank Midden‑Nederland (közép‑hollandiai elsőfokú bíróság, Hollandia) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a Bíróság elé terjeszti a következő kérdéseket:

35.

Az előzetes döntéshozatalra utaló végzés 2016. február 26‑án érkezett a Bíróság Hivatalához. Az FNV, a Smallsteps, a holland kormány és az Európai Bizottság terjesztett elő észrevételeket, és vett részt a 2017. január 18‑án tartott tárgyaláson.

36.

Az első három előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdést együttesen kell elemezni. A kérdést előterjesztő bíróság ezekkel a kérdésekkel lényegében azt kívánja megtudni, hogy a 2001/23 irányelvet alkalmazni lehet‑e egy olyan esetben, amikor egy vállalkozás átruházása a Hollandiában kialakult pre‑pack eljárás keretében valósul meg (második kérdés), és egy ilyen viszonylatban a holland csődeljárás, és különösen a BW 7:666. cikkének gyakorlati alkalmazása összeegyeztethető‑e ezen irányelv céljával és értelmével (első kérdés). Harmadik kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegben azt kérdezi, hogy az e kérdésekre adott válasz eltérő‑e attól függően, hogy a pre‑pack elsődleges célja a vállalkozás folytatása és/vagy az átruházásból származó jövedelem maximalizálása

37.

Ezek az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések előzetesen azt a kérdést vetik fel, hogy alkalmazható‑e a 2001/23 irányelv 5. cikkének (1) bekezdésében szabályozott kivétel a pre‑pack eljárás keretében történő vállalkozás‑értékesítés esetén.

38.

A Bírósághoz észrevételeket előterjesztő felek ezzel kapcsolatos véleménye eltérő. Egyfelől az FNV és a Bizottság úgy véli, hogy az az eljárás, amelynek keretében pre‑pack megállapodás megkötésére került sor, nem tartozik a 2001/23 irányelv 5. cikkének (1) bekezdésében szabályozott kivétel hatálya alá. Ennek következtében, mivel a holland csődjog nem írja elő egy vállalkozás pre‑pack eljárás keretében történő átruházása esetén az ezen irányelvben előírt garanciák alkalmazását a munkavállalók javára, e jog nem összeegyeztethető az említett irányelvvel.

39.

Másfelől a Smallsteps és a holland kormány ezzel szemben úgy érvel, hogy a csődeljárást megelőző előzetes szakasz, amelynek célja egy olyan pre‑pack megállapodás megkötése, mint amilyen az Estro Groep esetében létrejött, a 2001/23 irányelv 5. cikkének (1) bekezdésében szabályozott kivétel körébe tartozik, így a BW 7:666. cikkének (1) bekezdésének hollandiai gyakorlati alkalmazása összeegyeztethető ezzel az irányelvvel.

40.

Már említettem, hogy a jelen ügy először ad alkalmat a Bíróságnak a 2001/23 irányelv 5. cikkének értelmezésére, valamint azt is, hogy az említett irányelv alkalmazhatósága alóli kivétel e cikk (1) bekezdésében történő bevezetésével a Bíróság ítélkezési gyakorlatának kodifikációjára került sor. E körülmények között úgy vélem, hogy ezen irányelv hatályának teljes megértéséhez a Bíróság által a későbbiekben a 2001/23 irányelvvel hatályon kívül helyezett 77/187 irányelvvel ( 8 ) kapcsolatos ítélkezési gyakorlatban kidolgozott alapelvek elemzésére van szükség.

41.

A Bíróság első alkalommal az 1985. február 7‑i Abels ítéletben ( 9 ) foglalkozott azzal a kérdéssel, hogy alkalmazhatóak‑e a 77/187 irányelvben szabályozott biztosítékok olyan esetben, amikor egy vállalkozás átruházására fizetésképtelenségi eljárás, közelebbről egy csődeljárás keretében került sor.

42.

Ebben az ítéletben a Bíróság, miután emlékeztetett a 77/187 irányelv céljára, vagyis annak megakadályozására, hogy a belső piac szerkezeti átalakítása hátrányosan érintse a munkavállalókat, kiemelte a csőd sajátos jellegét. ( 10 ) Így rámutatott arra, hogy ezt a jogterületet olyan egyedi eljárások jellemzik, amelyeknek a célja a különböző érdekek, többek között a különböző hitelezői csoportok érdekei közötti egyensúly megteremtése, és amelyek, legalábbis részben, eltérnek olyan általános rendelkezésektől, mint szociális jog rendelkezései. ( 11 )

43.

A Bíróság e jellegzetesség miatt mondta ki, hogy a 77/187 irányelv nem alkalmazható a „vállalkozások, […] csődeljárás keretében történő átruházása esetén, melynek célja, az illetékes bíróság felülvizsgálata mellett az átadó vagyonának felszámolása” ( 12 ), azonban a tagállamokra bízta, hogy kizárólag nemzeti joguk alapján szabadon rendelkezzenek arról, hogy részben vagy egészben alkalmazzák‑e az említett irányelv elveit. ( 13 )

44.

Ezzel ellentétben ugyanebben az ítéletben a Bíróság úgy határozott, hogy a 77/187 irányelv alkalmazható volt az olyan eljárásra, mint amilyen a kifizetések felfüggesztése, mivel ez utóbbiból hiányoznak egyes, a csődeljárást jellemző jellegzetességek. A Bíróság ugyanis úgy ítélte meg, hogy azok az okok, amelyek miatt az említett irányelv nem alkalmazható a csődeljárások esetén, nem voltak érvényesek a csődeljárást megelőző eljárásra, korlátozottabb hatályú bírói felülvizsgálattal jár, továbbá elsősorban a vagyon megőrzésére és adott esetben a vállalkozás tevékenységének jövőbeni folytatására irányul. ( 14 )

45.

Ezt követően az 1991. július 25‑i d’Urso és társai ítéletben ( 15 ) a Bíróság kifejezetten kimondta, hogy amikor azt kell megállapítani, hogy valamely vállalkozásnak a hitelezők kielégítésére irányuló eljárásban történő értékesítése esetén alkalmazható‑e a 77/187 irányelv, legfőbb szempontként a szóban forgó eljárás célját kell figyelembe venni. ( 16 )

46.

Ez alapján a Bíróság úgy vélte, hogy mivel a szóban forgó eljárás ( 17 ) célja a hitelezők követeléseinek együttes kielégítése érdekében az adós vagyonának felszámolása volt, így az e jogi keretben megvalósított átruházások nem tartoztak a 77/187 irányelv hatálya alá. Ezzel szemben, ha az említett eljárás alkalmazását elrendelő rendelet egyúttal határozott a vállalkozás tevékenységének egy csődgondnok irányításával történő folytatásáról is, ezen eljárás elsődleges célja a vállalkozás megszakítás nélküli tevékenységének biztosítása volt. Ilyen esetben e gazdasági és szociális cél nem szolgálhatott magyarázatul és indokul arra, hogy az érintett vállalkozás átruházása során a munkavállalóit megfosztották az említett irányelvben elismert jogaiktól. ( 18 )

47.

A Bíróság ezt a megközelítést az 1995. december 7‑i Spano és társai ítéletben ( 19 ) megerősítette. A Bíróság, mivel azt kellett megállapítania, hogy a 77/187 irányelvet kellett‑e alkalmazni olyan vállalkozás átruházása esetén, amelynek válsághelyzetét a vonatkozó olasz jogi szabályozás értelmében állapították meg, mindenekelőtt megerősítette, hogy az említett irányelv alkalmazhatósága kérdésében a szóban forgó eljárás célja a meghatározó szempont. Ezt követően megjegyezte, hogy – az olasz jogszabály értelmében – egy vállalkozást válsághelyzetben lévőnek nyilvánító jogi aktus célja a vállalkozás gazdasági és pénzügyi helyzetének helyreállítása, és mindenekelőtt a foglalkoztatás fenntartása. Így, mivel az említett eljárás annak elősegítésére irányult, hogy a későbbi folytatás érdekében fennmaradjon a vállalkozás tevékenysége, és a csődeljárásokkal ellentétben nem járt bírósági felülvizsgálattal, sem a vállalkozás vagyonára vagy a kifizetések felfüggesztésére vonatkozó közigazgatási intézkedéssel, a Bíróság úgy ítélte meg, hogy ezen eljárás gazdasági és szociális célja nem szolgálhat indokul arra, hogy e vállalkozás átruházása során a munkavállalóit megfosztották a 77/187 irányelvben elismert jogaiktól. ( 20 )

48.

Végül az 1998. március 12‑i Dethier Équipement ítéletben ( 21 ) a Bíróság – amelytől annak megállapítását kérték, hogy a belga jog értelmében a 77/187 irányelv alkalmazandó‑e a felszámolás alatt álló vállalkozás átruházása esetén – továbbfejlesztette ezt a megközelítést. Először pontosította, hogy az eljárás céljára vonatkozó szemponton túl figyelembe kell venni a szóban forgó eljárás jellemzőit – különösen amennyiben arra vonatkoznak, hogy a vállalkozás tevékenysége folytatódjon‑e, vagy sem –, valamint a 77/187 irányelv céljait is. ( 22 ) Ebben az ügyben a Bíróság megállapította, hogy noha a szóban forgó eljárás a vagyon felszámolására irányult, egy felszámolás alatt álló vállalkozás helyzete számos ponton jelentősen eltér azokétól, amelyek csődeljárás alatt állnak, ( 23 ) többek között a felszámoló kinevezése és feladatai terén. A belga felszámolási eljárásban, eltérően a csődeljárástól, a felszámoló, annak ellenére, hogy a bíró nevezi ki, a társaság tisztségviselője, aki a közgyűlés felügyelete mellett intézi a vagyon értékesítését. Ilyen körülmények között a Bíróság megállapította, hogy azok az indokok, amelyek miatt kizárt a 77/187 irányelv alkalmazása a csődeljárásban, hiányozhatnak a felszámolás alatt álló vállalkozások esetén, különösen egy olyan esetben, mint amilyen a nemzeti bíró előtt folyamatban lévő ügy, amelyben a vállalkozás értékesítése folyamán is biztosított volt a folyamatos működtetés. ( 24 )

49.

Az előbbiekben elemzett ítéleteket követően az európai uniós jogalkotó 1998‑ban ( 25 ) egy olyan rendelkezést foglalt a 77/187 irányelvbe, amely emellett a 2001/23 irányelv 5. cikkének (1) bekezdésében is szerepel.

50.

Ez a rendelkezés előírja, hogy amennyiben a tagállamok másként nem rendelkeznek, a 2001/23 irányelv 3. és a 4. cikkében előírt védelmi rendszer nem vonatkozik olyan vállalkozás‑átruházására, amelyben az átadó csődeljárás vagy ezzel egyenértékű más olyan fizetésképtelenségi eljárás alatt áll, amely az átadó vagyonának felszámolása céljából indult, és az illetékes hatóság felügyelete alatt zajlik.

51.

Ez a rendelkezés, amikor egy olyan eljárásra hivatkozik, amely „az átadó vagyonának felszámolása céljából indult”, és „az illetékes hatóság felügyelete alatt zajlik”, egyértelműen a Bíróság által az Abels és a d’Urso és társai ítéletekben ( 26 ) használt nyelvezetet alkalmazza a csődeljárásra. ( 27 )

52.

Ilyen körülmények között kétségtelen, hogy – amint azt egyébként valamennyi, Bíróság előtt észrevételt tevő fél is megerősítette – a 2001/23 irányelv 5. cikkének (1) bekezdésében szereplő kivételt a Bíróság által a jelen indítvány 41–48. pontjában vizsgált ítéletekben kidolgozott elvek alapján kell értelmezni.

53.

Márpedig ezen ítéletek elemzése alapján annak megállapításához, hogy a 77/187 irányelvben – jelenleg a 2001/23 irányelvben – a munkavállalók javára előírt védelmi rendszert kellett‑e alkalmazni egy, a válsághelyzetben lévő vállalkozásokra vonatkozó eljárások keretében történő átruházás esetén, a Bíróság ezen irányelv célját szem előtt tartva két szempontot vett figyelembe, azaz a szóban forgó eljárás célját és jellemzőit. Közelebbről, az ítélkezési gyakorlat elemzéséből kiderül, hogy az említett védelmi rendszer kizárását csak azzal lehet indokolni, hogy a szóban forgó eljárás, figyelembe véve a céljait és jellemzőit, a vállalkozás vagyonának felszámolására irányul. Ezzel szemben, amennyiben a szóban forgó eljárás – a céljait és a jellemzőit figyelembe véve – a vállalkozás folyamatos működtetésére irányul, gazdasági és szociális célja nem igazolja, hogy a vállalkozás átruházása esetén ez utóbbi munkavállalóit megfosszák az említett irányelvben számukra elismert jogoktól. ( 28 )

54.

Ez a felszámolásra, illetve a vállalkozás folytonosságának biztosítására irányuló eljárások közötti megkülönböztetés nem kizárólag a Bíróság ítélkezési gyakorlatából ered, hanem, amint arra a Bizottság jogosan rámutatott, jelenleg a 2001/23 irányelv 5. cikkének szövegén is alapul. Ez a cikk választja külön egyfelől azokat a fizetésképtelenségi eljárásokat, amelyek, mint a csődeljárás is, az átadó vagyonának felszámolására irányulnak (ezeket az eljárásokat az említett cikk (1) bekezdése kifejezetten említi, és ezek nem tartoznak a 2001/23 irányelv hatálya alá), másfelől azokat (az említett cikk (2) bekezdésében említett) fizetésképtelenségi eljárásokat, amelyek nem az átadó vagyonának felszámolására irányulnak, és amelyek célja a vállalkozás folytonosságának biztosítása.

55.

Márpedig egyáltalán nem magától értetődő annak konkrét meghatározása, hogy egy átruházás az átadó vagyonának felszámolására irányuló fizetésképtelenségi eljárás, vagy a vállalkozás folytonosságának biztosítását célzó eljárás keretében valósult‑e meg.

56.

Egyrészről ugyanis valójában lehetséges, hogy egy fizetésképtelen vállalkozás életképes részeinek átruházására egy olyan eljárás keretében kerül sor, amely a csődhöz hasonlóan az átadó vagyonának felszámolására irányul. Másrészt, ez a meghatározás bonyolulttá válhat az olyan „atipikus” eljárások esetében, mint például amely Hollandiában a pre‑pack megállapodások megkötésére alakult ki, amely, legalábbis részben, a jogszabályi kereteken kívül folytatódik le, és hibrid jellegű, mivel keverednek benne az alaki előírásoktól független és a szabályozott eljárás (vagyis az FW által szabályozott csődeljárás) elemei.

57.

E tekintetben úgy vélem, hogy általában akkor állapítható meg, hogy egy átruházás egy vállalkozás folytonosságának fenntartására irányuló eljárás keretében valósult meg, ha ezen eljárás pontosan azt a célt szolgálja, és abból a célból alkalmazzák, hogy megőrizzék a vállalkozás (vagy életképes egységei) működőképességét oly módon, amely lehetővé teszi a megszakítás nélküli, folyamatos működéséből eredő értékének megőrzését. Ezzel szemben a vagyon felszámolására irányuló eljárások nem kifejezetten ilyen célból indulnak, kizárólag a hitelezői követelések együttes kielégítésének maximalizálásával törődnek.

58.

Természetesen lehet átfedés a vállalkozás átruházott része működőképességének megőrzésére és a hitelezői követelések együttes kielégítésének maximalizálására irányuló célok között. Egy még normálisan működni képes vállalkozás értéke ténylegesen magasabb mind az eszközei önmagukban számított értékénél, mind pedig annál az értékénél, amely akkor állna fenn, ha megállapítást nyerne súlyos pénzügyi válsághelyzete. ( 29 ) Így a válsághelyzetben lévő vállalkozás ép része működőképes jellegének megőrzése, amely az átruházáskor magasabb ár elérését segítheti elő, alkalmas arra, hogy maximalizálja a hitelezői követelések kielégítését. ( 30 ) Ugyanakkor, a vállalkozás folytonosságának biztosítására irányuló eljárásokban e folytonosság megőrzése az eljárás központi eleme, és ez utóbbi a végső célja önmagában, és annak konkrét alkalmazásában is. Ezzel szemben a felszámolásra irányuló eljárásokban az említett megőrzés csupán a hitelezők követeléseinek kielégítését szolgálja.

59.

Véleményem szerint tehát ebben az értelemben kell a 2001/23 irányelv 5. cikke (1) bekezdésének az általa kodifikált ítélkezési gyakorlat fényében történő értelmezését elvégezni.

60.

Mielőtt megvizsgálnám e rendelkezés alkalmazhatóságát egy olyan átruházás esetén, amely, mint a jelen esetben is, egy Hollandiában kialakult típusú pre‑pack megállapodás megkötéséhez vezető eljárás keretében valósult meg, még két észrevételt célszerű tenni.

61.

Először is, szigorúan kell értelmezni a 2001/23 irányelv 5. cikkének (1) bekezdésében szereplő kivételt, mivel az eltér az ezen irányelv céljától, vagyis a munkavállalók védelmétől, és az ezen irányelvben előírt, őket megillető biztosítékoktól.

62.

Másodszor, a 2001/23 irányelv 5. cikke, és különösen annak (1) és (2) bekezdése széles mozgásteret enged a tagállamoknak az irányelvben szereplő kivételek hatályának meghatározásában. Egyfelől ugyanis e cikk (1) bekezdésnek első mondata kifejezetten meghagyja a tagállamok számára a lehetőséget, hogy „másként […] rendelkez[ze]nek”, úgy határozzanak, hogy csődeljárás vagy ezzel egyenértékű más eljárás esetén teljes egészben alkalmazzák a 2001/23 irányelv 3. és 4. cikkét. Másfelől, az említett irányelv 5. cikkének (2) bekezdése lehetővé teszi a tagállamok számára, hogy részben alkalmazzák az említett 3. és 4. cikket a vállalkozásoknak az átadóval szemben indított fizetésképtelenségi eljárásban történő értékesítésére (akár a vagyon felszámolására irányul ez az eljárás, akár nem).

63.

E mozgástér biztosítása a tagállamok számára nem csak az 1985. február 7‑i Abels ítélethez ( 31 ) kapcsolódik, hanem megfelel annak a szélesebb hatáskörnek is, amely a 2001/23 irányelv végrehajtásában és alkalmazásában a tagállamokat megilleti, mivel ez az irányelv az általa szabályozott területnek csupán részleges harmonizációjára irányul, és nem célja az Unió egészére kiterjedő, egységes szempontoknak megfelelő védelmi szint létrehozása. ( 32 )

64.

Ugyanakkor a jelen ügyben meg kell állapítani, hogy a Holland Királyság nem használta ki a 2001/23 irányelv 5. cikkében számára kifejezetten biztosított mozgásteret. A tárgyaláson a Bíróság erre vonatkozó kérdésére adott válaszában a holland kormány megerősítette, hogy a Holland Királyság nem hozott olyan külön rendelkezést, amely az említett irányelv szavaival élve „másként” rendelkezett volna, mint az említett 5. cikk (1) bekezdése. A jelen ügyben tehát ténylegesen az e rendelkezésben szereplő kivétel a meghatározó.

65.

A fenti megfontolások fényében meg kell vizsgálni, hogy egy pre‑pack eljárás keretében megvalósított átruházás, mint amely a jelen ügyben az Estro Groep vállalkozás egységeit érintette, a 2001/23 irányelv 5. cikkének (1) bekezdésében szereplő kivétel hatálya alá tartozik‑e, és ennek következtében az ezen irányelv 3. és 4. cikkében a munkavállalók javára előírt védelmi rendszert alkalmazni kell‑e egy ilyen átruházás esetén.

66.

E tekintetben a Bíróság rendelkezésére álló információkból az derül ki, hogy a pre‑pack megállapodás megkötéséhez vezető eljárás Hollandiában kialakult formája két szakaszból áll, azaz egy előkészítő szakaszból, amely megelőzi a csőd bejelentését, és a csőd bejelentésével egyidejű, vagy közvetlenül azután bekövetkező szakasz.

67.

Az előkészítő szakasz minden esetben a nehéz helyzetben lévő vállalkozás kezdeményezésére indul, amely kéri a bíróságtól, hogy jelöljön ki egy kirendelni tervezett csődgondnokot, és egy kirendelni tervezett felszámoló bírót. A bíróság szabadon teljesítheti vagy elutasíthatja ezt a kijelölést attól függően, hogy megítélése szerint egy ilyen eljárás célszerű‑e, vagy sem.

68.

Ezen előzetes kijelölés alapja az, hogy a kirendelni tervezett csődgondnok még csődgondnokká történő hivatalos kinevezése előtt tájékozódhasson a vállalkozásról, és elemezhesse ez utóbbi pénzügyi helyzetét, valamint a lehetséges tervezett megoldásokat, és így a csőd bejelentését követően haladéktalanul felhatalmazást kérhessen a felszámoló bírótól a pre‑pack eljárás keretében történő átruházásra.

69.

E célból a kirendelni tervezett csődgondnok kapcsolatba lép a szóban forgó vállalkozással, megvizsgálja annak könyvviteli nyilvántartását, valamint az egyéb releváns adatokat, és beszerzi a tervezett megoldásokra vonatkozó információkat. Esetlegesen részt vehet a vállalkozás vagy életképes részeinek átruházására vonatkozó tárgyalásokon is.

70.

Ebben a csőd bejelentését megelőző előkészítő szakaszban a vállalkozás átruházásának minden részlete kidolgozásra kerül. Így az adásvételi szerződés ténylegesen ebben az előkészítő szakaszban jön létre. Minden elő van készítve ahhoz, hogy az átruházás a csőd bejelentésével egyidejűleg, haladéktalanul, a vállalkozás tevékenységének megszakítása nélkül valósulhasson meg.

71.

A csőd bejelentésekor a bíróság a kirendelni tervezett csődgondnokot csődgondnokká, ( 33 ) a kirendelni tervezett felszámoló bírót felszámoló bíróvá nevezi ki. Mivel az előkészítő szakaszban megegyezés jött létre az átruházás minden kérdésében, a csődeljárás megindítását követően (akár még aznap, mint ahogy az Estro Groep esetében is történt) a csődgondnok nagyon gyorsan felhatalmazást kér és kap a felszámoló bírótól a pre‑pack eljárás keretében történő átruházásra. ( 34 ) A felszámoló bírónak, a felhatalmazás gyors megadása érdekében természetesen az előkészítő szakaszban teljes és részletes tájékoztatást kell kapnia az ügyletről.

72.

Az előzetes döntéshozatalra utaló végzésből, valamint a Bíróság előtti eljárásban részt vevő felek észrevételeiből kiderül, hogy az általam az előzőekben leírt eljárás, és különösen az átruházás minden részletre kiterjedő kidolgozására irányuló előkészítő szakasz kialakításának célja a vállalkozás tevékenységének a csőd időpontjában történő drasztikus megszüntetése következtében fellépő törés elkerülése, amely az átruházás tárgyát képező vállalkozás vagy életképes egységei értékének jelentős mértékű csökkenésével jár. Ez az indoka annak is, hogy az előkészítő szakasz általában titokban zajlik annak elkerülése érdekében, hogy a szóban forgó vállalkozás nehéz helyzete nyilvánosságra kerüljön.

73.

A kirendelni tervezett csődgondnokot és a kirendelni tervezett felszámoló bírót az előkészítő szakaszban megillető hatáskörre vonatkozóan, mivel ezt a törvény nem szabályozza, hivatalosan egyikük sem rendelkezik hatáskörrel. Márpedig, mivel a csődeljárás megindítása után ez utóbbiak kötelesek felhatalmazást kérni és teljesíteni, egyértelmű, hogy ugyanakkor az előkészítő szakaszban mind a kirendelni tervezett csődgondnok, mind a kirendelni tervezett felszámoló bíró rendelkezik egyfajta „nem hivatalos” jellegű hatáskörrel, amellyel befolyásolhatja az átruházás folyamatát. Ugyanakkor ez csak egy törvényes jogalappal nem rendelkező nem hivatalos hatáskör. Ráadásul, amint arra mind a Smallsteps, mind a holland kormány rámutatott, a kinevezni tervezett csődgondnok nem végez semmilyen igazgatási tevékenységet, és a csőd hivatalos bejelentése előtt a felszámoló bíró sem adhat semmilyen felhatalmazást számára.

74.

Ahhoz, hogy meg lehessen állapítani, alkalmazható‑e a 2001/23 irányelv valamely vállalkozás ilyen eljárásban megvalósított átruházása esetén, a jelen indítvány 53. pontjában említett szempontokat kell alkalmazni.

75.

E tekintetben először a szóban forgó eljárás célját kell figyelembe venni. Márpedig tagadhatatlannak tűnik, hogy, amint arra a kérdést előterjesztő bíróság hivatkozik, ez az egész eljárás a vállalkozásnak (vagy életképes egységeinek) megszakítás nélküli, rögtön a csőd bejelentését követő újrakezdése érdekében történő átruházására irányul. Ezen eljárás célja a vállalkozás folytatólagosságának biztosítása a folyamatos üzemeltetéséből származó többletérték megőrzése mellett. A teljes előkészítő szakasz e cél elérésére irányul, amelyet a csőd bejelentésével egyidejűleg megvalósított átruházás tesz véglegessé.

76.

A kérdést előterjesztő bíróság észrevételeiből kitűnik, hogy Hollandiában a pre‑pack esetén a csődöt valójában a vállalkozás helyreállításának eszközeként alkalmazzák. Lényegében nem igazi csődről, sokkal inkább valami olyasmiről van szó, amit „technikai csődnek” lehetne nevezni. Ezt egyébként alátámasztja a Smallsteps által a tárgyaláson ismertetett tény, hogy a pre‑pack eljárás keretében nincs mindig szükség egy csődeljárásra, az előkészítő szakasz ugyanis nem szükségszerűen vezet csőd bejelentéséhez.

77.

Végül a kérdést előterjesztő bíróság maga mutatott rá, hogy a gyakorlatban a csődeljárást gyakran alkalmazzák reorganizáció céljára, és ezekben az esetekben ez az eljárás nem a vállalkozás felszámolására irányul. Így, noha a pre‑pack megállapodás megkötéséhez vezető eljárás részben egy csődeljárás keretében valósulhat meg, nem férhet kétség ahhoz, hogy nem sorolható be a vállalkozások felszámolására irányuló hagyományos eljárások közé. ( 35 )

78.

Az elemzés e pontján ugyanakkor hangsúlyoznom kell, hogy kétségtelenül üdvözlenő a pre‑pack eljárás célja, vagyis a vállalkozás életképes egységeinek folyamatos, a tevékenység drasztikus megszakításából eredő értékvesztést elkerülő működtetése. A jelen ügyben felmerült kérdés nem az, hogy elfogadható‑e az uniós jogban a pre‑pack, hanem sokkal inkább az, hogy fennáll‑e kölcsönhatás a pre‑pack és a 2001/23 irányelv között. Márpedig, még ha figyelembe is kell venni a befektetők, ( 36 ) a hitelezők, a munkavállalók és általában a társadalom hasznát, amelyet számukra a vállalkozások megmentésére és értékük megőrzésére irányuló eljárások hoznak, ezen eljárások konkrét végrehajtását akkor is csak az uniós jog által a munkavállalók számára biztosított garanciák tiszteletben tartásával lehet alkalmazni.

79.

Másodszor, a hollandiai pre‑pack megállapodás megkötéséhez vezető eljárás konkrét részletes szabályait kell figyelembe venni. Márpedig a jelen indítvány 66–73. pontjában foglalt leírás alapján egy ilyen eljárás több elemében eltér a „hagyományos” csődeljárástól.

80.

Mindenekelőtt a pre‑packhez vezető eljárást minden esetben maga a szóban forgó társaság indítja meg, míg a csődeljárást több érintett, például a hitelező is megindíthatja. ( 37 )

81.

Emellett az előkészítő szakasz, amelyben végül is eldől az átruházás valamennyi kérdése, teljes mértékben informális jellegű. Egyrészről, ezt a szakaszt a vállalkozás vezetősége irányítja, lefolytatja a tárgyalásokat, és meghozza a vállalkozás átruházásával kapcsolatos döntéseket. ( 38 ) Ennek egy nyilvánvaló példája a jelen ügyben az Estro Groep életképes egységeire vonatkozó pre‑pack megállapodás megkötése. ( 39 )

82.

Másfelől, említettem, hogy ebben a szakaszban a kirendelni tervezett csődgondnok és a kirendelni tervezett felszámoló bíró hivatalosan nem rendelkezik hatáskörrel. Így a csődgondnok nem lát el igazgatási tevékenységet, ( 40 ) és hitelezői tartozások megállapítása iránti hivatalos eljárást sem folytat le. ( 41 ) Emellett rámutattam, hogy a felszámoló bíró akkor tud elég gyorsan felhatalmazást adni az átruházáshoz, ha a csőd bejelentése előtt rendelkezik az információkkal, és lényegében nincs kifogása az ügylettel szemben, így a csődöt követően csak hivatalos formába önti a jóváhagyását. Márpedig az eljárás ilyen módja szinte teljesen megfoszthatja a lényegétől a csődeljárás formális szakaszában szükséges hivatalos felülvizsgálatot.

83.

Ennek következtében a csődeljáráshoz képest számos eltérés tapasztalható. Többek között egyértelmű, hogy a csődgondnok és a bíróság befolyása az átadó vagyonának felszámolására irányuló „hagyományos” csődeljáráshoz képest lényegesen kisebb a pre‑pack megállapodás megkötéséhez vezető „különleges” eljárásban.

84.

A fenti elemzés tükrében meg kell állapítani, hogy egy olyan eljárás, mint amilyen a Hollandiában kialakult, pre‑pack megállapodás megkötéséhez vezető eljárás, noha részben a csődeljárás keretében folytatható le, a célját és alkalmazási feltételeit figyelembe véve nem tekinthető a 2001/23 irányelv 5. cikkének (1) bekezdése értelmében vett, az átadó vagyonának felszámolása céljából megindított, és az illetékes hatóság felügyelete alá tartozó csődeljárásnak vagy ezzel egyenértékű más fizetésképtelenségi eljárásnak. Következésképpen, az ilyen eljárás nem tartozik az e rendelkezés által szabályozott kivétel hatálya alá. Ebből az következik, hogy a 2001/23 irányelv 3. és 4. cikkében előírt védelmi rendszert kell alkalmazni egy vállalkozásnak vagy életképes egységeinek egy ilyen pre‑pack eljárás keretében történő átruházására. E körülményből ugyanis az következik, hogy ezen átruházás eredményeként a vállalkozás vagy életképes egységeinek tevékenysége folytatódik, sem magyarázni, sem igazolni nem lehet azt, ha e vállalkozás munkavállalóit vagy az átruházott egységeit megfosztják az említett irányelvben elismert jogaiktól. ( 42 )

85.

E tekintetben még azt is meg kell jegyezni, hogy a 2001/23 irányelv ilyen értelmezése nem vonható kétségbe esetlegesen azzal az érvvel, hogy ez az értelmezés visszatarthatja a nehéz helyzetben lévő vállalkozás (vagy ezek életképes részeinek) megszerzésétől a lehetséges vásárlókat. Egyrészről ugyanis a Bíróság már több alkalommal elutasította az ilyen jellegű érvelést. ( 43 ) Másrészről emlékeztetni kell arra, hogy ez az irányelv a 4. cikke (1) bekezdésének második mondata értelmében nem akadályozza az „olyan elbocsátásokat, amelyeknek oka gazdasági, műszaki vagy szervezeti jellegű, és a munkaerő tekintetében változásokat eredményez”. Ezeket az elbocsátásokat azonban csak a nemzeti jog vonatkozó rendelkezéseiben szabályozott valamennyi garancia tiszteletben tartása mellett lehet alkalmazni.

86.

Végül, ami a 2001/23 irányelv szereplő, a holland kormány által a tárgyaláson említett és hivatkozott rendelkezést – azaz annak a fizetésképtelenségi eljárásokkal való visszaélésekre vonatkozó 5. cikkének (4) bekezdését – illeti, úgy vélem, a jelen ügyben nem bír jelentőséggel. Az imént kifejtett elemzés alapján ugyanis a Hollandiában kialakult pre‑pack, nem valósít meg olyan csőddel való visszaélést, amelynek célja, hogy megfossza a munkavállalókat az őket az említett 2001/23 irányelv alapján megillető jogoktól. Éppen ellenkezőleg, az ezen irányelvben előírt védelmi rendszert éppen egy ilyen pre‑pack eljárás keretében megvalósított átruházás esetében kell alkalmazni.

87.

A fentiek alapján mindenekelőtt a második előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésre azt a választ kell adni, hogy az olyan pre‑pack megállapodás megkötéséhez vezető eljárás, mint amilyen az alapügyben szerepel, noha részben a csődeljárás keretében folytatható le, nem tartozik a 2001/23 irányelv 5. cikkének (1) bekezdésében szabályozott kivétel hatálya alá, így az ezen irányelv 3. és 4. cikkében a munkavállalók javára előírt védelmi rendszert kell alkalmazni egy vállalkozásnak vagy egy részének egy ilyen pre‑pack eljárás keretében történő átruházására.

88.

Ezt követően az első előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdést a második kérdésre javasolt válaszomból kiindulva kell megválaszolni. Amennyiben ugyanis valamely vállalkozás pre‑pack eljárás keretében történő átruházása esetén a holland csődeljárás abban a formában, ahogyan egyes hollandiai bíróságok alkalmazzák, nem írja elő a 2001/23 irányelv 3. és 4. cikkében a munkavállalók javára előírt védelmi rendszer alkalmazását az átadó vállalkozás (vagy az átadás tárgyát képező részei) munkavállalóira, ez az eljárás nem összeegyeztethető az említett irányelvvel.

89.

E tekintetben ugyanakkor emlékeztetni kell arra, hogy az összhangban álló értelmezés elve megköveteli, hogy a nemzeti bíróságok hatáskörük keretei között tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy a belső jog egészére tekintettel és az általuk elfogadott értelmezési módszerek alkalmazásával biztosítsák a szóban forgó irányelv teljes érvényesülését, és annak céljával összhangban álló eredményre jussanak. ( 44 )

90.

A nemzeti bíróság feladata, hogy a belső jog egészére tekintettel és az általa elismert értelmezési módszerek alkalmazásával a 2001/23 irányelv céljával összhangban álló eredményre jusson, és így biztosítsa, egy vállalkozás, vagy egyes részeinek pre‑pack eljárás keretében történő átruházása esetében a 2001/23 irányelvben az átadó vállalkozás munkavállalói javára előírt védelmi rendszer alkalmazását.

91.

A harmadik előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés vonatkozásában a jelen indítvány 57. és 58., valamint 75–77. pontjából kiderül, hogy figyelembe véve, hogy a pre‑pack megállapodás megkötéséhez vezető eljárás célja a vállalkozás (vagy az átruházás tárgyát képező életképes részei) működtetésének folytatása, az a körülmény, hogy ezen eljárás alkalmazása a hitelezői követelések kielégítésének maximalizálását is előidézheti, nem zárhatja ki 2001/23 irányelvben a munkavállalók javára előírt védelmi rendszer alkalmazását a pre‑pack eljárás keretében megvalósult átruházás esetében. ( 45 )

92.

Negyedik előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság a vállalkozás átruházásának pontos időpontjára vonatkozó kérdést tesz fel.

93.

Ugyanakkor meg kell állapítani, hogy ezt a kérdést az FNV és felperesi pertársai az első kereseti kérelemmel kapcsolatban, a másodlagos kérelmükben terjesztették elő a kérdést előterjesztő bírósághoz. ( 46 ) Márpedig, amint arra a Bizottság rámutatott, az ilyen kérdés csak abban az esetben bír jelentőséggel, ha azt kell megítélni, hogy a 2001/23 irányelv 3. és 4. cikkében előírt védelmi rendszer nem alkalmazható a pre‑pack eljárás keretében megvalósított átruházáskor.

94.

Ilyen körülmények között, az első három előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésre javasolt válasz alapján úgy vélem nem szükséges a Bíróságnak megválaszolnia a negyedik kérdést.

95.

A fent kifejtett érvek alapján azt javaslom, hogy a Bíróság a Rechtbank Midden‑Nederland (közép‑hollandiai elsőfokú bíróság, Hollandia) által előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdéseket a következőképpen válaszolja meg: