1

A Közösség nevében a 2002. december 19‑i 2003/159/EK tanácsi határozattal (HL 2003. L 65., 27. o.; magyar nyelvű különkiadás 11. fejezet, 46. kötet, 121. o.) jóváhagyott, egyrészről az afrikai, karibi és csendes‑óceáni államok, másrészről az Európai Közösség és tagállamai között létrejött, Cotonouban 2000. június 23‑án aláírt partnerségi megállapodás (HL 2000. L 317., 3. o.; magyar nyelvű különkiadás 11. fejezet, 35. kötet, 3 o.) alapján a kilencedik Európai Fejlesztési Alap (EFA) kulturális kezdeményezéseket támogató programot vezetett be öt afrikai, karibi és csendes‑óceáni állam (AKCS), vagyis azon afrikai országok számára, amelyek hivatalos nyelve a portugál (a továbbiakban: PALOP‑országok).

2

A PALOP‑országok a következők: az Angolai Köztársaság, a Zöld‑foki Köztársaság, a Bissau‑guineai Köztársaság, a Mozambiki Köztársaság és a São Tomé és Príncipe Demokratikus Köztársaság.

3

A PALOP‑országok a kulturális kezdeményezéseiket támogató program keretében az Európai Bizottság finanszírozási határozata alapján 3 millió euró támogatásban részesültek, amelyet a 9888/REG referenciaszámú finanszírozási megállapodás (a továbbiakban: finanszírozási megállapodás) útján hajtottak végre, amelyet a Bizottság 2007. december 19‑én, a Bissau‑guineai Köztársaság engedélyezésre jogosult regionális tisztviselője által képviselt PALOP‑országok pedig 2008. február 29‑én írtak alá, amely időpontban a megállapodás hatályba lépett. Az említett megállapodás 2013. december 31‑ig volt érvényben.

4

A finanszírozási megállapodás alapján a FED/2009/210‑646 referenciaszámú szolgáltatási szerződést (a továbbiakban: szolgáltatási szerződés) 2009. július 20‑án írta alá az érintett engedélyezésre jogosult nemzeti tisztviselő, azaz a Bissau‑guineai Köztársaság gazdasági és pénzügyminisztere (a továbbiakban: engedélyezésre jogosult nemzeti tisztviselő) mint ajánlatkérő és a felperes Transtec, egy fejlesztési tanácsadó cég, melynek tevékenysége arra irányul, hogy műszaki együttműködési szolgáltatásokat nyújtson a feltörekvő gazdaságokban működő köz‑, illetve magánintézmények és egyéb szervezetek számára.

5

A szolgáltatási szerződést jóváhagyólag a Bissau‑guineai Köztársaság oktatási, kulturális és tudományos minisztere kedvezményezetti minőségben szintén aláírta, valamint azt az Európai Unió Bissau‑guineai küldöttségének vezetője (a továbbiakban: küldöttségvezető), mint támogató is láttamozta.

6

A szolgáltatási szerződés egyes rendelkezéseire és mellékleteire vonatkozóan függelékeket fogadtak el 2011‑ben és 2012‑ben. Az említett szerződés 3. cikke értelmében eredetileg 344992 eurós összegre és 24 hónapos időtartamra kötötték, majd végül a különböző függelékek nyomán 484787 euróról rendelkezett, és kicsivel több mint 36 hónapos időtartamra vonatkozott, azaz 2012. augusztus 31‑ig volt érvényben. A függelékeket arra szánták, hogy a felperes különböző feladatainak ellátásával kapcsolatos, a szerződés II. és III. mellékletében részletezett azon kiadásokat fedezzék, amelyek a PALOP‑országok kulturális kezdeményezéseit támogató program igazgatási egysége számára nyújtott műszaki segítségnyújtási szolgáltatás körében merültek fel.

7

A szolgáltatási szerződés teljesítése céljából a felperes elkészítette és aláírta a FED/2010/249‑005 referenciaszámú, „Orçamento‑programa de cruzeiro e de encerramento” (a működési szakaszra és a lezárásra vonatkozó programbecslés, a továbbiakban: programbecslés) elnevezésű dokumentumot, amelyet az engedélyezésre jogosult nemzeti tisztviselő jóváhagyott, a kedvezményezett jóváhagyólag aláírt, és a küldöttségvezető láttamozott.

8

A programbecslés végrehajtása és annak valamennyi működési vonatkozásának biztosítása céljából a felperest 2531560 euró összegű pénzügyi támogatás kezelésével bízták meg.

9

A szolgáltatási szerződésnek és a programbecslésnek megfelelően a felperes a számára kijelölt feladatokat az előírt határidőben elvégezte. 2012. augusztus 31‑én, a módosított szerződés lejáratának időpontjában a szolgáltatási szerződés címén 475108,25 euró kiadást, a programbecslés végrehajtása során felmerült kiadásként pedig 1679933,71 euró kiadást jelentett be.

10

A Bizottság ezt követően két ellenőrzést kért, egyet a szolgáltatási szerződésre, egyet pedig a programbecslésre vonatkozóan. A két ellenőrzési jelentéstervezet, amelyeket sorrendben 2014. május 12‑én és 25‑én készítettek el, különböző, nem támogathatónak minősített kiadásokat azonosított összesen 607072,24 euró értékben, amelyeket számviteli kiigazítást követően a programbecslés tekintetében 607096,08 euróban, a szolgáltatási szerződésre vonatkozóan pedig 10151,17 euróban állapítottak meg.

11

A felperes az ellenőrzési jelentéstervezetekre vonatkozó észrevételeit 2014. június 11‑én küldte meg. E jelentések végső változata, amely 2014. július 25‑én készült el, az ellenőrnek a felperes észrevételeire tett megjegyzéseit is tartalmazta.

12

E jelentések elkészítését követően az Európai Unió Bissau‑guineai küldöttsége jóváhagyta az ellenőr megállapításait. Mindazonáltal, mielőtt a programbecsléssel kapcsolatos összeg, azaz 607096,08 euró beszedésére vonatkozóan határozatot hoztak volna, 2014. október 29‑én levélben felhívták a felperest arra, hogy tegye meg észrevételeit a Bizottságnak. 2014. november 7‑én a felperes válaszolt erre a levélre.

13

2014. december 12‑én, a küldöttségvezető és az engedélyezésre jogosult nemzeti tisztviselő által közösen aláírt levélben a felperes ellenvetéseit és érveit elutasították. 2014. december 14‑én a felperes vitatta e levél tartalmát és megismételte álláspontját.

14

2015. március 26‑án az Európai Unió Bissau‑guineai küldöttsége elküldte felperesnek a 607096,08 euró összegről szóló 4940150201. sz. terhelési értesítést, a következő szövegezéssel: „Pénzeszközök visszatérítése az ellenőrzési jelentés alapján”. A terhelési értesítést egy 2015. március 30‑i keltezésű levél követte, amely a következőképpen fogalmazott:

„Tekintettel a programbecslésre […], amellyel kapcsolatban az ellenőrzési jelentés 607072,24 euró összegű nem támogatható kiadást tárt fel, külön levélben terhelési értesítést küldünk az említett összegről. A [szolgáltatási szerződés vitarendezésre vonatkozó I. mellékletének] 40. cikke nem alkalmazandó a programbecslésre. Tájékoztatni kívánjuk arról, hogy egy műszaki értékelés is folyamatban van, amelynek eredményeit az iratokhoz fogjuk csatolni.”

15

A felperes 2015. május 6‑i levelében vitatta a terhelési értesítést és a 2015. március 30‑i keltezésű kísérőlevelet. 2015. június 22‑én ismét írt a Bizottságnak. 2015. június 24‑i keltezéssel elektronikus levél érkezett a Bizottságtól, amelyben arról tájékoztatta felperest, hogy a lehető leghamarabb válaszol neki.

16

Miután a felperes a Bizottsággal szemben fennálló egyéb követeléseire hivatkozott, a Bizottság úgy döntött, hogy követelését a függőben lévő követelések és tartozások kiegyenlítésével, beszámítás útján szedi be, pontosítva, hogy álláspontja szerint, a programbecslés címén megfizetendő összeg végül –17292,65 euró késedelmi kamat felszámításával –624388,73 euróban állapítható meg.

17

Így a felperes a Bizottság Költségvetési Főigazgatóságától hat beszámítási határozatot kapott, amelyek a programbecslésre vonatkozó ellenőrzési jelentésben „nem támogathatónak” minősített kiadásokból adódó követelés (a továbbiakban: vitatott követelés) beszedésére irányultak. Az említett határozatok a következők:

18

A 2015. augusztus 25‑i határozat kézhezvételét követően a felperes 2015. augusztus 26‑i levelében az Európai Unió Bissau‑guineai küldöttségéhez fordult, amelyben emlékeztetett 2015. május 6‑án kelt levelére, és a terhelési értesítéssel kapcsolatos végrehajtási intézkedések felfüggesztését kérte álláspontjának a Bizottság szolgálatai által történő megvizsgálásáig.

19

2015. október 5‑én elektronikus levélben megküldött 2015. október 2‑i levelében a küldöttségvezető elutasította a felperes e kérelmét, sorait a következő mondattal zárva:

„Mindazonáltal, tekintettel a vitatott összeg nagyságára, további vizsgálatokat folytatunk, amelyek fejleményeiről értesítjük.”

20

Az EFA először az EGK‑Szerződés egyik melléklete, majd az Európai Unió Tanácsában összeült tagállamok belső megállapodásai révén az AKCS‑államokkal történő együttműködés finanszírozására jött létre. Eddig tizenegy egymást követő EFA volt, és az ezekhez kapcsolódó belső megállapodásokat azonos időtartamra kötötték meg, mint az Európai Unió és a tagállamai között létrejött, az AKCS‑államokkal ezt a különleges partnerséget létrehozó különböző megállapodásokat és egyezményeket. Az EFA‑kba csoportosított összegek nem képezik az Unió általános költségvetésének részét, ami magyarázatot ad arra, hogy az irányításukat miért szabályozza minden EFA esetében külön pénzügyi szabályzat.

21

A jelen kereset a Tanács 2007. március 19‑i 309/2007/EK rendeletével (HL 2007. L 82., 1. o.) módosított, a 9. Európai Fejlesztési Alapra alkalmazandó, 2003. március 27‑i pénzügyi szabályzat (HL 2003. L 83., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 11. fejezet, 46. kötet, 131. o.) (a továbbiakban: a kilencedik EFA‑ra alkalmazandó pénzügyi szabályzat) alkalmazásával függ össze.

22

Mindazonáltal, amint az a Tanács 2011. április 11‑i 370/2011/EU rendeletével (HL 2011. L 102., 1. o.) módosított, a 10. Európai Fejlesztési Alapra alkalmazandó pénzügyi szabályzatról szóló, 2008. február 18‑i 215/2008/EK tanácsi rendelet (HL 2008. L 78., 1. o.) (a továbbiakban: a tizedik EFA‑ra alkalmazandó pénzügyi szabályzat) 156. cikkéből kitűnik, a pénzügyi szereplők, a bevételi műveletek, a kiadások érvényesítése, engedélyezése és kifizetése, az IT‑rendszerek, a beszámolók bemutatása, valamint a külső ellenőrzés és a mentesítés tekintetében többek között a kilencedik EFA‑ból finanszírozott műveletekre is a tizedik EFA‑ra alkalmazandó pénzügyi szabályzat rendelkezéseit kellett alkalmazni annak 2008. március 20‑i hatálybalépésétől kezdődően.

23

Ezt követően, 2015. március 6‑ától kezdődően a 11. Európai Fejlesztési Alapra alkalmazandó pénzügyi szabályzatról szóló, 2015. március 2‑i (EU) 2015/323 tanácsi rendelet (HL 2015. L 58., 1. o.) rendelkezései alkalmazandók – az érvényben lévő jogi kötelezettségvállalások sérelme nélkül – a korábbi EFA‑kból finanszírozott műveletekre. A jelen ügyben a finanszírozási megállapodás alapján a Bizottság által finanszírozott műveletek a 2015/323 rendelet hatálybalépését megelőzően létrejött jogi kötelezettségvállalásokból erednek, így nem tartoznak az említett rendelet rendelkezéseinek hatálya alá.

24

A szolgáltatási szerződést a finanszírozási megállapodás 5. cikkének megfelelően fogadták el, amelynek értelmében az érintett engedélyezésre jogosult nemzeti tisztviselőnek kell a megfelelő programbecslések (elsőként a program „megkezdése”, majd a „működési szakasz” és végül a „lezárás”) elkészítésével megbízott, kiválasztott szervezetekkel a szolgáltatási szerződéseket megkötnie, mindezt 2010. december 18‑ig.

25

A kilencedik EFA‑ra alkalmazandó pénzügyi szabályzat 80. cikkének (4) bekezdése értelmében a programbecslés „egy olyan dokumentum, amely megállapítja a szükséges emberi erőforrásokat és anyagi forrásokat, a költségvetést, valamint a […] program részletes műszaki és igazgatási végrehajtási rendelkezéseit”.

26

Ugyanez a meghatározás szerepelt az Európai Unió általános költségvetéséből és az EFA‑ból finanszírozott programbecslésekre alkalmazandó eljárások 2009‑es gyakorlati útmutatójának 2.4.1 pontjában (a továbbiakban: útmutató).

27

A kilencedik EFA‑ra alkalmazandó pénzügyi szabályzat 12. és 13. cikke az említett EFA által támogatott programok és projektek pénzügyi végrehajtásának keretében gyakorolt bizottsági ellenőrzésre vonatkozott.

28

A kilencedik EFA‑ra alkalmazandó pénzügyi szabályzat 13. cikkének (3) bekezdése többek között a következőket írta elő:

„Az EFA‑forrásokból finanszírozott tevékenységek AKCS‑államok […] által történő végrehajtása a Bizottság vizsgálatának hatálya alá tartozik; ezt a jogosítványát a Bizottság előzetes engedélyezéssel, utólagos ellenőrzésekkel vagy összevont eljárással gyakorolhatja […]”

29

Ebben az összefüggésben a rendelkezésre bocsátott támogatások felhasználásának Bizottság általi vizsgálatára és ellenőrzésére a finanszírozási megállapodás I. mellékletének 18. cikkében többféle rendszert vezettek be. Ezek többek között magukban foglalták annak lehetőségét, hogy szükség esetén a könyvelési bizonylatok, könyvelési dokumentumok és a projekt, illetve program finanszírozásával összefüggő bármilyen más dokumentum alapján az utolsó kifizetéstől számított hétéves időszakon belül teljes körű ellenőrzést végezzenek. Az említett melléklet 18.4. cikke alapján a vizsgálatok és ellenőrzések „a közösségi támogatásokban részesülő vállalkozókra és alvállalkozókra is kiterjedhetnek.”. A pénzügyi ellenőrzések lefolytatását az említett megállapodás II. mellékletének 4.5. cikke, és a szolgáltatási szerződés I. mellékletének 25.1. cikke is előírta.

30

Egyébiránt a programbecslés 4.15. cikke értelmében a programbecslés alapján kifizetett kiadásokra vonatkozóan szintén pénzügyi ellenőrzés folytatható le, amelynek keretében az ellenőrök minden olyan könyvelési, műszaki, adminisztratív és jogi vizsgálatot elvégezhetnek, amelyet hasznosnak, illetve szükségesnek vélnek.

31

A Bizottság vagy az engedélyezésre jogosult nemzeti tisztviselő által esetlegesen megállapított követelésekre először a kilencedik EFA‑ra alkalmazandó pénzügyi szabályzat 41–47. cikkét, majd pedig, a tizedik EFA‑ra alkalmazandó pénzügyi szabályzat hatálybalépésétől, 2008. március 20‑ától kezdődően ez utóbbi szabályzat 63–65. cikkét kellett alkalmazni.

32

A tizedik EFA‑ra alkalmazandó pénzügyi szabályzat 65. cikkének (2) bekezdése megismételte a kilencedik EFA‑ra alkalmazandó pénzügyi szabályzat 46. cikke (3) bekezdésének tartalmát. E rendelkezések, az Unió általános költségvetésére alkalmazandó pénzügyi szabályokról és az 1605/2002/EK, Euratom tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2012. október 25‑i 966/2012/EU, Euratom európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL 2012. L 298., 1. o.) 80. cikke (1) bekezdésének második albekezdéséhez hasonlóan a Bizottság számvitelért felelős tisztviselőjét felhatalmazzák arra, hogy úgy fizettesse vissza az EFA vagy az Unió olyan adóssal szembeni követeléseit, aki az EFA‑val vagy a Közösséggel szemben nem vitatott, meghatározott összegű és esedékes követeléssel rendelkezik, hogy ezeket a beszedés során a megfelelő összegben ellenkövetelésként számítja be.

33

Az útmutató 3.3.2 pontja különbséget tesz a programbecslések által fedezett kiadások és a szolgáltatási szerződések által fedezett kiadások típusai között, az alábbi megfogalmazás szerint:

„A magánjog hatálya alá tartozó közvetett decentralizált (kizárólag EFA) műveletek esetében az érintett szervezet személyzeti kiadásai, valamint a különböző programbecslések költségvetése közigazgatási szerv által ellenőrzött részének pénzügyi végrehajtásához szükséges saját működési költségei nem fedezhetők a programbecslések költségvetésének közigazgatási szerv által ellenőrzött részéből, mivel e kiadásokat az ezen szervezettel megkötött szolgáltatási szerződés költségvetése fedezi.”

34

Először is, a jelen kereset tárgyát képező szolgáltatási szerződés alapján nyújtott támogatások visszatérítését illetően, az említett szerződés I. mellékletének 31.1. cikke a következőképpen rendelkezett:

„A [szolgáltatási szerződés] jogosult[ja] kötelezettséget vállal arra, hogy legkésőbb a terhelési értesítésben megjelölt határidőig, azaz a terhelési értesítés kibocsátásának időpontjától számított 45 napon belül az ajánlatkérőnek visszatéríti a fizetendő végösszeget meghaladóan [a szolgáltatási szerződés alapján] részére fizetett összegeket.”

35

E tekintetben a szolgáltatási szerződés I. mellékletének 31.3. cikke úgy rendelkezett, hogy az ajánlatkérő a jogosultnak bármely jogcímen járó összeg beszámítása útján is behajthatja fennálló követeléseit, valamint adott esetben a Bizottság, mint támogató, az ajánlatkérő helyébe léphet.

36

Másodszor, a programbecslés címén folyósított összegek visszafizettetését illetően a programbecslés 4.14. cikke pontosította, hogy a nem támogatható kiadások összegét az előlegelszámoló, illetve a számvitelért felelős tisztviselő, vagy adott esetben a programbecslés 4.2. pontjában említett szervezet – azaz a felperes – haladéktalanul visszatéríti.

37

A programbecslés 4. pontja bevezető bekezdésének megfelelően a programbecslés végrehajtására vonatkozó technikai rendelkezéseknek tiszteletben kell tartaniuk az útmutatóban foglalt szabályokat és eljárásokat. Az útmutató 3.4.1. pontja többek között a következőképpen rendelkezik:

„A programbecslésnek a küldöttség vezetője általi elfogadása egyben a finanszírozás jóváhagyását is jelenti […], feltéve hogy a jelen gyakorlati útmutatóban előírt szabályokat és eljárásokat tiszteletben tartják. Amennyiben e szabályokat és eljárásokat nem tartják tiszteletben, a szóban forgó műveletekkel összefüggésben felmerülő kiadások az Európai Unió forrásaiból nem finanszírozhatók.”

38

Az útmutató 4.1.2. pontja egyebekben előírta, hogy „a kiadások támogathatóságának feltétele, hogy azok a megfelelően jóváhagyott és előzetesen aláírt programbecslésben foglalt tevékenységek megvalósításához kapcsolódjanak”.

39

A Törvényszék Hivatalához 2015. november 3‑án benyújtott keresetlevelével a felperes előterjesztette a jelen keresetet.

40

A Törvényszék Hivatalához 2016. január 22‑én benyújtott külön beadványában a Bizottság a Törvényszék eljárási szabályzata 130. cikkének (1) bekezdése szerinti kifogást emelt. A felperes 2016. március 21‑én előterjesztette az e kifogásra vonatkozó észrevételeit.

41

2016. május 30‑i végzésében a Törvényszék nyolcadik tanácsa (korábbi összetétel) úgy határozott, hogy a kifogásról az eljárást befejező határozatban dönt.

42

A felperes keresetében azt kéri, hogy a Törvényszék:

43

A Bizottság azt kéri, hogy a Törvényszék:

44

Kifogásában a Bizottság előzetesen arra hivatkozik, hogy a jelen kereseti kérelmet a 17. pontban említett hat helyett öt beszámítási határozat megsemmisítése iránti kérelemre kell korlátozni, mivel a felperes a keresetlevélben nem vitatta a 2015. szeptember 25‑i határozatot. Álláspontja szerint, ebből következően a kereseti kérelem keretében figyelembe vehető maximális összeg 560096,51 euró.

45

A felperes a kifogással kapcsolatos észrevételeiben nem vitatja, hogy a keresetlevélben foglalt kérelmeiben nem tért ki a 2015. szeptember 25‑i határozatra. Ugyanakkor megjegyzi, hogy az általa megfizetni kért összeg szükségképpen feltételezi e határozatnak a kereset tárgyában történő figyelembevételét. Ezenkívül a keresetlevél kifejezetten akként utal erre a határozatra, mint amely azon határozatok részét képezi, amelyekkel szemben a keresetet benyújtották.

46

Az eljárási szabályzat 76. cikkének d) pontja értelmében a keresetlevélnek meg kell jelölnie a jogvita tárgyát, a felhozott jogalapokat és érveket, valamint tartalmaznia kell az említett jogalapok rövid ismertetését. E megjelölésnek, illetve ismertetésnek kellően egyértelműnek és pontosnak kell lennie ahhoz, hogy az alperes elő tudja készíteni védekezését, valamint a Bíróság gyakorolhassa felülvizsgálati jogkörét. Mindebből következik, hogy a kereset alapjául szolgáló alapvető ténybeli és jogi elemeknek magából a keresetlevél szövegéből kell egységes és érthető módon következniük (lásd ebben az értelemben: 2015. április 16‑iParlament kontra Tanács ítélet, C‑317/13 és C‑679/13, EU:C:2015:223, 17. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

47

A jelen ügyben a felperes keresetlevelében világosan és egyértelműen megjelöli az általa visszatéríteni kért összeget, amely magában foglalja a 2015. szeptember 25‑i határozatban szereplő összeget is. Ezenkívül keresetében e határozatot legalább egy alkalommal úgy írja le, mint azon „határozatok egyike, amelyekre a jelen kereset irányul”.

48

Ennélfogva a kereset tárgyát nem érinti, hogy a keresetlevél felperesi kérelmekre vonatkozó részében nem tér ki a 2015. szeptember 25‑i határozatra.

49

[A 2018. október 3‑i végzéssel kijavítva] A keresetlevél olvasatából ugyanis kétségtelenül kitűnik, hogy a felperesi érvelés – többek között – a fenti 17. pontban említett valamennyi beszámítási határozat megsemmisítésére irányul, amelyek mindegyike a vitatott követelés behajtását célozza, ez pedig nemcsak azt teszi lehetővé, hogy a Törvényszék gyakorolja felülvizsgálati jogkörét, hanem azt is, hogy a Bizottság előkészítse védekezését. Írásbeli beadványaiban egyébiránt a Bizottság választ adott az említett érvelésre azáltal, hogy az említett követelés teljes egészére tett utalást.

50

Ebből következik, hogy a jelen kereset a fenti 17. pontban említett összes beszámítási határozat (a továbbiakban: megtámadott határozatok) ellen irányul.

51

Így tehát a Bizottság által a kifogásában előzetesen felhozott azon érvelést el kell utasítani, amely szerint a kereset tárgyát a hat helyett öt megtámadott határozat megsemmisítése iránti kérelemre kell korlátozni.

52

A Bizottság a kifogásának alátámasztására három érvet hoz fel.

53

Először is, a Bizottság a kereset elfogadhatatlanságára hivatkozik azzal az indokkal, hogy a megtámadott határozatokra vonatkozóan a keresetlevél nem tartalmaz konkrét jogalapokat. Azt állítja e tekintetben, hogy a felperes által felhozott jogalapok kizárólag a vitatott követelés megalapozottságának, nem pedig az említett határozatok tárgyát képező beszámítási aktusok jogi és pénzügyi szabályszerűségének vitatására irányulnak.

54

Másodszor, a Bizottság azt kéri a Törvényszéktől, hogy a kereset elbírálásával kapcsolatban állapítsa meg hatáskörének hiányát tekintettel arra a körülményre, hogy a megtámadott határozatok nem a Bizottságnak tudhatók be. Egyrészt arra hivatkozik, hogy csupán a program finanszírozásának biztosítása érdekében avatkozott be, másrészt pedig arra, hogy a számvitelért felelős tisztviselője az engedélyezésre jogosult nemzeti tisztviselő helyett járt el, akinek az említett határozatok továbbra is betudhatók.

55

Harmadszor, a Bizottság úgy véli, hogy a felperes „eljárással való visszaélést” valósított meg. Véleménye szerint, a megtámadott határozatok lényegében a felperes és a Bissau‑guineai Köztársaság illetékes hatóságai közötti szerződéses jogviszonyokra vonatkoznak, ezért a felperes választottbírósági kikötés hiányában nem nyújthat be keresetet a Törvényszékhez.

56

A felperes a kifogással kapcsolatos észrevételeiben arra hivatkozik, hogy ő a megtámadott határozatok címzettje. Ezek nem szerződéses jogviszonnyal összefüggésben merültek fel, és a Bizottságtól származnak, amely saját hatáskörében, közhatalmi jogosítványait gyakorolva járt el.

57

A Bizottság azon érvelését illetően, amely szerint a felperes „eljárással való visszaélést” valósított meg, rá kell mutatni, hogy a jelen kereset részben az EUMSZ 263. cikken alapul, és többek között a megtámadott határozatok megsemmisítésére irányul. Keresetének alátámasztására a felperes lényegében öt jogalapot hozott fel, ezek „a jogalap hiányán”, a jogalap nélküli gazdagodás tilalma elvének megsértésén, a kilencedik EFA‑ra alkalmazandó pénzügyi szabályzat 42., 44., 45. és 47. cikke szerinti mérlegelési jogkör és az arányosság elvének megsértésén, a gondos ügyintézés elvének megsértésén, valamint a Bizottság által a programbecslésre vonatkozó ellenőrzési jelentés több következtetésével kapcsolatban elkövetett nyilvánvaló mérlegelési hibán alapulnak.

58

A keresetlevélnek az EUMSZ 263. cikkre tett kifejezett utalásai, valamint az ennek alátámasztásául hivatkozott jogalapok megnevezése arra indítja a Törvényszéket, hogy gyakorolja a megtámadott határozat jogszerűségének felülvizsgálatára vonatkozó hatáskörét. E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az ítélkezési gyakorlat szerint az említett rendelkezés értelmében megtámadható jogi aktusnak minősül az olyan jogi aktus, amelyben a Bizottság – amint valamennyi megtámadott határozatban – ugyanazon személy különböző jogviszonyaiból eredő tartozásait és követeléseit peren kívül beszámítja. A Törvényszéknek az ilyen megsemmisítés iránti kereset keretében meg kell vizsgálnia a beszámítási határozat vagy határozatok jogszerűségét, figyelembe véve annak következményeit, hogy a határozat a felperesnek járó összeg részére való tényleges megfizetésének elmaradását eredményezi. (lásd: 2015. október 6‑iTechnion és Technion Research & Development Foundation kontra Bizottság, T‑216/12, EU:T:2015:746, 53. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

59

Mindamellett azáltal, hogy a „jogalap hiányára” és a Bizottság által a programbecslésre vonatkozó ellenőrzési jelentés több következtetésével kapcsolatban elkövetett nyilvánvaló mérlegelési hibára is alapít egy‑egy jogalapot, a felperes lényegében annak megállapítását kéri a Törvényszéktől, hogy a megtámadott határozatok nem alapulhattak a vitatott követelésen. A „jogalap hiányára” alapított jogalapjának keretében ugyanis többek között azt rója fel a Bizottságnak, hogy az említett követelés kötelezettjének tekinti, amely követelés esedékességét vitatja.

60

A jelen kereset tehát valójában nem csupán a megtámadott határozatok megsemmisítésére, a Bizottság 624388,73 euró megfizetésére való kötelezésére és a felperes nem vagyoni kárának megtérítésére irányul, hanem arra is, hogy a Törvényszék állapítsa meg, hogy az Unió részéről a felperessel szemben nem áll fenn a vitatott követelés (lásd analógia útján: 2015. október 6‑iTechnion és Technion Research & Development Foundation kontra Bizottság, T‑216/12, EU:T:2015:746, 54. és 55. pont).

61

Márpedig a vitatott követelés természetével kapcsolatban egyrészt meg kell jegyezni, hogy nem áll fenn szerződéses kapcsolat a Bizottság által képviselt Unió és a felperes között. Nem a Bizottság által képviselt Unió, hanem a Bissau‑guineai Köztársaság gazdasági és pénzügyminisztere a másik szerződő fél abban a szolgáltatási szerződésben, amelynek alapján a felperes a programbecslést elkészítette. A programbecslést illetően a felperes a kifogással kapcsolatos észrevételeiben jelezte, hogy nem szerződésről, hanem olyan programozási dokumentumról van szó, amelynek célja, hogy a Bizottság által nyújtott támogatásokat az általa megállapított költségvetésnek megfelelően hajtsák végre, és az közötte és a Bizottság között nem hoz létre kölcsönös kötelezettségvállalást. A tárgyalás során a Bizottság jelezte, hogy e kérdésben osztja a felperes álláspontját. A programbecslést olyan egyoldalú aktusnak minősítette, amely a felperes arra vonatkozó szándéknyilatkozatához hasonlítható, hogy a projekt megfelelő végrehajtásáért felelősséget vállal.

62

E tekintetben pontosítani szükséges, hogy a kilencedik EFA‑ra alkalmazandó pénzügyi szabályzat 54. cikkének (4) bekezdéséből kitűnik, hogy a programbecslések „egyéni jogi kötelezettségvállalásnak” minősülnek, amelyeket a kedvezményezett AKCS‑államok, illetve tengerentúli országok és területek (TOT), vagy a nevükben és megbízásuk alapján eljáró Bizottság hoznak létre. Következésképpen, azon egyetlen körülmény alapján, hogy a küldöttség vezetője „jóváhagyólag” aláírta a programbecslést – anélkül, hogy ellentmondásba kerülnénk az említett rendelkezés szövegével – nem vonható le az a következtetés, hogy a felperes és a Bizottság által képviselt Unió közötti szerződésről van szó.

63

Ezenkívül a programbecslésre a Bizottság által elkülönített pénzügyi támogatás kifizetésével az a kilencedik EFA‑ra alkalmazandó pénzügyi szabályzat 54. cikke (3) bekezdésének a) pontjában foglalt fizetési kötelezettségének tett eleget, anélkül hogy a programbecslés ilyen kötelezettséget előírt volna. E körülmények között a Bizottságnak az ugyanezen pénzügyi támogatásból eredően fennálló követelésekkel kapcsolatos jogai sem származhatnak a programbecslésből, és azok kizárólag a Bizottság azon uniós jogi jogosítványainak gyakorlásának keretébe illeszkednek, amelyekkel az EFA‑forrásokra vonatkozó különféle pénzügyi szabályzatok értelmében rendelkezett.

64

Másrészről rá kell mutatni arra, hogy a vitatott követelést kizárólag a programbecslésre vonatkozó ellenőrzési jelentés megállapításaira alapították, amelyet a programbecslés 4.15. pontjának és a finanszírozási megállapodás 4.5. pontjának megfelelően készítettek el, anélkül hogy a szolgáltatási szerződés rendelkezéseire hivatkoztak volna. Egyébiránt e jelentés 2.5. pontjából kitűnik, hogy az említett jelentés kizárólag az uniós pénzügyi hozzájárulások költségvetésének kezelése keretében megállapított azon nem támogatható kiadásokat érintette, amelyek előlegszámláról történő kifizetések formájában merültek fel. E jelentés tehát nem terjedt ki az említett szerződés által fedezett kiadásokra, így a felperes személyzeti kiadásaira, és a programbecslés költségvetésének a közigazgatási szerv által ellenőrzött részének pénzügyi végrehajtásához szükséges saját működési költségeire.

65

Ebből következik, hogy a vitatott követelés fennállásának kérdése nem a felperes és az engedélyezésre jogosult nemzeti tisztviselő között létrejött szolgáltatási szerződés megkötésével kapcsolatos szerződéses összefüggésben, vagy a felperes és a Bizottság által képviselt Unió között létrejött szerződés vagy bármiféle támogatási megállapodás rendelkezésének értelmezése körében merül fel.

66

E körülmények között, ellentétben azzal, amit a Bizottság állít, a felperes nem követett el „eljárással való visszaélést” azáltal, hogy a megtámadott határozatok megsemmisítése iránt a Törvényszékhez fordult. Az ítélkezési gyakorlat szerint ugyanis az EUMSZ 263. cikk alapján az uniós bíróságoknál kereset akkor terjeszthető elő, ha a megtámadott aktus olyan kötelező joghatások kiváltására irányul, amelyek kívül esnek a felek közötti szerződéses viszonyon, és amelyek a szerződő intézményre – mint közigazgatási hatóságra – ruházott közhatalmi jogkörök gyakorlásával járnak (2016. szeptember 29‑iInvestigación y Desarrollo en Soluciones y Servicios IT kontra Bizottság végzés, C‑102/14 P, nem tették közzé, EU:C:2016:737, 55. pont; lásd még ebben az értelemben: 2015. szeptember 9‑iLito Maieftiko Gynaikologiko kai Cheirourgiko Kentro kontra Bizottság ítélet, C‑506/13 P, EU:C:2015:562, 20. pont).

67

Egyébiránt, a Bizottság azon érvelését illetően, amely szerint a megtámadott határozatok nem neki tudhatók be, mivel azokat az engedélyezésre jogosult nemzeti tisztviselő helyett és nevében eljárva fogadta el, hangsúlyozni kell, hogy az EFA‑forrásokra alkalmazandó pénzügyi rendelkezések, azaz a kilencedik EFA‑ra alkalmazandó pénzügyi szabályzat 46. cikkének (3) bekezdése, és a tizedik EFA‑ra alkalmazandó pénzügyi szabályzat 80. cikkének (1) bekezdése – a követelés beszámítás útján történő érvényesítésére vonatkozóan – nem rendelkezik engedményezési rendszerről. Ilyen rendszerről kizárólag a szolgáltatási szerződés 31.1. pontja rendelkezik. Márpedig a fenti 64. pontból kitűnik, hogy az említett szerződés rendelkezéseit nem lehetett a vitatott követelés behajtására alkalmazni. Mindenesetre, mivel az engedményezés valamely követelés engedményesre történő átszállását eredményezi, aki a követeléssel kapcsolatos jogok jogosultjává válik, meg kell állapítani, hogy a megtámadott határozatok még engedményezés esetén is a Bizottságnak tudhatók be.

68

Végezetül nem fogadható el a Bizottság azon érvelése, amely a felperes megsemmisítés iránti kérelmének elfogadhatatlanságára vonatkozik. A tizedik EFA‑ra alkalmazandó pénzügyi szabályzat 63. cikke (2) és (3) bekezdésének megfelelően valamely beszedési határozat elfogadásának előzetes feltételét képezi, hogy az engedélyezésre jogosult, valamint a számvitelért felelős tisztviselő ellenőrizze, hogy nem vitatott, meghatározott összegű és esedékes követelésről van szó, amely a fortiori érvényes a tizedik EFA‑ra alkalmazandó pénzügyi szabályzat 65. cikk alapján elfogadott, követelések beszámítására vonatkozó határozat esetében is. Ennélfogva nem tagadható meg a felperestől azon joga, hogy a Bizottság vele szemben támasztott követelésének fennállását vitassa, mivel ez egyben a megtámadott határozatok jogalapját is képezi.

69

A fent kifejtettek összességére tekintettel a Törvényszék hatáskörrel rendelkezik a jelen jogvita elbírálására. A Bizottság kifogását el kell utasítani, és a keresetet teljes egészében elfogadhatónak kell nyilvánítani.

70

Az első, a harmadik és az ötödik jogalapot az eljárási garanciák megsértésére alapított negyedik jogalap elemzését megelőzően szükséges vizsgálni, mivel ezek a Bizottság állításaival kapcsolatban a pontos „jogalap hiányára”, valamint az EFA‑források felhasználására alkalmazandó pénzügyi rendelkezések alapján fennálló mérlegelési jogkörének terjedelmére vonatkoznak, és annak megállapítására irányulnak, hogy a Bizottság nyilvánvaló mérlegelési hibákat követett el a programbecslésre vonatkozó ellenőrzési jelentés egyes megállapításainak elfogadásával.

71

Ami a második jogalapot illeti, azt azon kérelmekkel együtt kell vizsgálni, amelyek állítólagosan a Bizottság jogalap nélküli gazdagodásához köthető, az Európai Központi Bank által alkalmazott referencia‑kamatláb két százalékponttal növelt mértékének megfelelő késedelmi kamattal megemelt összeg visszatéríttetésére irányulnak. Az említett kérelmeket a megsemmisítés iránti kérelmek elemzését követően vizsgáljuk.

72

Elsőként a felperes arra hivatkozik, hogy a megtámadott határozatokban a Bizottság nem jelölt meg az állításait alátámasztó pontos „jogalapot”, és ebből következően megsértette a jogbiztonság elvét. E tekintetben a Bizottság 2014. október 29‑i és december 12‑i, valamint a 2015. október 2‑i leveleire támaszkodik, amelyekben a Bizottság az Unió vele szemben fennálló követelése fennállásának igazolására pusztán a szolgáltatási szerződés általános szerződési feltételeinek 28–31. cikkére, valamint „[a] [kilencedik] EFA‑ra alkalmazandó pénzügyi szabályokra” hivatkozik további pontosítás nélkül.

73

Másodszor, a felperes arra hivatkozik, hogy nem tekinthető a vitatott követelés kötelezettjének, mivel a Bizottság és a tőle jogilag elkülönülő Bissau‑guineai Köztársaság közötti közvetítőként járt el. Azt állítja, hogy a kilencedik EFA‑ra alkalmazandó pénzügyi szabályzat 46. cikke nem ad lehetőséget arra, hogy a követelést olyan magánjogi szervezettől hajtsák be, amely valamely közvetett decentralizált művelet keretében működött közre, és nem kedvezményezettje a szóban forgó összegeknek. Álláspontja szerint a finanszírozási megállapodás I. mellékletének 3. cikkéből kitűnik, hogy a program végrehajtása tekintetében a kedvezményezett állam tartozik felelősséggel a Bizottság felé. E tekintetben pontosítja, hogy a programbecslés alapján nem támogathatónak minősített összegek nem a költségeinek fedezésére szolgáltak, és semmiféle haszonkulccsal nem álltak összefüggésben.

74

A Bizottság vitatja a felperes érveit. Azt állítja, hogy a kilencedik EFA‑ra alkalmazandó pénzügyi szabályzat 13. cikkének (3) bekezdése, és 42–47. cikke a számvitelért felelős tisztviselőjére ruházta a vitatott követelés behajtására vonatkozó hatáskört, és ily módon a megtámadott határozatok jogalapjául szolgált. Ezenkívül előadja, hogy a felperes nem tekinthető egyszerű pénzügyi közvetítőnek, és teljes körű felelősséggel tartozott a programbecslés címén juttatott források kezeléséért az említett szabályzat 80. cikke alapján, melynek (3) bekezdése kimondta, hogy „az érintett [magánjogi] intézmény az engedélyezésre jogosult nemzeti tisztviselő helyett vállalja a felelősséget a program vagy projekt […] végrehajtásáért”.

75

Előzetesen emlékeztetni kell arra, hogy a jogbiztonság elve az uniós jog alapelvei közé tartozik, amelyek tiszteletben tartását a Törvényszéknek biztosítania kell. Ezen elv megköveteli, hogy valamennyi, joghatás kiváltására irányuló célzó jogi aktus kötőerejének valamely uniós jogi rendelkezésből kell származnia, amelyet mint jogi alapot kifejezetten meg kell jelölni, és amely előírja, hogy a jogi aktus milyen jogi formában jelenjen meg (lásd: 2007. december 12‑iOlaszország kontra Bizottság ítélet, T‑308/05, EU:T:2007:382, 123. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). E kötelezettség a fortiori alkalmazandó azon határozatok esetében, amelyek címzettjei az EUMSZ 288. cikk negyedik albekezdésében említett természetes vagy jogi személyek.

76

Mindazonáltal valamely jogi aktus vagy határozat pontos jogi alapjára történő hivatkozás elmulasztása nem feltétlenül jelent alapvető hiányosságot abban az esetben, ha e jogi aktus vagy határozat jogalapja ennek egyéb elemei alapján is meghatározható. Azonban az ilyen kifejezett hivatkozás elengedhetetlen, amennyiben ennek hiányában az érdekeltek, valamint a hatáskörrel rendelkező uniós bíróságok bizonytalanságban maradnak a pontos jogalapot illetően (1987. március 26‑iBizottság kontra Tanács ítélet, 45/86, EU:C:1987:163, 9. pont; 2007. december 12‑iOlaszország kontra Bizottság ítélet, T‑308/05, EU:T:2007:382, 124. pont).

77

A jelen ügyben meg kell állapítani, hogy a megtámadott határozatok a vonatkozó lábjegyzetükben kifejezett hivatkozást tartalmaznak a tizedik EFA‑ra alkalmazandó pénzügyi szabályzat 65. cikkére, valamint a 966/2012 rendelet 80. cikkére.

78

Márpedig, amint az a tizedik EFA‑ra alkalmazandó pénzügyi szabályzat 65. cikkének szövegéből kitűnik, e rendelkezés a (2) bekezdése értelmében az EFA‑követelések beszámítás útján történő behajtásának lehetőségét ruházza a Bizottságra.

79

A 966/2012 rendelet 80. cikkét illetően pontosítani szükséges, hogy e rendelkezés (1) bekezdésének második albekezdése váltotta fel az Európai Közösségek általános költségvetésére alkalmazandó költségvetési rendeletről szóló 1605/2002/EK, Euratom tanácsi rendelet végrehajtására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról szóló, 2002. december 23‑i 2342/2002/EK, Euratom bizottsági rendelet (HL 2002. L 357., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás: 1. fejezet, 4. kötet, 145. o.; helyesbítés: HL 2005. L 345., 35. o.) 83. cikkét, amelyet a tizedik EFA‑ra alkalmazandó pénzügyi szabályzat 65. cikkének (7) bekezdése értelmében ez utóbbi rendelet 65. cikke (2) bekezdésének végrehajtására megfelelően alkalmazni kellett.

80

Ebből következik, hogy amennyiben a megtámadott határozatok a tizedik EFA‑ra alkalmazandó pénzügyi szabályzat 65. cikkén és a 966/2012 rendelet 80. cikkén alapulnak, úgy a Bizottságnak nem róható fel, hogy a megtámadott határozatokban foglalt beszámítási aktusokra vonatkozóan nem tett eleget a pontos jogalap megjelölésére vonatkozó kötelezettségének.

81

Ami annak kérdését illeti, hogy a Bizottság helytállóan alapíthatta‑e a megtámadott határozatok tárgyát képező beszámítási aktusokat a vitatott követelésre, abban az értelemben, hogy a felperes szerint a Bizottság nem jelölt meg az állításait alátámasztására „jogalapot”, emlékeztetni kell arra, hogy a vitatott követelés – amint az a megtámadott határozatokból és a terhelési értesítésből világosan kitűnik – a programbecslésre vonatkozó ellenőrzési jelentésen alapul. Márpedig az említett jelentés 2.2 pontja kifejezetten megjelöli valamennyi rendelkezést, amelyek alapján a vitatott követelést fennállónak lehet tekinteni.

82

Egyebekben a felperes azon érveivel, amelyeket a Bizottság és a Bissau‑guineai Köztársaság közötti közvetítői minőségére vonatkozóan hoz fel, lényegében azt rója fel a Bizottságnak, hogy úgy fogadta el a megtámadott határozatokat, hogy semmilyen jogalap alapján sem tekinthette őt a vitatott követelés kötelezettjének, és ennélfogva az említett határozatok címzettjének.

83

E tekintetben először is azt szükséges pontosítani, hogy a tizedik EFA‑ra alkalmazandó pénzügyi szabályzat 64. cikkének (2) bekezdése alapján a Bizottság az AKCS‑államok hatásköreinek sérelme nélkül, „hivatalosan határozatban állapíthat meg egyéb adósokkal – nem államokkal – szembeni követelést, amely a Szerződés [299.] cikkében megállapítottakkal azonos feltételek mellett hajtható be”.

84

Ebből következik, hogy a felperes állításával ellentétben a Bizottságnak a tizedik EFA‑ra alkalmazandó pénzügyi szabályzat 64. cikkének (2) bekezdése alapján volt jogalapja arra, hogy a felperessel, mint a kedvezményezett államtól – a jelen ügyben a Bissau‑guineai Köztársaságtól – elkülönülő magánjogi szervezettel szemben követelést állapítson meg.

85

Ezt követően azt szükséges megvizsgálni, hogy a jelen ügyben a vitatott követelés a tizedik EFA‑ra alkalmazandó pénzügyi szabályzat 63. cikkének (2) és (3) bekezdése értelmében a felperessel szemben esedékes volt‑e.

86

E tekintetben meg kell jegyezni, hogy a programbecslés 4.14. cikke kifejezetten rendelkezett arról, hogy a felperes által kijelölt előlegelszámolónak vagy számvitelért felelős tisztviselőnek, vagy magának a felperesnek a feladata volt a nem támogatható összegek visszatérítése, és a kedvezményezett ország képviselője, azaz az engedélyezésre jogosult nemzeti tisztviselő csupán abban az esetben lehetett köteles ezen összegek visszatérítésére, ha ilyen személyek kijelölésére nem került sor, és az eredeti támogatás kifizetését megelőzően ezen összeget bankgaranciával nem fedezték.

87

Ebből következik, hogy a programbecslés 4.14. cikkének megfelelően a felperes a programbecslés elkészítésével egyoldalú kötelezettséget vállalt a Bizottság által esetlegesen megállapított nem támogatható kiadások visszatérítésére. Ily módon a Bizottság helytállóan tekintette őt a vitatott követelés kötelezettjének.

88

E megállapítást nem kérdőjelezi meg az útmutató 2.5 és 4.1.5 pontja, amelyek sorrendben úgy rendelkeznek, hogy „bármilyen terjedelműek legyenek is az átruházott hatáskörök és feladatkörök, a Bizottsággal szemben a programbecslés végrehajtásával kapcsolatban fennálló pénzügyi felelősség […] mindig a kedvezményezett ország(ok) érintett képviselőjét terheli”, valamint hogy „beszedési utalvány kiállítása esetén a kedvezményezett ország(ok) érintett képviselőjének feladata gondoskodni az esedékes összeg tényleges visszatérítéséről”.

89

A programbecslés 4. pontjának bevezető bekezdéséből ugyanis kitűnik, hogy az e pontban kifejtettek az útmutató programbecslésre vonatkozó rendelkezéseinek pontosítását és kiegészítését szolgálták, így ezekre a szervezetek programbecslés különös rendelkezéseiben megállapított pénzügyi felelősségének vitatása céljából nem lehet hivatkozni.

90

Hasonlóképpen, mivel a finanszírozási megállapodást olyan programok és projektek egészére kellett alkalmazni, amelyek nem feltétlenül magánjogi szervezetek közvetett decentralizált kezelésében vannak, arra a felperes által a programbecslésben vállalt külön kötelezettségvállalások megcáfolása céljából nem lehet hivatkozni.

91

Végül nem lehet helyt adni a felperes azon érvének, amely szerint a programbecslés alapján nem támogathatónak minősített összegek nem a költségeinek fedezését szolgálták, illetve nem haszonkulcsával kapcsolatban merültek fel. Amint a tizedik EFA‑ra alkalmazandó pénzügyi szabályzat 65. cikkének (2) bekezdéséből kitűnik, a beszámítás útján történő beszedés „bármely adóssal szembeni követelésre” vonatkozóan érvényesíthető. Így tehát az a Bizottság által az EFA‑források kezelése keretében nyújtott valamennyi pénzügyi támogatással szemben érvényesíthető, legyen szó akár az adós költségeinek, díjazásának vagy haszonkulcsának fedezése céljából folyósított összegekről.

92

A fentiek összességére tekintettel az első jogalapot el kell utasítani.

93

Harmadik jogalapjában a felperes egyrészről azt állítja, hogy a Bizottság nem gyakorolta a kilencedik EFA‑ra alkalmazandó pénzügyi szabályzatnak a követelések megállapítására és beszedésére vonatkozó – az útmutatóval összefüggésben értelmezett – rendelkezései által ráruházott mérlegelési jogkört, mivel az ellenőr megállapításának jóváhagyására szorítkozott, és a programbecslésre vonatkozó ellenőrzési jelentés elkészítését követően önálló határozatot nem fogadott el.

94

Másrészről a felperes arra hivatkozik, hogy a Bizottság megsértette az arányosság elvét azáltal, hogy nem vont mérleget a követelés súlya és a szolgáltatási szerződés értéke között, továbbá nem vette figyelembe azt, hogy a szolgáltatási szerződés szankciókat írt elő arra az esetre, ha a felperes nem tenne eleget a szerződés alapján fennálló kötelezettségeinek. Arra hivatkozik, hogy a Bizottság azt a tényt is figyelmen kívül hagyta, hogy a nem támogathatónak minősített kiadások különböző végső kedvezményezetteknél merültek fel, amelyeket részükre továbbutalt, és a vitatott követelés eléri az említett kedvezményezetteknek általa kifizetett összegek 97%‑át.

95

A Bizottság vitatja a felperes érveit. Úgy véli, hogy a programbecslésre vonatkozó ellenőrzési jelentés helytálló és érvekkel megfelelően alátámasztott volt, így azt – további felesleges észrevételeket mellőzve – elfogadhatta. Ami a szolgáltatási szerződés értékével kapcsolatos elemek figyelembevételét, valamint az e szerződés által kilátásba helyezett szankciókat illeti, emlékeztet arra, hogy az említett szerződés és a programbecslés két különálló dokumentumnak tekintendő.

96

Ötödik jogalapjában a felperes azt állítja, hogy a Bizottság nyilvánvaló mérlegelési hibákat követett el, többek között azáltal, hogy a programbecslésre vonatkozó ellenőrzési jelentés 1., 2. és 8. számú pénzügyi megállapításait jóváhagyta.

97

E tekintetben pontosítani szükséges, hogy az említett ellenőrzési jelentés „A költségvetési tételek túllépése a végrehajtás során” elnevezésű 1. számú pénzügyi megállapításában az ellenőr 200779,27 euró összegben jelölte meg a nem támogatható kiadásokat amiatt, hogy a programbecslés költségvetésének több fejezetén belül is túllépésre került sor annak következtében, hogy a felperes által eredetileg helytelenül osztályozott kiadásokat átcsoportosították.

98

A „Támogatási szerződésekkel összefüggésben az 1. számú függelék meghatározott időszakot követően felmerülő kiadások” elnevezésű 2. számú pénzügyi megállapításban az ellenőr úgy ítélte meg, hogy a különféle támogatási szerződések 2. számú függelékei végrehajtásának időszakában felmerült 312265,42 euró összegű kiadások nem voltak támogathatók, mivel nem állt fenn folytonosság az 1. számú függelékek lejárata (2012. január 24. és 2012. április 16. között) és a 2. számú függelékek életbelépése (2012. május 23.) között.

99

„A szerződéses időszakon kívül felmerült kiadások” elnevezésű 8. számú pénzügyi megállapításban az ellenőr azt a következtetést vonta le, hogy egyes kiadások, összesen 32585 euró értékben a programbecslés lejáratát követően merültek fel, ennélfogva nem támogathatók.

100

Az 1. számú pénzügyi megállapítással kapcsolatban a felperes arra hivatkozik, hogy az útmutató 3.5.2. pontja, a finanszírozási megállapodás I. mellékletének 2.1. cikke és a programbecslés 4.12. cikke csupán arra adott lehetőséget, hogy a költségvetés fő fejezetei között vagy az adott fő fejezeten belül csoportosítsanak át összegeket, így a költségvetési alfejezetek között átcsoportosítást nem lehetett végrehajtani. Egyes átcsoportosított összegek tekintetében az ellenőr nem szolgált megfelelő indokolással. Ezenkívül a felperes azt állítja, hogy a 390000. sz. költségvetési tételben található összegnek a 177000. sz. költségvetési tételbe való ellenőr általi átsorolása folytán kénytelen volt egyrészt azon költségeket viselni, amelyek az első két pénzügyi garanciának a tervezett időszakon túli fenntartásával kapcsolatban merültek fel, másrészt egy harmadik pénzügyi garanciaszerződést kötni.

101

A Bizottság arra hivatkozik, hogy a programbecslés költségvetését úgy kell tekinteni, mint az azt alkotó elemek összességét, és az ellenőr által elvégzett számviteli átsorolások és kiigazítások az előirányzott kiadásokat alátámasztó eredeti dokumentumok szigorú átvizsgálása alapján történtek.

102

A 2. számú pénzügyi megállapítással kapcsolatban a felperes elismeri, hogy a támogatási szerződések 1. számú függelékével érintett időszak vége és a 2. számú függelék időszakának kezdete között nincs folytonosság. Mindazonáltal lényegében azt rója fel a Bizottságnak, hogy a támogatási szerződések függelékeinek visszamenőleges hatályát nem biztosította, amelyet pedig a szolgáltatási szerződés 2. függelékére vonatkozóan engedélyezett az említett szerződési függelék megkötésével kapcsolatban felmerült saját késedelmének orvoslásaként, mindezzel arra kényszerítve őt, hogy feladatát szerződés hiányában lássa elé 2012. január 1. és február 10. között.

103

A Bizottság arra hivatkozik, hogy az Európai Unión kívüli tevékenységek keretében megkötött támogatási szerződésekre alkalmazandó általános szerződési feltételek 11. és 14.1. cikkének megfelelően – amely feltételeket a programbecslés is átvette, illetve azokat minden támogatási szerződés mellékletében tartalmazta – a szóban forgó tevékenységek végrehajtásának időszaka jogszerűen nem hosszabbítható meg.

104

A 8. számú pénzügyi megállapítást illetően a felperes arra hivatkozik, hogy a felmerült kiadások a programbecslés időszaka alatt nyújtott szolgáltatásokhoz, vagyis az operatív időszak záró időpontja, 2012. június 30. előtti monitoringtevékenységekhez, és a támogatási szerződések keretében elvégzett munkálatok felülvizsgálatához kapcsolódnak.

105

A Bizottság azt állítja, hogy a felperes nem hivatkozhat arra, hogy a kérdéses szolgáltatásokat teljes egészében teljesítette, anélkül hogy az előírt határidőben ne nyújtaná be az e szolgáltatásokra vonatkozó zárójelentéseket és megállapításának alátámasztására ne szolgálna bizonyítékokkal.

106

Emlékeztetni kell arra, hogy az uniós forrásokkal való hatékony és eredményes pénzgazdálkodás elvét a kilencedik EFA‑ra alkalmazandó pénzügyi szabályzat 4. cikke és a tizedik EFA‑ra alkalmazandó pénzügyi szabályzat 6. cikkének d) pontja rögzíti. Amint az az utóbb említett rendelet 11. cikkéből kitűnik, ezen elv a gazdaságosság, a hatékonyság és az eredményesség elvét is magában foglalja.

107

A Bizottság azon kötelezettsége, hogy az EUMSZ 317. cikknek megfelelően gondoskodjon az uniós forrásoknak a hatékony pénzgazdálkodás alapelveivel összhangban történő felhasználásáról, és az uniós támogatásokat érintő csalások elleni küzdelem szükségessége alapvető fontossággal ruházzák fel a pénzügyi feltételekkel kapcsolatos kötelezettségvállalásokat (2010. június 17‑iCEVA kontra Bizottság, T‑428/07 és T‑455/07, EU:T:2010:240, 126. pont).

108

Ebből következik, hogy a jelen ügyben a felperes arra vonatkozó kötelezettsége, hogy a projekt végrehajtásának időszakában felmerült kiadásokat a programbecslésben, az útmutatóban és a finanszírozási megállapodásban foglalt követelményeknek megfelelően ismertesse, alapvető fontosságú kötelezettségvállalásnak minősült, amely lehetővé teszi a Bizottság számára, hogy olyan információk birtokába jusson, amelyek ahhoz szükségesek, hogy megvizsgálja: az átutalt támogatások finanszírozhatók voltak‑e az EFA keretében, és adott esetben a megállapított követelések beszedését írja elő.

109

A hatékony és eredményes pénzgazdálkodás, és különösen az hatékonyság elvére tekintettel egyébként nem róható fel a Bizottságnak az, hogy a programbecslésre vonatkozó ellenőrzési jelentés megállapításaira támaszkodott azon követelések érvényesítése során, amelyeknek támogatóként jogosultja volt, mivel ezeket helytállónak és igazoltnak találta.

110

E megállapítással szemben a tizedik EFA‑ra alkalmazandó pénzügyi szabályzat 63. cikkének (1) bekezdéséből, és 65. cikkének (2) bekezdéséből az tűnik ki, hogy a Bizottság által kijelölt, engedélyezésre jogosult illetékes képviselő feladata a tartozás valódiságának és összegének, valamint az esedékességére vonatkozó feltételeknek az ellenőrzése, továbbá a követelés összegét törölheti vagy kiigazíthatja.

111

Ennélfogva a követelésbehajtás során gyakorolt mérlegelési jogkörét illetően a Bizottság nem vonhatja ki magát a bírósági felülvizsgálat alól. Ha ez lenne a helyzet, a Bizottság engedélyezésre jogosult, hatáskörrel rendelkező képviselőjének mérlegelési mozgástere a gyakorlatban az uniós bírósági felülvizsgálatot kizáró, kvázi önkényes hatáskörré fejlődne (lásd ebben az értelemben: 2011. július 13‑iGörögország kontra Bizottság ítélet, T‑81/09, nem tették közzé, EU:T:2011:366, 142. pont).

112

E megállapítások fényében kell megvizsgálni, hogy a tizedik EFA‑ra alkalmazandó pénzügyi szabályzat rendelkezései szerinti önálló és megfelelő értékelés elvégzésére került‑e sor, és adott esetben a Bizottság helytállóan állapította‑e meg, hogy a felperes által elkövetett pénzügyi szabálytalanságok kellően súlyosak ahhoz, hogy – az arányosság elvét figyelembe véve – szükségessé tegyék a programbecslésre vonatkozó ellenőrzési jelentésben nem támogathatóként megjelölt kiadások összességének visszatérítését.

113

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az ítélkezési gyakorlat értelmében az arányosság elve megköveteli, hogy az uniós intézmények aktusai ne haladják meg a szóban forgó szabályozás által kitűzött, jogos cél elérésére alkalmas és ahhoz szükséges mértéket, mivel több megfelelő intézkedés közül a kevésbé korlátozó jellegűt kell választani, és az okozott kellemetlenségek nem lehetnek aránytalanok az elérendő célhoz képest (lásd: 2016. február 26‑iBodson és társai kontra BEI ítélet, T‑240/14 P, EU:T:2016:104, 116. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

114

A jelen ügyben azt kell mérlegelni, hogy a beszámítási határozatok, amennyiben azok a – többek között – a programbecslésre vonatkozó ellenőrzési jelentés 1., 2. és 8. számú megállapításai alapján nem támogatható kiadásokból összeadódó vitatott követelésen alapulnak, nem haladták‑e meg a hatékony és eredményes pénzgazdálkodás és az uniós támogatásokat érintő csalások elleni küzdelem fenti 105. és 106. pontban említett célkitűzéseinek eléréséhez szükséges mértéket.

115

Először is, az ellenőrzési jelentés 1. számú pénzügyi megállapításával kapcsolatban meg kell állapítani, hogy a felperes azon érve, mely szerint a bankgarancia összes költségét, és egyéb, a költségvetésben szereplő támogatásokkal és garanciákkal kapcsolatos költséget neki kellett viselnie, téves állításokon alapul. Ugyanis az az átcsoportosítás, amelyet az ellenőr a „Támogatások és garanciák egyéb költségei” elnevezésű 177000. sz. költségvetési tétel tekintetében végrehajtott, abból állt, hogy 53279,17 eurót levont onnan, így annak teljes végrehajtható összege a kiigazítást követően 2672,17 euró lett. Az ellenőr kiigazításából eredően semmilyen nem támogatható kiadás nem terhelte tehát a felperest a 177000. sz. költségvetési tétel alapján.

116

[A 2018. október 3‑i végzéssel kijavítva] Végeredményben az ellenőr által a különböző költségvetési tételekben végzett kiigazítások 80988,96 euró összegű nem támogatható kiadás azonosításához vezettek, azáltal, hogy a költségvetés egyes alfejezeteit megemelték vagy azok túllépését eredményezték (a 250000., 320000., 340000,. 350000., 370000,. 112000. és 172000. sz. költségvetési tételek esetében). Mindazonáltal, ami a költségvetés egyéb alfejezeteit illeti, az ellenőr által végzett átcsoportosítás mérsékelte (a 154000., 174000. és 360000. sz. tételek esetében), vagy akár meg is szüntette (a 152000., 156000., 177000. és 390000. sz. tételek esetében) a költségvetés túllépését.

117

Az ellenőr által végzett kiigazítást követően 50554,74 euró került tehát levonásra a programbecslés végleges költségvetésének végrehajtása során a felperesnek betudhatóan felmerült költségvetési túllépés teljes összegéből. Ennélfogva az ellenőr által elvégzett átcsoportosítás mindössze 30434,22 euró összeget jelent (80988,96 euró és 50554,74 euró különbözetének felel meg) a 200779,27 eurós teljes összegből, amely az 1. számú pénzügyi megállapítás keretében nem támogathatóként azonosított összes kiadásnak felel meg.

118

Ebből következik, hogy a Bizottságnak nem róható fel, hogy jóváhagyta az ellenőr kiigazításait, mivel ezek csak kis részét jelentették a felperesnek betudható költségvetési túllépéseknek megfelelő teljes összegnek, amelynek sem fennállását, sem mértékét nem vitatta a felperes. Ezenkívül e kiigazításokat az ellenőr a felperes által a helyszínen bemutatott iratok és számlák alapján végezte el, a Bizottság tehát semmi esetre nem volt olyan helyzetben, hogy az egyes költségvetési tételekben előirányzandó összegek részleteibe menő saját vizsgálatot végezzen el.

119

Ennélfogva a Bizottság nem sértette meg az arányosság elvét azáltal, hogy jóváhagyta az említett ellenőrzési jelentés 1. számú pénzügyi megállapítását. Egyébiránt az sem róható fel neki, hogy az ellenőr megállapításait nem értékelte önálló mérlegelés keretében, mivel az ellenőr által figyelembe vett iratok összessége nem állt rendelkezésére.

120

Hasonlóképpen, az ellenőrzési jelentés 8. számú pénzügyi megállapításával kapcsolatban meg kell állapítani, hogy mivel a felperes nem tudta a teljesített szolgáltatásokra vonatkozó zárójelentéseket a szerződéses időszak lezárultáig a Bizottsághoz benyújtani, és csupán a programbecslés lejáratát követően kiállított számlákkal rendelkezett, nem szolgáltatott semmiféle bizonyítékot arra nézve, hogy a Bizottság nyilvánvaló mérlegelési hibát követett volna el vagy megsértette volna az arányosság elvét.

121

Ezzel szemben az ellenőrzési jelentés 2. számú pénzügyi megállapításával kapcsolatban meg kell állapítani, hogy – amint arra a felperes beadványaiban és a tárgyalás során is helytállóan hivatkozott – a Bizottság nem vette figyelembe azt a körülményt, hogy a szolgáltatási szerződés 2. sz. függelékének megkötésére szintén késedelemmel, a 2012. január 1. és február 10. közötti időszakot követően került sor.

122

E tekintetben pontosítani szükséges, hogy a Bizottság egy képviselője által a felperesnek címzett 2012. január 23‑i elektronikus levélből – amelyet a keresetlevélhez csatoltak – kitűnik, hogy ebben az időpontban a szolgáltatási szerződés meghosszabbításának jóváhagyására még mindig nem került sor. Ebben az elektronikus levélben a Bizottság képviselője, az Európai Unió Bissau‑guineai küldöttségének politikai ügyekért és a médiával való kapcsolattartásért felelős attaséja sajnálatát fejezte ki a késedelem miatt, és biztosította a felperest arról, hogy az említett szerződés visszamenőleges hatályú meghosszabbítása „nem kérdéses”.

123

Ebből következik, hogy az ellenőrzési jelentés 2. pénzügyi megállapításában megjelölt kiadások beszedésének elrendelésével a Bizottság lényegében elutasította azt, hogy a támogatási szerződések függelékeire is kiterjessze a visszaható hatályú alkalmazás lehetőségét, amelyet a szolgáltatási szerződés függeléke esetében biztosított, saját, a maghosszabbítás során tanúsított késedelmének tudatában.

124

Ezen elutasítás jogszerűen alapulhat az Európai Unió külső fellépéseinek keretében megkötött támogatási szerződésekre alkalmazandó általános szerződési feltételek szövegén, amennyiben egyrészről, az említett általános szerződési feltételek 11.1. cikke alapján a támogatási szerződések teljesítési időszakának meghosszabbítását a támogatás kedvezményezettjének kell kérelmeznie a 9. cikknek megfelelően, amely azt írja elő, hogy „a [támogatási] szerződés csak teljesítési időtartama alatt módosítható”, másrészről pedig ugyanezen általános szerződési feltételek 14.1. cikke alapján kizárólag „a tevékenység végrehajtási időszakában” ténylegesen felmerült költségeket lehet támogathatónak minősíteni.

125

Ezen elutasítás ugyanakkor sértheti az arányosság elvét, mivel 2012. január 23‑i elektronikus levelében a Bizottság képviselője kifejezetten bátorította a felperest arra, hogy a program végéig folytassa hatékony együttműködését, és dicsérte, hogy „minden akadály és viszontagság ellenére” kitart.

126

E körülmények között, mivel a projekt végrehajtása végső soron a programbecslés rendelkezései, különösen 1.5.4.3. pontja alapján azon alapult, hogy a felperes támogatásokat biztosított a végső kedvezményezettek részére, a projekt végrehajtása nem tudott tovább folyni a szolgáltatási szerződés függelékének visszamenőleges hatályára vonatkozóan a Bizottság által nyújtott biztosítékoknak megfelelően, anélkül hogy a felperes a maga részéről ne biztosította volna a támogatási szerződések teljesítésének folytonosságát.

127

E tekintetben ezenfelül még meg kell állapítani, hogy a 2. számú pénzügyi megállapítás alapján nem támogatható kiadások összesen 312265,42 euró összeget jelentenek, amely összeg a vitatott követelés felének felel meg, és azon végső kedvezményezetteknek került folyósításra, akikkel a felperes a támogatási szerződéseket megkötötte.

128

Mindezeket figyelembe véve, a jelen ügyben egyrészt nem történt az uniós forrásokat érintő csalás, másrészről e tekintetben nem sérült jelentős mértékben az Unió ahhoz fűződő érdeke, hogy a hatékony és eredményes pénzgazdálkodás elvének tiszteletben tartását biztosítsa.

129

Ebből következik, hogy a Bizottságnak a jelen ügy sajátos körülményeire és különösen a szolgáltatási szerződés függelékének megkötése során felmerülő, neki betudható késedelemre, valamint a beszedési határozatnak a felperesre gyakorolt következményeire tekintettel, az ellenőrzési jelentés 2. számú pénzügyi megállapítása során tett ellenőri következtetéseket illetően a beszedési aktus aránytalanságát kellett volna megállapítania.

130

Másodlagosan a Törvényszék emlékeztet arra, hogy ha olyan jogi aktusokról vagy határozatokról van szó, amelyek kidolgozása több szakaszban, többek között valamely belső eljárás végén történik, főszabály szerint csak azok az intézkedések minősülnek megtámadható aktusnak, amelyek ezen eljárás végén véglegesen meghatározzák az intézmény álláspontját, kizárva az olyan közbenső intézkedéseket, amelyeknek célja csupán a végleges határozat előkészítése (lásd: 2010. február 8‑iAlisei kontra Bizottság végzés, T‑481/08, EU:T:2010:32, 48. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

131

Amint arra a felperes a tárgyalás során helytállóan hivatkozott, az ellenőrzési jelentés nem minősül megtámadható aktusnak. Az ellenőrzési jelentés csak megállapítja a már megtörtént esetleges szabálytalanságot, valamint az abból következő követeléseket, nem módosítja tehát semmiben e követelések adósának jogi helyzetét (lásd ebben az értelemben: 2010. február 8‑iAlisei kontra Bizottság végzés, T‑481/08, EU:T:2010:32, 67. pont).

132

Éppen ezen indoknál fogva, amint az a fenti 107. pontból és az ítélkezési gyakorlatból is kitűnik, (lásd ebben az értelemben: 2010. február 8‑iAlisei kontra Bizottság végzés, T‑481/08, EU:T:2010:32, 53. pont) a Bizottság csak abban az esetben támaszkodhat az álláspontját véglegesen rögzítő beszedési aktus meghozatalának során egy ellenőrzés megállapításaira, ha azokat helytállónak és igazoltnak találja. Ebben az összefüggésben nem mellőzheti – ahogyan azt a jelen ügyben tette – az ellenőrzési jelentés megállapításainak az arányosság elvére tekintettel való értékelését.

133

Ennélfogva helyt kell adni a harmadik és ötödik jogalapnak, kizárólag a programbecslésre vonatkozó ellenőrzési jelentés 2. számú pénzügyi megállapítást érintő részeik tekintetében.

134

A felperes lényegében arra hivatkozik, hogy a Bizottság nem tartotta tiszteletben az Európai Unió Alapjogi Chartájának (a továbbiakban: Charta) 41. cikkében foglalt eljárási garanciákat.

135

Először is a felperes előadja, hogy a Bizottság nem közölte azokat az okokat, amelyek miatt a felperes 2014. november 7‑i levelében és 2014. december 14‑i elektronikus levelében ismertetett részletes észrevételeit követően is fenntartotta a 2014. október 29‑i levelében kifejtett álláspontját.

136

Másodszor, a felperes azt rója fel a Bizottságnak, hogy mindössze kétoldalas választ adott 2015. május 6‑i levelére, holott abban hét oldalon keresztül fejtette ki részletes érvelését. Hozzáfűzi, hogy az említett választ csupán 2015. október 2‑án, azaz öt hónappal később postázták, ez alatt az idő alatt bizonytalanságban tartva őt. Ez utóbbi levélben, egyebek között azt is jelezték, hogy „további vizsgálatok” vannak folyamatban, ami azt jelentette, hogy a Bizottság tovább folytatja az iratok vizsgálatát.

137

Harmadszor, a felperes azt állítja, hogy az ellenőrzési jelentést, különösen annak 1. számú pénzügyi megállapítását nem látták el megfelelő indokolással. Úgy véli, hogy nem volt olyan helyzetben, hogy felfogja e megállapítás és a megtámadott határozatok jelentőségét, és éljen a meghallgatáshoz való jogával.

138

A Bizottság arra hivatkozik, hogy a felperesnek a vitatott követelés megállapításához és a felperes követeléseivel szembeni beszámításához vezető eljárás lebonyolításával kapcsolatban tett észrevételei tévesek. E tekintetben megjegyzi, hogy a felperes 2014. november 7‑i levelében és 2014. december 14‑i elektronikus levelében az általa 2014. október 29‑én küldött levélre válaszol, amelyben ismertette azon szándékát, hogy az említett követelést behajtja és felhívta a felperest észrevételei megtételére.

139

A Bizottság szerint a felperes nem terjeszt elő semmilyen bizonyítékot arra nézve, hogy a 2015. október 2‑i levél ne adott volna megfelelő választ a 2015. május 6‑án tett észrevételeire. Ezenkívül a „további folyamatban lévő vizsgálatokra” vonatkozó utalás kizárólag azon eshetőség lefedését célozta, ha olyan új indokok merülnének fel, amelyek az ügy újbóli vizsgálatát tennék szükségessé.

140

Emlékeztetni kell arra, hogy a Charta 41. cikkének (1)bekezdése szerint „[m]indenkinek joga van ahhoz, hogy ügyeit az Unió intézményei, szervei és hivatalai részrehajlás nélkül, tisztességes módon és észszerű határidőn belül intézzék”. A Charta 41. cikke (2) bekezdésének a) pontja szerint e jog magában foglalja többek között „mindenkinek a jogát arra, hogy az őt hátrányosan érintő egyedi intézkedések meghozatala előtt meghallgassák”.

141

A Bíróság állandó ítélkezési gyakorlatának megfelelően, a védelemhez való jog tiszteletben tartása megköveteli, hogy azoknak a határozatoknak a címzettjeit, amelyek e címzettek érdekeit érezhetően érintik, olyan helyzetbe kell hozni, hogy álláspontjukat alkalmas módon kinyilváníthassák (lásd: 2000. szeptember 21‑iMediocurso kontra Bizottság ítélet, C‑462/98 P, EU:C:2000:480, 36. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat és 2013. szeptember 26‑iTexdata Software, C‑418/11, EU:C:2013:588, 83. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

142

A jelen ügyben a Bizottság 2014. október 29‑i levelében felhívta a felperest arra, hogy a levél kézhezvételétől számított két héten belül tegye meg észrevételeit a vitatott követelés beszedésére vonatkozó szándékával kapcsolatosan. A felperesnek 2014. november 7‑én, december 14‑én, valamint 2015. május 6‑án és június 22‑én négy levél Bizottságnak való megküldésére is alkalma nyílt a megtámadott határozatok elfogadása előtt. Egyébiránt a Bizottság észszerű időt hagyott a felperes 2015. május 6‑i levele és a megtámadott határozatok elfogadása, azaz 2015. augusztus 25. között.

143

Ebből következik, hogy a felperesnek a megtámadott határozatok elfogadását megelőzően lehetősége volt álláspontjának alkalmas módon való kinyilvánítására, ezáltal a meghallgatáshoz való jogának gyakorlására.

144

E következtetés nem vonható kétségbe azon körülmény alapján, hogy a felperes csupán a megtámadott határozatok elfogadását követően kapott választ 2015. május 6‑i levelére.

145

A meghallgatáshoz való jog ugyanis nem foglalja magában a megtámadott határozatok kibocsátója és azok címzettjei közötti kontradiktórius vitához való jogot, viszont mindenki számára biztosítja azt a lehetőséget, hogy hasznos és hatékony módon ismertethesse álláspontját a közigazgatási eljárásban, és minden olyan határozat elfogadása előtt, amely az érdekeit hátrányosan érintheti (lásd ebben az értelemben: 2014. december 11‑iBoudjlida ítélet, C‑249/13, EU:C:2014:2431, 36. pont, és 2017. február 9‑iM. ítélet, C‑560/14, EU:C:2017:101, 25. és 31. pont).

146

A fent kifejtettek összességére tekintettel, meg kell állapítani, hogy a Bizottság nem sértette meg a felperesnek a Charta 41. cikke (2) bekezdésében foglalt meghallgatáshoz való jogát.

147

Egyébiránt, a felperes azon érveivel kapcsolatban, amelyekben arra hivatkozik, hogy a Bizottság mindössze kétoldalas választ adott 2015. május 6‑i levelére és a 2014. november 7‑i és december 14‑i részletes magyarázataira tömören válaszolt, azok inkább a Bizottságnak a Charta 41. cikk (2) bekezdésében, valamint az EUMSZ 296. cikkben foglalt indokolási kötelezettségét érintő vizsgálat körébe tartoznak.

148

E tekintetben az ítélkezési gyakorlatból kitűnik, hogy az EUMSZ 296. cikk második albekezdésében megkövetelt indokolásnak világosan és egyértelműen kell megjelenítenie az azt meghozó intézmény érvelését, oly módon, amely lehetővé teszi az érintettek számára a meghozott intézkedés igazolásának megismerését és az illetékes bíróságnak a felülvizsgálat gyakorlását (lásd ebben az értelemben: 1998. április 2‑iBizottság kontra Sytraval és Brink's France, C‑367/95 P, EU:C:1998:154, 63. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

149

Az egyedi határozatokkal kapcsolatosan az ilyen határozat indokolására vonatkozó kötelezettség célja – a bírósági felülvizsgálat lehetővé tételén felül – az érintett részére elegendő tájékoztatás nyújtása annak eldöntéséhez, hogy a határozat adott esetben szenved‑e valamely, az érvényességének vitatását lehetővé tévő hibában (lásd: 2011. szeptember 29‑iElf Aquitaine kontra Bizottság ítélet, C‑521/09 P, EU:C:2011:620, 148. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

150

A jelen ügyben mindazonáltal a felperes nem támaszkodhat kizárólag arra, hogy a Bizottság milyen hosszan válaszolt 2015. május 6‑i levelére, mivel ez önmagában nem releváns elem az EUMSZ 296. cikk második bekezdése értelmében vett indokolási kötelezettség megsértésének megállapítása szempontjából. Ezenkívül a felperes nem hagyhatja figyelmen kívül azt a – megtámadott határozatokból világosan kitűnő – körülményt, hogy a Bizottság érvelését a programbecslésre vonatkozó ellenőrzési jelentésre alapította, amelyet a pénzügyi ellenőr magyarázataival együtt a felperes tudomására hoztak.

151

Mindenesetre a felperes nem állíthatja, hogy részletes magyarázatokkal szolgált volna 2014. november 7‑i levelében és 2014. december 14‑i elektronikus levelében, mivel ez utóbbiból világosan kitűnik, hogy abban a felperes mindenekelőtt azt kérte, hogy a szolgáltatási szerződésnek az egyezség útján történő vitarendezésre vonatkozó 40. pontját a vitatott követelésre is alkalmazni lehessen. Mindössze arra hivatkozott, hogy az ellenőrzési jelentés megállapításai „tévesek, jogilag elfogadhatatlanok, részrehajlók és egyoldalú megfontolásokon alapulnak”, anélkül hogy további bizonyítékokat vagy érveket előterjesztett volna.

152

Így tehát a Bizottság helytállóan vélte úgy, hogy a szóban forgó levelek és elektronikus levelek megküldését követően is fenntarthatja álláspontját, anélkül hogy a felperes számára további indokolással szolgálna.

153

Következésképpen a negyedik jogalapot el kell utasítani.

154

[A 2018. október 3‑i végzéssel kijavítva] A felperes második jogalapjában, amelyet a vitatott követelés összegének visszatérítésére irányuló kérelem alátámasztásául terjesztett elő, arra hivatkozik, hogy mivel a megtámadott határozatoknak nem volt jogalapjuk és ezek következtében a Bizottság vagyona 624388,73 euróval – azaz a 607096,08 eurós vitatott követelés kamatokkal növelt összegével – gyarapodott, e jogalap nélküli gazdagodáshoz köthető összeg visszatérítését megalapozottan kéri.

155

A Bizottság állítása szerint bizonyította, hogy a vitatott követelés szilárd jogalapra épül és a felperesnek tudható be. Azt állítja, hogy ily módon a jogalap nélküli gazdagodás tilalma elvének megsértésére a jelen ügyben nem lehet hivatkozni.

156

A következetes ítélkezési gyakorlat alapján az Unió jogalap nélküli gazdagodására alapított visszatérítés iránti keresetnek csak akkor lehet helyt adni, ha az tartalmazza az Unió érvényes jogalap nélküli gazdagodásának és a kérelmező vagyona ehhez kapcsolódó csökkenésének bizonyítékát (lásd: 2011. július 28‑iAgrana Zucker ítélet, C‑309/10, EU:C:2011:531, 53. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

157

A tagállamok jogában közös általános elvek szerint ugyanis ahhoz, hogy a gazdagodott személytől a megtérítés követelése megalapozott legyen, az szükséges, hogy az adott gazdagodásnak ne legyen semmilyen jogalapja (lásd ebben az értelemben: 2008. december 16‑iMasdar [UK] kontra Bizottság ítélet, C‑47/07 P, EU:C:2008:726, 44–46. és 49. pont).

158

A jelen ügyben nem állapítható meg, hogy a követelés Bizottság általi beszámításának nincs jogalapja, mivel, amint az az első jogalap fenti elemzéséből kitűnik, a megtámadott határozatokat a tizedik EFA‑ra alkalmazandó pénzügyi szabályzat és a 966/2012 rendelet rendelkezései alapján fogadták el. Ezenkívül a felperes a programbecslés keretében egyoldalú kötelezettséget vállalt az EFA‑finanszírozásból nem támogatható kiadásoknak a Bizottság részére történő visszatérítésére.

159

Ebből következik, hogy a Bizottság az Unió jogalap nélküli gazdagodása címén nem kötelezhető a programbecslésre vonatkozó ellenőrzési jelentésben megállapított nem támogatható kiadásokból álló vitatott követelés visszatérítésére.

160

Ezzel szemben a Bizottságnak le kell majd vonnia a megfelelő következtetéseket a beszámítási határozatoknak az arányosság elve megsértése miatti részleges megsemmisítése kapcsán.

161

Ennélfogva a második jogalapot, valamint a vitatott követelésnek az EKB által alkalmazott referencia‑kamatláb két százalékponttal növelt mértékének megfelelő késedelmi kamattal növelt összegének visszatérítésére irányuló kérelmeket el kell utasítani.

162

A felperes úgy véli, hogy nem vagyoni kárt szenvedett amiatt, hogy a 2015. május 6‑i levelére adott késedelmes bizottsági válasz bizonytalanságban tartotta, valamint a jóhírnevét ért sérelem okán. Arra hivatkozik, hogy a megtámadott határozatok gazdasági szereplőként és a Bizottsággal szokásosan együttműködő partnerként a legitimitását vonták kétségbe.

163

A Bizottság arra hivatkozik, hogy a felperes kártérítési kérelme pusztán jelképes és nem felel meg az EUMSZ 268. és EUMSZ 340. cikkben előírt három feltételnek, amelyek értelmében bizonyítani kell a Bizottságnak felróható magatartás jogellenességét, a kár tényleges bekövetkezését, valamint e magatartás és a hivatkozott kár közötti okozati összefüggés fennállását.

164

A nem vagyoni kár jelképes megtérítését illetően, az EUMSZ 340. cikk második albekezdéséből kitűnik, hogy az Unió szerződésen kívüli felelősségének megállapítása és a kártérítéshez való jog elismerése az intézménynek felrótt magatartás jogellenességére, a kár tényleges bekövetkezésére, valamint e magatartás és a hivatkozott kár közötti okozati összefüggésre vonatkozó feltételek együttes fennállásától függ. Az említett felelősség nem állapítható meg azon feltételek együttes fennállása nélkül, amelyeknek az EUMSZ 340. cikk második albekezdésében rögzített kártérítési kötelezettség alá van rendelve (lásd: 2014. december 11‑iHeli‑Flight kontra AESA ítélet, T‑102/13, EU:T:2014:1064, 116. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

165

Egyébiránt a jogellenes aktus megsemmisítése önmagában megfelelő és főszabályként elégséges jóvátételét jelentheti minden olyan nem vagyoni kárnak, amelyet ezen aktus okozhatott, feltéve hogy a felperes nem bizonyítja, hogy őt a megsemmisítést megalapozó jogsértéstől független és a megsemmisítéssel teljes mértékben nem helyrehozható nem vagyoni kár érte (lásd: 2017. szeptember 14‑iBodson és társai kontra BEI ítélet, T‑504/16 és T‑505/16, EU:T:2017:603, 77. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

166

[A 2018. október 3‑i végzéssel kijavítva] A jelen ügyben, a Bizottságnak felróható magatartás jogellenességét illetően először is rá kell mutatni, hogy a felperes nem hivatkozik más bizonyítékra, mint a megsemmisítés iránti kérelem alátámasztására előterjesztett jogalapokra, másodszor arra, hogy a Törvényszék kizárólag a harmadik és az ötödik jogalapnak adott részben helyt, harmadszor pedig arra, hogy a megtámadott határozatok megsemmisítése önmagában elégséges jóvátételt jelent a hivatkozott nem vagyoni kár ellentételezésére, mivel a felperes semmilyen bizonyítékot nem terjesztett elő, amely alapján a kártérítésre vonatkozó kérelem elutasítását megelőzően megállapítható lenne, hogy a megtámadott határozatok részleges megsemmisítését megalapozó jogsértéstől független nem vagyoni kár érte.

167

A fentiek összességére tekintettel, a kártérítésre vonatkozó kérelmeket el kell utasítani.

168

Az eljárási szabályzat 134. cikkének (3) bekezdése alapján részleges pernyertesség esetén mindegyik fél maga viseli saját költségeit.

169

A jelen ügyben, mivel a megtámadott határozatokat csupán részben szükséges megsemmisíteni, a Törvényszék úgy határoz, hogy mindegyik fél maga viseli saját költségeit.

A fenti indokok alapján

A TÖRVÉNYSZÉK (első tanács)

a következőképpen határozott: