1

A felperes, a Yieh United Steel Corp. Tajvanban székhellyel rendelkező társaság, amely többek között a rozsdamentes acélból készült, hidegen síkhengerelt termékek (a továbbiakban: érintett termék) gyártására és forgalmazására irányuló tevékenységet folytat.

2

Az érintett termék gyártásához a felperes olyan melegen hengerelt tekercseket használ alapanyagként, amelyeket vagy közvetlenül maga állít elő, vagy pedig a Lianzhong Stainless Steel Co. Ltd‑nél (a továbbiakban: LISCO), egy melegen hengerelt tekercsek gyártásával foglalkozó, Kínában székhellyel rendelkező kapcsolt társaságnál vásárol. Az érintett terméket a felperes az Európai Unióból származó megrendelők és a saját hazai piacán működő megrendelők részére értékesíti, amelyek magukban foglalják az érintett termék független downstream gyártóit és forgalmazóit, valamint a felperes kapcsolt downstream gyártóját, a Yieh Mau társaságot.

3

Az Eurofer, Association européenne de l’acier, ASBL (a továbbiakban: Eurofer) által 2014. május 13‑án benyújtott panaszt követően az Európai Bizottság az Európai Közösségben tagsággal nem rendelkező országokból érkező dömpingelt behozatallal szembeni védelemről szóló, 2009. november 30‑i 1225/2009/EK tanácsi rendelet ([HL 2009. L 343., 51. o.; helyesbítések: HL 2010. L 7., 22. o.; HL 2016. L 44., 20. o.]; e rendelet helyébe az Európai Unióban tagsággal nem rendelkező országokból érkező dömpingelt behozatallal szembeni védelemről szóló, 2016. június 8‑i (EU) 2016/1036 parlamenti és tanácsi rendelet [HL 2016. L 176., 21. o.] lépett; a továbbiakban: alaprendelet) alapján 2014. június 26‑án értesítést tett közzé a Kínai Népköztársaságból és Tajvanról származó, rozsdamentes acélból készült, hidegen síkhengerelt termékek behozatalára vonatkozó dömpingellenes eljárás megindításáról (HL 2014. C 196., 9. o.).

4

A dömpingre és a kárra vonatkozó vizsgálat a 2013. január 1‑je és december 31. közötti időszakot foglalta magában (a továbbiakban: vizsgálati időszak). A kár felmérése szempontjából releváns fejlemények vizsgálata a 2010. január 1‑jétől 2013. december 31‑ig tartó időszakra terjedt ki.

5

A felperes és a kapcsolt társaságai 2014. szeptember 22‑én benyújtották a Bizottsághoz a dömpingellenes kérdőívre vonatkozó válaszaikat. 2014. november 17‑től 20‑ig ellenőrző látogatásra került sor a felperes tajvani helyiségeiben.

6

A Bizottság 2015. március 24‑én elfogadta a Kínai Népköztársaságból és Tajvanról származó, rozsdamentes acélból készült, hidegen síkhengerelt termékek behozatalára vonatkozó ideiglenes dömpingellenes vám kivetéséről szóló, (EU) 2015/501 végrehajtási rendeletet (HL 2015. L 79., 23. o.; a továbbiakban: ideiglenes rendelet). Az ideiglenes rendelet 10,9%‑os ideiglenes dömpingellenes vámot vetett ki a felperes érintett termékére.

7

A Bizottság a 2015. március 25‑i levélben közölte a felperessel az ideiglenes ténymegállapításait, amelyekben kifejtette azokat az alapvető megfontolásokat és ténybeli elemeket, amelyek alapján úgy döntött, hogy ideiglenes dömpingellenes vámot vet ki (a továbbiakban: ideiglenes ténymegállapítások).

8

Az ideiglenes ténymegállapításokban a Bizottság érintette többek között azt a kérdést, hogy az érintett termék termelési költségeiből nem volt hajlandó levonni az újrahasznosított fémhulladék értékét, valamint azt a kérdést, hogy a rendes érték meghatározása szempontjából nem volt hajlandó figyelembe venni a felperes által az exportáló országban teljesített bizonyos eladásokat.

9

A felperes 2015. április 20‑án előterjesztette az ideiglenes ténymegállapításokra vonatkozó észrevételeit.

10

A Bizottság 2015. június 23‑án megküldte a felperesnek a végleges ténymegállapításait. A felperes 2015. július 3‑án a felperes előterjesztette az e ténymegállapításokra vonatkozó észrevételeit.

11

A Bizottság 2015. augusztus 26‑án elfogadta a Kínai Népköztársaságból és Tajvanról származó, rozsdamentes acélból készült, hidegen síkhengerelt termékek behozatalára vonatkozó végleges dömpingellenes vám kivetéséről szóló (EU) 2015/1429 végrehajtási rendeletet (HL 2015. L 224., 10. o., a továbbiakban: megtámadott rendelet), amely módosította az ideiglenes rendeletet, és 6,8%‑os dömpingellenes vámot vetett ki a többek között a felperes által gyártott érintett terméknek az Unióba történő behozatalára.

12

A Törvényszék Hivatalához 2015. október 27‑én benyújtott keresetlevelével a felperes előterjesztette a jelen keresetet.

13

A 2015. december 23‑i határozattal az ügyet a Törvényszék első tanácsának osztották ki.

14

A Törvényszék Hivatalához 2016. március 18‑án benyújtott beadványában az Eurofer kérte, hogy a Bizottság kérelmeinek támogatása céljából beavatkozhasson a jelen eljárásba.

15

A Törvényszék Hivatalához 2016. április 18‑án benyújtott beadványukban a felperes kérte a keresetlevélben, az ellenkérelemben és a válaszban foglalt bizonyos adatoknak az Eurofer tekintetében történő bizalmas kezelését, ha az az eljárásba beavatkozhat. A felperes mellékelte a kérelméhez az említett beadványok nem bizalmas változatát.

16

A Törvényszék Hivatalához 2016. május 19‑én benyújtott beadványában a Bizottság kérte a viszonválaszban foglalt bizonyos adatok bizalmas kezelését, és mellékelte a kérelméhez a viszonválasz nem bizalmas változatát.

17

A Törvényszék első tanácsának elnöke a 2016. július 20‑i végzésben megengedte az Eurofer beavatkozását. Mivel a felperes és a Bizottság a Törvényszék eljárási szabályzata 144. cikkének (2) bekezdése alapján kérte a fenti 15. és 16. pontban említett beadványokban foglalt bizonyos adatok bizalmas kezelését, e végzés az említett beadványok beavatkozó féllel való közlését ideiglenesen a felperes és a Bizottság által benyújtott nem bizalmas változatokra korlátozta, a beavatkozó fél által a bizalmas kezelés iránti kérelemre tett esetleges észrevételekre várva.

18

A Törvényszék Hivatalához 2016. augusztus 22‑én benyújtott beadványában a felperes kérte a viszonválaszban foglalt egyes adatoknak a beavatkozó fél tekintetében történő bizalmas kezelését, és mellékelte a kérelméhez a viszonválasz egységes szerkezetbe foglalt nem bizalmas változatát.

19

A Törvényszék Hivatalához 2016. szeptember 12‑én benyújtott beadványában a beavatkozó fél részben vitatta a keresetlevél, az ellenkérelem és a válasz bizalmas kezelése iránti kérelmet.

20

A 2016. október 6‑i határozattal az ügyet az eljárási szabályzat 27. cikkének (5) bekezdése alapján a Törvényszék második tanácsának osztották ki.

21

A Törvényszék Hivatalához 2017. január 9‑én benyújtott beadványában a felperes kérte a beavatkozási beadványra vonatkozó észrevételeiben foglalt bizonyos adatoknak a beavatkozó fél tekintetében történő bizalmas kezelését, és mellékelte a kérelméhez az említett észrevételek nem bizalmas változatát.

22

A Törvényszék Hivatalához 2017. április 1‑jén benyújtott beadványában a beavatkozó fél részben vitatta a felperes által a beavatkozási beadványra tett észrevételek bizalmas kezelése iránti kérelmet.

23

A 2017. szeptember 27‑iYieh United Steel kontra Bizottság végzésben (T‑607/15, nem tették közzé, EU:T:2017:698) a Törvényszék második tanácsának elnöke részben helyt adott a felperes és a Bizottság által előterjesztett bizalmas kezelés iránti kérelmeknek.

24

A Törvényszék Hivatalához 2018. március 20‑án benyújtott beadványában a felperes kérte a kiegészítő beavatkozási beadványra vonatkozó észrevételeiben foglalt bizonyos adatoknak a beavatkozó fél tekintetében történő bizalmas kezelését, és mellékelte a kérelméhez az említett észrevételek nem bizalmas változatát.

25

A Törvényszék Hivatalához 2018. május 23‑án benyújtott beadványában a felperes kérte, hogy a Törvényszék hallgassa meg a szóbeli észrevételeit.

26

A felperes azt kéri, hogy a Törvényszék:

27

A Bizottság és a beavatkozó fél azt kéri, hogy a Törvényszék:

28

Keresetének alátámasztása érdekében a felperes két jogalapra hivatkozik, amelyek közül az egyik az alaprendelet 2. cikke (3) és (5) bekezdésének (amelyek helyébe a 2016/1036 rendelet 2. cikkének (3) és (5) bekezdése lépett), a másik pedig az alaprendelet 2. cikke (1) és (2) bekezdésének (amelyek helyébe a 2016/1036 rendelet 2. cikkének (1) és (2) bekezdése lépett) megsértésén alapul.

29

A felperes azt állítja, hogy a Bizottság nyilvánvaló hibát követett el a tényállás értékelése során, amikor nem volt hajlandó helyt adni a felperes azon kérelmének, hogy az érintett termék termelési költségeiből vonja le az újrahasznosított fémhulladék értékét. A Bizottság indokolatlanul tagadta meg a felperes számviteli nyilvántartásainak és költségfelosztási módszereinek vizsgálatát, a Bizottság által elkövetett számítási hibát pedig nem fedi le a mérlegelési jogköre. E megtagadásnak az lett a következménye, hogy emelkedtek a felperes által viselt termelési költségek, valamint bővült azon terméktípusok köre, amelyek vonatkozásában a termelési költségeknél alacsonyabb áron teljesített eladások folytán a rendes értéket számtanilag kellett képezni, mindez pedig összességében magasabb rendes értékhez vezetett.

30

Először is, a Bizottság megsértette az alaprendelet 2. cikkének (5) bekezdését annak megtagadásával, hogy figyelembe vegye a felperes számviteli nyilvántartásait, valamint azt a költségfelosztási módszert, amelyet a felperes az érintett termék gyártása során a melegen hengerelt tekercsek vonatkozásában megállapított veszteségekre alkalmazott.

31

A felperes e tekintetben azt állítja, hogy a Bizottság állításaival ellentétben ő belefoglalta a hozamveszteséget az érintett termék termelési költségeire vonatkozó, a Bizottságnak bemutatott számításba. A felperes kiemeli, hogy az ideiglenes ténymegállapításokra vonatkozó azon észrevételeiben, amelyeket 2015. április 20‑án terjesztett elő, a kérdőívre adott válaszában bemutatott számviteli nyilvántartások alapján kifejtette, hogy mind az általa előállított tekercsek, mind pedig a kapcsolt szállítójánál, a LISCO‑nál vásárolt tekercsek vonatkozásában megfelelően belefoglalta a termelésiköltség‑táblázatába a termelési folyamat minden szakaszában felmerülő összes hozamveszteséget. Az alkalmazott módszer abból áll, hogy a termelési folyamat összes szakaszában felhasznált alapanyagok vonatkozásában azonosítani kell egy „egységenkénti hozamveszteséget” egy olyan arányszám formájában, amelyet nem az alapanyagok költségéhez kell hozzárendelni, hanem a soron következő termelési szakasz termelési költségeihez, amit „átállási költségnek” nevezünk. A hozamveszteség így nem anyagköltségként, hanem átállási költségként kerül elszámolásra. A termelési költségek felosztásának e módszere, amelyet „tömegtermelési költségszámítási rendszernek” neveznek, jól ismert, továbbá világszerte és Tajvanban is széles körben elfogadott számviteli technika az alaprendelet 2. cikkének (5) bekezdése értelmében, amit a felperes mind az ellenőrző látogatás során, mind pedig az ideiglenes ténymegállapításokra vonatkozó észrevételeiben elmagyarázott a Bizottságnak.

32

Azáltal, hogy figyelmen kívül hagyta az igazolt adatokat és a felperes költségfelosztási módszerét, továbbá nem volt hajlandó figyelembe venni azt, ahogyan a felperes a termelési költségeiben elszámolta a hozamveszteséget, a Bizottság a hozamveszteséggel kapcsolatban nyilvánvalóan téves következtetésre jutott.

33

A felperes azt állítja, hogy egyensúlyt kell tiszteletben tartani a Bizottság azon kötelezettsége között, hogy a vizsgálatot időben folytassa le, valamint a gazdasági szereplők ahhoz való, jogszabályok által védelemben részesített jogai között, hogy egy semleges és objektív vizsgálat során a valós adataikat vegyék figyelembe, továbbá hogy a vizsgálattal megbízott hatóság köteles a szóban forgó termelő költségeinek elszámolási rendszerét használni, amennyiben az „megfelelően és kellő mértékben” tükrözi a vizsgált termék előállítása során felmerülő költségeket.

34

Márpedig a Bizottság nem vitatja, hogy a felperes által hivatkozott számviteli dokumentumok könyvvizsgálat tárgyát képezték, továbbá hogy a felperes rendszeresen használja a „Tömegtermelési költségszámítási rendszernek” nevezett költségfelosztási módszert. A Bizottság nem bizonyítja, hogy az érintett termék termeléséhez és értékesítéséhez kapcsolódó kiadások miért ne lennének észszerűen tükrözve a számviteli nyilvántartásokban, hanem arra szorítkozik, hogy kétségeit fejezze ki azzal kapcsolatban, hogy e módszer a jelen ügyben talán nem tükrözi minden egyes költségelem valódi értékét. Márpedig e kétségek egy nem megfelelő számítási képletből, valamint abból erednek, hogy a Bizottság ellentmondásosan használja a felperes számviteli nyilvántartásait, anélkül hogy bizonyítaná, hogy az általa használt alternatív módszer mennyiben lenne megbízhatóbb és miért tükrözné jobban minden egyes költségelem valódi értékét, ezáltal pedig a Bizottság megsérti az alaprendelet 2. cikkének (5) bekezdését.

35

A felperes pontosabban azt állítja, hogy a Bizottság az ideiglenes ténymegállapításaiban és a végleges ténymegállapításaiban, valamint a megtámadott rendeletben arra hivatkozott, hogy a felperes a LISCO‑nál vásárolt melegen hengerelt tekercsek hozamveszteségét nem számolta el az érintett termék termelési költségeiben, amely következtetés már önmagában nyilvánvaló hibának minősül a tényállás értékelése során. Ezenkívül a Bizottság által az ideiglenes ténymegállapításaiban, a végleges ténymegállapításaiban és a megtámadott rendeletben kifejtett magyarázatok szintén nyilvánvalóan ferdítéseken alapulnak és tévesek.

36

E tekintetben a felperes mindenekelőtt megjegyzi, hogy az érintett termék előállításához felhasznált melegen hengerelt tekercsek mennyiségének kiszámításához a Bizottság által az ideiglenes ténymegállapításaiban alapul vett azon számítási képlet, amely szerint e mennyiség megegyezik a megvásárolt melegen hengerelt tekercsenként számított, a melegen hengerelt tekercsek vételi költségeihez viszonyított teljes alapanyagköltséggel, a felperes költségelszámolási módszerét figyelembe véve nem megfelelő. E kijelentés érvényteleníti a Bizottság azon téves következtetését, amely szerint a melegen hengerelt tekercsek felhasznált mennyisége megegyezik az érintett termék termelési mennyiségével, miközben a felhasznált alapanyagok mennyiségének magasabbnak kellene lennie az érintett termék mennyiségénél, ha a hozamveszteséget helyesen számolták volna el.

37

A Bizottság által a végleges ténymegállapításaiban előadott indokok továbbá szintén tévesek. Először is, a felperes által a számviteli módszerének ismertetése során szolgáltatott információk közül egyik sem volt új a Bizottság számára akkor, amikor az közölte az ideiglenes ténymegállapításait, mivel minden költségfelosztás – ideértve a hozamveszteséghez kapcsolódó költségfelosztásokat is – világosan levezethető volt abból a termelésiköltség‑táblázatból, amelyet a felperes a dömpingellenes kérdőívre adott válaszában állított össze, vagyis az e kérdőívhez csatolt 54. sz. melléklet szerinti táblázatból. A felperes az ideiglenes ténymegállapításra adott válaszában olyan új munkalappal is szolgált, amely annak érdekében csoportosította az átállási költségeket, hogy megjelenítse a hozamveszteséget, és amelyet kizárólag az ideiglenes ténymegállapításokban szereplő adatokból kiindulva állítottak össze.

38

Másodszor, az átállási költség elszámolásához a felperes által alapul vett egységenkénti hozamveszteség az átállási költség összes elemére alkalmazandó volt, ideértve a rezsiköltségeket is, megfelelően biztosítva ezáltal, hogy a hozamveszteséghez kapcsolódó összes költség – ideértve az „elveszett” alapanyag előállításával járó rezsiköltség‑veszteségeket is – helyesen fel legyen tüntetve a felperes költségelszámolási rendszerében.

39

Harmadszor, a Bizottság állításával ellentétben a hozamveszteségbe belefoglalt alapanyagköltség nem alacsonyabb a fémhulladék‑levonásként igényelt összegnél, ami kitűnik a felperesnek a fenti 37. pontban említett magyarázó számítási lapjából. A Bizottság így a hozamveszteséggel kapcsolatban nyilvánvalóan elmulasztotta figyelembe venni a valós adatokat és a felperes költségelszámolási módszerét. Ehhez hozzá kell tenni azt, hogy ha a Bizottság helyesen figyelembe vette volna a szolgáltatott adatokat, és követte volna azt a módszert, amelyet az ideiglenes ténymegállapításaiban az alapanyag‑felhasználás azonosítása érdekében maga is alkalmazott, meg tudta volna határozni az érintett termék termeléséhez felhasznált alapanyagok valós „mennyiségét”.

40

Végül a megtámadott rendeletben a Bizottság a rendelkezésre álló adatok alapján könnyedén kiszámíthatta volna az érintett termék előállításához felhasznált melegen hengerelt tekercsek valós „mennyiségét”, azon módszer felhasználásával, amelyet az ideiglenes szakaszban maga is alkalmazott, ellentétben azzal, amit a Bizottság a megtámadott rendelet (61) preambulumbekezdésében állít.

41

A felperes visszautasítja a Bizottság által megfogalmazott azon kifogást is, amely szerint a felperes a vizsgálati időszak során és az ellenőrző látogatást követően „töredékes és hullámzó” információkkal szolgált a termelési költségekre vonatkozóan. A felperes e tekintetben megjegyzi, hogy a kérdőívre adott válaszában minden pontra válaszolt, ezt követően pedig a Bizottság minden felhívásának határidőn belül eleget tett, mielőtt a helyszíni ellenőrzés során és azt követően kifejtette volna, hogy a termelési költségek miért módosultak akkor, amikor a Bizottság felhívására továbbította a második termelésiköltség‑táblázatot, továbbá hogy teljes egészében megválaszolta a Bizottság azon kiegészítő kérdőívét, amelyet 2015. február 9‑én, az ellenőrző látogatást követően küldött meg neki, és újból kifejtette a költségfelosztási módszerét az ideiglenes ténymegállapításokra vonatkozó észrevételében, amely ténymegállapítás első alkalommal tett említést arról, hogy a Bizottság nem hajlandó elfogadni a fémhulladék‑levonást. Az ilyen módszer hasztalanná teszi a melegen hengerelt tekercsek mennyiségeire vonatkozó bármilyen információt. Ez az információ ugyanakkor a Bizottság rendelkezésére állt.

42

Ezenkívül a fentiek miatt téves Bizottság azon állítása is, amely szerint nem rendelkezett elegendő adattal az érintett termék előállításához felhasznált melegen hengerelt tekercsek „mennyiségéről”, amely adatok „szükségesek annak ellenőrzéséhez, hogy helytállók‑e a [felperes] állításai”.

43

Először is, a „fekete” tekercsek, vagyis az érintett termék előállítása céljából megvásárolt és felhasznált tekercsek mennyiségeire vonatkozó információkat megadták a kérdőívre adott válaszhoz csatolt 56. sz. mellékletben, míg a felperes az ellenőrzés alapján összeállított 6. sz. melléklet „Az eladások összeegyeztetése” című táblázatában („Terméktípusonkénti felderítés” című lap) feltüntette az eladott „fekete” tekercsek mennyiségét, amelyek mindegyike belső gyártású volt, vagyis a Bizottság egy meglehetősen egyszerű számítás elvégzésével megkaphatta volna az érintett termék előállítása céljából megvásárolt és felhasznált „fekete” tekercsek mennyiségét, következésképpen pedig a közigazgatási eljárás során megadták a szükséges mennyiségi információkat. A felperes világosan megkülönböztette a megvásárolt és eladott „fekete” tekercseket és „fehér” (vagy „1. sz.”) tekercseket is. Másodszor, a felperes a vizsgálat során mindig választ adott a Bizottság kérdéseire, a Bizottság pedig nem kérte, hogy a kérdőívre adott válaszban konkrét információkkal szolgáljanak az érintett termék előállítása céljából megvásárolt és felhasznált melegen hengerelt tekercsek mennyiségeiről, jóllehet a kérdőívre adott válaszhoz csatolt 56. sz. melléklet információkkal szolgál a „fekete” tekercsek mennyiségéről. Az ellenőrzés során a felperes információkkal szolgált a kiegészítő kezelés után eladott „fekete” tekercsek mennyiségéről is (a 6. sz. melléklet „Az eladások összeegyeztetése” című táblázata), ami lehetővé tette a downstream termeléshez felhasznált „fekete” tekercsek mennyiségének meghatározását. Az ellenőrzést követően a Bizottság kiegészítő kérdőívet küldött, amelyben nem kért további információkat a megvásárolt vagy felhasznált melegen hengerelt tekercsekről. Harmadszor, a megvásárolt melegen hengerelt tekercsek mennyiségeire vonatkozó információk a jelen ügyben nem voltak relevánsak, hiszen a Bizottság mindenképp úgy határozott, hogy e vásárlások költségét nem veszi figyelembe, és azt a belső gyártású melegen hengerelt tekercsek költségeivel helyettesíti.

44

A felperes hozzáteszi, hogy mindazon információk és dokumentumok, amelyeket a Bizottság felhívására a helyszíni ellenőrzést követően, valamint a Bizottság ténymegállapításaira tett észrevételeiben szolgáltatott a Bizottságnak, olyan adatokon és táblázatokon alapultak, amelyeket a Bizottság még a helyszíni ellenőrző látogatás előtt megkapott, vagy amelyeket ő maga állított elő, és nem szorultak valódi ellenőrzésre.

45

A Bizottság nem tud felmutatni olyan dokumentumot, amely tanúsítaná, hogy világosan felhívta volna a felperest, hogy adja meg neki a megvásárolt és felhasznált melegen hengerelt tekercsek mennyiségeire vonatkozó, állítólag hiányzó adatokat, a felperes pedig megtagadta volna ezen adatok megküldését, mivel a felperes valójában csak a végleges ténymegállapításokat tartalmazó dokumentumból tudta meg először, hogy a Bizottság problémásnak ítéli az érintett termék előállításához felhasznált alapanyag valós mennyiségét.

46

Általánosabban, a felperes megjegyzi, hogy a Bizottság hivatalosan soha nem kért információkat a mennyiségekről; hogy e kérdés nem szerepelt sem a standard, sem pedig a kiegészítő kérdőívben; hogy a Bizottság az ellenőrzés során ezt csupán egy alkalommal kérte; hogy a felperes megadta a mennyiségekkel kapcsolatos azon információkat, amelyekre a kérdőívhez csatolt 56. sz. melléklet utal; hogy a Bizottság ugyanakkor soha nem tért vissza e kérdésre, amikor az ellenőrzés során megfogalmazta azt az elgondolást – amelyhez végül tartotta is magát –, hogy a megvásárolt melegen hengerelt tekercsek költségét a belső gyártású melegen hengerelt tekercsek költségével helyettesíti, valamint hogy az ellenőrzés után a Bizottság csupán azt kérte a felperestől, hogy állítson össze neki egy új termelésiköltség‑táblázatot, amelyben a megvásárolt tekercsek költsége helyett a belső gyártású tekercsek költsége szerepel.

47

Következésképpen a Bizottság azon állításai, amelyek szerint a felperes nem szolgált elegendő adattal, illetve nem tett eleget az együttműködési kötelezettségének, megalapozatlanok, és nem igazolhatják azt, hogy a Bizottság nem volt hajlandó elfogadni a felperes számviteli dokumentumait és az általa alkalmazott szokásos költségfelosztási módszert, ami egyértelműen sérti az alaprendelet 2. cikkének (5) bekezdés.

48

Másodszor, az említett jogsértés folytán a Bizottság arra a nyilvánvalóan téves következtetésre jutott, hogy a felperes nem építette be teljeskörűen a megvásárolt melegen hengerelt tekercsek hozamveszteségét az érintett termék termelési költségeibe, vagyis a Bizottság tévedett akkor is, amikor az újrahasznosított fémhulladékot nem volt hajlandó levonni az érintett termék termelési költségeiből, ami az alaprendelet 2. cikke (3) bekezdésének megsértésével mesterségesen megemelte a rendes értéket.

49

E tekintetben a felperes megjegyzi, hogy ha – mint azt a Bizottság állítja – a vizsgált helyzet az alaprendelet 2. cikke (4) bekezdésének (amelynek helyébe a 2016/1036 rendelet 2. cikkének (4) bekezdése lépett) hatálya alá tartozik, amely bekezdés magyarázatokkal szolgál e cikk (3) bekezdéséről, akkor ez utóbbi bekezdés is szükségképpen releváns. Ráadásul e bekezdés, amennyiben az a „mesterségesen alacsony” árakra helyezi a hangsúlyt, egyértelműen azokra az állítólagos eladásokra utal, amelyeket veszteséggel teljesítettek. Végül a rendes érték kiszámításáról egyedül az alaprendelet 2. cikkének (3) bekezdése rendelkezik, a Bizottság számítási hibája tehát, amely mesterségesen megemeli a rendes értéket, sérti e cikket.

50

Harmadszor, a Bizottság azáltal, hogy nem volt hajlandó elfogadni az újrahasznosított fémhulladék levonását, hatáskörrel való visszaélést is elkövetett, mivel a dömpingellenes szabályozást arra használta, hogy az uniós gazdasági ágazatot a tárgyalások során meghatározott azon egyensúlyi helyzeten túlmenően is védelemben részesítse, amelyet a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) az érintett termék vonatkozásában kialakított.

51

A Bizottság és a beavatkozó fél vitatja a felperes érvelését.

52

Elöljáróban emlékeztetni kell arra, hogy – mint azt a Bíróság hangsúlyozta – valamely termék rendes értékének a meghatározása azon alapvető szakaszok egyike, amelyek lehetővé teszik a dömping esetleges fennállásának a megállapítását. E tekintetben az alaprendelet 2. cikke (1) bekezdése első albekezdésének (amelynek helyébe a 2016/1036 rendelet 2. cikke (1) bekezdésének első albekezdése lépett) mind a szövegéből, mind pedig a felépítéséből kitűnik, hogy a rendes érték meghatározása során főszabály szerint elsősorban a szokásos kereskedelmi forgalom keretében ténylegesen fizetett vagy fizetendő árat kell figyelembe venni. Az alaprendelet 2. cikke (3) bekezdésének első albekezdése (amelynek helyébe a 2016/1036 rendelet 2. cikke (3) bekezdésének első albekezdése lépett) értelmében ugyanis ettől az elvtől csak akkor lehet eltérni, ha a „szokásos kereskedelmi forgalomban” hasonló terméket nem értékesítenek, vagy az nem kielégítő mértékben kerül értékesítésre, vagy ha az ilyen eladások nem teszik lehetővé a megfelelő összehasonlítást. A rendes érték tényleges árak alapján történő megállapításának a módszerétől való ezen eltérések kimerítő jellegűek (lásd: 2014. október 1‑jei Tanács kontra Alumina ítélet, C‑393/13 P, EU:C:2014:2245, 20. és 21. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

53

A Bíróság azt is kiemelte, hogy a szokásos kereskedelmi forgalom fogalmának célja annak biztosítása, hogy valamely termék rendes értéke a lehető leginkább megfeleljen a hasonló termékre az exportáló hazai piacán alkalmazott szokásos árnak. Ha az értékesítésre olyan kikötések és feltételek mellett kerül sor, amelyek nem felelnek meg a hasonló termék említett piacon való értékesítéseire vonatkozó kereskedelmi gyakorlatnak a dömping fennállásának a meghatározásához releváns időpontban, az nem képez megfelelő alapot a hasonló termék említett piacon való rendes értékének meghatározásához (lásd: 2014. október 1‑jei Tanács kontra Alumina ítélet, C‑393/13 P, EU:C:2014:2245, 28. pont).

54

Ugyanakkor sem a Kereskedelmi Világszervezetet (WTO) létrehozó egyezmény (HL 1994. L 336., 3. o.; magyar nyelvű különkiadás 11. fejezet, 21. kötet, 82. o.) 1. A. mellékletében szereplő, az 1994. évi Általános Vám‑ és Kereskedelmi Egyezmény (GATT) VI. cikkének végrehajtásáról szóló megállapodás (HL 1994. L 336., 103. o.; magyar nyelvű különkiadás 11. fejezet, 21. kötet, 189. o.; a továbbiakban: dömpingellenes megállapodás), sem pedig alaprendelet nem tartalmaz meghatározást a „szokásos kereskedelmi forgalom” fogalmára. Kétségtelen, hogy az alaprendelet a 2. cikkében kifejezetten előír két olyan típusú értékesítést, amely bizonyos feltételek esetén nem minősülhet ilyen forgalomnak. Először is, az alaprendelet 2. cikke (1) bekezdésének harmadik albekezdése (amelynek helyébe a 2016/1036 rendelet 2. cikke (1) bekezdésének harmadik albekezdése lépett) meghatározza, hogy azok az árak, amelyek olyan felek között állnak fenn, akik feltehetőleg üzleti kapcsolatban állnak vagy akik egymással kompenzációs megállapodást kötöttek, nem tekinthetők a szokásos kereskedelmi forgalomban alkalmazottnak és nem használhatók a rendes érték megállapítására, kivéve azt az esetet, ha megállapítást nyer, hogy ez a kapcsolat ezeket az árakat nem befolyásolja (lásd: 2014. október 1‑jei Tanács kontra Alumina ítélet, C‑393/13 P, EU:C:2014:2245, 23. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Másodszor, az alaprendelet 2. cikke (4) bekezdésének első albekezdése (amelynek helyébe a 2016/1036 rendelet 2. cikke (4) bekezdésének első albekezdése lépett) alapján hasonló terméknek az exportáló ország hazai piacán vagy egy harmadik országba irányuló exportálásával egységnyi termelési költség alatti áron való értékesítése csak akkor tekinthető a szokásos kereskedelmi forgalom keretén kívülinek, ha megállapítást nyer, hogy az ilyen eladások hosszabb időn át jelentős mennyiségben, és olyan árakon zajlanak, amelyek észszerű időn belül nem fedeznek minden költséget (lásd: 2014. október 1‑jei Tanács kontra Alumina ítélet, C‑393/13 P, EU:C:2014:2245, 23. és 24. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

55

Az alaprendelet 2. cikke mindamellett nem sorolja fel kimerítően azokat a módszereket, amelyek lehetővé teszik annak megállapítását, hogy az árakat szokásos kereskedelmi forgalom keretében alkalmazták‑e. E tekintetben a Bíróság pontosította, hogy a szokásos kereskedelmi forgalom fogalma az értékesítések önmagukban tekintett jellegére vonatkozik. A Bíróság a rendes érték meghatározásához azon helyzetek kizárását célozza, amelyekben a hazai piacon lebonyolított értékesítésekre nem a szokásos kereskedelmi viszonyok között került sor, különösen amikor a terméket a termelési költség alatti áron értékesítették, vagy ha az ügyletekre olyan felek között került sor, akik üzleti kapcsolatban állnak vagy akik kompenzációs megállapodást kötöttek (lásd: 2014. október 1‑jei Tanács kontra Alumina ítélet, C‑393/13 P, EU:C:2014:2245, 25. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

56

A jelen ügyben nem vitatott, hogy az érintett termék rendes értékének az e termék exportáraival való összehasonlítása érdekében a Bizottság a felperes által előállított érintett termék 784 olyan típusát használta fel a vizsgálat keretében, amelyet termékkódok alapján azonosítottak. A Bizottság kiemelte, hogy 21 terméktípus esetében a hazai piacon értékesített mennyiség 5%‑kal alatta maradt az Unióba exportált mennyiségeknek, vagyis a szóban forgó hazai értékesítések nem voltak az alaprendelet 2. cikkének (2) bekezdése értelmében véve reprezentatívak. Ezenkívül az a következtetés, amely szerint a felperes belső eladásainak kisebb része vonatkozásában a Bizottság úgy ítélte meg, hogy a felperes állításaival ellentétben az eladási ár ugyanezen rendelet 2. cikkének (4) bekezdése értelmében alacsonyabb volt a termelési költségeknél, annak az eredménye, hogy a Bizottság elutasította az újrahasznosított fémhulladéknak az érintett termelési költségekből való azon levonása iránti kérelmet, amelyet a felperes a dömpingellenes kérdőívre adott válaszhoz csatolt 54. sz. melléklet táblázatában kért.

57

Mint az kitűnik a fenti 30., 48. és 50. pontból, a felperes a jelen jogalap alátámasztása érdekében azt állítja, hogy a Bizottság azáltal, hogy az újrahasznosított fémhulladék értékét nem volt hajlandó levonni az érintett termék termelési költségeiből, megsértette az alaprendelet 2. cikkének (3) és (5) bekezdését, továbbá hatáskörrel való visszaélést követett el.

58

Először is, az alaprendelet 2. cikke (3) bekezdésének állítólagos megsértését illetően emlékeztetni kell arra, hogy e rendelkezés értelmében, ha a szokásos kereskedelmi forgalomban hasonló terméket nem értékesítenek, vagy az nem kielégítő mértékben kerül értékesítésre, vagy ha az adott piaci helyzet miatt ilyen eladások nem teszik lehetővé a megfelelő összehasonlítást, a hasonló termék rendes értékét a származási országban felmerülő termelési költségnek és az ehhez hozzászámított értékesítési, általános és igazgatási költségeknek, valamint a nyereség észszerű összegének az alapján, vagy a szokásos kereskedelmi forgalom keretében egy megfelelő harmadik országba irányuló exportárak alapján kell kiszámítani, feltéve hogy ezek az árak reprezentatívnak tekinthetők. Ugyanezen rendelkezés pontosítja, hogy az érintett termékre vonatkozóan az előző mondat értelmében sajátos piaci helyzet fennállása többek között akkor állapítható meg, ha az árak mesterségesen alacsonyak, ha jelentős volumenű barterkereskedelmet folytatnak, vagy ha nem kereskedelmi jellegű feldolgozásról szóló megállapodások vannak érvényben (2016. szeptember 15‑iPT Musim Mas kontra Tanács ítélet, T‑80/14, nem tették közzé, EU:T:2016:504, 64. pont).

59

Másfelől, mint az a fenti 52–55. pontban is megállapítást nyert, az alaprendelet 2. cikkének (3) bekezdése szerinti szokásos kereskedelmi forgalom fogalmának az a célja, hogy a rendes érték meghatározása szempontjából kizárja azokat a helyzeteket, amelyekben a hazai piacon lebonyolított értékesítésekre nem a szokásos kereskedelmi viszonyok között került sor, különösen amikor a terméket ugyanezen rendelet 2. cikke (4) bekezdésének első albekezdése értelmében a termelési költség alatti áron értékesítették.

60

Az a körülmény, hogy a jelen ügyben a felperes által bejelentett bizonyos számú kereskedelmi művelet vonatkozásában a rendes értéket számtanilag kellett képezni, a felperes által sugalmazottakkal ellentétben nem abból ered, hogy az alaprendelet 2. cikkének (3) bekezdése értelmében megállapítást nyert volna „az érintett termékre vonatkozó sajátos piaci helyzet fennállása”, hanem a fémhulladék‑levonás iránt a felperes által előterjesztett kérelemnek a Bizottság általi elutasítását követően a Bizottság azon megállapításának közvetlen következményéről van szó, amely szerint az érintett terméket az alaprendelet 2. cikke (4) bekezdésének első albekezdése értelmében az (állandó és változó) egységnyi termelési költség és az ahhoz hozzászámított eladási, általános és adminisztratív költségek alatti árakon értékesítették.

61

Következésképpen az alaprendelet 2. cikke (3) bekezdésének – amennyiben az a vizsgálattal megbízott hatóság azon kötelezettségét meghatározó különböző helyzeteket sorolja fel, hogy számtanilag képezze a termelő‑exportőr érintett termékének rendes értékét – megsértése a megtámadott rendelet megsemmisítése szempontjából semmiképp nem bizonyítható az alaprendelet 2. cikke (4) bekezdése megsértésének megállapításától függetlenül. Mint az ugyanis többek között a fenti 60. pontban is megállapítást nyert, a megtámadott rendelet bizonyos belső eladásokat azon az alapon zár ki a rendes érték meghatározásából, hogy azok az alaprendelet 2. cikkének (4) bekezdése értelmében nem eredményeztek hasznot, miközben a fennmaradó részt illetően a felperes a jelen kereset keretében nem vitatja a Bizottság által a rendes érték számtani képzése során alkalmazott azon módszert, amelyet az alaprendelet 2. cikkének (3) bekezdése ismertet.

62

Másodszor, az alaprendelet 2. cikke (5) bekezdésének állítólagos megsértését illetően emlékeztetni kell arra, hogy az a megállapítás, amely szerint az érintett termék értékesítései az alaprendelet 2. cikkének (4) bekezdése értelmében nem eredményeztek hasznot, annak volt a következménye, hogy a Bizottság kellő bizonyítékok hiányában nem volt hajlandó helyt adni annak a kérelemnek, hogy az érintett termék termelési költségeiből levonja a melegen hengerelt tekercsek azon veszteségéből eredő újrahasznosított fémhulladék értékét, amely az érintett termék előállítása során keletkezik. A felperes szerint e kérelem elutasítása az alaprendelet 2. cikkének (3) bekezdésén kívül e rendelet 2. cikkének (5) bekezdését is sérti, amennyiben a Bizottság tévesen tagadta meg a felperes számviteli nyilvántartásainak és a hozamveszteségekre alkalmazott költségfelosztási módszerének a figyelembevételét.

63

Az alaprendelet 2. cikke (5) bekezdésének első albekezdéséből (amelynek helyébe a 2016/1036 rendelet 2. cikke (5) bekezdésének első albekezdése lépett) kitűnik, hogy a termelési költségek kiszámítása rendszerint a vizsgálat alatt álló fél által nyilvántartott adatok alapján történik, feltéve hogy azok összhangban vannak az adott ország általánosan elfogadott számviteli elveivel, és megfelelő módon tükrözik az érintett termék előállításával és eladásával összefüggő költségeket.

64

Az alaprendelet 2. cikke (5) bekezdésének második albekezdése alapján (amelynek helyébe a 2016/1036 rendelet 2. cikke (5) bekezdésének második albekezdése lépett), ha a vizsgált termék gyártásával és értékesítésével kapcsolatos költségek nem tükröződnek megfelelő módon az érintett fél nyilvántartásaiban, akkor ezeket a költségeket kiigazítják vagy az ugyanabban az országban működő más gyártók vagy exportőrök költségei alapján, vagy ha ilyen információ nem áll rendelkezésre vagy nem használható, más megfelelő adatok alapján, többek között más reprezentatív piacokról származó információk alapján állapítják meg.

65

Az alaprendelet 2. cikke (5) bekezdésének harmadik albekezdése (amelynek helyébe a 2016/1036 rendelet 2. cikke (5) bekezdésének harmadik albekezdése lépett) hozzáteszi, hogy a helyes költségfelosztásról beterjesztett bizonyítékokat figyelembe kell venni, amennyiben bizonyítást nyer, hogy ezeket a költségfelosztásokat a múltban rendszeresen használták.

66

Így az alaprendelet 2. cikke (5) bekezdése első albekezdésének megfogalmazásából kitűnik, hogy a vizsgálat alatt álló fél nyilvántartásai elsődleges tájékozódási forrásként szolgálnak az érintett termék termelési költségeinek megállapításához, valamint hogy főszabály szerint az említett nyilvántartásokban szereplő adatokat kell felhasználni, amelyek kiigazítására vagy más megfelelő adatokkal való helyettesítésére csak kivételesen kerül sor. Figyelembe véve azt az elvet, amely szerint az általános szabály alóli eltérést vagy kivételt megszorítóan kell értelmezni, meg kell állapítani, hogy az alaprendelet 2. cikkének (5) bekezdéséből eredő kivételi rendszert megszorítóan kell értelmezni (lásd ebben az értelemben: 2016. szeptember 15‑iPT Musim Mas kontra Tanács ítélet, T‑80/14, nem tették közzé, EU:T:2016:504, 68., 69. és 83. pont).

67

Ezenkívül, ami az alaprendelet 2. cikke (5) bekezdése első albekezdésének alkalmazását igazoló körülmények fennállásával kapcsolatos bizonyítási terhet illeti, ha az intézmények úgy ítélik meg, hogy a vizsgálat alá vont fél számviteli nyilvántartásaiban foglalt termelési költségeket figyelmen kívül kell hagyniuk annak érdekében, hogy azt egy észszerűnek ítélt másik árral helyettesítsék, akkor olyan bizonyítékokra vagy legalábbis valószínűsítő körülményekre kell támaszkodniuk, amelyek alátámaszthatják azon körülmény fennállását, amelynek alapján végrehajtják a kiigazítást (2016. szeptember 15‑iPT Musim Mas kontra Tanács ítélet, T‑80/14, nem tették közzé, EU:T:2016:504, 82. pont).

68

Végül emlékeztetni kell arra is, hogy a kereskedelempolitikai védintézkedések területén az intézmények széles körű mérlegelési jogkörrel rendelkeznek azon gazdasági, politikai és jogi helyzetek összetettsége folytán, amelyeket vizsgálniuk kell (lásd: 2009. szeptember 23‑iDongguan Nanzha Leco Stationery kontra Tanács ítélet, T‑296/06, nem tették közzé, EU:T:2009:347, 40. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Ezért az intézmények által lefolytatott értékelések vonatkozásában az uniós bíróság által gyakorolt felülvizsgálat az eljárási szabályok betartásának, a vitatott módszer végrehajtásához kiválasztott tényadatok tényszerű pontosságának, az e tényadatok értékelése során elkövetett nyilvánvaló hiba kizárásának, illetve a hatáskörrel való visszaélés kizárásának ellenőrzésére korlátozódik (lásd: 2004. október 28‑iShanghai Teraoka Electronic kontra Tanács ítélet, T‑35/01, EU:T:2004:317, 48. és 49. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2006. október 4‑iMoser Baer India kontra Tanács ítélet, T‑300/03, EU:T:2006:289, 28. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). E korlátozott bírósági felülvizsgálat kiterjed különösen a dömpingkülönbözet különböző számítási módszerei közötti választásra és valamely termék rendes értékének meghatározására (lásd: 2009. szeptember 23‑iDongguan Nanzha Leco Stationery kontra Tanács ítélet, T‑296/06, nem tették közzé, EU:T:2009:347, 41. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

69

E megfontolások fényében kell megvizsgálni, hogy sérti‑e az alaprendelet 2. cikkének (5) bekezdését az, hogy a Bizottság nem volt hajlandó elfogadni az újrahasznosított fémhulladéknak az érintett termék termelési költségeiből való, a felperes által kért levonását.

70

Először is nyilvánvaló, hogy – mint az a fenti 66. és 67. pontban felidézett ítélkezési gyakorlatból következik – az alaprendelet 2. cikkének (5) bekezdése nem kötelezte a Bizottságot arra, hogy feltétel nélkül és a szükséges ellenőrzések mellőzésével elfogadja a termelési költségekre vonatkozó információkat, továbbá hogy levonja a felperes számviteli nyilvántartásaiban feltüntetett fémhulladékot.

71

E következtetést megerősíti az alaprendelet 6. cikkének (8) bekezdése (amelynek helyébe a 2016/1036 rendelet 6. cikkének (8) bekezdése lépett), amely kimondja, hogy az alaprendelet 18. cikkében (amelynek helyébe a 2016/1036 rendelet 18. cikke lépett) meghatározott körülmények fennálltának kivételével, a lehető legalaposabban meg kell vizsgálni azoknak az információknak a pontosságát, amelyeket az érdekelt felek szolgáltatnak és amelyeken a ténymegállapítások alapulnak (lásd analógia útján: 2017. június 15‑iT.KUP ítélet, C‑349/16, EU:C:2017:469, 32. pont), mindez pedig a felperes azon állítása ellenére, amely szerint egyrészt a „Tömegtermelési költségszámítási rendszernek” nevezett azon költségfelosztási módszer, amelyet a felperes az érintett termék termelési költségeinek kiszámításához használt, jól ismert és elfogadott, másrészt pedig a számviteli dokumentumokat a Tajvanban általánosan elfogadott számviteli elvekkel összhangban vezették. Hasonlóképp, a dömpingellenes megállapodás 6.6. cikke akként rendelkezik, hogy a 6.8. cikkben leírt esetek kivételével a hatóságoknak a vizsgálat során meg kell győződniük „annak az érdekelt felek által rendelkezésre bocsátott információnak a helytállóságáról, amelyre határozataikat alapozzák”. A dömpingellenes intézkedések megtételének kontextusában ez az ellenőrzési kötelezettség olyan általánosabb elvet juttat kifejezésre, amely a Bizottság széles körű mérlegelési jogköre ellenére az eljárás minden szakaszában megköveteli, hogy pontos vizsgálatot folytasson le, az értékelését pedig megfelelő minőségű bizonyítékokra alapítsa (lásd analógia útján: 2014. december 12‑iCrown Equipment [Suzhou] és Crown Gabelstapler kontra Tanács ítélet, T‑643/11, EU:T:2014:1076, 101. pont [nem tették közzé]).

72

E kontextusban emlékeztetni kell többek között arra, hogy az alaprendelet 6. cikkének (2) bekezdéséből (amelynek helyébe a 2016/1036 rendelet 6. cikkének (2) bekezdése lépett) az következik, hogy a Bizottság szervezeti egységei kérdőívet állítanak össze és küldenek meg az érdekelt feleknek annak érdekében, hogy beszerezzék a dömpingellenes vizsgálathoz szükséges felvilágosításokat, továbbá hogy az említett felek kötelesek e szervezeti egységeknek megadni azokat az információkat, amelyek lehetővé teszik számukra a dömpingellenes vizsgálat megfelelő lefolytatását (2017. december 14‑iEBMA kontra Giant [China] ítélet, C‑61/16 P, EU:C:2017:968, 50. és 51. pont).

73

E következtetést még az alaprendelet 16. cikkének (1) és (3) bekezdése (amelyek helyébe a 2016/1036 rendelet 16. cikkének (1) és (3) bekezdése lépett) is megerősíti, amelyek szerint egyrészt a Bizottság jogosult látogatásokat tenni többek között annak érdekében, hogy ellenőrizze a dömpinggel és a károkkal kapcsolatos információkat, másrészt pedig az érintett cégeket tájékoztatni kell az e látogatások során ellenőrizendő információk jellegéről és minden más, az ilyen látogatások során nyújtandó információról, ami nem zárja ki annak lehetőségét, hogy az ellenőrzés alatt a szerzett információk ismeretében a Bizottság további részleteket kérjen. Ebből különösen az következik, hogy az érintett vállalkozás nyilvántartásaiban szereplő információk esetében követelmény, hogy azokat az adatok egybevetésével ellenőrizni lehessen.

74

Az egyik olyan eszköz ugyanis, amely a vizsgálattal megbízott hatóság rendelkezésére áll annak érdekében, hogy eleget tegyen az alaprendelet 6. cikkének (8) bekezdése értelmében fennálló kötelezettségének, az ugyanezen rendelet 16. cikke alapján folytatott helyszíni ellenőrzés, ha az említett hatóság azt szükségesnek ítéli. A dömpingellenes megállapodás 6.7. cikke akként rendelkezik, hogy „[a] rendelkezésre bocsátott információ ellenőrzésének és a további részletek megszerzésének érdekében, a hatóságok szükség szerint a többi tag[állam] területén is folytathatnak vizsgálatot, feltéve hogy megszerzik az érintett cégek beleegyezését, és értesítik a kérdéses tag[állam] kormányának képviselőit, és amennyiben [ez az állam] nem ellenzi a vizsgálatot”.

75

Mint azt a Törvényszék megállapította, a felek által az alaprendelet 6. cikkének (2) bekezdése szerinti kérdőívre adott válaszok, valamint az ugyanezen rendelet 16. cikkében szabályozott azon utólagos ellenőrzés, amelyet a Bizottság a helyszínen lefolytathat, a dömpingellenes eljárás lefolytatása szempontjából alapvető jelentőségűek (lásd: 2015. április 30‑iVTZ és társai kontra Tanács ítélet, T‑432/12, nem tették közzé, EU:T:2015:248, 29. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

76

Emlékeztetni kell arra is, hogy az alaprendelet 18. cikkének (3) bekezdése szerint (amelynek helyébe a 2016/1036 rendelet 18. cikkének (3) bekezdése lépett) „[a]z érdekelt fél által benyújtott információkat abban az esetben sem szabad figyelmen kívül hagyni, ha azok nem minden szempontból tökéletesek, feltéve hogy az észszerűen pontos ténymegállapítást a hiányosságok nem nehezítik meg indokolatlanul, az információk ellenőrizhetők, és azokat időben és megfelelő módon nyújtják be, továbbá hogy a fél a legjobb tudása szerint járt el”. Ezenfelül az alaprendelet 18. cikkének (3) és (6) bekezdéséből (amelynek helyébe a 2016/1036 rendelet 18. cikkének (3) és (6) bekezdése lépett) az következik, hogy azokat az információkat, amelyeket az érdekelt felek kötelesek a Bizottságnak szolgáltatni, az uniós intézményeknek annak érdekében kell felhasználniuk, hogy megtegyék a dömpingellenes vizsgálatra vonatkozó ténymegállapításokat, és e felek nem hagyhatják figyelmen kívül a releváns információkat. Azt, hogy adott információ szükséges‑e, esetről esetre kell értékelni (2017. december 14‑iEBMA kontra Giant [China] ítélet, C‑61/16 P, EU:C:2017:968, 52. pont).

77

Ezenkívül, mint azt az uniós bíróság megállapította, a Bizottságnak mint vizsgáló hatóságnak a feladata annak meghatározása, hogy dömping, illetve kár áll‑e fenn, és hogy van‑e okozati összefüggés a dömpingelt behozatalok és a kár között. Ugyanakkor, mivel az alaprendelet egyetlen rendelkezése sem biztosít olyan hatáskört a Bizottság számára, amely lehetővé tenné, hogy az érdekelt feleket a vizsgálatban való részvételre vagy információk szolgáltatására kényszerítse, ez az intézmény rá van utalva a felek által annak érdekében tanúsított önkéntes együttműködésre, hogy megadják neki a szükséges információkat (lásd analógia útján: 2015. április 30‑iVTZ és társai kontra Tanács ítélet, T‑432/12, nem tették közzé, EU:T:2015:248, 29. pont).

78

Az eddigi megfontolásokból következik, hogy az ellenőrzés azt hivatott lehetővé tenni a Bizottság számára, hogy ellássa a feladatát, különösen pedig megértse és ellenőrizze az adatok kidolgozásának módjait, általánosabban pedig meggyőződjék az ellenőrzés alá vont vállalkozás által nyújtott felvilágosítások „pontosságáról”, amely vállalkozásnak a legjobb tudása szerint és kimerítő jelleggel kell válaszolnia a Bizottság által feltett kérdésekre, és nem mulaszthatja el megadni az összes hasznos adatot és magyarázatot annak érdekében, hogy a Bizottság elvégezhesse a szükséges egybevetéseket abból a célból, hogy ellenőrizze a szolgáltatott adatok pontosságát és időben, de mindenképp az ellenőrzés vége előtt észszerűen helyes következtetésekre jusson, különben az adatokat a továbbiakban nem veheti figyelembe. Mint azt a beavatkozó fél helyesen kiemelte, ez különösen így van akkor, ha – mint a jelen esetben is – olyan számszerű adatokról van szó, amelyeket különböző feltételezésekből kiindulva lehet összeállítani, és amelyeknek az ellenőrzése alapvető jelentőségű az eljárás integritásának biztosítása érdekében, miközben egyébként különösen nem vitatott, hogy a felperes az érintett termék belső eladásaiból [bizalmas] ( 1 ) csekély hasznot jelentett be.

79

Ez utóbbi tekintetben emlékeztetni kell konkrétabban arra, hogy – mint az többek között a fenti 54. és 55. pontban megállapítást nyert – az alaprendelet 2. cikke (4) bekezdésének első albekezdése értelmében az érintett terméknek az exportáló ország hazai piacán az (állandó és változó) egységnyi előállítási költség és az ahhoz hozzászámított eladási, általános és adminisztratív költségek alatti áron való értékesítései bizonyos feltételek mellett a szokásos kereskedelmi forgalom keretén kívülinek tekinthetők. A szokásos kereskedelmi forgalom fogalma a rendes érték meghatározásához azon helyzetek kizárását célozza, amelyekben a hazai piacon lebonyolított értékesítésekre nem a szokásos kereskedelmi viszonyok között került sor, különösen amikor a terméket az termelési költség alatti áron értékesítették (lásd: 2014. október 1‑jei Tanács kontra Alumina ítélet, C‑393/13 P, EU:C:2014:2245, 25. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

80

A hazai piacon teljesített eladások jövedelmezőségének ellenőrzése így a dömpingellenes vizsgálat kulcsfontosságú elemét képezi. Ennek érdekében többek között a dömpingellenes kérdőív különösen két rovatot tartalmaz, amelyek közül az egyik a „Termelési költség” (F rovat), a másik pedig a„Jövedelmezőség” (G rovat) címet viseli. A helyszíni ellenőrzés lehetővé teszi a Bizottság számára, hogy az ellenőrzés alá vont vállalkozástól időközben beérkező válaszokat követően egyéb ellenőrzéseket folytasson le.

81

Márpedig a Bizottság szerint a vizsgálat feltárta, hogy a felperes által a szóban forgó fémhulladék‑levonás feltüntetése érdekében alkalmazott számviteli technika lehetővé tette a felperes számára, hogy első lépésben levonja a termelési folyamat során keletkező anyagveszteségeket, második lépésben pedig ezek közül azon anyagveszteségeket, amelyeket fémhulladékká alakítottak át, ami végeredményben azt eredményezte, hogy ez utóbbiakat kétszeresen vonják le a termelési költségből. Jóllehet a felperes a helyszíni ellenőrző látogatás során megpróbálta megmagyarázni a költségelszámolási rendszerét, csupán az ideiglenes rendelet elfogadását követően, az ideiglenes ténymegállapításokra vonatkozó 2015. április 20‑i észrevételeiben fejtette ki, hogy az analitikus könyvelési rendszerében a fémhulladék anyagveszteségei valójában az általános termelési kiadások részét képezik, vagyis azok nem szerepelnek a termelés költségében.

82

A Bizottság e tekintetben azt állítja, hogy a felperes által alkalmazott nagyon különleges költségfelosztási módszernek, amely az „előállítási költségeken” alapul, amennyiben maga a felperes által nyújtott magyarázatok szerint az átállási költség olyan különböző elemeihez kapcsolódó egységenkénti hozamveszteséget érinti, mint például a munkaerő, az amortizáció, a villamos energia költségei vagy egyéb átállási költségek, az a következménye, hogy összekeveri a jól körülhatárolt termelési költségekre vonatkozó adatokat és az általános kiadásokra vonatkozó általános adatokat, a hozamveszteség kétszeres levonásának és a költségek mesterséges csökkentésének ezzel járó kockázatával, és nem teszi lehetővé annak pontos ellenőrzését, hogy a számviteli nyilvántartások észszerűen tükrözik‑e a termeléshez és az értékesítéshez kapcsolódó kiadásokat.

83

Másfelől a Bizottság kiemeli, hogy egyéb problémákkal is szembesült, amikor a felperes azon állításának hitelességét kívánta ellenőrizni, amely szerint a termelési költséget a kért fémhulladék‑levonás folytán lefelé kellett módosítani. Egyrészt, mint azt az ideiglenes rendelet azon (76) preambulumbekezdése is kimondja, amelynek következtetéseit megerősíti a megtámadott rendelet (62) preambulumbekezdése, a Bizottság emlékeztet arra, hogy nem tudta figyelembe venni a felperes által a kapcsolt szállítójánál, a LISCO‑nál vásárolt melegen hengerelt tekercsek jelentős mennyiségének vételárára vonatkozó adatokat, mivel e vételárakat nem a teljes körű verseny elve szerint állapították meg, amely következtetést a felperes nem vitatja. Másrészt és főleg, mint azt a megtámadott rendelet (61) preambulumbekezdése is jelzi, a felperes a közigazgatási eljárás során soha nem szolgált megbízható és pontos adatokkal azoknak a megvásárolt melegen hengerelt tekercseknek a valós mennyiségeiről, amelyeket az érintett termék előállítási folyamatában konkrétan felhasznált, hanem a számviteli módszereire hivatkozott, miközben nem vitatott, hogy a felperes értékesít is melegen hengerelt tekercseket, amelyeknek ezért nem mindegyikét használják fel az említett folyamatban.

84

E tekintetben a Bizottság először is azt állítja, hogy az a termelésiköltség‑táblázat, amely a felperes által a dömpingellenes kérdőívre adott válaszként szolgáltatott 54. sz. mellékletben szerepel, nem tünteti fel az érintett termék előállítási folyamatában „megvásárolt vagy felhasznált” melegen hengerelt tekercsek teljes „mennyiségét”, miközben a felperes értékesít is melegen hengerelt tekercseket.

85

A Bizottság másodszor azt állítja, hogy az érintett termék termelési költségeinek felülvizsgált táblázata – amelyet a felperes a 2014. november 17‑i helyszíni ellenőrző látogatás végén csatolt az említett látogatás elején megfogalmazott azon felhívásra adott válaszként, amely arra irányult, hogy a felperes szolgáltasson információkat a LISCO‑nál vásárolt melegen hengerelt tekercsek mennyiségeiről, többek között azért, mert egyrészt az érintett termék termelési költségeire vonatkozó eredeti táblázat nem tett különbséget a LISCO‑nál vásárolt tekercsekből előállított termék termelési költségei és a belső gyártású tekercsekből előállított termék termelési költségei között, másrészt pedig a felperes nem jelentette be elkülönítve a melegen hengerelt tekercsek termelési költségeit és az e tekercsekből előállított érintett termék termelési költségeit – a megvásárolt tekercseknek csupán a „beszerzési értékére” vonatkozott, nem pedig a mennyiségükre, ahogyan azt a Bizottság kérte.

86

A Bizottság harmadszor azt állítja, hogy a termelési költségek második felülvizsgált táblázatában – amelyet a felperes 2014. november 21‑én, azon helyszíni ellenőrző látogatást követően nyújtott be, amelynek során a Bizottság felhívta a felperest, hogy jelölje meg neki, hogy a dömpingellenes kérdőívre adott válaszként közölt 54. sz. mellékletben hol szerepelnek „az érintett termék előállítása során megvásárolt és felhasznált” melegen hengerelt tekercsek valós mennyiségére vonatkozó információk, kifejtve, hogy a felperesnek a tekercsek megvásárlására vonatkozó adatokat a belső gyártásra vonatkozó adatokkal kell helyettesítenie – az egységenkénti termelési költségek alacsonyabbak voltak a dömpingellenes kérdőívben szolgáltatott és a helyszínen ellenőrzött költségeknél, következésképpen pedig nem lehetett azokat felhasználni, mivel azokat már nem lehetett ellenőrizni.

87

E tekintetben meg kell állapítani, hogy a felperes nem vitatja, hogy soha nem jelölte meg a kapcsolt szállítójánál, a LISCO‑nál vásárolt azon melegen hengerelt tekercsek pontos mennyiségét, amelyeket konkrétan az érintett termék előállítása során használt fel.

88

Márpedig, mint az a fenti 78. pontban megállapítást nyert, még ha feltételezzük is, hogy a felperes időben megadta az általa alkalmazott költségfelosztási módszerre vonatkozó minden szükséges magyarázatot, továbbá még ha az említett módszer széles körben elfogadottnak és ismertnek is tekinthető, a Bizottság mindenképp jogosult volt felhívni a felperest, hogy adja meg neki az összes olyan alapvető információt, amelyeket a Bizottság szükségesnek ítélt a szóban forgó adat‑összeállítási módszerek megértéséhez és a kért fémhulladék‑levonás pontosságának ellenőrzéséhez, közelebbről pedig az olyan melegen hengerelt tekercsek összes mennyiségére vonatkozó információkat, amelyeket konkrétan az érintett termék előállításához használtak fel, és amelyek az érintett termék termelési költségei alakításának elsődleges tényezőjét képezték, amelyek nélkül az értékben kifejezett információkat nem lehetett összevetés útján ellenőrizni, és lehetetlen volt lefolytatni az eladások helyes összeegyeztetését. Mint azt ugyanis a Bizottság és a beavatkozó fél helyesen állítja, és mint az kitűnik a megtámadott rendelet (61) preambulumbekezdéséből is, az értékben kifejezett és a könyvekben feltüntetett információknak a lehető legteljesebb mértékben alkalmasnak kell lenniük arra, hogy azokat megbízható mennyiségi adatok segítségével ellenőrizni lehessen, annak biztosítása érdekében, hogy a könyvelés hűen tükrözi a vállalkozás helyzetét, továbbá annak érdekében, hogy a jelen ügyben ellenőrizni lehessen a felperes által alkalmazott költségfelosztási módszer érvényességét.

89

Nem lehet helyt adni a felperes által annak igazolása érdekében előadott érveknek, hogy nem szolgáltatott információt a konkrétan az érintett termék előállítása érdekében felhasznált melegen hengerelt tekercsek pontos megvásárolt mennyiségéről.

90

Először is, a felperes állításával ellentétben a dömpingellenes kérdőív „Termelési költségek” című F. szakaszán belül „A vizsgálat tárgyát képező termék termelésének folyamata és termelési költségei” című 2. pontban igenis szerepelt olyan felhívás, hogy adják meg „a vizsgálat tárgyát képező termék előállítása során felhasznált alapanyagok teljes megvásárolt” mennyiségére vonatkozó információt, miközben – mint az kitűnik az alábbi 102. pontból – a felperes e címen azt az 56. sz. mellékletet nyújtotta be, amely a melegen hengerelt tekercsekből előállított összes termékre tekintettel tartalmazta az ilyen tekercsek felhasznált mennyiségét, anélkül hogy azt egyedül az érintett termék előállítása érdekében felhasznált tekercsekre korlátozta volna.

91

Másfelől, különösen azért, mert – mint az a fenti 85. pontban megállapítást nyert – a felperes a dömpingellenes kérdőívre válaszként benyújtott 54. sz. melléklet ugyanazon táblázatában csoportosította az olyan érintett termék termelési költségeit, amelyet „belső” gyártású melegen hengerelt tekercsekből állított elő, valamint az olyan érintett termék termelési költségeit, amelyet „megvásárolt” melegen hengerelt tekercsekből állított elő, továbbá nem jelentette be elkülönítve a melegen hengerelt tekercsek termelési költségeit és az e tekercsekből előállított érintett termék termelési költségeit, a Bizottság nyilvánvaló hiba elkövetése nélkül állapíthatta meg, hogy lehetetlen volt számára annak ellenőrzése, hogy a bejelentett termelési költség hűen tükrözi‑e az összes költséget, továbbá hogy a felhasznált mennyiségekre vonatkozó információk alapulvételével különös figyelmet kellett fordítani a költségek pontos felosztására.

92

A felperes állításával ellentétben az ideiglenes ténymegállapításokban és az ideiglenes rendelet (76) preambulumbekezdésében megfogalmazott azon körülmény, amely szerint a felperes és a szállítója, a LISCO között fennálló kapcsolatokra tekintettel a Bizottság az érintett termék termelési költségeinek meghatározása során köteles volt a LISCO‑nál vásárolt melegen hengerelt tekercsek vételi költségét a belső gyártású melegen hengerelt tekercsek termelési költségével helyettesíteni, semmiképp nem járt azzal a következménnyel, hogy a felperest mentesítse az alól, hogy a Bizottság kifejezett felhívására megadja az érintett termék előállításához megvásárolt és felhasznált melegen hengerelt tekercsek mennyiségére vonatkozó összes szükséges és megbízható információt.

93

Az említett információ hiányában ugyanis a Bizottságnak a kért fémhulladék‑levonás mérlegelése, továbbá a LISCO‑nál vásárolt és konkrétan az érintett termék előállítására szánt ismeretlen mennyiségek helyettesítése során meg kellett bíznia a melegen hengerelt tekercsek mennyiségeinek arányában, bármi is legyen azok felhasználása. Másfelől a LISCO‑nál vásárolt melegen hengerelt tekercsek költségének helyettesítése megkövetelte a kérdéses tekercsek pontos mennyiségének ismeretét, mivel a belső gyártás költségét e mennyiségre alkalmazták. Végül, mint azt a Bizottság is helyesen kiemelte, mivel a hidegen síkhengerelt termékek melegen hengerelt tekercsekből történő előállításának folyamata attól függetlenül ugyanaz, hogy ez utóbbi tekercseket vásárolják vagy belsőleg gyártják, következésképpen pedig a költségek és a fémhulladék közötti aránynak is mindkét esetben azonosnak kell lennie, alapvető jelentőségű, hogy rendelkezésre álljanak adatok a megvásárolt tekercsek mennyiségéről annak érdekében, hogy ellenőrizni lehessen, hogy a két termelési folyamat ugyanarra az eredményre vezet, ezáltal pedig meg lehessen erősíteni a belső gyártású melegen hengerelt tekercsek mennyiségére vonatkozó adatok érvényességét.

94

Ezenkívül a felperes által a Törvényszék írásban feltett kérdésére adott válaszként és a tárgyalás során felhozott azon érvet, amely szerint a konkrétan az érintett termék előállítása érdekében megvásárolt melegen hengerelt tekercsekkel kapcsolatos információk felkutatása – minthogy a Bizottság azt nem erőltette – aránytalan munkateherrel járt volna, és amely szerint a felperes megalapozottan feltételezhette, hogy ezekre az információkra már nem volt szükség, szintén el kell utasítani, már csak azért is, mert egyrészt a Bizottság soha nem juttatta kifejezésre a legcsekélyebb olyan szándékát sem, hogy az említett információ beszerzéséről lemond, másrészt pedig a felperes annyi gondosságot sem tanúsított, hogy az említett intézménynél érdeklődjék azzal kapcsolatban, hogy helytálló‑e a kért információról való vélelmezett lemondás. Mint azt a Bizottság is helyesen kiemelte: önmagában azért, mert a 2015. február 9‑i ellenőrző látogatás után összeállított kiegészítő kérdőív csak az exportra szánt eladásokra vonatkozott, és semmilyen hatással nem volt az említett információ iránti kérelemre, a Bizottság e kiegészítő kérdőívében még nem vonta vissza az említett kérelmet.

95

A Bizottság azt állítja, hogy mivel a mennyiségekre vonatkozóan általa kért teljes körű és megbízható információk hiányában ezért nem állt módjában ellenőrizni a kért fémhulladék‑levonás pontosságát, annak érdekében, hogy a többek között az alaprendelet 6. cikkének (8) bekezdéséből eredő követelményekkel összhangban helyesen teljesítse a felperes által szolgáltatott adatok pontosságának ellenőrzésére irányuló feladatát, a felperes által szolgáltatott adatok és magyarázatok alapján közelebbről akként számította ki az érintett termék előállítása során keletkező újrahasznosítható fémhulladék mennyiségét, hogy először is kiszámította a megvásárolt vagy belső gyártású melegen hengerelt tekercsekből előállított érintett termék teljes mennyiségét az érintett termék három olyan kategóriája vonatkozásában, amelyek mennyiségi szempontból a teljes termelésnek együttesen 87,5%‑át tették ki. A Bizottság magyarázataiból kitűnik, hogy az érintett termék előállításának folyamata során ténylegesen felhasznált melegen hengerelt tekercsek mennyiségét akként számította ki, hogy a megvásárolt és az érintett termék előállításának folyamata során felhasznált melegen hengerelt tekercsek azon teljes értékét, amelyet maga a felperes jelölt meg a dömpingellenes kérdőívre adott válaszhoz csatolt 54. sz. mellékletben, elosztotta e tekercseknek a vizsgálati időszak során fennálló súlyozott átlagárával. Márpedig e két számadat összevetése a Bizottság szerint azt mutatja, hogy a felhasznált melegen hengerelt tekercsek mennyisége majdnem megegyezett az előállított érintett termék mennyiségével, amely következtetés mind a megvásárolt, mind pedig a belső gyártású tekercsek vonatkozásában irányadó volt. Azt a következtetést, amely szerint a szolgáltatott adatokra tekintettel a kért fémhulladék‑levonást ezért már elvégezték, és azt így nem lehetett másodszor is elfogadni, különben azt eredményezte volna, hogy a szóban forgó összeget kétszer vonják le az érintett termék különböző típusainak termelési költségeiből, kifejtette az ideiglenes rendelet (77) preambulumbekezdése és az ideiglenes ténymegállapítások 2. melléklete.

96

A felperes az ideiglenes ténymegállapításokra vonatkozó észrevételeiben akként vitatta ez utóbbi következtetéseket, hogy első alkalommal itt fejtette ki, hogy a fémhulladék vonatkozásában keletkező veszteségeket, vagyis a fémhulladékká átalakított melegen hengerelt tekercsek értékét az általános termelési kiadások részeként számolta el, továbbá benyújtotta a termelésiköltség‑táblázat azon harmadik változatát, amely a fémhulladék vonatkozásában keletkező veszteségeket külön oszlopban tüntette fel, bizonyos általános kiadásokat áthozva ebbe az új oszlopba. Így, mint az kitűnik a megtámadott rendelet (60) preambulumbekezdéséből, a felperes magyarázatai szerint a hozamveszteség megegyezik a késztermékké át nem alakított alapanyagok teljes költségével, plusz a hozamveszteséghez rendelt általános termelési kiadások összegével.

97

E tekintetben egyrészt ki kell emelni, hogy a felperes költségfelosztási módszerével kapcsolatos e magyarázatok csupán az ideiglenes ténymegállapításokra adott válaszban kerültek első alkalommal kifejtésre, még attól függetlenül is, hogy az említett módszer, mint azt a felperes állítja, „jól ismert és széles körben elfogadott”‑e, továbbá hogy a szóban forgó számviteli dokumentumokat az alaprendelet 2. cikke (5) bekezdésének első albekezdése (amelynek helyébe a 2016/1036 rendelet 2. cikke (5) bekezdésének első albekezdése lépett) értelmében „az adott ország általánosan elfogadott számviteli elveivel összhangban” vezetik‑e. Márpedig a felperes feladata volt, hogy az eljárás kezdetétől fogva és a lehetőségeit legjobban kihasználva megadja a Bizottságnak az említett módszer megfelelő megértése szempontjából hasznos valamennyi információt, annak érdekében, hogy elkerülje a dömpingellenes eljárás megfelelő lefolytatása akadályozásának kockázatát, továbbá lehetővé tegye a Bizottságnak, hogy időben elvégezze a szükséges ellenőrzéseket.

98

Másrészt, a Bizottság az ideiglenes ténymegállapításokat követően szolgáltatott adatok elemzésével kiemelte: azon kívül, hogy az általános termelési kiadások csökkentéseinek az új táblázatban bejelentett összege megegyezett a bejelentett veszteségek teljes összegével, a költségek levonása érdekében bejelentett fémhulladékérték, vagyis [bizalmas] új tajvani dollár (TWD) összeg valójában magasabb volt, mint az alapanyagoknak a hozamveszteségekbe belefoglalt értéke, vagyis a fémhulladék vonatkozásában keletkező [bizalmas] TWD összegű veszteségek.

99

Meg kell állapítani, hogy a Bizottság rendelkezésére álló adatokból és magyarázatokból nem tűnik ki, hogy a Bizottságnak a fenti 95–98. pontban összefoglalt értékelései nyilvánvaló hibát tartalmaznának, vagyis a Bizottság nyilvánvaló hiba elkövetése nélkül állapíthatta meg, hogy az ideiglenes ténymegállapításokra vonatkozó észrevételekben szolgáltatott információk egyszerre voltak elkésettek és megbízhatatlanok.

100

Ezenkívül és mindenesetre, mint az többek között a fenti 83–87. pontban is megállapítást nyert, a felperes sem az ideiglenes ténymegállapításokra vonatkozó észrevételekben, sem pedig a végleges ténymegállapításokra vonatkozó észrevételekben nem adta meg közvetlenül azt a pontos információt, amelyet az érintett termék előállítása céljából megvásárolt és felhasznált melegen hengerelt tekercsek valós mennyiségeire vonatkozóan kértek tőle, annak ellenére, hogy a Bizottság az ellenőrző látogatás kezdetétől fogva kifejezetten felhívta őt erre, továbbá annak ellenére, hogy a felperes állításával ellentétben a Bizottság az ellenőrző látogatás első napján figyelmeztette őt az ezen információk hiányából eredő következményekre.

101

El kell utasítani a felperes azon érvét is, amely szerint ő megadta az ahhoz szükséges összes adatot, hogy a Bizottság saját maga kellő pontossággal meghatározhassa a konkrétan az érintett termék előállítása céljából megvásárolt és felhasznált melegen hengerelt tekercsek mennyiségét.

102

A válaszban megfogalmazott állításokkal ellentétben ugyanis sem a kérdőívre adott válaszhoz csatolt 56. sz. melléklet – amely a megvásárolt melegen hengerelt tekercsek teljes mennyiségéről szolgáltat információkat –, sem pedig a 6. sz. mellékletnek „Az eladások összeegyeztetése” című és az ellenőrzés után összeállított táblázata nem tartalmaz információkat a melegen hengerelt olyan tekercsek mennyiségéről, amelyeket „az érintett termék előállítása során használtak fel”, miközben egyebek mellett nem vitatott, hogy a felperes az érintett terméken kívül egyéb termékeket, különösen pedig melegen hengerelt tekercseket is előállít (19000 tonnát a hazai piacán), továbbá hogy a melegen hengerelt „fekete” tekercseket a melegen hengerelt „fehér” tekercsek, vagyis olyan melegen hengerelt „fekete” tekercsek előállításához használja fel, amelyeket újrahevítettek és lemarattak. E tekintetben a beavatkozó fél helyesen jegyzi meg, hogy a felperes által szolgáltatott információkból, különösen pedig az ellenőrzés után összeállított 10. sz. mellékletből kitűnik, hogy a felperes a vizsgálati időszak folyamán 200000 tonna melegen hengerelt „fehér” tekercset állított elő, vagyis a rozsdamentes acélból készült, hidegen síkhengerelt tekercsek előállított (550000 tonna) vagy eladott mennyiségeihez képest jelentős mennyiséget.

103

A felperes által első alkalommal a válaszban szolgáltatott azon magyarázatot, amely szerint a LISCO‑nál megvásárolt melegen hengerelt tekercsek „fekete tekercsek”, mint azt a dömpingellenes kérdőívre adott válaszhoz csatolt 56. sz. melléklet is jelzi, vagyis félkész termékekről van szó, amelyek közül azt a néhány terméket, amelyeket értékesítettek, nem pedig az érintett termék előállítása során használtak fel, rendszerezi a 6. sz. mellékletnek „Az eladások összeegyeztetése” című és az ellenőrzés után összeállított táblázata, vagyis az összes többi „fekete tekercset” felhasználták az érintett termék előállítása során, elkésettként mindenképp el kell utasítani, mivel a Bizottság már nem tudja ellenőrizni az e magyarázatokban foglalt adatok pontosságát, miközben a felperest semmi nem akadályozta abban, hogy megadja e pontosításokat többek között az ideiglenes ténymegállapításokra vagy a végleges ténymegállapításokra, valamint a Bizottság azon többszöri felhívásaira adott válaszban, amelyek arra irányultak, hogy a Bizottság pontos információkkal rendelkezzék az érintett termék előállítása során felhasznált különböző melegen hengerelt tekercsekről. A Bizottság ehhez hozzáteszi, hogy a dömpingellenes kérdőívre adott válaszhoz csatolt 56. sz. mellékletben foglalt táblázatok nem tesznek említést a „fekete tekercsek” eladásairól, mivel az „Eladások” sorokban a 2013. év négy negyedéve vonatkozásában a 0 szám szerepel, amely következtetést nem módosíthatja önmagában az, hogy az ellenőrzés során átadták a fent említett 6. sz. melléklet táblázatát, továbbá ha a fent említett 56. sz. melléklet táblázataiban szereplő azon adatokat, amelyek arra vonatkoznak, hogy a felperes a vizsgálati időszak során összesen mennyi melegen hengerelt tekercset használt fel ([bizalmas] TWD), közelítjük a melegen hengerelt tekercsek felhasználására vonatkozó, a fent említett 54. sz. mellékletben bejelentett adatokhoz ([bizalmas] TWD), látható, hogy az előbbi mellékletben feltüntetett felhasználás jóval alatta marad a második mellékletben feltüntetett felhasználásnak, ami azt jelzi, hogy a melegen hengerelt tekercsek felhasználása nem kizárólag az érintett termék előállítását érintette, és még inkább indokolttá tette, hogy a Bizottság információkat kérjen a felhasznált mennyiségekről annak érdekében, hogy ellenőrizze a felperes által szolgáltatott információk pontosságát.

104

Meg kell állapítani: nem tűnik ki, hogy a Bizottság nyilvánvaló hibát követett volna el, amikor a rendelkezésére álló magyarázatok alapján a fenti értékeléseket fogalmazta meg.

105

Az eddigi megfontolásokból mindenesetre az következik, hogy jóllehet a felperes még a helyszíni ellenőrző látogatást követően is valóban szolgált további magyarázatokkal, az ideiglenes rendelet elfogadását követően pedig további információkat adott, soha nem adta meg az érintett termék előállításához felhasznált melegen hengerelt tekercsek azon pontos mennyiségét, amelyet a Bizottság az ellenőrzési feladatának teljesítéséhez elengedhetetlennek ítélhetett, többek között azért, mert a kért fémhulladék‑levonás kérdése összefügg az érintett termék előállítása során felhasznált melegen hengerelt tekercsek mennyiségével. A szóban forgó információk megadásának megtagadása kapcsán a felperes annak kijelentésére szorítkozik, hogy azon kívül, hogy ezek az információk nem voltak szükségesek, a Bizottság a rendelkezésre álló adatok alapján saját maga kiszámíthatta volna az említett mennyiséget.

106

Márpedig az alaprendelet 6. cikkének (2) bekezdését nem lehet akként értelmezni, mint amely lehetővé teszi az érdekelt felek számára, hogy a dömpingellenes kérdőívekre adott válaszaikban ne tüntessék fel azonnal az összes információt, mellékelve azokhoz az összes olyan magyarázatot, amely szükséges ahhoz, hogy a Bizottság mind a felhasznált termékek mennyiségeit, mind pedig az értékben kifejezett költségek felosztása kapcsán alkalmazott módszereket illetően teljesíthesse a szolgáltatott adatok pontosságának ellenőrzésére irányuló feladatát, továbbá hogy az érdeket felek ezeket az elengedhetetlen információkat, illetve magyarázatokat csak a vizsgálat alakulásától függően tárják fel (lásd ebben az értelemben: 2014. május 22‑iGuangdong Kito Ceramics és társai kontra Tanács ítélet, T‑633/11, nem tették közzé, EU:T:2014:271, 61. pont).

107

Jóllehet a fenti 77. pontban felidézett ítélkezési gyakorlatból az következik, hogy az alaprendelet keretében a Bizottságnak mint vizsgáló hatóságnak a feladata annak meghatározása, hogy a dömpingellenes eljárásban érintett termék dömping tárgyát képezi‑e, és kárt okoz‑e, ha azt az Unión belül szabad forgalomba bocsátják, és jóllehet ezen intézmény így nem teheti meg, hogy az e tekintetben rá háruló bizonyítási teher egy részét áthárítsa, ez nem változtat azon, hogy az alaprendelet nem ruház a Bizottságra semmilyen vizsgálati hatáskört, amely lehetővé tenné számára, hogy a panasszal érintett gyártókat vagy exportőröket adatok szolgáltatására kényszerítse. E körülmények között a Bizottság rá van utalva a felek azon önkéntes együttműködésére, hogy az előírt határidőn belül megadják neki a szükséges információkat. E kontextusban e feleknek az alaprendelet 6. cikkének (2) bekezdése szerinti kérdőívre adott válaszai, valamint az ugyanezen rendelet 16. cikkében szabályozott azon utólagos ellenőrzés, amelyet a Bizottság a helyszínen lefolytathat, alapvető jelentőségűek a dömpingellenes eljárás lefolytatása szempontjából. Az a kockázat, hogy a vizsgálatban érintett vállalkozások együttműködésének elmaradása esetén az intézmények nem a kérdőívre adott válaszként rendelkezésre bocsátott információkat veszik figyelembe, a dömpingellenes eljárás velejárója, célja pedig e vállalkozások jóhiszemű és gondos együttműködésre való ösztönzése (2015. április 30‑iVTZ és társai kontra Tanács ítélet, T‑432/12, nem tették közzé, EU:T:2015:248, 29. pont).

108

Kétségkívül az uniós bíróság feladata meggyőződni arról, hogy az intézmények figyelembe vettek‑e minden lényeges körülményt, és az ügy iratainak minden elemét a megkívánt gondossággal vizsgálták‑e meg azért, hogy úgy lehessen tekinteni, hogy a rendes értéket észszerű módon határozták meg (lásd: 2009. március 10‑iInterpipe Niko Tube és Interpipe NTRP kontra Tanács ítélet, T‑249/06, EU:T:2009:62, 41. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

109

Ugyanakkor a jelen ügyben a Bizottság nem alkalmazta az alaprendelet 18. cikkének (1) bekezdését (amelynek helyébe a 2016/1036 rendelet 18. cikkének (1) bekezdése lépett), hanem arra szorítkozott, hogy elutasítja a felperes által a dömpingellenes kérdőívre adott válasz azon részeit, amelyek pontosságát a felperes által nyújtott magyarázatok alapján nem tudta időben ellenőrizni. E feltételek mellett a Bizottság nyilvánvaló mérlegelési hiba elkövetése nélkül megállapíthatta, hogy a szóban forgó adatok ellentmondásokat tartalmaznak és hézagosak, továbbá hogy az ezen adatok vizsgálata során általa tanúsított minden gondosság ellenére továbbra is kétséges a megbízhatóságuk, vagyis a jelen ügy körülményei között a Bizottság megalapozottan tagadhatta meg, hogy helyt adjon annak a kérelemnek, hogy a fémhulladékot vonják le az érintett termék termelési költségeiből.

110

Végül hozzá kell tenni, hogy – mint az kitűnik az eddigi megfontolásokból – a felperes adós maradt azzal, hogy elegendő adattal szolgáljon annak érdekében, hogy megfossza hitelességüktől a tényállásra vonatkozóan a megtámadott rendeletben annak megtagadásával kapcsolatban kialakított értékeléseket, hogy a fémhulladék értékét levonják az érintett termék előállítási költségéből. Márpedig az ilyen bizonyíték szükséges annak alátámasztásához, hogy valamely uniós intézmény olyan nyilvánvaló mérlegelési hibát követett el, amely a jogi aktus megsemmisítését indokolhatja (lásd analógia útján: 2014. szeptember 11‑iGold East Paper és Gold Huasheng Paper kontra Tanács ítélet, T‑444/11, EU:T:2014:773, 62. pont).

111

E feltételek mellett meg kell állapítani, hogy a Bizottság sem nyilvánvaló mérlegelési hibát nem követett el, sem pedig az alaprendelet 2. cikkének (5) bekezdését nem értelmezte tévesen, amikor elutasította az újrahasznosított fémhulladéknak az érintett termék termelési költségeiből történő levonása iránti kérelmet azon az alapon, hogy nem tudta pontosan ellenőrizni, hogy a vizsgált termék előállításával és értékesítésével összefüggő kiadásokat észszerűen tükrözték‑e a számviteli nyilvántartások. Amennyiben a felperes azt állítja, hogy az alaprendelet 2. cikke (5) bekezdésének megsértése az alaprendelet 2. cikke (3) bekezdésének megsértését eredményezi, az eddigiekből következően e kifogást is el kell utasítani.

112

Harmadszor, ami a felperes azon kifogását illeti, amely szerint a Bizottság hatáskörrel való visszaélést követett el, amikor nem volt hajlandó elfogadni az újrahasznosított fémhulladék értékének az érintett termék előállítási költségéből történő levonását, emlékeztetni kell arra, hogy valamely aktus csak akkor valósít meg hatáskörrel való visszaélést, ha objektív, releváns és egybehangzó valószínűsítő körülmények alapján nyilvánvaló, hogy azt kizárólag, vagy legalább főként a hivatkozott céltól eltérő cél elérése, vagy az ügy körülményei esetére a Szerződés által kifejezetten előírt eljárás megkerülése érdekében fogadták el (2006. július 14‑iEndesa kontra Bizottság ítélet, T‑417/05, EU:T:2006:219, 258. pont). Márpedig nem csupán kitűnik az eddigi megfontolásokból, hogy a Bizottság sem a jogot nem alkalmazta tévesen, sem pedig a tényállás értékelése során nem követett el nyilvánvaló hibát, amikor nem volt hajlandó elfogadni a kért levonást, hanem a felperes is adós maradt azzal, hogy a hatáskörrel való állítólagos visszaélésre vonatkozó állítását kifejtse és azt bármilyen konkrét bizonyítékkal alátámassza.

113

Az eddigi megfontolások összességére tekintettel az első jogalapot teljes egészében el kell utasítani.

114

A felperes azt állítja, hogy az érintett termék azon értékesítései, amelyeket az e termék forgalmazójaként is eljáró független megrendelője, a [bizalmas] részére a vizsgálati időszak során 120000 tonna mennyiségben teljesített, és amelyeket nem exportra szánt és nem ismerte a végső rendeltetési helyüket, olyan hazai értékesítések voltak, amelyeket a Bizottságnak figyelembe kellett volna vennie, amikor az alaprendelet 2. cikkének (1) és (2) bekezdése alapján meghatározta a rendes értéket.

115

A felperes szerint a Bizottság megsértette az alaprendelet 2. cikkének (1) bekezdését, amikor megfelelő igazolás nélkül megtagadta, hogy a rendes érték meghatározása szempontjából figyelembe vegye az érintett termék azon eladásait, amelyeket a felperes a szokásos kereskedelmi forgalom keretében teljesített a független megrendelője részére Tajvanban.

116

A Bizottság ezenkívül megsértette az alaprendelet 2. cikkének (2) bekezdését, amennyiben nem vette figyelembe e rendelkezés szövegét, amikor a szóban forgó eladásokat egyedül azzal az indokkal vetette el, hogy a független megrendelő az értékesítést követően exportálta a termékeket. Ugyanis, még ha feltételezzük is, hogy a megtámadott rendelet (59) preambulumbekezdését akként lehet értelmezni, hogy a felperes független hazai megrendelője részére teljesített ezen eladások figyelembevételének megtagadása egyedül annak megállapításán alapul, hogy az érintett termékeket utóbb exportálták, az ilyen kritérium ellentétes az alaprendelet 2. cikkének (2) bekezdésével, amely szerint a Bizottságnak bizonyítania kellett volna, hogy a felperesnek „szándékában” állt az, hogy az értékesítéseket ne hazai felhasználásra szánja. A felperes szerint a szóban forgó értékesítéseket egy független hazai kereskedő általi felhasználásra szánták, a felperesnek pedig nem volt semmilyen eszköze ellenőrizni, hogy ezeket az értékesítéseket utóbb exportálják‑e.

117

A felperes e tekintetben azt állítja, hogy az alaprendelet 2. cikke (2) bekezdésének angol változatában szereplő „intended” fordulat az eladó akkor fennálló szándékára utal, amikor megköti az adásvételi szerződést, továbbá amikor a termék rendeltetési helyétől függően megtárgyalja és meghatározza az eladási árat. A felperes szerint az eladásnak a hazai piacon történő felhasználására irányuló szándék feltételezhető akkor, ha a terméket a hazai piacon anélkül értékesítik egy független megrendelő részére, hogy az eladónak valamilyen konkrét szándéka vagy exportkilátása lenne, vagy ha az eladó nem tud arról, hogy az eladott terméket exportálják. Az, hogy az eladónak az értékesítés időpontjában fennálljon az utólagos exporttal kapcsolatos szándéka, vagy legalábbis szubjektív tudomása legyen erről, a WTO ítélkezési gyakorlatában is releváns kritérium.

118

Ez az értelmezés, amely objektíve ellenőrizhető mutatókon alapul, az alaprendelet érvényesülésének szerves részét képező azon logikával is összhangban áll, amely a hazai eladások és az exportra történő eladások közötti valódi árkülönbségek meghatározására irányul.

119

Ami közelebbről a „kilátással” vagy az „előre feltételezhetőséggel” kapcsolatos kritériumot illeti, azt mind a WTO jogában, mind pedig az uniós jogi szabályozás keretében alkalmazzák többek között az exportszubvenciók fennállásának értékelése céljából. Hasonló logikát követ annak meghatározása, hogy valamely termék eladása exportra történő eladásnak minősül‑e, vagy sem, ami objektíve ellenőrizhető, többek között aszerint, hogy a hazai piacon valamely független megrendelő részére történő eladás kapcsolódik‑e, vagy sem, egy valós vagy előre feltételezhető exporthoz. E tekintetben a felperes exportengedményekre irányuló üzletpolitikájának létezéséből nem lehet levezetni, hogy a felperes előre feltételezte volna, hogy a [bizalmas] részére történő vitatott eladásokat újraexportálják, hiszen az exportengedményekre irányuló ezen üzletpolitika, amely az „utólagos előállításra/exportra irányuló engedmény” nevet viselte, nem az érintett terméket célozta, mivel az nem terjedt ki az érintett termék egyszerű újraértékesítésére, a jelen ügyben tehát nem releváns, hanem a termék feldolgozást követő exportálását ösztönözte. Ráadásul a felperes nem tudja, hogy az ilyen típusú engedményben részesülő eladásokat bármelyik piacon újraértékesítik‑e, illetve hogyan értékesítik újra. A jelen ügy körülményei nem foglalják magukban, hogy a felperesnek előre feltételeznie kellett volna, hogy az exporthoz kapcsolódó engedménye olyan termékek vásárlását szolgálja, amelyeket végül változatlan formában exportálnak, ellentmondva az engedményekkel kapcsolatos saját üzletpolitikájának.

120

A „tudomással” kapcsolatos kritériumot illetően a felperes azt állítja, hogy a Bizottság gyakorlatából az következik, hogy ez az intézmény e kritériumot alkalmazza az alaprendelet 2. cikkének (8) bekezdése (amelynek helyébe a 2016/1036 rendelet 2. cikkének (8) bekezdése lépett) értelmében vett, exportra történő értékesítések azonosítása érdekében, még ha az „intended” szó nem is szerepel e rendelkezésben, vagyis e kritérium a hazai felhasználásra szánt eladások esetében még inkább releváns lehet. Az említett tudomás az ügy ténybeli elemeitől függően objektív bizonyítási eszközök segítségével alátámasztható. A jelen ügyben nem vitatható, hogy a felperes nem tudott arról, hogy az általa a szóban forgó vevő részére értékesített termékeket újraexportálják, ami arra is magyarázatot ad, hogy a felperes az eladásokat akként számlázta ki a [bizalmas] részére, hogy a hozzáadottérték‑adót (héa) 5% mértékben számította fel, szemben az exportra történő eladások esetében irányadó 0%‑os héával.

121

Végül a Bizottság által kialakított értelmezés lehetővé tenné, hogy valamely gyártóval szemben előre nem látható dömpingellenes vámokat vessenek ki, függetlenül e gyártó árpolitikájától, ami szembekerülne az előreláthatóságra irányuló, az alaprendelettel és a WTO jogával elérni kívánt általános célkitűzéssel.

122

Ezért, amikor a megtámadott rendelet (56) preambulumbekezdésében kijelentette, hogy „az értékesítés végső rendeltetésére vonatkozó ismeretek hiánya nem döntő”, továbbá nem vitatta, hogy a felperesnek az értékesítés időpontjában nem volt tudomása a független megrendelője által értékesített termék végső rendeltetési helyéről, a Bizottság megsértette az alaprendelet 2. cikkének (2) bekezdését azáltal, hogy a rendes érték meghatározása során nem volt hajlandó figyelembe venni a szóban forgó értékesítéseket.

123

A Bizottság és a beavatkozó fél vitatja a felperes érvelését.

124

Először is ki kell emelni, hogy az alaprendelet 2. cikkének (1) bekezdése értelmében a rendes érték rendszerint „az exportáló országban a független vevők által a szokásos kereskedelmi forgalom keretében ténylegesen fizetett vagy fizetendő árakon” alapszik, továbbá hogy ugyanezen cikk (2) bekezdése szerint a rendes értéket rendszerint „a hazai felhasználásra szánt hasonló termék értékesítése” alapján állapítják meg, ha ezek az eladások elérik az érintett termék Unióban eladott mennyiségének öt vagy ennél nagyobb százalékát.

125

Másfelől, mint az a fenti 53. pontban is megállapítást nyert, a szokásos kereskedelmi forgalom fogalmának célja annak biztosítása, hogy valamely termék rendes értéke a lehető leginkább megfeleljen a hasonló termékre az exportáló hazai piacán alkalmazott szokásos árnak. Ha az értékesítésre olyan kikötések és feltételek mellett kerül sor, amelyek nem felelnek meg a hasonló termék említett piacon való értékesítéseire vonatkozó kereskedelmi gyakorlatnak a dömping fennállásának a meghatározásához releváns időpontban, az nem képez megfelelő alapot a hasonló termék említett piacon való rendes értékének meghatározásához (2014. október 1‑jei Tanács kontra Alumina ítélet, C‑393/13 P, EU:C:2014:2245, 28. pont).

126

A felperes lényegében azt állítja, hogy a Bizottság megsértette az alaprendelet 2. cikkének (1) és (2) bekezdését, amikor megfelelő igazolás nélkül megállapította, hogy az érintett termék független vevők részére történő, az exportáló országban a szokásos kereskedelmi forgalom keretében teljesített bizonyos értékesítéseit önmagában amiatt figyelmen kívül kell hagyni a rendes érték meghatározása szempontjából, hogy a szóban forgó termékeket utóbb exportálták. Tekintettel különösen az alaprendelet 2. cikke (2) bekezdésének szövegére, amely szerint a rendes értéket rendszerint „a hazai felhasználásra szánt hasonló termék értékesítése” alapján állapítják meg, a Bizottság az említett értékesítéseket érvényesen csak annak bizonyítását követően zárhatta volna ki a rendes érték kiszámításából, hogy az eladónak az értékesítés időpontjában tudomása volt az érintett termékek exportálásáról, vagy előre feltételezte, hogy a vevő azokat export céljából újraértékesíti.

127

Az uniós jogi rendelkezések értelmezését illetően az állandó ítélkezési gyakorlatból következik, hogy e rendelkezéseknek nem csupán a kifejezéseit, hanem szövegkörnyezetüket, és annak a szabályozásnak a célkitűzéseit is figyelembe kell venni, amelynek azok részét képezik (2000. szeptember 19‑iNémetország kontra Bizottság ítélet, C‑156/98, EU:C:2000:467, 50. pont; 2011. október 25‑ieDate Advertising és társai ítélet, C‑509/09 és C‑161/10, EU:C:2011:685, 54. pont; 2017. július 26‑iJafari ítélet, C‑646/16, EU:C:2017:586, 73. pont).

128

Ami közelebbről valamely uniós jogi rendelkezés szövegét illeti, a szintén állandó ítélkezési gyakorlat szerint a nyelvi változatok valamelyikében használt megfogalmazás nem szolgálhat e rendelkezés értelmezésének kizárólagos alapjául, illetve e tekintetben nem élvezhet elsőbbséget más nyelvi változatokkal szemben. Az uniós jog rendelkezéseit ugyanis egységesen kell értelmezni és alkalmazni az Unió valamennyi nyelvén készült változatok figyelembevételével. Valamely uniós jogi szöveg egyes nyelvi változatai közötti eltérés esetén a szóban forgó rendelkezést azon szabályozás általános rendszerére és céljára tekintettel kell értelmezni, amelynek az a részét képezi (lásd: 2016. március 1‑jei Alo és Osso ítélet, C‑443/14 és C‑444/14, EU:C:2016:127, 27. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

129

Először is meg kell állapítani, hogy a jelen ügyben eltérések vannak a szóban forgó rendelkezés különböző nyelvi változatai között. Jóllehet ugyanis az alaprendelet 2. cikke (2) bekezdésének angol változatában az érintett termék azon értékesítései, amelyeket a rendes érték meghatározása szempontjából hazai értékesítésekként kell figyelembe venni, azokat az értékesítéseket jelentik, amelyek kapcsán a szóban forgó termék az exportáló ország hazai piacán történő felhasználásra van „intended”, ami olyan utalásként is értelmezhető, amely szerint az eladó szándéka a releváns kritérium, az említett rendelkezés egyéb nyelvi változatai közül a franciában a „destiné”, a németben a „zum Verbrauch”, a hollandban a „bestemde”, a spanyolban a „destinado”, az olaszban a „destinato”, a dánban a „bestemt”, a finnben a „tarkoitetun”, a csehben pedig a „ke” fordulat szerepel, amely az érintett termék rendeltetési helyére utal, anélkül hogy hivatkozna arra, hogy az értékesítés időpontjában mi volt a gyártónak az említett rendeltetési hellyel kapcsolatos szándéka.

130

Másodszor, meg kell állapítani, hogy hasonlóan az alaprendelet 2. cikke (2) bekezdésének a fenti 129. pontban említett változataihoz, amelyek az értékesítések rendeltetési helyére, nem pedig az eladónak a rendeltetési hellyel kapcsolatos szándékára utalnak, a dömpingellenes megállapodás 2.1. cikkének három hivatalos nyelvi változata közül az angol a „destined for consumption”, a francia a „destiné à la consommation”, a spanyol pedig a „destinado al consumo” kifejezést használja. Márpedig az ítélkezési gyakorlatból kitűnik, hogy az alaprendelet rendelkezéseit, amennyire csak lehetséges, a dömpingellenes megállapodás vonatkozó rendelkezéseinek fényében kell értelmezni (2014. május 22‑iGuangdong Kito Ceramics és társai kontra Tanács ítélet, T‑633/11, nem tették közzé, EU:T:2014:271, 38. pont; lásd továbbá ebben az értelemben: 2003. január 9‑iPetrotub és Republica kontra Tanács ítélet, C‑76/00 P, EU:C:2003:4, 57. pont).

131

Kétségtelen, hogy – mint azt a felperes is kiemeli – a WTO által az „Európai Közösségek – A Norvégiából származó tenyésztett lazacra vonatkozó dömpingellenes intézkedések” (WT/DS 337/R) jogvitában 2007. november 16‑án készített vizsgálóbizottsági jelentés a 339. sz. lábjegyzetében megjegyzi, hogy „ha valamely gyártó egy független exportőrnek (vagy kereskedőnek) úgy értékesít egy terméket, hogy tudja, hogy e terméket exportálni fogják, ezt az értékesítést nem lehet […] hazai felhasználásra szánt értékesítésnek minősíteni”. Ugyanakkor önmagában e megjegyzésből nem vezethető le, hogy – mint azt a felperes állítja – az exportálandó érintett termék végső rendeltetési helyéről való tényleges tudomás hiánya folytán a szóban forgó értékesítést szükségképpen hazai felhasználásra szánt értékesítésnek kellett volna tekinteni, miközben az érintett termék – mint a jelen ügyben is – export tárgyát képezte. Ugyanezek a megfontolások irányadók másfelől a felperes azon érvére is, amelyet a Lengyelországból származó, fából készült rakodólapok behozatalára vonatkozó ideiglenes dömpingellenes vám kivetéséről, valamint az e behozatalokkal kapcsolatban bizonyos exportőrök által felajánlott kötelezettségvállalások elfogadásáról szóló, 1997. június 6‑i 1023/97/EK bizottsági rendelet (HL 1997. L 150., 4. o.) (20) preambulumbekezdésére alapít, amely az exportár meghatározását illetően kimondja, hogy „mivel a gyártó ismerte a végső rendeltetési helyüket, [a szóban forgó rakodólapokat] olyanoknak kellett tekinteni, mint amelyeket a szóban forgó gyártó a Közösségbe irányuló export céljára értékesített”.

132

Harmadszor, azt az értelmezést, amely szerint nem szükséges feltárni az eladónak az érintett termék végső rendeltetési helyével kapcsolatos szándékát vagy konkrét tudomását, megerősíti a szóban forgó rendelkezés kontextusának elemzése. Ugyanis sem az alaprendelet 2. cikke szerinti „dömping”, sem az ugyanezen rendelet 3. cikke (amelynek helyébe a 2016/1036 rendelet 3. cikke lépett) szerinti „kár” fogalma, sem pedig az e rendelet 13. cikkének (amelynek helyébe a 2016/1036 rendelet 13. cikke lépett) tárgyát képező „az intézkedések kijátszása” fogalom nem írja elő alkalmazási feltételként, hogy az érdekelt fél részéről valamilyen különleges szándékot kellene megállapítani, hanem objektív feltételek fennállását követelik meg, függetlenül az érdekelt fél szándékától vagy konkrét tudomásától. Másfelől az alaprendelet 2. cikkének (2) bekezdése, mint egyébként e rendelet 2. cikkének az exportár meghatározásáról szóló (8) bekezdése sem tartalmaz semmilyen utalást az érdekelt fél „tudomásával” kapcsolatos kritériumra, ellentétben az alaprendelet 10. cikkének (4) bekezdésével (amelynek helyébe a 2016/1036 rendelet 10. cikkének (4) bekezdése lépett), amely a dömpingellenes vám visszamenőleges hatályú alkalmazása szempontjából kifejezetten akként rendelkezik, hogy „az importőrnek tudomása volt vagy tudnia kellett volna a dömpingről, a dömping mértékét és a vélt vagy megállapított kárt illetően”.

133

Negyedszer, meg kell állapítani, hogy ez az értelmezés összhangban van a dömpingellenes vizsgálat céljával is, amely az uniós intézmények vonatkozásában arra irányul, hogy objektív bizonyítási eszközöket kutassanak fel, alkalmazva az alaprendelet által a rendelkezésükre bocsátott eszközöket és támaszkodva a gazdasági szereplők önkéntes együttműködésére, vagyis különösen a dömpingellenes kérdőívre adott válaszokra, az esetleges helyszíni ellenőrzésekre és az érdekelt felek által a tájékoztató dokumentumokra tett észrevételekre, mint azt a fenti 107. pont is felidézte, annak érdekében, hogy miután az alaprendelet 2. cikkével összhangban meghatározták az érintett termék rendes értékét, alátámasszák az esetleges dömping fennállását.

134

E kontextusban az, ha az exportált termékek értékesítéseinek az érintett termék rendes értékének meghatározásából történő kizárását annak bizonyításától tennék függővé, hogy az eladó részéről az értékesítés időpontjában szándék vagy tényleges tudomás állt fenn az érintett termék végső rendeltetési helyét illetően – amennyiben megkockáztatható, hogy e bizonyítás a gyakorlatban sokszor lehetetlennek bizonyulna –, végeredményben arra vezetne, hogy a rendes értéknek az alaprendelet 2. cikkével összhangban történő meghatározása szempontjából az exportált termékek olyan árait is figyelembe lehetne venni, amelyek torzíthatják és veszélyeztethetik az említett rendes érték helyes meghatározását.

135

Ötödször, hozzá kell tenni, hogy ez az értelmezés a felperes által hivatkozott előreláthatósági és jogbiztonsági elvvel is összeegyeztethető, míg az eladó szándékán vagy konkrét tudomásán alapuló kritérium alkalmazása az exportált termékek vételárának a rendes érték meghatározása szempontjából történő figyelembevételét olyan szubjektív elemtől tenné függővé, amelynek kapcsán megkockáztatható, hogy annak bizonyítása a gyakorlatban esetlegesnek, sőt – mint az az imént megállapítást nyert – lehetetlennek bizonyulna.

136

Közelebbről, a jelen ügyben ki kell emelni, hogy az ideiglenes rendelet szakaszában a Bizottság – azon értelmezésből kiindulva, amely szerint nem kell bizonyítani, hogy az eladó részéről az érintett termék végső rendeltetési helyét illetően valamilyen szándék vagy konkrét tudomás áll fenn – bizonyos hazai értékesítésekként bejelentett értékesítéseket kizárt a rendes érték kiszámításából, miután e rendeletnek többek között a (63) preambulumbekezdésében megállapította, hogy az öt együttműködő társaságtól, valamint a vizsgálati időszak során az érintett termék tajvani behozatalaira és kiviteleire vonatkozó statisztikákból származó termelési adatokra alapított számítás megerősítette, hogy az együttműködő gyártó‑exportőrök által bejelentett hazai piaci értékesítések közül hozzávetőleg 50% exportra történő olyan közvetett értékesítés volt, amelyet nem hazai felhasználásra szántak. Konkrétabban, az ideiglenes ténymegállapításokban szereplő adatokból az következett, hogy jóllehet a vizsgálati időszak során az öt gyártó‑exportőr által bejelentett termelési szint az érintett termékből elérte a [bizalmas] tonnát, továbbá hogy az exportra vonatkozó hivatalos statisztikák ugyanezen termékből 717671 tonna mennyiséget jeleztek, az ugyanezen gyártó‑exportőrök által bejelentett hazai értékesítések mennyisége [bizalmas] tonna volt, vagyis az első két számadat közötti különbözetnek több mint kétszerese. Annak érdekében, hogy meggyőződjék arról, hogy a rendes érték kizárólag a hazai felhasználás vonatkozásában megállapított árakon alapult, a Bizottság az ideiglenes rendelet szakaszában kijelentette, hogy óvatos megközelítést alkalmaz azáltal, hogy a rendes érték számításából következésképpen kizárja az érintett termék tajvani székhelyű „forgalmazók” részére történő összes értékesítését, [bizalmas] tonna erejéig, ellentétben a tajvani „végfelhasználók” részére történő értékesítésekkel, amelyeket figyelembe vett.

137

Következésképpen a Bizottság a kockázatokra alapított azon átfogó megközelítést, amely az érintett termék vevőinek nagy kategóriáit veszi figyelembe, az érintett terméknek az érintett forgalmazó általi exportjára vonatkozó objektív bizonyítékok fennállásán alapuló megközelítéssel váltotta fel. A megtámadott rendelet (59) preambulumbekezdése szerint ugyanis ahelyett, hogy a forgalmazók részére történő értékesítéseket teljes egészében kizárta volna, a Bizottság csak azokat a hazai értékesítéseket zárta ki a rendes érték kiszámításából, amelyek vonatkozásában elegendő objektív bizonyítékkal rendelkezett a valós exportjukról. Így ugyanezen preambulumbekezdés szerint a Bizottság megvizsgálta a szóban forgó bejelentett értékesítéseket, és azokat az egyes érintett gyártó‑exportőrök helyzete és konkrét adatai alapján sorolta be hazai értékesítésekként. E preambulumbekezdésből végül kitűnik, hogy a szándékhoz vagy a tudomáshoz, illetve a tudomás hiányához hasonló szubjektív körülmények a jelen ügyben nem játszottak semmilyen szerepet a Bizottság által lefolytatott objektív értékelésben, ellentétben az exporthoz kapcsolódó olyan árleszállítások létezésével, amelyeket egyebek mellett releváns bizonyítékként használt fel.

138

E tekintetben meg kell állapítani először is azt, hogy a vizsgálat feltárta többek között, hogy a felperes által hazaiként bejelentett bizonyos számú értékesítés exportengedmény tárgyát képezte azon rendszer keretében, amelyet a vizsgálati időszak során néhány hónapig alkalmaztak, és amelynek az volt a rendeltetése, hogy ösztönzést biztosítson azon helyi szolgáltatási központok (forgalmazók) részére, amelyek exportálták az acélipari termékeiket, mint azt a Bizottság az ideiglenes rendelet (64) preambulumbekezdésében jelezte.

139

Nem lehet helyt adni a felperes azon érvének, amely szerint az említett engedmény, amely „A termelésre/exportra irányuló egyéb engedmény” címet viseli, nem minősül releváns bizonyítéknak többek között azért, mert nem az érintett termék exportálására irányuló engedményről van szó, hanem az olyan félkész termékek értékesítéseire irányul, amelyek feldolgozást igényelnek azt megelőzően, hogy azokat feldolgozott termékekként exportálnák.

140

A Bizottsághoz hasonlóan ugyanis meg kell állapítani, hogy – mint az a felperesnek a Bizottság által a vizsgálat során feltett kérdésre válaszul megfogalmazott 2015. február 9‑i leveléből is következik – az említett engedmény azon érintett termék értékesítési mennyiségeire irányul, amelyet feldolgozást követően, a szóban forgó engedményrendszer céljával összhangban exportra szánnak, következésképpen pedig ez az engedmény nem terjed ki azon érintett termék mennyiségeire, amelyet Tajvanban hazai felhasználásra szánnak. Ezenkívül az említett feldolgozás együtt jár a szóban forgó termék exportjával, és – mint az kitűnik az ideiglenes rendelet (14) preambulumbekezdéséből is – a [bizalmas] az említett termékeken legfeljebb csak kisebb jelentőségű műveleteket hajt végre, mint például a fényezés vagy a hasítás, anélkül hogy az így létrejövő termék oly mértékben módosulna, hogy az már nem tartozna az érintett termék fogalma alá.

141

Másodszor, a felperes a dömpingellenes kérdőívre adott válaszában jelezte, hogy ilyen engedményt az exportra alkalmazott, továbbá hogy az ilyen engedmény alkalmazására vonatkozó bizonyítékokat a helyszíni ellenőrző látogatás során feltárták a felperes hazai értékesítésekről vezetett nyilvántartásában. Másfelől, mint azt a felperes a Bizottság által a vizsgálat során feltett kérdésre válaszul megfogalmazott 2015. február 9‑i levelében maga is jelezte, az említett engedmény a felperes által a legnagyobb tajvani megrendelője, a [bizalmas] forgalmazó részére 2013 decembere folyamán teljesített értékesítéseknek például 40%‑ára vonatkozott.

142

Harmadszor és főleg, mint az kitűnik a megtámadott rendelet (59) preambulumbekezdéséből is, a termékek hazai értékesítésekként bejelentett értékesítéseinek valós exportjára vonatkozó egyéb objektív bizonyítékokat is be lehetett szerezni. A Bizottság e tekintetben kiemelte, hogy ez volt a helyzet a [bizalmas] részére teljesített értékesítések esetében, amely az érintett termék forgalmazója is, vagyis a Bizottság a hazai értékesítések címén történő figyelembevételt végül csak azon 120000 tonna vonatkozásában zárta ki, amelyet a felperes a vizsgálati időszak során a [bizalmas] megrendelőjének adott el, amely a vizsgálat szerint az érintett terméknek csupán elhanyagolható mennyiségét értékesítette a hazai piacon.

143

Az eddigi megfontolásokra tekintettel meg kell állapítani, hogy a felperes nem bizonyította, hogy a Bizottság tévesen alkalmazta volna a jogot vagy a tényállás vonatkozásában nyilvánvaló mérlegelési hibát követett volna el, amikor a rendes érték meghatározása szempontjából azzal az indokkal tagadta meg a felperes által a [bizalmas] megrendelője részére teljesített értékesítések figyelembevételét, hogy olyan objektív bizonyítékok léteztek, amelyek szerint az említett értékesítések valójában exportra történő értékesítések voltak, ami még inkább így van, ha bizonyítást nyer, hogy a szóban forgó értékesítések egy része a felperes által alkalmazotthoz hasonló exportengedményi rendszer tárgyát képezte, ezért pedig az e részbe tartozó értékesítéseket a hazai piacon történő felhasználásra szánt érintett termék áránál alacsonyabb árakon kötötték meg, tudva azt, hogy ezek az árak ösztönzik az érintett termék exportját.

144

Következésképpen a Bizottság jogszerűen és nyilvánvaló mérlegelési hiba nélkül kizárhatta a szóban forgó értékesítéseket a rendes értéknek az alaprendelet 2. cikkének (1) és (2) bekezdése alapján történő meghatározásából.

145

Az eddigi megfontolások összességére tekintettel a második jogalapot, következésképpen pedig a keresetet teljes egészében el kell utasítani.

146

Az eljárási szabályzat 134. cikkének (1) bekezdése alapján a Törvényszék a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. A felperest, mivel pervesztes lett, a Bizottság és a beavatkozó fél kérelmének megfelelően kötelezni kell a saját költségein felül a Bizottság és a beavatkozó fél részéről felmerült költségek viselésére is.

A fenti indokok alapján

A TÖRVÉNYSZÉK (második tanács)

a következőképpen határozott: