1

A felperes AlzChem AG egy németországi székhelyű vállalkozás, amely az Európai Unió bizonyos tagállamaiban, köztük a Szlovák Köztársaságban a finomkémiai termékek több piacán aktív.

2

A Novácké chemické závody, a.s. v konkurze (a továbbiakban: NCHZ) egy magánkézben lévő vegyianyaggyártó vállalkozás, amelynek három részlege van. E vállalkozás vegyianyag gyárat működtet Trenčín régióban (Szlovákia). Fő tevékenysége a kalcium‑karbid és műszaki gázok, poli(vinil‑klorid) (PVC) és melléktermékei, valamint egyre nagyobb mértékben nehézvegyipari és kis tonnatartalmú finomkémiai anyagoknak a gyártása.

3

2009. október 8‑án az NCHZ, miután bejelentette, hogy nem képes folytatni tevékenységét, és benyújtotta mérlegét, csődeljárást kezdeményezett maga ellen.

4

2009. november 5‑én a Szlovák Köztársaság elfogadta a zákon č. 493/2009 Z.z. o niektorých opatreniach týkajúcich sa strategických spoločností a o zmene a doplnení niektorých zákonovot (a stratégiai vállalkozásokkal kapcsolatos bizonyos intézkedésekről szóló 493/2009. sz. törvény; a továbbiakban: a stratégiai vállalkozásokról szóló törvény). E törvény, amely 2009. december 1‑jén lépett hatályba, elővásárlási jogot biztosított az állam számára a csődeljárás alatt álló stratégiai jelentőségű vállalkozások felvásárlásához, továbbá előírja csődgondnok közreműködését annak érdekében, hogy az eljárás során biztosítsa a stratégiai jelentőségű vállalkozás folyamatos működését. 2009. december 2‑án az NCHZ‑t a szlovák hatóságok az említett törvény értelmében vett stratégiai vállalkozásnak minősítették és e jogállást annak 2010. december 31‑i hatályon kívül helyezéséig élvezte. Az NCHZ volt az egyetlen vállalkozás, amelyre az említett törvényt alkalmazták (a továbbiakban: első csődidőszak).

5

2010. december 31. után az NCHZ a zákon č. 7/2005 Z.z. o konkurze a reštrukturalizácii a o zmene a doplnení niektorých zákonov (a csődről és a szerkezetátalakításról, valamint bizonyos törvények módosításáról szóló 7/2005. sz. törvény; a továbbiakban: csődtörvény) hatálya alá került (a továbbiakban: második csődidőszak). A hitelezői választmányba tömörülő, biztosítékkal nem rendelkező hitelezők (a továbbiakban: hitelezői választmány) és az érintett elsőbbségi hitelezők részvételével tartott 2011. január 26‑i közös gyűlésen az akkori csődgondnok tájékoztatta e hitelezőket, hogy az NCHZ tevékenysége révén keletkezett kiadások meghaladják a működési bevételeket. Továbbá közölte a hitelezőkkel a 2010. december 23‑i gazdasági elemzését (a továbbiakban: gazdasági elemzés), amelyet a vezetők által tartott bemutató egészített ki. A fent említett hitelezők úgy határoztak, hogy az NCHZ folytatja üzleti tevékenységét (a továbbiakban: 2011. január 26‑i határozat). Mivel e határozatot a súd v Trenčíne (trencséni bíróság, Szlovákia) 2011. február 17‑i határozatával jóváhagyta [a továbbiakban: a súd v Trenčíne (trencséni bíróság) határozata vagy a 2011. február 17‑i határozat], a csődgondnok folytatta e tevékenységet. A jelen ügyben a csüdtörvénynek megfelelően a hitelezői választmány, az elsőbbségi hitelezők és a súd v Trenčíne (trencséni bíróság) alkották az illetékes bizottságot (a továbbiakban: illetékes bizottság).

[omissis]

10

2013. július 2‑i levelében a Bizottság tájékoztatta a szlovák hatóságokat azon szándékáról, hogy az EUMSZ 108. cikk (2) bekezdése értelmében megindítja a hivatalos vizsgálati eljárást (HL 2013. C 297., 85. o.), egyrészt azon állami engedéllyel kapcsolatban, hogy az NCHZ a stratégiai vállalkozásokról szóló törvény alapján 2009 decembere és 2010 decembere között folytathatta üzleti tevékenységét, másrészt a hitelezők 2011 januári azon határozatával kapcsolatban, hogy az NCHZ a stratégiai vállalkozásokról szóló törvény hatályon kívül helyezését követően folytathatta tevékenységét. A Bizottság ezen felül kétségeit fejezte ki az NCHZ értékesítését lehetővé tévő ajánlati felhívás feltétel nélküli jellegével kapcsolatban, és úgy vélte, hogy komoly jelek utalnak arra, hogy az NCHZ és az új jogalany között gazdasági folytonosság nem szakadt meg.

[omissis]

13

A Bizottság 2014. október 15‑én elfogadta a Szlovákia által az NCHZ javára végrehajtott SA.33797 (2013/C) (korábbi 2013/NN) (korábbi 2011/CP) állami támogatásról szóló (EU) 2015/1826 határozatot (HL 2015. L 269., 71. o.; a továbbiakban: megtámadott határozat).

14

A Bizottság szerint az NCHZ stratégiai vállalkozássá minősítése (a továbbiakban: első intézkedés) a társaság számára szelektív előnyt biztosított, az államnak volt betudható, és állami források felhasználásával járt, valamint torzította a versenyt a tagállamok közötti kereskedelem előtt nyitott piacon. A Bizottság ebből arra következtetett, hogy ezen intézkedés az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése értelmében vett állami támogatásnak minősül, és e jogellenes támogatás összeegyeztethetetlen a belső piaccal (a megtámadott határozat 110. és 114–124. preambulumbekezdése). A Bizottság, azt követően, hogy az állami támogatás összegét 4783424,10 euróra becsülte, megállapította, hogy a támogatást vissza kell téríttetni az NCHZ‑től, és e visszatéríttetést ki kell terjeszteni a Fortischemre is, mivel e vállalkozás az üzleti tevékenység folytatása keretében kapcsolódik az NCHZ‑hez (a megtámadott határozat 101. és 174. preambulumbekezdése).

15

Ugyanakkor a Bizottság úgy vélte, hogy az NCHZ üzleti tevékenységének a hitelezők 2011. január 26‑i határozata alapján történő folytatása (a továbbiakban: második intézkedés) nem minősült az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése értelmében vett állami támogatásnak, mivel az állami támogatás fennállását megalapozó két konjunktív feltétel – vagyis az intézkedés államnak való betudhatósága és a gazdasági előny fennállása – nem teljesül (a megtámadott határozat 113. preambulumbekezdése).

16

A megtámadott határozat rendelkező részének szövege a következő:

„2. cikk

Az NCHZ működésének a törvény hatályvesztése utáni folytatására irányuló döntés, amelyet a hitelezői választmány hozott meg, az EUMSZ 107. cikkének (1) bekezdése értelmében nem minősül állami támogatásnak.

[…]

6. cikk

A jelen határozat címzettje a Szlovák Köztársaság.”

[omissis]

97

A felperes azzal érvel, hogy – ahogyan azt a Bizottság a megtámadott határozat (46) preambulumbekezdésében megemlítette – a felperes panaszosi minőségében azt állította, hogy az NCHZ üzleti tevékenysége folytatásának engedélyezéséről szóló határozat az államnak volt betudható, mivel e határozatot a súd v Trenčíne (trencséni bíróság) jóváhagyta és kötelezővé tette.

98

Márpedig noha a Bizottság a megtámadott határozat (14), (33), (35), (36) és (102) preambulumbekezdésében elismeri a súd v Trenčíne (trencséni bíróság) közreműködését a döntéshozatali eljárásban, arról nem ejt szót e bíróság ebben játszott szerepéről a megtámadott határozat (103) és (104) preambulumbekezdésében, amelyekben kifejti a második intézkedés államnak való betudhatóságára vonatkozó elemzését. A felperes ebből arra következtet, hogy noha a nemzeti bíróságok határozatai általában betudhatók az államnak, a Bizottság semmiféle olyan tájékoztatást nem adott, amely megmagyarázná, hogy a súd v Trenčíne (trencséni bíróság) határozata miért irreleváns, vagy amennyiben releváns, miért nem volt elegendő a második intézkedés államnak való betudhatóságának megállapításához.

99

A Bizottság úgy véli, hogy a megtámadott határozat megfelelően indokolt. A Bizottság véleménye szerint világosan és egyértelműen kifejtette az általa követett érvelést, így lehetővé téve a felperes számára annak megértését és a Törvényszék számára a bírósági felülvizsgálat elvégzését. A Bizottság azt állítja, hogy már pontosította, hogy olyan helyzetben, amelyben az összes hitelező – akiknek többsége magánhitelező – kifejezetten úgy dönt, hogy a gazdasági érdekük az, hogy lehetővé tegyék a csődben lévő vállalkozás üzleti tevékenységének folytatását, e határozat nem tudható be az államnak pusztán azért, mert egy bíróság ezt követően azt jóváhagyta és kötelezővé tette. A Bizottság szerint lehetséges ugyan, hogy a felperes ne értsen egyet e megközelítés megalapozottságával, arra azonban nem hivatkozhat, hogy nem értette a Bizottság következtetésének logikáját, mivel a megtámadott határozat e téren való tömörsége ellenére ezen érvelés egyértelműen kitűnik a határozatból és különösen annak (102)–(104) preambulumbekezdéséből.

100

Elöljáróban úgy kell tekinteni, hogy érvelésével a felperes lényegében a súd v Trenčíne (trencséni bíróság) döntéshozatali eljárásban való szerepére vonatkozó indokolási kötelezettség megsértésére hivatkozik.

101

Rá kell mutatni, hogy a megtámadott határozat (102) preambulumbekezdésében a Bizottság jelezte, hogy „a hitelezői választmány tagjai és a[z] [elsőbbségi] hitelezők […] 2011 januárjában abban állapodtak meg, hogy az NCHZ‑nek folytat[ja] a működését” és „a szlovák csődtörvénnyel összhangban e döntést később a [súd v Trenčíne (trencséni bíróság)] is megerősítette, így az a csődgondnok számára kötelező érvényű lett”.

102

A megtámadott határozat (103) preambulumbekezdésében a Bizottság a hitelezői választmány és az elsőbbségi hitelezők vétőjogának esetleges fennállásával foglalkozott, és ezzel kapcsolatban megállapította, hogy „[e]zért egyik állami szervezet sem érvényesíthette volna az adósság további felhalmozásának megállítására irányuló érdekeit”.

103

A megtámadott határozat (104) preambulumbekezdésében a Bizottság jelezte, hogy „[k]övetkezésképpen megállapítható, hogy az NCHZ működésének folytatása a magánhitelezők által meghatározott döntésen alapult, mivel az állami hitelezők nem voltak abban a helyzetben, hogy megvétózzák az NCHZ folyamatos működését”, és „[e]nnek következtében az NCHZ működésének a törvény hatályon kívül helyezését követő folytatására irányuló döntés nem tudható be az államnak”.

104

Nyilvánvaló, hogy a jelen ügy körülményeire tekintettel és a csődtörvény rendelkezései alapján a súd v Trenčíne (trencséni bíróság) tagja volt az illetékes bizottságnak, melynek arról kellett határoznia, hogy az NCHZ folytassa‑e, vagy sem, üzleti tevékenységét, és a csődtörvény 83. §‑ának (4) bekezdése alapján a csődgondnokot kötötte a 2011. február 17‑i határozat.

105

Márpedig meg kell állapítani, hogy a megtámadott határozatban a Bizottság nem jelezte világosan, hogy miként értékelte a súd v Trenčíne (trencséni bíróság) szerepét a döntéshozatali eljárásban. Ugyanis az említett határozat (14), (26) és (32) preambulumbekezdésében, valamint annak 2. cikkében a Bizottság csupán a 2011. január 26‑i határozatról tett említést, a szóban forgó bíróság közreműködésének megemlítése nélkül (lásd a fenti 78. pontot), miközben a megtámadott határozat (33), (35), (36) és (102) preambulumbekezdésében említést tett a szóban forgó bíróság határozatáról, annak a jelen ügyben a csődtörvény 83. §‑ának (4) bekezdése alapján játszott pontos szerepének kifejtése nélkül, arra engedve következtetni, hogy csupán a 2011. január 26‑i határozat jóváhagyásakor és kötelezővé tételekor működött közre (lásd különösen a megtámadott határozat (33) preambulumbekezdését).

106

Ráadásul az NCHZ üzleti tevékenységének második csődidőszak alatti folytatásáról szóló határozat értékelése keretében a Bizottság ugyan a megtámadott határozat (102) preambulumbekezdésében megemlítette a 2011. február 17‑i határozat létét, meg kell állapítani, hogy a megtámadott határozat (103)–(112) preambulumbekezdéseinek egyikében sem, és különösen a (103) és (104) preambulumbekezdésben nem tért ki az említett határozatra. A Bizottság így csupán a 2011. január 26‑i határozatról tett említést.

107

Másfelől, ahogyan a Bizottság a tárgyaláson jelezte, nem zárható ki, hogy valamely intézkedést egy nemzeti bíróság határozata következtében az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése értelmében az államnak betudható határozatnak tekintsenek (lásd ebben az értelemben: 2016. október 26‑iDEI és Bizottság kontra Alouminion tis Ellados ítélet, C‑590/14 P, EU:C:2016:797, 59., 77. és 81. pont; 2016. március 3‑iSimet kontra Bizottság ítélet, T‑15/14, EU:T:2016:124, 38., 44. és 45. pont). [A Bíróság elutasította a Törvényszék T‑15/14. sz. ügyben hozott végzése ellen benyújtott fellebbezést (2017. március 9‑iSimet kontra Bizottság végzés, C‑232/16 P, nem tették közzé, EU:C:2017:200).]

108

Ebben az összefüggésben meg kell állapítani, hogy a Bizottságnak a megtámadott határozatban ki kellett volna fejtenie azon okokat, amelyek azon következtetésre vezették, hogy az NCHZ üzleti tevékenységének folytatására vonatkozó határozat miért nem tudható be a súd v Trenčínének (trencséni bíróság).

109

E tekintetben a Bizottság azon érvét illetően, amely szerint világosan és egyértelműen kifejtette az általa követett érvelést, meg kell állapítani, hogy a fenti 99. pontban szereplő magyarázatok egyáltalán nem tűnnek ki a megtámadott határozatból, hanem csupán a Törvényszék elő terjesztett iratokból, és így a Bizottság – állításával ellentétben – kiegészíti a megtámadott határozat indokolását. Márpedig a fenti 74. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlattal összhangban az indokolásnak magának a megtámadott határozatnak a szövegében kell szerepelnie, és az nem fejthető ki első alkalommal és utólag az uniós bíróság előtt.

110

Következésképpen, ahogyan arra a felperes hivatkozik, a Bizottság elmulasztotta a megtámadott határozatban kifejteni azok okokat, amelyek alapján a súd v Trenčíne (trencséni bíróság) határozatának semmilyen hatása nem volt a vizsgált intézkedés betudhatóságának Bizottság általi elemzésére.

111

Ráadásul a tárgyaláson a Törvényszék kérdéseket intézett a Bizottsághoz annak megértése érdekében, hogy a csődtörvény rendelkezéseire tekintettel az említett törvény 83. §‑ának (4) bekezdésének megfelelően közreműködő bíróságnak, a jelen ügyben a súd v Trenčínének (trencséni bíróság) csupán a hitelezők által hozott határozat alakszerűségét kell vizsgálnia, vagy ezenkívül ellenőriznie kell e határozat megalapozottságát is, és adott esetben hozhat‑e eltérő tartalmú határozatot. Meg kell azonban állapítani, hogy a Bizottság nem tudott választ adni erre a kérdésre. A Bizottság annak állítására szorítkozott, hogy a jelen ügyben a súd v Trenčínének (trencséni bíróság) nem volt más lehetősége mint megerősíteni a 2011. január 26‑i határozatot, azonban azt nem állította, hogy az említett bíróság felülvizsgálati jogköre jogilag korlátozott lett volna.

112

Ebből következik, hogy azon sajátos körülményekre tekintettel, amelyek között a súd v Trenčíne (trencséni bíróság) a jelen ügyben közreműködött, mivel az illetékes bizottság tagja volt, a megtámadott határozat indokolása nem megfelelő az NCHZ üzleti tevékenységének a második csődidőszak alatti folytatásáról szóló határozat államnak való betudhatóságát illetően.

[omissis]

184

Meg kell állapítani, hogy ahogyan arra a Szlovák Köztársaság és a Fortischem által támogatott Bizottság hivatkozik, a felperes érvelése e tekintetben azon előfeltevésen alapul, hogy a Bizottságnak nem kellett volna minden állami hitelezőt egyenként figyelembe vennie, hanem csupán a Szlovák Köztársaságot mint az érintett állami hitelezőket képviselő egyetlen állami hitelezőt.

185

Márpedig mind a Bizottság, mind a beavatkozók ezen előfeltevés hibás jellegére hivatkoznak, mivel a magánhitelező kritériumából az következik, hogy minden egyes állami hitelezőnek az adós felé fennálló hitel jellegének fényében kell nyilatkoznia, és minden állami hitelező döntését azon döntéshez kell hasonlítani, amit egy ugyanolyan helyzetben lévő magánhitelező hozott volna.

186

Mindenekelőtt meg kell állapítani, hogy a felperes semmiféle ítélkezési gyakorlatra nem hivatkozik érvelésének alátámasztására, és annak vitatására szorítkozik, hogy a Bizottság érvelése alátámaszthatja annak álláspontját. A felperes szerint e kérdésben nem döntöttek, míg a Bizottság azzal érvel, hogy nem is kellett dönteni, mivel az a magánhitelező kritériuma alkalmazásának lényegéhez tartozik.

187

Először is a Bizottság által hivatkozott 2002. július 11‑iHAMSA kontra Bizottság ítéletben (T‑152/99, EBHT, EU:T:2002:188) az uniós bíróság kimondta, hogy a Bizottság feladata minden egyes közjogi szervezet esetében meghatározni, hogy az általuk nyújtott adósságelengedés nyilvánvalóan nagyobb‑e annál, mint amit egy olyan feltételezett magánhitelező nyújtott volna, aki a felperes tekintetében hasonló helyzetben van, mint az érintett közjogi szervezet, és aki a neki járó összegeket vissza kívánja követelni. Így az uniós bíróság szerint minden egyes hitelezőnek választania kell egyrészt azon összeg között, amelyet a javasolt megállapodás keretében kínálnak neki, másrészt aközött, amihez megítélése szerint a vállalkozás felszámolása révén juthatna, miközben döntését egy sor körülmény befolyásolja, például az, hogy biztosítékkal nem rendelkező hitelező vagy elsőbbségi hitelező, milyen természetűek és terjedelműek az esetleges biztosítékai, hogyan ítéli meg a vállalkozás átszervezésének az esélyeit, illetve milyen előnyt jelentene számára a felszámolás (lásd ebben az értelemben: 2002. július 11‑iHAMSA kontra Bizottság ítélet, T‑152/99, EU:T:2002:188, 168. és 170. pont).

188

Következésképpen a 2002. július 11‑iHAMSA kontra Bizottság ítéletből (T‑152/99, EU:T:2002:188) és különösen annak 166–172. pontjából következik, hogy az uniós bíróság a közjogi hitelezők egyedi helyzetének vizsgálatát javasolja, többek között biztosítékkal nem rendelkező hitelező vagy elsőbbségi hitelező jogállásukra tekintettel lényegében annak meghatározása érdekében, hogy az általuk hozott döntés túlmegy‑e azon, amit az üzleti követelmények igazolnak, vagy azt magyarázhatja‑e az érintett vállalkozás számára előny nyújtásának szándéka. Ebből következik, hogy az uniós bíróság szerint a közjogi hitelezők nem tekintendők egyetlen jogalanynak, hanem figyelembe kell venni sajátos jellemzőiket.

189

Másfelől el kell utasítani a felperes azon érvét, amely szerint a 2002. július 11‑iHAMSA kontra Bizottság ítélet (T‑152/99, EU:T:2002:188) irreleváns, mivel az ezen ítélet alapjául szolgáló ügyben az összes közjogi hitelező egyetértett a szóban forgó támogatás kedvezményezettje adósságainak elengedésével, míg a jelen ügyben a társadalombiztosítási vállalkozás érdekeit nyilvánvalóan nem vették figyelembe a magánhitelező kritériumának alkalmazásakor. Ez utóbbi érdekeit ugyanis csődutóhitelezőként vették figyelembe (a megtámadott határozat (110) preambulumbekezdése) (lásd a fenti 161–163. pontot).

190

Végezetül meg kell állapítani, hogy a 2002. július 11‑iHAMSA kontra Bizottság ítélet (T‑152/99, EU:T:2002:188, 168. és 170. pont) megállapításait átvette a 2011. május 17‑iBuczek Automotive kontra Bizottság ítélet (T‑1/08, EU:T:2011:216, 84. pont).

191

Másodszor, a Bizottság által ugyancsak hivatkozott 2012. szeptember 11‑iCorsica Ferries France kontra Bizottság ítéletet (T‑565/08, EU:T:2012:415, 85–94. pont) illetően meg kell állapítani, hogy az a felperes állításának megfelelően irreleváns a jelen ügyben. Ugyanis a felmerült kérdés az volt, hogy a Bizottság egyértelműen meghatározta‑e a francia állam gazdasági tevékenységeit, amelyek tekintetében adott esetben szükségesnek bizonyulhat az arculat védelme, nem pedig az, hogy az állam tekinthető‑e egyetlen hitelezőnek.

192

Harmadszor emlékeztetni kell arra, hogy többek között a fenti 61. pontban hivatkozott ítéletekben a Bíróság jelezte annak szükségességét, hogy a magánhitelező elvének alkalmazása során a közjogi hitelező helyzetéhez legközelebb álló helyzetben lévő és a pénzügyi nehézségeket ismerő adós általi tartozás megfizetésére törekvő magánhitelezőt vegyenek figyelembe, ami magában foglalja, hogy az államot ne tekintsék az összes érintett közjogi hitelezőt csoportosító egyetlen hitelezőnek.

193

Negyedszer, ahogyan arra a Bizottság helyesen hivatkozik, az állami támogatások terén alkalmazandó ítélkezési gyakorlat szerint bizonyos helyzetekben különbséget kell tenni az állam mint gazdasági szereplő szerepe és hatóságként játszott szerepe között (lásd ebben az értelemben:1994. szeptember 14‑iSpanyolország kontra Bizottság ítélet, C‑278/92 à C‑280/92, EU:C:1994:325, 22. pont). Ebből az következik, hogy az állami támogatások terén az állam nem szükségszerűen tekintendő egyetlen jogalanynak.

[omissis]

196

A fentiekből következik, hogy az állam egyetlen hitelezőnek tekintése a fenti 61. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlattal szemben annak elfogadásához vezethetne, hogy bizonyos közjogi hitelezőknek az érdekeikkel ellentétes döntést kell hozniuk, és nem tanúsítanak az azonos helyzetben lévő magánhitelezőhöz hasonló magatartást. Következésképpen a felperesnek az állam egyetlen hitelezőként való figyelembevételére vonatkozó érvét el kell utasítani.

[omissis]

A fenti indokok alapján

A TÖRVÉNYSZÉK (hatodik tanács)

a következőképpen határozott: