1

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem az ESZSZ, az UNICE és a CEEP által a határozott ideig tartó munkaviszonyról kötött keretmegállapodásról szóló, 1999. június 28‑i 1999/70/EK tanácsi irányelv (HL 1999. L 175., 43. o.; magyar nyelvű különkiadás 1. fejezet, 5. kötet, 368. o.) mellékletét képező, 1999. március 18‑án megkötött, a határozott ideig tartó munkaviszonyról szóló keretmegállapodás (a továbbiakban: keretmegállapodás) 5. szakasza 1. pontjának értelmezésére irányul.

2

Ezt a kérelmet a Rodica Popescu és munkáltatója, a Direcţia Sanitar Veterinară şi pentru Siguranţa Alimentelor Gorj (gorji állat‑egészségügyi és élelmiszer‑biztonsági igazgatóság, Románia, a továbbiakban: állat‑egészségügyi igazgatóság) közötti jogvita keretében terjesztették elő, amelynek tárgya az érintett és munkáltatója között létrejött munkaszerződések minősítése.

3

Az EK 139. cikk (2) bekezdésén alapuló 1999/70 irányelv (14) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy a keretmegállapodást aláíró felek egy ilyen megállapodás megkötésével javítani kívántak a határozott ideig tartó munkaviszony minőségén a hátrányos megkülönböztetés tilalma érvényesülésének biztosításával, és ki kívánták alakítani az egymást követő, határozott ideig tartó munkaszerződések vagy munkaviszonyok alkalmazásából származó visszaélés megakadályozásának kereteit.

4

A keretmegállapodás preambulumának második és harmadik bekezdése a következőképpen került megfogalmazásra:

„A szerződő felek elismerik, hogy a határozatlan időre szóló szerződések a munkáltatók és a munkavállalók közötti munkaviszony általános formái, és továbbra is azok maradnak. Elismerik továbbá, hogy a határozott idejű munkaszerződések meghatározott körülmények között a munkáltatók és a munkavállalók igényeinek egyaránt megfelelnek.

Ez a megállapodás a határozott ideig tartó munkavégzéssel kapcsolatos általános elveket és minimumkövetelményeket állapítja meg, elismerve, hogy pontos alkalmazásuk esetében figyelembe kell venni a nemzeti, ágazati és szezonális esetek sajátosságait. [...]”

5

A keretmegállapodás általános szempontjainak 6., 8. és 10. pontja a következőképpen került megfogalmazásra:

[...]

[...]

6

A keretmegállapodás „Cél” címet viselő 1. szakasza értelmében a keretmegállapodás célja egyrészről a hátrányos megkülönböztetés tilalma elvének alkalmazásával a határozott ideig tartó munkaviszony minőségének javítása, másrészről az egymást követő, határozott ideig tartó munkaszerződések vagy munkaviszonyok alkalmazásából származó visszaélések megakadályozása kereteinek megállapítása.

7

A keretmegállapodás „Hatály” című 2. szakaszának 1. pontja úgy rendelkezik, hogy ez a megállapodás olyan határozott időre alkalmazott munkavállalókra vonatkozik, akik a törvény, kollektív szerződés vagy a tagállamokban kialakult gyakorlat szerint munkaszerződéssel vagy munkaviszonnyal rendelkeznek.

8

A keretmegállapodás „Meghatározások” címet viselő 3. szakasza az alábbiakat írja elő:

„E megállapodás alkalmazásában a következő meghatározásokat kell alkalmazni:

[...]”

9

A keretmegállapodásnak „A visszaélés megakadályozására irányuló intézkedések” című 5. szakasza ekképpen rendelkezik:

10

A Legea nr. 53/2003 privind Codul muncii (a munka törvénykönyvéről szóló 53/2003. sz. törvény, újból közzétették: Monitorul Oficial al României, partie I. 345. sz., 2011. május 18.) 12. cikke értelmében a munkaszerződés főszabály szerint határozatlan időre jön létre. Kivételesen, a törvény által kifejezetten előírt feltételek mellett a munkaszerződés határozott időre is köthető.

11

Az 53/2003. sz. törvény 82. cikke értelmében a felek írásbeli megállapodással, meghatározott feltételeknek megfelelően, valamely projekt, program vagy munka megvalósításának időtartamára a kezdeti időtartam lejártát követően is meghosszabbíthatják a határozott idejű munkaszerződést. Mindazonáltal az ugyanazon felek által létrejött, egymást követő határozott időre szóló szerződések száma legfeljebb három lehet, és az egyes szerződések időtartama nem haladhatja meg a tizenkét hónapot.

12

Az 53/2003. sz. törvény 83. cikkének h) pontja értelmében határozott időre szóló szerződés köthető a különös törvények által kifejezetten meghatározott egyéb esetekben vagy valamely munka, projekt vagy program megvalósítása érdekében.

13

Az 53/2003. sz. törvény 84. cikke értelmében határozott időre szóló munkaszerződés nem köthető 36 hónapot meghaladó időtartamra.

14

Az Ordonanta de Guvernului nr. 42/2004 privind organizarea activitatii sanitar‑veterinare si pentru siguranta alimentelor (az egészségügyi, állat‑egészségügyi és élelmiszer‑biztonsági tevékenységek szervezéséről szóló 42/2004. sz. kormányrendelet, közzétették: Monitorul Oficial al României, parti I, 94. sz., 2004. január 31., a továbbiakban: 42/2004 kormányrendelet) 19. cikkének (1) és (2) bekezdésében előírja, hogy az állati eredetű és nem állati eredetű termékek és melléktermékek gyűjtését, előállítását, feldolgozását és kezelését végző létesítmények csak abban az esetben működhetnek, ha azok a hatályos az egészségügyi és állategészségügyi szabályozásnak megfelelő engedéllyel rendelkeznek, és hatósági ellenőrzés alatt állnak.

15

A 42/2004. sz. kormányrendelet 19. cikkének (3) bekezdése értelmében a hatósági ellenőrzést az egészségügyi, állategészségügyi és élelmiszer‑biztonsági igazgatóságoknál határozott időre szóló munkaszerződéssel foglalkoztatott szakmailag képzett személyzet biztosítja.

16

A 42/2004. sz. kormányrendelet 19. cikkének (4) bekezdéséből következik, hogy a (3) bekezdés szerinti, a hatályos szabályozásban meghatározott maximális időtartamra kötött munkaszerződések a felek megállapodását követően a szerződés megkötésének alapjául szolgáló feltételek fennállásáig meghosszabbíthatók, amennyiben biztosítottak az e tekintetben előírt pénzügyi források, a törvénynek megfelelően lefolytatott versenyvizsga‑eljárást követő, új egyéni munkaszerződés megkötéséig.

17

R. Popescu állatorvosi asszisztensként állt az állategészségügyi igazgatóság alkalmazásában határozott idejű munkaszerződés keretében 2007. május 14. és 2007. december 31. között.

18

Ezt a szerződést egymást követő hét alkalommal, valamennyi esetben egyéves időtartamra, meghosszabbították. Az említett szerződés érvényességi ideje alatt R. Popescu megszakítás nélkül ugyanazon a munkahelyen dolgozott, és ugyanazokat a feladatokat látta el.

19

A munkaszerződés tárgyaként az állatok levágásával, az állati eredetű termékek vagy melléktermékek gyűjtésével, előállításával, feldolgozásával, kezelésével, tárolásával, szállításával, forgalmazásával foglalkozó, továbbá a nem állati eredetű termékek vagy melléktermékek gyűjtésével, előállításával, feldolgozásával, kezelésével, tárolásával, szállításával, forgalmazásával foglalkozó létesítményekben lefolytatandó „hatósági ellenőrzés” volt megjelölve.

20

Ezenkívül a szóban forgó munkaszerződésben az szerepelt, hogy e szerződés szorosan összefügg a kijelölt létesítmény működésének időtartamával.

21

E munkaszerződés utolsó meghosszabbítására 2014. december 30‑án került sor. Ez a szerződésnek a 2015. január 1‑jén túli meghosszabbítását az érintett álláshely betöltésére kiírt versenyvizsga‑eljárás lezárulásáig kötötte ki. E hosszabbításban azt is meghatározták, hogy a munkáltató bármikor egyoldalúan felmondhatja a szerződést.

22

2015. január 29‑én R. Popescu keresetet indított az állategészségügyi igazgatóság ellen a Tribunalul Gorj (gorji bíróság, Románia) előtt az iránt, hogy a bíróság nyilvánítsa semmisnek munkaszerződésének egyes meghosszabbításait, és szerződését minősítse át „határozatlan időre szóló szerződésnek”.

23

2015. április 30‑i ítéletével a Tribunalul Gorj (gorji bíróság) elutasította az érintett keresetét.

24

Az érintett ekkor fellebbezést nyújtott be a Curtea de Appel Craiova (craiovai fellebbviteli bíróság, Románia) előtt.

25

Az állategészségügyi igazgatóság szerint az, hogy az állategészségügyi hatósági vizsgálatok keretében határozott időre alkalmazott személyzetet foglalkoztatnak, összhangban van a román szabályozással. Az állategészségügyi igazgatóságok ugyanis területi államigazgatási szervek, amelyek az Autoritatea Națională Sanitar Veterinară (a nemzeti állategészségügyi hatóság) alá tartoznak, és amelyek a betöltött álláshelyek jellege miatt jogosultak határozott idejű munkaszerződéseket kötni.

26

A Curtea de Appel Craiova (craiovai fellebbviteli bíróság) kifejti, hogy a többségi vélemény szerint az állat‑egészségügyi hatósági ellenőrzés tevékenysége, amelyet különös normatív jogi aktus, nevezetesen a 42/2004 kormányrendelet 19. cikkének (3) és (4) bekezdése szabályoz, a román munka törvénykönyve 83. cikke (1) bekezdésének h) pontja szerinti kivétel alá tartozik. Mivel a munkaszerződés egy kikötése, amelyet az érintett egyáltalán nem vitatott, az említett szerződés hosszát a kijelölt létesítmények működésének időtartamához kötötte, az ellenőrzésre kijelölt létesítmények elosztásának módosítása minden alkalommal a korábbi egyéni munkaszerződés megszűnését és újabb határozott idejű szerződés megkötését eredményezte.

27

Ezzel szemben a kisebbségi vélemény szerint azt a szabályt kell alkalmazni, amely szerint egymást követő határozott időre szóló szerződések sorában harmadik egyéni munkaszerződés megszűnését követően a munkavállalót határozatlan időre szóló munkaszerződéssel kell foglalkoztatni a szóban forgó tevékenység specifikus jellege ellenére.

28

A kérdést előterjesztő bíróság megjegyzi továbbá, hogy számos olyan jogvita indult, amelynek tárgya megegyezik az alapügy tárgyával.

29

E körülmények között a Curtea de Appel Craiova (craiovai fellebbviteli bíróság) úgy határozott, hogy felfüggeszti az eljárást, és az alábbi kérdéseket terjeszti a Bíróság elé előzetes döntéshozatalra:

30

Előzetes döntéshozatalra előterjesztett két kérdésével, amelyeket együtt célszerű vizsgálni, a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra keres választ, hogy a keretmegállapodás 5. szakaszának 1. pontját akként kell‑e értelmezni, hogy azzal ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, mint az alapügy tárgyát képező, amely az egymást követő határozott időre szóló szerződések megújítását a közszektorban az e szakasz értelmében vett „objektív okokkal” alátámasztottnak tekinti, azon egyetlen ok folytán, hogy az állategészségügy területén foglalkoztatott személyzet ellenőrzési feladatai nem állandó jelleget mutatnak az ellenőrizendő létesítmények tevékenységei volumenének változásai miatt.

31

Eljárási szabályzatának 99. cikke értelmében a Bíróság, ha az előzetes döntéshozatalra terjesztett kérdésre a válasz egyértelműen levezethető az ítélkezési gyakorlatból, vagy ha az előzetes döntéshozatalra elé terjesztett kérdésre adandó válasz nem enged teret semmilyen észszerű kétségnek, az előadó bíró javaslatára és a főtanácsnok meghallgatását követően az eljárás során bármikor indokolt végzéssel határozhat.

32

A jelen ügyben e rendelkezés alkalmazásának van helye. Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett – és a fentiek szerint átfogalmazott – kérdésekre adandó válasz ugyanis egyértelműen levezethető a Bíróság ítélkezési gyakorlatából, különösen a 2006. július 4‑iAdeneler és társai ítéletből (C‑212/04, EU:C:2006:443), a 2009. április 23‑i Angelidaki és társai ítéletből (C‑378/07–C‑380/07, EU:C:2009:250), a 2012. január 26‑i Kücük ítéletből (C‑586/10, EU:C:2012:39), a 2014. március 13‑i Márquez Samohano ítéletből (C‑190/13, EU:C:2014:146), a 2014. július 3‑i Fiamingo és társai ítéletből (C‑362/13, C‑363/13 és C‑407/13, EU:C:2014:2044) valamint a 2014. november 26‑i Mascolo és társai ítéletből (C‑22/13, C‑61/13, C‑63/13 és C‑418/13, EU:C:2014:2401).

33

Elöljáróban lényeges emlékeztetni arra, hogy a keretmegállapodás 2. szakasza 1. pontjának magából a szövegéből is kitűnik, hogy annak hatályát tágan határozták meg, mivel az általában az „olyan határozott időre alkalmazott munkavállalókra vonatkozik, akik a törvény, kollektív szerződés vagy a tagállamokban kialakult gyakorlat szerint munkaszerződéssel vagy munkaviszonnyal rendelkeznek”. Ezenkívül a „határozott időre alkalmazott munkavállalóknak” a keretmegállapodás értelmében vett fogalmába – melyet 3. szakaszának 1. pontja határoz meg – munkáltatójuk magán‑ vagy közjogi minőségétől függetlenül valamennyi munkavállaló beletartozik (2006. július 4‑iAdeneler és társai ítélet, C‑212/04, EU:C:2006:443, 56. pont; 2014. március 13‑iMárquez Samohano ítélet, C‑190/13, EU:C:2014:146, 38. pont; 2014. november 26‑iMascolo és társai ítélet, C‑22/13, C‑61/13, C‑63/13 és C‑418/13, EU:C:2014:2401, 67. pont).

34

Lévén hogy e megállapodás egyetlen különös ágazatot sem zár ki a hatálya alól, azt az állat‑egészségügyi ellenőrzések területén is alkalmazni kell (lásd ebben az értelemben: 2014. november 26‑iMascolo és társai ítélet, C‑22/13, C‑61/13, C‑63/13 és C‑418/13, EU:C:2014:2401, 69. pont).

35

Következésképpen egy olyan munkavállaló, mint az alapügyben érintett személy, aki az állategészségügyi igazgatóság alkalmazásában áll állatorvosi asszisztensként az állat‑egészségügyi ellenőrzések területén, és akinek munkaszerződését, a román jog rendelkezéseinek értelmében, ezen igazgatóság szükségképpen határozott időre köti meg, a keretmegállapodás hatálya alá tartozik.

36

Ami a keretmegállapodás 5. cikkének értelmezését illeti, emlékeztetni kell arra, hogy e szakasz e keretmegállapodás céljai egyikének megvalósítására irányul, vagyis az egymást követő, határozott időre szóló munkaszerződések vagy munkaviszonyok alkalmazásának behatárolására, amit a munkavállalók kárára történő visszaélés lehetséges forrásának tekint, amikor a munkavállalók helyzete bizonytalanná válásának elkerülése céljából bizonyos minimális védelmi rendelkezéseket ír elő (2006. július 4‑iAdeneler és társai ítélet, C‑212/04, EU:C:2006:443, 63. pont; 2009. április 23‑iAngelidaki és társai ítélet, C‑378/07–C‑380/07, EU:C:2009:250, 73. pont; 2012. január 26‑iKücük ítélet, C‑586/10, EU:C:2012:39, 25. pont; 2014. március 13‑iMárquez Samohano ítélet, C‑190/13, EU:C:2014:146, 41. pont; 2014. július 3‑iFiamingo és társai ítélet, C‑362/13, C‑363/13 és C‑407/13, EU:C:2014:2044, 54. pont; 2014. november 26‑iMascolo és társai ítélet, C‑22/13, C‑61/13, C‑63/13 és C‑418/13, EU:C:2014:2401, 72. pont).

37

Ugyanis, amint az a keretmegállapodás preambulumának második bekezdéséből, valamint az említett keretmegállapodás általános szempontjainak 6. és 8. pontjából következik, a munkahely stabilitásának biztosítása fontos részét képezi a munkavállalók védelmének, míg a határozott időre szóló munkaszerződések csak bizonyos körülmények esetén felelnek meg mind a munkáltatók, mind a munkavállalók igényeinek (2006. július 4‑iAdeneler és társai ítélet, C‑212/04, EU:C:2006:443, 62. pont; 2014. július 3‑iFiamingo és társai ítélet, C‑362/13, C‑363/13 és C‑407/13, EU:C:2014:2044, 55. pont; 2014. november 26‑iMascolo és társai ítélet, C‑22/13, C‑61/13, C‑63/13 és C‑418/13, EU:C:2014:2401, 73. pont).

38

Ennek megfelelően a keretmegállapodás 5. szakaszának 1. pontja az egymást követő, határozott időre létrejött munkaszerződések vagy munkaviszonyok visszaélésszerű alkalmazásának megakadályozása érdekében kötelezi a tagállamokat az e szakaszban felsorolt egy vagy több intézkedés tényleges és kötelező elfogadására, ha belső joguk nem tartalmaz az ilyen visszaélés megakadályozását szolgáló megfelelő jogi intézkedést. Az említett szakasz 1. pontjának a)–c) alpontjában így felsorolt, szám szerint három intézkedés az ilyen munkaszerződések vagy munkaviszonyok megújítását alátámasztó objektív okokra, ezen egymást követő munkaszerződések vagy munkaviszonyok maximális teljes időtartamára, illetőleg azok megújításának számára vonatkozik (lásd különösen: 2009. április 23‑iAngelidaki és társai ítélet, C‑378/07–C‑380/07, EU:C:2009:250, 74. pont; 2012. január 26‑iKücük ítélet, C‑586/10, EU:C:2012:39, 26. pont; 2014. március 13‑iMárquez Samohano ítélet, C‑190/13, EU:C:2014:146, 42. pont; 2014. július 3‑iFiamingo és társai ítélet, C‑362/13, C‑363/13 és C‑407/13, EU:C:2014:2044, 56. pont; 2014. november 26‑iMascolo és társai ítélet, C‑22/13, C‑61/13, C‑63/13 és C‑418/13, EU:C:2014:2401, 74. pont).

39

A tagállamok e tekintetben mérlegelési mozgástérrel rendelkeznek, mivel választhatnak, hogy az e szakasz 1. pontjának a)–c) alpontjában felsorolt egy vagy több intézkedést, vagy a már meglévő, megfelelő jogi intézkedéseket alkalmazzák‑e, figyelembe véve a meghatározott ágazatok és/vagy munkavállalói kategóriák igényeit (2014. július 3‑iFiamingo és társai ítélet, C‑362/13, C‑363/13 és C‑407/13, EU:C:2014:2044, 59. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2014. november 26‑iMascolo és társai ítélet, C‑22/13, C‑61/13, C‑63/13 és C‑418/13, EU:C:2014:2401, 75. pont).

40

Ezáltal a keretmegállapodás 5. szakaszának 1. pontja a tagállamok számára az ilyen visszaélések megakadályozásában álló általános célt jelöl ki, azonban meghagyja a tagállamoknak a cél eléréséhez szükséges eszközök megválasztását, amennyiben azok nem veszélyeztetik a keretmegállapodás célját vagy hatékony érvényesülését (2014. július 3‑iFiamingo és társai ítélet, C‑362/13, C‑363/13 és C‑407/13, EU:C:2014:2044, 60. pont; 2014. november 26‑iMascolo és társai ítélet, C‑22/13, C‑61/13, C‑63/13 és C‑418/13, EU:C:2014:2401, 76. pont).

41

Továbbá, amikor – mint a jelen esetben is – az uniós jog nem ír elő konkrét szankciókat arra az esetre, ha mégis visszaélést észlelnek, a nemzeti hatóságok feladata olyan intézkedéseket elfogadni, amelyek nemcsak arányosak, hanem egyúttal kellően hatékonyak és visszatartóak is ahhoz, hogy biztosítsák a keretmegállapodás alkalmazásával hozott normák teljes érvényesülését (2014. július 3‑iFiamingo és társai ítélet, C‑362/13, C‑363/13 és C‑407/13, EU:C:2014:2044, 62. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2014. november 26‑iMascolo és társai ítélet, C‑22/13, C‑61/13, C‑63/13 és C‑418/13, EU:C:2014:2401, 77. pont).

42

Annak ellenére, hogy e tárgykörre vonatkozó uniós szabályozás hiányában e normák végrehajtásának részletes szabályai a tagállamok eljárási autonómiájának elve alapján azok belső jogrendjébe tartoznak, azok nem lehetnek kedvezőtlenebbek a hasonló belső jellegű esetekre vonatkozókhoz képest (az egyenértékűség elve), és nem tehetik a gyakorlatban lehetetlenné vagy rendkívül nehézzé az uniós jogrend által biztosított jogok gyakorlását (a tényleges érvényesülés elve) (2014. július 3‑iFiamingo és társai ítélet, C‑362/13, C‑363/13 és C‑407/13, EU:C:2014:2044, 63. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2014. november 26‑iMascolo és társai ítélet, C‑22/13, C‑61/13, C‑63/13 és C‑418/13, EU:C:2014:2401, 78. pont).

43

Mindebből az következik, hogy ha egymást követő, határozott idejű munkaszerződések vagy munkaviszonyok visszaélésszerű alkalmazására került sor, alkalmazhatónak kell lennie valamely, a munkavállalók számára tényleges és egyenértékű védelmet biztosító intézkedésnek, amely megfelelően szankcionálja ezt a visszaélést, és megszünteti az uniós jog megsértéséből származó következményeket (2014. július 3‑iFiamingo és társai ítélet, C‑362/13, C‑363/13 és C‑407/13, EU:C:2014:2044, 64. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; Mascolo és társai ítélet, C‑22/13, C‑61/13, C‑63/13 és C‑418/13, EU:C:2014:2401, 79. pont).

44

Egyébiránt emlékeztetni kell arra, hogy nem a Bíróság feladata a belső jogi rendelkezések értelmezése, mivel az az illetékes nemzeti bíróságokra tartozik, amelyeknek azt kell meghatározniuk, hogy a keretmegállapodás 5. szakaszában előírt követelményeket a vonatkozó nemzeti szabályozás rendelkezései teljesítik‑e (2014. július 3‑iFiamingo és társai ítélet, C‑362/13, C‑363/13 és C‑407/13, EU:C:2014:2044, 66. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2014. november 26‑iMascolo és társai ítélet, C‑22/13, C‑61/13, C‑63/13 és C‑418/13, EU:C:2014:2401, 81. pont).

45

A kérdést előterjesztő bíróság feladata tehát mérlegelni, hogy a belső jog vonatkozó rendelkezései alkalmazásának és hatékony végrehajtásának feltételei alapján e rendelkezések milyen mértékben tekinthetők megfelelő intézkedésnek az egymást követő, határozott időre szóló munkaszerződések vagy munkaviszonyok visszaélésszerű alkalmazásának megakadályozásához vagy adott esetben szankcionálásához (2014. július 3‑iFiamingo és társai ítélet, C‑362/13, C‑363/13 és C‑407/13, EU:C:2014:2044, 67. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2014. november 26‑iMascolo és társai ítélet, C‑22/13, C‑61/13, C‑63/13 és C‑418/13, EU:C:2014:2401, 82. pont).

46

Mindazonáltal a Bíróság az előzetes döntéshozatal iránti kérelem elbírálása során szükség esetén pontosításokat adhat, amelyek célja, hogy iránymutatásul szolgáljanak a nemzeti bíróságnak az értékelés során (2014. július 3‑iFiamingo és társai ítélet, C‑362/13, C‑363/13 és C‑407/13, EU:C:2014:2044, 68. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2014. november 26‑iMascolo és társai ítélet, C‑22/13, C‑61/13, C‑63/13 és C‑418/13, EU:C:2014:2401, 83. pont).

47

A jelen ügyben, amint az kitűnik a Bíróság előtt benyújtott iratokból, a 53/2003 sz. törvény tartalmaz olyan rendelkezéseket, amelyek a keretmegállapodás 7. szakasza 1. pontjának a)–c) alpontjában felsorolt egyes intézkedések kumulatív alkalmazását célozzák. Eltérésként a 42/2004. sz. kormányrendelet mindamellett lehetővé teszi az állategészségügyi ellenőrzés területén munkavállalók egymást követő, határozott időre szóló munkaszerződések keretében történő alkalmazását, anélkül hogy e szerződések időtartama vagy megújításuk száma tekintetében bármiféle korlátozást írna elő az említett szakasz 1. pontjának b) és c) alpontja értelmében.

48

Mivel úgy tűnik, a 42/2004. sz. kormányrendelet nem tartalmaz a keretmegállapodás 5. szakaszának 1. pontjában felsoroltakkal egyenértékű intézkedést, a határozott idejű munkaszerződések állategészségügyi ellenőrzések területén való megújítása kizárólag akkor megengedhető, ha azt a keretmegállapodás 5. szakasza 1. pontjának a) alpontja értelmében vett „objektív ok” támasztja alá.

49

Az ítélkezési gyakorlat szerint az „objektív ok” a fogalmát úgy kell értelmezni, hogy az valamely tevékenységet jellemző meghatározott, konkrét, és ebből következően olyan körülményeket jelent, amelyek ebben az egyedi összefüggésben alkalmasak az egymást követő, határozott időre szóló munkaszerződések alkalmazásának igazolására. E körülmények különösen azon feladatok egyedi jellegéből és sajátos jellemzőiből adódhatnak, amelyek elvégzésére e szerződéseket megkötötték, vagy adott esetben a tagállam szociálpolitikája valamely céljának megvalósítására irányuló jogos törekvésből (2009. április 23‑iAngelidaki és társai ítélet, C‑378/07–C‑380/07, EU:C:2009:250, 96. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2012. január 26‑iKücük ítélet, C‑586/10, EU:C:2012:39, 27. pont; 2014. március 13‑iMárquez Samohano ítélet, C‑190/13, EU:C:2014:146, 45. pont).

50

Ugyanakkor nem egyeztethető össze a jelen végzés előző pontjában említett követelményekkel az a nemzeti rendelkezés, amely törvényi vagy rendeleti szabállyal csak általános és absztrakt jelleggel engedélyezi az egymást követő, határozott időre szóló munkaszerződés alkalmazását (2009. április 23‑iAngelidaki és társai ítélet, C‑378/07–C‑380/07, EU:C:2009:250, 97. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2012. január 26‑iKücük ítélet, C‑586/10, EU:C:2012:39, 28. pont; 2014. március 13‑iMárquez Samohano ítélet, C‑190/13, EU:C:2014:146, 46. pont).

51

Egy ilyen – teljes mértékben formális – rendelkezés ugyanis nem teszi lehetővé objektív és átlátható szempontok meghatározását annak vizsgálata céljából, hogy az ilyen szerződések megújítása ténylegesen valós szükségletet elégít‑e ki, továbbá alkalmas‑e az elérendő cél megvalósítására, és ahhoz szükséges‑e. Egy ilyen rendelkezés valós veszélyt jelent tehát az ilyen típusú szerződésekkel történő visszaélésre, ezért az nem egyeztethető össze a keretmegállapodás céljával és hatékony érvényesülésével (lásd ebben az értelemben: 2009. április 23‑iAngelidaki és társai ítélet, C‑378/07–C‑380/07, EU:C:2009:250, 98. és 100. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2012. január 26‑iKücük ítélet, C‑586/10, EU:C:2012:39, 29. pont; 2014. március 13‑iMárquez Samohano ítélet, C‑190/13, EU:C:2014:146, 47. pont).

52

Az alapügyben úgy tűnik, hogy a 42/2004. sz. kormányrendelettel összhangban, a határozott idejű munkaszerződések állategészségügyi igazgatóságok általi megkötése és megújítása a megkötésük alapját képező, az ellenőrizendő létesítmény működésétől szorosan függő betöltött álláshely különleges jellegére vonatkozó feltételek tiszteletben tartásához van kötve, a közforrások rendelkezésére állásának feltétele mellett, a versenyvizsga‑eljárások szervezése eredményeként létrejövő új szerződések megkötéséig.

53

Amennyiben az ilyen nemzeti szabályozás nem tartalmaz tehát olyan rendelkezést, amely általános és absztrakt jelleggel engedélyezi egymást követő, határozott időre szóló munkaszerződések alkalmazását, hanem az ilyen szerződések megkötését bizonyos feltételekhez köti, meg kell vizsgálni, hogy e feltételek olyan, objektív és átlátható kritériumoknak felelnek‑e meg, amelyek összeegyeztethetők a keretmegállapodás által követett céllal és hatékony érvényesüléssel.

54

E tekintetben a Bíróság már megállapította, hogy az a nemzeti szabályozás, amely lehetővé teszi határozott időre szóló munkaszerződések megújítását feladataik ellátására pillanatnyilag nem képes munkavállalók helyettesítése céljából, önmagában nem ellentétes a keretmegállapodással. Ugyanis a munkavállalóknak lényegében a munkáltatók átmeneti munkaerőigényei kielégítése céljából történő ideiglenes helyettesítése főszabály szerint a keretmegállapodás 5. szakasza 1. pontjának a) alpontja szerinti „objektív oknak” tekinthető (lásd ebben az értelemben: 2009. április 23‑iAngelidaki és társai ítélet, C‑378/07–C‑380/07, EU:C:2009:250, 101. és 102. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2012. január 26‑iKücük ítélet, C‑586/10, EU:C:2012:39, 30. pont).

55

Ilyen objektív oknak tekinthető az a körülmény is, hogy a nemzeti szabályozás a határozott időre szóló munkaszerződések megkötését és megújítását annak a szükségével igazolja, hogy speciális feladatok részmunkaidő keretében való végzésével a szakmai tevékenységüket az e határozott időre szóló munkaszerződés keretin kívül folytató, elismert szakértelemmel rendelkező szakembereket bízzanak meg (lásd ebben az értelemben: 2014. március 13‑iMárquez Samohano ítélet, C‑190/13, EU:C:2014:146, 48. és 49. pont).

56

A jelen ügyben meg kell állapítani, hogy – amint az az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik – az állatok egészségének védelmére vonatkozó hatósági ellenőrzések különös szabályozás alá tartoznak, és a nemzeti jogalkotó által előírt kötelezettségeknek tesznek eleget nem csak az állatok feldolgozását, valamint az emberi fogyasztásra szánt termékeket előállító, tároló, szállító, feldolgozó, kezelő, forgalmazó létesítményekben, de karanténba helyezett állattenyészetekben, vadgazdaságokban, nemzeti parkokban és természetvédelmi területeken, állatkertekben, legelőkön, keltető központokban is.

57

Amint az a keretmegállapodás 5. szakaszának 1. pontjából kitűnik – és a keretmegállapodás preambuluma harmadik bekezdésének, valamint általános szempontjai 8. és 10. pontjának megfelelően – a tagállamoknak az említett keretmegállapodás végrehajtásának keretében van lehetőségük arra, hogy figyelembe vegyék meghatározott ágazatok sajátos igényeit, feltéve hogy ezt objektív okok alátámasztják (2015. február 26‑iBizottság kontra Luxembourg ítélet, C‑238/14, EU:C:2015:128, C‑238/14, 40. pont)

58

Márpedig az elvégzendő ellenőrzések gyakorisága és volumene nyilvánvalóan változó lehet az ellenőrzés tárgyát képező létesítmények függvényében, amelyek maguk is változáson mehetnek keresztül.

59

Ez mit sem változtat azon, hogy a Bíróság előtt benyújtott ügyiratok között egyetlen olyan sincs, amely alapján megállapítható volna, hogy ezen jellemzők mennyiben lennének az érintett ágazatra nézve specifikusak, sem azt, hogy azok tekintetében mely oknál fogva áll fenn olyan, csupán időszakos személyzetigény, amely az ellenőrzések végzésének nem állandó jellegét igazolná.

60

Ezek a változások ugyanis velejárói e helyzeteknek, amelyekben valamely tevékenység egy másiknak a függvénye, például az ellenőrzések területén, és e változások egyebekben konkretizálódhatnak mind a munkateher növekedésében, mind csökkenésében, az előre nem látható körülményektől függően.

61

Ezenkívül az ellenőrzések végzése állítólagosan nem állandó jellegének ellentmond az a körülmény, hogy az alapeljárás felperese határozott időre szóló munkaszerződéseinek meghosszabbítása 6 év 7 hónapos, megszakítás nélküli szolgáltatásnyújtáshoz vezetett, miáltal úgy tűnik, a munkaviszony nem csak időszakos, de tartós szükségletet elégített ki.

62

Noha a jelen végzés 45. pontjában felidézett ítélkezési gyakorlat értelmében végső soron a kérdést előterjesztő bíróság feladata, hogy megbizonyosodjon afelől, fennáll‑e olyan különleges szükséglet, amely objektíven igazolhatja, a keretmegállapodás 5. szakasza 1. pontjának a) alpontja értelmében, egymást követő, határozott idejű munkaszerződések alkalmazását az egészségügyi ellenőrzések igényének megfelelő kielégítése céljából, meg kell állapítani, hogy ilyen szükségre ugyanakkor nem lehet következtetni azon megfontolásokból, amelyek annak elkerülésére irányulnak, hogy az állam mint a szóban forgó ágazat munkáltatója, bármilyen pénzügyi kockázatnak ki legyen téve.

63

Ugyanis, bár költségvetési megfontolások szolgálhatnak valamely tagállam szociálpolitikai döntéseinek alapjául, és befolyásolhatják az általa elfogadni kívánt szociális védelmi intézkedések jellegét és terjedelmét, önmagukban nem minősülnek e politika céljának és következésképpen nem igazolhatják az egymást követő határozott időre szóló munkaszerződéseknek a keretmegállapodás 5. szakaszának 1. pontja szerinti, visszaélésszerű alkalmazásának megelőzésére irányuló mindenféle intézkedés hiányát (lásd: 2013. október 24‑iThiele Meneses ítélet, C‑220/12, EU:C:2013:683, 43. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2014. november 26‑iMascolo és társai ítélet, C‑22/13, C‑61/13, C‑63/13 és C‑418/13, EU:C:2014:2401, 110. pont).

64

Továbbá, azzal kapcsolatban, hogy az alapeljárás felperese munkaszerződésének utolsó meghosszabbítása az állandó személyzet felvétele céljából indított versenyvizsga‑eljárások lezárulásáig tartó feltételt említi, hangsúlyozni kell, hogy jóllehet a pályázati eljárás lezárulásáig a személyzet helyettesítésére irányuló, egymást követő határozott időre szóló munkaszerződések megújítását megengedő nemzeti szabályozást objektív ok igazolhatja, ezen objektív ok konkrét alkalmazásának, az érintett tevékenység sajátosságainak és annak gyakorlása feltételeinek fényében, meg kell felelnie a keretmegállapodás követelményeinek (lásd ebben az értelemben: 2012. január 26‑iKücük ítélet, C‑586/10, EU:C:2012:39, 34. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2014. november 26‑iMascolo és társai ítélet, C‑22/13, C‑61/13, C‑63/13 és C‑418/13, EU:C:2014:2401, 99. pont).

65

A keretmegállapodás 5. szakasza 1. pontja a) alpontjának tiszteletben tartása ugyanis megköveteli annak konkrét vizsgálatát, hogy az egymást követő, határozott időre szóló munkaszerződések vagy munkaviszonyok megújítása időszakos igények kielégítését célozza‑e, és hogy az olyan nemzeti jogszabályt, mint az alapügy tárgyát képező, valójában nem a munkáltató személyzet iránti állandó és tartós igényeinek kielégítése céljából alkalmazzák‑e (lásd ebben az értelemben: 2012. január 26‑iKücük ítélet, C‑586/10, EU:C:2012:39, 39. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2014. november 26‑iMascolo és társai ítélet, C‑22/13, C‑61/13, C‑63/13 és C‑418/13, EU:C:2014:2401, 101. pont).

66

E célból minden esetben egyedileg meg kell vizsgálni az ügy körülményeinek összességét, különösen figyelembe véve az említett, ugyanazon személlyel vagy ugyanazon munka elvégzésére kötött, egymást követő szerződések számát annak kizárása érdekében, hogy a határozott időre szóló munkaszerződéseket vagy munkaviszonyokat a munkáltatók visszaélő módon alkalmazzák, még ha azok látszólag a helyettesítő személyzet iránti igényt elégítik is ki (lásd ebben az értelemben: 2012. január 26‑iKücük ítélet, C‑586/10, EU:C:2012:39, 40. pont; 2014. november 26‑iMascolo és társai ítélet, C‑22/13, C‑61/13, C‑63/13 és C‑418/13, EU:C:2014:2401, 102. pont).

67

Márpedig az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, hogy a jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelem előterjesztésének időpontjában az érintett fél semmilyen információval nem rendelkezett magával a versenyvizsga‑eljárásoknak a lefolyásával kapcsolatban, azok lezárulta pedig még ennél is bizonytalanabb volt.

68

Végső soron a nemzeti bíróság feladata annak meghatározása, hogy az olyan nemzeti szabályozás, mint az alapügy tárgyát képező, amely korlátozza a versenyvizsga‑eljárások lezárulásáig üres álláshelyeken történő helyettesítést célzó, határozott időre szóló szerződések alkalmazását, összeegyeztethetőnek tekinthető‑e a keretmegállapodás 5. szakasza 1. pontjának a) alpontjával, megvizsgálva, hogy ezen objektív ok konkrét alkalmazása megakadályozza‑e a határozott idejű munkaszerződések visszaélésszerű használatát.

69

A fenti megfontolásokra tekintettel az előterjesztett kérdésekre azt a választ kell adni, hogy a keretmegállapodás 5. szakaszának 1. pontját akként kell értelmezni, hogy azzal ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, mint az alapügy tárgyát képező, amely az egymást követő határozott időre szóló munkaszerződések megújítását a közszektorban az e szakasz értelmében vett „objektív okokkal alátámasztottnak” tekinti, azon egyetlen ok folytán, hogy az állategészségügy területén foglalkoztatott személyzet ellenőrzési feladatai nem állandó jelleget mutatnak az ellenőrizendő létesítmények tevékenységei volumenének változásai miatt, kivéve ha – aminek vizsgálata a kérdést előterjesztő bíróság feladata – a szerződések megújítása ténylegesen az érintett ágazat speciális igényeinek kielégítését célozza, anélkül hogy ugyanakkor költségvetési megfontolások szolgálhatnának alapjául. Az a körülmény továbbá, hogy az egymást követő, határozott időre szóló szerződések megújítására a versenyvizsga‑eljárások lezárulásáig kerül sor, nem elegendő ahhoz, hogy e szabályozást az említett szakasszal összhangba hozza, ha úgy tűnik, hogy annak konkrét alkalmazása valójában az egymást követő, határozott időre szóló munkaszerződések visszaélésszerű alkalmazásához vezet, aminek vizsgálata ugyancsak a kérdést előterjesztő bíróság feladata.

70

Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről.

A fenti indokok alapján a Bíróság (tizedik tanács) a következőképpen határozott:

Az ESZSZ, az UNICE és a CEEP által a határozott ideig tartó munkaviszonyról kötött keretmegállapodásról szóló, 1999. június 28‑i 1999/70/EK tanácsi irányelv mellékletét képező, 1999. március 18‑án megkötött, a határozott ideig tartó munkaviszonyról szóló keretmegállapodás 5. szakaszának 1. pontját akként kell értelmezni, hogy azzal ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, mint az alapügy tárgyát képező, amely az egymást követő, határozott időre szóló munkaszerződések megújítását a közszektorban az e szakasz értelmében vett „objektív okokkal alátámasztottnak” tekinti, azon egyetlen ok folytán, hogy az állategészségügy területén foglalkoztatott személyzet ellenőrzési feladatai nem állandó jelleget mutatnak az ellenőrizendő létesítmények tevékenységei volumenének változásai miatt, kivéve ha – aminek vizsgálata a kérdést előterjesztő bíróság feladata – a szerződések megújítása ténylegesen az érintett ágazat speciális igényeinek kielégítését célozza, anélkül hogy ugyanakkor költségvetési megfontolások szolgálhatnának alapjául. Az a körülmény továbbá, hogy az egymást követő, határozott időre szóló szerződések megújítására a versenyvizsga‑eljárások lezárultáig kerül sor, nem elegendő ahhoz, hogy e szabályozást az említett szakasszal összhangba hozza, ha úgy tűnik, hogy annak konkrét alkalmazása valójában az egymást követő, határozott időre szóló munkaszerződések visszaélésszerű alkalmazásához vezet, aminek vizsgálata ugyancsak a kérdést előterjesztő bíróság feladata.