—

a British Film Institute képviseletében P. Drinkwater solicitor, Z. Yang barrister, D. Milne QC és A. Lee solicitor,

—

az Egyesült Királyság Kormánya képviseletében S. Brandon, meghatalmazotti minőségben, segítője: S. Singh barrister,

—

az Európai Bizottság képviseletében R. Lyal és. M. Owsiany‑Hornung, meghatalmazotti minőségben,

1

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a tagállamok forgalmi adóra vonatkozó jogszabályainak összehangolásáról – közös hozzáadottértékadó‑rendszer: egységes adóalap‑megállapításról szóló, 1977. május 17‑i 77/388/EGK hatodik tanácsi irányelv (HL 1977. L 145., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 9. fejezet, 1. kötet, 23. o.; a továbbiakban: hatodik irányelv) 13. cikke A. része (1) bekezdése n) pontjának, valamint a közös hozzáadottértékadó‑rendszerről szóló, 2006. november 28‑i 2006/112/EK tanácsi irányelv (HL 2006. L 347., 1. o.; helyesbítések: HL 2007. L 335., 60. o., HL 2015. L 323., 31. o.,) 132. cikke (1) bekezdése n) pontjának értelmezésére vonatkozik.

2

E kérelmet a Commissioners for Her Majesty’s Revenue and Customs (az Egyesült Királyság adó‑ és vámhatósága; a továbbiakban: adóhatóság) és a British Film Institute (a továbbiakban: BFI) között az ez utóbbinak filmvetítésekre szóló belépőjegyek értékesítése formájában nyújtott szolgáltatások tekintetében fennálló hozzáadottérték‑adó (héa) alanyisága tárgyában folyamatban lévő jogvitában terjesztették elő.

3

A hatodik irányelv 13. cikke „Bizonyos közhasznú tevékenységek mentessége” című A. részének (1) bekezdése így rendelkezik:

„Az egyéb közösségi rendelkezések sérelme nélkül, az általuk meghatározott feltételek mellett a tagállamok mentesítik az adó alól a következőket, annak érdekében, hogy biztosítsák az ilyen mentességek megfelelő és egyértelmű alkalmazását, valamint hogy megakadályozzák az adókijátszásokat, az adókikerüléseket és az esetleges visszaéléseket:

[…]

[…]”

4

A 2006/112 irányelv a 411. és 413. cikkének megfelelően 2007. január 1‑jétől hatályon kívül helyezte az uniós héajogszabályokat, többek között a hatodik irányelvet, és azok helyébe lépett.

5

Nagy‑Britannia és Észak‑Írország Egyesült Királysága a hatodik irányelv 13. cikke A. része (1) bekezdésének n) pontját csak 1996. június 1‑jén ültette át, amely időpontban hatályba lépett a Group 13 of Schedule 9 of the Value Added Tax Act 1994 (a hozzáadottérték‑adóról szóló 1994. évi törvény 9. mellékletének 13. kategóriája).

6

A BFI olyan nonprofit szervezet, amelynek feladata a mozi Egyesült Királyságban való támogatása. Az 1990. január 1‑je és 1996. május 31‑e közötti időszakban (a továbbiakban: vitatott időszak) a BFI az általános adómérték alapján fizette meg a héát a filmvetítésekre szóló belépőjegy‑értékesítések után.

7

2009. március 30‑án a BFI a vitatott időszak alatt megfizetett héa visszatérítésére irányuló kérelmet nyújtott be az adóhatósághoz, arra hivatkozva, hogy az említett belépőjegyek értékesítése a hatodik irányelv 13. cikke A. része (1) bekezdése n) pontjának értelmében vett adómentes kulturális szolgáltatásnak minősült. E kérelem elutasításra került.

8

A BFI által ezen elutasítással szemben benyújtott keresetnek a First‑tier Tribunal (Tax Chamber) (elsőfokú bíróság [adójogi tanács], Egyesült Királyság) helyt adott. 2012. december 5‑i határozatában e bíróság úgy megállapította, hogy az e rendelkezésben előírt adómentességnek közvetlen hatálya van.

9

Az adóhatóság fellebbezést nyújtott be e határozattal szemben az Upper Tribunalhoz (Tax and Chancery Chamber) (másodfokú közigazgatási bíróság [adójogi és kancelláriai tanács], Egyesült Királyság), amely elutasította a fellebbezést, megállapítva, hogy az e rendelkezésben előírt adómentesség kellően világos és pontos, következésképpen közvetlen hatállyal bír. Az említett rendelkezésben szereplő „bizonyos” kifejezést ugyanis úgy kell értelmezni, hogy ez az adómentesség „azokra” a kulturális szolgáltatásokra vonatkozik, amelyeket a közjogi szervezetek, illetve az érintett tagállam által elismert egyéb kulturális szervezetek nyújtanak. Az adóhatóság számára engedélyezésre került, hogy jogorvoslati kérelmet nyújtson be a Court of Appealhez (England & Wales) (Civil Division) (fellebbviteli bíróság [Anglia és Wales] [polgári tanács], Egyesült Királyság).

10

Az előzetes döntéshozatalra utaló határozatban tett megállapítások szerint a hatodik irányelv 13. cikke A. része (1) bekezdésének n) pontját úgy kell értelmezni, hogy az „azokra” a kulturális szolgáltatásokra vonatkozik, amelyeket a közjogi szervezetek, illetve az érintett tagállam által elismert egyéb kulturális szervezetek nyújtanak e rendelkezés értelmében, ami azt jelenti, hogy az ilyen szervezetnek minősülő BFI közvetlenül hivatkozhat e rendelkezésre a célból, hogy részesülhessen az 1990 január 1‑je és 1996. május 31. közötti időszakban nyújtott, filmvetítésekre szóló belépőjegyek értékesítésében megtestesülő szolgáltatásokra vonatkozó adómentesség kedvezményében. A BFI 1996. május 31‑ét követően is közvetlenül hivatkozhat az említett rendelkezésre, jóllehet a BFI által nyújtott szolgáltatások nem tartoznak azon kulturális szolgáltatások közé, amelyeket az Egyesült Királyság szabályozása ezen időponttól mentesített az adó alól.

11

Ilyen körülmények között a Court of Appeal (England & Wales) (Civil Division) (fellebbviteli bíróság [Anglia és Wales] [polgári tanács]) az eljárását felfüggesztette, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjesztette a Bíróság elé:

12

Első kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra keresi a választ, hogy a hatodik irányelv 13. cikke A. része (1) bekezdésének n) pontját – amely „bizonyos kulturális szolgáltatások” adómentességét írja elő – úgy kell‑e értelmezni, hogy az közvetlen hatállyal bír oly módon, hogy átültetés hiányában közvetlenül hivatkozhat e rendelkezésre valamely olyan közjogi szervezet, illetve az érintett tagállam által elismert egyéb kulturális szervezet, amely kulturális szolgáltatásokat nyújt.

13

Az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében valamennyi olyan esetben, amikor valamely irányelv rendelkezései a tartalmuk alapján feltétlenek és kellően pontosak, azokra a magánszemélyek a nemzeti bíróságok előtt az állammal szemben hivatkozhatnak, nevezetesen amennyiben az nem ültette át időben ezen irányelvet a nemzeti jogba, vagy amennyiben nem megfelelően ültette azt át (lásd többek között: 1982. január 19‑iBecker‑ítélet, 8/81, EU:C:1982:7, 25. pont; 2014. január 15‑iAssociation de médiation sociale ítélet, C‑176/12, EU:C:2014:2, 31. pont; 2016. július 7‑iAmbisig‑ítélet, C‑46/15, EU:C:2016:530, 16. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

14

A hatodik irányelv 13. cikke A. része (1) bekezdésének n) pontját illetően emlékeztetni kell arra, hogy az e rendelkezésben előírt adómentesség „bizonyos kulturális szolgáltatásokra” vonatkozik. Az említett rendelkezés tehát nem pontosítja, hogy a tagállamoknak mely kulturális szolgáltatásokat kell mentesíteniük az adó alól. E rendelkezés ugyanis nem tartalmazza sem az adó alól mentesítendő kulturális szolgáltatások kimerítő felsorolását, sem a tagállamok azon kötelezettségét, hogy minden kulturális szolgáltatást mentesíteniük kell az adó alól, hanem csak ezen szolgáltatások közül „bizonyos” szolgáltatásokra vonatkozik. Következésképpen e rendelkezés a tagállamokra hagyja annak meghatározását, hogy mely kulturális szolgáltatások részesüljenek ezen adómentesség kedvezményében.

15

A BFI – a Bíróság azon ítélkezési gyakorlatára hivatkozva, miszerint az említett irányelv 13. cikke A. részének (1) bekezdésében előírt adómentességek az uniós jog autonóm fogalmainak minősülnek, amelyek célja annak elkerülése, hogy a héarendszer alkalmazása tagállamonként eltérjen (lásd többek között: 2013. február 21‑iŽamberk‑ítélet, C‑18/12, EU:C:2013:95, 17. pont) – azt állítja, hogy a „bizonyos kulturális szolgáltatások” kifejezést úgy kell értelmezni, hogy az a közjogi szervezetek, illetve az érintett tagállam által elismert egyéb kulturális szervezetek által nyújtott valamennyi kulturális szolgáltatásra vonatkozik, következésképpen az kellőképpen világos és pontos.

16

Mindazonáltal meg kell állapítani, hogy ez az értelmezés nem felel meg a hatodik irányelv 13. cikke A. része (1) bekezdésének n) pontjában használt „bizonyos” kifejezés szokásos értelmének, és megfosztja hatékony érvényesülésétől e kifejezés e rendelkezésben történő alkalmazását.

17

Ezenfelül, a BFI által felvázolt értelmezés alkalmas arra, hogy az e rendelkezésből következő adómentességet e kifejezésen túlmenően valamennyi kulturális szolgáltatásra kiterjessze, ellentétesen a Bíróság azon ítélkezési gyakorlatával, miszerint az ezen irányelv 13. cikke A. részének (1) bekezdésében a mentességek leírására használt kifejezéseket szigorúan kell értelmezni (lásd ebben az értelemben: 2007. június 14‑i, Horizon College ítélet, C‑434/05, EU:C:2007:343, 16. pont; 2015. október 22‑iHedqvist‑ítélet, C‑264/14, EU:C:2015:718, 34. és 35. pont; 2016. február 25‑iBizottság kontra Hollandia ítélet, C‑22/15, nem tették közzé, EU:C:2016:118, 20. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

18

A Bíróság ítélkezési gyakorlatából az is következik, hogy – a BFI állításával szemben – a 13. cikk A. részének (1) bekezdésében szereplő kivételek egységes alkalmazásának követelménye nem feltétlen követelmény. Ugyanis, bár az említett cikkbe foglalt adómentességek az uniós jog autonóm fogalmai, amelyeket a héarendszer egyes tagállamokban történő eltérő alkalmazásának elkerülése céljából főszabály szerint egységesen kell meghatározni, az Európai Unió jogalkotója a tagállamokra bízhatja valamely adómentesség egyes kifejezéseinek meghatározását (lásd ebben az értelemben: 1996. március 28‑iGemeente Emmen ítélet, C‑468/93, EU:C:1996:139, 25. pont; 2006. május 4‑iAbbey National ítélet, C‑169/04, EU:C:2006:289, 38. és 39. pont; 2015. december 9‑iFiscale Eenheid X ítélet, C‑595/13, EU:C:2015:801, 30. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

19

A hatodik irányelv 13. cikke A. része (1) bekezdése n) pontjának szó szerinti értelmezését ezen irányelv keletkezése, valamint az uniós jogalkotó által követett célkitűzések is megerősítik.

20

E tekintetben, amint azt a főtanácsnok is megállapítja indítványának 20. és 21. pontjában, az uniós jogalkotó nem vette figyelembe az Európai Bizottságnak a mentesítendő kulturális szolgáltatások kimerítő felsorolását tartalmazó eredeti javaslatát (lásd: tagállamok forgalmi adóra vonatkozó jogszabályainak összehangolásáról – közös hozzáadottértékadó‑rendszer: egységes adóalap‑megállapításról szóló hatodik tanácsi irányelvre vonatkozó 1973. június 20‑i javaslat [COM(73) 950 végleges]), azonban a „bizonyos kulturális szolgáltatások” kifejezés használatával oly módon fogalmazta meg az említett mentességet, hogy az lehetővé teszi a tagállamok számára, hogy meghatározzák, mely kulturális szolgáltatásokat mentesítenek az adó alól.

21

Amint azt a Bizottság is hangsúlyozta a Bírósághoz benyújtott írásbeli észrevételeiben, jóllehet utólagosan azt javasolta, hogy a hatodik irányelv 13. cikke A. része (1) bekezdése n) pontja eredeti szövegének helyébe az adó alól mentesített kulturális szolgáltatások kimerítő felsorolása lépjen (lásd: a tagállamok forgalmi adóra vonatkozó jogszabályainak összehangolásáról, a 77/388/EGK irányelv módosításáról – a hozzáadottérték‑adó közös rendszeréről szóló tizenkilencedik tanácsi irányelvre vonatkozó, 1984. december 5‑i végleges javaslat, COM(84) 648), az uniós jogalkotó megtartotta ezt az eredeti szöveget, amely – a közös hozzáadottértékadó‑rendszer működéséről szóló, a Tanácsnak a 77/388 hatodik irányelv 34. cikkének megfelelően megküldött 1983. szeptember 14‑i jelentése (COM(83) 426 végleges) szerint – az egyes tagállamok értékelésére bízza e mentesség tartalmának meghatározását.

22

Amint arra a főtanácsnok is rámutat indítványának 23. pontjában, az uniós jogalkotó azon döntése, hogy mérlegelési mozgásteret hagy a tagállamok számára az adó alól mentesített kulturális szolgáltatások meghatározása tekintetében, azzal magyarázható, hogy a kulturális hagyományok és a regionális örökség az Unión, és olykor ugyanazon tagállamon belül is jelentős eltérést mutatnak.

23

Ily módon meg kell állapítani, hogy a hatodik irányelv 13. cikke A. része (1) bekezdésének n) pontja azzal, hogy „bizonyos kulturális szolgáltatásokra” utal, nem követeli meg minden kulturális szolgáltatás adó alóli mentesítését, így a tagállamok „bizonyos” szolgáltatásokat mentesíthetnek, más szolgáltatásokat pedig a héa hatálya alá vonhatnak.

24

Mivel ez a rendelkezés mérlegelési mozgásteret biztosít a tagállamok számára az adó alól mentesített kulturális szolgáltatások meghatározása tekintetében, nem felel meg a jelen ítélet 14. pontjában említett ítélkezési gyakorlatból eredő azon feltételeknek, hogy e rendelkezésre közvetlenül lehessen hivatkozni a nemzeti bíróságok előtt.

25

Ezt a megállapítást a 2005. február 17‑iLinneweber és Akritidis ítélet (C‑453/02 és C‑462/02, EU:C:2005:92) 34–37. pontjában és a 2007. június 28‑iJP Morgan Fleming Claverhouse Investment Trust és The Association of Investment Trust Companies ítélet (C‑363/05, EU:C:2007:391) 59–61. pontjában tett azon megállapítások sem teszik vitathatóvá, miszerint a tagállamok esetleges mérlegelési mozgástere nem zárja ki szükségszerűen az érintett adómentességek közvetlen hatályát.

26

Amint ugyanis arra a Bizottság is rámutatott írásbeli észrevételeiben, a 2005. február 17‑iLinneweber és Akritidis ítéletből (C‑453/02 és C‑462/02, EU:C:2005:92) következő ítélkezési gyakorlat a tagállamok azon lehetőségére vonatkozik, hogy valamely adómentesség alkalmazási feltételeit, nem pedig azt a mérlegelési mozgásteret rögzíthetik, amely lehetővé teszi számukra valamely olyan adómentesség terjedelmének meghatározását, amely – többek között – a hatodik irányelv 13. cikke A. része (1) bekezdésének n) pontjában szereplő „bizonyos kulturális szolgáltatások” kifejezésből következik.

27

A 2007. június 28‑iJP Morgan Fleming Claverhouse Investment Trust és The Association of Investment Trust Companies ítéletet (C‑363/05, EU:C:2007:391) illetően meg kell állapítani, hogy a hatodik irányelv 13. cikke A. része (1) bekezdésének n) pontja eltér az abban az ügyben vitatott adómentességtől, mivel e rendelkezés csak „bizonyos” kulturális szolgáltatások mentesítését írja elő.

28

A fenti megfontolásokra figyelemmel az első kérdésre azt a választ kell adni, hogy a hatodik irányelv 13. cikke A. része (1) bekezdésének n) pontját – amely „bizonyos kulturális szolgáltatások adómentességét írja elő – úgy kell értelmezni, hogy az nem bír közvetlen hatállyal, ily módon átültetés hiányában nem hivatkozhat közvetlenül e rendelkezésre valamely olyan közjogi szervezet, illetve az érintett tagállam által elismert egyéb kulturális szervezet, amely kulturális szolgáltatásokat nyújt.

29

Az első kérdésre adott válaszra tekintettel a második és a harmadik kérdésre nem szükséges válaszolni.

30

Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (negyedik tanács) a következőképpen határozott:

A tagállamok forgalmi adóra vonatkozó jogszabályainak összehangolásáról – közös hozzáadottértékadó‑rendszer: egységes adóalap‑megállapításról szóló, 1977. május 17‑i 77/388/EGK hatodik tanácsi irányelv 13. cikke A. része (1) bekezdésének n) pontját – amely „bizonyos kulturális szolgáltatások” adómentességét írja elő – úgy kell értelmezni, hogy az nem bír közvetlen hatállyal, ily módon átültetés hiányában nem hivatkozhat közvetlenül e rendelkezésre valamely olyan közjogi szervezet, illetve az érintett tagállam által elismert egyéb kulturális szervezet, amely kulturális szolgáltatásokat nyújt.