1

A C‑588/15. P. sz. ügyben benyújtott fellebbezésében az LG Electronics Inc. (a továbbiakban: LGE) az Európai Unió Törvényszéke 2015. szeptember 9‑iLG Electronics kontra Bizottság ítéletének (T‑91/13, nem tették közzé, a továbbiakban: első megtámadott ítélet, EU:T:2015:609) hatályon kívül helyezését kéri, amely ítéletben a Törvényszék elutasította az Európai Unió működéséről szóló szerződés 101. cikke és az EGT‑Megállapodás 53. cikke alkalmazására vonatkozó eljárásban (COMP/39.437 – „televízió‑ és számítógépmonitor‑képcsövek” ügy) 2012. december 5‑én hozott C (2012) 8839 final bizottsági határozatnak (a továbbiakban: vitatott határozat) az LGE‑t érintő részében történő megsemmisítése iránti, másodlagosan pedig az e határozatban vele szemben kiszabott bírság összegének csökkentése iránti keresetét.

2

A C‑622/15. P. sz. ügyben benyújtott fellebbezésében a Koninklijke Philips Electronics NV (a továbbiakban: Philips) a Törvényszék 2015. szeptember 9‑iPhilips kontra Bizottság ítéletének (T‑92/13, nem tették közzé, a továbbiakban: második megtámadott ítélet, EU:T:2015:605) hatályon kívül helyezését kéri, amely ítéletben a Törvényszék elutasította a vitatott határozatnak a Philipset érintő részében történő megsemmisítése iránti, másodlagosan pedig az e határozatban vele szemben kiszabott bírság összegének csökkentése iránti keresetét.

3

Az első megtámadott ítélet 9. pontjából és a második megtámadott ítélet (a továbbiakban együtt: megtámadott ítéletek) 10. pontjából kitűnik, hogy az Európai Bizottság a vitatott határozatban megállapította, hogy a katódsugárcsövek (cathode ray tubes, a továbbiakban: CRT‑k) legfőbb világszintű termelői megsértették az EUMSZ 101. cikket és az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodás (HL 1994. L 1., 3. o.; magyar nyelvű különkiadás 11. fejezet, 52. kötet, 3. o.; a továbbiakban: EGT‑Megállapodás) 53. cikkét, amikor két olyan külön jogsértésben vettek részt, amelyek mindegyike egységes és folyamatos jogsértésnek minősül. E jogsértések egyrészt a számítógép‑monitorokhoz való színes képcsövek (colour display tubes, a továbbiakban: CDT‑k) piacára, másrészt pedig a televíziókhoz való színes képcsövek (colour picture tubes, a továbbiakban: CPT‑k) piacára vonatkoztak.

4

Mint azt a Törvényszék mind az első megtámadott ítélet, mind pedig a második megtámadott ítélet 2. pontjában megjegyezte, a CRT‑k vákuum alatt álló, elektronágyút és fluoreszcens ernyőt tartalmazó üvegburák, amelyeket általában az elektronok gyorsítására és eltérítésére szolgáló belső vagy külső berendezésekkel szerelnek fel. Amikor az elektronágyú által kibocsátott elektronok eltalálják a fluoreszcens ernyőt, fény keletkezik és kép jelenik meg az ernyőn. A vitatott határozat szerinti tényállás megvalósulása idején a CRT‑knek csak két típusa létezett, vagyis a CDT‑k és a CPT‑k.

5

Az első megtámadott ítélet 1. pontjából kitűnik, hogy az LGE a nagyközönségnek szánt elektronikai berendezések, mobil távközlési eszközök és háztartási berendezések szállítója. Az LGE és a 100%‑os tulajdonában lévő leányvállalata, az LG Electronics Wales Ltd (Egyesült Királyság) 2001. július 1‑jéig gyártott és értékesített CRT‑ket.

6

Ezenkívül a második megtámadott ítélet 1. pontjából kitűnik, hogy a Philips az elektronikai termékekre, különösen pedig az orvosi eszközökre, világítási rendszerekre és a nagyközönségnek szánt elektronikai berendezésekre szakosodott Philips‑csoport legfelső szintű anyavállalata. 2001. július 1‑jéig e csoport többek között CRT‑ket gyártott.

7

A megtámadott ítéletek 3. pontjában a Törvényszék megjegyezte, hogy 2001. július 1‑jétől kezdve az LGE és a Philips a CRT‑k területén gyakorolt világszintű tevékenységeit egy közös vállalkozáson, az LPD‑csoporton belül egyesítette, amelynek élén az LG Philips Displays Holding BV állt. Az LGE és a Philips a CRT‑k területén gyakorolt valamennyi tevékenységét átruházta a közös vállalkozásra.

8

Az első megtámadott ítélet 15. pontjából és a második megtámadott ítélet 16. pontjából kitűnik, hogy a vitatott határozatban a Bizottság megállapította, hogy egyfelől az LGE és leányvállalatai, másfelől pedig a Philips leányvállalatai részt vettek a CDT‑kkel és CPT‑kkel kapcsolatos kartellekben, egészen addig, amíg 2001. július 1‑jén a CRT‑kkel kapcsolatos tevékenységeiket át nem ruházták az LPD‑csoportra. Következésképpen a Bizottság az LGE‑t és a Philipset felelősnek nyilvánította a CDT‑kkel összefüggésben elkövetett jogsértésért, az LGE esetében 1996. október 24‑től, a Philips esetében pedig 1997. június 29‑től mindkét esetben 2001. június 30‑ig, valamint a CPT‑kkel összefüggésben elkövetett jogsértésért, az LGE esetében 1997. december 3‑tól, a Philips esetében pedig 1997. január 29‑től mindkét esetben 2001. június 30‑ig. Következésképpen a Bizottság úgy vélte, hogy a fellebbezőket anyavállalatokként is egyetemlegesen felelősségre kell vonni az LPD‑csoportnak a CDT‑kkel és CPT‑kkel kapcsolatos kartellben való, 2001. július 1. és 2006. január 30. közötti részvétele miatt.

9

A Bizottság így a vitatott határozat 1. cikke (1) bekezdésének c) pontjában megállapította, hogy a Philips 1997. január 28. és 2006. január 30. között részt vett a CDT‑kkel kapcsolatos kartellben, a d) pontjában pedig azt, hogy LGE 1996. október 24. és 2006. január 30. között részt vett ugyanezen kartellben. A Bizottság e határozat 1. cikke (2) bekezdésének f) pontjában azt is megállapította, hogy a Philips 1999. szeptember 21. és 2006. január 30. között részt vett a CPT‑kkel kapcsolatos kartellben, a g) pontjában pedig azt, hogy LGE 1997. december 3. és 2006. január 30. között részt vett ugyanezen kartellben.

10

A CDT‑kkel kapcsolatos jogsértést illetően a Bizottság a vitatott határozat 2. cikke (1) bekezdésének c) pontjában a Philipsszel szemben 73185000 euró bírságot, a d) pontjában az LGE‑vel szemben 116536000 euró bírságot, az e) pontjában pedig a két társaság egyetemleges felelőssége alapján 69048000 euró bírságot szabott ki. A CPT‑kkel kapcsolatos jogsértést illetően a Bizottság a vitatott határozat 2. cikke (2) bekezdésének c) pontjában a Philipsszel szemben 240171000 euró bírságot, a d) pontjában az LGE‑vel szemben 179061000 euró bírságot, az e) pontjában pedig a két társaság egyetemleges felelőssége alapján 322892000 euró bírságot szabott ki.

11

A Törvényszék Hivatalához 2013. február 14‑én benyújtott keresetlevelével az LGE, 2013. február 15‑én benyújtott keresetlevelével pedig a Philips keresetet terjesztett elő a vitatott határozat mindkettőjüket érintő részének megsemmisítése, másodlagosan pedig az e határozatban velük szemben kiszabott bírságok összegének csökkentése iránt.

12

A vitatott határozat megsemmisítésére irányuló kérelmeinek alátámasztására az LGE hét jogalapot hozott fel a Törvényszék előtt, így többek között a következőket:

13

Az első megtámadott ítélet 67–91. pontjában a Törvényszék megvizsgálta, és mint hatástalant, de mindenesetre megalapozatlant elutasította az első jogalapot. Az ötödik jogalap első részét ugyanezen ítélet 166–171. pontjában, a második részét pedig a 172–181. pontjában vizsgálta, és azokat szintén elutasította. Végül a hatodik jogalap első részét az első megtámadott ítélet 183–188. pontjában, a második részét a 189. és 190. pontjában, a harmadik részét pedig a 191–193. pontjában vizsgálta, és valamennyit elutasította.

14

Mivel a Törvényszék az LGE által mind a vitatott határozat megsemmisítése iránti, mind pedig a vele szemben kiszabott bírság összegének csökkentése iránti kérelmeinek alátámasztása érdekében felhozott összes többi jogalapot is elutasította, az LGE keresetét teljes egészében elutasította.

15

A vitatott határozat megsemmisítésére irányuló kérelmeinek alátámasztására a Philips nyolc jogalapot hozott fel a Törvényszék előtt, így többek között a következőket:

16

A Törvényszék a második jogalap első részét a második megtámadott ítélet 74–89. pontjában megvizsgálta, és azt elutasította. Ugyanezen jogalap második részét ugyanezen ítélet 90–99. pontjában vizsgálta, és azt szintén elutasította.

17

Az ötödik jogalap első részét a második megtámadott ítélet 144. és 145. pontjában, a második részét a 146–180. pontjában, a harmadik részét pedig a 181–188. pontjában vizsgálta, és valamennyit elutasította.

18

Végül a nyolcadik jogalap első részét a Törvényszék a második megtámadott ítélet 224–226. pontjában, a második részét a 227–234. pontjában, a harmadik részét a 235–238. pontjában, a negyedik részét pedig a 239–252. pontjában vizsgálta, és valamennyit elutasította.

19

Mivel a Törvényszék a Philips által mind a vitatott határozat megsemmisítése iránti, mind pedig a vele szemben kiszabott bírság összegének csökkentése iránti kérelmeinek alátámasztása érdekében felhozott összes többi jogalapot is elutasította, a Philips keresetét teljes egészében elutasította.

20

A Bíróság elnöke 2017. február 7‑i határozatával a szóbeli szakasz lefolytatása és az ítélet meghozatala céljából elrendelte a C‑588/15. P. sz. és a C‑622/15. P. sz. ügyek egyesítését.

21

Az LGE azt kéri, hogy a Bíróság:

22

A Philips azt kéri, hogy a Bíróság:

23

A Bizottság azt kéri, hogy a Bíróság:

24

Fellebbezésének alátámasztása érdekében az LGE négy jogalapra hivatkozik, amelyeket a következőkre alapít: az elsőt a védelemhez való jogának megsértésére; a másodikat a Törvényszék általi téves jogalkalmazásra, amennyiben a Törvényszék tévesen vette figyelembe a feldolgozott termékek útján megvalósuló, az LGE és a Philips által függetlenül teljesített EGT‑beli közvetlen eladásokat, miközben az LPD‑csoporttól független vállalkozásokról volt szó; a harmadikat a Törvényszék általi téves jogalkalmazásra, amennyiben a Törvényszék figyelembe vette a feldolgozott termékek útján megvalósuló, a Philips által teljesített EGT‑beli közvetlen eladásokat, miközben e vállalkozás független az LGE‑től, a negyediket pedig az egyenlő bánásmód elvének megsértésére.

25

A Philips a fellebbezésének alátámasztása érdekében három jogalapra hivatkozik. Az elsőt téves jogalkalmazásra alapítja azzal kapcsolatban, hogy a vele szemben kiszabott bírság alapösszegének kiszámítása szempontjából figyelembe vették a feldolgozott termékek útján megvalósuló EGT‑beli közvetlen eladásokat. E jogalap megfelel az LGE második és harmadik jogalapjának. A Philips második jogalapja lényegében a védelemhez való jogának megsértésén alapul, és megfelel az LGE első jogalapjának. Végül a Philips harmadik jogalapja téves jogalkalmazáson és az indokolási kötelezettség megsértésén alapul, amennyiben a Törvényszék helybenhagyta a Bizottság azon határozatát, hogy a Samsunggal szemben kiszabott bírság alapösszegének kiszámítása szempontjából nem vette figyelembe a feldolgozott termékek útján megvalósuló, a SEC által a Samsung közvetítésével teljesített EGT‑beli közvetlen eladásokat; e jogalap továbbá a határozathozatal elmulasztásán alapul. E jogalap lényegében megfelel az LGE negyedik jogalapjának.

26

Az LGE és a Philips azt állítja, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, amikor azt állapította meg, hogy a Bizottság nem sértette meg a védelemhez való jogukat és nem követett el semmilyen eljárási szabálytalanságot, amikor úgy határozott, hogy a kifogásközlést nem küldi meg az LPD‑csoportnak.

27

Az LGE először is azt sérelmezi, hogy a Törvényszék az első megtámadott ítélet 83. pontjában hatástalanként elutasította az elsőfokú eljárásban felhozott első jogalapot. Az LGE azt állítja, hogy a megtámadott ítélet 73–82. pontjában kifejtett indokok más, a Törvényszék előtt fel nem hozott kérdésre vonatkoznak, vagyis arra, hogy a Bizottság tévedett‑e, amikor az LGE‑t felelőssé tette a jogsértésért. Véleménye szerint az a következtetés, hogy a Bizottság betudhatta neki a felelősséget, nem teszi hatástalanná a védelemhez való jog megsértésére alapított jogalapját.

28

Az LGE azt kifogásolja, hogy a Törvényszék abszolút diszkrecionális jogkört ismert el a Bizottság részére annak eldöntése vonatkozásában, hogy a kifogásközlést az anyavállalatnak vagy a leányvállalatnak kell címeznie, miközben a jelen ügyben fennállókhoz hasonló bizonyos körülmények között e mérlegelési jogkör gyakorlását behatárolja a védelemhez való jog tiszteletben tartása. A 2013. január 22‑iBizottság kontra Tomkins ítéletből (C‑286/11 P, EU:C:2013:29, 39. pont) kitűnik, hogy amennyiben a leányvállalat a nyilvántartásai vagy a személyi állomány meghallgatása alapján mentő bizonyítékokat ad elő, ezek a bizonyítékok automatikusan az anyavállalat javára írandók. Következésképpen az anyavállalatnak a védelemhez való jog gyakorlását illető képessége függ a leányvállalat eljárásban való részvételétől.

29

Az LGE a 2011. október 25‑iSolvay kontra Bizottság ítéletre (C‑109/10 P, EU:C:2011:686, 62. pont) hivatkozva azt állítja, hogy nem kizárt, hogy amennyiben a Bizottság az LPD‑csoportnak címezte volna a kifogásközlést, e csoport az LGE védelme szempontjából hasznos bizonyítékokat tudott volna előadni.

30

Egyébként az a gyakorlat, hogy mind a leányvállalat, mind pedig az anyavállalat címzettként szerepel, az EUMSZ 101. cikk és az EUMSZ 102. cikk alkalmazására vonatkozó bizottsági eljárásokról szóló kézikönyvből ered. Irreleváns az, hogy a Bizottság az LPD‑csoporthoz kérdőíveket intézett, hiszen mentő bizonyítékok forrásaként a kérdőívek nem egyenértékűek a kifogásközléssel. Annak, aki védekezik, először ismernie kell a kifogásokat ahhoz, hogy a védelemhez való jogát teljes mértékben gyakorolhassa.

31

Másodszor, az LGE az első megtámadott ítélet azon indokait kifogásolja, amelyek alapján a Törvényszék megalapozatlanként elutasította az első jogalapot.

32

Az LGE szerint az, hogy a Bizottság által elfogadott bizonyítékokkal kapcsolatban észrevételeket tehetett, valamint az, hogy a Bizottság az LPD‑csoporttól tájékoztatást kapott, nem elegendő a védelemhez való joga tiszteletben tartásának biztosításához. Továbbá az LGE kifogásolja a Törvényszék által a megtámadott ítélet 86. pontjában tett azon megállapítást, amely szerint az LGE köteles volt gondoskodni a közös vállalkozás tevékenységének nyomonkövethetőségét lehetővé tevő tényezők könyveiben és archivált irataiban történő gondos megőrzéséről. Az LGE ugyanis úgy véli, hogy e kötelezettség kizárólag azokra az esetekre vonatkozik, amikor az anyavállalat harmadik személyre ruházza át leányvállalatát, ezáltal pedig szerződés útján ténylegesen biztosítani tudja a dokumentumokhoz való hozzáférés folytonosságát. Márpedig a jelen ügyben az LGE kifejti, hogy a leányvállalata feletti irányítást ennek fizetésképtelenné válása miatt elveszítette, továbbá hogy a vagyonfelügyelő nem köteles számára biztosítani a dokumentumokhoz való hozzáférés folytonosságát.

33

A Philips a maga részéről nem vitatja, hogy a Bizottság a jogsértésért való felelősséget betudhatja a leányvállalat magatartására meghatározó befolyást gyakorló anyavállalatnak. Ugyanakkor azt állítja, a felelőssége a leányvállalat felelősségéből „tisztán származtatott”, és hogy az LPD‑csoport közvetlen felelőssége megállapításának hiányában az anyavállalatkénti felelőssége „meghaladja” a szóban forgó leányvállalat felelősségét. Márpedig a 2015. szeptember 17‑iTotal kontra Bizottság ítéletben (C‑597/13 P, EU:C:2015:613, 35. és 38. pont) a Bíróság megállapította, hogy olyan helyzetben, amelyben az anyavállalat felelőssége tisztán származékos a leányvállalatának felelősségéhez képest, és amelyben semmilyen más tényező nem jellemzi egyedileg az anyavállalatnak felrótt magatartást, ezen anyavállalat felelőssége nem haladhatja meg a leányvállalatának felelősségét.

34

Az LGE‑hez hasonlóan a Philips is kifejti, hogy a leányvállalata nem képezte ugyanazon vállalkozás részét a közigazgatási eljárás során, mivel 2006. január 30‑tól kezdve felszámolóbiztos irányítása alá került. A Philips kijelenti, hogy amiatt, hogy a leányvállalatát nem vonták közigazgatási eljárás alá, és különösen amiatt, hogy nem kapta meg a kifogásközlést, nem volt alkalma arra – és arra nem is volt köteles –, hogy a Bizottság állításaival szemben védekezzen. Ezenkívül a leányvállalatának fizetésképtelenné válására tekintettel a Philips kifejti, hogy lehetetlennek bizonyult a dokumentumokhoz való hozzáférés biztosítása a védelméhez szükséges bizonyítékok beszerzése érdekében. Csakis az LPD‑csoport felszámolóbiztosa rendelkezett a csoport tevékenységére vonatkozó dokumentumokkal, és hallgathatta meg az érintett munkavállalókat.

35

A Philips szerint a Bizottságnak figyelembe kellett volna vennie azt, hogy a Philips elveszítette a leányvállalata feletti irányítást, és már nem fért hozzá az LPD‑csoport dokumentumaihoz. A Philips kifejti, hogy amennyiben a Bizottság az LPD‑csoportot közigazgatási eljárás alá vonta volna, akkor védekezhetett volna, ezáltal pedig ő is jobban biztosíthatta volna a saját védelmét. A Bizottság azon határozata, hogy az LPD‑csoportot kizárja a közigazgatási eljárásból, tehát megfosztotta a Philipset a védelemhez való joga teljes érvényesítésének lehetőségétől.

36

A Bizottság elsődlegesen úgy véli, hogy mind az LGE első jogalapja, mind pedig a Philips második jogalapja elfogadhatatlan, mivel e jogalapokkal a fellebbezők valójában a tényeknek a Törvényszék által lefolytatott azon mérlegelését vitatják, amely az első megtámadott ítélet 83–91. pontjában, valamint a második megtámadott ítélet 86., 97. és 98. pontjában szerepel. Mindazonáltal a Bizottság úgy véli, hogy a fellebbezők említett jogalapjai nem megalapozottak.

37

A Bizottság szerint, mivel maguk a fellebbezők állították, hogy a vitatott jogsértésért való felelősségük „származékos” volt, nem kifogásolható a Törvényszékkel szemben, hogy válaszolt erre az érvre. A fellebbezők által hivatkozott ítélkezési gyakorlat nem releváns. Különösen, a jelen ügy körülményei nagyon eltérnek a 2011. október 25‑iSolvay kontra Bizottság ítélet (C‑109/10 P, EU:C:2011:686) alapjául szolgáló ügy körülményeitől.

38

A 2013. január 22‑iBizottság kontra Tomkins ítéletet (C‑286/11 P, EU:C:2013:29) illetően a Bizottság úgy véli, hogy azt a Törvényszék helyesen értelmezte. E tekintetben a Bizottság azt állítja, hogy a Bíróság ítélkezési gyakorlata (2013. július 11‑iTeam Relocations és társai kontra Bizottság ítélet,C‑444/11 P, nem tették közzé, EU:C:2013:464, 159. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat) szerint ahhoz, hogy a Bizottság a vállalkozás által elkövetett jogsértésért való felelősséget betudhassa az e vállalkozáson belüli valamely jogalanynak, nem köteles e jogsértésért az ugyanezen vállalkozáson belüli többi jogalanyt is felelőssé tenni, sem pedig e többi jogalanyt címzettként kezelni.

39

A kartellekkel kapcsolatos eljárásokról szóló kézikönyvet illetően a Bizottság kiemeli, hogy e kézikönyv nem minősül határozatnak, nem tartalmaz kötelező iránymutatásokat a Bizottság személyi állománya számára, az abban szabályozott eljárások pedig az egyes ügyek körülményeitől függően kiigazítás tárgyát képezhetik. Következésképpen az adott ügyben lefolytatott eljárás e dokumentumtól való esetleges eltérése nem elegendő ahhoz, hogy téves jogalkalmazás fennállását bizonyítsa.

40

A megtámadott ítéletekből kitűnik, hogy az LPD‑csoport, vagyis a fellebbezők közös leányvállalata, amelynek élén az LG Philips Displays Holding állt, 2001. július 1‑jétől 2006. január 30‑ig részt vett a CDT‑kkel és a CPT‑kkel kapcsolatos kartellekben. Ez utóbbi időpontban az LG Philips Displays Holding fizetésképtelenné vált. A megtámadott ítéletek szerint továbbá a Bizottság sem kifogásközlést nem intézett az LPD‑csoporthoz, sem a vitatott határozatokat nem neki címezte, következésképpen pedig nem neki tudta be a magatartásáért való felelősséget, azzal az indokkal, hogy az említett csoport ellen fizetésképtelenségi eljárás indult.

41

Az LGE az első jogalapjában, a Philips pedig a második jogalapjában azt állítja, hogy a védelemhez való joguk tiszteletben tartása érdekében a Bizottság a jelen ügy körülményei között köteles lett volna az LPD‑csoporthoz, vagyis a közös leányvállalatukhoz is kifogásközlést intézni, mivel a CDT‑kkel és a CPT‑kkel kapcsolatos kartellekben e közös leányvállalat is részt vett.

42

E tekintetben elöljáróban meg kell állapítani, hogy a fellebbezők e két jogalapban azt kifogásolják a Törvényszékkel szemben, hogy tévesen alkalmazta a jogot, és nem vitatják a tényállásnak a Törvényszék által lefolytatott mérlegelését. Következésképpen, a Bizottság állításával ellentétben e két jogalapot nem lehet mindjárt az elején elfogadhatatlanként elutasítani.

43

A Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint a Bizottság előtt folyamatban lévő olyan eljárásban, amelynek tárgya valamely vállalkozással szemben a versenyszabályok megsértése miatt bírság kiszabása, a védelemhez való jog tiszteletben tartása megköveteli, hogy az érintett vállalkozásnak a közigazgatási eljárás során lehetősége legyen hatékonyan kifejteni álláspontját a felhozott körülmények valószerűségéről és jelentőségéről, valamint a Bizottság által a jogsértés fennállására vonatkozó állításának alátámasztására felhasznált dokumentumokról. E jogokat az Európai Unió Alapjogi Chartája 41. cikke (2) bekezdésének a) és b) pontja biztosítja (2011. október 25‑iSolvay kontra Bizottság ítélet, C‑110/10 P, EU:C:2011:687, 48. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

44

Ennek megfelelően az 1/2003 rendelet 27. cikkének (1) bekezdése előírja, hogy a versenyszabályok megsértését megállapító és bírságot kiszabó határozat meghozatala előtt a Bizottság az eljárás alá vont személyeknek lehetőséget biztosítson arra, hogy meghallgassák őket a Bizottság által kifogásolt kérdésekkel kapcsolatban, a határozatait pedig csak olyan kifogásokra alapozza, amelyekkel kapcsolatban az érintett felek megtehették észrevételeiket.

45

A fentiekből következik, mint azt a főtanácsnok is megjegyezte az indítványának 57. pontjában, hogy a kifogásközlés a védelemhez való jog egyéni – a versenyfelügyeleti közigazgatási eljárással érintett minden egyes jogi személy által történő – gyakorlásának lehetővé tételére irányul.

46

Ezzel szemben, ha a Bizottságnak nem áll szándékában valamely társaság vonatkozásában jogsértést megállapítani, a védelemhez való jog nem követeli meg, hogy a Bizottság e társaságnak kifogásközlést küldjön. A kifogásközlés valamely társaság részére történő elküldése ugyanis arra irányul, hogy e társaság, nem pedig valamely harmadik személy védelemhez való jogának tiszteletben tartását biztosítsa, még akkor is, ha e harmadik személyt ugyanezen közigazgatási eljárás érinti.

47

Márpedig a jelen ügyben a Bizottság úgy döntött, hogy csak a fellebbezőkkel, vagyis az LPD‑csoport anyavállalataival szemben folytat eljárást, nem pedig e csoporttal szemben, amely a fellebbezők közös leányvállalata volt.

48

A fellebbezők által hivatkozott ítélkezési gyakorlat nem vezethet eltérő következtetésre.

49

Egyrészt, nem vonható semmilyen párhuzam a jelen ügy körülményei és a 2011. október 25‑iSolvay kontra Bizottság ítélet (C‑109/10 P, EU:C:2011:686) alapjául szolgáló ügy körülményei között.

50

Mint azt a főtanácsnok is megjegyezte az indítványának 66. pontjában, a fenti ítélkezési gyakorlat a Bizottság irataiban található mentő bizonyítékokhoz való hozzáférésre vonatkozik. Márpedig a jelen ügyekben a fellebbezők nem vitatták, hogy hozzáfértek a Bizottság teljes iratanyagához, ideértve azokat az iratokat is, amelyeket a Bizottság az LPD‑csoporttól információkéréseket és a helyiségeiben folytatott helyszíni vizsgálatokat követően szerzett be.

51

Másrészt, a Bíróság által a 2013. január 22‑iBizottság kontra Tomkins ítéletben (C‑286/11 P, EU:C:2013:29) tett megállapítások nem vezethetnek eltérő következtetésre. Ez az ítélet olyan ügyre vonatkozik, amelyben a Bizottság egyszerre folytatott eljárást az anyavállalat és a leányvállalata ellen a versenyszabályok megsértése miatt, és amelyben a két érintett társaság vitatta a Bizottság határozatát.

52

Az eddigi megfontolások elegendőek a Philips által előadott, a jelen ítélet 33. pontjában összefoglalt és a 2015. szeptember 17‑iTotal kontra Bizottság (C‑597/13 P, EU:C:2015:613) ítéletre alapított érv megválaszolásához is, mivel ez az ítélet is olyan esetre vonatkozik, amelyben a Bizottság mind az anyavállalat, mind pedig a leányvállalata ellen eljárást folytatott a versenyszabályok megsértésében való részvételük miatt.

53

E feltételek mellett a fellebbezők azon további érveit, amelyek arra irányulnak, hogy vitassák a Törvényszék által a megtámadott ítéletekben ezen elutasítás igazolásaképpen kifejtett indokok megalapozottságát, és bizonyítsák az említett indokok állítólagos elégtelenségét, hatástalannak kell nyilvánítani, mivel – mint azt lényegében a főtanácsnok is megjegyezte az indítványának 70. pontjában – még ha megalapozottnak is feltételezzük ezeket az érveket, azok akkor sem eredményezhetik a megtámadott ítéletek hatályon kívül helyezését.

54

Következésképpen az LGE első jogalapját és a Philips második jogalapját el kell utasítani.

55

Az LGE a második, a Philips pedig az első jogalapjában azt állítja, hogy a Törvényszék téves jogalkalmazás alapján állapította meg, hogy a feldolgozott termékek útján megvalósuló, az LGE és a Philips által függetlenül teljesített EGT‑beli közvetlen eladások önmagában azon az alapon betudhatók voltak az LPD‑csoportnak, hogy e csoport ugyanahhoz a gazdasági egységhez tartozott, mint az anyavállalatai.

56

A fellebbezők azt kifogásolják, hogy a Törvényszék figyelmen kívül hagyta a 2013. szeptember 26‑iEI du Pont de Nemours kontra Bizottság ítéletből (C‑172/12 P, nem tették közzé, EU:C:2013:601, 47. pont) következő útmutatásokat. A fellebbezők ezen ítélkezési gyakorlatból azt vezetik le, hogy annak a következtetésnek, amely szerint valamely közös vállalkozás és az azt irányító részvényesek egyetlen vállalkozást alkotnak, egyedül az a célja, hogy az említett részvényeseknek egyetemleges felelősséget tulajdonítson a közös vállalkozás jogsértő magatartásáért. Következésképpen a fellebbezők szerint az anyavállalatok felelősségén kívüli egyéb szempontból mind az LGE‑t, mind a Philipset, mind pedig az LPD‑csoportot külön‑külön vállalkozásként kellett volna kezelni. Az ilyen megközelítés egyébként összhangban van a 2015. július 9‑iInnoLux kontra Bizottság ítélettel (C‑231/14 P, EU:C:2015:451, 56. és 57. pont). Az ezen ítélkezési gyakorlatra alapított elemzés alapján a Törvényszéknek azt kellett volna megállapítania, hogy az LGE, a Philips és az LPD‑csoport nem minősült vertikálisan integrált vállalkozásnak, vagyis az általuk egymás között teljesített eladásokat nem lehetett volna úgy tekinteni, hogy azokra ugyanazon csoporton belül került sor.

57

E tekintetben a Philips hangsúlyozza, hogy az LPD‑csoportot mint egy önálló gazdasági egység összes funkcióját tartósan ellátó közös vállalkozást a piacon önálló gazdasági egységnek, következésképpen pedig az anyavállalataitól elkülönülő vállalkozásnak kell tekinteni. Ha úgy tekintenénk, hogy az ilyen közös vállalkozás ugyanannak a vállalkozásnak képezi a részét, mint a két anyavállalata, az EUMSZ 101. cikk nem lenne alkalmazható az e közös vállalkozás és az anyavállalatai által megkötött megállapodásokra, ami ellentétes lenne a vállalkozások közötti összefonódások ellenőrzéséről szóló, 2004. január 20‑i 139/2004/EK tanácsi rendelettel (az EK összefonódás‑ellenőrzési rendelete) (HL 2004. L 24., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 3. kötet, 40. o.), valamint az összefonódásokhoz közvetlenül kapcsolódó és azokhoz szükséges korlátozásokról szóló bizottsági közleménnyel (HL 2005. C 56., 24. o.).

58

A Philips az eddigiekből azt vezeti le, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, amikor helybenhagyta, hogy a kartellel érintett CRT‑knek az LPD‑csoport által saját maga vagy az LGE részére teljesített eladásait „csoporton belüli eladásoknak” minősítsék. Márpedig a bírság összegének kiszámítása szempontjából a Bizottság a feldolgozott termékek útján megvalósuló EGT‑beli CRT‑eladásokat illetően az ugyanazon csoporton belül valamely késztermékbe beépített CRT‑knek megfelelő feldolgozott termékeknek csak az első EGT‑beli eladásait vette figyelembe.

59

Az LGE a maga részéről azt kifogásolja, hogy a Törvényszék elmulasztotta figyelembe venni, hogy a feldolgozott termékek útján megvalósuló EGT‑beli közvetlen eladások alatt nem a kartellel érintett CRT‑k eladásait, hanem feldolgozott termékek eladásait, vagyis televízió‑ és számítógépmonitor‑eladásokat kellett érteni. Így az LGE szerint a Törvényszék a megtámadott ítélet 167. pontjában tévesen hivatkozott „az LPD‑csoport által az egyes anyavállalatoknak eladott CRT‑kre”. Az LGE azt állítja, hogy a feldolgozott termékek útján megvalósuló EGT‑beli közvetlen eladások alatt a feldolgozott termékeknek az LGE és a Philips által teljesített downstream eladásait kell érteni, és azokat nem lehet az LPD‑csoportnak betudni. Az LGE úgy véli, hogy még ha őt felelősségre is lehet vonni az LPD‑csoport által elkövetett jogsértésért, e csoportot különálló vállalkozásként kell kezelni.

60

Harmadik jogalapjában az LGE azt állítja, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, továbbá megsértette a büntetések és szankciók egyéniesítésének elvét, amikor az első megtámadott ítélet 171. pontjában helybenhagyta a Bizottság azon döntését, hogy egyetemlegesen az LGE‑re terheli a feldolgozott termékek útján megvalósuló, az LPD‑csoport által teljesített EGT‑beli közvetlen eladásokat, még akkor is, ha ezeket az eladásokat a Philips közvetítésével teljesítették. Az LGE ezzel összefüggésben azt állítja, hogy még ha el is ismerjük, hogy az LPD‑csoport és a Philips közötti eladások csoporton belüli eladásoknak minősülnek, e minősítés csak az LPD‑csoport és a Philips között áll fenn. Még ha feltételezzük is, hogy vertikális integráció áll fenn az LPD‑csoport és a Philips között, az LGE nem képezi részét e vertikálisan integrált vállalkozásnak. Következésképpen, az LGE szerint a Törvényszéknek a vitatott határozatot legalább abban a részében meg kellett volna semmisítenie, amelyben e határozat az LGE‑t felelőssé tette a bírságért, amennyiben e bírságot a Bizottság az LPD‑csoport feldolgozott termékek útján megvalósuló, a Philips közvetítésével teljesített EGT‑beli közvetlen eladásai alapján számította ki.

61

E tekintetben az LGE megismétli a második jogalapjának alátámasztása érdekében előadott érvelést, és hozzáteszi, hogy szerinte a Törvényszék megsértette a büntetések és szankciók egyéniesítésének a Bíróság által a 2014. április 10‑iBizottság és társai kontra Siemens Österreich és társai ítéletében (C‑231/11 P–C‑233/11 P, EU:C:2014:256, 91. pont) elismert elvét. A feldolgozott termékek útján megvalósuló EGT‑beli közvetlen eladásokat ugyanis a Bizottság azért vette figyelembe, hogy kifejezze a jogsértés átfogó súlyát. Márpedig az LGE nem tartozik felelősséggel a jogsértés azon súlyáért, amely a Philips által teljesített ilyen eladásokban jut kifejezésre. Így az LGE‑vel szemben olyan bírságot szabtak ki, amely nem tükrözi megfelelően a neki betudott jogsértés súlyát. Ezzel összefüggésben az LGE számszerű adatokkal szolgál a feldolgozott termékek útján megvalósuló, az LPD‑csoport által az LGE és a Philips közvetítésével teljesített EGT‑beli közvetlen eladásokról, annak bizonyítása érdekében, hogy a Philips közvetítésével teljesített eladások mennyisége 26‑szor nagyobb volt.

62

A Bizottság ezzel szemben előadja, hogy az LGE második és harmadik jogalapja, valamint a Philips első jogalapja azon a téves előfeltevésen alapul, amely szerint az LPD‑csoport és az anyavállalatai közötti gazdasági egység fennállása csak az LPD‑csoport által elkövetett jogsértésért való felelősségnek az említett anyavállalatokkal szembeni betudása szempontjából releváns. Márpedig ezzel az érveléssel a fellebbezők a Törvényszék által tett ténybeli megállapodást próbálnak megkérdőjelezni, anélkül hogy a bizonyítékok bármilyen elferdítésére hivatkoznának. Következésképpen a Bizottság szerint e jogalapok elfogadhatatlanok.

63

Mindazonáltal a Bizottság úgy véli, hogy az említett jogalapokat megalapozatlanokként el kell utasítani, mivel azok a 2013. szeptember 26‑iEI du Pont de Nemours kontra Bizottság ítélet (C‑172/12 P, nem tették közzé, EU:C:2013:601) 47. pontjának téves értelmezésén alapulnak. Másfelől a vitatott határozatban alkalmazott bírságkiszámítási módszer összhangban van a Bíróság e tárgyra vonatkozó ítélkezési gyakorlatából következő útmutatásokkal.

64

Egészen konkrétan, az LGE harmadik jogalapját illetően a Bizottság azt állítja, hogy a leányvállalat által elkövetett jogsértésért való felelősség e leányvállalat anyavállalatának történő betudása nem sérti a büntetések és a szankciók egyéniesítésének elvét, mivel az anyavállalat és a leányvállalat ugyanazon gazdasági egység részét képezi, és egyetlen vállalkozást alkotnak. A jogsértés súlyának a jogsértéshez közvetlenül vagy közvetetten kapcsolódóan teljesített eladások értéke alapján történő mérlegelése figyelembe veszi az egész érintett vállalkozás eladásait, amely vállalkozás a jelen esetben magában foglalja mind az anyavállalatokat, vagyis az LGE‑t és a Philipset, mind pedig a leányvállalatot, vagyis az LPD‑csoportot.

65

Az LGE második és harmadik jogalapját, valamint a Philips első jogalapját együtt kell megvizsgálni, mivel azok lényegében ugyanazt a kérdést érintik, amely a feldolgozott termékek útján megvalósuló, az LPD‑csoport által teljesített EGT‑beli közvetlen eladásoknak a bírság kiszámítása szempontjából történő figyelembevételére vonatkozik.

66

E tekintetben mindenekelőtt meg kell állapítani, hogy – mint azt a fellebbezők is kiemelték a válaszukban – e jogalapokban lényegében azt kifogásolják, hogy a Törvényszék a fenti eladásoknak a bírságösszeg kiszámítása szempontjából történő figyelembevétele jogszerűségével kapcsolatos elemzés során tévesen alkalmazta a jogot. Az említett jogalapok tehát nem arra irányulnak, hogy megkérdőjelezzék a Törvényszék által lefolytatott ténybeli mérlegelések megalapozottságát, következésképpen pedig elfogadhatók.

67

Továbbá, a Bíróság ítélkezési gyakorlatából következik, hogy jóllehet az 1/2003 rendelet 23. cikkének (2) bekezdése a bírság összegének meghatározását illetően mérlegelési mozgásteret biztosít a Bizottságnak mérlegelési mozgásteret, a Bizottság által tiszteletben tartandó, objektív kritériumok megállapításával korlátozza annak gyakorlását. Így egyrészről a vállalkozással szemben kiszabható bírság összegének számszerűsíthető és abszolút felső határa van, ily módon az adott vállalkozással szemben kiszabható bírság maximális összege előre meghatározható. Másrészről e mérlegelési jogkör gyakorlását a Bizottság által többek között a bírságkiszabási iránymutatásban saját magával szemben felállított magatartási szabályok is korlátozzák (2015. július 9‑iInnoLux kontra Bizottság ítélet, C‑231/14 P, EU:C:2015:451, 48. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

68

A vitatott határozatban a Bizottság a bírságkiszabási iránymutatást alkalmazta. Az említett iránymutatás 13. pontja értelmében „[a] kiszabásra kerülő bírságok alapösszegének meghatározásához a Bizottság a jogsértés által közvetlenül vagy közvetve érintett, a vállalkozás által az EGT‑n belül, az érintett földrajzi területen értékesített áruk és szolgáltatások eladásának értékét alkalmazza”. Ugyanezen iránymutatás a 6. pontjában pontosítja, hogy „[a] jogsértéssel összefüggő eladások értékének és [a jogsértés időtartamának] a kombinációja megfelelő helyettesítő értéknek tekinthető, mely tükrözi a jogsértés gazdasági jelentőségét, valamint a jogsértésben részt vevő egyes vállalkozások egymáshoz viszonyított súlyát”.

69

Jóllehet az „eladások értékének” a bírságkiszabási iránymutatás 13. pontja szerinti fogalma nem terjedhet odáig, hogy magában foglalja a szóban forgó vállalkozás által teljesített olyan eladásokat, amelyek nem tartoznak a kifogásolt kartell alkalmazási körébe, sértené az 1/2003 rendelet 23. cikkének (2) bekezdése által követett célkitűzést, ha valamely kartell vertikálisan integrált résztvevői esetében csupán azon az alapon, hogy e résztvevők a jogsértés tárgyát képező termékeket az EGT‑n kívül építették be késztermékekbe, a bírság számításából ki kellene zárni az e késztermékek EGT‑n belül általuk teljesített eladásai értékének azt a hányadát, amely a jogsértés tárgyát képező termékek értékének felelhet meg (2015. július 9‑iInnoLux kontra Bizottság ítélet, C‑231/14 P, EU:C:2015:451, 55. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

70

Ugyanis a vertikálisan integrált vállalkozások az EUMSZ 101. cikk megsértésével megkötött horizontális árrögzítő megállapodás esetén a független harmadik személyek részére teljesített eladások során nem csupán az e jogsértés tárgyát képező termék piacán juthatnak haszonhoz, hanem azon feldolgozott termékek downstream piacán is, amelyek összetételébe a jogsértés tárgyát képező termékek beépülnek, mindezt pedig két különböző címen. Vagy úgy, hogy e vállalkozások az inputoknak a jogsértés tárgyából eredő áremelkedéseit továbbgörgetik a feldolgozott termékek árában, vagy pedig úgy, hogy azokat nem görgetik tovább, ami viszont költségelőnyt keletkeztet számukra azon versenytársaikhoz képest, amelyek ugyanezeket az inputokat a jogsértés tárgyát képező termékek piacán szerzik be (2015. július 9‑iInnoLux kontra Bizottság ítélet, C‑231/14 P, EU:C:2015:451, 56. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

71

A megtámadott ítéletekben a Törvényszék helybenhagyta a Bizottság azon megállapítását, amely szerint a fellebbezők együttesen meghatározó befolyást gyakoroltak az LPD‑csoport magatartása felett. Márpedig e megállapításból – amelyet a fellebbezők a fellebbezéseikben nem vitattak – az következik, hogy a fent említett időszak során a fellebbezők és a közös leányvállalatuk ugyanazon vállalkozás részét képezték, következésképpen pedig gazdasági egységet alkottak.

72

Mivel az LPD a jogsértéssel érintett termék piacán működött, míg az LGE és a Philips azon feldolgozott termékek piacán tevékenykedett, amelyek összetételébe a jogsértéssel érintett termékeket beépítették, meg kell állapítani, hogy a Philips állításával ellentétben az LPD‑csoport és az anyavállalatai igenis egy vertikálisan integrált vállalkozást alkottak a 2015. július 9‑iInnoLux kontra Bizottság ítélet (C‑231/14 P, EU:C:2015:451, 56. és 57. pont) értelmében.

73

E feltételek mellett a Törvényszék nem alkalmazta tévesen a jogot, amikor az első megtámadott ítélet 170. pontjában és a második megtámadott ítélet 164. pontjában megállapította, hogy a Bizottság jogosult volt a fellebbezőkkel szemben kiszabott bírság alapösszegének kiszámítása során figyelembe venni a feldolgozott termékek útján megvalósuló, az LPD‑csoportból és az anyavállalataiból álló gazdasági egység által teljesített EGT‑beli közvetlen eladásokat.

74

A fenti következtetést nem kérdőjelezheti meg a fellebbezők által a 2013. szeptember 26‑iEI du Pont de Nemours kontra Bizottság ítéletre (C‑172/12 P, nem tették közzé, EU:C:2013:601, 47. pont) alapított azon érvelés, amely szerint abban az esetben, ha két anyavállalat 50–50%‑os részesedéssel rendelkezik a versenyjogi szabályok megsértését elkövető közös vállalkozásban, e három jogalanyt kizárólag az e jogsértésben történő részvételért való felelősség megállapítása szempontjából, és csak akkor lehet úgy tekinteni, hogy ugyanazon gazdasági egység részét képezik, ezáltal pedig egyetlen vállalkozást alkotnak, ha a Bizottság ténybeli elemek összessége alapján bizonyította, hogy a két anyavállalat ténylegesen meghatározó befolyást gyakorol a közös vállalkozás felett.

75

Meg kell állapítani, hogy a fellebbezők tévesen és a szövegkörnyezetből kiragadva értelmezik a 2013. szeptember 26‑iEI du Pont de Nemours kontra Bizottság ítélet (C‑172/12 P, nem tették közzé, EU:C:2013:601) 47. pontját, amely ítéletben a Bíróság kijelentette, hogy a Bizottság a két anyavállalat által valamely közös vállalkozás feletti meghatározó befolyás tényleges gyakorlásából kizárólag a versenyjogi szabályok megsértésében történő részvételért való felelősség megállapítása szempontjából vezetheti le az egy és ugyanazon egység fennállását.

76

A Bíróság ugyanis e kijelentést azért tette, hogy válaszoljon a jelen ügyben előadottól eltérő, a hivatkozott ítélet 36. pontjában összefoglalt azon érvre, amely szerint az a körülmény, hogy két, egymástól független társaság közül mindkettő meghatározó befolyást gyakorol egy közös vállalkozás felett, nem foglalja magában, hogy e társaságok a versenyjog értelmében egyetlen vállalkozást képeznek. Az említett kijelentésnek az összefüggéseibe történő visszahelyezése után tehát látható, hogy e kijelentés kizárólag annak hangsúlyozására irányult, hogy a közös vállalkozás fennállásával kapcsolatos, a Bizottság által ennek keretében tehető megállapítás csak a versenyjog tekintetében és a jogsértéssel érintett piac vonatkozásában érvényes.

77

Nem lehet helyt adni az LGE azon érvének sem, amely szerint a feldolgozott termékek útján megvalósuló EGT‑beli közvetlen eladásokat nem kellett volna figyelembe venni, mivel nem a kartellel érintett CRT‑k, hanem televíziók és számítógép‑monitorok eladásairól volt szó. Mivel ugyanis az LPD‑csoport, valamint az anyavállalatai, vagyis az LGE és a Philips gazdasági egységet képeztek, vagyis azokat ugyanazon vállalkozás részének kellett tekinteni a jogsértéssel érintett piacokon, a bírság összegét a bírságkiszabási iránymutatás 13. pontja értelmében a kartellel érintett termékek azon eladásainak értéke alapján kell kiszámítani, amelyeket e vállalkozás az említett piacokon teljesített. Márpedig, mint azt a Törvényszék az első megtámadott ítélet 135. pontjában és a második megtámadott ítélet 148. pontjában megállapította, a szóban forgó televíziók és számítógép‑monitorok magukban foglalták az LPD‑csoport által a két anyavállalatának szállított CRT‑ket. Ezenkívül az első megtámadott ítélet 137. pontjából és a második megtámadott ítélet 157. pontjából kitűnik, hogy ezen eladások értékének csak olyan hányadát vették figyelembe, amely megfelelhetett a kartellel érintett, televíziókba és számítógép‑monitorokba beépített CRT‑k értékének.

78

El kell utasítani a Philips által előadott, a jelen ítélet 57. pontjában összefoglalt azon érvet is, amely szerint lényegében annak megállapítása, hogy valamely közös vállalkozás ugyanannak a vállalkozásnak képezi a részét, mint az anyavállalatai, azt eredményezné, hogy a közös vállalkozás és az anyavállalatai által kötött megállapodásokra nem lehetne alkalmazni az EUMSZ 101. cikket, ami ellentétes lenne a 139/2004 rendelettel. E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy e rendelet 2. cikkének (4) bekezdéséből kitűnik, hogy amennyiben az ugyanezen rendelet 3. cikke szerinti összefonódásnak minősülő közös vállalkozás létrehozásának célja vagy hatása a függetlennek megmaradó vállalkozások versenymagatartásának egyeztetése, az ilyen egyeztetést az EUMSZ 101. cikk (1) és (3) bekezdésének kritériumai szerint kell értékelni annak megállapítása céljából, hogy az összefonódás a belső piaccal összeegyeztethető‑e.

79

Márpedig az, ha valamely közös vállalkozást és az anyavállalatait a jogsértés megállapítása szempontjából egy meghatározott piacon ugyanazon vállalkozás részének tekintik, nem akadályozza meg, hogy a két anyavállalat az összes többi piacon független maradjon a 139/2004 rendelet 2. cikkének (4) bekezdése értelmében.

80

Az eddigi megfontolásokból következik, hogy nem lehet helyt adni az LGE harmadik jogalapjának sem, amelyet arra alapít, hogy a Törvényszék állítólag tévesen alkalmazta a jogot, amikor helybenhagyta, hogy a Bizottság az LGE‑vel szemben kiszabott bírság összegének kiszámítása szempontjából figyelembe vette a feldolgozott termékek útján megvalósuló, a Philips által teljesített EGT‑beli közvetlen eladásokat is.

81

Következésképpen az LGE második és harmadik jogalapját, hasonlóképp pedig a Philips első jogalapját el kell utasítani.

82

Az LGE a negyedik jogalapjában, a Philips pedig a harmadik jogalapjában lényegében azt kifogásolja, hogy a Törvényszék hiányos és elégtelenül indokolt elemzést követően elutasította az LGE hatodik kereseti jogalapját, valamint a Philips nyolcadik kereseti jogalapjának első három részét, ezáltal pedig e két fellebbező állításaival ellentétben úgy ítélte meg, hogy a Bizottság nem volt köteles arra, hogy a SEC és a Samsung közötti eladásokat csoporton belüli eladásoknak tekintse, az összegüket pedig feldolgozott termékek útján megvalósuló, a SEC közvetítésével teljesített EGT‑beli közvetlen eladások címén figyelembe vegye a Samsunggal szemben kiszabott bírság kiszámítása során.

83

Különösen, az LGE és a Philips azt kifogásolja, hogy a Törvényszék azon lehetőség elvetése érdekében, hogy a SEC és a Samsung egyetlen vállalkozást képezhetett, annak vizsgálatára szorítkozott, hogy a SEC képes volt‑e meghatározó befolyást gyakorolni a Samsungra, anélkül hogy megpróbálta volna kideríteni, hogy az ilyen egységes vállalkozás fennállása nem volt‑e levezethető abból, hogy e két társaság ugyanazon természetes személyek legfelső szintű irányítása alatt állt, ami kitűnt a Törvényszék előtt az LGE és a Philips által hivatkozott bizonyítékokból. E tekintetben hangsúlyozzák: nem azt kérik, hogy a Bíróság mérlegelje újra az említett bizonyítékokat, hanem azt kifogásolják, hogy a Törvényszék e bizonyítékokat hiányosan és elégtelen indokolással vizsgálta meg.

84

A Bizottság által elkövetett hiba azt eredményezte, hogy a Bizottság az egyrészt a fellebbezőkkel, másrészt pedig a Samsunggal szemben kiszabott bírságokra két eltérő módszert alkalmazott, az előbbiek esetében figyelembe véve a feldolgozott termékek útján megvalósuló EGT‑beli közvetlen eladásokat, az utóbbi esetben viszont nem. Márpedig a Törvényszék elmulasztotta szankcionálni e hátrányosan megkülönböztető bánásmódot, ezáltal pedig tévesen alkalmazta a jogot, és megsértette az egyenlő bánásmód elvét.

85

A Philips hozzáteszi, hogy a második megtámadott ítélet 233. pontjában tett megállapítással ellentétben az az ítélkezési gyakorlat, amely szerint, ha egyszer valamely vállalkozás a magatartásával megsértette az EUMSZ 101. cikket, nem kerülheti el a szankciókat azon az alapon, hogy egy másik gazdasági szereplővel szemben nem szabtak ki bírságot, még ha az utóbbi gazdasági szereplő helyzetét illetően nem is indult eljárás az uniós bíróság előtt, a jelen ügyre nem alkalmazható, mivel a Samsung nem kerülte el a szankciókat, hanem csupán kedvezőbb bánásmódban részesült.

86

A Bizottság elsődlegesen azt állítja, hogy az LGE negyedik jogalapja és a Philips harmadik jogalapja elfogadhatatlan és hatástalan, mivel egyrészt azok a bizonyítékoknak a Bíróság általi újbóli mérlegelésére irányulnak, másrészt pedig egy másik személy javára elkövetett olyan állítólagos jogtalanságon alapulnak, amelyből a fellebbezőknek semmiképp nem származhat előnyük.

87

Másodlagosan, a Bizottság pontosítja, hogy a vitatott határozatban kizárólag az olyan jogalanyok közötti eladásokat tekintette csoporton belüli eladásoknak, amelyek közül az egyik meghatározó befolyást gyakorolt a másikra. Márpedig, mivel a fellebbezők nem hivatkoztak a Samsung által a SEC felett vagy fordítva gyakorolt meghatározó befolyásra, nem kifogásolhatják a Bizottsággal szemben az egyenlő bánásmód elvének megsértését. A Bizottság hozzáteszi: dönthet úgy, hogy egy vagy több leányvállalat felelősségét az anyavállalatuknak tudja be, és sem az 1/2003 rendelet, sem pedig az ítélkezési gyakorlat nem határozza meg, hogy valamely vállalkozáson belül melyik az a jogi vagy természetes személy, amelyet a Bizottságnak a jogsértésért felelősnek kell nyilvánítania, és bírság kiszabásával kell szankcionálnia.

88

Elöljáróban ki kell emelni, hogy mivel az LGE a negyedik jogalapjában, a Philips pedig a harmadik jogalapjában téves jogalkalmazást, az egyenlő bánásmód elvének megsértését, valamint a határozathozatal elmulasztását kifogásolja a Törvényszékkel szemben, e jogalapokat a Bizottság állításával ellentétben nem lehet eleve elfogadhatatlanokként elutasítani.

89

Továbbá meg kell állapítani, hogy az említett jogalapok azon az előfeltevésen alapulnak, amely szerint, ha a fellebbezőknek a Törvényszék előtt sikerült volna bizonyítaniuk, hogy a Samsung és a SEC ugyanazon gazdasági egység részét képezte, ennek következtében pedig a Bizottság jogellenesen járt el, a Törvényszéknek csökkentenie kellett volna a vitatott jogsértésekben való részvételükért velük szemben kiszabott bírságok összegét annak érdekében, hogy orvosolja az abból eredő egyenlőtlen bánásmódot, hogy amikor a Bizottság meghatározta a Samsunggal szemben ugyanazon jogsértésekben való részvételért kiszabott bírság összegét, mint amelyeket az LGE‑vel és a Philipsszel szemben is kifogásolt, elmulasztotta figyelembe venni a feldolgozott termékek útján megvalósuló, a Samsung által a SEC közvetítésével teljesített EGT‑beli közvetlen eladásokat.

90

Márpedig meg kell állapítani, hogy ez az előfeltevés téves.

91

A fellebbezők által hivatkozott egyenlő bánásmód elvét ugyanis összhangba kell hozni a jogszerűség elvének betartásával, amely elv szerint senki sem hivatkozhat valamely harmadik személy javára elkövetett jogsértésre előnyök szerzése végett (2016. június 16‑iEvonik Degussa és AlzChem kontra Bizottság ítélet, C‑155/14 P, EU:C:2016:446, 58. pont).

92

Ezért, amennyiben a fellebbezők előnyök szerzése végett azt állították, hogy a Samsunggal szemben kiszabott bírság összegének meghatározása során a Bizottság állítólag jogellenesen járt el, semmiképp nem hivatkozhattak az egyenlő bánásmód elvének megsértésére annak érdekében, hogy a Törvényszék előtt vitassák a Bizottság által velük szemben kiszabott bírságok összegét.

93

Igaz, hogy a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint a bírság összegének megállapítása érdekében eltérő számítási módszerek alkalmazása nem járhat az EUMSZ 101. cikk ugyanazon megsértésében részt vevő vállalkozások közötti hátrányos megkülönböztetéssel (lásd: 2014. november 12‑iGuardian Industries és Guardian Europe kontra Bizottság ítélet, C‑580/12 P, EU:C:2014:2363, 62. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

94

Ugyanakkor a jelen esetben, mint az kitűnik az első megtámadott ítélet 135. és 159. pontjából, valamint a második megtámadott ítélet 148. és 187. pontjából, a Bizottság az összes vállalkozásra ugyanazt a módszert alkalmazta, minden egyes vállalkozás esetében az „első tényleges eladást” véve figyelembe, ugyanezen kritérium alapján pedig megkülönböztetve három kategóriát, vagyis a következőket: az „EGT‑beli közvetlen eladásokat”, amely a vitatott határozat valamelyik címzettje által közvetlenül az EGT‑beli ügyfelek részére eladott CRT‑knek felelt meg; a feldolgozott termékek útján megvalósuló EGT‑beli közvetlen eladásokat, valamint a „közvetett eladásokat”, amely a vitatott határozat valamelyik címzettje által az EGT‑n kívüli olyan ügyfelek részére eladott CRT‑knek felelt meg, akik a CRT‑ket beépítették a késztermékekbe, a televíziókba vagy számítógép‑monitorokba, majd azokat eladták az EGT‑ben. A bírság összegének kiszámítása szempontjából a Bizottság csak az EGT‑beli közvetlen eladásokat és a feldolgozott termékek útján megvalósuló EGT‑beli közvetlen eladásokat vette figyelembe. E feltételek mellett az, hogy a Bizottság a feldolgozott termékek útján megvalósuló EGT‑beli közvetlen eladások kategóriáját a kartellnek csak bizonyos résztvevőivel, így azokkal szemben alkalmazta, akik vonatkozásában sikerült bizonyítania, hogy vertikálisan integrált vállalkozáshoz tartoztak, nem minősül hátrányos megkülönböztetésnek, mivel a Bizottság minden egyes résztvevő vonatkozásában ugyanazon objektív kritériumok alapján mérlegelte e kategória alkalmazhatóságát.

95

Ezért a jelen ügyek különböznek a 2014. november 12‑iGuardian Industries és Guardian Europe kontra Bizottság ítélet (C‑580/12 P, EU:C:2014:2363) alapjául szolgáló ügytől. Ez utóbbi ítéletben ugyanis a Bíróság a jogsértés egyik résztvevőjével szemben kiszabott bírság összegét annak figyelembevétele érdekében csökkentette, hogy a Bizottság azáltal, hogy tévesen alkalmazta a bírság összegének meghatározása érdekében általa megválasztott módszert, ugyanazon kartell egy másik résztvevőjével szemben olyan bírságot szabott ki, amely csökkentette e másik résztvevőnek a jogsértésben betöltött viszonylagos súlyát (2014. november 12‑iGuardian Industries és Guardian Europe kontra Bizottság ítélet, C‑580/12 P, EU:C:2014:2363, 70–80. pont).

96

Ezzel szemben a fellebbezők a fenti jogalapjaikban nem azt kifogásolták a Törvényszék előtt, hogy a Bizottság a bírság összegének meghatározása érdekében velük szemben eltérő jogi kritériumot alkalmazott, hanem azt, hogy tévesen állapította meg, hogy a vitatott jogsértéssel érintett piacokon a Samsung a saját leányvállalataival független vállalkozást képezett, továbbá azt, hogy a Bizottság nem azonosított olyan nagyobb gazdasági egységet, amely nem csupán a Samsungot és annak leányvállalatait ölelné fel, hanem a SEC‑et is, és ez képezné azt a gazdasági egységet, amely a vitatott jogsértésben részt vett.

97

Az eddigi megfontolásokból következik, hogy a Törvényszékkel szemben nem kifogásolható sem téves jogalkalmazás, sem pedig az egyenlő bánásmód elvének megsértése azon az alapon, hogy a fellebbezőkkel szemben kiszabott bírságok összegét nem csökkentette annak érdekében, hogy ellentételezze azt az állítólag kedvezőbb bánásmódot, amelyben a Samsung részesült.

98

Ami a Philips azon érvét illeti, amely szerint a Törvényszék lényegében elmulasztotta megvizsgálni a Philips által előtte kifejtett állítások egy részét, vagyis azokat, amelyekben azt állította, hogy a Bizottság megsértette az egyenlő bánásmód elvét azáltal, hogy a bírság összegének számítása szempontjából nem vette figyelembe a Samsung által teljesített csoporton belüli eladásokat, vagyis az egyenlő bánásmód helyreállítása érdekében a Törvényszéknek a Philips vonatkozásában is ki kellett volna zárnia a feldolgozott termékek útján megvalósuló EGT‑beli közvetlen eladásokat, ez az érv hatástalan, mivel az eddigi megfontolásokból kitűnik, hogy ezek az állítások téves előfeltevésen alapultak, következésképpen pedig mindenképp elutasításra voltak ítélve.

99

Ezért az LGE negyedik jogalapját és a Philips harmadik jogalapját, következésképpen pedig a fellebbezést teljes egészében el kell utasítani.

100

Az eljárási szabályzat 184. cikkének (2) bekezdése értelmében, ha a fellebbezés megalapozatlan, a Bíróság határoz a költségekről. E szabályzat 138. cikkének (1) bekezdése alapján, amelyet az említett szabályzat 184. cikkének (1) bekezdése értelmében a fellebbezési eljárásban is alkalmazni kell, a Bíróság a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte.

101

A fellebbezőket, mivel pervesztesek lettek, a Bizottság kérelmének megfelelően kötelezni kell a költségek viselésére.

A fenti indokok alapján a Bíróság (nyolcadik tanács) a következőképpen határozott: