1. 

A Kínából és Vietnámból származó lábbelik behozatalára vonatkozó dömpingellenes vám azt követő megsemmisítése után, hogy a Bíróság kimondta a vámot meghatározó rendelet érvénytelenségét, ( 2 ) a német vámhatóság visszafizette az importőr vállalkozás által jogalap nélkül megfizetett összeget. Ugyanezen hatóság azonban elutasította, hogy a visszafizetett összeget kamatokkal kellene növelni, amelyeket az említett vállalkozás a főösszeg kifizetésének napjától számítva kért.

2. 

A Finanzgericht Düsseldorf (düsseldorfi adóügyi bíróság, Németország) feladata az importőr és a német vámhatóság közötti vitát elbírálni, amely bíróság előzetes döntéshozatali eljárás útján azt kéri a Bíróságtól, hogy értelmezze az e területet szabályozó uniós jogi rendelkezéseket.

3. 

Konkrétan a vámhatóság megtagadta a Közösségi Vámkódex 241. cikkére a nemzeti szabályozással összefüggésben történő hivatkozással kért kamatok megfizetését, ( 3 ) amely szabályozás csak a bírósági úton történő érvényesítés napjától teszi lehetővé kamatok felszámítását. A hatóságok szerint a két rendelkezés együttes alkalmazása megalapozza az importőr kérelme teljesítésének elutasítását.

4. 

A Bíróság ítélkezési gyakorlata állandó jelleggel és általános elvként fenntartja, hogy ha a hatóságnak az uniós jog megsértésével beszedett összegeket vissza kell fizetnie, a visszafizetett összegeket a jogalap nélküli kifizetés időpontjától kezdve meg kell emelni a vonatkozó kamatokkal. A Vámkódex 241. cikke azonban kizárja (bizonyos árnyalatokkal) a kamatfizetést abban az esetben, ha a vámhatóságoknak vissza kell fizetniük a behozatali vámokat.

5. 

Az alapjogvita nagy része az általános szabály (amely a kamatfizetést támogatja) és a különös szabály (amely az említett fizetést ellenzi) közötti feszültségre irányult, amely jogvita keretében a Vámkódex 241. cikkének érvénytelensége felmerült, mivel az feltehetően nem egyeztethető össze az Európai Uniónak a Bíróság ítélkezési gyakorlata által kimondott egyik általános jogelvével.

6. 

A jogvita egy olyan vitára emlékeztet, amely a törvényes kamatok ‑ azaz nem a felek által, hanem ex lege előírt kamatok ‑ évszázadokkal ezelőtti történetéhez nyúlik vissza. Úgy tűnik, Paulusnak a Fiscus ex suis contractibus usuras non dat, sep ipse accipit ( 4 ) címet viselő, a Digestában foglalt címet viselő, kamatokról szóló könyve egykori részletének emlékei visszaköszönnek még e régi megkülönböztetést alkalmazó jogi szövegekben is, ha a Kincstár terhére vagy javára szóló kötelezettségekről van szó.

7.

A 236. cikk (1) bekezdése szerint:

„A behozatali vagy kiviteli vámokat vissza kell fizetni, amennyiben megállapításra kerül, hogy megfizetésükkor e vámösszegek nem jogszabály szerintiek voltak, vagy az összeget a 220. cikk (2) bekezdése ellenére vették könyvelésbe.

[…]”

8.

A 241. cikk szerint:

„A behozatali vagy kiviteli vámok összegének vagy e vámok fizetésekor beszedett hitelkamatnak vagy késedelmi kamatnak vámhatóság részéről történő visszafizetése nem jár azzal, hogy a vámhatóság kamatot fizetne. Kamatot kell azonban fizetni:

[…]”

Az 1472/2006 rendelet

9.

Az 1. cikk (1) és (4) bekezdése értelmében:

„(1)   A sportlábbelik, a speciális technológiával készült lábbelik, papucsok és más házicipők és az orrmerevítővel rendelkező lábbelik kivételével ideiglenes dömpingellenes vám kerül bevezetésre a Kínai Népköztársaságból és Vietnamból származó, egyes bőr, illetve mesterséges vagy rekonstruált bőr felsőrésszel rendelkező, az alábbi [kombinált nómenklatúra]‑kódok alá tartozó lábbelik behozatalára: […]

[…]

(4)   Eltérő rendelkezés hiányában a vámtételekre vonatkozó hatályos rendelkezéseket kell alkalmazni.”

10.

Az 1. § (1) és (3) bekezdése értelmében:

„(1)   A jelen törvény alkalmazandó a szövetségi jog vagy az Európai Unió joga által szabályozott minden adóra – beleértve az adókedvezményeket is –, amennyiben azokat szövetségi adóhatóságok vagy tartományi adóhatóságok kezelik. A jelen törvény csak az Európai Unió jogára is figyelemmel alkalmazható […].

(3)   A járulékos adóügyi szolgáltatásokra a jelen törvény rendelkezései az Európai Unió jogára is figyelemmel megfelelően alkalmazandók […].”

11.

A 3. § (3) és (4) bekezdése megállapítja, hogy:

„(3)   A Vámkódex 4. cikkének 10. és 11. pontja szerinti behozatali és kiviteli vámok a jelen törvény értelmében vett adók.

(4)   Járulékos adóügyi szolgáltatások […] a kamatok (233–237. §), […] valamint a Vámkódex értelmében vett kamatok […].”

12.

A 37. § (1) és (2) bekezdése meghatározza:

„(1)   Az adójogviszonyból eredő igény […] a (2) bekezdés szerinti visszafizetés iránti igény […].

(2)   Az adó […] jogalap nélküli megfizetése vagy visszafizetése esetén azt, akinek nevében a kifizetésre sor került, a kifizetés címzettjével szemben a megfizetett vagy visszafizetett összeg visszafizetése iránti igény illeti meg […].”

13.

A 233. § megállapítja:

„Az adójogviszonyból eredő igények (37. §) után csak törvény által meghatározott esetekben fizetendő kamat […].”

14.

A 236. § (1) bekezdése:

„(1)   Jogerős bírósági határozattal vagy ilyen határozat alapján történő adócsökkentés vagy adókedvezmény nyújtás esetén a visszafizetendő vagy megtérítendő összeg után a (3) bekezdésre is figyelemmel a perfüggőség napjától a kifizetés napjáig terjedő időszakra kamatot kell fizetni […].”

15.

A Wortmann KG Internationale Schuhproduktionen (a továbbiakban: Wortmann) 2006‑tól 2012‑ig leányvállalatának vámraktárban raktározott áruit saját nevében bocsátotta szabad forgalomba. Ezen áruk esetében a Brosmann Footwear (HK) Ltd. szállítótól (a továbbiakban: Brosmann) és a Seasonable Footwear (Zhong Shan) Ltd. gyártótól (a továbbiakban: Seasonable) vásárolt, a Kínai Népköztársaságból és Vietnamból származó, bőr felsőrésszel rendelkező lábbelikről volt szó.

16.

A Hauptzollamt Bielefeld (bielefeldi fővámhivatal, Németország) az 1472/2006 rendelet alapján dömpingellenes vámot állapított meg a Wortmannal szemben. E társaság a Bíróság előtt folyó két ügyre hivatkozással (C‑247/10 P. ( 5 ) és C‑249/10 P. sz. ( 6 ) fellebbezés) 2010. július 22‑től számos visszatérítés iránti kérelmet nyújtott be a 2006 óta megfizetett dömpingellenes vám visszafizetése iránt.

17.

A Bíróság a Brosmann‑ítélettel ( 7 ) megsemmisítette az 1472/2006 rendeletet „a Brosmann Footwear (HK) és a Seasonable Footwear (Zhongshan) Ltd vállalkozásokra vonatkozó részében […]”.

18.

Ezen ítélet alapján a bielefeldi vámhivatal 2013. április 17‑i határozataival visszafizette a Wortmann részére a 2007‑es évre (61895,49 euró) és a 2008‑as évre (92870,62 euró) vonatkozó dömpingellenes vámot.

19.

2013. november 29‑én a Wortmann az egyes visszafizetendő összegek után a dömpingellenes vámok megfizetésének időpontjától számított kamatok megállapítását kérte. Az adóhatóság elutasította a kérelmet, mert úgy vélte, hogy nem álltak fenn a Vámkódex 241. cikke szerinti feltételek: a jóváhagyott visszafizetést három hónapon belül végrehajtották, és a német jogszabályok csak a bírói úton történő érvényesítés időpontjától számítva írják elő a kamatokhoz való jogot.

20.

A Finanzgericht Düsseldorf (düsseldorfi adóügyi bíróság), amely előtt a kamatok iránti igény elutasítását megtámadták, úgy véli, hogy a Vámkódex 241. cikke értelmében alapvetően nem kell megfizetni a kamatokat, mivel a felperes kérelme csak azokon a nemzeti jogi rendelkezéseken alapulhatott, amelyek az adójogviszonyból eredő kamatköveteléshez való jogot kizárólag a bíróság úton történő érvényesítéstől kezdve ismerik el (AO 233. és 236. §).

21.

A Finanzgericht Düsseldorf (düsseldorfi adóügyi bíróság) azonban kétségeket támaszt azzal kapcsolatban, hogy az elutasítás összeegyeztethető‑e a Bíróság ítélkezési gyakorlatában meghatározott általános uniós jogelvekkel, amely gyakorlat szerint a visszatérítési igény nem csak a jogosulatlanul kivetett adókra korlátozódik, hanem az e tagállam részére fizetett vagy az általa ezen adóval közvetlen összefüggésben levont összegek visszatérítését is magában foglalja. Ez konkrétan az abból eredő veszteségekre is vonatkozik, hogy az adó idő előtti követelése következtében a pénzösszeg nem állt rendelkezésre. ( 8 ) Következésképpen, az uniós jognak megfelelően a tagállamoknak az uniós jog megsértésével kivetett adók összegét kamatokkal kell visszafizetniük.

22.

Ilyen körülmények alapján az említett bíróság az alábbi kérdést terjeszti előzetes döntéshozatal céljából a Bíróság elé:

„Úgy kell‑e értelmezni a Közösségi Vámkódex létrehozásáról szóló, 1992. október 12-i 2913/92/EGK tanácsi rendelet 241. cikkét, hogy az abban hivatkozott nemzeti jognak a tényleges érvényesülés uniós jogi elvére figyelemmel azokban az esetekben is elő kell írnia a behozatali vámok visszafizetett összege után a vámösszeg megfizetésének időpontjától a visszafizetendő összeg kifizetéséig terjedő időszakra történő kamatfizetést, amelyekben a visszafizetés iránti igényt nem érvényesítették valamely nemzeti bíróság előtt?”

23.

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelmet a Bíróság Hivatalában 2015. július 14‑én vették nyilvántartásba.

24.

A Wortmann, a bielefeldi vámhivatal, a német és olasz kormány, illetve az Európai Bizottság a Bíróság alapokmánya 23. cikkének második bekezdése szerinti határidőben írásbeli észrevételeket nyújtott be.

25.

A Bíróság alapokmánya 24. cikkének második bekezdése alapján a Bíróság úgy határozott, hogy írásban a Tanács elé terjeszt egy megválaszolandó kérdést, és felkéri arra, hogy foglaljon állást a Vámkódexnek a Bíróság azon ítélkezési gyakorlatával összefüggésben értelmezett 241. cikke érvényességével kapcsolatban, amely szerint a tagállamok azon kötelezettségének elve, hogy az uniós jog megsértésével megfizetett adók összegét kamatokkal kell visszafizetniük, ebből a jogból ered‑e. ( 9 ) A Tanács 2016. május 2‑án küldte meg válaszát.

26.

2016. május 13‑án a Bizottság benyújtotta a 1854/89/EGK rendelet ( 10 ) kidolgozási eljárásához szükséges dokumentációt, hogy a felekkel azt közöljék és azt megvitassák, ahogy ez a tárgyaláson meg is történt.

27.

A tárgyalás kitűzését követően a Bíróság eljárási szabályzata 61. cikke (2) bekezdésének megfelelően felhívták a feleket, hogy észrevételeiket a Vámkódex 241. cikke és a Bíróságnak a Tanács részére küldött kérdésben hivatkozott ítélkezési gyakorlata összeegyeztethetőségével, valamint adott esetben az említett rendelkezés érvényességével kapcsolatban.

28.

A 2016. május 25‑én tartott tárgyaláson a Wortmann, a bielefeldi vámhivatal, a német kormány, az Európai Bizottság és a Tanács vett részt.

29.

A Wortmann úgy véli, hogy a kamatfizetési kötelezettség, mint az 1472/2006 rendeletnek a Brosmann‑ítélet által történő hatályon kívül helyezéséből fakadó következmény, nem a Vámkódex alkalmazásából, hanem közvetlenül az elsődleges uniós jogból ered: elsősorban egyrészt, a Bíróság által kidolgozott és megerősített általános elvből, másrészt pedig a hivatkozott ítéletnek az EUMSZ 266. cikkel összefüggésben történő értelmezéséből, amely megalapozza a Bíróság által jogellenesnek nyilvánított aktus alkalmazásából eredő valamennyi következmény ex tunc hatállyal történő eltörléséhez való jogot.

30.

A Wortmann azt állítja, hogy a Brosmann és a Seasonable mint szállítói által szállított lábbelik importőreként a Brosmann‑ítélet közvetlen kedvezményezettje, és hogy az EUSZ 4. cikk (3) bekezdése szerinti lojális együttműködés elve előírja az említett ítélet tárgyát képező jogosulatlanul beszedett dömpingellenes vám teljes – kamatokkal együtt – történő visszafizetését, mivel az Európai Unió saját forrásairól van szó, amelyeket a tagállamok vámhatóságok útján szednek be.

31.

Végeredményben a Wortmann azt javasolja, hogy a Bíróságnak azt a választ kell adni az alapügyben eljáró bírósága részére, hogy a Vámkódex 241. cikke nem alkalmazható, és a dömpingellenes vámot a Bíróság által hatályon kívül helyezett rendelet alapján megfizető importőr jogosult a kifizetett összegek visszatérítésére, valamint a kifizetés időpontjától a teljes visszafizetéséig terjedő időszakra vonatkozó kamatokra. Ha a Bíróság alkalmazhatónak minősítené a Vámkódex 241. cikkét, olyan értelmezést javasolna, hogy az e cikk által hivatkozott nemzeti jognak akkor is elő kell írnia a visszafizetett behozatali vámok után történő kamatfizetést, ha nem indítottak keresetet a nemzeti bíróság előtt.

32.

A bielefeldi vámhivatal, a német kormány és a Bizottság szerint, a Vámkódex 241. cikkében foglalt két kivétel közül egyik sem áll fenn az alapeljárásban. Az uniós jog e rendelkezése kizárja a tényleges érvényesülés elvének alkalmazását, bár a tagállamok számára biztosítja, hogy eltérő szabályozást alkossanak, a kamatfizetési kötelezettség hiánya esetén irányadó általános szabály alóli kivételként.

33.

Közelebbről, a bielefeldi vámhivatal úgy véli, hogy a Vámkódex 241. cikkét nem lehet úgy értelmezni, hogy a hivatkozott nemzeti jognak szükségszerűen elő kell írnia a jogalap nélküli behozatali vám címén visszafizetett összegek utáni kamatfizetést.

34.

A német kormány a bielefeldi vámhivatalhoz hasonló álláspontot képvisel, és ezenkívül azt állítja, hogy az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésre adandó nemleges választ az alábbi okok támasztják alá:

35.

Az olasz kormány azt állítja, hogy a jogalap nélküli vámbevételek teljes mértékű visszafizetésének feltétele az igény előzetes érvényesítése, ezért a kamatokat csak ezen időponttól lehet felszámítani. Az ilyen rendelkezést tartalmazó nemzeti szabály nem ellentétes az uniós joggal. A Bíróságnak a Littlewood Retail és társai ügyben, illetve az Irimie‑ügyben ( 12 ) kialakított ítélkezési gyakorlata nem alkalmazható a jelen ügyre, mivel ebben a kifizetés időpontjában teljesen érvényes és hatályos tanácsi rendelet alkalmazása alapján kivetett dömpingellenes vámokról volt szó, amely rendeletet a Bíróság később hatályon kívül helyezett. Hozzáteszi, hogy annak bizonyításához, hogy a Brosmann‑ítélet hatálya a Wortmannra is vonatkozik, a német hatóságoknak értékelniük kellett a vállalkozás egyedi körülményeit, ezért a megfizetett vámtételek visszafizetése iránti kérelem a visszafizetéshez való jog konstitutív jellegével bír.

36.

Az olasz kormány végül azt hangsúlyozza, hogy a jelen ügyben a visszafizetés iránti igényt keletkeztető jogsértés nem a tagállamoknak, hanem az uniós intézményeknek róható fel. Azt javasolja tehát a Bíróságnak, hogy ha úgy határoz, hogy az Irimie‑ügyben ( 13 ) meghatározott ítélkezési gyakorlatot alkalmazza, állapítsa meg, hogy az érintett tagállam eljárhat a felelős európai intézménnyel szemben a tagállam által viselt járulékos terhek visszafizetése iránti követelés céljából.

37.

A Bizottság a fent hivatkozott érvekhez hozzáteszi, hogy különbséget kell tenni a kompenzációs és a késedelmi kamatok között, valamint figyelembe kell venni a jogalap nélküli gazdagodás tilalmát is. Azt állítja, hogy a kamatok követelési jogára vonatkozó ítélkezési gyakorlat ( 14 ) olyan esetekre irányul, amelyekben valamely nemzeti jogszabály sértette az uniós jogot és ezenkívül a felperesek bizonyították a felmerülő kárukat. A kompenzációs kamatok fizetése, amely a jogvita tárgyát képező ügy esetében helytálló, magában foglalja a kamatokat igénylő személy által elszenvedett kár konkrét bizonyítását.

38.

A Bizottság másodlagosan azt állítja, hogy a Wortmann kérelme alátámasztására nem hivatkozhat az EUMSZ 266. cikkre, mivel: a) nem vett részt a Brosmann‑ítéletet eredményező uniós bírósági eljárásokban, és b) az EUMSZ 266. cikk értelmében kivetett késedelmi kamatokat csak az említett ítélet meghozatalától kell alkalmazni. A kompenzációs kamatokat illetően, ezek követelésének eszköze a Tanáccsal és a Bizottsággal szembeni, szerződésen kívüli felelősség megállapítása iránti kérelem.

39.

A magasabb szintű jogszabálynak a Vámkódex 241. cikke által történő esetleges megsértése kapcsán ( 15 ) a Bizottság kiemeli, hogy a nemzeti bíróság nem vonta kétségbe ez utóbbi érvényességét. Úgy véli egyébként, hogy az uniós jogalkotónak mérlegelési jogkörrel rendelkezik, amelyet nem lépett túl, mivel a túlfizetések után a kamatkövetelések elismerésének hiánya megfelelő egyensúlyt jelent: az importőr haszna, hogy az áruk haladéktalanul rendelkezésre állnak, és ellentételezésként elfogadja, hogy nem kap kamatot az esetleges túlfizetések után.

40.

A Bizottság szerint, ha a Bíróság úgy dönt, hogy a visszafizetés tárgyát képező összegek után kamatokat kell fizetni, figyelembe kell venni, hogy: a) a kompenzációs kamatok megfizetése iránti jog megköveteli a tényleges kár bizonyítását, amely a jelen ügyben nem áll fenn, mivel az importőr a rendszerből következően a vevőre hárítja át a dömpingellenes vám összegét; b) az alperes hatóság az importőr jogalap nélküli gazdagodására vonatkozó kifogással élhet, ( 16 ) és c) uniós szabályok hiányában a nemzeti jogszabályoknak kell megoldani a jogosulatlan bevételek visszafizetésére vonatkozó minden járulékos kérdést, a kamatfizetést, a kamatok típusát és számításának időpontjait is beleértve.

41.

Végeredményben a Bizottság szerint a Vámkódex 241. cikke kizárja a dömpingellenes vámok jogosulatlan kivetése után járó kompenzációs kamatok megfizetését, kivéve, ha a nemzeti jogszabályok elismerik e jogot. Az említett nemzeti jogszabályoknak nem feltétlenül kell tartalmazniuk a visszafizetett behozatali vámok után a vámösszeg megfizetésének időpontjától a visszafizetésig terjedő időszak alatt fennálló kamatfizetési kötelezettséget.

42.

A Tanács a Vámkódex 241. cikkének érvényessége mellett foglal állást, és keletkezésének történetére támaszkodik. Azzal érvel, hogy a Bíróságnak az előzetes döntéshozatalra utaló végzésben hivatkozott ítélkezési gyakorlata nem alkalmazható az ügyre, tekintettel arra, hogy az uniós jogban nem szabályozott helyzetekre vonatkozik. Ezzel szemben a jelen eljárásban a kamatok felszámítása tekintetében létezik egy kifejezett rendelkezés, a Vámkódex 241. cikke, amely tükrözi azt az egyensúlyt, amelyet az uniós jogalkotó a vámhatóságok és az importőrök között fenn kívánt tartani. Másodlagosan azt javasolja, hogy a 241. cikket az elsődleges joggal összhangban értelmezzék annak megállapítása érdekében, hogy a nemzeti rendelkezések előírhattak‑e ilyen kamatfizetést.

43.

Először is tisztázni kell a Vámkódex és a jelen jogvita közötti viszony kapcsán felmerülő minden kétséget. Egyfelől, az 1472/2006 rendelet a lábbeli behozatalára vonatkozó dömpingellenes vámok meghatározása során kifejezetten e Kódexre hivatkozott. ( 17 ) Másfelől, a dömpingellenes vámok megállapításának mechanizmusa alapvetően a vámtarifák megállapításának szerkezetén alapul ( 18 ) úgy, hogy bár a dömpingellenes vámok eltérnek a vámtételektől, valójában azonban nem tudnak elszakadni a Vámkódextől. ( 19 )

44.

Úgy vélem egyébként, hogy a Bíróság ítélkezési gyakorlata hallgatólagosan választ ad erre a kérdésre, ( 20 ) amelynek értelmében a Vámkódex szabályokat kínál a dömpingellenes vámok visszafizetéséhez.

45.

A Bíróságnak három választási lehetősége van a Vámkódex 241. cikkének a jelen ügyre történő alkalmazásával kapcsolatban. Az első a „lineáris” értelmezés, amelynek következtében az általános szabály érvényesülhet (azaz a kamatfizetést elutasítják), mivel az abban előírt egyik kivétel sem áll fenn. A második annak megállapítása, hogy éppen a tőkeösszeg visszafizetéséhez járulékosan kapcsolódó kamatfizetés tilalmi jellege miatt az említett rendelkezésben foglalt szabály ellentétes az uniós jog egyik alapelvével, és ezért érvénytelen. A harmadik lehetőség a Vámkódex 241. cikkének árnyalt értelmezése, amely kizárja a jelen ügyhöz hasonló olyan tényállásokat a hatálya alól, amelyekben a dömpingellenes vámok visszafizetésének feltétele a vámokat megállapító szabályozási aktus semmisségének előzetes megállapítása.

46.

A továbbiakban kifejtendő okok miatt úgy vélem, hogy a jelen ügy körülményei szempontjából a harmadik lehetőség a legmegfelelőbb. A Vámkódex 241. cikke az olyan „rendes” helyzeteket szabályozza, amelyekben valamely vámmegállapító határozatot (a dömpingellenes vámot megállapító határozatot is ideértve) meg kell semmisíteni a vámtartozás egyedi elemeinek meghatározása során történt hiba miatt. ( 21 ) Nem gondolom azonban, hogy ez olyan helyzetekre is vonatkozna, amelyekben az importőrök által teljesített jogosulatlan kifizetések visszatérítése a hivatkozott fizetési kötelezettséget előíró rendelet semmissége megállapításának eredménye.

47.

Az általános szabályt megalapozó okok feltárásához (amely ellentétes a vámösszegek visszafizetése során történő kamatfizetéssel), célszerűnek tűnik számomra a szabály keletkezésének vizsgálata a Bizottság által benyújtott, és a tárgyalás során vita tárgyává tett dokumentáció alapján.

48.

A dokumentáció alapján bizonyítható, hogy a Vámkódex 241. cikke az 1430/79/EGK rendelet ( 22 ) 17a. cikkéből ered, amelyet az 1854/89 rendelet 25. cikkének (3) bekezdése illesztett be. Ez utóbbi rendelet (6) preambulumbekezdése, a Tanács gazdasági kérdésekkel foglalkozó munkacsoportjának 1986. március 11‑én és 12‑én tartott ülésén elfogadott projekt szerint, két olyan mondatot tartalmazott, amelyet a végleges szöveget elfogadó 1988. november 28‑i helyesbítés alapján kitöröltek. ( 23 ) Márpedig a mondatok mellőzése ellenére levonható az a következtetés, hogy a szabály célja a kamatok felszámítását illetően bizonyos összhang megteremtése volt a gazdasági szereplők és a vámhatóság helyzete között, ha az eredeti vámmegállapító határozatot később valamilyen irányba módosítani kellett volna a vámkezelési rendszer gyorsaságára tekintettel elkövetett hibák miatt.

49.

A preambulumbekezdés szövege, amely megvilágítja a rendelkezés valódi jelentését, az érintett feleket ésszerű egyensúlyba helyezi. A vámtartozás eredeti meghatározására irányuló eljárás folyamata alapja meglehetősen sérülékeny, ami igazolja, hogy ha később akár túlfizetés, akár hiány miatt javításra van szükség, általános szabályként sem a hatóságnak, sem az adózónak nem kell kamatot fizetnie erre a (rövid) köztes időszakra.

50.

A Bizottság is elismeri, hogy néhány esetben a vámhatóság a szabad forgalomba bocsátásuk előtt nem vizsgálja meg az árukat, és csak később ellenőrzi a behozatal szabályosságát. Ha e későbbi időpontban új vámmegállapító határozatot kell hozni, ennek következményeként vagy az importőrnek kell megfizetnie az addig hiányzó részt (hibás eredeti vámmegállapító határozat), vagy a hatóságnak kell visszafizetnie a túlfizetést; mind a két esetben kamatok nélkül.

51.

A kiegyensúlyozottság ezen elvét, amely figyelembe veszi az áruk rövidebb határidőn belül történő szokásos szabad forgalomba helyezését, a Vámkódex tekintetében is alkalmazzák, ami a 241. cikk szerinti általános szabályban és néhány egyéb rendelkezésben nyilvánul meg. Konkrétan, a 232. cikk (1) bekezdésének b) pontja késedelmi kamat fizetését írta elő az adós számára, ha a fizetendő vámösszeget nem fizette meg [a Vámkódex 222. cikkének (1) bekezdésében] előírt határidőn belül, ( 24 ) ez pont a fordítottja annak, hogy a vámhatóság a Vámkódex 241. cikke alapján általános jelleggel mentesül a kamatfizetés alól. ( 25 )

52.

Ebben az összefüggésben a kamatfizetés alóli mentesség kölcsönös (a hatóság és a gazdasági szereplők között), és a vámtartozás megállapításához szükséges feltételek normális körülmények közötti alkalmazására figyelemmel igazolt azon hallgatólagos előfeltevés alapján, miszerint a kamatokat szabályozó jogi keret nem vitatható, csak a kamatok mértéke vagy a vámmegállapítás mennyiségi meghatározása, illetve ezek valamely egyedi körülménye. ( 26 )

53.

Az ilyen helyzetekre kimunkált valamely szabály nem alkalmazható minden további nélkül más olyan esetek kapcsán, amelyeknek nincs sok közük a vámkezelési eljárás gyorsaságához és az egyes vámmegállapítás egyedi paramétereihez, viszont a dömpingellenes vámot létrehozó rendelet érvénytelenségéhez kapcsolódnak. Véleményem szerint ez utóbbi esetben a jogosulatlanul beszedett összegek és kamataik visszafizetése iránti igény közvetlenül a dömpingellenes vámokat bevezető rendelet érvénytelenségének megállapításából ered. Ez utóbbiak elveszítik jogalapjukat azáltal, hogy az előírt kötelezettségek jogszerű „cél” nélkülivé válnak, és az ilyen címen kifizetett összegeket meg kell téríteni azon személyek részére, akik azt megfizették.

54.

Mielőtt folytatnám, úgy vélem, hogy a Bíróság azon összegek visszafizetésére irányuló ítélkezési gyakorlatára kell hivatkozni, amelyeket a nemzeti hatóságok (a vámhatóságokat is beleértve) az uniós jog megsértésével jogosulatlanul kaptak. Ezen áttekintést követően olyan választ javasolok adni a kérdést előterjesztő bíróságnak, amely hasznos lehet e bíróság számára végső döntése meghozatalában. ( 27 )

55.

A Metallgesellschaft és társai ítélet és a Test Claimant in the FII Group Litigation ítélet ( 28 ) a jogosulatlanul kivetett adó visszafizetését, az eljárási autonómia elvének alkalmazását és a kamatok visszafizetését, a járulékos igényt tárgyalta. ( 29 ) Konkrétan a második megállapítja, hogy „abban az esetben, ha valamely tagállam a közösségi jog szabályainak megsértésével vet ki adót, a jogalanyok nem csak a jogosulatlanul kivetett adó visszatérítésére, hanem az e tagállam részére fizetett vagy az általa ezen adóval közvetlen összefüggésben levont összegek visszatérítésére is jogosultak. […] Ez magában foglalja az abból eredő veszteségeket is, hogy az adó idő előtti követelése követeztében a pénz nem állt rendelkezésre.” ( 30 ) A pénz rendelkezésre állásának hiányáért járó ellentételezés tehát a főkövetelés visszatérítéséhez kapcsolódó járulékos kötelezettségként jelenik meg.

56.

A Littlewoods Retail és társai ítélet ( 31 ), amelyet egy olyan ügyben hoztak meg, amelyben az uniós jog megsértésével beszedett (héa)túlfizetést visszatérítették az érdekelt adóalanynak, visszatér a jogosulatlanul beszedett adó és a rendelkezésre álló pénz hiányából származó veszteségek visszafizetése iránti igényre vonatkozó korábbi ítélkezési gyakorlathoz. Az említett ítélet szerint „ezen ítélkezési gyakorlatból az következik, hogy a tagállamokra hárított azon kötelezettség elve, hogy az uniós jog megsértésével kivetett adók összegét kamatokkal kell visszafizetniük, e jogból ered.” ( 32 )

57.

A Zuckerfabrik Jülich és társai ítélet, ( 33 ) amelyet érvénytelenség megállapítása iránti előzetes döntéshozatali eljárás keretében hoztak, megállapította a 1193/2009 rendelet ( 34 ) semmisségét, mivel a rendeletben előírt számítási módszer ellentétes volt a cukorágazat piacának közös szervezéséről szóló, 2001. június 19‑i 1260/2001/EK tanácsi alaprendelettel (HL L 178., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 3. fejezet, 33. kötet, 17. o.). Következésképpen a Bíróság azt a következtetést vonta le, hogy vissza kell fizetni a jogalap nélkül megfizetett cukortermelési illetéket és a korábbi ítélkezési gyakorlatát megismételve kimondta, hogy „azok a jogalanyok, akik […] jogosultak az érvénytelen rendeletben meghatározott, tartozatlanul fizetett […] összegének visszatérítésére, jogosultak a járulékos kamatok megtérítésére is” ( 35 ).

58.

Végezetül, az Irimie‑ítélet ( 36 ), annak elismerését követően, hogy az EUMSZ 110. cikkel ellentétes az olyan nemzeti jogszabály, amely gépjárművek másik tagállamból történő behozatalának esetén környezetszennyezési adót vet ki, a korábbi ítéletek irányvonalát követi, ( 37 ) és a Test Claimant in the FII Group Litigation ítélet ( 38 ) 205. pontjának megismétlését követően megerősíti, hogy „a tagállamokra hárított azon kötelezettség elve, hogy az uniós jog megsértésével kivetett adók összegét kamatokkal kell visszafizetniük, ez utóbbi jogból ered” ( 39 ).

59.

A Bíróság ítélkezési gyakorlata tehát kimondott egy olyan uniós jogi elvet, amelynek értelmében az uniós joggal ellentétes szabályok alapján jogalap nélkül megfizetett összegek visszafizetése nem csak a jogosulatlanul beszedett összegekre, hanem a jogosulatlan befizetés teljesítésétől számítva a kamataira is kiterjed. A hivatkozott ítéletekben van egy közös elem, ugyanis olyan nemzeti (Irimie‑ítélet) ( 40 ) vagy uniós (Zuckerfabrik Julich és társai ítélet) ( 41 ) szabályból származó fizetési kötelezettség áll fenn, amelyet később az uniós jog megsértése miatt alkalmazhatatlannak vagy semmisnek nyilvánítanak.

60.

Ebből a szempontból mind a főösszeg, mind a kamatok visszafizetése, az egyik és másik fogalom közötti különbségtétel nélkül, megfelel az uniós jog elsőbbségének, amely (kivételes eseteket kivéve és bizonyos időbeli korlátok figyelembe vételével) nem teszi lehetővé az uniós joggal ellentétes szabályok joghatásai sértetlenségének fenntartását azt követően, hogy a Bíróság azokat érvényteleneknek vagy alkalmazhatatlanoknak nyilvánította. Különösen abban az esetben, ha uniós aktusról van szó, az EUMSZ 264. cikk első bekezdése úgy rendelkezik, hogy amennyiben helyt adnak a megsemmisítés iránti keresetnek, a megtámadott jogi aktust semmisnek nyilvánítják. Ezen előfeltevésből következik, amint azt ugyanezen cikk második bekezdése a sensu contrario is megerősíti, hogy főszabály szerint a „semmisnek nyilvánított jogi aktusok joghatásai” nem maradhatnak fenn.

61.

A jogvita ezen pontján figyelembe kell venni a Wortmann által, kérelmének alapjaként hivatkozott EUMSZ 266. cikket, mivel az előírja, hogy a semmisnek nyilvánított aktust (a jelen ügyben a Brosmann‑ítélet tárgyát képező 1472/2006 rendelet) elfogadó uniós intézmények „kötelesek megtenni az ítéletben foglaltak teljesítéséhez szükséges intézkedéseket”.

62.

A Bizottság szerint a Wortmann nem jogosult egy olyan eljárásban hozott ítéletre támaszkodni, amelyben nem vett részt, annál is inkább, mert az 1472/2006 rendelet semmisségét megállapító ítélet a felperes vállalkozásokra „vonatkozó részében” tette azt. A kifogás elvileg elfogadható lehet, ha a Wortmann a rendeletet elfogadó közösségi intézmény előtt személyesen részt kíván venni az ítélet végrehajtásának szakaszában. Ezzel szemben nem ez a helyzet az említett vállalkozás azon lehetőségét illetően, hogy a nemzeti hatóságok előtt a Brosmann‑ítéletre saját érdekében hivatkozzon, mert a Wortmann szorosan kapcsolódik az 1472/2006 rendelethez és semmisségének megállapításával végződő jogvitához, mivel a Brosmann és Seasonable által exportált, és a saját maga által megfizetendő dömpingellenes vámmal sújtott lábbelik importőre volt.

63.

Éppen a közvetlenül érintett gazdasági szereplő minősége miatt, amely minőségében hasznot húzhat az 1472/2006 rendelet megsemmisítéséből, a német vámhatóság a Brosmann‑ítélet meghozatalát követően nem kifogásolta a szóban forgó rendelet végrehajtása címén megfizetett dömpingellenes vám összegének visszafizetését a Wortmann részére. Ha a hatóság a jogalap nélküli kifizetésekre vonatkozó kamatokat illetően nem ugyanígy járt is el, az szerinte kizárólag a Vámkódex 241. cikke által képzett akadály miatt történt. Azonban hangsúlyozom, hogy a német hatóságok a Wortmann által kért visszafizetés teljesítésével, bár részben, de helyesen állapították meg azokat a következményeket, ( 42 ) amelyek az 1472/2006 rendelet semmissé nyilvánításából származnak.

64.

Az EUMSZ 266. cikk ugyanezen körülmények között a nemzeti hatóságok (és a tagállamok bíróságai) cselekményei iránymutatásának tekintetében hasznos jogszabályi rendelkezés, ha az általuk jogosulatlanul beszedett összegek az Unió saját forrásainak beszedéséből erednek. A vizsgált ítéletek közül számos (Littlewoods Retail és társai ítélet, valamint a Zuckerfabrick Jülich és társai ítélet) ( 43 ) éppen ezek közül valamelyik forrásra hivatkozik (héa és a cukorra vonatkozó lefölözések).

65.

A saját források kezelését (amelyek a dömpingellenes vámot is magukba foglalják) ( 44 ) egy olyan séma szerint kell végezni, amelyben a tagállami hatóságok vállalják az összegek kivetését és beszedését, illetőleg a bevételeket megosztják az Unióval. Az állam tehát az Európai Unió intézményeinek eszközeként jár el. E körülmény magában a nemzeti hatóságoknak a dömpingellenes rendeletet megsemmisítő ítélethez való sajátos kötődését rejti magában, és megerősíti azt követelményt, miszerint a bíróságnak figyelembe kell vennie a Bíróság e területre vonatkozó ítélkezési gyakorlatát, valamint az EUMSZ 266. cikkből eredő végrehajtási feltételeket.

66.

A nemzeti hatóságok által hozott, dömpingellenes vám alkalmazására vonatkozó egyedi aktus nem más, mint az 1472/2006 rendelet végrehajtása: e rendelet mint jogi alap megsemmisítését követően a vámhatóságnak meg kell hoznia a „szükséges intézkedéseket” a rendelet alapján történő vámmegállapítások hatályon kívül helyezése érdekében, annak minden joghatásával együtt. Ez utóbbiak magukban foglalják a jogosulatlanul beszedett dömpingellenes vámok visszafizetését és a vámfizetés időpontjától számított kamatok megfizetését. Csak így állítható helyre az a helyzet, amelynek akkor kellett volna kialakulnia, ha a később megsemmisített rendelet végrehajtási aktusát nem fogadják el. Tekintettel arra, hogy e helyreállítás egy hosszabb időszak után történt, amely alatt a Wortmann nem használhatta az általa jogalap nélkül kifizetett összegeket, a kamatok megfizetése kompenzálja, hogy vagyona e része nem állt rendelkezésre.

67.

Végeredményben az 1472/2006 rendelet érvénytelenségének következtében keletkezik mind a Wortmann által kifizetett dömpingellenes vám visszatérítési kötelezettsége, mind az ezen összeg kamatokkal történő megemelési kötelezettsége. Csak ezzel ellensúlyozhatók teljesen a német hatóságok által hozott vámmegállapító határozat joghatásai, ex tunc hatállyal megszüntetve minden jogkövetkezményüket. A Bíróság ezt a döntés hozta a Zuckerfabrik Jülich és társai ítélettel ( 45 ) elbírált ügyben, amellyel a jelen ügy sajátos párhuzamokat mutat.

68.

A Zuckerfabrik Jülich és társai ítélet ( 46 ) értelmében egyébként „a jogalanyok e joga” független az arra irányuló eljárás esetleges hiányától, hogy a tagállamok, amelyek a főösszeg és a kamatok visszafizetésére kötelesek, visszamenőlegesen követelhessék annak összegét a megsemmisített rendeletet elfogadó uniós intézményektől. ( 47 ) Ugyanezen szabályt illetően nem értem, hogy miért kellene kétszeresen eljárnia az eljárás alá vont azon jogalanynak, amelynek a vagyona már kellő kárt szenvedett a végül érvénytelen dömpingellenes vám megállapítása miatt, és egyrészt a főösszeg közvetlen visszafizetését kérnie a nemzeti hatóságtól, illetve másrészt, amint azt láthatóan a Bizottság sugallja, a kamatok követelése érdekében az EUMSZ 340. cikket alkalmaznia az Európai Unió intézményeinek szerződésen kívüli felelőssége címén.

69.

Véleményem szerint azon állítás alátámasztására sincsenek meggyőző érvek, miszerint a kamatszámítás kezdő napjának a Brosmann‑ítélet kihirdetése vagy a bírósági úton történő érvényesítés időpontjával kell megegyeznie. Ez utóbbi álláspont tekintetében a Bíróság az Irimie‑ítéletben ( 48 ) kimondta, hogy az uniós joggal „ellentétes az alapügyben szereplőhöz hasonló olyan nemzeti szabályozás, amely az uniós jog megsértésével beszedett adók visszatérítésekor fizetendő kamatokat az ezen adó visszatérítése iránti kérelem benyújtásának időpontját követő naptól számított kamatokra korlátozza.”

70.

E megállapítás azon alapul, hogy az ellentétes szabály elfogadásával a jogalany meg lenne fosztva az uniós joggal ellentétes adófizetés által okozott veszteség megfelelő ellentételezésétől, amely veszteség „azon időszak hosszától függ, amelynek során az uniós jog megsértésével tartozatlanul megfizetett összeg nem állt rendelkezésre […] a szóban forgó adó tartozatlan megfizetésének időpontja és az ezen adó visszatérítésének időpontja közötti időszakban” ( 49 ). Véleményem szerint e megállapítások a dömpingellenes rendelet alkalmazásával beszedett vámösszegek visszafizetése esetén terjeszthetők ki mutatis mutandis a felszámított kamatokra, amely rendelet tekintetében a Bíróság megállapította, hogy nem felel meg az uniós jognak. Ezekben az esetekben a fizetési kötelezettség közvetlenül az uniós jogból, azaz ipso iure keletkezik, anélkül hogy az esedékessége a főköveteléshez kötődő járulékos kamatok megfizetése iránti külön felszólítástól függene.

71.

Hasonló okok miatt azt sem értékelem, hogy a kamatszámítás kezdő napjának a jelen esetben meg kell egyeznie a Brosmann‑ítélet kihirdetésének napjával (2012. február 2.). Kétségtelen, hogy a Bizottság kontra IPK International ügy ( 50 ) sajátos körülményei között a Bíróság „az EUMSZ 266. cikk első bekezdésének értelmében vett, a megsemmisítést kimondó ítéletben foglaltak teljesítésére irányuló intézkedésként” ( 51 ) előírta, hogy késedelmi kamatot kell fizetni, és hogy e jelleggel nem rendelkezik „a kompenzációs kamatok odaítélése […], amely ezen EUMSZ 266. cikk második bekezdésének alkalmazásából ered, amely az EUMSZ 340. cikkre […] hivatkozik” ( 52 ), amennyiben a késedelmi kamatok fizetés[ének az a] célja, […] hogy átalányösszegben kompenzálja a követelés nyújtotta előnyök élvezetétől való megfosztást, illetve hogy az adóst ösztönözze a megsemmisítést kimondó ítéletben foglaltak mielőbbi teljesítésére” ( 53 ).

72.

Véleményem szerint a Bizottság kontra IPK International ítéletet (2015. február 12‑i ítélet, C‑336/13 P, EU:C:2015:83) a jogvita egyedi körülményeire tekintettel kell értelmezni, anélkül hogy ez alapján az előző pontokban általam hivatkozott ítélkezési gyakorlat irányának megváltozására lehetne következtetni. ( 54 ) Továbbra is érvényes tehát azon elv, amely szerint a nemzeti hatóságoknak jogosulatlanul megfizetett összegek (ebben az esetben vámösszegek), amelyek érvénytelen vagy alkalmazhatatlan jogszabályokon alapulnak, az uniós jog alapján a fizetést teljesítő személy számára jogot keletkeztetnek ahhoz, hogy a jogosulatlanul kifizetett összegek visszafizetését és e kifizetések teljesítésétől számított kamatok megfizetését igényelheti.

73.

A beszedett pénz rendelkezésre állásának hiánya miatt felszámított kamatokra kiterjedő visszafizetési kötelezettséggel szemben felvetett egyéb kifogásokat illetően elegendő azt megjegyezni, hogy nem bizonyították, hogy a dömpingellenes vámokat megfizető személy (a Wortmann) jogalap nélküli feltételezett gazdagodása állna fenn azáltal, hogy harmadik személyekre hárította át a kapott összeget. Ráadásul a német vámhatóság, amely kétségtelenül visszafizette a beszedett összeget a Wortmann részére, a tartozás főösszegét illetően e körülményre nem is hivatkozott. Még kevésbé lehet e kifogásra hivatkozni azon kamat megfizetésének elutasítása érdekében, amelynek felszámítása végeredményben onnan ered, hogy a kifizető személy számára nem állhattak rendelkezésre a befizetett pénzösszegek, amíg a hatóság azokat – objektív értelemben – jogosulatlanul tartotta vissza.

74.

A fent kifejtett érvelések alapján azt javaslom, hogy a Bíróság a következőképpen válaszolja meg a Finanzgericht Düsseldorf (düsseldorfi adóügyi bíróság, Németország) által előterjesztett kérdéseket:

„A vámhatóságok azon kötelezettsége, miszerint a Bíróság által semmisnek nyilvánított rendeletben megállapított dömpingellenes vámok címén az importőr által jogalap nélkül megfizetett összegeket vissza kell fizetni, kiterjed az ezen összegek után a vámösszeg megfizetésének időpontjától felszámított kamatok megfizetésére is.”