1.

Több Ausztriát érintő eljárás is azt mutatja, hogy ebben a tagállamban – legalábbis a múltban – komoly nehézségek merültek fel a KHV‑irányelv ( 2 ) alkalmazása során. ( 3 ) Félő, hogy számos projekt a környezetre gyakorolt hatásainak ezen irányelv által előírt vizsgálata nélkül valósult meg.

2.

A jelen előzetes döntéshozatali eljárás olyan szabályozásra vonatkozik, amelynek tárgyát a KHV‑irányelv ilyen megsértéséből eredő következmények képezik. E szabályozás szerint egy projekt akkor minősül az osztrák átültető rendelkezésekkel összhangban engedélyezettnek, ha az e rendelkezések megsértésével kibocsátott engedély kiadása óta három év eltelt. E határidő egyben korlátozza a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező szervek azon jogkörét, hogy az osztrák rendelkezések megsértésével kiadott engedélyeket érvénytelenné nyilvánítsák.

3.

Ezért szükséges annak megállapítása, hogy a jogszerű engedély fennállásának ilyen fikciója mennyiben egyeztethető össze az uniós joggal. A Bíróság döntése jelentős gyakorlati hatásokkal bírhat nemcsak Ausztriában, hanem más tagállamokban is.

4.

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem az először a KHV‑irányelv 1. cikkének (5) bekezdésében, ( 4 ) később 1. cikkének (4) bekezdésében ( 5 ) rögzített, a környezeti hatásvizsgálat elvégzésének kötelezettsége alóli mentességre vonatkozik.

„Mivel ez az irányelv a jogalkotási folyamaton keresztül valósítja meg célját – ideértve az információnyújtást is –, jelen irányelv nem vonatkozik azokra a projektekre, amelyek részleteit különleges nemzeti jogszabály határozza meg [helyesen: egyedi nemzeti jogalkotási aktus fogadja el].”

5.

Ez a rendelkezés kisebb módosításokkal jelenleg a KHV‑irányelv 2. cikkének (5) bekezdésében található.

6.

Emellett utalni kell a KHV‑irányelv 2. cikkének (1) bekezdésében foglalt alapvető kötelezettségre, amelyet az irányelv említett módosításai nem érintettek:

„A tagállamok meghoznak minden olyan intézkedést, amely ahhoz szükséges, hogy az engedély megadása előtt többek között a jellegüknél [helyesen: az engedély megadása előtt a többek között jellegüknél], méretüknél vagy elhelyezkedésüknél fogva a környezetre várhatóan jelentős hatást gyakorló projektek engedélyezése kötelező legyen, és esetükben hatásvizsgálatot végezzenek. […]”

7.

A jelen eljárásban a környezeti hatásvizsgálatról szóló osztrák törvény (Umweltverträglichkeitsprüfungsgesetz, a továbbiakban: 2000. évi UVP‑G) alapügyben alkalmazandó 2009. évi változatának két rendelkezése bír jelentőséggel. A 3. § (6) bekezdése a szükséges környezeti hatásvizsgálat nélkül kiadott engedélyek érvénytelenné nyilvánításával összefüggésben tartalmaz jogvesztő határidőt.

„A környezeti hatásvizsgálat vagy az egyedi vizsgálat befejezése előtt az (1), (2) vagy (4) bekezdés szerinti vizsgálat kötelezettsége alá tartozó projektekre nem adhatók engedélyek, és a környezeti hatásvizsgálat befejezése előtt a közigazgatási rendelkezések alapján közölt értesítések nem rendelkeznek joghatással. Az e rendelkezés megsértésével kiadott engedélyeket a 39. § (3) bekezdése alapján hatáskörrel rendelkező hatóság három éven belül érvénytelenné nyilváníthatja.”

8.

A 2000. évi UVP‑G 46. §‑a (20) bekezdésének 4. pontja a korábbi projektekre vonatkozó engedélyek fennállásának fikciójáról rendelkezik, amely a 3. § (6) bekezdéséhez kötődik:

„azok a projektek, amelyek engedélye a BGBl. I 87/2009. sz. szerinti szövetségi törvény hatálybalépésekor már nem nyilvánítható érvénytelenné a 3. § (6) bekezdése alapján, e szövetségi törvény szerint engedélyezettnek minősülnek”.

9.

Az A. S. A. Abfall Service AG (a továbbiakban: ASA Abfall) az ügyiratok alapján Wiener Neustadt városában hulladékkezelő létesítményt üzemeltet, amelyben a veszélyes hulladékok kémiai‑fizikai kezelését végzik, továbbá egy hulladékátrakó állomást és egy kisegítőtüzelőanyag‑előállító létesítményt is működtet, amely a jelen eljárás kizárólagos tárgyát képezi.

10.

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem szerint ez utóbbi létesítményben lényegében műanyaghulladékot aprítanak össze több lépésben, amíg iparilag felhasználható kisegítő tüzelőanyaghoz nem jutnak, amelyet elsősorban a cementiparban értékesítenek; a létesítményben tehát nem veszélyes hulladék fizikai kezelését végzik.

11.

A létesítmény külön anyagi jogi engedélyekkel, mégpedig Wiener Neustadt város polgármesterének 1986. és 1993. évi iparjogi létesítményengedélyeivel rendelkezik; annak idején évi 9990 tonnányi mennyiség kezelését engedélyezték. 2002. december 10‑én a Landeshauptmann von Niederösterreich (Alsó‑Ausztria tartományfőnöke) hulladékgazdálkodási jogi engedélyt adott a létesítmény kapacitásának legfeljebb évi 34000 tonnára történő bővítésére. E határozat nem rendelkezik arról, hogy maximálisan napi hány tonna hulladék dolgozható fel. A szóban forgó létesítmény nem rendelkezik az Ausztriában a környezeti hatásvizsgálatot szabályozó 2000. évi UVP‑G szerinti engedéllyel.

12.

A nemzeti eljárásban tett megállapítások szerint a kapacitásbővítést a létező szalag kibővítése és egy további feldolgozószalag létesítése útján kívánták megvalósítani. Jelenleg körülbelül évi 17 000–21 000 tonnányi mennyiség előállítására kerül sor, amivel nem merítik ki az engedélyezett kapacitást. Ennek az az oka, hogy az említett határozattal engedélyezett második feldolgozószalagot eddig még nem alakították ki.

13.

A 2002. december 10‑i jogerős határozat 2009. augusztus 19‑én, az UVP‑G 2009. évi módosításának hatálybalépésekor már nem volt a 2000. évi UVP‑G 3. §‑ának (6) bekezdése alapján érvénytelenné nyilvánítható. E rendelkezés értelmében a környezeti hatásvizsgálat kötelezettsége alá tartozó projektekre vonatkozó, a 2000. évi UVP‑G szerinti engedély helyett ágazati jogszabályok alapján kiadott engedélyek három éven belül érvénytelenné voltak nyilváníthatók.

14.

2014. április 30‑i levelével a Niederösterreichischer Umweltanwalt (alsó‑ausztriai környezetvédelmi ombudsman) azt kérte, hogy a Niederösterreichische Landesregierung (alsó‑ausztriai tartományi kormány) állapítsa meg, hogy az ASA Abfall wiener neustadti létesítményei, tevékenységei és intézkedései külön‑külön, illetve együttesen megvalósítják‑e a 2000. évi UVP‑G valamelyik tényállását, és ezért a környezeti hatásvizsgálat elvégzésére vonatkozó kötelezettség fennáll‑e.

15.

2014. június 27‑i határozatával a Niederösterreichische Landesregierung megállapította, hogy a kisegítőtüzelőanyag‑előállító létesítmény nem tartozik a környezeti hatásvizsgálat elvégzésére vonatkozó kötelezettség alá. Ezt többek között a 2000. évi UVP‑G 46. §‑a (20) bekezdésének 4. pontja szerinti rendelkezéssel indokolta, amely alapján a régi létesítmények a 2000. évi UVP‑G 3. §‑ának (6) bekezdése szerinti hároméves határidő lejárta után a 2000. évi UVP‑G szerint engedélyezettnek minősülnek.

16.

Wiener Neustadt városa keresetet indított e határozattal szemben. Miután a keresetet első fokon elutasították, jelenleg Wiener Neustadt város fellebbezése a Verwaltungsgerichtshof (legfelsőbb közigazgatási bíróság, Ausztria) előtt van folyamatban. Ez utóbbi a következő kérdést terjesztette a Bíróság elé:

Ellentétes‑e az uniós joggal, különösen az átdolgozott KHV‑irányelvvel, és különösen annak 1. cikke (4) bekezdésével, illetve az irányelv korábbi változatával, és különösen annak 1. cikke (5) bekezdésével az olyan nemzeti rendelkezés, amely szerint a környezeti hatásvizsgálatról szóló nemzeti törvény értelmében engedélyezettnek minősülnek azok a projektek, amelyek környezeti hatásvizsgálat kötelezettsége alá tartoztak, de nem rendelkeztek a 2000. évi UVP‑G szerinti engedéllyel, hanem csak egyes ágazati törvények (például a hulladékgazdálkodásról szóló törvény [Abfallwirtschaftsgesetz]) szerinti olyan engedélyekkel, amelyek 2009. augusztus 19‑én (az UVP‑G 2009. évi módosításának hatálybalépésekor) a nemzeti jogban (a 2000. évi UVP‑G 3. §‑ának (6) bekezdésében) előírt hároméves határidő lejárta miatt már nem voltak érvénytelenné nyilváníthatók, vagy az ilyen szabályozás megfelel a jogbiztonság és a bizalomvédelem uniós jogban rögzített elveinek?

17.

Wiener Neustadt város, az A. S. A. Abfall Service AG és az Európai Bizottság írásbeli észrevételeket terjesztett elő.

18.

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem arra a kérdésre irányul, hogy mennyiben egyeztethető össze a KHV‑irányelvvel a megkövetelt környezeti hatásvizsgálat hiányának törvényi fikcióval való olyan orvoslása, amely alapján a projekt a KHV‑irányelvet átültető rendelkezésekkel összhangban engedélyezettnek minősül.

19.

Annak kérdése viszont, hogy a vitatott hulladékfeldolgozó létesítmény tekintetében szükséges lett volna‑e a környezeti hatásvizsgálat, ( 6 ) illetve hogy teljesült‑e már egy ilyen vizsgálat valamennyi követelménye egy másik eljárásban, ( 7 ) nem képezi az előzetes döntéshozatal iránti kérelem tárgyát.

20.

A kérelem megválaszolásához először is azonosítani kell a KHV‑irányelv alkalmazandó változatát (erről lásd az A pontot), utána foglalkozni kell a környezetre gyakorolt hatások vizsgálatának alapvető kötelezettségével (erről lásd a B pontot), majd a kérdésben kifejezetten megemlített, a projekt jogalkotási aktus útján történő engedélyezésére vonatkozó rendelkezéssel (korábban az 1. cikk (4), illetve (5) bekezdése, jelenleg a KHV‑irányelv 2. cikkének (5) bekezdése) (erről lásd a C pontot), és végül a tényleges érvényesülés elvével, amely az uniós jogi kötelezettségek gyakorlati végrehajtását vezérli (erről lásd a D pontot).

21.

A vita tárgyát képező megállapítás iránti kérelmet 2014‑ben nyújtották be, a végső határozat meghozatalára pedig 2017 előtt valószínűleg nem kerül sor. A környezeti hatásvizsgálat elvégzésére vonatkozó kötelezettséget ugyanakkor az érintett engedélyre alkalmazott rendelkezések alapján kell megítélni. E tekintetben egyedül a kapacitásbővítésre vonatkozó 2002. december 10‑i engedély jön szóba, mivel a többi engedélyt Ausztria uniós csatlakozása előtt adták ki.

22.

2002. december 10‑én a 85/337 irányelvnek a 97/11 irányelvvel módosított változata volt hatályos. Ez utóbbi irányelv 3. cikkének (2) bekezdése értelmében a módosításokat az 1999. március 14. után benyújtott engedély iránti kérelmekre kellett alkalmazni.

23.

Mivel az ASA Abfall a 2002. december 10‑i engedélyt 2002. június 17‑én kérelmezte, ( 8 ) a 97/11 irányelvvel módosított 85/337 irányelvet kell alkalmazni.

24.

Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésre adandó válasz kiindulópontjának a KHV‑irányelv 2. cikke (1) bekezdésének kell lennie. E rendelkezés szerint a tagállamok meghoznak minden olyan intézkedést, amely ahhoz szükséges, hogy az engedély megadása előtt a többek között jellegüknél, méretüknél vagy elhelyezkedésüknél fogva a környezetre várhatóan jelentős hatást gyakorló projektek esetében hatásvizsgálatot végezzenek.

25.

A Bíróság ezért már megállapította, hogy a tagállam hatáskörrel rendelkező hatóságának feladata saját hatáskörén belül meghozni minden ahhoz szükséges általános vagy különös intézkedést, hogy a projekteket megvizsgálják abból a szempontból, hogy tartani kell‑e esetükben jelentős környezeti hatás kiváltásától, és hogy igenlő válasz esetén elvégezzék a projektek e hatásainak vizsgálatát. A tagállamok eljárási autonómiájának elve által szabott korlátok között ilyen jellegű intézkedés lehet például egy már kiadott engedély visszavonása vagy felfüggesztése a szóban forgó projekt KHV‑irányelv értelmében vett környezeti hatásvizsgálatának elvégzése céljából. ( 9 )

26.

Az engedély fennállásának osztrák jogban előírt fikciója ahhoz vezethet, hogy a KHV‑irányelv megsértésével engedélyezett projekteket nem vizsgálják meg. Ebből következően meg kell vizsgálni, hogy a törvényi fikció a hatásvizsgálat kötelezettsége alóli kivételekre alapozható‑e.

27.

Ahogyan arra már az előzetes döntéshozatal iránti kérelem is rámutat, és ahogyan azt Wiener Neustadt város és a Bizottság is hangsúlyozza, a meghatározatlan számú, környezeti hatásvizsgálat elvégzésének kötelezettsége alá tartozó projekt engedélyezettségének törvényi fikciója nem alapulhat a korábban a KHV‑irányelv 1. cikkének (5) bekezdésében (később az 1. cikk (4) bekezdésében, jelenleg – módosításokat követően – a 2. cikk (5) bekezdésében) rögzített, az egyes projektek jogalkotási aktus útján történő engedélyezésére vonatkozó kivételen.

28.

E kivétel alkalmazásához ugyanis egyrészt az szükséges, hogy a projekt részleteit egyedi jogalkotási aktus fogadja el; másrészt a Bíróság megállapította, hogy az irányelv céljait, beleértve az információnyújtást, jogalkotási folyamaton keresztül kell megvalósítani. ( 10 ) Ez utóbbit ugyan az irányelv korábban hatályos változatai 1. cikkének (4), illetve (5) bekezdése már tartalmazta, azonban a vonatkozó rendelkezés legutóbbi változatában, a jelenleg hatályos KHV‑irányelv 2. cikkének (5) bekezdésében ez egyértelműbben kifejezésre jutott.

29.

A projektek engedélyezettségének Ausztriában törvény által előírt fikciója ellenben anélkül került elfogadásra, hogy az érintett projekteknek vagy azok környezetre gyakorolt hatásainak részletei egyáltalán ismertek lettek volna, vagy azokat megvizsgálták volna. Ennélfogva nem egy meghatározott projektet engedélyező egyedi jogalkotási aktusról, és nem a KHV‑irányelv céljainak jogalkotási folyamaton keresztül történő megvalósulásáról van szó.

30.

Ez ugyanakkor nem értelmezhető úgy, hogy a projektek jogalkotási aktus útján történő engedélyezésére vonatkozó kivétellel ellentétben állna az engedély fennállására vonatkozó törvényi fikció. Inkább csak arról van szó, hogy ez a rendelkezés nem szabályozza azon projektek engedélye fennállásának törvényi fikcióját, amelyek tekintetében szükséges lett volna a környezeti hatásvizsgálat elvégzése.

31.

A teljesség kedvéért rá kell mutatni arra, hogy ugyanez vonatkozik a KHV‑irányelvben előírt egyéb kivételekre is: azok nem relevánsak, ugyanakkor az engedélyek fennállásának törvényi fikciójáról sem tartalmaznak szabályozást.

32.

Mindazonáltal emlékeztetni kell arra, hogy a már ( 11 ) említett, a fennálló, környezeti hatásvizsgálat nélkül kiadott engedélyek visszavonására vagy felfüggesztésére irányuló kötelezettségnek korlátot szab a tagállamok eljárási autonómiájának elve. ( 12 )

33.

Ezen elv értelmében a részletes eljárási szabályokat azokra vonatkozó uniós szabályozás hiányában minden egyes tagállam belső jogrendjének kell meghatároznia. Azok azonban nem lehetnek kedvezőtlenebbek, mint a hasonló jellegű belső helyzeteket szabályozók (az egyenértékűség elve), és nem tehetik a gyakorlatban lehetetlenné vagy rendkívül nehézzé a közösségi jogrend által biztosított jogok gyakorlását (a tényleges érvényesülés elve). ( 13 )

34.

Az egyenértékűség elvének megsértése a jelen esetben nem állapítható meg.

35.

Ami a tényleges érvényesülés elvét illeti, noha az uniós joggal nem összeegyeztethetetlen, hogy az alkalmazandó nemzeti szabályok bizonyos esetekben lehetővé tegyék egyes, az uniós jogra tekintettel szabálytalan műveletek vagy aktusok szabályossá tételét. Erre azonban csak akkor adható lehetőség, ha az érdekeltek nem kerülhetik meg az uniós jog szabályait és nem vonhatják ki magukat azok alkalmazása alól, valamint ha e lehetőség kivételes jellegű marad. ( 14 )

36.

Anélkül, hogy alaposabban meg kellene vizsgálni, hogy milyen „bizonyos esetek” indokolhatják a szabályossá tételt, vagy hogy fennáll‑e az uniós jog megkerülésének veszélye, megállapítható, hogy az osztrák jogban előírt, az engedély fennállására vonatkozó fikció semmi esetre sem jelent kivételt.

37.

A fikció ugyan a projektek egy főszabály szerint zárt körére vonatkozik, nevezetesen a fikcióról szóló szabályozás hatálybalépése előtt több mint három évvel engedélyezett projektekre. Hogy e szabályozás ténylegesen mely projektekre alkalmazandó azért, mert azok a vizsgálat szükségessége ellenére környezeti hatásvizsgálat nélkül kaptak engedélyt, nem állapítható meg egyértelműen. Ennek tisztázása érdekében minden olyan projektet meg kellene vizsgálni, amelyet Ausztriában a kérdéses időszakban engedélyeztek, és amely a KHV‑irányelv hatálya alá tartozhat, de amelynek környezetre gyakorolt hatásait nem vizsgálták.

38.

Egyebekben a Bíróság a közelmúltban a KHV‑irányelvvel sok hasonlóságot mutató, a bizonyos tervek és programok környezetre gyakorolt hatásainak vizsgálatáról szóló irányelvvel ( 15 ) kapcsolatban hangsúlyozta, hogy még az előbb említett irányelv megsértésével elfogadott tervek és programok csupán ideiglenes hatályban tartása is minden esetben egyedi vizsgálatot feltételez és további szigorú feltételek vonatkoznak rá. ( 16 ) Az engedély fennállására vonatkozó törvényi fikció osztrák jogban fennálló szabályozási struktúrája alapján azonban nem végezhető egyedi vizsgálat.

39.

Mindebből azonban nem következik az, hogy az érintett projektek környezetre gyakorolt hatásainak vizsgálata érdekében kivétel nélkül vissza kell vonni vagy fel kell függeszteni azokat a környezeti hatásvizsgálat nélkül kiadott engedélyeket, amelyek esetében vizsgálatot kellett volna lefolytatni. Állandó ítélkezési gyakorlatában a Bíróság a jogbiztonság érdekében ezzel szemben elismerte az észszerű mértékben meghatározott jogvesztő jellegű keresetindítási határidők uniós joggal való összeegyeztethetőségét, amely egyaránt védi a jogalanyt és az érintett közigazgatást. Ugyanis az ilyen határidők főszabály szerint nem olyan jellegűek, hogy gyakorlatilag lehetetlenné vagy rendkívül nehézzé tennék az Unió jogrendje által biztosított jogok gyakorlását; ( 17 ) összeegyeztethetőek tehát a tényleges érvényesülés elvével.

40.

A szükséges környezeti hatásvizsgálat nélkül kiadott engedélyek érvénytelenné nyilvánítására vonatkozó hároméves jogvesztő határidő észszerűnek, sőt nagyvonalúnak tűnik, amennyiben az érintettek – akárcsak az alapügyben Wiener Neustadt város – tudtak az engedélyről, illetve tudniuk kellett róla. ( 18 )

41.

A KHV‑irányelvvel és a tényleges érvényesülés elvével tehát a jogbiztonság érdekében nem ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely kizárja, hogy a hatáskörrel rendelkező hatóságok érvénytelenné nyilvánítsák az irányelv megsértésével kiadott projektengedélyeket, amennyiben az engedély kiadása óta három év eltelt.

42.

Az engedély megtámadására vonatkozó észszerű jogvesztő határidő azonban nem jelenti annak feltételezhetőségét, hogy az engedélyt a KHV‑irányelv követelményeivel összhangban adták ki. Ez már abban is megmutatkozik, hogy a Bíróság különbséget tesz az engedély csak kivételes esetben történő szabályossá tétele és a nem kivételes jellegű jogvesztő határidők között. E különbségtétel gyakorlati következménnyel is jár, ugyanis a kérdéses projekt vonatkozásában a jogvesztő határidő ellenére a KHV‑irányelv alapján további kötelezettségek állhatnak fenn.

43.

A Bíróság már megállapított ilyen kötelezettségeket arra az esetre, ha az bizonyosodik be, hogy a KHV‑irányelv hatálybalépése óta az ezen irányelv értelmében vett projektnek tekintendő fizikai munkálatokat vagy beavatkozást végeztek egy projekttel kapcsolatban anélkül, hogy azok környezetre gyakorolt hatását az engedélyezési eljárás korábbi szakaszában vizsgálták volna. A hatáskörrel és illetékességgel rendelkező szervek feladata, hogy e mulasztást figyelembe vegyék a későbbi engedély kiadásának szakaszában, illetve biztosítsák az említett irányelv hatékony érvényesülését az arról való gondoskodással, hogy e vizsgálatot legkésőbb az eljárás e szakaszában elvégezzék. ( 19 )

44.

A jogvita tárgyát képező létesítmény esetében például nem tűnik kizártnak, hogy a hulladékjogilag már engedélyezett második feldolgozószalag létesítéséhez még építési engedélyre van szükség. Ebben az engedélyezési eljárásban be kell pótolni a környezeti hatásvizsgálatot, ha az eredetileg kötelező volt.

45.

A jogbiztonsággal és az engedély fennállásába vetett bizalommal nem áll ellentétben az elmulasztott környezeti hatásvizsgálat pótlásának kötelezettsége.

46.

A vizsgálattal önmagában ugyanis sem a környezeti hatások más tényezőkkel való egyensúlyba hozatalára vonatkozó anyagi jogi jogkövetkezmények nem párosulnak, sem pedig az esetlegesen kedvezőtlen környezeti hatásokat kifejtő projektek megvalósítása nem lenne megtiltva. ( 20 ) Igaz, remélhető, hogy a jelentős környezeti károk azonosítása megelőző intézkedésekhez vagy a projekttől való elálláshoz vezet. Ennek elmaradása esetén azonban a környezeti hatásvizsgálat még mindig szolgálhat a környezeti hatásokról való információk gyűjtésére, rögzítésére és terjesztésére. ( 21 )

47.

A projektgazda számára főként a vizsgálat költsége jelent hátrányt, ezt a terhet azonban akkor is el kellett volna viselnie, ha a vizsgálatot a megfelelő időpontban elvégezték volna. Az e hátrány elkerülésébe vetett esetleges bizalom mindenesetre nem esik nagyobb súllyal latba, mint a projekt által érintett nyilvánosság ahhoz fűződő érdeke, hogy részletes információkat kapjon a projekt környezeti hatásairól, és véleményezze azokat.

48.

Annak az alapeljárásban kért megállapítása, hogy a projekt környezeti hatásvizsgálat elvégzésének kötelezettsége alá tartozik, alkalmas lenne az elmulasztott környezeti hatásvizsgálat pótlásának előmozdítására. Egy ilyen megállapítást követően ugyanis már nem szükséges egy későbbi engedélyezési eljárással összefüggésben arról vitázni, hogy a múltban elvégzett munkálatok tekintetében pótlandó vizsgálatot kellett volna‑e végezni.

49.

Ezzel szemben tartani kell attól, hogy az engedély fennállására vonatkozó törvényi fikciót a KHV‑irányelvvel összhangban úgy értelmezik, hogy a kérdéses engedély nemcsak jogerős, hanem az irányelv minden követelményének is megfelel.

50.

Következésképpen, az arra vonatkozó törvényi fikció, hogy valamely projekt a KHV‑irányelvvel összhangban engedélyezettnek minősül, ha az irányelv megsértésével kibocsátott engedély kiadása óta három év eltelt, összeegyeztethetetlen az irányelvvel és a tényleges érvényesülés elvével.

51.

Mindezek alapján azt javaslom, hogy a Bíróság a következőképpen határozzon: