1. 

A 2004/18/EK irányelv ( 2 ) értelmében az ajánlatkérők csak nagyon szűk körülmények között korlátozhatják a nyertes ajánlattevők részéről az alvállalkozásba adást. ( 3 ) Ez összhangban van az uniós közbeszerzési jog azon célkitűzésével, hogy ösztönözze a kis‑ és középvállalkozások közbeszerzési szerződésekben való részvételét és ennek révén a közbeszerzések verseny előtti megnyitásához való hozzájárulását. Ezzel szemben az 1370/2007/EK rendeletben ( 4 ) az uniós jogalkotó annak meghatározásával, hogy az illetékes hatóságoknak hogyan kell eljárniuk a hatékony közérdekű személyszállítási szolgáltatások biztosítása érdekében, az alvállalkozásra különös szabályokat állapított meg. Az 1370/2007 rendelet lehetővé teszi az illetékes hatóságok számára, hogy a közforrások legjobb felhasználása céljából döntsenek arról, hogy az ilyen szolgáltatások alvállalkozásba adhatók‑e. Amennyiben alvállalkozásba adhatók, akkor a rendelet ennek ellenére előírja, hogy a kiválasztott szolgáltató köteles az említett szolgáltatások „nagy részét” maga nyújtani (a továbbiakban: saját üzemelésű működtetésre vonatkozó követelmény). Jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelemben a Bíróságnak először is azt kell vizsgálnia, hogy ezek a különös szabályok azon, autóbusszal történő személyszállítási közszolgáltatásra vonatkozó szerződésre is alkalmazandók‑e, amelyet az 1370/2007 rendelet szerint a 2004/18 irányelv alapján kell odaítélni. A kérdést előterjesztő bíróság az említett rendeletben szereplő saját üzemelésű működtetésre vonatkozó követelmény hatályát illetően is iránymutatást kér.

2.

A 2004/18 irányelv egy bizonyos értéket meghaladó közbeszerzési szerződések odaítélési eljárásait hangolja össze. ( 5 ) Célja azt biztosítani, hogy a tagállamokban az állam, a területi és a települési önkormányzatok, valamint a közjogi intézmények nevében kötött szerződések odaítélése során tiszteletben tartsák „[...] az egyenlő bánásmód, a megkülönböztetés‑mentesség [helyesen: hátrányos megkülönböztetéstől való mentesség], a kölcsönös elismerés, az arányosság és az átláthatóság [elvét]”. Célja továbbá, hogy a „közbeszerzések verseny előtti megnyitását [garantálja]”. ( 6 ) A kis‑ és középvállalkozások közbeszerzési szerződésekben való részvételének ösztönzése érdekében az irányelv az alvállalkozásra vonatkozóan is tartalmaz rendelkezéseket. ( 7 )

3.

Az 1. cikk (2) bekezdése a) pontjának meghatározása szerint a „közbeszerzési szerződés”„egy vagy több gazdasági szereplő és egy vagy több ajánlatkérő szerv által írásban megkötött visszterhes szerződés, amelynek tárgya a [2004/18] irányelv szerinti építési beruházás kivitelezése, vagy áru szállítása, vagy szolgáltatás nyújtása”. Az 1. cikk (2) bekezdésének d) pontja szerint a „szolgáltatásra irányuló közbeszerzési szerződés” olyan, az építési beruházásra és az árubeszerzésre irányuló közbeszerzési szerződéstől eltérő közbeszerzési szerződés, amelynek tárgya a II. mellékletben említett szolgáltatások nyújtása”, beleértve tehát a „szárazföldi közlekedési szolgáltatásokat” is. ( 8 ) Az 1. cikk (4) bekezdése szerint „szolgáltatási koncesszió” a „szolgáltatásnyújtásra irányuló közbeszerzési szerződéssel azonos típusú szerződés, kivéve azt a jellemzőjét, hogy a szolgáltatás ellenszolgáltatása vagy kizárólag a szolgáltatás hasznosításának joga, vagy e jog pénzbeli ellenszolgáltatással együtt”.

4.

A 25. cikk („Alvállalkozás”) első bekezdése szerint „az ajánlattételhez szükséges dokumentációban az ajánlatkérő szerv kérheti az ajánlattevőtől, illetve valamely tagállam kötelezheti az ajánlatkérő szervet arra, hogy kérje az ajánlattevőtől, hogy ajánlatában jelölje meg a szerződésnek azt a részét, amelyre nézve harmadik személlyel alvállalkozói szerződést kíván kötni, valamint a javasolt alvállalkozókat”.

5.

Az 1370/2007 rendelet (9) preambulumbekezdése szerint annak érdekében, hogy a „személyszállítási közszolgáltatásaikat a lakosság igényeihez minél jobban igazodva nyújthassa”, a tagállamok valamennyi illetékes hatósága számára biztosítani kell, hogy „a közszolgáltatókat – az ebben a rendeletben meghatározott feltételekkel összhangban – szabadon megválaszthassa, figyelembe véve a kis‑ és középvállalkozások érdekeit”. Az említett preambulumbekezdés továbbá kimondja, hogy „az átláthatóság, a versengő szolgáltatókkal szembeni egyenlő bánásmód és az arányosság elve alkalmazásának biztosítása érdekében elengedhetetlen, hogy – ellentételezések vagy kizárólagos jogok biztosításakor – az illetékes hatóság és a kiválasztott közszolgáltató közszolgáltatási szerződésben megállapítsa a közszolgáltatási kötelezettségek jellegét és a megállapodás szerinti ellenszolgáltatást”.

6.

A (19) preambulumbekezdés kimondja, hogy „az alvállalkozásba adás hozzájárulhat a hatékonyabb személyszállításhoz, és lehetővé teszi a közszolgáltatási szerződést elnyert közszolgáltatótól eltérő vállalkozások részvételét”. Ugyanakkor „a közforrások legjobb felhasználása céljából [...] az illetékes hatóságoknak képesnek kell lenniük a személyszállítási közszolgáltatásaik alvállalkozásba adására vonatkozó szabályok meghatározására, különösen belső szolgáltató által nyújtott szolgáltatások esetén”.

7.

Az 1. cikk (1) bekezdése kimondja, hogy az 1370/2007 rendelet célja „annak meghatározása, hogy az [uniós] jog szabályainak megfelelően az illetékes hatóságok hogyan avatkozhatnak be a személyszállítás területén az olyan általános érdekű szolgáltatások nyújtásának biztosítása érdekében, amelyek többek között számosabbak [helyesen: egyenletesebb üteműek], biztonságosabbak, magasabb minőségűek vagy alacsonyabb költséggel járnak, mint azok, amelyek nyújtását a piaci verseny lehetővé tenné”. Ebből a célból a rendelet „meghatározza azokat a feltételeket, amelyek mellett az illetékes hatóságok a közszolgáltatási kötelezettségek előírásakor vagy ilyen kötelezettségek ellátására vonatkozó szerződés megkötése esetén ellentételezik a közszolgáltatóknál felmerült költségeket, és/vagy kizárólagos jogokat biztosítanak a közszolgáltatási kötelezettségek teljesítése fejében”.

8.

Az 1. cikk (2) bekezdése szerint az 1370/2007 rendeletet „a vasúti, valamint az egyéb kötöttpályás és a közúti személyszállítási közszolgáltatások belföldi és nemzetközi üzemeltetésére kell alkalmazni, kivéve azokat a szolgáltatásokat, amelyeket főként történelmi érdekességük vagy idegenforgalmi értékük miatt üzemeltetnek.”

9.

A 2. cikk az alábbi meghatározásokat tartalmazza:

[...]

10.

A 3. cikk (1) bekezdése előírja, hogy amennyiben valamely illetékes hatóság úgy dönt, hogy a választása szerinti szolgáltatónak a közszolgáltatási kötelezettségek teljesítésének fejében kizárólagos jogot és/vagy bármilyen jellegű ellentételezést biztosít, ezt közszolgáltatási szerződés keretében kell megtennie.

11.

„A közszolgáltatási szerződések és az általános szabályok kötelező tartalma” címet viselő 4. cikk egyebek mellett a következőket írja elő:

„(1)   A közszolgáltatási szerződéseknek [...]:

[...]

[...]

(7)   A pályázati dokumentumoknak és a közszolgáltatási szerződéseknek átlátható módon kell tartalmazniuk, hogy bevonható‑e alvállalkozó, és ha igen, milyen mértékben. Alvállalkozói jogviszony létrejötte esetén a személyszállítási közszolgáltatás igazgatásával és ellátásával e rendeletnek megfelelően megbízott szolgáltató köteles a személyszállítási közszolgáltatás nagy részét maga nyújtani. Egy közszolgáltatási szerződés, amely egyidejűleg rendelkezik a személyszállítási közszolgáltatás megtervezéséről, felépítéséről és működtetéséről, teljes alvállalkozói bevonást engedhet azon szolgáltatások működtetésére. A közszolgáltatási szerződés a nemzeti és [uniós] joggal összhangban megállapítja az alvállalkozásra alkalmazandó feltételeket.”

12.

A „Közszolgáltatási szerződések odaítélése” címet viselő 5. cikkének (1) bekezdése a következőket mondja ki:

„A közszolgáltatási szerződéseket az e rendeletben megállapított szabályokkal összhangban kell odaítélni. Az autóbusszal vagy villamossal végzett személyszállítási közszolgáltatás tekintetében azonban a 2004/17/EK vagy 2004/18/EK irányelvben meghatározott szolgáltatási vagy közszolgáltatási szerződéseket az ezen irányelvekben meghatározott eljárásokkal összhangban kell odaítélni, amennyiben az ilyen szerződések nem az ezen irányelvekben meghatározott szolgáltatási koncessziós szerződések formájában készültek. Amennyiben a szerződéseket a 2004/17/EK vagy a 2004/18/EK irányelvvel összhangban kell odaítélni, e cikk (2)–(6) bekezdésének rendelkezései nem alkalmazandók.”

13.

Az 5. cikk (2) és (6) bekezdése az uniós közbeszerzési jogtól eltérést engedő szolgáltatásnyújtásra irányuló közbeszerzési szerződések odaítélésére tartalmaz szabályokat. Például, „amennyiben a nemzeti jog nem tiltja, az illetékes hatóságok dönthetnek úgy, hogy közvetlenül ítélnek oda olyan közszolgáltatási szerződéseket, amelyek becsült átlagos éves értéke 1000000 EUR‑nál kevesebb, vagy amelyek évente 300000 kilométernél kevesebb személyszállítási közszolgáltatás nyújtására vonatkoznak” ( 9 ).

14.

A 8. cikk (2) bekezdése egy átmeneti időszakot határoz meg az 5. cikk végrehajtására. Míg a vasúti és közúti közszolgáltatási szerződések odaítélésének 2019. december 3‑tól kell megfelelniük az 5. cikknek, a tagállamoknak intézkedéseket kell hozniuk az említett cikknek való fokozatos megfelelés érdekében, elkerülendő a súlyos szerkezeti problémákat. ( 10 ) Az 1370/2007 rendelet 8. cikke (2) bekezdésének második albekezdése, valamint (3) és (4) bekezdése további részleteket tartalmaz az említett átmeneti követelményekre. Ugyanakkor a 8. cikk (1) bekezdésének utolsó mondatából az következik, hogy a 8. cikk (2)–(4) bekezdése nem alkalmazandó az autóbusszal végzett személyszállítási közszolgáltatásokra irányuló azon közbeszerzési szerződésekre, amelyekre az 5. cikk (1) bekezdése hivatkozik.

15.

2015. március 7‑én a Stadt Augsburg (Augsburg városa) és a Landkreis Augsburg (augsburgi járás) (együttesen: az ajánlatkérők) az Európai Unió Hivatalos Lapjában közzétettek egy közbeszerzési eljárást megindító hirdetményt, amelyben autóbusszal végzett személyszállítási szolgáltatásokra (Lech Nord vonalhálózat) kértek ajánlatot. ( 11 ) A hirdetmény szerint az ajánlattevők a szolgáltatás (menetrend szerinti kilométerek arányában mért) 30%‑ának mértékéig alvállalkozókra bízhatják a teljesítést.

16.

A Hörmann Reisen GmbH egy Németországban letelepedett, a közlekedési közszolgáltatással foglalkozó kis‑ vagy középvállalkozás. Ahhoz, hogy e szerződés‑odaítélési eljárásban sikeresen vegyen részt, a közbeszerzési eljárást megindító hirdetményben megengedettnél nagyobb arányban kellett volna alvállalkozókat igénybe vennie.

17.

A Hörmann Reisen ezért megtámadta az alvállalkozásba adás korlátozását a Vergabekammer Südbayern (közbeszerzési tanács, Dél‑Bajorország, Németország) előtt. Azzal érvel, hogy az 1370/2007 rendelet 5. cikkének (1) bekezdése értelmében az alapeljárásban az említett rendelet alkalmazhatatlan, és az alvállalkozásba adás korlátozása összeegyeztethetetlen a 2004/18 irányelvvel. Az ajánlatkérők azonban azt állítják, hogy az alapeljárásban az 1370/2007 rendelet alkalmazandó, és hogy az említett rendelet 4. cikkének (7) bekezdése feljogosította őket, hogy az alvállalkozásba adást az általuk végzett módon korlátozzák. Az általuk előírt legalább 70%‑os saját üzemelésű működtetésre vonatkozó követelmény összeegyeztethető azzal a kötelezettséggel, hogy a kiválasztott szolgáltató végezze el a szóban forgó személyszállítási közszolgáltatás „nagy részét”.

18.

A Vergabekammer Südbayern (közbeszerzési tanács, Dél‑Bajorország) úgy vélte, hogy az előtte folyó eljárás kimenetele attól függ, hogy a szóban forgó szerződés‑odaítélési eljárásra melyik uniós jogot kell alkalmazni, így felfüggesztette az említett eljárást, és a következő kérdéseket terjesztette a Bíróság elé előzetes döntéshozatalra:

19.

A Hörmann Reisen, az ajánlatkérők, valamint az Európai Bizottság nyújtott be írásbeli észrevételeket. Tárgyalás tartását nem kérték, ezért arra nem került sor.

20.

A Vergabekammer Südbayern (közbeszerzési tanács, Dél‑Bajorország) az EUMSZ 267. cikk értelmében vett bíróság, és ezért jogosult előzetes döntéshozatal iránti kérelmet terjeszteni a Bíróság elé. ( 12 )

21.

Írásbeli beadványukban az ajánlatkérők és a Bizottság a 2004/18 irányelvre és a 2004/17/EK irányelvre is hivatkoztak. ( 13 )A 2004/17 irányelv, amelyet gyakran „ágazati irányelvként” ( 14 ) emlegetnek, csak abban az esetben lenne alkalmazható az alapeljárásban szereplő helyzetre, ha az ajánlatkérők maguk nyújtanák az ezen irányelv 5. cikke szerinti közlekedési szolgáltatásokat. ( 15 ) A Bíróságnak azonban nem áll elegendő információ a rendelkezésére annak eldöntéséhez, hogy ez a feltétel teljesül‑e, és ha teljesülne is, olyan tények állnak‑e fenn, amelyek alapján a 2004/17 irányelv 5. cikkének (2) bekezdése kizárja ezen irányelv alkalmazását. ( 16 ) Ezenfelül az előterjesztett kérdések nem említik a 2004/17 irányelvet. Ezért az említett irányelvet a továbbiakban nem vizsgálom.

22.

Ezenfelül a kérdést előterjesztő bíróság a Bíróságtól az 1370/2007 rendeletnek a 2004/18 irányelvvel vagy a 2014/24 irányelvvel összefüggésben értelmezett 4. cikkének (7) bekezdésével és 5. cikkének (1) bekezdésével kapcsolatban is iránymutatást kér. Azonban az állandó ítélkezési gyakorlatnak megfelelően az alkalmazandó irányelv főszabály szerint az, amelyik abban az időpontban van hatályban, amikor az ajánlatkérő szerv kiválasztja az általa követendő eljárást, és véglegesen eldönti, hogy fennáll‑e egy előzetes versenyeztetési kötelezettség a közbeszerzési szerződés odaítélésénél. Ezzel szemben nem alkalmazandók azon irányelv rendelkezései, amely átültetésének a határideje ezen időpontot követően járt le. ( 17 ) Így a Bíróság nemrégiben kimondta, hogy a 2014/24 irányelv, amint az magából a címéből is kitűnik, hatályon kívül helyezi a 2004/18 irányelvet, így annak átültetési határidő előtti alkalmazása következtében a tagállamok, éppúgy mint az ajánlatkérők és a gazdasági szereplők, nem rendelkeznének megfelelő határidővel ahhoz, hogy alkalmazkodjanak az általa bevezetett új rendelkezésekhez. ( 18 ) Ez különösen releváns az alvállalkozásba adás esetén: itt a 2014/24 irányelv 63. cikkének (2) bekezdése a 2004/18 irányelv 25. cikkéhez képest jelentős változásokat vezet be. ( 19 ) Az alapeljárásban szereplő ügyben a közbeszerzési eljárást megindító hirdetményt 2015. március 7‑én, vagyis több mint egy évvel a 2014/24 irányelv átültetési határideje előtt tették közzé. Ennek megfelelően a 2014/24 irányelv az alapeljárásban szereplő tényállásra ratione temporis nem alkalmazható, és a kérdést előterjesztő bíróság kérdéseit csak az 1370/2007 rendelet és a 2004/18 irányelv szempontjából fogom vizsgálni.

23.

A kérdést előterjesztő bíróság nem ad tájékoztatást a szóban forgó közbeszerzési szerződés értékéről. Az Európai Unió Hivatalos Lapjában közzétett szerződési hirdetményben azonban szerepel, hogy a szerződés körülbelül 639000 kilométernyi, autóbusszal végzett személyszállítási közszolgáltatásra vonatkozott. ( 20 ) Számomra úgy tűnik, hogy a Bizottság helyesen következtet arra, hogy a szerződés értéke meghaladja a 2004/18 irányelv alkalmazásához szükséges küszöböt. ( 21 ) Ezt azonban végső soron az előterjesztő bíróságnak kell vizsgálnia.

24.

Első és második kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében azt kívánja megtudni, hogy a szóban forgó közszolgáltatási szerződés hatálya alá tartozó, autóbusszal végzett személyszállítási közszolgáltatást szabályozzák‑e az 1370/2007 rendelet 4. cikke (7) bekezdésének alvállalkozásba adásra vonatkozó különös rendelkezései, annak ellenére, hogy a szerződést a 2004/18 irányelv alapján ítélik oda. Ezért ezeket a kérdéseket együttesen vizsgálom. A harmadik egy különálló kérdés, mivel az a 4. cikk (7) bekezdésének második mondatában szereplő saját üzemelésű működtetésre vonatkozó követelmény hatályára vonatkozik. Ezért ezt a kérdést külön vizsgálom.

25.

Az nem vitatott, hogy az alapeljárásban szóban forgó szerződés az 1370/2007 rendelet 1. cikkének (2) bekezdése szerinti értelemben vett közúti személyszállítási közszolgáltatásokra irányul. Hasonlóképpen egyetértés van abban, hogy a szerződés az említett rendelet 5. cikkének (1) bekezdése szerinti értelemben vett „autóbusszal végzett személyszállítási közszolgáltatásra” vonatkozik.

26.

Az 5. cikk (1) bekezdésében szereplő, a közbeszerzésről szóló irányelvekben előírt odaítélési eljárásra vonatkozó utalás kizárja az említett irányelvekben meghatározott szolgáltatási koncessziókat. ( 22 ) A Bíróság máshol ezekből a fogalommeghatározásokból azt a következtetést vonta le, hogy a szolgáltatásnyújtásra irányuló közbeszerzési szerződés olyan ellenszolgáltatást tartalmaz, amelyet az ajánlatkérő szerv közvetlenül fizet a szolgáltatónak, míg a szolgáltatási koncesszió esetében a szolgáltatás nyújtásának ellenszolgáltatása a szolgáltatás hasznosításának joga (vagy önmagában, vagy pénzbeli ellenszolgáltatással együtt). ( 23 ) A jelen esetben az Európai Unió Hivatalos Lapjában közzétett közbeszerzési eljárást megindító hirdetményben szerepel, hogy a nyertes ajánlattevő havonta ellenszolgáltatást kap az ajánlatkérőktől. ( 24 ) Noha ezt végső soron a kérdést előterjesztő bíróságnak kell eldöntenie, úgy vélem, hogy a Bíróságnak azon az alapon kell eljárnia, hogy a szerződés nem a 2004/18 irányelv értelemében vett szolgáltatási koncesszió.

27.

Ebből következik, hogy az 1370/2007 rendelet 5. cikkének (1) bekezdése szerint a szóban forgó szerződést a 2004/18 irányelv szerint, és nem az ugyanezen rendelet 5. cikkének (2)–(6) bekezdésében szereplő, az odaítélésre vonatkozó különös szabályok, vagy pedig az ugyanezen rendelet 8. cikkének (2)–(4) bekezdésében szereplő átmeneti szabályok szerint kell odaítélni. ( 25 )

28.

Ez vajon azt jelenti, hogy az 1370/2007 rendelet 4. cikkének (7) bekezdésében szereplő, az alvállalkozásba adásra vonatkozó különös szabályok nem alkalmazandók a szerződésre?

29.

Ennek megválaszolásához közelebbről meg kell vizsgálnunk az 1370/2007 rendelet 5. cikkének (1) bekezdését. A Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata értelmében valamely uniós jogi rendelkezés értelmezéséhez nemcsak annak kifejezéseit, hanem annak szövegkörnyezetét, és annak a szabályozásnak a célkitűzéseit is figyelembe kell venni, amelynek az említett rendelkezés részét képezi. ( 26 )

30.

Először is az 5. cikk (1) bekezdésének megfogalmazását tekintve, annak első mondata utal arra, hogy a személyszállítási közszolgáltatásokra vonatkozó szerződéseket az „[1370/2007 rendeletben] megállapított szabályokkal összhangban” kell odaítélni.

31.

Habár a második mondat eltér az első mondatban szereplő szabálytól az autóbusszal vagy villamossal végzett személyszállítási közszolgáltatások esetében, amelyek nem szolgáltatási koncessziós szerződések formájában készültek, a harmadik mondat egyértelműsíti ezen eltérés hatályát: amennyiben a szerződéseket a 2004/17 vagy a 2004/18 irányelvvel összhangban kell odaítélni, „[az 5. cikk] (2)–(6) bekezdésének rendelkezései nem alkalmazandók”. Az 5. cikk (1) bekezdésének második mondatában szereplő eltérés tehát kizárólag az említett bekezdésekben szereplő szerződés‑odaítélési eljárásokra vonatkozó különös szabályokra vonatkozik. A harmadik mondatnak nem lenne értelme, ha a jogalkotói szándék az lett volna, hogy a szolgáltatási koncessziót kivéve az autóbusszal vagy villamossal végzett személyszállítási közszolgáltatásról szóló szerződéseket kivegye az 1370/2007 rendelet többi rendelkezésének, így a 4. cikk (7) bekezdésének az alvállalkozásba adásra vonatkozó szabályainak hatálya alól is. Egy olyan helyzetben, mint amelyről az alapügyben szó van, a 4. cikk (7) bekezdése így lex specialis‑nak minősül a 2004/18 irányelv alapján alkalmazandó, alvállalkozásba adásra vonatkozó szabályokhoz képest.

32.

Ellentétben azzal, amit a Hörmann Reisen állít, ez az értelmezés nem összeegyeztethetetlen a 4. cikk (7) bekezdésében szereplő, „a személyszállítási közszolgáltatás igazgatásával és ellátásával [az 1370/2007 rendeletnek] megfelelően megbízott szolgáltató” kifejezéssel. ( 27 ) Az 5. cikk (1) bekezdésének célja nem az, hogy az autóbusszal vagy villamossal végzett személyszállítási közszolgáltatást általános érvénnyel kivegye a rendelet hatálya alól, hanem hogy egy korlátozottabb eltérést fogalmazzon meg. Az 1370/2007 rendelet ezért szabályozza a közszolgáltatók ilyen szállítási szolgáltatással való megbízását, ( 28 ) méghozzá csak a fenti korlátozott eltérés mellett.

33.

Az 5. cikk (1) bekezdésének szövegkörnyezete még inkább alátámasztja ezt az értelmezést. Az autóbusszal vagy villamossal végzett személyszállítási közszolgáltatásra vonatkozó eltérés a „Közszolgáltatási szerződések odaítélését” szabályozó rendelkezések között található. Az 1370/2007 rendelet tehát ezt a kérdést egyértelműen elkülöníti például „A közszolgáltatási szerződések és az általános szabályok kötelező tartalmától”, amelyet a 4. cikk tartalmaz.

34.

Ezenfelül az általam levont következtetés összhangban van az 1370/2007 rendeletnek az 1. cikke (2) bekezdésében meghatározott hatályával. Az említett rendelkezés egyebek mellett kimondja, hogy a rendeletet „[...] közúti személyszállítási közszolgáltatások belföldi és nemzetközi üzemeltetésére kell alkalmazni [...]”. Ez a megfogalmazás az 5. cikk (1) bekezdésének harmadik mondatával összefüggésben értelmezve egyszerűen megerősíti, hogy a jogalkotó szándéka valóban nem az volt, hogy szolgáltatási koncessziónak nem minősülő, autóbusszal végzett személyszállítási közszolgáltatásokra irányuló szerződéseket általános érvénnyel kivegye az 1370/2007 rendelet hatálya alól.

35.

Végezetül ezen értelmezés hozzájárul a rendelet azon céljához is, hogy képessé tegye az illetékes hatóságokat, hogy az alapeljárásban szóban forgóhoz hasonló, autóbusszal végzett személyszállítási közszolgáltatást nyújtsanak, amelyek egyenletesebb üteműek, biztonságosabbak, magasabb minőségűek vagy alacsonyabb költséggel járnak, mint azok, amelyek nyújtását a piaci verseny lehetővé tenné. ( 29 )

36.

Ahogy az az 1370/2007 rendelet (9) preambulumbekezdésében is szerepel, e cél eléréséhez az szükséges, hogy az illetékes hatóságok a közszolgáltatókat a rendeletben meghatározott feltételekkel összhangban szabadon megválaszthassák, figyelembe véve a kis‑ és középvállalkozások érdekeit. Így, habár az uniós jogalkotó elismerte, hogy az alvállalkozásba adás hozzájárulhat a hatékonyabb személyszállításhoz, azt is elismerte, hogy a közforrások legjobb felhasználása céljából az illetékes hatóságoknak „képesnek kell lenniük a személyszállítási közszolgáltatásaik alvállalkozásba adására vonatkozó szabályok meghatározására”. Az 1370/2007 rendelet 4. cikkének (7) bekezdése ezért az illetékes hatóságok számára rugalmasságot biztosít, hogy eldönthessék, hogy a körülményektől függően az alvállalkozásba adás alkalmas‑e arra, hogy a közérdekű személyszállítási szolgáltatások hatékony nyújtásához hozzájáruljon. ( 30 )

37.

Én nem látok a rendeletben semmit, ami arra utalna, hogy az uniós jogalkotó meg kívánta volna fosztani az illetékes hatóságokat ettől a rugalmasságtól az olyan, autóbusszal végzett személyszállítási közszolgáltatási szerződések megkötése esetén, amelyek nem szolgáltatási koncessziós szerződés formájában készültek.

38.

Ezért következtetésem szerint az 1370/2007 rendelet 5. cikkének (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy az alapeljárásban szereplőhöz hasonló, autóbusszal végzett személyszállítási közszolgáltatási szerződést, amely nem a 2004/18 irányelvben meghatározott szolgáltatási koncessziós szerződés formájában készült, és amelyet ezen irányelv szerint kell odaítélni, az 1370/2007 rendelet 5. cikkének (2)–(6) bekezdésben szereplő, szolgáltatásnyújtásra irányuló közbeszerzési szerződések odaítélésére vonatkozó szabályok kivételével e rendelet szabályozza. Egy ilyen szerződés ezért az alvállalkozásba adásra vonatkozóan az 1370/2007 rendelet 4. cikkének (7) bekezdésében meghatározott különös szabályok hatálya alá tartozik.

39.

A 4. cikk (7) bekezdése három általános követelményt állapít meg az alvállalkozásba adásra. Először is az illetékes hatóságoknak „átlátható módon” kell megjelölniük, hogy bevonható‑e alvállalkozó, és ha igen, milyen mértékben. Másodszor, ha létrejön az alvállalkozói jogviszony, a nyertes ajánlattevő köteles azon személyszállítási közszolgáltatásnak, amellyel az 1370/2007 rendeletnek megfelelően megbízták, „nagy részét” maga nyújtani. Harmadrészt a közszolgáltatási szerződésnek meg kell állapítania az alvállalkozásra alkalmazandó feltételeket. Harmadik kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében azt kívánja megtudni, hogy a 4. cikk (7) bekezdésének második mondatában szereplő saját üzemelésű működtetésre vonatkozó követelmény egy minimumot jelent‑e, és így az illetékes hatóságok széles körű mérlegelési jogkörrel rendelkeznek‑e az alvállalkozásba adás további korlátozását illetően?

40.

A „nagy rész” kifejezés nem pontos. Így kétségtelenül hagy némi mozgásteret az illetékes hatóságoknak. Itt megjegyezném, hogy annak előírása, hogy a kiválasztott szolgáltatónak a személyszállítási közszolgáltatás egy nagy részét magának kell teljesítenie, nem ugyanaz, mintha a nagy részét kellene nyújtania. ( 31 ) Ennek eredményeképpen a 4. cikk (7) bekezdésének második mondatát én nem úgy értelmezem, hogy a kiválasztott szolgáltató köteles az adott szolgáltatások „legalább 50%‑át” maga nyújtani. Ezt az értelmezést a 4. cikk (7) bekezdésének egyéb nyelvi változatai is megerősítik. ( 32 )

41.

A Hörmann Reisen lényegében azt állítja, hogy a 4. cikk (7) bekezdése a saját üzemelésű működtetésnek az illetékes hatóságok által előírható maximális szintjét határozza meg. Ahogy a (19) preambulumbekezdés megjegyzi, az alvállalkozásba adás hozzájárulhat a hatékonyabb személyszállításhoz. Következésképpen az illetékes hatóságok nem írhatnak elő a saját üzemelésű működtetésre olyan követelményt, amely a szóban forgó szolgáltatások „egy nagy részénél” többet jelent – például a szolgáltatások „java részét” vagy „túlnyomó többségét”. A Hörmann Reisen következtetése szerint ezért az alapeljárásban szóban forgó saját üzemelésű működtetésre vonatkozó minimumkövetelmény (70%) összeegyeztethetetlen a 4. cikk (7) bekezdésének második mondatával, amennyiben az említett rendelkezés alkalmazandó jelen eljárásban.

42.

Nem értek ezzel egyet. A 4. cikk (7) bekezdéséből, valamint az említett rendelkezés célkitűzéséből és jogalkotási történetéből az következik, hogy a saját üzemelésű működtetésre vonatkozó követelmény a második mondatban csupán egy minimumot állapít meg.

43.

Először is a 4. cikk (7) bekezdésének második mondatát az első mondatban meghatározott elvvel együttesen kell értelmezni, miszerint a közbeszerzési eljárásra vonatkozó dokumentumoknak és a közszolgáltatási szerződéseknek átlátható módon kell tartalmazniuk, hogy bevonható‑e (az angol szövegben „considered”) alvállalkozó, és ha igen, milyen mértékben. A fenti mondat arra utal, hogy az illetékes hatóságok tág mérlegelési mozgásteret élveznek az alvállalkozásba adás korlátozására.

44.

Ezenfelül a 4. cikk (7) bekezdésének harmadik mondata kimondja, hogy az illetékes hatóságok „teljes alvállalkozói bevonást engedhet[nek]” azon szolgáltatás működtetésére, „amely egyidejűleg rendelkezik a személyszállítási közszolgáltatás megtervezéséről, felépítéséről és működtetéséről” ( 33 ). Mivel a harmadik mondat kivételt képez a második mondat szabálya alól, megfogalmazása azt mutatja, hogy az utóbbi mondat csupán egy minimumkövetelményt állapít meg.

45.

Ezenfelül, ha az illetékes hatóságok nem írhatnák elő a kiválasztott közszolgáltatóknak, hogy a személyszállítási közszolgáltatás nagy részét vagy egészét saját maguk végezzék el, az ellentétes lenne az uniós jogalkotó azon célkitűzésével, hogy ezeknek a hatóságoknak rugalmasságot biztosítson annak érdekében, hogy a személyszállítási közszolgáltatás szervezésekor a közforrásokat a legjobban felhasználják. ( 34 ) Ezt az illetékes hatóságok arra vonatkozó (kétségtelen) joga alapján is nehéz lenne igazolni, hogy az alvállalkozásba adás valamennyi formáját kizárják (ez a jog egyenesen következik a 4. cikk (7) bekezdésének első mondatában szereplő azon fordulatból, hogy fel kell tüntetniük, „hogy bevonható‑e alvállalkozó”).

46.

Végezetül ebben az értelmezésben az 1370/2007 rendelet jogalkotási története is megerősít. A 4. cikk (7) bekezdésének második mondata az Európai Parlament által a második olvasat során bevezetett módosításából ered. ( 35 ) Az Európai Parlament Közlekedési és Idegenforgalmi Bizottsága ezt a következőkkel indokolta: „amennyiben a járművek használatát és a munkatársak alkalmazását kizárólag alvállalkozókra hárítják át, akkor ők további alvállalkozókat alkalmazhatnak és fennáll annak a veszélye, hogy mindez negatív hatással lesz a meglévő szociális és minőségi előírásokra. Az alvállalkozási szerződések esetében ez ellen csak úgy lehet fellépni, ha a közszolgáltatási szerződéssel megbízott vállalkozó köteles a személyszállítási közszolgáltatás túlnyomó részét saját maga teljesíteni [...]” ( 36 ). Számomra egyértelmű, hogy valamely közbeszerzési eljárást megindító hirdetmény, amely a kiválasztott szolgáltatónak azt írja elő, hogy a személyszállítási közszolgáltatás „nagy részét” – vagy akár az egészét – maga végezze el, nem alkalmas a fenti cél veszélyeztetésére.

47.

Fentiek alapján azt a következtetést vonom le, hogy az olyan helyzetben lévő ajánlatkérő hatóság, mint amelyről az alapügyben szó van, nem sérti meg az 1370/2007 rendelet 4. cikke (7) bekezdésének második mondatában szereplő követelményt, ha a közbeszerzési eljárást megindító hirdetményben feltünteti, hogy a nyertes ajánlattevő a közszolgáltatási szerződés által rábízott, autóbusszal végzett személyszállítási közszolgáltatás (menetrend szerinti kilométerek arányában mért) legfeljebb 30%‑ának mértékéig bízhatja alvállalkozókra a teljesítést.

48.

A fenti megfontolásokra tekintettel azt javaslom, hogy a Bíróság a Vergabekammer Südbayern (közbeszerzési tanács, Dél‑Bajorország) által feltett kérdéseket a következőképpen válaszolja meg: