1. 

A jelen indítvány három fellebbezéshez kapcsolódik, amelyekben a Maxcom Ltd (a továbbiakban: Maxcom), az Európai Bizottság és az Európai Unió Tanácsa az Európai Unió Törvényszéke 2015. március 19‑i Chin Haur Indonesia kontra Tanács ítéletének ( 2 ) (a továbbiakban: megtámadott ítélet) hatályon kívül helyezését kérik a Bíróságtól, amely ítéletben a Törvényszék a Chin Haur Indonesia, PT (a továbbiakban: Chin Haur) felperes társaságot érintő részében megsemmisítette az 501/2013/EU tanácsi végrehajtási rendelet ( 3 ) (a továbbiakban: vitatott rendelet) 1. cikkének (1) és (3) bekezdését.

2. 

E három egyesített ügy kapcsán nyílik a Bíróságnak először alkalma ( 4 ) arra, hogy fellebbezés keretében döntést hozzon a dömpingellenes vámok kijátszására vonatkozó uniós szabályozás tárgyában. Ez az 1225/2009/EK rendelet (a továbbiakban: alaprendelet) ( 5 ) 13. cikkében foglalt szabályozás lehetőséget biztosít az intézmények számára, hogy bizonyos feltételek mellett – az eredeti dömpingellenes intézkedések kijátszásának elkerülése érdekében – kiterjesszék a valamely harmadik országból származó termék behozatalára kivetett dömpingellenes vámokat olyan hasonló termékek behozatalára is, amelyek egy másik országból származnak.

3. 

Még közelebbről, a Bíróságnak annak tisztázására nyílik majd alkalma, hogy a Bizottságnak és a Tanácsnak (a továbbiakban együttesen: intézmények) mely követelményeknek kell eleget tenniük a kijátszás fennállásának bizonyításához. Az ítélkezési gyakorlat már szolgál néhány támponttal a bizonyítási teher és a bizonyítás megkívánt mértéke tekintetében. Ugyanakkor a Bíróság olyan sajátos tényállású ügyekben szolgált ilyen jellegű támpontokkal, amelyekben az intézmények a kijátszásnak a gyártók/exportőrök önkéntes együttműködésén alapuló vizsgálata során valamennyi érdekelt fél részéről az együttműködés egyöntetű megtagadásába ütköztek.

4. 

A jelen ügyekben a Bíróság feladata az, hogy az említett ítélkezési gyakorlat fényében pontosítsa azokat az irányadó követelményeket, amelyeknek az intézményeknek eleget kell tenniük ahhoz, hogy eltérő tényállás esetén – vagyis olyan esetben, amikor az együttműködést nem a vizsgálattal érintett valamennyi érdekelt fél, csupán a gyártók/exportőrök egy része tagadja meg – a kijátszást bizonyítani tudják.

5.

Jóllehet a kijátszás kérdését megvitatták a WTO‑GATT tárgyalások során, megállapodás nem jött létre. Ennek következtében az 1994‑es dömpingellenes kódexbe ( 6 ) végül nem került semmilyen, a témával kapcsolatos rendelkezés. ( 7 ) E körülményekre tekintettel, az Európai Unió egyoldalúan elfogadta saját szabályozását a kijátszással kapcsolatban. ( 8 )

6.

Az alaprendelet 13. cikke (1) bekezdése első albekezdésének harmadik mondata úgy határozza meg a kijátszást, mint „harmadik országok és [az Unió], vagy az intézkedések hatálya alá tartozó ország egyes vállalkozásai és [az Unió] közötti kereskedelem szerkezetének olyan megváltozás[a] […], amely olyan gyakorlat, eljárás vagy munka eredményeként áll elő, amelynek a vám kivetésén kívül semmilyen más megfelelő magyarázata és gazdasági indoka nincs, továbbá amelynek hatása a hasonló termékek árait és/vagy mennyiségét illetően bizonyítottan kárt okoz vagy aláássa a vám javító hatását, és bizonyítékok vannak a dömpingre a hasonló termékek korábban megállapított rendes értéke vonatkozásában, szükség esetén a 2. cikk rendelkezéseivel összhangban.”

7.

Az alaprendelet 13. cikke (1) bekezdésének második albekezdése tartalmazza az előző albekezdésben említett gyakorlatok, eljárások vagy munkák nem kimerítő felsorolását, amelyek többek között magukban foglalják „az intézkedések hatálya alá tartozó termékek harmadik országokon keresztül való szállítását” és „a (2) bekezdés szerinti körülmények között az alkatrészeknek [az Unión] vagy egy harmadik országban történő összeszerelésére irányuló […] tevékenységet”. Az alaprendelet 13. cikkének (2) bekezdése meghatározza azt a három konjunktív feltételt, amelyek fennállása esetén az Unión belül vagy harmadik országban végzett összeszerelési tevékenység a hatályos intézkedések kijátszásának minősül. ( 9 )

8.

Az alaprendelet 13. cikkének (3) bekezdése értelmében a Bizottság rendelet útján saját kezdeményezésére vagy egy tagállam, illetve bármely érdekelt fél kérelmére vizsgálatot indít, ha a kérelem elegendő bizonyítékot tartalmaz az (1) bekezdésben megállapított tényezőkre vonatkozóan. Ha a megállapításban szereplő tények a dömpingellenes intézkedések kiterjesztését indokolják, erről a tanácsadó bizottsággal folytatott konzultációt követően a Bizottság javaslatára a Tanács határoz.

9.

Az alaprendelet 13. cikkének (4) bekezdése egyes társaságok számára bizonyos esetekben mentességet biztosít a kijátszásellenes intézkedések alól. Úgy rendelkezik, hogy „[…] az intézkedéseket nem kell alkalmazni a behozatalra, ha azt olyan vállalkozás végzi, amely mentességet élvez. A megfelelő bizonyítékkal alátámasztott, mentesség iránti kérelmet a vizsgálat megkezdésére vonatkozó bizottsági rendelet által megállapított határidőn belül kell benyújtani. Amennyiben a kijátszásra irányuló gyakorlatra, eljárásra vagy munkára [az Unión] kívül kerül sor, mentesség adható az érintett termék olyan gyártójának, aki bizonyítani tudja, hogy nem áll kapcsolatban az intézkedés hatálya alá tartozó gyártóval, továbbá nem vesz részt az intézkedéseknek az e cikk (1) és (2) bekezdése szerinti kijátszásában. […] A mentességet […] a Bizottság határozata alapján vagy az intézkedések bevezetéséről szóló tanácsi határozat alapján kell megadni, és az a határozatban megállapított ideig és feltételek szerint hatályos. […] [M]entesség adható az intézkedések kiterjesztéséhez vezető vizsgálat lezárását követően is.”

10.

Az alaprendelet „Az együttműködés hiánya” címet viselő 18. cikke a következőket írja elő:

„(1)   Azokban az esetekben, ha az érdekelt felek bármelyike megtagadja a szükséges információkhoz való hozzáférést, vagy azokat nem szolgáltatja az e rendeletben megszabott határidőn belül, illetve ha a vizsgálatot jelentősen hátráltatja, a rendelkezésre álló tények alapján átmeneti vagy végleges, megerősítő vagy nemleges ténymegállapítások tehetők.

[…]

(3)   Az érdekelt fél által benyújtott információkat abban az esetben sem szabad figyelmen kívül hagyni, ha azok nem minden szempontból tökéletesek, feltéve hogy az észszerűen pontos ténymegállapítást a hiányosságok nem nehezítik meg indokolatlanul, az információk ellenőrizhetők és azokat időben és megfelelő módon nyújtják be, továbbá hogy a fél a legjobb tudása szerint járt el.

[…]

(6)   Ha valamelyik érdekelt fél nem, vagy csak részben működik együtt, és ezáltal lényeges információkat visszatart, előfordulhat, hogy számára az eredmény kevésbé lesz kedvező annál, mint abban az esetben, ha együttműködött volna.”

11.

Utalok a megtámadott ítélet 1–28. pontjára, amelyek részletesen tárgyalják a jogvita előzményeit. A jelen eljárással kapcsolatban mindössze arra emlékeztetnék, hogy az Unió már 1993‑ban dömpingellenes vámot vetett ki a Kínai Népköztársaságból származó kerékpárok Közösségbe történő behozatalára. A későbbiekben többször is felülvizsgálat tárgyát képezte ez a vám, végül a 990/2011/EU végrehajtási rendelet ( 10 ) fenntartotta, és mértékét 48,5%‑ban szabta meg.

12.

2012‑ben a Bizottság – egy panasz nyomán – vizsgálatot indított a 990/2011/EU végrehajtási rendelet által elrendelt, a többek között Indonéziában feladott kerékpárok behozatalára vonatkozó dömpingellenes intézkedések esetleges kijátszásával kapcsolatban. ( 11 ) E vizsgálat keretében a Chin Haur az alaprendelet 13. cikkének (4) bekezdésére hivatkozva mentesség iránti kérelmet nyújtott be. A Bizottság ellenőrző látogatást tett a Chin Haur indonéziai telephelyein és mentesség iránti kérelmét végül – a Chin Haur által előadott információk hiteltelensége miatt – elutasította. ( 12 )

13.

A Tanács 2013. május 29‑én elfogadta a vitatott rendeletet.

14.

A Tanács először is rögzítette e rendeletben, hogy az Unióba irányuló teljes behozatal 91%‑át képviselő mentesség iránti kérelmet benyújtó négy indonéziai vállalat közül három együttműködőnek bizonyult, míg a negyedik, a Chin Haur olyan adatokat közölt, amelyeket azok ellenőrizhetetlensége és megbízhatatlansága miatt nem lehetett figyelembe venni. ( 13 ) Ennek következtében a Tanács az említett rendelet (33) preambulumbekezdésében rögzítette, hogy a Chin Haur tekintetében tett megállapítások az alaprendelet 18. cikkével összhangban, a rendelkezésre álló adatokon alapulnak.

15.

Ezt követően a Tanács megállapította, hogy az alaprendelet 13. cikke (1) bekezdésében előírt, a kijátszás megállapításához szükséges valamennyi feltétel teljesült. ( 14 )

16.

Kifejezetten az indonéziai kijátszás gyakorlatát illetően a Tanács először is az átrakodási tevékenységet vizsgálta. E tekintetben a vitatott rendelet (61)–(64) preambulumbekezdése kimondja:

17.

A következőkben a Tanács megállapította, hogy az alaprendelet 13. cikke (2) bekezdésének értelmében vett összeszerelési tevékenység nem volt megállapítható Indonéziában. ( 15 )

18.

E körülmények között a Tanács egyrészről megállapította, hogy az Indonézián keresztül történt átrakodással kijátszás valósult meg, és a 990/2011 végrehajtási rendeletben kivetett végleges dömpingellenes vámot kiterjesztette az Indonéziában feladott kerékpárok behozatalára, ( 16 ) másrészről pedig tényleges együttműködés hiányában elutasította a Chin Haurnak az alaprendelet 13. cikkének (4) bekezdése szerinti mentességre vonatkozó kérelmét. ( 17 )

19.

2013. augusztus 9‑én a Chin Haur a vitatott rendelet 1. cikke (1) és (3) bekezdésének megsemmisítésére irányuló keresetet nyújtott be a Törvényszéknél.

20.

2013. október 8‑án a Törvényszék helyt adott a Chin Haur gyorsított eljárás iránti kérelmének. ( 18 )

21.

A Törvényszék hetedik tanácsának elnöke 2013. november 11‑i végzésével megengedte, hogy a Bizottság a Tanács kérelmeinek támogatása végett beavatkozzon. Ugyanakkor nem engedélyezte, hogy a Bizottság beavatkozási beadványt nyújtson be. ( 19 ) Tekintettel arra, hogy az ügy gyorsított eljárásban történő tárgyalása mellett döntöttek, a Bizottság 2014. június 25‑én pervezető intézkedésként kérte, hogy beavatkozási beadványt nyújthasson be. ( 20 ) Ezt a kérelmet elutasította a Törvényszék.

22.

A Maxcom a 2014. július 16‑i végzés értelmében engedélyt kapott a beavatkozásra.

23.

Keresetének alátámasztására a Chin Haur három jogalapot hozott fel. Az első jogalapot az alaprendelet 13. cikke (1) bekezdésének és 18. cikke (1) bekezdésének megsértésére alapította. E jogalap első részében a Chin Haur a Tanácsnak a kereskedelem szerkezetének megváltozására vonatkozó megállapítását vitatta. Az említett jogalap második részében a Chin Haur a vitatott rendelet (62) preambulumbekezdésében tett azon tanácsi megállapítást vitatta, amely szerint átrakodási tevékenységet folytatott volna. A második jogalap az alaprendelet 18. cikkének, az arányosság elvének és az indokolási kötelezettségnek a megsértésén alapult. E jogalap a Tanácsnak a Chin Haur részéről az együttműködés hiányára vonatkozó megállapítását érintette. A harmadik jogalap az alaprendelet 13. cikke (1) bekezdésének és az egyenlő bánásmód elvének megsértésén alapult. Ez a jogalap a dömping fennállásával kapcsolatos tanácsi megállapításra vonatkozott.

24.

A Törvényszék a megtámadott ítéletben megalapozatlanként elutasította az első jogalap első részét, valamint a második és harmadik jogalapot is. Ezzel szemben helyt adott az első jogalap második részének, nevezetesen a Chin Haur első kifogásának, amelyben a vitatott rendelet (62) preambulumbekezdésében foglalt azon megállapítást vitatta, amely szerint nem rendelkezett az Unióba irányuló export mennyiségét igazoló elegendő gyártási kapacitással.

25.

E tekintetben a megtámadott ítélet 81–94. pontjában a Törvényszék elsősorban a Chin Haur által a vizsgálat során közölt adatokat elemezte, és úgy ítélte meg, hogy azok nem tették lehetővé annak bizonyítását, hogy az említett társaság valóban egy indonéz exportőr, vagy hogy megfelel az alaprendelet 13. cikkének (2) bekezdésében foglalt feltételeknek.

26.

Másodsorban, a megtámadott ítélet 95–103. pontjában a Törvényszék azokat az elemeket vizsgálta, amelyek alapján a Tanács arra a következtetésre juthatott, hogy a Chin Haur átrakodási tevékenységet folytatott. Ezen elemzés után az említett ítélet 104. pontjában a Törvényszék megállapította, hogy ezen elemek alapján a Tanács nem rendelkezett elegendő bizonyítékkal a vitatott rendelet (62) preambulumbekezdésében foglalt megállapításának alátámasztásához. Az említett ítélet 105. pontjában a Törvényszék többek között megállapította, hogy abból, hogy a Chin Haur nem tudta bizonyítani, hogy valóban indonéz gyártó, illetve hogy megfelel az alaprendelet 13. cikke (2) bekezdésének, a Tanács eltérő rendelkezés hiányában nem következtethetett arra, hogy a Chin Haur átrakodási tevékenységet végzett, mivel ennek lehetősége egyáltalán nem következik az alaprendeletből vagy az ítélkezési gyakorlatból. A Törvényszék így helyt adott az első jogalap második részének, anélkül, hogy a Chin Haur által felhozott további két kifogással foglalkozott volna. Következésképpen a vitatott rendelet 1. cikkének (1) és (3) bekezdését a Chin Haurt „érintő részében” megsemmisítette.

27.

A Maxcom, a Bizottság és a Tanács fellebbezésükben azt kérik a Bíróságtól, hogy helyezze hatályon kívül a megtámadott ítéletet, utasítsa el az első fokon benyújtott keresetet és kötelezze a Chin Haurt a költségek viselésére. Másodlagosan a Bizottság és a Tanács azt kéri, hogy a Bíróság utalja vissza az ügyet a Törvényszék elé, valamint hogy az első‑ és a másodfokú eljárás költségeiről jelenleg ne határozzon.

28.

A Chin Haur azt kéri a Bíróságtól, hogy a megtámadott ítélettel szemben előterjesztett fellebbezéseket maradéktalanul utasítsa el, továbbá hogy a Maxcomot, a Bizottságot és a Tanácsot kötelezze a költségek viselésére. Másodlagosan – abban az esetben, ha a Bíróság a megtámadott ítélet hatályon kívül helyezése mellett döntene – a Chin Haur azt kéri a Bíróságtól, hogy határozzon az első fokon benyújtott keresetéről, adjon helyt a Törvényszék elé terjesztett első jogalap második részében foglalt két kifogásának, valamint részben semmisítse meg a vitatott rendelet 1. cikkének (1) és (3) bekezdését, amennyiben e rendelkezések a Kínából származó kerékpárok behozatalára vonatkozó dömpingellenes vámot kiterjesztik a Chin Haurra és elutasítják a Chin Haur mentesség iránti kérelmét.

29.

A Maxcom kettő, egy elsődleges és egy másodlagos jogalapot hoz fel a megtámadott ítélettel szemben, a Bizottság három jogalapra hivatkozik, a Tanács a maga részéről kettőre. A három fellebbezésben hivatkozott jogalapok nagyrészt fedik egymást, és alapvetően három csoportra oszthatók.

30.

Először is, a Maxcom, a Bizottság és a Tanács azzal érvel, hogy a Törvényszéket többször alkalmazta tévesen a jogot az alaprendelet 13. cikke (1) bekezdésének alkalmazásánál. ( 21 ) Másodszor, a Bizottság és a Tanács azt állítja, hogy a megtámadott ítélet indokolása hiányos, illetve ellentmondásos; ugyanezzel összefüggésben a Tanács azt is előadja, hogy a Törvényszék elferdítette a tényeket. ( 22 ) Harmadszor, a Bizottság arra hivatkozik, hogy a Törvényszék megsértette eljárási jogait. ( 23 )

31.

A jogalapok első csoportjában a Maxcom, a Bizottság és a Tanács lényegében azt állítja, hogy a Törvényszék több szempontból is tévesen alkalmazta a jogot a megtámadott ítélet 95–105. pontjában foglalt érvelésben – amely alapján megsemmisítette a vitatott rendeletet – az alaprendelet 13. cikke (1) bekezdése tekintetében.

32.

A Maxcom először azt kifogásolja, hogy a Törvényszék nyilvánvalóan tévesen alkalmazta a hivatkozott rendelkezést, amikor úgy ítélte meg, hogy a rendelkezésére álló bizonyítékok alapján a Tanács nem juthatott arra a következtetésre, hogy a Chin Haur átrakodási tevékenységben működött közre.

33.

A Maxcom szerint a Törvényszék okfejtése elsősorban nem vette figyelembe azt a nem vitatott tényt, hogy a Chin Haur egy vele kapcsolatban álló kínai gyártótól kerékpáralkatrészeket importált, valamint hogy kerékpárokat exportált az Unióba. E körülmények között, a Törvényszéknek – miután megállapította, hogy a Chin Haur nem tudta bizonyítani, hogy valódi indonéz kerékpárgyártó, sem azt, hogy az alaprendelet 13. cikkének (2) bekezdésében rögzített küszöböket meg nem haladó összeszerelési tevékenységet végez – a Chin Haur import‑export tevékenységét átrakodásnak kellett volna minősítenie.

34.

Másodsorban, a Maxcom szerint nem relevánsak azok az elemek, amelyekre a Törvényszék a megtámadott ítélet 95–102. pontjában támaszkodott annak megállapításakor, hogy a Tanács nem rendelkezett elegendő bizonyítékkal annak megállapításához, hogy a Chin Haur átrakodási tevékenységben működött közre. A jelen ügyben a lényegi kérdés a Chin Haur együttműködésének hiánya, amely megakadályozta a Bizottságot abban, hogy teljes képet alkosson e társaság tevékenységeit illetően, ami az alaprendelet 18. cikkének (1) bekezdése alapján szükséges lett volna ilyen jellegű megállapítás megtételéhez. A megtámadott ítélet tehát jutalmazta a Chin Haur együttműködésének hiányát, így az ellentétes az alaprendelet céljával és az ítélkezési gyakorlattal egyaránt. Egyébiránt az intézmények nem kötelesek a kijátszás pontos gyakorlatai fennállásának bizonyítására. Pusztán annyit kell bizonyítaniuk, hogy a kereskedelem szerkezetének megváltozása kijátszás folytán jött létre. Ebből következően nyilvánvalóan téves jogalkalmazást képez a vitatott rendelet azon oknál fogva történő megsemmisítése, hogy az intézmények nem rendelkeztek elegendő bizonyítékkal az átrakodási gyakorlatok fennállásának megállapításához.

35.

Másodszor, a Bizottság és a Tanács azt állítja, hogy a megtámadott ítéletben a Törvényszék abból a hallgatólagos előfeltevésből indult ki, hogy az alaprendelet 13. cikkének (1) bekezdése minden, a vizsgálat tárgyát képező országban található gyártó/exportőr esetében megköveteli az intézményektől annak bizonyítását, hogy azok átrakodási gyakorlatban működnek közre. Ez az értelmezés téves. Elsősorban, ellentétes azzal a kötelezettséggel, hogy az alaprendelet 13. cikke (1) bekezdésében foglalt feltételeket országos szinten, nem pedig az egyes exportőrök szintjén kell értékelni. Másodsorban, megfosztja az alaprendelet 13. cikkének (4) bekezdését minden céljától. Harmadsorban, a „kijátszási gyakorlat” fogalmát annak egy megnyilvánulási formájával, az átrakodással keveri össze. Márpedig az intézmények nem kötelesek bizonyítani, hogy a kijátszás pontosan milyen gyakorlat formájában valósul meg. Negyedsorban, a Törvényszék a kijátszási gyakorlat fogalmát ellentmondásosan értelmezte az egyes jogalapok értékelése során.

36.

Harmadszor, a Maxcom, a Bizottság és a Tanács azt állítja, hogy még ha a Tanács tévesen is állapította volna meg, hogy a Chin Haur átrakodási tevékenységekben működött közre, ez a megállapítás önmagában nem volt elegendő a vitatott rendelet megsemmisítéséhez. A vitatott rendelet (64) preambulumbekezdésében tett azon megállapítás ugyanis, amely szerint Indonéziában átrakodási gyakorlat folyik, nemcsak a Chin Haurra vonatkozó megállapításon alapult, hanem azon is, hogy egyrészt az Indonéziából az Unióba irányuló export 9%‑át képviselő gyártók egyáltalán nem működtek együtt a vizsgálat során, másrészt pedig, hogy az ezen exportmennyiség 42%‑át szállító Chin Haur sem működött végül együtt. Így tehát, még ha a Tanács a Chin Haur tekintetében tévesen is állapította meg, hogy átrakodást folytatott, az ítélkezési gyakorlatnak megfelelően a rendelkezésre álló adatokra támaszkodva, számos egybehangzó valószínűsítő körülmény alapján joggal következtethetett arra, hogy Indonéziában más indonéz gyártók/exportőrök átrakodási tevékenységet folytattak.

37.

A Chin Haur vitatja a fellebbezésekben megfogalmazott valamennyi fellebbezői érvet. Először is azt állítja, hogy a tények értékelésére vonatkoznak, ily módon elfogadhatatlanok azok az érvek, amelyek a Törvényszék azon megállapítására irányulnak, amely szerint nem volt elegendő bizonyíték arra, hogy a Chin Haur átrakodási tevékenységet végzett volna. Ezután a Chin Haur szerint, elsősorban, a szóban forgó probléma lényegében a kijátszás, pontosabban az átrakodás fennállásával kapcsolatos bizonyítási teherben rejlik. A Törvényszék annak megállapítására szorítkozott, hogy ez a bizonyítási teher az intézményekre hárul, amelynek azok a jelen esetben nem tettek eleget. Az alaprendelet szövege nem támasztja alá azt az értékelésbeli különbségtételt, hogy a kijátszás az adott ország vagy az egyes exportőrök szintjén történt‑e, és az amúgy sem releváns a jelen ügyben, tekintettel arra, hogy a vitatott rendeletben maga a Tanács is összemosta ezt a két kritériumot. Ezenkívül a Törvényszék egyáltalán nem állítja, hogy az intézményeknek minden egyes gyártó/exportőr tekintetében pozitívan bizonyítaniuk kellene, hogy átrakodási tevékenységet végeznek. A fellebbezők összekeverik az intézményekre háruló bizonyítási teher fogalmát a bizonyítás megkívánt mértékével, amely – az alaprendelet 18. cikkének megfelelően – együttműködés hiányában kisebb mértékű is lehet. Ugyanakkor a Simon, Evers & Co. ítélet ( 24 ) alapjául szolgáló helyzettel ellentétben, a jelen esetben egyrészt az egybehangzó valószínűsítő körülmények együttese nem volt az intézmények birtokában, másrészt pedig egyes vállalatok együttműködtek a vizsgálat során.

38.

Másodszor, azt a kifogást illetően, amely szerint a Törvényszék megállapításai nem indokolták megfelelően a vitatott rendelet megsemmisítését, a Chin Haur előadja, hogy a Tanács ebben a rendeletben egyáltalán nem állapított meg olyat, hogy rajta kívül bármely más indonéz gyártó átrakodási tevékenységet végzett volna. Az egyetlen megállapítás, amely a vitatott rendeletben szerepel az, hogy a teljes termelés csekély hányadát képviselő gyártók közül némelyek nem működtek együtt. Márpedig a Bíróság ítélkezési gyakorlatát tekintve, semmi nem hatalmazza fel az intézményeket arra, hogy pusztán egyes gyártók/exportőrök együttműködésének hiányából átrakodási tevékenység folytatására következtessenek.

39.

Ami a Chin Haur által elsődlegesen előterjesztett elfogadhatatlansági kifogást illeti (lásd a jelen indítvány 37. pontját), emlékeztetni kell arra, hogy az ítélkezési gyakorlat szerint egyedül a Törvényszék hatáskörébe tartozik a tényállás megállapítása és értékelése, valamint főszabály szerint az e tények alátámasztására szolgáló bizonyítékok vizsgálata is. Amennyiben ugyanis e bizonyítékok megszerzése szabályszerűen történt, továbbá az általános jogelveket, valamint a bizonyítási teherre és a bizonyításfelvételre vonatkozó eljárási szabályokat tiszteletben tartották, kizárólag a Törvényszék feladata annak mérlegelése, hogy az elé terjesztett bizonyítékoknak milyen bizonyító erőt kell tulajdonítani. E mérlegelés tehát – eltekintve e bizonyítékok elferdítésétől – nem minősül a Bíróság felülvizsgálati jogkörébe tartozó jogkérdésnek. Amennyiben azonban a Törvényszék megállapította, illetve értékelte a tényállást, a Bíróság az EUMSZ 256. cikk alapján a tényállás Törvényszék általi jogi minősítésének és az abból levont jogi következtetésnek a felülvizsgálatára rendelkezik hatáskörrel. ( 25 )

40.

Ennélfogva a fellebbezést elfogadhatatlannak kell nyilvánítani azon kifogások tekintetében, amelyben a fellebbezők a ténybeli elemek Törvényszék általi – többek között a megtámadott ítélet 96–102. pontjában kifejtett – értékelését vitatják.

41.

Ugyanakkor meg kell állapítani, ahogy azt a Chin Haur maga is előadja, hogy az alaprendelet 13. cikke (1) bekezdésének téves alkalmazására alapított kifogások keretében a fellebbezők lényegében a kijátszás fennállásával kapcsolatban a bizonyítási teherre és a bizonyítás megkívánt mértékére vonatkozó kérdéseket vetnek fel. Ily módon az említett kifogásokat elfogadhatóknak kell tekinteni azon részükben, amelyben azok nem a tényállás Törvényszék általi megállapítására és a bizonyítékok Törvényszék általi értékelésére, hanem a bizonyításra vonatkozó jogszabályok megsértésére vonatkoznak, ami az ítélkezési gyakorlat értelmében jogkérdésnek minősül. ( 26 )

42.

Az alaprendelet 13. cikke (1) bekezdésének megsértésére alapított kifogások vizsgálata előtt elemezni kell a kijátszással kapcsolatos uniós szabályozást a vonatkozó ítélkezési gyakorlat tükrében. E szabályozás célja az eredeti dömpingellenes intézkedések hatékonyságának biztosítása és kijátszásuk elkerülése. ( 27 )

43.

Az alaprendelet 13. cikke (1) bekezdésének harmadik mondatában foglalt – a jelen indítvány 6. pontjában említett – meghatározásból kitűnik, hogy a kijátszás fennállásának megállapításához négy feltételnek kell teljesülnie: i. a kereskedelem szerkezetének megváltozása a szóban forgó harmadik ország és az Unió között, ii. e változás olyan gyakorlat, eljárás vagy munka eredménye, amelynek a vám kivetésén kívül semmilyen más megfelelő magyarázata és gazdasági indoka nincs, iii. a kár bekövetkezése bizonyított, iv. a dömping fennállása bizonyított. A jelen fellebbezésekben a kijátszás megállapításához szükséges ezen elemek közül egyedül a második képezi vita tárgyát, a fennmaradó három elem fennállását egyértelműen megállapították.

44.

A Simon, Evers & Co. ítéletében ( 28 ) a Bíróság megállapította, hogy a kijátszás említett meghatározása igen általánosan van megfogalmazva, ami nagy mozgásteret hagy az uniós intézmények számára. ( 29 ) E mozgástér elismerése egyébiránt összhangban áll azzal a széles mérlegelési jogkörrel, amellyel a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint az intézmények a közös kereskedelempolitika és különösen a kereskedelempolitikai védintézkedések területén rendelkeznek, az általuk vizsgálandó gazdasági, politikai és jogi helyzetek összetettségéből adódóan. ( 30 ) Magában foglalja ráadásul azt is, hogy a bírósági felülvizsgálat az eljárási szabályok betartásának, a vitatott módszer végrehajtásához kiválasztott tényadatok tényszerű pontosságának, ezen tényadatok értékelése során a nyilvánvaló hiba kizárásának, illetve a hatáskörrel való visszaélés kizárásának ellenőrzésére korlátozódjon. ( 31 )

45.

Szintén a Simon, Evers & Co. ítéletében, ( 32 ) a Bíróság arra is rámutatott, hogy az alaprendeletből, különösen 13. cikkének (3) bekezdéséből kitűnik, hogy a kijátszás fennállásával kapcsolatos bizonyítási terhe az intézményekre hárul. ( 33 ) Amikor az intézmények egy adott országból érkező behozatalra kivetett dömpingellenes vám másik országra való kiterjesztése mellett döntenek, az ő feladatuk igazolni, hogy az alaprendelet 13. cikke (1) bekezdése harmadik mondatában említett, a vámok kijátszásának valamennyi konstitutív feltétele teljesül. ( 34 )

46.

Amint az intézmények bizonyítják a négy feltétel teljesülését, és azt, hogy ebből következően a kijátszás fennállása a vizsgálat tárgyát képező országgal kapcsolatban megállapítható, a korábban kivetett dömpingellenes vámok kiterjednek a szóban forgó országból származó behozatalok összességére.

47.

Egy, a szóban forgó országból származó adott termék gyártója/exportőre az alaprendelet 13. cikke (4) bekezdésének értelmében egyéni mentességet kaphat az ekként bevezetett kijátszásellenes vámok megfizetése alól, ha a megállapított határidőn belül bizonyítékkal megfelelően alátámasztott, mentesség iránti kérelmet nyújt be, és – amennyiben a kijátszásra irányuló gyakorlatra az Unión kívül kerül sor – a következő két feltétel teljesül: először is bizonyítani tudja, hogy nem áll kapcsolatban az intézkedés hatálya alá tartozó gyártóval, másodszor, hogy nem vesz részt az intézkedések kijátszásában. ( 35 )

48.

A kijátszásra irányadó uniós szabályozás logikájából és rendszeréből ily módon kitűnik, hogy az alaprendelet 13. cikkének (1) bekezdésében előírt négy feltétel teljesülésének vizsgálatára irányuló elemzés célja, hogy a kijátszásellenes vizsgálatban érintett ország szintjén igazolja az eredetileg kivetett dömpingellenes vámok kijátszásának fennállását. Az egyes gyártók/exportőrök sajátos helyzetét viszont az alaprendelet 13. cikke (4) bekezdése szerinti elemzés keretében kell figyelembe venni. A kijátszásellenes szabályozásnak ez a rendszere ugyanakkor nem akadálya annak, hogy – amint a jelen esetben – egy vagy több egyéni gyártóval/exportőrrel kapcsolatos megállapítást lehessen alkalmazni az alaprendelet 13. cikke (1) bekezdésének értelmében vett kijátszás – többek között a kijátszásra irányuló gyakorlat alkotóelemeinek – fennállására vonatkozó következtetés alátámasztásához. ( 36 )

49.

A Bíróság ítélkezési gyakorlatában, különösen a Simon, Evers & Co. ítéletben ( 37 ) és az APEX‑ítéletben ( 38 ) szolgált iránymutatással az alaprendelet 13. cikke (1) bekezdése értelmében vett kijátszás alkotóelemei fennállásának megállapításával kapcsolatos bizonyítás megkívánt mértékével kapcsolatban. E tekintetben a Bíróság kiemelte, hogy a kijátszás fennállásának vizsgálata keretében az intézmények nem rendelkeznek olyan hatáskörrel, amely lehetővé tenné számukra, hogy az érintett gyártókat/exportőröket arra kényszerítsék, hogy vegyenek részt a vizsgálatban, vagy hogy szolgáltassanak információkat. Így tehát a szükséges információk szolgáltatása tekintetében az érdekelt felek önkéntes együttműködésére van utalva. Ezen okból kifolyólag rendelkezik úgy az alaprendelet a 18. cikke (1) illetve (6) bekezdésében, hogy együttműködés hiányában a Bizottság egyrészt „a rendelkezésre álló tények alapján” tehet megállapításokat, másrészt, hogy azon fél számára, aki nem, vagy csak részben működik együtt, előfordulhat, hogy „az eredmény kevésbé lesz kedvező annál, mint abban az esetben, ha együttműködött volna” ( 39 ).

50.

A Bíróság kifejezetten arra a következtetésre jutott, hogy az együttműködés hiánya esetén az alaprendelet 18. cikke (1) és (6) bekezdése egyértelműen az intézményekre háruló bizonyítási teher könnyítését szolgálják. ( 40 )

51.

A Bíróság pontosította, hogy az uniós jogalkotó nem kívánt olyan jogszabályi vélelmet kialakítani, amely az érdekelt vagy érintett felek együttműködésének hiányában közvetlenül lehetővé tenné a kijátszás fennállásának megállapítását, ezáltal mentesítve az uniós intézményeket mindennemű bizonyítási követelmény alól. ( 41 )

52.

Figyelemmel ugyanakkor arra a lehetőségre, hogy a rendelkezésre álló adatok alapján akár végleges ténymegállapítások tehetők, illetve arra, hogy az együtt nem működő, vagy csak részben együttműködő féllel szemben kevésbé kedvező bánásmódot lehet alkalmazni, mint ha együttműködött volna, a Bíróság azt is rögzítette, hogy együttműködés hiányában az uniós intézmények jogosultak egybehangzó valószínűsítő körülmények együttese alapján megállapítani az alaprendelet 13. cikkének (1) bekezdése értelmében vett kijátszás fennállását. ( 42 )

53.

A bizonyítási teher ilyen könnyítésének célja az uniós kereskedelmi védintézkedések hatékonyságának biztosítása, valahányszor az uniós intézmények az együttműködés megtagadásával szembesülnek kijátszás megállapítására irányuló vizsgálat keretében. ( 43 )

54.

E tekintetben szükséges ugyanakkor rámutatni, hogy a Simon, Evers & Co. ítélet és az APEX‑ítélet olyan kijátszásellenes vizsgálatokkal kapcsolatban születtek, amelyekben az érintett felek egyike sem működött együtt. ( 44 ) Ezzel szemben, amint az jelen indítvány 14. pontjából is kitűnik, a jelen ügyek tárgyát képező vizsgálat ettől eltér abban a tekintetben, hogy bizonyos érintett vállalkozások együttműködtek, és velük kapcsolatban azt állapították meg, hogy kijátszási gyakorlatokban nem vettek részt. E körülmények között felmerül a kérdés, hogy a fent hivatkozott ítéletekben ismertetett, a kijátszás fennállásának igazolásához szükséges bizonyítás megkívánt mértékére vonatkozó, az ítélkezési gyakorlatban kialakított elvek mennyiben ültethetők át eltérő tényállásra.

55.

A fentiekben megállapítottaknak megfelelően, az alaprendelet 13. cikke (1) bekezdésének megsértésére alapított kifogások kizárólag a kijátszás második, a jelen indítvány 6. és 43. pontjában kiemelt feltételét, vagyis azt a követelményt kérdőjelezik meg, amely szerint a kereskedelmi szerkezet megváltozásának olyan kijátszási gyakorlatból kell származnia, amelynek a vám kivetésén kívül semmilyen más megfelelő magyarázata és gazdasági indoka nincs. E kifogások elemzését megelőzően azonban három előzetes megállapítást kell tennünk.

56.

Először arra világítanék rá, hogy – amint az a jelen indítvány 16. pontjából is kitűnik – a Tanács azon megállapítása, amely szerint a Kínából származó kerékpárokat Indonéziában átrakodták (a vitatott rendelet (64) preambulumbekezdése) három tényezőn alapul, amelyek egyike az, hogy a Chin Haur részt vett átrakodási tevékenységben (a megtámadott ítélet (62) preambulumbekezdésében szereplő megállapítás).

57.

E körülmények között meg kell állapítani, hogy az említett rendeletben egy egyéni gyártóra (Chin Haur) vonatkozó megállapítás képezi azon elemek egyikét, amelyekre a kijátszási gyakorlat országos viszonylatban (Indonézia) való fennállását alapították. Másként fogalmazva, ahogy azt a Chin Haur helyesen kiemelte, a Tanács e rendeletében, a kijátszás második alkotóelemének bizonyítása érdekében, bizonyos mértékben „összevonta” az országos és az egyéni szintnek a jelen indítvány 48. pontjában említett vizsgálatát.

58.

Másodszor, amint az a jelen indítvány 24–26. pontjából kitűnik, a Törvényszék a megtámadott ítéletben a Chin Haur „érintő részében” semmisítette meg a vitatott rendeletet, helyt adva első jogalapjának, továbbá úgy ítélte meg, hogy az e társaságra vonatkozó, a vitatott rendelet (62) preambulumbekezdésében foglalt megállapítás nem megfelelően bizonyított. ( 45 )

59.

A Törvényszék a megtámadott ítélet vonatkozó pontjaiban nem jelöli meg konkrétan azokat az alaprendeletben foglalt rendelkezéseket, amelyeket véleménye szerint a Tanács megsértett. Mindazonáltal, mivel a hozzá benyújtott kereset első jogalapja az alaprendelet 13. cikke (1) bekezdésének, valamint 18. cikke (1) bekezdésének megsértésén alapult, egyértelmű, hogy a Törvényszék e két rendelkezés megsértése miatt semmisítette meg a vitatott rendeletet.

60.

Márpedig az alaprendelet 13. cikke (1) bekezdésének megsértésén alapuló megsemmisítés azt feltételezi, hogy a kijátszás e rendelkezésekben előírt egyik alkotóelemének fennállására vonatkozó megállapítás téves. Ebből következik, hogy a megtámadott ítéletben a Törvényszék úgy ítélte meg, még ha konkrétan nem is mondja ki, hogy a vitatott rendeletben a kijátszás második alkotóelemével kapcsolatban tett megállapítás téves volt.

61.

A vitatott rendeletben a kijátszás e második alkotóelemének fennállásával kapcsolatos megállapítást, pontosabban Indonéziában a kirakodási gyakorlat fennállására vonatkozó megállapítást, a vitatott rendelet (64) preambulumbekezdése tartalmazza. A Törvényszék ugyanakkor azon megállapítással kapcsolatban tárt fel hibát, amely szerint a Chin Haur átrakodási tevékenységben működött közre (a vitatott rendelet (62) preambulumbekezdésében tett megállapítás).

62.

E körülmények között, mivel a vitatott rendelet megsemmisítése az alaprendelet 13. cikke (1) bekezdésének megsértésén alapult, a Törvényszék szükségképpen hallgatólagosan úgy ítélte meg, hogy a Chin Haurral kapcsolatban tett megállapítás kapcsolatban megállapított hiba jóvátehetetlenül érvénytelenítette a kijátszás második alkotóelemével kapcsolatos következtetést, konkrétan azt a megállapítást, amely szerint Indonéziában kijátszási gyakorlatot folytatnak. Másként fogalmazva, a Törvényszék úgy ítélte meg, hogy a vitatott rendelet (62) preambulumbekezdésével kapcsolatban megállapított hiba „megbuktatta” az ugyanezen rendelet (64) preambulumbekezdésében foglalt általános megállapítást.

63.

Harmadszor, nem vitatott, hogy a Chin Haur ellenőrizhetetlen és megbízhatatlan információkat közölt, és hogy ebből következően joggal értékelték úgy, hogy nem tanúsított valódi együttműködést a vizsgálat során. Így tehát a vitatott rendeletben foglalt megállapításokat joggal alapíthatták az alaprendelet 18. cikke (1) bekezdésének megfelelően a rendelkezésre álló adatokra. ( 46 )

64.

Elöljáróban a fellebbezők azon érvelésével érdemes foglalkozni, amely szerint a Törvényszék a megtámadott ítélet 95–105. pontjában tévesen alkalmazta az alaprendelet 13. cikkének (1) bekezdését.

65.

A megtámadott ítélet említett pontjaiban a Törvényszék megállapította, hogy az iratokban szereplő információk alapján a Tanács nem rendelkezett elegendő bizonyítékkal annak a megtámadott ítélet (62) preambulumbekezdésében történő megállapításához, hogy a Chin Haur nem rendelkezett elegendő gyártási kapacitással az Unióba irányuló exportmennyiség előállításához, és hogy ezáltal átrakodási tevékenységben működött közre. E következtetésének levonásához a Törvényszék először az említett ítélet 96–101. pontjaiban a Bizottság tisztviselőinek azon megállapításait vizsgálta, amelyeket a Chin Haur telephelyeinek ellenőrző látogatása során tettek, és arra jutott, hogy e megállapítások sem külön‑külön, sem együttesen értékelve nem igazolták meggyőzően átrakodási tevékenység folytatását. Másodszor, a Törvényszék az említett ítélet 102. pontjában megállapította egyrészről, hogy a Chin Haur a Bizottság tisztviselőinek – a Tanács által alapul vett – jelentésében állítottak nagy részét vitatta, másrészről pedig, hogy a Tanács által hivatkozott további fényképek semennyiben nem utaltak arra, hogy átrakodási tevékenység zajlott volna. Harmadszor, a Törvényszék ugyanezen ítélet 103. pontjában – miután megállapította, hogy a Tanács érvelését arra is alapította, hogy a Chin Haur nem igazolta, hogy indonéz kerékpárgyártó volt, vagy azt, hogy megfelelt az alaprendelet 13. cikke (2) bekezdésében foglalt feltételeknek – úgy ítélte meg, hogy ez önmagában nem elegendő annak megállapításához, hogy a Chin Haur átrakodási tevékenységben vett részt.

66.

A fellebbezők érvelése először is azt a kérdést veti fel, hogy az intézményeknek mit és milyen mértékben szükséges bizonyítaniuk ahhoz, hogy meg lehessen állapítani a kijátszás második, a jelen indítvány 43. és 55. pontjában meghatározott alkotóelemének fennállását egy olyan vizsgálat során, amelyben csupán néhány és nem valamennyi érintett gyártó/exportőr nem működik együtt.

67.

Pontosabban a kérdés az, hogy az intézményeknek kell‑e bizonyítékot szerezniük a kijátszásnak – az alaprendelet 13. cikke (1) bekezdésének második albekezdésében nem kimerítően felsorolt – konkrét gyakorlataira, vagy beérhetik egybehangzó valószínűsítő körülmények alapján annak igazolásával, hogy a kereskedelem szerkezetének megváltozása a kijátszás gyakorlataiból fakad, anélkül, hogy a konkrét gyakorlatok fennállását bizonyítaniuk kellene?

68.

E tekintetben először, ahogy arra már rámutattam, ( 47 ) amennyiben az intézmények kijátszásellenes vám kivetését határozzák el, kötelesek bizonyítani a kijátszás fennállásának mind a négy alkotóelemét. Nem szorítkozhatnak tehát arra, hogy egyedül a kereskedelem szerkezetének megváltozását igazolják, hanem a jog által megkövetelt mértékben azt is bizonyítaniuk kell, hogy – az alaprendelet 13. cikke (1) bekezdésének harmadik mondata értelmében – ez a változás olyan kijátszási gyakorlatból (eljárásból vagy munkából) ered, amelyre a vám kivetésén kívül nincsen magyarázat.

69.

Másodszor, a bizonyítás szintjét illetően, úgy vélem, hogy a Bíróság a Simon, Evers & Co. ítéletben és az APEX‑ítéletben az együttműködés teljes hiánya esetében elfoglalt azon álláspontja, amely szerint az Unió kereskedelmének védelmét szolgáló intézkedések ( 48 ) hatékonyságát meg kell óvni, mérvadó olyan esetben is, mint a jelenlegi, ahol az adott terméket az Unióba importáló vállalatok többsége nem együttműködő. ( 49 ) Emiatt úgy vélem, hogy olyan esetben, ahol az együttműködés hiánya ilyen magas, az intézmények joggal támaszkodhatnak egybehangzó valószínűsítő körülményekre, hogy a jog által megkövetelt mértékben bizonyíthassák a kijátszás alkotóelemeinek fennállását, konkrétan pedig, hogy megállapíthassák, hogy a kereskedelem szerkezetének megváltozása kijátszásból ered. Ilyen esetben természetesen megállapításuk megtételekor nem hagyhatják figyelmen kívül azt sem, ha a gyártók/exportőrök egy többé vagy kevésbé jelentős hányadáról bebizonyosodik, hogy nem vett működött közre ezekben a gyakorlatokban.

70.

Harmadszor, azt a kérdést illetően, hogy az intézményeknek bizonyítaniuk kell‑e a kijátszás konkrét gyakorlatát, úgy gondolom, hogy a Simon, Evers & Co. ítélet némi támponttal szolgálhat. Ugyanis ebben az ítéletben, amely – a fent említettek alapján – olyan ügyre vonatkozott, amelyet az együttműködés teljes hiánya jellemzett, a Bíróság a kijátszás második alkotóelemének elemzése során megerősítette a vitatott rendelet megerősítő megállapításának érvényességét, többek között azon az alapon, hogy az e megállapítást alátámasztó, a Tanács birtokában lévő egybehangzó valószínűsítő körülmények között volt olyan, amely kijátszásra irányuló gyakorlat fennállására utalt. ( 50 )

71.

Ebből következik, hogy az együttműködés teljes hiányában, olyan egybehangzó valószínűsítő körülmények fennállása esetén, amelyek arra mutatnak, hogy a kereskedelem szerkezetének megváltozása kijátszásból ered, noha az intézményeknek nem kell konkrét kijátszási gyakorlatok fennállását bizonyítaniuk, legalább néhány, a konkrét gyakorlatra utaló elemnek rendelkezésükre kell állnia. A jelen indítvány 69. pontjában kifejtett indokok alapján úgy gondolom, hogy ez a megközelítés olyan esetben is érvényes lehet, amelyben az érintett termék többségét importáló gyártók/exportőrök nem működnek együtt a vizsgálat során.

72.

Márpedig a jelen ügyben, azon a megállapításon kívül, hogy a Chin Haur átrakodási tevékenységben működött közre, sem a vitatott rendeletben, sem az ügy irataiban nem mutatott semmi arra, hogy az intézmények a kijátszás gyakorlatait esetlegesen igazoló elemeknek lennének birtokában.

73.

Ezen túlmenően mindenesetre azt gondolom, hogy amennyiben az intézmények következtetéseiket a jelen ügyhöz hasonlóan a kijátszás második alkotóelemével kapcsolatban a kijátszás konkrét gyakorlatainak fennállására alapítják, akkor őket terheli ennek a jog által megkövetelt mértékben történő bizonyítása.

74.

E körülmények között a Tanács azon megállapítása, hogy a Chin Haur átrakodási tevékenységben működött közre, meghatározó a jelen ügyben az ezen intézmény által a kijátszás második alkotóelemével kapcsolatban levont következtetés jogszerűségének vizsgálata szempontjából. ( 51 )

75.

Amikor az intézmények, mint a jelen ügyben is, a kijátszás második alkotóelemével kapcsolatos következtetéseiket – amelyeket a fentiekben megállapítottaknak megfelelően országos szinten kell bizonyítaniuk – egy egyéni exportőr/gyártó kijátszási gyakorlatokban való közreműködésére alapítják, ennek bizonyítása a jelen indítvány 45. pontjában hivatkozott ítélkezési gyakorlat alapján rájuk hárul. ( 52 )

76.

Ugyanakkor az alaprendelet 18. cikkének (1) és (6) bekezdése értelmében, együttműködés hiányában az intézmények a rendelkezésre álló információkra alapíthatják megállapításaikat. Ilyen esetben – amint az a jelen indítvány 49–52. pontjában említett ítélkezési gyakorlatból következik – a rájuk háruló bizonyítási teher nyilvánvalóan mérséklődik, megállapításaikat pedig joggal alapíthatják egybehangzó valószínűsítő körülmények együttesére.

77.

E tekintetben hangsúlyozom, hogy a Simon, Evers & Co. ítéletben és az APEX‑ítéletben a Bíróság az alaprendelet 18. cikke (1) és (6) bekezdését ily módon értelmezte a kijátszás általános értelemben vett fennállásával kapcsolatban. ( 53 ) Ezenfelül a Simon, Evers & Co. ítéletben a kijátszás alkotóelemeit, egészen pontosan a második elemet illetően in concreto alkalmazta ezt az értelmezést. ( 54 ) Soha nem alkalmazta viszont az egyes vállalkozásokra vonatkozó megállapításokkal kapcsolatban.

78.

Ugyanakkor magára az alaprendelet 18. cikke (1) és (6) bekezdésének tartalmára figyelemmel, amelyek egyes számban „érdekelt felet” említenek, úgy vélem, hogy a fenti értelmezés olyan megállapításokra is alkalmazható, amelyeket az intézmények valamely nem együttműködő vállalkozással kapcsolatban kijátszásellenes vizsgálat keretében tettek.

79.

Ebből következik, hogy a jelen ügyben a Chin Haur együttműködésének hiányában az intézményekre kisebb mértékű bizonyítási teher hárult, és e társaság kijátszási gyakorlatokban való közreműködésének megállapítása tekintetében jogilag elegendő volt egybehangzó valószínűsítő körülmények együttesére támaszkodniuk.

80.

Meg kell ugyanakkor állapítani, hogy a Törvényszék a megtámadott ítélet 95–105. pontjaiban kifejtett részletes elemzésében, amelyben a vitatott rendelet (62) preambulumbekezdésében a Tanács által tett megállapítás – amely szerint a Chin Haur átrakodási tevékenységben vett részt – alapjául szolgáló ténybeli elemeket vizsgálta, valójában nem vette figyelembe az abból fakadó jogkövetkezményeket, hogy a vizsgálat során megállapították, hogy a Chin Haur nem tanúsított együttműködést. Holott – ahogy arra a Maxcom is hivatkozik – ez az elemzés lényeges elemét képezte volna, amit maga a Törvényszék is megerősített. Az együttműködésnek ez a hiánya ugyanis alapvetően befolyásolja a bizonyítás azon szintjét, amelyet a Tanácsnak kellett teljesítenie annak érdekében, hogy a Chin Haurral kapcsolatban tett megállapításait a jog által megkövetelt mértékben bizonyítsa, amely megállapítások egyben azon általános megállapítás alapját is képezték, hogy Indonéziában kijátszásra irányuló gyakorlat áll fenn.

81.

A megtámadott ítélet vonatkozó pontjainak áttekintésekor szembeötlő ugyanakkor, hogy noha a Törvényszék a „bizonyíték” kifejezést használja, valójában meglehetősen szigorú értelemben vett bizonyítási kritérium alkalmazását követelte meg a Tanácstól. Ez egyértelműen következik a Törvényszék azon megállapításából, amely szerint a Tanácsnak a Chin Haurral kapcsolatban bizonyítania kellett volna „az átrakodás tényét”, mégpedig olyan ténybeli elemek alapján, amelyek „meggyőző módon” utalnak annak fennállására. ( 55 )

82.

A megtámadott ítélet vonatkozó pontjai között a Chin Haur együttműködésének hiányából eredő következményeket csupán a 103. pont említi, amelyben a Törvényszék arra a következtetésre jutott, hogy az, hogy a Chin Haur nem szolgált bizonyítékokkal arra nézve, hogy valóban indonéz jog szerinti gyártó, vagy hogy megfelelt az alaprendelet 13. cikkének (2) bekezdésében meghatározott kritériumoknak, önmagában nem bizonyítja, hogy részt vett volna az átrakodási tevékenységben. Bár vitathatatlan, hogy pusztán az együttműködés hiánya alapján nem vélelmezhető a kijátszás, ( 56 ) éppen a Chin Haur vizsgálatban való együttműködésének hiánya akadályozta meg az intézményeket abban, hogy megbizonyosodjanak arról, valóban kerékpárgyártással foglalkozik‑e.

83.

Márpedig annak megállapítása, hogy valamely vállalkozás valóban az általa exportált terméke gyártója‑e, nyilvánvalóan szükséges előfeltétele egy olyan esetleges következtetés levonásának, hogy az adott vállalkozás exporttevékenysége nem kijátszási gyakorlatok eredménye. Ezzel szemben, amennyiben nem állapítható meg, hogy ez a vállalkozás valóban gyártással foglalkozik, az azt valószínűsíti, hogy az általa exportált termékeket valójában nem ő gyártotta.

84.

E körülmények között úgy vélem, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta az alaprendelet 13. cikkének (1) bekezdését, amikor elemzésében nem vette figyelembe ténylegesen a Chin Haur vizsgálatban való együttműködésének hiányából fakadó jogkövetkezményeket, amely elemzés alapján arra jutott, hogy a Tanács nem rendelkezett elegendő bizonyítékkal arra nézve, hogy a Chin Haur átrakodási tevékenységben vett volna részt. Ez a hiba megismétlődött azon hallgatólagos megállapításában ( 57 ) is, amely a vitatott rendelet megsemmisítéséhez vezetett, és amely szerint elegendő bizonyíték híján téves a vitatott rendelet (64) preambulumbekezdésében szereplő azon következtetés, hogy Kínából származó termékeket rakodnak át Indonéziában. A megtámadott ítéletet ebből következően, véleményem szerint hatályon kívül kell helyezni.

85.

A teljesség kedvéért az alábbiakban az alaprendelet 13. cikke (1) bekezdésének téves alkalmazására alapított jogalapok keretében előterjesztett egyéb kifogásokkal kapcsolatban is teszek néhány megállapítást.

86.

Véleményem szerint a megtámadott ítélet és a vitatott rendelet téves értelmezésén alapulnak az intézmények által előterjesztett azon kifogások, amelyek szerint a Törvényszék által képviselt megközelítés alapján az adott országban minden egyes, a vizsgálatban érintett gyártó/exportőr esetében külön‑külön bizonyítaniuk kell, hogy átrakodási tevékenységben vesznek részt. Úgy vélem, a Chin Haurnak igaza van abban, hogy a Törvényszék az ítélet egyetlen pontjában sem értékelte úgy, hogy az intézményeknek az átrakodási tevékenységben való részvételt minden egyes gyártó/exportőr tekintetében külön‑külön bizonyítaniuk kellett volna. Ahogy azt a jelen indítvány 56. és 57. pontjában kifejtettem, ( 58 ) a jelen ügyben maga a Tanács az, amely összemosta az országos és az egyéni szinten végzett elemzést azáltal, hogy a valamely egyéni gyártóval/exportőrrel kapcsolatban tett megállapításokkal támasztotta alá az adott országra vonatkozó következtetéseit. Ebből következően el kell utasítani az intézmények által előterjesztett minden olyan kifogást, amely ezen a feltételezésen alapul. ( 59 )

87.

Azon kifogásokat, amelyek szerint a Törvényszéknek a vitatott rendelet megsemmisítésével kapcsolatos megállapításai nem elegendőek, véleményem szerint szintén el kell utasítani. Amennyiben ugyanis – amint azt a Törvényszék a megtámadott ítéletben megállapította – a Chin Haur átrakodásban való közreműködésére vonatkozó megállapítás téves vagy nem megfelelően bizonyított lenne, az Indonézia szintjén fennálló kijátszásra irányuló gyakorlat megállapítása kizárólag a vitatott rendelet (64) preambulumbekezdésében említett két fennmaradó elemen alapulna. Márpedig e két fennmaradó elem közül az első – azaz a kereskedelem szerkezetében történt változás fennállása – képezi a kijátszás első alkotóeleme. Ily módon nem lehetne a második alkotóelemre utaló valószínűsítő körülményként értékelni, mivel az intézményeknek minden ilyen elemet bizonyítaniuk kell. ( 60 ) Ami a második fennmaradó elemet – azaz az Unióba irányuló import 9%‑át képviselő gyártók/exportőrök együttműködésének hiányát – illeti, a jelen indítvány 51. pontjában hivatkozott ítélkezési gyakorlatból kitűnik, hogy az együttműködés hiányából önmagában nem vélelmezhető az intézkedések kijátszása. Ennélfogva önmagában nem értékelhető a kijátszás második alkotóelemét valószínűsítő körülményként.

88.

Ebből következik, hogy a jelen ügyben – a fellebbezők állításával ellentétben – ha a Törvényszék helytállóan ítélte volna tévesnek a Chin Haurral kapcsolatos megállapítást, ez megfelelően indokolta volna a vitatott rendelet megsemmisítését.

89.

A jogalapok második csoportjában az intézmények a megtámadott ítélet indokolását vitatják. A Tanács a tények elferdítésére is hivatkozik.

90.

Az intézmények elsősorban arra hivatkoznak, hogy a megtámadott ítélet nem szolgál magyarázattal arra, hogy a Tanács miért sértette meg az alaprendelet 13. cikkének (1) bekezdését. Először is, a megtámadott ítélet nem tér ki arra, hogy a Tanács által elkövetett hiba egyszerű vagy nyilvánvaló mérlegelési hiba‑e. Másodszor, a Törvényszék nem fejti ki, hogy miért azt a tényt veszi alapul, hogy a Chin Haur nem rendelkezett elegendő gyártási kapacitással, amikor a vitatott rendelet (62) preambulumbekezdésében arról van szó, hogy a társaság nem rendelkezett elegendő felszereléssel. Harmadszor, a Törvényszék az átrakodás elégtelen bizonyítottságára vonatkozó megállapítását az ellenőrző látogatás elemzésére alapította, ugyanakkor mellőzte annak indokolását, hogy a Chin Haur által a látogatást megelőzően írásban benyújtott információk alapján miért nem rendelkezett a Tanács elegendő bizonyítékkal az átrakodási tevékenység fennállását illetően.

91.

Másodsorban, a Bizottság úgy véli, hogy a megtámadott ítélet indokolása ellentmondásos. E tekintetben a Bizottság először is azt a kérdést teszi fel, hogy a megtámadott ítélet 94. pontja fényében, a Chin Haur által benyújtott bizonyítékok miért nem bizonyítják az átrakodási tevékenységben való részvételét, ha azokból az tűnik ki, hogy összeszerelési tevékenységével kijátszásban működött közre. Másodszor, a Bizottság azt sérelmezi, hogy a Törvényszék ellentmond önmagának akkor, amikor azt állítja egyrészről, hogy a kizárólag az ellenőrző látogatás beszámolója állt bizonyítékként a Tanács rendelkezésére, másrészről a megtámadott ítélet 138. pontjában pedig, hogy nagy mennyiségű adat állt rendelkezésre, amelyek alapján meg lehetett állapítani a Chin Haur kijátszásban való közreműködését.

92.

A Tanács másodlagosan arra hivatkozik, hogy a Törvényszék elferdítette a tényállást. Tekintettel arra, hogy az átrakodást országos szinten megfelelően bizonyították, és arra, hogy a Chin Haur mentesség iránti kérelme megalapozatlan volt, a rendelkezésre álló tények alapján a Törvényszék kizárólag arra a következtetésre juthatott, hogy a Chin Haur közreműködött az átrakodásban.

93.

A Chin Haur vitatja a Bizottság érveit.

94.

Ami elsősorban az indokolás hiányosságára alapított kifogásokat illeti, emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az ítélet indokolásából világosan és egyértelműen ki kell tűnnie a Törvényszék érvelésének oly módon, hogy az érdekeltek megismerhessék az általa hozott határozat indokait, a Bíróság pedig gyakorolhassa felülvizsgálati jogkörét. Az Európai Unió Bírósága alapokmányának 36. cikke és 53. cikkének első bekezdése értelmében a Törvényszékre háruló indokolási kötelezettségének a Törvényszék akkor is eleget tesz, ha az indokolás, akár közvetett módon, lehetővé teszi az érdekelt felek számára, hogy megismerjék érvelésük Törvényszék általi elutasításának okait, és lehetővé teszi a Bíróság számára, hogy gyakorolhassa felülvizsgálati jogkörét. ( 61 )

95.

Márpedig a jelen indítvány 58–62. pontjaiból kitűnik, hogy ha a megtámadott ítéletben a Törvényszék nem is fejtette ki részletesen azon érveit, amelyek alapján a vitatott rendeletnek a Chin Haurt „érintő részében” történő megsemmisítése mellett döntött, ez az érvelés közvetetten levonható az említett ítéletből, ami lehetővé teszi a Bíróság számára felülvizsgálati jogkörének gyakorlását. E szempontból tehát, véleményem szerint, nem állapítható meg, hogy a megtámadott ítélet indokolása hiányos.

96.

A további kifogásokat illetően: először is, véleményem szerint nem lehet helyt adni annak a kifogásnak, amely szerint a megtámadott ítélet indokolása amiatt hiányos, mert nem tér ki arra, hogy a Tanács által elkövetett hiba egyszerű vagy nyilvánvaló mérlegelési hiba‑e. Hiába kívánatos ugyanis, hogy a Törvényszék ítéleteiben megjelölje, hogy milyen kritérium alapján gyakorolja felülvizsgálati jogkörét, valamely ítélet indokolása nem tekinthető hiányosnak pusztán azon az alapon, hogy a Törvényszék nem jelöli meg a felülvizsgálati jogkör gyakorlását megalapozó szempontot. Márpedig – mivel az intézmények nem a felülvizsgálat során alkalmazott adott téves kritériumot kifogásolták, kifogásukat pusztán az indokolás hiányosságára alapították ( 62 ) – a jelen fellebbezések tárgyát nem képezi olyan kérdés, amely a megtámadott ítéletben konkrétan alkalmazott valamely kritérium téves jellegét vetné fel.

97.

Másodszor, az elegendő gyártási kapacitás és az elegendő felszerelés fogalma közötti különbségtétellel kapcsolatos kifogást sem lehet elfogadni. A két fogalmat ugyanis ugyanabban az összefüggésben használták, mégpedig a Chin Haur gyártási tevékenységének vonatkozásában, amellyel kapcsolatban a Törvényszék szerint a Tanács nem bizonyította a jog által megkövetelt mértékben azon állítását, amely szerint a Chin Haur gyártási tevékenysége nem állt összhangban az általa importált termékmennyiséggel.

98.

Harmadszor, véleményem szerint azt a kifogást is el kell utasítani, amely azon alapul, hogy a Törvényszék nem szolgált magyarázattal arra nézve, hogy a Tanács miért nem rendelkezett az átrakodási tevékenységre vonatkozóan elegendő bizonyítékkal a Chin Haur által benyújtott dokumentumok alapján. Az ítélkezési gyakorlatból ugyanis kitűnik, hogy a Bíróság nem követelheti meg Törvényszéktől, hogy minden egyes döntését indokolja, amikor határozatának alátámasztására egy bizonyítási elemet elfogad, másikat pedig nem. Ettől eltérő megítélés arra vezetne, hogy ezen elemek Törvényszék általi értékelését a Bíróság saját értékelésével helyettesítené, holott ez nem tartozik a hatáskörébe. ( 63 )

99.

Másodsorban, ami az indokolás ellentmondásosságára alapított kifogásokat illeti, úgy gondolom, hogy a Bizottság által hivatkozott első állítás a megtámadott ítélet téves értelmezésén alapul. A Törvényszék a megtámadott ítélet 94. pontjában ugyanis egyáltalán nem állította azt, hogy a Chin Haur által benyújtott bizonyítékok azt támasztották volna alá, hogy összeszerelési tevékenység útján kijátszásban működött volna közre. A Bizottság által kiemelt második állítólagos ellentmondás sem támaszthatja alá az indokolás hiányosságára alapított kifogást. A megtámadott ítélet 138. pontjában ugyanis a Törvényszék – válaszul arra az érvre, hogy a Tanács nem tisztázta a rendelkezésre álló információk természetét – mindössze felsorolta a Tanács által felhasznált azon adatokat, amelyekre az a kijátszás valamennyi alkotóelemének teljesülését alapozta. ( 64 ) Nem látok ellentmondást az ítélet 96. és 102. pontjában foglalt állítás között, amely szerint a Tanács nagyrészt a küldöttségi jelentésre támaszkodott azon ténymegállapításait illetően, amelyek alapján arra jutott, hogy a Chin Haur átrakodási tevékenységben működött közre.

100.

Ami harmadsorban a Tanács által a tények elferdítésére alapított kifogást illeti, emlékeztetni kell arra, hogy az ítélkezési gyakorlat értelmében a tényállás elferdítésének nyilvánvalóan ki kell tűnnie az ügy irataiból anélkül, hogy újból le kellene folytatni a tények és a bizonyítékok értékelését. ( 65 ) Márpedig a Tanács érvelése az előfeltételezésen alapul, hogy az országos szintű átrakodási tevékenység akkor is bizonyított, ha téves a Chin Haurra vonatkozó azon megállapítás, amely szerint átrakodási tevékenységben közreműködött közre. Ahogy azt a jelen indítvány 85. pontjában kifejtettem, véleményem szerint nem ez a helyzet. A megtámadott ítéletben a Törvényszék annak megállapítására szorítkozott, hogy az ügyben rendelkezésre álló adatok alapján a Tanács nem állapíthatta meg azt, hogy a Chin Haur közreműködött volna átrakodási tevékenységben. Így a Törvényszék nem a tényeket ferdítette el, hanem – véleményem szerint – tévesen alkalmazta a jogot azáltal, hogy figyelmen kívül hagyott egy olyan lényeges elemet, a Chin Haur vizsgálatban való együttműködésének hiányát, amely meghatározóan befolyásolta az említett közreműködés bizonyítása céljából az intézményektől megkívánt bizonyítás szintjét.

101.

A fentiekből következően, véleményem szerint mind a C‑253/15. P. sz. ügyben a Bizottság által előterjesztett második fellebbezési jogalapot, mind a C‑259/15. P. sz. ügyben a Tanács által előterjesztett második fellebbezési jogalapot el kell utasítani.

102.

A Bizottság harmadik jogalapjában arra hivatkozik, hogy a Törvényszék megsértette eljárási jogait, amikor megtiltotta, hogy beavatkozási beadványt nyújtson be. Először is, véleménye szerint teljesen indokolatlan a Törvényszék gyorsított eljárást elfogadó határozata, amely a Törvényszék eljárás időpontjában hatályos eljárási szabályzata 76a. cikke 2. §‑ának második albekezdése értelmében kizárja a Bizottság írásbeli beavatkozásának lehetőségét. Továbbá nem tartja indokoltnak későbbi, 2014. június 25‑i kérelmének elutasítását sem, amely arra irányult, hogy pervezető intézkedések keretében beavatkozási beadványt terjeszthessen elő. Ezenkívül, nem az eljárás gyorsításának szükségessége indokolta, hogy a Törvényszék folyamatosan elutasítsa a Bizottság írásbeli észrevételek benyújtására irányuló kérelmeit, ami kitűnik abból a körülményből, hogy a Törvényszék ítéletének meghozatala 19,3 hónapot vett igénybe, míg egy eljárás átlagos időtartama 2014‑ben ugyanezen bíróság előtt 23,4 hónap volt. Végül, a Törvényszék – a Bizottság szerint téves jogalkalmazást képező – megállapításai a bizottsági vizsgálati tevékenységeivel, különösen az ellenőrző látogatásról készült küldöttségi beszámoló jelentőségével kapcsolatosak. Eltérő megállapításokra jutott volna a Törvényszék, ha a Bizottság még a tárgyalás előtt kifejthette volna álláspontját.

103.

A Chin Haur vitatja a Bizottság érveit.

104.

Jóllehet az intézmények beavatkozóként előnyt élveznek, és nem kell igazolniuk, hogy a jogvita kimeneteléhez érdekük fűződik, ( 66 ) az uniós bíróságok eljárási szabályzataiban foglalt szabályok rájuk is vonatkoznak.

105.

A jelen ügyben először is arra kell rávilágítani, hogy az iratokból kitűnik, hogy a Bizottság 2013. október 17‑én nyújtotta be beavatkozási kérelmét, azaz azt követően, hogy a Törvényszék – helyt adva a Chin Haur kérelmének – döntött a kereset gyorsított eljárásban való elbírálásáról.

106.

Márpedig – a Törvényszéknek e bíróság előtt folyamatban lévő eljárás időpontjában hatályos eljárási szabályzata 116. cikkének 3. §‑a értelmében – a beavatkozó a jogvitát beavatkozáskori állásában fogadja el. Ebből következik, hogy a Bizottság semmiképp nem vitathat az ügy gyorsított eljárásban való elbírálásához hasonló olyan döntést, amelyet beavatkozási kérelmének elfogadását megelőzően fogadtak el.

107.

Továbbá ugyanezen szabályzat 76a. cikke 2. §‑ának második albekezdéséből kitűnik, hogy valamely ügy gyorsított eljárás keretében való elbírálása esetén a beavatkozó fél kizárólag akkor terjeszthet elő beavatkozási beadványt, ha az említett szabályzat 64. cikkének megfelelően elfogadott pervezető intézkedések keretében a Törvényszék ezt engedélyezi.

108.

A valamely fél által benyújtott pervezető intézkedés iránti kérelem Törvényszék általi elutasítását illetően, az állandó ítélkezési gyakorlatból kitűnik, hogy főszabály szerint egyedül a Törvényszék dönthet az előtte folyamatban lévő üggyel kapcsolatban a rendelkezésére álló információk kiegészítésének esetleges szükségességéről. ( 67 )

109.

E körülmények között a Törvényszékre tartozik annak eldöntése, hogy szükséges‑e pervezető intézkedéseket elrendelnie a rendelkezésére álló információk kiegészítése céljából, mivel annak mérlegelése, hogy az eljárási iratok bizonyító erejűek‑e, vagy sem, a Törvényszéknek a tényállás megállapítására vonatkozó kizárólagos hatáskörébe tartozik, és e mérlegelésnek a fellebbezési eljárás keretében történő felülvizsgálata nem tartozik a Bíróságra, kivéve a Törvényszék elé terjesztett bizonyítékok elferdítésének esetét, illetve amennyiben a Törvényszék megállapításainak ténybeli pontatlansága az ügy irataihoz csatolt dokumentumokból kitűnik. ( 68 )

110.

A jelen ügyben, először is, a Bizottság sem a tények elferdítésére, sem a Törvényszék megállapításainak tárgyi pontatlanságára nem hivatkozik. Másodszor, 2014. június 25‑i kérelmében, amelyben pervezető intézkedések keretében beavatkozási beadvány előterjesztésének engedélyezését kérte, nem jelöl meg sem olyan iratot, sem más konkrét objektív elemet, amelyet okvetlenül írásban lett volna szükséges ismertetnie, ily módon érvelését szóban nem tudta volna megfelelően kifejteni. Harmadszor, a Törvényszék előtti tárgyalás során a Bizottságnak lehetősége volt érvelését egészében előadni. Fellebbezésében nem jelöli meg, miért bír akkora jelentőséggel az a körülmény, hogy álláspontját csak a tárgyaláson ismertethette, hogy beavatkozási beadvány iránti kérelmének elfogadása esetén a Törvényszék más megállapításokra jutott volna.

111.

E körülményekre tekintettel, véleményem szerint a Bizottság harmadik jogalapját el kell utasítani.

112.

A fenti elemzésből, és különösen a jelen indítvány 84. pontjában tett megállapításból következően, véleményem szerint a Maxcom, a Bizottság és a Tanács által előterjesztett fellebbezéseknek helyt kell adni, és ennek következtében a megtámadott ítéletet hatályon kívül kell helyezni.

113.

Az Európai Unió Bíróságának alapokmánya 61. cikkének első bekezdése szerint a Bíróság a Törvényszék határozatának hatályon kívül helyezése esetén az ügyet érdemben maga is eldöntheti, amennyiben a per állása megengedi. Úgy vélem, hogy – amint azt a Chin Haur is felvetette – a jelen ügyben ez a helyzet áll fenn.

114.

E körülmények között el kell végezni a Chin Haur Törvényszékhez benyújtott keresete első jogalapjának második részében foglalt három kifogás elemzését. E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az ítélkezési gyakorlat szerint, a jelen indítvány 44. pontjában kifejtettek értelmében, az uniós bírói felülvizsgálat korlátozott mértékű.

115.

Ami e három közül az első kifogást illeti, véleményem szerint a Törvényszék hibás elemzés alapján adott annak helyt a megtámadott ítéletben. Ezt a kifogást arra alapították, hogy a Tanács tévesen jutott a vitatott rendelet (62) preambulumbekezdésében arra a következtetésre, hogy a Chin Haur nem rendelkezett elegendő, az Unióba irányuló exportmennyiségnek megfelelő gyártási kapacitással.

116.

E tekintetben, a jelen indítvány 49–52. pontjában hivatkozott ítélkezési gyakorlatból, valamint a 75–79. pontban tett meg‑állapításokból kitűnik, hogy a jelen ügybelihez hasonló helyzetben a Chin Haur együttműködésének hiánya miatt az intézményekre kisebb mértékű bizonyítási teher hárult, és támaszkodhattak egybehangzó valószínűsítő körülmények együttesére ahhoz, hogy a jog által megkövetelt mértékben bizonyítsák az említett társaság kijátszásban való közreműködésére vonatkozó megállapításaikat.

117.

E körülmények között úgy vélem, hogy egyrészt az, hogy a Chin Haur jelentős mennyiségű olyan kerékpárt exportált az Unióba, amelyek származási helyét nem lehetett megállapítani, ( 69 ) másrészt pedig az arra utaló bizonyítékok hiánya, hogy a Chin Haur ténylegesen kerékpárgyártással foglalkozott volna, olyan körülményeket képeznek, amelyek lehetővé tették az intézmények számára, hogy egyéb bizonyítékok híján logikus és észszerű kapcsolat alapján arra a következtetésre jussanak, hogy a Chin Haur átrakodási tevékenységben működött közre. ( 70 ) Ezeket a körülményeket még inkább alátámasztja, hogy több tényező is kétségeket ébresztett a Chin Haur tényleges tevékenységét illetően. ( 71 ) Ha tevékenységének igazolására a dömpingellenes vámok kikerülésén kívül lett volna észszerű magyarázat, azt a Chin Haurnak kellett volna bizonyítania. ( 72 )

118.

Ebből következően a Tanács nem követett el nyilvánvaló értékelési hibát, mikor a vitatott rendelet (62) preambulumbekezdésében megállapította, hogy a Chin Haur átrakodási tevékenységben működött közre. Így tehát a Chin Haur által első fokon előterjesztett első jogalap második részében foglalt első kifogást – véleményem szerint – el kell utasítani.

119.

Ami az első fokon a Törvényszék elé terjesztett első jogalap második részében felhozott második kifogást illeti, a Chin Haur arra hivatkozik, hogy a Tanács tévesen alkalmazta a jogot, mikor pusztán a kereskedelem szerkezetének megváltozásából átrakodási tevékenység fennállására következtetett. Szerinte a Tanács nem bizonyította az említett átrakodási tevékenység fennállását, és az e tevékenység és a kereskedelem szerkezetének megváltozása közötti okozati összefüggést sem.

120.

E tekintetben – amint az a vitatott rendelet (64) preambulumbekezdéséből kitűnik – a Tanács valóban úgy hivatkozott a kereskedelem szerkezetének megváltozására, mint azon körülmények egyikére, amelyekből következtetni lehet arra, hogy Indonéziában átrakodási tevékenység folyik. Márpedig, ahogy arra a jelen indítvány 87. pontjában rámutattam, a kereskedelmi szerkezet megváltozása a kijátszás első alkotóeleme. Önmagában tehát nem alkalmas kijátszás fennállásának bizonyítására.

121.

Ugyanakkor le kell szögezni, hogy a Chin Haur által a Törvényszék előtt előadottakkal szemben a Tanács nem csupán erre az egyetlen körülményre támaszkodott a vitatott rendelet (64) preambulumbekezdésében. Ugyanis két másik körülményre támaszkodott: egyrészt arra a Chin Haurra – amely társaság az Unióba irányuló kerékpár‑behozatal jelentős részét (42%‑át) képviselte – vonatkozó megállapításra, amely szerint átrakodási tevékenységben működött közre, másrészt pedig arra, hogy az import további 9%‑át képviselő érdekelt nem működött együtt a vizsgálat során. Természetesen, ahogy azt már kifejtettem, ( 73 ) az együttműködés hiánya alapján önmagában nem vélelmezhető átrakodási tevékenység fennállása. Ugyanakkor figyelemmel arra, hogy az Unióba irányuló indonéz kerékpárbehozatal jelentősen megnövekedett éppen azután, hogy a Kínából származó behozatalra kivetett dömpingellenes vámokat megnövelték, ( 74 ) valamint arra, hogy a Chin Haurral kapcsolatos megállapításból következő körülmények alapján arra lehetett következtetni, hogy Indonéziában átrakodási tevékenység zajlik, az együttműködés hiánya – további valószínűsítő körülményként – alátámasztotta az ilyen műveletek fennállására vonatkozó megállapítást. ( 75 ) E körülmények között, az ítélkezési gyakorlat alapján a Tanács elegendő valószínűsítő körülmény birtokában volt a jelen ügyben azon következtetésének alátámasztásához, amely szerint Indonéziában kijátszásra irányuló gyakorlat áll fenn.

122.

Az arra alapított érvet illetően, hogy a Tanács hibát követett el azáltal, hogy nem állapította meg okozati összefüggés fennállását az átrakodási tevékenységek és a kereskedelem szerkezetének megváltozása között, az alábbi észrevételeket kell tenni. Először is, egyértelműen igazolást nyert, hogy a Tanács tévedést kizáróan megállapította azt, hogy e tevékenységeknek a dömpingellenes intézkedések elkerülésén kívül más magyarázata vagy gazdasági oka nem volt. ( 76 ) Másodszor, a Tanács kijelentette, hogy vizsgálata nem mutatta az indonéziai kerékpárkereslet olyan növekedését, amely arra késztethette volna a gyártókat, hogy növeljék gyártási kapacitásukat. Ezenkívül a vizsgálat feltárta, hogy a mentességet élvező három indonéz társaság inkább a belső, semmint a külső piacokra helyezte a hangsúlyt. Harmadszor, meg kell állapítani, hogy semmilyen bizonyíték nem támasztja alá a Chin Haur azon állításait, amelyek szerint a kereskedelem szerkezetében bekövetkezett változás az indonéz gyártási kapacitás növekedésének, a kínai gyártók dömpingellenes vámnövekedés okán Indonéziába való áttelepülésének, vagy annak lenne az eredménye, hogy az indonéz gyártók megragadták a kínai export csökkenése nyújtotta lehetőséget az uniós piaci részesedésük növelésére.

123.

Ebből következően, véleményem szerint, a Chin Haur által az első fokon előterjesztett első jogalap második részében előterjesztett második kifogást is el kell utasítani.

124.

Ami az első jogalap második részében a Törvényszék elé terjesztett harmadik kifogást illeti, itt a Chin Haur arra hivatkozott, hogy minden egyéb bizonyíték híján, az általa szolgáltatott ténybeli elemeket kellett volna az alaprendelet 18. cikke (1) bekezdésének értelmében vett rendelkezésre álló tényeknek tekinteni, amelyek alapján a Tanácsnak arra a következtetésre kellett volna jutnia, hogy nem zajlott átrakodási tevékenység.

125.

E kifogást szintén el kell utasítani. Egyrészről ugyanis a Törvényszék a megtámadott ítéletben megállapította, hogy a Chin Haur által szolgáltatott információk ellentmondásosak, hiányosak és ellenőrizhetetlenek voltak, másrészről pedig, az első és a második kifogás fenti elemzéséből kitűnik, hogy a jelen ügyben a vonatkozó ítélkezési gyakorlat alapján a Tanács elegendő valószínűsítő körülmény birtokában volt ahhoz, hogy átrakodási tevékenység fennállását állapítsa meg.

126.

Mindezen megfontolások fényében úgy vélem, hogy a Chin Haur által benyújtott megsemmisítésre irányuló keresetet el kell utasítani.

127.

Az eljárási szabályzat 184. cikkének (2) bekezdése értelmében, ha a fellebbezés megalapozatlan, vagy ha a fellebbezés megalapozott, és a Bíróság maga hoz a jogvita kapcsán végleges határozatot, a Bíróság határoz a költségekről. Ugyanezen szabályzat 138. cikkének (1) bekezdése, amelyet e szabályzat 184. cikkének (1) bekezdése értelmében a fellebbezési eljárásban is alkalmazni kell, akként rendelkezik, hogy a Bíróság a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte.

128.

Amennyiben a Bíróság egyetért a három egyesített fellebbezési üggyel kapcsolatban tett észrevételeimmel, a Chin Haur lesz a pervesztes fél. E körülmények között, mivel a Maxcom, a Tanács és a Bizottság azt kérte, hogy a Chin Haurt kötelezzék a költségek viselésére, azt javaslom, hogy a Bíróság kötelezze a Chin Haurt a mind az első fokú eljárással, mind pedig a Maxcom, a Bizottság és a Tanács által előterjesztett jelen fellebbezésekkel összefüggésben felmerült költségek viselésére.

129.

A fenti megfontolásokra tekintettel azt javaslom, hogy a Bíróság az alábbiak szerint határozzon: