1.

A rechtbank van koophandel te Gent (genti kereskedelmi bíróság, Belgium) által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem a feltett kérdés szövegezése alapján a munkavállalók szabad mozgásáról szóló EUMSZ 45. cikk értelmezésére vonatkozik.

2.

Az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból ugyanakkor kitűnik, hogy az alapeljárás, és ebből következően e kérelem tárgya valójában az áruk szabad mozgásának, és konkrétabban az EUMSZ 35. cikkben szereplő, a tagállamok közötti, kivitelre vonatkozó mennyiségi korlátozással azonos hatású intézkedések tilalmának értelmezésére vonatkozik.

3.

E kérelmet ugyanis egy, a Belga Királyság holland nyelvű régiójában letelepedett társaság és egy Olaszországban letelepedett társaság között annak tárgyában folyamatban lévő eljárásban terjesztették elő, hogy az utóbbi, amely a belga társasággal forgalmazási szerződést kötött, nem fizetett ki több számlát. A szóban forgó számlákat olasz nyelven szövegezték meg, holott a kérdést előterjesztő bíróság szerint a számlákra vonatkozó belga szabályozás szerint azokat kizárólag holland nyelven lehetett volna megszövegezni, a bíróság által hivatalból megállapítandó semmisség terhe mellett.

4.

A Las‑ítélet ( 2 ) fényében, amelyben a Bíróság kimondta, hogy ugyanezen szabályozás munkaszerződésre vonatkozó egyenértékű rendelkezései összeegyeztethetetlenek az uniós joggal, a kérdést előterjesztő bíróság azzal kapcsolatban fogalmaz meg kérdést, hogy e szabályozás visszatartó hatást kelthet‑e a flamand régióban letelepedett belga társaságok által folytatott, határokon átnyúló kereskedelemre, és ebből következően a mozgási szabadságok tiltott korlátozását jelenti‑e. Amennyiben ez így van, akkor azt a kérdést veti fel, hogy ezen esetleges korlátozó intézkedéseket igazolja‑e egy vagy több közérdekű cél, és igenlő válasz esetén az intézkedések arányosak‑e a kitűzött célokhoz képest.

5.

A belga alkotmány ( 3 ) 4. cikke kimondja, hogy „Belgium négy nyelvi régiót foglal magában: a holland nyelvű régiót, a francia nyelvű régiót, Brüsszel főváros kétnyelvű régióját és a német nyelvű régiót”.

6.

Az Alkotmány 129. cikke (1) bekezdésének 3. pontja szerint „[a] francia közösség és a flamand közösség parlamentjei a szövetségi jogalkotó részvétele nélkül rendeletben szabályozzák a nyelvhasználatot: [...] a munkáltatók és az alkalmazottaik közötti szociális kapcsolatok, valamint a vállalkozásoknak a törvény és a rendeletek által előírt aktusai és dokumentumai tekintetében”. Az említett közösségek a belga állam szövetségi egységei.

7.

A közigazgatás területén való nyelvhasználatról szóló, 1966. július 18‑i törvények (wetten op het gebruik van de talen in bestuurszaken) ( 4 ) 52. cikkének (1) bekezdése szerint „[a] törvény és a rendeletek által szabályozott okiratokhoz és iratokhoz […] az ipari, kereskedelmi vagy pénzügyi magánvállalatok azon régió nyelvét használják, amelyben székhelyük található, illetve amelyben különböző állandó telephelyeik találhatók”.

8.

A belga alkotmány 129. cikke (1) bekezdésének 3. pontja alapján 1973‑ban a Parlement van de Vlaamse Gemeenschap (Flamand Közösség Parlamentje) a nyelvhasználatról szóló rendeletet (vlaamse taaldecreet) ( 5 ) fogadott el.

9.

Az említett rendelet 1. cikkének az alapeljárás tényállása idején hatályos változata szerint ezen aktus „alkalmazandó a holland nyelvű régióban állandó telephellyel rendelkező természetes és jogi személyekre”, és „[a] munkáltatók és munkavállalók közötti szociális kapcsolatok során, valamint a vállalkozások törvényben előírt aktusaira és dokumentumaira vonatkozó nyelvhasználatot szabályozza”.

10.

E rendelet 2. cikke úgy rendelkezik, hogy „[a] munkáltatók és a munkavállalók közötti szociális kapcsolatok során, valamint a vállalkozások törvény által előírt aktusai és dokumentumai tekintetében alkalmazandó nyelv a holland”. Az 5. cikkének első bekezdése szerint továbbá „[a] munkáltatónak holland nyelven kell elkészítenie a munkáltatók valamennyi, törvényben előírt aktusát és dokumentumát”.

11.

Ugyanezen rendelet 10. cikkének első bekezdése szankcióként azt írja elő, hogy „[a] jelen rendelet rendelkezéseivel ellentétes dokumentumok vagy aktusok semmisek. A semmisséget a bíróság hivatalból állapítja meg”. E cikk második és harmadik bekezdése azt mondja ki, hogy „[a]z ítéletben hivatalból el kell rendelni a szóban forgó dokumentumok pótlását”, valamint, hogy „[a] semmisség orvoslásának hatálya csak a pótlás időpontjától áll be: írott dokumentumok esetén attól a naptól kezdve, hogy a helyettesítő dokumentumokat benyújtották a munkaügyi bíróság hivatalához”.

12.

A Las‑ítéletet ( 6 ) követően az említett rendelet egyes rendelkezéseit módosították, de 2014. május 2‑i, vagyis az alapügy tényállását követő hatállyal, ( 7 ) és kizárólag a munkáltatók és a munkavállalók közötti szociális kapcsolatok területén, amelyek nem képezik tárgyát a jelen jogvitának.

13.

2010. november 12‑én a Belga Királyság holland nyelvű régiójában székhellyel rendelkező New Valmar BVBA és a Global Pharmacies Partner Health Srl (a továbbiakban: GPPH), egy Olaszországban letelepedett társaság, 2014. december 31‑ig hatályos forgalmazási szerződést kötöttek egymással, amely az utóbbit Olaszország területére a New Valmar BVBA kizárólagos forgalmazóként jelölte ki.

14.

E forgalmazási szerződés 18. cikke értelmében e szerződésre az olasz jog volt irányadó, és a genti (Belgium) bíróságok rendelkeztek joghatósággal a felek közötti esetleges viták eldöntésére.

15.

2011. december 29‑i ajánlott levelével a New Valmar a lejárat előtt, 2012. június 1‑jei hatállyal felmondta a szerződést.

16.

2012. március 30‑án a New Valmar pert indított a rechtbank van koophandel te Gent (genti kereskedelmi bíróság) előtt annak érdekében, hogy az kötelezze a GPPH‑t arra, hogy több ki nem fizetett számla alapján fizessen számára körülbelül 234192 eurót.

17.

A GPPH viszontkeresettel élt, amelyben azt kérte, hogy a New Valmart kötelezzék kártérítésként 1467448 euró megfizetésére a közöttük létrejött forgalmazási szerződés jogellenes felmondása miatt.

18.

Az elsődleges kereseti kérelemmel szemben a GPPH a szóban forgó számlák semmisségére hivatkozott, azzal az indokkal, hogy bár azok az egységes szerkezetbe foglalt törvények és a nyelvhasználatról szóló flamand rendelet értelmében „a törvény és a rendeletek által szabályozott okiratok és iratok”, azonban e számlák sértik az említett rendeletben szereplő közrendi szabályokat.

19.

Az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból továbbá kitűnik, hogy a New Valmar személyére, valamint a hozzáadottérték‑adóra (héa) vonatkozó adatok és a bankadatok kivételével a számlán szereplő valamennyi rendszerint ismétlődő információt és általános szerződési feltételt a hollandtól eltérő, vagyis olasz nyelven szövegezték meg, noha a New Valmar a Belga Királyság holland nyelvű régiójában letelepedett társaság volt.

20.

2014. január 14‑én, tehát az eljárás tartama alatt a New Valmar megküldte a GPPH részére a szóban forgó számlák holland fordítását. A kérdést előterjesztő bíróság rámutat, hogy az ilyen fordítás nem minősül a flamand nyelvi szabályozás által előírt „pótlásnak”, valamint hogy e számlák a belga jog alapján semmisek, és azok is maradnak.

21.

A New Valmar nem vitatja, hogy a szóban forgó számlák nem felelnek meg az említett szabályozásnak. Előadja ugyanakkor többek között azt, hogy e szabályozás ellentétes az uniós joggal, különösen az áruk szabad mozgásáról szóló EUMSZ 26. cikk (2) bekezdésével, valamint az EUMSZ 34. és 35. cikkel.

22.

Ebben az összefüggésben a Bírósághoz 2015. január 16‑án érkezett, 2014. december 18‑i határozatával a rechtbank van koophandel te Gent (genti kereskedelmi bíróság) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és a következő kérdést terjeszti a Bíróság elé előzetes döntéshozatalra:

„Úgy kell‑e értelmezni az EUMSZ 45. cikket, hogy azzal ellentétes valamely tagállam egyik szövetségi egységének – a jelen ügyben Belgium szövetségi állam Flamand Közösségének (Vlaamse Gemeenschap in de federale Staat België) – olyan szabályozása, amely [az egységes szerkezetbe foglalt törvényeknek] [a nyelvhasználatról szóló flamand rendelet] 10. cikkével összefüggésben értelmezett 52. cikke értelmében minden olyan vállalkozást, amelynek állandó telephelye az adott egység területén található, arra kötelez a határokon átnyúló jellegű számlák vonatkozásában és a bíróságok által hivatalból megállapítandó semmisség terhe mellett, hogy e számlákat kizárólag a szövetségi egység hivatalos nyelvén szövegezzék meg?”

23.

A Bírósághoz írásbeli észrevételeket nyújtott be a New Valmar, a belga és a litván kormány, valamint az Európai Bizottság. A 2016. január 26‑án tartott tárgyaláson a New Valmar, a belga kormány és a Bizottság képviseltette magát.

24.

A jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelem érdemi taglalását megelőzően több szempontból meg kell vizsgálni a feltett kérdés megalapozottságát, figyelemmel a Bíróság elé terjesztett észrevételekben megfogalmazott kétségekre.

25.

Mivel az alapügy határokon átnyúló jellegű, mindenekelőtt azt kell megvizsgálni, hogy a belga jog kérdést előterjesztő bíróság által hivatkozott rendelkezéseit valóban alkalmazni kell‑e az alapügyben szóban forgó helyzetben, ahogy azt az említett bíróság feltételezi. A Bizottság tudatosan hivatkozik a normakollízió problémakörére, még ha a Bíróságnak közvetlenül nem is tettek fel ezzel kapcsolatos kérdést, mivel az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, hogy az e jogvita felei által kötött forgalmazási szerződés kifejezetten előírja, hogy az említett szerződésre az olasz jog, nem pedig az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés tárgyát képező belga jog az irányadó.

26.

Márpedig a szerződések területén a felek alkalmazandó jog megválasztására vonatkozó döntését a bíróságnak főszabály szerint tiszteletben kell tartania az 593/2008/EK rendelet ( 8 ) 3. cikkének megfelelően. Ugyanakkor a jogválasztás szabadsága alapvető elvének ( 9 ) vannak korlátai, többek között az ugyanezen rendelet 9. cikkében előírt szigorú feltételek mellett alkalmazandó nemzetközi imperatív rendelkezések esetleges alkalmazása miatt, azzal, hogy az ilyen eltérés alkalmazására csak „kivételes körülmények között” kerülhet sor. ( 10 )

27.

A jelen ügyben lehetséges, hogy a flamand nyelvi szabályozás a szerződő felek azon döntése ellenére alkalmazandó az alapeljárásban, hogy az olasz jogot választották ki, ennélfogva nem tűnik úgy egyértelműen, hogy az előzetes döntéshozatal iránti kérelem tisztán hipotetikus jellegű, ( 11 ) mivel a kérdést előterjesztő bíróság úgy ítéli meg, hogy az általa alkalmazni kívánt flamand nyelvi szabályozás a „Róma I”‑rendelet ( 12 ) 9. cikke értelmében az eljárás helye szerinti jog imperatív rendelkezése, amit e bíróságnak kell in concreto megállapítania.

28.

E tekintetben emlékeztetek arra, hogy az említett 9. cikk (1) bekezdése úgy határozza meg az imperatív rendelkezések fogalmát, hogy azok „olyan rendelkezések, amelyek betartását valamely ország a közérdek – mint például politikai, társadalmi vagy gazdasági rendjének megőrzése – szempontjából döntő fontosságúnak ítéli”. Mivel e meghatározás önmagában nem elegendő valamennyi imperatív jellegű nemzeti szabály közül azon nemzeti szabályok azonosításához, amelyek ténylegesen e fogalom alá tartoznak, a tagállami bíróságok kötelesek megjelölni, hogy a hivatkozott jogszabály releváns rendelkezéseinek alkalmazása miért kötelező egy másik ország jogának kárára az adott ügyben. ( 13 ) Az ilyen minősítés érdekében e bíróságoknak számos objektív szempontot kell figyelembe venniük, ahogy azt a Bíróság kimondta egy olyan jogi aktus kapcsán, amely a „Róma I”‑rendelet alapja. ( 14 )

29.

Ha elfogadottnak tekintjük, hogy a flamand nyelvi szabályozást alkalmazni kell az alapeljárásban, akkor ezt követően az ügyben alkalmazandó rendelkezések tartalmát azokra a különbségekre figyelemmel kell megvizsgálni, amelyek a nemzeti jogi háttér előzetes döntéshozatalra utaló határozatban szereplő ismertetése és a belga kormány írásbeli és szóbeli észrevételei között érzékelhetők.

30.

E kormány ugyanis azt állítja, ellentétben a kérdést előterjesztő bíróság által láthatóan elfogadottakkal, hogy a flamand nyelvi szabályozás nem tartalmazott arra irányuló jogi kötelezettséget, hogy a számlán szerepeltessék a számla feltételeit, illetve az adásvételi feltételeket, sem pedig hogy ezeket holland nyelven tüntessék fel. Előadja, hogy a nyelvhasználatról szóló flamand rendelet 2. cikke alapján kizárólag a héaszabályozás ( 15 ) által előírt adatokat kell mindenképpen hollandul feltüntetni. ( 16 ) Márpedig e kormány szerint az ügyfél számára ezeknek a többségükben szám formájában megjelenő adatoknak a megértése igen egyszerű, illetve szükség esetén e kötelező elemek fordítása könnyen elérhető az Európai Unió valamennyi nyelvén, mivel megfelelnek azoknak az adatoknak, amelyeket harmonizált módon felsorol a 2006/112/EK irányelv ( 17 ) 226. cikke.

31.

Az állandó ítélkezési gyakorlatnak megfelelően, amennyiben az előzetes döntéshozatalra utaló határozat tartalmát az előzetes döntéshozatali eljárás valamelyik fele vitatja, a Bíróság vizsgálatát főszabály szerint csak azokra a tényekre korlátozhatja, amelyeket a kérdést előterjesztő bíróság elé terjesztett, különösen a vonatkozó nemzeti szabályozás utóbbi bíróság által bizonyítottnak tekintett alkalmazási szabályait illetően, mivel a nemzeti rendelkezések értelmezése kizárólag a tagállami bíróságokra tartozik. ( 18 ) Következésképpen, a jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelmet – a belga kormánynak a kérdést előterjesztő bíróság nemzeti jogra vonatkozó értelmezését érintő bírálatai ellenére – a nemzeti jog ez utóbbi bíróság általi értelmezése fényében kell vizsgálni. ( 19 )

32.

Azonban a Bíróság az előzetes döntéshozatal iránti kérelem elbírálása során adott esetben pontosításokat adhat, amelyek célja, hogy iránymutatást adjanak a nemzeti bíróságnak egy belső jogi szabályozás értelmezésére, illetve e szabályozás uniós joggal való összeegyeztethetőségét érintő saját értékelésére vonatkozóan. ( 20 ) A jelen esetben álláspontom szerint a kérdést előterjesztő bíróságnak kell pontosabban megvizsgálnia, hogy az érintett nyelvi szabályozás mennyiben írja elő valóban azt, hogy a flamand régió területén letelepedett társaság által kiállított számlákon szereplő valamennyi adatot kizárólag holland nyelven szövegezzenek meg.

33.

Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés megfogalmazása szerint a kérdést előterjesztő bíróság az EUMSZ 45. cikk értelmezésével kapcsolatban tesz fel kérdést a Bíróságnak, amely rendelkezés a munkavállalók Unión belüli szabad mozgását írja elő. Ugyanakkor álláspontom szerint egyértelmű, hogy itt lényeges tévedésről van szó, ami talán ahhoz kapcsolódik, hogy az előzetes döntéshozatalra utaló határozatban sűrűn hivatkozott ítélkezési gyakorlatban szereplő precedens, a Las‑ítélet ( 21 ) erre a cikkre vonatkozott.

34.

Mindenesetre bizonyos, hogy az alapügy nem tartozik e rendelkezés hatálya alá, mivel az egy belga társaság és egy olasz társaság kereskedelmi jellegű kapcsolatait érinti, és az iratok egyik eleme alapján sem lehet e jogvitát a munkavállalók szabad mozgásához kötni.

35.

Az ily módon megállapított hivatkozási hiba azonban nem járhat az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés elfogadhatatlanságával, ahogy arra elsődlegesen a belga kormány hivatkozik. Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint ugyanis a nemzeti bíróságok és a Bíróság között az EUMSZ 267. cikkel bevezetett együttműködési eljárás keretében az utóbbi átfogalmazhatja a feltett kérdéseket, annak érdekében, hogy a kérdést előterjesztő bíróságnak az előtte folyamatban lévő ügy eldöntéséhez hasznos választ adjon. ( 22 )

36.

E tekintetben a Bíróságnak kell a nemzeti bíróság által szolgáltatott információk összessége, és különösen az előzetes döntéshozatalra utalás indokolása alapján meghatározni az uniós jog azon rendelkezéseit, amelyeknek az értelmezése a per tárgyára figyelemmel szükséges. ( 23 ) Márpedig az előzetes döntéshozatalra utaló határozat indokolásából kitűnik, hogy az alapeljárás felperese, a New Valmar, elsődlegesen a hivatkozott nemzeti szabályozás EUMSZ 26. cikk (2) bekezdésével, illetve az EUMSZ 34. és 35. cikkel való összeegyeztethetetlenségére hivatkozott, másodlagosan pedig arra hívta fel a kérdést előterjesztő bíróságot, hogy éppen az elsődleges jognak ezen, az áruk szabad mozgására vonatkozó rendelkezései tárgyában terjesszen előzetes döntéshozatal céljából kérdést a Bíróság elé.

37.

Az észrevételeket tevő valamennyi érintetthez, vagyis a New Valmarhoz, – másodlagosan – a belga kormányhoz, a litván kormányhoz és a Bizottsághoz hasonlóan tehát úgy vélem, hogy a feltett kérdést oly módon kell átfogalmazni, hogy az előzetes döntéshozatal iránti kérelem valójában az EUM‑Szerződés áruk szabad mozgásáról szóló rendelkezéseire, konkrétabban e szerződés 35. cikkére vonatkozzon, az alábbiakban kifejtett indokok miatt.

38.

Bár a New Valmar egyszerre hivatkozik az EUMSZ 26. cikk (2) bekezdésére, illetve az EUMSZ 34. és 35. cikkre, mindazonáltal álláspontom szerint csak az utolsó rendelkezés felel meg közvetlenül a jogvita tárgyának, így a jelen ügy keretében csak azt kell értelmezni.

39.

Az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból ugyanis kitűnik, hogy ez az olasz nyelven, nem pedig holland nyelven megszövegezett számlák kifizetésére vonatkozó jogvita a Belgiumban letelepedett szállító részéről az Olaszországban letelepedett forgalmazó részére történő termékértékesítéssel függ össze. A Bíróság elé terjesztett kérdés tehát lényegében arra vonatkozik, hogy a kérdést előterjesztő bíróság által hivatkozott belső szabályozásból következő nyelvi előírások alkalmasak‑e a Belgiumból származó áruk Közösségen belüli ilyen exportjának korlátozására.

40.

Márpedig az EUMSZ 26. cikk (2) bekezdése pusztán általános jelleggel rögzíti az áruk, a személyek, a szolgáltatások és a tőke belső piacon történő szabad mozgásának elvét. Az EUMSZ 34. cikk a tagállamok közötti, behozatalra vonatkozó mennyiségi korlátozásokkal azonos hatású intézkedésekre, nem pedig a kivitelre vonatkozó ilyen intézkedésekre vonatkozik, amely utóbbiakat az EUMSZ 35. cikk tilt. Ennélfogva álláspontom szerint a Bizottság javaslatának megfelelően az alapügyben szóban forgó nemzeti szabályozást kifejezetten az utóbbi cikk alapján kell megvizsgálni.

41.

Csak a belga kormány ítéli meg úgy, hogy az érintett nemzeti intézkedések uniós jognak való megfelelését kizárólag a héa kapcsán alkalmazandó másodlagos jogi szabályok, és különösen a 2006/112 irányelv alapján kell megítélni, mivel a számlák tartalmát illetően fennálló teljes harmonizáció folytán az elsődleges jog szabályai nem minősülhetnek referencianormának. ( 24 )

42.

Előadja, hogy ezen irányelv 248a. cikke ( 25 ) lehetővé teszi a tagállamok számára, hogy belső szabályozásukban előírják, hogy a határokon átnyúló vonatkozásban kibocsátott számlákat a címzett nyelvétől eltérő nyelven szövegezzék meg. E kormány szerint a 2006/112 irányelv rendelkezései még azt is magukban foglalják, hogy a számlákat általános szabály szerint a számlát kibocsátó vállalkozás letelepedése szerinti tagállam nyelvén kell kiállítani, mivel ellenkező esetben kiüresedne az említett 248a. cikkben rögzített azon lehetőség, hogy az áruk, a szolgáltatások vagy a számla címzettje szerinti tagállam hivatalos nyelvére való lefordítást igényeljenek. ( 26 )

43.

Ugyanakkor a tárgyalás során észrevételeket előterjesztő egyéb érdekeltekhez, vagyis a New Valmarhoz és a Bizottsághoz hasonlóan nem értek egyet a belga kormány elemzésével, mégpedig a következő okok miatt.

44.

Mindenekelőtt emlékeztetek arra, hogy a héa területén egymást követően ( 27 ) elfogadott irányelvek által fokozatosan elvégzett harmonizáció e szakaszban nem teljes, hanem csak részleges, ahogy arra a Bíróság ismételten rámutatott. ( 28 )

45.

Ami konkrétabban a számlák 2006/112 irányelvben a héa megállapítása céljából előírt tartalmát illeti, az igaz, hogy az e címet viselő, a számlázásról szóló 3. fejezetben szereplő 4. szakasz olyan rendelkezéseket tartalmaz, amelyek e területen harmonizációt végeznek, felsorolva többek között egy sor kötelezően feltüntetendő adatot, valamint kizárva annak lehetőségét, hogy a tagállamok a számlák aláírását követeljék meg. ( 29 ) Mindazonáltal e harmonizáció kizárólag a számlák tartalmára vonatkozik, nem pedig azokra a gyakorlati szabályokra, amelyek alapján azokat meg kell szövegezni. ( 30 ) Konkrétan, az említett 4. szakasz rendelkezései egyáltalán nem határozzák meg kötelező módon, hogy ezzel összefüggésben milyen nyelvet kell használni. Egyébként a 2006/112 irányelvben nincs más olyan rendelkezés, amely a számlázás kapcsán harmonizált nyelvi követelményeket határozna meg.

46.

E tekintetben hangsúlyozom, hogy a 2006/112 irányelv 248a. cikkének tartalma jóval korlátozottabb, mint amelyet a belga kormány tulajdonítani kíván neki. A szövegezéséből ugyanis kitűnik, hogy e rendelkezés semmiképpen sem irányul arra, hogy lehetővé tegye valamennyi tagállam számára, hogy általános jelleggel előírják egy konkrét nyelv, különösen nem feltétlenül a számla kiállítása szerinti tagállam nyelvének használatát a számlák szövegezése során, ahogy azt a belga kormány állítja.

47.

Az említett 248. cikk csak annak lehetőségét, nem pedig kötelezettségét rögzíti a rendeltetési tagállam számára, hogy a hivatalos nyelvére való egyszerű fordítást írjon elő, nem pedig azt, hogy a számla e nyelven való kiállítását követelje meg, ( 31 ) és kizárólag abban az esetben, ha azt a másik tagállamban elektronikusan tárolt számla „ellenőrzése céljából” szükségesnek ítéli, nem pedig szisztematikus jelleggel. ( 32 ) E cikk ezen túlmenően kifejezetten kizárja, hogy a rendeltetési tagállam ennek érdekében a számlák lefordítására irányuló általános kötelezettséget írjon elő, ( 33 ) tudva azt, hogy a számlák kötelező lefordítása „további nem elhanyagolható terheket ró a vállalkozásokra”, ahogy arra az említett cikk 2006/112 irányelvbe való beiktatását eredményező előkészítő munkák során rámutattak. ( 34 )

48.

Figyelemmel e rendelkezésnek a 2006/112 irányelv általános tartalmára tekintettel fennálló eltérő jellegére, alkalmazását megszorítóan kell felfogni, mivel az elvnek a határokon átnyúló számla kiállítását megalapozó gazdasági viszony résztvevői szabad nyelvválasztásának kell lennie, ahogy azt a Bizottság a tárgyalás során hangsúlyozta. ( 35 )

49.

Következésképpen, a jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelem tárgyát képező területen, vagyis a határokon átnyúló számlák szövegezése során tiszteletben tartandó nyelvi szabályozást illetően a másodlagos uniós jog rendelkezései által végzett kimerítő jellegű harmonizáció hiányában álláspontom szerint oly módon kell átfogalmazni a feltett kérdést, hogy az az EUMSZ 35. cikk értelmezésére vonatkozzon. ( 36 )

50.

Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés átfogalmazott formájában lényegében arra kéri fel a Bíróságot, hogy vizsgálja meg mindenekelőtt azt, hogy a hivatkozotthoz hasonló nemzeti intézkedések a tagállamok közötti kereskedelem korlátozásával járnak‑e, így ezen intézkedések az EUMSZ 35. cikk értelmében vett, a kivitelre vonatkozó mennyiségi korlátozással azonos hatású intézkedésnek minősülnek‑e, igenlő válasz esetén pedig azt, hogy az ilyen intézkedések ennek ellenére az uniós joggal összeegyeztethetőnek tekinthetők‑e, mivel azokat közérdekű cél igazolja, és e célhoz viszonyítva arányos jellegűek.

51.

A kérdést előterjesztő bíróság különösen azt kívánja megtudni, hogy a Bíróság által a Las‑ítéletben ( 37 ) elfogadott álláspont, amely szerint ugyanezen nyelvi szabályozás szociális kapcsolatokra vonatkozó rendelkezései nem voltak összeegyeztethetők a munkavállalók szabad mozgásával, ( 38 ) átültethető‑e a jelen ügy összefüggésébe, így az említett szabályozást ez alkalommal az áruk szabad mozgására figyelemmel kell megvizsgálni.

52.

Az említett Las‑ítélet ( 39 ) alapjául szolgáló ügyhöz hasonlóan a jelen ügy lényegében arra vonatkozik, hogy az uniós joggal esetlegesen összeegyeztethetetlen egy olyan, valamely tagállamban alkalmazandó szabályozás, amely azt írja elő, hogy amennyiben az e tagállam szövetségi egységében, a jelen esetben a Belga Királyság flamand régiójában székhellyel rendelkező vállalkozások kiállítanak bizonyos dokumentumokat, akkor a bíróság által hivatalból megállapítandó semmisség terhe mellett mindenképpen ezen egység hivatalos nyelvét, vagyis a holland nyelvet kell használniuk akkor is, ha e dokumentumokat határokon átnyúló gazdasági kapcsolatok keretében szerkesztik, és az érintett felek jobban meg tudnák egymást érteni egy másik nyelvet használva.

53.

A Las‑ítéletben, annak kimondása érdekében, hogy az ilyen szabályozás visszatartó hatást kelt a más tagállamból származó, a holland nyelvet nem beszélő munkavállalók és munkáltatók tekintetében, és – következésképpen – az EUMSZ 45. cikkel ellentétes korlátozásnak minősül, a Bíróság többek között megállapította, hogy egy ilyen intézkedés, még ha állampolgársági alapon történő hátrányos megkülönböztetés nélkül is alkalmazandó, alkalmas arra, hogy kevésbé vonzóvá tegye a munkavállalók szabad mozgásának gyakorlását, mivel a flamand régióban letelepedett munkáltatók által kötött határokon átnyúló munkaszerződések vonatkozásában csak a holland nyelv volt hiteles. ( 40 )

54.

Ez az okfejtés nem ültethető át automatikusan a jelen ügyre, mivel a Bíróság által az EUMSZ 45. cikk vonatkozásában végzett megfelelési vizsgálat nem teljesen azonos a kivitelre vonatkozó mennyiségi korlátozással azonos hatású intézkedéseket tiltó EUMSZ 35. cikkre figyelemmel elvégzendő elemzéssel, így ezen intézkedéseket a munkavállalók szabad mozgására vonatkozóktól némiképpen eltérő ítélkezési gyakorlatbeli szempontok alapján kell minősíteni.

55.

A Bíróság ítélkezési gyakorlatából ugyanis kitűnik, hogy az EUMSZ 35. cikk alapján tiltott intézkedések azok az intézkedések, „amelyeknek az a célja vagy hatása, hogy sajátosan korlátozzák a kiviteli forgalmat, és ennek következtében a tagállam belső kereskedelme és exportkereskedelme között eltérő bánásmódot hoznak létre oly módon, hogy a hazai termelésnek vagy az érintett állam belső piacának különleges előnyt biztosítanak a többi tagállam kereskedelmének vagy termelésének rovására”. ( 41 )

56.

A Bíróság azonban egy, a jelen ügyéhez hasonló összefüggésben enyhítette ezt a megközelítést, hozzátéve, hogy „még ha [a nemzeti szabályozás] az ország területén tevékenykedő valamennyi gazdasági szereplőre is vonatkozik”, az a kivitelre vonatkozó mennyiségi korlátozással azonos hatású intézkedésnek minősíthető, amennyiben megállapítást nyer, hogy e szabályozás „valójában fokozottabban érinti az exportáló tagállam piacáról történő termékkivitelt, mint az érintett tagállam nemzeti piacán történő termékértékesítést”. ( 42 )

57.

Ezek azok a szempontok, amelyeket a jelen ügyben érvényesíteni kell annak értékelése érdekében, hogy a szóban forgó nyelvi szabályozás az EUMSZ 35. cikk által tiltott korlátozó intézkedésnek minősülhet‑e.

58.

Előzetes döntéshozatal iránti kérelmében a kérdést előterjesztő bíróság rögzíti azokat a különféle körülményeket, amelyek alapján úgy lehet tekinteni, hogy a flamand nyelvi szabályozás a Szerződés által előírt mozgási szabadságok gyakorlása korlátozásának tekinthető. A belga kormánnyal ellentétben a New Valmar és a Bizottság egy sor e kritikai megközelítés ( 43 ) mellett szóló érvre hivatkozik, amelyeket az alábbi indokok miatt magam is elfogadásra javaslok a Bíróságnak.

59.

Az alapügyben szóban forgó szabályozás vitathatatlanul, megkülönböztetés nélkül alkalmazandó az érintett felek állampolgárságának, illetve az áruk eredetének és rendeltetési helyének figyelembevétele nélkül, mivel minden olyan vállalkozásra vonatkozik, amelynek székhelye a Belga Királyság holland nyelvű régiójában található. A közvetlen megkülönböztetés tilalma azonban önmagában nem jelent elégséges körülményt, figyelemmel a Bíróság fent hivatkozott ítélkezési gyakorlatára, amely elismeri, hogy az EUMSZ 35. cikk érvényesítésének feltételei néha e megállapítás ellenére is fennállhatnak. ( 44 ) Márpedig úgy vélem, hogy az ezen ítélkezési gyakorlatból eredő feltételeknek megfelelően az alapügyben szóban forgóhoz hasonló nyelvi szabályozás sokkal inkább az érintett tagállam exportját érinti, mint a nemzeti piacán forgalmazott árukat.

60.

Álláspontom szerint ugyanis itt a gyakorlati problémák sokkal erőteljesebben jelentkeznek a határokon átnyúló kereskedelem összefüggésében, mint a belső kereskedelem kapcsán, annak eredményeként, hogy a számlákat kötelező holland nyelven megszövegezni. Az, hogy nem engedélyezik másik hiteles, vagyis kötelező erejű változat használatát, amelyet az érintett felek által szabadon választott nyelven szövegeznek meg, elsődlegesen azzal a hátránnyal jár, hogy megakadályozza az utóbbiakat abban, hogy olyan nyelv mellett döntsenek, amelyet egyaránt ismernek, így többek között egy, a nemzetközi kereskedelemben gyakrabban használt nyelv mellett.

61.

Az ilyen számla címzettjét illetően a kérdést előterjesztő bíróság joggal jegyzi meg, hogy annak problémái lesznek a gyors megértéssel, kivéve, ha beszél hollandul, ami nyilvánvalóan egyértelműen kevésbé valószínű, ha egy másik tagállamban telepedett le, ( 45 ) mint ha Belgiumban található, ahol a holland egyike a hivatalos nyelveknek. ( 46 )

62.

E tekintetben a Belga Királyság megjegyzi, hogy a holland nyelven megszövegezett számlát nem értő vásárlónak megvan a lehetősége egyrészt arra, hogy már eleve fordítást kérjen, másrészt pedig arra, hogy kétség esetén vitassa ezt a számlát. Ugyanakkor úgy vélem, hogy az a teher, amelyet mindkét említett eljárás jelent az átlagos vásárló számára, alkalmas arra, hogy visszatartsa azt attól, hogy szerződést kössön egy a flamand régióban letelepedett vállalkozással, amennyiben a szerződés aláírását megelőzően sikerül tudomást szereznie e nehézségről, vagy legalábbis attól, hogy ismét üzleteljen e vállalkozással, ha az említett körülményről csak az ügylet lezárulását követően értesül.

63.

Ami az előírt nyelven megszövegezett számla feladóját illeti, a Bizottság helyesen kiemeli, hogy az ő esetében ebben az összefüggésben fokozott a fizetési késedelem kockázata, mivel külföldi szerződéses partnere a valós vagy állítólagos megértési problémára hivatkozhat, ahogy azt egyébként láthatóan a belga kormány is elismeri. Éppen ez történt a jelen ügyben, mivel a vitatott számlák potenciális adósának minősülő olasz társaság a flamand nyelvi szabályozásra hivatkozik, számomra paradoxnak tűnő módon, ( 47 ) ami azonban alkalmas arra, hogy a New Valmar által indított eljárásban számára kedvező eredményre vezessen.

64.

A belga kormány előadja, hogy a kérdést előterjesztő bíróság tévesen hivatkozott a számlák hollandról más, a címzettjük által értett nyelvre történő fordításához kapcsolódó elvesztegetett időre, illetve költségekre, mivel ez szinte elkerülhetetlen a nemzetközi kereskedelemben, és e teher a flamand vállalkozásokat akkor is érintené, ha lehetőségük lenne arra, hogy számláikat az általuk választott idegen nyelven állítsák ki. Ugyanakkor ez nem áll azokra az exportőrökre, akik olyan belső erőforrásokkal rendelkeznek, amelyek lehetővé teszik számukra, hogy közvetlenül, vagyis fordítási költségek nélkül használjanak egy olyan nyelvet, amelyet adott esetben ismernek. ( 48 ) A holland nyelv használatának előírásával az érintett szabályozás ilyen módon olyan fordítási terheket eredményez a határokon átnyúló értékesítést végezni kívánó vállalkozások számára, amelyek egyébként nem lennének szükségesek.

65.

Még ha a belga kormány állításának megfelelően be is igazolódna, hogy az érintett szabályozásból eredő követelmények nem írnak elő teljes egynyelvűséget, hanem azok csak a héával kapcsolatos kötelező adatokra korlátozódnak, mindenesetre álláspontom szerint már az esetlegesen előírt kétnyelvűség is túlzottan jelentős korlátozást jelentene, különösen a nemzetközi kereskedelem összefüggésében. Ugyanis a számlák adott esetben két nyelven, vagyis – az e kormány által szolgáltatott információk szerint – az egyes kötelező adatok tekintetében hollandul, és a felek által a többi adat tekintetében a választott másik nyelven való megszövegezésére irányuló kötelezettség a gyakorlatban nehezen követhető magatartást jelent az exportáló belga vállalkozások számára, különösen, ha e tevékenységet jelentős léptékben folytatják, ami tehát sokszorosára növeli a különböző külföldi partnereknek szóló számlák számát.

66.

Ebből az következik, hogy az említett szabályozás visszatartó hatást gyakorol a Közösségen belüli kereskedelemre, nem csupán a flamand régióban székhellyel rendelkező, áruikat más tagállamok exportálni kívánó vállalkozások vonatkozásában, ahogy arra a New Valmar hivatkozik, hanem azon külföldi társaságok esetében is, amelyek ezen vállalkozásokkal kívánnak ügyletet kötni, de amelyeket visszatarthat a számlák holland nyelven való kötelező megszövegezése folytán a termékértékesítést érintően előállt bizonytalanság. Hozzáteszem, hogy e nemzeti intézkedésekből jelentős jogbizonytalanság következik mindkét félre nézve az ott előírt radikális szankciókra figyelemmel is, ( 49 ) és e bizonytalanság álláspontom szerint különösen akkor érzékelhető, ha a felek – mint az alapügyben – úgy döntöttek, hogy szerződésükre egy másik tagállam jogszabályait kell alkalmazni.

67.

Ezen elemzés kifogásolása érdekében a belga kormány előadja továbbá, hogy bár ugyanarról a nyelvi szabályozásról van szó, a jelen ügyet meg kell különböztetni a Las‑ítélet ( 50 ) alapjául szolgáló ügytől, mivel az itt szereplő alapügy nincs közvetlen kapcsolatban a felek által aláírt szerződés megkötésével, ugyanis annak tárgyát a számlák jelentik, valamint az említett szabályozás nem érintette az azon nyelv megválasztására irányuló szabadságukat, amelyen a szerződésüket szövegezik.

68.

Ugyanakkor a kérdést előterjesztő bíróság helyesen jegyzi meg, hogy a vitatott számlák egy korábbi szerződésből származó tartozások megerősítését jelentik, ( 51 ) valamint hogy egy ilyen szabályozás meggátolhatja a szerződő feleket abban, hogy a szerződésük végrehajtása során kötött fizetési megállapodásokkal összefüggésben könnyen és megfelelően megértsék egymást. Ily módon a jelen ügyben szoros kapcsolat áll fenn e számlák, és az alapjukat képező szerződés között. Ezenfelül a számlák önmagukban is alkalmasak arra, hogy az e szerződésből következők mellett jogi kötelezettségeket keletkeztessenek. ( 52 ) Egyébként nem ritka, hogy a kereskedelmi kapcsolatok számla kiállításával öltenek formát anélkül, hogy azt bármilyen írásbeli szerződés megelőzné. Az utóbbi két esetben a szóban forgó szabályozás vitathatatlanul azt a nyelvet határozza meg, amelyen az elfogadó nyilatkozatok váltása megtörténik. Végül hangsúlyozom, hogy annak ellenére, hogy e szabályozásnak nem célja, hogy szabályozza maguknak a szerződéseknek a szövegezését, valójában lehet olyan hatása, ahogy azt megállapítottam, ( 53 ) hogy fékezi a kereskedelmi kapcsolatok más tagállamban letelepedett személyekkel történő megvalósulását vagy megismétlését.

69.

Figyelemmel ezen elemek összességére, úgy vélem, hogy az ilyen nemzeti intézkedések közvetlen hatást gyakorolnak a Közösségen belüli ügyletekre. Ennélfogva a jelen ügy álláspontom szerint nem a Bíróság által kialakított azon ítélkezési gyakorlat körébe tartozik, amely jellemzően elutasítja, hogy az uniós joggal ellentétesnek nyilvánítson egy nemzeti szabályozást, amennyiben „[annak] az áruk szabad mozgását esetlegesen érintő korlátozó hatásai túlságosan bizonytalanok és közvetettek ahhoz, hogy [az] az áruk tagállamok közötti szabad mozgása akadályozásának minősüljön”. ( 54 ) E tekintetben rámutatok egyrészt arra, hogy a jelen ügyben figyelembe vett korlátozás nem egy jövőbeli és hipotetikus eseménytől, hanem az áruk szabad mozgásához való jog puszta gyakorlásától függ, másrészt pedig arra, hogy nem releváns kérdés, hogy az említett intézkedés a gyakorlatban milyen mértékű lehet, mivel e szabadság minden, akár csekély jelentőségű korlátozása tilos. ( 55 )

70.

Ennélfogva úgy ítélem meg, hogy az alapügyben szereplőhöz hasonló nyelvi szabályozás, amely egy meghatározott hivatalos nyelv használatát írja elő a számlák szövegezéséhez minden, az érintett szövetségi állami szövetségi egységében letelepedett vállalkozás számára, az EUMSZ 35. cikk értelmében vett kivitelre vonatkozó mennyiségi korlátozással azonos hatású intézkedés. Ennélfogva még azt kell megállapítani, hogy egy ilyen szabályozás ennek ellenére igazolható‑e az uniós jogra figyelemmel. ( 56 )

71.

A Bíróság ítélkezési gyakorlatának megfelelően a Szerződés által előírt valamelyik szabadság gyakorlását korlátozó intézkedés, amely azonban közérdekű célt követ, az uniós joggal azzal a kettős feltétellel nyilvánítható összeegyeztethetőnek, hogy alkalmas e cél megvalósításának biztosítására, és nem haladja meg az elérni kívánt cél megvalósításához szükséges mértéket. ( 57 )

72.

Egy annak ellenére az áruk szabad mozgása akadályának tekintett nemzeti intézkedést, hogy az az állampolgárságon vagy a termékek eredetén alapuló hátrányos megkülönböztetés nélkül alkalmazandó, mindazonáltal az uniós joggal összeegyeztethetőnek lehet nyilvánítani, vagy azért, mert azt az EUMSZ 36. cikkben felsorolt közérdekű okok igazolják, és megfelel az ott szereplő követelményeknek, ( 58 ) vagy azért, mert megfelel a közérdek Bíróság ítélkezési gyakorlatában elfogadott feltétlenül érvényesítendő követelményeinek, alkalmas a kitűzött cél elérésére, és azzal arányos. ( 59 )

73.

A kivételek első kategóriáját illetően, noha a Bizottság azt javasolja, hogy az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésre adott válasz tartalmazza az EUMSZ 36. cikket, az e rendelkezésben felsorolt igazoló okok egyikére sem hivatkoztak kifejezetten, és az végeredményben, álláspontom szerint, lényeges hatással nincs a jelen ügyre.

74.

A kivételek második kategóriája kapcsán csak a Bizottság veti fel annak lehetőségét, hogy az itt hivatkozottakhoz hasonló korlátozó intézkedések legitimációjának alapját a fogyasztóvédelem jelentse. ( 60 ) Ugyanakkor maga is – helyesen – úgy ítéli meg, hogy e közérdekű cél a jelen ügyben nem alkalmazható olyan indokként, amely alkalmas az áruk szabad mozgása korlátozásának igazolására, mivel az alapeljárásban két, szakmai tevékenysége keretében eljáró szerződő fél áll szemben egymással, és nem áll fenn semmilyen, a fogyasztókra gyakorolt közvetlen hatás.

75.

Ennélfogva az elsődlegesen felmerülő probléma annak eldöntése, hogy a Bíróság által a flamand nyelvi szabályozásnak a szociális kapcsolatokra akkor alkalmazandó rendelkezései kapcsán a Las‑ítéletben ( 61 ) elfogadott igazolások kiterjeszthetők‑e a jelen ügyre, és ha igen, milyen mértékben. Ebben az ítéletben a Bíróság úgy ítélte meg, hogy a belga kormány által hivatkozott három cél – vagyis a Belga Királyság hivatalos nyelvei közül az egyik használatának előmozdítása és ösztönzése, a munkavállalók szociális védelmének biztosítása, valamint az ezzel kapcsolatos közigazgatási ellenőrzések megkönnyítése – a közérdeken alapuló kényszerítő indokok közé tartozik, amelyek alkalmasak a Szerződés által elismert alapvető szabadságok gyakorlását érintő korlátozás igazolására.

76.

E három indok közül az elsőre a belga kormány a jelen ügyben is hivatkozik, úgy érvelve, hogy az érintett szabályozás annak a követelménynek felel meg, amely szerint meg kell védeni a flamand régió hivatalos nyelvének használatát. Megerősítem, hogy az ítélkezési gyakorlatból kitűnik, hogy valamely tagállam egy vagy több hivatalos nyelve használatának előmozdítása és ösztönzése olyan objektív cél, amely elvben alkalmas az uniós jog által előírt kötelezettségek korlátozásának igazolására. ( 62 ) Ez különösen érvényes a kivitelre vonatkozó mennyiségi korlátozásokkal azonos hatású intézkedések EUMSZ 35. cikkben szereplő tilalmára. Figyelemmel a számlákhoz hasonló hivatalos dokumentumok által nemcsak a kereskedelmi szférában, hanem az állami szférában is betöltött sajátos funkciókra, ( 63 ) az alapügyben szereplőhöz hasonló intézkedés álláspontom szerint potenciálisan alkalmas lehet egy ilyen nyelv használatának az említett különböző területeken történő megőrzésére, ahogy azt a litván kormány hangsúlyozza. ( 64 )

77.

Másodszor, a belga kormány szerint az, hogy megkövetelik a holland nyelv használatát az e törvényben előírt dokumentumok kiállításánál, garantálja a héa területén illetékes hatóságok által végzett ellenőrzések gyorsaságát és hatékonyságát. A New Valmar cáfolja ezt az érvelést, ellentétben a litván kormánnyal. Emlékeztetek arra, hogy a Bíróság ismételten elismerte, hogy a közigazgatási vagy adóügyi ellenőrzések megkönnyítése, és így megerősítése alapját képezheti az alapvető szabadságok Szerződés által előírt korlátozásainak. ( 65 ) Márpedig a jelen ügyben szereplőhöz hasonló nyelvi szabályozás összességében alkalmas arra, hogy segítséget nyújtson a vállalkozás dokumentumainak ellenőrzésével megbízott hatóságok számára, ( 66 ) és ezáltal arra, hogy garantálja a belső jog és az uniós jog rendelkezéseinek tiszteletben tartását, különösen a közvetett adózás területén. ( 67 )

78.

Álláspontom szerint a belga kormány megalapozottan hivatkozik e két, közérdeken alapuló kényszerítő indokra az áruk szabad mozgásának véleményem szerint bebizonyosodott korlátozásának potenciális igazolása érdekében, ugyanakkor még azt is meg kell vizsgálni, hogy az alapügyben szereplőhöz hasonló szabályozás arányos‑e az említett célokhoz képest, figyelemmel különösen az általa előírt szankciókra. Márpedig úgy vélem, hogy ez az arányossági feltétel a jelen ügyben nem teljesült.

79.

A kérdést előterjesztő bíróság felveti, hogy át lehet‑e ültetni a jelen ügyre a Las‑ítéletben ( 68 ) a jelen ügyben szereplő nyelvi szabályozás szociális kapcsolatokra vonatkozó rendelkezéseit illetően az arányosság hiánya eredményeként adott nemleges választ, figyelemmel arra, hogy többek között az e szabályozás megsértése esetén alkalmazandó szankciórendszer, vagyis a bíróság által hivatalból megállapítandó semmisség, ( 69 ) hasonló a vitatott számlák esetében.

80.

A Bizottság úgy ítéli meg, hogy a Las‑ítéletben ( 70 ) elfogadott, az arányosság ellenőrzésére vonatkozó szempontokat megfelelően alkalmazni kell a jelen ügyben is. E tárgyban szeretnék néhány észrevételt tenni, figyelemmel az említett ítélet alapjául szolgáló ügy és a jelen ügy között feltárt különbségekre.

81.

A Bíróság által megfogalmazott első kifogás ugyanis arra vonatkozott, hogy a felek közötti szabad és egyértelmű egyetértés kialakítása megköveteli, hogy a felek az e tagállam hivatalos nyelvétől eltérő nyelven szövegezhessék meg szerződésüket, amennyiben nem beszélik e nyelvet. Fel lehet vetni, hogy ez az értékelési tényező kevésbé meghatározó‑e az alapügy tekintetében, amely nem magára a szerződés megkötésére vonatkozik, ( 71 ) hanem a törvény által előírt, és így a kereskedelmi kapcsolatok keretébe illeszkedésük ellenére nem kizárólag megegyezés tárgyát képező okiratok, vagyis a számlák kiállítására. Emlékeztetek ugyanakkor arra, hogy függetlenül attól az eredeti szerződéstől, amelynek teljesítését biztosítják, a számlák saját joghatásokat válthatnak ki a feleket érintően, illetve maguk is alátámaszthatják a szerződéses kapcsolatot megalapozó akarategyezést. ( 72 )

82.

A második ilyen kifogás azon alapult, hogy a szóban forgó szabályozás nem tette lehetővé, hogy a határokon átnyúló munkaszerződések hiteles változatát az érintett felek mindegyike által beszélt nyelven is megszövegezzék. E kifogás jelen ügyben fennálló meghatározó jellegét szintén fenntartással kell kezelni, mivel a belga kormány az előzetes döntéshozatalra utaló határozattal ellentétben azt állítja, hogy a holland nyelv kötelező használata ebben az esetben kizárólag a héával kapcsolatos jogszabályi adatokra korlátozódik, és nem terjed ki a számlák valamennyi további elemére, köztük a szerződéses elemekre. ( 73 ) Vitathatatlanul a kérdést előterjesztő bíróságnak kell megvizsgálnia, hogy ez a belga jogra tekintettel bebizonyosodik‑e, ( 74 ) de annak érdekében, hogy kitérjünk arra az esetre is, ha ez valóban igaznak bizonyul, álláspontom szerint olyan választ kell adni az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésre, amely figyelembe veszi az így fennálló bizonytalanságot a jelen ügyben előírt nyelvi korlátozások terjedelmét illetően.

83.

E megfontolások ellenére a New Valmarhoz, a litván kormányhoz és a Bizottsághoz hasonlóan azon az állásponton vagyok, hogy az alapügyben szereplőhöz hasonló nyelvi szabályozás nem felel meg az uniós jogból következő kötelezettségeknek, mivel túllép a fent hivatkozott közérdekű célok eléréséhez szigorúan szükséges intézkedéseken ( 75 ) az érintett nyelv számára fenntartott hely, illetve az e szabályozás megsértése esetén alkalmazott szankció szempontjából.

84.

Úgy vélem, hogy a hivatkozott közérdekű célokat, vagyis a hivatalos nyelv előmozdítását és az ellenőrzések megkönnyítését olyan intézkedésekkel is biztosítani lehetne, amelyek kevésbé sértik az áruk mozgását, mint annak előírása, hogy a vállalkozás számlákhoz hasonló dokumentumaiban az Unió tagállamai minden más hivatalos nyelvét kizárva egy előre meghatározott nyelvet kell használni.

85.

Kiemelem, hogy még ha feltételezzük is, hogy e kötelezettség a belga kormány állításának megfelelően a héával kapcsolatos jogszabályi adatokra korlátozódik, álláspontom a fent kifejtett, ( 76 ) illetve az alábbiakban ismertetett gyakorlati indokok miatt nem változik.

86.

Mindenekelőtt nem szabad figyelmen kívül hagyni azt, hogy a számlák kibocsátására irányuló kötelezettség célja ( 77 ) nemcsak a közérdek védelme, amely igazolja többek között az illetékes nemzeti hatóságok részéről a közigazgatási vagy adóügyi ellenőrzések végzését, hanem a magánérdekek védelme is, többek között a vevő magánérdekéé, akit egyértelműen tájékoztatni kell a termékértékesítés tartalmáról; két olyan érdekről van szó, amelyeket megfelelően mérlegelni kell a méltányos egyensúly kialakítása érdekében. Ekképpen, amennyiben egy jogszabály azt írja elő, hogy a számlát egy előre meghatározott nyelven kell megszövegezni, álláspontom szerint rendkívül fontos, hogy az e nyelvet nem ismerő címzettnek lehetősége legyen arra, hogy másik nyelven hiteles változatot kaphasson, annak érdekében, hogy könnyebben meg tudja érteni a számlán szereplő adatokat, ( 78 ) és így meg tudjon bizonyosodni arról, hogy az eladó eleget tett‑e szerződéses kötelezettségeinek.

87.

Ehhez kapcsolódnak a nemzetközi kereskedelem körébe tartozó megfontolások, amelyek vonatkozásában esetleg szükséges lehet a jogi, jelen esetben nyelvi korlátok enyhítése, annak érdekében, hogy ne fékezzék túlzottan a határokon átnyúló kereskedelmet. Ahogy a litván kormány és a Bizottság előadja, e különleges összefüggésben olyan sajátos nehézségek állnak fenn, mint az éppen a New Valmar által ismertetett problémák ( 79 ) és a kereskedelmi gyakorlattal kapcsolatos kérdések, ( 80 ) amelyeket az ilyen jellegű, különösen az Unión belül zajló kereskedelem előnyben részesítése érdekében a lehető legnagyobb mértékben figyelembe kell venni. ( 81 ) E megfontolások főként a számlákon szereplő, a szerződési szabadság körébe tartozó adatok, mint például az általános értékesítési feltételek vonatkozásában érvényesek, de álláspontom szerint az is hasznos, sőt elengedhetetlen lenne, ha a kötelezően feltüntetendő adatok, így a belga kormány által hivatkozott, héával kapcsolatos jogszabályi adatok is érthetőek lennének a határokon átnyúló gazdasági kapcsolat valamennyi fele számára.

88.

Az alapügyben szereplőhöz hasonló nyelvi szabályok véleményem szerint meghaladják a holland nyelv használatának előmozdításához, illetve az illetékes hatóságok részére a hasznos adatok ellenőrzésének lehetővé tételéhez szigorúan szükséges mértéket. Álláspontom szerint a gyakorlatban elegendő lenne azt előírni, hogy amennyiben az érintett felek a számlákat másik nyelven kívánják megszövegezni, akkor csak a jogszabályi adatokat kell hollandra fordítani, illetve adott esetben utólag kell elvégezni a fordítást, amennyiben az ellenőrzés során nem mutatnak be közvetlenül ilyen változatot.

89.

E tekintetben mindenekelőtt arra emlékeztetek, hogy a héa területén a 2006/112 irányelv fent hivatkozott rendelkezései csak a rendeltetési tagállam számára teszik lehetővé egyes idegen nyelven szövegezett számlák fordításának előírását, amennyiben ez az ellenőrzés céljából szükséges. ( 82 )

90.

Ezenkívül szintén a belga területen alkalmazandó egyéb rendelkezéseken alapuló alternatív megoldások alátámasztják e véleményemet. Egyrészt a Belga Királyság francia közössége által elfogadott, a jelen ügyben szereplőkkel egyenértékű, de azokkal nem azonos rendelkezésekről van szó, amelyekből az következik, hogy a számlákhoz hasonló, a francia nyelvű régióban székhellyel rendelkező személyek által kiállított dokumentumokat főszabály szerint franciául kell megszövegezni,„nem sértve a felek által választott nyelv kiegészítő jellegű használatát” ( 83 ). Az említett régió nyelvétől eltérő, az érintett felek által választott, így feltételezhetően valamennyi fél által a franciánál jobban ismert nyelv kiegészítő használatának ilyen lehetősége kevésbé korlátozó intézkedést jelent, mint az, amelyik révén a kereskedelmi kapcsolatokban egy meghatározott nyelv kizárólagos használatát írják elő. ( 84 )

91.

Másrészt a flamand közösség 2014‑ben maga is módosította a fent hivatkozott, nyelvhasználatról szóló rendeletet, ( 85 ) oly módon, hogy a munkaviszonyokra vonatkozó rendelkezések kevésbé korlátozóak, mint amilyenek a Las‑ítélet ( 86 ) alapjául szolgáló ügy idején voltak. E rendelet 5. cikkének (1) bekezdése ugyanis még mindig azt írja elő, hogy a flamand régióban a holland nyelv használata a főszabály, de a (2) bekezdés immár lehetővé teszi „az egyedi munkaszerződések” esetében, hogy „jogilag kötelező változatot [állítsanak ki az Európai Unió, illetve az Európai Gazdasági Térség (EGT) valamelyik tagállamának olyan hivatalos] nyelvén, amelyet valamennyi érdekelt fél ért”, bizonyos, az e területekkel fennálló kapcsolati feltételek teljesülése esetén. ( 87 )

92.

Az e megoldásokhoz hasonló nyelvi intézkedések – mindkettő kevésbé sérti az áruk szabad mozgását, mint az alapeljárásban szereplő szabályozás, továbbá alkalmas a belga kormány által hivatkozott közérdekű célok garantálására – álláspontom szerint alkalmazhatók a jelen ügy összefüggésében is.

93.

Az kérdéses nyelvi szabályozás arányosságának hiányára vonatkozó kifogással szemben a belga kormány arra hivatkozik, hogy a jogsértés esetén alkalmazott szankció, vagyis a bíróság által hivatalból megállapítandó semmisség kisebb hatást gyakorol a jelen ügyben, mint amelyet a Las‑ítélet ( 88 ) alapjául szolgáló ügyben fejtett ki. Előadja, hogy ellentétben az utóbbi ügy tényállásával, ahol a nem holland nyelven szerkesztett munkaszerződést kellett érvénytelenné nyilvánítani, a jelen ügy csak a vitatott számlák érvényességét érintheti, nem pedig az érdekelt feleket összekötő forgalmazási szerződését. Márpedig, mivel a számlák csak megerősítik a felek közötti szerződésből következő tartozásokat, érvénytelenségük megállapítása nem akadályozza meg e tartozások behajtását, ezenfelül pedig megvan a lehetőség a szabálytalan dokumentumok új számlákkal való pótlására.

94.

A New Valmar ezzel szemben előadja, hogy bár a semmisség hatását enyhíti az eladó részére biztosított azon lehetőség, hogy a jogvita során helyettesítő számlákat állítson ki, ezen enyhítés jótékony hatásai azonban csak elméleti jellegűek. E társaság szerint az, hogy az adósnak új számlákat kell küldenie, nem pedig az eredeti számlák holland nyelvű változatait, több hátrányos következménnyel is jár. Egyrészt adózási szinten a Közösségen belüli termékértékesítés esetében előírt héamentesség nem érvényesül a helyettesítő számlák esetén, mivel e mentesség csak abban az időpontban alkalmazható, amikor az áruk elhagyják a nemzeti területet, más módon pedig nem. Másrészt polgári jogi síkon az eladó részére az esedékes számlák után fizetendő késedelmi kamat számítása csak a helyettesítés időpontjától kezdődik, míg az eredeti számlákat a törvényben előírt határidőn belül nem vitató adósnak még mindig megmarad a lehetősége arra, hogy kifogással éljen a helyettesítő számlákkal szemben. ( 89 )

95.

Álláspontom szerint az alapügyben szóban forgó szabályozás által előírt szankciók nem elengedhetetlenek a belga kormány által hivatkozott közérdekű célok eléréséhez, mivel az, hogy a nem holland nyelven szövegezett számlákat érvénytelenné nyilvánítják, közvetlenül nem járul hozzá sem e nyelv előmozdításához, sem maguknak a közigazgatási vagy adóügyi ellenőrzéseknek a megkönnyítéséhez. Ezenkívül e drasztikus jellegű szankciók véleményem szerint egyértelműen túlzottak.

96.

Ahogy azt a litván kormány és a Bizottság hangsúlyozta, a semmisség, amely az ilyen számlák joghatásainak ab initio megszűnésével jár, jelentős jogbizonytalanságot idézhet elő az érintett gazdasági viszony mindkét felét illetően, ami hátrányos a határokon átnyúló kereskedelemre nézve, noha azt az uniós jog alapján ösztönözni kell.

97.

E megállapítás álláspontom szerint elsődlegesen az eladó vonatkozásában igazolt. A Bíróság rendelkezésére álló bizonyítékokra figyelemmel nem lehet a priori kizárni, hogy a holland nyelvű helyettesítő számla kiállítására irányuló kötelezettség miatt nemcsak a héa kapcsán szembesül nehézségekkel, hanem az új számla kibocsátásával kapcsolatban elévülési problémákkal is szembesül, ahogy azt a New Valmar állítja. ( 90 ) Ezenkívül az előírt nyelvtől eltérő nyelven szövegezett számlákat kiállító vállalkozással szemben tisztán opportunista indokokból lehet vitatni a tartozással kapcsolatos jogait rögzítő ilyen dokumentumok érvényességét, amint az az alapeljárásban is történt. ( 91 ) Egyébként úgy vélem, hogy e szankciókkal kapcsolatos szabályozás a szabálytalan számlák címzettjét is sújthatja, még ha kisebb mértékben is, mivel az érvénytelenné nyilvánított számlák egészben vagy részben elveszíthetik bizonyító erejüket. ( 92 )

98.

Bár a kérdést előterjesztő bíróságnak kell értékelnie, hogy ezek a potenciális negatív következmények az alapügyben alkalmazandó jogra tekintettel megvalósultak‑e a jelen ügyben, álláspontom mindenesetre ettől függetlenül az, hogy az érintett nyelvi szabályozásban választott eszközök összességében túlzottak. A követett célok elérése érdekében ugyanis véleményem szerint az áruk szabad mozgását kevésbé korlátozó intézkedéseket is lehet alkalmazni.

99.

A fenti körülmények összességére figyelemmel úgy vélem, hogy az EUMSZ 35. cikket úgy kell értelmezni, hogy azzal ellentétes valamely tagállam szövetségi egységének az alapügyben szereplőhöz hasonló szabályozása, amely arra kötelezi az ezen egység területén állandó telephellyel rendelkező valamennyi vállalkozást, hogy a határokon átnyúló jellegű számlákat legalább egyes kötelezően feltüntetendő adatok vonatkozásában, vagy akár egészében ( 93 ) kizárólag e szövetségi egység hivatalos nyelvén szövegezzék meg, e szerződések semmisségének a bíróság által hivatalból történő megállapítása terhe mellett.

100.

A fenti megfontolásokra figyelemmel azt javaslom, hogy a Bíróság a rechtbank van koophandel te Gent (genti kereskedelmi bíróság, Belgium) által előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésre a következő választ adja:

Az EUMSZ 35. cikket úgy kell értelmezni, hogy azzal ellentétes valamely tagállam szövetségi egységének az alapügyben szereplőhöz hasonló szabályozása, amely arra kötelezi az ezen egység területén állandó telephellyel rendelkező valamennyi vállalkozást, hogy a határokon átnyúló jellegű számlákat legalább egyes kötelezően feltüntetendő adatok vonatkozásában, vagy akár egészében kizárólag e szövetségi egység hivatalos nyelvén szövegezzék meg, e szerződések semmisségének a bíróság által hivatalból történő megállapítása terhe mellett.