1

2006. október 27‑én a beavatkozó fél, a Bruichladdich Distillery Co. Ltd a közösségi védjegyről szóló, 1993. december 20‑i 40/94/EK módosított tanácsi rendelet (HL 1994. L 11., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 17. fejezet, 1. kötet, 146. o.) (helyébe lépett a közösségi védjegyről szóló, 2009. február 26‑i 207/2009/EK tanácsi rendelet [HL L 78., 1. o.]) alapján közösségi védjegy lajstromozása iránti kérelmet nyújtott be a Belső Piaci Harmonizációs Hivatalhoz (védjegyek és formatervezési minták) (OHIM).

2

A lajstromoztatni kívánt védjegy a PORT CHARLOTTE szómegjelölés (a továbbiakban: vitatott védjegy) volt.

3

A bejelentést a védjegyekkel ellátható termékek és szolgáltatások nemzetközi osztályozására vonatkozó, felülvizsgált és módosított 1957. június 15‑i Nizzai Megállapodás szerint 33. osztályba tartozó, következő áruk vonatkozásában tették: „Alkoholtartalmú italok”.

4

2007. október 18‑án 5421474. szám alatt lajstromozták a vitatott védjegyet, és a Közösségi Védjegyértesítő 2007. október 29‑i 60/2007. számában hirdették meg.

5

2011. április 7‑én a felperes, az Instituto dos Vinhos do Douro e do Porto, IP a vitatott védjegy törlése iránti kérelmet nyújtott be az OHIM‑hoz a 207/2009 rendelet 8. cikkének (4) bekezdésével együttesen értelmezett 53. cikke (1) bekezdésének c) pontja, az 53. cikke (2) bekezdésének d) pontja, valamint a 7. cikke (1) bekezdésének c) és g) pontjával együttesen értelmezett 52. cikke (1) bekezdésének a) pontja alapján, amennyiben az említett védjegy a fenti 3. pontban szereplő árukat jelölte meg.

6

A törlési kérelemre válaszolva a beavatkozó fél a következő leírásnak megfelelő árukra szűkítette azon árujegyzéket, amelyek tekintetében a vitatott védjegyet lajstromozták: „Whisky”.

7

Törlési kérelmének alátámasztására a felperes a „porto” és „port” eredetmegjelölésekre hivatkozott, amelyeket egyrészt valamennyi tagállamban oltalomban részesít a portugál jog több rendelkezése, valamint a mezőgazdasági piacok közös szervezésének létrehozásáról, valamint egyes mezőgazdasági termékekre vonatkozó egyedi rendelkezésekről szóló 1234/2007/EK rendelet („az egységes közös piacszervezésről szóló rendelet”) módosításáról szóló, 2009. május 25‑i 491/2009/EK tanácsi rendelet (HL L 154., 1. o.; helyesbítés: HL L 313., 2011.11.26., 47. o.) 118m. cikkének (2) bekezdése, másrészt pedig amelyeket az eredetmegjelölések oltalmára és nemzetközi lajstromozására vonatkozó, 1958. október 31‑én elfogadott, 1967. évi július 14‑én Stockholmban felülvizsgált és 1979. szeptember 28‑án módosított Lisszaboni Megállapodás (a továbbiakban: Lisszaboni Megállapodás) alapján Franciaországban, Olaszországban, Cipruson, Magyarországon, Portugáliában és Szlovákiában lajstromoztak, és azok ott oltalomban részesülnek.

8

2013. április 30‑i határozatával a törlési osztály a törlési kérelmet elutasította.

9

2013. május 22‑én a felperes a törlési osztály határozata ellen a 207/2009 rendelet 58–64. cikke alapján fellebbezést nyújtott be az OHIM‑hoz.

10

2014. július 8‑i határozatával (a továbbiakban: megtámadott határozat) az OHIM negyedik fellebbezési tanácsa elutasította a fellebbezést.

11

Először is a fellebbezési tanács elutasította a 207/2009 rendeletnek az ugyanezen rendelet 8. cikkének (4) bekezdésével együttesen értelmezett 53. cikke (1) bekezdése c) pontjának megsértésére alapított jogalapot, lényegében azzal az indokkal, hogy a borokra vonatkozó eredetmegjelölések oltalmát kizárólag a 491/2009 rendelet szabályozza, és ezért az az Európai Unió kizárólagos hatáskörébe tartozik. Még ha igaz lenne is, hogy az említett rendelet alapján nyújtott oltalmat a nemzeti szabályozás határozza meg, a földrajzi jelzések oltalma a borpiac közös szervezéséről szóló, 1999. május 17‑i 1493/1999/EK rendelet (HL L 179., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 3. fejezet, 26. kötet, 25. o.) 54. cikke (4) bekezdésének megfelelően közzétett, a „meghatározott termőhelyről származó minőségi borok listáján” (a továbbiakban: m. t. minőségi borok listája) felsorolt földrajzi jelzésekre korlátozódik. Másrészt a 491/2009 rendelet 118m. cikkének (2) bekezdése nem földrajzi jelzésként részesíti oltalomban a „porto” és a „port” kifejezést, hanem csak az „oporto” kifejezéssel való egyezése alapján (a megtámadott határozat 14–18. pontja).

12

Továbbá e földrajzi jelzések kizárólag a borok, és így az olyan áruk vonatkozásában részesülnek oltalomban, amelyek nem azonosak a „whisky” elnevezésű áruval, illetve nem hasonlóak ahhoz, vagyis egy más jelleggel és alkoholfokkal rendelkező olyan szeszes italhoz, amely a 491/2009 rendelet 118m. cikk (2) bekezdése a) pontjának i. alpontja értelmében nem felel meg a borra vonatkozó termékleírásnak. A felperesnek az említett eredetmegjelölések ugyanezen rendelet 118m. cikke (2) bekezdése a) pontjának ii. alpontja szerinti hírnevére való hivatkozásával kapcsolatban a fellebbezési tanács úgy ítélte meg, hogy a vitatott védjegy nem „használja”, a „porto” vagy a „port” földrajzi jelzéseket, és nem is „utal” azokra, ily módon nem szükséges annak vizsgálata, hogy rendelkeznek‑e hírnévvel. A „porto” vagy a „port” elemekből képzett nevet viselő számos várostól – mint Porto Allegre vagy Port Louis – eltérően csak egyetlen Porto – portugálul Oporto – nevű város létezik. Ehhez hasonlóan nem lehetséges kapcsolatot felállítani egyrészt a PORT CHARLOTTE megjelölés, amelynek két eleme egy Charlotte nevű személy nevével megjelölt kikötőt – egy part menti földrajzi helyet vagy várost – jelöl, másrészt pedig a „porto” vagy a „port” földrajzi jelzések között. A portugál fogyasztó tudja, hogy „a földrajzi kifejezés valójában »Oporto« vagy »Porto«, és hogy a »Port« mindössze annak lerövidült formája, amelyet a borospalackok címkéjén az e földrajzi jelzés által oltalomban részesített borfajta megjelölésére használnak” (a megtámadott határozat 19–26. pontja).

13

A fellebbezési tanács ezzel kapcsolatban elutasította a felperes azon érvét, mely szerint a 491/2009 rendelet 118m. cikkének (2) bekezdése alapján biztosított oltalmat ki kell terjeszteni minden olyan megjelölésre, amely „magában foglalja” a „port” kifejezést. Az ugyanezen rendelet 118m. cikke (2) bekezdésének b) pontja szerinti, a portói borra való „utalás” sem áll fenn, mivel a whisky eltérő áru, és a vitatott védjegy egyetlen alkotóeleme sem tartalmaz esetlegesen hamis vagy megtévesztő megjelölést. Ezért a fellebbezési tanács szerint – anélkül, hogy értékelni kellene, hogy a vitatott védjegy rendelkezik‑e hírnévvel, vagy sem – a fellebbezés nem fogadható el a borokra vonatkozó földrajzi jelzéseket oltalomban részesítő uniós jogi rendelkezések alapján (a megtámadott határozat 27–29. pontja).

14

Másodsorban a fellebbezési tanács elutasította a 207/2009 rendelet 53. cikke (2) bekezdése d) pontjának megsértésére alapított jogalapot, amely a Lisszaboni Megállapodásnak megfelelően a Szellemi Tulajdon Világszervezeténél (WIPO) 1983. március 18‑án 682. számon lajstromozott „porto” és „port” állítólagos eredetmegjelöléseken alapult. E lajstromozás csak a „porto” kifejezést részesítette oltalomban, amely nem része a vitatott védjegynek, Portugáliában viszont oltalomban részesül e megjelölés (a megtámadott határozat 31–33. pontja).

15

Harmadsorban a fellebbezési tanács elutasította a 207/2009 rendeletnek az ugyanezen rendelet 7. cikke (1) bekezdésének c) és g) pontjával együttesen értelmezett 52. cikke (1) bekezdésének a) pontjának megsértésére alapított jogalapokat. Egyrészt a vitatott védjegy nem tett egyidejűleg utalást egy – létező vagy nem létező – Port Charlotte nevű helyre, sem pedig „Oporto (Porto) városára”. A felperes csak a„fellebbezés időpontjában” hivatkozott az ugyanezen rendelet 7. cikke (1) bekezdésének c) pontja szerinti feltétlen kizáró okra, és nem támasztotta alá azon állítást, miszerint a Port Charlotte nevét viselő helyet vagy várost ismeri a releváns átlagfogyasztó. Mivel a felperes soha nem hivatkozott e rendelkezés megsértésére a „hatályon kívül helyezésre irányuló eljárások során”, nincs joga ezen indokot felhozni a fellebbezésében (a megtámadott határozat 35–38. pontja). Másrészt a vitatott védjegy az említett rendelet 7. cikke (1) bekezdésének g) pontja értelmében nem tévesztheti meg a közönséget azon áruk földrajzi származása tekintetében, amelyekre vonatkozik. A „port” kifejezés nem egy földrajzi területet jelöl, és a vitatott védjegy asszociáció útján nem kapcsolódik azon területhez, ahol a felperes áruit előállítják. A megtévesztés még kevésbé valószínű, mivel a fogyasztó könnyen felismeri, hogy a whisky az említett áruk jellegzetességeitől eltérő jellegzetességekkel rendelkezik (a megtámadott határozat 34. pontja).

16

A felperes azt kéri, hogy a Törvényszék:

17

Az OHIM és a beavatkozó fél azt kéri, hogy a Törvényszék:

18

Keresete alátámasztására a felperes egy ténybeli és öt jogi jogalapra hivatkozik.

19

Az első jogalapjával a felperes vitatja a megtámadott határozatban tett azon megállapítást, mely szerint Porto város portugál neve Oporto, és nem Porto.

20

Második jogalapjával a felperes azt kifogásolja, hogy a fellebbezési tanács figyelmen kívül hagyta, hogy a „porto” és a „port” kifejezést a portugál jog eredetmegjelölésként oltalomban részesítette, és azok földrajzi jelzéseknek minősülnek, különösen a 491/2009 rendelet 118m. cikkének (2) bekezdése értelmében.

21

A felperes a harmadik jogalappal azt kifogásolja, hogy a fellebbezési tanács tévesen ítélte meg úgy, hogy a borokra vonatkozó eredetmegjelölések oltalmát kizárólag a 491/2009 rendelet szabályozza, és emellett a nemzeti jog nem.

22

Negyedik jogalapjával a felperes azt állítja, hogy a megtámadott határozat sérti a 207/2009 rendeletnek az ugyanezen rendelet 8. cikkének (4) bekezdésével együttesen értelmezett 53. cikke (1) bekezdésének c) pontját, amennyiben a „porto” és a „port” eredetmegjelölés mind a portugál jog, mind pedig az uniós jog alapján biztosítja a jogosultja számára azt, hogy megtiltsa a későbbi védjegy használatát.

23

Ötödik jogalapjával a felperes a 207/2009 rendeletnek az ugyanezen rendelet 7. cikke (1) bekezdésének g) pontjával együttesen értelmezett 52. cikke (1) bekezdése a) pontjának megsértésére hivatkozik.

24

Hatodik jogalapjával a felperes a 207/2009 rendeletnek az ugyanezen rendelet 7. cikke (1) bekezdésének c) pontjával együttesen értelmezett 52. cikke (1) bekezdése a) pontjának megsértésére hivatkozik.

25

A Törvényszék úgy ítéli meg, hogy együtt kell megvizsgálni az egymást átfedő első, második és harmadik jogalapot.

26

A ténybeli hibára alapított első jogalapjában a felperes a megtámadott határozat 18., 23. és 26. pontjának alátámasztására felhozott több bizonyítékot vitat, amennyiben azok lényegében arra utalnak, hogy a „porto” eredetmegjelölés megnevezésének alapja az Oporto városnév. Ez utóbbi megnevezés kizárólag az angol és spanyol nyelvben használatos Porto város megjelölésére, ez utóbbi köztudottan annak portugál neve. E ténybeli hiba alapján jutott a fellebbezési tanács a következő jogalapok keretében vitatott téves jogi következtetésekre, és e hibát kell a Törvényszéknek orvosolnia.

27

A második jogalap keretében a felperes azt állítja, hogy a fellebbezési tanács által elkövetett ténybeli hiba az eredete azon téves megállapításának, mely szerint a „porto” és a „port” kifejezések nem földrajzi jelzésekként részesülnek oltalomban, hanem csak az „oporto” kifejezéssel való egyezésük alapján (lásd a megtámadott határozat 14., 17. és 18. pontját). Márpedig a Decreto‑Lei no 166/86, de 26 de Junho de 1986 (1986. június 26‑i 166/86. sz. portugál törvényerejű rendelet) 1. cikkének (2) bekezdése többek között úgy rendelkezik, hogy „eredetmegjelölésként [...] megerősítésben részesülnek a »Vinho do Porto«, a »Vin de porto«, a »Port Wine«, a »Porto« és a »Port« megnevezések (vagy ezek más nyelvű megfelelői), amelyeket borászati termékekkel kapcsolatban kizárólag azon likőrborra lehet használni, amely ezen néven vált ismertté, és amelyet a meghatározott »Douro« régión belül állítottak elő [...]”. Mindenesetre 2009. augusztus 1‑jén, vagyis az OHIM előtti törlési eljárás megkezdése előtt az m. t. minőségi borok listáját felváltotta a 491/2009 rendelet 118n. cikkében szereplő, E‑Bacchusnak nevezett elektronikus nyilvántartás (a továbbiakban: E‑Bacchus nyilvántartás). Az E‑Bacchus nyilvántartásban a „porto” földrajzi jelzésre vonatkozó releváns bejegyzés az „oporto”, a „vinho do porto”, a „vin de porto”, a „port”, a „port wine”, a „portwein”, a „portvin” és a „portwijn” kifejezéseket, valamint azokkal egyenértékű kifejezéseket említi, és a releváns portugál szabályozásra hivatkozik, köztük a Decreto‑Lei no 166/86‑ra, amelyet a Decreto‑Lei no 173/2009, de 3 de Agosto de 2009 (2009. augusztus 3‑i 173/2009. sz. portugál törvényerejű rendelet) váltott fel. A felperes rámutat arra, hogy a bormegjelölések 1493/1999 rendeletben bevezetett közösségi rendszere – az említett rendelet irányadó rendelkezéseinek tiszteletben tartása mellett – a nemzeti jogszabályokban meghatározott megnevezéseken alapul, és ily módon az m. t. minőségi borok listáján oltalomban részesített valamely eredetmegjelölésnek még a téves közzététele sem sértheti az oltalmat. Így a „porto” és a „port” kifejezések nem csak „egyenértékűként” részesülnek oltalomban, hanem éppen ellenkezőleg, az alkalmazandó portugál szabályozás alapján eredetmegjelölésként élveznek oltalmat, és ezért különösen a 491/2009 rendelet 118m. cikkének (2) bekezdése értelmében vett földrajzi jelzéseknek minősülnek.

28

Harmadik jogalapjában a felperes vitatja a megtámadott határozat 14. és 15. pontját, amely szerint lényegében a borokra vonatkozó eredetmegjelölések oltalmát kizárólag a 491/2009 rendelet szabályozza, és az az Unió kizárólagos hatáskörébe tartozik. Ezen megközelítésmóddal a fellebbezési tanács jogellenesen utasította el az alkalmazandó portugál jogszabályokat és ítélkezési gyakorlatot, továbbá megsértette az indokolási kötelezettségét. Azon ítélkezési gyakorlat ellenére, amely elismeri, hogy a mezőgazdasági termékek és élelmiszerek földrajzi jelzéseinek és eredetmegjelöléseinek oltalmáról szóló, 2006. március 20‑i 510/2006/EK tanácsi rendelet (HL L 93., 12. o.) célja az ilyen megjelölések számára egységes és kimerítő oltalmi szabályozás nyújtása, az említett rendeletet nem kell alkalmazni a szőlészeti‑borászati termékekre és a szeszes italokra (az említett rendelet 1. cikke (1) bekezdésének második albekezdése). Az 510/2006 rendelet szerinti egységes és kimerítő oltalmi szabályozással ugyanis nem ellentétes az, hogy a földrajzi elnevezések olyan oltalmi rendszerét alkalmazzák, amely annak alkalmazási körén kívül esik, amit megerősít az Európai Bizottság a mezőgazdasági termékek minőségéről szóló 2008. októberi zöld könyvéhez készített előkészítő munkadokumentuma és az „[OHIM] felszólalási eljárásra vonatkozó iránymutatásai – A 8. cikk (4) bekezdése szerinti jogok”. A felperes ebből azt a következtetést vonta le, hogy a borokra vonatkozó eredetmegjelölések oltalmát nem kizárólag a 491/2009 rendelet szabályozza, hanem a nemzeti jog is, és hogy a Törvényszéknek figyelembe kell vennie a portugál jog releváns rendelkezéseit annak megállapításához, hogy a „porto” vagy a „port” eredetmegjelölés biztosítja‑e a jogosultja számára azon jogot, hogy megtiltsa a későbbi védjegy használatát.

29

Az OHIM és a beavatkozó fél szerint az, hogy a fellebbezési tanács tévesen állította azt, hogy a szóban forgó város portugál neve Oporto, és nem Porto, vagy pedig tévesen tett hivatkozást az m. t. minőségi borok listájára, amelyen oltalom alatt álló földrajzi jelzésként szerepel az „oporto”, és nem az E‑Bacchus nyilvántartásra hivatkozott, mint amelyen oltalom alatt álló földrajzi jelzésként szerepel az „oporto”, nem érinti a megtámadott határozat jogszerűségét. A fellebbezési tanács ugyanis nem kizárólag a „porto” vagy az „oporto” földrajzi jelzésre támaszkodott, hanem az egyenértékű „port” kifejezést is figyelembe vette (lásd a megtámadott határozat 22. pontját), és a következtetései nem különböztek lényegében attól, mintha kifejezetten azt állította volna, hogy a „port” kifejezés mint olyan oltalom alatt álló földrajzi jelzés és nem egyenértékű kifejezés.

30

A második és a harmadik jogalappal kapcsolatban a beavatkozó fél által támogatott OHIM azt válaszolja, hogy a jelen esetben alkalmazandó 491/2009 rendelet minősül az egyetlen releváns jogszabálynak, amely a „porto” eredetmegjelölés számára nyújtott oltalmat meghatározza. A borokra vonatkozó eredetmegjelölések és a földrajzi jelzések oltalmi rendszere hasonló az 510/2006 rendeletben szereplő rendszerhez. Márpedig az ítélkezési gyakorlat elismerte, hogy ez utóbbi rendszer „kimerítő jelleggel” bír, amely értelemszerűen átültethető a borokra vonatkozó eredetmegjelölések és földrajzi jelzések 491/2009 rendelettel létrehozott oltalmi rendszerére. Így a jelen ügyben a „porto” eredetmegjelölés által nyújtott oltalom terjedelmét – amelynek fennállását kétségkívül elismeri a portugál jog – kizárólag a 491/2009 rendelet szabályozza.

31

Előzetesen, amint azt az OHIM és a beavatkozó fél elismeri, meg kell állapítani, hogy a fellebbezési tanács nyilvánvalóan tévedett, egyrészt azáltal, hogy úgy ítélte meg, hogy az „oporto” kifejezés a Portugália északi részén található Porto kikötőváros portugál megnevezése, másrészt azáltal, hogy az említett kifejezésnek az m. t. minőségi borok listáján földrajzi jelzésként való bejegyzésére hivatkozott (lásd a megtámadott határozat 17. és 18. pontját), és nem annak az E‑Bacchus nyilvántartásba történő, a „Porto” megjelölést is magában foglaló, megfelelő bejegyzésére. Nem vitatott ugyanis, hogy az említett város portugál megnevezése Porto, és hogy az e bejegyzést tartalmazó említett nyilvántartást már a törlési kérelem benyújtása előtt felváltotta az m. t. minőségi borok listája.

32

A felperes állításával szemben azonban e hibákból ugyanakkor nem következik az, hogy a fellebbezési tanács megsértette az eredetmegjelölések oltalmára vagy az oltalom alatt álló földrajzi jelzésekre alkalmazandó irányadó szabályokat (lásd az alábbi 34–42. pontot). A második–hatodik jogalap értékelésének sérelme nélkül az említett hiba ezért önmagában nem elegendő ahhoz, hogy igazolja a megtámadott határozat hatályon kívül helyezését (lásd az alábbi 51. pontot).

33

Továbbá a második és a harmadik jogalap keretében a felperes lényegében azt állítja, hogy a fellebbezési tanács tévesen nem alkalmazta a 207/2009 rendelet 53. cikke (1) bekezdésének c) pontjában és 8. cikkének (4) bekezdésében szereplő alkalmazási feltételek értékelése során a portugál jog releváns rendelkezéseit, ahogyan azokat a portugál bíróságok és hatóságok alkalmazzák, azzal az indokkal lényegében, hogy a „porto” vagy a „port” eredetmegjelölés számára nyújtott oltalmat kizárólag a 491/2009 rendelet rendelkezései határozzák meg.

34

Ezzel összefüggésben meg kell jegyezni, hogy a felek között nem vitatott, hogy a „porto” vagy a „port” kifejezés eredetmegjelölésként vagy földrajzi jelzésként oltalomban részesül mind a portugál jog, mind pedig a 491/2009 rendelet tekintetében, amit a fellebbezési tanács a megtámadott határozat 17. és 18. pontjában lényegében elismert, még ha tévesen hivatkozott is az „oporto” kifejezésre és a m. t. minőségi borok listájára. Ráadásul az említett tanács értékelése nem korlátozódott ez utóbbi kifejezésre, hanem ezzel egyidejűleg a „porto” és a „port” kifejezésre is irányult (lásd különösen a megtámadott határozat 22., 24., 26–28., 31., 32. és 34. pontját).

35

Emlékeztetni kell továbbá arra, hogy a megtámadott határozat 14. pontjában a fellebbezési tanács – bár pontatlanul –, de lényegében kétségkívül megerősítette, hogy még ha a 491/2009 rendelet szerinti „oltalmat” a nemzeti jogszabályok határozzák is meg, a szóban forgó eredetmegjelölés vagy földrajzi jelzések „oltalma” kizárólag az említett rendelet hatálya alá, így az Unió kizárólagos hatáskörébe tartozik. A jelen ügyben a fellebbezési tanács e megállapítás alapján az uniós jog releváns szabályainak alkalmazására korlátozta a felülvizsgálatát, és nem vette figyelembe a portugál jognak a portugál bíróságok és a hatóságok határozataiban értelmezett rendelkezéseit, amelyekre a felperes az OHIM két fóruma előtti eljárás során hivatkozott, és amelyeket azokhoz benyújtott.

36

E megfontolások jogszerűségének értékeléséhez a Törvényszék elsőként célszerűnek ítéli meg az eredetmegjelölések és a földrajzi jelzések számára a 491/2009 rendelet alapján nyújtott oltalom pontos terjedelmének vizsgálatát, ami lényegében megfelel a második jogalap tárgyának. Másodjára azt kell megvizsgálni, hogy ezen oltalom kimerítő jellegű‑e, és hogy az említett rendelet alkalmazási körén kívül a fellebbezési tanács mégiscsak köteles‑e a 207/2009 rendelet 8. cikkének (4) bekezdésével együttesen értelmezett 53. cikke (1) bekezdésének c) pontja, valamint 53. cikke (2) bekezdésének d) pontja alapján a portugál jog releváns szabályait alkalmazni, amely lényegében megfelel a harmadik jogalap tárgyának.

37

A 491/2009 rendeletben nyújtott oltalom terjedelmét illetően egyértelműen kiderül ugyanezen rendelet 118s. cikkének (1) bekezdéséből, hogy a többek között az 1493/1999 rendelet 51. és 54. cikkével összhangban oltalom alatt álló bornevekre az „e rendelet szerinti oltalom automatikusan érvényes”, és hogy „[a] Bizottság bevezeti ezeket a[ 491/2009] rendelet 118n. cikke szerinti nyilvántartásba”, vagyis az E‑Bacchus nyilvántartásba. Amint azt az állandó ítélkezési gyakorlat elismerte, az 1493/1999 rendelet alapján már oltalom alatt álló megnevezések oltalmának automatikus jellegéből az említett borneveket illetően az következik, hogy e megnevezéseknek az E‑Bacchus nyilvántartásba való bejegyzése nem szükséges ahhoz, hogy azok az Unióban oltalmat élvezzenek, ugyanis e bejegyzés a már fennálló oltalmaknak az egyik szabályozási rendszerből egy másikba történő automatikus átvezetésének következménye, és nem feltétele ezen oltalomnak (lásd ebben az értelemben: 2012. november 8‑i Magyarország kontra Bizottság ítélet, T‑194/10, EU:T:2012:587, 21. pont, amelyet helyben hagyott a 2014. február 13‑i Magyarország kontra Bizottság ítélet, C‑31/13 P, EBHT, EU:C:2014:70, 58. pont). Márpedig az OHIM állításának megfelelően a jelen ügyben a fellebbezési tanács helyesen indult ki abból az elvből, hogy ezen oltalom „automatikus,” mivel az közvetlenül a releváns nemzeti szabályozáson alapul, ami nem követeli meg feltétlenül azt, hogy az OHIM a 491/2009 rendelet alapján köteles az említett szabályozás rendelkezéseit, vagy az általa nyújtott oltalom feltételeit tiszteletben tartani. Az „oltalom alatt álló eredetmegjelölések” és az „oltalom alatt álló földrajzi jelzések” kifejezések, amelyek a 491/2009 rendelet 118m. cikkének (1) és (2) bekezdésében szerepelnek, mindössze megismétlik az ugyanezen rendelet 118n. cikkében használt kifejezéseket, amelyek az E‑Bacchus nyilvántartásban felsorolt eredetmegjelölésekre és földrajzi jelzésekre való hivatkozásra szorítkoznak, ideértve a nemzeti szabályozásból eredő jelzéseket is, anélkül azonban, hogy elrendelnék az említett jogszabályok releváns szabályaiban megállapított oltalom feltételeinek alkalmazását.

38

Ami viszont a 491/2009 rendelet alkalmazási körét illeti, a közös agrárpolitika egységes jogszabályi környezetének szellemével és rendszerével összhangban (a 491/2009 rendelet (1) preambulumbekezdése; lásd továbbá ebben az értelemben az 510/2006 rendelettel való analógia útján: 2009. szeptember 8‑i Budějovický Budvar ítélet, C‑478/07, EBHT, EU:C:2009:521, 107. és azt követő pontok), ezen oltalom pontos feltételeit és terjedelmét kizárólag ugyanezen rendelet 118m. cikkének (1) és (2) bekezdése állapítja meg.

39

E cikk a következőképpen szól:

40

A jelen ügyben nem vitatott, hogy a „porto” vagy a „port” eredetmegjelölés oltalmat élvez a Decreto‑Lei no 173/2009 és a Decreto‑Lei no 212/2004, de 23 de Agosto de 2004 (2004. augusztus 23‑i 212/2004. sz. portugál törvényerejű rendelet) és a portugál szellemi tulajdonjogi törvénykönyv alapján, ami megalapozta a felvételüket először az m. t. minőségi borok listájára, majd pedig az E‑Bacchus nyilvántartásba (lásd a 491/2009 rendelet 118n. cikkével együttesen értelmezett 118s. cikke (1) bekezdésének utolsó mondatát). Az 1493/1999 rendelet 54. cikke (2) bekezdésének a) pontja értelmében ugyanis az m. t. minőségi borok körébe tartoznak „azok a meghatározott termőhelyről származó minőségi likőrborok (a továbbiakban: m. t. minőségi likőrborok), amelyek megfelelnek a likőrbor fogalmának”, amelyeket illetően ugyanezen rendelet 54. cikkének (4) bekezdése értelmében a tagállamok kötelesek a Bizottságnak továbbítani az általuk elismert ilyen borok listáját, amelyen mindegyik esetében fel kell tüntetniük azokat a nemzeti rendelkezéseket, amelyek ezek termelésére és előállítására vonatkoznak. Ezért a 491/2009 rendelet 118m. cikke (2) bekezdésének alkalmazása érdekében az OHIM‑nak figyelembe kell vennie azt, hogy ezek az eredetmegjelölések oltalom alatt álltak a nemzeti jog alapján, amit a fellebbezési tanács a jelen ügyben figyelembe vett (lásd a megtámadott határozat 17. és 18. pontját). Ezenfelül ezen értékelést nem cáfolja a nemzeti és uniós szinten létező oltalmi rendszerek párhuzamos létére vonatkozó érvek, amelyeket a felperes különösen a Bizottság bizonyos előkészítő dokumentumaira alapít (lásd a fenti 28. pontot), mivel ezek a dokumentumok nem az említett oltalom terjedelmére, sem pedig annak pontos feltételeire vonatkoznak.

41

Azt a következtetést kell ebből levonni, hogy a 491/2009 rendelet alkalmazási körét illetően a 118m. cikk (1) és (2) bekezdése egységesen és kizárólagos jelleggel szabályozza az uniós jogban oltalomban részesített eredetmegjelölések és földrajzi jelzések kereskedelmi használatának engedélyezését, mind annak korlátait, illetve tilalmát, és ily módon e konkrét helyzetben a fellebbezési tanács nem alkalmazhatta a portugál jog releváns szabályaiban konkrétan megállapított oltalmi feltételeket, amelyek alapja a „porto” vagy a „port” eredetmegjelölés E‑Bacchus nyilvántartásba való bejegyzése volt.

42

Így amennyiben a felperes a második jogalap keretében azt kifogásolja, hogy a fellebbezési tanács figyelmen kívül hagyta, hogy a „porto” és a „port” kifejezések a portugál jogban oltalom alatt álló eredetmegjelöléseknek minősülnek a 491/2009 rendelet 118m. cikkének (2) bekezdése értelmében, az említett jogalap nem lehet eredményes.

43

E következtetés ugyanakkor nem érinti azon, különösen a harmadik jogalap keretében felvetett kérdést, hogy a 491/2009 rendelet 118m. cikkének (1) és (2) bekezdése szerinti oltalom kiegészíthető‑e valamely más uniós jogi oltalmi rendszerrel, amely viszont magában foglalja a nemzeti jogi szabályokon alapuló oltalmat.

44

Ami a 491/2009 rendelet 118m. cikkének (1) és (2) bekezdése alapján nyújtott oltalom állítólagosan kimerítő jellegét illeti, amelyet a fellebbezési tanács elismert, és amelyre az OHIM hivatkozott, rá kell mutatni, hogy sem a 491/2009 rendeletnek, sem pedig a 207/2009 rendeletnek a rendelkezéseiből nem következik, hogy az első rendelet alapján nyújtott oltalmat úgy kell érteni, mint amely ebben az értelemben kimerítő jellegű, hogy az más oltalmi rendszerrel nem egészíthető ki a saját alkalmazási körén kívül. Ezzel szemben a 207/2009 rendeletnek az ugyanezen rendelet 8. cikkének (4) bekezdésével együttesen értelmezett 53. cikke (1) bekezdése c) pontjának, valamint ugyanezen rendelet 53. cikke (2) bekezdése d) pontjának egyértelmű szövegéből kiderül, hogy a törlési okok vagylagos módon vagy együttesen a „korábbi jogok oltalmára irányadó nemzeti vagy [uniós] jogszabályok[on]” alapulhatnak. Ebből következik, hogy az 491/2009 rendelet alapján (oltalom alatt álló) eredetmegjelölések és földrajzi jelzések számára nyújtott oltalmat – feltéve hogy azok a 207/2009 rendelet fent hivatkozott rendelkezései értelmében „korábbi jogoknak” minősülnek – további oltalom nyújtása révén kiegészítheti a releváns nemzeti jog.

45

Az ítélkezési gyakorlat ugyanis már elismerte, hogy a 207/2009 rendelet 53. cikke (1) bekezdésének c) pontja alapján alkalmazandó 8. cikke (4) bekezdésének szövegéből, e rendelet 53. cikke (2) bekezdésének szövegéből egyaránt azt derül ki, hogy egyértelműen két esetet kell megkülönböztetni aszerint, hogy a korábbi jog az uniós szabályozás „vagy” a nemzeti jog védelme alatt áll (lásd ebben az értelemben: 2011. július 5‑i Edwin kontra OHIM ítélet, C‑263/09 P, EBHT, EU:C:2011:452, 48. pont; 2013. május 7‑i macros consult kontra OHIM – MIP Metro [makro] ítélet, T‑579/10, EBHT, EU:T:2013:232, 57. és 60. pont). Továbbá, mivel a törlést kérelmezőnek kell bizonyítékot szolgáltatnia arról, hogy az alkalmazandó nemzeti jogszabályok értelmében a korábbi jogra hivatkozhat, ez nemcsak azt a terhet rója a kérelmezőre, hogy benyújtsa azokat a bizonyítékokat, amelyek igazolják, hogy fennállnak az említett jogszabály által ahhoz megkövetelt feltételek, hogy valamely korábbi jog alapján megtilthassa a közösségi védjegy használatát, hanem azt is, hogy az benyújtsa azokat a bizonyítékokat is, amelyek alátámasztják e jogszabály tartalmát és terjedelmét, először is az OHIM illetékes fórumainak feladata, hogy értékeljék e bizonyítékok bizonyító erejét és hatályát (lásd ebben az értelemben: a fent hivatkozott Edwin kontra OHIM ítélet, EU:C:2011:452, 49–51. pont; a fent hivatkozott makro‑ítélet, EU:T:2013:232, 59, 60. és 62. pont).

46

Emellett a 207/2009 rendeletnek ugyanezen rendelet 8. cikkének (4) bekezdésével együttesen értelmezett 53. cikke (1) bekezdésének c) pontja értelmében a közösségi védjegyet akkor kell törölni védjegynek nem minősülő, valamely más megjelölés alapján, ha az együttesen teljesít négy feltételt: a megjelölést kereskedelmi forgalomban kell használni; a helyi jelentőségűt meghaladó mértékűnek kell lennie; a megjelölésre alkalmazandó tagállami jog szerint a megjelöléshez fűződő jogokat a közösségi védjegybejelentés bejelentési napjánál korábban kell megszerezni; végezetül az e megjelöléshez fűződő jogok alapján a jogosult megtilthatja egy későbbi védjegy használatát. Noha az első két feltétel, vagyis a hivatkozott megjelölés használatára és annak – a helyi jelentőségűt meghaladó – mértékére vonatkozó feltétel magából a 207/2009 rendelet 8. cikke (4) bekezdésének a szövegéből következik, következésképpen azokat az uniós jogra tekintettel kell értelmezni, „ha [a megjelölés tekintetében] irányadó tagállami jogszabályok szerint” mondatrészből azonban az következik, hogy a 207/2009 rendelet 8. cikke (4) bekezdésének a) és b) pontjában ezt követően kifejtett két további feltétel olyan feltételeket állapít meg a rendeletben, amelyeket az előzőekkel ellentétben a hivatkozott megjelölés tekintetében irányadó jog által megállapított kritériumokra tekintettel kell értékelni (lásd ebben az értelemben: makro‑ítélet, fenti 45. pont, EU:T:2013:232, 54–56. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

47

Azon kérdést ugyanis, hogy a valamely tagállamban oltalom alatt álló megjelölés milyen mértékben biztosít jogot a későbbi védjegy használatának megtiltására, az alkalmazandó nemzeti jog alapján kell megvizsgálni. E tekintetben figyelembe kell venni többek között a felszólalás alátámasztására hivatkozott nemzeti szabályozást és az érintett tagállamban hozott bírósági határozatokat. Ennek alapján a felszólalónak kell bizonyítania azt, hogy a szóban forgó megjelölés a hivatkozott tagállam jogának hatálya alá tartozik, és hogy megtilthatja a későbbi védjegy használatát (2011. március 29‑i Anheuser‑Busch kontra Budějovický Budvar ítélet, C‑96/09 P, EBHT, EU:C:2011:189, 190. pont; 2014. július 10‑i Peek & Cloppenburg kontra OHIM ítélet, C‑325/13 P és C‑326/13 P, EU:C:2014:2059, 47. pont; 2013. április 18‑i Peek & Cloppenburg kontra OHIM – Peek & Cloppenburg [Peek & Cloppenburg] ítélet, T‑507/11, EU:T:2013:198, 20. és 21. pont; 2015. február 10‑i Infocit kontra OHIM – DIN [DINKOOL] ítélet, T‑85/14, EU:T:2015:82, 63. pont).

48

A jelen ügyben az ügy irataiból kiderül, hogy mind az OHIM előtti eljárás során, mind pedig a fellebbezés során a felperes több alkalommal hivatkozott állításának alátámasztása céljából különböző bizonyítékokra, így a „porto” és a „port” eredetmegjelölések oltalmát szabályozó portugál jog releváns szabályaira, valamint a portugál bíróságok és hatóságok ezzel kapcsolatos határozathozatali gyakorlatára. Továbbá sem a fellebbezési tanács, sem az OHIM nem hivatkozott arra, hogy a felperes nem teljesítette az ezzel kapcsolatban rá háruló bizonyítási terhet. Márpedig e körülmények között a fellebbezési tanács – a tények hivatalból történő vizsgálatára vonatkozó, a 207/2009 rendelet 76. cikkének (1) bekezdése szerinti kötelezettségére, valamint a gondossági kötelezettségére tekintettel (lásd ebben az értelemben: 2011. július 15‑i, Zino Davidoff kontra OHIM – Kleinakis kai SIA [GOOD LIFE] ítélet, T‑108/08, EBHT, EU:T:2011:391, 19. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat) – nem volt jogosult elutasítani e bizonyítékokat, és mellőzni a szóban forgó portugál szabályozás alkalmazását, azzal az indokkal, hogy az említett eredetmegjelölések vagy földrajzi jelzések oltalma kizárólag a 491/2009 rendelet hatálya alá, vagyis az Unió kizárólagos hatáskörébe tartozik (a megtámadott határozat 14. pontja).

49

Következésképpen a fellebbezési tanács e megközelítésmódja nyilvánvalóan megsértette a 207/2009 rendeletnek az ugyanezen rendelet 8. cikkének (4) bekezdésével együttesen értelmezett 53. cikke (1) bekezdése c) pontjának hatályát, valamint e rendelet 53. cikke (2) bekezdése d) pontjának hatályát, amely jogellenessé teszi a megtámadott határozatot.

50

Helyt kell tehát adni a harmadik jogalapnak, anélkül hogy a feleknek – a jelen ügyben nem alkalmazható – 510/2006 rendeleten alapuló érveiről határozni kellene.

51

Az első jogalapot – mely szerint a fellebbezési tanács tévesen következtetett arra, hogy a „porto” és a „port” kifejezések csak az „oporto” kifejezéssel való egyenértékűségük címén részesülnek oltalomban – el kell utasítani, tekintettel arra, hogy a felperes által annak alátámasztása céljából a megtámadott határozat jogellenes voltának megállapítása érdekében kifejtett érvelés hatástalan (lásd a fenti 34. pontot).

52

Végül a fenti 37–42. pontban kifejtett indokok miatt a második jogalapot is el kell utasítani.

53

A Törvényszék ugyanakkor szükségesnek ítéli a negyedik, az ötödik és a hatodik jogalap vizsgálatát.

54

A jelen jogalap keretében először is a felperes azt rója fel a fellebbezési tanácsnak, hogy jogellenesen utasította el az általa előterjesztett, arra irányuló bizonyítékokat, hogy a vitatott védjegy sérti a portugál jognak a „porto” vagy a „port” eredetmegjelölés oltalmára irányuló releváns rendelkezéseit, azzal az indokkal, hogy előzetesen a 207/2009 rendelet 8. cikkének (4) bekezdésén alapuló kifogásokat kell elutasítani. Másodsorban ezáltal a fellebbezési tanács megsértette az ezen eredetmegjelölés számára az említett rendelkezések alapján nyújtott oltalom terjedelmét. Harmadsorban a felperes azt állítja, hogy a megtámadott határozat összeegyeztethetetlen a hasonló, a portói borra irányuló felszólalási ügyekben az OHIM által kialakított határozathozatali gyakorlattal. Negyedsorban, feltételezve akár azt, hogy a portugál jog nem biztosítja számára a vitatott védjegy használatának megtiltásához való jogot, ennek megtiltása a 491/2009 rendelet 118m. cikke (2) bekezdése a) pontjának i. alpontjából következik, mivel a whisky az olyan fojtott borhoz hasonló termék, mint a portói bor. Továbbá még ha a szóban forgó áruk nem is „hasonlóak”, e rendelkezés megtiltja, hogy a vitatott védjegy a „porto” vagy a „port” eredetmegjelölés hírnevét kiaknázza. Emellett a 491/2009 rendelet 118m. cikke (2) bekezdésének b) pontja védelmet biztosít a felperes számára a vitatott védjegy használatával szemben, amennyiben a „port” szó a „porto” vagy a „port” eredetmegjelölés „utánzás[át] vagy [az arra való] utalást” vonja maga után. Az említett eredetmegjelölés közismertségére tekintettel az átlagfogyasztó, aki a „port charlotte” kifejezést látja egy alkoholt tartalmazó üvegen, azt hiheti, hogy a kérdéses ital a portói borral kapcsolatban áll, vagy legalábbis felmerülhet benne, hogy a kérdéses ital portói bor‑e, ami ezen eredetmegjelölésre való utalást jelent.

55

A beavatkozó fél által támogatott OHIM úgy véli, hogy a fellebbezési tanács helyesen ítélte meg úgy, hogy a vitatott védjegy nem tartozik a 491/2009 rendelet 118m. cikke (2) bekezdésének a)–c) pontjában foglalt egyik helyzet alá sem, és hogy ezért a jelen jogalapot el kell utasítani.

56

Előzetesen emlékeztetni kell arra, hogy a megtámadott határozatban a fellebbezési tanács legalábbis hallgatólagosan és részben a portugál átlagfogyasztó észlelését fogadta el (lásd a megtámadott határozat 26. pontját). Ezen értékelést vitatja a felperes és a beavatkozó fél, akik úgy ítélik meg, hogy a jelen ügyben az Unió átlagfogyasztójára kell utalni.

57

Tekintettel arra, hogy mind a portói bor, mind pedig a whisky valamennyi uniós tagállamban forgalmazott, tömegesen fogyasztott termék, és hogy az említett országok fogyasztói mindannyian képesek felismerni az említett termékek megnevezéseit és sajátos jellemzőit, ezen érvnek helyt kell adni.

58

Mindazonáltal ebből nem feltétlenül az következik, hogy a megtámadott határozat jogellenes, mivel tévesen értelmezte az érintett vásárlóközönséget. Csak akkor jogellenes, ha a fellebbezési tanács által végzett értékelés eredménye különböző lenne az érintett vásárlóközönség származásától vagy nyelvtudásától függően, amit minden jogalap keretében külön kell megvizsgálni.

59

Azt a következtetést kell tehát levonni, hogy a különösen a jelen jogalap vizsgálata keretében figyelembe veendő érintett vásárlóközönség az Unió átlagfogyasztóiból áll.

60

E jogalap lényegében két részre oszlik, az első része azon alapul, hogy a fellebbezési tanács nem alkalmazta a portugál jog releváns szabályait, a második pedig a 491/2009 rendelet 118m. cikke (2) bekezdésének hibás alkalmazásán.

61

Ami a negyedik jogalap első, különösen arra alapított – a harmadik jogalappal nagymértékben egybeeső – részét illeti, hogy a fellebbezési tanács nem alkalmazta a portugál jog releváns szabályait és nem vizsgálta meg az alátámasztására benyújtott bizonyítékokat, elegendő a fenti 44–50. pontban kifejtett megfontolásokra utalni, és megállapítani, hogy – a 207/2009 rendeletnek az ugyanezen rendelet 8. cikkének (4) bekezdésével együttesen értelmezett 53. cikke (1) bekezdésének c) pontjából eredő követelményekkel szemben – a fellebbezési tanács a jelen ügyben az értékelését a 491/2009 rendelet 118m. cikkének (2) bekezdésére korlátozta, és mellőzte a portugál jog említett szabályait és az említett bizonyítékokat. Ezért jogellenesen nem hozott határozatot a portugál jog szerinti „korábbi jogok”, nevezetesen a „porto” vagy a „port” eredetmegjelölés számára nyújtott esetleges oltalom terjedelméről, amelynek alkalmazása a 207/2009 rendeletnek az ugyanezen rendelet 8. cikkének (4) bekezdésével együttesen értelmezett 53. cikke (1) bekezdésének c) pontjából következik.

62

Ezen indokok miatt helyt kell adni a negyedik jogalap első részének, anélkül hogy értékelni kellene, hogy a jelen ügyben teljesültek‑e az alkalmazandó portugál szabályozás oltalmi feltételei (lásd továbbá az alábbi 109. és 110. pontot).

63

A negyedik jogalap második részében először is meg kell vizsgálni, hogy a vitatott védjegy lajstromozása vagy használata a „porto” vagy a „port” eredetmegjelölés termékleírásának nem megfelelő hasonló termék vonatkozásában történő „közvetlen vagy közvetett kereskedelmi célú használatának” minősül‑e a 491/2009 rendelet 118m. cikke (2) bekezdése a) pontjának i. alpontja értelmében.

64

Ezzel kapcsolatban rá kell mutatni, hogy a fellebbezési tanács lényegében megerősítette, hogy az e rendelkezés értelmében vett földrajzi jelzések kizárólag a borok, és így az olyan áruk vonatkozásában részesülnek oltalomban, amelyek nem azonosak a „whisky” elnevezésű áruval, illetve nem hasonlóak ahhoz, vagyis egy más jelleggel és alkoholfokkal rendelkező szeszes italhoz, amely nem felel meg a borra vonatkozó termékleírásnak (a megtámadott határozat 20. pontja).

65

Ezen értékelés nem hibás, mivel a szeszes italok, vagyis a gabonaalapú, alkoholos erjesztéssel előállított áruk, így a whisky, a meghatározás szerint nem képesek megfelelni a borra, vagyis a szőlőből alkoholos erjesztéssel előállított termékre vonatkozó termékleírás feltételeinek a 491/2009 rendeletnek az ugyanezen rendelet 118c. cikkének (2) bekezdésével együttesen értelmezett 118m. cikke (2) bekezdése a) pontjának i. alpontja értelmében.

66

Ezzel kapcsolatban nem lehet helyt adni a felperes azon érvének, mely szerint a „termékleírásra” tett utalás kizárólag az oltalom alatt álló árukra vonatkozik, és a szóban forgó árukra nem, mivel ez utóbbi áruk lehetnek hasonló áruk, mint a szeszes italok. A 491/2009 rendelet 118m. cikke (2) bekezdése a) pontjának i. alpontja ugyanis egyértelműen előírja, hogy a „hasonló terméknek” a „termékleírásának nem megfelelőnek” kell lennie, ami csak a bor vagy a likőrbor esetében lehetséges (lásd a borpiac közös szervezéséről, az 1493/1999/EK, az 1782/2003/EK, az 1290/2005/EK és a 3/2008/EK rendelet módosításáról, valamint a 2392/86/EGK és az 1493/1999/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2008. április 29‑i 479/2008/EK tanácsi rendelet [HL L 148., 1. o.; helyesbítés: HL L 220., 2008.8.15., 35. o.] IV. mellékletének 1–3. pontját), és a whiskyhez hasonló szeszes italok esetében ez nem lehetséges. Amint arra helyesen hivatkozik az OHIM, ez még inkább igaz, mivel a szeszes italok meghatározásáról, megnevezéséről, kiszereléséről, címkézéséről és földrajzi árujelzőinek oltalmáról, valamint az 1576/89/EGK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2008. január 15‑i 110/2008/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL L 39., 16. o.; helyesbítés: HL L 70., 2015.3.14., 65. o.) releváns rendelkezéseiből következik, hogy a szeszes italok a bortól eltérő oltalmi rendszer hatálya alá tartoznak, és más követelményeknek kell megfelelniük, hogy ilyen oltalmat élvezhessenek (lásd az említett rendelet 5. cikkét).

67

Következésképpen az első, a 491/2009 rendelet 118m. cikke (2) bekezdése a) pontjának i. alpontjának megsértésére alapított kifogást el kell utasítani, anélkül hogy ebben a szakaszban határozni kellene egyrészt az olyan likőrborok, mint a portói, másrészt pedig a whisky közötti hasonlóságról vagy annak hiányáról.

68

Másodsorban a 491/2009 rendelet 118m. cikke (2) bekezdése a) pontja ii. alpontjának állítólagos megsértését illetően emlékeztetni kell arra, hogy a fellebbezési tanács lényegében úgy ítélte meg, hogy a vitatott védjegy nem „használja” a „porto” vagy a „port” földrajzi jelzéseket, és nem is „utal” azokra, ily módon nem volt szükséges annak vizsgálata, hogy rendelkeznek‑e hírnévvel. E kifejezések számos város összetett nevének részét is képezik, mint Porto Allegre vagy Port Louis. Nem lehetséges kapcsolatot felállítani egyrészt a PORT CHARLOTTE megjelölés, amelynek két eleme Charlotte nevű személy nevével megjelölt kikötőt, egy parton elhelyezkedő földrajzi helyet vagy várost jelöl meg, másrészt pedig a Porto vagy a Port földrajzi nevek között sem, amelyről a portugál fogyasztó tudja, hogy az az említett földrajzi név által oltalomban részesített borra utal.

69

A 491/2009 rendelet 118m. cikke (2) bekezdése a) pontjának ii. alpontja értelmében az érintett eredetmegjelölések és földrajzi jelzések oltalmat élveznek minden közvetlen vagy közvetett kereskedelmi célú használattal szemben, amennyiben az visszaél a hírnevükkel.

70

E tekintetben egyrészt meg kell jegyezni, hogy azon eredetmegjelölés, amelynek a felperes a jogosultja, és amely szerepel az E‑Bacchus nyilvántartásban, az „oporto”, a „portvin”, a „portwein”, a „portwijn”, a „vin de porto”, a „port wine”,a „port”, a „vinho do porto” és a „porto” megjelölést tartalmazza. Így különböző nyelveken vagy két elemből, nevezetesen a „port” vagy a „porto” és a „vin” elemekből, vagy pedig egyetlen elemből, nevezetesen az „oporto” vagy a „porto” elemből álló megjelölésekről van szó. Másrészt, amint azt az OHIM kifejti, figyelembe kell venni, hogy a vitatott védjegy szintén két elemből, nevezetesen a „port” és a „charlotte” elemből álló kifejezés, amelyet a „port wine” kifejezéshez hasonlóan úgy kell érteni, mint amely logikai és fogalmi egységet képez (lásd ebben az értelemben: 2008. december 18‑i Torres kontra OHIM– Vinícola de Tomelloso [TORRE DE GAZATE] ítélet, T‑286/06, EU:T:2008:601, 55. pont).

71

Márpedig a szóban forgó, oltalom alatt álló eredetmegjelöléssel szemben a vitatott védjegy nem kifejezetten egy borra utal, hanem a Charlotte női utónévre, amely közvetlenül társul a „port” alkotóelemhez, amelynek elsődleges jelentése több európai nyelvben, ideértve az angolt és a portugált is, a kikötő, nevezetesen a tenger vagy a folyó mellett található hely. Ezért – amint arra a fellebbezési tanács a megtámadott határozat 24. pontjában helyesen rámutatott – a PORT CHARLOTTE megjelölést logikai és fogalmi egységként összességében tekintve úgy értelmezi az érintett vásárlóközönség, mint amely egy Charlotte nevű személy nevét viselő kikötőt nevez meg, anélkül hogy közvetlen kapcsolatot állítana fel a „porto” vagy a „port” eredetmegjelöléssel vagy a portói borral. Amint arra a beavatkozó fél hivatkozik, ez annál is inkább igaz, mivel a „charlotte” kifejezés a vitatott védjegy legfontosabb és legnagyobb megkülönböztető képességgel rendelkező eleme, ez vonja azonnal magára az érintett vásárlóközönség figyelmét. Ez nem a „charlotte” elemtől különböző vagy elválaszthatatlan elemként határozza meg a „port” alkotóelemet, hanem mint az említett kifejezéshez közvetlenül kapcsolódó, azon üzenetet közvetítő jelzőként, hogy a vitatott védjegy a tenger vagy a folyó partján található helyre utal. Ezen értékelés érvényes az Unió valamennyi olyan átlagfogyasztójára, akik legalább minimális angol‑ vagy valamely újlatin nyelv ismeretével rendelkeznek.

72

A fellebbezési tanács tehát nem követett el hibát, amikor a megtámadott határozat 22. pontjában megállapította, hogy a vitatott védjegy nem használja az említett eredetmegjelölést, és nem is utal arra, és így nem kell megvizsgálni a hírnevét.

73

Következésképpen el kell utasítani a 491/2009 rendelet 118m. cikke (2) bekezdése a) pontja ii. alpontjának megsértésére alapított kifogást.

74

Harmadsorban a 491/2009 rendelet 491/2009 rendelet 118m. cikke (2) bekezdése b) pontjának állítólagos megsértését illetően emlékeztetni kell arra, hogy a fellebbezési tanács lényegében az e rendelkezés értelmében vett, a portói borra „utalás” hiányára következtetett, mivel a whisky eltérő áru, és a vitatott védjegy egyetlen alkotóeleme sem tartalmaz esetlegesen hamis vagy megtévesztő megjelölést (a megtámadott határozat 28. pontja).

75

E tekintetben elegendő a fenti 71. pontban kifejtett megfontolásokra visszautalni annak megállapítása érdekében, hogy a vitatott védjegy használata nem tartalmazza a „porto” vagy a „port” eredetmegjelöléssel való, a 491/2009 rendelet 491/2009 rendelet 118m. cikke (2) bekezdésének b) pontja értelmében vett „visszaélés[t], utánzás[t] vagy utalás[t]”.

76

A felperes érvei nem alkalmasak e következtetés megdöntésére. Különösen nem hivatkozhat eredményesen azon ítélkezési gyakorlatra, amely szerint egyrészt az utalás fogalma azon esetet takarja, amikor valamely termék megjelölésére használt kifejezés magában foglalja az oltalom alatt álló elnevezés egy részét, oly módon, hogy a fogyasztónak a termék neve láttán a megjelölés alatt álló termék képe jut az eszébe (lásd: 2011. július 14‑i Bureau national interprofessionnel du Cognac ítélet, C‑4/10 és C‑27/10, EBHT, EU:C:2011:484, 56. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat), másrészt az eredetmegjelölésre való félrevezető utalás lehetséges az érintett termékekkel való bármely összetéveszthetőség hiányában is (lásd: 2008. február 26‑i Bizottság kontra Németország ítélet, C‑132/05, EBHT, EU:C:2008:117, 45. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). A jelen ügyben ezzel szemben a fenti 71. pontban kifejtett indokok miatt, még ha a „port” kifejezés a vitatott védjegy szerves részét képezi is, az átlagfogyasztó, még ha portugál származású vagy a portugál nyelvet beszéli is, az említett védjeggyel ellátott whisky láttán asszociáció útján nem hozhatja kapcsolatba azt a szóban forgó eredetmegjelöléssel rendelkező portói borral. Ezen értékelést megerősítik a portói bor, illetve whisky sajátosságai közötti nem elhanyagolható különbségek, különösen az alapanyagok, az alkoholtartalom, és az íz tekintetében, amelyeket az átlagfogyasztó jól ismer, és amelyre a fellebbezési tanács helyesen hivatkozott a megtámadott határozat 20. és 34. pontjában (lásd továbbá a fenti 65. pontot).

77

Ezért a 491/2009 rendelet 491/2009 rendelet 118m. cikke (2) bekezdése b) pontjának megsértésére alapított kifogást szintén el kell utasítani.

78

Végül el kell utasítani a felperes azon kifogását, mely szerint a megtámadott határozat ellentétes a hasonló, a portói borra irányuló felszólalási ügyekben az OHIM által kialakított határozathozatali gyakorlattal (lásd a fenti 54. pontot). Az állandó ítélkezési gyakorlatból következik, hogy a fellebbezési tanácsoknak a 207/2009 rendelet alapján meghozandó határozata nem mérlegelési jogkörben, hanem kötött hatáskörben hozott határozat. Ezért a fellebbezési tanácsok határozatainak a jogszerűségét kizárólag az uniós bíróság által értelmezett e rendelet alapján lehet megítélni, nem pedig a fellebbezési tanácsok vagy az OHIM korábbi határozathozatali gyakorlata alapján (lásd ebben az értelemben, analógia útján: 2008. február 13‑i Indorata‑Serviços e Gestão kontra OHIM végzés, C‑212/07 P, EU:C:2008:83, 43. pont; 2008. február 15‑i Brinkmann kontra OHIM végzés, C‑243/07 P, EU:C:2008:94, 39. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat), azon kötelezettségének sérelme nélkül, hogy a törlési kérelem vizsgálata keretében figyelembe vegye a hasonló eljárásokban már meghozott határozatokat, és különösen figyelmesen vizsgálja meg azt a kérdést, hogy ugyanúgy kell‑e határoznia, vagy sem (lásd ebben az értelemben, analógia útján: 2011. március 10‑i Agencja Wydawnicza Technopol kontra OHIM ítélet, C‑51/10 P, EBHT, EU:C:2011:139, 74. pont; 2014. december 12‑i Wilo kontra OHIM [Pioneering for You] ítélet, T‑601/13, EU:T:2014:1067, 41. pont).

79

Még ha megállapítást nyerne is, hogy úgy kell érteni e kifogást, mint amely ezen vizsgálati kötelezettség megsértésére hivatkozik, emlékeztetni kell arra, hogy az említett kötelezettséget és elvet össze kell egyeztetni a jogszerűség tiszteletben tartásával, amelyből következik, hogy senki nem hivatkozhat a más javára esetlegesen elkövetett jogsértésre azonos határozat meghozatala érdekében. Így az a személy, aki közösségi védjegy törlésének megállapítását kéri, nem hivatkozhat az OHIM előtt az olyan határozathozatali gyakorlat alkalmazására, mely ellentétes a 207/2009 rendeletben támasztott követelményekkel, vagy amely jogellenes határozat elfogadásához vezet (lásd ebben az értelemben, analógia útján: 2009. február 12‑i Bild digital és ZVS végzés, C‑39/08 és C‑43/08, EU:C:2009:91, 18. pont; Agencja Wydawnicza Technopol kontra OHIM ítélet, fenti 78. pont, EU:C:2011:139, 75. és 76. pont; Pioneering for You ítélet, fenti 78. pont, EU:T:2014:1067, 42. pont).

80

Következésképpen az első kifogásnak nem lehet helyt adni.

81

A fenti megfontolások összessége alapján a jelen jogalap második részét egészében el kell utasítani.

82

A jelen jogalap alátámasztása érdekében a felperes lényegében emlékeztet arra, hogy a portugál átlagfogyasztók, valamint más tagállamok átlagfogyasztói – ideértve az Egyesült Királyságot is – ismerik a portói borokra alkalmazott „port” elnevezést, és viszonylag elterjedt, hogy a portói bor védjegyei két szóból tevődnek össze, amelyek közül az egyik a „port” szó (DOW’S PORT, FERREIRA PORT, GRAHAM PORT), amely néha elől helyezkedik el (PORT FOR TWO). E fogyasztó ahhoz is hozzá van szokva, hogy az említett szó kiemelt betűtípussal szerepel a portói bor palackjainak címkéjén. Tekintettel arra, hogy a fehér portói színe hasonlít a whisky színéhez, nagy a valószínűsége, hogy az említett fogyasztó a PORT CHARLOTTE védjeggyel ellátott whiskys palack láttán arra a következtetésre jut, hogy egy üveg portói borról van szó. A „port” szót tartalmazó vitatott védjegynek tehát az lesz a következménye, hogy megtéveszti a fogyasztót a földrajzi származással kapcsolatban, és azt gondolhatja, hogy az említett védjeggyel ellátott termékek portói bort tartalmaznak, és bizonyos kapcsolatban állnak a portói borral.

83

A beavatkozó fél által támogatott OHIM azt a választ adja, hogy a 207/2009 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének g) pontjában szereplő kizáró ok feltételezi a fogyasztó tényleges megtévesztésének vagy e megtévesztés kellően súlyos veszélyének fennállását, ami nem áll fenn a jelen ügyben.

84

A 207/2009 rendeletnek az ugyanezen rendelet 52. cikke (1) bekezdésének a) pontjával együttesen értelmezett 7. cikke (1) bekezdésének g) pontja alapján nem részesülhet védjegyoltalomban a megjelölés, vagy törölni kell a védjegyet, ha az „alkalmas a fogyasztók megtévesztésére különösen a[ szóban forgó] áru, illetve a szolgáltatás fajtája, minősége vagy földrajzi származása tekintetében”.

85

A fellebbezési tanács ezzel kapcsolatban megállapította, hogy a vitatott védjegy nem tévesztheti meg a közönséget az áruk földrajzi származása tekintetében, mivel a „port” kifejezés nem egy földrajzi területet jelöl meg, és a vitatott védjegy nem azon területhez kapcsolódik, ahol a felperes áruit előállítják. A megtévesztés még kevésbé valószínű, mivel a fogyasztó könnyen felismeri, hogy a whisky az említett áruk jellegzetességeitől eltérő jellegzetességekkel rendelkezik (megtámadott határozat 34. pontja).

86

A Törvényszék úgy ítéli meg, hogy ezen értékelés nem hibás.

87

Amint ugyanis arra az OHIM hivatkozik, az állandó ítélkezési gyakorlatból következik, hogy 207/2009 rendeletnek az ugyanezen rendelet 52. cikke (1) bekezdésének a) pontjával együttesen értelmezett 7. cikke (1) bekezdésének g) pontjában foglalt, a lajtromozás megtagadásának esetei és a törlési okok feltételezik, hogy megállapítható legyen a fogyasztó tényleges megtévesztésének vagy e megtévesztés kellően súlyos veszélyének fennállása (lásd ebben az értelemben, analógia útján: 2011. május 5‑i SIMS – École de ski internationale kontra OHIM – SNMSF [esf école du ski français] ítélet, T‑41/10, EU:T:2011:200, 49. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Márpedig a fenti 71. és 76. pontban kifejtett indokok miatt az érintett vásárlóközönség, a származásától és a nyelvtudásától függetlenül asszociáció útján nem hozhatja kapcsolatba az egyetlen, a vitatott védjegyben szereplő „port” kifejezést a „porto” vagy a „port” eredetmegjelöléssel, vagy az ezen megnevezést viselő likőrborral. Ezért meg kell állapítani, hogy az említett védjeggyel forgalmazott whisky jellegét, minőségét vagy földrajzi származását illetően még kevésbé eshet tévedésbe e vásárlóközönség. Amint arra a beavatkozó fél hivatkozik, ez annál inkább igaz, mivel Skóciától eltérően Portugáliát, vagy legalábbis azon régiót, ahol Porto városa található, nem a whiskygyártás régiójaként ismeri az érintett vásárlóközönség.

88

Ennélfogva e jogalapot mint megalapozatlant el kell utasítani.

89

A felperes azt állítja, hogy még ha a törlési kérelem nem is megalapozott a 207/2009 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének c) pontjában foglalt feltétlen kizáró okok alapján, nem tudott Port Charlotte nevű hely létezéséről addig, amíg a beavatkozó fél 2011. október 17‑én be nem nyújtotta észrevételeit, és amíg nem hivatkozott a törlési osztály előtt erre az okra a válaszként 2011. december 20‑án adott észrevételeiben. A fellebbezési tanács e tekintetben mindazonáltal nem értékelte azon fontos kérdést, hogy fűződik‑e közérdek ahhoz, hogy szabadon használhatóak legyenek az ilyen, földrajzi származást megjelölő, leíró kifejezések. Márpedig, még ha a beavatkozó fél állítása szerint az érintett vásárlóközönség egy része úgy is érti, hogy a PORT CHARLOTTE védjegy „a whisky beszerzésének eredeti és valószínű földrajzi helyére” utal, e feltétlen kizáró ok alkalmazandó, mivel a vitatott védjegy kizárólag olyan megjelölésből áll, amely a forgalomban a szóban forgó áru földrajzi származásának feltüntetésére használható.

90

Az OHIM szerint a jelen jogalap elfogadhatatlan. Még ha a felperes felhozott is érveket ezzel kapcsolatban a törlési eljárás során, e jogalap nem képezte a törlési kérelem tárgyát. A fellebbezési tanács tehát helytállóan minősítette e jogalapot a törlési okok megengedhetetlen kiterjesztésének. Még kevésbé engedhető meg, hogy a felperes e jogalapot felhozza a Törvényszék előtt. A beavatkozó fél lényegében hozzáfűzi, hogy a „port charlotte” kifejezés nem közismert a whiskyfogyasztók számára, és hogy a felperes nem bizonyította a vitatott védjegy esetleges ismeretét sem, ily módon a fellebbezési tanács helyesen állapította meg, hogy a felperes nem támasztotta alá az érveit.

91

Az OHIM lényegében azt állítja, hogy a jelen jogalap elfogadhatatlan, mivel a vitatott védjegy lajstromozásának a 207/2009 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének c) pontjába való ütközésére nem hivatkoztak a törlési kérelemben, és ezért az nem képezte a törlési osztály előtt indult jogvita tárgyát.

92

Ez az elfogadhatatlansági kifogás nyilvánvalóan nem lehet eredményes.

93

Először is, bár kétségkívül nem vitatott, hogy a törlési kérelem a törlési osztályhoz benyújtott formájában nem tartalmazta a 207/2009 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének c) pontjában foglalt feltétlen kizáró okot, a felperes az 1999. május 4‑i Windsurfing Chiemsee ítéletre (C‑108/97 és C‑109/97, EBHT, EU:C:1999:230) hivatkozva ugyanezen fórum előtt a beavatkozó fél válaszbeadványára adott észrevételeiben mégiscsak felhozta e jogalapot, amely beadványban a beavatkozó fél lényegében arra hivatkozott, hogy a „port charlotte” kifejezés „az Islay‑szigeten található, a szeszfőzdéjéről ismert helyet” jelöl.

94

Másodsorban a törlési osztály határozatának 40–49. pontjában kifejezetten állást foglalt e jogalappal kapcsolatban, és mint megalapozatlant elutasította azt többek között azzal az indokkal, hogy az előterjesztett bizonyítékok nem bizonyítják, hogy a whisky átlagfogyasztója ismerte Port Charlotte helységet a vitatott védjegylajstromozása iránti kérelem benyújtásának időpontjában (a törlési osztály határozatának 48. pontja).

95

Harmadsorban a fellebbezési tanácshoz benyújtott fellebbezésében a felperes kifejezetten hivatkozott a 207/2009 rendeletnek az ugyanezen rendelet 7. cikke (1) bekezdésének c) pontjával együttesen értelmezett 52. cikke (1) bekezdése a) pontjának megsértésére alapított jogalapra, és azt állította, hogy a törlési osztály ezzel kapcsolatos értékelése hibás volt. Egyébként a megtámadott határozat 35. pontjában a fellebbezési tanács – azon megállapítás ellenére, mely szerint a felperes csak a „fellebbezés időpontjában” hivatkozott a jogalapra – érdemben ténylegesen értékelte és elutasította e jogalapot, miután úgy ítélte meg, hogy egyrészt a felperes által előadott érvelés ellentmondásos, mivel egyidejűleg hivatkozott egy Port Charlotte nevű (létező vagy nem létező) helyre és „Oporto (Porto) városára”, másrészt a törlési osztály joggal állapította meg, hogy a felperes nem nyújtott be olyan bizonyítékokat, amelyek alapján bizonyítható lenne, hogy a Port Charlotte nevet viselő helyet vagy várost ismeri az átlagfogyasztó. Ezért a megtámadott határozat 35. pontjára tekintettel az OHIM tévesen állapította meg, hogy a fellebbezési tanács arra szorítkozott, hogy e jogalapot „a törlési okok megengedhetetlen kiterjesztésének” minősítette. Végül ezen értékelést nem kérdőjelezheti meg a megtámadott határozat 38. pontjában szereplő azon téves következtetés, mely szerint a 207/2009 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének c) pontjára alapított jogalapot nem hivatkoztak a törlési eljárás során, és a felperesnek nem volt joga azt felhozni a fellebbezési tanácshoz benyújtott fellebbezésében.

96

Így meg kell állapítani, hogy a felperes a 207/2009 rendelet 135. cikke (1) bekezdésének megfelelően – annak következtében, hogy a törlési osztály határozata ellen fellebbezést nyújtott be – a fellebbezési tanácshoz fordult a jogvitának az említett határozat és az annak alátámasztására felhozott jogalapok által meghatározott tárgyával kapcsolatban, és e tanács határozatot hozott e tekintetben, legalábbis mellékesen. Ezzel összefüggésben az OHIM nem hivatkozhat eredményesen a 2011. január 13‑i Park kontra OHIM – Bae (PINE TREE) ítéletre (T‑28/09, EU:T:2011:7, 46. pont) amelyből csak az derül ki, hogy a törlési kérelmet nem lehet először a fellebbezési tanács előtt benyújtani, a jelen ügyben azonban nem ez történt. Az említett ítélet ezzel szemben megerősíti, hogy a törlési osztály feladata, hogy első fokon határozzon a különböző kérelmek és a felek különböző eljárási iratai – köztük a jelen ügyben a felperesnek a beavatkozó fél válaszbeadványára adott és a törlési osztályhoz benyújtott észrevételei – által meghatározott törlési kérelemről (lásd ebben az értelemben: a fent hivatkozott PINE TREE ítélet, EU:T:2011:7, 46. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

97

Így a 207/2009 rendeletnek az ugyanezen rendelet 7. cikke (1) bekezdésének c) pontjával együttesen értelmezett 52. cikke (1) bekezdése a) pontjának megsértésére alapított jogalap vizsgálatát az OHIM két fóruma előtt felhozták, és azok értékelték azt, és mivel a felperes ugyanezen jogalapra hivatkozik a Törvényszék előtt, ez utóbbi ugyanezen rendelet 65. cikk alapján eljár és határoz e jogalap megalapozottságáról.

98

Következésképpen a jelen jogalapot elfogadhatónak kell nyilvánítani.

99

Emlékeztetni kell arra, hogy a jelen ügyben a 207/2009 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének c) pontja értelmében, amely ugyanezen rendelet 52. cikke (1) bekezdésének a) pontja alapján alkalmazandó, a megjelölés nem részesülhet védjegyoltalomban, ha kizárólag olyan jelekből vagy adatokból áll, amelyeket a forgalomban az áru vagy a szolgáltatás fajtája, minősége, mennyisége, rendeltetése, értéke, földrajzi származása, előállítási vagy teljesítési ideje, illetve egyéb jellemzője feltüntetésére használhatnak.

100

Ezek a megjelölések vagy leíró jelek nem képesek betölteni a védjegy alapvető rendeltetését, nevezetesen az áru vagy szolgáltatás kereskedelmi származásának azonosítását, lehetővé téve ily módon az adott védjeggyel megjelölt áru vagy szolgáltatás vásárlója számára, hogy későbbi vásárlás alkalmával pozitív tapasztalat esetén ugyanazt válassza, illetve negatív tapasztalat esetén másikat válasszon (2003. október 23‑i, OHIM kontra Wrigley ítélet, C‑191/01 P, EBHT, EU:C:2003:579, 30. pont; lásd továbbá: 2013. szeptember 13‑i Fürstlich Castell’sches Domänenamt kontra OHIM – Castel Frères [CASTEL] ítélet, T‑320/10, EBHT [Kivonatok], EU:T:2013:424, 40. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

101

Ezenkívül a 207/2009 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének c) pontja mögött meghúzódó közérdek annak biztosításából áll, hogy a közösségi védjegybejelentéssel érintett áruk vagy szolgáltatások egy vagy több jellemzőjét leíró megjelöléseket az ilyen árukat vagy szolgáltatásokat kínáló összes gazdasági szereplő szabadon használhassa (lásd ebben az értelemben: OHIM kontra Wrigley ítélet, fenti 100. pont, EU:C:2003:579, 31. pont; Agencja Wydawnicza Technopol kontra OHIM ítélet, fenti 78. pont, EU:C:2011:139, 37. pont).

102

Még pontosabban azon jelek és adatok tekintetében, amelyek a bejelentett védjegy árujegyzékében szereplő árukategóriák földrajzi eredetének jelölésére szolgálhatnak, különös tekintettel a földrajzi nevekre, fennáll a közérdek hozzáférhetőségük fenntartására éppen azon képességükből adódóan, hogy nem csupán esetlegesen tájékoztatnak az érintett árukategóriák minőségéről vagy egyéb jellemzőiről, de irányítják is a fogyasztók preferenciáit, például az árukat egy pozitív érzelmek keltésére alkalmas helyhez kapcsolva (lásd: CASTEL‑ítélet, fenti 100. pont, EU:T:2013:424, 43. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

103

Nem részesülhetnek védjegyoltalomban egyrészt azok a földrajzi nevek, amennyiben meghatározott, az érintett árukategória tekintetében már jó hírnévnek örvendő vagy ismert földrajzi helyeket jelölnek, és ennélfogva az érintett vásárlóközönség körében azzal kapcsolatot mutatnak, másrészt a vállalkozások által használható földrajzi nevek, amelyeket ezek számára ugyancsak hozzáférhetővé kell tenni az érintett árukategória földrajzi eredetjelzőiként (lásd: CASTEL‑ítélet, fenti 100. pont, EU:T:2013:424, 44. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

104

Mindazonáltal a 207/2009 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének c) pontja főszabály szerint nem tiltja az olyan földrajzi nevek lajstromozását, amelyek ismeretlenek az érintett vásárlóközönség körében, vagy amelyek legalábbis földrajzi hely megjelöléseként ismeretlenek, vagy pedig amelyek vonatkozásában, az általuk jelölt hely jellemzőiből adódóan nem valószínűsíthető, hogy az érdekelt vásárlóközönség azt hinné, hogy az érintett árukategória arról a helyről származik, vagy onnan ered (lásd: CASTEL‑ítélet, fenti 100. pont, EU:T:2013:424, 45. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

105

Így annak vizsgálatához, hogy valamely megjelölés az érintett vásárlóközönség számára alkalmas‑e arra, hogy az érintett árukategória földrajzi származását megjelölje, azt kell meghatározni, hogy a kérdéses földrajzi név az adott időpontban az érintett vásárlóközönség szempontjából kapcsolatot mutat‑e a bejelentett árukategóriával, vagy ésszerűen feltételezhető, hogy egy ilyen név e közönség szempontjából képes lehet a fenti árukategória földrajzi eredetének megjelölésére. E célból tekintetbe kell venni különösen a szóban forgó földrajzi név kisebb vagy nagyobb ismertségét az érintett vásárlóközönség körében, valamint az általa megjelölt hely jellemzőit, és az érintett árukategóriákat (lásd: CASTEL‑ítélet, fenti 100. pont, EU:T:2013:424, 46. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

106

Ahhoz hasonlóan, amit a fellebbezési tanács a megtámadott határozat 35. pontjában megállapított, valamint az OHIM és a beavatkozó fél állításának megfelelően meg kell állapítani, hogy a jelen ügyben – a beavatkozó fél alá nem támasztott azon állításán kívül, mely szerint a „port charlotte” kifejezés „az Islay‑szigeten található, a szeszfőzdéjéről ismert helyet” jelöl – a felperes nem bizonyította, hogy az említett kifejezés már híres vagy ismert földrajzi helyet jelöl meg az érintett vásárlóközönség számára a whisky tekintetében, és fennáll arra az igény, hogy e kifejezés földrajzi eredetjelzőkénti elérhetőségét fenntartsák más, ugyanolyan származású whiskygyártók számára. Éppen ellenkezőleg, a felperes maga is elismerte, hogy eredetileg elállt attól, hogy felhozza a 207/2009 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének c) pontja szerinti feltétlen kizáró okot, mivel nem volt tudomása róla, hogy a vitatott védjegy ilyen különleges helyre utal. Ehhez hasonlóan a felperes nem bizonyította, hogy a vitatott védjegy alkalmas arra, hogy más whiskykre vonatkozóan a földrajzi hely megjelölésére használják, vagy hogy az érintett vásárlóközönség származási helyétől és nyelvtudásától függetlenül az érintett vásárlóközönség adott esetben a jövőben kapcsolatot állíthat fel ezzel az árukategóriával. Ezért nem bizonyították, hogy fennáll a „port charlotte” kifejezés elérhetőségének fenntartásához fűződő közérdek a beavatkozó fél által gyártott whiskyn kívüli más termékek megjelölésére, vagy hogy fennáll más whiskygyártók azon igénye, hogy szabadon rendelkezzenek ezzel a megjelöléssel.

107

Ezen indokok alapján a jelen jogalapot mint megalapozatlant el kell utasítani.

108

A fenti megfontolások összességére, valamint a harmadik és a negyedik, arra alapított jogalap vizsgálata keretében megállapított jogellenességekre tekintettel, hogy a fellebbezési tanács nem alkalmazta a portugál jog releváns szabályait (lásd a fenti 50. és 62. pontot), hatályon kívül kell helyezni a megtámadott határozatot.

109

A felperes második, a megtámadott határozat megváltoztatására irányuló kereseti kérelmét illetően elegendő emlékeztetni arra, hogy a Törvényszék által a 207/2009 rendelet 65. cikkének megfelelően végzett felülvizsgálat az OHIM fellebbezési tanácsai határozatainak jogszerűségi vizsgálata, és csak akkor helyezheti hatályon kívül vagy változtathatja meg a kereset tárgyát képező határozatot, ha az a meghozatala időpontjában az e rendelet 65. cikke (2) bekezdésében felsorolt, hatályon kívül helyezésre vagy megváltoztatásra okot adó hibában szenvedett. Ebből következik, hogy a Törvényszék számára biztosított, megváltoztatásra vonatkozó hatáskör nem ruházza őt fel azzal a jogkörrel, hogy a fellebbezési tanács értékelését a saját értékelésével váltsa fel, és főleg nem azzal, hogy olyan értékelést fogalmazzon meg, amellyel kapcsolatban az említett fellebbezési tanács még nem foglalt állást. Következésképpen a megváltoztatásra irányuló jogkör gyakorlásának főszabály szerint azokra az esetekre kell korlátozódnia, amikor a Törvényszék, miután felülvizsgálta a fellebbezési tanács által megfogalmazott értékelést, a már bizonyított ténybeli és jogi elemek alapján meg tudja állapítani, hogy a fellebbezési tanácsnak milyen határozatot kellett volna hozni (Edwin kontra OHIM ítélet, fenti 45. pont, EU:C:2011:452, 71. és 72. pont).

110

Ennélfogva a 207/2009 rendelet 8. cikke (4) bekezdésének alkalmazási körében a Törvényszéknek a jelen ügyben nincs lehetősége, hogy önállóan értékelje azt a kérdést, hogy a felperes hivatkozhat‑e meghatározott, a portugál jog szabályai alá tartozó korábbi jogokra. E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a nemzeti jognak mind a léte, mind pedig terjedelme ténykérdés, amelyet a bizonyítási tehernek és a bizonyításfelvételnek, valamint a bizonyítékok bíróság általi szabad mérlegelésének elve szabályoz (lásd ebben az értelemben, analógia útján: Edwin kontra OHIM ítélet, fenti 45. pont, EU:C:2011:452, 49–51. pont; makro‑ítélet, fenti 45. pont, EU:T:2013:232, 62–65. pont). Így a Törvényszék nem helyettesítheti a portugál jog általa történő értelmezésével azon értelmezést, amelyet a fellebbezési tanácsnak kell elvégeznie a különböző bizonyítékok, különösen a portugál bíróságok irányadó határozatai alapján, amelyeket a felperes benyújtott az OHIM két fórumához, vagyis a megtámadott határozat elfogadását megelőzően.

111

Ebből következik, hogy a megváltoztatás iránti kérelmet el kell utasítani.

112

A Törvényszék eljárási szabályzata 134. cikkének (1) bekezdése alapján a Törvényszék a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte.

113

Az eljárási szabályzat 190. cikkének (2) bekezdéséből emellett következik, hogy kizárólag a feleknél a fellebbezési tanács előtti eljárással kapcsolatban szükségszerűen felmerült költségeket kell megtérítendő költségeknek tekinteni. A törlési osztály előtti eljárás során felmerült költségek viszont nem minősülnek megtérítendő költségeknek, ezért ezek tekintetében nem lehet helyt adni a felperes kérelmének.

114

Az OHIM‑ot, mivel pervesztes lett, a felperes kérelmének megfelelően kötelezni kell a költségek viselésére, ideértve a fellebbezési tanács előtti eljárásban felmerült költségeket is.

115

A beavatkozó fél az eljárási szabályzat 138. cikke (3) bekezdésének megfelelően maga viseli saját költségeit.

A fenti indokok alapján

A TÖRVÉNYSZÉK (negyedik tanács)

a következőképpen határozott:

A jogvita előzményei

A felek kérelmei

A jogkérdésről

A megsemmisítési jogalapok összefoglalása

Az első, az Oporto névvel kapcsolatos ténybeli hibára alapított jogalapról; a második, arra alapított jogalapról, hogy a „porto” és a „port” kifejezés földrajzi jelzésként önmagában oltalomban részesül, és nem „egyenértékű kifejezésként”; valamint a harmadik, arra alapított jogalapról, hogy a borokra vonatkozó eredetmegjelölések oltalmát nem kizárólag a 491/2009 rendelet szabályozza, hanem a nemzeti jog is

A felek érveinek összefoglalása

A „porto” vagy a „port” portugál eredetmegjelölés állítólagos megsértéséről

Az önmagában a 491/2009 rendelet által nyújtott oltalom terjedelméről

A 207/2009 rendelet 8. cikkének (4) bekezdésével együttesen értelmezett 53. cikke (1) bekezdésének c) pontja, valamint 53. cikkének (2) bekezdése által nyújtott oltalom terjedelméről

A negyedik, a 207/2009 rendeletnek az ugyanezen rendelet 8. cikkének (4) bekezdésével együttesen értelmezett 53. cikke (1) bekezdése c) pontjának megsértésére alapított jogalapról

A felek érveinek összefoglalása

Az érintett vásárlóközönségről

A negyedik jogalap első, arra alapított részéről, hogy a fellebbezési tanács nem alkalmazta a portugál jogot

A negyedik jogalap második, a 491/2009 rendelet 118m. cikke (2) bekezdésének megsértésére alapított részéről

Az ötödik, a 207/2009 rendeletnek az ugyanezen rendelet 7. cikke (1) bekezdésének g) pontjával együttesen értelmezett 52. cikke (1) bekezdése a) pontjának megsértésére alapított jogalapról

A hatodik, a 207/2009 rendeletnek az ugyanezen rendelet 7. cikke (1) bekezdésének c) pontjával együttesen értelmezett 52. cikke (1) bekezdése a) pontjának megsértésére alapított jogalapról

A felek érveinek összefoglalása

A jelen jogalap elfogadhatóságáról

A jelen jogalap megalapozottságáról

Közbenső következtetés

A megváltoztatás iránti kérelemről

A költségekről