1. 

Az első főtanácsnok javaslatát követően a Bíróság felülvizsgálati tanácsa úgy határozott, hogy a Bíróság eljárási szabályzata 193. cikkének (4) bekezdése alapján a Törvényszék Missir Mamachi di Lusignano kontra Bizottság ítélete (T‑401/11 P, EU:T:2014:625) vonatkozásában felülvizsgálati eljárást indít. ( 2 )

2. 

A fent hivatkozott határozat rendelkező részének 2. pontjában a Bíróság a következőket állapította meg:

„A felülvizsgálatnak arra a kérdésre kell irányulnia, hogy a Törvényszék ezen ítélete sérti‑e az uniós jog egységességét vagy koherenciáját azáltal, hogy a Törvényszék másodfokú bíróságként eljárva megállapította hatáskörét arra, hogy elsőfokú bíróságként határozzon egy olyan, az [Európai] Unió szerződésen kívüli felelősségének megállapítása iránti keresetről,

3.

Az EUMSZ 256. cikk (1) bekezdése szerint „[a] Törvényszék rendelkezik hatáskörrel első fokon a 263., 265., 268., 270. és 272. cikkben említett keresetek elbírálására, kivéve azokat, amelyeket a 257. cikk alapján létrehozott különös hatáskörű törvényszékek hatáskörébe utaltak, illetve amelyek az alapokmány értelmében a Bíróság hatáskörében maradnak”.

4.

Az EUMSZ 256. cikk által felsorolt cikkek közül az EUMSZ 268. cikk alapján a Bíróság hatáskörrel rendelkezik „a[z EUMSZ] 340. cikk[ének] második és harmadik bekezdésében említett kártérítési vitákban”, és az EUMSZ 270. cikk alapján „az Unió és alkalmazottai között felmerülő minden vitás ügyben az [Európai] Unió tisztviselőinek személyzeti szabályzatában és az Unió egyéb alkalmazottaira vonatkozó alkalmazási feltételekben [a továbbiakban: személyzeti szabályzat] megállapított keretek között és feltételek mellett”.

5.

A Bíróság alapokmánya I. mellékletének 1. cikke értelmében az Európai Unió Közszolgálati Törvényszéke „első fokon az Unió és alkalmazottai közötti jogvitákban jár el az [EUMSZ] 270. cikk alapján, beleértve a valamennyi szerv vagy hivatal és annak személyzete közötti azon jogvitákat, amelyek a Bíróság hatáskörébe tartoznak”.

6.

A Bíróság különböző fórumai között közszolgálati ügyekkel kapcsolatban esetlegesen felmerülő hatásköri összeütközéseket a Bíróság alapokmánya I. mellékletének 8. cikke szabályozza:

„(1)   Ha valamely, a Közszolgálati Törvényszékhez intézett keresetlevelet vagy egyéb beadványt tévesen a Bíróság vagy a Törvényszék hivatalvezetőjéhez nyújtanak be, a hivatalvezető azt haladéktalanul továbbítja a Közszolgálati Törvényszék hivatalvezetőjének. Hasonlóképpen, ha egy, a Bírósághoz vagy a Törvényszék intézett keresetlevelet vagy egyéb beadványt tévesen a Közszolgálati Törvényszék hivatalvezetőjéhez nyújtanak be, a hivatalvezető azt haladéktalanul továbbítja a Bíróság vagy a Törvényszék hivatalvezetőjének.

(2)   Ha a Közszolgálati Törvényszék megállapítja, hogy nincs hatásköre valamely olyan ügy megtárgyalására és eldöntésére, amely a Bíróság vagy a Törvényszék hatáskörébe tartozik, az ügyet átteszi a Bírósághoz, illetve a Törvényszékhez. Hasonlóképpen, ha a Bíróság, illetve a Törvényszék megállapítja, hogy egy ügy a Közszolgálati Törvényszék hatáskörébe tartozik, ezt az ügyet átteszi a Közszolgálati Törvényszékhez, amely ezt követően az ügyben hatáskörének hiányát nem állapíthatja meg.

(3)   Ha a Közszolgálati Törvényszékhez és a Törvényszékhez olyan ügyekben fordulnak, amelyekben ugyanaz az értelmezési kérdés merül fel, vagy ugyanannak a jogi aktusnak az érvényességét vitatják, a Közszolgálati Törvényszék az előtte folyó eljárást a felek meghallgatását követően a Törvényszék ítéletének meghozataláig felfüggesztheti.

Ha a Közszolgálati Törvényszékhez és a Törvényszékhez olyan ügyekben fordulnak, amelyeknek ugyanaz a tárgya, a Közszolgálati Törvényszék megállapítja a hatáskörének hiányát, hogy az ügyben a Törvényszék járhasson el.”

7.

A személyzeti szabályzat 73. cikke a következőképpen rendelkezik:

„(1)   A tisztviselő […] szolgálatba lépésének napjától kezdődően foglalkozási megbetegedés és baleset elleni biztosításban részesül. A tisztviselő a nem foglalkozási kockázatok elleni biztosítás költségéhez alapilletményének 0,1%‑áig járul hozzá.

Az említett szabályokban meg kell határozni, hogy a biztosítás mely kockázatokra nem terjed ki.

(2)   A fizetendő ellátások a következők:

Elhalálozás esetén:

Az elhalálozott személy balesetet megelőző 12 hónap alatti illetményének havi összegei alapján kiszámított éves alapilletmény ötszörösével egyenlő átalányösszeg kifizetése az alább felsorolt személyek részére:

[…]”

8.

A személyzeti szabályzat 91. cikkének (1) bekezdése szerint „[a]z Európai Unió Bírósága rendelkezik hatáskörrel az Unió és az e személyzeti szabályzat hatálya alá tartozó bármely személy között keletkező minden olyan jogvita tekintetében, amely az adott személyt a 90. cikk (2) bekezdésének értelmében hátrányosan érintő intézkedés jogszerűségére vonatkozik. A Bíróság a pénzügyi természetű jogviták terén teljes körű mérlegelési jogkörrel rendelkezik”.

9.

2008. szeptember 18‑án Alessandro Missir Mamachi di Lusignano uniós tisztviselő az Európai Bizottság rabati (Marokkó) képviseletén töltött beosztása idején tragikus körülmények között életét vesztette.

10.

Halála után édesapja, Livio Missir Mamachi di Lusignano, saját nevében és a fia örököseinek törvényes képviselőjeként eljárva arra irányuló keresetet nyújtott be a Közszolgálati Törvényszékhez, hogy az egyrészt semmisítse meg a Bizottság 2009. február 3‑i azon határozatát, amely elutasította a fia meggyilkolásából eredő kár megtérítése iránti kérelmét, másrészt kötelezze a Bizottságot arra, hogy különböző összegeket fizessen számára és a fia jogutódjai számára az említett emberölésből eredő vagyoni és nem vagyoni kár megtérítéseként. ( 3 )

11.

Ez a kereset azon alapul, hogy a Bizottság megszegte azon kötelezettségét, hogy biztosítsa a tisztviselőinek védelmét, és az elhunyt tisztviselő által elszenvedett, a felperes által az elhunyt tisztviselő gyermekei mint jogutódok nevében igényelt nem vagyoni kár megtérítésére, valamint a felperes és az elhunyt tisztviselő gyermekei által családtagi minőségükben elszenvedett vagyoni és nem vagyoni kár megtérítésére irányul.

12.

Ami a felperest és az elhunyt tisztviselő gyermekeit ért károk megtérítése iránti kérelmet illeti, a Törvényszék megállapította hatáskörét. Következésképpen a Közszolgálat Törvényszéknek meg kellett volna állapítania, hogy nincsen hatásköre az ügy elbírálására. Ezért az Európai Unió Bírósága alapokmánya I. melléklete 8. cikke (2) bekezdésének megfelelően át kellett volna tennie az ügyet a Törvényszékhez.

13.

Ami a tisztviselőt a halála előtt ért nem vagyoni kár megtérítése iránti kérelmet illeti, a Törvényszék megállapította, hogy a Közszolgálati Törvényszék hatáskörrel rendelkezett annak elbírálására, azonban tévesen utasította el mint a kérelem és a közigazgatási panasz közötti „összhang” szabálya alapján elfogadhatatlant. A Törvényszék úgy vélte, hogy mivel e kérelem tekintetében a per állása az érdemi döntést nem tette lehetővé, a kereset ezen részét vissza kellene utalni a Közszolgálati Törvényszék elé, és annak meg kellene állapítania, hogy a Törvényszékhez és hozzá olyan ügyekben fordultak, amelyeknek ugyanaz a tárgya.

14.

Alessandro Missir Mamachi di Lusignano szülei, gyermekei, fiú‑ és lánytestvére ugyanis a Missir Mamachi di Lusignano kontra Bizottság ítélethez (T‑401/11 P, EU:T:2014:625) vezető fellebbezés benyújtását követően a Törvényszékhez fordultak azzal, hogy az kötelezze a Bizottságot az általuk Alessandro Missir Mamachi di Lusignano megölése következtében elszenvedett nem vagyoni kár megtérítésére. ( 4 )

15.

A Törvényszék szerint a Közszolgálati Törvényszék következésképpen köteles megállapítani a hatáskörének hiányát, hogy a Bíróság alapokmánya 8. cikke (3) bekezdésének második albekezdése alapján a Törvényszék határozhasson ezekről az ügyekről.

16.

Ilyen körülmények között a Törvényszék saját hatáskörének fennállását állapította meg az összes kérelem elbírálása tekintetében, és úgy határozott, hogy az ügy egészét saját maga elé utalja, hogy azt elsőfokú bíróságként bírálja el.

17.

A felülvizsgálati tanács eljárást megindító határozatában meghatározott keretnek megfelelően elemzésem lényegében azt a kérdést fogja vizsgálni, hogy a Törvényszék megsértette‑e az uniós jog egységességét vagy koherenciáját azzal, hogy megállapította a hatáskörét arra, hogy elsőfokú bíróságként határozzon egy olyan, az Unió szerződésen kívüli felelősségének megállapítása iránti keresetről, amely azon alapul, hogy egy intézmény megszegte a tisztviselői védelmének biztosítására irányuló kötelezettségét, és amelyet harmadik személyek mint az elhunyt tisztviselő jogutódjai és családtagjai nyújtottak be, továbbá amely az elhunyt tisztviselő által elszenvedett nem vagyoni kár, valamint ezen harmadik személyek által elszenvedett vagyoni és nem vagyoni kár megtérítésére irányul.

18.

A felülvizsgálati eljárásnak megfelelően elsőként azt kell vizsgálni, hogy a Törvényszék ítéletében tévesen alkalmazta‑e a jogot. ( 5 ) Csak ennek megállapítása esetén kell foglalkozni második lépésként azzal a kérdéssel, hogy a Törvényszék téves értelmezése sérti‑e az uniós jog egységességét vagy koherenciáját. ( 6 )

19.

Elöljáróban meg kell határozni egyrészt azt, hogy melyek azok a különböző károk, amelyek megtérítését igénylik, és hogy azok tekintetében a felperes milyen minőségben jár el, másrészt hogy mely rendelkezéseket kell alkalmazni.

20.

Először is, a károk minősítését illetően egyetértek a Törvényszék által a tagállamok jogában a szerződésen kívüli felelősség területén közös általános elvek alapján elfogadott besorolással. ( 7 ) E csoportosítás szerint háromféle kár létezik, amelyet főszabály szerint a károkozónak meg kell térítenie:

21.

A felperes által megfogalmazott, e besorolásba tartozó kérelmek és az ítéletben a Törvényszék által alapul vett előfeltételek ezért a következőkre támaszkodnak:

22.

Másodszor, az alkalmazandó szabályok meghatározásával kapcsolatban emlékeztetni fogok arra, hogy az európai integráció történetében mind a Bíróság, mind a Törvényszék gyakorolta már az EUMSZ 270. cikkben foglalt hatáskört.

23.

Az Európai Unió Közszolgálati Törvényszékének felállításáról szóló, 2004. november 2‑i 2004/752/EK, Euratom tanácsi határozat ( 8 ) óta azonban a Bíróság alapokmánya I. mellékletének 1. cikke a Közszolgálat Törvényszék hatáskörét állapítja meg.

24.

Kiemelkedő jelentősége van az EUMSZ 270. cikknek, amely úgy rendelkezik, hogy az Unió és alkalmazottai közötti jogvitákra vonatkozó hatáskört „a személyzeti szabályzatban megállapított keretek között és feltételek mellett” kell gyakorolni.

25.

Márpedig a személyzeti szabályzat 91. cikkének (1) bekezdése alapján a Közszolgálati Törvényszék rendelkezik hatáskörrel „az Unió és az e személyzeti szabályzat hatálya alá tartozó bármely személy között keletkező minden olyan jogvita tekintetében, amely az adott személyt a 90. cikk (2) bekezdésének értelmében hátrányosan érintő intézkedés jogszerűségére vonatkozik”.

26.

Ezen előzetes megfontolásokból az következik, hogy a hatáskörmegosztás módja szükségszerűen két rendelkezés – az EUMSZ 270. cikk és a személyzeti szabályzat 91. cikkének (1) bekezdése – értelmezésében rejlik, mivel az uniós bírósági rendszer velejárója, hogy „az egyik bíróság keresetelbírálásra vonatkozó hatásköre szükségszerűen kizárja a más[ik] bíróság[ok] hatáskörét” ( 9 ).

27.

A Közszolgálati Törvényszék tehát hatáskörrel rendelkezik „az Unió és a személyzeti szabályzat hatálya alá tartozó bármely személy között keletkező minden olyan jogvita tekintetében, amely az adott személyt a [személyzeti szabályzat] 90. cikk[e] (2) bekezdésének értelmében hátrányosan érintő intézkedés jogszerűségére vonatkozik” ( 10 ).

28.

A személyzeti szabályzat 73. cikkének (2) bekezdése a tisztviselő elhalálozása esetén a (balesetet megelőző 12 hónap alatti illetményének havi összegei alapján kiszámított) éves alapilletmény ötszörösével egyenlő átalányösszeget fizet ki.

29.

E rendelkezés értelmében az említett összeget az elhunyt tisztviselő házastársának és gyermekeinek, illetve ezek hiányában „a tisztviselő vagyonára irányadó öröklési jogszabályok szerinti egyéb leszármazottaknak” kell juttatni. A szöveg úgy rendelkezik, hogy „leszármazottak” hiányában az összeget „a tisztviselő vagyonára irányadó öröklési jogszabályok szerinti felmenő ági rokonoknak” ( 11 ) kell kifizetni.

30.

Ahogyan a Bíróság korábban már megállapította, a személyzeti szabályzat célja ugyanis „az európai intézmények és tisztviselőik közötti jogviszonyok szabályozása, és ennek révén számos kölcsönös jog és kötelezettség megteremtése, valamint a tisztviselő egyes családtagjai számára olyan jogok elismerése, amelyekre [az Unió] előtt hivatkozhatnak. ( 12 )

31.

A személyzeti szabályzat 73. cikke (2) bekezdésének szövegéből tehát egyértelműen kitűnik, hogy a tisztviselőnek mind a leszármazottai, mind a felmenő ági rokonai a személyzeti szabályzat hatálya alá tartoznak, azaz a Bizottság által az észrevételeiben használt kifejezéssel élve a személyzeti szabályzat „kifejezetten figyelembe veszi” őket. ( 13 )

32.

A személyzeti szabályzat 91. cikkének (1) bekezdése értelmében a Közszolgálati Törvényszék ezért hatáskörrel rendelkezik „az Unió és [e] személy[ek] között keletkező minden olyan jogvita tekintetében”, amely a kinevezésre jogosult hatóság aktusára vonatkozik, és amely őt hátrányosan érinti (például a tisztviselő elhalálozása után járó kártérítésről szóló határozat).

33.

A Törvényszék mindazonáltal az alábbi két okból elutasította a Bizottság által előtte képviselt álláspontot:

34.

Úgy tűnik számomra, hogy a Törvényszék ezzel jogilag tévesen értelmezte az alkalmazandó rendelkezéseket.

35.

Először is a hatáskörrel rendelkező bíróság meghatározása szempontjából a második érv nem releváns. A jelen ügyben ugyanis a személyzeti szabályzat 73. cikkének (2) bekezdésében szereplő felsorolás nem az e rendelkezésben foglalt jog kedvezményezettjeinek meghatározására, hanem csupán a személyzeti szabályzat 91. cikkének (1) bekezdésében meghatározott hatásköri feltétel kapcsolóelvéül szolgál. Ebben a konkrét összefüggésben az a körülmény, hogy az elhunyt tisztviselőnek gyermekei voltak, nem zárja ki azt, hogy a felmenő ági rokonok és a leszármazottak is – a személyzeti szabályzat 91. cikkének (1) bekezdésében használt kifejezéssel élve – „a személyzeti szabályzat hatálya alá tartozó […] személynek” minősülnek.

36.

Másodszor nem „az Unió szerződésen kívüli felelősségére alkalmazandó közös jog eljárásjogi végrehajtásának”„a tisztviselők szociális biztonságára vonatkozó, a személyzeti szabályzatban foglalt különös jog” alá rendeléséről van szó, hanem kizárólag annak meghatározásáról, hogy melyik bíróság rendelkezik hatáskörrel egy olyan, az Unió felelősségéhez kapcsolódó kérelem elbírálására, amely nem tekinthető függetlennek a személyzeti szabályzatban előírt kártérítéstől.

37.

A Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint ugyanis a tisztviselőnek teljes kártérítésben kell részesülnie. ( 17 ) Joga van ezért „arra, hogy amennyiben a szerv a közös jog szabályai alapján felelős a balesetért, és a személyzeti szabályzatban biztosított juttatások nem fedezik teljes mértékben az okozott kárt, kiegészítő kártérítést” kérjen” ( 18 ).

38.

A „közös jogra” való hivatkozás ebben az ítéletben csupán a szerződésen kívüli felelősség szabályaira vonatkozik. A kifejezés ugyanis arra vonatkozik, ami „másodlagosan alkalmazandó minden, kivételnek nem tekinthető esetre”, azaz a „főszabály, amelynek egyedi jogszabály vagy különös rendelkezés hiányában szabályoznia kell az ilyen eseteket” ( 19 ). A jelen ügyben a szerződésen kívüli felelősségre vonatkozó jog minősül tehát a kártérítési közös jognak, szemben a személyzeti szabályzattal, amely sajátos kártérítési rendszert előíró „egyedi jogszabálynak” tekinthető.

39.

Ellentétben a Törvényszék azon álláspontjával, amely az ítélete 54–58. pontja mögött húzódik, a Bíróság beérte azzal, hogy a Leussink kontra Bizottság ítéletben (169/83 és 136/84, EU:C:1986:371) elismerte a kiegészítő kártérítéshez való jogot, anélkül hogy ebből bármilyen érvet le lehetne vonni az uniós bíróságok hatáskörére vonatkozóan. Az adott ügyben ez a kérdés nem merült fel, mivel az ítélet meghozatalakor a Bíróság volt az egyetlen bírói fórum.

40.

A joghatósági szabály azonban – jóllehet a Közszolgálati Törvényszék a Lucaccioni kontra Bizottság ítélet (C‑257/98 P, EU:C:1999:402) kihirdetésekor még nem létezett – levezethető a Bíróságnak a személyzeti szabályzat szerinti kártérítés és a szerződésen kívüli felelősségre vonatkozó „közös jog” alapján járó kiegészítő kártérítés közötti kapcsolatra vonatkozóan kifejtett megállapításaiból.

41.

Ebben az ítéletben a Bíróság ugyanis mindenekelőtt azt mondta ki, hogy a személyzeti szabályzat 73. cikkében előírt és az EUMSZ 340. cikkben szabályozott átalány‑kártérítési rendszer nem független egymástól. ( 20 ) Ezt követően ebből az előfeltételből és abból, hogy a tisztviselőnek teljes kártérítést kell nyújtani, azt vezette le, hogy a hatáskörrel rendelkező bíróságnak a megtérítendő kár értékelése során a tisztviselő által az őt alkalmazó intézmény felelősségét kiváltó mulasztás miatt benyújtott kártérítési kereset keretében figyelembe kell vennie a személyzeti szabályzat 73. cikke alapján kapott juttatásokat. ( 21 )

42.

Más szóval a Bíróság ezen, állandónak tekinthető ítélkezési gyakorlata szerint nem zárható ki „a tisztviselő és jogutódai ahhoz való joga, hogy kiegészítő kártérítést kérjenek abban az esetben, ha az intézmény a [szerződésen kívüli felelősségre vonatkozó] közös jog szabályai alapján felelős a balesetért, és a személyzeti szabályzatban biztosított juttatások nem fedezik teljes mértékben az okozott kárt” ( 22 ).

43.

Mivel „kiegészítő” juttatásról van szó, és a két kártérítési rendszer nem független egymástól, a személyzeti szabályzat alapján kapott juttatásokat pedig figyelembe kell venni az EUMSZ 340. cikk alapján a megtérítendő kár meghatározásánál, mindenképpen az elsőbbségi kártérítésre ( 23 ) vonatkozóan hatáskörrel rendelkező bíróságnak van hatásköre a kiegészítő kártérítés tekintetében.

44.

Ezzel összefüggésben szeretnék rámutatni arra, hogy Slynn főtanácsnok a Leussink kontra Bizottság egyesített ügyekre (169/83 és 136/84, EU:C:1986:265) vonatkozó indítványában „adott esetben kiegészítő kártérítési összegek kifizetésének biztosítására vonatkozó másodlagos hatáskörről” ( 24 ) beszélt.

45.

Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint, mivel a kiegészítő kártérítésre a szerződésen kívüli felelősségre alkalmazandó közös jog vonatkozik, az elsőbbségi kártérítés szükségképpen a személyzeti szabályzatban előírt kártérítés.

46.

Ez a megállapítás jelenleg még inkább érvényes, mert az uniós jogalkotó az elsőbbségi kártérítést az EUSZ 19. cikk értelmében különös hatáskörű bíróságra ruházta át, amelynek hatásköre a felperesi minőségtől függ (a személyzeti szabályzat hatálya alá tartozó tisztviselőnek kell lennie).

47.

Ezenkívül az általam javasolt hatásköri szabály nemcsak a logikának, hanem a Bíróság által a Bizottság kontra IAMA Consulting végzésben elismert eljárásgazdaságossági érdeknek is megfelel. ( 25 )

48.

Ugyanúgy, ahogy „[a] jogorvoslatok közösségi jogi rendszerében az alapkereset elbírálására irányuló hatáskör magában foglalja a minden olyan viszontkereset elbírálására irányuló hatáskört, amelyet a kereset alapjául szolgálóval azonos aktusra vagy tényállásra vonatkozó, ugyanazon eljárásban nyújtottak be” ( 26 ), az elsőbbségi kérelem elbírálására vonatkozó hatáskör magában foglalja a minden olyan kiegészítő kérelem elbírálására irányuló hatáskört, amely azonos aktusból vagy tényállásból ered.

49.

Az a tény, hogy a jelen jogvitában megfogalmazott kérelmek csak a kiegészítő juttatásokra irányulnak, nem módosít ezen az okfejtésen. A hatáskörrel rendelkező bíróság kijelölése ugyanis nem változhat aszerint, hogy a kereset csak (általam elsőbbséginek minősített) átalánykérelmet, vagy ellenkezőleg, csupán kiegészítő kérelmet tartalmaz, vagy esetleg mindkettőt. A Törvényszék ezt egyébiránt hallgatólagosan elismeri, mivel elfogadja, hogy az elhunyt tisztviselő nevében megfogalmazott kérelem, amely csak a személyzeti szabályzat hatálya alá nem tartozó személyes nem vagyoni kárra irányul, és ezért a szerződésen kívüli felelősségre alkalmazandó jog szabályozza, mégis a Közszolgálati Törvényszék hatáskörébe tartozik. ( 27 )

50.

A Törvényszék azon megállapításával, hogy „az alapügy körülményeihez hasonló helyzetben az EUMSZ 268. cikk, az EUMSZ 270. cikk, a Bíróság alapokmánya I. mellékletének 1. cikke, valamint a személyzeti szabályzat 90. és 91. cikke által meghatározott egyetlen jogszabályi keret alapján azt a következtetést kell levonni, hogy az elhunyt tisztviselő hozzátartozói mindenképpen kötelesek két keresetet indítani, az egyiket a Közszolgálati Törvényszék előtt, a másikat pedig a Törvényszék előtt, az alapján, hogy a szóban forgó tisztviselő jogutódjai, vagy pedig olyan – vagyoni vagy nem vagyoni – kár megtérítését kérik, amely személyükben érte őket” ( 28 ), a Törvényszék jogilag tévesen értelmezte és alkalmazta a hivatkozott rendelkezéseket.

51.

A fenti megfontolásokra tekintettel nem kell megvizsgálni azokat a további fejtegetéseket, amelyeket a Törvényszék annak szentel, hogy hogyan oldható fel az eljárások általa szükségesnek vélt megkettőződése.

52.

A Törvényszék e megállapításai ugyanis, mivel téves előfeltevésen alapulnak, a Közszolgálati Törvényszék pedig a felperes által megfogalmazott kérelmek összessége tekintetében hatáskörrel rendelkezik, e tényből kifolyólag ebben a jogi hibában szenvednek.

53.

Az EUMSZ 256. cikk (2) bekezdés értelmében azt is meg kell állapítani, hogy az EUMSZ 268. cikk, az EUMSZ 270. cikk, a Bíróság alapokmánya I. mellékletének 1. cikke, és a személyzeti szabályzat 91. cikke értelmezésére és alkalmazására vonatkozó ezen jogi hiba sérti‑e az uniós jog egységességét vagy koherenciáját.

54.

A Bíróság által a mai napon hozott három felülvizsgálati ítélet alapján annak eldöntéséhez, hogy a Törvényszék ítélete sérti‑e az uniós jog egységességét vagy koherenciáját, négy értékelési kritérium határozható meg:

55.

Ezek az „összességükben” mérlegelhető kritériumok ( 33 ) nem kumulatív jellegűek, és ezért nem kell mindegyiküknek fennállnia ahhoz, hogy megállapítást nyerjen az uniós jog egységességének vagy koherenciájának megsértése. ( 34 ) A Bíróság a Bizottság kontra Strack (felülvizsgálat) ítéletben ( 35 ) kimondta, hogy a fentebb felsorolt kritériumok közül elegendő a második és a negyedik fennállása ahhoz, hogy az uniós jog egységességének vagy koherenciájának megsértése megállapítható legyen.

56.

A Törvényszék a Szerződés rendelkezései, a Bíróság alapokmányának I. melléklete és a személyzeti szabályzat alkalmazása és értelmezése keretében eltért a tisztviselőt és annak a személyzeti szabályzat hatálya alá tartozó családtagjait megillető azon jog eljárási következményeitől, hogy amennyiben az intézmény a szerződésen kívüli felelősségére alkalmazandó közös jog szabályai alapján felelős a balesetért, és a személyzeti szabályzatban biztosított juttatások nem fedezik teljes mértékben az okozott kárt, kiegészítő kártérítést kérjenek.

57.

A Törvényszék konkrétan nem értékelte megfelelően ezeket a következményeket, amikor úgy ítélte meg, hogy az elhunyt tisztviselő hozzátartozói mindenképpen kötelesek két keresetet indítani, az egyiket a Közszolgálati Törvényszék előtt, a másikat pedig a Törvényszék előtt, az alapján, hogy a szóban forgó tisztviselő jogutódjai, vagy pedig olyan – vagyoni vagy nem vagyoni – kár megtérítését kérik, amely személyükben érte őket. A Törvényszék ezzel véleményem szerint az alábbi három okból megsértette az uniós jog egységességét és koherenciáját.

58.

A szóban forgó rendelkezések az uniós jog szempontjából különösen nagy jelentőséggel bírnak.

59.

Miként a Bíróság az M kontra EMEA (felülvizsgálat) ítéletében erre már rámutatott, „[k]ülönösen a Bíróság alapokmánya és annak melléklete [az], amely az elsődleges jog részét képezi” ( 36 ).

60.

Márpedig a jelen ügyben a Törvényszék által elkövetett jogi hiba az EUMSZ 268. cikk, az EUMSZ 270. cikk, a Bíróság alapokmánya I. mellékletének 1. cikke, és a személyzeti szabályzat 91. cikke értelmezésére és alkalmazására vonatkozik.

61.

Ezek a szabályok nemcsak az elsődleges jog részét képezik (a személyzeti szabályzat 91. cikkét kivéve), hanem összességükben ezenkívül az uniós bírósági szervezetrendszer meghatározásában is részt vesznek azáltal, hogy kijelölik a Közszolgálati Törvényszék hatásköreit, és visszahatásként a többi bírósági fórum hatáskörét.

62.

Márpedig azok a rendelkezések, amelyek ezt a bírósági szervezetrendszert meghatározzák, hozzájárulnak „az Európai Unió jellegének megfelelő, koherens, hatékony és valamennyi jogalany számára hozzáférhető bírósági apparátus” ( 37 ) megvalósításához, amely az EUSZ 2. cikk és az Európai Unió Alapjogi Chartájának preambuluma értelmében az Unió alapvető értékének tekinthető „jogállamnak” minden bizonnyal egyik alkotóelemét képezi. ( 38 )

63.

E tekintetben – bár a Törvényszék által elkövetett jogi hiba vizsgálata keretében úgy véltem, hogy nem kell megvizsgálni azokat a további fejtegetéseket, amelyeket a Törvényszék annak szentel, hogyan oldható fel az általa szükségesnek vélt hatáskörmegosztásból eredő eljárásmegkettőződés – úgy ítélem meg, hogy a saját hatáskör meghosszabbítására vonatkozó szabály, továbbá annak az előtte folyamatban lévő fellebbezés keretében történő alkalmazása szintén az uniós jog egységességének megsértését eredményezi, súlyosbítva ezáltal a Szerződésekben megalkotott uniós bírósági szervezetrendszer tiszteletben nem tartását.

64.

Ezek a fejtegetések, a belőlük eredő hatáskör‑meghosszabbítási szabály és a Törvényszék által a fellebbezés elbírálását illetően ezekből levont következtetések olyan jogszabályok megsértéséhez járulnak hozzá, amelyek az uniós jogrendben különösen nagy jelentőséggel bírnak, mivel meghatározzák az uniós bíróságok közötti hatáskörmegosztást és a fellebbezés sajátos mechanizmusát.

65.

A Törvényszék az eljárások megkettőződése elvének kimondásával megsértette az uniós jog koherenciáját, mivel eltért a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlatától.

66.

Ahogyan ugyanis a Közszolgálati Törvényszék hatáskörének terjedelmére vonatkozó elemzésemben ismertetett ítélkezési gyakorlatból kitűnik, abban az esetben, ha a kiegészítő kártérítésre vonatkozó kérelem a közigazgatási szférából kilépve peres eljárássá alakul, nem csak hogy a személyzeti szabályzat 73. cikkében előírt és az EUMSZ 340. cikkben szabályozott átalány‑kártérítési rendszer nem független egymástól, ( 39 ) de ezenkívül az egyik bíróság keresetelbírálásra vonatkozó hatásköre is szükségszerűen kizárja a másik bíróság hatáskörét. ( 40 )

67.

A teljesség kedvéért el kell mondani, hogy a Törvényszék ítélete ítélete precedensül szolgálhat a jövőbeli ügyek számára, amennyiben saját javára és a Közszolgálati Törvényszék kárára általános hatásköri szabályt alakít ki.

68.

Ezen indokok összességét tekintve úgy vélem, hogy a Törvényszék a Missir Mamachi di Lusignano kontra Bizottság ítéletével (T‑401/11 P, EU:T:2014:625) megsértette az uniós jog egységességét és koherenciáját.

69.

A Bíróság alapokmánya 62b. cikkének első bekezdése úgy rendelkezik, hogy ha a Bíróság azt állapítja meg, hogy a Törvényszék határozata sérti az uniós jog egységességét vagy koherenciáját, az ügyet visszautalja a Törvényszék elé, amelyet jogkérdésekben köt a Bíróság határozata. Az ügy visszautalásakor ezenkívül a Bíróság meghatározhatja, hogy a Törvényszék határozatának mely részei rendelkeznek jogerővel az eljárásban részt vevő felek tekintetében. Kivételesen a Bíróság határozata jogerős, ha a jogvita eldöntése – a felülvizsgálat eredményére figyelemmel – a Törvényszék határozatában megállapított tényálláson alapul.

70.

A felülvizsgálat hatásainak kérdése sohasem egyszerű. A jelen ügyben már csak azért sem egyszerű ez a kérdés, mert a felülvizsgálat tárgyát képező törvényszéki ítélethez (Missir Mamachi di Lusignano kontra Bizottság ítélet, T‑401/11 P, EU:T:2014:625) vezető fellebbezés benyújtását követően egy második, ám ugyanazon tényállás következményeire vonatkozó és részben ugyanazon felek részvételével zajló jogvita is indult a Törvényszék előtt (T‑494/11. sz. ügy, Missir Mamachi di Lusignano és társai kontra Bizottság). Bár ez a második ügy nem vonatkozik kifejezetten a felülvizsgálatra, a teljesség kedvéért számításba veszem ennek a második ügynek az esetleges eljárásjogi következményeit is.

71.

A Bíróság szerint a Bíróság alapokmánya 62b. cikkéből következően „nem szorítkozhat az uniós jog egységessége, illetve koherenciája sérelmének megállapítására anélkül, hogy ne vonná le e megállapításnak a szóban forgó jogvitára vonatkozó következményeit” ( 41 ).

72.

Következésképpen elsőként hatályon kívül kell helyezni a Missir Mamachi di Lusignano kontra Bizottság ítéletet (T‑401/11 P, EU:T:2014:625) abban a részében, amelyben a Törvényszék hivatalból megállapította a Közszolgálati Törvényszék hatáskörének hiányát a fellebbezőt személyében és Alessandro Missir Mamachi di Lusignano jogutódjait ért személyi – mind vagyoni, mind pedig nem vagyoni – kár megtérítése iránti kérelem elbírálására, és ezen kérdés tekintetében áttette a keresetet a Törvényszékhez, hogy azt első fokon eljáró bíróságként elbírálja.

73.

Hatályon kívül kell helyezni továbbá a Missir Mamachi di Lusignano kontra Bizottság ítéletet is (T‑401/11 P, EU:T:2014:625) abban a részében, amelyben a Törvényszék kimondta, hogy a jelen ügyben szereplőkhöz hasonló körülmények között, amikor az elhunyt tisztviselő vagy alkalmazott gyermekei az ugyanazon cselekmény által okozott különböző károk megtérítését mind jogutódi minőségükben, mind pedig saját nevükben és saját jogukon követelik, e kérelmeket egyesíthetik oly módon, hogy egyetlen keresetet nyújtanak be a Törvényszékhez.

74.

Másodikként meg kell vizsgálni a felperes fellebbezésének sorsát.

75.

E tekintetben ismertetni kell, hogy a felperes a fellebbezését három jogalapra alapította. Az első jogalap arra vonatkozik, hogy a Közszolgálati Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot azáltal, hogy helyt adott a Bizottság elfogadhatatlansági kifogásának, és elfogadhatatlannak ítélte meg az Alessandro Missir Mamachi di Lusignano és gyermekei által elszenvedett nem vagyoni kár megtérítésére irányuló kérelmet. A második jogalappal a fellebbező azt rója fel a Közszolgálati Törvényszéknek, hogy 40%‑ra korlátozta a Bizottság felelősségét a kárt okozó eseményben. Végül a harmadik jogalappal a fellebbező azt állítja, hogy a Közszolgálati Törvényszék tévesen fogadta el azt, hogy a Bizottság az Alessandro Missir Mamachi di Lusignano gyermekeit a személyzeti szabályzat alapján megillető juttatásokra tekintettel teljes egészében megtérítette az elszenvedett kárt. Ezt a logikát követve a Törvényszék az említett fellebbezés vizsgálatát arra a hatásköri területre korlátozta, amelyet korábban a Közszolgálati Törvényszék javára elismert (azaz az Alessandro Missir Mamachi di Lusignanót ért ex haerede nem vagyoni kár megtérítése iránti kérelemre), a többi kérelmet pedig a saját hatáskörébe tartozónak ítélte meg. ( 42 )

76.

A Törvényszék ebben a szigorúan behatárolt keretben az első jogalapnak helyt adott. Ez azt jelenti, hogy hatályon kívül helyezte a Közszolgálati Törvényszék ítéletét abban a részében, amelyben az helyt adott a Bizottság elfogadhatatlansági kifogásának. ( 43 )

77.

A Törvényszék, miután úgy ítélte meg, hogy a per állása az érdemi döntést lehetővé teszi, a Bíróság alapokmánya I. melléklete 13. cikkének (1) bekezdésében foglaltaknak megfelelően maga folytatta le ennek az elfogadhatatlansági kifogásnak a vizsgálatát, és azt megalapozatlannak találta.

78.

Az e kérdésre vonatkozó felülvizsgálat hiányában úgy ítélem meg, hogy ezt a hatályon kívül helyezést és a Törvényszéknek a Bizottság által a Közszolgálati Törvényszék előtt benyújtott elfogadhatatlansági kifogásra vonatkozó elemzését jogerősnek kell minősíteni.

79.

A Törvényszék ezután a Bizottság által előterjesztett többi elfogadhatatlansági kifogással kapcsolatban úgy vélte, hogy a per állása nem teszi lehetővé az érdemi döntést. ( 44 )

80.

Az ügynek a Közszolgálati Törvényszék elé való visszautalását azonban nem tartotta indokoltnak, mivel utóbbinak nem volt más választása, mint hogy a Bíróság alapokmánya I. melléklete 8. cikke (3) bekezdésének második albekezdése alapján a Törvényszék javára visszalépjen (mivel szerinte azonos tárgyra irányul az F‑50/09. sz., Missir Mamachi di Lusignano kontra Bizottság ügy és a T‑494/11. sz., Missir Mamachi di Lusignano és társai kontra Bizottság ügy). ( 45 )

81.

Ha a Bíróság elfogadja az alkalmazandó szabályokra vonatkozó elemzésemet, akkor megerősíti a Közszolgálati Törvényszék arra irányuló kizárólagos hatáskörét, hogy elbírálja az alapeljárás felperese által benyújtott keresetet, mivel a felperes és az elhunyt tisztviselő általa képviselt gyermekei is a személyzeti szabályzat „hatálya alá tartozó” személynek minősülnek a személyzeti szabályzat 91. cikkének (1) bekezdése értelmében.

82.

Ilyen körülmények között ezért hatályon kívül kell helyezni a Missir Mamachi di Lusignano kontra Bizottság ítéletet (T‑401/11 P, EU:T:2014:625) abban a részében is, amelyben a Törvényszék azt állapította meg, hogy neki kell első fokon eljáró bíróságként elbírálnia a Bizottság többi elfogadhatatlansági kifogását, ahelyett hogy ezt a kérdést a Közszolgálati Törvényszék elé utalná.

83.

Végül azzal a kérdéssel kell foglalkoznom, hogy mi legyen a felperes által a Törvényszék elé benyújtott fellebbezése alátámasztásául hivatkozott második és harmadik jogalappal.

84.

A Missir Mamachi di Lusignano kontra Bizottság ítélet (T‑401/11 P, EU:T:2014:625) ugyanis teljes egészében hatályon kívül helyezte a Közszolgálati Törvényszék ítéletét, kizárólag egy hivatalból benyújtott hatásköri kérdés és az arra alapított első jogalap alapján, hogy a Közszolgálati Törvényszék helytelenül alkalmazta a közigazgatási panasz és a kereset közötti összhang szabályát. A többi jogalapra ezért nem is tért ki.

85.

Márpedig – ellentétben azzal, amit Kokott főtanácsnok a C‑579/12. RX‑II. sz. ügyben hangoztatott – sajnos nem állíthatom, hogy az említett jogalapok elbírálásához „nincsen szükség sem további ténybeli megállapításra, sem további jogi vizsgálatra, ami igazolhatná a Törvényszék elé való visszautalást” ( 46 ).

86.

A Bíróság alapokmánya 62b. cikke első bekezdésének utolsó mondatában foglaltakkal ellentétben a jogvita eldöntése – a felülvizsgálat eredményére figyelemmel – nem alapul a Törvényszék határozatában megállapított tényálláson.

87.

Annak ellenére, hogy a jelen ügy tényállása rendkívül fájdalmas körülményeken alapszik, és hogy a jogvita megindítása óta jelentős idő telt el, mégis azt kell javasolnom a Bíróságnak, hogy utalja vissza az ügyet a Törvényszék elé. A Törvényszéknek kell ugyanis másodfokú bíróságként a fellebbező által előadott második és harmadik jogalapról határoznia, mielőtt az ügyet visszautalja a Közszolgálati Törvényszék elé.

88.

Annak kellene ugyanis az eljárási szabályok javasolt értelmezése szerint elbírálnia a Bizottság által kezdettől fogva hivatkozott többi elfogadhatatlansági kifogást, amelyekre vonatkozóan maga a Törvényszék azt állapította meg, hogy a per állása nem teszi lehetővé az érdemi döntést. ( 47 ) Ezenkívül adott esetben (amennyiben a Törvényszék a második és a harmadik jogalap keretében jogi hibá(ka)t állapít meg) felül kellene vizsgálnia az ítéletét annak a két ítéletnek a tükrében, amelyet a Törvényszék a T‑401/11 P. sz. ügyben fog meghozni.

89.

Nem tudok azonban elvonatkoztatni a Missir Mamachi di Lusignano és társai kontra Bizottság ügytől (T‑494/11).

90.

Miként erre már alkalmam nyílt utalni, a Missir Mamachi di Lusignano kontra Bizottság ítélet (T‑401/11 P, EU:T:2014:625) alapjául szolgáló ügyben a fellebbezés benyújtását követően az elhunyt tisztviselő édesapja és gyermekei – az F‑50/09. sz. ügy kérelmezői – az elhunyt tisztviselő édesanyjával, valamint fiú‑ és lánytestvérével együtt egy másik jogvitát indítottak a Törvényszék előtt annak érdekében, hogy kártérítést kapjanak az Alessandro Missir Mamachi di Lusignano halálából származó nem vagyoni kárért.

91.

Az általam levezetett hatásköri szabályok alapján a Törvényszék nem rendelkezik hatáskörrel az elhunyt tisztviselő gyermekei és szülei által benyújtott kérelem elbírálására, mivel azok a személyzeti szabályzat 91. cikkének (1) bekezdése értelmében a személyzeti szabályzat hatálya alá tartoznak.

92.

Az elhunyt tisztviselő édesapja és gyermekei által benyújtott kérelmek azonban – fenntartva a T‑494/11. sz. ügyben benyújtott keresetlevél alapos vizsgálatának szükségességét – mind az alapot, mind a kérelem tárgyát és a kérelem alapjául szolgáló aktust tekintve hasonlónak tűnnek az F‑50/09. sz. ügyben előterjesztett, nem vagyoni kártérítésre irányuló kérelmekhez. Ezért azokat perfüggőség miatt elfogadhatatlannak kell nyilvánítani. ( 48 ) A Törvényszéknek egyébiránt meg kellene állapítania hatáskörének hiányát az elhunyt tisztviselő édesanyja által benyújtott kérelem tekintetében, aki maga is „a személyzeti szabályzat hatálya alá tartozik”.

93.

Más a helyzet viszont az elhunyt tisztviselő fiú‑ és lánytestvére által benyújtott kérelmek esetében. Mivel ők nem „tartoznak a személyzeti szabályzat hatálya alá” a személyzeti szabályzat 91. cikkének (1) bekezdése értelmében, valóban a Törvényszéknek kell a keresetüket elbírálnia.

94.

Bár ez a kérelmező személye alapján történő hatáskör‑szétválasztás nem tekinthető szerencsésnek, az uniós bíróságok előtti eljárásokban nem jelent újdonságot. ( 49 )

95.

A bennünket foglalkoztató sajátos esetben azonban amikor az F‑50/09. sz. ügy visszakerül a Közszolgálati Törvényszék elé, miután a Törvényszék határozott a T‑401/11. sz. fellebbezés második és harmadik jogalapjáról, annak a Bíróság alapokmánya I. melléklete 8. cikke (3) bekezdésének második albekezdése alapján vissza kell hozzá utalnia az ügyet.

96.

E rendelkezés alapján ugyanis a Közszolgálati Törvényszéknek meg kell állapítania a hatáskörének hiányát és át kell tennie az ügyet a Törvényszékhez, ha mindkét bírósági fórumhoz olyan ügyekben fordulnak, amelyeknek ugyanaz a tárgya. Jóllehet a felperesek nem ugyanazok – egyrészről az elhunyt tisztviselő édesapja (és édesanyja), valamint gyermekei, másrészről a fiú‑ és lánytestvére –, mégis inkább úgy gondolom, hogy az ügyeknek ugyanaz a tárgya, mivel mindkét ügy ugyanazon hozzátartozó halála miatt, a sértettet alkalmazó intézmény ugyanazon magatartásából kifolyólag elszenvedett nem vagyoni kár megtéríttetésére irányul.

97.

Az ügy iróniája, hogy e kettős kereset folytán ezért valóban a Törvényszéknek kell végül az összes, mind az F‑50/09. sz. ügyben, mind a T‑ 494/11. sz. ügyben előterjesztett kérelmet elbírálnia.

98.

A Bíróság eljárási szabályzata 195. cikkének (6) bekezdése szerint, ha a Törvényszék a felülvizsgálat tárgyát képező határozatát az EUMSZ 256. cikk (2) bekezdése alapján hozta, a Bíróság határoz a költségekről.

99.

A felülvizsgálati eljárás keretében való költségviselést szabályozó különleges szabályok hiányában, a felülvizsgálati eljárás objektív jellegére tekintettel – vagyis arra, hogy az első főtanácsnok és nem valamelyik peres fél kezdeményezésére indul – azt javasolom, hogy azok a felek, akik a felülvizsgálat tárgyát képező kérdésekre vonatkozóan írásbeli észrevételeket nyújtottak be a Bíróság előtt, maguk viseljék az ezen eljárással összefüggésben felmerült saját költségeiket.

100.

Ez a megoldás összhangban áll egyébként azzal, ahogyan a Bíróság az első két felülvizsgálati tárgyú ítéletben határozott, a harmadik felülvizsgálati ítélettől való eltérés pedig azzal magyarázható, hogy a Bíróság abban az ügyben más eredményre jutott. ( 50 )

101.

A fenti megfontolások fényében azt javasolom a Bíróságnak, hogy a következőképpen határozzon: