—

a finn kormány képviseletében J. Heliskoski, meghatalmazotti minőségben,

—

a görög kormány képviseletében N. Dafniou és L. Kotroni, meghatalmazotti minőségben,

—

az osztrák kormány képviseletében C. Pesendorfer, meghatalmazotti minőségben,

—

a lengyel kormány képviseletében B. Majczyna, meghatalmazotti minőségben,

—

az Európai Bizottság képviseletében I. Koskinen és A. Marcoulli, meghatalmazotti minőségben,

1

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a tagállamok audiovizuális médiaszolgáltatások nyújtására vonatkozó egyes törvényi, rendeleti vagy közigazgatási rendelkezéseinek összehangolásáról szóló, 2010. március 10‑i 2010/13/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL L 95., 1. o.; helyesbítés: HL 2010. L 263., 15. o.; a továbbiakban: audiovizuális médiaszolgáltatásokról szóló irányelv) 19. cikke (1) bekezdésének és 23. cikke (1) és (2) bekezdésének az értelmezésére vonatkozik.

2

Ezt a kérelmet a Sanoma Media Finland Oy ‑ Nelonen Media (a továbbiakban: Sanoma) és a Viestintävirasto (távközlési hatóság, a továbbiakban: szabályozó hatóság) közötti jogvita keretében nyújtották be, amelynek tárgya azon határozat jogszerűsége, amellyel a szabályozó hatóság megállapította, hogy a Sanoma megsértette a televíziós reklámra vonatkozó finn szabályozást, és e jogsértések abbahagyására kötelezte.

3

Az audiovizuális médiaszolgáltatásokról szóló irányelv kodifikálta és hatályon kívül helyezte a tagállamok törvényi, rendeleti vagy közigazgatási intézkedésekben megállapított, televíziós műsorszolgáltató tevékenységre vonatkozó egyes rendelkezéseinek összehangolásáról szóló, 1989. október 3‑i tanácsi irányelvet (HL L 298., 23. o.; magyar nyelvű különkiadás 6. fejezet, 1. kötet, 224. o.).

4

Az audiovizuális médiaszolgáltatásokról szóló irányelv (79), (81), (83), (85) és (87) preambulumbekezdésének szövege a következő:

[...]

[...]

[...]

[...]

5

Az ezen irányelv 1. cikkének (1) bekezdésében meghatározott fogalmak sorában szerepelnek többek között az alábbi fogalmak:

[...]

[...]

[…]”

6

Az említett irányelv 4. cikkének (1) bekezdése így rendelkezik:

„A tagállamoknak továbbra is jogukban áll előírni, hogy a joghatóságuk alá tartozó médiaszolgáltatók az ezen irányelv által összehangolt területeken részletesebb vagy szigorúbb szabályoknak feleljenek meg, feltéve, hogy e szabályok megfelelnek az uniós jognak.”

7

Az említett irányelv 10. cikkének (1) bekezdése értelmében:

„A támogatott audiovizuális médiaszolgáltatásoknak vagy műsorszámoknak a következő követelményeknek kell megfelelniük:

[...]

8

Az audiovizuális médiaszolgáltatásokról szóló irányelv 19. cikkének (1) bekezdése szerint:

„A televíziós reklámnak és a televíziós vásárlásnak azonnal felismerhetőnek és a szerkesztői tartalomtól megkülönböztethetőnek kell lennie. Az új reklámtechnikák használatának sérelme nélkül a televíziós reklámnak és a televíziós vásárlásnak a műsorszám többi részétől képi és/vagy hangeszközökkel és/vagy szünetekkel [helyesen: térbeli eszközökkel] kellően elhatárolva kell megjelennie.”

9

Ezen irányelv 23. cikke előírja:

„(1)   A televíziós reklámbejátszások és a televíziós vásárlási bejátszások aránya egész órától egész óráig tartó időtartamon belül nem haladhatja meg a 20%‑ot.

(2)   Az (1) bekezdés nem alkalmazandó a műsorszolgáltató által saját műsorszámairól vagy a közvetlenül ezekből a műsorszámokból származó termékekről szóló hirdetésekre, a támogatói közleményekre vonatkozó hirdetésekre és a termékmegjelenítésre.”

10

Az említett irányelv 26. cikke előírja:

„A 4. cikk sérelme nélkül a tagállamok az uniós jog kellő figyelembevételével a 20. cikk (2) bekezdésében és a 23. cikkben meghatározott feltételektől eltérő más feltételeket határozhatnak meg a kizárólagosan nemzeti területre szánt televíziós műsorszolgáltatások tekintetében, amelyek a nyilvánosság által sem közvetlenül, sem közvetve nem foghatók egy vagy több másik tagállamban.”

11

A 89/552 irányelvet a finn jogba a műsorszolgáltatásról szóló 744/1998. sz. törvény (televisio‑ ja radiotoiminnasta annettu laki 744/1998, a továbbiakban: 744/1998. sz. törvény) ültette át.

12

A 744/1998. sz. törvény 2. cikkének (16) bekezdése értelmében „kereskedelmi közlemény” többek között a reklám és a támogatás. Magát a támogatást és a reklámot e cikk (13) és (14) bekezdése határozza meg. Különösen ezen utóbbi bekezdésből következik, hogy reklám alatt olyan információt, nyilatkozatot, vagy fizetés vagy hasonló ellenszolgáltatás ellenében műsorszolgáltatásban sugárzott közleményt kell érteni, amely nem támogatás, és amelynek célja a hirdető árui értékesítésének vagy a gazdasági tevékenységet folytató hirdető ismertségének előmozdítása.

13

Ezen, a 89/552 irányelvet átültető törvény 22. cikkének (1) bekezdése értelmében, amely bekezdés az audiovizuális médiaszolgáltatásokról szóló irányelv 19. cikke (1) bekezdésének felel meg, a televíziós reklámnak és a televíziós vásárlásnak megkülönböztethetőnek kell lennie az audiovizuális műsorszámoktól képi vagy hangeszközök vagy képernyőmegosztás által.

14

A 89/552 irányelvet átültető említett törvény 26. cikkének (2) bekezdése értelmében, amely az audiovizuális médiaszolgáltatásokról szóló irányelv 10. cikke (1) bekezdése c) pontjának felel meg, a támogatott audiovizuális és rádiós műsorszám elején vagy végén egyértelműen fel kell tüntetni a támogató nevét vagy logóját.

15

A 89/552 irányelvet átültető e törvény 29. cikkének (1) bekezdése értelmében, amely az audiovizuális médiaszolgáltatásokról szóló irányelv 23. cikkének felel meg, a televíziós reklámbejátszások és a televíziós vásárlási bejátszások aránya egész órától egész óráig tartó időtartamon belül nem haladhatja meg a 12 percet. Ugyanezen cikk (2) bekezdéséből az következik, hogy e rendelkezést nem kell alkalmazni egyebek között a támogatói közleményekre vonatkozó hirdetésekre.

16

A 744/1998 sz. törvény 35. cikke (1) bekezdésének és 36. cikke (1) bekezdésének egymással összefüggő rendelkezéseiből következik, hogy amennyiben a szabályozó hatóság megállapítja, hogy valamely műsorszolgáltató megsérti az e törvény által előírt rendelkezéseket, felszólíthatja őt a jogsértés abbahagyására.

17

A finnországi székhelyű Sanoma audiovizuális médiaszolgáltatásokat nyújt. E szolgáltatások televíziós programok továbbítását is magukban foglalják, amelynek keretében a Sanoma többek között egyrészt reklámot, másrészt támogatás tárgyát képező műsorszámokat is sugároz.

18

A Sanoma a két televíziós műsorszám közé illesztett reklámblokkok elkülönítése céljából az úgynevezett „képernyőmegosztás” vagy „megosztott képernyő” módszerét alkalmazza, amely során a közreműködők listájának megjelenésekor úgy osztják fel két részre a képet, hogy az egyik ablakban a közreműködők listája jelenik meg, a másikban pedig a következő műsorokat bemutató műsortábla. Ezenkívül a Sanoma az e blokkok keretében sugárzott minden egyes reklámbejátszás után és előtt 0,4–1 másodperc időtartamú fekete képkockából álló blokkokat, úgynevezett „fekete másodperceket” iktat be.

19

Egyébként, amennyiben a Sanoma által sugárzott valamely műsorszám támogatás tárgyát képezi, előfordul, hogy az e műsort támogató természetes vagy jogi személyre utaló jeleket a Sanoma feltünteti nem csak magában a támogatott műsorszámban, de egyrészt e műsorszám előzeteseiben, másrészt más műsorszámokban is.

20

2012. március 9‑i határozatában a szabályozó hatóság megállapította, hogy a Sanoma ezen, különféle gyakorlatai sértik a 744/1998 törvény bizonyos rendelkezéseit, és felhívta őt e jogsértések abbahagyására.

21

Ennek keretében a hatóság megállapította először is, hogy a Sanoma nem tesz eleget a reklám és a műsorszámok elkülönítésére vonatkozó, e törvény 22. cikkének (1) bekezdésében előírt követelménynek. E vonatkozásban a szabályozó hatóság úgy ítélte meg, hogy annak a módszernek az alkalmazása, hogy a következő műsorszámokat bemutató műsortáblákat a folyamatban lévő műsorszám közreműködőinek listájával párhuzamosan, megosztott képernyőn futtatják, nem biztosítja az említett műsorszám, valamint az e műsorszám és a következő műsorszám közé iktatott reklámblokk elégséges elkülönítését.

22

Másodsorban a szabályozó hatóság megállapította, hogy a Sanoma egész órától egész óráig tartó időtartamon belül 12 perc 7 másodperc reklámot sugárzott, következésképpen túllépte a 744/1998 törvény 29. cikkének (1) bekezdése által előírt 12 perces maximális időtartamot. E megállapítása során a szabályozó hatóság mérlegelte egyrészt azt, hogy valamely műsorszám támogatójára utaló jelnek magán e műsorszámon kívül történő megjelenítését reklámidőnek kell minősíteni. Úgy vélte másrészt, hogy a Sanoma által a reklámblokkok és az azokat megelőző műsorszámok közé illesztett „fekete másodperceket” e műsorszám részének kell tekinteni, de az e reklámblokkot alkotó egyes reklámbejátszásokat egymástól elválasztó, valamint az e blokk és a következő műsorszám közé iktatott „fekete másodperceket” a reklámidőbe kell számítani.

23

Harmadszor, végül a szabályozó hatóság felszólította a Sanomát, hogy módosítsa az általa sugárzott műsorszámoknak az e műsorszámok közé illesztett reklámoktól való elkülönítésére alkalmazott módszerét. Ezenfelül a szabályozó hatóság kötelezte a Sanomát, hogy a televíziós reklám sugárzásának idejébe számítsa be egyrészt a támogatás tárgyát képezőtől eltérő műsorszámban feltüntetett támogatói jeleket, másrészt a valamely reklámblokkon belül sugárzott egyes reklámbejátszások közé, illetve az e blokk és az azt követő műsorszám közé illesztett „fekete másodperceket”.

24

A Sanoma keresetet indított e határozat megsemmisítése iránt a Helsingin hallinto‑oikeus (helsinki közigazgatási bíróság) előtt, amely azt 2013. április 9‑i határozatával elutasította. E bíróság úgy ítélte meg mindenekelőtt, hogy a képernyő két különböző (a befejeződő és az azt követő) televíziós műsorszám közötti megosztása módszerének alkalmazása nem felel meg a reklám és a műsorszámok elkülönítése 744/1998 törvény 22. cikkének (1) bekezdésében előírt követelményének. E bíróság úgy vélte továbbá, hogy a támogatóra utaló jeleknek az általa támogatott műsorszámon kívüli megjelenítése az e törvény 29. cikkének (1) bekezdésében előírt maximális reklámidő megkerüléséhez vezetne, ha azt nem számítanák be az audiovizuális médiaszolgáltatás nyújtója által sugárzott reklám idejébe. Az említett bíróság végül úgy ítélte meg, hogy nem ellentétes a 744/1998 törvénnyel, ha a reklámblokkot követő „fekete másodperceket” beleszámítják a reklámidőbe.

25

A Sanoma fellebbezést nyújtott be e határozattal szemben a Korkein hallinto‑oikeus (legfelsőbb közigazgatási bíróság) előtt, amely bíróság kételyeket táplál a tekintetben, hogy az alapügyéhez hasonló helyzetben milyen értelmezést kell adni az audiovizuális médiaszolgáltatásokról szóló irányelv 19. cikke (1) bekezdésének és 23. cikke (1) és (2) bekezdésének annak érdekében, hogy e bíróság maga határozhassa meg a 774/1998 törvény rendelkezéseinek tulajdonítandó jelentést és tartalmat, amely rendelkezéseket, a szabályozó hatóság és a Helsingin hallinto‑oikeus (helsinki közigazgatási bíróság) szerint, a Sanoma megsértette.

26

Ilyen körülmények között a Korkein hallinto‑oikeus (legfelsőbb közigazgatási bíróság) úgy határozott, hogy felfüggeszti az eljárást, és előzetes döntéshozatalra a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:

27

Elöljáróban meg kell jegyezni, hogy az előzetes döntéshozatal iránti kérelemből kitűnik egyrészt, hogy az alapügy tárgyát képező nemzeti szabályozás előírja, hogy nem kell megkövetelni, hogy a befejeződő műsorszámot az azt követő reklámblokktól való elválasztás céljából a megosztott képernyőn kívül hang‑ vagy képi jelzést is alkalmazzanak, másrészt, hogy a kérdést előterjesztő bíróság úgy ítéli meg, hogy nem ismerhetők el erre vonatkozóan az audiovizuális médiaszolgáltatásokról szóló irányelv 19. cikkének (1) bekezdésében előírtakon túl további követelmények.

28

Ilyen körülmények között meg kell állapítani, hogy első kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra keres választ, hogy az audiovizuális médiaszolgáltatásokról szóló irányelv 19. cikkének (1) bekezdését akként kell‑e értelmezni, hogy azzal ellentétes egy, az alapügy tárgyát képezőhöz hasonló nemzeti szabályozás, amely lehetővé teszi, hogy a megosztott képernyőt, amelynek egyik ablakában a televíziós műsorszám közreműködőinek listája van feltüntetve, másik ablakában pedig műsortábla segítségével valamely műsorszolgáltató csatornája következő műsorszámainak bemutatása, a befejeződő műsorszámnak az azt követő televíziós reklámblokktól való elválasztása céljából ne szükségképpen kísérje vagy kövesse hang‑ vagy képi jelzés.

29

Az audiovizuális médiaszolgáltatásokról szóló irányelv 19. cikke (1) bekezdésének első mondata azt írja elő, hogy a televíziós reklámnak és a televíziós vásárlásnak azonnal felismerhetőnek és a szerkesztői tartalomtól megkülönböztethetőnek kell lennie. A 19. cikk ezen (1) bekezdésének második mondata értelmében az új reklámtechnikák használatának sérelme nélkül a televíziós reklámnak és a televíziós vásárlásnak a műsorszám többi részétől képi és/vagy hangeszközökkel és/vagy térbeli eszközökkel kellően elhatárolva kell megjelennie.

30

E rendelkezés első mondata következésképpen két alapvető követelményt tartalmaz, nevezetesen egyrészt azt, hogy a televíziós reklámnak és a televíziós vásárlásnak azonnal felismerhetőnek kell lennie, másrészt hogy azoknak megkülönböztethetőknek kell lenniük a szerkesztői tartalomtól, azaz a televíziós műsorszámoktól.

31

E követelményeket az audiovizuális médiaszolgáltatásokról szóló irányelv (83) preambulumbekezdésében kimondott célt figyelembe véve kell értelmezni.

32

E preambulumbekezdésben többek között az áll, hogy annak biztosítására, hogy a fogyasztók mint televíziónézők érdekei teljesen és megfelelően védettek legyenek, alapvető, hogy a televíziós hirdetésre bizonyos számú minimális szabály és norma vonatkozzék.

33

Az audiovizuális médiaszolgáltatásokról szóló irányelv 4. cikkének (1) bekezdése pedig kifejezetten a tagállamokra ruházza azt a jogot, hogy az irányelv által előírtaknál részletesebb vagy szigorúbb szabályokat határozzanak meg, feltéve, hogy e szabályok megfelelnek az uniós jognak.

34

Az audiovizuális médiaszolgáltatásokról szóló irányelv 19. cikke (1) bekezdésének első mondatát ezen irányelv (83) preambulumbekezdésének fényében akként kell értelmezni, mint amely a jogalkotó azon szándékát fejezi ki, hogy a televíziónézők mint fogyasztók érdekeit teljes és megfelelő módon védje (lásd ebben az értelemben: Österreichischer Rundfunk ítélet, C‑195/06, EU:C:2007:613, 26. és 27. pont; Bizottság kontra Spanyolország ítélet, C‑281/09, EU:C:2011:767, 46. pont).

35

Az audiovizuális médiaszolgáltatásokról szóló irányelv 19. cikke (1) bekezdésének második mondata pedig pontosítja az első mondatában foglalt szabály tartalmát azzal, hogy felsorolja azokat a különböző eszközöket, amelyek alkalmazását a tagállamok előírhatják az említett szabály betartásának biztosítása céljából.

36

Amint az kitűnik különösen az „és/vagy” kifejezés két alkalommal történő alkalmazásából, e második mondat meghagyja a tagállamoknak azt a lehetőséget, hogy ezen eszközök közül egyeseket kiválasszanak, másoktól pedig eltekintsenek.

37

Következésképpen, jóllehet a televíziós reklámot és a televíziós vásárlást egyértelműen el kell különíteni az audiovizuális médiaszolgáltatásokról szóló irányelv 19. cikke (1) bekezdésének második mondatában felsorolt különböző eszközök alkalmazása által, ezen eszközöket mindazonáltal nem lehet úgy tekinteni, hogy azokat e rendelkezés értelmében együttesen kellene alkalmazni. Ugyanis, ha közülük már egy, képi, hang‑ vagy térbeli eszköz is biztosítani képes az ezen irányelv 19. cikkének (1) bekezdéséből eredő követelmény maradéktalan teljesítését, a tagállamok dönthetnek úgy, hogy nem írják elő az említett eszközök együttes használatát.

38

A jelen ügyben az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, hogy az alapügy tárgyát képező módszer jellemzője a befejeződő műsorszám azt követő reklámblokktól való elkülönítése megosztott képernyő által, lényegében térbeli elosztás révén biztosítva ezt az elkülönítést.

39

Amennyiben ezen eszköz alkalmazása önmagában is kielégíti az audiovizuális médiaszolgáltatásokról szóló irányelv 19. cikke (1) bekezdésének első mondatában foglalt szabályt, nem szükséges, hogy ezzel az eszközzel egyidőben vagy azt követően az elkülönítés egyéb, hang‑ vagy képi eszközeit is alkalmazzák. A kérdést előterjesztő bíróság feladata, hogy megvizsgálja, ez az eset áll‑e fenn.

40

Következésképpen az első kérdésre azt a választ kell adni, hogy az audiovizuális médiaszolgáltatásokról szóló irányelv 19. cikkének (1) bekezdését akként kell értelmezni, hogy azzal nem ellentétes egy, az alapügy tárgyát képezőhöz hasonló nemzeti szabályozás, amely lehetővé teszi, hogy a megosztott képernyőt, amelynek egyik ablakában a televíziós műsorszám közreműködőinek listája van feltüntetve, másik ablakában pedig műsortábla segítségével a műsorszolgáltató csatornája következő műsorszámainak bemutatása, a befejeződő műsorszámnak az azt követő televíziós reklámblokktól való elválasztása céljából ne szükségképpen kísérje vagy kövesse hang‑ vagy képi jelzés, feltéve, hogy az elválasztás ezen eszköze önmagában is kielégíti az e 19. cikk (1) bekezdésének első mondatában foglalt követelményeket, aminek vizsgálata a kérdést előterjesztő bíróság feladata.

41

Második kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra keres választ, hogy az audiovizuális médiaszolgáltatásokról szóló irányelv 23. cikkének (2) bekezdését akként kell‑e értelmezni, hogy azzal ellentétes, hogy a támogatott műsorszámtól eltérő műsorszámok keretében sugárzott támogatói jeleket beszámítsák az ezen irányelv 23. cikkének (1) bekezdése által meghatározott leghosszabb megengedett reklámidőbe.

42

Az audiovizuális médiaszolgáltatásokról szóló irányelv 23. cikkének (1) bekezdését akként rendelkezik, hogy a televíziós reklámbejátszások és a televíziós vásárlási bejátszások aránya egész órától egész óráig tartó időtartamon belül nem haladhatja meg a 20%‑ot.

43

Ugyanakkor e cikk (2) bekezdése pontosítja, hogy (1) bekezdése nem alkalmazandó a támogatói közleményekre vonatkozó hirdetésekre.

44

Mivel az audiovizuális médiaszolgáltatásokról szóló irányelv 23. cikke (2) bekezdésének szövege nem pontosítja a „támogatói közlemények” kifejezés jelentését és tartalmát, e kifejezést szövegkörnyezetére, valamint az ezen irányelv által követett célra tekintettel kell értelmezni.

45

E tekintetben meg kell állapítani mindenekelőtt, hogy az audiovizuális médiaszolgáltatásokról szóló irányelv 1. cikke (1) bekezdésének h) és k) pontja értelmében a támogatás olyan audiovizuális kereskedelmi közlemény, amelyet audiovizuális médiaszolgáltatás nyújtásával vagy audiovizuális alkotások készítésével nem foglalkozó köz‑ vagy magánvállalkozások vagy természetes személyek nyújtanak audiovizuális médiaszolgáltatások vagy műsorszámok finanszírozására azzal a céllal, hogy népszerűsítsék nevüket, védjegyüket, arculatukat, tevékenységüket vagy termékeiket.

46

Továbbá az említett irányelv 10. cikkének (1) bekezdése, amely azokat a feltételeket rögzíti, amelyeknek valamennyi támogatásnak meg kell felelnie, többek között azt írja elő c) pontjában, hogy a nézőket egyértelműen tájékoztatni kell a támogatási megállapodás létéről, és a támogatott műsorszámot a támogató jelzése, a támogató termékére vagy szolgáltatására való utalás vagy egyéb megkülönböztető jelek feltüntetésével egyértelműen meg kell jelölni.

47

Ezen, egymással összefüggésben értelmezett rendelkezésekből arra lehet következtetni, hogy amennyiben a támogató szerepe kizárólag valamely szolgáltatás vagy műsor finanszírozásához történő hozzájárulásból áll, a támogató jelzésének, a támogatóra történő utalásnak vagy egyéb megkülönböztető jeleknek szigorúan az e támogató által finanszírozott vagy társfinanszírozott szolgáltatáshoz vagy műsorszámhoz kell kötődnie.

48

Ezért támogatott műsorszámok esetében, amint azt az audiovizuális médiaszolgáltatásokról szóló irányelv 10. cikke (1) bekezdése c) pontjának záró fordulata kifejezetten kimondja, a támogatóra utaló e jelzésnek, utalásnak vagy megkülönböztető jelnek a műsorszám elején, folyamán és/vagy végén, következésképpen nem e műsorszámon kívül kell megjelennie.

49

E kötelezettséget különösen a nézők mint fogyasztók érdekében kell teljesíteni. E kötelezettség egyrészt arra irányul, hogy e nézők egyértelműen megérthessék, hogy valamely műsorszám támogatási megállapodás tárgyát képezi, ellentétben e nem támogatott műsorszámokkal, és beazonosíthassák a támogatót. Másrészt e kötelezettség megakadályozza az audiovizuális médiaszolgáltatásokról szóló irányelv 23. cikkének (1) bekezdésében meghatározott maximális televíziós reklámidő megkerülését.

50

Vagyis, amikor a támogatásra vonatkozó utalások vagy jelek nem felelnek meg annak a feltételnek, amely szerint azokat a támogatott műsorszám elején, folyamán vagy végén kell megjeleníteni, ezen utalások vagy jelek nem tartozhatnak az audiovizuális médiaszolgáltatásokról szóló irányelv 23. cikke (2) bekezdésének hatálya alá, mivel e rendelkezés kizárólag a támogatott műsorszám keretében megjelenített támogatói közleményekre vonatkozik.

51

Következésképpen a jelen ítélet előző pontjában vázolt helyzetben az audiovizuális médiaszolgáltatásokról szóló irányelv 23. cikkének (1) bekezdése alkalmazandónak bizonyul az említett jelek vagy utalások tekintetében.

52

A fenti megfontolásokból következően a második kérdésre azt a választ kell adni, hogy az audiovizuális médiaszolgáltatásokról szóló irányelv 23. cikkének (2) bekezdését akként kell értelmezni, hogy a támogatott műsorszámtól eltérő műsorszámok keretében sugárzott támogatói jeleket, mint amelyek az alapügy tárgyát képezik, be kell számítani az ezen irányelv 23. cikkének (1) bekezdése által egész órától egész óráig terjedő időszakra meghatározott leghosszabb reklámidőbe.

53

Harmadik kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra keres választ, hogy azon tényre figyelemmel, hogy az audiovizuális médiaszolgáltatásokról szóló irányelv minimumszabály jelleggel rendelkezik, úgy kell‑e értelmezni ezen irányelv 23. cikkének (1) bekezdését, hogy azzal nem egyeztethető össze, hogy az egész órától egész óráig tartó időtartamon belül legfeljebb 20%‑ot kitevő, e cikk által meghatározott reklámidőbe beszámítsák a televíziós reklámblokkok egyes bejátszásai közé vagy az e reklámblokk és az azt követő televíziós műsorszám közé illesztett „fekete másodperceket”.

54

Emlékeztetni kell arra, hogy az audiovizuális médiaszolgáltatásokról szóló irányelv 23. cikkének (1) bekezdése szerint „[a] televíziós reklámbejátszások és a televíziós vásárlási bejátszások aránya egész órától egész óráig tartó időtartamon belül nem haladhatja meg a 20%‑ot”.

55

E rendelkezés szövegéből egyértelműen következik, hogy az adott egész órától egész óráig tartó időszakon belül a televíziós reklámbejátszások és televíziós vásárlás maximális, azaz leghosszabb időtartamának meghatározására szorítkozik, tekintve hogy a tagállamoknak, amint arra a jelen ítélet 33. pontja hivatkozott, lehetőségük van arra, hogy szigorúbb szabályt fogadjanak el, következésképpen e reklámbejátszások tekintetében a felső határ alatti maximális időtartamot határozzanak meg.

56

Mindazonáltal kitűnik az előzetes döntéshozatal iránti kérelemből, amint azt a jelen ítélet 15. pontja is megállapította, hogy az alapügy tárgyát olyan nemzeti szabályozás képezi, amely azt írja elő, hogy a televíziós reklámok és televíziós vásárlás időtartama nem haladhat meg egy olyan felső értéket, amely pontosan az audiovizuális médiaszolgáltatásokról szóló irányelv 23. cikkének (1) bekezdésében rögzített felső értéknek felel meg, amely szabályozás tehát nem élt a jelen ítélet 33. pontjában említett lehetőséggel.

57

E tekintetben az audiovizuális médiaszolgáltatásokról szóló irányelv 23. cikke (1) bekezdésének szövege önmagában nem teszi lehetővé annak meghatározását, hogy e rendelkezést akként kell‑e értelmezni, hogy egy, az alapügyéhez hasonló helyzetben előírja vagy nem írja elő az alapügy tárgyát képezőkhöz hasonló „fekete másodperceknek” az általa meghatározott 20%‑os határértékbe történő beszámítását.

58

Ennélfogva e „fekete másodpercek” státuszát kell meghatározni az audiovizuális médiaszolgáltatásokról szóló irányelv 23. cikkének (1) bekezdése által követett cél fényében.

59

Amennyiben az audiovizuális médiaszolgáltatásokról szóló irányelv 23. cikkének (1) bekezdése a televíziós reklám és televíziós vásárlás egész órától egész óráig tartó időszakon belüli maximális idejének meghatározására irányul, e rendelkezésből implicite, de szükségképpen kitűnik az uniós jogalkotónak az irányelv alapvető céljának megfelelő biztosítására irányuló szándéka, amely cél a a televíziónéző mint fogyasztó védelme a túlzott televíziós reklámközvetítésekkel szemben (lásd ebben az értelemben: Sky Italia ítélet, C‑234/12, EU:C:2013:496, 17. pont).

60

Következésképpen e rendelkezést akként kell értelmezni, mint amely nem teszi lehetővé a tagállamok számára, hogy a reklámbejátszások javára csökkentsék azt a minimális adásidőt, amelyet műsorok vagy más szerkesztői tartalom sugárzására kellene fordítaniuk az adott egész órától egész óráig tartó időszak 80%‑án belül, amely határértéket az említett cikk implicite elismer.

61

Márpedig olyan esetben, ha valamely tagállam, csakúgy, mint a jelen ügyben, az audiovizuális médiaszolgáltatásokról szóló irányelv 23. cikkének (1) bekezdésében előírtnál nem szigorúbb maximális televíziós reklámidőt határozott meg, az uniós jogalkotó szándéka sérülne, ha az alapügy tárgyát képezőhöz hasonló „fekete másodperceket”, amelyek elválasztják egymástól egyrészt a televíziós reklámblokkot alkotó egyes bejátszásokat, másrészt e blokk utolsó bejátszását és az azt követő műsorszámot, nem tekintenék az e rendelkezés értelmében vett televíziós reklámidőnek. Ez ugyanis az említett rendelkezés által implicite biztosított határon belül a „fekete másodperceknek” megfelelő időtartammal csökkentené a műsorszámokra és más szerkesztői tartalmakra szánt időt.

62

Következésképpen a harmadik kérdésre azt a választ kell adni, hogy az audiovizuális médiaszolgáltatásokról szóló irányelv 23. cikkének (1) bekezdését abban az esetben, ha valamely tagállam nem élt azzal a lehetőséggel, hogy az e cikkben foglaltnál szigorúbb szabályt írjon elő, akként kell értelmezni, hogy azzal nemcsak hogy nem ellentétes az, hogy a televíziós reklámblokkok egyes bejátszásai közé vagy az e reklámblokk és az azt követő televíziós műsorszám közé illesztett „fekete másodperceket” az egész órától egész óráig tartó időtartamon belül legfeljebb 20%‑ot kitevő, e cikk által meghatározott reklámidőbe beszámítsák, de e bekezdés elő is írja ezt a beszámítást.

63

Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (negyedik tanács) a következőképpen határozott: