—

A. Brouillard, saját maga képviseletében,

—

a belga kormány képviseletében M. Jacobs, L. Van den Broeck és C. Pochet, meghatalmazotti minőségben, segítőik: P. Levert és P.‑E. Paris ügyvédek,

—

az olasz kormány képviseletében G. Palmieri, meghatalmazotti minőségben, segítője: S. Fiorentino avvocato dello Stato,

—

az Európai Bizottság képviseletében J. Hottiaux és H. Støvlbæk, meghatalmazotti minőségben,

1

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem az EUMSZ 45. cikk és az EUMSZ 49. cikk, valamint a szakmai képesítések elismeréséről szóló, 2005. szeptember 7‑i 2005/36/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL L 255., 22. o.) értelmezésére vonatkozik.

2

E kérelmet az A. Brouillard és a Jury du concours de recrutement de référendaires près la Cour de cassation (semmítőszék mellett működő jogi referensek felvételi eljárását bonyolító bizottság, a továbbiakban: felvételi bizottság), illetve az État belge között a felvételi bizottságnak az A. Brouillard versenyvizsgára való jelentkezési kérelmét elutasító határozata tárgyában folyamatban lévő eljárásban terjesztették elő.

3

A 2005/36 irányelv (41) preambulumbekezdése kimondja:

„Ez az irányelv nem előzi meg [helyesen: nem érinti] az [EUMSZ 45. cikk (4) bekezdése] és az [EUMSZ 51. cikk] alkalmazását, mindenekelőtt [helyesen: többek között] a közjegyzők vonatkozásában.”

4

Ezen irányelv „Cél” című 1. cikke a következőképpen rendelkezik:

„Ez az irányelv megállapítja azokat a szabályokat, amelyek szerint az a tagállam, amely a területén egy szabályozott szakma gyakorlásának megkezdését, illetve gyakorlását ahhoz köti, hogy az érintett személy egy adott szakmai képesítéssel rendelkezzen (a továbbiakban: fogadó tagállam), az adott szakma gyakorlásának megkezdése és gyakorlása érdekében el kell, hogy ismerje azokat a szakmai képesítéseket, amelyeket egy vagy több más tagállamban (a továbbiakban: saját tagállam) szereztek, és amelyek feljogosítják az adott képesítéssel rendelkező személyt a fogadó tagállam területén ugyanazon szakma gyakorlására.”

5

Az említett irányelvnek a „Hatály” című 2. cikke a következőképpen rendelkezik:

„(1)   Ezt az irányelvet a tagállamok minden olyan állampolgárára alkalmazni kell, aki önálló vállalkozóként vagy munkavállalóként, beleértve a szabadfoglalkozásúakat, egy attól eltérő tagállamban kíván egy szabályozott szakmát gyakorolni, mint amelyben szakmai képesítését szerezte.

[...]”

6

A 2005/36 irányelv „Fogalommeghatározások” című 3. cikke az alábbiak szerint került megszövegezésre:

„(1)   Ezen irányelv alkalmazásában:

[...]

[...]”

7

Ezen irányelvnek „Az elismerés joghatásai” című 4. cikke szerint:

„(1)   A szakmai képesítésnek a fogadó tagállam általi elismerése révén a jogosult a fogadó tagállamban megkezdheti annak a szakmának a gyakorlását, amelyre vonatkozóan a saját tagállamában képzettséggel rendelkezik, és ezt a szakmát a fogadó tagállamban ugyanolyan feltételek mellett gyakorolhatja, mint a fogadó tagállam állampolgárai.

(2)   Ezen irányelv alkalmazásában az a szakma, amelyet a kérelmező a fogadó tagállamban gyakorolni kíván, azonos azzal, amelyre vonatkozóan a saját tagállamában képzettséggel rendelkezik, feltéve hogy az érintett tevékenységek hasonlóak.”

8

Az említett irányelvnek „Az elismerés feltételei” című 13. cikke a következőképpen rendelkezik:

„(1)   Ha egy szabályozott szakma gyakorlásának megkezdését vagy gyakorlását a fogadó tagállam meghatározott szakmai képesítés megszerzéséhez köti, ennek a tagállamnak az illetékes hatósága a tagállam saját állampolgáraira alkalmazottakkal azonos feltételek mellett köteles engedélyezni az adott szakma gyakorlásának megkezdését és gyakorlását olyan kérelmezők számára, akik olyan képzettségi tanúsítvánnyal vagy előírt képesítés megszerzését tanúsító okirattal rendelkeznek, amelyet egy másik tagállam követel meg ahhoz, hogy területén az adott szakma gyakorlását megkezdhessék, illetve az adott szakmát gyakorolhassák.

[...]”

9

A bíróságokról szóló törvénykönyv (Code judiciaire) 135a. cikke ekképpen szól:

„A Cour de cassation (semmítőszék) munkáját jogi referensek segítik, e referensek számát – amely legalább öt és legfeljebb harminc – az igazságügyi miniszter határozza meg.

A tanácselnök és a főügyész egyetértésben határozza meg az előbbi, illetve az utóbbi felügyelete alá tartozó referensek számát.

A jogi referensek előkészítik a tanácsosok és az ügyészség tagjainak munkáját, részt vesznek az iratkezelési, fordítási, az ítéletek közzétételével, valamint a francia és holland nyelvű szövegek azonosságának biztosításával kapcsolatos feladatok ellátásában.”

10

E törvénykönyv 259k. cikke ekképpen rendelkezik:

„Ahhoz, hogy a pályázó kinevezhető legyen a Cour de cassation (semmítőszék) mellett működő jogi referenssé, huszonötödik életévének betöltése, valamint az szükséges, hogy jogász doktori vagy jogi alapképzésben szerzett oklevéllel rendelkezzen.

A pályázók a versenyvizsga során besorolásra kerülnek a kinevezésük érdekében.

A Cour de cassation (semmítőszék) a szolgálati szükségleteknek megfelelően meghatározza a versenyvizsgák tárgyát. Meghatározza a versenyvizsgák feltételeit és felállítja a felvételi bizottságokat.

A nyelvi egyensúly tiszteletben tartásával a felvételi bizottság a következő személyekből áll: a Cour de Cassationnak (semmítőszék) a tanácselnöke által jelölt két tagjából, az ügyészségnek a Cour de Cassation (semmítőszék) mellett működő főügyész által jelölt két tagjából, valamint négy, az intézmény tekintetében külsős személyből, akiket a király jelöl a tanácselnök és a főügyész által javasolt két, a nyelvi egyensúlyt tiszteletben tartó listáról, amelyek négy‑négy pályázót tartalmaznak.

A versenyvizsga eredménye [hat] évig érvényes.”

11

Az említett törvénykönyv 259m. cikke értelmében:

„A jogi referenseket a király nevezi ki hároméves gyakornoki időtartamra a 259k. cikkben említett besorolás szerint. E három év elteltével – a király által kizárólag a tanácselnök, illetve adott esetben a főügyész javaslatára, legkésőbb a gyakornokság harmadik évének harmadik trimeszterében hozott ellentétes határozat hiányában – a kinevezés véglegessé válik.

A Cour de Cassation (semmítőszék) tanácselnöke és az e bíróság mellett működő főügyész egyetértésben jelölik ki, hogy mely jogi referens gyakornokok és mely végleges jelleggel kinevezett jogi referensek kerülnek az előbbi, illetve az utóbbi felügyelete alá.”

12

A. Brouillard belga állampolgár a Cour de cassation (semmítőszék) iratkezelési és a szövegek azonosságával foglalkozó részlegén dolgozik. Rendelkezik fordító képesítéssel, egy belga egyetem jogi alapképzésén (candidature en droit) szerzett oklevéllel, és ugyanazon egyetem emberi jogi képzésén szerzett szakoklevéllel, valamint szakképzésben magánjog szakon, jogász–nyelvész szakirányon a poitiers‑i (Franciaország) egyetem által kiállított jogi, gazdasági és igazgatási mesteroklevelet szerzett (a továbbiakban: szakirányú mesteroklevél) levelező tagozatos képzésen.

13

2011. május 24‑én A. Brouillard jelentkezett a Cour de cassationnál (semmítőszék) jogi referensek felvételi versenyvizsgájára.

14

2011. június 23‑án A. Brouillard kérelmet nyújtott be a belgiumi Francia Közösséghez, hogy az ismerje el a szakirányú mesteroklevelének belga jogi mesterképzésen szerzett oklevéllel való egyenértékűségét.

15

2011. szeptember 6‑án a Cour de cassation (semmítőszék) elnöke közölte A. Brouillard‑ral a felvételi bizottság határozatát, amely az említett versenyvizsgára való jelentkezési kérelmét elfogadhatatlannak nyilvánítja, megjelölve, hogy a Cour de cassationnál (semmítőszék) jogi referensként történő kinevezéshez belga egyetemen megszerzett jogász doktori, jogi alapképzésben vagy jogi mesterképzésben szerzett oklevél szükséges, annak érdekében, hogy biztosítani lehessen, hogy a pályázó alkalmas e szakma gyakorlására Belgiumban. E határozatban a felvételi bizottság megjegyezte, hogy A. Brouillard nem felel meg ennek a feltételnek, mivel szakirányú mesteroklevelét a belgiumi Francia Közösség (Communauté française de Belgique) nem ismerte el egyenértékűnek a Belgiumban szerzett jogász doktori, illetve Belgiumban jogi alapképzésben vagy jogi mesterképzésben szerzett oklevéllel, és A. Brouillard nem vett részt belga egyetemen egyenértékűségi programban.

16

2011. október 27‑én a belga Francia Közösség elutasította A. Brouillard azon kérelmét, hogy szakirányú mesteroklevelét a jogi mesterképzésen szerzett akadémiai fokozattal egyenértékűnek ismerje el, és az egyenértékűséget az általános mesterképzésben szerzett akadémiai fokozatra korlátozta. E határozat a belgiumi Francia Közösség egyenértékűségi bizottsága jogi és kriminológiai részlegének kedvezőtlen véleményén alapult, és indokolása a következő volt:

17

A szövetségi igazságügyi szolgálat értesítést tett közzé arról, hogy a 2012. szeptember 20‑i királyi rendeletekkel három jogi referenst neveztek ki a Cour de cassation (semmítőszék) mellé hároméves gyakornoki időtartamra (Moniteur belge, 2012. szeptember 28., 59905. o.).

18

A kérdést előterjesztő bírósághoz benyújtott két keresetlevelében A. Brouillard a felvételi bizottság határozata és e királyi rendeletek megsemmisítését kérte.

19

E körülmények között a Conseil d’État (Államtanács) felfüggesztette az eljárást, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjesztette a Bíróság elé:

20

A főtanácsnok indítványának ismertetését követően az alapeljárás felperese 2015. augusztus 17‑én benyújtott beadványában kérte a Bíróságtól a szóbeli szakasz újbóli megnyitását. Ennek érdekében A. Brouillard lényegében azt állítja, hogy az előzetes döntéshozatal iránti kérelem és a főtanácsnoki indítvány egyes nyelvi változataiban fordítási hibák találhatók, valamint hogy ellentmondás veszélye áll fenn a Bíróságnak a jelen ügyben meghozandó ítélete és a Törvényszéknek a Brouillard kontra Bíróság ügyben hozott ítélete (T‑420/13, EU:T:2015:633) között abban az esetben, ha nem tud azzal érvelni, hogy az említett indítvány szerinte nem vizsgálja alaposan a „szakmai tapasztalatok elismerésének” kérdését, amelyre e két ügyben hivatkozik.

21

Emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság eljárási szabályzata 83. cikkének megfelelően a Bíróság a főtanácsnok meghallgatását követően az eljárás során bármikor elrendelheti az eljárás szóbeli szakaszának újbóli megnyitását, különösen, ha úgy ítéli meg, hogy az ügy körülményei nincsenek kellően feltárva,vagy ha a fél e szakasz befejezését követően a Bíróság határozatára nézve döntő jelentőségű új tényt hoz fel, illetve ha az ügyet olyan érv alapján kellene eldönteni, amelyet a felek, illetve az Európai Unió Bírósága alapokmányának 23. cikke szerinti érdekeltek nem vitattak meg.

22

A Bíróság úgy ítéli meg, hogy semmi nem indokolja a jelen eljárás szóbeli szakasza újbóli megnyitásának elrendelését, mivel az A. Brouillard által előadott érvelés nem vonatkozik különösebben az eljárási szabályzat említett rendelkezésében szereplő egyik esetre sem.

23

Következésképpen a szóbeli szakasz újbóli megnyitása iránti kérelmet el kell utasítani.

24

Az együttesen vizsgálandó első és harmadik kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ egyfelől, hogy az EUMSZ 45. cikk és az EUMSZ 49. cikk alkalmazandó‑e olyan helyzetben, mint amilyen az alapeljárásban is fennáll, amelyben valamely tagállam állampolgára, aki ebben a tagállamban lakik és dolgozik, valamely másik tagállamban szerzett oklevéllel rendelkezik, amelyre az előbbi tagállambeli Cour de cassation (semmítőszék) mellett működő jogi referensek felvételi eljárására való jelentkezésének kérelmezése érdekében hivatkozik, és másfelől, hogy az ilyen helyzet az EUMSZ 45. cikk (4) bekezdésének hatálya alá tartozik‑e.

25

E tekintetben mindenekelőtt meg kell jegyezni, hogy az EUMSZ 49. cikk, amely a gazdasági tevékenység önálló vállalkozóként történő megkezdésére és folytatására való jogra vonatkozik, az alapeljárásban nem alkalmazandó.

26

Az EUMSZ 49. cikket tekintve először is nem vitatott, hogy az állandó ítélkezési gyakorlatból következően az EUM‑Szerződésnek a személyek szabad mozgására irányadó rendelkezései nem alkalmazhatók azokra a tevékenységekre, amelyekben nincs jelen semmilyen kapcsolóelv valamely, az uniós jog által szabályozott helyzettel, és amelynek valamennyi releváns eleme egyetlen tagállamon belülre korlátozódik (lásd: López Brea és Hidalgo Palacios ítélet, C‑330/90 és C‑331/90, EU:C:1992:39, 7. pont; Uecker és Jacquet ítélet, C‑64/96 és C‑65/96, EU:C:1997:285, 16. pont).

27

Azonban a Bíróság megállapította, hogy a személyek szabad mozgása nem valósulna meg teljes mértékben, ha a tagállamok megtagadhatnák a az említett rendelkezések által biztosított kedvezményeket azon állampolgáraiktól, akik éltek az uniós jog által meghatározott könnyítésekkel, és akik e könnyítéseknek köszönhetően az állampolgárságuk szerinti tagállamtól eltérő tagállamban szereztek szakmai képesítést. E megfontolás irányadó akkor is, ha valamely tagállam állampolgára valamely másik tagállamban az alapképesítését kiegészítő olyan egyetemi képesítést szerez, amelyre a származási országába való visszatérésekor hivatkozni szeretne (lásd: Kraus‑ítélet, C‑19/92, EU:C:1993:125, 16. és 17. pont).

28

A jelen esetben A. Brouillard az állampolgársága szerinti tagállamban hivatkozik olyan egyetemi oklevélre, amelyet valamely másik tagállamban szerzett.

29

Következésképpen az EUM‑Szerződésnek a személyek szabad mozgására vonatkozó rendelkezései által biztosított kedvezményt nem lehet A. Brouillard‑tól megtagadni. Az a körülmény, hogy ezen oklevelet levelező tagozatos képzésen szerezte, e tekintetben nem releváns.

30

Másodszor az EUMSZ 45. cikk (4) bekezdése úgy rendelkezik, hogy e cikk rendelkezései nem vonatkoznak a közszolgálatban történő foglalkoztatásra.

31

Azonban e kivétel csupán a más tagállamok állampolgárainak bizonyos közszolgálati munkakörökben való foglalkoztatására vonatkozik (lásd: Vougioukas‑ítélet, C‑443/93, EU:C:1995:394, 19. pont; Grahame és Hollanders ítélet, C‑248/96, EU:C:1997:543, 32. pont; Schöning‑Kougebetopoulou‑ítélet, C‑15/96, EU:C:1998:3, 13. pont; Österreichischer Gewerkschaftsbund ítélet, C‑195/98, EU:C:2000:655, 36. pont).

32

Az említett rendelkezés ugyanis figyelembe veszi a tagállamok azon jogos érdekét, hogy saját állampolgáraik részére tartsanak fenn olyan meghatározott munkaköröket, amelyek a közhatalom gyakorlásával és az általános érdekek védelmével kapcsolatosak (lásd: Bizottság kontra Belgium ítélet, 149/79, EU:C:1980:297, 19. pont; Vougioukas‑ítélet, C‑443/93, EU:C:1995:394, 20. pont).

33

Ebből következik, hogy függetlenül attól a kérdéstől, hogy az a munkakör, amelyet A. Brouillard be kíván tölteni az EUMSZ 45. cikk (4) bekezdésének hatálya alá tartozik‑e, e rendelkezés nem alkalmazandó az alapeljárásban szóban forgóhoz hasonló helyzetben, mivel A. Brouillard azon tagállam közszolgálatában kíván valamely munkakört betölteni, amelynek állampolgára.

34

Ilyen körülmények között azt kell válaszolni az első és a harmadik kérdésre, hogy az EUMSZ 45. cikket úgy kell értelmezni egyfelől, hogy az alkalmazandó olyan helyzetben, mint amilyen az alapeljárásban is fennáll, amelyben valamely tagállam állampolgára, aki ebben a tagállamban lakik és dolgozik, valamely másik tagállamban szerzett oklevéllel rendelkezik, amelyre az előbbi tagállambeli Cour de cassation (semmítőszék) mellett működő jogi referensek felvételi eljárására való jelentkezésének kérelmezése érdekében hivatkozik, és másfelől, hogy az ilyen helyzet nem tartozik az EUMSZ 45. cikk (4) bekezdésének hatálya alá.

35

Második kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság arra keresi a választ, hogy a Cour de cassation (semmítőszék) mellett működő jogi referensi foglalkozás a 2005/36 irányelv értelmében vett „szabályozott szakmának” minősül‑e.

36

Emlékeztetni kell arra, hogy a 2005/36 irányelv értelmében vett „szabályozott szakma” fogalmának a meghatározása az uniós jog hatálya alá tartozik (lásd Rubino‑ítélet, C‑586/08, EU:C:2009:801, 23. pont; Peñarroja Fa‑ítélet, C‑372/09 és C‑373/09, EU:C:2011:156, 27. pont).

37

Ezen irányelv 3. cikke (1) bekezdésének a) pontja értelmében a „szabályozott szakma” fogalma olyan szakmai tevékenységre vagy szakmai tevékenységek csoportjára vonatkozik, amely gyakorlásának a megkezdése, gyakorlása vagy gyakorlásának valamelyik módja, közvetlenül vagy közvetve, meghatározott szakmai képesítéssel való rendelkezéshez kötött törvényi, rendeleti vagy közigazgatási rendelkezések alapján.

38

Amint azt a főtanácsnok az indítványának 53–55. pontjában megjegyezte, a 2005/36 irányelv 3. cikke (1) bekezdésének b), c) és e) pontjából következik, hogy az ezen irányelv 3. cikke (1) bekezdésének a) pontjában szereplő „meghatározott szakmai képesítés” fogalma nem általánosságban bármely, az előírt képesítés megszerzését tanúsító okirattal igazolt képesítésre vonatkozik, hanem az előírt képesítés megszerzését tanúsító olyan okiratnak megfelelő képesítésre, amelynek célja kifejezetten az azzal rendelkezők adott szakmára való felkészítése.

39

A jelen esetben a bíróságokról szóló törvénykönyv 259k. cikke alapján a Cour de cassation (semmítőszék) mellett működő jogi referensi munkakör betöltéséhez szükséges, előírt képesítés megszerzését tanúsító okiratoknak nem kifejezetten az a céljuk, hogy az azokkal rendelkezőket e foglalkozás gyakorlására készítsék fel, hanem a jogi szakmák széles körének gyakorlására adnak lehetőséget.

40

Következésképpen ezen okiratok nem adnak olyan, a 2005/36 irányelv 3. cikke (1) bekezdésének a) pontja értelmében vett „meghatározott szakmai képesítéseket”, amelyekkel való rendelkezéshez a Cour de cassation (semmítőszék) mellett működő jogi referensi munkakör betöltése vagy ellátása kötve lenne.

41

Ezenkívül az e foglalkozásra vonatkozó rendelkezések kevésbé kapcsolódnak valamely szakmát önmagában szabályozó rendelkezésekhez, mintsem inkább valamely bíróság álláshelyére vonatkozó rendelkezésekhez.

42

Következésképpen az említett foglalkozás nem minősül a 2005/36 irányelv értelmében vett „szabályozott szakmának”, amely folytán ezen irányelv nem alkalmazandó az alapeljárásban fennálló helyzetre.

43

Az a körülmény, hogy a Cour de cassation (semmítőszék) mellett működő jogi referenseket versenyvizsga folytán nevezik ki – amely versenyvizsga tárgyát a szolgálati szükségleteknek megfelelően határozzák meg, és amelynek eredménye hat évig érvényes – nem befolyásolja ezt az értékelést. Ugyanis a Bíróság már megítélte, hogy az a tény, hogy valakit egy olyan eljárás folytán választanak ki, amelynek célja előre meghatározott számú személynek a jelöltek összehasonlító vizsgálata, nem pedig általános szempontok alapján történő kiválasztása, és amelynek révén szigorúan korlátozott ideig érvényes címet ítélnek oda, nem tekinthető a 2005/36 irányelv 3. cikke (1) bekezdésének b) pontja szerinti „szakmai képesítés” megszerzésének (lásd: Rubino‑ítélet, C‑586/08, EU:C:2009:801, 32. pont).

44

Ugyanez vonatkozik arra a tényre is, hogy a bíróságokról szóló törvénykönyv szerint a Cour de Cassation (semmítőszék) mellett működő jogi referensek kinevezése csupán hároméves gyakornoki időtartam után válik véglegessé. Kitűnik ugyanis e rendelkezésekből, illetve a tárgyalás során a belga kormány által adott magyarázatokból, hogy ez a gyakornokság próbaidőhöz hasonlít, amelynek végén határozhatnak úgy is, hogy nem kerül sor ilyen végleges kinevezésre. Az ilyen gyakornokság tehát nem olyan képzési időszaknak felel meg, amelyre a Cour de cassation (semmítőszék) mellett működő jogi referensi foglalkozás gyakorlásához lenne szükség.

45

Ilyen körülmények között azt kell válaszolni a második kérdésre, hogy a 2005/36 irányelvet úgy kell értelmezni, hogy a Cour de cassation (semmítőszék) mellett működő jogi referensi foglalkozás nem minősül az ezen irányelv értelmében vett „szabályozott szakmának”.

46

Figyelembe véve az első, a második és a harmadik kérdésekre adott válaszokat, a negyedik és az ötödik kérdést kizárólag az EUMSZ 45. cikk fényében kell megvizsgálni.

47

Negyedik és ötödik kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra keresi a választ, hogy az EUMSZ 45. cikket úgy kell‑e értelmezni, hogy azzal ellentétes az, hogy a valamely tagállam bírósága mellett működő jogi referensek versenyvizsgájának felvételi bizottsága az e tagállam állampolgára általa benyújtott, e versenyvizsgán való részvétel iránti kérelem vizsgálata során e részvételt az említett tagállam jogszabályai által megkívánt oklevelekkel való rendelkezéshez vagy a valamely másik tagállam egyeteme által kiállított mesteroklevél akadémiai egyenértékűségének elismeréséhez köti, anélkül hogy figyelembe vennék az érintett okleveleinek, bizonyítványainak és egyéb tanúsítványainak összességét, valamint releváns szakmai tapasztalatát, összehasonlítva az ezek által igazolt szakmai képesítést az e jogszabályok által megkívánt szakmai képesítéssel.

48

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a valamely szakma megkezdéséhez szükséges feltételek harmonizációjának hiányában a tagállamoknak joguk van meghatározni az e szakma gyakorlásához szükséges ismereteket és képesítéseket, valamint megkövetelni az ezen ismereteket és képesítéseket igazoló oklevél bemutatását (lásd: Vlassopoulou‑ítélet, C‑340/89, EU:C:1991:193, 9. pont; Peśla‑ítélet, C‑345/08, EU:C:2009:771, 34. pont).

49

Tekintettel arra, hogy a valamely tagállam bírósága mellett működő jogi referensi foglalkozás megkezdésének feltételei a mai napig nem képzik uniós szintű harmonizáció tárgyát, továbbra is a tagállamok rendelkeznek hatáskörrel e feltételek meghatározására.

50

Ebből következően a jelen esetben az uniós joggal nem ellentétes az, hogy a Cour de cassation (semmítőszék) mellett működő jogi referensi munkakör betöltését a belga jogszabályok a szükségesnek ítélt ismeretekkel és képesítésekkel való rendelkezéshez kötik.

51

Mindazonáltal megállapítható, hogy a tagállamok kötelesek az e területre vonatkozó hatáskörüket az EUM‑Szerződés által biztosított alapvető szabadságok tiszteletben tartásával gyakorolni (lásd: Bizottság kontra Franciaország ítélet, C‑496/01, EU:C:2004:137, 55. pont; Colegio de Ingenieros de Caminos, Canales y Puertos ítélet, C‑330/03, EU:C:2006:45, 29. pont; Nasiopoulos‑ítélet, C‑575/11, EU:C:2013:430, 20. pont).

52

Különösképpen az e téren elfogadott nemzeti rendelkezések nem képezhetik az EUMSZ 45. cikk által biztosított alapvető szabadság tényleges gyakorlásának indokolatlan akadályozását (lásd: Kraus‑ítélet, C‑19/92, EU:C:1993:125, 28. pont; Peśla‑ítélet, C‑345/08, EU:C:2009:771, 35. pont).

53

Ekképpen a Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint a képesítési feltételeket előíró nemzeti szabályoknak, akkor is, ha állampolgárság tekintetében történő hátrányos megkülönböztetés nélkül is alkalmazzák őket, az lehet a hatásuk, hogy akadályozzák az említett alapvető szabadságok gyakorlását, ha a szóban forgó nemzeti szabályok nem veszik figyelembe az érintett által valamely másik tagállamban megszerzett ismereteket és képesítéseket (lásd: Vlassopoulou‑ítélet, C‑340/89, EU:C:1991:193, 15. pont; Morgenbesser‑ítélet, C‑313/01, EU:C:2003:612, 62. pont; Peśla‑ítélet, C‑345/08, EU:C:2009:771, 36. pont).

54

Ebben az összefüggésben emlékeztetni kell arra, hogy a tagállami hatóságoknak, amikor uniós tagállam állampolgára nyújt be hozzájuk olyan szakma gyakorlásának engedélyezésére irányuló kérelmet, amelynek a megkezdése a nemzeti jogszabályok szerint oklevélhez, szakmai képesítéshez, illetve gyakorlati tapasztalati időtartamhoz van kötve, figyelembe kell venniük az érintett okleveleinek, bizonyítványainak és egyéb tanúsítványainak összességét, valamint releváns szakmai tapasztalatát, összehasonlítva egyfelől az ezen okiratok és e tapasztalat által igazolt képzettséget, másfelől a nemzeti jogszabályok által megkívánt ismereteket és képesítéseket (lásd: Vlassopoulou‑ítélet, C‑340/89, EU:C:1991:193, 16. pont; Fernández de Bobadilla‑ítélet, C‑234/97, EU:C:1999:367, 31. pont; Dreessen‑ítélet, C‑31/00, EU:C:2002:35, 24. pont; Morgenbesser‑ítélet, C‑313/01, EU:C:2003:612, 57. és 58. pont).

55

Ennek az összehasonlító vizsgálatra irányuló eljárásnak lehetővé kell tennie a fogadó tagállam hatóságai számára azt, hogy objektíven meggyőződhessenek arról, hogy a külföldi oklevél az azzal rendelkező személy tekintetében, ha nem is azonos, de legalábbis a nemzeti oklevél által tanúsítottakkal egyenértékű ismereteket és képesítéseket igazol. A külföldi oklevél egyenértékűsége ezen vizsgálatának kizárólag azon ismeretek és képesítések fokának figyelembevételével kell történnie, amelyekkel az ilyen oklevéllel rendelkező személy feltehetően rendelkezik, tekintettel azon tanulmányok és azon gyakorlati képzés jellegére és időtartamára, amelyek ezen oklevélhez kapcsolódnak (lásd: Vlassopoulou‑ítélet, C‑340/89, EU:C:1991:193, 17. pont; Morgenbesser‑ítélet, C‑313/01, EU:C:2003:612, 68. pont; Peśla‑ítélet, C‑345/08, EU:C:2009:771, 39. pont).

56

E vizsgálat keretében azonban a tagállamok figyelembe vehetnek a mind az érintett szakma származási tagállambeli jogi hátterével, mind annak tevékenységi körével kapcsolatos objektív különbségeket (lásd: Vlassopoulou‑ítélet, C‑340/89, EU:C:1991:193, 18. pont; Morgenbesser‑ítélet, C‑313/01, EU:C:2003:612, 69. pont; Peśla‑ítélet, C‑345/08, EU:C:2009:771, 44. pont).

57

Amennyiben az oklevelek összehasonlító vizsgálatát követően arra a következtetésre lehet jutni, hogy a külföldi oklevél által tanúsított ismeretek és képesítések megfelelnek a nemzeti rendelkezések által előírtaknak, a tagállam köteles elismerni, hogy ezen oklevél megfelel az e rendelkezések által meghatározott követelményeknek. Ha viszont ezen összehasonlítás folytán ezen ismeretek és e képesítések csupán részlegesen feleltethetők meg egymásnak, a fogadó tagállam jogosult az érdekeltet arra kötelezni, hogy bizonyítsa, megszerezte a hiányzó ismereteket és képesítéseket (lásd: Vlassopoulou‑ítélet, C‑340/89, EU:C:1991:193, 19. pont; Fernández de Bobadilla‑ítélet, C‑234/97, EU:C:1999:367, 32. pont; Morgenbesser‑ítélet, C‑313/01, EU:C:2003:612, 70. pont; Peśla‑ítélet, C‑345/08, EU:C:2009:771, 40. pont).

58

E tekintetben az illetékes nemzeti hatóságok feladata annak megítélése, hogy a fogadó tagállamban akár tanulmányok útján, akár gyakorlati tapasztalat során megszerzett ismeretek és képesítések elegendőek‑e a hiányzó ismeretek meglétének igazolására (lásd: Vlassopoulou‑ítélet, C‑340/89, EU:C:1991:193, 20. pont; Fernández de Bobadilla‑ítélet, C‑234/97, EU:C:1999:367, 33. pont; Morgenbesser‑ítélet, C‑313/01, EU:C:2003:612, 71. pont; Peśla‑ítélet, C‑345/08, EU:C:2009:771, 41. pont).

59

Mivel a kapcsolódó tevékenységek gyakorlása során szerzett minden gyakorlati tapasztalat növelheti valamely kérelmező ismereteit, az illetékes hatóságnak figyelembe kell vennie bármilyen olyan gyakorlati tapasztalatot, amely hasznos azon szakma gyakorlásához, amelynek megkezdése iránt kérelmet nyújtottak be. Azt, hogy e tapasztalatnak pontosan milyen értéket kell tulajdonítani, az illetékes hatóság az egyes ellátott feladatok, az e feladatok gyakorlása során megszerzett és alkalmazott ismeretek, valamint a szóban forgó érintettre rótt felelősség és e személy önállóságának mértéke fényében határozza meg (lásd: Vandorou és társai ítélet, C‑422/09, C‑425/09 és C‑426/09, EU:C:2010:732, 69. pont).

60

A jelen ítélet 53–59. pontjában felidézett ítélkezési gyakorlat nem akadálya annak, hogy valamely felvételi eljárást lebonyolító hatóság, mint amilyen a felvételi bizottság, valamely illetékes hatóságnak, mint a belgiumi Francia Közösség egyenértékűségi bizottsága jogi és kriminológiai részlegének a határozatát vegye alapul annak meghatározása érdekében, hogy a szóban forgó külföldi okirat egyenértékű‑e a megkívánt nemzeti okirattal.

61

Mindazonáltal az alapeljárást illetően kitűnik a Bíróság rendelkezésére álló ügyiratból, hogy a felvételi bizottság azelőtt utasította el A. Brouillardnak a Cour de cassation (semmítőszék) mellett működő jogi referensek felvételi eljárására való jelentkezési kérelmét, hogy ezen egyenértékűségi bizottság határozatot hozott volna az érintett azon kérelme tekintetében, hogy a szakirányú mesteroklevelét a belga jogi mesterképzésen szerzett akadémiai fokozattal egyénértékűnek ismerjék el.

62

A Bíróság rendelkezésére álló ügyiratból az is kitűnik, hogy A. Brouillard nem végzett el egy teljes jogi képzést, amely olyan oklevél megszerzésével járt volna, mint a valamely belga egyetemen jogász doktori, illetve jogi alapképzésben vagy jogi mesterképzésben szerzett oklevél.

63

Amint azt a tárgyalás során megerősítették, az is kitűnik, hogy a szakirányú mesterképzés, amelyre A. Brouillard hivatkozik, nem foglal magában semmilyen belga jogi tanegységet, és nem nyújt semmilyen képzést a közigazgatási jog és a szociális jog területén, a belgiumi Francia Közösség egyenértékűségi bizottságának jogi és kriminológiai részlege pedig úgy véli, hogy e területek tanegységei elengedhetetlenek a jogi tanulmányok második szakaszának lezárásához a belgiumi Francia Közösségben.

64

Mindemellett e tárgyalás során azt is jelezték, hogy e mesterképzés magában foglal egy francia polgári jogi tanegységet, amelybe beletartozik a kötelmi jog és a szerződések joga. Nem lehetett tehát kizárni, hogy az említett mesteroklevél által igazolt ismeretek és képesítések bírtak némi relevanciával a Cour de Cassation (semmítőszék) mellett működő jogi referensi foglalkozás gyakorlásához megkívánt ismeretekkel és képesítésekkel való rendelkezés értékeléséhez.

65

Egyébiránt A. Brouillard a szakmai tapasztalatára hivatkozott, nevezetesen a Cour de cassation (semmítőszék) iratkezelési és a szövegek azonosságával foglalkozó részlegén eltöltött szolgálatára. Márpedig e szakmai tapasztalat relevánsnak tűnhetett ezen értékelés keretében.

66

Következésképpen a felvételi bizottságnak kötelezettsége volt megvizsgálni, hogy A. Brouillard szakirányú mesteroklevele és szakmai tapasztalata igazolta‑e vagy sem, hogy ez utóbbi megszerezte a megkívánt ismereteket és képesítéseket. A kérdést előterjesztő bíróság feladata ellenőrizni, hogy az alapügy összes releváns körülményére tekintettel a felvételi bizottság ténylegesen eleget tett‑e e kötelezettségnek, és adott esetben, hogy az érintett megfelelően igazolta‑e, hogy rendelkezik a szükséges képesítésekkel.

67

Ilyen körülmények között azt kell válaszolni a negyedik és az ötödik kérdésre, hogy az EUMSZ 45. cikket úgy kell értelmezni, hogy azzal ellentétes az, hogy az alapeljárásban szóban forgó körülményekhez hasonló körülmények között a valamely tagállam bírósága mellett működő jogi referensek versenyvizsgájának felvételi bizottsága az e tagállam állampolgára általa benyújtott, e versenyvizsgán való részvétel iránti kérelem vizsgálata során e részvételt az említett tagállam jogszabályai által megkívánt oklevelekkel való rendelkezéshez vagy a valamely másik tagállam egyeteme által kiállított mesteroklevél akadémiai egyenértékűségének elismeréséhez köti, anélkül hogy figyelembe vennék az érintett okleveleinek, bizonyítványainak és egyéb tanúsítványainak összességét, valamint releváns szakmai tapasztalatát, összehasonlítva az ezek által igazolt szakmai képesítést az e jogszabályok által megkívánt szakmai képesítéssel.

68

Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (második tanács) a következőképpen határozott: