1. 

Egy közismert mondás szerint, amelyet meg nem erősítetten Mahatma Gandhinak tulajdonítanak, egy nemzet nagysága és erkölcsi fejlettsége híven tükröződik abban, ahogyan az állatokkal bánik. Amennyiben ez igaz, akkor a jelen ügyre érdemes kiemelt figyelmet fordítani.

2. 

A fő kereset egy élő szarvasmarhák Németországból Marokkóba történő szállításával kapcsolatos export‑visszatérítés visszafizetését elrendelő határozatra vonatkozik (a továbbiakban: kérdéses szállítás). Az Európai Unióban az élő állatok harmadik államokba történő exportja utáni export‑visszatérítések kifizetésének feltétele főszabály szerint, hogy megfeleljenek az állatok szállítás közbeni jólétére vonatkozó szabályozásnak. Abban a kérdésben merült fel véleménykülönbség, hogy a kérdéses szállítás megfelelt‑e ezen szabályoknak.

3. 

A kérdéses ügyben két különböző kérdés merül fel: egyrészről az, hogyan kell értelmezni és alkalmazni az 1/2005 rendelet I. melléklete V. fejezete 1.4. pontjának d) alpontját ( *2 ) (a továbbiakban: 14 + 1 + 14 szabály). Másrészről az, hogy valamely tagállam hatósági állatorvosának nyilatkozata milyen joghatással bír egy másik tagállam illetékes hatósága számára.

4. 

Ez utóbbi kérdéssel kapcsolatban azon a véleményen vagyok, hogy egy ilyen nyilatkozat csak iránymutatást ad, azonban nem kötelező. Ami az előbbi kérdést illeti, bár bizonyos mértékű gyakorlatiasságra szükség van a 14 + 1 + 14 szabály alkalmazása során, az nem vezethet az 1/2005 rendelet állatjóléti követelményeinek csorbulásához.

5.

A 817/2010/EU rendelet 1. cikkének („Hatály”) első mondata értelmében az export‑visszatérítések kifizetése attól függ, hogy „betartják‑e – az állatoknak a végső érkezési hely szerinti harmadik ország első kirakodási helyéig történő szállítása során –” az 1/2005 rendelet 3–9. cikkét és az ott említett mellékletekben, valamint az e rendeletben foglaltakat.

6.

A 817/2010/EU rendelet 2. cikkének („A Közösség vámterületén belüli ellenőrzés”) (3) bekezdése szerint, ha a kilépési helyen a hatósági állatorvos megbizonyosodott arról, hogy teljesültek egyebek között az 1/2005 rendelet követelményei az Unió vámterületén, „akkor ezt a II. mellékletben található bejegyzések egyikével tanúsítja, valamint lebélyegzi és aláírja az [Unió] vámterületéről való kilépés bizonyítékául szolgáló dokumentumot a T5 ellenőrző példány J. szakaszánál vagy a nemzeti dokumentum legmegfelelőbb részén”.

7.

A 817/2010/EU rendelet 4. cikkének („Az export‑visszatérítések kifizetési eljárása”) (2) bekezdése kimondja egyebek mellett, hogy az export‑visszatérítések kifizetésére vonatkozóan elkészített kérelmeket ki kell egészíteni e rendelet 2. cikkének (3) bekezdésében említett, „megfelelően kitöltött” dokumentummal.

8.

A 817/2010/EU rendelet 5. cikke („Az export‑visszatérítések kifizetésének elmaradása”) (1) bekezdésének c) pontja egyebek mellett kimondja, hogy olyan állatok után, amelyek esetében „a 4. cikk (2) bekezdésében említett dokumentumok és/vagy az e rendeletnek való megfeleléssel kapcsolatban az illetékes hatóság rendelkezésére álló minden egyéb elem alapján” az illetékes hatóság véleménye szerint nem teljesültek az 1/2005 rendelet 3–9. cikkében és az ott említett mellékletekben foglaltak, az export‑visszatérítés nem fizethető ki.

9.

Az 1/2005 rendelet 3. cikke („Az állatok szállítására vonatkozó általános feltételek”) kimondja az első mondatban, hogy „[a]z állatok nem szállíthatók vagy szállíttathatók oly módon, amely sérülést vagy szükségtelen szenvedést okozhat számukra”. E rendelkezés második mondata értelmében további nyolc meghatározott általános követelménynek kell teljesülnie. E követelmények egyebek mellett az alábbiakat tartalmazzák: i. minden szükséges intézkedés előzetes megtétele annak érdekében, hogy az utazás a lehető legrövidebb legyen, és a szállítás során az állatok igényeinek eleget tegyenek; ii. a rendeltetési helyre való szállítás haladéktalan biztosítása, valamint az állatjóléti feltételek rendszeres ellenőrzése, és megfelelő biztosítása; valamint iii. megfelelő időközönként, az állat fajtájának és méretének minőségileg és mennyiségileg megfelelő víz, takarmány és pihenés nyújtása.

10.

Az 1/2005 rendelet 6. cikkének („Szállítmányozók”) (3) bekezdése kimondja, hogy „[a] szállítmányozók az I. mellékletben meghatározott technikai szabályoknak megfelelően végzik az állatok szállítását”. Az 1/2005 rendelet I. mellékletének V. fejezete („Itatási és etetési időközök, szállítási és pihenési idők”) az alábbi követelményeket állapítja meg egyebek mellett a szarvasmarhafélék vonatkozásában:

[...]

[...]”

11.

Egy 2011. június 16‑án kelt kiviteli nyilatkozatban a Masterrind GmbH (a továbbiakban: Masterrind) hat tenyészmarha kivitelét jelentette be, és kérte a kapcsolódó export‑visszatérítés kifizetését. A kérelemnek a Hauptzollamt Hamburg‑Jonas (a Hamburg‑Jonas fővámhivatala, a továbbiakban: fővámhivatal) 2011. július 13‑án helyt adott.

12.

Az állatokat 2011. június 16‑án 10 óra 30 perckor teherautóra rakták Northeim (Németország) területén. A berakodás helyét a teherautó megközelítőleg 11 óra 30 perckor hagyta el. Ugyanezen a napon 19 órakor megérkeztek Wasserbillig (Luxemburg) területére, ahol egyórás etetési és itatási szünetet tartottak. További két óra szállítást követően és a vezetési időre és pihenőidőre vonatkozó, 2006/561/EK rendeletben ( *4 ) meghatározott jogszabályi követelményeknek történő megfelelés érdekében a teherautó másodszor is megállt egy 10 órás etetési és itatási szünetre Épinal (Franciaország) területén. A teherautó másnap reggel kb. 8 órakor folytatta útját, és még azon a napon 17 órakor elérte Sète (Franciaország) kikötőjét. A szállítási idő Northeimből Sète‑ig 30 órát és 30 percet vett igénybe. Az állatokat ott a Marokkóba való továbbszállítás érdekében hajóra rakodták át.

13.

2012. január 17‑én kelt levelében a fővámhivatal tájékoztatta a kérelmezőt, hogy a sète‑i kilépés helye szerinti vámhivatal az ellenőrző dokumentumot a „Non conforme au contrôle officiel visé à l’article 2 du réglement (CE) n 817/2010” (a 817/2010/EU rendelet 2. cikke szerinti hivatalos vizsgálat alapján nem megfelelő) bejegyzéssel látta el valamennyi állat vonatkozásában. A fővámhivatal továbbá arról tájékoztatta a kérelmezőt, hogy kérheti az illetékes francia állategészségügyi hatóságot az állatorvos bejegyzésének felülvizsgálatára. Az illetékes francia állategészségügyi hatósággal folytatott megbeszélés alapján úgy tűnt, hogy a fent említett bejegyzés megtételére azért került sor, mert az utazás, beleértve a törvényes vezetési időket és pihenőidőket is, meghaladja a 31 órát.

14.

Figyelemmel a hatósági állatorvos negatív véleményére valamennyi állat vonatkozásában, a fővámhivatal arra az álláspontra helyezkedett, hogy a felperes nem teljesítette a 817/2010/EU rendelet 2. cikkének (2) bekezdésében említett feltételeket, és ennek megfelelően az előlegként kifizetett visszatérítéseket vissza kell fizetnie. Ennek megfelelően 2012. június 5‑i határozatával a fővámhivatal módosította a 2011. június 13‑i határozatát, és visszakövetelte a felperesnek előlegként kifizetett export‑visszatérítés 10%‑kal megnövelt összegét.

15.

A felperes megtámadta a 2012. június 5‑i határozatot, és ehhez kapcsolódóan kérte a Bizottságtól az 1/2005 rendelet szerinti utazási és pihenőidők értelmezését. 2013. március 7‑én és 2013. július 27‑én az akkori Egészségügyi és Fogyasztóvédelmi Főigazgatóság (a továbbiakban: DG SANCO) azt válaszolta, hogy szarvasmarhafélék esetében a megengedett maximális szállítási idő a berakodástól számított 29 óra, beleszámítva a járművön töltött egy óra pihenőt. Ez az időszak két órával meghosszabbítható az állatok érdekében, különösen a rendeltetési hely közelségére tekintettel. Ennek megfelelően a DG SANCO azon az állásponton van, hogy a szabályok legfeljebb 31 órás szállítási időt engedélyeznek a szarvasmarhafélék esetén.

16.

A 2013. július 19‑i határozatával a fővámhivatal elutasította a felperes panaszát. A fővámhivatal azon a véleményen volt, hogy őt és a kérelmezőt köti a francia hatósági állatorvos határozata, amelynek negatív véleménye nem került módosításra a Bizottság válaszát követően. Ennek alapján a felperes 2013. augusztus 21‑én keresettel fordult a kérdést előterjesztő bírósághoz kérve a 2012. június 5‑i és 2013. július 19‑i határozatok megsemmisítését.

17.

A kérdést előterjesztő bíróság kifejti, hogy a kérdéses szállítás jellemző vonása, hogy az három tényleges mozgatási részből (szállításból) állt, amelyek közül egyik sem haladta meg a 14 órát. A bíróság megállapítja, hogy az első és a második részt együtt nem haladja meg a 14 órát, és ez igaz az együttesen vett második és a harmadik részre is. Azt is megemlíti, hogy a három rész összesen nem haladja meg a 28 órát. Ennek megfelelően azon az állásponton van, hogy az uniós jog nem zárja ki a kérdéses szállítás három lépésben történő megvalósítását. Mindazonáltal a kérdést előterjesztő bíróság kimondja, hogy a kérdéses szállítást két, összesen 11 órás pihenő szakította meg.

18.

Ennek alapján a kérdést előterjesztő bíróság azon a véleményen van, hogy az alapeljárás kimenetele elsősorban attól függ, hogy az uniós jog lehetővé teszi‑e több mint egy órás pihenőidő tartását. Másodsorban, amennyiben erre igenlő válasz adandó, felmerül a kérdés, hogy a fővámhivatal kötve van‑e a kilépés helye szerinti hatósági állatorvos bejegyzéséhez, vagy saját hatáskörben dönthet‑e úgy, hogy a kérdéses szállítás megfelelt az 1/2005 rendelet rendelkezéseinek. Ennek megfelelően, mivel kérdések merültek fel benne az 1/2005 és a 817/2010 rendelet értelmezésével kapcsolatban, a Finanzgericht Hamburg (hamburgi adóügyi bíróság) 2014. október 14‑én felfüggesztette az eljárását, és az alábbi kérdéseket terjesztette a Bíróság elé előzetes döntéshozatalra:

19.

Az eljárásban a fővámhivatal, a francia kormány és az Európai Bizottság nyújtott be írásbeli észrevételeket. A Bíróság eljárási szabályzata 76. cikke (2) bekezdésének megfelelően nem került sor tárgyalásra.

20.

Annak ellenére, hogy azokat részletes műszaki leírások határozzák meg, az állatok szállítására vonatkozó szabályok érezhetően homályosak. Nem meglepően számos, a Bíróság előtt zajló eljárás középpontjában álltak már eddig is, beleértve számos kérelmet az előzetes döntéshozatal iránti kérelmet előterjesztő bíróság részéről is. ( *5 ) A kérdéses szabály, amelynek lényege a 14 + 1 + 14 szabályban szereplő „legalább egy óra” kifejezés, nem kivétel ezek alól.

21.

Úgy tűnik, hogy az alapeljárásban kérdéses szállítás 30 és fél órán keresztül tartott. A ténylegesen utazással töltött idő, amely során a teherautó mozgásban volt, 19 és fél óra volt. Az előzetes döntéshozatalra utaló végzés kimondja, hogy a teherautó vezetője 10 órás szünetet tartott annak érdekében, hogy megfeleljen az 561/2006 rendeletben foglalt követelményeknek. Mivel az nem derül ki egyértelműen az előzetes döntéshozatalra utaló végzésből, fel kell hívjam a figyelmet arra, hogy a jelen indítvány azon a hipotézisen alapul, hogy az állatok lerakodására nem került sor e pihenőidő alatt.

22.

Ebből kifolyólag az első kérdésében a kérdést előterjesztő bíróság lényegében azt kívánja tudni, hogy a 14 + 1 + 14 szabály megfelelő alkalmazása alapján van‑e felső határa a pihenőidők hosszának, és vajon az szolgálhat‑e más célt, mint a szállított állatok jólétét. Más szóval: az a tény, hogy e szabály szerint a pihenőidőknek „legalább egy órásnak” kell lenniük, biztosítja‑e annak lehetőségét, hogy az állatokat nagyon hosszú időre álló járművön hagyják.

23.

A kérdést előterjesztő bíróság nem tette fel kérdésként az állatok szállítás közbeni jólétére vonatkozó szabályok, valamint a közúti gépjárművek vezetőire vonatkozó maximális vezetési időkre és minimum pihenőidőkre vonatkozó szabályok közötti együtthatást. Ennek megfelelően erre nem fogok kitérni az indítványomban.

24.

A fővámhivatal csatlakozik a kérdést előterjesztő bíróság véleményéhez, miszerint a 14 + 1 + 14 szabályban található „különösen” kifejezés miatt a DG SANCO e szabályra adott értelmezése (lásd a fenti 15. pontot) nem szükségszerűen helyes. A Finanzgericht Hamburg (hamburgi adóügyi bíróság) támogatja azt az értelmezést, miszerint a maximum 28 órás utazási időt számos alkalommal meg lehet szakítani több pihenőre, amelyből legalább az egyiknek egy órásnak kell lennie, és azok, amennyiben összeadják őket, nem haladhatják meg a 14 órát, mivel az a 14 + 1 + 14 szabály szerinti szállítás egyik eleme.

25.

A francia kormány azon a véleményen van, hogy a 14 + 1 + 14 szabály nem értelmezhető akként, hogy az lehetővé teszi a feltűnően hosszú pihenőidők beiktatását, ami ellentétes lenne az állatok jólétével. E kormány véleménye szerint a „különösen” kifejezés alatt, amellett, hogy utal az állatok etetésére és itatására, az állatok jólététének megőrzésére irányuló cselekményeket is érteni kell. Továbbá a francia kormány nem tartja megvalósíthatónak az állatok járművön 10 órán keresztül történő tartását úgy, hogy az 1/2005/EK rendelet célkitűzései ne sérülnének.

26.

A Bizottság azon a véleményen van, hogy a 14 + 1 + 14 szabály alapján a maximális utazási idő 29 óra, kivéve ha az alábbi 32. pontban említett kivételes helyzet áll fenn. Továbbá a Bizottság szerint a pihenőidő nem használható az állatok jólétén kívül más célokra. A Bizottság azon a véleményen van, hogy a „különösen” kifejezés nem ad lehetőséget attól eltérő értelmezésre, mint ami az utána következő szavakból (az itatásra és – amennyiben szükséges – etetésre) következik.

27.

Mint azt az alábbiakban látni fogjuk, sem a 14 + 1 + 14 szabály megszövegezése, sem annak szövegkörnyezete nem ad választ a fenti 22. pontban említett kérdésre. Különösen az egyrészről az 1/2005 rendelet főszövegében található fogalommeghatározásokban, másrészről az ahhoz kapcsolódó I. mellékletben megjelenő fogalmak inkoherensen és következetlenül kerülnek alkalmazásra magukon a dokumentumokon belül is, de leginkább egymás vonatkozásában. Ez sajnálatos módon szükségessé tette a jelen indítványban azon szabályok pontos meghatározását, amelyek vonatkozásában e fogalmakat alkalmazzák.

28.

Az előző pontban említett inkoherencia szükségessé teszi, hogy az 1/2005 rendelet célkitűzéseinek teljes mértékben elsőbbséget adjunk, mivel az teljesen egyértelmű. Ez azt jelenti, hogy a 14 + 1 + 14 szabályt úgy kell értelmezni, mint amely konkrét határt szab a mozdulatlan járművön eltöltött pihenőidőnek.

29.

Ez abból következik, hogy az 1/2005 rendelet célja megkérdőjelezhetetlen: kerülni kell az állatok oly módon történő szállítását, amely sérülést vagy szükségtelen szenvedést okozhat számukra. ( *6 ) Ez egybevág az EUMSZ 13. cikkben foglaltakkal, miszerint az állatok érző lények. Ennek megfelelően az említett rendelkezés megköveteli az Európai Uniótól és a tagállamaitól, hogy az Unió mezőgazdasági politikájának kialakításánál és végrehajtásánál teljes mértékben figyelembe vegyék az állatok jólétét. ( *7 )

30.

Mielőtt azonban továbblépnénk, először is teljes mértékben meg kell ismerni a 14 + 1 + 14 szabályt.

31.

A 14 + 1 + 14 szabály az „itatási és etetési időközök, szállítási és pihenési idők” szabályainak részét képezi az 1/2005 rendelet I. mellékletében. Az állatok meghatározott (a jármű padlózatára és tetőzetére, az állatok almozására, takarmányozására, a válaszfalakra, életkori szabályokra, vízellátásra, szellőzésre és navigációs rendszerekre vonatkozó) minimális állategészségügyi követelményeknek megfelelő közúti járművek igénybe vételével történő fizikai szállítására vonatkozik. Amennyiben a feltételek teljesülnek, a jármű alkalmas arra, hogy azon szarvasmarhaféléket 14 órán keresztül szállítsanak, amely időszakot követően „legalább egy óra, az itatásra és – amennyiben szükséges – etetésre elegendő pihenőidőt kell biztosítani”, mielőtt (esetlegesen) továbbszállítanák őket további 14 órán keresztül. Ezt követően a melléklet V. fejezetének 1.5. pontja szerint a szarvasmarhaféléket ki kell rakodni, meg kell itatni és etetni, és legalább 24 órán keresztül pihentetni kell.

32.

Ez alól képez kivételt az 1/2005 rendelet I. melléklete V. fejezetének 1.8. pontja („a +2‑es szabály”) alapján az az eset, amikor a teljes „szállítási idő”, ahogyan e fogalmat a melléklet alkalmazza, két órával meghosszabbítható, de csak akkor, ha ez az állatok érdekét szolgálja. A rendeltetési hely közelsége tipikus példája az olyan helyzeteknek, amikor további két óra szállítás kevesebb szenvedést okozhat az állatnak, mint az ismételt kirakodás és berakodás, ami közismerten stresszhelyzetet eredményez. ( *8 )

33.

Fentiekből nyilvánvaló, hogy a 14 + 1 + 14 szabály nem mondja ki egyértelműen, hogy az egyes szállítási idők legfeljebb mennyi ideig tarthatnak, és azt sem, hogy milyen tevékenységeket kell elvégezni az ilyen időszakok során.

34.

Az ítélkezési gyakorlatra való visszatekintés sem oldja meg ezt a kérdést: a Bíróság csupán annyit állapított meg a 14 + 1 + 14 szabály kapcsán, hogy az „28 órás maximális szállítási időt állapít meg, amelyet az első 14 óra elteltét követően 1 órás minimális pihenőidő szakít félbe. [...] [E szabályt] úgy kell tehát érteni, hogy 28 órás maximális szállítási időt állapít meg, amelyet 1 órás minimális pihenőidő szakít félbe”. ( *9 )

35.

Mivel a 14 + 1 + 14 szabály nem ad az előttünk szereplő kérdésre egyértelmű választ, szükséges megismerni az 1/2005 rendelet egyéb vonatkozásait is.

36.

Az 1/2005 rendelet 2. cikke a rendelet alkalmazásához számos alapfogalmat meghatároz. E fogalommeghatározások között szerepel az utazás/szállítás („a teljes szállítási művelet a kiindulási helytől a rendeltetési helyig, beleértve a köztes helyeken való bármely kirakodást, elhelyezést és berakodást”) és a szállítás („az állatok egy vagy több szállítóeszközben történő mozgatása, valamint az ezzel kapcsolatos műveletek, beleértve a berakodást, kirakodást, átrakodást és pihenőt, egészen az állatoknak a rendeltetési helyen való kirakodásáig”). ( *10 )

37.

Általánosságban véve az 1/2005 rendelet 2. cikkének fogalommeghatározásaiból következik, hogy a szállítást/utazást mindig megelőzi egy, az állat számára a járművön kívül töltött minimum 48 órás pihenő, és azt egy ugyanilyen pihenő követi. ( *11 ) Ennek megfelelően a szállítás/utazás nem ér véget mindaddig, amíg az állatok nem pihentek 48 órát a kirakodás helyszínén.

38.

Az 1/2005 rendelet 2. cikke megkísérli megtartani az „utazás/szállítás” és a „szállítás” közötti különbséget úgy, hogy míg az előző a teljes logisztikai műveletet lefedi, addig a második csupán a tényleges mozgásra utal. Mindazonáltal, ellentétben a korábbiakkal, ( *12 ) a „szállítás” fogalma itt már különös módon magában foglalja a pihenést is. Ugyanis, amennyiben e rendelkezés szerint az „utazás/szállítás” az összes szállítás és pihenés összessége, akkor, ha a pihenést hozzáértjük a „szállítás” fogalmához, felmerül a kérdés, hogy milyen tényleges különbség marad az utazás/szállítás és a szállítás között. A koherencia nyilvánvaló hiánya kihatással van az I. mellékletben használt fogalmak értelmezésére, amelyre az alábbi 46. pontban visszatérek.

39.

Az 1/2005 rendelet 2. cikke meghatározza továbbá a pihenőhely fogalmát: „a rendeltetési helytől eltérő bármely megállóhely a szállítás során”, kirakodással vagy anélkül. Mindazonáltal magát a pihenőidő fogalmát, amely a kérdéses probléma középpontjában található, nem határozták meg. Ebben a vonatkozásban az 1/2005 rendelet elődje ( *13 ) meghatározta ezt a fogalmat, méghozzá úgy, hogy „összefüggő időtartam az utazás folyamán, mely során az állatokat nem szállítják szállítóeszközzel”. Mindazonáltal ez a meghatározás nem tartalmazza, hogy a pihenőidő tölthető‑e a járművön, vagy azt, hogy az milyen célokat szolgál (ha szolgál bármilyet). Ennek megfelelően az sem segít a vita megoldásában.

40.

Ezek után szeretném a figyelmet felhívni az 1/2005 rendelet középpontjában található egyik rendelkezésre, amelyre több olyan fél is hivatkozott, aki észrevételt tett: a 3. cikkre. Első mondata megtestesíti azt, amit én az állatok szállítás közbeni védelmére vonatkozó „általános szabályának” tartok. Ezen általános szabály kötelező jellegű és minden esetben alkalmazandó, amikor a rendeletet alkalmazni kell. Továbbá ennek az általános szabálynak a megfogalmazása negatív és nem pozitív. Amellett, hogy a tiltott magatartásokat olyanoknak tekinti, mint amelyek sérülést vagy szükségtelen szenvedést okozhatnak az állatok számára, az azoktól való tartózkodás nem függ más olyan feltételektől, mint a bizonyos minimális idő eltelte vagy a minimális földrajzi távolság.

41.

Az 1/2005 rendelet 3. cikkének második mondata meghatározza azokat az általános követelményeket, amelyeket mindenkinek, aki állatokat kíván szállítani, teljesítenie kell. Ezek a követelmények pozitív megfogalmazásban szerepelnek, és azoknak konzisztensen a „szállítás” (lásd a 2. cikkben szereplő fogalommeghatározást) során kell megfelelni. Habár a szóválasztás („továbbá”) azt mutatja, hogy e követelmények az általános szabálytól függetlenül alkalmazandók, a 3. cikk címe mindazonáltal arra utal, hogy az állatok szállítására vonatkozó általános feltételek kumulatívak.

42.

Ehhez csupán annyit kívánok hozzátenni, hogy annak megállapítása, hogy a 3. cikk rendelkezéseit megsértették‑e – amely jogsértés esetén főszabály szerint lehetőség van az 1/2005 rendelet 25. cikke szerinti szankció alkalmazására – véleményem szerint olyan átfogó értékelést igényel, amely minden lényeges körülményt figyelembe vesz.

43.

Végül, de nem utolsósorban az alábbi 51. és 52. pontokban szeretnék kitérni arra a szabályozási környezetre, amely az 1/2005 rendelet elfogadásához vezetett.

44.

A fent kifejtettek alapján az alábbi álláspontra helyezkedem:

45.

Mindenekelőtt szeretném kifejteni egyetértésemet a kérdést előterjesztő bírósággal abban, hogy a 14 + 1 + 14 szabály lehetővé teszi számos és nem csupán egyetlen pihenő beiktatását egészen addig, ameddig legalább egyórás pihenésre sor kerül 14 órányi mozgatást követően (pl. 7 + 1+7 + 1½ + 12½). Ellenkező esetben a szabály számomra észszerűtlennek tűnne, hiszen ilyen esetben a vezetők számára az lenne javasolt, hogy 14 órát várjanak mielőtt megállnak személyes szükségleteik intézése érdekében. Továbbá ez felvetné azt a kérdést, hogy valamely nem szándékolt megállás, pl. útépítések, forgalmi dugók vagy vasúti megállóhelyek esetén pihenőnek minősül‑e.

46.

Továbbá az 1/2005 rendelet I. mellékletének nem kellően pontos „legalább egy óra pihenőidő” fogalma nem tartalmaz fogalommeghatározást. Ennek megfelelően a rendelet 2. cikkében található általános fogalommeghatározásokat kell alkalmazni.

47.

Mindazonáltal sajnálatos módon azok alkalmazása egyszerűen nem működőképes az 1/2005 rendelet I. melléklete V. fejezetének értelmezésekor: először is az „utazás/szállítás” 2. cikk szerinti fogalommeghatározása magában foglalja az úton beiktatott pihenőket. Ehhez képest a fejezet címe a „szállítási idők” és „pihenési idők” kifejezéseket mintha egymás ellentéteként alkalmazná. Másodszor a rendelet 2. cikke szerinti „utazás/szállítás” fogalmának olyan értelmezése, amely szerint azt két 48 órás időszak határolja (lásd a fenti 37. pontot), ellentmondani látszik a „szállítási időnek” az említett fejezet 1.5. pontjában szereplő fogalmával, amely szerint egy 24 órás pihenőidő úgymond „semlegesíti” az addigi utazási időszakokat. Harmadszor, mint arra már a 38. pontban utaltam, a „szállítás” fogalma már magában foglalja a „pihenést”. Ez ellentétes a 14 + 1 + 14 szabállyal, mely különbséget tesz egyrészről a „pihenőidők”, másrészről az „utazás/szállítás” vagy a „szállítás” között. ( *14 )

48.

A koherencia nyilvánvaló hiánya miatt a 14 + 1+ 14 szabályt saját fogalmai szerint kell értelmezni, az 1/2005 rendelet általános célkitűzései alapján; ezt a célkitűzést a fenti 29. pont is tartalmazza.

49.

Nem vitatott, hogy az utazások/szállítások (az 1/2005 rendelet 2. cikke szerinti értelemben), különösen a hosszúak, a szállított állatok számára kényelmetlenséget okoznak. Annyi bizonyos, hogy a rendelet azon a feltevésen alapul, hogy minden olyan utazás/szállítás, amely az állatok megkötésével, be‑, illetve kirakodásával jár, valamint azzal, hogy nem megfelelően jutnak takarmányhoz és vízhez, bizonyos mértékű szenvedést okoz a számukra. Ebben az értelemben a rendelet célja egyszerűen az olyan szállítás elkerülése, amely sérülést vagy szükségtelen szenvedést okoz vagy okozhat az állatok számára. Vagyis a rendelet szükséges rosszként megenged a szállítás során az állatoknak okozott bizonyos mértékű kényelmetlenséget, de megpróbálja minimalizálni azt. Mindazonáltal ez a kényelmetlenség elérhet egy bizonyos mértéket, ahol az már nem tekinthető igazoltnak, és szükségtelen szenvedéssé válik. De ez mikor következik be?

50.

Ebben a kérdésben egyetértek a Bizottsággal abban, hogy amennyiben az „utazási és pihenési idők”, mint ahogyan azt az 1/2005 rendelet I. melléklete V fejezete 1.4. pontjának d) alpontja megállapítja, meghaladja a 29 órát, vagyis ha összeadjuk a 14 + 1+ 14 szabály egyes elemeit, ez önmagában úgy tekinthető, hogy sérti az 1/2005 rendelet rendelkezéseit, mivel szükségtelen szenvedést okoz az állatoknak. Ez természetesen nem érinti a +2 órás szabály alkalmazását.

51.

Véleményem alátámasztása érdekében először arra kívánok rámutatni, hogy az 1/2005 rendelet célja egyértelműen az állatok szállításával járó (e rendelet 2. cikke értelmében vett) hosszú utazások/szállítások lehető legrövidebbre történő csökkentése. ( *15 ) Ellentétes lenne ezzel a céllal, ha lehetőség lenne nyitott végű pihenőidők tartására a járművön, ami az 1/2005 rendelet I. melléklete V. fejezetének 1.5. pontja értelmében nem „semlegesíti” az addigi tényleges utazással töltött időt. Nem ingatja meg a véleményemet az, hogy a Tanács a rendelet elfogadása során nem vette figyelembe sem azt a szakértői véleményt, amely a szarvasmarhafélék esetében az utazási/szállítási idő 24 órában történő korlátozását javasolta, ( *16 ) sem a Bizottság javaslatát, miszerint egy 9 órás utazási időt (egy szükség szerint megismételhető) 12 órás pihenőidőnek kell követnie. ( *17 ) Bár a Tanács valóban úgy döntött, hogy változatlanul hagyja a 91/628 irányelv mellékletének VII. fejezetében található utazási időkre és pihenőidőkre vonatkozó szabályokat, nem tartom elképzelhetőnek, hogy a Tanács, miközben az állatok védelméről és kíméletéről szóló jegyzőkönyv szerint „teljes mértékben figyelembe [vette] az állatok kíméletére vonatkozó követelményeket” a jogalkotási eljárás során, határozatlan idejű, járművön töltött pihenőidőkben gondolkodott volna.

52.

Igaz, hogy az Interboves‑ítéletben (C‑277/06, EU:C:2008:548), amelyre a felek az eljárás során hivatkoztak, a Bíróság felvetette, hogy az 1/2005 rendelet I. mellékletének V. fejezete szerinti „szállítási idő” meghaladhatja a 28 órát. Ennek ellenére nem kívánok más álláspontra helyezkedni. Mégpedig azért, mert abban az ítéletében a Bíróság a 91/628 irányelv szerinti szállítási és pihenőidők fogalmát értelmezte. Azokat a szabályokat alapvetően azért fogadták el, hogy kiküszöböljék az élő állatok szállítása során felmerülő technikai akadályokat, és lehetővé tegyék a piacszervezések problémamentes működését annak biztosítása mellett, hogy másodlagos célkitűzésként megvalósuljon az érintett állatok szükséges mértékű védelme. ( *18 ) Az 1/2005 rendelet alapján e célkitűzések ellensúlyozása láthatóan megfordult: annak elsődleges célja most már az állatok védelme, a jogharmonizáció ahhoz képest másodlagos jelentőségű. ( *19 ) Mindenesetre az Interboves‑ítélet kellő óvatossággal kezelendő, mivel ellenkező esetben a lelkiismeretlen szállítók kihasználhatnák a közúti és a tengeri szállítás szabályozása közötti természetes különbségeket. ( *20 )

53.

Ennek megfelelően az előző pontban bemutatott okok alapján annak ténye, miszerint Mengozzi főtanácsnok kifejtette, hogy „a szállítási idő lehet például 50 óra, azaz két, egyenként (maximum) 14 óra időtartamú szállítás, amelyet 22 óra pihenőidő szakít meg” ( *21 ), a jelen ügyben nem bír jelentőséggel. Mindenesetre sehol nem említették, hogy a 22 órás pihenőidőt jogszerűen a mozdulatlan járműben is meg lehet‑e tartani.

54.

Másodszor a +2 órás szabály kimondja, hogy a „szállítási idők” (és nem az „utazás/szállítás”, ahogyan azt az 1/2005 rendelet 2. cikke tartalmazza), vagyis az egyes 24 órás „semlegesítő” pihenőidők közötti összesített utazási időszakok, és nem annak egyes szakaszai, az állatok érdekében két órával meghosszabbíthatók, különösen a rendeltetési hely közelségére tekintettel. A +2 szabály ennek megfelelően azt próbálja sugallni, hogy alapesetben a „szállítási idő” (és ismételten nem az „utazás/szállítás”, ahogyan azt az 1/2005 rendelet 2. cikke tartalmazza) egy meghatározott felső korláttal rendelkezik, amely amennyiben helyesen értelmezem, a 14 + 1+ 14 órás szabály értelmében 28 óra.

55.

Ebből következően a „legalább egyórás pihenőidő” soha nem eredményezheti azt, hogy a „szállítási és pihenőidők” a 14 + 1 + 14 szabály értelmében meghaladják a 29 órát (vagy adott esetben a 31 órát, figyelemmel a +2 szabályra). Másrészről az „utazás/szállítás”, ahogyan azt az 1/2005 rendelet 2. cikke tartalmazza, számos 29 órás „szállítási és pihenőidőből” állhat az 1/2005 rendelet I. mellékletének V. fejezete szerint, amennyiben ezeket a 29 órás időszakokat egy‑egy olyan 24 órás pihenőidő választja el egymástól, amelynek során az állatokat kirakodták, megetették, megitatták és pihentették.

56.

Mindazonáltal ezektől eltekintve hozzátartozik‑e ehhez az a követelmény is, hogy a pihenőidők meghatározott célt szolgáljanak?

57.

Ezen a ponton a Bizottság úgy érvel, hogy a legalább egy órás pihenőidő kizárólag az állatok jóléte érdekében hosszabbítható meg. A francia kormány egy ennél enyhébb álláspontot képvisel, a pihenőidők nem haladhatják meg azt az észszerű időt, amelynek során még lehetne biztosítani az állatok sérülésének vagy szükségtelen szenvedésének megelőzését.

58.

Véleményem szerint egyértelmű, hogy a teljes szállítási műveletnek vagy „utazásnak/szállításnak”, ha így tetszik, a pihenőidőkkel együttvéve teljesítenie kell az 1/2005 rendelet valamennyi követelményét. Tulajdonképpen, amint azt a Bíróság is megállapította, úgy tűnik, hogy az uniós jogalkotó a tudományos és állatgyógyászati tanulmányok, valamint az uniós jogszabályok alkalmazásának az állatvédelem területének tekintetében végzett értékelése alapján úgy ítélte meg, hogy amennyiben nem tartják be a rendelet állatok egészségére vonatkozó rendelkezéseit, az állatok egészsége veszélybe kerülhet, és az a továbbiakban nem biztosítható. ( *22 ) Ez legalább két dolgot jelent.

59.

Kezdjük azzal, hogy a pihenőidőknek meg kell felelniük az általános célkitűzésnek. Ez azt jelenti, hogy tartózkodni kell az olyan (lehetséges) magatartásoktól, amelyek sérülést vagy szükségtelen szenvedést okozhatnak az állatok számára, de nem azt, hogy kizárólag az érdekükben kellene cselekedni. Természetesen, ha józan ésszel gondolkodunk, egy olyan időszak, ami során a gépjármű álló helyzetben van, kisebb szenvedést okoz az állatoknak, mint az az időszak, amikor a jármű mozog, hiszen pl. a szállított állatok kisebb eséllyel veszítik el az egyensúlyukat, vagy szenvednek utazás okozta hányingertől. ( *23 ) Mindazonáltal nem tudom kizárni annak lehetőségét, hogy egy pihenőidő, amely a teljes „szállítási és pihenőidő” esetében a 14 + 1 + 14 szabály alapján nem eredményezi a 29 órás időszak átlépését, mégis alkalmas lenne arra, hogy sérülést vagy szükségtelen szenvedést okozzon az állatok számára. Hogy egy példával éljek, nem gondolom, hogy az általános célkitűzés lehetővé tenné, hogy az állatokat fizikailag mozgassák egy órán át, amelyet egy 27 órás, a járművön töltött pihenő követ, mielőtt tovább mozgatnák őket még egy órán keresztül.

60.

Továbbá az 1/2005 rendeletben foglalt számos kötelezettséget tevőlegesen és következetesen teljesíteni kell a pihenőidők során. Elsősorban azokra gondolok, amelyek az 1/2005 rendelet 3. cikkének második mondatából következnek, valamint azokra a követelményekre, amelyeket az I. melléklet, különösen annak VI. fejezete sorol fel, amelyek a rendelet 2. cikke szerinti „nagy távolságokon való szállításra” vonatkoznak.

61.

Magam részéről nem tudok túl sok következtetést levonni abból, hogy a 14 + 1 + 14 szabály említést tesz arról, hogy az állatoknak „legalább egy óra, az itatásra és – amennyiben szükséges – etetésre elegendő pihenőidőt kell biztosítani”. Habár az ilyen cselekedetek kétségtelenül az állatok érdekeit szolgálják, ez a kifejezés nem tűnik úgy, mint ami bármit is hozzátenne az 1/2005 rendeletből egyébként is eredő tevőleges kötelezettségekhez. ( *24 ) Továbbá az ellenérvelés is egyértelmű: a „különösen” kifejezés nem zárja ki egyértelműen olyan pihenőidők beiktatását, amelyek nem kizárólag az állatok érdekében történnek. A 14 + 1 + 14 szabály, mint egy politikai kompromisszum kifejeződése, bizonyos fokú gyakorlatiassággal értékelendő, amit a fenti 45. pont is bemutat.

62.

Annak megállapítása, hogy egy pihenőidő sérti‑e az 1/2005 rendeletben előírt követelményeket, olyan ténybeli elemzést igényel, amely a nemzeti hatóságok, végső soron pedig a nemzeti bíróság feladata. Mindazonáltal emlékeztetni szeretnék arra, hogy az export‑visszatérítések vonatkozásában az exportőr feladata annak bizonyítása, hogy a visszatérítés feltételéül szolgáló körülmények fennállnak‑e. ( *25 ) Ha az egyéb körülmények változatlanok, nekem az a véleményem, hogy minél hosszabb a pihenőidő, annál nehezebbé válik az exportőr számára ennek bizonyítása.

63.

Sőt, az 1/2005 rendelet 22. cikkének („Szállítási késedelem”) (2) bekezdése megköveteli az illetékes hatóságtól, hogy abban az esetben, amennyiben „egy állatszállítmányt szállítás közben két órát meghaladó időtartamra fel kell tartóztatni”, gondoskodjanak arról, „hogy meghozzák a megfelelő intézkedéseket az állatok ellátására, és szükség esetén az állatok etetésére, itatására, kirakodására és elhelyezésére”. Nem látom okát, hogy ez a kétórás szabály miért ne lenne értelemszerűen alkalmazandó zsinórmértékként a szállítókra nézve, amennyiben a megállásra nekik betudható okból kerül sor. Ez is alátámasztja azt a véleményt, miszerint egyszerűen nem megvalósítható az, hogy szarvasmarhaféléket 14 órán keresztül egy álló járművön tartsanak anélkül, hogy azokat lerakodnák.

64.

Az alapeljárásra visszatérve, figyelemmel voltam arra a tényre, hogy a kérdéses szállítás meghaladta a 29 órát, és arra, hogy a Masterrind nem hivatkozott a +2 órás szabályra a Bíróság számára rendelkezésre álló információk alapján. Mindazonáltal, mivel a kérdéses szállítás rendeltetési helye Marokkó volt, alapvető kétségeim vannak annak vonatkozásában, hogy a Masterrind számára lehetőség lett volna a +2 órás szabályra hivatkozni. Következésképpen azon a véleményen vagyok, hogy a kérdéses szállítás nem felel meg a 14 + 1 + 14 szabálynak, és a keresetet megalapozottság hiányában el kell utasítani.

65.

Mindenesetre azon a véleményen vagyok, hogy kivételes körülményektől eltekintve egy 10 órás „pihenőidő”, amelyet egy mozdulatlan járművön kell eltölteni, nem igazolható, és az így alkalmas arra, hogy az állatok számára szükségtelen szenvedést okozzon. Ennek megfelelően a kérdést előterjesztő bíróság feladata megbizonyosodni arról, hogy a 10 órás pihenő milyen feltételek között zajlott.

66.

A fenti megfontolások alapján azt javasolom a Bíróságnak, hogy az első kérdést úgy válaszolja meg, hogy az 1/2005 rendelet I. melléklete V. fejezetének 1.4. pontja szerinti szabály megfelelő értelmezése esetén az e pontban hivatkozott „szállítási és pihenőidők” tartalmazhatnak egynél több órán át tartó vagy több pihenőidőt, feltéve hogy legalább egyórás pihenőidő választ el két összesen legfeljebb 14 órából álló szállítási időt, és ez nem tekinthető a rendeletben rögzített egyéb követelmények megsértésének. Ennek eldöntése a nemzeti bíróság feladata. Mindazonáltal, amíg az állatok el nem érik a rendelet 2. cikke értelmében vett rendeltetési helyet, a rendelet I. melléklete V. fejezetének 1.4. pontja megköveteli, hogy azokat lerakodják, megetessék, megitassák és pihentessék legalább 24 órán keresztül az említett rendelkezés értelmében vett kiindulási helyen történt berakodásuk óta eltelt minden 29 órát követően. Ez nem érinti azt a lehetőséget, amelyet ugyanezen fejezet 1.8. pontja biztosít, miszerint az állatok érdekében a szállítási idők két órával meghosszabbíthatók, különösen a rendeltetési hely közelségére tekintettel.

67.

Második kérdésében a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra keres választ, hogy valamely tagállam közigazgatási hatósága, amelynek feladata az export‑visszatérítések kifizetése, kötve van‑e egy másik tagállam hatósági állatorvosának határozatához, amely szerint (az 1/2005 rendelet 2. cikke értelmében vett) „utazás/szállítás”, amelynek vonatkozásában export‑visszatérítést igényeltek, nem felelt meg az állatjóléti követelményeknek.

68.

Mint azt az eljárásban részes felek megállapították, a Bíróság ítélkezési gyakorlata számos alkalommal foglalkozott e kérdéssel.

69.

A Viamex Agrar Handel ügyben a Bíróságnak a 817/2010 rendelet egy korábbi megjelenési formáját kellett értelmezze. ( *26 ) A főtanácsnok megközelítésétől eltérően ( *27 ) a Bíróság azon a véleményen volt, hogy a 615/98 rendeletben – jelenleg a 817/2010 rendeletben – említett dokumentumoknak az exportőr általi benyújtása nem tekinthető az alkalmazandó export‑visszatérítési szabályoknak vagy az állatok szállítás közbeni kíméletére vonatkozó szabályoknak való megfelelés megdönthetetlen bizonyítékának. Ugyanis e bizonyíték csak annyiban tűnik elégségesnek, amennyiben az illetékes hatóság nem rendelkezik olyan információkkal, amelyek alapján megállapíthatja, hogy az állatok szállítás közbeni kíméletére vonatkozó szabályokat nem tartották be. Az illetékes hatóságnak az a kötelessége, hogy e bizonyítékokat és minden további rendelkezésére álló információt megvizsgáljon annak megállapítása céljából, hogy az említett szabályokat betartották‑e, vagy sem, és határozzon afelől, hogy nyújtható‑e export‑visszatérítés, vagy sem. ( *28 )

70.

Mindazonáltal a Bíróság azt is kimondta, hogy ez nem teszi lehetővé az illetékes hatóság számára, hogy az exportőr által export‑visszatérítés iránti kérelméhez csatolt bizonyítékokat önkényesen kétségbe vonja. Az illetékes hatóság kizárólag a 615/98 rendeletben – jelenleg a 817/2010 rendeletben – meghatározott dokumentumok és/vagy az állatok kíméletére hatást gyakoroló tényezők alapján juthat arra a következtetésre, hogy a szabályokat nem tartották be. Az illetékes hatóság nem hivatkozhat a szabályok betartásával kapcsolatban csupán egyszerű feltételezésekre vagy kételyekre, hanem megállapításai során az állatok kíméletére vonatkozó objektív és konkrét információkra kell támaszkodnia, és minden esetben meg kell jelölnie azon okokat, amelyek folytán úgy vélte, hogy az exportőr által benyújtott bizonyítékok nem teszik lehetővé annak megállapítását, hogy az állatok kíméletére vonatkozó szabályokat betartották. ( *29 )

71.

Ezt az ítéletet a Bíróság (nagytanács) a Heemskerk és Schaap ügyben is megerősítette. ( *30 )

72.

Mindkét fent említett ügyben az exportőr birtokában volt a hatósági állatorvosnak a tengeri jármű megfelelőségét és ebből következően a szállítás állatjóléti előírásoknak való megfelelését igazoló határozatának. Az alapeljárás ehhez képest fordított helyzetet tárgyal: a hatósági állatorvos azt állapította meg, hogy az utazás/szállítás során a szállításra vonatkozó állatjóléti szabályokat nem tartották be. Az exportőr ezt az álláspontot támadja.

73.

Ellentétben a fővámhivatal állításával, az a tény, hogy a 817/2010 rendelet 5. cikke (1) bekezdésének c) pontja csak azokra a helyzetekre vonatkozik, ahol az állatjóléti szabályokat nem tartották be, és nem azokra, ahol azokat betartották, ez nem jelenti logikusan azt, hogy az illetékes hatóság megtagadhatja a kifizetést olyan szállítások esetében, ahol a követelmények ténylegesen teljesülnek. Valójában a 817/2010 rendelet 1. cikke szerint az export‑visszatérítések kifizetése attól függ, hogy betartják‑e az állatoknak a rendeltetési hely szerinti harmadik ország első kirakodási helyéig történő szállítása során az 1/2005 rendelet 3–9. cikkét és az ott említett mellékletekben, valamint magában a 817/2010 rendeletben foglaltakat. Ennél sem többtől, sem kevesebbtől. Ennek oka, hogy valójában az export‑visszatérítési eljárás célja – élő szarvasmarhafélék exportjával kapcsolatos export‑visszatérítésekre vonatkozó kérelmekre vonatkozó eljárás esetében – mindösszesen annak biztosítása, hogy az érintett termék megfelelt minden követelménynek, amely a visszatérítéshez szükségesek volt. ( *31 )

74.

Ebből fakadóan valójában irreleváns az a tény, hogy az exportőr bemutatja, hogy minden feltétel teljesült az export‑visszatérítési kérelem jóváhagyásához, ez csupán a bizonyítási teher telepítésére vonatkozik. Ez semmiképpen nem változtat azon a tényen, hogy az export‑visszatérítési rendszer célja megalapozott határozatok meghozatala, függetlenül attól, hogy a kérelmet jóváhagyják vagy elutasítják, szem előtt tartva azt az általános elvet, hogy a közigazgatási hatóságoknak eljárásuk során a jogszerűség talaján kell állniuk.

75.

Továbbá be kell valljam, nehezen tudom elfogadni azt a véleményt, miszerint a 817/2010 rendeletet is magában foglaló jogrendszerben egy hatósági állatorvos által kiadott nyilatkozat érvényessége és joghatása kizárólag a kilépés helye szerinti valamely tagállam jogkérdése, nem pedig uniós jogi kérdés. ( *32 )

76.

Ennek megfelelően a fenti 69–71. pontban említett ítélkezési gyakorlat megfelelően alkalmazandó a vizsgált helyzetre. Abból az következik, hogy egy hatósági állatorvos által kiadott nyilatkozat, amely megállapítja az állatjóléti szabályoknak való meg nem felelést egy olyan utazás/szállítás esetében, amely után export‑visszatérítést kívánnak igénybe venni, nem tekinthető megdönthetetlen bizonyítéknak.

77.

Nem győztek meg azok az érvek, amelyek az ezzel ellentétes álláspontot kívánták alátámasztani.

78.

Először is el kell utasítani a fővámhivatal által előadott érvet, miszerint a 817/2010 rendelet 2. cikkének (3) bekezdésében említett dokumentum akkor „megfelelően kitöltött”és ebből következően akkor bírálható el a rendelet 4. cikke (2) bekezdésének a) pontja alapján, ha a kilépési helyen a hatósági állatorvos az ellenőrzés eredménye alapján megbizonyosodott arról, hogy teljesültek a rendelet 2. cikkének követelményei. Mindenekelőtt a „megfelelően kitöltött” fogalom nem értékelhető úgy, mint ami az elvégzett ellenőrzések eredményeit megállapítja. Ezt követően a rendelet 2. cikkének (4) bekezdése megállapítja, hogy a 2. cikk (3) bekezdésében említett dokumentum igazolja azon állatok teljes darabszámát, amelyek tekintetében a kiviteli nyilatkozatot elfogadták, levonva abból azon állatok darabszámát, amelyek megellettek vagy elvetéltek a szállítás során, amelyek elpusztultak, illetve amelyek esetében nem teljesültek az 1/2005 rendelet követelményei. Továbbá a rendelet 2. cikkének (4) bekezdése azt mondja ki, hogy a 2. cikk (3) bekezdésében említett dokumentum igazolja azon állatok teljes darabszámát, amelyek tekintetében a kiviteli nyilatkozatot elfogadták, levonva abból azon állatok darabszámát, amelyek megellettek vagy elvetéltek a szállítás során, amelyek elpusztultak, illetve amelyek esetében nem teljesültek az 1/2005 rendelet követelményei.

79.

Másodszor nem fogadok el olyan érvelést, amely szerint az állatok jóléte érdekében ne lehetne felülvizsgálni egy olyan határozatot, amely az állatok szállítás közbeni jólétére vonatkozó szabályok megsértését állapította meg. Az állatok jóléte biztosításának célkitűzése, bármennyire is kívánatos, nem lehet alapja az export‑visszatérítés kifizetése olyan esetben történő elutasításának, ahol egy más tagállam hatósági állatorvosának a nem megfelelést megállapító nyilatkozata ellenére ténylegesen nem sértették meg azokat a szabályokat.

80.

Végül a fővámhivatalnak az Unió pénzügyi érdekeinek a védelmére alapított érvelése szintén megalapozatlannak tűnik számomra. Ha az állatok jólétére vonatkozó szabályokat ténylegesen betartották, ezek az érdekek nem kerülnek veszélybe. Ezenkívül – hogy ezen érvelést kontextusba helyezzük – a jogszerűség elvének Bizottság általi esetleges megsértése esetén a Bíróság nem fogja hasonlóképpen fenntartani a versenyjogi szabályok megsértése miatt kiszabott bírság összegét csak azért, mert védeni kívánja az Unió pénzügyi érdekeit. ( *33 )

81.

Mindenesetre, amint azt a fővámhivatal, a francia kormány és a kérdést előterjesztő bíróság állította, az állatok fizikai állapotának és egészségi állapotának megítélése sajátos szakmai ismereteket és gyakorlatot igényel, és ennek megfelelően az ellenőrzést állatorvosnak kell elvégeznie. ( *34 ) Az ilyen ellenőrzések eredménye a helyszíni vizsgálatok ténymegállapításainak összessége, amely az állatok egészségének és jólétének összetett és műszaki értékelését igényli. Ebből következik, hogy az illetékes kifizető szerv számára az ilyen szállítás közbeni állatjóléti szabályoknak való meg nem felelésről szóló nyilatkozatok felülvizsgálatára vonatkozó jogköre nem korlátlan ( *35 ) – az inkább a 70. pontban említetteket megfelelően alkalmazva körülírt.

82.

Egy meg nem felelést megállapító nyilatkozat megtámadásakor az exportőrnek azt kell megfelelően, objektív bizonyítékok alapján igazolnia, hogy a hatósági állatorvos által elvégzett értékelés nem megbízható. Mindazonáltal önmagában az a tény, hogy az exportőr eltérő véleményen van a hatósági állatorvostól azon állatok állapotát illetően, amelyek után export‑visszatérítést kívánnak igénybe venni, még nem jelenti azt, hogy az állatorvos véleménye alapvetően hibás vagy hibás tényeken alapul.

83.

Ami a hatósági állatorvos megállapításainak jogkövetkezményeit illeti, amint arra a kérdést előterjesztő bíróság rámutatott, az állatorvos szakértelme nem igazolja, hogy az illetékes kifizető szerv is hasonló mértékű óvatosságot tanúsítson. Ennek megfelelően minden jogkövetkezmény esetén biztosítani kell a felülvizsgálat lehetőségét.

84.

A fenti megfontolások alapján azt javasolom a Bíróságnak, hogy a második kérdésre azt a választ adja, hogy az export‑visszatérítés kifizetéséért felelős szerv a 817/2010 rendelet 4. cikke (2) bekezdése szerinti export‑visszatérítési kérelem elbírálása során nincs kötve a hatósági állatorvos által a rendelet 2. cikkének (3) bekezdése alapján tett bejegyzéshez. Mindazonáltal, amennyiben ez a szerv az állatorvos által az állatok egészsége és jóléte vonatkozásában tett azon ténybeli értékelésétől való eltérés mellett dönt, amely e bejegyzés alapjául szolgált, az állatok egészségére és jólétére vonatkozó tárgyilagos és különös bizonyítékokra kell azt alapoznia. Amennyiben a kérelmet részben vagy egészben elutasítják, azt a szerv minden esetben köteles indokolni, mivel az exportőr feladata annak bizonyítása, hogy irrelevánsak azok a bizonyítékok, amelyekre e szerv támaszkodott.

85.

A fentiekben kifejtettek alapján azt javasolom a Bíróságnak, hogy a Finanzgericht Hamburg (hamburgi adóügyi bíróság) által C‑469/14. sz. ügyben feltett kérdésekre a következőképpen válaszoljon: