1. 

Jelen fellebbezéssel az InnoLux Corp. (a továbbiakban: InnoLux), korábban Chimei InnoLux Corp., az Európai Unió Törvényszéke InnoLux kontra Bizottság ítéletének ( 2 ) részleges hatályon kívül helyezését kéri, amelyben ez utóbbi egyrészről megváltoztatta a Bizottság COMP/39.309 – „LCD (Liquid Crystal Displays)”‑ ügyben hozott C(2010) 8767 végleges határozatát ( 3 ) oly módon, hogy az e határozat 2. cikkében vele szemben kiszabott bírság összegét 288 millió euróban állapította meg, másrészről az e határozat részleges, rá vonatkozó részében történő megsemmisítésére, valamint az említett bírság összegének csökkentésére irányuló keresetét ezt meghaladó részében elutasította.

2. 

A jelen fellebbezés egy fontos versenyjogi kérdést vet fel, nevezetesen az Európai Unió versenyszabályai extraterritoriális alkalmazásának problémáját (a jelen ügyben az Európai Bizottság által a bírság kiszámításakor figyelembe vehető értékesítések meghatározásával összefüggésben ( 4 )). E szabályok Bizottság általi extraterritoriális alkalmazása több, mind a Törvényszék, mind a Bíróság előtt jelenleg is folyamatban lévő ügy tárgyát képezi. ( 5 )

3.

A jogvitának és a vitatott határozatnak a megtámadott ítélet 1–27. pontjában kifejtett előzményeit a következőképpen lehet összegezni.

4.

A Chi Mei Optoelectronics Corp. (a továbbiakban: CMO), a tajvani jog hatálya alá tartozó társaság, egy világszerte telephelyekkel rendelkező és aktív mátrix folyadékkristályos kijelzőket (a továbbiakban: LCD‑k) gyártó cégcsoportot irányított. A CMO, valamint az InnoLux Display Corp. és a TPO Displays Corp. között létrejött összefonódási megállapodást követően a jogutód jogi személy a szintén tajvani jog hatálya alá tartozó InnoLux – a jelen ügy fellebbezője – lett.

5.

Miután a koreai jog hatálya alá tartozó társaság, a Samsung Electronics Co. Ltd (a továbbiakban: Samsung) bejelentést tett a Bizottságnak az LCD‑k piacán fennálló kartellről, ez utóbbi megindította a közigazgatási eljárást, és tizenhat társaság, köztük két, 100%‑os fellebbezői tulajdonban álló európai leányvállalat részére küldött kifogásközlést. E kifogásközlés kifejtette különösen azon indokokat, amelyek alapján a CMO által elkövetett jogsértésekért a CMO két leányvállalata volt felelőssé tehető.

6.

2010. december 8‑án a Bizottság elfogadta a vitatott határozatot. E határozatot a kifogásközlés tizenhat címzett társasága közül hat társaságnak küldték meg, köztük a fellebbezőnek, az LG Display Co. Ltd‑nek (a továbbiakban: LGD) és az AU Optronics Corp.‑nak (a továbbiakban: AUO). A fellebbező leányvállalatait ugyanakkor a továbbiakban nem említik.

7.

A vitatott határozatban a Bizottság kartell fennállását állapította meg hat nagy nemzetközi LCD‑gyártó, köztük a fellebbező, az LGD és az AUO között, a 12 col vagy annál nagyobb méretű termékek alábbi két kategóriájában, azaz az információtechnológiai célú (IT) LCD‑k, mint például a kompakt hordozható számítógépekbe és számítógépes monitorokba beépített LCD‑k, valamint a televíziókészülékekhez gyártott LCD‑k kategóriájában (a továbbiakban együtt: kartellel érintett LCD‑k).

8.

A vitatott határozatban kiszabott bírságok megállapításához a Bizottság az 1/2003/EK rendelet 23. cikke (2) bekezdésének a) pontja alapján kiszabott bírságok megállapításáról szóló iránymutatást alkalmazta (HL 2006. C 210., 2. o.; a továbbiakban: 2006. évi iránymutatás). Ennek alkalmazásakor a Bizottság meghatározta a jogsértés által közvetlenül vagy közvetve érintett, kartellel összefüggő LCD‑eladásainak értékét. Ennek érdekében a kartell résztvevői által megvalósított értékesítések alábbi három kategóriáját határozta meg:

9.

A Bizottság úgy vélte, hogy elegendő, ha csupán a fent említett első két kategóriát veszi figyelembe, mivel a harmadik kategória hozzáadása nem szükséges ahhoz, hogy a kiszabott bírságok megfelelően elrettentő mértéket érjenek el. Ennek alapján a Bizottság a fellebbezőt 300 millió euró összegű bírság megfizetésére kötelezte.

10.

2011. február 21‑i keresetlevelével a fellebbező keresetet indított a vitatott határozat részleges megsemmisítése és a bírság összegének csökkentése iránt. Kérelmének alátámasztására a fellebbező három jogalapra hivatkozott. Az elsőt arra alapozta, hogy a Bizottság egy fogalmat jogilag tévesen alkalmazott, nevezetesen a „feldolgozott termékek útján megvalósuló EGT‑beli közvetlen eladások” fogalmát; a másodikat arra, hogy a Bizottság megsértette az EUMSZ 101. cikket annak megállapításakor, hogy a jogsértés kiterjedt a televíziókészülékekhez gyártott LCD‑kre is; a harmadikat pedig arra, hogy a releváns eladásoknak a Bizottság által rá vonatkozóan megállapított értéke tévesen tartalmazott a kartellel érintett LCD‑k eladásán kívüli egyéb eladásokat is.

11.

A megtámadott ítéletben a Törvényszék ez utóbbi jogalapot elfogadta, és következésképpen a fellebbezővel szemben kiszabott bírság összegét 288 millió euróra csökkentette. ( 6 ) A keresetet ezt meghaladó részében elutasította.

12.

A „jogsértéssel összefüggő eladások” fogalmára vonatkozó első részben a fellebbező kifogásolja, hogy a Törvényszék a bírság kiszámításakor figyelembe vett eladások értékébe a késztermékek EGT‑n belüli eladását mint „feldolgozott termékek útján megvalósuló EGT‑beli közvetlen eladásokat” is beleszámította, noha ezek az eladások nem állnak a 2006. évi iránymutatás 13. pontja értelmében vett összefüggésben a jogsértéssel.

13.

A Bizottság álláspontja szerint a fellebbező érvelését a Törvényszék helyes indokolás mentén cáfolta. A fellebbező érvelése figyelmen kívül hagyja azt a tényt, hogy a kartellel érintett LCD‑k ára befolyásolta a késztermékek árát, és hogy az összejátszásra irányuló magatartások egyaránt vonatkoztak a harmadik felek részére eladandó LCD‑kre, valamint a cégcsoporton belül értékesítendő LCD‑kre is. Itt a Törvényszék által tett ténymegállapításokról van szó, amelyeket fellebbezés keretében nem lehet felülvizsgálni. Téves annak állítása, hogy nincs különbség harmadik személyek részére, illetve cégcsoporton belül történő értékesítés között. A tényleges piacra lépésre – vagyis az első „tényleges eladásra” – akkor és ott kerül sor, amikor és ahol a vállalkozás a készterméket eladja.

14.

A második, az Europa Carton kontra Bizottság ítéletre (T‑304/94, EU:T:1998:89) vonatkozó részben a fellebbező úgy véli, hogy a Bizottság figyelmen kívül hagyta ezen ítéletet, mivel ahelyett, hogy a csoporton belüli eladásokat ugyanúgy kezelte volna, mint a harmadik felek részére történt eladásokat, a Bizottság a vitatott határozat egyes címzettjeire vonatkozóan eltérő kritériumot alkalmazott a csoporton belüli értékesítéseik helyének meghatározásakor.

15.

A Bizottság álláspontja szerint az Europa Carton kontra Bizottság ítélet (T‑304/94, EU:T:1998:89) megerősíti, hogy a Bizottság a kartell tárgyát képező termék értékét figyelembe veheti, függetlenül attól a kérdéstől, hogy e kartell valamely résztvevője a szóban forgó terméket közvetlenül értékesíti‑e a piacon, vagy azt előzetesen egy másik késztermékbe építi be. Ez az ítélet ugyanakkor nem kötelezi a Bizottságot arra, hogy a belső értékesítés helyét a kartellel érintett termék eladási helyeként vegye figyelembe az EGT területével való kapcsolat értékelése céljából.

16.

A harmadik, az Ahlström Osakeyhtiö és társai kontra Bizottság ítéletre (89/85, 104/85, 114/85, 116/85, 117/85 és 125/85–129/85, EU:C:1988:447, a továbbiakban: „Fapép I”‑ítélet) vonatkozó részben a fellebbező arra hivatkozik, hogy ezen ítéletből következően az Unió hatásköre nem terjed ki az EGT‑n belüli valamennyi eladásra, hanem az kizárólag a jogsértés megállapításának tárgyát képező összehangolt magatartással összefüggő releváns termék EGT‑n belül megvalósult eladásaira vonatkozik.

17.

A Bizottság álláspontja szerint a Törvényszék jogosan vonta le azt a következtetést, hogy az említett ítélet nem korlátozza a Bizottságot abban, hogy az InnoLux által megvalósított, a „feldolgozott termékek útján megvalósuló EGT‑beli közvetlen eladásokat” figyelembe vegye a bírság kiszámítása érdekében.

18.

A negyedik, az Istituto Chemioterapico Italiano és Commercial Solvents kontra Bizottság ítéletre (6/73 és 7/73, EU:C:1974:18) vonatkozó részben a fellebbező azt állítja, hogy ezen ítélettel ellentétes az a megfontolás, miszerint az LCD‑k csoporton belüli értékesítése az EGT‑ben található gyártó létesítmények részére – ahogy az a Samsung esetében is történt – nem minősül EGT‑beli eladásnak akkor, ha azon késztermékek, amelyekbe az LCD‑ket beépítik, az EGT‑n kívül kerülnek eladásra.

19.

A Bizottság álláspontja szerint a fellebbező tévesen értelmezi az említett ítéletet. Ezen ítélet valójában az EUMSZ 102. cikk tárgyi hatályát vizsgálta, de nem szól a bírságok kartellügyekben való kiszámításáról, és így semmilyen formában nem támasztja alá a fellebbező fő tézisét, miszerint a Bizottságnak a bírság kiszámításakor figyelmen kívül kellett volna hagynia az InnoLux EGT‑beli, késztermékeken keresztül megvalósuló LCD‑eladásait.

20.

Az ötödik, az Unió versenyszabályai extraterritoriális alkalmazására vonatkozó részben a fellebbező arra hivatkozik, hogy a Bizottság és a Törvényszék által a csoporton belüli értékesítései helyének meghatározásakor használt kritérium magában hordozza az azonos tárgyú szankciók és más versenyhatóságok tekintetében a hatásköri összeütközés kockázatát.

21.

A Bizottság úgy véli, hogy a jelen rész elfogadhatatlan, mivel ez az érv a fellebbezési eljárásban merült fel először. Az említett érv mindenesetre feltételes, és nem megalapozott. Értelemszerűen csak egyetlen első „tényleges eladásra” kerülhet sor.

22.

Álláspontom szerint ezen érvek mindegyike összekapcsolódik, és oly mértékben átfedésben vannak egymással, hogy azokat mindenképpen együttesen kell megvizsgálni.

23.

A 2006. évi iránymutatás 13. pontja értelmében „a kiszabásra kerülő bírságok alapösszegének meghatározásához a Bizottság a jogsértés által közvetlenül vagy közvetve […] érintett, a vállalkozás által az EGT‑n belül, az érintett földrajzi területen értékesített áruk és szolgáltatások eladásának értékét alkalmazza” (kiemelés tőlem).

24.

A jelen ügyben a fellebbezővel szemben kiszabásra kerülő bírság kiszámításához a Bizottság a „feldolgozott termékek útján megvalósuló EGT‑beli közvetlen eladásoknak” a Bizottság által egyébiránt első ízben alkalmazott fogalmán keresztül (a későbbi ügyek vonatkozásában lásd a jelen indítvány 2. pontját) a fellebbező belső LCD‑eladásai értékének azon hányadát vette figyelembe, amely megfelel a késztermékekbe beépített LCD‑k értékének, feltéve hogy ez utóbbiakat a fellebbező EGT‑beli harmadik vállalkozások részére értékesítette. A jogsértés által érintett valamennyi fellebbezői belső LCD‑eladásra ugyanis az EGT‑n kívül került sor azonos cégcsoporthoz tartozó jogalanyok részére, amelyek azokat késztermékekbe (számítógépekbe és televíziókba) építették be, majd ez utóbbiakat az EGT‑n belül független harmadik vállalkozásoknak adták el.

25.

Ahogyan azt a Bíróság nemrégiben a Guardian Industries és Guardian Europe kontra Bizottság ítéletében (C‑580/12 P, EU:C:2014:2363, 57–59. pont; lásd továbbá: az erre az ügyre vonatkozó indítványom, C‑580/12 P, EU:C:2014:272, 21. és azt követő pontok) megerősítette egyrészről, „a 2006. évi iránymutatás 13. pontjának célja az, hogy a vállalkozással szemben kiszabott bírság számításának a kiindulópontja olyan összeg legyen, amely tükrözi a jogsértés gazdasági jelentőségét és az e vállalkozás által abban képviselt súlyt”, valamint másrészről, a Bíróság fontosnak tartja, hogy a bírság „valós kapcsolatban [álljon] a szóban forgó kartell alkalmazási körével”, valamint hogy „az összforgalomnak a jogsértés tárgyát képező termékek eladásából származó része tükrözheti a legjobban e jogsértés gazdasági súlyát. Ezért [nem kell különbséget] tenni ezen eladások között aszerint, hogy azokat független harmadik személyekkel, vagy pedig az ugyanezen vállalkozáshoz tartozó jogalanyokkal bonyolították le. Az utóbbi kategóriába tartozó eladások értékének figyelembe nem vétele szükségképpen azt eredményezné, hogy a vertikálisan integrált társaságokat indokolatlanul előnyben részesítenék azáltal, hogy lehetővé tennék számukra a jogsértés tárgyát képező termékek piacán betöltött jelentőségükkel arányos szankció elkerülését” (kiemelés tőlem).

26.

E tekintetben ugyanezen ítéletben (57. pont) megállapításra került, hogy az „eladások értékének” a 2006. évi iránymutatás 13. pontjában szereplő fogalma, noha nem értelmezhető úgy, hogy az kizárólag az olyan eladások révén elért forgalomra vonatkozik, amelyek tekintetében megállapítást nyert, hogy azokra e kartell ténylegesen kihatott, „[…] nem terjedhet odáig, hogy magában foglalja a szóban forgó vállalkozás által teljesített olyan eladásokat, amelyek nem tartoznak a kifogásolt kartell alkalmazási körébe”. ( 7 )

27.

Ebben az összefüggésben hozzáteszem, hogy amint azt a Törvényszék a Team Relocations és társai kontra Bizottság ítélet (T‑204/08 és T‑212/08, EU:T:2011:286) 66. pontjában helyesen megállapította, „az állandó ítélkezési gyakorlatból következik, hogy a forgalomnak a jogsértés tárgyát képező árukból származó része a jellegénél fogva alkalmas arra, hogy pontosan kimutassa a jogsértés érintett piacra gyakorolt hatásának mértékét […]. Közelebbről a valamely korlátozó magatartás tárgyát képező termékekkel elért forgalom olyan objektív tényezőnek minősül, amely pontosan mutatja e magatartás szabad versenyre gyakorolt káros hatásának mértékét […]. A 2006. évi iránymutatás ezen elvet vette át.” Ezen ítéletet a Bíróság a Team Relocations és társai kontra Bizottság ítéletben megerősítette (C‑444/11 P, EU:C:2013:464).

28.

Márpedig a jelen ügyben nem vitatott, hogy a késztermékeknek a fellebbező cégcsoportjához tartozó jogalanyok által független harmadik személyekkel az EGT‑ben lebonyolított eladásaira, amelyeket a fellebbezővel szemben kiszabott bírság kiszámításakor figyelembe vettek, nem a vitatott határozatban megállapított jogsértéshez kapcsolódó érintett piacon került sor. Amennyiben a Bíróság a Guardian Industries és Guardian Europe kontra Bizottság ítéletben (C‑580/12 P, EU:C:2014:2363) általános érvénnyel kijelentette, hogy a Bizottságnak nincs alapja arra, hogy megkülönböztetést tegyen a belső és külső eladások között, akkor elvben arra sincs alapja, hogy kizárólag a külső eladásokat tekintse „tényleges eladásoknak”. ( 8 )

29.

Ahogyan azt a Törvényszék a megtámadott ítélet 74. pontjában maga is elismeri, a Bizottság által a jelen ügyben képviselt megközelítés nehezen egyeztethető össze az ítélkezési gyakorlattal, felvetődik tehát a kérdés, hogy jogosult volt‑e a Törvényszék, illetve mennyiben volt jogosult az ítélkezési gyakorlatot, tiszta és egyszerű átvétele nélkül ( 9 ) – az ő szavaival élve – „a jelen ügy körülményeihez”„alakít[ani]” – amely körülményekre jellemző, hogy a fellebbező egy vertikálisan integrált vállalkozás, amely kartellel érintett LCD‑ket épített be az EGT területén kívül az EGT‑n belül eladott késztermékekbe – „az említett ítélkezési gyakorlatban kifejtett cél, vagyis annak elkerülése érdekében, hogy a kartellben részt vevő, vertikálisan integrált vállalkozások előnyben részesüljenek” (a megtámadott ítélet 74. pontja).

30.

Márpedig a Bizottság által a jelen ügyben követett módszer figyelembe veszi az érintett termék azon (belső) eladásait, amelyeket teljes egészében az EGT‑n kívül bonyolítottak le, és ilyen értelemben ezt a módszert álláspontom szerint úgy kell tekinteni, mint a Bizottság területi illetékességének egy harmadik országokban létrejött és megvalósult kartell tekintetében, kizárólag azon az alapon való kiterjesztését, hogy a Bizottság „úgy véli”, hogy ez a kartell bizonyos hatást gyakorol az EGT‑ben az érintett terméket magában foglaló késztermékeknek az e területen belül független harmadik vállalkozások részére való eladásai miatt. ( 10 )

31.

A jelen ügyben ugyanis, mivel a jogsértés tárgyát képező termék fellebbező által lebonyolított (belső) eladásaira nem az EGT‑n belül került sor, és az azokat tartalmazó, a fellebbezői cégcsoporthoz tartozó jogalanyok által az EGT‑n belül eladott késztermékek nem képezik a jogsértés tárgyát, nehéz, sőt lehetetlen annak megállapítása, hogy a kartell a „Fapép I”‑ítélet értelmében az EGT‑ben került „végrehajtásra” (ezen ítélet 13., 16. és 17. pontja).

32.

Rá kell mutatni a Bizottság által a vitatott határozatban (a (9) és (381) preambulumbekezdés) kifejtett azon erőfeszítések vitatható jellegére, amelyek célja különbséget tenni a „tényleges”, vagyis a bírság kiszámításakor figyelembe vehető, cégcsoporton belüli eladások, valamint az ekként figyelembe nem vehető, vagyis figyelmen kívül hagyható és a késztermékbe beépített LCD‑k, az úgynevezett „feldolgozott termék” harmadik felek részére történő „tényleges” eladásaival helyettesíthető eladások között. A jelen ügyben az InnoLuxot a versenyhatóság eljárás alá vonhatná Ázsiában pontosan ugyanazon eladások miatt, mint amelyek a jelen ügy tárgyát képezik.

33.

A Bizottság egyébiránt elfelejteni látszik, hogy a Törvényszék egy hasonló, a felperes által az Europa Carton kontra Bizottság ítéletben (T‑304/94, EU:T:1998:89, 113. és 121–123. pont) előterjesztett érvet már jogosan elutasított, nevezetesen hogy a belső értékesítések nem vehetők figyelembe, mivel azok nem minősülnek „tényleges eladásnak”. Amint arra korábban utaltam, ezt a megközelítést a Bíróság nemrégiben a Guardian Industries és Guardian Europe kontra Bizottság ítéletében (C‑580/12 P, EU:C:2014:2363) megerősítette.

34.

Következésképpen úgy vélem, hogy a belső eladásokat harmadik felekkel lebonyolított eladásokként kell figyelembe venni, de azokat ki kell zárni, amennyiben azokra az Unió területén kívül kerül sor, ami alapján az ügyet az uniós jog területi hatályának tükrében kívánom megvizsgálni.

35.

Ezen a ponton érdekes lehet párhuzamot vonni a jelen ügyben szóban forgó szabályozás és az Egyesült Államokban hatályos szabályozás között. Az amerikai törvény, a Sherman Act 1. cikkével ellentétben, amely általános jelleggel megtilt mindennemű egyesülést, amely korlátozhatja az Államok vagy külföldi nemzetek közötti kereskedelmet, és nem ír elő földrajzi korlátozást, az EUMSZ 101. cikk kifejezetten tilt „minden olyan vállalkozások közötti megállapodást […] és összehangolt magatartást, amely hatással lehet a tagállamok közötti kereskedelemre, és amelynek célja vagy hatása a belső piacon belüli verseny megakadályozása, korlátozása vagy torzítása” (kiemelés tőlem). Ugyanezen szabály következik mutatis mutandis az EUMSZ 102. cikk szövegéből („a belső piacon […] meglévő erőfölényével való visszaélése”).

36.

A Bíróság ugyanis lényegében az EUMSZ 101. cikk (akkoriban EK 85. cikk) ezen szövegének elemzése alapján mondta ki a „Fapép I”‑ítéletben (a 11. és azt követő pontok) azt, hogy egy összehangolt magatartás csak akkor alkalmas a közös piacon belüli verseny korlátozására, és így csak akkor esik az EK 85. cikk területi hatálya alá, ha az az érintett terméknek közvetlenül a Közösségen belül letelepedett vevők részére történő eladásaira vonatkozik, és ha az eladók árversenyt folytatnak ügyfeleik megrendeléseinek elnyerése érdekében.

37.

A Bíróság az EK 85. cikk szövegének elemzése alapján ebben az értelemben döntött, hozzátéve, hogy „[e] körülmények között a Közösség arra vonatkozó hatásköre, hogy versenyszabályait ilyen magatartások tekintetében alkalmazza, a nemzetközi közjog által egyetemesen elismert területiség elvének keretein belül érvényesül” (ugyanezen ítélet 18. pontja). Az EUMSZ 101. cikk (vagy egyébiránt az EUMSZ 102. cikk) nem foglalkozik tehát a nemzetközi közjogi értelemben vett területi illetékesség kérdéseivel, pontosan azért, mivel megszövegezése értelmében az extraterritoriális alkalmazása egyszerűen nem várható.

38.

Ezért nem szükséges az Unióban a „The Foreign Trade Antitrust Improvements Act” című amerikai törvény megfelelőjének beiktatása, amely törvényhozási úton egy „minősített hatások” elnevezésű tesztet vezet be abból a célból, hogy kizárja a Sherman Act 1. cikkének hatálya alól a külföldön megállapított és „az amerikai kereskedelemre nézve közvetlen, lényeges és ésszerűen előrelátható hatással” nem bíró magatartásokat. A Sherman Acttel ellentétben ugyanis az EUMSZ 101. cikk és az EUMSZ 102. cikk szövege világosan megjelöli, hogy e cikkek csak az Unión belüli versenykorlátozó magatartásokra vonatkoznak, az azon kívüliekre nem.

39.

Ezen összefüggésben utalok a legutóbbi, a US Court of Appeals (7th Circuit) által tárgyalt Motorola Mobility kontra AU Optronics (no 14‑8003) ügyre, amelynek tárgya ugyanaz a világméretű kartell volt, mint amely a jelen fellebbezés alapját képezi. Ez az ügy az itt szóban forgóhoz hasonló kérdéseket vetett fel, és hasonló tényeket tárt fel, nevezetesen a (jelen esetben amerikai) versenyjog extraterritoriális alkalmazásának kérdését. Ebben az ügyben az Egyesült Államokban alapított Motorola egy (a jelen ügyben szereplővel azonos) nemzetközi kartellt vádolt a Sherman Act megsértésével amiatt, hogy az bizonyos, amerikai területen kívüli leányvállalatainak eladott LCD‑k árában előre megállapodott, amely leányvállalatok azokat késztermékekbe építették be, majd Egyesült Államokbeli anyavállalatuk részére értékesítették.

40.

A US Court of Appeals részére címzett „amicus curiae brief”‑ben a belga versenyhatóság ( 11 ) az amerikai trösztellenes jog területi hatályának megszorító értelmezése mellett foglal állást a nemzetközi jóviszony elvére (comitas gentium) hivatkozással, és kifejti, hogy az amerikai jog kiterjesztő alkalmazása alááshatja a belga és az európai, valamint más országokbeli versenyjogi szabályok alkalmazását (annak hatékonyságát). Hasonló „amicus curiae brief”‑eket terjesztett elő ebben az ügyben többek között Tajvan és Japán is.

41.

A megtámadott ítéletet követően néhány hónappal meghozott ítéletében a US Court of Appeals elutasította a Motorola keresetét, és úgy határozott, hogy a Sherman Act nem alkalmazható azzal az indokkal, hogy a kartell hatásai az amerikai piacra – feltéve, hogy azok lényegesek és ésszerűen előreláthatók – „közvetett” jellegűek voltak, mivel a kartell résztvevői nem az Egyesült Államokban értékesítették az LCD‑ket, hanem azokat külföldön adták el olyan vállalkozások (a Motorola leányvállalatai) részére, amelyek azokat a később az Egyesült Államokba exportált és ott újraértékesített termékekbe építették be. Egyben felhívja a figyelmet annak kockázatára, ha a Sherman Actnek túl széles alkalmazási kört tulajdonítanak.

42.

A fentiek mutatják, hogy az uniós versenyjog területi hatályának kiterjesztő értelmezése a jelen ügyben is a külföldi versenyhatóságokkal való hatásköri összeütközéseknek, valamint a vállalkozások kettős szankcionálásának veszélyét hordozza magában.

43.

Az uniós bíróságok egyébiránt mindig is elismerték a területi illetékesség szigorú betartásának fontosságát ( 12 ), az Európai Unió Alapjogi Chartájának 50. cikkében foglalt ne bis in idem elve ( 13 ) megsértésének elkerülése céljából. Az SGL Carbon kontra Bizottság ítéletből (C‑308/04 P, EU:C:2006:433, különösen a 29. és 32. pont) kitűnik, hogy a Bíróság álláspontja szerint, ha egy versenyhatóság túllépi saját területi illetékességét, ez a vizsgálat által érintett vállalkozások szempontjából az azonos tárgyú szankciók kockázatát hordozza magában. A jelen ügyben, amennyiben a Bizottság bírságot szab ki egy EGT‑n kívüli országba értékesített alkatrészre vonatkozó ügylet miatt azzal az indokkal, hogy az ezen alkatrészt tartalmazó készterméket az EGT‑n belül adták el, akkor ugyanezen ügyletet két alkalommal lehetne szankcionálni. Elsőként az adott, EGT‑n kívüli államban, amelyben az alkatrész értékesítése történt, majd másodszor az EGT‑ben (a Bizottság megközelítése szerint, amelynek alapján ez az alkatrész egy olyan késztermékbe került beépítésre, amely EGT‑n belüli végleges eladás tárgyát képezi).

44.

Úgy vélem, hogy a kartell EGT‑n belüli minősített hatásainak kiegészítő bizonyítása hiányában a Bizottság túl messzire megy akkor, amikor a kartelleket EGT‑n kívül gyártott és értékesített termékek miatt szankcionálja, pusztán azzal az indokkal, hogy azokat később „feldolgozták”, vagy más, (teljes egészükben vagy egy részükben) az EGT‑be érkező termékekbe építették be.

45.

Megjegyzem, hogy eredetileg a jogsértésre vonatkozó eljárás megindításakor a Bizottság a szóban forgó eladásokat „EGT‑beli közvetett eladásoknak” minősítette (lásd a vitatott határozat (391) és azt követő preambulumbekezdéseit). Csak ezt követően döntött úgy, hogy azokat inkább „feldolgozott termékek útján megvalósuló EGT‑beli közvetlen eladásoknak” ( 14 ) minősíti. Vajon ebben a Bizottság azon törekvése mutatkozott meg, hogy jobban igazolja az új koncepció alkalmazását?

46.

Álláspontom szerint mindenesetre nem lehet helyes az a felfogás, miszerint az LCD‑ket tartalmazó késztermékeknek az InnoLux‑csoport EGT‑n kívül letelepedett jogalanyai által lebonyolított EGT‑beli eladásai a „Fapép I”‑ítélet értelmében az LCD‑k eladására vonatkozó árkartell EGT‑beli végrehajtásának minősülnek. Ezeket az eladásokat ugyanis nem lehet a kartell által érintett árakon értékesített LCD‑k EGT‑beli eladásaihoz hasonlítani. Egyrészről maguknak a késztermékeknek az eladása nem tekinthető az LCD‑kartell EGT‑beli végrehajtásának, mivel az LCD‑ket tartalmazó késztermékek eladása nem tartozik az EUMSZ 101. cikk Bizottság által megállapított megsértésének körébe. Másrészről maguk a beépített LCD‑k nem képezték egyeztetett áron történő eladás tárgyát az EGT‑ben. A jelen ügyben a „végrehajtásra” az EGT‑n kívül került sor az LCD‑k olyan jogalanyok részére történő értékesítése során, amelyek azokat késztermékekbe építették be.

47.

Az LCD‑k EGT‑beli közvetett eladásainak az EUMSZ 101. cikk hatálya szempontjából való eltérő kezelése aszerint, hogy a „feldolgozott termékeket” harmadik vállalkozások hozzák forgalomba, amelyek ezen LCD‑ket a kartell tagjaitól szerezték be, vagy hogy azokat a kartell tagjainak leányvállalatai hozzák forgalomba, amelyek az LCD‑ket a vertikálisan integrált cégcsoporton belüli értékesítések útján szerezték be, ahhoz vezetne, hogy ez utóbbiak hátrányos helyzetbe kerülnének a nem integrált, a termelési vagy forgalmazási láncban lejjebb lévő LCD‑gyártókkal szemben. ( 15 )

48.

Egyértelmű tehát, hogy a Bizottság szóban forgó eladásokra vonatkozó hatáskörét kizárólag a „minősített hatások” kritériumának alkalmazásával lehetne igazolni.

49.

Több főtanácsnok is kérte a Bíróságtól e kritérium elismerését, amely lehetővé tenné az uniós versenyjog alkalmazását az EGT‑n kívül megállapított, de az EGT területére hatást gyakorló versenyellenes magatartások vagy megállapodások tekintetében. Ez történt például Mayras főtanácsnok Imperial Chemical Industries kontra Bizottság ügyre (48/69, EU:C:1972:32) vonatkozó indítványa esetében (ahol a kartell közvetlen és azonnali, lényeges és előrelátható hatásokat gyakorolt a Közösségben), valamint Darmon főtanácsnok Ahlström Osakeyhtiö és társai kontra Bizottság egyesített ügyekre (89/85, 104/85, 114/85, 116/85, 117/85 és 125/85–129/85, EU:C:1988:258) vonatkozó indítványa esetében is. ( 16 )

50.

Maga a Bizottság már régen kijelentette, hogy a „minősített hatások” kritériuma kijelöli hatáskörének külső határait. ( 17 )

51.

Gencor kontra Bizottság ítéletében (T‑102/96, EU:T:1999:65, 92. pont) a Törvényszék szintén ezt a kritériumot alkalmazta, megkövetelve – a Bizottság azon hatáskörének vitatása keretében, hogy a vállalkozások közötti összefonódások ellenőrzésére vonatkozó rendeletet a Közösségen kívül letelepedett jogalanyok között megvalósuló összefonódásra alkalmazza ( 18 ) –, hogy „azonnali, lényeges és előrelátható hatásról” legyen szó. Egyébiránt nem látom indokoltnak e kritériumot kizárólag az összefonódásokra alkalmazni. ( 19 )

52.

A Törvényszék a Haladjian Frères kontra Bizottság ítéletben ( 20 ) szintén megállapította olyan megállapodással összefüggésben, „amely megállapodás az Egyesült Államokban [az Unióban] történő eladás szándékával vásárolt árukra vonatkozik, […] [hogy a] puszta tény, hogy egy magatartás valamilyen hatást gyakorolt [az Unió] gazdaságára, magában nem jelent kellően szoros kapcsolatot [az uniós] hatáskör fennállásának megállapításához. Ahhoz, hogy figyelembe lehessen venni, e hatásnak lényegesnek, azaz érzékelhetőnek, és nem elhanyagolhatónak kell lennie.”

53.

Noha a Bíróság sosem utasította el a „minősített hatások” kritériumát, sosem foglalt kifejezetten állást az arra való hivatkozás lehetőségével kapcsolatban sem. ( 21 ) Noha én ezt támogatom, a probléma a jelen fellebbezésben nem merül fel, mivel álláspontom szerint a kartell EGT‑n belüli versenyre gyakorolt minősített hatásainak a Bizottság által előterjesztett bizonyítása súlyosan hiányos.

54.

Mivel az EGT a jelen ügyben alkalmazandó szabályok által védett piac, a priori nehéz a jelen ügyben szóban forgó ázsiai eladásokat kapcsolatba hozni az EGT‑beli versenyszabályokkal vagy a jogsértéssel érintett termékek EGT‑beli versenystruktúrájával, vagy legalábbis a késztermék EGT‑beli piacának elemzésén keresztül azt a következtetést levonni, hogy a kartell által érintett LCD‑k ázsiai piacán fennálló kartell a késztermékek EGT‑beli piacán is a verseny torzulását eredményezte volna. Márpedig a vitatott határozatban a Bizottság nem így jár el, és nem jelöli meg, valamint nem is bizonyítja jogilag megkövetelt módon, hogy az EGT‑n belüli verseny torzult volna a késztermékek piacán, és még azt sem, hogy a jogsértés kiterjedt volna az árak rögzítésére vagy azon késztermékek eladására, amelyekbe a kartellel érintett LCD‑ket beépítették.

55.

A Bizottság a vitatott határozatban mindössze egy, az EUMSZ 101. cikkbe ütköző jogsértést ( 22 ) állapított meg csupán az LCD‑k vonatkozásában (lásd a vitatott határozat (1) és (377) preambulumbekezdését), egyszerűen azzal a megjegyzéssel, hogy „az LCD kijelzők csoporton belüli vevők részére történt eladásai a perbeli kartellegyeztetések részét képezték”, és hogy „ésszerűen feltételezhető, hogy egy végrehajtott kartell hatást gyakorolt a feldolgozott termékeken keresztül a közvetlen eladásokra” (a vitatott határozat (394) preambulumbekezdése; kiemelés tőlem), ami nyilvánvalóan nem egyenértékű a kartell EGT‑n belüli piacra gyakorolt minősített hatásainak bizonyításával.

56.

Egyrészről nyilvánvaló, hogy a jogsértés (megállapítása) nem vonatkozik közvetlenül a késztermékekre. Másrészről a Bíróság elé terjesztett iratokból kitűnik, hogy közvetve sem vonatkozik azokra. A 2006. évi iránymutatás ugyanis világosan kimondja, hogy a 13. pontjában szereplő „közvetve” kifejezés olyan esetekre vonatkozik, amikor „[p]éldául egy adott áru árának rögzítéséről szóló […] megállapodás […] [esetén] ezen áru ára szolgál alapjául alacsonyabb vagy magasabb minőségű áruk árának”. ( 23 ) Jelen ügyben azonban nem ilyen helyzetről van szó. Az iratokból nem következik, hogy az LCD‑k kartellel érintett árai az alacsonyabb vagy magasabb minőségű LCD‑k referenciaárának minősülnek. Az iratokból az sem tűnik ki, hogy ezek az árak az LCD‑ket tartalmazó késztermékek árának viszonyítási alapjául szolgáltak volna.

57.

A megtámadott ítélet 48. és 49. pontjában a Törvényszék úgy vélte, hogy a Bizottság azon döntése, hogy figyelembe veszi „a feldolgozott termékek útján megvalósuló EGT‑beli közvetlen eladásokat”, álláspontja szerint „a jelen ügyben annál is inkább igazolt, amint az a [vitatott] határozatban foglalt bizonyítékokból kiderül ([…] (394) preambulumbekezdés[…]), és amit a fellebbező nem vitat, hogy a kartellel érintett LCD‑knek a kartellben részt vevő vállalkozásoknak történő belső eladására a kartell által befolyásolt áron került sor”, és hogy „a kartell résztvevői tisztában voltak azzal, hogy a kartellel érintett LCD‑k ára hatással van az ezeket tartalmazó késztermékek árára” (lásd a vitatott határozat (92) és (93) preambulumbekezdését). Márpedig, ha ez is lett volna a helyzet, az olyan fogalmak, mint „befolyás” és „érintettség”, akkor sem elegendőek az EGT‑n belüli „minősített hatások” bizonyításához. Úgy tűnik egyébként, hogy e megállapítások a kartell résztvevőinek összességére vonatkoznak, különbségtétel nélkül a csoporton belüli „tényleges”, EGT‑n belüli lebonyolításuk esetén a bírság kiszámításakor figyelembe vehető eladások, valamint az így figyelembe nem vehető, és a Bizottság szerint a késztermékbe épített LCD‑k harmadik felek részére történt „tényleges” eladásaival helyettesíthető eladások között. ( 24 )

58.

A jelen ügyben a Törvényszék a megtámadott ítélet 70. pontjában hangsúlyozza, hogy a Bizottságnak fel kell tudnia lépni az EGT‑n kívül létrejött kartell által „a belső piacon a versenyre kifejtett hatásokkal” szemben, és ki kell tudnia szabni egy „olyan bírságot, amely arányban áll az ezen kartellnek az említett piacon a versenyre kifejtett káros hatásával”. Ezért, teszi hozzá, „mivel a [fellebbező] által gyártott, kartellel érintett LCD‑ket azok a társaságok építették be a késztermékekbe, amelyek ugyanazon a vállalkozáshoz tartoznak, mint a [fellebbező], és mivel e késztermékeket ez a vállalkozás értékesítette az EGT‑n belül, úgy kell tekinteni, hogy a kartell hatással volt ezen eladásra és az eladás pillanatáig lefolytatott műveletekre”. Ez a következtetés legalábbis elhamarkodottnak tűnik számomra, mivel a Bizottság nem bizonyította, hogy az LCD‑k árának rögzítésére vonatkozó jogsértés szükségszerűen hatást gyakorol a késztermékek árának rögzítésére. Továbbá számos késztermék‑előállító nem volt érintett a vitatott határozathoz vezető eljárásban. A Bizottságnak a vitatott határozat (394) preambulumbekezdésében tett kijelentése (a francia változatban a (389) preambulumbekezdés), miszerint „ésszerűen feltételezhető, hogy egy végrehajtott kartell hatást gyakorolt a feldolgozott termékeken keresztül a közvetlen eladásokra”, amint azt a Bizottság maga is elismeri, pusztán egy feltételezés, mivel Bizottság a vitatott határozatban semmilyen bizonyítékot nem terjesztett elő arra nézve, hogy a késztermékek eladása jogilag megkövetelt módon érintett volt ahhoz, hogy a szóban forgó kartell által az EGT‑n belül gyakorolt „minősített hatásokról” lehessen beszélni, amely fogalom legalábbis azonnali, lényeges és előrelátható, nem pedig pusztán lehetséges vagy feltételezett hatásokat követel meg.

59.

Ha a Bizottság a szóban forgó eladásokat figyelembe kívánja venni a bírság kiszámításakor, akkor „nem szorítkozhat csupán egy vélelem felállítására, hanem […] olyan konkrét, hiteles és kielégítő bizonyítékokat kell szolgáltatnia, amelyek lehetővé teszik annak mérlegelését, hogy a jogsértés ténylegesen hogyan befolyásolhatta az említett piacon fennálló versenyt” (lásd: Prym és Prym Consumer kontra Bizottság ítélet, C‑534/07 P, EU:C:2009:505, 82. pont). Nem elegendő tehát a Bizottság számára az ilyen hatások fennállására vonatkozó vélelemre támaszkodni, és még az a kérdés is felmerül, hogy a Bizottság megpróbálta‑e ellenőrizni és felmérni a kartell késztermékek piacára gyakorolt hatását az EGT‑n belül.

60.

A fellebbező szempontjából a „feldolgozott termékek útján megvalósuló EGT‑beli közvetlen eladások” fogalma által felvetett másik probléma abból a tényből származik, hogy e fogalom a szóban forgó ügylet helyszínét mesterségesen áthelyezi arról a helyről, ahová az LCD‑t ténylegesen értékesítették és felhasználták, arra a helyre, ahol az LCD‑t tartalmazó késztermék eladásra került. Márpedig az LCD‑k eladási helye Ázsiában, és nem az EGT‑ben volt. Ennélfogva, mivel a Bizottság azonosnak tekinti a késztermék eladását az abba beépített LCD eladásával, a kijelzők InnoLux‑on belül, Tajvanban és Kínában lebonyolított belső értékesítéseit tulajdonképpen úgy kezeli, mintha azokat az EGT‑n belül bonyolították volna le, noha álláspontja szerint a Samsung által Dél‑Koreából az EGT‑ben található üzemeibe történő, cégcsoporton belüli kijelzőértékesítésekre az EGT‑n kívül került sor, kizárólag azon az alapon, hogy a Samsung az ezen LCD‑ket tartalmazó késztermékeket az EGT‑n kívül értékesíti. ( 25 )

61.

Igaz ugyan, amint azt a Bizottság is megállapítja a vitatott határozat (383) preambulumbekezdésében, hogy „az értékesítés kritériumának figyelembevétele az eladások értékének meghatározásakor szoros kapcsolatot teremt az EGT‑vel”, de amint a Törvényszék a Brouwerij Haacht kontra Bizottság ítéletben (T‑48/02, EU:T:2005:436, 59. pont, amelyet fellebbezéssel nem támadtak meg) megállapította, „a jogsértés elkövetőinek a gazdasági szereplők, és különösen a fogyasztók […] megkárosítására vonatkozó tényleges gazdasági képességének megítélése az elkövetett jogsértés miatt kiszabott bírság meghatározása vonatkozásában csak a kartell tárgyát képező áruk tekintetében lehetséges”.

62.

Amint azt egyébiránt a 2006. évi iránymutatás is előírja, amelytől a Bizottság nem térhet el olyan konkrét és objektív igazolás nélkül, amely összeegyeztethető többek között az egyenlő elbánás elvével ( 26 ) (amely a jelen ügyben nem került előterjesztésre), a bírságoknak a jogsértés tárgyát képező eladásokon kell alapulniuk. A Bizottság nem veheti tehát figyelembe a forgalmazási láncban lejjebb lévő termékek eladásait, vagyis az olyan termékekét, amelyek nem képezik a jogsértés tárgyát, még akkor sem, ha a jogsértés által érintett termékeket azokba alkatrészként beépítették.

63.

A „Fapép I”‑ítéletben (16. és 17. pont) a Bíróság kimondta, hogy a Bizottságnak az uniós versenyjog által bevezetett tilalmak alkalmazására vonatkozó hatásköre „meghatározó” elemének nem a kartell létrejöttének helyét, hanem azt a helyet kell tekinteni, ahol a kartellt végrehajtják. ( 27 ) Ezen ítélet 18. pontjában a Bíróság rámutatott arra, hogy az Unió hatásköre a „nemzetközi közjog által egyetemesen elismert területiség elvének keretein belül érvényesül”. Márpedig ugyanezen ítélet 12. pontjában a Bíróság megjegyezte, „hogy a fapép elsődleges beszerzési forrásai a Közösségen kívül találhatók […], és hogy a piacnak következésképpen világszintű dimenziója van. Amennyiben az ezen [Unión kívüli] országokban letelepedett pépgyártók az eladásokat közvetlenül a Közösségben letelepedett vevőkkel bonyolítják le, és amennyiben e vevők megrendeléseinek elnyerése érdekében árversenyt folytatnak, a közös piacon belül verseny áll fenn” (kiemelés tőlem). Csak amikor „e gyártók megállapodnak a Közösségben letelepedett vevőikkel szemben alkalmazott árakról, és ezt az összehangolt magatartást ténylegesen egyeztetett árakon történő eladások útján végrehajtják, [akkor] vesznek részt olyan összehangolásban, amelynek célja és hatása a közös piacon belüli verseny korlátozása a Szerződés 85. cikke értelmében” (a „Fapép I”‑ítélet 13. pontja; kiemelés tőlem), és a Bíróság megállapította, hogy „a jelen ügyben a gyártók árkartelljüket a közös piacon belül hajtották végre” (az említett ítélet 17. pontja).

64.

Az uniós versenyjog alkalmazhatóságának vizsgálatához a kiindulópont tehát annak a helynek a meghatározása, ahol az összehangolással érintett árura vonatkozó verseny zajlik.

65.

A „Fapép I”‑ítéletben kifejtett végrehajtási kritérium alapján az Unió hatáskörét az összehangolt magatartás által érintett termék, jelen esetben az LCD‑k EGT‑beli eladása váltja ki. ( 28 ) Márpedig a vitatott határozat a kartell résztvevői által gyártott LCD‑ket tartalmazó késztermékek vonatkozásában semmilyen összehangolt magatartást nem állapít meg. A Törvényszék figyelmen kívül hagyja továbbá a „Fapép I”‑ítéletben foglalt kritériumot is, amikor a megtámadott ítélet 46. pontjában azt állítja, hogy az LCD‑ket tartalmazó késztermékek eladásai „károsították az EGT‑beli versenyt”. Elegendő megjegyezni, hogy a késztermékek eladásai nem a jogsértés által érintett EGT‑beli piacon, azaz az LCD‑k piacán történtek. Végül, ellentétben a Törvényszék által a megtámadott ítélet 47. pontjában kifejtettekkel, a „Fapép I”‑ítéletben kimondott kritérium értelmében nem elegendő„az EGT‑vel [bármilyen] összefüggésben álló eladások” meghatározása az uniós versenyjog területi alkalmazhatóságának megállapításához. A jogsértéssel érintett termék, vagyis az LCD‑k EGT‑n belüli eladásainak fennállását kell bizonyítani, és egy elkülönült, az LCD‑t alkatrészként tartalmazó áru eladása, amely alkatrész önmagában nem képezi az eladás tárgyát, nem teljesíti ezt a feltételt.

66.

Végül úgy vélem, hogy a jelen ügyben a területi illetékességgel kapcsolatban felmerülő kérdéssel összefüggésben a Bizottságnak a 2006. évi iránymutatást megszorítóan kellett volna értelmeznie – különösen, ha emlékeztetek arra, hogy „az az eljárás, amelyben az EK 81. cikk (1) bekezdés[é]ben foglalt, az [árrögzítő] és [piacfelosztó megállapodások] tilalmának megsértéséért [a Bizottság által] kiszabott bírság az [emberi jogok és az alapvető szabadságok védelméről szóló, 1950. november 4‑én, Rómában aláírt európai egyezmény] 6. cikk[ének] […] »büntetőjogi része« alá tartozik, amint azt az Emberi Jogok Európai Bírósága az ítélkezési gyakorlatában fokról fokra kidolgozta”. ( 29 )

67.

A fentiek összességéből az következik, hogy az első jogalapnak helyt kell adni.

68.

Ennek következtében a megtámadott ítéletet hatályon kívül kell helyezni, mivel a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot annak megállapításakor, hogy a csoporton belüli, a fellebbező kínai és tajvani üzemeibe történő LCD‑értékesítések az EUMSZ 101. cikk és az EGT‑Megállapodás 53. cikke hatálya alá tartoznak pusztán azon okból, hogy a késztermékeket, amelyekbe az LCD‑ket a szóban forgó üzemekben alkatrészként beszerelték, a fellebbező az EGT‑ben adta el.

69.

Az „egy és ugyanazon vállalkozás” fogalmára mint megkülönböztető kritériumra vonatkozó első részben a fellebbező arra hivatkozik, hogy a vertikálisan integrált vállalkozások Törvényszék általi megkülönböztetését, aszerint, hogy azok kapcsolt vásárlóikkal egy és ugyanazon vállalkozást alkotnak‑e, vagy sem, semmilyen releváns különbség nem támasztja alá. Így az LG Display és LG Display Taiwan kontra Bizottság ítéletben (T‑128/11, EU:T:2014:88) a Törvényszék az LGD azon érvének elutasítása céljából, miszerint az anyavállalatainak történt LCD‑eladásokat nem lehet figyelembe venni, nem hivatkozott arra a tényre, hogy a szóban forgó eladásokra egy és ugyanazon vállalkozáson belül került sor. A fellebbező hivatkozik továbbá ezen ítélet 140. pontjára, és úgy érvel, hogy nem lenne logikus a vertikálisan integrált társaságokat aszerint megkülönböztetni, hogy az érintett eladásaikat kapcsolt leányvállalataik vagy kapcsolt anyavállalataik felé bonyolítják le.

70.

A Bizottság előadja, hogy a fellebbező érvelése nem megalapozott.

71.

Mindenekelőtt meg kell állapítani, hogy mivel a fellebbező által hivatkozott második jogalap nem vonhat maga után nagyobb részben történő hatályon kívül helyezést, vizsgálatának általában nem lenne helye. ( 30 ) Kizárólag a teljesség kedvéért és kiegészítő jelleggel (arra az esetre, ha a Bíróság úgy döntene, hogy az első jogalapra vonatkozó indítványomat nem fogadja el) vizsgálom meg a második jogalapot.

72.

Mindenesetre meg kell állapítani, hogy a Törvényszék által a kartell résztvevői között az EUMSZ 101. cikk értelmében vett „vállalkozás” fogalmának kritériuma szerint tett megkülönböztetés, amelynek célja annak meghatározása, hogy melyek minősülnek a vevőikkel vertikálisan integrált vállalkozásnak, és melyek maradnak vevőiktől függetlenek, szilárd alapokkal rendelkezik az ítélkezési gyakorlatban. ( 31 )

73.

A többek között a Bizottság extraterritoriális hatásköréhez és az arra vonatkozó ítélkezési gyakorlathoz kapcsolódó kérdésektől eltekintve, amelyeket az első jogalap elemzésekor részletesen vizsgáltam, úgy vélem, hogy a csoporton belüli értékesítések és a harmadik felek részére történt eladások megkülönböztetésekor a Bizottság és a Törvényszék nem tett önkényes megkülönböztetést. A jelen ügyben ugyanis egyszerűen szétválasztották a vertikálisan integrált vállalkozásokat azoktól, amelyek nem minősülnek annak, és e különbségtétel céljából, az amerikai versenyjoggal ellentétben, az „egy és ugyanazon vállalkozás” (objektív) fogalma teljes mértékben releváns az uniós jogban. Álláspontom szerint a jelen részt már pusztán ezen oknál fogva el kellene utasítani.

74.

A fellebbező által állítottakkal ellentétben továbbá az LGD helyzete eltérő volt az InnoLuxhoz hasonló vertikálisan integrált vállalkozások helyzetéhez képest. Az LGD ugyanis az anyavállalataitól elkülönült vállalkozásnak minősült. A vertikális integráció hiányából fakadóan az LGD által ez utóbbiak részére az EGT‑n belül lebonyolított valamennyi LCD‑eladást a bírság kiszámítása céljából mint „EGT‑beli közvetlen eladásokat” vették figyelembe. Az „egy és ugyanazon vállalkozás” fogalma tehát lehetővé tette a különböző helyzetek közötti objektív különbségtételt.

75.

Ebből következik, hogy a második jogalap első részét mint megalapozatlant el kell utasítani.

76.

E második jogalapnak az LGD és AUO által lebonyolított csoporton belüli LCD‑értékesítésekre alkalmazott módszer állítólagos hibáira vonatkozó második részében a fellebbező úgy véli, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot akkor, amikor a megtámadott ítélet 93. és 94. pontjában a jogszerűség elvére hivatkozott a fellebbező egyenlő bánásmód elvére alapozott érveinek elutasítása céljából. Az Alliance One International és Standard Commercial Tobacco kontra Bizottság és Bizottság kontra Alliance One International és társai ítéletből (C‑628/10 P és C‑14/11 P, EU:C:2012:479) következik ugyanis, hogy csak amikor az egyik fél a bírság jogellenes kiszámítási módszerének számára kedvező alkalmazását kéri, abban az esetben lehet a jogszerűség elvére hivatkozni ennek megtagadása érdekében. Márpedig a jelen ügyben a fellebbezőt a bírság teljesen jogszerű számítási módszerének számára kedvező alkalmazásától fosztották meg. Az LGD és AUO által lebonyolított, csoporton belüli LCD‑értékesítésekre alkalmazott módszer ugyanis megegyezik a Törvényszék és a Bíróság által az Europa Carton kontra Bizottság ítéletben (T‑304/94, EU:T:1998:89) és a KNP BT kontra Bizottság (C‑248/98 P, EU:C:2000:625) ítéletben megerősített módszerrel. A Törvényszék az LG Display és LG Display Taiwan kontra Bizottság ítéletében (T‑128/11, EU:T:2014:88) maga is megerősítette e módszer jogszerűségét, ennélfogva ellentmond önmagának.

77.

A Bizottság álláspontja szerint a fellebbező érvelése megalapozatlan.

78.

Álláspontom szerint a második jogalap e része a megtámadott ítélet indokolása mellékes részének vitatására vonatkozik, következésképpen azt mint hatástalant el kell utasítani. Ugyanis, még ha a Bizottság tévesen is állapította volna meg, hogy sem az LGD, az LG Electronics és a Philips, sem pedig az AUO és a BenQ nem minősül egy és ugyanazon vállalkozásnak, ez nem szolgálhatna a fellebbező javára.

79.

Mindenesetre, amint arra a Bizottság helyesen hivatkozott, a jelen ügyben, és ellentétben az Alliance One International és Standard Commercial Tobacco kontra Bizottság és Bizottság kontra Alliance One International és társai ítélet (C‑628/10 P és C‑14/11 P, EU:C:2012:479) alapjául szolgáló ügyben fennálló helyzettel, a kartell résztvevőinek összességére ugyanazt az (egy és ugyanazon vállalkozásra vonatkozó) módszert alkalmazta. Elegendő megállapítani, hogy ezen ítéletben semmi nem teszi lehetővé annak megállapítását, hogy a Törvényszéknek az InnoLux által benyújtott hatályon kívül helyezés iránti kereset keretében azt is meg kellett volna határoznia, hogy a Bizottság helyesen alkalmazta‑e az LGD és AUO esetében követett módszert.

80.

Ebből következik, hogy a második jogalap második részét mint hatástalant és mindenképpen mint megalapozatlant el kell utasítani. Ennélfogva e jogalapot el kell utasítani.

81.

Az Európai Unió Bírósága alapokmányának 61. cikke értelmében, ha a fellebbezés megalapozott, a Törvényszék határozatának hatályon kívül helyezése esetén az ügyet maga a Bíróság is érdemben eldöntheti, amennyiben a per állása megengedi. A jelen ügyben ez teljesül, mivel a Bíróság valamennyi szükséges körülmény birtokában van a fellebbezés eldöntéséhez.

82.

A Törvényszék által meghatározott (kerekítés előtti) csökkentett bírság 288437850 eurót tett ki (a megtámadott ítélet 163. pontja; lásd e tekintetben a jelen indítvány 6. lábjegyzetét). Ebből az összegből le kell tehát vonni a „feldolgozott termékek útján megvalósuló EGT‑beli közvetlen eladásokból” eredő bírságrészt, amely 114681174 eurót tesz ki. A bírság teljes alapösszege (kerekítés előtt) így173756676 euróban állapítható meg. Ezt követően ezt az összeget kerekíteni kell ( 32 ) a végleges 173000000 euró összegre. Hozzáteszem, hogy a Bizottság ezeket a fellebbező által a fellebbezésében előterjesztett számszerű adatokat nem vitatta.

83.

Ami a költségeket illeti, mivel az InnoLux fellebbezése részben megalapozott, a Bizottságot kötelezni kell mind az elsőfokú eljárás, mind pedig a jelen fellebbezési eljárás során felmerült saját költségein felül az InnoLux részéről e két eljárással kapcsolatban felmerült költségek felének viselésére is. Az InnoLux maga viseli az ezekkel kapcsolatban felmerült saját költségeinek felét.

84.

A fenti megfontolásokra tekintettel javaslom, hogy a Bíróság:

85.

Másodlagosan, amennyiben a Bíróság úgy dönt, hogy az első jogalapra vonatkozó indítványomat nem fogadja el, és azt elutasítja, azt javaslom, hogy a Bíróság a fellebbezést teljes egészében utasítsa el, és kötelezze az InnoLux Corp.‑ot a jelen eljárás költségeinek viselésére.