1. 

A Bíróságot a jelen ügyben arra kérik, hogy értelmezze az EUMSZ 107. cikket egy mezőgazdasági és erdőgazdálkodási célú földterületek értékesítési feltételeivel és módjaival kapcsolatos jogvitában, amely értékesítésre egykor állami tulajdonban álló földterületeknek és épületeknek Németországban, az új szövetségi tartományokban történő privatizációja során kerül sor. ( 2 ) A kérdés következésképpen a Seydaland Vereinigte Agrarbetriebe ítélet ( 3 ) alapjául szolgáló ügy fejleménye, és eddig még nem tárgyalt kérdéseket vet fel, amelyek következtében a Bíróságnak pontosítania kell az ítélkezési gyakorlatát azon feltételekkel kapcsolatban, amelyek tiszteletben tartásának az állami földterületek értékesítése a Szerződés állami támogatásokra vonatkozó szabályai alapján alá van rendelve.

2.

Az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, hogy a Bodenverwertungs‑ und ‑verwaltungs GmbH (BVVG) ( 4 ) többek között Brandenburg, Mecklenburg‑Vorpommern, Sachsen, Sachsen‑Anhalt és Türingia szövetségi tartományokban (új szövetségi tartományok) az egykor állami tulajdonban álló mezőgazdasági és erdőgazdálkodási célú földterületek és épületek privatizációjának jogszabályban meghatározott feladatát látja el. A BVVG, amely a magánjog hatálya alá tartozó jogi személy, e tekintetben a Bundesanstalt für vereinigungsbedingte Sonderaufgaben ( 5 ) javára jár el, amely egy közjog hatálya alá tartozó jogképes szövetségi állami szerv.

3.

A mezőgazdasági és erdőgazdálkodási célú földterületek értékesítésére a Németországi Szövetségi Köztársaságban általános jelleggel a földforgalomról szóló törvény (Grundstücksverkehrsgesetz) ( 6 ) rendelkezései vonatkoznak, amelynek célja az agrárszerkezet védelme.

4.

A GrdstVG 2. §‑ának (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„Valamely földterület jogügylet útján való értékesítéséhez és az erről szóló kötelmi jogi szerződéshez hatósági jóváhagyás szükséges; […]”

5.

A GrdstVG 4. §‑a mindazonáltal rögzíti:

„Nincs szükség hatósági jóváhagyásra, ha

1.   a szövetségi állam vagy valamely tartomány szerződő félként vesz részt az értékesítésben […]”.

6.

A GrdstVG 9. §‑a előírja:

„(1)   A jóváhagyás csak akkor tagadható meg vagy korlátozható kikötések (10. §), illetve feltételek (11. §) útján, ha a körülményekből az következik, hogy

(2)   A földterület (1) bekezdés 1. pontja értelmében vett ésszerűtlen megosztása főszabály szerint akkor áll fenn, ha az értékesítés ellentétes az agrárszerkezet javítását célzó intézkedésekkel.

(3)   Az (1) bekezdés 2. pontja értelmében vett nem gazdaságos csökkenés vagy megoszlás főszabály szerint akkor áll fenn, ha a hagyaték felosztása, átruházási szerződés vagy egyéb jogügylet útján való értékesítés folytán

[…]

(4)   Ha a földterületet mezőgazdasági vagy erdőgazdálkodási céltól eltérő célra értékesítik, a jóváhagyás nem tagadható meg az (1) bekezdés 3. pontja alapján.

[...]”

7.

Az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, hogy az Erbs házaspár nyilvános pályázat nyomán, amelynek keretében ők tették a legmagasabb ajánlatot, 2008. március 31‑i, közjegyzői okiratba foglalt szerződéssel a BVVG‑től 29000 euróért megvásároltak egy körülbelül 2,6 hektár nagyságú mezőgazdasági földterületet.

8.

2008. június 5‑i határozatával a Landkreis Jerichower Land mint illetékes helyi hatóság azonban a GrdstVG 9. §‑a (1) bekezdésének 3. pontja ( 7 ) alapján megtagadta az adásvételi szerződés jóváhagyását azzal az indokkal, hogy a megállapodás szerinti ár kirívóanan aránytalan az értékesített földterület értékéhez képest.

9.

Az Erbs házaspár által a vitatott határozat ellen benyújtott keresetet első‑ és másodfokon elutasították. A fellebbviteli bíróság jelen esetben úgy vélte, hogy a megállapodás szerinti 29000 euró összegű vételár kirívóan aránytalan az értékesített földterület értékéhez képest, mivel egy szakvéleményből kiderül, hogy a földterület mezőgazdasági forgalmi értéke 14168,61 euró, amennyiben figyelembe vesszük a BVVG általi korábbiakban történt más értékesítéseket, illetve 13648,19 euró, amennyiben ezeket az értékesítéseket nem vesszük figyelembe. A fellebbviteli bíróság tehát megállapította, hogy a megállapodás szerinti vételár több mint 50%‑kal meghaladja ezen értékeket, illetve hogy az ilyen áron történő értékesítés kedvezőtlen hatásokat gyakorol az agrárszerkezetre, kifejtve egyrészt, hogy egy tanúként meghallgatott, azonban a nyilvános pályázatban részt nem vett mezőgazdasági termelő kész lett volna arra, hogy a földterületet megvásárolja a mezőgazdasági forgalmi értéket legfeljebb 50%‑kal meghaladó áron, másrészt pedig, hogy az Erbs házaspár nem főfoglalkozású mezőgazdasági termelő.

10.

E körülmények között a Bundesgerichtshof, amelyhez a BVVG felülvizsgálati kérelemmel fordult, úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdést terjeszti a Bíróság elé:

„Ellentétes‑e az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdésével a [GrdstVG] 9. §‑a (1) bekezdésének 3. pontjához hasonló olyan nemzeti jogszabály, amely az agrárszerkezet javítása céljából a BVVG‑hez hasonló állami szervek számára végeredményben megtiltja, hogy egy értékesítendő mezőgazdasági földterületet egy nyilvános pályázat legmagasabb ajánlatot tevőjének adjanak el, ha a legmagasabb ajánlat kirívóan aránytalan a földterület értékéhez képest?”

11.

A kérdést előterjesztő bíróság figyelmet szentel annak megemlítésére, hogy szerinte ez a kérdés három részkérdést foglal magában. Először is arról van szó, hogy az állami ingatlantulajdon BVVG általi értékesítése a nyilvános pályázat útján megállapított ár alatti áron a vevő előnyben részesítését eredményezi‑e, ha a nyilvános pályázat útján megállapított áron történő értékesítést megakadályozza egy minden magáneladóra is alkalmazandó általános törvény. Másodszor, ilyen előnyben részesítés feltételezése esetén az a további kérdés merül fel, hogy igazolhatja‑e azt a törvény célja, az agrárszerkezet javítása. Harmadszor, végezetül arról kell dönteni, hogy az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése akkor is tiltja‑e önmagában a nyilvános pályázat útján megállapított áron történő értékesítés megtagadását, ha e megtagadás még nem minősül támogatásnak az általa kifejtett előzetes hatás alapján.

12.

A BVVG, az Erbs házaspár, a német kormány, valamint az Európai Bizottság nyújtott be írásbeli észrevételeket. A BVVG, a Landkreis Jerichower Land, a német kormány, valamint a Bizottság szóbeli észrevételeket is előterjesztett a 2014. december 11‑én tartott nyilvános tárgyaláson.

13.

A BVVG nagyon általános jelleggel úgy véli, hogy a Bundesgerichtshof által előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésre igenlő választ kell adni, mivel az állami támogatás minden alkotóeleme fennáll.

14.

A vitatott rendelkezés alkalmazása mindenekelőtt a szövetségi állam forrásainak felhasználását foglalja magában, mivel a korábban az állam tulajdonában álló földterületek és épületek privatizációjából eredő bevételt a szövetségi költségvetésbe fizetik be. Ebből következően valamely földterület nyilvános pályázati eljárás keretében ajánlott legmagasabb áron történő eladásának megtagadása a szövetségi állam számára bevételkiesést eredményez, amely az árak leszorításának általánosabb hatásával jár. A rendelkezés alkalmazása egyébként a főfoglalkozású mezőgazdasági termelőket részesíti előnyben, akiknek lehetőségük van nyilvános pályázati eljárás tárgyát képező földterületeknek a legmagasabb ajánlatnál alacsonyabb áron történő megvásárlására.

15.

Ez az előny a fölterületek forgalmi értékének meghatározására irányuló módszerekből ered, amely érték alapján az illetékes helyi hatóságok megállapíthatják a vitatott rendelkezés értelmében vett kirívó aránytalanság fennállását, és ezáltal jóváhagyást megtagadó határozatot hozhatnak. A BVVG úgy véli, hogy ezen érték szakvélemény útján történő meghatározása csak akkor közeledhet a piaci értékhez, ha az jelentős számú nyilvános pályázati eljárás eredményén alapul, amely a jelen ügyben nem állapítható meg.

16.

Az Erbs házaspár lényegében úgy véli, hogy a földterület eladása nem eredményezte a földterületek csökkenését vagy meg nem térülő megosztását, valamint hogy annak nem volt hatása valamely önálló mezőgazdasági üzemre, illetve valamely mezőgazdasági termelő életképességére.

17.

A német kormány úgy véli, hogy az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésre nemleges választ kell adni, mivel a vitatott rendelkezés semmilyen előnyt nem nyújt, akár támogatás, akár terhek csökkentése formájában. Álláspontja szerint egy meghatározott vállalkozás sem részesül előnyben, mivel a BVVG‑nek semmilyen kötelezettsége nem áll fenn azon mezőgazdasági termelő részére történő eladásra vonatkozóan, aki a megvásárlásra jelentkezett. Még ha a jóváhagyást megtagadó határozat korlátozó hatással is jár a BVVG és az Erbs házaspár tekintetében, azonban semmilyen előnyös hatást nem fejt ki.

18.

A Bizottság végül – emlékeztetve arra, hogy főszabály szerint nem a nemzeti bíróság feladata egy esetleges támogatásnak a Szerződéssel való összeegyeztethetőségével kapcsolatban döntést hozni – úgy véli, hogy a nemzeti szabályozás „állami támogatásnak” minősülhet az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése értelmében, és észrevételeit a szelektív előny fennállása kérdésének vizsgálatára összpontosítja, míg a kérdést előterjesztő bíróság feladatává tenné annak újból történő vizsgálatát, hogy a jelen ügyben állami forrásból történő beavatkozás állapítható‑e meg.

19.

A kérdést előterjesztő bíróság által előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés vizsgálatához számos előzetes megjegyzést szükséges tenni. Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés tartalmának vizsgálatával kezdem, aminek következtében e kérdés átfogalmazását javaslom majd a Bíróság részére. Ezt követően bemutatom annak okait, hogy egy, a GrdstVG‑hez hasonló, földforgalomról szóló törvényt, amely területi értelemben is általánosan alkalmazandó, miért lehet, illetve a jelen ügyben miért kell a Szerződés állami támogatásokra vonatkozó rendelkezéseire tekintettel vizsgálni. Ezt követően ismertetem a vitatott rendelkezés tartalmát. Végül utolsóként térek rá a német kormány által hivatkozott azon elvi kifogásra, amely szerint a vitatott rendelkezés nem minősül állami támogatásnak, mivel nem állapítható meg, hogy az ténylegesen bármilyen előnyt is nyújtana valamely vállalkozás részére.

20.

Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság abban a kérdésben kéri határozottan a Bíróság döntését, hogy ellentétes‑e az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdésével a vitatott rendelkezés, azaz hogy az abban előírt intézkedés a belső piaccal összeegyeztethetetlen támogatásnak minősül‑e.

21.

Márpedig, ahogyan arra a Bizottság az írásbeli észrevételeiben emlékeztetett, egy nemzeti intézkedésnek az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdésével való összeegyeztethetőségéről való döntés nem a Bíróság, és nem is a kérdést előterjesztő bíróság feladata, mivel a Bizottság – az európai uniós bíróság ellenőrzése mellett ( 8 ) – ebben a tekintetben kizárólagos hatáskörrel rendelkezik. Következésképpen egy nemzeti bíróság az EUMSZ 267. cikk szerinti előzetes döntéshozatali eljárás keretében nem kérdezheti a Bíróságot egy állami támogatásnak vagy egy állami támogatási programnak a belső piaccal való összeegyeztethetőségéről. ( 9 ) Ebből a szempontból a Bíróság a jelen előzetes döntéshozatali eljárásban a kérdést előterjesztő bíróság által előterjesztett második kérdésre nem adhat választ.

22.

Mindazonáltal a nemzeti bíróságok továbbra is hatáskörrel rendelkeznek arra, hogy egy intézkedés állami támogatásnak való minősítéséről döntsenek, és ebből következtetéseket vonjanak le az EUMSZ 108. cikk (3) bekezdésének utolsó mondata alapján. ( 10 ) Különösen biztosítaniuk kell a jogalanyok számára azt, hogy az EUMSZ 108. cikk (3) bekezdése utolsó mondatának megsértéséből eredő valamennyi következményt a nemzeti joguknak megfelelően megállapítsák, mind a végrehajtásra vonatkozó jogi aktusok érvényességét, mind az e rendelkezés vagy az esetleges ideiglenes intézkedések megsértésével nyújtott pénzügyi támogatások visszatérítését illetően. ( 11 )

23.

Pontosabban a Bíróság kimondta, hogy a Bizottságnak a támogatások belső piaccal való összeegyeztethetőségének vizsgálatára vonatkozó hatásköre nem képezi akadályát annak, hogy valamely nemzeti bíróság a támogatás fogalmának értelmezésével kapcsolatban előzetes döntéshozatal iránti kérelmet terjesszen elő a Bírósághoz. ( 12 ) A Bíróság így többek között tájékoztathatja a kérdést előterjesztő bíróságot minden olyan, az uniós jog értelmezésére vonatkozó szempontról, amely levetővé teszi számára annak megállapítását, hogy egy adott nemzeti intézkedés állami támogatásnak minősülhet‑e ezen jog értelmében. ( 13 )

24.

Ebben az összefüggésben emlékeztetni kell továbbá arra, hogy a Bíróság kifejtette, hogy ha egy nemzeti bíróságnak kétségei vannak egy intézkedés minősítését illetően, a Bizottságtól ezzel kapcsolatban felvilágosítást kérhet. A Bizottság az állami támogatások tárgyában a Bizottság és a nemzeti bíróságok közötti együttműködésről szóló 1995. november 23‑i közleményében ( 14 ) kifejezetten bátorította a nemzeti bíróságokat, hogy vegyék fel vele a kapcsolatot, ha az EUMSZ 108. cikk (3) bekezdésének alkalmazásával kapcsolatban nehézségeik merülnek fel, és magyarázatot adott arról, hogy milyen információkat tud szolgáltatni. ( 15 ) E tekintetben ki kell emelni, hogy a közösségi intézmények és a tagállamok közötti, az EUSZ 4. cikk (3) bekezdéséből eredő lojális együttműködési kötelezettség ( 16 ) értelmében a Bizottságnak mielőbb válaszolnia kell a nemzeti bíróságok kérdéseire. ( 17 )

25.

Következésképpen, amennyiben azt kell megállapítani, hogy a vitatott rendelkezés által létrehozott jóváhagyási mechanizmus állami támogatási elemeket mutathat, az illetékes német hatóságok feladata tehát azt a Bizottságnak bejelenteni annak érdekében, hogy döntést hozzon annak a belső piaccal való összeegyeztethetőségéről. A Bizottság végleges határozatának meghozataláig a kérdést előterjesztő bíróság feladata az EUMSZ 108. cikk (3) bekezdése utolsó mondatának közvetlen hatályát érvényre juttatni, azaz biztosítani az érdekelteknek az ebből a rendelkezésből eredő jogait, és fellépni a BVVG és az Erbs házaspár közötti adásvételi szerződés megkötésére vonatkozó jóváhagyás megtagadása és annak következményei ellen. ( 18 )

26.

Arra is emlékeztetni kell, hogy a de minimis támogatások kivételével ( 19 ) a tagállamoknak a Bizottság részére el kell juttatniuk, ( 20 ) annak honlapján való közzététel céljából, ( 21 ) a valamely csoportmentesség hatálya alá tartozható intézkedésekkel, többek között a mezőgazdaság területén odaítélt támogatásokkal ( 22 ) kapcsolatos információk összefoglalását is.

27.

Az előzőekben kifejtettekre tekintettel azt javaslom, hogy a Bíróság a Bundesgerichtshof által előzetes döntéshozatalra előreterjesztett kérdést a következőképpen fogalmazza át: „úgy kell‑e értelmezni az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdését, hogy az olyan nemzeti jogszabály, amely az agrárszerkezet javítása céljából az állami szervek számára megtiltja, hogy egy mezőgazdasági földterületet egy nyilvános pályázat legmagasabb ajánlatot tevőjének adjanak el, ha a legmagasabb ajánlat kirívóan aránytalan a földterület értékéhez képest, állami támogatásnak minősülhet?”

28.

A röviden ismertetett vitatott rendelkezés ( 23 ) lehetővé teszi, hogy az illetékes helyi hatóságok fellépjenek a mezőgazdasági és erdőgazdálkodási célú földterületek nyilvános pályázati eljárás keretében történő értékesítése ellen, amennyiben úgy ítélik meg, hogy a megállapodás szerinti vételár kirívóan aránytalan az értékesített földterület értékéhez képest.

29.

A vitatott rendelkezést tartalmazó előírás ( 24 ) a jelen ügyben az adásvételi szerződés tárgyát képező egyes mezőgazdasági vagy erdőgazdálkodási célú földterületek tulajdonátruházásának előzetes jóváhagyási mechanizmusán alapul, amely megindításának feltétele egy árküszöb átlépése, amelynek értékelése egy, az ezen földterületek mezőgazdasági forgalmi értékének meghatározására vonatkozó rendszeren alapul. A kérdést előterjesztő bíróság szerint a vitatott rendelkezés tehát „egy árjogi szabályozás, amely megengedett tulajdonjogi kötöttséget tartalmaz”.

30.

Egy adásvételi szerződés tárgyát képező mezőgazdasági vagy erdőgazdálkodási célú földterület tulajdonátruházásának jóváhagyására a GrdstVG 4. §‑ának 1. pontja értelmében nincs szükség, ha a szövetségi állam vagy valamely szövetségi tartomány szerződő félként vesz részt az értékesítésben, azonban arra a Bundesgerichtshof saját ítélkezési gyakorlata ( 25 ) alapján szükség van, ha a BVVG vesz részt szerződő félként az értékesítésben, amiről az alapügyben szó van. Az új szövetségi tartományokban a földterületek privatizációjának megvalósításában álló törvényes feladata ellenére a BVVG, amely egy magánjogi jogi személy, nem tartozik a GrdstVG 4. §‑ának 1. pontjában szereplő mentességet biztosító záradék hatálya alá.

31.

Rá kell mutatni tehát, hogy a GrdstVG‑t – amely egy olyan törvény, amely nagyon általánosan megfogalmazva Németországban a mezőgazdasági és erdőgazdálkodási célú földterületek magánszemélyek közötti tulajdonátruházását jóváhagyáshoz köti – a korábban állami tulajdonban álló, a BVVG által kezelt földterületek privatizációja keretében megvalósuló valamennyi ingatlanügyletre is alkalmazni kell, mivel a BVVG nem tartozik a GrdstVG 4. §‑ának 1. pontjában szereplő mentességet biztosító záradék hatálya alá.

32.

Következésképpen ez a mentességet biztosító záradék jár azzal a hatással, hogy a mezőgazdasági és erdőgazdálkodási célú földterületek nyilvános értékesítését jóváhagyás tárgyává teszi, ha többek között a vitatott rendelkezés feltételei fennállnak. Továbbá a vitatott előírás annyiban érinthet állami forrásokat, és következésképpen annyiban tartozhat a Szerződés állami támogatásokra vonatkozó rendelkezéseinek hatálya alá, amennyiben a BVVG korábban állami tulajdonban álló fölterületeket értékesít, és az ezen értékesítésből származó bevételt befizeti a szövetségi költségvetésbe.

33.

Részletesebben meg kell azonban vizsgálni a vitatott rendelkezés tartalmát.

34.

Egy földterület tulajdonátruházásának jóváhagyása csak abban az esetben tagadható meg, ha egyrészt mezőgazdasági vagy erdőgazdálkodási célú földterületről van szó, másrészt pedig, ha bizonyos körülmények fennállnak, valamint többek között a vitatott rendelkezés tekintetében, ha az ajánlott és az adásvételi szerződésben foglalt vételár kirívóan aránytalan a földterület mezőgazdasági forgalmi értékéhez képest.

35.

Mivel a GrdstVG nem határozza meg a „kirívó aránytalanság” fogalmát, azt a német bíróságok, különösen a kérdést előterjesztő bíróság határozta meg. Kirívó aránytalanság akkor áll fenn, ha a megállapodás szerinti eladási ár több mint 50%‑kal meghaladja a földterület mezőgazdasági forgalmi értékét. ( 26 )

36.

A kérdést előterjesztő bíróság ebben a tekintetben kifejti, hogy a vitatott rendelkezés célja megakadályozni azt, hogy a főfoglalkozású mezőgazdasági termelőket új földterületek tekintetében olyan beszerzési költségek terheljék, amelyek veszélyeztethetik az üzemeik gazdaságosságát. A rendelkezés célja tehát az, hogy elejét vegye a mezőgazdasági és erdőgazdálkodási célú földterületekkel való spekulációnak, és előmozdítsa az agrárszerkezet javítását.

37.

A német kormány kifejtette, hogy a jóváhagyást megtagadó határozat azzal a hatással jár, hogy megakadályozza a vásárlónak a földterület tulajdonosaként történő bejegyzését, ami a tulajdonátruházás akadályát képezi, így a megkötött adásvételi szerződés átmenetileg nem bír joghatással az e határozattal kapcsolatos jogerős bírói határozat meghozataláig. A megtagadó határozat megsemmisítése esetén az átmenetileg joghatással nem bíró adásvételi szerződés végrehajthatóvá válik a megállapodás szerinti vételárral, és a vevőt tulajdonosként be lehet jegyezni. Ellenkező esetben a megtagadó határozat jogerőre emelkedik, és a szerződés semmisnek minősül. Mindazonáltal a megtagadó határozat jogerőre emelkedése nem keletkeztet a nyilvános pályázati eljárásban vagy a jóváhagyást megtagadó határozat ellen indult peres eljárásban érdekelt mezőgazdasági termelő számára semmilyen jogcímet arra, hogy a földterületet megszerezze.

38.

A vitatott rendelkezés célja tehát annak megakadályozása, hogy a mezőgazdasági és erdőgazdálkodási célú földterületek pályázati eljárás keretében történő adásvételére olyan vételáron kerüljön sor, amely lényegesen, több mint 50%‑kal meghaladja azt az árat, amelyet az illetékes helyi hatóságok „elfogadhatónak”, azaz az ezen földterületek mezőgazdasági forgalmi értékéhez képest arányosnak tartanak.

39.

Ennek kifejtését követően meg kell jegyezni, hogy a vitatott előírás alkalmazása – ami elméletileg magában foglalja azt, hogy egy pályázati eljárás során egy bizonyos földterületért ajánlott legmagasabb ár több mint 50%‑kal meghaladja annak az illetékes helyi hatóságok által megállapított mezőgazdasági forgalmi értékét – elméletileg nagyon különböző esetekben merülhet fel, amelyek többek között a benyújtott ajánlatok száma, illetve az árajánlatok szerkezete szerint különböznek.

40.

Itt ki kell emelni, hogy nem lehet értékelni a vitatott előírást, és nem lehet annak az EUMSZ 107. cikk tekintetében történő minősítéséről állást foglalni az alkalmazása konkrét feltételeinek, és pontosabban azon körülményeknek a figyelembevétele nélkül, amelyek között azt alkalmazzák. Ahogyan arra rá fogok mutatni, egy bizonyos földterületért egy nyilvános pályázati eljárás során ajánlott vételár aránytalan jellegének értékelése nem azonos módon történik, amikor ezen eljárásban egyetlen ajánlat, nagyon kis számú ajánlat vagy jelentős számú ajánlat érkezett.

41.

Ebből következően, annak mérlegelése céljából, hogy ez a helyzet áll‑e fenn, meg kell vizsgálni, hogy az illetékes helyi hatóságok milyen konkrét módszereket alkalmaznak a földterületek mezőgazdasági forgalmi értékének meghatározása érdekében, valamint figyelembe kell venni továbbá a pályázati eljárás során benyújtott ajánlatok számát és az árajánlatok szerkezetét is.

42.

Szükséges végül ismét kiemelni az alapügybeli helyzet sajátosságát, amely a kérdést előterjesztő bíróság harmadik részkérdésének tárgyát képezi, ( 27 ) és amely a német kormány számára az egyik legfontosabb érv annak megállapításához, hogy a vitatott előírást nem lehet állami támogatásnak minősíteni.

43.

A német kormány ugyanis arra hivatkozik, hogy a jóváhagyást megtagadó alapügybeli határozat semmilyen kötelezettséget nem keletkeztet a BVVG számára arra, hogy a vita tárgyát képező földterületet a pályázatot benyújtó főfoglalkozású mezőgazdasági termelőnek adja el. Nem lehet tehát megállapítani, hogy a vita tárgyát képező földterületet a nyilvános pályázati eljárás során meghatározott piaci ár alatti áron adták el. A vitatott rendelkezést következésképpen nem lehet állami támogatásnak minősíteni, mivel ténylegesen nincs szó állami forrásból történő beavatkozásról.

44.

Az kétségtelenül igaz, hogy mivel a vita tárgyát képező földterületnek az alapügyben a nyilvános pályázati eljárás során pályázatot benyújtó főfoglalkozású mezőgazdasági termelő részére a legmagasabb ajánlatnál alacsonyabb áron történő eladására nem került sor, nem lehet azt állítani, hogy tényleges támogatás nyújtásáról van szó.

45.

Mindazonáltal, noha erre az eladásra az alapügyben ténylegesen nem került sor, mindenekelőtt és lényegében amiatt, hogy a jóváhagyást megtagadó határozat tárgyát képező szerződés két szerződő fele ezt a határozatot a német bíróságok előtt megtámadta, a jelen előzetes döntéshozatali eljárás alapjául az szolgál, hogy a BVVG pontosan a vitatott rendelkezés állami támogatásnak való minősítésének kérdését vetette fel.

46.

Egyébként az a körülmény, hogy az illetékes helyi hatóságok még nem hajtották végre egy meghatározott ügyben hozott, jóváhagyást megtagadó határozatukat, nem enged arra következtetni, hogy a vitatott rendelkezés állami támogatásnak való minősítésének kérdése hipotetikus jellegű. Különösen nem tekinthető úgy, hogy az illetékes helyi hatóságok állítólagos magatartása rendszeresen és állandó jelleggel ismétlődni fog, ellenkező esetben ugyanis a vitatott rendelkezést megfosztanánk a lényegétől és joghatásaitól.

47.

Mindenesetre az a körülmény, hogy az illetékes helyi hatóságok mérlegelési jogkörrel rendelkeznek azzal kapcsolatban, hogy a jóváhagyást megtagadó határozataikat milyen módon hajtják végre, nem bír jelentőséggel azon kérdés eldöntése szempontjából, hogy a vitatott előírás mutathat‑e állami támogatási elemeket. Egy intézkedés állami támogatásnak minősítése nem függhet sem annak előzetes megállapításától, hogy azt ténylegesen végrehajtották, sem pedig a végrehajtása gyakoriságának előretekintő értékelésétől, ellenkező esetben ugyanis megkérdőjeleznénk az állami támogatások EUMSZ 107. cikkel és EUMSZ 108. cikkel kialakított állandó ellenőrzési rendszerét.

48.

Az előzőekben kifejtettek értelmében készen állok arra, hogy rátérjek az alapügyben felmerült probléma lényegére, amely annak meghatározását jelenti, hogy a vitatott előírás alkalmazása minősülhet‑e állami támogatásnak, és ha igen, mennyiben.

49.

Ahhoz, hogy egy nemzeti intézkedést az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése értelmében vett „támogatásnak” lehessen minősíteni, többek között és elsőként arra van szükség, hogy az állami beavatkozás vagy állami forrásból történő beavatkozás legyen, és kedvezményezettjét előnyben részesítse. ( 28 )

50.

A Bíróság ítélkezési gyakorlatából következik, hogy csak azok az előnyök tekintendők az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése értelmében támogatásnak, amelyeket közvetlenül vagy közvetve állami forrásból nyújtanak. Az e rendelkezésben szereplő megkülönböztetés „a tagállamok által” és az „állami forrásból” nyújtott támogatás között nem azt jelenti, hogy az állam által nyújtott valamennyi előny támogatásnak minősül, függetlenül attól, hogy állami forrásokból finanszírozzák‑e, vagy sem, hanem e megkülönböztetésnek csak az a célja, hogy e fogalom vonatkozzon a közvetlenül az állam által, valamint az általa kijelölt vagy létrehozott köz‑ vagy magánszervezet által nyújtott előnyökre is. ( 29 )

51.

Mindamellett az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése értelmében vett „támogatás” fogalma nem csupán a szubvenciókhoz hasonló pozitív juttatásokat foglalja magában, hanem általánosabban azokat a beavatkozásokat is, amelyek különböző formában enyhítik a vállalkozás költségvetésére általában nehezedő terheket, és amelyek ezáltal, anélkül hogy a szó szoros értelmében szubvenciók lennének, azokkal azonos természetűek és hatásúak. ( 30 ) E tekintetben elegendő egyrészt a kedvezményezettnek nyújtott előny, másrészt és különösen pedig az állami költségvetés bevételeinek csökkenése közötti kellőképpen közvetlen kapcsolatot bizonyítani. ( 31 )

52.

Emlékeztetni kell arra is – a kérdést előterjesztő bíróság második részkérdésére adandó válasz kiegészítése érdekében ( 32 ) –, hogy pusztán az a tény, hogy egy intézkedés szociális célt szolgál, nem elégséges ahhoz, hogy kizárja az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése értelmében vett „támogatásnak” való minősítését, ugyanis ez a rendelkezés az állami beavatkozásokat nem azok oka vagy célja szerint különbözteti meg, hanem az általuk gyakorolt hatások alapján határozza meg. ( 33 )

53.

Ahogyan arra a Bíróság már rámutatott, nem zárható ki, hogy valamely állami földterületnek a piaci árnál alacsonyabb áron történő értékesítése állami támogatást képezhet. ( 34 ) A Bíróság az adott ügyben kifejtette, hogy a mezőgazdasági vagy erdőgazdálkodási tevékenységhez hasonló gazdasági tevékenységet folytató vállalkozás vagy magánszemély részére hatóságok által történő föld‑ vagy épületértékesítés többek között akkor mutat állami támogatási elemeket, ha nem piaci értéken történik, vagyis nem olyan áron, amelyet valamely magánbefektető szokásos versenyfeltételek alapján eljárva meghatározhatott volna. ( 35 )

54.

A Bíróság ebből azt a következtetést vonta le, hogy amikor a nemzeti jog a földterületek piaci értékének kiszámítására szabályokat vezet be azok hatóságok általi értékesítése esetére, akkor e szabályok alkalmazásának, ahhoz hogy azok az EUMSZ 107. cikkel összeegyeztethetők legyenek, minden esetben olyan árat kell eredményezniük, amely a lehető legközelebb áll a piaci értékhez. ( 36 )

55.

Ezen különböző elemek fényében szükséges megvizsgálni, hogy a vitatott rendelkezés alkalmazása valamely vállalkozást előnyben részesít‑e és mennyiben, illetve következésképpen minősülhet‑e állami támogatásnak, aminek alapján először a mezőgazdasági és erdőgazdálkodási célú földterületek mezőgazdasági forgalmi értékének az illetékes helyi hatóságok általi meghatározására vonatkozó rendszert elemzem.

56.

A földterületek mezőgazdasági forgalmi értéke, amelyet a GrdstVG nem határoz meg, az az ár – ahogyan az az előzetes döntéshozatalra utaló végzésből (32. pont) kiderül –, amelyen hasonló jellegű és helyzetű földterületek vásárolhatók a szerződéskötés időpontjában a mezőgazdasági termelők közötti szabad jogügyletkötés, tehát a mezőgazdaságon belüli földforgalmi ügylet keretében, amellett, hogy a nem mezőgazdasági termelők részére történő értékesítéseket is figyelembe kell venni, amennyiben az értékesítésre a földterület további mezőgazdasági hasznosítása céljából kerül sor.

57.

Sem a kérdést előterjesztő bíróság, sem pedig az írásbeli és szóbeli észrevételeket benyújtó érdekeltek nem szolgáltak pontos információkkal arról, hogy a vitatott rendelkezés által előírt jóváhagyás megtagadására jogosult illetékes helyi hatóság milyen módszer alapján határozta meg a szerződés tárgyát képező földterület mezőgazdasági forgalmi értékét, amely érték alapján állapították meg a jóváhagyás megtagadását igazoló kirívó aránytalanságot. Mindazonáltal a BVVG írásbeli észrevételeiből kiderül, hogy ezt az értéket bírálóbizottságok által regionális mutatók és referenciaértékek alapján megállapított referenciaárak alapulvételével határozzák meg (41. és 42. pont).

58.

A kérdést előterjesztő bíróság annak kifejtésére szorítkozik, hogy az alapügybeli jogvitában a fellebbviteli bíróság helybenhagyta az illetékes helyi hatóság jóváhagyást megtagadó határozatát egy általa megrendelt szakértői vélemény alapján, anélkül hogy ezt részletesebben kifejtette volna. A BVVG ugyanakkor az írásbeli észrevételeiben kifejtette, hogy a mezőgazdasági üzemek által a nyilvános pályázati eljárás során benyújtott ajánlatokat nem veszik figyelembe.

59.

Az előzetes jóváhagyási mechanizmus alkalmazása egy mezőgazdasági földterület értékesítésére irányuló nyilvános pályázati eljárás során – amelynek eredményeként egy nem mezőgazdasági termelő vagy nem főfoglalkozású mezőgazdasági termelő szerző féllel adásvételi szerződés megkötésére került sor – tehát azt feltételezi, hogy egy főfoglalkozású mezőgazdasági termelő érdeklődését fejezte ki az e szerződés tárgyát képező földterületet megvásárlása iránt, és hogy a szerződésben megállapított vételár több mint 50%‑kal meghaladja azt az árat, amelyért e mezőgazdasági termelő készen állt a földterületet megvásárolni.

60.

Kétségtelen, hogy a vitatott rendelkezés alkalmazása állami forrásból történő beavatkozással járhat, amennyiben az az állam számára a tulajdonátruházás jóváhagyását megtagadó határozat tárgyát képező földterületek privatizációjából eredő bevétel tekintetében bevételkieséssel járhat. Ahogyan arra a BVVG rámutatott, az éves bevételét befizetik a szövetségi költségvetésbe, ebből következően a vitatott rendelkezés alkalmazása automatikusan azt eredményezheti, hogy az állam lemond az illetékes helyi hatóságok által meghatározott mezőgazdasági forgalmi érték és a nyilvános pályázati eljárás során tett legmagasabb árajánlat közötti különbségnek megfelelő összegű forrásokról. ( 37 )

61.

A német kormány lényegében arra hivatkozik, hogy a vitatott előírás nem minősül állami támogatásnak, mivel egy vállalkozást sem részesít előnyben, és nem nyújt semmilyen konkrét előnyt valamely vállalkozásnak vagy termelésnek. Különösen úgy véli, hogy téves lenne úgy tekinteni, hogy a vitatott földterület piaci ára megfelel a nyilvános pályázati eljárás során benyújtott legmagasabb árajánlatnak, mivel a Bíróság ítélkezési gyakorlata és a hatóságok általi földterület‑ és épületértékesítés állami támogatási elemeiről szóló 1997. július 10‑i bizottsági közlemény (97/C 209/03 közlemény) ( 38 ) elismeri, hogy a piaci árat egy független szakértő tökéletesen megállapíthatja.

62.

Ebben a tekintetben mindenekelőtt emlékeztetni kell arra, hogy az 1997. évi közleményében a Bizottság elismeri, hogy a köztulajdonban lévő földterületek és épületek eladása esetén vélelmezhető, hogy az nem mutat állami támogatási elemeket, amennyiben arra nyílt és feltételmentes pályázati eljárást követően kerül sor, illetve ilyen eljárás hiányában, amennyiben azt egy vagy több független szakértő általi, a szóban forgó eszközök forgalmi értékének általánosan elfogadott piaci mutatók és értékelési normák alapján történő meghatározására irányuló értékbecslés előzi meg.

63.

Ahogyan arra már emlékeztettem, ( 39 ) a Bíróság a Seydaland Vereinigte Agrarbetriebe ítéletben ( 40 ) megállapította, hogy noha a mezőgazdasági földterületek hatóságok általi értékesítése esetére a nemzeti jog ezen földterületek piaci értékének kiszámítására szabályokat vezethet be, ezen szabályok alkalmazása csak akkor lehet összeegyeztethető az EUMSZ 107. cikkel, ha minden esetben olyan árat eredményez, amely a lehető legközelebb áll a piaci értékhez. ( 41 ) A Bíróság megerősítette, hogy a legjobb ajánlat és a szakértő alkalmazásának módszere alkalmas arra, hogy a piac tényleges értékeinek megfelelő árat eredményezzen, mindazonáltal nem zárható ki, hogy más módszerek is ugyanerre az eredményre vezethetnek. ( 42 ) A Bíróság ugyanakkor ebben a tekintetben kifejtette, hogy a mezőgazdasági földterületek értékének meghatározására irányuló olyan módszer, amely mellé nem társul olyan aktualizálási mechanizmus, amely lehetővé teszi a földterületek vételárának és forgalmi értékének a lehető legpontosabban történő egymáshoz közelítését, különösen erőteljes áremelkedések idején, nem alkalmas a tényleges piaci ár tükrözésére. ( 43 )

64.

A jelen ügyben, bár a vitatott előírás olyan sajátosságokat mutat, amelyek közelítik azt egy, az 1997. évi közlemény II. címének 2. pontjában ismertetett, az eszközök forgalmi értékének független szakértők általi értékelési eljárásához, főleg azon sajátossággal is rendelkezik, hogy semlegesíti az 1997. évi közlemény II. címének 1. pontja szerinti feltételmentes pályázati eljárás hatásait.

65.

Ahogyan arra már rámutattam, a Bíróság csak nagyon kevés információval rendelkezik az illetékes helyi hatóságok, illetve a nemzeti bíróságok által kijelölt szakértők által a vitatott rendelkezés alkalmazása keretében követett, a földterületek árának értékelésére irányuló módszerről, és pontosabban az általuk alkalmazott piaci mutatókról és értékelési normákról. A Bíróság tehát nem tud állást foglalni arról, hogy az értékelési eljárás önmagában megfelel‑e az ítélkezési gyakorlatából eredő követelményeknek és az 1997. évi közleményben foglaltaknak.

66.

Ebben az esetben ugyanakkor olyan értékelésről van szó, amelynek elvégzése kizárólag a kérdést előterjesztő bíróság feladata, míg a Bíróságnak arra kell törekednie, hogy e bíróságot tájékoztassa az uniós jog értelmezésére vonatkozó, e tekintetben releváns minden szempontról. Ebben a tekintetben ki kell emelni, hogy ennek az értékelésnek magára a vitatott előírásra, valamint annak konkrét alkalmazására is kell irányulnia, és a kérdést előterjesztő bíróságnak különösen arról kell meggyőződnie, hogy a földterületek forgalmi értékének az illetékes helyi hatóságok, illetve a nemzeti bíróságok által kijelölt szakértők általi értékelése nem vezet‑e olyan eredményre, amely eltér a piaci értéktől. ( 44 )

67.

Márpedig, ahogyan azt már kiemeltem, ( 45 ) ez az értékelés egyaránt függ az alkalmazott értékelési módszertől és szempontoktól, valamint az egyes pályázati eljárások sajátos körülményeitől, és különösen a benyújtott ajánlatok számától, valamint az árajánlatok szerkezetétől.

68.

Ebben a tekintetben mindenekelőtt meg kell állapítani, hogy a földterületek mezőgazdasági forgalmi értékének meghatározására irányuló módszer önmagában, a Seydaland Vereinigte Agrarbetriebe ítélet ( 46 ) és az abban meghatározott, aktualizálásra vonatkozó követelmények szellemében, nem felel meg ezeknek a követelményeknek akkor, ha ez a módszer nem veszi figyelembe a pályázati eljárások során tett árajánlatokat, mivel ez a figyelembevétel annál fontosabb, minél nagyobb a benyújtott ajánlatok száma.

69.

Egy nyílt és feltételmentes pályázati eljárás keretében tett árajánlatok ugyanis meghatározásuknál fogva minden esetben a legmegbízhatóbb és legnaprakészebb módon állapítják meg valamely földterület piaci értékét. Következésképpen egy földterület mezőgazdasági forgalmi értéke nem állhat a lehető legközelebb a piaci értékhez, ( 47 ) ha azt az illetékes helyi hatóságok vagy a szakértők egy pályázati eljárást követően határozzák meg, csak akkor, ha az értékelési módszer ezen eljárás keretében tett valamennyi árajánlatot figyelembe veszi.

70.

Végül, ahogyan arra már rámutattam, a vitatott előírás minősítése nem csak attól a módszertől függ, amelyet a mezőgazdasági forgalmi érték meghatározása érdekében az illetékes helyi hatóságok, illetve a nemzeti bíróságok alkalmaznak, hanem az egyes esetek sajátos körülményeitől is, és elméletileg különböző esetek vázolhatóak fel.

71.

Így az első esetben az illetékes helyi hatóságok által megbecsült mezőgazdasági forgalmi érték közel állhat a pályázati eljárás keretében tett ajánlatok többségéhez, és a legmagasabb ajánlat jelentősen magasabb lehet a többi árajánlatnál és a becsült forgalmi értéknél egyaránt. Ebben az esetben feltételezhető, hogy a legmagasabb ajánlat spekulatív, és hogy a becsült érték megfelel a piaci értéknek, így abból azt a következtetést lehet levonni, hogy a vitatott előírás alkalmazása nem mutat állami támogatási elemeket.

72.

A második esetben a legmagasabb ajánlat közel állhat a pályázati eljárás keretében tett összes többi ajánlathoz, és az illetékes helyi hatóságok által megbecsült mezőgazdasági forgalmi érték jelentősen alacsonyabb lehet az összes ajánlatnál. Ilyen esetben nehéz úgy tekinteni, hogy a becsült forgalmi érték megfelel a piaci árnak, és következésképpen úgy tekinthető, hogy a vitatott előírás alkalmazása állami támogatási elemeket mutat.

73.

Következésképpen, amikor az illetékes helyi hatóságok és/vagy a nemzeti bíróságok azt vizsgálják, hogy a vitatott rendelkezés alkalmazási feltételei fennállnak‑e, és értékelik a pályázati eljárásban tett legmagasabb árajánlat aránytalan jellegét, összevetve azt az általuk megbecsült mezőgazdasági forgalmi értékkel, figyelembe kell venniük az egyes esetek sajátos körülményeit, különösen az árajánlatok szerkezetét.

74.

Az azt esetet szükséges még megemlíteni, amikor a pályázati eljárás során csak egyetlen ajánlat érkezik. Egy ilyen esetben a mezőgazdasági forgalmi érték meghatározására irányuló, az illetékes helyi hatóságok, illetve a nemzeti bíróságok által alkalmazott módszer kétségtelenül meghatározó jelentőséggel bír.

75.

A kérdést előterjesztő bíróság azon értékelés során, amelyet ebben a tekintetben kell lefolytatnia, összehasonlításként célszerűen figyelembe veheti a földterületek értékének meghatározására irányuló, maga a BVVG által kifejlesztett módszert, a Vergleichspreissystemet (VPS), ( 48 ) amelyet a Németországi Szövetségi Köztársaság bejelentett a Bizottság részére. ( 49 ) Ez utóbbi egy szakértővel elvégeztetett értékelést követően megállapította, ( 50 ) hogy a VPS‑módszer alkalmazása kizárja az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése szerinti állami támogatási elemek fennállását. A Bizottság pontosabban úgy vélte, hogy a VPS‑módszer semmilyen előnyt nem biztosít a földterület vásárlójának, amennyiben az e földterület piaci értékét tükrözi, kifejtve, hogy ez az értékelés csak azokra a BVVG általi értékesítésekre vonatkozik, amelyekre a mezőgazdasági és erdőgazdálkodási célú földterületeknek Németországban, az új szövetségi tartományokban történő privatizációja során kerül sor.

76.

A VPS‑módszer, amelynek alapját a Németországban értékelési tevékenységet folytató független szakértők által alkalmazott összehasonlító értékelési módszer (Vergleichswertverfahren) ( 51 ) képezi, nagy számú korábbi hasonló ügyletre vonatkozó releváns adatok összehasonlítása útján átlagos eladási ár meghatározásán alapul. A releváns adatokat, amelyek többek között az értékesített földterületek regionális elhelyezkedésére, helyzetére, méretére és minőségére vonatkoznak, ( 52 ) egy adatbázisban gyűjtik össze, amelyet állandó jelleggel, legalább havonta egyszer, szükség esetén gyakrabban frissítenek az új ügyletekkel és piaci mutatókkal. ( 53 )

77.

Ezen szempontok fényében kell többek között a kérdést előterjesztő bíróságnak értékelnie, hogy a vitatott előírás és annak alkalmazása előnyben részesít‑e bizonyos vállalkozásokat vagy bizonyos áruk termelését az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése értelmében, pontosítva, hogy – ahogyan az a Bíróság ítélkezési gyakorlatából következik – egy intézkedést akkor is szelektívnek kell tekinteni, ha egy egész gazdasági ágazatot érint, ( 54 ) amennyiben olyan vállalkozásokat részesít előnyben, amelyek a követett célra tekintettel hasonló ténybeli és jogi helyzetben vannak, ( 55 ) és ha azt nem igazolja a vonatkozó rendszer jellege vagy általános felépítése. ( 56 )

78.

Márpedig a vitatott rendelkezés előnyben részesíti a főfoglalkozású mezőgazdasági termelőket, akiknek a BVVG által mezőgazdasági földterületek értékesítése céljából szervezett pályázati eljárás útján lehetőségük van azokat – valamennyi benyújtott ajánlatot figyelembe véve – a legmagasabb ajánlatnál alacsonyabb áron megvásárolni.

79.

Az előzőekben kifejtettekből az következik, hogy az EUMSZ 107. cikket úgy kell értelmezni, hogy egy, az alapügy tárgyát képezőhöz hasonló nemzeti jogszabály, amely az agrárszerkezet javítása céljából az állami szervek számára megtiltja, hogy egy mezőgazdasági földterületet egy nyilvános pályázat során annak az ajánlattevőnek adjanak el, aki a legjobb ajánlatot tette, ha ez az ajánlat kirívóan aránytalan a földterület értékéhez képest, csak akkor nem minősül állami támogatásnak, ha ezen érték a lehető legközelebb áll a piaci értékhez, ami többek között azt jelenti, hogy annak becslése figyelembe veszi a pályázati eljárás során tett árajánlatokat. A kérdést előterjesztő bíróság feladata, hogy értékelje azt, hogy egy ilyen szabály megfelel‑e ezeknek a követelményeknek, valamint hogy annak konkrét alkalmazása olyan ár meghatározásához vezethet‑e, amely eltér a piaci értéktől, és hogy levonja ebből a következtetéseket.

80.

Azt javaslom, hogy a Bíróság a Bundesgerichtshof által előzetes döntéshozatal céljából előterjesztett kérdésre a következő választ adja:

Az EUMSZ 107. cikket úgy kell értelmezni, hogy egy, az alapügy tárgyát képezőhöz hasonló nemzeti jogszabály, amely az agrárszerkezet javítása céljából az állami szervek számára megtiltja, hogy egy mezőgazdasági földterületet egy nyilvános pályázat során annak az ajánlattevőnek adjanak el, aki a legjobb ajánlatot tette, ha ez az ajánlat kirívóan aránytalan a földterület értékéhez képest, csak akkor nem minősül állami támogatásnak, ha ezen érték a lehető legközelebb áll a piaci értékhez, ami többek között azt jelenti, hogy annak becslése figyelembe veszi a pályázati eljárás során tett árajánlatokat. A kérdést előterjesztő bíróság feladata, hogy értékelje azt, hogy egy ilyen szabály megfelel‑e ezeknek a követelményeknek, valamint hogy annak konkrét alkalmazása olyan ár meghatározásához vezethet‑e, amely eltér a piaci értéktől, és hogy levonja ebből a következtetéseket.