1.

Lehetővé teszi‑e az uniós jog, hogy valamely tagállam bevezessen egy olyan adót, amely a hasadóanyagok felhasználását terheli, és amelyet az atomerőművek üzemeltetői tartoznak megfizetni? Lényegében ez az a kérdés, amelyet a Finanzgericht Hamburg (hamburgi adóügyi bíróság, Németország) feltett a Bíróságnak.

2.

Ezt a kérdést több oldalról kell megvizsgálni. Érinti ugyanis mind az EUM‑Szerződés és az Euratom‑Szerződés rendelkezéseit, mind e két szerződés közötti kapcsolatot. Ezen túlmenően vizsgálni kell az energiatermékekre és a villamos energiára kivetett jövedéki adó harmonizált rendszerét.

3.

Végül – pontosabban még mielőtt a részletekbe bocsátkoznánk – meg kell vizsgálni az előzetes döntéshozatali eljárás és a tagállamokban fennálló, az alkotmányosság vizsgálatára irányuló eljárások összekapcsolódásának problematikáját.

4.

Az EUMSZ 107. cikk és az EUMSZ 267. cikk, valamint az EAK 93., EAK 191. és EAK 192. cikk jelentik azokat az elsődleges jogi rendelkezéseket, amelyek a jelen ügy jogi hátterét képezik. Ezek a rendelkezések annyira ismertek, hogy nem tartom szükségesnek idézésüket.

5.

Az energiatermékekre és a villamos energiára kivetett jövedéki adó harmonizált rendszere a jövedéki adóra vonatkozó általános rendelkezésekről és a 92/12/EGK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2008. december 16‑i 2008/118/EK tanácsi irányelven, ( 2 ) valamint az energiatermékek és a villamos energia közösségi adóztatási keretének átszervezéséről szóló, 2003. október 27‑i 2003/96/EK tanácsi irányelven ( 3 ) alapul. Az első irányelv meghatározza a jövedéki adóra vonatkozó általános szabályokat, míg a második irányelv kifejezetten az energiatermékek és a villamos energia adózását szabályozza.

6.

A 2003/96 irányelv 1. és 2. cikke ekképp rendelkezik:

„1. cikk

A tagállamok ezen irányelvvel összhangban adót állapítanak meg az energiatermékekre és a villamos energiára.

2. cikk

(1)   Ezen irányelv alkalmazásában »energiatermékek« a következők:

(2)   Ezen irányelvet kell alkalmazni a következő termékre is:

A 2716 KN‑kód alá tartozó villamos energia.

(3)   Ha az energiatermékeket üzemanyagként vagy tüzelő‑, fűtőanyagként kínálják, értékesítik vagy használják fel, akkor azok kivételével, amelyekre ezen irányelv adómértéket határoz meg, a felhasználásnak megfelelően kell adóztatni, s az adómérték a hozzá legközelebb álló tüzelő‑, fűtőanyag vagy üzemanyag adómértéke.

Az (1) bekezdésben felsorolt adóköteles termékeken kívül bármely üzemanyagként, üzemanyagok adalékaként vagy hígítóanyagként kínált, értékesített vagy felhasznált terméket a hozzá legközelebb álló üzemanyag adómértékével kell megadóztatni.

Az (1) bekezdésben felsorolt adóköteles termékeken kívül bármely egyéb olyan szénhidrogént, kivéve a tőzeget, amelyet tüzelő‑, fűtőanyagként kínálnak, értékesítenek vagy használnak fel, a hozzá legközelebb álló energiatermék adómértével kell megadóztatni.

[...]”

7.

A 2003/96 irányelv 14. cikke (1) bekezdésének a) pontja kimondja:

„A 92/12/EGK irányelvben meghatározott, az adóköteles termékek adómentes felhasználásairól szóló általános rendelkezéseken kívül, és egyéb közösségi rendelkezések sérelme nélkül a tagállamok a következőket olyan feltételekkel mentesítik az adózás alól, amely feltételeket az ilyen mentességek helyes és következetes alkalmazása és az adókijátszás, adókikerülés vagy visszaélés megelőzése céljából határoznak meg:

8.

A 2008/118 irányelv 1. cikke előírja:

„(1)   Ezen irányelv általános rendelkezéseket állapít meg a jövedéki adóra vonatkozóan, amely közvetlen vagy közvetett módon az alábbi termékek (a továbbiakban: a jövedéki termékek) fogyasztását terheli:

[...]

(2)   A jövedéki termékekre a tagállamok speciális célú egyéb közvetett adókat is kivethetnek, amennyiben azok megfelelnek a jövedéki adó és a hozzáadottérték‑adó esetében alkalmazandó, az adóalap meghatározására, az adó kiszámítására, kivetésére és ellenőrzésére vonatkozó közösségi adószabályoknak, nem értve ide a mentességekre vonatkozó rendelkezéseket.

(3)   A tagállamok adót vethetnek ki:

[...]

Az ilyen adók kivetése azonban nem járhat a határátlépéshez kapcsolódó alakiságokkal a tagállamok közötti kereskedelemben.”

9.

A vitatott adót a hasadóanyag‑adóról szóló, 2010. december 8‑i törvénnyel (Kernbrennstoffsteuergesetz, a továbbiakban: KernbrStG) ( 4 ) vezették be. E törvény értelmében azt a hasadóanyagot, amelyet villamos energia kereskedelmi célú előállításához használnak fel, hasadóanyag‑adó terheli. Hasadóanyagnak minősül a plutónium‑239 és 241, valamint az urán‑233 és 235. A törvény az adó mértékét a hasadóanyag grammonkénti tömegének megfelelően határozza meg, összege 145 eurót tesz ki. Az adót akkor kell megfizetni, amikor a hasadóanyagot először használják fel atomerőműben, és a láncreakció beindul. Az adó alanya a hasadóanyagok hasadása által villamos energiát termelő létesítmény (atomerőmű) üzemeltetője.

10.

A Kernkraftwerke Lippe‑Ems GmbH egy német jog szerint létrehozott társaság, amely a Lingenben (Németország) található atomerőmű üzemeltetését végzi. A társaság a 2011. július 13‑i adóbevallásában 154117745 eurónak megfelelő összeget vallott be hasadóanyag‑adó címén azon hasadóanyag után, amelyet az atomerőmű reaktoraiban ugyanabban az évben június hónap során felhasználtak. Az adóbevallással párhuzamosan a társaság a kérdést előterjesztő bíróság előtt keresetet nyújtott be az illetékes adóhatóság, a Hauptzollamt Osnabrück ellen, amelyben az uniós jogra hivatkozással vitatta az érintett adó jogszerűségét.

11.

Egy másik atomerőmű üzemeltetőjét érintő párhuzamos eljárásban a kérdést előterjesztő bíróság a Bundesverfassungsgerichthez (szövetségi alkotmánybíróság) fordult egy a KernbrStG alkotmányosságára vonatkozó kérdéssel. A rendelkezésre álló információk szerint az eljárás még folyamatban van.

12.

E körülmények között a Finanzgericht Hamburg felfüggesztette az eljárást, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjesztette a Bíróság elé:

13.

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem 2014. január 7‑én érkezett a Bírósághoz. Írásbeli észrevételeket nyújtottak be az alapeljárásban részt vevő felek, a német és a finn kormány, valamint az Európai Bizottság. Ugyanezen felek a 2014. november 4‑én tartott tárgyaláson is képviseltették magukat.

14.

Az első kérdés valójában a jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelem elfogadhatóságával kapcsolatos. Első lépésben tehát ezt a kérdést fogom megvizsgálni, mielőtt rátérnék az érdemi kérdésekre abban a sorrendben, amelyben azokat feltették.

15.

Az első kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében azt kívánja megtudni, hogy jogában áll‑e előzetes döntéshozatal iránti kérelmet előterjeszteni az EUMSZ 267. cikk alapján abban az esetben, ha az alapeljárás tárgyát képező egyedi aktus alapjául szolgáló nemzeti jogi rendelkezések tekintetében az alkotmányosság vizsgálatára irányuló nemzeti eljárás van folyamatban (a jelen ügyben ez utóbbi eljárást a kérdést előterjesztő bíróság kezdeményezte, ez azonban nem bír jelentőséggel). A kérdést előterjesztő bíróság indokolása szerint abban az esetben, ha a Bundesverfassungsgericht a KernbrStG rendelkezéseit alkotmányellenesnek minősítené anélkül, hogy a döntés hatását kizárólag a jövőre nézve állapítaná meg, az alapeljárás által érintett adóbevallás automatikusan semmissé válna, ami magával vonná az alapeljárás megszűnését, és ennek következtében okafogyottá tenné az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdéseket.

16.

Először is megállapítom, hogy a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata fényében a jelen ügyben előterjesztett előzetes döntéshozatal iránti kérelem elfogadhatóságához nem fér kétség.

17.

Bizonyára kifogásként felhozható, hogy olyan helyzetben, mint amilyen az alapügyben felmerült, az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések hipotetikus jellegűek, minthogy a relevanciájuk a nemzeti alkotmányossági vizsgálat eredményétől függ. Amennyiben a nemzeti rendelkezések érvénytelenségét visszaható hatállyal mondják ki, az uniós jog értelmezésével kapcsolatos kérdések már nem merülnek fel. Mindazonáltal a Bíróság más megközelítést alkalmaz azokban az esetekben, amikor az előzetes döntéshozatali eljárás és az alkotmányosság vizsgálatára irányuló nemzeti eljárások összefüggését vizsgálja.

18.

Először is, a Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint, ugyanis, noha előnyös lehet, ha a tisztán nemzeti jogi problémákat már rendezték a kérdések Bíróság elé terjesztését megelőzően, a nemzeti bíróságok a lehető legszélesebb lehetőséggel rendelkeznek arra, hogy a Bírósághoz forduljanak, ha azt állapítják meg, hogy az előttük folyamatban lévő ügyben az uniós jog valamely rendelkezésének értelmezésére vagy érvényességére vonatkozó, az ő döntésüket igénylő kérdés merül fel. ( 5 )

19.

Ennek megfelelően az a nemzeti bíróság, amelynek az uniós joggal kapcsolatos jogvitát kell eldöntenie, és amely úgy véli, hogy valamely nemzeti rendelkezés nemcsak hogy ellentétes az uniós joggal, de alkotmányellenes is, nem veszti el az EUMSZ 267. cikkben előírt azon lehetőségét, illetve nem mentesül az ott előírt azon kötelezettsége alól, hogy az uniós jog értelmezésével vagy érvényességével kapcsolatos kérdésekkel a Bírósághoz forduljon, azon tény miatt, hogy valamely belső jogi szabály alkotmányellenességének megállapítása az alkotmánybírósághoz kötelezően benyújtandó keresettől függ. Az uniós jog hatékonyságát ugyanis veszélyeztetné az, ha az alkotmánybírósághoz benyújtandó kötelező kereset létezése meggátolná az uniós jog által szabályozott jogvitával kapcsolatban eljáró nemzeti bíróságot abban, hogy éljen az EUMSZ 267. cikkben részére biztosított azon lehetőséggel, hogy az uniós jog értelmezésével vagy érvényességével kapcsolatos kérdéseket terjesszen a Bíróság elé azzal a céllal, hogy dönthessen arra vonatkozóan, hogy valamely nemzeti szabály azzal összeegyeztethető‑e vagy sem. ( 6 )

20.

Másodsorban, szintén az állandó ítélkezési gyakorlat szerint, az EUMSZ 267. cikkel bevezetett eljárás keretében az ügyben eljáró és határozathozatalra hivatott nemzeti bíróság hatáskörébe tartozik annak megítélése, hogy – tekintettel az ügy különleges jellemzőire – ítélete meghozatalához szükségesnek tartja‑e az előzetes döntéshozatalt, és ha igen, a Bíróságnak feltett kérdései relevánsak‑e. Csak akkor utasítható el a nemzeti bíróság által előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésről való határozathozatal, ha az uniós jog kért értelmezése nyilvánvalóan nem áll kapcsolatban az alapjogvita tényeivel vagy tárgyával, ha a probléma hipotetikus, vagy ha nem állnak a Bíróság rendelkezésére azon ténybeli és jogi körülmények, amelyek ahhoz szükségesek, hogy a feltett kérdésekre hasznos módon válaszolhasson. ( 7 )

21.

Álláspontom szerint a jelen ügyben nem ez a helyzet. A feltett kérdések és az alapeljárás tényállása közötti kapcsolat, valamint a kérdést előterjesztő bíróság által rendelkezésre bocsátott információk elegendő volta nem kétséges.

22.

A felvetett kérdés hipotetikus jellegével kapcsolatban, figyelemmel az alkotmányosság vizsgálatára irányuló párhuzamos eljárás bizonytalan kimenetelére – mind az alkotmánybíróság által hozott döntés értelmére, mind annak időbeli hatályára vonatkozóan –, egyértelműen kijelenthető, hogy az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdéseket nem lehet kizárólag amiatt hipotetikus jellegűnek tekinteni, hogy folyamatban van egy ilyen eljárás. Természetesen bizonyos események eredményezheti az alapeljárás az előtti megszűnését, hogy a Bíróság az előzetes döntéshozatal iránti kérelemről határozna, ilyen például – prózai módon – a kereset visszavonása. Az ilyen lehetséges, ám bizonytalan események között szerepel az eljárás tárgyát képező nemzeti rendelkezések érvénytelenségének alkotmánybíróság általi kimondása is. Hasonló esetben a kérdést előterjesztő bíróság feladata, hogy ebből levonja a következtetéseket, így különösen, hogy eldöntse, helye van‑e az előzetes döntéshozatal iránti kérelem fenntartásának, megváltoztatásának vagy visszavonásának. ( 8 ) Mindazonáltal az ilyen esemény lehetősége semmiképpen sem elegendő az előterjesztett kérdések hipotetikus jellegének megállapításához, még akkor sem, ha a már megindított alkotmányossági vizsgálat folytán nagyobb mértékben valószínű az ilyen esemény bekövetkezése.

23.

Fel kell hívni a kérdést előterjesztő bíróság figyelmét a Bíróság 2012. november 1‑jén hatályba lépett eljárási szabályzatának 100. cikkében szereplő, az előzetes döntéshozatali kérelem Bíróság általi elbírálására vonatkozó szabályokra. E rendelkezés értelmében az előzetes döntéshozatal iránti kérelem visszavonását addig lehet figyelembe venni, amíg az ítélethirdetés napját nem közlik az Európai Bíróság alapokmányának 23. cikke szerinti érdekeltekkel.

24.

Harmadrészt a Bíróság megállapította, hogy az előzetes döntéshozatali eljárás és az alkotmányosság vizsgálatára irányuló nemzeti eljárás eltérő tárgyra irányulnak, és eltérő joghatást fejtenek ki. Amennyiben az alkotmánybíróság megállapítja valamely nemzeti jogi rendelkezés alkotmányellenességét, az az érintett rendelkezés nemzeti jogrendből való törlését vonja maga után. Ez a törlés a nemzeti rendszer szerint kifejtheti hatásait ex nunc vagy ex tunc, azaz az alkotmánybíróság által meghatározott időponttól kezdődően. Amennyiben egy, a nemzeti bíróság előtt folyamatban lévő konkrét ügyben fordultak alkotmánybírósághoz, felmerülhet annak a lehetősége, hogy az érintett rendelkezés, bár érvénytelenné vált, mégis alkalmazandó azon félre, aki az alkotmányosságra irányuló vizsgálatot kezdeményezte. Az előzetes döntéshozatali eljárás esetében azonban teljesen más a helyzet. A Bíróság megfogalmazása szerint valamely nemzeti törvényi rendelkezés és a Szerződés valamely közvetlenül alkalmazandó rendelkezése közötti összeütközést (amelyet a kérdést előterjesztő bíróság állapít meg a Bíróság által az előzetes döntéshozatalra utalásra adott válasz alapján) a nemzeti bíróságnak úgy kell megoldania, hogy az uniós jogot alkalmazza – szükség esetén mellőzve az azzal ellentétes nemzeti rendelkezés alkalmazását –, és nem úgy, hogy megállapítja a nemzeti rendelkezés semmisségét, mivel a hatóságok és bíróságok e tekintetben meglévő hatásköre tagállamonként eltér. ( 9 )

25.

Hozzá kell tenni, még akkor is, ha ez nem befolyásolja az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésre adandó választ, hogy az alapügyben a kérdést előterjesztő bíróság által rendelkezésre bocsátott információk szerint az alkotmánybírósághoz fordulás a belső hatásköri szabályok esetleges megsértésére vonatkozik, ami a KernbrStG és a korábban hivatkozott uniós jogi rendelkezések összeegyeztethetetlenségétől eltérő kérdés.

26.

Azt javaslom tehát a Bíróságnak, hogy azt a választ adja az első kérdésre, hogy a nemzeti bíróság az EUMSZ 267. cikk alapján előzetes döntéshozatal iránti kérelmet terjeszthet elő akkor is, ha az alapeljárás tárgyát képező egyedi aktus alapjául szolgáló nemzeti jogi rendelkezéseket illetően az alkotmányosság vizsgálatára irányuló nemzeti eljárás van folyamatban.

27.

A második előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdése útján a nemzeti bíróság alapvetően azt szeretné megtudni, hogy a 2003/96 és a 2008/118 irányelvvel ellentétes‑e az alapeljárás tárgyát képező adó. Ezen túlmenően a nemzeti bíróság tudni szeretné, hogy a hivatkozott adó villamosenergia‑fogyasztókra történő áthárításának lehetősége befolyásolja‑e a kérdésre adott választ.

28.

A kérdést előterjesztő bíróság az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés szövegében nem pontosítja, hogy a 2003/96 és a 2008/18 irányelvnek melyek azok a rendelkezései, amelyek esetlegesen akadályát képezhetik a vitatott adónak. Mindazonáltal az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kiderül, hogy először is arról van szó, hogy a hasadóanyag a 2003/96 irányelv 14. cikke (1) bekezdésének a) pontjában meghatározott mentesség hatálya alá tartozik‑e, másodszor pedig arról, hogy a vitatott adó tekinthető‑e a villamos energiát közvetetten terhelő adónak, ami adott esetben összeegyeztethetetlenné teszi a 2008/118 irányelv 1. cikkének (2) bekezdésével. A vitatott adó átháríthatósága lehetőségének esetleges hatása e második kérdéskör részét képezi.

29.

A második előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés tehát két részkérdésből áll, amelyeket külön‑külön fogok vizsgálni.

30.

A hasadóanyag az Euratom‑Szerződés hatálya alatt álló területhez tartozik. ( 10 ) Fel kell tenni tehát a kérdést, hogy az EK‑Szerződés alapján elfogadott másodlagos jogi rendelkezések ( 11 ) szabályozhatják‑e egy ilyen termék adóztatását. Nemleges válasz esetén ugyanis a második kérdés első részének vizsgálata okafogyottá válik.

31.

Amikor a 2003/96 irányelv elfogadásra került, az EK‑Szerződés és az Euratom‑Szerződés közötti kapcsolatot az EK‑Szerződés 305. cikkének (2) bekezdése szabályozta, amely szerint „[az EK‑Szerződés] rendelkezései nem sérthetik az [Euratom‑Szerződés] rendelkezéseit]”. ( 12 ) Ugyanakkor ez a rendelkezés, amely ugyanolyan jogi értéket biztosít az Euratom‑Szerződésnek és az EK‑Szerződésnek, látszólag nem oldja meg azt a kérdést, hogy alkalmazhatók‑e az EK‑Szerződésen alapuló másodlagos jogi rendelkezések az Euratom‑Szerződés hatálya alá tartozó területen. Két megközelítés alkalmazható e téren. ( 13 )

32.

Az első megközelítés alapján a két Közösséget teljesen elkülönültnek és autonómnak kell tekinteni a hozzájuk tartozó területeken. Az EK‑Szerződés alapján elfogadott jogi aktusok ez esetben nem volnának alkalmazhatóak az Euratom‑Szerződés hatálya alá tartozó területen, és fordítva. Ez a hatáskör‑átruházás elvével együtt azt jelentené, hogy valamely Szerződés hatálya alá tartozó területen végzett jogalkotási cselekmény esetén az e Szerződésben található jogalap volna szükséges. Az Euratom‑Szerződés azonban sokkal kevésbé kidolgozott, mint az EK‑Szerződés. Egyrészt ágazati szerződésként már a kezdetektől azokra a jogi eszközökre korlátozódott, amelyek elfogadásának időpontjában az európai atomenergia‑ipar fejlesztéséhez szükségesnek tűntek (így például nem rendelkezik a nemzeti jogszabályok harmonizálására vonatkozó általános hatáskörről), másrészt, az EK‑Szerződéssel ellentétben, a későbbi módosító szerződések nem bővítették lényegesen a hatályát.

33.

E szigorúan „dualista” megközelítés elfogadása komoly problémákat vetne fel tehát, amikor az uniós jog olyan változatos területeket érint, mint a versenyjog, az adózás vagy a környezetvédelem, és nem indokolt, hogy az uniós jogalkotó beavatkozása kizárt legyen az Euratom‑Szerződés hatálya alá tartozó áruk vagy tevékenységek tekintetében.

34.

Én a második megközelítést választanám, amely alapján úgy tekinthetjük, hogy az EK‑Szerződés hatálya – a Szerződés általános rendeltetésének megfelelően – minden árura, szolgáltatásra és tevékenységre kiterjed, míg az Euratom‑Szerződés csupán az atomenergia‑ipar sajátosságai által megkívánt különös szabályokat állapít meg. Ennek megfelelően az EK‑Szerződés alapján elfogadott másodlagos jogi aktusok alkalmazhatóak az Euratom‑Szerződés hatálya alá tartozó árukra és tevékenységekre, amennyiben az Euratom‑Szerződés másként nem rendelkezik. Tisztában vagyok azokkal a jogi problémákkal, amelyeket e megközelítés is felvet, azonban ezek álláspontom szerint könnyen áthidalhatók, és különben sincsenek hatással a jelen ügyre.

35.

Úgy tűnik, ezt a megközelítést az ítélkezési gyakorlat is alátámasztja. Az 1/94 véleményében a Bíróság kijelentette, hogy „[m]ivel az Euratom‑Szerződés nem tartalmaz egyetlen, a külkereskedelemre vonatkozó rendelkezést sem, semmi sem akadályozza azt, hogy az EK‑Szerződés 113. cikke alapján kötött szerződések kiterjedjenek az [Euratom‑Szerződés szerinti] termékek nemzetközi kereskedelmére”. ( 14 ) Az Euratom‑Szerződést illetően a Bíróság megállapította, hogy az EGK‑Szerződés „alkalmazható az Euratom‑Szerződés hatálya alá tartozó termékekre abban az esetben, ha a felmerült kérdésekre vonatkozóan az Euratom‑Szerződés nem tartalmaz rendelkezéseket”. ( 15 ) Álláspontom szerint ez megfelelően alkalmazható az Euratom‑Szerződésre. Való igaz, hogy nemrégiben a Bíróság az EK‑Szerződés egyik rendelkezésének az Euratom‑Szerződés hatálya alá tartozó területen való alkalmazásának lehetőségét a rendelkezés uniós jogi általános elv jellegéhez kötötte. ( 16 ) Mindazonáltal úgy vélem, az ebben az ügyben vázolt helyzet eltér az alapeljárásban szereplő ügyben fennálló helyzettől. Először is, ott az EK‑Szerződés egyik rendelkezésének közvetlen alkalmazásáról volt szó az Euratom‑Szerződés hatálya alá tartozó területen, és nem annak megállapításáról, hogy az EK‑Szerződés alapján elfogadott másodlagos jogi aktusok alkalmazhatóak‑e az Euratom‑Szerződés hatálya alá tartozó árukra. Másrészt, a Bíróság azon megállapítása, amely szerint az európai jogrend egyik olyan alapvető elve, mint az állampolgárság alapján történő hátrányos megkülönböztetés tilalma, alkalmazható az Euratom‑Szerződés hatálya alá tartozó területen, véleményem szerint nem jelenti szükségszerűen azt, hogy csupán az EK‑Szerződésben meghatározott alapelvek alkalmazhatóak az Euratom‑Szerződés által szabályozott helyzetekben.

36.

Végül az a megközelítés, amelyet ajánlok, úgy tűnik, régóta használatos az intézmények gyakorlatában. Azok a jogi aktusok ugyanis, amelyek kizárólag az EK‑Szerződés alapján kerültek elfogadásra, mint például a 85/337/EGK irányelv, ( 17 ) a 98/34/EK irányelv ( 18 ) vagy az adózás területén a 2006/112/EK irányelv, ( 19 ) megkülönböztetés nélkül alkalmazhatók az EK‑Szerződés (jelenleg: EUM‑Szerződés), valamint az Euratom‑Szerződés hatálya alá tartozó árukra és tevékenységekre. Nem látom tehát formális akadályát annak, hogy a 2003/96 irányelv rendelkezései elméletileg alkalmazhatóak legyenek a hasadóanyagokra.

37.

A 2003/96 irányelv 1. cikke arra kötelezi a tagállamokat, hogy jövedéki adót vessenek ki az energiatermékekre és a villamos energiára. Az energiatermékeket a hivatkozott irányelv 2. cikkének (1) bekezdése határozza meg bizonyos termékekre vonatkozó, Kombinált Nomenklatúra ( 20 ) szerinti kódok segítségével, így lényegében a szén, a földgáz, az ásványi olajok és egyes származékos termékek vonatkozásában. Ugyanezen cikk (2) bekezdése kiegészíti a fenti listát a villamos energiával. A KernbrStG szerinti hasadóanyag tehát nem szerepel a felsorolt termékek között.

38.

A 2003/96 irányelv 2. cikke (3) bekezdésének második és harmadik albekezdése szerint ugyancsak jövedéki adó terheli mindazokat a termékeket, amelyeket üzemanyagként használnak fel, valamint minden, tüzelőanyagként felhasznált szénhidrogént, a tőzeg kivételével. ( 21 )

39.

Ennélfogva a 2003/96 irányelv 2. cikke a jövedéki termékek megjelölésével egyidejűleg meghatározza az irányelv hatályát. ( 22 )

40.

A 2003/96 irányelv 14. cikke (1) bekezdésének a) pontja jövedékiadó‑mentességet állapít meg a „villamos energia előállításához felhasznált energiatermékek és villamos energia” vonatkozásában. A jelen ügyben tehát azt szükséges megállapítani, hogy ez a mentesség vonatkozik‑e a hasadóanyagokra is. Álláspontom szerint nem, a következő okok miatt.

41.

Először is, a 2003/96 irányelv 14. cikke (1) bekezdésének a) pontja kifejezetten „energiatermékekre” hivatkozik. Ezt a fogalmat az irányelv 2. cikkének (1) bekezdése pontosan meghatározza a Kombinált Nomenklatúra szerinti kódjaikkal egyértelműen megjelölt termékek teljes és kimerítő felsorolásával. Ennélfogva ez a fogalom az említett 14. cikkben nem rendelkezhet más jelentéssel, mint amelyet az említett 2. cikk meghatározott. Csupán a jogi logika megkerülésével állíthatnánk ugyanis, hogy a jogalkotó ugyanazon szövegben egy azonos fogalmat két különböző jelentéssel használt volna.

42.

Való igaz, hogy a 2003/96 irányelv 2. cikkének (1) bekezdésében felsorolt termékeken túlmenően jövedéki adó terheli mindazokat a termékeket is, amelyeket üzemanyagként használnak, valamint azokat az egyéb szénhidrogéneket, amelyeket tüzelőanyagként használnak. Logikus módon, az irányelv 14. cikke által előírt mentességek tehát alkalmazandóak a termékek e két kategóriájára is, a jelen esetben azokra a szénhidrogénekre, amelyeket tüzelőanyagként villamos energia előállításához használnak. Mindazonáltal a jelen ügyben szóban forgó hasadóanyag nem minősül szénhidrogénnek: a plutónium és az uránium különleges izotópjairól van szó. ( 23 )

43.

Másrészt, mint ahogyan a jelen indítvány 32. pontjában már megállapítottam, a 2003/96 irányelv hatályát az irányelv 2. cikke határozza meg. A 14. cikke tehát nem alkalmazható – az irányelv hatályán túlmenően – azokra a termékekre, amelyek nem tartoznak az irányelv hatálya alá, mentesítve azokat azon adó alól, amely őket nem terheli.

44.

Álláspontom szerint tehát világos, hogy a 2003/96 irányelv, és különösen a 14. cikke (1) bekezdésének a) pontja nem alkalmazható a hasadóanyagokra.

45.

A kérdést előterjesztő bíróság felveti továbbá a 2003/96 irányelv, vagy legalább is annak 14. cikke (1) bekezdése a) pontjának analógia útján a hasadóanyagokra történő alkalmazhatóságának kérdését. Be kell vallanom, nehezen tudom elképzelni, mi módszert követve tudnánk ekként eljárni. A hivatkozott rendelkezés a jövedéki adó megfizetése alóli mentességet állapít meg. Így azt analógia útján sem lehet alkalmazni azokra a termékekre, amelyeket nem terhel ilyen adó. E célból először arra volna szükség, hogy a hasadóanyagok a 2003/96 irányelvvel létrehozott rendszer alá tartozzanak. Én azonban teljesen elképzelhetetlennek tartom analógia útján valamely terméknek egy olyan adóval való megterhelését, amely alá nem tartozik. Másfelől nem állapítható meg semmilyen érvényes analógia a hasadóanyagok és a jövedéki termékek között. A 2003/96 irányelv nem azokat a termékeket kívánja adóval terhelni, amelyeket villamos energia előállításához használnak, hanem az irányelvben meghatározott energiatermékeket, függetlenül azok felhasználásától. Az a tény, hogy ez a szabályozás nem terjed ki a hasadóanyagokra, nem minősül tehát joghézagnak, amelyet analógia útján orvosolni kellene.

46.

Legfeljebb a Bíróság Braathens‑ítéletből eredő ítélkezési gyakorlatának ( 24 ) analógia útján a jelen ügyre történő alkalmazása javasolható. Az e mögött húzódó érvelés a következő. A hivatkozott ítéletben a Bíróság a 2003/96 irányelvet megelőző 92/81/EGK irányelvnek ( 25 ) a légi közlekedés során felhasznált üzemanyag mentesítésére irányuló egyik rendelkezésének (jelenleg a 2003/96 irányelv 14. cikke (1) bekezdésének b) pontja) értelmezése során úgy határozott, hogy egy ilyen mentesítés nem csupán azt zárja ki, hogy a mentesített termékekre a jövedéki adót alkalmazzák, hanem minden olyan nemzeti adó alkalmazását is, amelyet általában a jövedéki termékekre kivethetnek. ( 26 ) A Bíróság szerint ugyanis az ilyen nemzeti adók minden hatásától megfosztanák a 92/81 irányelvben rögzített mentesítést. ( 27 ) A nemzeti adók e kizárását kellene alkalmazni azokra az energiatermékekre, amelyeket villamos energia előállításához használnak fel, és amelyek a 2003/96 irányelv 14. cikke (1) bekezdésének a) pontja értelmében a jövedéki adó alól mentesülnek. Márpedig amennyiben a villamos energia előállításához felhasznált energiatermékeket nem lehet nemzeti adóval sújtani, analógia útján ugyanez kell, hogy vonatkozzon azon más termékekre is, amelyeket, jóllehet a 2003/96 irányelv értelmében nem minősülnek energiaterméknek, szintén villamos energia előállításához használnak fel, így például a hasadóanyagra.

47.

Ezt az értelmezést azonban tévesnek érzem. A 2003/96 irányelv 14. cikke (1) bekezdésének a) pontja nem vezet be a mentesítésre vonatkozó általános elvet azon termékek vonatkozásában, amelyeket villamos energia előállításához használnak fel. Az irányelv harmonizált adóztatási rendszert állít fel a villamos energia előállításához felhasznált energiatermékek tekintetében, és a villamos energia előállításához felhasznált energiatermékek mentesítése e szigorú keretbe illeszkedik. ( 28 ) A Braathens‑ítélet éppen a 92/81 irányelv hatálya alá tartozó és kifejezetten mentesített termékre vonatkozik. Az ítélet egyedüli célkitűzése az volt, hogy biztosítsa e mentesítés hatékonyságát, és nem az, hogy annak körét bővítse. Egy tágabb értelmezés sértené a 2003/96 irányelv hatályát, befolyásolná annak harmonizációs célkitűzését, és figyelmen kívül hagyná a tagállamok arra vonatkozó hatáskörét, hogy a harmonizált területen kívül közvetett adókat vezessenek be, amely hatáskört a 2008/118 irányelv 1. cikke (3) bekezdésének a) pontja is megerősíti.

48.

Összegzésül, álláspontom szerint, az atomerőművek által használt hasadóanyagot terhelő adó bevezetése nem tartozik a 2003/96 irányelv hatálya alá, az irányelv tehát nem zárja ki egy ilyen adó bevezetését.

49.

A második kérdésének második részével a kérdést előterjesztő bíróság azt szeretné megtudni, hogy a vitatott adó minősülhet‑e a villamos energiára kivetett közvetett adónak. Először is meg kell állapítanom, hogy ha fennállna ez az eset, úgy az adó a 2003/96 irányelvvel együttesen értelmezett 2008/118 irányelv rendelkezéseivel ellentétes lenne. Mindazonáltal, álláspontom szerint a vitatott adó nem minősül a villamos energiára kivetett közvetett adónak.

50.

A 2008/118 irányelv 1. cikkének (2) bekezdése lehetővé teszi a tagállamok részére, hogy speciális célú egyéb közvetett adókat vessenek ki a jövedéki termékekre (így a villamos energiára), amennyiben ezen adók megfelelnek a jövedéki adó és a hozzáadottérték‑adó esetében alkalmazandó uniós adószabályoknak. E szabályok közé tartoznak az adóalap meghatározására, az adó kiszámítására és kivetésére, valamint az ellenőrzésére vonatkozó rendelkezések.

51.

A kérdést előterjesztő bíróság szerint az alapeljárás tárgyát képező adó nem speciális célok elérése érdekében kerül kivetésre, hiszen a szövetségi költségvetés egyik forrását képezi. Egy adó céljának értékelése ugyanakkor a nemzeti hatóságok és bíróságok hatáskörébe tartozik, amelyeknek figyelembe kell venniük a Bíróság ítélkezési gyakorlatából eredő – egyébként rendkívül szigorú – feltételeket. ( 29 ) Amennyiben a nemzeti bíróság megállapítja, hogy az érintett adó nem felel meg ezeknek a feltételeknek, úgy az nem tekinthető a 2008/118 irányelv 1. cikke (2) bekezdésével összhangban állónak.

52.

Az alkalmazandó uniós adójogi rendelkezések tiszteletben tartásának követelményét illetően arra az álláspontra jutottam, hogy az alapeljárás tárgyát képező adó nem felel meg ennek a követelménynek. Az alapügyben természetesen csak a jövedéki adóval kapcsolatos szabályokról beszélhetünk, minthogy a vitatott adó semmi hasonlóságot nem mutat a hozzáadottérték‑adóval.

53.

Való igaz, hogy a Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint a 2008/118 irányelv 1. cikkének (2) bekezdése csak az uniós adójog általános rendszerének való megfelelést írja elő. ( 30 ) Mindazonáltal álláspontom szerint a vitatott adó az általános rendszerét tekintve sem felel meg a villamos energiát terhelő jövedéki adóra alkalmazandó szabályoknak.

54.

Először is, a vitatott adó az adóalap szempontjából határozottan eltér ezektől. A jövedéki adó esetében ugyanis az adóalapot maga a jövedéki termék – azaz egy bizonyos mennyiségű villamos energia – alkotja, míg a szóban forgó adó alapját a hasadóanyag – azaz egy termelési tényező – képezi, és csupán egy további számítás teszi lehetővé annak a villamos energia meghatározott mennyiséghez való viszonyítását.

55.

Másrészt, a villamos energiát terhelő jövedéki adó csupán a fogyasztók részére történő rendelkezésre bocsátás időpontjában válik felszámíthatóvá, ( 31 ) míg a vitatott adó akkor válik felszámíthatóvá, amikor a hasadóanyagot felhasználják az atomerőműben, azaz még a villamosenergia‑termelés előtt. Ez a különbség nem csupán kronológiai jellegű, hiszen ennek következtében az adófizetésre kötelezett személy is változik. A jövedéki adó esetében ugyanis a villamos energia forgalmazója vagy továbbforgalmazója minősül adófizetésre kötelezettnek, míg a szóban forgó adó esetében a villamos energia előállítója. Ez azt is jelenti, hogy ha a villamos energiát egy másik tagállamba exportálják, a vitatott adót az előállítás szerinti országban (Németországban), míg a villamos energiát terhelő jövedéki adót a fogyasztás szerinti államban vetik ki. ( 32 )

56.

Végül, harmadrészt, a vitatott adó megfizetésének ellenőrzése során az adófizetésre kötelezettnek adóbevallást kell készítenie az adófizetési kötelezettséget keletkeztető tény bekövetkezésekor. Márpedig a korábban hivatkozott ítélkezési gyakorlatból ( 33 ) levezethető, hogy a 2008/118 irányelv 1. cikkének (2) bekezdése nem teszi lehetővé olyan adó bevezetését, amely a piaci szereplők számára olyan alakiságokat írna elő, amelyeket a jövedéki adóra vagy a hozzáadottérték‑adóra vonatkozó uniós szabályozás nem tartalmaz.

57.

Álláspontom szerint tehát, amennyiben az alapeljárásban érintett adót a villamos energiára kivetett közvetett adónak kellene tekinteni, úgy az nem tesz eleget a 2008/118 irányelv 1. cikkének (2) bekezdésében foglalt feltételeknek. Mindazonáltal nem gondolom, hogy az érintett adót ilyennek kellene tekinteni.

58.

A kérdést előterjesztő bíróság tudni szeretné, hogy az alapeljárásban érintett adó a villamos energiára kivetett közvetett adónak tekintendő‑e amiatt, hogy a hasadóanyag meghatározott mennyisége alapján az előállított villamos energia mennyiségével arányos. Én azonban nem gondolom, hogy az ilyen arányosság e tekintetben elegendő lenne.

59.

Annak érdekében ugyanis, hogy megállapítható legyen, hogy egy adó egy bizonyos terméket terhel, szükség van arra, hogy az adó magának a terméknek a fogyasztását terhelje. Ez történhet közvetlenül, ( 34 ) illetve közvetetten, az adónak a termék árába való beépítése útján is. A termelés szakaszában kivetett adó – így az alapeljárás tárgyát képező adó, amennyiben az a villamos energiára kivetett adónak tekintendő – kizárólag a második esetnek feleltethető meg, mivel akkor alkalmazandó, amikor az adóztatott termék még nem létezik.

60.

Az alapeljárás tárgyát képező adó egyértelműen olyan terhet jelent, amely az atomerőművek termelési költségeinek részét alkotja. Ezek a költségek az erőművek által alkalmazott villamosenergia‑árak egy összetevőjét képezik. Ez azonban véleményem szerint nem elegendő ahhoz, hogy az érintett adó a villamos energiát terhelő adónak minősüljön. Amint azt a Bizottság jogosan megjegyezte ugyanis, egy ilyen érvelés ahhoz vezetne, hogy a villamosenergia‑termelők által fizetett minden adót és illetéket a villamos energiát terhelő közvetett adónak kellene minősíteni, így például a társasági adót, amelynek alapja (az adóköteles nyereség) bizonyos fokig szintén arányos a megtermelt villamos energia mennyiségével. ( 35 )

61.

Ahhoz, hogy egy felhasználási (azaz a termelés szakaszában kivetett) adó a termék fogyasztását terhelő adónak minősüljön, szükség van arra, hogy minden, szabad forgalomba bocsátott termék ára pontosan tartalmazza az adó összegét oly módon, hogy az adó semleges legyen a termelő vagy forgalmazó szempontjából, amely adóalanyként csupán közvetítő szerepet tölt be az adó terhét viselő fogyasztó és a költségvetés között.

62.

Ez nem tűnik számomra lehetségesnek egy olyan adó esetében, amelyet csupán egyes villamosenergia‑termelőkre vetnek ki. A villamos energia egy különleges termék, amely kizárólag a villamos vezetékekben található feszültségként jelenik meg. Amint az előállított villamos energiát bevezetik a hálózatba, már nem lehet megkülönböztetni az egyes termelőktől származó villamos energiát. Bár a termelők által meghatározott, hálózatba táplálási árak bizonyos mértékben eltérhetnek egymástól, a fogyasztói ár már nem tükrözheti ezt az eltérést. A fogyasztók ugyanis egységes díjat fizetnek a villamos energia használatáért, függetlenül attól, hogy az melyik termelőtől származik. Lehetetlen lenne tehát megállapítani a jelen esetben a fogyasztók által egy meghatározott villamosenergia‑mennyiség után fizetett adó mértékét. Az érintett adót tehát nem lehet a villamos energiára kivetett adónak tekinteni.

63.

Ami az előzetes döntéshozatalra előterjesztő bíróság második kérdésének utolsó problémakörét illeti, a döntő tényező nem az, hogy az érintett adó elméletileg áthárítható‑e a fogyasztókra (és ezáltal közvetett adónak minősül‑e), hanem az, hogy a villamos energia piacának konkrét esetében lehetetlen‑e áthárítani.

64.

Ennélfogva az alapeljárás tárgyát képező adó nem minősül a villamos energiára kivetett közvetett adónak, nem tartozik tehát a 2008/118 irányelv 1. cikke (2) bekezdésének hatálya alá. Az adó esetében valójában a hivatkozott cikk (3) bekezdésének a) pontja értelmében vett, jövedéki terméknek nem minősülő terméket terhelő adóról van szó, mivel e cikk csak azt írja elő, hogy az ilyen adó kivetése nem járhat a határátlépéshez kapcsolódó alakiságokkal a tagállamok közötti kereskedelemben. Amennyiben a vitatott adó nem jár ilyen alakiságokkal, az nem ellentétes a 2008/118 irányelvvel.

65.

A fentiek alapján álláspontom szerint a második kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 2003/96 és a 2008/118 irányelvvel nem ellentétes az olyan adó, amelyet a hasadóanyagra vetnek ki, és amely e hasadóanyagnak a villamos energia előállításához történő felhasználását terheli.

66.

A harmadik előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés útján a kérdést előterjesztő bíróság lényegében azt szeretné megtudni, hogy az adóalany, akit az alapeljárás tárgyát képező adó terhel, tiltakozhat‑e az adó alkalmazása ellen azon a címen, hogy az az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése szerinti, a belső piaccal ellentétes állami támogatásnak minősül. A bíróság továbbá szeretné tudni, hogy az említett adó ténylegesen állami támogatásnak minősülhet‑e. A kérdést előterjesztő bíróság által feltett kérdések sorrendje ellenére álláspontom szerint érdemes ez utóbbi pont vizsgálatával kezdeni.

67.

A Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint egy adóintézkedés minősülhet az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése szerinti állami támogatásnak. ( 36 ) Ez akkor áll fenn, ha az adott adóintézkedés a kedvezményezettjei számára előnyös adóügyi bánásmódot biztosít, amely könnyít a vállalkozás költségvetésére általában nehezedő terheken. Ezen túlmenően az intézkedésnek „bizonyos vállalkozásokat vagy bizonyos áruk termelését” előnyben kell részesítenie olyan más vállalkozásokkal és olyan más áruk termelésével szemben, amelyek az említett szabályozás céljára tekintettel hasonló ténybeli és jogi helyzetben vannak. ( 37 ) Az intézkedések vizsgálata során a szelektív előny fennállása tehát a fő kritérium az EUM‑Szerződés hivatkozott rendelkezésében felsorolt négy együttes feltétel közül.

68.

A viszonyítási alap meghatározása tehát a Bíróság szerint különösen fontos az adóintézkedések esetében, mivel az előny fennállását csupán egy általános adóztatáshoz viszonyítva lehet megállapítani. ( 38 ) Fel kell vetni tehát a kérdést, hogy létezik‑e egy olyan általános adózási rendszer, amelynek keretében a többi villamosenergia‑termelőt előnyös elbánásban részesítenék az atomerőművekhez képest.

69.

Kétségtelen, hogy a német jogban nem létezik a villamosenergia‑előállításra vonatkozó általános felhasználási adóztatási rendszer. Mindazonáltal egyes esetekben egy új adónak az összehasonlítható helyzetben levő vállalkozások csupán egy részére való kivetése ugyanolyan hatással járhat, mint egy már létező adó alóli mentesítés. ( 39 ) Kérdés, hogy elképzelhető‑e akkor egy olyan általános adózási rendszer létezése, amelynek keretében minden egyes villamosenergia‑termelőt egyenlő módon adóztatnak a termelésük után? ( 40 )

70.

A villamos energia sajátossága, hogy egymástól igen eltérő technikákkal lehet előállítani, azaz fosszilis tüzelőanyagok (szén, földgáz, kőolaj) valamint származékaik égetése, nukleáris reakció vagy különböző megújuló energiaforrások, mint például a víz, a szél, a napenergia, a geotermikus energia stb. felhasználása útján.

71.

Álláspontom szerint tehát nem lehetséges létrehozni olyan felhasználási adóztatási rendszert, amely egyformán figyelembe veszi mindezeket az előállítási eljárásokat. ( 41 ) Másként fogalmazva, a villamos energiát e különböző technológiák útján előállító vállalkozások a rájuk vonatkozó esetleges felhasználási adóztatást illetően nincsenek összehasonlító ténybeli helyzetben. Közöttük egyedül a végtermék közös, azaz a villamos energia. Amint azt a jelen indítvány 64. pontjában már megállapítottam, az alapeljárás tárgyát képező adó nem a villamos energiára kivetett – akár közvetett – adó. Az ilyen adó, amely az előállítás fázisában terheli a villamos energiát, ellentétes volna a 2003/96 és a 2008/118 irányelv együttesen értelmezett rendelkezéseivel. ( 42 )

72.

Az a tény, hogy a hasadóanyag felhasználásától eltérő módon történő villamosenergia‑előállításra nem vonatkozik felhasználási adóztatás, nem minősül tehát előnynek egy általános adózási rendszerhez képest, mivel ilyen általános rendszer nem létezhet. Az alapeljárás tárgyát képező adó tehát egy olyan speciális típusú adó, amely kizárólag az atomenergia‑ágazatra alkalmazható.

73.

Minthogy egy a villamosenergia‑előállítókra vonatkozó általános felhasználási adózási rendszer nem jelent elképzelhető viszonyítási alapot, az a tény, hogy e termelőkre nem alkalmaznak ilyen rendszert, nem tekinthető a vállalkozások költségvetésére általában nehezedő teher könnyítésének.

74.

Azok a villamosenergia‑termelők, akik a hasadóanyagtól eltérő forrást használnak fel, nem részesülnek tehát egy általános rendszerhez képest különleges adójogi elbánásban, amelyet állami támogatásnak lehetne minősíteni. Nem szükséges – és nem is releváns tehát –, hogy feltegyük a kérdést: az érintett vállalkozások a viszonyítási alapként szolgáló adózási rendszer célkitűzéseire figyelemmel összehasonlítható ténybeli és jogi helyzetben vannak‑e.

75.

Megállapítható továbbá, hogy a villamos energia előállításához használt különböző technikák eltérnek egymástól, többek között a környezeti költségek, a munkaerőpiacra gyakorolt hatás, az emberi egészségre gyakorolt többé‑kevésbé káros hatás, a közbiztonság stb. szempontjából. Ennélfogva a különböző eljárásokat követő vállalkozások, még akkor is, ha bizonyos fokig egymással versenyben állnak, minthogy mindannyian ugyanazt a terméket – a villamos energiát ( 43 ) – állítják elő, nincsenek azonos ténybeli helyzetben. Ennélfogva a hatóságok olyan intézkedéseket vezethetnek be az egyik villamos energiát termelő ágazat vonatkozásában, amelyeket megfelelőnek ítélnek, anélkül hogy ez automatikusan a többi ágazat előnyére szolgáló szelektív állami támogatásnak minősülne. ( 44 )

76.

Ennek következtében az előzetes döntéshozatalra előterjesztett harmadik kérdésre azt a választ kell adni, hogy az a körülmény, hogy az alapeljárás tárgyát képező adót csak olyan vállalkozásokra vetik ki, amelyek hasadóanyag felhasználásával állítanak elő villamos energiát kereskedelmi célból, nem minősül az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése értelmében vett állami támogatásnak. Nem szükséges tehát vizsgálni, hogy egy vállalkozás tiltakozhatna‑e egy ilyen támogatással szemben annak érdekében, hogy kérje az adó alóli mentesülést.

77.

A negyedik kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság azt szeretné megtudni, hogy az alapeljárás tárgyát képező adó ellentétes‑e az Euratom‑Szerződés rendelkezéseivel, ugyanakkor a kérdés szövegében nem jelöli meg, hogy melyek lennének a szóban forgó rendelkezések. Mindazonáltal az előzetes döntéshozatal iránti kérelem indokolásából megállapítható, hogy az EAK 93., az EAK 191. és az EAK 192. cikkről van szó.

78.

Az indokolás olvasata alapján úgy tűnik számomra, hogy a kérdést előterjesztő bíróságnak azért támadtak kétségei a vitatott adó Euratom‑Szerződés hivatkozott rendelkezéseivel való összeegyeztethetőségét illetően, mert a nemzeti jogban a vitatott adó kialakítása, illetve elnevezése alapján termékeket, pontosabban a hasadóanyagot terhelő adónak minősül. Mindazonáltal ez az adó, amelynek mértékét a hasadóanyag mennyisége alapján számítják ki, valójában hibrid jellegű. Az adót a hasadóanyag villamosenergia‑előállítás céljára való felhasználása időpontjában vetik ki, és ez az egyetlen megadóztatott tevékenység. ( 45 ) Az adó megfizetésére kötelezett az atomerőmű üzemeltetője, aki annak gazdasági terhét is viseli. Ugyanakkor a megadóztatott hasadóanyag elengedhetetlen az atomerőművek üzemeltetése szempontjából, minthogy nem létezik helyettesítő termék. Másként fogalmazva, az atomerőmű üzemeltetője vagy felhasználja a megadóztatott terméket, vagy megszünteti a tevékenységét. Ebből a szempontból a vitatott adó – hatásait tekintve – inkább az atomerőművek üzemeltetőinek gazdasági tevékenységét terhelő adóval mutat közös vonásokat, mintsem egy valóban valamely terméket terhelő adóval. E tekintetben álláspontom szerint a vitatott adó Euratom‑Szerződés hivatkozott rendelkezéseivel való összeegyeztethetősége kevésbé támaszt kétségeket.

79.

Először is, az EAK 93. cikk tilt minden behozatali és kiviteli vámot, azokkal azonos hatású díjat, továbbá a behozatalra, illetve a kivitelre vonatkozó minden mennyiségi korlátozást a tagállamok között az Euratom‑Szerződés IV. mellékletében található listákon szereplő termékek, így többek között a különböző hasadóanyagok vonatkozásában. Ez a cikk tehát lényegében a jelenlegi EUMSZ 30. és EUMSZ 34. cikknek felel meg. Az alapeljárás felperesének észrevételei szerint, minthogy a Németországban felhasznált hasadóanyag teljes mennyiségét importálják, a vitatott adó kizárólag importált termékeket terhel, növelve azok felhasználási költségét. Az tehát vámmal azonos hatású adónak minősül.

80.

Mindazonáltal nem gondolom, hogy a vitatott adó az EAK 93. cikk alapján hasznosan értékelhető lenne. Ahogyan a jelen indítvány 78. pontjában is megállapítottam, ezen adót inkább a villamosenergia‑termelési tevékenységet terhelő adónak kell tekinteni, és a hivatkozott adó legfeljebb e tevékenység költségét növeli. ( 46 ) Márpedig az EAK 93. cikk célja az árukereskedelem szabadságának, és nem az ezen áruk útján végzett tevékenységek szabadságának biztosítása.

81.

Egyébként erősen kétlem, hogy a jelen esetben valóságos kereskedelemről és forgalomról beszélhetnénk. Az Euratom‑Szerződés hatálya alá tartozó termékek között a hasadóanyagokat („különleges hasadóanyagok”) különleges státusz illeti meg. Az EAK 57–EAK 59. cikk értelmében a Közösségen belül ezen anyagok megszerzését illetően az Euratom‑Szerződés által létrehozott Ügynökséget monopólium illeti meg, és ezen anyagok az EAK 86. cikk értelmében a Közösség tulajdonában maradnak. Az EAK 87. cikk alapján tehát a tagállamokat, a személyeket és a vállalkozásokat csupán használati és hasznosítási jog illeti meg.

82.

Végül, ahogyan a német kormány is rámutat az észrevételeiben, az az adó, amely nyilvánvalóan adószerű jellemzőkkel rendelkezik, és amelyet nem az azt bevezető tagállam határainak átlépése okán vetnek ki, az EUMSZ 110. cikk szerinti általános belső adórendszer hatálya alá tartozik, és nem minősül vámmal azonos hatású adónak. Az a körülmény, hogy egy ilyen adó valójában kizárólag importált termékeket érint amiatt, hogy a tagállamban nem állítanak elő ilyen terméket, még nem indokolja azt, hogy az adót vámmal azonos hatású adónak minősítsék, és nem belső adónak, mivel az egy olyan általános belső adórendszer részét képezi, amely eredetétől függetlenül, objektív kritériumok alapján terheli a termékeket. Márpedig az EUMSZ 110. cikkre nem lehet hivatkozni olyan belső adó esetében, amely hasonló vagy versengő nemzeti termelés hiányában importált termékeket terhel. Így különösen nem teszi lehetővé, hátrányosan megkülönböztető vagy protekcionista hatás hiányában, annak kifogásolását, hogy a tagállamok meghatározott termékekre túlzott mértékű adót vetnek ki. ( 47 )

83.

Az alapeljárás tárgyát képező adó, amely nem kapcsolódik határátlépéshez, megkülönböztetés nélkül terhel minden érintett árut, amelyek esetében – az alapeljárás felperesének észrevételeiben tett állítása szerint – nemzeti termelés hiányában kizárólag importált árukról van szó. Ennek következtében a díjat belső adóként, és nem vámmal azonos hatású adóként kell értékelni. Minthogy nem valósít meg hátrányos megkülönböztetést, az adó nem tekinthető az EUMSZ 110. cikkel ellentétesnek anélkül, hogy megvizsgálnánk, hogy e rendelkezés mennyiben alkalmazható az Euratom‑Szerződés hatálya alá tartozó területen.

84.

Álláspontom szerint tehát a vitatott adó nem tartozik az EAK 93. cikk hatálya alá.

85.

Másrészt, az EAK 191. cikk értelmében, a Közösséget a tagállamok területén az Európai Unió kiváltságairól és mentességeiről szóló jegyzőkönyvben meghatározott kiváltságok és mentességek illetik meg. A kérdést előterjesztő bíróság azt szeretné megtudni, hogy a hivatkozott cikkel, az említett jegyzőkönyv 3. cikkének az Unió és vagyona mindenfajta közvetlen adó alóli mentességéről szóló első bekezdésével együttesen értelmezve, nem ellentétes‑e a vitatott adó a jelen indítvány 81. pontjában hivatkozott különleges hasadóanyagokra vonatkozó tulajdoni rendszer miatt.

86.

Álláspontom szerint erre szükségképpen nemleges választ kell adni. A korábban kifejtettekkel összhangban, a vitatott adó az atomerőművek üzemeltetőjének tevékenységét terheli azt követően, hogy az a szükséges hasadóanyagra használati jogot szerzett. Az üzemeltető kötelezett tehát az adó megfizetésére, és őt terheli az adó, a Közösség semmilyen módon nem érintett.

87.

A tárgyaláson az alapeljárás felperese arra is hivatkozott, hogy a német adójog szerint a jövedéki termékek biztosítékként szolgálnak a terméket terhelő adó megfizetése tekintetében. Ennek értelmében a Közösség mint a hasadóanyag tulajdonosa lehetne felelőssé tehető azért, hogy az adó megfizetésére kötelezett megfizeti a vitatott adót, ez azonban sértené az Európai Unió kiváltságairól és mentességeiről szóló (7. sz.) jegyzőkönyv 3. cikkét. Még akkor is, ha ez lenne a helyzet – amit a Bíróság a jelen ügyben nem tud megállapítani, hiszen erről sem az előzetes döntéshozatalra utaló határozat, sem a felek észrevételei nem szólnak –, nem gondolom, hogy az, hogy valamely nemzeti adó megfizetésére vonatkozó biztosítékok rendszere esetleg összeegyeztethetetlen az uniós joggal, automatikusan magának az érintett adónak az érvénytelenségéhez vezethetne e jogra tekintettel. Legfeljebb azt eredményezheti, hogy a nemzeti bíróságok a biztosítékot adott esetben nem fogják alkalmazni.

88.

Álláspontom szerint tehát a vitatott adó nem ellentétes az EAK 191. cikkel.

89.

Harmadrészt, az EAK 192. cikk második bekezdése értelmében a tagállamok tartózkodnak minden olyan intézkedéstől, amely veszélyeztetheti az Euratom‑Szerződés megvalósítását. A kérdést előterjesztő bíróság a határozatában a Szerződés célkitűzései közül különösen az EAK 2. cikk d) pontja alatt szereplő, a felhasználók megfelelő hasadóanyaggal való rendszeres és méltányos ellátására vonatkozó célkitűzésre hivatkozik.

90.

Amint arra már korábban rámutattam, a vitatott adó nem a hasadóanyaggal való ellátást, hanem annak használatát érinti. Egyébként, ahogyan maga a kérdést előterjesztő bíróság is megállapítja, az EAK 2. cikk d) pontjában meghatározott célkitűzés az EAK 52. cikkben konkretizálódik. Ez utóbbi cikk, amellett, hogy létrehoz egy Ügynökséget, amelynek elsődleges feladata kifejezetten az ellátás biztosítása, tiltja bizonyos felhasználók előnyben részesítését. A vitatott adó nyilvánvalóan nem jár ilyen hatással.

91.

Még általánosabban, az EAK 1. cikk a Közösség általános feladataként az atomenergia‑ipar gyors létrehozásához és növekedéséhez szükséges feltételek megteremtését írja elő. E feladat megvalósítása érdekében hozandó intézkedéseket az EAK 2. cikk sorolja fel. Az Euratom‑Szerződés sehol nem kívánja meg a tagállamoktól magának az atomenergiának, és még kevésbé a minden adó alól mentesített atomenergiának a bevezetését vagy fejlesztését.

92.

Álláspontom szerint tehát az Euratom‑Szerződés rendelkezéseivel nem ellentétes az olyan hasadóanyag‑adó bevezetése, amely e hasadóanyag villamosenergia‑előállítás céljából történő felhasználását terheli.

93.

Az előbbi megfontolások alapján azt javaslom a Bíróságnak, hogy a Finanzgericht Hamburg által előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdéseket a következőképpen válaszolja meg: