Felek
Az ítélet indoklása
Rendelkező rész

Felek

A T‑525/13. sz. ügyben,

a H & M Hennes & Mauritz BV & Co. KG (székhelye: Hamburg [Németország], képviselik: H. Hartwig és A. von Mühlendahl ügyvédek)

felperesnek

a Belső Piaci Harmonizációs Hivatal (védjegyek és formatervezési minták) (OHIM) (képviseli: A. Folliard‑Monguiral, meghatalmazotti minőségben)

alperes ellen,

a másik fél az OHIM fellebbezési tanácsa előtti eljárásban, beavatkozó fél a Törvényszék előtti eljárásban:

az Yves Saint Laurent SAS (székhelye: Párizs [Franciaország], képviseli: N. Decker ügyvéd),

az OHIM harmadik fellebbezési tanácsának a H & M Hennes & Mauritz BV & Co. KG és az Yves Saint Laurent SAS közötti megsemmisítési eljárással kapcsolatban 2013. július 8‑án hozott határozata (R 207/2012‑3. sz. ügy) ellen benyújtott keresete tárgyában,

A TÖRVÉNYSZÉK (hatodik tanács),

tagjai: S. Frimodt Nielsen tanácselnök, F. Dehousse és A. M. Collins (előadó) bírák,

hivatalvezető: E. Coulon,

tekintettel a Törvényszék Hivatalához 2013. szeptember 30‑án benyújtott keresetlevélre,

tekintettel az OHIM‑nak a Törvényszék Hivatalához 2014. január 20‑án benyújtott válaszbeadványára,

tekintettel a beavatkozó félnek a Törvényszék Hivatalához 2014. január 24‑én benyújtott válaszbeadványára,

tekintettel arra, hogy a felek az írásbeli szakasz befejezéséről való értesítést követő egy hónapos határidőn belül nem kérték tárgyalás tartását, és mivel ennek nyomán a Törvényszék – az előadó bíró jelentése és a Törvényszék 1991. május 2‑i eljárási szabályzatának 135a. cikke alapján – úgy határozott, hogy a kereset elbírálására az eljárás szóbeli szakaszának mellőzésével kerül sor,

meghozta a következő

Ítéletet

Az ítélet indoklása

A jogvita előzményei

1. 2006. október 30‑án a beavatkozó fél, az Yves Saint Laurent SAS, a közösségi formatervezési mintáról szóló, 2001. december 12‑i 6/2002/EK tanácsi rendelet (HL 2002., L 3., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 13. fejezet, 27. kötet, 142. o.) alapján közösségi formatervezési minta (a továbbiakban: vitatott formatervezési minta) lajstromozására irányuló kérelmet nyújtott be a Belső Piaci Harmonizációs Hivatalhoz (védjegyek és formatervezési minták) (OHIM).

2. A vitatott formatervezési minta – amelyet az ipari minták nemzetközi osztályozásának létesítésére Locarnóban, 1968. október 8‑án aláírt megállapodás (Magyarországon kihirdette: az 1973. évi 29. törvényerejű rendelet) szerinti 03‑01. osztályba tartozó „kézitáskák” tekintetében kívántak alkalmazni – hat különféle nézetből ábrázolt megjelenítése az alábbi volt:

>image>6

3. A vitatott formatervezési mintát 613294‑0001. számon lajstromozták, és a Közösségi Formatervezésiminta‑oltalmi Közlöny 2006. november 28‑i, 135/2006. számában tették közzé.

4. 2009. április 3‑án a felperes, a H & M Hennes & Mauritz BV & Co. KG, kérelmet nyújtott be az OHIM‑hoz a vitatott formatervezési minta oltalmának megsemmisítése iránt, a 6/2002 rendelet 4–9. cikke, valamint ugyanezen rendelet 25. cikke (1) bekezdésének c)–f), illetve g) pontja alapján. Megsemmisítés iránti kérelmében a felperes mindössze arra hivatkozott, hogy a vitatott formatervezési minta nem rendelkezik az e rendelet 6. cikke értelmében vett egyéni jelleggel.

5. Megsemmisítés iránti kérelmének alátámasztásaként a felperes a vitatott formatervezési minta egyéni jellege állítólagos hiányának bizonyítására az alább ábrázolt korábbi mintára hivatkozott:

>image>7

6. 2011. november 4‑i határozatával a törlési osztály e megsemmisítés iránti kérelmet elutasította.

7. 2012. január 25‑én a felperes a 6/2002 rendelet 55–60. cikke alapján fellebbezést nyújtott be az OHIM‑hoz a törlési osztály határozatával szemben.

8. 2013. július 8‑i határozatával (a továbbiakban: megtámadott határozat) az OHIM harmadik fellebbezési tanácsa elutasította a fellebbezést. Miután úgy ítélte meg, hogy a felperes által beterjesztett iratok olyan jellegűek, amelyek igazolják a korábbi formatervezési minta tárgyát képező kézitáska nyilvánosságra jutását, a fellebbezési tanács megvizsgálta a vitatott formatervezési minta egyéni jellegét. Az említett formatervezési minta tájékozott használóját akként definiálta, mint olyan tájékozott nőt, aki lehetséges használóként érdeklődik a kézitáskák iránt. Szerinte a szóban forgó két formatervezési minta közös jellemzőkkel rendelkezik, többek között felső szélüket és a táskák törzséhez egy gyűrűs rendszerrel rögzített, szegecsekkel megerősített szíj formájú fogantyújukat illetően, viszont eltéréseket mutat a formájukat, a szerkezetüket és a külsődleges kidolgozásukat illetően, amelyek meghatározó szerepet játszanak az e termékek által keltett összbenyomás szempontjából. E tekintetben a fellebbezési tanács úgy ítélte meg, hogy az alkotói szabadság foka nagy volt, de a jelen esetben nem szüntette meg a tájékozott női használó szempontjából a két táska formáját, szerkezetét és külsődleges kidolgozását illetően fennálló lényeges eltéréseket.

A felek kérelmei

9. A felperes azt kéri, hogy a Törvényszék:

– helyezze hatályon kívül a megtámadott határozatot;

– állapítsa meg a vitatott formatervezési minta oltalmának semmisségét;

– a beavatkozó felet kötelezze a költségek viselésére, ideértve a fellebbezési tanács előtt felmerült azon költségeket is, amelyeket a felperes maga viselt.

10. Az OHIM azt kéri, hogy a Törvényszék:

– utasítsa el a keresetet;

– a felperest kötelezze a költségek viselésére.

11. A beavatkozó fél azt kéri, hogy a Törvényszék:

– utasítsa el  a keresetlevél A.6 mellékletét mint elfogadhatatlant;

– utasítsa el a keresetet;

– hagyja helyben a megtámadott határozatot;

– állapítsa meg a vitatott formatervezési minta érvényességét;

– a felperest kötelezze a költségek viselésére, ideértve az OHIM előtti eljárással kapcsolatos azon költségeket is, amelyeket a beavatkozó fél maga viselt.

A jogkérdésről

12. Keresete alátámasztásaként a felperes lényegében egyetlen, a 6/2002 rendelet 6. cikkének megsértésére alapított jogalapra hivatkozik, amely két részre oszlik. A jogalap első részében a felperes arra hivatkozik, hogy a megtámadott határozat tévesen és megfelelő indokolás nélkül jutott arra a következtetésre, hogy az alkotói szabadság nagy fokának nem volt semmiféle kihatása arra a megállapításra, miszerint a szóban forgó formatervezési minták eltérő összbenyomást tesznek a tájékozott használóra. A jogalap második részében a felperes azt állítja, hogy a megtámadott határozat tévesen tartalmazta azt a következtetést – miközben elismerte az alkotói szabadság eme magas fokát –, hogy a szóban forgó formatervezési minták közötti eltérések kellőképpen jelentősek voltak ahhoz, hogy a minták eltérő összbenyomást kelthessenek.

13. Az egyetlen jogalap első részében a felperes a megtámadott határozat indokolásának elégtelenségére alapított kifogásra hivatkozik. A Törvényszék célszerűnek tartja e kifogást, a jogvita érdemi részére vonatkozó érvek elemzése előtt, külön vizsgálni.

14. Az OHIM és a beavatkozó fél vitatja a felperes érveit.

Az indokolás elégtelenségére alapított kifogásról

15. Emlékeztetni kell arra, hogy a 6/2002 rendelet 62. cikke értelmében az OHIM határozatait indokolni kell. Ezen indokolási kötelezettség terjedelme azonos az EUMSZ 296. cikkben foglalt kötelezettség terjedelmével, amely szerint az indokolásból világos és egyértelmű módon ki kell tűnnie a jogi aktus kibocsátója érvelésének. Az indokolási kötelezettségnek kettős célja van: egyrészt az, hogy lehetővé tegye az érdekeltek számára jogaik védelme érdekében a hozott intézkedés indokainak megismerését, másrészt hogy lehetővé tegye az uniós bíróság számára a határozat jogszerűségének felülvizsgálatát. Azonban a fellebbezési tanácsoktól nem lehet megkövetelni, hogy olyan magyarázatot adjanak, amely egyenként és kimerítően követi a felek által előadott összes érvet. Az indokolás tehát lehet közvetett is, amennyiben lehetővé teszi az érdekelt felek számára, hogy megismerjék a fellebbezési tanács határozata elfogadásának az okait, a hatáskörrel rendelkező bíróság számára pedig azt, hogy rendelkezzen a felülvizsgálata gyakorlásához szükséges tényekkel (lásd: 2013. április 25‑i Bell & Ross kontra OHIM – KIN („Karóradoboz”‑)ítélet, T‑80/10, EU:T:2013:214, 37. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

16. Ezenkívül emlékeztetni kell arra, hogy a határozatok indokolására vonatkozó kötelezettség olyan lényeges formai követelménynek minősül, amelyet külön kell választani az indokolás megalapozottságának kérdésétől, amely a vitatott jogi aktus érdemi jogszerűségére vonatkozik. Valamely határozat indokolása ugyanis azon indokok egyértelmű kifejezéséből áll, amelyeken e határozat alapszik. Ha ezen indokok hibában szenvednek, az a határozat érdemének jogszerűségét érintheti, de annak indokolását nem, amely megfelelő lehet annak ellenére, hogy hibás indokokat tartalmaz (lásd: „Karóradoboz”‑ítélet, fenti 15. pont, EU:T:2013:214, 38. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

17. A jelen ügyben a megtámadott határozatból az derül ki, hogy a fellebbezési tanács úgy ítélte meg, hogy a szóban forgó formatervezési minták közötti eltérések olyan markánsak, hogy az alkotói szabadság foka nem hathat ki az általuk keltett eltérő összbenyomással kapcsolatos következtetésre. Először is, a fellebbezési tanács a megtámadott határozat 42. pontjában megállapította, hogy „kétségtelenül [voltak] közös jellemzők a [szóban forgó] két táskaminta között, de a [30–34. pontban] már említett okok miatt a táskák formáját, szerkezetét és külsődleges kidolgozását illetően fennálló eltérések [voltak] a meghatározók a tájékozott használó szemszögéből vett összbenyomásra nézve”. Ezt követően a megtámadott határozat 44. pontjában emlékeztetett arra, hogy az alkotói szabadság foka olyan tényező, amelyet figyelembe kell venni a formatervezési minta 6/2002 rendelet 6. cikkének (2) bekezdése szerinti egyéni jellegének értékelésénél, és amely a használó e tekintetben vett felfogásának erősítését vagy árnyalását szolgálja. Végül ugyanezen határozat 45. pontjában elismerte, hogy az alkotó rendelkezésére álló szabadság foka az olyan divatcikkek esetében, mint a kézitáskák, nagyfokú, majd rámutatott, hogy „ennek elismerése nem jelenti automatikusan azt, ellentétben a [felperes] által vélhetően állítani szándékozottakkal, hogy a [vitatott] kézitáska‑minta ugyanazt az összbenyomást kelt[ette], mint a korábbi formatervezési minta tárgyát képező kézitáska”. Pontosította, hogy „[e]zen összbenyomásnak a [6/2002 rendelet] 6. cikk[ének] (1) bekezdése alapján történő értékelésének kiindulópontja ugyanis a tájékozott használó személye”, hogy „a jelen ügyben e nagyfokú szabadság egyáltalán nem szünteti meg a tájékozott női használó szempontjából a két táska között fennálló, a formát, a szerkezetet és a külsődleges kidolgozást illető lényeges eltéréseket”, és hogy „[a] jelen esetben tehát az alkotók rendelkezésére álló szabadság nagy foka egyáltalán nem [volt] összeegyeztethetetlen azzal a megállapítással, hogy a két táska eltérő összbenyomást kelt”.

18. Ebből következik, hogy a felperes állításaival ellentétben, a fellebbezési tanács kellőképpen világos és egyértelmű módon fejtette ki azt az érvelést, amelynek alapján úgy ítélte meg, hogy a jelen esetben az alkotói szabadság nagy fokának nem volt semmiféle kihatása arra a megállapításra, miszerint a szóban forgó formatervezési minták eltérő összbenyomást tesznek a tájékozott női használóra. Az indokolás elégtelenségére alapított kifogást, ennélfogva, mint megalapozatlant, el kell utasítani.

A megalapozottságról

19. Mivel az egyetlen jogalap mindkét része a 6/2002 rendelet 6. cikkének a jelen esetre való alkalmazása során a fellebbezési tanács által vétett állítólagos hibákra vonatkozik, a Törvényszék úgy véli, hogy azokat együttesen kell vizsgálni.

20. A 6/2002 rendelet 6. cikke (1) bekezdésének b) pontja szerint a lajstromozott közösségi formatervezési mintának egyéni jellege van, ha bármely nyilvánosságra jutott mintához képest a tájékozott használóra eltérő összbenyomást tesz a bejelentés bejelentési napját – elsőbbség igénylése esetén az elsőbbség napját – megelőzően. Ugyanezen rendelet 6. cikkének (2) bekezdése pontosítja, hogy az egyéni jelleg megítélésekor figyelembe kell venni, hogy a sz erző milyen alkotói szabadságfokkal alakíthatta ki a mintát.

21. A 6/2002 rendelet (14) preambulumbekezdéséből az derül ki, hogy a formatervezési minta egyéni jellege megítélésekor figyelembe kell venni annak a terméknek a természetét, amelyre a mintát alkalmazzák, illetve amelyben a minta megtestesül, különös tekintettel a termék szerinti iparág sajátosságaira, valamint arra, hogy a szerző (alkotó) milyen alkotói szabadságfokkal alakíthatta ki a mintát. A jelen ügyben a vitatott formatervezési minta, akárcsak a korábbi formatervezési minta, egy kézitáskát ábrázol.

22. Egyébként, a 6/2002 rendelet 6. cikke (1) bekezdésének b) pontjából, valamint az állandó ítélkezési gyakorlatból az következik, hogy valamely formatervezési minta egyéni jellegének vizsgálata attól az összbenyomástól függ, amelyet az a tájékozott használóra tesz (lásd: 2013. október 25‑i Merlin és társai kontra OHIM – Dusyma (Jeux) ítélet, T‑231/10, EU:T:2013:560, 28. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

23. Ami a tájékozott használó fogalmát illeti, akinek a szempontjából a vitatott közösségi formatervezési minta egyéni jellegét értékelni kell, a fellebbezési tanács a jelen ügyben azt akként definiálta, mint olyan tájékozott nőt, aki lehetséges használóként érdeklődik a kézitáskák iránt.

24. A tájékozott használó figyelmi szintjét illetően, a fellebbezési tanácshoz hasonlóan, emlékeztetni kell arra, hogy az ítélkezési gyakorlat szerint a tájékozott használó fogalmát úgy lehet értelmezni, mint amely – akár személyes tapasztalata, akár az adott ágazatra vonatkozó kiterjedt ismeretei folytán – nem átlagosan figyelmes, hanem különösen éber használót jelöl (2011. október 20‑i, PepsiCo kontra Grupo Promer Mon Graphic ítélet, C‑281/10 P, EBHT, EU:C:2011:679, 53. pont).

25. Szintén az ítélkezési gyakorlatból következik, hogy a tájékozott használó ugyan nem a szokásosan tájékozott, ésszerűen figyelmes és körültekintő, átlagos fogyasztó, aki rendszerint egészében érzékeli a formatervezési mintát, és nem vizsgálja annak különböző részeit, de nem is olyan szakértő vagy szakember, aki képes részletesen megfigyelni az ütköző formatervezési minták között esetlegesen fennálló minimális eltéréseket. A „tájékozott” jelző tehát azt sugallja, hogy a használó – anélkül, hogy tervező vagy szakértő lenne – ismeri az érintett ágazatban jelen lévő különböző formatervezési mintákat, bizonyos fokú ismeretekkel rendelkezik azon alkotóelemeket illetően, amelyek e formatervezési mintáknak általában a részét képezik, és az érintett termékek iránti érdeklődésből kifolyólag viszonylag nagyfokú figyelmet tanúsít azok használatakor (PepsiCo kontra Grupo Promer Mon Graphic ítélet, fenti 24. pont, EU:C:2011:679, 59. pont).

26. A fellebbezési tanács úgy vélte, hogy a jelen ügyben a tájékozott női használó nem a kézitáskák átlagos vásárlója, és nem is valamely különösen figyelmes hozzáértő, hanem a terméket a fenti 24. és 25. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat által leírt figyelmi szintnek megfelelően ismerő, köztes profillal rendelkező használó.

27. A felperes nem vitatja a fellebbezési tanácsnak a tájékozott használó fogalmával és figyelmi szintjével kapcsolatos következtetéseit, amelyeket így jóvá kell hagyni.

28. Ami a formatervezési minta alkotója alkotói szabadságának fokát illeti, az ítélkezési gyakorlatból az következik, hogy azt többek között a terméknek vagy a termék valamely elemének műszaki funkciója által megkövetelt jellegzetességekhez társuló kötöttségek, illetve a termékre vonatkozó jogszabályi előírások határozzák meg. E kötöttségek bizonyos jellegzetességek szabványosodását eredményezik, amelyek így az érintett termék tekintetében alkalmazott formatervezési minták közül számos mintában közössé válnak (2011. szeptember 9‑i Kwang Yang Motor kontra OHIM – Honda Giken Kogyo („Belső égésű motor”‑)ítélet, T‑11/08, EU:T:2011:447, 32. pont; „Karóradoboz”‑ítélet, fenti 15. pont, EU:T:2013:214, 112. pont).

29. Ennélfogva, minél nagyobb alkotói szabadsággal rendelkezik a szerző (alkotó) a minta kialakításakor, annál kevesebb apró eltérésre van szükség az ütköző minták között ahhoz, hogy a tájékozott használóban eltérő összbenyomást keltsenek. Ezzel szemben minél korlátozottabb a szerző (alkotó) alkotói szabadsága a minta kialakításakor, annál több apró eltérésre van szükség az ütköző minták között ahhoz, hogy a tájékozott használóban eltérő összbenyomást keltsenek. Így a minta kialakításánál rendelkezésre álló nagyfokú alkotói szabadság megerősíti azon megállapítást, miszerint az olyan formatervezési minták, amelyek nem mutatnak jelentős eltéréseket, azonos összbenyomást gyakorolnak a tájékozott használóra („Belső égésű motor”‑ítélet, fenti 28. pont, EU:T:2011:447, 33. pont; „Karóradoboz”‑ítélet, fenti 15. pont, EU:T:2013:214, 113. pont).

30. A jelen ügyben a fellebbezési tanács helyesen vélekedett úgy, hogy az olyan divatcikkek körében, mint a kézitáskák, az alkotó rendelkezésére álló alkotói szabadság nagyfokú. A felperes végeredményben nem vitatja ezt az értékelést. Ugyanakkor lényegében azt állítja, hogy a fellebbezési tanács hibát vétett azáltal, hogy úgy ítélte meg, az „alkotói szabadság” szempontjának szerves részét kell képeznie a vitatott formatervezési minta egyéni jellege vizsgálatának, továbbá azáltal, hogy felcserélte ezen eljárás szakaszait. Ily módon, a megközelítése, amely abból állt, hogy első lépésként összehasonlította a szóban forgó két formatervezési mintát annak megállapítása előtt, hogy azok nem ugyanazt az összbenyomást keltik a tájékozott női használóra, majd második lépésként megvizsgálta az alkotói szabadság fokára alapított kifogást, szerinte téves. Ezenkívül, a szóban forgó formatervezési minták közötti eltérések szerinte nem elég jelentősek ahhoz, hogy eltérő összbenyomást keltsenek a tájékozott női használóban.

31. Először is, azt kell megállapítani, hogy a felperes által hivatkozott „kétlépéses érvelést” sem az alkalmazandó szabályozás, sem az ítélkezési gyakorlat nem követeli meg.

32. Ugyanis, a 6/2002 rendeletnek az egyéni jelleg értékelésére vonatkozó 6. cikkének szövege annak (1) bekezdésében tartalmazza az ütköző formatervezési minták által keltett összbenyomás szempontját, a (2) bekezdésében pedig kiemeli, hogy e célból figyelembe kell venni az az alkotói szabadság fokát (lásd: fenti 20. pont). E rendelkezésekből, különösen a 6/2002 rendelet 6. cikke (1) bekezdésének b) pontjából az következik, hogy a közösségi formatervezési minták egyéni jellegének értékelését lényegében egy négy lépésből álló vizsgálattal kell elvégezni. E vizsgálat abból áll, hogy meg kell határozni elsőként azt a termékágazatot, amelynek a formatervezési minta majd a részét képezi vagy amelynek tekintetében azt alkalmazni kívánják, másodszor felhasználási területük szerint az említett termékek tájékozott használóját és – e tájékozott használót véve alapul – az előbb említett iparág ismeretének fokát, valamint a minták – lehetőleg közvetlenül történő – összehasonlításánál fennálló figyelmi szintet, harmadszor az alkotónak a minta kialakításánál rendelkezésre álló alkotói szabadságának fokát, negyedszer pedig a szóban forgó minták összehasonlításának eredményét, figyelembe véve az érintett ágazatot, az alkotói szabadság fokát, valamint a vitatott minta és valamennyi, nyilvánosságra jutott korábbi minta által a tájékozott használóra tett összbenyomásokat (lásd ebben az értelemben: 2013. november 7‑i Budziewska kontra OHIM – Puma („Ugrásban lévő nagymacskaféle”‑)ítélet, T‑666/11, EU:T:2013:584, 21. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

33. Amint az az ítélkezési gyakorlatból és maga a felperes által hivatkozott, a fenti 29. pontban idézett ítélkezési gyakorlatból is kiderül, az alkotói szabadság fokára vonatkozó tényező „megerősítheti” (vagy a contrario árnyalhatja) a szóban forgó egyes minták által keltett összbenyomásra vonatkozó következtetést. Sem az ítélkezési gyakorlatban a felperes által megfigyelt állítólagos sémából, sem a Bundesgerichtshof (szövetségi legfelsőbb bíróság, Németország) ítéletének a keresetlevél 29. pontjában ismertetett kivonatából nem következik, hogy az alkotói szabadság fokának értékelése a szóban forgó egyes minták által keltett összbenyomás összehasonlításának előzetes és elvont szakaszát képezné.

34. A keresetlevél 33. pontjában felvetett és a megtámadott határozat 44. pontjára vonatkozó állítások egészét szintén el kell vetni. Ezen állítások részben e pont téves olvasatán alapulnak, és semmiképpen sem megalapozottak. A fellebbezési tanács az említett pontban a következőket állapította meg:

„Ami az alkotói szabadság fokát illeti, a fellebbezési tanács emlékeztet arra, hogy az olyan tényező, amelyet a [6/2002 rendelet] 6. cikkének (2) bekezdése alapján az egyéni jelleg értékelésénél figyelembe kell venni. […] Mindenesetre e tekintetben nincs sem úgynevezett »kölcsönösség«, sem automatizmus. A [»Belső égésű motor«‑]ítéletben [fenti 28. pont, EU:T:2011:447], amelyet a [felperes] a tézisének alátámasztásaként idéz, a Törvényszék megerősítette, hogy a minta kialakításánál rendelkezésre álló nagyfokú alkotói szabadság »megerősíti« azon megállapítást, miszerint az olyan formatervezési minták, amelyek nem mutatnak jelentős eltéréseket, azonos összbenyomást gyakorolnak a tájékozott használóra. […] E szabadság foka tehát önmagában nem adhatja meg az eredményt az egyéni jelleg értékelését illetően. Ezen értékelésnek ugyanis az összbenyomáson kell alapulnia, miként azt a [6/2002 rendelet] 6. cikkének (1) bekezdése is kimondja. Tehát, bár valóban igaz, hogy figyelembe kell venni az alkotó rendelkezésére álló szabadság fokát, valamely formatervezési minta egyéni jellege értékelésének kiindulópontja akkor is a tájékozott használó általi észlelés kell legyen. Másként fogalmazva, az alkotói szabadság fokának a tájékozott használó észlelése alapján kapott értékítélet temperálására kell szolgálnia, abban az értelemben – miként azt a Törvényszék is megerősíti –, hogy azt »megerősíti«, vagy ellenkezőleg, árnyalja. Az alkotói szabadság foka tehát – a felperes által vélhetően állítani szándékozottakkal ellentétben – nem az egyéni jelleg értékelésének kiindulópontja, hanem – amint azt a [6/2002 rendelet] 6. cikkének (2) bekezdése is mutatja – olyan szempont, amelyet a tájékozott használó általi észlelés elemzésekor »figyelembe kell venni«.”

35. A fellebbezési tanács hibátlanul mutatott rá arra, hogy az alkotói szabadsággal kapcsolatos tényező önmagában nem határozhatja meg valamely minta egyéni jellegének értékelését, hanem olyan elemet képez, amelyet ezen értékelésnél figyelembe kell venni. Így a fellebbezési tanács helyesen vélte úgy, hogy az említett tényező inkább olyan tényező, amely lehetővé teszi a vitatott minta egyéni jellege értékelésének árnyalását, nem pedig olyan önálló tényező, amely meghatározná a valamely két minta közötti eltérés ahhoz szükséges mértékét, amely alapján megállapítható, hogy a kettő közül az egyik egyéni jelleggel rendelkezik.

36. Másodszor, a vitatott formatervezési minta és a korábbi formatervezési minta által keltett összbenyomás összehasonlítását illetően a fellebbezési tanács a megtámadott határozat 30. pontjában rámutatott arra, hogy az három olyan jellemzőben tér el, amely meghatározó módon befolyásolja a táskák általános vizuális megjelenését, nevezetesen általános formájukban, szerkezetükben és külső kidolgozásukban.

37. A fellebbezési tanács mindenekelőtt kiemelte, hogy a vitatott formatervezési minta törzse – a három egyenes vonal megléte miatt, amelyek a táska oldalait és alját határolják – érzékelhetően négyszögletes, ami miatt az egy viszonylag szögletes tárgy benyomását kelti. A korábbi formatervezési minta testének viszont szerinte ívelt az oldala, illetve az alja, és az alakja lekerekített benyomást kelt. Ezt követően a fellebbezési tanács úgy ítélte meg, hogy a vitatott formatervezési minta testének olyan a megjelenése, mintha azt – eltekintve az alsó sarkainál látható rövid szakaszoktól – egyetlen bőrdarabból készítették volna, szétvágás, illetve varrás nélkül. A korábbi formatervezési minta testének felszíne viszont három, varrással elválasztott részre oszlik, nevezetesen egy felső, ívelt részre, amelyet egy gallér határol, és két azonos méretű alsó részre, amelyeket függőleges varrás választ el egymástól. Végül a fellebbezési tanács rámutatott, hogy a vitatott formatervezési minta külső kidolgozása teljesen sima, leszámítva az alsó sarkaknál lévő két varrásvonalat. Ezzel szemben a korábbi formatervezési minta felszíne szerinte hangsúlyos díszítőelemekkel – nevezetesen a táska felső részén egy redőkkel szegélyezett gallérral, a táskát kettéosztó függőleges varással, a táska alján pedig redőzéssel – van borítva, amelyeket domborúan alakítottak ki. E három tényező alapján a fellebbezési tanács arra a következtetésre jutott, hogy a szóban forgó formatervezési minták közötti eltérések jelentősek, és így olyan jellegűek, amelyek érezhető kihatással lehetnek a tájékozott női használóra tett összbenyomásra. A vitatott formatervezési minta által keltett benyomás egy egyszerű vonalakkal és egyszerű formával jellemezhető táskamintáé, míg a korábbi formatervezési minta által keltett benyomás egy „kidolgozottabb”, kerekebb formákkal és díszítőelemekkel tarkított felszínű táskáé.

38. Ami a két szóban forgó minta közös jellemzőit – nevezetesen felső szélüket és a törzs(ük)höz gyűrűs rendszerrel rögzített, szegecsekkel megerősített szíj formájú fogantyú meglétét – illeti, a fellebbezési tanács úgy ítélte meg, hogy azok nem elegendők ahhoz, hogy a tájékozott női használó szemében azonos összbenyomást keltsenek. A fellebbezési tanács többek között rámutatott arra, hogy az a módszer, amellyel e gyűrűket a két táska esetében alkalmazzák, nagymértékben eltér abban, hogy a vitatott minta esetében a gyűrűk jól láthatók, és átengedik a fényt, ami a korábbi minta esetében nem mondható el, márpedig ez az apró részlet a tájékozott női használó számára szerinte egyértelműen észlelhető.

39. E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a formatervezési minta által a tájékozott használóra tett összbenyomás értékelése magában foglalja azt is, hogy az említett minta által megtestesített terméket milyen módon használják (lásd: 2013. november 21‑i, El Hogar Perfecto del Siglo XXI kontra OHIM – Wenf International Advisers („Dugóhúzó”‑)ítélet, T‑337/12, EBHT, EU:T:2013:601, 46. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). A jelen ügyben hangsúlyozni kell, hogy az ütköző minták szíjai és fogantyúi köztudottan eltérő használatot tesznek lehetővé, hiszen a vitatott formatervezési minta egy kizárólag kézben hordható táskát ábrázol, míg a korábbi formatervezési minta egy vállon hordható táskát jelenít meg.

40. Ebben az összefüggésben, a fenti megfontolásokra tekintettel azt kell megállapítani, hogy a szóban forgó minták közötti eltérések jelentősek, a köztük lévő eltérések pedig jelentéktelenek az általuk keltett összbenyomás szempontjából. Ennélfogva helyben kell hagyni a fellebbezési tanács azon értékelését, amellyel az azt állapította meg, hogy a vitatott formatervezési minta a tájékozott használóra eltérő összbenyomást tesz, mint a korábbi formatervezési minta.

41. A felperes érvei nem alkalmasak a fenti értékelés cáfolására.

42. A szóban forgó táskák jellemzőinek kontextuális elemzése hiányára alapított, első kifogásával a felperes arra hivatkozik, hogy a fellebbezési tanács nem vizsgálta a szóban forgó minták közötti hasonlóságokat, nem határozta meg pontosan a köztük lévő eltéréseket, és nem elemezte azt sem, hogy ezen eltérések, illetve hasonlóságok kisebbek, átlagosak vagy nagyobbak voltak‑e az összbenyomásra vonatkozó következtetés levonása szempontjából, tekintetbe véve az alkotói szabadság nagy fokát. E kifogást mint ténybeli alapot nélkülözőt – a fenti 36–38. pontban kifejtett érvek alapján, amelyek a fellebbezési tanács által a megtámadott határozat 30–42. pontjában elvégzett ezen elemzés négy, egymásra épülő szakaszát írják le – el kell utasítani.

43. Második kifogásával a felperes arra hivatkozik, hogy a szóban forgó minták közötti eltérések nem jelentéktelenek, ugyanakkor nem is elég észrevehetők ahhoz, hogy eltérő összbenyomást keltsenek a tájékozott női használóban. A felperes szerint a megtámadott határozat nem említi ezt az aspektust, és figyelmen kívül hagyja az ítélkezési gyakorlat által meghatározott szempontokat.

44. Meg kell állapítani, hogy e kifogás, még ha az elfogadhatóságát vélelmezzük is, egyáltalán nem megalapozott. Másrészt, a megtámadott határozat 37–42. pontjából világosan kiderül, hogy a fellebbezési tanács figyelmesen megvizsgálta a szóban forgó két minta közös elemeit, mielőtt arra a következtetésre jutott – és e következtetést a Törvényszék megerősítette (lásd a fenti 40. pontot) –, hogy a köztük lévő eltérések túlsúlyban vannak az általuk keltett összbenyomás szempontjából. Másrészt, amint az a fenti 42. pontból következik, a fellebbezési tanács helyesen alkalmazta az ítélkezési gyakorlat által meghatározott szempontokat a jelen ügyben.

45. Ennélfogva a keresetet teljes egészében el kell utasítani, anélkül hogy a felperes által előterjesztett kereseti kérelmek harmadik részének, a beavatkozó fél által előterjesztett kereseti kérelmek harmadik és negyedik részének, valamint a keresetlevél – ez utóbbi fél által vitatott – egyik mellékletének elfogadhatóságáról határozni kellene.

A költségekről

46. A Törvényszék eljárási szabályzata 134. cikkének (1) bekezdése alapján a Törvényszék a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte.

47. Mivel a felperes pervesztes lett, az OHIM és a beavatkozó fél kérelmének megfelelően őt kell kötelezni a költségek viselésére.

48. A fentiekben foglaltakon túl a beavatkozó fél azt kérte, hogy a Törvényszék a felperest kötelezze az OHIM előtti eljárásban a részéről felmerült költségek viselésére. E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az eljárási szabályzat 190. cikkének (2) bekezdése értelmében a feleknél a fellebbezési tanács előtti eljárással kapcsolatban szükségszerűen felmerült költségeket megtérítendő költségeknek kell tekinteni. Ez azonban nem vonatkozik a törlési osztály előtti eljárás során felmerült költségekre. Ennélfogva a beavatkozó fél az iránti kérelmének, hogy a Törvényszék a felperest mint pervesztest kötelezze az OHIM előtti közigazgatási eljárás költségeinek viselésére, kizárólag azon költségek vonatkozásában lehet helyt adni, amelyek a beavatkozó fél részéről a fellebbezési tanács előtti eljárással kapcsolatban szükségszerűen merültek fel (lásd: „Karóradoboz”‑ítélet, fenti 15. pont, EU:T:2013:214, 164. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

Rendelkező rész

A fenti indokok alapján

A TÖRVÉNYSZÉK (hatodik tanács)

a következőképpen határozott:

1) A keresetet elutasítja.

2) A H & M Hennes & Mauritz BV & Co. KG‑t kötelezi a költségek viselésére, beleértve az Yves Saint Laurent SAS részéről a Belső Piaci Harmonizációs Hivatal (védjegyek és formatervezési minták) (OHIM) fellebbezési tanácsa előtti eljárás során felmerült költségeket is.