1

A Közszolgálati Törvényszék Hivatalához 2013. december 12‑én érkezett keresetlevelében KE az Európai Vasúti Ügynökség (ERA, a továbbiakban: Ügynökség) ügyvezető igazgatója által 2013. március 22‑én hozott azon határozat megsemmisítését kéri, amely megerősítette a felperes számára, hogy az ideiglenes alkalmazotti szerződése az abban jelzett időpontban, azaz 2013. szeptember 30‑án lejár.

2

Az Európai Unió egyéb alkalmazottaira vonatkozó alkalmazási feltételek (a továbbiakban: egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek) a jelen ügyben alkalmazandó szövege 2. cikkének a) pontja szerint az említett feltételek értelmében ideiglenes alkalmazottnak kell tekinteni „[a] költségvetés egyes intézményekre vonatkozó részéhez mellékelt beosztásjegyzékben felsorolt és a költségvetési hatóságok által ideiglenesnek minősített beosztások betöltésére felvett alkalmazottakat”.

3

Az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 8. cikkének első bekezdése így rendelkezik:

„A 2. cikk a) pontjának hatálya alá tartozó ideiglenes alkalmazottak határozott vagy határozatlan időre alkalmazhatók. Az ilyen, határozott időre alkalmazott alkalmazottak szerződése legfeljebb egyszer határozott időre meghosszabbítható. Minden további meghosszabbítás határozatlan időre szól.”

4

Az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek „[a]z alkalmazotti jogviszony megszűnése” című 47. cikke b) pontjának i. alpontja előírja, hogy ez utóbbi alkalmazása az elhalálozás miatti megszűnés esetén kívül „[…] határozott időre szóló szerződés esetén a szerződésben meghatározott napon” ér véget.

5

A 2008. december 16‑i 1335/2008 európai parlamenti és tanácsi rendelettel módosított, az Európai Vasúti Ügynökség létrehozásáról szóló 2004. április 29‑i 881/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL L 164., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 7. fejezet, 8. kötet, 214. o.) 22. cikke értelmében az ERA az Európai Unió jogi személyiséggel rendelkező szerve, amelyet ügyvezető igazgatója képvisel.

6

A 881/2004 rendelet „Személyzet” című 24. cikke az alábbiak szerint rendelkezik:

„(1)   Az Ügynökség személyzetére alkalmazni kell az [Európai Unió] tisztviselőinek személyzeti szabályzatát, valamint egyéb alkalmazottainak alkalmazási feltételeit, és az [Unió] intézményei által a fent említett személyzeti szabályzat és alkalmazási feltételek alkalmazása céljából közösen elfogadott szabályokat.

(2)   A fenti személyzeti szabályzattal és alkalmazási feltételekkel a kinevező hatóságra, valamint a szerződő hatóságra ruházott hatásköröket saját személyzete tekintetében a 26. cikk sérelme nélkül az Ügynökség gyakorolja.

(3)   A 26. cikk (1) bekezdésének sérelme nélkül, az Ügynökség személyzete a következő személyekből áll:

[…]

[…]”

7

2008. október 2‑án, az ERA ügyvezető igazgatója meghozta az Ügynökség ideiglenes alkalmazottai szerződéseinek meghosszabbítási politikájáról szóló 150/09.08 határozatot (a továbbiakban: 2008. október 2‑i határozat). E határozat preambulumbekezdései többek között az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 8. cikkének első bekezdésére, az Ügynökség igazgatási tanácsa által elfogadott, több évre szóló személyzeti politikára és a 881/2004 rendelet 24. cikkének (3) bekezdésére hivatkozik.

8

A 2008. október 2‑i határozat 1. cikke többek között előírja, hogy „[a] 881/2004 […] rendelet 24. cikkének (3) bekezdésében meghatározott ideiglenes alkalmazottak szerződése […] hosszú távon betöltendő álláshelyek esetén első alkalommal két évre hosszabbítható meg[; a] második meghosszabbítás esetén a szerződés határozatlan időre szóló szerződéssé válik”.

9

A 2008. október 2‑i határozat 2. cikke értelmében „[a]bban az esetben, ha a szerződés meghosszabbítható, az alkalmazottat az ügyvezető igazgató főszabály szerint szerződése megszűnése előtt hat hónappal tájékoztatja arról, hogy sor kerül‑e szerződése meghosszabbítására”.

10

2008. november 26‑án az ERA „Igazgatási” egységének vezetője szerződések meghosszabbítására vonatkozó iránymutatásokat fogadott el (a továbbiakban: iránymutatások). Ezen iránymutatások megismételték arra, hogy a 2008. október 2‑i határozat alapján az Ügynökség személyi állományának tagjait főszabály szerint hat hónappal előbb tájékoztatják arról, hogy sor kerül‑e szerződésük meghosszabbítására. Az iránymutatások célja az ügyben követendő eljárás pontosítása.

11

Az iránymutatások így rögzítik, hogy az „igazgatási” egység emberi erőforrások osztálya (a továbbiakban: „Emberi erőforrások” osztály) a szóban forgó alkalmazott szerződésének lejárati időpontja előtt nyolc hónappal tájékoztatja az egységvezetőt az „1. sz. nyomtatványon”. Az egységvezető ezt követően emlékezteti az álláshelyet betöltő személyt szerződésének lejárati időpontjára, és lehetőséget nyújt számára, hogy e tájékoztatást követő öt munkanapon belül párbeszédet folytasson az alkalmazott előmeneteli jelentésének elkészítésével megbízott értékelővel folytatott párbeszédre.

12

Az egységvezető ezután a „2. sz. nyomtatvány” felhasználásával aktafeljegyzést készített, amely magának a munkakörnek és a vele kapcsolatos feladatoknak az értékelését tartalmazza, amely tulajdonképpen a legutóbbi rendelkezésre álló szakmai előmeneteli jelentés alapján arról alkotott vélemény, hogy az álláshelyet betöltő személy továbbra is alkalmas‑e ezen álláshely betöltésére.

13

Az egységvezető ezen információk alapján kitölt egy, az „Emberi erőforrások” osztály feljegyzéséhez csatolt javaslatot is (az „1. sz. nyomtatvány” melléklete) amely a szerződés meghosszabbításáról vagy meghosszabbításának mellőzéséről szól. Ezt követően javaslatát és az azt kísérő aktafeljegyzést legkésőbb a szerződés megszűnése előtt hét hónappal el kell juttatnia az „Emberi erőforrások” osztálynak. Ezen osztály bármilyen megjegyzést fűzhet az aktafeljegyzéshez („2. sz. nyomtatvány”), különösen a javaslat költségvetési hatásaival és a szerződések Ügynökségen belüli meghosszabbítása terén létező gyakorlattal való összhanggal kapcsolatban.

14

Az „Emberi Erőforrások” osztály a javaslatot a két nyomtatvánnyal együtt megküldi jóváhagyásra az ügyvezető igazgatónak, aki eztán határozatáról az „1. sz. nyomtatvány” kitöltésével tájékoztatja azt. Az ügyvezető igazgató határozatának kézhezvételét követően – abban az esetben, ha a határozat a szerződés megszűnni hagyását javasolja – az „Emberi Erőforrások” osztály előkészít egy, az ügyvezető igazgató által aláírandó levelet, amely az érintett ideiglenes alkalmazottat szerződésének lejárati időpontjára emlékezteti.

15

Végül az iránymutatások kifejtik, hogy a határidők csak azon időponttól számítandók, amikor az érintett az értesítést kézhez vette, avagy legkésőbb amikor e személy mint gondosan eljáró alkalmazott úgy tekinthető, mint aki tudomást szerzett a neki továbbított iratok tartalmáról, függetlenül attól, hogy melyek is ezek az iratok.

16

Az ERA igazgatási tanácsa 2012. november 27‑i határozatával fogadta el az Ügynökség költségvetését, valamint a 2013. évre vonatkozó létszámtervét. E tekintetben a 2013. évre vonatkozó létszámterv kimondja, hogy 2011. december 31‑én az ERA az asszisztensi csoportban (AST) tíz ideiglenes alkalmazottat foglalkozott AST 1 besorolásban, míg az Unió Költségvetése e besorolási fokozatban csak hét fő foglalkoztatását engedélyezte, és az Ügynökség úgy határozott, hogy e számot négyre csökkenti.

17

Az ERA igazgatási tanácsa által 2013. március 20‑án a 2014–2016‑os időszakra elfogadott több évre szóló személyzeti politikáról szóló tervből („Multi‑annual Staff Policy Plan 2014–2016 for the European Railway Agency”) az AST csoportba tartozó ideiglenes alkalmazottak által 2012. december 31‑én betöltött álláshelyeket illetően kitűnik, hogy azokból 42 volt, míg az e csoportba tartozó álláshelyek száma az Unió 2013. évre megszavazott költségvetésében 40, az Unió 2014‑re vonatkozó költségvetés‑tervezetében 39, a 2015‑re és 2016‑ra vonatkozóban pedig 37, illetve 36 volt.

18

Az ERA a felperest a 2007. szeptember 1‑je és 2011. augusztus 31. közötti időszakot lefedő négyéves szerződéssel AST 3 besorolási fokozatban asszisztensként alkalmazta. Az Ügynökség ügyvezető igazgatója – mint munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság – által neki megküldött 2007. május 7‑i levélből kitűnik, hogy e szerződést az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 2. cikk a) pontja, valamint 8–50. cikke alapján ajánlották fel számára.

19

2011. május 5‑én e szerződést az ERA és a felperes által aláírt szerződéskiegészítéssel 2013. szeptember 30‑ig hosszabbították meg.

20

A felperest kérelmére az „Igazgatási” egység „Pénzügyi” osztályából az ERA „Ügyvezető Igazgatói Irodájának” (Executive Director’s Office) „Kommunikációs” osztályába helyezték át, hogy ott többek között kommunikációs feladatokat lásson el. Ez az újrabesorolás 2012. február 16‑i hatállyal valósult meg, és a felperes álláshelyének az Ügynökség igazgatóságára (Directorate) történő átcsoportosításával járt. Az ugyanaznap kelt újrabesorolásról szóló határozat kimondta, hogy szolgálati érdekből történő újrabesorolásról volt szó, és egyébként a felperes egységvezetőjének mint az ő új közvetlen felettesének kellett naprakésszé tennie a felperes munkaköri leírását annak érdekében, hogy az tükrözze az általa innentől ellátandó tisztséget és feladatokat.

21

2013. február 22‑én az „Emberi erőforrások” osztályvezetője feljegyzést küldött a felperes egységvezetőjének, amelyben a 2008. október 2‑i határozatnak megfelelően felkérte, hogy legkésőbb 2013. március 15‑ig küldje meg véleményét a mellékelt, „Aktafeljegyzés” című nyomtatvány erre vonatkozó részének kitöltésével annak érdekében, hogy az érdekelt feleket tájékoztatni lehessen a felperes tárgyév szeptember 30‑án lejáró szerződése meghosszabbításának vagy a szerződés meghosszabbítása elmaradásának kérdéséről.

22

A felperest egységvezetője a 2013. március 14‑én tartott megbeszélés során szóban tájékoztatta arról, hogy nem szándékozik kezdeményezni szerződésének meghosszabbítását. A felperes szerint az egységvezető kifejtette neki, hogy nem csak kommunikációs feladatok ellátása céljából helyezték át az álláshelyével együtt az Ügynökség igazgatósági szervezeti egységeihez, hanem azért is, mert bebizonyosodott, hogy sem képzettséggel, sem technikai készségekkel nem rendelkezik ahhoz, hogy ezen állásban – amelyet immár az Ügynökség igazgatóságához csoportosítottak át – fejlődhessen. Így e vonatkozásban a felperes szerint szerződése meghosszabbításának elmaradására vonatkozó igazolása céljából nem hozták fel az általa betöltött álláshely megszüntetését magában foglaló költségvetési jellegű kényszert.

23

A felperes egy pervezető intézkedésre adott válaszában kifejtette, hogy ezen – állítása szerint körülbelül húsz percig tartó – megbeszélés során a maga részéről előadta, hogy az Ügynökség igazgatóságához való áthelyezését követően munkakörének leírását egységvezetőjének kellett volna kiigazítania, amit ő azonban elmulasztott megtenni. Következésképpen a felperes fent említett válaszában kijelentette, hogy „[n]em értette […], hogy most miért róják fel neki, hogy nem rendelkezik a kommunikációs álláshely betöltéséhez szükséges képességekkel, amikor az állása pénzügyi támogatási és adminisztratív állás volt”. Ugyanezen válaszban e tekintetben kifogásolta, hogy egységvezetője nem vonta be őt eléggé az Ügynökség igazgatósága szervezeti egységeinek pénzügyi kérdéseibe.

24

Az Ügynökség a tárgyaláson a maga részéről előadta, hogy a szerződés meghosszabbításának kérdését eredetileg a 2013. március 13‑ra tervezett megbeszélés során kellett volna megtárgyalniuk, ám e megbeszélésre végül is a felperes távolmaradása miatt nem került sor. 2013. március 14. délelőtt a felperes és az egységvezető végül találkozott e kérdés megbeszélése céljából, és megállapodtak abban, hogy a nap folyamán ismét beszélnek majd e kérdésről, amire késő délután egy megbeszélés során került sor, amely az Ügynökség szerint hozzávetőlegesen egy óráig tartott.

25

Ugyanezen a 2013. március 14‑én az egységvezető az „Emberi Erőforrások” osztály által az aktafeljegyzés „magának a munkakörnek és a vele kapcsolatos feladatoknak az értékelése” fejezetében leírta, hogy „az alkalmazott által betöltött álláshely létrehozásának célja az volt, hogy eleget tegyen az alkalmazott azon kívánságának, hogy a pénzügyeken kívül is tapasztalatokat szerezzen”. A feljegyzés azt is kifejtette, hogy „az [Európai Unió] 2013. évi és az azt követő költségvetései keretében, valamint az Ügynökség általános érdekeit követve, az AST [csoportba tartozó] álláshelyek száma csökkentésének megvalósítása céljából, ezen álláshely maghosszabbítását mellőző döntés született”. Az „[a]lkalmazott ezen állás további betöltését megalapozó képességeiről alkotott véleményre” vonatkozó rovat azt tartalmazta, hogy „[a]z ezen álláshely megszüntetése miatt nem [volt] releváns”.

26

Az ERA ügyvezető igazgatójának 2013. március 22‑i, a felperes által március 25‑én ellenjegyzett levél (a továbbiakban: megtámadott határozat) megerősítette számára, hogy a „2007. [október 1‑jén] kezdődő” munkaszerződése „2013. [szeptember] 30‑án jár le”. A felperes 2013. március 27‑i, e‑mailben közölt kérelme alapján megkapta a szerződés meghosszabbításának mellőzésére vonatkozó javaslatot kísérő aktafeljegyzést.

27

Az „Emberi erőforrások” osztály vezetője 2013. április 2‑án írta alá a nyomtatvány ezen szervezeti egységet érintő részét, és kihúzta „A javaslat költségvetési hatásai, a szerződések szervezeten belüli meghosszabbítása terén létező gyakorlattal való összhang és minden egyéb szükségesnek tartott információ” rovatot, ennek következtében nem tett megjegyzést e rovatban.

28

2013. május 7‑én a felperes az Európai Unió tisztviselőinek személyzeti szabályzata (a továbbiakban: személyzeti szabályzat) 90. cikkének (2) bekezdése alapján panaszt nyújtott be a megtámadott határozattal szemben. E panasz alátámasztására a munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság eljárásának annyiban való be nem tartására, amennyiben egységvezetője „nem tájékoztatta [őt] sem a meghosszabbítási folyamat kezdetéről, sem a megbeszélés lehetőségéről”, a felperes álláshelye megszüntetésének szükségességét és az Ügynökségnek a szerződése meghosszabbításának elmaradásához fűződő általános érdekét illető nyilvánvaló mérlegelési hibára, továbbá arra hivatkozott, hogy a megtámadott határozat nem vette figyelembe a felperes érdekeit, többek között azt, hogy szerződése meghosszabbítása esetén az határozatlan időre szóló szerződéssé alakul át.

29

A munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság 2013. szeptember 5‑i határozatával elutasította a panaszt (a továbbiakban: panaszt elutasító határozat).

30

E tekintetben a munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság jelezte, hogy mielőtt a felperesnek válaszul kifejtené az érvelését, emlékeztetni kívánja őt azon körülményekre, amelyek között a megtámadott határozat született. Kiemelte így, hogy a felperest saját kérésére helyezték át álláshelyével együtt 2012. február 16‑i hatállyal, és közös megegyezéssel határozták el, hogy feladatkörét úgy változtatják meg, hogy több kommunikációs feladatot kapjon annak érdekében, hogy lehetősége legyen az ERA‑n belüli előmenetelre. Ugyanakkor a bejelentett reformok és a – többek között a személyi állományt érintő – költségvetési szigorítások miatt a munkaszerződés megkötésére jogosult hatóságnak negatív kilátásokkal kellett szembenéznie, és az Európai Bizottság kérésére arra kényszerült, hogy az AST csoportba tartozó három álláshely megszüntetésével csökkentse személyi állományát.

31

A panaszt elutasító határozat utalt arra, hogy a személyi állomány e csökkentésére továbbra is a Bizottság ellenőrzése alatt és nyomására kerül sor, amely az ERA 2014–2016‑os időszakra vonatkozó többéves személyzeti politikáját illetően 2013. március 6‑án adott véleményében ismét azt várta el az Ügynökségtől, hogy folytassa az uniós intézmények személyi állományának csökkentését évi 2%‑ban meghatározó általános politikát. Az igazgatóság ebben a vonatkozásban határozott két, AST csoportba tartozó álláshely megszüntetéséről, és arról, hogy e két álláshelyet azon öt álláshely közül választja ki, melyet olyan, AST csoportba tartozó ideiglenes alkalmazottak töltenek be, akiknek a munkaszerződése 2013‑ban lejár. Az e választást irányító szempont azon álláshelyek kiválasztása volt, amelyek megszüntetése az Ügynökség működésére a lehető legkevesebb hatással jár, és az ERA választása e szempontot alkalmazva irányult a „Források és támogatás” egység egy AST csoportba tartozó álláshelyére, és az igazgatósági szervezeti egységek egy álláshelyére, azaz a felperes által betöltöttre.

32

A munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság szintén a panaszt elutasító határozatban kifejtette, hogy azért határozta el a felperes által betöltött álláshely megszüntetését, valamint a felperes munkaszerződése meghosszabbításának mellőzését, mivel az egységvezetője meg volt győződve arról, hogy a felperes teljesítményének szintje a kommunikációs területen ellátandó alapfeladatok végrehatását illetően belátható időn belül nem éri el az ilyen jellegű álláshoz tartozó követelmények szintjét. A munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság jelezte, hogy ezt szóban kifejtették a felperesnek a felettesével folytatott 2013. március 14‑i megbeszélés során.

33

A munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság hozzáfűzte, hogy ezen okból vélte úgy, hogy a felperes szerződése nem hosszabbítható meg, mivel az nem finanszírozható az Ügynökség 2014. évi költségvetéséből, és új AST csoportba tartozó álláshely nem létesíthető, továbbá egyébként egyetlen, e csoportba tartozó álláshely sem üresedett meg, illetve a közeljövőben egy sem fog megüresedni, így elképzelhetetlen a felperes más egységhez való áthelyezése.

34

A felperes panaszában felhozott érvelésére válaszul a munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság megerősítette, hogy a felperes szerződése meghosszabbításának elmaradása megfelelt a 2008. október 2‑i határozatnak, mivel szerződése megszűnése előtt hat hónappal megfelelően tájékoztatták arról. A munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság azt illetően, hogy a felperes kétségbe vonta a – szerződése meghosszabbítására vonatkozó aktafeljegyzésben kifejtett – Ügynökséget érintő költségvetési kényszer és álláshelye megszüntetésének valóságos jellegét, előadta, hogy az Európai Unió 2013. évi és az azt követő általános költségvetéseiben szereplő, az AST csoportba tartozó álláshelyek számának csökkentésére való hivatkozás indokolás szempontjából elegendő volt az ilyen feljegyzés által támasztott igények kielégítésére, és az ezen feljegyzésben hivatkozott dokumentumok részletesebb indokolást nyújtottak.

35

A felperes érdekeinek figyelembevételét illetően a munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság emlékeztetett, hogy a szolgálati érdeknek meg kell előznie az alkalmazott érdekét, és az alkalmazott érdeke semmiképpen sem akadályozhatja meg az adminisztrációt szervezete racionalizálásában, ha az azt szükségesnek látja. A munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság emlékeztetett végül, hogy az AI kontra Bíróság ítélet (F‑85/10, EU:F:2012:97) 167. pontjában a Közszolgálati Törvényszék kimondta, hogy „az adminisztráció nem kötelezhető arra, hogy új beosztást ajánljon annak az ideiglenes alkalmazottnak, akinek szakmai teljesítményét elégtelennek ítélték.”

36

A felperes azt kéri, hogy a Közszolgálati Törvényszék semmisítse meg a megtámadott határozatot, és az ERA‑t kötelezze a költségek viselésére.

37

Az Ügynökség a kereset elutasítását és a felperes költségek viselésére történő kötelezését kéri.

38

Keresetének alátámasztásaként a felperes három jogalapra hivatkozik: a lényeges eljárási szabályok megsértésére, a nyilvánvaló mérlegelési hibákra és az ERA‑t terhelő gondoskodási kötelezettség megsértésére.

39

Az első jogalap két részre bomlik, a védelemhez való jog megsértésével kapcsolatos elsőre, és az egyenlő bánásmód elvének megsértését magában foglaló, az alapvető eljárási szabályok megsértésével kapcsolatos és másodikra.

40

E tekintetben a felperes a Lux kontra Számvevőszék ítéletre (129/82 és 274/82, EU:C:1984:391, 20. pont) támaszkodva azt állítja, hogy noha az olyan belső iránymutatások, mint a 2008. október 2‑i határozat és iránymutatások nem tekinthetők olyan jogszabályoknak, amelyeket az adminisztrációnak minden körülmények között be kell tartania, az adminisztráció ugyanakkor nem térhet el tőlük anélkül, hogy e tekintetben érvényes indokokat ne jelölne meg. Márpedig a munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság a jelen ügyben megsértette ezen elvet, mivel nem tartotta magát következetesen ahhoz az eljáráshoz, amelynek alkalmazását maga határozta el. Ezzel nemcsak az egyenlő bánásmód elvének megsértését, de a védelemhez való jog megsértését is megvalósította.

41

A felperes arra is hivatkozik, hogy az „Emberi Erőforrások” osztály az egységvezető véleményét a szerződése meghosszabbításának kérdésében csak 2013. február 22‑én, azaz az iránymutatásokban előírtakhoz képest közel húsz nap késedelemmel kérte ki, ugyanis e konzultációs eljárást legkésőbb a szerződés lejáratának időpontja előtt nyolc hónappal meg kell kezdeni. A felperes felrója a munkaszerződés megkötésére jogosult hatóságnak azt is, hogy az iránymutatásokban előírtakkal ellentétben nem tájékoztatta sem a meghosszabbítási folyamat megindításáról, sem arról a lehetőségről, hogy az említett folyamat magindítását követő öt munkanapon belül megbeszélésre kerülhet sor.

42

A munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság azzal, hogy a felperest nem tájékoztatta arról, hogy lehetősége van párbeszédet folytatni az egységvezetővel, és szükség esetén az értékelőjével – aki a jelen esetben történetesen ugyanezen egységvezető volt –, véleménye szerint megsértette a felperes azon jogát, hogy meghallhassák, és előadja a szerződése meghosszabbításának elmaradása kérdésére vonatkozó érvelését.

43

Egyébként véleménye szerint a munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság a jelen ügyben az „eljárási szabályok lényeges megsértését” is elkövette, mivel a március 22‑i megtámadott határozat elfogadása előtt nem konzultált az aktafeljegyzést 2013. április 2‑án aláírásával véglegesítő „Emberi Erőforrások” osztállyal. Ez szerinte az iránymutatások előírásai szempontjából szabálytalanságot jelent, tekintve, hogy az ügyvezető igazgatónak a szerződés meghosszabbításáról vagy a meghosszabbítása elmaradásáról többek között az „Emberi erőforrások” osztály megjegyzéseire figyelemmel kell határozatot hoznia, amelyek éppen hiányoztak. Márpedig e jogsértésnek a jelen ügyben különös jelentősége volt, mivel a megtámadott határozat lényegében az álláshelyek megszüntetését magukban foglaló költségvetési okokon alapult. A felperes azt is állítja, hogy ha az eljárást betartották volna, a megtámadott határozat lényegesen eltérő lehetett volna.

44

Az ERA lényegében arra hivatkozva kéri a jogalap elutasítását, elsősorban, hogy a felperest a jelen ügyben a szerződése meghosszabbításának mellőzéséről szóló határozatról mindenképpen az e szerződés lejártát megelőzően hat hónappal értesítették, ami megfelel a 2008. október 2‑i határozatnak. Másodsorban az iránymutatásokat illetően az ERA lényegében azt állítja, hogy azokat csak abban az esetben kell alkalmazni, ha lehetőség van a szóban forgó szerződés meghosszabbítására, ami szerinte nem áll fenn a jelen ügyben, mivel az érintett álláshelyet költségvetési okokból meg kell szüntetni.

45

A felperes első jogalapja keretében lényegében azt rója fel az Ügynökségnek, hogy megsértette azon jogát, hogy a megtámadott határozat meghozatala előtt meghallgassák, és nem tartotta tiszteletben azt az eljárást, amit maga vezetett be annak érdekében, hogy biztosítsa az ilyen jog tiszteletben tartását.

46

Ebből a szempontból először is meg kell állapítani, hogy az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek és különösen annak 47. cikke nem tartalmaz olyan külön eljárást, amelynek célja lehetővé tenni, hogy a határozott időre szerződtetett ideiglenes alkalmazottat megfelelően meghallgassák azelőtt, hogy elfogadnák a szerződését meg nem hosszabbító határozatot, amely tartalma által hátrányosan befolyásolhatja az érintett szakmai és személyes helyzetét.

47

Ugyanakkor, a személyzeti szabályzat szövegének hallgatása mellett az intézmény vagy az ügynökség előírhat olyan belső eljárásokat és szabályokat – nevezetesen belső iránymutatásokat –, amelyek lehetővé teszik az ideiglenes alkalmazott meghallgatását azelőtt, hogy a szerződtetéséről döntenének, azonban e lehetőség használata nem vezethet a személyzeti szabályzat vagy az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek kifejezett szabályától való eltéréshez (lásd ebben az értelemben: Schneider kontra Bizottság ítélet, T‑54/92, EU:T:1994:283, 19. pont, Petrilli kontra Bizottság ítélet, F‑98/07, EU:F:2009:7, 55. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

48

E tekintetben az ilyen belső iránymutatások – olyan területen, amelyen az intézmény vagy ügynökség a személyzeti szabályzat alapján széles mérlegelési jogkörrel rendelkezik – ölthetik a teljes személyi állománnyal közölt olyan határozat formáját, amely arra irányul, hogy azonos bánásmódot biztosítson az érintett tisztviselőknek és alkalmazottaknak. Amikor az intézmény vagy az ügynökség ilyen határozatot fogad el, az – e minőségében – iránymutató magatartási szabálynak tekintendő, amellyel az adminisztráció saját magát kötelezi, és amelytől nem térhet el anélkül, hogy kifejtené az ehhez vezető okokat, ellenkező esetben megsérti az egyenlő bánásmód elvét (lásd ebben az értelemben: Louwage kontra Bizottság ítélet, 148/73, EU:C:1974:7, 12. pont; Lux kontra Számvevőszék ítélet, EU:C:1984:391, 20. pont; Monaco kontra Parlament ítélet, T‑92/96, EU:T:1997:105, 46. pont; a személyzet értékelését illetően lásd: Bernard kontra Europol ítélet, F‑99/07 és F‑45/08, EU:F:2009:84, 79. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

49

A jelen ügyben az ideiglenes alkalmazotti szerződések meghosszabbításának ERA‑n belül követendő eljárását részletező iránymutatások a fent említett ítélkezési gyakorlat értelmében belső iránymutatásnak minősülnek, és így meg kell állapítani, hogy az ERA azáltal, hogy előírta, hogy az érintetteket főszabály szerint szerződésük lejárta előtt hat hónappal értesíteniük kell, részletezte az Ügynökség szervezeti egységei által követendő eljárást, valamint lehetőséget biztosított az érintetteknek álláspontjuk kifejtésére, a 2008. október 2‑i határozat és az iránymutatások elfogadásával az alkalmazottai javára rögzítette azt a jogot, hogy a határozott időre szóló munkaszerződésük meghosszabbításának lehetőségét illetően meghallgassák őket.

50

Mindenesetre 2009. december 1‑jei hatálybalépése óta az Európai Unió Alapjogi Chartája, amely az EUSZ 6. cikk alapján ugyanolyan jogi kötőerővel bíró aktus, mint a Szerződések, a 41. cikkében kifejezetten rögzíti mindenki alapvető jogát arra, „hogy az őt hátrányosan érintő egyedi intézkedések meghozatala előtt meghallgassák”. Márpedig a Charta 51. cikke értemében az említett 41. cikk címzettjei közvetlenül az Unió intézményei, szervei és hivatalai, akiknek azt a Charta 52. cikkében kijelölt korlátok között kell alkalmazniuk és betartaniuk.

51

E megfontolások összessége alapján kell tehát az első jogalapot vizsgálni.

52

Előzetesen hangsúlyozni kell, hogy a felperesnek – amint azt többek között a tárgyaláson is elismerte – tudomása volt a 2008. október 2‑i határozat és az iránymutatások tartalmáról, amely utóbbi alapján éppen a szerződése meghosszabbítása iránti, 2011. május 5‑i eljárást lefolytatták.

53

Azon kérdést illetően, hogy az Ügynökség a jelen ügyben teljesen megfelelt‑e a többek között az Ügynökség és az érintett alkalmazott között tartandó, ez utóbbi szerződése meghosszabbítási lehetőségével kapcsolatos párbeszédet szabályozó iránymutatásoknak, a tárgyalás során folytatott vitából kitűnik, hogy a felperest a 2013. március 14‑én az egységvezetőjével folytatott megbeszélés során tájékoztatták azon indokokról, hogy az egységvezető miért nem szándékozta az ideiglenes alkalmazotti szerződése meghosszabbítását javasolni a munkaszerződés megkötésére jogosult hatóságnak, azaz – legalábbis a felperes állításai szerint – az általa betöltött állás követelményeinek nem megfelelő teljesítményéről (lásd ebben az értelemben: Bianchi kontra EKA ítélet, F‑38/06, EU:F:2007:117, 66. pont).

54

Az egységvezető által a munkaszerződés megkötésére jogosult hatóságnak adott javaslat alapján eredetileg elfogadott indokokat illetően – jóllehet a megtámadott határozatban és a panaszt elutasító határozatban a munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság végül további indokokat szerepeltetetett – a felperes elismeri, hogy e témáról 2013. március 14‑én egyeztetett egységvezetőjével, és lehetősége volt arra, hogy vitassa azt, ahogy az egységvezető a teljesítménye minőségét, valamint annak jövőbeni, az Ügynökség szükségleteinek megfelelő fejlődésének lehetőségét látja. Következésképpen a felperesnek ténylegesen lehetősége volt álláspontját felettesének kifejteni, mielőtt az utóbbi javaslatára a munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság elfogadta volna a megtámadott határozatot.

55

Az Ügynökségnek mindenesetre gondoskodnia kell arról, hogy az érintett alkalmazottat az iránymutatások végrehajtása keretében egyértelműen tájékoztassák a felettesével folytatott párbeszéd tárgyáról, annak érdekében, hogy az ténylegesen előadhassa álláspontját azelőtt, hogy munkaszerződésének lejártát illetően őt kedvezőtlenül érintő határozatot fogadnának el. Így akkor is, ha az iránymutatások nem írnak elő írásos formát a felettes és az érintett alkalmazott közötti párbeszédre, továbbá ezért a párbeszéd tárgyára vonatkozó tájékoztatás lehet szóbeli, és ez az információ kiderülhet a lefolytatásának körülményeiből, az érintett írásban való meghívása megfelelőbbnek bizonyulhat.

56

E szempontból a felperes arra hivatkozik, hogy a 2013. március 14‑i megbeszélés során – amelyre szerinte csak késő délután és kizárólag az ő kezdeményezésére került sor – nem tájékoztatták arról, hogy megindították a szerződésének meghosszabbításával kapcsolatos eljárást.

57

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a felperes elismerte, hogy a fent említett megbeszélés idején tudomása volt a 2008. október 2‑i határozatról és az iránymutatásokról, annál is inkább, mivel 2011. május 5‑én ugyanezen iránymutatások alapján már sor került szerződésének meghosszabbítására. E körülmények között kevéssé érthető, hogy a 2013. március 14‑i megbeszélés során nem érzékelte, hogy megindították a szerződésének meghosszabbításával kapcsolatos eljárást. Egyébként az a körülmény, hogy a megbeszélésre késői időpontban került sor, nem alkalmas annak kétségbevonására, hogy – többek között személyes teljesítményének színvonalát, valamint az állásával kapcsolatos feladatokat illetően – ténylegesen volt lehetősége észrevételeit eredményesen kifejteni egységvezetőjének, mielőtt ez az egységvezető tájékoztatja a munkaszerződés megkötésére jogosult hatóságot a szerződése meghosszabbításával kapcsolatos javaslatáról.

58

A felperesnek azt is tudnia kellett, hogy ha óhajtotta volna, az iránymutatások által kifejezetten előírt lehetősége volt arra, hogy a 2013. március 14‑i megbeszélés után az egységvezetővel mint értékelővel folytatott párbeszéd folytatását kérje, adott esetben az egységvezető felettesének részvételével. Még ha nem is vitatott, hogy az egységvezető 2013. március 15‑én szabadságra ment, semmi nem akadályozta meg a felperest abban, hogy miután megismerte az egységvezető álláspontját a szerződésének jövőjével kapcsolatban, újból megvédje érdekeit, különösen azáltal, hogy az ügyvezető igazgatónak, aki a megtámadott határozatot munkaszerződés megkötésére jogosult hatósági minőségében fogadja el, írásbeli vagy szóbeli észrevételeket nyújtson be annak érdekében, hogy meggyőzze őt, hogy ne fogadja el az egységvezető javaslatát.

59

E tekintetben hozzá kell tenni, hogy a felperes egységvezetőjével folytatott megbeszélés időpontját nyolc nap választja el a megtámadott határozat meghozatalának időpontjától. Ezen időszak alatt a felperesnek még volt lehetősége írásban kiegészíteni az álláspontját (lásd analógia útján: Sopropé‑ítélet, C‑349/07, EU:C:2008:746, 49–52. pont; Kamino International Logistics ítélet, C‑129/13, EU:C:2014:2041, 33. pont).

60

Egyébként a felperes panaszának tartalma megerősíti, hogy jól értette a megtámadott határozatot annak ellenére, hogy annak indokolása a határozat elfogadását igazoló okokat illetően lakonikus, amely azt is megerősíti, hogy megfelelően tájékoztatták azon okokról, amelyek alapján az egységvezetője úgy döntött, hogy nem kezdeményezi szerződése meghosszabbítását (lásd ebben az értelemben: Solberg kontra OEDT ítélet, F‑124/12, EU:F:2013:157, 34. pont).

61

A fentiek összességéből következik, hogy az Ügynökség a jelen ügyben nem sértette meg a felperes azon jogát, hogy a megtámadott határozat meghozatala előtt meghallgassák, annál is kevésbé, mivel a határozat nem a határozott időre szóló szerződés felmondására, hanem az ilyen szerződés választható meghosszabbítására vonatkozik (a meghallgatáshoz való jognak a sérelmet okozó aktus függvényében fennálló terjedelmét illetően lásd: Bui Van kontra Bizottság ítélet, T‑491/08 P, EU:T:2010:191, 75–77. pont).

62

Mindenesetre az ítélkezési gyakorlat értelmében, még ha fenn is áll a védelemhez való jog megsértése, ezenkívül a jogalap elfogadásához az is szükséges, hogy e szabálytalanság hiányában az eljárás eltérő eredményre is vezethetett volna (Wunenburger kontra Bizottság ítélet, T‑246/04 és T‑71/05, EU:T:2007:34, 149. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

63

Márpedig e tekintetben a Közszolgálati Törvényszék a teljesség kedvéért hangsúlyozza, hogy a felperes panaszában további érveket is előadott, amelyekre válaszul a munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság megerősítette, hogy a megtámadott határozat lényegében költségvetési kényszerhez kapcsolódik. Következésképpen, még ha a felperes ténylegesen élt is volna a számára felajánlott lehetőséggel, hogy feletteseivel bővebb párbeszéd folytatását kérje, és így lehetősége volt ugyanezen érveit a megtámadott határozat elfogadása előtt is kifejteni, az eljárás nem vezetett volna eltérő eredményre.

64

Az előzőekre tekintettel el kell tehát utasítani az első jogalap első részét.

65

Előzetesen meg kell állapítani, hogy az iránymutatások által előírt határidők főként a 2008. október 2‑i határozatban meghatározott azon fő célt szolgálják, hogy biztosítsák az Ügynökség körültekintő eljárását annak érdekében, hogy az ideiglenes alkalmazottat, akinek a szerződése a lejáratához közeledik, legalább hat hónappal e szerződés lejáratát megelőzően tájékoztassák annak meghosszabbítását vagy meghosszabbítása elmaradását illetően, és ebből következően az ezzel kapcsolatos határozatot megfelelő időben fogadják el, többek között azért, hogy az érintettet ne érje hátrány, és adott esetben esetlegesen lépéseket tudjon tenni munkakeresés irányába, és meg tudja szervezni a munkavégzés helyéről az Ügynökség székhelyétől eltérő tagállamba való esetleges költözését.

66

Ezenkívül az egységvezető által kitöltendő rovatok címéből is kitűnik, hogy az iránymutatásokban előírt eljárás mindenekelőtt arra irányul, hogy beszerezze ez utóbbi véleményét azt illetően, hogy a szóban forgó állással összefüggő feladatok fejlődnek‑e, és az álláshelyet betöltő ideiglenes alkalmazott – tekintettel többek között arra, ahogyan korábban ellátta e feladatokat, ami a szakmai előmeneteli jelentés tárgyát képezi – megérdemli‑e, hogy őt továbbra is alkalmazzák az ERA ezen álláshelyén, és ezáltal igazolja szerződése meghosszabbítását. Amint azt az ERA helyesen hangsúlyozza, az ezen eljárásban összegyűjtött információk annak meghatározására irányulnak, hogy a munkaszerződésének lejárata előtt álló alkalmazott továbbra is ebben az állásban dolgozhat‑e vagy ott kell‑e dolgoznia, ami mindenesetre szükségszerűen azt feltételezi, hogy ezen álláshely költségvetésileg a jövőre nézve is az Ügynökség személyi állományjegyzékében szerepel.

67

Szintén emlékeztetni kell arra, hogy az ítélkezési gyakorlat alapján abban az esetben, ha az iránymutatásokban foglalt irányadó határidőket nem tartják be, az is szükséges, hogy az ilyen szabálytalanság következménnyel járjon a megtámadott határozat tartalmára (Wunenburger kontra Bizottság ítélet, EU:T:2007:34, 149. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

68

Márpedig e tekintetben a felperes, elsősorban azon körülményt illetően, hogy a szerződése meghosszabbításával kapcsolatos eljárás 2013. február 22‑én, azaz az iránymutatások által előírt menetrendhez képest húsznapos késedelemmel indult meg, nem bizonyítja, hogy e késedelem miért is gyakorolhatott volna hatást a megtámadott határozat tartalmára.

69

Másodsorban azon tényt illetően, hogy az „Emberi Erőforrások” osztály véleményét csak a megtámadott határozat elfogadása után kérték ki, az iránymutatásokból kitűnik, hogy az e szervezeti egységgel való konzultáció nem az érintett alkalmazott érdemeinek, és nem is az érintett szerződésének meghosszabbítására vonatkozó lehetőségnek az Ügynökség érdekének szempontjából való értékelésére irányult. Az iránymutatások ugyanis csak annak leírására szorítkoznak, hogy az „Emberi Erőforrások” osztály bármilyen megjegyzést „fűzhet” az aktafeljegyzéshez, különösen az egységvezető javaslatának költségvetési hatásaival és e javaslatnak a szerződések meghosszabbításának az Ügynökségen belül fennálló gyakorlatával kapcsolatos összhangjával kapcsolatban. Így az „Emberi Erőforrások” osztály ilyen esetben, mint a jelen ügybeli, megtehette, hogy semmilyen észrevételt nem fogalmaz meg a határozati javaslattal kapcsolatban, amely feltehetően éppen semmilyen költségvetési következménnyel nem járt az Ügynökség következő évi költségvetésének „kiadási” sorában, és a költségvetési hatóság által megszüntetendő álláshelyhez kapcsolódott. Egyébként semmi nem utal arra, hogy ha az „Emberi Erőforrások” osztály a nyomtatvány számára fenntartott részét a megtámadott határozat elfogadása előtt töltötte volna ki, akkor lett volna megteendő megjegyzése.

70

Ugyanis olyan helyzetben, mint a jelen ügybeli, amikor a szóban forgó álláshelyet meg kell szüntetni, az ezen álláshelyet betöltő alkalmazott ideiglenes alkalmazotti szerződése meghosszabbításának mellőzésére vonatkozó javaslat költségvetési hatásai – az Ügynökség működési költségvetése költségeként kifejezve – ténylegesen semlegesek – amint azt az ERA állítja –, mivel az ilyen határozat mindössze megerősíti azon előirányzatok felhasználásának elmaradását, amelyet a következő költségvetési évre megszüntettek. Következésképpen az „Emberi erőforrások” osztály esetleges megkeresése, még ha arra az említett iránymutatások szerinti irányadó határidőkben is került sor, nem befolyásolhatta a megtámadott határozat tartalmát, és ennek következtében jogszerűségét sem.

71

Harmadsorban, az egyenlő bánásmód elvének a munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság általi megsértésére alapított érvelést el kell utasítani, mivel egyrészt a munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság kifejtette a – jelen esetben költségvetési és az álláshely megszüntetésével kapcsolatos – indokokat, amelyek miatt nem tartotta magát pontosan az eljáráshoz és az iránymutatásokban előírt irányadó határidőkhöz, valamint másrészt pedig egy másik, a felperessel összehasonlítható helyzetben lévő alkalmazott ideiglenes alkalmazotti szerződése is lejárt az előírt idő leteltekor.

72

A fentiekből következően a második részt és – ebből kifolyólag – az első jogalapot el kell utasítani.

73

A felperes először is előadja, hogy a munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság nyilvánvaló mérlegelési hibát követettel el azzal az állítással, hogy az általa betöltött álláshely csak abból a célból jött létre, hogy lehetővé tegye számára, hogy a finanszírozási területen kívül is szerezzen tapasztalatot, mivel a felperes saját kérelmére történő áthelyezésének célja az is volt és főként az volt, hogy azon egység számára, ahová őt legutoljára beosztották, kihasználhatóvá tegye a felperes pénzügyi területen meglévő képességeit. A felperes így vitatja azt, hogy az álláshelyének megszüntetése az Ügynökség működésére a lehető legkevesebb hatással járó választás lett volna.

74

A felperes azt is vitatja, hogy az ERA köteles lett volna megszüntetni az álláshelyét annak érdekében, hogy megfeleljen a költségvetési és pénzügyi előirányzatok célkitűzéseinek. E tekintetben a felperes rámutat, hogy az Ügynökség a 2013. évi költségvetésében két tisztviselői állás létesítését irányozta elő, és kifogásolta, hogy a három álláshely megszüntetésére irányuló szándék csak az AST csoportba tartozó álláshelyeket sújtotta. A felperes rámutat ezentúl, hogy a Bizottság 2014–2016‑os időszakra vonatkozó többéves személyzeti politikával kapcsolatos véleményében kétségtelenül szorgalmazta a személyi állomány 2%‑os csökkentését, kimutatta azonban a létszámtervben előírt álláshelyek betöltési arányának romlását is, tekintve, hogy az Ügynökségen belül 144‑ből csak 139 álláshelyet töltöttek be. Márpedig mivel az ERA 2010 óta négy‑hat be nem töltött álláshellyel rendelkezett, a munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság dönthetett volna úgy, hogy a felperes álláshelye helyett ezen álláshelyek közül szüntet meg egyet. Végül a felperes előadja, hogy a költségvetési kényszer által megkövetelt megszüntetés az AST 1 és AST 2 besorolási fokozatba tartozó álláshelyeket érintette. Következésképpen, mivel ő AST 3, sőt, 2013. szeptember 6‑ától AST 4 besorolási fokozatba tartozó állást töltött be, e megszüntetésnek nem kellett volna érintenie az ő álláshelyét.

75

Egyébként előadja, hogy az ügyvezető igazgató saját kezdeményezésére nem módosíthatta az Ügynökség létszámtervét, amely a mindenkori költségvetési évre csoportonként és besorolási fokozatonként rögzíti az engedélyezett álláshelyek számát. E hatáskörrel ugyanis csak az Ügynökség igazgatási tanácsa rendelkezett.

76

Az Ügynökség azt kéri, hogy a jogalapot mint megalapozatlant utasítsák el.

77

Emlékeztetni kell arra, hogy az ideiglenes alkalmazott határozott időre kötött szerződésének meghosszabbításáról vagy meghosszabbításának mellőzéséről szóló határozat a munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság e téren gyakorolt széles mérlegelési jogkörébe tartozik, úgy, hogy az ilyen határozat jogszerűségének felülvizsgálata során az uniós bírósági felülvizsgálatnak – az indokolási kötelezettség betartásának felülvizsgálatától függetlenül – a munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság esetében a szolgálati érdek mérlegelésében elkövetett nyilvánvaló mérlegelési hiba vagy a hatáskörrel való visszaélés megvalósulásának figyelembevételére kell szorítkoznia (lásd Bianchi kontra EKA ítélet, EU:F:2007:117, 92. és 93. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

78

E tekintetben valamely hiba csak akkor tekinthető nyilvánvalónak, amikor az könnyen észlelhető és egyértelműen kimutatható azon szempontok alapján, amelyeknek a jogalkotó az adminisztráció mérlegelési jogkörének gyakorlását alá kívánta rendelni. Annak megállapítása, hogy az adminisztráció elkövetett‑e a tények mérlegelésekor olyan nyilvánvaló hibát, amely igazolhatja az ezen mérlegelés alapján meghozott határozatot, azt feltételezi, hogy a bizonyítékoknak, amelyeket a felperesnek kell előterjesztenie, elegendőeknek kell lenniük ahhoz, hogy az adminisztráció által alkalmazott értékelést hihetőségétől megfosszák. Más szóval, ha a felperes által benyújtott bizonyítékok ellenére a vitatott értékelés mindig indokoltnak és koherensnek tekinthető, a nyilvánvaló értékelési hibára alapított jogalapot el kell utasítani (lásd AI kontra Bíróság ítélet, EU:F:2012:97, 153. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

79

A jelen ügyben, mivel a megtámadott határozat nem jelölte meg kifejezetten azon indokokat, amelyek alapján a munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság a felperes szerződése meghosszabbításának mellőzéséről határozott, emlékeztetni kell, hogy tekintettel a pert megelőző eljárás során bekövetkezett változásokra, a panaszt elutasító határozat jogszerűségének vizsgálata során a panaszt elutasító határozatban szereplő indokolást kell figyelembe venni, mivel ezen indokolásnak egybe kell esnie ez utóbbi aktussal (Mocová kontra Bizottság ítélet, F‑41/11, EU:F:2012:82, 21. pont), és a munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság az ideiglenes alkalmazott szerződése meghosszabbítását mellőző határozat illetően a panasz szakaszában módosíthatja vagy kicserélheti az ilyen határozat indokait, amint azt a jelen ügyben a munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság is tette (lásd: Mocová kontra Bizottság ítélet, T‑347/12 P, EU:T:2014:268, 33–46. pont).

80

Ezen emlékeztetőt követően, az ERA által felhozott költségvetési indokokat illetően a Közszolgálati Törvényszék először is megállapítja, hogy – amint az többek között a Bizottság 2013. március 6‑i, az Ügynökségnek szóló, keresetlevélhez csatolt véleményből is kitűnik – az ERA‑nak álláshelyeket kellett megszüntetnie ahhoz, hogy elérje a „2%‑os célkitűzést”, és a felperes arra szorítkozó érvelése, hogy e célkitűzés valós jellegét vitassa, miközben kétségbe vonta a tárgyat érintően az Ügynökségre rótt költségvetési kényszerek jellegét és kiterjedését, nem árulkodik arról, hogy az ERA az álláshelyek megszüntetésére vonatkozó említett kötelezettségek mérlegelése során bármilyen nyilvánvaló hibát követett volna el.

81

Ezenkívül emlékeztetni kell arra, hogy a szolgálat szervezése és működése kizárólag az intézmény hatáskörébe tartozik, és egyedül a felettes hatóság – mint a jelen ügyben az ERA ügyvezető igazgatója – felel a szolgálat szervezéséért. Csak az ő feladata mérlegelni a szolgálat szükségleteit, és következésképpen a rendelkezésére álló személyi állományt beosztani (Labeyrie kontra Bizottság ítélet,16/67, EU:C:1968:37, 445. o.; Geist kontra Bizottság ítélet, 61/76, EU:C:1977:127, 38. pont; Pitrone kontra Bizottság ítélet, T‑46/89, EU:T:1990:62, 60. pont; Cesaratto kontra Parlament ítélet, T‑108/96, EU:T:1997:115, 48. pont).

82

Az uniós intézmények és ügynökségek az igazgatási egységeiket is szabadon alakíthatják ki, figyelembe véve olyan tényezők összességét, mint a rájuk bízott feladatok jellege és terjedelme, valamint a költségvetési lehetőségek (Bellardi‑Ricci és társai kontra Bizottság ítélet, 178/80, EU:C:1981:310, 19. pont; Scheuer kontra Bizottság ítélet, T‑108/89, EU:T:1990:45, 41. pont; Sebastiani kontra Parlament ítélet, T‑163/89, EU:T:1991:49, 33. pont; Lacruz Bassols kontra Bíróság ítélet, T‑109/92, EU:T:1994:16, 88. pont). Márpedig e szabadság magában foglalja álláshelyek megszüntetését és a feladatok kiosztásának megváltoztatását annak érdekében, hogy a munkaszervezés hatékonyabb legyen, vagy hogy megfeleljenek az uniós politikai szervek által elhatározott azon költségvetési követelménynek, hogy álláshelyek szűnjenek meg, hasonlóképpen, mint a megszüntetett álláshelyet betöltő személy által korábban ellátott feladatok újbóli kiosztását, anélkül hogy az álláshely ezen megszüntetése szükségszerűen azon feltételtől függne, hogy a kiosztott feladatok összességét kevesebb személy végezze, mint az átszervezés előtt. Egyébiránt az álláshely megszüntetése nem teszi feltétlenül feleslegessé a hozzá kapcsolódó feladatokat (Cesaratto kontra Parlement ítélet, EU:T:1997:115, 49–51. pont).

83

Következésképpen az ERA e téren a mérlegelési jogkörének határain belül marad akkor, amikor a költségvetési követelmények miatt tanácsosi álláshelyek helyett asszisztensi álláshelyek megszüntetéséről határoz, és amikor a 2013. év során lejáró szerződéssel rendelkező ideiglenes alkalmazottak által betöltött öt asszisztensi álláshely közül meghatározza és kiválasztja azt, amelynek megszüntetése a legkisebb működési hatással járhat (lásd ebben az értelemben: Karatzoglou kontra EAR ítélet, T‑471/04, EU:T:2008:540, 59. pont).

84

Az ügyvezető igazgató az Ügynökség létszámtervének módosítására vonatkozó hatáskörének állítólagos hiányát illetően – ami egyébként a pert megelőző eljárásban nem merült fel – a felperes nem határozza meg, hogy a megtámadott határozat elfogadásával az ERA ügyvezető igazgatója miért vétett nyilvánvaló mérlegelési hibát.

85

Végül a 2012. február 16‑i újrabesorolásról szóló, a keresetlevélhez csatolt határozatot illetően e határozatból kifejezetten kitűnik, hogy azt szolgálati érdekből hozták meg. Márpedig az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében a szolgálati érdek az érintett személyes kívánságainak figyelembevételét is magában foglalja, mivel a szolgálati érdek elválaszthatatlanul kapcsolódik az alkalmazott személyes helyzetéhez (lásd ebben az értelemben: Ridolfi kontra Bizottság ítélet, F‑3/09, EU:F:2009:162, 47. pont). Az ERA kétségtelenül jelezte a panaszt elutasító határozatban, hogy ezt az újrabesorolásról szóló határozatot a felperes kérésére hozták meg, valószínűleg egyszerűsítés okán, és annak hangsúlyozása céljából, hogy ezen, a felperes által kezdeményezett újrabesorolás következtében helyezték át egy olyan álláshelyre, amelyet immár meg kellett szüntetni.

86

Ugyanakkor a felperes adós marad annak kifejtésével, hogy azon körülmény említése a panaszt elutasító határozatban, hogy ő kérte azt, hogy helyezzék át a már megszüntetett álláshelyre, miként minősül nyilvánvaló mérlegelési hibának, illetve az ilyen, a 2012. február 16‑i újrabesorolásról szóló határozattal – melynek jogszerűsége a jelen ügyben nem vitatott – kapcsolatos hiba, milyen módon tudott volna hatást gyakorolni a megtámadott határozatra vagy akár a panaszt elutasító határozatra, amelyek tárgya eltérő volt, vagyis az ideiglenes alkalmazott szerződése meghosszabbításának elmaradása.

87

Mindenesetre a panaszt elutasító határozatból kitűnik, hogy a munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság a meghosszabbítást mellőző határozatát lényegében költségvetési jellegű okokkal indokolta, azt is csak járulékos jelleggel és a felperes teljesítményének minőségére utalva. Következésképpen, még ha a felperes az „Ügyvezető igazgatói irodában” való alkalmazása keretében több pénzügyi segéderői és közigazgatási feladatot is végzett, amelyekről azt állítja, hogy jobban végzi őket, és amelyek továbbra is a munkaköri leírásában szerepelnek, amelyet egységvezetője még nem frissített több kommunikációs feladat hozzáadásával, ez nem befolyásolhatja a munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság arra vonatkozó lehetőségét, hogy – amint megtette – a felperes által betöltött álláshely megszüntetéséről határozzon azzal az indokkal, hogy annak megszüntetése az Ügynökség működésére a lehető legkevesebb hatással jár.

88

A fenti megfontolásokból az következik, hogy a második jogalapot is el kell utasítani.

89

Annak alátámasztására, hogy a munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság megsértette a vele szemben fennálló gondoskodási kötelezettségét, és annak elismerése mellett, hogy a szolgálati érdek megelőzi a tisztviselő érdekét, a felperes arra hivatkozik, hogy az ő érdekét legalábbis figyelembe kellett volna venni a szerződése meghosszabbítását mellőző határozat időpontjában. A felperes jelzi értetlenségét a panaszt elutasító határozatban szereplő, AI kontra Bíróság ítéletre (EU:F:2012:97) való hivatkozással kapcsolatban, mivel nem adott okot arra, hogy a munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság elégedetlen legyen vele, amit szerinte az a körülmény is megerősít, hogy 2013 szeptemberében előléptették. A felperes azt állítja, hogy azáltal, hogy a munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság kizárólag az álláshelyének megszűnése miatt határozott szerződése meghosszabbításának mellőzéséről anélkül, hogy ideiglenes alkalmazotti érdemeit elemezte volna vagy megvizsgálta volna másik álláshelyre való áthelyezésének lehetőségét, megsértette gondoskodási kötelezettségét, mivel nem vette figyelembe a felperes saját érdekeit.

90

Az ERA a jogalap elutasítását kéri, és vitatja, hogy nem vizsgálta volna meg a felperes más álláshelyre történő áthelyezésének lehetőségét, mivel az ügyvezető igazgató éppen hogy megvizsgálta ennek lehetőségét, azonban megállapította, hogy a közeljövőben nem fognak létrehozni AST csoportba tartozó álláshelyeket, és lehetetlen a felperes régi álláshelyére való újrabesorolása is. Így eljárva az ügyvezető igazgató túl is teljesítette az AI kontra Bíróság ítéletből (EU:F:2012:97) eredő kötelezettségeket. A felperes mindenesetre adós marad annak bizonyításával, hogy milyen feladatkörök álltak rendelkezésre az Ügynökségen belül ahhoz, hogy szerződése – ez esetben határozatlan időre – meghosszabbítható legyen.

91

Hangsúlyozni kell, hogy az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 8. cikke ugyan biztosítja az ideiglenes alkalmazott szerződése meghosszabbításának lehetőségét, azonban itt nem jogról, hanem a hatáskörrel rendelkező hatóság mérlegelési körébe tartozó egyszerű lehetőségről van szó. A korábban már felidézett állandó ítélkezési gyakorlat alapján ugyanis az uniós intézmények széles mérlegelési jogkörrel rendelkeznek szervezeti egységeik megszervezésénél a rájuk bízott feladatoknak megfelelően, és ezen feladatok tükrében a rendelkezésükre álló személyi állomány beosztásánál, azzal a feltétellel azonban, hogy e beosztásra szolgálati érdekből kerül sor (Nebe kontra Bizottság ítélet, 176/82, EU:C:1983:214, 18. pont; Lux kontra Számvevőszék ítélet, 69/83, EU:C:1984:225, 17. pont; Potamianos kontra Bizottság ítélet, T‑160/04, EU:T:2008:438, 30. pont).

92

Egyébiránt, ellentétben azzal, ami a tisztviselőkre vonatkozik, a határozott időre szerződtetett és hamarosan lejáró szerződéssel rendelkező ideiglenes alkalmazottnak nincs elsőbbségi jogosultsága, amely az alkalmazása végén lehetővé tenné számára az ugyanazon csoportba tartozó bármely más olyan álláshelyre való visszahelyezést, amely az őt foglalkoztató intézménynél vagy ügynökségnél később megüresedik, vagy amelyet ott később létrehoznak (lásd ebben az értelemben: ETF kontra Michel ítélet, T‑108/11 P, EU:T:2013:625, 88. pont).

93

A gondoskodási kötelezettség értelmében a hatáskörrel rendelkező hatóság a szolgálati érdeknek a határozott időre kötött ideiglenes alkalmazotti szerződés meghosszabbításáról vagy a meghosszabbítás mellőzéséről szóló határozat meghozatalának tekintetében történő értékelése során mindenesetre köteles figyelembe venni az összes olyan körülményt, amely döntését meghatározhatja, különösen pedig az érintett alkalmazott érdekét is. Ezáltal ez utóbbi személyes érdekének figyelembevétele azonban nem vezethet annak tilalmához, hogy az említett hatóság ezen alkalmazott ellenkezése ellenére ne hosszabbítsa meg a határozott idejű szerződést, amennyiben azt a szolgálati érdek megkívánja (Klug kontra EMEA ítélet, F‑35/07, EU:F:2008:150, 79. pont). Ezenkívül valamely ügynökség esetében figyelembe kell venni azon sajátos, többek között az uniós ügynökségek általános működésének az által jellemzett vonatkozásait, hogy korlátozott számú személyi állománnyal rendelkeznek, és különös működési követelmények vonatkoznak rájuk (lásd ebben az értelemben: ETF kontra Schuerings ítélet, T‑107/11 P, EU:T:2013:624, 97. és 100. pont).

94

A jelen ügyben a megtámadott határozat formálisan nem tünteti fel azon indokokat, amelyek alapján azt meghozták. Ugyanakkor kitűnik a panaszt elutasító határozatból, hogy a munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság a felperes érdekének tulajdonította, hogy a szerződését – a jelen esetben határozatlan időre – meghosszabbítsák. Ebből a szempontból kifejtette, hogy nem volt lehetősége a felperes új, üres vagy a közeljövőben üressé váló álláshelyre való újrabeosztására.

95

Következésképpen különösen az uniós intézményekre és ügynökségekre nehezedő azon átfogó politikai elvárások közepette, hogy fokozatosan és évente csökkentsék a személyi állományukat, nem róható fel a munkaszerződések megkötésére jogosult hatóságnak, hogy megsértette a gondoskodási kötelezettség elvét akkor, amikor nem hosszabbította meg a felperes foglalkoztatását határozatlan időre amiatt, hogy a költségvetésében álláshelyeket szüntettek meg, köztük azt is, amit addig az érintett töltött be.

96

Ez még inkább érvényes akkor, amikor mindenesetre az érintett alkalmazott szolgálati aktája nem mutat különleges érdemeket a legutóbb kiosztott feladatok végrehajtásában. Ugyanis a munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság által a panaszt elutasító határozatban – jóllehet járulékosan – hivatkozott ítélkezési gyakorlatból kitűnik, hogy azon alkalmazott személyes érdekének figyelembevétele, akinek szakmai teljesítményét elégtelennek ítélték, nem vezethet annak tilalmához, hogy az illetékes hatóság – ezen alkalmazott ellenkezése ellenére – mellőzze a határozott idejű szerződés meghosszabbítását, amennyiben azt a szolgálati érdek megkívánja (Klug kontra EMEA ítélet, EU:F:2008:150, 79. pont; AI kontra Bíróság ítélet, EU:F:2012:97, 167. és 168. pont; Solberg kontra OEDT ítélet, EU:F:2013:157, 45. pont).

97

Márpedig a jelen ügyben, még ha a felperes 2012. évre vonatkozó szakmai előmeneteli jelentésében szereplő értékelést nem is lehet figyelembe venni annyiban, amennyiben az a megtámadott határozat elfogadása után keletkezett, az Ügynökség által bemutatott dokumentumokból kitűnik, hogy a felperes teljesítménye nem mutatott különösebb érdemeket, sőt, nem felelt meg annak, amit felettese várt az érintettől. Következésképpen az a körülmény, hogy a felperes szolgálati aktája nem volt a legkielégítőbb, a jelen ítélet 83. pontjában kifejtetthez képest – amint az Ügynökség rámutatott – további indokot jelenthetett volna az általa betöltött álláshely azon álláshelyek közötti megtartására, amelyeket a költségvetési követelményeknek való megfelelés érdekében meg kell szüntetni, és ezáltal szerződése meghosszabbításának mellőzésére.

98

A fentiekből az következik, hogy a harmadik jogalapot is el kell utasítani.

99

Mivel a felperes három jogalapja közül egyiknek sem lehet helyt adni, a keresetet el kell utasítani.

100

Az eljárási szabályzat 87. cikkének 1. §‑a értelmében, ha az említett szabályzat második címe nyolcadik fejezetének többi rendelkezése alapján a Közszolgálati Törvényszék másként nem határoz, a Közszolgálati Törvényszék a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. Ugyanakkor ugyanezen szabályzat 88. cikke értelmében a Közszolgálati Törvényszék a pernyertes felet is kötelezheti a költségek részbeni vagy teljes viselésére, ha az a pernyertes magatartása alapján – beleértve a kereset benyújtását megelőzően tanúsított magatartását is – indokoltnak tűnik, különösen akkor, ha megítélése szerint ez a fél szükségtelenül vagy rosszhiszeműen okozott költségeket a másik félnek.

101

A jelen ítéletben kifejtett indokolásból kitűnik, hogy a felperes pervesztes lett. Ezenkívül az ERA a kérelmében kifejezetten kérte, hogy a felperest kötelezzék a költségek megfizetésére. Ugyanakkor az ügy körülményei indokolttá teszik az eljárási szabályzat 88. cikkének alkalmazását, mivel az Ügynökség a felperes szerződésének meghosszabbításával kapcsolatos eljárást körültekintőbb és átláthatóbb módon is lefolytathatta volna. Következésképpen úgy kell határozni, hogy az ERA köteles viselni saját költségeit és a felperes költségeinek felét.

A fenti indokok alapján,

A KÖZSZOLGÁLATI TÖRVÉNYSZÉK (harmadik tanács)

a következőképpen határozott: