1

A Közszolgálati Törvényszék Hivatalához 2013. július 17‑én érkezett keresetlevelében AX egyrészt az Európai Központi Bank (EKB vagy a továbbiakban: Bank) igazgatósága által 2013. május 28‑án hozott azon határozat megsemmisítését kéri, amelyben felmondási idővel történő elbocsátás fegyelmi szankciót szabtak ki rá, másrészt az őt ért nem vagyoni kár megtérítéseként 20000 euró megítélését kéri.

2

Az EU‑Szerződéshez és az EUM‑Szerződéshez mellékelt, a Központi Bankok Európai Rendszere és az Európai Központi Bank alapokmányáról szóló jegyzőkönyv (a továbbiakban: a KBER és az EKB alapokmányáról szóló jegyzőkönyv) „Személyzet” című 36. cikke kimondja:

„36.1   A Kormányzótanács az Igazgatóság javaslata alapján meghatározza az EKB személyzetének alkalmazási feltételeit.

36.2   Az Európai Unió Bírósága hatáskörrel rendelkezik az EKB és alkalmazottai között felmerülő minden vitás ügyben az alkalmazási feltételekben megállapított keretek között és feltételek mellett.”

3

A KBER és az EKB alapokmányáról szóló jegyzőkönyv 12.3 cikke alapján az EKB Kormányzótanácsa 1998. július 7‑én elfogadta az EKB eljárási szabályzatát. Az EKB eljárási szabályzatának „Az EKB alkalmazottai” címet viselő 11. cikkének a jelen jogvitára alkalmazandó és a 2009. március 19‑i EKB/2009/5. sz. határozatból (HL L 100., 10. o.) eredő változata a (2) és (3) bekezdésében kimondja:

„(11.2)   A [KBER és az EKB alapokmányáról szóló jegyzőkönyv] 36. és 47. cikkének sérelme nélkül az Igazgatóság szervezeti szabályokat (a továbbiakban: körrendeletek) ad ki, amelyek kötelező érvényűek az EKB személyzetére nézve.

(11.3)   Az Igazgatóság a tagjai és az EKB alkalmazottai részére szóló iránymutatás céljából magatartási kódexet ad ki és azt naprakésszé teszi.”

4

Az EKB eljárási szabályzatának „Alkalmazási feltételek” címet viselő 21. cikke a következőképpen fogalmaz:

„(21.1)   Az EKB és annak alkalmazottai közötti foglalkoztatási jogviszonyt az alkalmazási feltételek és a személyzeti szabályzat határozza meg.

(21.2)   Az alkalmazási feltételeket az Igazgatóság javaslata alapján, és az Általános Tanáccsal történő konzultációt követően a Kormányzótanács fogadja el.

(21.3)   Az Igazgatóság fogadja el a személyzeti szabályzatot, ami végrehajtja az alkalmazási feltételeket.

(21.4)   Az új alkalmazási feltételek vagy személyzeti szabályzatok elfogadása előtt konzultálni kell a személyzeti bizottsággal. A személyzeti bizottság véleményét benyújtják a Kormányzótanácshoz, illetve az Igazgatósághoz.”

5

A KBER és az EKB alapokmányáról szóló jegyzőkönyv 36.1. cikke és különösen az EKB eljárási szabályzata alapján az EKB Kormányzótanácsa az 1999. március 31‑én módosított 1998. június 9‑i határozattal (HL L 125., 32. o.) elfogadta az EKB személyi állományának alkalmazási feltételeit (a továbbiakban: alkalmazási feltételek). Ezt követően az alkalmazási feltételeket többször módosították. Az alkalmazási feltételek 2010. január 1‑jén hatályos változata többek között kimondta:

„(3)   Az EKB‑t az [Európai Unió] kiváltságairól és mentességeiről szóló jegyzőkönyv alapján megillető kiváltságokat és mentességeket kizárólag az EKB érdekében biztosítják. Ezek a kiváltságok és mentességek semmiképpen nem mentesítik a személyi állomány tagjait sem magánjellegű kötelezettségeik betartása, sem azon kötelezettség alól, hogy tiszteletben tartsák a fogadó ország hatályos jogszabályait, illetve rendőrségi előírásait. […]

[…]

[…]

[…]

[…]

(41)   A személyi állomány tagjai kérhetik, hogy a rájuk vonatkozó határozatokat a személyzeti szabályzat nyolcadik részében előírt eljárásnak megfelelően közigazgatási felülvizsgálat alá vessék. […]

[…]

A fegyelmi szankciókat kizárólag a személyzeti szabályzatban előírt különleges jogorvoslati eljárás keretében lehet vitatni.

[…]

(44)   Az esettől függően az alábbi fegyelmi szankciók alkalmazhatók a […] személyi állomány azon tagjával szemben, aki szakmai kötelezettségeit szándékosan vagy gondatlanságból megszegi:

(45)   A fegyelmi szankciók a szakmai kötelezettségszegés súlyával arányosak és azokat meg kell indokolni. A szakmai kötelezettségszegés súlyának és a kiszabandó fegyelmi szankció meghatározásakor figyelembe kell venni többek között:

A fegyelmi szankciók kiszabására a személyzeti szabályzatban előírt eljárásnak megfelelően kerül sor. Ezen eljárás biztosítja, hogy a […] személyi állománynak a […] személyzeti szabályzat hatálya alá tartozó egyetlen tagjára se szabjanak ki fegyelmi szankciót anélkül, hogy előzetesen lehetőséget adtak volna neki a vele szemben felhozott kifogásokra való válaszadásra […].

(46)   Súlyos szakmai kötelezettségszegés gyanújának felmerülése esetén az Igazgatóság – kivételes körülmények fennállásának esetétől eltekintve a személyi állomány érintett tagjának meghallgatását követően – úgy dönthet, hogy e személyt azonnali hatállyal felfüggeszti.

[…]”

6

Az EKB igazgatóság által elfogadott személyzeti szabályzata (a továbbiakban: személyzeti szabályzat) „Fegyelmi eljárások” című 8.3 részének a jogvitára alkalmazandó változata kimondja:

„Az alkalmazási feltételek 43., 44. és 45. cikkét a következőképpen kell alkalmazni.

[…]

[…]

[…]

[…]”

7

Az EKB‑n belüli közigazgatási vizsgálatokra vonatkozó szabályokat az igazgatóság által 2006. március 21‑én elfogadott 1/2006. sz. igazgatási körlevél (a továbbiakban: 1/2006 körlevél) pontosítja. E körlevél 2. cikkének (1) bekezdése előírja, hogy a közigazgatási vizsgálatok célja a tényállás tisztázása, de nem befolyásolják a fegyelmi eljárást.

8

Az 1/2006 körlevél 6. cikkének (14) bekezdése kimondja, hogy a közigazgatási vizsgálat végeztével a közigazgatási vizsgálat lefolytatásával megbízott személy vagy testület (a továbbiakban: testület vagy vizsgálótestület) köteles indokolással ellátott jelentést terjeszteni a vizsgálatot vezető személy elé, és amennyiben ez utóbbi felsővezető, erről tájékoztatnia kell az igazgatóságot.

9

Az 1/2006 körlevél 7. cikkének (3) bekezdése kimondja:

„Az EKB közigazgatási vizsgálat alá vont alkalmazottait:

Az EKB‑nak a közigazgatási vizsgálattal érintett alkalmazottai vagy a közigazgatási vizsgálattal érintett más személyek ugyancsak hozzáférhetnek minden rájuk vonatkozó tényhez és személyes adathoz, azok pontosságának és teljességének biztosítása érdekében; e személyeknek joga van ahhoz, hogy a közigazgatási vizsgálat ellenőrző személyként eljáró vezetője azonnal helyesbítsen a személyes adataikat érintő bármely pontatlanságot vagy kihagyást”.

10

Az EKB magatartási kódexének (HL 2001. C 76., 12. o., a továbbiakban: magatartási kódex) – amelyet a Bank eljárási szabályzata 11.3 cikkének megfelelően fogadtak el – releváns rendelkezései a következőképpen fogalmaznak:

„[…]

2. […]

Az [EKB személyi állományának azon tagjai], akikre a [jelen magatartási kódex] vonatkozik, kötelesek az EKB iránt kizárólagos lojalitást tanúsítani, becsületességről, függetlenségről, pártatlanságról és diszkrécióról tenni tanúbizonyságot, személyes érdekeik vagy nemzeti érdek figyelembevétele nélkül, magas szintű szakmai etikai normákat követni és elkerülni minden olyan helyzetet, amely összeférhetetlenséghez vezethet.

[…]

2.2 Gondosság, hatékonyság és felelősség

[A jelen magatartási kódex] címzettjei kötelesek minden esetben tőlük telhetően a legjobban, gondosan és hatékonyan teljesíteni a rájuk bízott küldetést és feladatokat. Tudatában kell lenniük feladataik és küldetésük fontosságának, figyelembe kell venniük az erkölcsi tartásukkal kapcsolatban a közvélemény elvárásait, olyan módon kell viselkedniük, amely fenntartja és megerősíti a Bankba vetett közbizalmat, és hozzá kell járulniuk a Bank adminisztrációjának hatékonyságához.

[…]

4.1 […]

[A jelen magatartási kódex] címzettjei számára a lojalitás nem csupán azt foglalja magába, hogy kötelesek a feletteseik által rájuk bízott feladatokat végrehajtani, alkalmazkodni az utóbbiak által adott utasításoknak, és követni a megfelelő szolgálati utat; ezen kívül kötelesek segíteni és tanácsokkal ellátni feletteseiket és kollégáikat, továbbá nyitott szellemről és átláthatóságról tenni tanúbizonyságot amikor velük működnek együtt. Konkrétabban az [EKB személyi állományának tagjai] kötelesek tájékoztatni az érintett kollégáikat a folyamatban lévő munkáról és lehetővé tenni számukra, hogy ahhoz hozzájáruljanak. Felettesek vagy kollégák rovására információ olyan visszatartása, amely befolyásolhatja a megfelelő munkamenetet, különösen személyes előnyhöz jutás érdekében, téves, pontatlan vagy eltorzított információk közlése, a kollégákkal való együttműködés megtagadása vagy az akadályozás bármilyen formája ellentétesek az [EKB személyi állományának tagjaitól] elvárt lojalitással.

[…]

4.2 […]

Az [EKB személyi állományának tagjai] kötelesek tiszteletben tartani és óvni az EKB vagyontárgyait, és nem tehetik lehetővé harmadik személyek számára, hogy az EKB szolgáltatásait, illetve berendezéseit igénybe vegyék. Minden felszerelés és berendezés jellegétől függetlenül kizárólag szakmai használat céljára állnak az [EKB személyi állománya tagjainak] rendelkezésére, kivéve ha a magáncélú felhasználást akár az alkalmazandó belső szabályoknak vagy gyakorlatnak megfelelően, akár diszkrecionális alapon engedélyezték.

Emellett, amennyiben ez lehetséges, az [EKB személyi állományának tagjai] kötelesek megtenni minden ésszerű és megfelelő intézkedést az EKB költségeinek és kiadásainak csökkentése érdekében, abból a célból, hogy a rendelkezésre álló erőforrásokat a lehető leghatékonyabban lehessen kihasználni.

5. Alkalmazás

5.1 Az [EKB személyi állománya] azon tagjainak szerepe, akikre a jelen magatartási kódex vonatkozik

A jelen [magatartási] kódex megfelelő alkalmazása elsősorban a szakértelemtől, a hivatástudattól és a címzett[jei] jó ítélőképességétől függ.

Az általuk tanúsítandó éberségen túlmenően [a jelen magatartási kódex] vezetői állást betöltő címzettjei kötelesek példamutatóan viselkedni a jelen [magatartási] kódexben foglalt elvek és szabályok tiszteltben tartását tekintve.

[…]”

11

Az „üzleti gyakorlati kézikönyv” (Business Practices Handbook, a továbbiakban: üzleti gyakorlati kézikönyv) 7. fejezete a központosított költségcentrumokat illetően előírja, hogy a valamely költségcentrumhoz rendelt feladatok és tőke az e költségcentrumért felelős szervezeti egység által az EKB más szervezeti egységei számára nyújtott szolgáltatásokhoz kapcsolódnak. A költségcentrumok kezelői (Budget Center Managers) felelősek a saját költségcentrumuk minden tevékenységéért, és kötelesek arról számot adni. A költségcentrumok kezelői felelnek a saját pénzügyi előirányzataik kezeléséért a számukra jóváhagyott költségvetés keretein belül, a megfelelő szabályokkal és iránymutatásokkal összhangban. A költségcentrumok kezelőinek biztosítaniuk kell, hogy a kiadások a megfelelő pénzügyi mérlegben kerülnek elszámolásra. Az üzleti gyakorlati kézikönyv 8. fejezete értelmében az EKB személyi állományának tagjai minden beszerzéskor alkalmazzák a közbeszerzésekre vonatkozó szabályokat és a legjobb gyakorlatot. Törekedniük kell arra, hogy a legjobb ár‑érték arányt érjék el, figyelembe véve a vagyontárgyak teljes költségét, és számításba veszik nem csupán az aktuális, hanem az esetleges jövőbeni szükségleteket is. Az üzleti gyakorlati kézikönyv 8.1.1 cikke előírja, hogy valamely költségcentrum kezelője felelős a beszerzések hatékonyságáért és pozitív eredményéért, vagyis el kell érnie a legjobb ár‑érték arányt és a beszerzésekkel összefüggésben tiszteletben kell tartania az EKB követelményeit és a magatartási kódexet.

12

A felperes 2003. június 1‑jén lépett az EKB szolgálatába, és belső felvételi eljárást követően 2007. június 1‑jei hatállyal kinevezték az Igazgatási főigazgatóság hivatali szolgálatok osztályának osztályvezetőjévé, amely osztályt 2008. február 19‑től adminisztratív szolgálatok osztályának neveztek. Ezen osztály többek között a központi postai szolgáltatások, a telefonközpont és a reprográfiai szolgáltatások működésének biztosításáért, a takarítási szolgáltatások kiszervezéséért, a belső étkeztetésért, a csoportos szállodafoglalásokért, a tolmácsszolgálatért és a szakmai utazásokért, a sofőr‑ és szállítási szolgáltatásokért, a küldemények érkeztetéséért, a vagyontárgyak raktározásáért, valamint a vagyontárgyak belső elosztásáért felelt.

13

A felperes az informatikai berendezések kivételével a Bank más osztályainak ellátásáért felelős horizontális osztály vezetőjeként központi költségvetésért felelt. Feladatainak ellátása körében helyettes segítette (a továbbiakban: osztályvezető‑helyettes).

14

Az EKB igazgatóság által jóváhagyott beszerzési politikájának megfelelően „»az ellátmányozás és a beszerzések felelőssége központosított [többek között] a központosított informatikai beruházások [egésze tekintetében] (ideértve a berendezéseket és a szoftvereket)«, és azt az [Informatikai rendszerek főigazgatóság] infrastruktúra és üzemeltetés osztályára bízták.”

15

2010. február 26‑án az igazgatóság az 1/2006 körlevél alapján úgy határozott, hogy közigazgatási vizsgálatot indít „annak érdekében, hogy feltárják azon tények és körülmények összességét, amelyek bizonyos árucikkek beszerzésére és az EKB bizonyos vagyontárgyainak az [adminisztratív szolgálatok osztályának] személyi állománya általi használatára vonatkoznak”, valamint „azon tények és körülmények összességét, amelyek a személyi állomány bizonyos tagjai által az említett [vagyontárgyak] beszerzésével és használatával összefüggésben elkövetett esetleges szakmai kötelezettségszegésre vonatkoznak” (a továbbiakban: eredeti közigazgatási vizsgálat). Arról is döntés született, hogy a személyi állomány érintett tagjait nem tájékoztatják haladéktalanul annak érdekében, hogy ne ártsanak a közigazgatási vizsgálatnak. Ugyanezen 2010. február 26‑i határozattal a Belső ellenőrzés igazgatóságot jelölték ki a vizsgálat felelősévé, és az EKB személyi állományának négy tagjából álló vizsgálótestületet hoztak létre.

16

2010. március 26‑án a felperest a vizsgálótestület meghallgatta három különböző kategóriába tartozó árucikkek, vagyis i. X márkájú hordozható számítógépek, ii. más típusú hordozható számítógépek, és iii. elektronikuskönyv‑olvasók beszerzése tárgyában. Ez alkalommal a felperest az 1/2006 körlevél 7. cikke (1) bekezdésének megfelelően tájékoztatták, hogy az említett körlevél 2. cikkének (1) bekezdése alapján közigazgatási vizsgálat alá vonták. A felperessel 2010. április 22‑én közölték a meghallgatásról készült jelentés tervezetét annak érdekében, hogy a felperes arra észrevételt tehessen, amelyet az május 10‑én meg is tett.

17

2010. április 6‑i határozatával, amely másnap lépett hatályba, az igazgatóság felfüggesztette a felperest, a közigazgatási vizsgálat befejezéséig teljes egészében fenntartva alapilletményét (a továbbiakban: 2010. április 6‑i határozat). E határozat jelezte, hogy az többek között az adminisztratív szolgálatok osztályán uralkodó nyugtalanságon és az eredeti közigazgatási vizsgálat megfelelő lefolytatása megkönnyítésének szükségességén, valamint a vizsgálótestület vizsgálatának állásáról szóló jelentésen (a továbbiakban: a vizsgálat állásáról szóló 2010. április 6‑i jelentés) alapul, amelyet ugyanazon a napon közöltek az igazgatósággal. A 2010. április 6‑i határozatot a felperes 2010. június 3‑án megtámadta, különleges jogorvoslati kérelmet terjesztve elő az alkalmazási feltételek 41. cikke és a személyzeti szabályzat 8.1.6 cikke alapján.

18

A vizsgálótestület kérésére válaszul a felperes megkérte az egyik kollégáját, hogy a Bank tulajdonát képező bizonyos tárgyakat, melyeket a felperes az EKB helyiségein kívül tartott, vigyen a Bankba. E kolléga 2010. július 22‑én visszaszolgáltatta az említett tárgyakat az EKB‑nak. E tárgyak között szerepelt három hordozható számítógép, egy elektronikuskönyv‑olvasó, egy hordozható navigációs rendszer, két fényképezőgép és egy kézi kivetítő.

19

Másfelől, 2010. július 22‑i levelében a felperes tájékoztatta a vizsgálótestületet, hogy orvosi okokból nem tud részt venni az aznapi meghallgatáson. Ugyanakkor e levélben részletes válaszokat adott a vizsgálótestületnek az adminisztratív szolgálatok osztálya által 2007 és 2010 között végzett beszerzésekre vonatkozó kérdéseire.

20

E tekintetben a felperes többek között hangsúlyozta, hogy számos vitatott beszerzésre próbaként és kísérleti jelleggel került sor. Azt is kifejtette, hogy számítógépek, MacBook hordozható számítógépek és más informatikai felszerelés megvásárlásának célja az EKB üléseire érkező látogatóknak szánt helyiség kialakítása volt, ahol elolvashatják elektronikus leveleiket, ellenőrizhetik a járatukkal kapcsolatos információkat és elintézhetik az utasfelvételt. Más felszereléseket az EKB sofőrjei által az utazások között használt váróterem felszerelésére szántak. A felperes szerint különösen az éjszakába nyúló várakozások alatti szórakoztatásuk volt a cél. Ezért az adminisztratív szolgálatok osztálya játékkonzolokat (Wii) is vásárolt. A hordozható navigációs rendszereket a felperes szerint a sofőrök által Németországban és Európán keresztül megtett hosszú utakon használták volna. Ami a mobiltelefonokat illeti, azokat arra szánták, hogy a személyi állomány azon tagjainak adják kölcsön, akiknek a Bank nem bocsátott rendelkezésre állandó jelleggel mobiltelefont, vagy az Informatikai rendszerek főigazgatóság által biztosított telefonok meghibásodása esetén azok helyettesítésére. A BlackBerry mobiltelefonok és tartozékaik megvásárlását ugyancsak az informatikai rendszerek főigazgatóság által az adminisztratív szolgálatok osztálya számára biztosított telefonok meghibásodása esetén azok helyettesítése igazolja. A vezeték nélküli billentyűzetek beszerzését a felperes az üléstermek felszerelése céljából rendelte el.

21

Ugyancsak a vizsgálótestületnek címzett 2010. július 22‑i levelében a felperes magyarázatot adott az öt elektronikuskönyv‑olvasó megvásárlására is, mégpedig azt, hogy azokat próbaként vásárolták annak megállapítása érdekében, hogy a jövőben ilyen eszközt a Bank vásárolhat‑e vagy kell‑e vásárolnia annak érdekében, hogy ajándékba adják a személyi állománynak. Emellett a felperes kifejtette, hogy mivel állandóan szakirodalmat olvasott, mindig magával vitte az elektronikuskönyv‑olvasóját, hogy a vonaton vagy üzleti utazásai alatt is olvashasson.

22

Ami az adminisztratív szolgálatok osztálya által beszerzett fényképezőgépeket illeti, azokat arra szánták, hogy nagy felbontású képeket készítsenek az említett osztály bútorkatalógusában szereplő tárgyakról. Más audio‑ és videoeszközöket az üléseken tartandó bemutatók céljára vásároltak. A felperes szerint azért vásároltak védőhuzatokat is, hogy az adminisztratív szolgálatok osztálya munkatársai könnyebben szállíthassák hordozható számítógépeiket és irataikat. Ami a digitális képkereteket és elektronikus fényképek tárolására szolgáló SD (Secure Digital) kártyákat illeti, azokat azért vásárolták, hogy azzal szükség szerint megajándékozzák az adminisztratív szolgálatok osztálya személyi állományát.

23

2010. július 26‑án az Európai Csaláselleni Hivatal (OLAF) tájékoztatta az EKB‑t a 2010. július 1‑jén hozott azon határozatáról, hogy vizsgálatot indít. E vizsgálat megindítása az OLAF által lefolytatott vizsgálatokról szóló 1999. május 25‑i 1073/1999/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL L 136., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 1. fejezet, 3. kötet, 91. o) értelmében véget vetett az eredeti közigazgatási vizsgálatnak. Mivel a vizsgálótestület vizsgálata nem fejeződött be 2010. július 26‑ig, a vizsgálótestület semmiféle, „az ügy tényállását és körülményeit, valamint a hivatkozott kötelezettségszegés alátámasztására szolgáló elegendő bizonyíték létezését vagy hiányát megállapító, indokolással ellátott jelentést” nem terjesztett a személyzeti szabályzat 8.3.2 cikke és az 1/2006 körlevél 6. cikkének (14) bekezdése alapján a vizsgálat felelőse elé.

24

A 2010. április 6‑i határozatot az igazgatóság 2010. augusztus 3‑i határozatával az igazgatóság visszavonta, és a felperesnek jelképes egy euró kártérítést biztosítottak.

25

2010. augusztus 4‑i határozatával, amelyet ugyanazon a napon közöltek, az igazgatóság a felperest 2010. augusztus 5‑i hatállyal felfüggesztette állásából, teljes egészében fenntartva alapilletményét (a továbbiakban: 2010. augusztus 4‑i határozat). E határozat jelezte, hogy annak alapját egyrészt azon állítások képezik, amelyek ha beigazolódnak, az EKB‑ról alkotott kép sérelmére és az érintett intézményen belüli magas beosztására tekintettel a felperes által elkövetett súlyos szakmai kötelezettségszegésnek minősülnek, másrészt annak szükségessége, hogy megkönnyítsék többek között az OLAF vizsgálatának lefolytatását.

26

A 2010. augusztus 4‑i határozatot a felperesnek továbbító levélben, amelyet többek között az Emberi erőforrások, költségvetés és szervezet főigazgatóság (a továbbiakban: Emberi erőforrások főigazgatóság) főigazgatója írt alá, kifejezetten hangsúlyozták, hogy a felperes e határozat elfogadása előtt több alkalommal megtagadta a meghallgatáson való részvételt. Az érintettnek az állásából való felfüggesztéséről szóló határozat meghozatalát követő meghallgatására vonatkozó ítélkezési gyakorlatra hivatkozva e levél felhívta a felperest, hogy jelenjen meg a 2010. augusztus 11‑én 11 órakor tartandó meghallgatáson vagy a neki megfelelő bármely más korábbi időpontban, vagy ennek hiányában legkésőbb 2010. szeptember 3‑án terjessze elő a 2010. augusztus 4‑i határozatra vonatkozó írásbeli észrevételeit.

27

2010. augusztus 17‑én az Emberi erőforrások főigazgatóság főigazgatója tájékoztatta a felperest a vele szemben megfogalmazott és az igazgatósággal közölt állításokról. Az alábbiakról volt szó:

„[…]

[Először is, a]z igazgatósággal közölt, [a vizsgálat állásáról szóló 2010. április 6‑i jelentésben] szereplő, és a [felperessel] folytatott 2010. március 26‑i megbeszélést követően megfogalmazott állítások, amely megbeszélésről jelentés készült, amit továbbítottak a [felperesnek] […], és amelyre vonatkozóan ez utóbbi 2010. május 10‑én írásbeli észrevételeket te[tt] a következőkkel [kapcsolatban]:

[Másodszor a]z igazgatósággal közölt, [a vizsgálat állásáról szóló 2010. április 6‑i jelentésben] szereplő, a [2010. július 14‑én tartott megbeszélésről készült] azon jegyzőkönyvben ismét összefoglalt és alátámasztott állítások, amelynek tervezetét 2010. július 21‑én levélben továbbították a [felperesnek], [vagyis]:

[Harmadszor a]z igazgatósággal közölt, [a vizsgálat állásáról szóló 2010. július 19‑i jelentésben] szereplő állítások[, vagyis]:

[…]”

28

2010. augusztus 10‑én a felperes levélben bizonyos számú dokumentumoz kért hozzáférést az EKB‑től. 2010. augusztus 17‑i levelében az EKB nem adott helyt e kérelemnek, ezzel kapcsolatban a 2010. április 28‑i, május 21‑i és július 5‑i, valamint a 2010. augusztus 4‑i határozatot továbbító 2010. augusztus 4‑i levelekben szereplő álláspontjára hivatkozva. A 2010. augusztus 17‑i levél mellékletében az EKB megismételte a felperessel szembeni kifogásokat, amelyeken a 2010. augusztus 4‑i határozat alapul.

29

2010. szeptember 3‑i és szeptember 10‑i leveleiben a felperes megjegyzéseket fűzött a 2010. augusztus 4‑i határozathoz. Többek között kiemelte osztályvezetői képességeit (manager), különösen azt, hogy hárommillió eurót takarított meg az EKB‑nak egy „SAP”‑nak nevezett informatikai rendszerre, annak alkalmazásaira és a kapcsolódó termékekre vonatkozó szerződés keretében.

30

A vitatott beszerzéseket illetően a felperes azt állította, hogy azokra az EKB hatályos szabályaival és szabványaival összhangban került sor, és azok az adminisztratív szolgálatok osztálya feladatkörével kapcsolatos szakmai szükségleteket elégítettek ki.

31

Az X márkájú hordozható számítógépek beszerzését illetően a felperes jelezte, hogy azokat az EKB látogatóközpontja számára vásárolták, és az esztétikai szempontok mellett azért esett a választás e márkára az EKB‑nál egyébként használatos Y márkájú számítógépek helyett, mert vezeték nélküli használat során ezek technikailag megbízhatóbbak.

32

Ezután az igazgatóság felkérte a vizsgálótestületet, hogy a felperes érveire válaszul készítsen egy feljegyzést az észrevételeiről, megállapításairól, és a 2010. július 26‑ig folytatott megbeszélések és meghallgatások eredményeiről.

33

2010. szeptember 30‑án a felperes különleges jogorvoslati kérelmet nyújtott be a 2010. augusztus 4‑i határozattal szemben. E kérelmet az igazgatóság november 23‑i határozatával elutasította.

34

Ugyancsak 2010. november 23‑án az igazgatóság miután a felperes írásbeli megjegyzései alapján felülvizsgálta annak helyzetét, a 2010. augusztus 4‑i határozatot jóváhagyó újabb határozatot hozott. Ezen újabb határozat jelezte, hogy az elfogadására azt követően került sor, hogy az igazgatóság felkérte a vizsgálótestületet, hogy készítsen a felperes által tett megjegyzésekre vonatkozó észrevételeit tartalmazó feljegyzést. A felperes felfüggesztésének indoka elsősorban az volt, hogy az igazgatóság megállapította, hogy a felperes által tett bizonyos megjegyzések nem egyeztek a vizsgálótestület által megfogalmazott észrevételekkel és következtetésekkel; másodsorban a felperes nem adott magyarázatot azon 127 árucikkel kapcsolatban, amelyekre nézve a szakmai kötelezettségei súlyos megsértésével vádolták, mivel megjegyzései nem tették az említett vádakat kellően valószínűtlenné vagy nyilvánvalóan megalapozatlanná; harmadsorban az OLAF vizsgálata keretében nyomozást folytatott. Az e határozatot közlő levélben szerepeltek a vizsgálótestület ideiglenes következtetései, amelyekre az igazgatóság tájékoztatása szerint támaszkodott.

35

2011 januárjában az EKB tájékoztatta a felperest, hogy rokkantsági eljárást indított rá nézve.

36

2011. március 15‑i határozatával az EKB igazgatósága elutasította a felperes által a 2010. augusztus 4‑i határozatot jóváhagyó 2010. november 23‑i határozattal szemben 2011. január 21‑én előterjesztett különleges jogorvoslati kérelmet.

37

2011. március 16‑án az Emberi erőforrások főigazgatóság főigazgatója tájékoztatta a felperest, hogy 2011. március 28‑tól többé nem alapilletményben, hanem azzal egyenértékű rokkantsági támogatásban részesül.

38

2011. március 22‑én az OLAF 2011. május 12‑én és 13‑án tartandó meghallgatásra hívta a felperest.

39

A Közszolgálati Törvényszék hivatalához 2011. február 2‑án és május 25‑én érkezett keresetleveleivel a felperes két keresetet indított, melyek közül az F‑7/11. szám alatt nyilvántartásba vett első kereset a 2010. augusztus 4‑i határozat megsemmisítésére, az F‑60/11. számon nyilvántartásba vett második kereset a 2010. augusztus 4‑i határozatot jóváhagyó 2010. november 23‑i határozat megsemmisítésére irányult; a jelen esetben ez a két határozat az, amelyben az EKB őt felfüggesztette állásából.

40

A 2012. december 13‑i AX kontra EKB ítéletben (F‑7/11 és F‑60/11, EU:F:2012:195) a Közszolgálati Törvényszék elutasította mindkét keresetet, és a felperest kötelezte a költségek viselésére.

41

Az iratokból kitűnik, hogy noha a vizsgálótestület nem fejezte be munkáját 2010. július 26‑ig, amikor az OLAF vizsgálat megindításáról szóló értesítése elvonta tőle az ügyet, mindazonáltal a 2011. március 15‑i tevékenységi jelentés (Activity Report, a továbbiakban: a vizsgálótestület tevékenységi jelentése) keretében beszámolt mindarról, amit ezen időpontig végzett. E jelentés célja az volt, hogy beszámoljon „a vizsgálótestület által 2010. július 26‑án tett, a vitatott árucikkek egyes csoportjainak beszerzése mögött meghúzódó szakmai indokokra, valamint a kapott magyarázatok koherenciájára vonatkozó ideiglenes értékelésről”.

42

A vizsgálótestület tevékenységi jelentését egy évvel később, 2012. március 22‑én közölte a vizsgálat felelőse, vagyis a Belső ellenőrzés igazgatóság igazgatója az Emberi erőforrások főigazgatósággal. E továbbítás oka az volt, hogy az említett jelentés „olyan információkat tartalmaz[ott], amelyeket nem tükröz az OLAF vizsgálatot lezáró jelentése (ahogyan az a jelen ítélet 51. pontjában szerepel), és amelyek további támpontokat ad[hatnak], esetleges súlyosító vagy enyhítő körülményeket magukba foglalva, amelyeket az [Emberi erőforrások főigazgatóság] figyelembe ve[het] a fegyelmi eljárás megindításáról vagy mellőzéséről szóló döntés[e] meghozatalakor”. Másfelől a Belső ellenőrzés igazgatóság igazgatója pontosította, hogy a vizsgálótestület tevékenységi jelentése „csupán rövidítve tükröz[te] a 2010. július 26‑ig tett észrevételek és a maghallgatás[ok] eredményeinek összességét, és világosan meg [kell] különböztetni egymástól azt és »az ügy tényállását és körülményeit, valamint a hivatkozott kötelezettségszegés alátámasztására szolgáló elegendő bizonyíték létezését vagy hiányát megállapító, indokolással ellátott jelentést«”, vagyis a jelen ügyben a személyzeti szabályzat 8.3.2 cikke és az 1/2006 körlevél 6. cikkének (14) bekezdése értelmében vett jelentést.

43

Vizsgálata keretében az OLAF 2010. július 29‑én levélben tájékoztatást kért az EKB‑től, amelyet az 2010. augusztus 6‑i levelében megadott. Az OLAF vizsgálóbizottsága 2010. szeptember 20. és 24. között a helyszínen küldetést is teljesített, melynek során az EKB személyi állományának tizenkét tagját „tanúként” meghallgatta. 2010. november 19‑én az OLAF a Bank személyi állományának további egy tagját is kikérdezte.

44

2011. március 23‑án a vizsgálótestület tagjai megjelentek az OLAF helyiségeiben és ez alkalommal megosztották észrevételeiket az adminisztratív szolgálatok osztálya által vásárolt árucikkek egyes kategóriáira vonatkozó észrevételeiket, bemutatták 2010. július 26‑ig terjedően a tényekre vonatkozó ideiglenes értékelésüket és válaszoltak az OLAF ezzel kapcsolatos kérdéseire.

45

Az iratokból kitűnik, hogy a vizsgálótestület így segítséget nyújtott az OLAF vizsgálatának lefolytatásához. E segítségnyújtás keretében az OLAF a 2011. március 29‑i levelében azt kérte az EKB‑től, hogy továbbítsák neki a vizsgálótestület tevékenységi jelentésének másolatát, amelyet a vizsgálótestület az OLAF tájékoztatáskérésére adott egyik válaszában említett.

46

2011. március 30‑án a Belső ellenőrzés igazgatóság igazgatója, mint a vizsgálat felelőse, továbbította az OLAF‑nak a vizsgálótestület tevékenységi jelentését, felhívva az OLAF figyelmét arra, hogy „[e] jelentés kizárólag a vizsgálótestület 2010. július 26‑ig terjedő tevékenységét tükröz[i], [vagyis] azon időpontig, amikor az OLAF tájékoztatta az EKB‑t a vizsgálat ezen ügyben való megindításáról, véget vetve ezzel az [eredeti] közigazgatási vizsgálatnak. Következésképpen a vizsgálótestületnek az adminisztratív szolgálatok osztálya által végzett vitatott beszerzések tizenhárom kategóriájára vonatkozó fő észrevételeit és ideiglenes értékelését semmi esetre sem szabad úgy értelmezni, mint az e kategóriák valamelyikére vagy a dokumentumok bármely más elemére vonatkozó végleges következtetést”.

47

Mivel a felperes nem állt rendelkezésre, az OLAF felhívta arra, hogy legkésőbb 2011. augusztus 31‑ig tegyen észrevételeket vagy megjegyzéseket a rá vonatkozó állításokkal kapcsolatban, és több kérdést intézett hozzá.

48

2011. augusztus 30‑án az EKB továbbította a felperes jogi képviselőjének az utóbbi által 2011. augusztus 26‑án kért dokumentumokat, teljes egészükben vagy csupán azok egyes részeit. Jogi képviselőjének 2011. augusztus 30‑i levelében a felperes válaszolt az OLAF 2011. július 13‑i levelében feltett három fő kérdésre, és megjegyzéseket fűzött a vitatott beszerzések mögötti szakmai indokokra és e beszerzéseknek a felperes által vezetett adminisztratív szolgálatok osztálya feladataival és felelősségi körével való kapcsolatára vonatkozóan.

49

Az adminisztratív szolgálatok osztálya által végzett vitatott beszerzések listáját illetően a felperes emlékeztette az OLAF‑ot arra, hogy a vizsgálótestület 2010. június 29‑én már felszólította erre vonatkozó észrevételei megtételére. Többek között hangsúlyozta, hogy véleménye szerint semmi rossz nincs abban, hogy az EKB tulajdonát képező felszerelést hazavigye, mivel ez lehetővé tette számára azok beállításának befejezését, ezáltal szolgálati időt takarítva meg. A felperes azt állította, hogy soha nem rendelte el személyes vagy magánhasználat céljából vagyontárgyak beszerzését az EKB költségvetése terhére, ugyanis mind a családja, mind saját maga mindig is bőségesen fel volt szerelve saját költségén informatikai és fényképészeti eszközökkel. Az OLAF‑nak adott válaszában továbbá azt állította, hogy soha nem adott utasítást arra, hogy az adminisztratív szolgálatok osztálya bizonyos költségvetési jogcímeit a kérdéses beszerzésekre használják fel, mivel az érintett beszerzésnek megfelelő konkrét költségvetési jogcím meghatározása a osztályvezető‑helyettes feladata volt.

50

Az OLAF azt követően, hogy az osztályvezető‑helyettes személyében azonosította a személyi állománynak a vitatott beszerzések közel harmadát jóváhagyó tagját, 2011. október 13‑án meghallgatta ez utóbbit.

51

Vizsgálatának befejezésekor az OLAF vizsgálatot lezáró jelentést fogadott el, amelyben a felperesre vonatkozóan azt javasolta, hogy a vizsgálatot fegyelmi felelősségre vonással zárják le (a továbbiakban: az OLAF jelentése). E jelentést, amely az EKB‑nak szóló javaslatokat tartalmazott és 2011. november 8‑án készült el, 2012. január 27‑én továbbították ez utóbbinak. Ami a felperest illeti, őt az OLAF 2012. január 23‑án tájékoztatta az általa folytatott vizsgálat befejezéséről.

52

Az OLAF jelentéséből kitűnik, hogy az EKB személyi állományának névtelenségét megőrizni kívánó tagja (a továbbiakban: informátor [whistleblower]) az adminisztratív szolgálatok osztályán lehetséges szabálytalanságok elkövetését tárta fel. E szabálytalanságok ahhoz kapcsolódtak, hogy a felperes 2010‑ben két hordozható navigációs eszközt vásárolt, miközben az EKG hivatali gépjárműveinek alapfelszereléséhez tartozott az ilyen rendszer; valamint további beszerzésekhez: több LED‑es projektor, három fényképezőgép, köztük egy professzionális, valamint számos hordozható számítógép és tartozékaik. Az informátor megemlítette, hogy benyomása szerint a felperes, aki jelentős anyagi nehézségekkel küszködött, saját javára értékesítette a szervezeti egysége számlájára vásárolt felszereléseket.

53

Ami az EKB által nem használt, X márkájú hordozható számítógépek és tartozékaik beszerzését illeti, az OLAF feltárta, hogy informatikai termékek ilyen beszerzése nem tartozott adminisztratív szolgálatok osztályának hatáskörébe. Még akkor is, ha létezett olyan projekt, amely az EKB egyik épülete tanácstermeinek vezeték nélküli internetkapcsolattal való felszerelésére vonatkozott, az OLAF megállapította, hogy e projekt az Informatikai rendszerek főigazgatósághoz tartozott és egyetlen hordozható számítógépet sem vásároltak e projekt keretében. Mindenesetre az OLAF megállapította, hogy az a körülmény, hogy a hordozható számítógépeket a felperes jóval e projekt beindítása előtt vásárolta, további kétségeket vet fel az ilyen beszerzések célszerűségét illetően. Az OLAF ezért arra a következtetésre jutott, hogy semmilyen érvényes szakmai ok nem adhat magyarázatot ezen árucsoport beszerzésére.

54

Ami a digitális képkeretek (Electronic photo frames) és elektronikuskönyv‑olvasók (E‑books) beszerzését illeti, az OLAF ugyancsak azt állapította meg, hogy nincs olyan szakmai ok, amely igazolná e beszerzéseket, amelyek szintén nem tartoztak az adminisztratív szolgálatok osztályának hatáskörébe.

55

Ugyanígy a [m]ás számítógépek és tartozékaik ([o]ther computers and related accessories) beszerzésével kapcsolatban az OLAF feltárta, hogy az ilyen beszerzések nem tartoztak az adminisztratív szolgálatok osztályának hatáskörébe, és a felperes, valamint az osztályvezető‑helyettes által hivatkozott indokok, vagyis a távmunka, a munka folytonossága és a Bank személyi állományának ülésekre és előadásokra való kölcsönadás ellentmondtak az OLAF által meghallgatott tanúk nyilatkozatainak. Az OLAF ezért az említett beszerzéseket igazoló szakmai indokok hiányát állapította meg.

56

A hordozható navigációs rendszerek beszerzését illetően az OLAF megállapította, hogy a felperes által hivatkozott indok, vagyis az EKB sofőrjei által Németországban és Európán keresztül megtett hosszú utakon való használat igényének egyértelműen ellentmondtak a maguk a sofőrök által tett nyilatkozatok és az osztályvezető‑helyettes nyilatkozatai, amelyek szerint az EKB hivatali gépjárműveinek alapfelszereléséhez tartozik a beépített navigációs rendszer. Az OLAF szerint tehát semmilyen érvényes szakmai indok nem szólt az ilyen beszerzések mellett.

57

A más számítógépek és tartozékaik beszerzését illetően az OLAF megállapította, hogy e beszerzéseket az Informatikai rendszerek főigazgatóságnál központilag kellett volna intézni, és azokat nem igazolták az adminisztratív szolgálatok osztályának szakmai szükségletei.

58

Másfelől az OLAF megállapította, hogy a 2007 és 2010 közötti időszakban tizenkét BlackBerry és egyéb mobiltelefon beszerzését, valamint mobiltelefon‑előfizetésre vonatkozó szerződések megkötését nem igazolta szakmai indok, és ezen árucikkek és szolgáltatások beszerzése nem tartozott az adminisztratív szolgálatok osztályának hatáskörébe.

59

Ami négy digitális fényképezőgép 2007‑ben és 2010‑ben való beszerzését illeti, az OLAF elutasította a felperes által felhozott azon igazoló okot, hogy a szóban forgó fényképezőgépeket a minőségbiztosítási szolgálat és annak elektronikus katalógusa számára használták volna fel. A felperes által annak igazolására adott magyarázatokat, hogy miért vitt magával haza kettőt e fényképezőgépek közül, vagyis azok beállításának, feltöltésének és felhasználói kézikönyvük elolvasásának szükségessége, az OLAF elutasította, többek között azért, mert a felperes az említett kézikönyveket nem vitte magával a fényképezőgépekkel együtt.

60

Ami a nyomtatók beszerzését illeti, az OLAF megállapította, hogy amennyiben ilyen igény jelentkezett az adminisztratív szolgálatok osztályán, ezen osztálynak az Informatikai rendszerek főigazgatóságán keresztül kellett volna azokat beszereznie. Az OLAF ugyanezt a megállapítást tette a Logitech márkájú termékek beszerzésével kapcsolatban is.

61

Ami a televízió, képernyők és projektorok vásárlását illeti, az OLAF elismerte, hogy egy televízió és egy képernyő beszerzését valóban igazolhatta az EKB sofőrjeinek igénye. Az OLAF azonban semmiféle érvényes igazolást nem látott az állítólag az irodákban és tanácstermekben tartandó előadásokhoz való használatra szánt projektorok és képernyők beszerzésében.

62

Ami a játékkonzolok és játékprogramok, különösen a napi edzésterv tervezésére szánt „Body for LIFE companion” nevű program és egy amerikaifutball‑csapat logójával ellátott játék beszerzését illeti, az OLAF feltárta, hogy az EKB sofőrjei tagadták, hogy rendelkezésükre bocsátották volna e szórakoztató eszközöket, szemben azzal, amit a felperes e beszerezések igazolására állított.

63

Az OLAF megállapította, hogy 2007 októbere és 2010 márciusa között az adminisztratív szolgálatok osztálya 127 informatikai terméket és kapcsolódó terméket vásárolt, összesen 411 darab tárgyat, mindezt 65000 euró értékben, az adminisztratív szolgálatok osztálya központi költségvetésének „az adminisztratív szolgálatok támogatása” (Administrative Services Support […]) költségvetési jogcíme terhére. E kiadások kétharmadát a felperes engedélyezte, míg a fennmaradó egyharmadot az osztályvezető‑helyettes.

64

Az OLAF megállapította, hogy az EKB a kérdéses tárgyak közül 95‑öt tudott megtalálni, míg a fennmaradó, 40674,74 euró értékű 316 tárgy fellelési helye továbbra is ismeretlen. Mivel e tárgyak egyikét sem vették leltárba a felszerelések logisztikai rendszerében (Equipment Logistics System, a továbbiakban: ELS‑rendszer), amelyet e célból hoztak létre, vagy az EKB bármely más leltározási rendszerében, nehéz volt megállapítani, hogy azok fellelési helyét. Mindazonáltal az OLAF jelezte, hogy nem talált azt a gyanút megerősítő jeleket, amely szerint a felperes elsikkasztotta volna a szóban forgó tárgyakat, vagy azokat az EKB személyi állományának valamely tagja ellopta vagy elsikkasztotta volna. Ezért, noha a szóban forgó beszerzések szakmai kötelezettségszegésre utaltak, az OLAF nem javasolta az ügy bírósági útra terelését.

65

A jelentésben szereplő következtetések mellett az OLAF több javaslatot is tett az EKB‑nak: először is azt, hogy vizsgálja fel az adminisztratív szolgálatok osztályán belüli pénzügyi folyamatokat annak elkerülése érdekében, hogy valamely beosztott legyen ellenjegyző, mivel a beosztott függetlenségének nyilvánvaló hiányából adódóan ebből semmiféle többletérték nem származik az engedélyezésre jogosult személy ellenőrzése szempontjából, másodszor ésszerűsítse az adminisztratív szolgálatok osztályához hasonló központosított költségcentrumokat az említett osztály által alkalmazott beszerzési rendszer átláthatóságának növelése érdekében, harmadszor biztosítsa, hogy az adminisztratív szolgálatok osztályán belüli eljárásokban az egyediség elvét szigorúan alkalmazzák, valamint biztosítják a hatékony és eredményes pénzgazdálkodást, negyedszer vizsgálja felül a belső ellenőrzés szintjét, amely általában véve mind az adminisztratív szolgálatok osztályán, mind ezen osztály felülvizsgálatát tekintve alacsony.

66

Az OLAF jelentését követően a felperest a személyzeti szabályzat 8.3.2 cikke alapján meghallgatta az Emberi erőforrások főigazgatóság Emberierőforrás‑politika és munkavállalói kapcsolatok osztályának vezetője, valamint a munkavállalói kapcsolatokért felelős osztály (Staff Relations Division) két tagja (a továbbiakban: vizsgálóbizottság). 2012. augusztus 24‑én a felperes elektronikus levélben továbbított a vizsgálóbizottságnak bizonyos dokumentumokat. Miután a felperes 2012. október 18‑án megfogalmazta a neki szeptember 26‑án továbbított jelentéstervezetre vonatkozó észrevételeit, az EKB személyzeti igazgatósága 2012. november 19‑én a személyzeti szabályzat 8.3.2 cikkében előírtaknak megfelelően elfogadta a „Jelentés a […] lehetséges szakmai kötelezettségszegésről” című jelentést (a továbbiakban: a 8.3.2 cikk szerinti jelentés).

67

A 8.3.2 cikk szerinti jelentés többek között az alábbiakat pontosította:

„[…]

E jelentést az [Emberi erőforrások] főigazgatóság készítette a személyzeti szabályzat 8.3.2. cikke alapján, annak érdekében, hogy bemutassa [a felperes által elkövetett] lehetséges szakmai kötelezettségszegés tényeit és körülményeit a felperesnek az adminisztratív szolgálatok osztálya által végzett beszerzésekben való részvételével és felelősségével összefüggésben. […]

A jelentés [egyrészt] az OLAF […] jelentése, [másrészt] a [Belső ellenőrzés igazgatóság] által a vizsgálótestület 2010. július 26‑ig, az [eredeti] közigazgatási vizsgálat megszakadásáig tartó […] tevékenységével kapcsolatban szolgáltatott információk, [harmadszor] a [felperes] által szolgáltatott információk, [negyedszer] az [Emberi erőforrások] igazgatóságnál rendelkezésre álló egyéb adminisztratív információk alapján készült.

[…]

A [felperes irányítása] alatt álló [adminisztratív szolgálatok osztálya] 127 [informatikai és kapcsolódó] terméket vásárolt, összesen 411 darab különálló tárgyat, amely beszerzés szakmai indoka megkérdőjelezhető lehet [ezen osztály] felelősségi körére tekintettel.

[…]

Az [adminisztratív szolgálatok osztálya] által a [felperes irányítása] alatt beszerzett 411 különálló tárgyból az EKB‑nak 95‑öt sikerült visszaszerezni, vagy azok fellelési helyét megállapítani. A fennmaradó 316 tárgy fellelési helye ismeretlen. E hiányzó tárgyak becsült értéke 40674,74 euróra tehető.

Mivel e tárgyak egyikét sem vették leltárba sem az [ELS‑rendszerben], sem az EKB bármely más leltározási rendszerében, a hiányzó tárgyak […] megtalálása nehezebb. A [felperes] szerint nem az teszi nehézzé e tárgyak megtalálását, hogy azokat nem regisztrálták valamilyen rendszerben. A felperes szerint a […] lehetséges magyarázatok a következők: i. a tárgyak még mindig valahol az EKB raktáraiban találhatók, és azokat a nem megfelelő vizsgálat miatt nem találták meg; ugyanakkor a [felperes] álláspontja szerint kétséges, hogy ez a helyzet állna fenn, mivel az [adminisztratív szolgálatok osztályának] tagjai, akik e tárgyakat raktározták, pontosan emlékeznének, hova kerültek a tárgyak, [leltározási] rendszerrel vagy anélkül; ii. a tárgyakat [az említett osztályon kívüli], (más osztályhoz vagy külsős vállalkozásokhoz tartozó, a raktárakhoz hozzáféréssel rendelkező személyek) [máshova] helyezték át; vagy iii. a tárgyakat egy vagy több személy elvitte annak érdekében, hogy vagy megpróbálják [a felperest] gyanúba keverni, vagy saját hasznukra.

[…]”

68

A 8.3.2 cikk szerinti jelentés felsorolt egy sor súlyosító és enyhítő körülményt is a felperes szóban forgó tettével kapcsolatban.

69

2012. november 29‑én a felperest levélben tájékoztatták az igazgatóság által november 27‑én hozott azon határozatról, hogy fegyelmi eljárást indítanak, valamint megállapítják a fegyelmi bizottság összetételét, amelyben a Közszolgálati Törvényszék korábbi tagja elnökként, az EKB különböző főigazgatóságairól érkező négy személy tagként, valamint póttagként vesz részt. A fegyelmi eljárás megindításáról szóló határozat kifejezetten megemlítette, hogy nem a vizsgálótestület tevékenységi jelentésén, hanem a 8.3.2. cikk szerinti jelentésen alapul, amelynek másolatát ezzel összefüggésben továbbították a felperesnek.

70

A felperessel szemben felhozott kifogások arra vonatkoztak, hogy az adminisztratív szolgálatok osztályáért felelős személyként kezdeményezte, engedélyezte vagy lehetővé tette olyan árucikkek megvásárlását, amelyek nem tartoznak ezen osztály hatáskörébe, illetve amelyek beszerzésére az említett osztály központi költségvetését nem szabadott felhasználni; nem teljesítette bizonyos feladatait és nem gyakorolta hatáskörét az elvárt gondossággal, továbbá nem kezelte a költségvetési előirányzatokat oly módon, hogy a legmagasabb hatékonyságot, eredményességet és gazdaságosságot érje el; ezenkívül több alkalommal megsértette a kollégáival szembeni lojalitást, vagy nem tett meg minden ésszerű és megfelelő intézkedést az EKB költségeinek és kiadásainak lehető legnagyobb mértékű csökkentése érdekében, megsértve ezzel az alkalmazási feltételek 4. cikkének a) pontját, a magatartási kódex rendelkezéseit, valamint a személyzeti szabályzat 0.1.1, 0.4 és 0.5 cikkét, valamint az üzleti gyakorlati kézikönyv 7. és 8. fejezetét. A felperesnek azt is felrótták, hogy egyrészt az EKB tulajdonát képező jelentős számú tárgy a Bank helyiségein kívülre került és nem tartotta tiszteletben a Bank vagyontárgyainak őrzésére vonatkozó kötelezettséget, másrészt nem tudott magyarázatot adni arra, hogy hol található az adminisztratív szolgálatok osztálya által vásárolt jelentős számú tárgy. Emellett azt is felrótták neki, hogy rosszul gazdálkodott a költségvetési előirányzatokkal.

71

2012. december 4‑én a felperes levélben kérte a fegyelmi bizottság két tagjának és e két tag egyike helyettesének kizárását, valamint teljes körű hozzáférést a Bank rendelkezésére álló összes információhoz és dokumentumhoz.

72

E tekintetben a felperes bizonyos dokumentumokhoz, köztük a vizsgálótestület tevékenységi jelentéséhez való hozzáférést kért a fegyelmi bizottságtól. Mivel a fegyelmi bizottságnak nem állt rendelkezésére ezen dokumentum, a Belső ellenőrzés igazgatóságtól kérte annak megküldését, annak érdekében, hogy értékelni tudja a dokumentumnak a felperes védelemhez való joga szempontjából való relevanciáját. A vizsgálótestület tevékenységi jelentését az EKB továbbította a fegyelmi bizottságnak, és elnökének 2013. január 11‑i levelében a fegyelmi bizottság tájékoztatta a felperest, hogy a kért dokumentum relevanciájának vizsgálatát követően nem ad helyt a vizsgálótestület tevékenységi jelentésének továbbítása iránti kérelemnek. A fegyelmi bizottság álláspontját a következőképpen indokolta:

„[…] Emellett számos egyéb megfontolás, ideértve harmadik felek azonosítását és [az eljárás] elhúzódásának elkerülését, figyelembevételére került sor, amennyiben arra szükség volt. A fegyelmi bizottság álláspontja az, hogy a [felperesnek] már továbbított dokumentumokkal [ez utóbbi] védelemhez való joga – különösen a dokumentumokhoz való hozzáférés kérdését tekintve – megfelelően biztosított. Emellett a fegyelmi bizottság úgy véli, hogy a [8.3.2 cikk] szerinti jelentés semmiféle olyan elemet nem tartalmaz, amely kizárólagosan vagy elsődlegesen más dokumentumokra való hivatkozással volna bizonyítható, mint amelyek már a [felperes] rendelkezésére állnak.

[…]”

73

Ezzel szemben az EKB az OLAF jelentését 2012. december 5‑én teljes egészében közölték a felperessel.

74

A felperes 2013. január 29‑én írásbeli észrevételeket terjesztett a fegyelmi bizottság elé, többek között egy „[…] [v]édekezési feljegyzést”, és az említett bizottság általi 2013. január 30‑i meghallgatását követően benyújtotta hozzá e feljegyzés módosított változatát (a továbbiakban: védekezési feljegyzés). E meghallgatás jegyzőkönyvéből kitűnik, hogy a felperes ismét vitatta bizonyos dokumentumokhoz való hozzáférésének EKB általi megtagadását. E tekintetben azzal érvelt, hogy nem a Bank feladata értékelni, mely dokumentumok relevánsak a védekezése szempontjából, és véleménye szerint a 8.3.2 cikk szerinti jelentésben szereplő összes információt nem lehet kizárólag a birtokában lévő dokumentumok alapján bizonyítani.

75

A felperes a fegyelmi bizottság általi meghallgatásakor emlékeztetett arra, hogy a vitatott beszerzések összegei viszonylag csekélyek voltak, csupán a felelőssége alá tartozó költségvetés kis százalékát tették ki, e beszerzések átláthatók, így a könyvelés, a belső ellenőrzés az EKB általi felülvizsgálat számára ellenőrizhetőek voltak. A felperes tagadta, hogy utasítást adott volna a munkatársainak arra, hogy ne regisztrálják a beszerzett felszerelést az ELS rendszerben.

76

Az adminisztratív szolgálatok osztálya személyi állományának csekély értékű vagyontárgyakkal való megajándékozására tett lépéseit illetően a felperes azt állította, a digitális képkeretekkel összefüggésben, hogy azonnal felhagyott ezzel a gyakorlattal, amint a felettese jelezte, hogy nem ért azzal egyet. Azt a tényt, hogy különböző felszereléseket vitt haza, azzal magyarázta, hogy hajlamos otthon dolgozni, és hangsúlyozta, hogy az általa visszaszolgáltatott tárgyak harmada az EKB könyvtárából származó könyv volt, a második harmadba olyan szokásos eszközök tartoztak, mint a mobiltelefon, hordozható számítógépek és hátizsákok, míg az utolsó harmadot tették ki azok a felszerelések, amelyeket azért vitt haza, hogy beállítsa őket vagy megismerkedjen velük, mielőtt utasítást ad az osztálya személyi állománya számára azok használatát illetően.

77

A felperes a fegyelmi bizottság előtt azt is kifejtette, hogy a vitatott árucikkek tekintetében azért nem folyamodott ajánlattételi eljáráshoz, mert azok egyedi értéke nem érte el a 10000 eurót. Az elektronikuskönyv‑olvasók beszerzését illetően hangsúlyozta, hogy az adminisztratív szolgálatok osztályán a papírral való takarékoskodást helyezték előtérbe, ezért tesztelni kellett ezen az osztályon ezen eszköz használatának lehetőségét, a teljes személyi állományt bevonva a hierarchia minden szintjén.

78

Ami az alakformáló szoftver beszerzését illeti, amely kalóriák elégetésével segíti elő a súlycsökkenést, a felperes előadta, hogy e fitneszgyakorlatokat kínáló szoftver hasznos lehet az EKB sofőrjeinek formában tartásához. Megerősítette, hogy e használattal kapcsolatban nem kérte az EKB orvosi szolgálatának véleményét, és azt sem ellenőrizte, hogy e kezdeményezés nincs‑e átfedésben a Bank már működő egészségügyi programjaival. A hordozható navigációs rendszerekkel kapcsolatban a felperes jelezte, hogy bizonyos sofőrök panaszkodtak az EKB gépjárműveiben található bizonyos rendszerek elavultságára, ezért inkább új, naprakész eszközöket vásárolt az EKB gépjárműveiben található beépített navigációs rendszerek frissítése helyett.

79

Az EKB szolgálatába való visszatérés iránti óhaját illetően a felperes jelezte a fegyelmi bizottságnak, hogy kész visszatérni a szolgálatba, noha ez számára és más személyek számára kényes lehet.

80

A fegyelmi bizottság 2013. április 5‑én fogadta el véleményét (a továbbiakban: a fegyelmi bizottság véleménye). Az előtte lefolytatott eljárással és a dokumentumokhoz való hozzáféréssel kapcsolatban a fegyelmi bizottság a következőképpen nyilatkozott:

„[A]z eljárás egésze az alkalmazandó rendelkezéseknek megfelelően folyt le, a [f]elperes alapvető jogainak tiszteletben tartása mellett. A fegyelmi bizottság többek között egyhangúlag úgy véli, hogy a [f]elperes véleményének 14. [pontjában] felhozott kifogások nem megalapozottak, és közelebbről a bizonyos dokumentumokhoz való korlátozott hozzáférésre vonatkozó kifogást illetően hangsúlyozta, hogy mind az eljárás előtte való megindítása előtt, mind azt követően jelentős számú és mennyiségű dokumentumot továbbított[ak] a [felperesnek], hogy lehetővé tegyék védekezése előkészítését. További dokumentumok közlése csupán az eljárás felesleges elhúzódásához vezetett volna és esetleg negatív hatása lett volna harmadik személyek érdekeire nézve anélkül, hogy a [felperes] védelméhez többletértéket adott volna.”

81

A felperesnek felrótt szakmai kötelezettségszegéseket illetően a fegyelmi bizottság azokat három csoportba sorolta az alábbiak szerint:

82

A fegyelmi bizottság ezért megállapította, hogy a felperes hosszú időn keresztül és sok alkalommal megsértette az alkalmazási feltételek 4. cikkének a) pontját, magatartási kódexet, különösen annak 2., 2.2, 4.1 és 4.2 cikkét, valamint az üzleti gyakorlati kézikönyv 7. és 8. fejezetét, szándékosan pénzügyi kárt okozva az EKB‑nak. A fegyelmi bizottság úgy vélte, hogy „[a felperes] [s]zakmai kötelezettségszegései nagyon súlyosak [voltak] és bizonyos mértékben az EKB hatályos szabályainak szándékos megsértésével jártak együtt”, főként mivel e kötelezettségszegéseket egy osztályvezető követte el, aki felelős az EKB pénzügyi érdekeinek védelméért.

83

A fegyelmi bizottság megvitatta azt a kérdést, hogy a szakmai kötelezettségek ilyen szándékos, folyamatos és hosszú időn át tartó megszegése igazolhatja‑e a fegyelmi alapon történő elbocsátást. E tekintetben a fegyelmi bizottság úgy vélte, hogy számításba kell venni egy tényezőt, mégpedig az EKB uniós intézményként és az európai adófizetők pénzének őreként, valamint az önérdektől mentes alkalmazottak által vezetett, hatékony és felelős modelladminisztrációként való külső megítélését. A fegyelmi bizottság tagjainak többsége egyetértett abban, hogy e szankciót kellene alkalmazni, ha emellett megállapítást nyerne, hogy a szakmai kötelezettségszegéseket ugyancsak személyes érdek vezette, ami helyrehozhatatlanul megsértette volna az EKB és a felperes közötti bizalmi viszonyt. A személyes érdek e kérdésével kapcsolatban és ennek megvitatását követően a fegyelmi bizottság többsége nem volt teljesen meggyőződve arról, hogy az ilyen személyes érdek „a legcsekélyebb kétség nélkül, szigorú értelemben bizonyítható”, különösen az OLAF megállapításaira és következtetéseire tekintettel.

84

A 8.3.2 cikk szerinti jelentésben szereplő enyhítő körülményeket, vagyis az adminisztratív szolgálatok osztályán a felperes szolgálatba lépése előtt a belső ellenőrzések terén tapasztalt hiányosságokat, ezen osztály sajátos szerkezetét, azon belül a hierarchiában magas szintű kevés állás miatt az osztály felelőseire nehezedő több felelősséget, valamint a felperes értékelő jelentésekkel alátámasztott nagyon jó teljesítményét figyelembe véve a fegyelmi bizottság megfelelő szankcióként két fizetési fokozattal való visszaminősítést javasolt, vagyis olyan fizetésben való visszaminősítést, amely a felperest a 2007. évi, az adminisztratív szolgálatok osztályának osztályvezetői állásába való előléptetése előtti fizetési szintre helyezi vissza.

85

2013. április 24‑i levelében a felperes észrevételeket tett a fegyelmi bizottság véleményére vonatkozóan. 2013. május 16‑án az Emberi erőforrások főigazgatóság a fegyelmi bizottság véleményének megfelelő szankció kiszabására vonatkozó határozattervezetet terjesztett az igazgatóság elé.

86

Eközben az EKB igazgatósága a 2013. május 21‑i ülésén úgy határozott, hogy a Banktól való elbocsátással szankcionálja a felperest. Az igazgatóság ülésének előkészítő munkálataiból kitűnik, hogy ez utóbbi úgy vélte, hogy szakmai kötelezettségeinek vezetőként való, a fegyelmi bizottság által azonosított, noha a felperes által tagadott, megszegésével a felperes „helyrehozhatatlanul megsértette az EKB kinevezésre jogosult hatósága és az EKB személyi állománya között szükséges bizalmi viszonyt”.

87

Így 2013. május 28‑i határozatával az EKB igazgatósága az alkalmazási feltételek 44. cikkének ii. pontjában előírt, felmondási idővel történő elbocsátás fegyelmi szankciót szabott ki a felperesre (a továbbiakban: megtámadott határozat).E határozatban az igazgatóság többek között súlyosító körülményként fogadta el azt a tényt, hogy „[a felperes] az EKB jó hírnevének és pénzügyi érdekeinek megóvására köteles vezetőként szakmai kötelezettségszegéseket követett el”, e tekintetben hangsúlyozva, hogy „az EKB […] európai intézményként hitelességét a hatékony és felelős, megkérdőjelezhetetlen feddhetetlenségű személy által vezetett modelladminisztrációként való működésre alapozza”.

88

2013. július 16‑i levelében a felperes jogi képviselője felhívta az EKB igazgatóságát annak megerősítésére, hogy a megtámadott határozat kizárólag az említett határozatban felsorolt dokumentumokon, vagyis az OLAF jelentésén, a 2010. augusztus 4‑i határozaton, a 8.3.2 cikk szerinti jelentésen, az EKB által 2013. március 6‑án a német ügyészségnek tett, a felperes által szakmai kötelezettségszegések feltételezett elkövetésére vonatkozó bejelentésén, a fegyelmi bizottság véleményén, a felperes fegyelmi bizottság általi meghallgatásáról készült jegyzőkönyvön és az érintett által 2013. január 29‑én a fegyelmi bizottságnak tett írásbeli észrevételeken alapul. A felperes jogi képviselője arra kérte az EKB‑t, hogy nemleges válasz esetén továbbítsa az igazgatóság birtokában lévő egyéb dokumentumokat, amelyeken a határozat alapul. A jogi képviselő emellett emlékeztetett arra, hogy a felperes rajta keresztül az Emberi erőforrások főigazgatóság főigazgatójától kérte az EKB által 2013. március 6‑án a német ügyészségnek küldött levelet.

89

2013. szeptember 16‑i válaszlevelében az Emberi erőforrások főigazgatóság főigazgatója jelezte a felperesnek, hogy mely dokumentumokra támaszkodott az EKB igazgatósága a megtámadott határozat elfogadásakor. Ezen dokumentumok között nem szerepelt sem a vizsgálótestület tevékenységi jelentése, sem a BCE által a német ügyészségnek 2013. március 6‑án tett bejelentésre vonatkozó dokumentum.

90

A felperes azt kéri, hogy a Közszolgálati Törvényszék:

91

Az EKB lényegében azt kéri, hogy a Közszolgálati Törvényszék:

92

Válaszbeadványában a felperes felvetette annak lehetőségét, hogy a Közszolgálati Törvényszék pervezető intézkedések keretében kötelezze az EKB‑t az összes olyan dokumentum benyújtására, amely az ezen intézmény által a német ügyészséggel és az OLAF‑fal folytatott levelezéshez kapcsolódik.

93

Viszonválaszában az EKB ellenezte e kérelmet, arra hivatkozva, hogy a Közszolgálati Törvényszék nem rendelkezik hatáskörrel olyan dokumentumok bekérésére, amelyek nem tartoznak a jelen eljárás keretébe, és a felperes valójában e pervezető intézkedést arra kívánja felhasználni, hogy megkerülje az EKB dokumentumaihoz való hozzáférés iránti hasonló kérelmet elutasító 2013. szeptember 30‑i határozattal szemben 2013. november 29‑én benyújtott „[K]özigazgatási felülvizsgálat” ([A]dministrative review) című levelének elutasítását.

94

Másfelől a viszonválaszon felül az EKB benyújtotta a vizsgálótestület tevékenységi jelentésének bizalmas változatát, amelyet kizárólag a Közszolgálati Törvényszék általi használatra szánt annak érdekében, hogy ez utóbbi meg tudja állapítani, hogy az említett dokumentum nem tartalmaz más információkat, mint amelyek a 8.3.2. cikk szerinti jelentésben szerepelnek. A Bank emellett arra kérte a Közszolgálati Törvényszéket, hogy ezen dokumentumot ne közölje a felperessel.

95

A hivatalvezető 2014. július 17‑i levelével a Közszolgálati Törvényszék az akkor hatályos eljárási szabályzat 44. cikkének 2. §‑ára tekintettel azt kérdezte a Banktól, hogy mely okok alapján kellene a vizsgálótestület tevékenységi jelentését bizalmasnak tekinteni. A Közszolgálati Törvényszék többek között arra kérte a Bankot, hogy fejtse ki, miért helyénvaló a bizalmas kezelés e dokumentum esetében, eltérően az OLAF jelentése és a 8.3.2 cikk szerinti jelentés tekintetében alkalmazottól, amely jelentések alapján az EKB a fegyelmi eljárás megindítása mellett döntött és amelyeket teljes egészükben továbbított a felperesnek. Ezzel kapcsolatban a Banknak különösen azt kellett jeleznie a Közszolgálati Törvényszéknek, hogy a vizsgálótestület tevékenységi jelentésében szereplő mely tények vagy információk nem szerepeltek a másik két jelentésben.

96

2014. június 30‑án az EKB kifejtette a Közszolgálati Törvényszéknek, hogy az összes olyan bizalmas dokumentumot közölte a felperessel, amelyekre a fegyelmi bizottság támaszkodott, ezért a birtokában lévő más dokumentumok, amelyeket az igazgatóság nem használt, bizalmasak maradhatnak. A Bank szerint mindenesetre a vizsgálótestület tevékenységi jelentésében szereplő összes releváns információ bekerült a 8.3.2 cikk szerinti jelentésbe. Ugyanakkor a befejezetlenül maradt eredeti közigazgatási vizsgálat során együttműködő személyek névtelenségének védelme érdekében helyénvaló a vizsgálótestület tevékenységi jelentését nem közölni a felperessel.

97

2014. október 23‑án a Közszolgálati Törvényszék pervezető intézkedések keretében kérdéseket intézett a felekhez és arra kérte az EKB‑t, hogy nyújtson be bizonyos dokumentumokat, köztük a vizsgálótestület tevékenységi jelentésének nem bizalmas változatát. A felek eleget tettek e felhívásnak és ezt követően benyújthatták az egymás válaszaira vonatkozó észrevételeiket.

98

Másfelől 2014. november 7‑én a felperes levélben az eljárási szabályzat 57. cikke alapján újabb bizonyítékokat ajánlott fel, amelyek elsődlegesen a személyes tárgyai EKB általi visszaadásával összefüggésben keletkezett levélváltásból származnak. Az EKB az e bizonyítékfelajánlásra tett 2014. november 24‑i észrevételeiben lényegében azt hangsúlyozta, hogy az említett tárgyak visszaadására 2014. május 30‑án került sor, és a Közszolgálati Törvényszékre bízta annak értékelését, hogy az új bizonyítékok e késedelmes felajánlása kellően igazolt‑e. A Közszolgálati Törvényszék e tekintetben úgy határozott, hogy elfogadja az új bizonyítékok felajánlását.

99

Fontos emlékeztetni arra, hogy a KBER és az EKB alapokmányáról szóló jegyzőkönyv 36.2. cikke alapján megindított keresetekre is alkalmazandó ítélkezési gyakorlat szerint a Közszolgálati Törvényszéknek nem feladata, hogy utasítást adjon az uniós intézményeknek (lásd: Da Silva Pinto Branco kontra Bíróság ítélet, F‑52/09, EU:F:2010:98, 31. pont, DH kontra Parlament, F‑4/14, EU:F:2014:241, 41. pont).

100

Ebből következően a felperes tisztségébe való visszahelyezése iránti kérelmét eleve mint nyilvánvalóan elfogadhatatlant el kell utasítani.

101

Megsemmisítés iránti kérelme alátámasztására a felperes nyolc jogalapra hivatkozik, melyek az alábbiakra vonatkoznak:

102

Mindenekelőtt e jogalapok megvizsgálása érdekében a Közszolgálati Törvényszék emlékeztet arra, hogy az alkalmazási feltételek 9. cikkének c) pontja értelmében „[a]z [uniós] intézmények személyi állományára vonatkozó szabályozásokat, szabályokat és ítélkezési gyakorlatot megfelelően figyelembe kell venni az […] alkalmazási feltételekben előírt jogok és kötelezettségek értelmezésekor.”

103

Ezért, mivel az EKB alkalmazottaira vonatkozó normarendszerben előírt fegyelmi eljárás bizonyos hasonlóságot mutat az Európai Unió tisztviselőinek személyzeti szabályzatában előírt és az Unió egyéb alkalmazottaira vonatkozó fegyelmi eljárással, ahogyan az a legutóbb a 2013. október 22‑i 1023/2013/EU, Euratom európai parlamenti és tanácsi rendelettel módosított, 1968. február 29‑i 259/68/EGK, Euratom, ESZAK tanácsi rendeletből (a továbbiakban: személyzeti szabályzat) ered, az uniós bíróság szükség esetén analógia útján alkalmazhatja a személyzeti szabályzatban szereplő fegyelmi eljárással kapcsolatban kialakított ítélkezési gyakorlatot.

104

A felperes azt rója fel az EKB‑nak – ideértve a fegyelmi bizottságot – hogy nem biztosított számára teljes körű hozzáférést a Bank rendelkezésére álló összes információhoz és dokumentumhoz, különösen a mentségére szólókhoz, amelyek hasznosak lehettek volna az álláspontja megvédéséhez. Közelebbről a felperes elsősorban úgy véli, hogy a 2003 és 2010 közötti időszakban az Informatikai rendszerek főigazgatóság, az Igazgatás főigazgatóság, az Emberi erőforrások főigazgatóság és végül a jelenlegi Belső ellenőrzés igazgatóság által a nem szokásos felszerelések, informatikai eszközök, szoftverek és technikai szakértők szolgáltatásainak beszerzési listáihoz való hozzáférés elengedhetetlen volt a védelemhez való joga gyakorlásához. Ugyanez a helyzet a Belső ellenőrzés igazgatóságnak az osztályvezető‑helyettest érintő vizsgálattal kapcsolatos dokumentumaival.

105

A felperes másodsorban azt is felrója az EKB‑nak, hogy nem adott helyt azon kérelmének, hogy továbbítsák neki, „az informatikai szolgáltatások kihelyezésére és a […] szervezeti fejlesztési projektre vonatkozó teljes dokumentációt, ideértve a prezentációkat […], valamint az irányítóbizottság és az igazgatóság dokumentumait”, továbbá „a [kommunikációs osztály] [szervezeti fejlesztési projektjeire] vonatkozó teljes dokumentációt, ideértve a prezentációkat […], valamint az irányítóbizottság és az igazgatóság dokumentumait”.

106

A felperes harmadsorban a vizsgálótestület tevékenységi jelentésének hiányára hivatkozik, amelynek létezését a fegyelmi eljárás során fedezte fel. Márpedig a 8.3.2 cikk szerinti jelentés részben e tevékenységi jelentésen alapul és mivel a fegyelmi bizottság ahhoz, hogy választ tudjon adni a felperes által 2012. december 4‑én előterjesztett kérelemre, azt mindenképpen megismerte, az említett dokumentum legkésőbb a fegyelmi bizottság elé terjesztett hozzáférés iránti kérelem időpontjától a fegyelmi iratanyag szerves részévé vált. Emellett, mivel a fegyelmi bizottság megismerte a vizsgálótestület tevékenységi jelentését annak érdekében, hogy 2013. január 11‑én nyilatkozzon a felperes 2012. december 4‑i kérelmére, az említett bizottságot szükségszerűen befolyásolta az említett tevékenységi jelentés tartalma a véleménye megfogalmazásakor. A felperes arra is hivatkozik, hogy nem tudta teljes egészében értelmezni a 8.3.2 cikk szerinti jelentést a vizsgálótestület tevékenységi jelentésének rendelkezésre állása nélkül, és hogy bizonyos tanúk anonimitása megőrzésének biztosítása nem élvezhet előnyt az ő védelemhez való jogával szemben. A pervezető intézkedések keretében adott 2014. november 6‑i válaszában azonban a felperes elismerte, hogy nem feltétlenül az volt a kérdés, hogy képes volt‑e megérteni a 8.3.2 cikk szerinti jelentést, hanem inkább az, hogy engedélyezték‑e számára az EKB rendelkezésére álló összes dokumentumhoz való hozzáférést.

107

Negyedsorban a felperes hangsúlyozza, hogy az EKB igazgatóságát a megtámadott határozat meghozatala előtt tájékoztatták arról, hogy a Belső ellenőrzés igazgatóság bejelentést tett a német ügyészségnek és a megtámadott határozat pontosan a német igazságügyi hatósághoz fordulásra hivatkozik. Következésképpen ez bizonyítja, hogy e vetület fontos, akár döntő indok volt, amikor az igazgatóság úgy határozott, hogy visszaminősítés helyett elbocsátja a felperest. Ilyen körülmények között az EKB nem tagadhatta meg tőle a német ügyészségnek tett bejelentés konkrét tartalmához való hozzáférést, mivel azt az EKB felhasználta arra, hogy további gyanúba keverje a felperest és igazolja a rá kiszabott szankció súlyosítását. A felperes emellett vitatja a német igazságügyi hatóságoknak tett bejelentés megalapozottságát, hangsúlyozva, hogy az OLAF nem javasolta, hogy bírósági útra tereljék az ügyet.

108

A felperes emellett a vizsgálótestület tevékenységi jelentéséhez való hozzáférés fegyelmi bizottság általi 2013. január 11‑i megtagadásával kapcsolatban vitatja a fegyelmi bizottság azon lehetőségét, hogy a felperes helyett értékelje, hogy mely dokumentumok bírnak többletértékkel a védekezése szempontjából.

109

Az EKB az első jogalap elutasítását kéri, hangsúlyozva, hogy hozzáférést biztosított a felperesnek minden olyan dokumentumhoz, amelyen a megtámadott határozat alapul, és valójában a felperes tévedésben van a jogai terjedelmét illetően amikor úgy véli, hogy joga van hozzáférni minden olyan irathoz, amelyet a védelme szempontjából hasznosnak tart, és ellenőrizhet a Banknál található minden információt vagy dokumentumot úgy, hogy a vitatott határozat nem szükségszerűen alapul ezen információn vagy dokumentumon.

110

A vizsgálótestület tevékenységi jelentését illetően az EKB hangsúlyozza, hogy azt a megtámadott határozat elfogadásához vezető fegyelmi eljárás megindítása előtt dolgozták ki, azt soha nem közölték az EKB igazgatóságával, mivel nem képezte a „teljes fegyelmi iratanyag” részét, egyébként pedig e jelentés releváns részei szerepelnek a 8.3.2 cikk szerinti jelentésben, amelyhez a felperesnek teljes körű hozzáférést biztosítottak, akárcsak az OLAF jelentéséhez. Mivel a felperes gyakorolni tudta védelemhez való jogát, a 8.3.2 cikk szerinti jelentést illetően, semmi sem teszi lehetővé a védelemhez való másik jog megalapozását a vizsgálótestület tevékenységi jelentésével kapcsolatban, különösen azért, mert a 8.3.2 cikk szerinti jelentés az egyetlen olyan dokumentum, amelyen a felperessel szembeni fegyelmi eljárás megindításáról szóló határozat alapult. Azt a tényt illetően, hogy a fegyelmi bizottság megismerte a vizsgálótestület tevékenységi jelentését, az csupán a felperes e dokumentumhoz való hozzáférés iránti kérelmének következménye, de nem jelenti azt, hogy a fegyelmi bizottság a véleményének kidolgozásakor e jelentésre támaszkodott volna.

111

Ami a német ügyészségnek tett bejelentést illeti, különálló kérdésről van szó, mégpedig arról, hogy a vitatott tényállás a német jog megsértésének minősülhet‑e, azonban e bejelentés nem döntő indoka a felperes elbocsátásának. Az igazgatóság a megtámadott határozatban a Belső ellenőrzés igazgatóság által a német ügyészségnek tett bejelentést csupán azért említette, hogy „előzetesen teljesesen világossá tegye, hogy [e kérdés] a német igazságszolgáltatási rendszer hatáskörébe tartoz[ik]”, ellentétben azzal, amit a fegyelmi bizottság véleménye sugallhatott. Az igazgatóság arra is utalt, hogy e kérdés semmiféle hatással nem volt a megtámadott határozat 12–14. pontjában említett bizalomvesztésre. Ezt az bizonyítja, hogy az osztályvezető‑helyettessel kapcsolatban a fegyelmi határozat ugyancsak utal a német igazságügyi hatóságoknak tett bejelentésre, azonban az EKB nem határozott úgy, hogy ez utóbbit elbocsátja.

112

Mindenekelőtt emlékeztetni kell arra, hogy a Charta 41. cikke (2) bekezdésének b) pontja kimondja, hogy mindenkinek joga van ahhoz, hogy a személyére vonatkozó iratokba a bizalmas adatkezeléshez, illetőleg a szakmai és üzleti titokhoz fűződő jogos érdekek tiszteletben tartása mellett betekintsen. A maga részéről az alkalmazási feltételek 45. cikke előírja, hogy a fegyelmi eljárásnak biztosítania kell, hogy egyetlen alkalmazottra se szabjanak ki szankciót anélkül, hogy előzetesen lehetőséget adtak volna neki a vele szemben felhozott kifogásokra való válaszadásra (X kontra EKB ítélet, T‑333/99, EU:T:2001:251, 176. és 177. pont; Afari kontra EKB ítélet, T‑11/03, EU:T:2004:77, 50. pont).

113

A felperesnek a megtámadott határozat alapjául szolgáló, a Bank kifogásainak alátámasztására elfogadott dokumentumokhoz és adatokhoz való hozzáférési jogának terjedelmét illetően meg kell állapítani, hogy a személyzeti szabályzat 8.3.2 cikke értelmében az igazgatóság az összes dokumentum érintettel való közlését és az ő meghallgatását követően határoz a fegyelmi eljárás megindításáról, és hogy a személyzeti szabályzat 8.3.11 cikke szerint „[a 8.3.2 cikkben szereplő jelentés kézhezvétele után (vagyis a jelen ügyben 2012. december 19. után) az érintettnek] joga van ahhoz, hogy továbbítsák neki a teljes személyes aktáját, és másolatot készíteni az eljárással kapcsolatos összes dokumentumról, ideértve azokat is, amelyeket őt tisztázhatják.”

114

Noha az EKB‑re alkalmazandó e rendelkezések a fegyelmi eljárás alá vont alkalmazott javára a fegyelmi iratanyaghoz való – főszabály szerint korlátozás nélküli, az alkalmazott javára szóló anyagokra is kiterjedő – hozzáférést írnak elő, e rendelkezések nem biztosítanak korlátlan hozzáférést a Banknál fellelhető minden információhoz vagy irathoz, sem a Banknál elérhető iratok vagy információk alapján újra előállítható összes irathoz. Az információk vagy az „újra előállított” iratok ez utóbbi típusát illetően ugyanis, amelyeket főszabály szerint nem tekintenek a fegyelmi iratanyag szerves részét képezőknek, a Bank személyzeti szabályzata nem írja elő ezek hivatalból történő továbbítását az érintettnek.

115

A Közszolgálati Törvényszék úgy véli, hogy a fegyelmi iratanyaghoz való hozzáférésnek a Bank személyi állományára alkalmazandó normarendszerben előírt joga megfelel az uniós jog és különösen a Charta 41. cikke (2) bekezdésének b) pontja, valamint a fegyelmi eljárás tekintetében az uniós ítélkezési gyakorlat által előírt követelményeknek. Ugyanis az EKB fegyelmi bizottsága előtt lefolytatotthoz hasonló fegyelmi eljárás kontradiktórius jellege és az ilyen eljárásban a védelemhez való jog kétségkívül megköveteli, hogy a felperes és adott esetben annak ügyvédje megismerhesse a fegyelmi eljárás alapjául szolgáló tényeket, méghozzá megfelelő időben ahhoz, hogy megtehesse észrevételeit. Ugyanis a védelemhez való jog tiszteletben tartása megköveteli, hogy az érdekelt fél számára lehetővé tegyék a tények helytállóságára vonatkozó álláspontja hasznos kifejtését, és azt is, hogy legalábbis állást foglalhasson az uniós intézmény által figyelembe vett és a védelemhez való joga gyakorlása tekintetében fontos információkat tartalmazó dokumentumokról (Kaufring és társai kontra Bizottság ítélet, T‑186/97, T‑187/97, T‑190/97–T‑192/97, T‑210/97, T‑211/97, T‑216/97–T‑218/97, T‑279/97, T‑280/97, T‑293/97 és T‑147/99, EU:T:2001:133, 179. pont). Azonban az érintettnek a rá vonatkozó dokumentumokhoz való hozzáférésére vonatkozó követelmény csupán azon dokumentumokra alkalmazható, amelyeket a fegyelmi eljárás során, illetve az adminisztráció végleges határozatához felhasználtak. Ezért a védelemhez való jog tiszteletben tartásának elve alapján az adminisztráció nem szükségszerűen köteles más dokumentumokkal szolgálni (lásd ebben az értelemben: N kontra Bizottság ítélet, T‑273/94, EU:T:1997:71, 89. pont).

116

A Közszolgálati Törvényszék arra is rámutat, hogy a jelen ügyben a felperesnek a 8.3.2. cikk szerinti jelentés közlésével megindult fegyelmi eljárás időtartama alatt teljes körű hozzáférése vont mind e jelentéshez, mind az OLAF jelentéséhez, valamint az EKB által a számos, dokumentumok iránti hozzáférésre vonatkozó kérelmére válaszul rendelkezésére bocsátott dokumentumhoz.

117

A fenti megfontolások alapján kell meghatározni, hogy azon dokumentumok és információk, amelyekhez az EKB megtagadta a felperestől a hozzáférést és amelyeket a jelen, védelemhez való jog megsértésére vonatkozó jogalap érint, a felperes fegyelmi iratanyagának szerves részét képezték‑e, illetve azokat felhasználták‑e a fegyelmi bizottság véleményének és a megtámadott határozat alátámasztására.

118

Először is, a felperes arra irányuló kérelmeit illetően, hogy az EKB illetve a fegyelmi bizottság továbbítsa neki a 2003 és 2010 közötti időszakban rendelt bizonyos árucikkek és szolgáltatások beszerzési listáit, valamint többek között az Igazgatás főigazgatóság kommunikációs igazgatóságától származó, a „szervezeti fejlesztési projektre” és az „informatikai szolgáltatások kihelyezésére” vonatkozó összes dokumentumot, a Közszolgálati Törvényszék rámutat, hogy ezen információk, még ha azokat helyre is lehetne állítani a Bank adatbázisai alapján, nem szükségszerűen léteztek az EKB‑nál ezen állapotukban, vagyis olyan létező dokumentum formájában, mint ahogyan azokat a felperes kérelmeiben elképzelte. Továbbá az iratokból egyáltalán nem tűnik ki, hogy ilyen dokumentumokat vagy információkat – ha azok valóban az Emberi erőforrások főigazgatóság birtokában lehettek vagy azokat e főigazgatóság vagy más szervezeti egység helyreállíthatta – a fegyelmi bizottság és az igazgatóság elé terjesztettek volna, vagy azok ott rendelkezésére álltak volna.

119

Ezért úgy tűnik, hogy e dokumentumokat vagy információkat a felperes nem azért kérte, mert azok léteztek vagy a fegyelmi bizottság, illetve az igazgatóság rendelkezésére álltak, hanem azért, mert a mentesítése tekintetében számított azok bizonyító erejére.

120

E tekintetben nyilvánvaló, hogy sem a Banknak, sem a fegyelmi bizottságnak nem feladata nyilatkozni arról, hogy egyes iratok mennyire relevánsak vagy azok mennyiben lehetnek érdekesek a személyi állomány valamely tagjának védelme szempontjából, mivel nem zárható ki, hogy az EKB vagy a fegyelmi bizottság által irrelevánsnak ítélt iratok az érintett számára érdekesek lehetnek. Következésképpen sem az EKB, sem a fegyelmi bizottság nem zárhatja ki egyoldalúan a közigazgatási eljárásból azon iratokat, amelyek az érintett javára felhasználhatók (lásd analógia útján: ICI kontra Bizottság ítélet, T‑36/91, EU:T:1995:118, 93. pont; Eyckeler & Malt kontra Bizottság ítélet, T‑42/96, EU:T:1998:40, 81. pont; Kaufring és társai kontra Bizottság ítélet, EU:T:2001:133, 179. és 185. pont).

121

Ugyanakkor a jelen ügyben egyrészt nem bizonyított és nem is állították, hogy a szóban forgó beszerzési listák ezen állapotukban rendelkezésre álltak az EKB‑nál vagy a fegyelmi bizottságnál, és hogy az igazgatóság e listákra támaszkodott volna a megtámadott határozat meghozatalakor. Másrészt a védelemhez való jogok, különösen a fegyelmi bizottság majd az igazgatóság által a megtámadott határozat elfogadásához használt dokumentumokról való meghallgatáshoz való jog nem értelmezhető annyira kiterjesztően, hogy magába foglalja a felperes ahhoz való jogát, hogy birtokába jusson a Banknál rendelkezésre álló vagy esetlegesen rendelkezésre álló összes információ vagy dokumentum kizárólag azért, hogy a vitatott tényállásra vonatkozó saját vizsgálata során a felperes a mentesítése tekintetében számít az ilyen dokumentumok vagy információk bizonyító erejére.

122

Mindenesetre a Közszolgálati Törvényszék szerint feltételezve, hogy a vitatott beszerzésekhez hasonló beszerzésekre kerülhetett sor az EKB más osztályain, amit a felperes a kért beszerzési listákkal láthatóan bizonyítani kívánt, a Bankra alkalmazandó rendelkezéseket megsértő ilyen cselekmények – még ha bebizonyosodnak is – nem igazolhatnák a jelen ügyben a felperesnek felrótt cselekményeket, következésképpen nem minősülnek enyhítő körülménynek.

123

Ugyanis a felperes felelősségét egyedileg és önálló módon kell vizsgálni, vagyis függetlenül a személyi állomány más tagjaival szemben hozott határozat vagy a határozathozatal elmaradásának esetleges jogszerűségétől vagy jogellenességétől. Így az alkalmazott a rá kiszabott szankció vitatása érdekében nem hivatkozhat eredményesen arra, hogy a neki felrótt tényekhez hasonló tények miatt semmiféle fegyelmi eljárást nem indítottak egy vagy több más alkalmazottal szemben (lásd ebben az értelemben: Williams kontra Számvevőszék ítélet, 134/84, EU:C:1985:297, 14. pont; de Compte kontra Parlament ítélet, T‑26/89, EU:T:1991:54, 170. pont, ez utóbbit fellebbezést követően megerősítette a de Compte kontra Parlament ítélet, C‑326/91 P, EU:C:1994:218, 52. pont).

124

Ami a Belső ellenőrzés igazgatóság által 2013. március 6‑án a német ügyészségnek továbbított iratokhoz való hozzáférést illeti, mindenekelőtt meg kell állapítani, hogy az OLAF jelentése annyiban, amennyiben nem találta szükségesnek, hogy az ügy „bírósági útra” terelését javasolja, nem foszthatja meg az EKB‑t azon lehetőségtől, hogy a nemzeti igazságügyi hatóságokhoz forduljon. A Banknak tehát lehetősége volt arra, hogy intézményi önállósága keretében a német igazságügyi hatóságoknak továbbítsa a felperes cselekményeire vonatkozó adatokat annak érdekében, hogy azokat megvizsgálva e hatóságok eldöntsék, hogy e cselekmények a német jog megsértésének minősülnek‑e, és ennek alapján igazolják‑e büntetőjogi eljárás megindítását.

125

E tekintetben egyébiránt hangsúlyozni kell, hogy ahogyan azt a Bank a pervezető intézkedések keretében adott 2014. november 6‑i válaszában megerősítette, a 2009. január 1‑jén hatályba lépő módosítást követően a személyzeti szabályzat IX. mellékletének 25. cikkétől eltérően az alkalmazási feltételek többé nem tartalmazzák a korábban a 44. cikkben szereplő közbeékelést, amely szerint „amennyiben ugyanezen cselekmények miatt az [EKB] alkalmazottja ellen büntetőeljárást indítottak, végleges határozat csak az ügyben eljáró bíróság jogerős ítéletét követően hozható.”

126

E tekintetben az EKB pervezető intézkedésekre adott fent említett válaszára vonatkozó 2014. november 24‑i észrevételeiben a felperes – aki a tárgyaláson elismerte, hogy végső soron semmiféle új tény nem merült fel a keresetlevél benyújtása óta – új jogalapot hozott fel a megtámadott határozattal szemben, amely szerint egyrészt az említett közbeékelés törlése jogellenes volt amiatt, hogy az EKB személyzeti bizottságával nem konzultáltak megfelelően e törlésről, másrészt amiatt, hogy a bizonyos tagállamok, valamint az uniós jog által elismert azon jogelvet, amely szerint a büntetőeljárás eredményét átveszi a fegyelmi eljárás, önállóan kell alkalmazni, és azt a jelen ügyben megsértették.

127

Márpedig először is meg kell állapítani, hogy az ilyen új jogalap nem alapul az eljárási szabályzat 56. cikke szerinti „olyan jogi vagy ténybeli helyzeten, amely az eljárás során merült fel”. Ugyanis a szóban forgó közbeékelés törlése a személyzeti szabályzatból korábban történt, mint a fegyelmi eljárás felperessel szembeni megindítása, így e jogalapra már a keresetlevélben lehetett volna hivatkozni. Ezért úgy tűnik, hogy e jogalap előterjesztésére kizárólag az EKB által a Közszolgálati Törvényszék kérdésére adott válasz tartalma miatt került sor.

128

Másodszor és mindenesetre ezen új jogalap hatástalan. Ugyanis még ha feltételezzük is, hogy az EKB és alkalmazottai közötti munkaviszony szerződéses összefüggésében a szóban forgó elvet alkalmaznák, a Közszolgálati Törvényszék megállapítja, hogy a megtámadott határozat meghozatalának időpontjáig, akárcsak egyébként a tárgyalás napjáig, a német ügyészség nem hozott határozatot a felperessel szembeni büntetőeljárás megindításáról, amely lehetővé tenné annak megállapítását, hogy büntetőeljárás van folyamatban.

129

Továbbá visszatérve a német ügyészségnek továbbított iratokhoz való hozzáférés megtagadására vonatkozó kifogásra, a Közszolgálati Törvényszék elé terjesztett iratokból nem tűnik ki az sem, hogy a fegyelmi bizottságot tájékoztatták volna e továbbításról, sem az, hogy a fegyelmi bizottság támaszkodott volna ilyen információra véleménye elfogadásakor. Ebből következik, hogy az EKB által a német igazságügyi hatóságoknak továbbított iratok ebben a szakaszban nem képezték részét a fegyelmi iratanyagnak, ebből következően a személyzeti szabályzat 8.3.11 cikkének semmiféle megsértése nem állapítható meg vele szemben.

130

Ezzel szemben magának a megtámadott határozatnak a szövegéből kitűnik, hogy az igazgatóság figyelembe vette ezen információt.

131

Az EKB viszonválaszában kifejti, hogy a Belső ellenőrzés igazgatóság a német ügyészség „saját kezébe” adott át bizonyos dokumentumokat, azonban nem jelzi, hogy pontosan mely dokumentumokról van szó. E tekintetben a Közszolgálati Törvényszék megállapítja, hogy az a tény, hogy az EKB nem bocsátja önszántából a felperes rendelkezésére azon iratokat, amelyeket a német ügyészség „saját kezébe”adott át, önmagában nem sérti a személyzeti szabályzatot, mivel ezen átadás az intézményi autonómia keretébe tartozik, ugyanis az alkalmazási feltételek 3. cikke értelmében a Bank minden alkalmazottja köteles tiszteletben tartani a hatályos jogszabályokat, illetve rendőrségi előírásokat. A Közszolgálati Törvényszék azt is megállapítja, hogy noha a felperes állítása szerint kapott a német ügyészségtől az EKB bejelentését tartalmazó CD‑t, nem bizonyított, hogy az igazgatóság a német ügyészségnek továbbított dokumentumokra támaszkodott volna, amelyekkel kapcsolatban az iratokból nem tűnik ki, hogy különböznének a felperesnek már a birtokában lévő dokumentumoktól. Egyébiránt a Közszolgálati Törvényszék rámutat, hogy a megtámadott határozat meghozatalának időpontjáig, akárcsak a tárgyalás napjáig, a német ügyészség nem hozott határozatot a felperessel szembeni büntetőeljárás megindításáról, ahogyan azt a tárgyaláson a felek megerősítették.

132

Ami a megtámadott határozatban említett azon információt illeti, amely szerint az EKB jelezte a felperes ügyét a német ügyészségnek, egyrészt a megtámadott határozatból nem tűnik ki, hogy ezen információ döntő lett volna a megtámadott határozat elfogadásakor, különösen azért, mert a szankciót meghatározó indokok e határozat 11–14. pontjában szerepelnek. Másrészt a Közszolgálati Törvényszék úgy véli, hogy még ha a felperes megjegyzéseket is fűzhetett volna ezen információhoz, annak nem lett volna hatása a megtámadott határozat 11–14. pontjában szereplő indokokra, következésképpen az igazgatóság által elfogadott szankcióra.

133

Mindenekelőtt hangsúlyozni kell, hogy noha másfelől a vizsgálótestület tevékenységi jelentésében már szerepelhetett a felperessel szemben megfogalmazott kifogások alátámasztására az EKB által elfogadott, és ezáltal a megtámadott határozat elfogadásához vezető fegyelmi eljárás kereteit meghatározó tényállás, a 8.3.2 cikk szerinti jelentésben szereplő tényállás az, amelyről a felperes teljes mértékben állást foglalt, és amelyet a fegyelmi bizottság és az igazgatóság elé terjesztettek. Az OLAF jelentése, amelyet e hivatal saját vizsgálatát követően készítettek el az EKB Belső ellenőrzés igazgatósága közreműködésével és a személyi állomány egyes tagjainak meghallgatását követően, szintén a fegyelmi iratanyag egyik fő elemének minősül, amelyhez a felperes hozzáfért, amelyre észrevételt tehetett, és amelyen a fegyelmi bizottság véleménye lényegében alapul, ahogyan az e véleményben szerepel.

134

A vizsgálótestület tevékenységi jelentését illetően a Közszolgálati Törvényszék rámutat, hogy azt 2011. március 15‑én készítették el, a befejezetlenül maradt eredeti közigazgatási vizsgálattal összefüggésben, vagyis a megtámadott határozat elfogadásához vezető fegyelmi vizsgálati eljárásnak a személyzeti szabályzat 8.3.2. alapján történő megnyitása előtt. Másfelől e jelentés tartalmától függetlenül a Belső ellenőrzés igazgatóság e jelentés OLAF‑nak történő 2011. március 30‑i továbbítása alkalmával egyértelműen hangsúlyozta, hogy az kizárólag „a vizsgálótestületnek az adminisztratív szolgálatok osztálya által végzett vitatott beszerzések [tizenhárom] kategóriájára vonatkozó fő észrevételeit és ideiglenes értékelését [tartalmazza], és azt semmi esetre sem szabad úgy értelmezni, mint az e kategóriák valamelyikére vagy a dokumentumok bármely más elemére vonatkozó végleges következtetést”. Ugyanígy, amikor a Belső ellenőrzés igazgatóság igazgatója 2012. március 22‑én továbbította az Emberi erőforrások főigazgatóságnak e jelentést, hangsúlyozta, hogy az „csupán rövidítve tükröz[te] a 2010. július 26‑ig tett észrevételek és a meghallgatás[ok] eredményeinek összességét, és világosan meg [kell] különböztetni egymástól azt, és »az ügy tényállását és körülményeit, valamint a hivatkozott kötelezettségszegés alátámasztására szolgáló elegendő bizonyíték létezését vagy hiányát megállapító, indokolással ellátott jelentést«”.

135

Ebből következően noha a vizsgálótestület tevékenységi jelentésének tartalma befolyásolhatta is az OLAF vizsgálatát, ugyanúgy, ahogyan az EKB által az OLAF vizsgálatának lefolytatását segítő technikai együttműködés mechanizmusa keretében továbbított bármely más információ, és ahogyan befolyásolhatta a vizsgálóbizottságot is a 8.3.2 cikk szerinti jelentés elfogadása tekintetében folytatott vizsgálata során, az említett tevékenységi jelentés a 8.3.2 cikk szerinti jelentéstől eltérően nem tekinthető a Bank felelősségi körébe tartozó, vizsgálatot lezáró jelentésnek vagy az 1/2006 körlevél 6. cikkének (14) bekezdése értelmében vett indokolással ellátott jelentésnek.

136

Ugyanis a vizsgálótestület tevékenységi jelentésében esetlegesen szereplő megállapítások és következtetések előzetes jellegére, valamint az adminisztratív szolgálatok osztályán belüli bizonyos működési zavarokat az adminisztrációnak eredetileg feltáró informátor névtelenségének megőrzéséhez fűződő jogos érdekre tekintettel a Közszolgálati Törvényszék úgy véli, hogy e jelentés a fegyelmi eljárás megindítása előtt készített előkészítő feljegyzés jellegével rendelkezik, amelyre a döntéshozó hatóság, vagyis az igazgatóság nem támaszkodott a megtámadott határozat meghozatalakor. Ebből következően belső iratként ezen előkészítő feljegyzés nem része a fegyelmi iratanyagnak, és a személyzeti szabályzat alapján annak a felperessel való közlése nem szükséges az ő védelemhez való jogának biztosításához (lásd ebben az értelemben: N kontra Bizottság ítélet, EU:T:1997:71, 92. pont).

137

A fegyelmi bizottságnak a vizsgálótestület tevékenységi jelentéséhez való hozzáférés iránti kérelemre adott válaszát illetően a Közszolgálati Törvényszék úgy véli, hogy a fegyelmi bizottság nem gyakorolta erre vonatkozó hatáskörét hibásan, amikor azt állapította meg, hogy mivel a fegyelmi iratanyag elegendő dokumentumot tartalmaz mind a felperesnek felrótt tényállásra vonatkozóan, mind ez utóbbi védekezésül felhozott érveinek alátámasztására, ez utóbbi, a testület ideiglenes értékelését tartalmazó dokumentum beillesztése nem jelent többletértéket, és indokolatlanul meghosszabbítaná az eljárást (lásd ebben az értelemben: R. kontra Bizottság ítélet, 255/83 és 256/83, EU:C:1985:324, 24. pont; Y kontra Bíróság ítélet, T‑500/93, EU:T:1996:94, 45. pont).

138

Azon körülményt illetően, hogy a fegyelmi bizottság birtokába jutott a vizsgálótestület tevékenységi jelentésének, mivel ezt szükségesnek tartotta ahhoz, hogy választ adjon a felperes említett dokumentumhoz való, 2012. december 11‑i hozzáférés iránti kérelmére, a Közszolgálati Törvényszék megállapítja, hogy valóban célszerűbb lett volna, ha a fegyelmi bizottság azon elegendő indok alapján utasítja el a felperes kérelmét, hogy nem rendelkezik a kért dokumentummal. Ilyen módon nem tekinthető úgy, hogy azért, mert a fegyelmi bizottság elfogadta e dokumentum Banktól való kikérését és azt megvizsgálta a felperes hozzáférés iránti kérelmére való válaszadás lehetővé tétele érdekében, az említett jelentés a fegyelmi iratanyag részévé vált volna, és a fegyelmi bizottság szükségszerűen az említett jelentésre támaszkodott volna véleménye elfogadásakor, amely végül semmiféle utalást nem tartalmaz a vizsgálótestület tevékenységi jelentésének tartalmára, ellenben hangsúlyozza, hogy a vélemény „lényegében az az OLAF jelentésében megállapított tényeken alapul”.

139

A teljesség kedvéért a Közszolgálati Törvényszék emlékeztet arra, hogy mindenesetre, noha az adminisztráció köteles közölni az érintett személlyel azon dokumentumokat, amelyekre a sérelmet okozó aktus elfogadásakor kifejezetten támaszkodik, és a Bank a személyzeti szabályzatának 8.3.11 cikke értelmében köteles lehetővé tenni az érintett számára, hogy „másolatot készíthessen az összes eljárási dokumentumról, ideértve azokat, amelyek őt tisztázhatják”, e dokumentumok hozzáférhetővé tételének elmaradása csak akkor vezethet az érintett határozat megsemmisítéséhez, ha a megfogalmazott kifogások csak ez utóbbi dokumentumokra hivatkozva bizonyíthatók, másképpen fogalmazva, a felperes által jelzett dokumentumok hozzáférhetővé tételének elmaradása ez utóbbi hátrányára befolyásolhatta a fegyelmi eljárás lefolytatását és a vitatott határozat tartalmát (lásd: Tzoanos kontra Bizottság ítélet, C‑191/98 P, EU:C:1999:565, 34. és 35. pont; E kontra Bizottság ítélet, T‑24/98 és T‑241/99, EU:T:2001:175, 92. és 93. pont).

140

Márpedig még ha feltételezzük is, hogy a vizsgálótestület tevékenységi jelentésének egyes elemeit nem tudta átvenni a 8.3.2 cikk szerinti jelentés vagy az OLAF jelentése, vagy akár azt, hogy a vizsgálótestület tevékenységi jelentése indokolással ellátott jelentéshez hasonlítható, amelyet az 1/2006 körlevél rendelkezéseit megsértve fogadtak el, a felperes nem bizonyította, hogy az EKB az említett jelentésre támaszkodott, és különösen nem jelölte meg, hogy a fegyelmi bizottság véleményében, valamint a megtámadott határozatban szereplő mely konkrét és döntő tények azok, amelyeket csupán más dokumentumokra való hivatkozással lehet bizonyítani mint amelyekről neki tudomása volt, a jelen esetben olyan adatokra való hivatkozással, amelyek a vizsgálótestület tevékenységi jelentésében szerepeltek.

141

Ugyanis jóllehet a felperes a vizsgálótestület tevékenységi jelentésének megismerése előtt hivatkozott azon lehetőségre, hogy e jelentés mentő körülményeket tartalmaz, a Közszolgálati Törvényszék megállapítja, hogy a felperes azt követően, hogy 2014. október 9‑én a német ügyészséghez fordulva megkapta az említett jelentés bizalmas változatát, majd 2014. november 10‑én a Törvényszék kérésére az EKB benyújtotta a nem bizalmas változatot, a felperes a 2014. november 6‑i válaszában – amelyet az említett 2014. november 10‑i iratbenyújtást követően nem egészített ki – arra szorítkozott, hogy a keresetlevele egyes pontjaira utalt, és általánosságban jelzett négy olyan tényezőt, amely véleménye szerint nem nyert bizonyítást a 8.3.2 cikk szerinti jelentésben, sem az OLAF jelentésében, azonban nem pontosította, hogy e jelentések mely részeire utalt. E tekintetben a Bank ezzel szemben a 2014. november 24‑i észrevételeiben jelezte, mely dokumentumok bizonyították az említett négy tényezőt.

142

A tárgyaláson erre vonatkozóan kérdezett felperes példaként a vizsgálótestület tevékenységi jelentésének két részét említette, amelyeket a 8.3.2 cikk szerinti jelentés nem vett át. Márpedig az első rész, amely arra vonatkozik, hogy az adminisztratív szolgálatok osztályának alkalmazottai BlackBerry mobiltelefonokat kaptak az Informatikai rendszerek főigazgatóságától, nem cáfolja azt a tényt, hogy a felperes maga hagyta jóvá e telefonok beszerzését annak ellenére, hogy az Informatikai rendszerek főigazgatósága megtagadta e beszerzés teljesítését. Azt a tényt illetően, hogy az EKB hat sofőrje közül csupán kettőt hallgattak meg, és közülük az egyik megerősítette, hogy valóban bocsátottak videojátékokat a rendelkezésükre, ez nem minősül olyan tényezőnek, amelyet ha a felperes tudomására hoztak volna a 8.3.2 cikk szerinti jelentésben, az lehetővé tette volna számára, hogy eredményesen megkérdőjelezze a vele szemben megfogalmazott állításokat. Végső soron a felperes válaszaira tekintettel a Közszolgálati Törvényszék megállapítja, hogy a már a testület tudomására hozott dokumentumokra tekintettel a vizsgálótestület tevékenységi jelentése nem tartalmazott semmiféle olyan terhelő adatot – sem mentő körülményt –, amely valóban a felperes terhére befolyásolhatta volna a fegyelmi eljárás lefolytatását és a megtámadott határozat tartalmát.

143

A fentiekre tekintettel el kell utasítani az első jogalapot, akárcsak a felperes arra irányuló kérelmét, hogy a Bankot kötelezzék a német ügyészségnek tett bejelentés és a vizsgálótestületnek a felperes által időközben a német ügyészséghez fordulás során megismert tevékenységi jelentése benyújtására.

144

E jogalapra hivatkozva a felperes valójában jogellenességi kifogást hoz fel a személyzeti szabályzat 8.3.5 cikkével szemben. A felperes szerint ugyanis a személyzeti szabályzat a fegyelmi eljárásra vonatkozó IX. mellékletének 4. és 5. cikkétől eltérően a személyzeti szabályzat 8.3.5 cikke kimondja, hogy az Emberi erőforrások főigazgatóság főigazgatója tagja a fegyelmi bizottságnak. Ugyanis a felperes szerint mivel az Emberi erőforrások főigazgatóság főigazgatója „döntő befolyást gyakorol a személyi állomány minden tagjára, különösen a vezető beosztásúakra, valamint a fegyelmi bizottság többi tagjára (kivéve annak elnökét és bizonyos mértékben a személyzeti bizottság által kijelölt tagokat)”, a személyzeti szabályzat 8.3.5 cikke sérti a pártatlanság elvét és a Charta 47. cikkét. A felperes azt állítja, hogy a jelen ügyben az Emberi erőforrások főigazgatóság főigazgatója a fegyelmi bizottság előtti meghallgatáson vádlón viselkedett és csupán a terhelő tényeket hangsúlyozta, megsértve ezzel a semlegesség elvét. Az Emberi erőforrások főigazgatóság főigazgató‑helyettese még olyan tényezőket is felhozott ellene, amelyeket a „saját »külső« vizsgálata során” tárt fel. A felperes által tapasztalt elfogultság érzését az is erősítette, hogy a fegyelmi bizottság egyik tagja az Emberi erőforrások főigazgatóság tagjaként megkapta a vizsgálótestület tevékenységi jelentését.

145

Az EKB szerint a második jogalap nyilvánvalóan megalapozatlan. Az EKB hangsúlyozza, hogy az Emberi erőforrások főigazgatóság főigazgatója csupán egy szavazati joggal rendelkezik a fegyelmi bizottságban, és másik négy taggal együtt ülésezik. Márpedig jogszerű, hogy az EKB‑nak a személyi állomány tagjai által kötelezettségeik tiszteletben tartásáért felelős főigazgatóság, a jelen esetben az Emberi erőforrások főigazgatóság képviselője tagja legyen e bizottságnak. A felperesnek az Emberi erőforrások főigazgatóság által a fegyelmi bizottságra gyakorolt hatással kapcsolatos állításai tisztán spekulatívak. Az EKB ennek bizonyítékát pontosan abban látja, hogy a fegyelmi bizottság javasolt bizonyos szankciót, vagyis két fizetési fokozattal való visszaminősítést, amely enyhébb annál, mint amit az igazgatóság végül a megtámadott határozatban elfogadott. A Bank személyzeti szabályzata és a tisztviselők személyzeti szabályzata közötti eltérést illetően a Bank emlékeztet arra, hogy azok egyszerűen az EKB intézményi autonómiájából erednek.

146

Emlékeztetni kell arra, hogy a KBER és az EKB alapokmányáról szóló jegyzőkönyv 36.1 cikke értelmében az EKB‑t működési autonómia illeti meg a személyi állományára alkalmazandó normarendszert illetően, amely eltér az Unió tisztviselőire és egyéb alkalmazottaira vonatkozó szabályoktól, amelyekre az EUMSZ 336. cikk utal, és emellett önálló a tagállamok jogrendszereihez képest (lásd: Pflugradt kontra EKB ítélet, T‑178/00 és T‑341/00, EU:T:2002:253, 48. pont).

147

Még ha önmagukban e megfontolások nem is képezik akadályát annak, hogy a jelen ügyben a felperes a személyzeti szabályzat 8.3.5 cikkének jogellenességére hivatkozzon, emlékeztetni kell arra, hogy az EKB és annak alkalmazottai között kapcsolat szerződéses jellegű, nem pedig a személyzeti szabályzaton alapul; mindamellett az EKB alkalmazottai által európai közérdeket szolgáló feladatok ellátása keretébe illeszkedik, következésképpen jelentős hasonlóságot mutat az uniós tisztviselő és intézménye közötti, személyzeti szabályzaton alapuló kapcsolattal, így ezek alapján fegyelmi rendszert tartalmaz; hogy e fegyelmi rendszer a felperes által ismert és az EKB‑val kötött – az alkalmazási feltételekre utalást tartalmazó – munkaszerződés szabadon történő aláírásának pillanatában elfogadott feltételek szerves részét képezi; végül pedig, hogy a munkáltató azon lehetőségét, hogy a munkavállaló súlyos kötelezettségszegése esetén egyoldalúan megszüntesse a munkaviszonyt a tagállamok többségének munkajoga előírja, és e jogrendszerek többségében e lehetőséget kevesebb, a munkavállalót védő garancia veszi körül, mint az EKB és annak alkalmazottai közötti munkaviszony esetében (X kontra EKB ítélet, EU:T:2001:251, 61. és 68–70. pont).

148

Következésképpen az EKB intézményi önállósága keretében létrehozhat olyan fegyelmi rendszert, amelyben a fegyelmi bizottság összetételére vonatkozó szabályok akár lényegesen eltérnek a tisztviselők személyzeti szabályzata IX. mellékletének 2. szakaszában szereplő, az uniós tisztviselők és egyéb alkalmazottak tekintetében létrehozandó fegyelmi bizottságra vonatkozó szabályoktól. Ezek után a jelen ügyben szóban forgó fegyelmi rendszert illetően, amely nem volt hatályban az X kontra EKB ítélet (EU:T:2001:251) alapjául szolgáló ügy idején, meg kell állapítani, hogy az EKB a megfelelő ügyintézés és a méltányosság érdekében azt kívánta, hogy az igazgatóság által fegyelmi téren meghozott határozat vegye tekintetbe egy olyan szerv véleményét, amelyet bizonyos semlegesség és pártatlanság jellemez.

149

E tekintetben a Közszolgálati Törvényszék rámutat, hogy a személyzeti szabályzat 8.3.5 cikke alapján az EKB fegyelmi bizottsága az intézményen kívül álló, a bizottságot elnöklő személyből és az Emberi erőforrások főigazgatóság főigazgatójából vagy főigazgató‑helyetteséből áll. Ezen kívül további két tagot az EKB jelöl ki a személyi állomány tagjai közül és egy tagot a személyzeti bizottság javasol úgy, hogy ez utóbbi három tag nem tartozhat ugyanazon szervezeti egységhez, amelyhez a fegyelmi eljárás alá vont alkalmazott. Másfelől a fegyelmi eljárás alá vont alkalmazottnak lehetősége van kezdeményezni a fegyelmi bizottság valamely tagjának kizárását.

150

Még ha nincs is előírva az adminisztráció által kijelölt tagok és a személyi állomány képviselői által kijelölt tagok közötti ugyanolyan egyensúly, mint amely a tisztviselők személyzeti szabályzatában szerepel, a Közszolgálati Törvényszék úgy véli, hogy a személyzeti szabályzaton kívül kellő garancia található a fegyelmi bizottság által megfogalmazandó és az igazgatóság elé tárandó vélemény pártatlanságának és objektivitásának biztosítására: elsősorban a fegyelmi bizottság összetétele, különösen a tagok különböző szervezeti egységhez tartozása; másodsorban az a körülmény, hogy a személyzeti szabályzat 8.3.7 cikke előírja, hogy „[a] fegyelmi bizottság testületi vitái és munkája személyes és bizalmas jellegűek, az EKB bizalmasságra vonatkozó belső szabályainak megfelelően, [és hogy a] fegyelmi bizottság tagjai saját nevükben járnak el, és feladataikat teljes mértékben független módon látják el”; harmadsorban a testületi viták testületi jellege, végül negyedsorban az érintett azon lehetősége, hogy valamely tag kizárását kérje (lásd ebben az értelemben: Onidi kontra Bizottság ítélet, T‑197/00, EU:T:2002:135, 132. pont).

151

E tekintetben az a körülmény, hogy az Emberi erőforrások főigazgatóság főigazgatója vagy főigazgató‑helyettese tagja a fegyelmi bizottságnak, nem jelenti azt – a felperes spekulatív állításával szemben –, hogy „döntő befolyást [gyakorol vagy tud gyakorolni] a személyi állomány minden tagjára”, ebből következően a fegyelmi bizottság testületi vitáira.

152

Közelebbről, egyrészt nem bizonyított, hogy az ilyen személy, legyen az akár az Emberi erőforrások főigazgatóság főigazgatója, szükségszerűen kedvezőtlen álláspontot képvisel. A Közszolgálati Törvényszék szerint egyébként elfogadható, hogy a Bank és alkalmazottai közötti munkaviszonyhoz hasonló, nem a személyzeti szabályzat által szabályozott viszonyrendszerben a fegyelmi bizottságban a Bank érdekeit a személyi állomány ilyen tagja képviselje, különösen mivel az Emberi erőforrások főigazgatóság főigazgatója nem tagja az igazgatóságnak, amely fegyelmi ügyekben a döntéshozó szerv.

153

Másrészt a felperes azon állítását, amely szerint az Emberi erőforrások főigazgatóság főigazgatója vagy főigazgató‑helyettese hozzáfért bennfentes információkhoz, amelyek arra használt, hogy befolyásolja a fegyelmi bizottság munkáját, el kell utasítani, mivel ezen állítás egyáltalán nem bizonyított, és a testületi vita testületi jellegének elvébe ütközik, valamint ellentétes azon ténnyel, hogy a fegyelmi bizottság miden tagja jogosult eltérő véleményt megfogalmazni, amit nyilvánvalóan nem mulasztott volna el a személyzeti bizottság által kijelölt tag, ha a fegyelmi iratanyagban nem szereplő dokumentum került volna elé. Másfelől a felperes nem róhatja fel az adminisztráció által kijelölt tagok egyikének, hogy a fegyelmi bizottság általi meghallgatásakor olyan módon kérdezte az érintettet, amelyet az vádlónak érzett. Az ilyen magatartás ugyanis – még ha be is bizonyosodik – nem szükségszerűen elfogultságról árulkodik, hanem magyarázható a vitához kontradiktórius módon való hozzájárulás szándékával is, szembesítve az felperest a terhére rótt kifogásokkal.

154

Így még ha a felperes a meghallgatáson szubjektíven vádló hangvételűnek érezhette is az Emberi erőforrások főigazgatóság főigazgató‑helyettesének megnyilvánulását, ez önmagában nem jelenti a védelemhez való jog vagy az ártatlanság vélelme elvének megsértését, különösen arra a tényre tekintettel, hogy noha bizonyos tagok az elbocsátás szankció mellett foglaltak állást, a fegyelmi bizottság végül konszenzussal enyhébb szankciót javasolt (lásd ebben az értelemben: Zavvos kontra Bizottság ítélet, T‑21/01, EU:T:2002:177, 336. pont).

155

Nem állítható határozottan az sem, hogy munkaköre miatt az Emberi erőforrások főigazgatóság főigazgatója vagy főigazgató‑helyettese szükségszerűen összeférhetetlen helyzetben volna, vagyis olyan helyzetben, melyben feladatai ellátása során az alkalmazottnak olyan ügyben kell állást foglalnia, amelynek kezeléséhez vagy kimeneteléhez olyan személyes érdeke fűződik, amely csorbítaná függetlenségét (lásd az összeférhetetlenség fogalmával kapcsolatban: Giannini kontra Bizottság ítélet, T‑100/04, EU:T:2008:68, 223. pont). Közelebbről hangsúlyozni kell, hogy ahogyan azt a Bank megjegyezte, a vizsgálótanács tagjai, az EKB‑nak a 8.3.2 cikk szerinti jelentés elkészítésében érintett alkalmazottai és a fegyelmi bizottság tagjai a jelen ügyben mind különböző személyek voltak.

156

A Közszolgálati Törvényszék emellett rámutat, hogy a személyzeti szabályzat 8.3.5 cikke nem az Emberi erőforrások főigazgatóság főigazgatójára vagy főigazgató‑helyettesére bízza a fegyelmi bizottság elnökletét, hanem a Bankon kívüli személyre – a jelen esetben a Közszolgálati Törvényszék korábbi tagjára –, még akkor is, ha e személy nem rendelkezik szavazati joggal. Másfelől a személyzeti szabályzat 8.3.6 cikke kifejezetten előírja azon kötelezettséget, hogy a fegyelmi bizottság összeférhetetlen helyzetben lévő tagja lépjen vissza.

157

Mindenesetre az uniós bíróság az EUMSZ 270. cikken vagy ahogyan a jelen ügyben is, a KBER és az EKB alapokmányáról szóló jegyzőkönyv 36.2 cikkén alapuló bírósági felülvizsgálata lehetővé teszi az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló, Rómában 1950. november 4‑én aláírt európai egyezmény 6. cikkének (1) bekezdése és az Emberi Jogok Európai Bírósága ítélkezési gyakorlata szerinti független és pártatlan bíróság előtt megfelelő és hatékony kereset megindítását, így mindenképpen lehetővé teszi a felperes által hivatkozott állítólagos elégtelenségek és hiányosságok orvoslását, ideértve a fegyelmi bizottság összetételével kapcsolatosakat (lásd ebben az értelemben: Andreasen kontra Bizottság ítélet, T‑17/08 P, EU:T:2010:374, 145. pont).

158

A fentiek alapján a személyzeti szabályzat 8.3.5 cikkének jogellenességére vonatkozó második jogalapot el kell utasítani.

159

Harmadik jogalapjában a felperes azt állítja, hogy a megtámadott határozattal az igazgatóság nem adott választ az általa a védekezési feljegyzésben megfogalmazott kifogásokra, és azokat a fegyelmi bizottság figyelmen kívül hagyta. A felperes lényegében azzal vádolja az EKB‑t, hogy a kezdetektől bűnösnek vélték a neki felrótt cselekmények elkövetésében. A felperes szerint ezért a Bank nem vette figyelembe az adminisztratív szolgálatok osztályának működésének számos vetülete terén bekövetkezett lényeges javuláshoz való hozzájárulását. Tovább a felperes elfogult eljárás alanyává vált, mivel a fegyelmi bizottság négy szavazati joggal rendelkező tagja közül kettő, köztük nyilvánvalóan az Emberi erőforrások főigazgatóság főigazgató‑helyettese, elfogadták, hogy a feltárt bizonyítékok azt támasztják alá, hogy a felrótt kötelezettségszegéseket a felperes személyes érdeke motiválta. A felperes e jogalap keretében hozzáteszi, hogy az igazgatóság a megtámadott határozatban elferdítette a fegyelmi bizottság véleményét, mivel abban a fegyelmi bizottság fent említett két tagjának álláspontját említett, miközben véleményében e bizottság tagjainak többségével megállapította, hogy nincs meggyőződve arról, hogy a személyes érdek „a legcsekélyebb kétség nélkül” bizonyítható. Végül a német ügyészségnek az OLAF ajánlása nélkül tett bejelentés ugyancsak az ártatlanság vélelmének megsértését jelzi.

160

Az EKB a harmadik jogalapnak mint nyilvánvalóan minden alapot nélkülözőnek az elutasítását kéri, mindenekelőtt azt hangsúlyozva, hogy a vonatkozó ítélkezési gyakorlat értelmében az igazgatóság a szankciót kiszabó határozatban egyáltalán nem köteles sem foglalkozni az érintett alkalmazott által a fegyelmi bizottság előtt felhozott összes területtel, sem pedig utalni azokra. A Bank továbbá hangsúlyozza, hogy a felperes által említett azon körülmény, hogy őt a vizsgálat szakaszában felfüggesztették, egyáltalán nem bizonyítja az ártatlanság vélelmének megsértését, egyébként pedig a felperes nem nyithatja meg újra az AX kontra EKB ítéletben (EU:F:2012:195) lezárt vitát a felfüggesztés jogszerűségéről. Ugyanígy az a tény, hogy a fegyelmi bizottság nem úgy döntött, hogy osztja a felperesnek a beadványaiban bőségesen kifejtett és e bizottság által teljes mértékben megismert véleményét, nem jelenti az ártatlanság vélelmének bármely megsértését. Másfelől az EKB szabadon terjeszthet a német ügyészség elé iratokat, még akkor is, ha az OLAF nem javasolta ezt a lépést.

161

A felperes azon vádjait illetően, amelyek szerint a vizsgálati eljárás, a fegyelmi eljárás és a megtámadott határozat a Bank azon szándékáról árulkodnak, hogy alátámassza a felperes bűnösségét, az EKB nem csupán úgy véli, hogy azok minden alapot nélkülöznek, de sajnálja is, hogy a felperes „[ilyen] hipotetikus és rosszhiszemű állításokat ad elő [a] tisztelt Közszolgálati Törvényszék előtt”.

162

Emlékeztetni kell arra, hogy az ártatlanság vélelmének megsértése csak olyan körülmények fennállása esetén állapítható meg, amelyek bizonyítják, hogy az adminisztráció már az említett eljárás kezdetén elhatározta, hogy mindenképpen szankcióval sújtja az érintett személyt, az e személy által adott magyarázattól függetlenül (lásd: Pessoa e Costa kontra Bizottság ítélet, T‑166/02, EU:T:2003:73, 56. pont).

163

A felperesnek a megtámadott határozat elfogadása előtti, tisztségéből való felfüggesztését illetően hangsúlyozni kell, hogy az alkalmazási feltételek 46. cikke által felkínált azon lehetőség, hogy a személyi állomány valamely tagját felfüggesszék, nem ez utóbbi szankcionálására irányul (lásd ebben az értelemben: X kontra EKB ítélet, EU:T:2001:251, 151. pont), hanem óvintézkedés megtételét teszi lehetővé az adminisztráció számára annak érdekében, hogy ezen alkalmazott ne avatkozzon be a folyamatban lévő vizsgálatba.

164

E pontosításokat követően a Közszolgálati Törvényszék úgy véli, hogy a harmadik jogalapot illetően a felperes érvelése részben a megtámadott határozat indokolásának vagy indokolása hiányának vitatására irányul. Mivel e kérdés az ötödik jogalap tárgyát képezi, annak elbírálására az említett jogalap keretében kerül sor.

165

A másik részt illetően meg kell állapítani, hogy a felperes érvelése lényegében arra irányul, hogy felrója a fegyelmi bizottságnak és az igazgatóságnak, hogy nem osztották az általa a fegyelmi eljárás során védett álláspontot.

166

Márpedig azon körülményt illetően, hogy a fegyelmi bizottság két tagja a személyzeti szabályzat 8.3.5 cikke által számukra lehetővé tett módon úgy nyilatkoztak, hogy a felrótt kötelezettségszegést a felperes személyes érdeke motiválta, az egyáltalán nem olyan jellegű, hogy az ártatlanság vélelmének megsértését bizonyítaná. Ugyanis az ilyen álláspont csupán a testületi vita testületi jellegének és a fegyelmi bizottság többsége által végül elfogadott véleménytől eltérő álláspont kifejtése lehetőségének tükröződése. E tekintetben a fegyelmi bizottság véleménye pontosan azt állapította meg, hogy az ilyen személyes érdek nem volt „a legcsekélyebb kétség nélkül, szigorú értelemben bizonyítható”. Ezt meghaladóan azonban a fegyelmi bizottság mint megalapozatlant elutasította a többek között a felperes védekezési feljegyzésében szereplő, a védelemhez való joga megsértésére vonatkozó állításait.

167

A Közszolgálati Törvényszék másfelől úgy véli, hogy az a tény, hogy az igazgatóság a jelen ügyben a személyzeti szabályzatban előírt egyik legsúlyosabb szankció elfogadása mellett döntött, önmagában nem bizonyítja, hogy a fegyelmi eljárás során az ártatlanság vélelmét megsértették volna.

168

A német ügyészségnek tett bejelentést illetően ez az EKB intézményi autonómiája keretében annak jogosítványai közé tartozik, és semmiképpen sem befolyásolja a német igazságügyi hatóságok által saját hatáskörükben, vagyis a büntetőjog terén meghozandó döntését. Egyébként a pervezető intézkedésekre adott 2014. november 6‑i válaszában a felperes jelezte, hogy a német ügyészségtől kapott egy CD‑t, amely az EKB bejelentését tartalmazta, azonban nem tudott semmilyen olyan tényezőt azonosítani, amely alátámasztotta volna az ártatlanság vélelmének megsértésére vonatkozó állításait.

169

Ráadásul a Közszolgálati Törvényszék a felperes érvelésében nem fedez fel azon – meglehetősen súlyos – állításai alátámasztására szolgáló bizonyítékkezdeményt, amelyek szerint az EKB az ő esetében megsértette az ártatlanság vélelmét.

170

Következésképpen a harmadik jogalapot el kell utasítani.

171

E jogalapjában a felperes azt a körülményt rója fel az EKB‑nak, hogy összességükben az eredeti közigazgatási vizsgálat és a megtámadott határozat elfogadásához vezető fegyelmi eljárás több mint három évig húzódott. Ezen időtartam szerinte nem ésszerű, és noha bizonyos határidők az OLAF vizsgálatának következményei voltak, az EKB‑t terheli felelősség az OLAF nyomozásához kapcsolódó határidőkért, mivel e hivatal vizsgálatot lezáró jelentései nem megtámadható aktusok. Az Andreasen kontra Bizottság ítéletre (F‑40/05, EU:F:2007:189) támaszkodva a felperes azzal is érvel, hogy az eljárás teljes időtartama alatt, 38 hónapig fel volt függesztve tisztségéből.

172

Az EKB úgy véli, hogy a negyedik jogalap nyilvánvalóan minden jogi alapot nélkülöz, hangsúlyozva többek között, hogy a felperes maga is elismeri, hogy a Bank tiszteletben tartotta a személyzeti szabályzat 8.3.2 cikkében előírt határidőket. Másfelől az alkalmazandó ítélkezési gyakorlatra tekintettel nem sértették meg az ésszerű határidők elvét. Ami azon időtartamot illeti, amely alatt a felperes fel volt függesztve tisztségéből, e kérdés nem képezi a jelen kereset tárgyát.

173

Fegyelmi ügyekben az EKB vagy adott esetben az OLAF kötelesek gondosan eljárni, attól a pillanattól kezdve, amikor tudomást szereznek azon tényekről vagy cselekményekről, amelyek az EKB alkalmazottait terhelő kötelezettségek megsértésének minősülhetnek, annak mérlegelése céljából, hogy vizsgálatot kell‑e indítani, és igenlő válasz esetén, e vizsgálat lefolytatása során, valamint az EKB‑t illetően a fegyelmi eljárás lefolytatásakor (lásd analógia útján: Kerstens kontra Bizottság ítélet, F‑12/10, EU:F:2012:29, 125. pont).

174

E tekintetben az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a fegyelmi eljárás lefolytatása kereteinek időbeli szempontból történő meghatározására előírt határidők nem elévülési jellegűek, hanem mindenekelőtt a megfelelő ügyintézés egyik szabályának minősülnek, amely arra kötelezi az intézményt, hogy gondosan folytassa le a fegyelmi eljárást, és úgy járjon el, hogy az egyes eljárási cselekmények és az azokat követő aktus között eltelt idő ésszerű legyen (D kontra Bizottság ítélet, T‑549/93, EU:T:1995:15, 25. pont). Az uniós bíróság egyébként hangsúlyozta, hogy a fegyelmi eljárás lefolytatása ésszerű határidejének értékeléséhez kizárólag „az egyes eljárási cselekmények és az azokat követő aktus között eltelt időtartamot szabad figyelembe venni, [és hogy] [e]zen értékelés független a fegyelmi eljárás teljes időtartamától” (Teixeira Neves kontra Bíróság ítélet, T‑259/97, EU:T:2000:208, 123. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

175

Ezért az EKB‑nak a fegyelmi eljárása lefolytatása során ügyelnie kell arra, hogy minden aktus elfogadására a korábbi aktushoz képest ésszerű határidőn belül kerüljön sor (lásd ebben az értelemben: Kerstens kontra Bizottság ítélet, EU:F:2012:29, 124. pont; Goetz kontra Régiók Bizottsága, F‑89/11, EU:F:2013:83, 126. pont).

176

A jelen ügyben a Bank azon pillanattól kezdve, hogy tudomást szerzett az informátor állításairól, 2010 februárjában felállította a vizsgálótanácsot, amelynek munkája nem fejeződhetett be az OLAF ugyanazon cselekményekre vonatkozó vizsgálatának 2010. július 1‑jei megindítása miatt, amelyről a Bankot 2010. július 26‑án tájékoztatták. Az OLAF vizsgálata magában foglalta többek között az EKB helyiségeiben tett látogatást, valamint a személyi állomány tizenhárom tagjának meghallgatását. Az OLAF munkája a vizsgálatot lezáró jelentés EKB‑nak történő 2012. január 27‑i továbbításával ért véget.

177

E tekintetben a Közszolgálati Törvényszék megállapítja, hogy az eredeti közigazgatási vizsgálati eljárás és az OLAF vizsgálati eljárása ésszerű határidőn belül indult meg, a jelen esetben nem sokkal azután, hogy a Bank, illetve az OLAF tudomást szereztek azon tényekről és cselekményekről, amelyek az EKB alkalmazottait terhelő kötelezettségek megsértésének minősülhetnek (lásd ebben az értelemben: François kontra Bizottság ítélet, T‑307/01, EU:T:2004:180, 48. pont; López Cejudo kontra Bizottság ítélet, F‑28/13, EU:F:2014:55, 90. pont).

178

Az OLAF vizsgálatának időtartamát, vagyis 19 hónapot illetően az ésszerűnek tűnik a vitatott beszerzések számának, valamint a vizsgálat tárgyát képező bizonyos tárgyak műszaki jellegére tekintettel.

179

Ezt követően a Bank a fegyelmi eljárást megnyitva elfogadta a 8.3.2 cikk szerinti jelentést és meghatározta annak időtartamát. E jelentés 2012. november 19‑i elfogadására a felperes meghallgatását követően, az általa 2012. augusztus 24‑én benyújtott dokumentumok, valamint a neki továbbított jelentéstervezetre október 18‑án tett észrevételei figyelembevételével került sor. E tekintetben a Közszolgálati Törvényszék úgy véli, hogy az OLAF jelentésének EKB általi továbbítása és a 8.3.2 cikk szerinti jelentés Bank általi elfogadása között eltelt kilenc hónap az érintett dokumentumok számára és terjedelmére, valamint a felperes által a 8.3.2 cikk szerinti jelentéssel kapcsolatban megfogalmazott számos észrevételre tekintettel nem túlságosan hosszú. Másfelől nem róható fel az EKB‑nak, hogy a belső szabályai alkalmazásával az eredeti közigazgatási vizsgálaton és az OLAF vizsgálatán felül szükségesnek tartotta újabb belső közigazgatási vizsgálat lefolytatását a 8.3.2 cikk szerinti jelentés elkészítése érdekében (lásd ebben az értelemben: Goetz kontra Régiók Bizottság ítélet, EU:F:2013:83, 131. és 132. pont). Ugyanis a befejezetlenül maradt eredeti közigazgatási vizsgálat, amelyet az 1/2006 körlevél alapján folytattak, nem érintette a fegyelmi eljárás megindítását – ahogyan az e körlevél 2. cikkének (1) bekezdéséből kitűnik –, amely eljárást csupán a személyzeti szabályzat 8.3 cikke rendelkezéseinek, különösen a 8.3.2 cikknek a tiszteletben tartásával lehetett megindítani. Ráadásul a jelen ügyben a vizsgálótanácsot alkotó személyek különböztek a 8.3.2 cikk szerinti jelentés kidolgozásában résztvevő személyektől.

180

2012. november 27‑i kijelölését követően a fegyelmi bizottság 2013 januárjában meghallgatta a felperest az írásbeli és szóbeli észrevételeivel kapcsolatban, majd 2013. április 5‑én véleményt fogadott el. E tekintetben a Közszolgálati Törvényszék megállapítja, hogy munkájának négy hónap alatt történő befejezésével e bizottság kellő gyorsasággal járt el, ráadásul összetett ügyben és a felperes számos észrevétele és kifogása ellenére, amelyek különösen a fegyelmi bizottság által a felperes meghallgatásáról készült jegyzőkönyvre vonatkoztak.

181

Ami a megtámadott határozat 2013. május 28‑i, a felperes észrevételeinek 2013. április 24‑i előterjesztését követő elfogadását illeti, az megfelel mind a személyzeti szabályzat 8.3.17 cikkében előírt határidőnek, mind az ésszerű határidő elvének.

182

Így a jelen ügyben kezdeményezett fegyelmi eljárás lefolyásából kitűnik, hogy az egyes eljárási cselekmények és az azokat követő aktus között eltelt idő teljes mértékben ésszerű volt, és hogy ha lehetett is késedelem, annak a felperes védelemhez való joga tiszteletben tartásának követelménye, valamint az ügyvédje által előterjesztett számos megjegyzés és észrevétel megválaszolásának szükségessége volt az oka (lásd: Teixeira Neves kontra Bíróság ítélet, EU:T:2000:208, 125. pont).

183

A Közszolgálati Törvényszék emellett úgy véli, hogy összességükben véve mind az eredeti közigazgatási vizsgálat, mind a fegyelmi eljárás ésszerű határidőn belül folyt le, a jelen esetben három és három hónap alatt. A Közszolgálati Törvényszék egyébként rámutat, hogy mindenesetre a felperes nem állította, hogy a Bank megszegte volna a fegyelmi ügyekben alkalmazandó saját szabályaiban előírt határidőt.

184

Végül igaz ugyan, hogy a fegyelmi eljárás megindítását megelőző vizsgálatok során és a fegyelmi eljárás alatt a felperes várakozó és bizonytalan helyzetbe került, különösen a szakmai jövőjét illetően, azonban e vetület nem érintheti a megtámadott határozat érvényességét, mivel e helyzet minden fegyelmi eljárás velejárója, és a jelen ügyben annak megindítását azon uniós érdek igazolta, amely arra vezette az EKB‑t, hogy azon állításokkal szemben, amelyek kétséget támasztanak az alkalmazottai feddhetetlenségét illetően, tegye meg a szükséges intézkedéseket, ideértve a felperes felfüggesztését annak érdekében, hogy biztosítsa a szakmai tevékenysége kifogástalan jellegét (lásd ebben az értelemben: Pessoa e Costa kontra Bizottság ítélet, EU:T:2003:73, 66. pont).

185

A fentiekre tekintettel a negyedik jogalapot el kell utasítani.

186

A felperes szerint a megtámadott határozat nem tartalmaz indokolást az alapvető jogai megsértésére, az ésszerű határidő elvének megsértésére és a gondossági kötelezettség megsértésére vonatkozó kifogásait illetően. Továbbá nem tartalmaz magyarázatot a felperessel szemben elfogadott kifogásokról, az állítólagosan megsértett kötelezettségekről és arra vonatkozóan sem, hogy milyen mértékben kapcsolódnak a felrótt tények a Bank által megállapított egyes kötelezettségek megsértéséhez. A megtámadott határozat nem pontosítja jogilag megfelelő módon azon indokokat, amelyek alapján az igazgatóság úgy döntött, hogy a fegyelmi bizottság által javasoltnál súlyosabb szankciót alkalmaz. E határozat nem fejti ki azon okokat sem, amelyek miatt a Bank úgy döntött, hogy megszakadt a bizalmi viszony a felperessel, miközben a fegyelmi bizottság véleményében jelezte, hogy a bizalmi viszony megszakadása csak akkor volna megállapítható, ha megállapítást nyerne, hogy a felperest személyes érdek vezette, amire nem került sor.

187

A Bank a jogalap elutasítását kéri, hangsúlyozva, hogy tekintettel érvelés tartalmára úgy tűnik, hogy a felperes nem értette meg az indokolási kötelezettség terjedelmét, különösen olyan esetbe, mint amilyen a jelen ügyben szerepel, melyet a felperes jól ismer. Az EKB vitatja a felperes azon álláspontját, amely szerint az alkalmazott és a munkáltatója közötti bizalmi viszony megszakadásának megállapítása annak bizonyítását igényelné, hogy az alkalmazott cselekményeit személyes érdek vezérelte.

188

Az EUMSZ 296. cikkben előírt és a Charta 41. cikke (2) bekezdésének c) pontjában megerősített indokolási kötelezettség az uniós jog lényeges alapelvének minősül, melynek célja egyrészt az, hogy kellő tájékoztatást nyújtson az érintett számára a neki sérelmet okozó aktus megalapozottságának megítéléséhez, másrészt lehetővé tegye a bírósági felülvizsgálatot (lásd: Michel kontra Parlament ítélet, 195/80, EU:C:1981:284, 22. pont; Lux kontra Számvevőszék ítélet, 69/83, EU:C:1984:225, 16. pont; Camacho‑Fernandes kontra Bizottság ítélet, F‑16/13, EU:F:2014:51, 111. pont).

189

Azt a kérdést, hogy az EKB valamely alkalmazottjára szankciót kiszabó határozatának indokolása megfelel‑e ennek a követelménynek, nem csupán a határozat szövegének, de az összefüggéseinek és az adott területet – a jelen ügyben a fegyelmi területet – szabályozó jogszabályok összességének fényében kell értékelni. Márpedig e tekintetben noha a fegyelmi bizottságnak és az igazgatóságnak meg kell jelölnie a véleménye, illetve határozatai jogi indokolását meghatározó minden ténybeli és jogi elemet, valamint a véleménye, illetve határozatai elfogadásához vezető megfontolásokat, azoknak nem kell kitérniük az érintett által az eljárás során felhozott minden ténybeli és jogi körülményre. Mindenesetre a határozat akkor kellően indokolt, ha az érintett alkalmazott számára ismert összefüggésben fogadták el, amely lehetővé teszi a vele szemben hozott intézkedés jelentőségének megértését (EH kontra Bizottság ítélet, F‑42/14, EU:F:2014:250, 131. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

190

Ha – ahogyan a jelen ügyben is – az érintettre kiszabott szankció végül szigorúbb a fegyelmi bizottság által javasoltnál, mindenképpen figyelembe kell venni, hogy a fegyelmi eljárás sajátos követelményeire tekintettel az EKB köteles még a kizárólag szerződéses viszony keretében is pontosítani azon indokokat, amelyek alapján a Bank eltért a fegyelmi bizottsága által kibocsátott véleménytől (lásd ebben az értelemben: F. kontra Bizottság ítélet, 228/83, EU:C:1985:28, 35. pont; N kontra Bizottság ítélet, T‑198/02, EU:T:2004:101, 95. pont; EH kontra Bizottság ítélet, EU:F:2014:250, 132. pont).

191

A jelen ügyben a Közszolgálati Törvényszék rámutat, hogy a megtámadott határozat elfogadásának összefüggéseit a felperes kellően ismerte, tekintettel különösen a fegyelmi eljárás során általa megfogalmazott számos írásbeli és szóbeli észrevétel tartalmára, ideértve az ezen eljárásban készült olyan aktustervezetekre tettekét is, mint amilyen a meghallgatási jegyzőkönyv. Közelebbről, a felperes állításával ellentétben a neki felrótt kifogások kellően világosan és pontosan szerepeltek a 8.3.2 cikk szerinti jelentésben, valamint a fegyelmi bizottság véleményében. ahogyan az többek között a jelen ítélet 67., 70. és 81. pontjában szerepel, amely dokumentumokra vonatkozóan a felperest teljes körűen meghallgatták.

192

Továbbá a fegyelmi bizottság véleménye számot ad a felperesnek felrótt kifogásokról az EKB‑nál hatályban lévő különböző szabályokról és rendelkezésekről, amelyeket a felperes e bizottság véleménye szerint megsértett, valamint azon indokokról, amelyek alapján nem találta megalapozottnak a felperes által különösen a védekezési feljegyzésében megfogalmazott, a védelemhez való joga megsértésére vonatkozó állításokat. Az említett bizottság a véleményében ugyancsak említést tett az általa megvitatott kérdésekről. E véleményből kitűnik, hogy a bizottság tagjai megosztottak voltak azon kérdésben, hogy a felperest el kell‑e bocsátani, azonban konszenzussal egyetértésre jutottak azon tényt illetően, hogy az elbocsátást akkor lehetne alkalmazni, „ha emellett megállapítást nyerne, hogy a szakmai kötelezettségszegéseket személyes érdek vezette, ami helyrehozhatatlanul megsértette volna az EKB és [a felperes] közötti bizalmi viszonyt”. Ezen összefüggésben a fegyelmi bizottság két tagja úgy vélte, hogy az iratok erre utaló elemei kellő bizonyító erővel bírnak, de végül a tagok többsége nem volt „teljesen meggyőződve arról, hogy az ilyen személyes érdek a legcsekélyebb kétség nélkül, szigorú értelemben bizonyítható […]”.

193

A fegyelmi bizottság tagjai a felperes esetében figyelembe vehető enyhítő körülmények bemutatását követően konszenzussal megfogalmazták a két fizetési fokozattal való visszaminősítésre vonatkozó javaslatot.

194

Ilyen körülmények között született meg a megtámadott határozat, amelyben az igazgatóság jelezte, hogy figyelembe vette a fegyelmi bizottság véleményét, az e bizottságon belüli véleménykülönbségeket a személyes érdek fennállásának kérdésével kapcsolatban, valamint az említett véleményben említett enyhítő körülményeket. Mindazonáltal az igazgatóság súlyosító körülményként értékelte különösen azt a tényt, hogy a felperes a szóban forgó szakmai kötelezettségszegéseket vezetőként követte el, akinek rendkívüli felelőssége van az EKB jó hírnevének és pénzügyi érdekeinek megóvása terén. Ezt követően az igazgatóság még mindig a megtámadott határozatban kifejtette a személyi állományának becsületessége terén támasztott követelményeit, és megállapította, hogy a szóban forgó kötelezettségszegések helyrehozhatatlanul megsértették azon bizalmi viszonyt, amelyet a Bank a személyi állományával szükségesnek tart.

195

A fentiekre tekintettel a Közszolgálati Törvényszék megállapítja, hogy a megtámadott határozat a fegyelmi bizottság általa hivatkozott véleményével együttesen értelmezve olyan indokolást tartalmaz, amely megfelel az ítélkezési gyakorlat Bankra is alkalmazandó és a jelen ítélet 188–190. pontjában hivatkozott követelményeinek.

196

Közelebbről, a felperes állításától eltérően az igazgatóság kifejtette azon okokat, amelyek miatt súlyosabb szankciót alkalmazott annál, mint amelyet a fegyelmi bizottság tagjainak konszenzussal sikerült elfogadniuk. E tekintetben az a körülmény, hogy az igazgatóság által alkalmazott szankció megegyezik azzal, amelyre a fegyelmi bizottság négy tagja közül kettő a szavazáskor hajlott, önmagában nem teszi érvénytelenné a fegyelmi határozatot az indokolás kötelezettség szempontjából.

197

Azon feltételeket illetően, amelyek mellett megállapítható, hogy a Bank és annak valamely alkalmazottja között megszakadt a bizalmi viszony, hangsúlyozni kell, hogy az igazgatóságot nem köti a fegyelmi bizottság véleménye, ahogyan azt a személyzeti szabályzat 8.3.17 cikke kifejezetten kimondja. Következésképpen még ha a fegyelmi bizottság többsége egyet is értett abban, hogy az ő szemszögéből az igazgatóság csak akkor állapíthatja meg a bizalmi viszony megszakadását, ha ez utóbbi úgy véli, hogy az érintett személy saját személyes érdekét követte, a Közszolgálati Törvényszék megállapítja, hogy az igazgatóság a Bank személyi állományával szemben támasztott becsületesség követelményeinek meghatározása tekintetében fennálló széles mérlegelési jogköre keretében úgy tekinthette, hogy bekövetkezett a bizalmi viszony megszakadása, akár a fegyelmi bizottság által javasolt feltételtől függetlenül is, vagyis az érintett személy részéről a saját személyes érdekei követésére vonatkozó bizonyíték hiányában. A Közszolgálati Törvényszék egyébként rámutat arra, hogy a felperes a fegyelmi bizottság véleményére tett 2013. április 24‑i észrevételeiben valójában nem fejtett ki a bizalmi viszony megszakadására vonatkozó konkrét érveket, noha a fegyelmi bizottság az igazgatósághoz intézett véleményében kitért e kérdésre.

198

A fentiekből az következik, hogy az ötödik jogalapot el kell utasítani.

199

A felperes lényegében azt állítja, hogy a megtámadott határozat nem azonosítja világosan az e határozat megalapozására elfogadott kifogásokat és nem vette megfelelően figyelembe az általa a fegyelmi eljárás során felhozott enyhítő körülményeket. Közelebbről a felperes hangsúlyozza azt a tényt, hogy a vitatott beszerzésekre az EKB hatályos szabályainak teljes tiszteletben tartása mellett került sor, és azok más szervezeti egységek számára ismertek és átláthatók voltak; azt, hogy még az OLAF is megállapította, hogy az adminisztratív szolgálatok osztályának pénzügyi ellenőrzése és felügyelete terén hiányosságok álltak fenn; azt a körülményt, hogy amikor a felettesei felhívták a figyelmét bizonyos beszerzések lehetetlen voltáról, jelesül a digitális képkeretekéről, a felperes engedelmeskedett; azt a tényt, hogy nem részesült külön képzésben és nem kapott külön tanácsokat az alkalmazandó költségvetési szabályokkal kapcsolatban; szakmai képességeit az adminisztratív szolgálatok osztályának kézbentartása tekintetében, amely lehetővé tette az EKB‑nak, hogy több millió eurót takarítson meg; ezen osztály vezetői posztjainak alacsony számát; a rá bízott feladatok kiterjedését; valamint azt a körülményt, hogy hetente több száz megrendelést és számlát hagyott jóvá az adminisztratív szolgálatok osztálya számára, és hogy végső soron a vitatott beszerzések teljes összegüket tekintve az osztály költségvetésének alig egy ezrelékét tették ki.

200

A felperes azt állítja, hogy amiatt, hogy bizonyos enyhítő körülményeket nem vagy nem kellően vettek figyelembe, az EKB aránytalan szankciót szabott ki rá. E tekintetben vitatja, hogy a vitatott beszerzések engedélyezésével ártott volna az EKB jó hírnevének. Másfelől kifejti, hogy a tisztségéből való ideiglenes felfüggesztéssel és a fegyelmi eljárásnak a szakmai és magánéletére gyakorolt hatásával már megkapta büntetését.

201

Az EKB azt kéri, hogy a Közszolgálati Törvényszék a hetedik jogalapot mint meglapozatlant utasítsa el. E tekintetben úgy véli, hogy a felperes a megtámadott határozat részleges, sőt torzított olvasatát adja, amely határozat a felperes állításával ellentétben a fegyelmi bizottság véleményének 34. pontjára utalva, megfelelően figyelembe vette a jelen ügyben fennálló enyhítő körülményeket. A Bank rámutat, hogy a felperes általános állításokat tesz bizonyos enyhítő körülmények figyelembevételének hiányával kapcsolatban, amely felveti az ilyen általános állítások elfogadhatóságának kérdését. Mindenesetre a Bank úgy véli, hogy a felperes ügyének minden releváns enyhítő körülményét figyelembe vette, azonban hangsúlyozza, hogy az enyhítő körülmények fennállása ipso iure nem akadályozhatja a felperes elbocsátását.

202

Az EKB szerint egyértelmű volt a Bank külső jó hírneve sérelmének a felperes magatartásából eredő kockázata, különösen amiatt, hogy a felperes nem tudott magyarázatot adni arra, hogy hol található a felügyelete alatt beszerzett vagyontárgyak nagyobb része. Azon érvet illetően, hogy a tisztségből való felfüggesztés az ő esetében már igen súlyos szankciót jelent, amely akadályát képezi az elbocsátásának, az EKB emlékeztet arra, hogy a tisztségből való felfüggesztés nem szankció, és mindenesetre a bizalmi viszony megszakadása a felperes esetében bekövetkezett, ami igazolta a kiszabott szankciót.

203

A Közszolgálati Törvényszék helyénvalónak találja, hogy e hetedik jogalappal a hatodik előtt foglalkozzon.

204

Mindenekelőtt emlékeztetni kell arra, hogy minden fegyelmi szankció jogszerűségének feltétele az, hogy az érdekeltnek felrótt tények valódiságát bizonyítsák (Daffix kontra Bizottság ítélet, T‑12/94, EU:T:1997:208, 64. pont; Tzikis kontra Bizottság ítélet, T‑203/98, EU:T:2000:130, 51. pont; EH kontra Bizottság ítélet, EU:F:2014:250, 90. pont).

205

Ami a fegyelmi bizottság által az alkalmazott terhére megállapított kötelezettségszegések súlyának értékelését és e kötelezettségszegésekre tekintettel a legmegfelelőbbnek tűnő intézkedés kiválasztását illeti, e kérdések főszabály szerint a Bank széles mérlegelési jogkörébe tartoznak, kivéve ha az alkalmazott szankció aránytalan a megállapított tényálláshoz képest (E kontra Bizottság ítélet, EU:T:2001:175, 85. és 86. pont). Következésképpen a személyzeti szabályzattal kapcsolatos és az EKB szerződéses viszonyaira átültethető állandó ítélkezési gyakorlat értelmében ezen intézménynek joga van ahhoz, hogy eltérően értékelje az alkalmazottja felelősségét, mint ahogyan azt a fegyelmi bizottság tette, valamint ahhoz, hogy ezt követően a megállapított fegyelmi vétségnek az általa megfelelőnek talált szankcióját alkalmazza (lásd: Y kontra Bíróság ítélet, EU:T:1996:94, 56. pont; Tzikis kontra Bizottság ítélet, EU:T:2000:130, 48. pont).

206

Miután a tényállás valódisága bizonyítást nyert, a Bankot fegyelmi ügyekben megillető széles mérlegelési jogkörre tekintettel a bírósági felülvizsgálatnak a nyilvánvaló értékelési hiba és a hatáskörrel való visszaélés hiányának ellenőrzésére kell korlátozódnia (lásd ebben az értelemben: X kontra EKB ítélet, EU:T:2001:251, 221. és 222. pont; EH kontra Bizottság ítélet, EU:F:2014:250, 92. pont).

207

A fegyelmi szankciónak a megállapított tényállás súlyosságához viszonyított arányosságát illetően a Közszolgálati Törvényszéknek figyelembe kell vennie azt a tényt, hogy a szankció meghatározásának minden egyes ügy konkrét tényállásának és sajátos körülményeinek a Bank általi átfogó értékelésén kell alapulnia, hangsúlyozva, hogy a tisztviselők személyzeti szabályzatához hasonlóan az EKB személyi állományára alkalmazandó normarendszer, különösen az alkalmazási feltételek 45. cikke nem írja elő az abban szereplő szankciók és a szakmai kötelezettségek különféle lehetséges megszegései közötti meghatározott viszonyt, és nem pontosítja, hogy a szankció kiválasztásában a súlyosító vagy enyhítő körülmények fennállásának milyen mértékben kell szerepet játszania. Az első fokon eljáró bíróság vizsgálatának tehát arra a kérdésre kell korlátozódnia, hogy a Bank arányosan mérlegelte–e a súlyosító és enyhítő körülményeket, pontosítva, hogy e vizsgálat során a bíróság nem léphet a Bank helyébe az ez utóbbi által e tekintetben hozott értékítéletet, valamint az alkalmazandó fegyelmi szankció kiválasztását illetően (lásd: X kontra EKB ítélet, EU:T:2001:251, 221. pont; Afari kontra EKB ítélet, EU:T:2004:77, 203. pont; BG kontra ombudsman ítélet, T‑406/12 P, EU:T:2014:273, 64. pont), ugyanis a Bank feladata a fegyelmi szankció kiválasztása (Nijs kontra Számvevőszék ítélet, F‑77/09, EU:F:2011:2, 132. pont).

208

A jelen ügyben a Közszolgálati Törvényszék megállapítja, hogy a felperes nem vitatja, hogy végrehajtotta a vitatott vagyontárgyak és szolgáltatások beszerzését, másként fogalmazva nem a tényállást vitatja, hanem azzal összefüggésben azt, hogy nem megfelelően járt el vagy bármilyen jogsértő cselekményt követett volna el, vagyis a szakmai kötelezettségszegések minősítését.

209

Ebből következik, hogy e jogalap keretében a felperes által az igazgatóságnak tulajdonított nyilvánvaló értékelési hiba a szakmai kötelezettségszegések súlyosságának megállapítását és értékelését érinti, amelyeket a fegyelmi bizottság végzett el és amelyekre az igazgatóság a felperesre kiszabott büntetés meghatározásakor támaszkodott. E tekintetben a felperes állításától eltérően a fegyelmi bizottság véleményéből kifejezetten kitűnik, hogy az általa megállapított szakmai kötelezettségszegések az alkalmazási feltételek 4. cikke a) pontjának, a magatartási kódex 2., 2.2, 4.1, 4.2 és 5.1 cikkének, valamint az üzleti gyakorlati kézikönyv 7. és 8. fejezetében szereplő útmutatások megsértésével következtek be. A megtámadott határozatból az is kitűnik, hogy az igazgatóság elfogadta a fegyelmi bizottság e megállapításait.

210

E tekintetben az EKB személyzeti szabályzata szabályrendszerének a fegyelmi bizottság véleményében szereplő rendelkezései annak biztosítására irányulnak, hogy az EKB alkalmazottai magatartásukkal a méltóság olyan képét mutassák, amely megfelel azon különösen korrekt és tiszteletreméltó viselkedésnek, amely valamely nemzetközi közjogi intézmény személyi állományának tagjaitól jogszerűen elvárható, még akkor is, ha szerződéses alapon alkalmazzák őket (lásd: Williams kontra Számvevőszék ítélet, T‑146/94, EU:T:1996:34, 65. pont; N kontra Bizottság ítélet, EU:T:1997:71, 127. pont). Közelebbről, az alkalmazási feltételek 4. cikkének a) pontjában szereplő „olyan magatartást tanúsítanak, amely megfelel feladatkörüknek és az EKB [uniós] szerv jellegének” kötelezettséget úgy kell értelmezni, mint amely a lojalitás és a méltóság hasonló kötelezettségeit írja elő, mint amelyek az uniós tisztviselőkre vonatkoznak (lásd: Afari kontra EKB ítélet, EU:T:2004:77, 193. pont).

211

A magatartási kódex jelen ügyben szóban forgó rendelkezéseit illetően, azok pontosítják a lojalitási kötelezettség alapján az EKB alkalmazottait terhelő kötelezettségeket, mint amilyen a felettesek tájékoztatásának kötelezettsége, a példás magatartás és a Bank külső jó hírnevének megőrzésére vonatkozó kötelezettség, valamint emlékeztetnek az összes közpénzből működő intézményre vonatkozó alapvető szabályokra, vagyis arra, hogy az intézmény vagyontárgyai és felszerelése kizárólag a szakmai igények kielégítése céljára és annak korlátain belül használhatók, és hogy az alkalmazottak kötelesek ésszerűsíteni a felszerelések beszerzését, valamint azokat a lehető leghatékonyabb módon használni.

212

Ami az üzleti gyakorlati kézikönyv jelen ügyben szóban forgó rendelkezéseit illeti, azok emlékeztetnek a megfelelő költségvetési gazdálkodás szabályaira az adminisztratív szolgálatok osztályához hasonló központosított költségcentrumok igényeinek azonosítása és a kapcsolódó költségvetések felhasználása tekintetében, mégpedig az EKB más igazgatóságainak nyújtott szolgáltatásokkal kapcsolatban.

213

Ami azon szakmai kötelezettségszegések leírását illeti, amelyeket a fegyelmi bizottság szerint a felperes elkövetett, és amelyek a jelen esetben a fegyelmi bizottság véleményének 27. pontjában szerepelnek, a Közszolgálati Törvényszék megállapítja, hogy az iratokból kitűnik, hogy e bizottság helyesen jutott arra a következtetésre, hogy a felperes megsértette az alkalmazási feltételek 4. cikkének a) pontját, valamint a magatartási kódex és az üzleti gyakorlati kézikönyv rendelkezéseit.

214

Ugyanis a több mint két és fél éves időszakon belül végrehajtott vitatott beszerzések jellegére, számára és gyakoriságára, valamint e beszerzések a felperes felelőssége alá tartozó adminisztratív szolgálatok osztálya jogos igényei kielégítése érdekében való végrehajtásának szükségességére vonatkozó, kézzelfogható és meggyőző indok hiányára tekintettel a felperes nem állíthatja ésszerűen, hogy a Bank által a belső szabályaiban lefektetett jogos elvárásoknak megfelelően járt el, és nem okozott pénzügyi kárt a Banknak.

215

Példaként a Közszolgálati Törvényszék rámutat, hogy informatikai eszközöknek az intézmény által a jelen esetben az Informatikai rendszerek főigazgatóságán központosított csoportos beszerzési politikán kívüli egyedi beszerzése szükségszerűen az említett eszköz magasabb beszerzési árát eredményezi, ahogyan azt a Bank a tárgyaláson megerősítette, így például az EKB által a tényállás megvalósulásának időpontjában hivatalosan nem használt, X márkájú számítógépek vásárlása esetén. A Bank által az általa elfogadott belső szabályokban lefektetett jogos elvárásoknak nem megfelelő és a Banknak pénzügyi sérelmet okozó magatartás másik példája a beszerzések nyomon követési rendszere kialakításának elmaradása, amely miatt többek között lehetetlen pontosan meghatározni jelentős számú, az adminisztratív szolgálatok osztálya által beszerzett és a felperessel szemben felhozott kifogások tárgyát képező árucikk pontos helyét. Továbbá különös az is, hogy valamely intézmény alkalmazottja hazavihessen és otthon hosszú ideig tárolhasson jelentős számú informatikai és fényképészeti eszközt vagy hordozható navigációs rendszert.

216

E tekintetben a felperes által az új bizonyítékok felajánlása során bemutatott azon körülmény, hogy bizonyos tárgyakat később megtaláltak, nem kérdőjelezi meg azt a tényt, hogy összességében számos tárgyat a hatályos szabályok megsértésével szerzett be. Másfelől a Közszolgálati Törvényszék úgy véli, hogy egyrészt e bizonyítékfelajánlás egybevág az EKB által a felperes irodájáról adott leírással, amely szerint ezen iroda az ott található, felcímkézetlenül felhalmozott tárgyak miatt egy lerakat benyomását keltette. E tekintetben erről tanúskodik az a tény, hogy játékokat tartalmazó, kicsomagolatlan dobozokat találtak. Márpedig az ehhez hasonló körülmény magyarázatot adhat arra, hogy az EKB különösen a szóban forgó felszerelések műszaki jellegére tekintettel nem tudott olyan kimerítő listát készíteni, amelyen megkülönbözteti egyrészt a nála fellelhető tárgyakat azoktól, amelyek fellelési helye ismeretlen, másrészt a felpereshez tartozó tárgyakat az EKB‑hoz tartozókhoz. Ez magyarázatot adhat arra, hogy a 8.3.2 cikk szerinti jelentésben és a fegyelmi bizottság véleményében szereplő, hiányzó tárgyak száma és jellege némiképp eltérhet az OLAF jelentésében vagy a vizsgálótestület tevékenységi jelentésében szereplőktől, anélkül azonban, hogy e különbség nyilvánvaló értékelési hibának minősülne. Ugyanis általánosságban véve a felperes nem cáfolta meg azt a tényt, hogy az irányítása alatt beszerzett számos tárgy hiányzik, és e beszerzésekre kézzelfogható és érvényes szakmai indok hiányában került sor. Másrészt és mindenesetre a megtámadott határozatban az EKB egyáltalán nem szankcionálta a felperest azért, mert eltulajdonított volna a szóban forgó felszerelés közül néhányat.

217

Ezért a Közszolgálati Törvényszék úgy véli, hogy ahogyan az a jelen ítélet 82. és 83. pontjában szerepel, a fegyelmi bizottság nyilvánvaló értékelési hiba elkövetése nélkül állapította meg, hogy a felperes részéről az EKB alkalmazottjaként a szakmai kötelezettségek „szándékos, folyamatos és hosszú időn át tartó megszegését”. A fegyelmi bizottság ezeket „nagyon súlyos, bizonyos mértékben az EKB hatályos szabályainak szándékos megsértésével [együtt járó]” kötelezettségszegésnek minősítette. Ebből következik, hogy az EKB igazgatósága nyilvánvaló értékelési hiba elkövetése nélkül át tudta venni a megtámadott határozatban a maga számára a fegyelmi bizottság ezen értékeléseit, még akkor is, ha az igazgatóság részletezhette volna, hogy mennyiben osztja ezen értékeléseket.

218

A továbbiakban azt kell megvizsgálni, hogy az igazgatóság nem hagyott‑e figyelmen kívül vagy nem vette‑e elégtelen mértékben figyelembe a felperes által felhozott enyhítő körülményeket vagy bizonyos tényeket.

219

E tekintetben először is meg kell állapítani, hogy a megtámadott határozatból kitűnik, hogy az igazgatóság figyelembe vette a fegyelmi bizottság véleményében említett három enyhítő körülményt, vagyis az adminisztratív szolgálatok osztályán a felperes szolgálatba lépése előtt a belső ellenőrzések terén fennálló hiányosságokat, azon tényt, hogy az adminisztratív szolgálatok osztályát kevés vezetői poszt jellemezte, valamint a felperes nagyon jó teljesítményét.

220

Mindazonáltal a felperes a cselekményei általános összefüggéseire hivatkozik, és hangsúlyozza, hogy „az [EKB] jelentős számú tényt és körülményt egyszerűen figyelmen kívül hagyott vagy nem megfelelően vett figyelembe”.

221

E tekintetben e kifogásnak a Bank által felhozott elfogadhatatlansága kérdésétől függetlenül a Közszolgálati Törvényszék úgy véli, hogy a felperes által zavarosan felsorolt tények nem alapozzák meg nyilvánvaló értékelési hiba fennállását, sem az enyhítő körülmények az EKB igazgatósága általi figyelembevételének hiányát.

222

Ugyanis a felperesnek a felettesei által felügyeleti feladatkörükben, valamint az Emberi erőforrások főigazgatóság költségvetés, vezetőségi felügyelet és szervezet osztálya által a felperes szolgálatba lépését követően az adminisztratív szolgálatok osztályának költségvetési és pénzügyi ellenőrzése terén elkövetett mulasztásra vonatkozó érvelését illetően a Közszolgálati Törvényszék emlékeztet arra, hogy a felperes feletteseinek, illetve a fent említett osztálynak az esetleges mulasztása nem igazolhatja a felperesnek felrótt kötelezettségszegéseket, aki vezetői minőségében, a jelen esetben az adminisztratív szolgálatok osztályának osztályvezetőjeként felelősséggel tartozik e cselekményekért (lásd ebben az értelemben: R. kontra Bizottság ítélet, EU:C:1985:324, 44. pont; Z kontra Parlament ítélet, T‑242/97, EU:T:1999:92, 115. pont; X kontra EKB, EU:T:2001:251, 233. pont).

223

Ugyanígy a felperes nem hivatkozhat enyhítő körülményként arra, hogy őt nem figyelmeztette az Igazgatás főigazgatóság és az Emberi erőforrások főigazgatóság, illetve ezeken belül a számvitel és beszerzés osztály, valamint a költségvetés, vezetőségi felügyelet és szervezet osztály arról, hogy a vitatott beszerzéseket nem végezhet el. Ugyanis – anélkül, hogy részletekbe kellene bocsátkozni a különféle beszerzéseket illetően – a Közszolgálati Törvényszék megállapítja, hogy bizonyos beszerzések jellegére tekintettel – mint amilyen a konzolok és játékprogramok beszerzése, mobiltelefon‑előfizetések megkötése és mobiltelefonok kölcsönös rendelkezésre bocsátása a személyi állomány erre a Bank belső szabályai alapján nem jogosult tagjai számára, vagy akár vagyontárgyak beszerzése a felperes vezetése alatt álló adminisztratív szolgálatok osztálya személyi állományának megajándékozása céljából –, a felperesben komoly kételyeknek kellett volna támadniuk az említett beszerzések jogszerűségét és magatartásának az EKB világos szabályaival, különösen az alkalmazási feltételek 4. cikkének a) pontjával, valamint a magatartási kódexszel való összeegyeztethetőségét illetően.

224

Azon tény, hogy a felperes felhagyott a digitális képkeretek beszerzésével, amikor erre vonatkozóan a felettese kérdőre vonta, távolról sem minősül enyhítő körülménynek, ezzel szemben arra kellett volna késztetnie a felperest, hogy felülvizsgálja a közpénzek kezelésének módját, amely feladattal az önálló költségvetéssel rendelkező osztályvezetőként ruházták fel, különösen akkor, amikor az e téren hatáskörrel rendelkező Informatikai rendszerek főigazgatóság által választott csoportos beszerzések helyett egyedi beszerzéseket végzett.

225

A felperes szakmai teljesítményét illetően, amely a felperes állítása szerint lehetővé tette a Bank számára, hogy jelentős összegeket takarítson meg, a Közszolgálati Törvényszék elsősorban hangsúlyozza, hogy noha az EKB az alkalmazási feltételek 45. cikke alapján köteles figyelembe venni „a személyi állomány tagjának magatartását a teljes pályafutása során”, e figyelembevétel nem szükségszerűen minősül enyhítő körülménynek (EH kontra Bizottság ítélet, EU:F:2014:250, 119. pont). Másodsorban a Bank jogszerűen tekinthette úgy, hogy a tényállás olyan súlyos volt, hogy még ha a felperes teljesítménye kivételes is lett volna, e körülménynek akkor sem volna jelentősége (lásd ebben az értelemben: Yasse kontra EKB ítélet, T‑141/97, EU:T:1999:177, 114. pont). Közelebbről, nem fogadható el, hogy valamely intézmény működési költségvetése javára történő jelentős általános megtakarítás megvalósításához való hozzájárulás ürügyén valamely alkalmazott úgy vélje, hogy rá nem vonatkoznak a gondos költségvetési és pénzügyi gazdálkodás alapvető szabályai, azon az alapon, hogy a szóban forgó árucikkek és szolgáltatások beszerzése csupán csekély összeget képvisel a rá bízott költségvetéshez képest. Ugyanis bármekkora összegről van szó, a közpénzekből történő bármely kiadásnak meg kell felelnie a szigorú költségvetési és számviteli szabályoknak.

226

A felperes azon érvét illetően, amely szerint nem részesült célzott képzésben a költségvetési gazdálkodással és a beszerzésre vonatkozó szabályokkal kapcsolatban, a Közszolgálati Törvényszék szerint ez hatástalan, mivel feltételezve, hogy bizonyítást nyerhet, hogy a Bank nem biztosított elegendő képzést a személyi állománya vezető beosztású tagjainak, ezen esetleges hiányosság nem teszi lehetővé a felperes számára, hogy a Bank által a belső jogforrásaiban kifejezetten előírt szabályokat megsértve járjon el.

227

Ugyanez a helyzet a felperesnek a munkaterhére vonatkozó érvét illetően. Ugyanis még ha az adminisztratív szolgálatok osztályának hetente több száz megrendelést kellett is jóváhagynia, a felperest segítette az osztályvezető‑helyettes. Márpedig az iratokból kitűnik, hogy mindketten hajtottak végre vitatott beszerzéseket, és mindenesetre a Közszolgálati Törvényszék úgy véli, hogy az adminisztratív szolgálatok osztálya által hetente intézett beszerzések mennyisége nem igazolhatja bizonyos árucikkek esetén a tudatosság hiányát, különösen, amikor e beszerzések nem felelnek meg egyértelműen a szervezet jogos igényeinek.

228

Azon tényt illetően, hogy az EKB más osztályai ugyanolyan indokolatlan beszerzéseket végeztek, mint amelyek a jelen ügyben szóban forognak, a Közszolgálati Törvényszék ismét emlékeztet arra, hogy valamely alkalmazott a rá kiszabott szankció vitatása érdekében nem hivatkozhat eredményesen arra, hogy a neki felrótt tényekhez hasonló tények miatt semmiféle fegyelmi eljárást nem indítottak egy vagy több más alkalmazottal szemben (lásd ebben az értelemben: Williams kontra Számvevőszék ítélet, EU:C:1985:297, 14. pont; de Compte kontra Parlament, EU:T:1991:54, 170. pont).

229

A fentiekből következik, hogy a megtámadott határozat nem támasztja alá nyilvánvaló értékelési hiba elkövetését a vitatott tényállás és az enyhítő körülmények figyelembevétele terén. A fegyelmi ügyekben alkalmazandó ítélkezési gyakorlatnak megfelelően meg kell tehát vizsgálni, hogy a Bank arányosan mérlegelte‑e a súlyosító és enyhítő körülményeket, pontosítva, hogy e vizsgálat során a bíróság nem léphet a Bank helyébe az ez utóbbi által e tekintetben hozott értékítéletet illetően.

230

E tekintetben mindenekelőtt hangsúlyozni kell, hogy a megtámadott határozatban az igazgatóság figyelembe vette a fegyelmi bizottság által elfogadott enyhítő körülményeket, de elfogadta a jelen ítélet 87. pontjában említett súlyosító körülményt is.

231

A Közszolgálati Törvényszék e tekintetben rámutat, hogy az EKB személyi állományára vonatkozó normarendszerből a Bank alkalmazottjának az intézményi munkáltatójával szembeni hűség kötelezettsége következik, melynek arra kell őt vezetnie, hogy – különösen, ha a felpereshez hasonlóan magas besorolási fokozattal rendelkezik – minden gyanún felül álló magatartást tanúsítson, annak érdekében, hogy mindig megmaradjon az intézmény és ezen alkalmazott között fennálló bizalmi viszony (N kontra Bizottság ítélet, EU:T:1997:71, 129. pont).

232

Márpedig az Unió és annak alkalmazottai között fennálló bizalmi viszony fontosságára tekintettel, amely mind az Unió belső működését, mind az Unió külső képét érinti, és az alkalmazási feltételek 4. cikke a) pontjának, valamint a magatartási kódex a fegyelmi bizottság véleményében említett rendelkezéseinek általános megfogalmazására tekintettel e rendelkezések kiterjednek minden olyan körülményre vagy magatartásra, amelyet a Bank alkalmazottja besorolási fokozatára, feladatkörére és az eset sajátos körülményeire tekintettel ésszerűen úgy értelmezhet, mint amely jellegénél fogva alkalmas arra, hogy harmadik személyekben zavart keltsen az Unió által követett érdekeket tekintve, amelyet ezen alkalmazott szolgálni hivatott (lásd analógia útján: Gomes Moreira kontra ECDC, F‑80/11, EU:F:2013:159, 63. pont).

233

Közelebbről, tekintettel azon sajátos összefüggésekre, hogy a Bank az Unió pénzügyi intézményeként szerződéses viszony keretében munkáltatóként lép fel, a Közszolgálati Törvényszéknek az alkalmazott terhére rótt tényállás és a kiszabott szankció közötti arányosság vizsgálatát azon célkitűzések és feladatok fényében kell elvégeznie, amelyeket a Banknak teljesítenie kell (lásd ebben az értelemben: Yasse kontra EKB ítélet, EU:T:1999:177, 108. pont). E tekintetben a Közszolgálati Törvényszék ténylegesen úgy véli, hogy a felperesnek az adminisztratív szolgálatok osztályának vezetőjeként vezetői feladatkörben nagyobb felelőssége van a Bank jó hírnevének és pénzügyi érdekeinek megóvása terén. Másfelől az Unió monetáris politikájának irányításáért való felelősségére tekintettel a Bank külső jó hírnevét ténylegesen a mintaszerű, hatékony és felelősségteljes adminisztrációra alapozza, ami magába foglalja, hogy személyi állományának „becsülete kifogástalan”. Egyébként ezt írja elő a magatartási kódex 2.2 pontja is, amelynek értelmében az EKB alkalmazottainak „tudatában kell lenniük feladataik és küldetésük fontosságának, figyelembe kell venniük az erkölcsi tartásukkal kapcsolatban a közvélemény elvárásait, olyan módon kell viselkedniük, amely fenntartja és megerősíti az EKB‑ba vetett közbizalmat, és hozzá kell járulniuk az EKB adminisztrációjának hatékonyságához”.

234

Ahogyan azt az uniós bíróság az Unió valamely pénzügyi intézményét illetően megállapította (lásd: Yasse kontra EIB ítélet, EU:T:1999:177, 110. pont), e kötelezettségek elsődleges fontosságúak valamely pénzügyi intézmény célkitűzéseinek teljesítéséhez, és lényeges részét képezik azon magatartásnak, amelyet ezen intézmény személyi állományának tanúsítania kell az intézmény függetlenségének és méltóságának megőrzése érdekében.

235

Ilyen körülmények között a fegyelmi bizottság és az igazgatóság által megállapított, a felperesnek felrótt szakmai kötelezettségszegések súlyára, azok szándékos és hosszú időn át ismétlődő jellegére, valamint a becsületesség azon szintjére figyelemmel, amelyet a Bank jogosan követel meg alkalmazottaitól, és amely olyan értékítéletet jelent, amelyre tekintettel a Bank értékelését a bíróság nem helyettesítheti a sajátjával, a Közszolgálati Törvényszék megállapítja, hogy egyrészt az igazgatóság a felperes esetében elfogadhatta a megtámadott határozatban szereplő súlyosító körülményt. Másrészt a Közszolgálati Törvényszék úgy véli, hogy a súlyosító és az enyhítő körülmények Bank általi mérlegelése a jelen ügyben arányos módon történt.

236

Közelebbről, az ítélkezési gyakorlat e téren fennálló követelményeire tekintettel a Bank megállapíthatta, hogy a vitatott magatartással az enyhítő körülmények létezése ellenére a felperes helyrehozhatatlanul megsértette a Bankhoz fűződő bizalmi viszonyt. A jelen ügyben szereplőhöz hasonló helyzetben ugyanis a Bank a személyi állomány becsületességérre vonatkozó követelmények meghatározása terén őt megillető széles mérlegelési jogköre keretében úgy tekinthette, hogy a felperesnek a munkaviszony folytatására irányuló kívánsága ellenére kizárt e bizalmi viszony helyreállítása, amely következésképpen nehezebbé vagy akár lehetetlenné teszi az Unió által a Bankra ruházott küldetésnek ezen alkalmazottal együttműködésben való teljesítését (lásd ebben az értelemben: Gomes Moreira kontra ECDC ítélet, EU:F:2013:159, 67. pont).

237

Még akkor is, ha – ahogyan arra a felperes a tárgyaláson hivatkozott – a fegyelmi bizottság által javasolt enyhébb szankció olyan feladatkörbe helyezte volna, amely nem jár együtt központi költségvetés kezelésével, következésképpen a feladatai ellátása – amelyek nem vezetői feladatok lettek volna –, nem igényelt volna szükségszerűen olyan magas szintű bizalmat, mint amely osztályvezetőként a Bankkal fennálló munkaviszonyát jellemezte, a Közszolgálati Törvényszék úgy véli, hogy az EKB széles mérlegelési jogköre keretében és az alkalmazottjával fennálló szerződéses kapcsolatra tekintettel úgy vélheti, hogy a fegyelmi bizottság által javasolt szankció elégtelen volna a tekintélyes központi költségvetésért felelős személy által elkövetett cselekményre tekintettel, és az egyik vezetője – akitől példás magatartást várnak – által elkövetett, szándékos és súlyos szakmai kötelezettségszegés miatt a bizalmi viszony véglegesen megszakadt.

238

A fentiek alapján a hetedik jogalapot mint meglapozatlant el kell utasítani.

239

E jogalap keretében a felperes azzal érvel, hogy az igazgatóságnak csupán arra van hatásköre, hogy a fegyelmi bizottság által megállapított szakmai kötelezettségszegésekre tekintettel alkalmazandó szankció kiválasztásáról nyilatkozzon. Ugyanakkor nem tartozik az igazgatóság hatáskörébe, hogy azon kérdésről nyilatkozzon, hogy a tényállás objektíve megvalósult‑e. Márpedig a jelen esetben az igazgatóság elferdítette a fegyelmi bizottság véleményét, „beavatkozva, mintha a fegyelmi bizottság nem hivatalos tagja volna, amely hallgatólagosan kibillenti a szavazatok mérlegét azon döntés irányába, hogy véleménye szerint a személyes érdek közrejátszott”. Az igazgatóság ugyanis ott állapította meg a személyes érdek fennállását, ahol a fegyelmi bizottság megállapította, hogy a jelen ügyben ez nem bizonyított. Az igazgatóság hatáskörtúllépése tehát azzal valósult meg, hogy maga döntött a tények bizonyítottságáról, ahelyett, hogy a megfelelő szankció meghatározására szorítkozott volna.

240

Az EKB azt kéri, hogy a Közszolgálati Törvényszék a hatodik jogalapot mint nyilvánvalóan megalapozatlant utasítsa el, rámutatva, hogy a megtámadott határozat egyszerű olvasatából világosan kitűnik, hogy az igazgatóság nem ferdítette el, se más módon nem változtatott a tényállásra vonatkozó megállapításokon és a fegyelmi bizottság jogi elemzésén.

241

Rá kell mutatni, hogy a személyzeti szabályzat 8.3.15 cikke értelmében a fegyelmi bizottság „minden tagja által aláírt véleményt fogad el a tényállásról, arról a kérdésről, hogy a tényállás szakmai kötelezettségszegés[eke]t valósít‑e meg, és bármely fegyelmi szankcióról”, és hogy ugyanezen szabályzat 8.3.17 cikke szerint „[a]z igazgatóság a fegyelmi bizottság […] dönt a legmegfelelőbb fegyelmi szankcióról, a fegyelmi bizottság által megfogalmazott ajánlásokat [megfelelően figyelembe véve, amelyekhez] azonban nincs kötve”.

242

A jelen ügyben azon kérdéstől függetlenül, hogy az igazgatóság hatásköre az alkalmazandó szankció meghatározására korlátozódik‑e, a Közszolgálati Törvényszék megállapítja, hogy a felperes nem bizonyította, hogyan ferdítette el az igazgatóság a fegyelmi bizottság által megállapított tényállást. Az igazgatóság ugyanis a fegyelmi bizottság által megállapított tényekre támaszkodott, valamint ez utóbbinak a felperes által elkövetett szakmai kötelezettségszegésekre vonatkozó megállapításaira.

243

Mindazonáltal az igazgatóság az e téren fennálló, az értékítéletekre is vonatkozó mérlegelési jogkörének túllépése nélkül a megtámadott határozatban még kifejezettebben úgy vélte, mint a fegyelmi bizottság a véleményében, hogy súlyosító körülménynek minősül az a tény, hogy a felperes úgy követte el a vitatott szakmai kötelezettségszegéseket, hogy közben vezetői feladatokat látott el, amelyek magukban foglalják a Bank jó hírnevének és pénzügyi érdekeinek védelmére vonatkozó sajátos kötelezettséget. Az igazgatóság ugyancsak kifejtette a személyi állományával szemben támasztott, becsületességre vonatkozó elvárásának szintjét, amely nyilvánvalóan az e téren fennálló mérlegelési jogkörébe tartozik. Ugyanez a helyzet azon bizalmi viszony megszakadásának megállapításával kapcsolatban, amelynek a személyi állományával való fennállását szükségesnek tartja. Ugyanis a felperes állításától eltérően e megszakadás megállapítására nem kizárólag a személyes érdek követésének megállapításával kapcsolatos, a fegyelmi bizottság által ismertetett esetben kerülhet sor.

244

Valójában, amennyiben a felperes érvelését kellene követni, az kizárná az igazgatóság minden lehetőségét, hogy a fegyelmi bizottság által javasolttól eltérő szankciót fogadjon el, és végső soron annak megállapításához vezetne, hogy a fegyelmi bizottság nem tanácsadó, hanem döntéshozó szerv.

245

Ugyanis a megfelelő szankció meghatározásához az igazgatóságnak szükségszerűen véleményt kell alkotnia a felperes esetének enyhítő körülményeiről, akárcsak a súlyosító körülményekről, ahogyan az a fegyelmi ügyekre vonatkozó ítélkezési gyakorlatból kitűnik, amely szerint az adminisztráció hatáskörrel rendelkezik az alkalmazottja felelősségének a fegyelmi bizottság értékelésétől eltérő értékelésére, valamint ezt követően a megállapított fegyelmi vétség szankcionálására az általa legmegfelelőbbnek tartott szankció kiválasztására (Tzikis kontra Bizottság ítélet, EU:T:2000:130, 48. pont), emlékeztetve arra, hogy a bíróság nem léphet a Bank helyébe az utóbbi által e tekintetben hozott értékítéleteket és a fegyelmi szankció kiválasztását illetően, amelyek a Bank feladatai (EH kontra Bizottság ítélet, EU:F:2014:250, 93. pont).

246

A fentiek alapján és mivel a Közszolgálati Törvényszék semmilyen olyan tényt nem fedezett fel, amely lehetővé tenné hatáskörtúllépés megállapítását vagy akár ezt gyanítani engedné, a hatodik jogalapot mint nyilvánvalóan megalapozatlant el kell utasítani.

247

E jogalapjában a felperes azzal érvel, hogy az alkalmazási feltételek és a személyzeti szabályzat, ideértve azok fegyelmi eljárásra vonatkozó rendelkezéseit, jogellenesek, egyrészt „a demokrácia elvének, a hatalmi ágak elválasztása elvének, valamint azon elvnek a megsértése miatt, amely szerint a másodlagos jogalkotó csak az elsődleges jogalkotó által meghatározott korlátok között járhat el”, másrészt azért, mert e rendelkezéseket nem a szociális párbeszéd, az egyesülési szabadság és a kollektív tárgyalásokhoz való jog tiszteletben tartása mellett fogadták el. Közelebbről a felperes szerint az EKB Kormányzótanácsa „nyilvánvalóan az unió végrehajtó, nem pedig jogalkotó szerve”. Ebből következően a felperes vitatja az igazgatóság és a Kormányzótanács azon jogkörét, hogy alkalmazási feltételeket fogadjanak el, különösen a személyi állomány képviselőivel folytatott egyszerű konzultációt követően.

248

A Bank azt kéri, hogy a Közszolgálati Törvényszék a nyolcadik jogalapot részben mint elfogadhatatlant és mindenképpen mint megalapozatlant utasítsa el, emlékeztetve az őt e téren megillető működési autonómiára.

249

A KBER és az EKB alapokmányáról szóló jegyzőkönyv 36.2. cikke a Maastrichti Szerződés keretében elfogadott jegyzőkönyv része, így az elsődleges jog részét képező rendelkezés, amely eltérést írhat elő az EK 283. cikktől, jelenleg EUMSZ 336. cikk (lásd ebben az értelemben: X kontra EKB ítélet, EU:T:2001:251, 38. pont).

250

E tekintetben az EKB‑nak az EKB Kormányzótanácsa által elfogadott eljárási szabályzatának 21. cikkéből kitűnik, hogy ez utóbbi jogszerűen átruházhatta az igazgatóságra az alkalmazási feltételek elfogadásának eredetileg őt megillető jogkörét, és hogy ugyancsak az igazgatóságra bízhatta az alkalmazási feltételek végrehajtási feltételeinek meghatározását, vagyis a személyzeti szabályzat elfogadását. Márpedig e tekintetben formálisan semmiféle jogszabály nem tiltja a szóban forgó jogkörátruházást, ráadásul e jogkörátruházásra az elsődleges jog valamely rendelkezése alapján került sor, amelyre tekintettel az uniós bíróság már jelezte, hogy magában foglalja a Kormányzótanács azon jogkörét, hogy átruházza a személyzeti szabályzat elfogadását (lásd: X kontra EKB ítélet, EU:T:2001:251, 100–104. pont).

251

Ugyanilyen módon, a felperes állításától eltérően, az EKB a KBER és az EKB alapokmányáról szóló jegyzőkönyv 36.2 cikkének rendelkezései alapján jogosult volt arra, hogy az alkalmazási feltételekben fegyelmi rendszert írjon elő, amely lehetővé teszi számára többek között valamely alkalmazottjának a munkaszerződéséből eredő kötelezettségei megszegése esetén a szükséges intézkedések meghozatalát, a rá bízott feladatokra és kitűzött célokra tekintettel (X kontra EKB ítélet, EU:T:2001:251, 63. pont).

252

Másfelől a Közszolgálati Törvényszék hasonló módon megfogalmazott érvekre válaszolva és anélkül, hogy e tekintetben a fellebbviteli bíróság ellentmondott volna, már azt is kimondta, hogy az 1961. október 18‑án Torinóban aláírt Európai Szociális Charta 6. cikkének (2) bekezdése legfeljebb „ösztönzi […], de nem teszi kötelezővé »az egyrészt a munkáltatók vagy munkáltatói szervezetek, másrészt a munkavállalói szervezetek közötti önkéntes tárgyalási eljárások létrehozását a munkafeltételek és körülmények kollektív szerződések általi szabályozása céljából«”, és hogy ami a Charta 28. cikkét és az emberi jogok európai egyezményének 11. cikkét illeti, „jóllehet azok előírják az egyesülés szabadságához való jogot, amely magában foglalja a munkavállalók azon jogát, hogy a gazdasági és szociális érdekeik védelmére szakszervezetet hozzanak létre, a rendelkezéseik nem teszik kötelezővé a kollektív tárgyalási eljárás létrehozását, vagy azt, hogy az említett szakszervezeteknek együttdöntési jogkört biztosítsanak a munkavállalók munkafeltételeinek meghatározása tekintetében” (Heath kontra EKB ítélet, F‑121/10, EU:F:2011:174, 121. pont).

253

Így az alkalmazási feltételeket és a személyzeti szabályzatot az EKB – a személyzeti bizottsággal folytatott konzultációt követően – egyoldalúan fogadhatja el és módosíthatja, mivel e téren nem áll fenn az EKB és az annak személyi állományát képviselő szakszervezetek által aláírt kollektív szerződés útján történő eljárás kötelezettsége. Ugyanis az EUSZ 13. cikkben szereplő intézményként, valamint a KBER és az EKB alapokmányáról szóló jegyzőkönyv alkalmazásával a Banknak joga van rendeleti úton előírni a személyi állományára vonatkozó rendelkezéseket (lásd Cerafogli kontra EKB ítélet, F‑84/08, EU:F:2010:134, 47. pont).

254

A fentiek alapján a nyolcadik jogalapot mint nyilvánvalóan megalapozatlant el kell utasítani.

255

Mivel a megtámadott határozat megsemmisítési jogalapjait mind el kellett utasítani, a megsemmisítés iráni kérelem megalapozatlan.

256

Noha formálisan a felperes nem csupán a megtámadott határozattal összefüggésben terjesztett elő kártérítési kérelmet, a Közszolgálati Törvényszék megállapítja, hogy e kártérítési kérelmek nyilvánvalóan a megtámadott határozat megsemmisítése iránti kérelemhez kapcsolódnak. Mivel ez utóbbit mint megalapozatlant el kell utasítani, ugyanígy kell tenni a kártérítési kérelemmel is.

257

A teljesség kedvéért a Közszolgálati Törvényszék rámutat, hogy mindenesetre a felperes egyáltalán nem bizonyította az EKB‑nak a megtámadott határozat elfogadásán kívüli magatartásából eredő vagyoni és nem vagyoni károk valós voltát.

258

A fenti megfontolások összességére tekintettel a felperes keresetét teljes egészében el kell utasítani.

259

Az eljárási szabályzat 101. cikke értelmében az említett szabályzat II. címe 8. fejezetének többi rendelkezésére is figyelemmel, a pervesztes fél maga viseli saját költségeit, és a Közszolgálati Törvényszék kötelezi a másik fél költségeinek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. Ugyanezen szabályzat 102. cikkének (1) bekezdése szerint, ha az a méltányosság alapján indokolt, a Közszolgálati Törvényszék úgy határozhat, hogy a pervesztes fél maga viseli saját költségeit, de őt a másik fél költségei csak egy részének viselésére kötelezi, vagy e címen nem kötelezi a költségek viselésére.

260

A jelen ítéletben kifejtett indokokból kitűnik, hogy a felperes pervesztes lett. A felperes ugyan kérte, hogy a Közszolgálati Törvényszék akkor is az EKB‑t kötelezze a költségek viselésére, ha ő pervesztes lesz, azonban e kérelem alátámasztására semmiféle érvet nem adott elő. A felperes legfeljebb azt hangsúlyozta sajnálkozva, hogy a Bank következetesen ügyvéddel képviselteti magát a Közszolgálati Törvényszék előtt, noha rendelkezik jogi szolgálattal, amelyen belül a Bank és annak személyi állománya közötti jogvitákra szakosodott személyek is dolgoznak. Márpedig e tekintetben a Közszolgálati Törvényszék emlékeztet arra, hogy főszabály szerint az uniós intézmények, ideértve az EKB‑t is, szabadon folyamodhatnak ügyvéd közreműködéséhez, anélkül hogy bizonyítaniuk kellene, hogy az ilyen segítség objektíve igazolt (lásd: Bizottság kontra Kallianos végzés C‑323/06 P‑DEP, EU:C:2012:49, 10. és 11. pont; Marcuccio kontra Bizottság végzés, T‑44/10 P‑DEP, EU:T:2013:513, 29. és 30. pont; Eklund kontra Bizottság végzés, F‑57/11 DEP, EU:F:2014:254, 34. és 35. pont).

261

Következésképpen, mivel az EKB kérelmeiben kifejezetten kérte, hogy a felperest kötelezzék a költségek viselésére, és mivel a jelen ügy körülményei nem indokolják az eljárási szabályzat 102. cikke (2) bekezdésének alkalmazását, a felperesnek kell viselnie saját költségeit, és kötelezni kell az EKB részéről felmerült költségek viselésére.

A fenti indokok alapján

A KÖZSZOLGÁLATI TÖRVÉNYSZÉK (első tanács)

a következőképpen határozott: