This document is an excerpt from the EUR-Lex website
Document 62013CJ0497
Judgment of the Court (First Chamber) of 4 June 2015.#Froukje Faber v Autobedrijf Hazet Ochten BV.#Request for a preliminary ruling from the Gerechtshof Arnhem-Leeuwarden.#Reference for a preliminary ruling — Directive 1999/44/EC — Sale of consumer goods and associated guarantees — Status of the purchaser — Consumer status — Lack of conformity of the goods delivered — Duty to inform the seller — Lack of conformity which became apparent within six months of delivery of the goods — Burden of proof.#Case C-497/13.
A Bíróság ítélete (első tanács), 2015. június 4.
Froukje Faber kontra Autobedrijf Hazet Ochten BV.
A Null (Hollandia) által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem.
Előzetes döntéshozatal iránti kérelem – 1999/44/EK irányelv – Fogyasztási cikkek adásvétele és a kapcsolódó jótállás – A vevő jogi helyzete – Fogyasztói minőség – Az átadott fogyasztási cikk megfelelési hibája – Az eladó tájékoztatására vonatkozó kötelezettség – Az áru átadását követő hat hónapon belül megnyilvánult hiba – Bizonyítási teher.
C-497/13. sz. ügy.
A Bíróság ítélete (első tanács), 2015. június 4.
Froukje Faber kontra Autobedrijf Hazet Ochten BV.
A Null (Hollandia) által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem.
Előzetes döntéshozatal iránti kérelem – 1999/44/EK irányelv – Fogyasztási cikkek adásvétele és a kapcsolódó jótállás – A vevő jogi helyzete – Fogyasztói minőség – Az átadott fogyasztási cikk megfelelési hibája – Az eladó tájékoztatására vonatkozó kötelezettség – Az áru átadását követő hat hónapon belül megnyilvánult hiba – Bizonyítási teher.
C-497/13. sz. ügy.
Court reports – general
ECLI identifier: ECLI:EU:C:2015:357
A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (első tanács)
2015. június 4. ( *1 )
„Előzetes döntéshozatal iránti kérelem — 1999/44/EK irányelv — Fogyasztási cikkek adásvétele és a kapcsolódó jótállás — A vevő jogi helyzete — Fogyasztói minőség — Az átadott fogyasztási cikk megfelelési hibája — Az eladó tájékoztatására vonatkozó kötelezettség — Az áru átadását követő hat hónapon belül megnyilvánult hiba — Bizonyítási teher”
A C‑497/13. sz. ügyben,
az EUMSZ 267. cikk alapján benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem tárgyában, amelyet a Gerechtshof Arnhem‑Leeuwarden (Hollandia) a Bírósághoz 2013. szeptember 16‑án érkezett, 2013. szeptember 10‑i határozatával terjesztett elő az előtte
Froukje Faber
és
az Autobedrijf Hazet Ochten BV között folyamatban lévő eljárásban,
A BÍRÓSÁG (első tanács)
tagjai: A. Tizzano tanácselnök, S. Rodin, A. Borg Barthet, M. Berger (előadó) és F. Biltgen bírák,
főtanácsnok: E. Sharpston,
hivatalvezető: M. Ferreira főtanácsos,
tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2014. szeptember 11‑i tárgyalásra,
figyelembe véve a következők által előterjesztett észrevételeket:
— |
az Autobedrijf Hazet Ochten BV képviseletében W. van Ochten advocaat, |
— |
a holland kormány képviseletében M. Bulterman, C. Schillemans és J. Langer, meghatalmazotti minőségben, |
— |
a belga kormány képviseletében T. Materne és J.‑C. Halleux, meghatalmazotti minőségben, |
— |
az osztrák kormány képviseletében C. Pesendorfer, meghatalmazotti minőségben, |
— |
az Európai Bizottság képviseletében M. van Beek, meghatalmazotti minőségben, |
a főtanácsnok indítványának a 2014. november 27‑i tárgyaláson történt meghallgatását követően,
meghozta a következő
Ítéletet
1 |
Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a fogyasztási cikkek adásvételének és a kapcsolódó jótállásnak egyes vonatkozásairól szóló, 1999. május 25‑i 1999/44/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL L 171., 12. o.; magyar nyelvű különkiadás 15. fejezet, 4. kötet, 223. o., a továbbiakban: irányelv) 1. cikke (2) bekezdése a) pontjának és 5. cikkének értelmezésére vonatkozik. |
2 |
Ezt a kérelmet az F. Faber és az Autobedrijf Hazet Ochten BV (a továbbiakban: Hazet‑műhely) között az F. Faber által a Hazet‑műhelytől vett gépjármű megfelelési hibája miatt keletkezett kár megtérítése iránti kérelem tárgyában folyamatban lévő jogvita keretében terjesztették elő. |
Jogi háttér
Az uniós jog
3 |
Az 1999/44 irányelv 1. cikke (2) bekezdésének a) pontjában szereplő fogalommeghatározás szerint „fogyasztó: minden olyan természetes személy, aki az ezen irányelv hatálya alá tartozó szerződések tekintetében gazdasági vagy szakmai tevékenysége körén kívül eső célból jár el”. |
4 |
Ezen irányelv 2. cikkének (1) és (2) bekezdése így rendelkezik: „(1) Az eladó köteles a fogyasztónak az adásvételi szerződésnek megfelelő fogyasztási cikket átadni. (2) A fogyasztási cikk szerződésszerűségét vélelmezni kell, ha az
|
5 |
Az 1999/44 irányelv „A fogyasztó jogai” című 3. cikkének (1) bekezdése szerint „[a]z eladó felel a fogyasztóval szemben a fogyasztási cikk átadásának időpontjában meglévő minden hibáért”. |
6 |
Ezen irányelv határidőkkel kapcsolatos 5. cikkének szövege a következő: „(1) Az eladó a 3. cikk szerint akkor felel, ha a megfelelés hibája a fogyasztási cikk átadásától számított két éven belül megnyilvánul [...] (2) A tagállamok előírhatják, hogy a fogyasztó a jogai érvényesítése feltételeként a hibáról annak felismerésétől számított két hónapon belül köteles értesíteni az eladót. [...] (3) Az ellenkező bizonyításáig vélelmezni kell, hogy a fogyasztási cikk átadásától számított hat hónapon belül megnyilvánult hiba már az átadás időpontjában létezett, kivéve, ha ez a vélelem nem egyeztethető össze a fogyasztási cikk természetével vagy a hiba jellegével.” |
7 |
Az 1999/44 irányelv 7. cikke szerint az irányelv rendelkezései kötelező érvénnyel rendelkeznek, és a nemzeti jogban szabályozottak szerint a fogyasztót nem köti többek között az olyan szerződési kikötés, amely az ezen irányelvben biztosított jogokat közvetve vagy közvetlenül elvonja vagy korlátozza. |
A holland jog
Az anyagi jog
8 |
A polgári törvénykönyv (Burgerlijk Wetboek, a továbbiakban: BW) 7:5 cikke (1) bekezdésének meghatározása szerint fogyasztási cikkek adásvétele „ingó dolog […] adásvételére vonatkozó szerződés, amelyet a szakmai vagy kereskedelmi tevékenysége körében eljáró eladó a nem szakmai vagy kereskedelmi tevékenysége körében eljáró természetes személy vevővel köt”. |
9 |
A BW 7:17. cikkének (1) bekezdése értelmében az átadott dolognak meg kell felelnie a szerződésben meghatározott tulajdonságoknak. |
10 |
A BW 7:18 cikkének (2) bekezdése – amely az 1999/44 irányelv 5. cikkének (3) bekezdését ülteti át a holland jogrendbe – az alábbiak szerint rendelkezik: „Fogyasztási cikkek adásvétele esetén vélelmezni kell, hogy az átadott dolog az átadáskor nem felelt meg a szerződésben meghatározott tulajdonságoknak, ha a megállapodás szerinti tulajdonságoktól való eltérés az átadást követő hat hónapon belül nyilvánvalóvá válik, amennyiben a dolog vagy az eltérés jellegéből más nem következik.” |
11 |
Az e rendelkezés bevezetéséhez fűzött magyarázatból kitűnik, hogy a vevőnek kell arra hivatkoznia, és vita esetén azt bizonyítania, hogy a fogyasztási cikk nem felel meg a szerződésben meghatározott tulajdonságoknak, és ez a hiba az átadást követő hat hónapon belül nyilvánvalóvá vált. Ennek sikere esetén az eladónak kell arra hivatkozni és azt bizonyítani, hogy a fogyasztási cikk az átadás időpontjában megfelelt a szerződésben meghatározott tulajdonságoknak. |
12 |
Az BW 207. cikk (3) bekezdése értelmében: „A vevő nem hivatkozhat többé arra, hogy az átadott dolog nem felel meg a szerződésnek, ha ezt nem közölte az eladóval azt követő ésszerű időn belül, hogy ezt felismerte vagy ésszerűen fel kellett volna ismernie. Ha azonban kiderül, hogy a dolog nem rendelkezik valamely, az eladó által neki tulajdonított jellemzővel, vagy az eltérés olyan tényekre vonatkozik, amelyeket az eladó ismert vagy ismernie kellett, de nem közölt, akkor azt a vevőnek a felismerést követő ésszerű időn belül közölnie kell az eladóval. Fogyasztási cikkek adásvétele esetén a vevő a felismerést követően ésszerű időn belül köteles tájékoztatni az eladót, ennek során úgy kell tekinteni, hogy a közlés ésszerű időben történt, ha arra a felismerést követő két hónapon belül sor kerül.” |
13 |
A Hoge Raad (legfelsőbb bíróság) állandó ítélkezési gyakorlata szerint, ha az eladó állítása szerint a közlésre a határidőn belül nem került sor, a vevőnek kell arra hivatkoznia, és megalapozott vitatás esetén azt bizonyítania, hogy ezeket a tényeket ésszerű határidőben, és az eladó számára világosan felismerhető módon közölte. Fogyasztási cikk adásvétele esetén az eset körülményeitől függ azon kérdés megítélése, hogy ésszerű időben történtnek lehet‑e tekinteni azt a közlést, amelyre több mint két hónappal a megfelelési hiba felismerését követően került sor. |
Az eljárási jog
14 |
A polgári perrendtartásról szóló törvénykönyv (Wetboek van Burgerlijke Rechtsvordering, a továbbiakban: Rv) 23. és 24. cikke szerint a bíróság csak a felek kérelmeiről határozhat, és kötve van azokhoz a jogi tényekhez, amelyek a kérelmet, a keresetet vagy az ellenkérelmet alátámasztják. |
15 |
A fellebbviteli eljárásban az eljáró bíróság csak a felek által másodfokon előterjesztett első beadványukban szereplő kifogásokról dönthet. A fellebbviteli bíróságnak azonban hivatalból figyelembe kell vennie a vonatkozó közrendi rendelkezéseket akkor is, ha azokra a felek nem hivatkoztak. |
16 |
Mindazonáltal az Rv 22. cikke értelmében „a bíróság minden körülmények között és az eljárás bármely szakaszában kérheti, hogy a felek valamelyike vagy mindegyike további magyarázatot terjesszen elő álláspontjára vonatkozóan”. |
A jogvita alapját képező tényállás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések
17 |
2008. május 27‑én F. Faber egy használt járművet vett a Hazet‑műhelytől. A felek által kötött adásvételi szerződést e műhely „Magánszeméllyel kötött adásvételi szerződés” című, előnyomtatott fejléces formanyomtatványán szövegezték meg. |
18 |
2008. szeptember 26‑án a szóban forgó gépjármű útközben kigyulladt és teljesen kiégett. A járművet vezető F. Faber ezen időpontban üzleti tárgyalásra tartott a lánya társaságában. |
19 |
Az említett járművet vontatóval a Hazet műhelyébe szállították, majd az utóbbi kérésére egy autóbontással foglalkozó vállalkozáshoz, annak érdekében, hogy ott a hatályos környezetvédelmi szabályozásnak megfelelően regisztrálják. F. Faber azt állítja, hogy a felek ez alkalommal beszéltek a káreseményről és a műhely esetleges felelősségéről, ezt azonban a Hazet‑műhely vitatja. |
20 |
2009 elején a Hazet‑műhely telefonon kapcsolatba lépett F. Faberrel, aki azt közölte a műhellyel, hogy a tűzről készített rendőrségi jelentésre vár. A rendőrség azonban F. Fabert – annak kérésére – arról tájékoztatta, hogy semmilyen műszaki jelentés nem készült. |
21 |
2009. május 8‑án, a Hazet‑műhely előzetes tájékoztatását követően az érintett járművet szétbontották. |
22 |
A 2009. május 11‑i levelében F. Faber közölte a Hazet‑műhellyel, hogy őt tartja felelősnek a járművét elpusztító tűz miatt keletkezett kárért. Ezt a kárt – amely e jármű vételárának, valamint az abban található különböző tárgyak értékének felel meg – F. Faber számszerűen 10828,55 euróban határozta meg. |
23 |
F. Faber 2009 júliusának elején megbízott egy szakértői irodát a járműtűz okának feltárására irányuló műszaki vizsgálat elvégzésével. Mivel a járművet időközben szétbontották, a szakértői vizsgálatra nem kerülhetett sor. |
24 |
2010. október 26‑án F. Faber keresetet indított a Hazet‑műhely ellen a Rechtbank Arnhem (arnhemi kerületi bíróság, Hollandia) előtt. |
25 |
A keresetének alátámasztása érdekében F. Faber arra hivatkozott, hogy a jármű nem felelt meg a szerződésben meghatározott tulajdonságoknak, tehát a BW 7:17 cikke szerinti megfelelési hiba állt fenn. F. Faber mindazonáltal nem állította, hogy a járművet fogyasztói minőségében vette. |
26 |
A Hazet‑műhely védekezésében vitatta a megfelelési hiba fennállását, és azt állította, hogy F. Faber elkésve nyújtotta be a panaszát, ezért a BW 7:23 cikkének (1) bekezdése értelmében minden jogát elvesztette. |
27 |
2011. április 27‑i ítéletében a Rechtbank Arnhem elutasította F. Faber kérelmét. Ez a bíróság azt állapította meg, hogy a Hazet‑műhely megalapozottan hivatkozhatott a BW 7:23 cikkének (1) bekezdésére, mivel a felek közötti első – telefonos – kapcsolatfelvételre csak 2009 elején, azaz több mint három hónappal a járműtűz után került sor. Az említett bíróság azt is megállapította, hogy nem volna szükség további vizsgálatra, ha F. Faber fogyasztói minőségben járt volna el. |
28 |
2011. július 26‑án F. Faber fellebbezést nyújtott be a Rechtbank Arnhem ítélete ellen a Gerechtshof Arnhem‑Leeuwardenhez (Arnhem‑Leeuwarden‑i fellebbviteli bíróság, Hollandia). |
29 |
A fellebbezése keretében F. Faber két jogalapot hozott fel: az első jogalap az elsőfokú bíróság azon megállapítása ellen irányul, amely szerint F. Faber nem a jogszabályi határidőben járt el, míg a másodikat F. Faber arra alapítja, hogy a tűzeset helyszínre kiérkező tűzoltók és rendőrök említést tettek a szóban forgó jármű műszaki hibájáról. |
30 |
F. Faber ezzel szemben semmilyen kifogást nem fogalmazott meg a Rechtbank Arnhem azon álláspontjával szemben, amely szerint nincs szükség annak meghatározására, hogy a felek által kötött szerződés fogyasztási cikkre vonatkozik‑e. F. Faber azt sem fejtette ki, hogy az érintett járművet fogyasztói minőségében szerezte‑e meg. |
31 |
E körülmények között a Gerechtshof Arnhem‑Leeuwarden felfüggesztette az eljárást, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjesztette a Bíróság elé:
|
Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekről
Az első, második, harmadik és hetedik kérdésről
32 |
E kérdésekkel, amelyeket együttesen kell megvizsgálni, a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra keresi a választ, hogy a tényleges érvényesülés elve értelmében valamely ingó dologra vonatkozó adásvételi szerződés alapján az eladó által a vevőnek nyújtandó jótállásra vonatkozó jogvitában eljáró nemzeti bíróság még abban az esetben is köteles‑e hivatalból vizsgálni, hogy a vevőt az 1999/44 irányelv értelmében vett fogyasztónak kell‑e tekinteni, ha ez a fél erre a minőségére nem hivatkozott. |
33 |
Előzetesen rá kell mutatni, hogy az alapügy két magánjogi jogalany között van folyamatban. Noha az ilyen jogvitákban egyik fél sem hivatkozhat az 1999/44 irányelv közvetlen hatályára, az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a kizárólag magánszemélyek közötti jogvitákban eljáró nemzeti bíróság a belső jogi rendelkezések alkalmazása során a nemzeti jog valamennyi szabályát köteles figyelembe venni, és azokat – amennyire csak lehetséges – az irányelv szövegének és céljának megfelelően értelmezni oly módon, hogy az általa követett céllal összhangban álló eredményre jusson (lásd többek között: LCL Le Crédit Lyonnais ítélet, C‑565/12, EU:C:2014:190, 54. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). |
34 |
A Bírósággal közölt információk szerint az 1999/44 irányelvnek a holland jogrendbe való átültetését úgy biztosították, hogy a BW „Különleges szerződések” című 7. könyvébe – a valamennyi adásvételi szerződésre megkülönböztetés nélkül alkalmazandó jótállási szabályok közé – beillesztették a fogyasztási cikkre vonatkozó adásvételi szerződéseket szabályozó különös rendelkezéseket. |
35 |
Mindazonáltal az alapügyben szóban forgó adásvételi szerződés esetében a kérdést előterjesztő bíróság rámutat, hogy kétely merül fel az alkalmazandó rendelkezésekkel kapcsolatban, mivel nem lehet tudni, hogy ezt az adásvételi szerződést fogyasztóval kötötték‑e. |
36 |
Az előzetes döntéshozatalra utaló határozat rámutat ugyanis, hogy noha F. Faber – a Hazet‑műhellyel szembeni jótállással kapcsolatos kérelmének alátámasztásaként – benyújtott egy „magánszeméllyel kötött adásvételi szerződés” című szerződéses dokumentumot, nem részletezte azt, hogy ezt a szerződést a szakmai tevékenysége keretében, vagy azon kívül kötötték‑e, pedig az alapügyben eljáró bíróság számára ez a tény tenné lehetővé annak eldöntését, hogy F. Faber az alkalmazandó nemzeti szabályozás és a 1999/44 irányelv 1. cikke (2) bekezdése a) pontjának értelmében vett fogyasztónak minősülhet‑e. Ezenkívül az elsőfokú eljárásban F. Faber kérelmét – a nemzeti jogban rögzített határidőkre tekintettel – elkésettség miatt elutasították, anélkül hogy megállapították volna, hogy az érintett milyen minőségben kötötte az említett szerződést. Végül, F. Faber, a fellebbezése alátámasztására felhozott, és a fellebbviteli bíróság előtti jogvita terjedelmét körülhatároló jogalapokban sem hivatkozott arra, hogy fogyasztói minőségben járt volna el. |
37 |
Azzal a kérdéssel kapcsolatban, hogy ebben az összefüggésben a nemzeti bíróság köteles‑e hivatalból vizsgálni, hogy a vevőt fogyasztónak kell‑e tekinteni, emlékeztetni kell arra, hogy az eljárási jogi szabályok harmonizációjának hiányában a jogalanyok uniós jogból származó jogainak védelmét biztosító keresetekre vonatkozó eljárási jogi szabályok a tagállamok belső jogrendjébe tartoznak, azzal a feltétellel azonban, hogy ezek a szabályok nem lehetnek kedvezőtlenebbek azoknál, amelyek a belső jognak alárendelt hasonló helyzeteket szabályozzák (az egyenértékűség elve), és nem tehetik gyakorlatilag lehetetlenné vagy rendkívül nehézzé az uniós jog által a fogyasztóknak biztosított jogok gyakorlását (a tényleges érvényesülés elve). |
38 |
Ebben a tekintetben meg kell állapítani, hogy főszabály szerint a nemzeti bíróság feladata – az előtte folyamatban lévő jogvitában alkalmazandó jogszabályok meghatározása érdekében – hogy jogilag minősítse a felek által a kérelmük alátámasztására hivatkozott tényeket és cselekményeket. Ezt a jogi minősítést előzetesen kell elvégezni abban az esetben, ha az alapügyhöz hasonlóan az eladott fogyasztási cikkre vonatkozó – alperes által hivatkozott – jótállásra a vevő minőségétől függően eltérő szabályok vonatkoznak. Az ilyen minősítés önmagában nem jelenti azt, hogy a bíróság a mérlegelési jogkörét hivatalból gyakorolja, hanem csak azt, hogy megállapítja és megvizsgálja az alkalmazandó jogi normát meghatározó jogszabályi feltétel fennállását. |
39 |
A nemzeti bíróságnak, ahhoz hasonlóan, ahogyan a belső jogrendjének eljárási szabályai alapján az alkalmazandó nemzeti jogszabályok meghatározása érdekében a felek által elé terjesztett jogi és ténybeli elemeket – adott esetben a felek minden szükséges tájékoztatás megadására történő felszólítása útján – minősítenie kell, az egyenértékűség elve értelmében ugyanezt a műveletet el kell végeznie annak meghatározása érdekében, hogy alkalmazandó‑e valamely uniós jogi norma. |
40 |
Ez a helyzet állhat elő az alapügy esetében, amelyben a nemzeti bíróság rendelkezésére áll egy „támpont” – amint arra a előzetes döntéshozatalra utaló határozatban maga is rámutatott –, a jelen esetben az F. Faber által benyújtott, „magánszeméllyel kötött adásvételi szerződés” című dokumentum, és amelyben továbbá – amint azt a holland kormány hangsúlyozta – ennek a bíróságnak az Rv 22. cikke értelmében lehetősége van arra, hogy a feleket bizonyos állításaik részletesebb kifejtésére vagy bizonyos dokumentumok benyújtására szólítsa fel. A nemzeti bíróság feladata, hogy elvégezze az ehhez szükséges vizsgálatokat. |
41 |
Az a kérdés tehát, hogy a tényleges érvényesülés elve alapján jogosult‑e a tagállami bíróság fogyasztónak minősíteni‑e azt a felet, aki erre a minőségre nem hivatkozott, csak abban az eseten merül fel, ha a belső jogrend eljárási szabályai semmilyen eszközt nem biztosítanak a nemzeti bíróság számára, amely lehetővé tenné a vitatott tények és cselekmények pontos minősítését, ha maguk a felek nem hozzák fel kifejezetten ezt a minősítést a kérelmeik alátámasztása érdekében. |
42 |
Valójában a Bíróság a tényleges érvényesülés elve alapján, és a belső jog ezzel ellentétes szabályai ellenére megkövetelte, hogy egyes, a fogyasztóvédelemre vonatkozó uniós irányelvekben található rendelkezéseket a nemzeti bíróság hivatalból alkalmazzon. Ezt a követelményt az a megfontolás igazolta, hogy az irányelv által létrehozott védelmi rendszer azon az elven alapszik, hogy a fogyasztó az eladóhoz vagy szolgáltatóhoz képest hátrányos helyzetben van, mind tárgyalási lehetőségei, mind pedig tájékozottsági szintje tekintetében, és fennáll az a nem elhanyagolható kockázat, hogy a fogyasztó többek között tájékozatlanságból nem hivatkozik a védelmét szolgáló jogszabályra (lásd ebben az értelemben: a fogyasztókkal kötött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételekről szóló, 1993. április 5‑i 93/13/EGK tanácsi irányelvvel [HL L 95., 29. o.; magyar nyelvű különkiadás 15. fejezet, 2. kötet, 288. o.] kapcsolatban: Mostaza Claro‑ítélet, C‑168/05, EU:C:2006:675, 28. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; a fogyasztói hitelre vonatkozó tagállami törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezések közelítéséről szóló, 1986. december 22‑i 87/102/EGK tanácsi irányelvvel (HL 1987. L 42., 48. o.; magyar nyelvű különkiadás 15. fejezet, 1. kötet, 326. o.) kapcsolatban: Rampion és Godard ítélet, C‑429/05, EU:C:2007:575, 65. pont). |
43 |
A Bíróság kimondta, hogy minden olyan helyzetben, amelyben felmerül a kérdés, hogy valamely nemzeti eljárási rendelkezés lehetetlenné vagy rendkívül nehézzé teszi‑e az uniós jog alkalmazását, azt kell megvizsgálni, hogy milyen e rendelkezésnek az egész eljárásban betöltött helye, hogy hogyan zajlik az eljárás, és melyek a sajátosságai a különböző nemzeti fórumok előtt (lásd többek között: Kušionová‑ítélet, C‑34/13, EU:C:2014:2189, 52. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). |
44 |
Márpedig azok az eljárásjogi szabályok, amelyek az adásvételi szerződésen alapuló jótállással kapcsolatos kérelem tárgyában eljáró elsőfokú bíróságnak és a fellebbviteli bíróságnak is megtiltanák, hogy a rendelkezésükre álló, vagy egyszerű felvilágosításkérésre rendelkezésükre bocsátható ténybeli és jogi elemek alapján az érintett szerződéses viszonyt fogyasztóval kötött adásvételnek minősítsék – amint ez az eset az alapügyben előfordulhat –, jóllehet a fogyasztó erre a minőségre nem hivatkozott kifejezetten, azt jelentené, hogy a fogyasztóra terhelnék a helyzete teljes körű jogi minősítésének kötelezettségét azzal, hogy ennek elmaradása esetén elveszíti azokat a jogokat, amelyeket az uniós jogalkotó az 1999/44 irányelvvel kívánt számára nyújtani. Azon a területen, ahol az eljárásjogi szabályok számos tagállamban lehetővé teszik a magánszemélyek számára, hogy a bíróságok előtt saját magukat képviseljék, ez azzal a nem elhanyagolható kockázattal járna, hogy a fogyasztó az ilyen szintű követelményeknek többek között tájékozatlanságból nem volna képes eleget tenni. |
45 |
Ebből következik, hogy az előző pontban ismertetetthez hasonló eljárási szabályok nem volnának összhangban a tényleges érvényesülés elvével, amennyiben azok a megfelelési hibán alapuló jótállással kapcsolatos eljárásokban – amelyekben a fogyasztók félként vesznek részt – rendkívül nehézzé tehetnék azon védelem alkalmazását, amelyet az 1999/44 irányelv szándékozik a fogyasztóknak nyújtani. |
46 |
A tényleges érvényesülés elve ezzel szemben megköveteli, hogy az olyan szerződésre vonatkozó jogvitában eljáró nemzeti bíróság, amely az említett irányelv hatálya alá tartozhat, amint az erre vonatkozó jogi és ténybeli elemek a rendelkezésére állnak, vagy egyszerű felvilágosításkérésre a rendelkezésére bocsáthatók, még akkor is köteles megvizsgálni, hogy a vevőt fogyasztónak lehet‑e minősíteni, ha ez utóbbi erre a minőségre nem hivatkozott kifejezetten. |
47 |
Meg kell továbbá jegyezni, hogy ezt a megállapítást nem módosíthatja az a körülmény, hogy a fogyasztó részesül‑e ügyvédi segítségben, vagy sem, mivel az uniós jog értelmezése, valamint a tényleges érvényesülés és a hatékony érvényesülés elvének hatálya független az egyes ügyekre jellemző konkrét körülményektől (lásd ebben az értelemben: Rampion és Godard ítélet, C‑429/05, EU:C:2007:575, 65. pont). |
48 |
A fenti megállapításokra tekintettel az első, második, harmadik és hetedik kérdésre azt a választ kell adni, hogy az 1999/44 irányelvet úgy kell értelmezni, hogy az olyan szerződésre vonatkozó jogvitában eljáró nemzeti bíróság, amely ezen irányelv hatálya alá tartozhat, amint az erre vonatkozó jogi és ténybeli elemek a rendelkezésre állnak, vagy egyszerű felvilágosításkérésre a rendelkezésére bocsáthatók, még akkor is köteles megvizsgálni, hogy a vevőt az említett irányelv értelmében vett fogyasztónak lehet‑e minősíteni, ha ez utóbbi erre a minőségre nem hivatkozott kifejezetten. |
A negyedik kérdésről
49 |
Ezzel a kérdéssel a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra keresi a választ, hogy az 1999/44 irányelv 5. cikkét a belső jog értelmében vett közrendi szabállyal egyenértékű normának lehet‑e tekinteni, azaz olyan szabálynak, amelyre a nemzeti bíróság a fellebbezés keretében hivatalból hivatkozhat. |
50 |
Az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, hogy ez a kérdés konkrétan az említett irányelv 5. cikkének (3) bekezdésére vonatkozik, amely előírja, hogy az ellenkező bizonyításáig vélelmezni kell, hogy a fogyasztási cikk átadásától számított hat hónapon belül megnyilvánult megfelelési hiba főszabály szerint már az átadás időpontjában létezett. |
51 |
Rá kell mutatni, hogy a kérdést előterjesztő bíróság által feltett kérdés csak abban az esetben lehet releváns, ha a nemzeti bíróság megállapítja, hogy az érintett szerződés az 1999/44 irányelv tárgyi hatálya alá tartozik, ami többek között azt feltételezi, hogy ezt a szerződést fogyasztóval kötötték. |
52 |
Az 1999/44 irányelvvel kialakított felelősségi rendszerben, míg az utóbbi 2. cikkének (2) bekezdése megfogalmazza a szerződésszerűség megdönthető vélelmét, az említett irányelv 3. cikkének (1) bekezdése kimondja, hogy az eladó felel a fogyasztási cikk átadásának időpontjában meglévő minden hibáért. E rendelkezések együttes alkalmazásából az következik, hogy főszabály szerint a fogyasztó feladata, hogy bizonyítsa a megfelelési hibát, és azt, hogy e hiba a fogyasztási cikk átadásának időpontjában létezett. |
53 |
Az 1999/44 irányelv 5. cikkének (3) bekezdése ezen elvtől való eltérést engedő szabályt tartalmaz arra az esetre, ha a megfelelési hiba a fogyasztási cikk átadásától számított hat hónapon belül nyilvánul meg. Ebben az esetben ugyanis vélelmezni kell, hogy a megfelelési hiba már az átadás időpontjában létezett. |
54 |
A bizonyítási tehernek ez a fogyasztó javára történő könnyítése azon a megállapításon alapul, hogy abban az esetben, ha a megfelelési hiba csak a fogyasztási cikk átadásának időpontja után nyilvánul meg „a fogyasztó számára leküzdhetetlen akadályt” jelenthet annak bizonyítása, hogy a hiba már ebben az időpontban megvolt, ellenben az eladó vagy szolgáltató számára általában jóval könnyebb annak a bizonyítása, hogy a megfelelési hiba az átadás időpontjában még nem állt fenn, és az például a fogyasztó általi helytelen használatból ered (lásd: a fogyasztási cikkek adásvételéről és a kapcsolódó jótállásról szóló európai parlamenti és tanácsi irányelvre irányuló javaslat (COM(95) 520 végleges, 13. o.) indokolása. |
55 |
A bizonyítási tehernek az 1999/44 irányelv 5. cikkének (3) bekezdése szerinti megosztása – ezen irányelv 7. cikkének megfelelően – kötelező érvényű mind a felek számára, akik attól nem térhetnek el megállapodás útján, mind a tagállamok számára, amelyeknek biztosítaniuk kell annak betartását. Ebből következik, hogy ezt a bizonyítási teherre vonatkozó szabályt még akkor is alkalmazni kell, ha arra nem hivatkozott kifejezetten a fogyasztó, aki erre jogosult lehet. |
56 |
Tekintettel azon közérdek jellegére és jelentőségére, amelyen 1999/44 irányelv 5. cikkének (3) bekezdése által a fogyasztóknak biztosított védelem alapul, ezt a rendelkezést egyenértékűnek kell minősíteni azon nemzeti jogszabályokkal, amelyek a belső jogrendben a közrendi szabályok rangjával bírnak. Ebből az következik, hogy a nemzeti bíróság – amennyiben a belső igazságszolgáltatási rendszere keretében az ilyen szabályt hivatalból jogosult alkalmazni – a belső jognak valamennyi olyan rendelkezését hivatalból köteles alkalmazni, amely az említett 5. cikk (3) bekezdésének átültetésére vonatkozik (lásd ebben az értelemben: Asturcom Telecomunicaciones ítélet, C‑40/08, EU:C:2009:615, 52–54. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). |
57 |
E körülmények között a negyedik kérdésre azt a választ kell adni, hogy az 1999/44 irányelv 5. cikkének (3) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy azt egyenértékűnek kell tekinteni azon nemzeti jogszabályokkal, amelyek a belső jogrendben a közrendi szabályok rangjával bírnak, és a nemzeti bíróság hivatalból köteles alkalmazni a belső jog valamennyi olyan rendelkezését, amely e szabály belső jogba történő átültetését biztosítja. |
Az ötödik kérdésről
58 |
Ezzel a kérdéssel a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra keresi a választ, hogy a tényleges érvényesülés elvével ellentétes‑e az a nemzeti szabály, amely a fogyasztót annak bizonyítására kötelezi, hogy a megfelelőségi hibáról kellő időben tájékoztatta az eladót. |
59 |
Az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, hogy a holland jogalkotó a BW 7:23 cikkben rendelkezik ilyen kötelezettségről, továbbá hogy a Hoge Raad állandó ítélkezési gyakorlatának megfelelően – amennyiben ezt az eladó vitatja – a fogyasztó köteles bizonyítani, hogy a megfelelési hibáról tájékoztatta az eladót. A kérdést előterjesztő bíróság által szolgáltatott adatokból az is kitűnik, hogy a holland jogalkotó által kialakított rendszerben ezt a tájékoztatást kellő időben megtörténtnek kell tekinteni, ha arra a megfelelési hiba felismerésétől számított két hónapon belül került sor. Ezenkívül, a Hoge Raad ítélkezési gyakorlata szerint, az egyes ügyek sajátos körülményeitől függ azon kérdés megítélése, hogy az e határidő lejártát követően adott tájékoztatást még mindig kellő időben megadottnak lehet‑e tekinteni. |
60 |
Ebben a tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az 1999/44 irányelv 5. cikkének (2) bekezdése a tagállamok számára lehetővé teszi annak előírását, hogy a fogyasztó a jogai érvényesítése feltételeként a hibáról annak felismerésétől számított két hónapon belül köteles értesíteni az eladót. |
61 |
Az említett irányelv előkészítő munkálatai alapján ez a lehetőség arra irányul, hogy megerősítse a jogbiztonságot azáltal, hogy „az eladó érdekeinek figyelembevétele mellett [a vevőt] bizonyos mértékű gondosságra ösztönzi”, „anélkül hogy szigorú kötelezettséget írna elő az fogyasztási cikk részletes vizsgálatára” (lásd: az irányelvre irányuló javaslat [COM(95) 520 végleges, 14. o.] indokolása). |
62 |
Amint az az 1999/44 irányelv (19) preambulumbekezdésével együttesen értelmezett 5. cikke (2) bekezdésének szövegéből és e rendelkezés céljából következik, az ily módon a fogyasztóra terhelt kötelezettség nem haladhatja meg azt, hogy az utóbbi az eladót a megfelelési hiba létezéséről értesítse. |
63 |
Ami e tájékoztatás tartalmát illeti, a fogyasztó ebben a szakaszban nem kötelezhető annak bizonyítására, hogy a megfelelési hiba ténylegesen érinti az általa megvett fogyasztási cikket. Tekintettel arra, hogy az e fogyasztási cikk minőségére és annak eladáskori állapotára vonatkozó információk tekintetében a vevő az eladóhoz képest hátrányos helyzetben van, a fogyasztót a megfelelési hiba pontos okának megjelölésére sem lehet kötelezni. A tájékoztatásnak azonban, annak érdekében, hogy az az eladó számára hasznos lehessen, tartalmaznia kell bizonyos számú adatot – a szóban forgó fogyasztási cikk jellegére, az arra vonatkozó adásvételi szerződés tartalmára és a hivatkozott megfelelési hiba konkrét megnyilvánulására vonatkozóan –, amelyek pontossági szintje az egyes esetek sajátos körülményeitől függően szükségképpen eltérő lesz. |
64 |
Annak a bizonyítását illetően, hogy az eladónak megadták a tájékoztatást, főszabály szerint a vonatkozó nemzeti jogszabályok az irányadók, amelyeknek mindazonáltal tiszteletben kell tartaniuk a tényleges érvényesülés elvét. Ebből következően a tagállam nem írhat elő olyan követelményeket, amelyek lehetetlenné vagy rendkívül nehézzé tehetnék a fogyasztót az 1999/44 irányelv alapján megillető jogok gyakorlását. |
65 |
Az ötödik kérdésre tehát azt a választ kell adni, hogy az 1999/44 irányelv 5. cikkének (2) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy azzal nem ellentétes az a nemzeti szabály, amely szerint a fogyasztónak az ezen irányelv alapján őt megillető jogok érvényesíthetőségéhez az eladót a megfelelési hibáról kellő időben tájékoztatnia kell, feltéve hogy e tájékoztatás megadására e megfelelési hiba fogyasztó általi felismerésétől számítva legalább két hónap áll rendelkezésre, a megadandó tájékoztatás csak az említett hiba létezésére vonatkozik, és e tájékoztatásra nem vonatkoznak olyan bizonyítási szabályok, amelyek az említett fogyasztó számára lehetetlenné vagy rendkívül nehézzé tennék a jogai gyakorlását. |
A hatodik kérdésről
66 |
Ezzel a kérdéssel a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra keresi a választ, hogy hogyan működik a bizonyítási tehernek az 1999/44 irányelv 5. cikkének (3) bekezdése szerinti megosztása, és közelebbről mely tényeket kell a fogyasztónak bizonyítania. |
67 |
Amint az a jelen ítélet 53. pontjában már megállapításra került, az e rendelkezésben foglalt szabály eltérést enged attól az elvtől, amely szerint a fogyasztónak kell megdöntenie az eladott fogyasztási cikk szerződésszerűségére vonatkozó vélelmet – amelyet ezen irányelv 2. cikkének (2) bekezdése mond ki –, és neki kell bizonyítania az általa hivatkozott megfelelési hibát. |
68 |
Abban az esetben, ha a megfelelési hiba a fogyasztási cikk átadásától számított hat hónapon belül nyilvánult meg, a 1999/44 irányelv 5. cikkének (3) bekezdése könnyíti annak előírásával a fogyasztó bizonyítási terhét, hogy ilyenkor vélelmezni kell, hogy a megfelelési hiba már az átadás időpontjában létezett. |
69 |
E könnyítés igénybevételéhez mindazonáltal a fogyasztónak meghatározott tényeket bizonyítania kell. |
70 |
Először is a fogyasztónak hivatkoznia kell arra, és bizonyítania kell azt, hogy az eladott fogyasztási cikk az érintett szerződésnek nem felel meg, mivel például nem rendelkezik a szerződésben meghatározott tulajdonságokkal, vagy akár alkalmatlan az ilyen típusú fogyasztási cikktől szokásosan elvárt használatra. A fogyasztó csak a hiba fennállását köteles bizonyítani. Nem köteles bizonyítani a hiba okát és azt sem, hogy a hiba oka az eladónak tudható be. |
71 |
Másodszor a fogyasztónak bizonyítania kell, hogy a szóban forgó megfelelési hiba a fogyasztási cikk átadásától számított hat hónapon belül megnyilvánult, azaz ténylegesen megmutatkozott. |
72 |
E tények bizonyítása esetén a fogyasztó mentesül annak bizonyítása alól, hogy a megfelelési hiba már a fogyasztási cikk átadásakor fennállt. E hibának a rövid, hat hónapos időszakon belüli bekövetkezése lehetővé teszi azt a feltételezést, hogy noha az csak a fogyasztási cikk átadása után mutatkozott meg, „csírájában” már az átadáskor jelen volt abban (lásd: az irányelvre irányuló javaslat [COM(95) 520 végleges, 12. o.] indokolása). |
73 |
Ilyenkor adott esetben – annak igazolása útján, hogy e hiba oka vagy forrása az átadást követő cselekményben vagy mulasztásban rejlik – az eladónak vagy a szolgáltatónak kell bizonyítania, hogy a megfelelési hiba a fogyasztási cikk átadásának időpontjában nem állt fenn. |
74 |
Abban az esetben, ha az eladónak nem sikerül a jogilag megkövetelt módon bizonyítania, hogy a megfelelési hiba oka vagy forrása a fogyasztási cikk átadását követően bekövetkezett körülményben rejlik, az 1999/44 irányelv 5. cikkének (3) bekezdésében megfogalmazott vélelem a fogyasztó számára lehetővé teszi, hogy érvényesítse az ezen irányelv alapján őt megillető jogokat. |
75 |
A hatodik kérdésre tehát azt a választ kell adni, hogy az 1999/44 irányelv 5. cikkének (3) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy azon szabály, amely szerint vélelmezni kell, hogy a megfelelési hiba már a fogyasztási cikk átadásának időpontjában létezett,
|
A költségekről
76 |
Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg. |
A fenti indokok alapján a Bíróság (első tanács) a következőképpen határozott: |
|
|
|
|
Aláírások |
( *1 ) Az eljárás nyelve: holland.