—

X képviseletében K. Kuusi asianajaja,

—

a finn kormány képviseletében H. Leppo, meghatalmazotti minőségben,

—

a görög kormány képviseletében E.‑M. Mamouna és M. Tassopoulou, meghatalmazotti minőségben,

—

az Európai Bizottság képviseletében D. Martin és I. Koskinen, meghatalmazotti minőségben,

1

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a férfiak és a nők közötti egyenlő bánásmód elvének a szociális biztonság területén történő fokozatos megvalósításáról szóló, 1978. december 19‑i 79/7/EGK tanácsi irányelv (HL 1979. L 6., 24. o.; magyar nyelvű különkiadás 5. fejezet, 1. kötet, 215. o.) 4. cikkének az értelmezésére irányul.

2

E kérelmet az X és a finn Szociális és Egészségügyi Minisztérium (a továbbiakban: minisztérium) között, munkahelyi baleset miatt járó átalány‑kártérítés nyújtása tárgyában folyamatban lévő eljárásban terjesztették elő.

3

A 79/7 irányelv a 3. cikke (1) bekezdésének a) pontja alapján azokra a törvényileg szabályozott rendszerekre alkalmazandó, amelyek többek között a munkahelyi baleset kockázatai ellen nyújtanak védelmet.

4

Ezen irányelv 4. cikkének (1) bekezdése szerint:

„Az egyenlő bánásmód elve azt jelenti, hogy semmilyen nemi megkülönböztetés nem állhat fenn, sem közvetlenül, sem közvetetten, különös tekintettel a családi állapotra és a családi jogállásra történő hivatkozással a következő területeken:

5

A baleset‑biztosítás megvalósítása az állami közigazgatás feladata, amelynek a végrehajtásával Finnországban magán‑biztosítótársaságokat bíznak meg. A munkáltatók, hogy teljesítsék arra vonatkozó kötelezettségüket, hogy a munkahelyi balesetekre tekintettel gondoskodjanak a munkavállalók biztonságáról, kötelesek a munkavállalók baleset‑biztosításáról szóló, 1992‑ben módosított 1982. évi törvény (tapaturmavakuutuslaki; a továbbiakban: a baleset‑biztosításról szóló törvény) hatálya alá tartozó kockázatok biztosítására jóváhagyott biztosítótársasággal szerződést kötni. A törvényileg szabályozott baleset‑biztosítás költségeit a munkáltatók által fizetett biztosítási díjak fedezik.

6

A maradandó károsodásért járó kártérítés a baleset‑biztosítási ellátások egyike. A szociális biztonság törvényileg szabályozott rendszere alá tartozik. Célja, hogy a munkahelyi balesetből vagy foglalkozási megbetegedésből, vagyis a munkavállaló munkaképességének egész életén át tartó csökkenéséből adódó említett károsodásért kártérítést nyújtson a munkavállalónak.

7

E törvény 14. cikke (1) bekezdésének 1. pontja a munkahelyi baleset által okozott sérülés vagy betegség esetén kártérítésként különösen maradandó károsodásért járó kártérítés fizetését írja elő.

8

A baleset‑biztosításról szóló törvény 18b. cikkének (1) bekezdése előírja, hogy a maradandó károsodásért járó kártérítést eseti jelleggel egyszeri alkalommal vagy járadékként fizetik. Az említett cikk (3) bekezdése értelmében az egyszeri kártérítést a minisztérium által jóváhagyott szempontok alapján a munkavállaló életkorának figyelembevételével a maradandó károsodásért járó kártérítés értékének megfelelő tőkeösszeg formájában számítják ki.

9

Az említett minisztériumnak a baleset‑biztosítás címén fizetett járadék tőkeértéke vagy – amennyiben nem járadékot fizetnek – az egyszeri kártérítés megállapításának kritériumairól szóló, 1982. december 30‑i 1662/453/82. sz. határozata megállapítja azokat a szempontokat, amelyek alapján ez utóbbi kártérítést számítani kell.

10

E tekintetben e határozat melléklete a következő képleteket állapítja meg:

„Az alkalmazandó halandóság (TLE‑82) 3 év életkor‑eltolódással

ux = 0,0000797 e 0,0875 (x+3) (férfi)

ux = 0,0000168 e 0,1000 (y+3) (nő).”

11

A sérüléssel vagy betegséggel okozott károkat az általános maradandó károsodás minősítése céljából orvosi jellegük és súlyosságuk mértéke alapján 20 osztályba sorolják. A nyújtott kártérítés összege a károsodás osztályától függ. Azon kevésbé súlyos sérülések vagy betegségek kártérítése, amelyek az 1–10 károsodási osztályba tartoznak, mindig egy összegben történik. A 11–20 károsodási osztályok esetében a biztosított választhat az egy összegben történő fizetés vagy az élete végéig járó havi járadék között.

12

Az 1953‑ban született X 1991. augusztus 27‑én munkahelyi balesetben sérülést szenvedett. A vakuutusoikeus (biztosítási bíróság) 2005. október 18‑i határozatában megállapította, hogy X maradandó károsodás miatt a baleset‑biztosításról szóló törvény alapján átalány‑kártérítésre jogosult.

13

E határozat következtében a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező biztosítótársaság 2005. december 16‑i határozataival az X részére e kártérítés címén fizetendő átalányösszeget 4197,98 euróban állapította meg, amely összeg már minden pótlékot tartalmaz.

14

X e határozatokkal szemben keresetet nyújtott be arra való hivatkozással, hogy a maradandó károsodásért fizetett egyszeri kártérítést a nők esetében alkalmazott kritériumokkal megegyező kritériumok alapján kell kiszámítani. A keresetet 2006. augusztus 31‑én elutasította a munkahelyi balesetekkel foglalkozó fellebbviteli bizottság. A vakuutusoikeus a 2008. május 27‑i határozatával helybenhagyta e határozatot.

15

X a 2008. október 13‑án a minisztériumnak címzett levelében azzal érvelt, hogy a részére a maradandó károsodásért járó kártérítés címén fizetett átalányösszeg megállapítása a férfiak és nők közötti egyenlő bánásmódra vonatkozó uniós jogi rendelkezések figyelmen kívül hagyásával történt. X tehát 278,89 eurót és ezen összeg után késedelmi kamatot követelt. Ezen összeg megfelel az X által kapott kártérítés és azon kártérítés közötti különbségnek, amelyet egy vele azonos életkorú és hasonló helyzetben lévő nő kapott volna. A minisztérium 2009. május 27‑én megtagadta a kért összeg fizetését.

16

2009. június 17‑én X arra irányuló keresetet nyújtott be a Helsingin hallinto‑oikeushoz (helsinki közigazgatási bíróság), hogy a Finn Államot kötelezze a szóban forgó összeg részére történő kifizetésére. A Helsingin hallinto‑oikeus a 2010. december 2‑i határozatában hatáskörének hiányával indokolva elfogadhatatlannak nyilvánította e keresetet.

17

X tehát keresetet nyújtott be e határozattal szemben a Korkein hallinto‑oikeushoz (legfelsőbb közigazgatási bíróság), amely 2012. november 28‑án hatályon kívül helyezte Helsingin hallinto‑oikeus határozatát.

18

A kérdést előterjesztő bíróság az ügy érdemét tekintve azt kérdezi, hogy a férfiak és a nők közötti egyenlő bánásmódra vonatkozó uniós jogi rendelkezésekkel és különösen a 79/7 irányelv 4. cikkének (1) bekezdésével ellentétes‑e az olyan nemzeti szabályozás, amely alapján a munkahelyi baleset címén fizetett, törvényileg szabályozott szociális ellátás összege a nemen alapuló biztosításmatematikai tényezők alkalmazása következtében eltér aszerint, hogy a kedvezményezett férfi vagy nő‑e.

19

A kérdést előterjesztő bíróság megjegyzi továbbá, hogy ha a 79/7 irányelv 4. cikkének (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy azzal ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, mint amelyről az előtte folyamatban lévő ügyben szó van, felmerül az a kérdés, hogy teljesülnek‑e az érintett tagállam uniós jog megsértéséért beálló felelősségének a feltételei.

20

E körülmények között a Korkein hallinto‑oikeus úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:

21

A finn kormány a tárgyaláson megjegyezte, hogy a jogvita alapját képező tényállás, vagyis X munkahelyi balesete 1991 során, tehát a Finn Köztársaságnak az Európai Unióhoz való csatlakozását megelőzően történt. Bár a szóban forgó átalány‑kártérítés az említett munkahelyi baleset által okozott maradandó károsodás kompenzálására irányul, az uniós jog alkalmazásának céljából kizárólag az e károsodást kiváltó ok időpontjának van jelentősége. Ilyen körülmények között a finn kormány úgy véli, hogy a Bíróságnak nincs hatásköre arra, hogy a kérdést előterjesztő bíróság számára választ adjon.

22

E tekintetben meg kell jegyezni, hogy az alapeljárás tárgyát képező jogi aktust 2008‑ban fogadták el a vakuutusoikeus határozatával. Nem vitatott az sem, hogy a maradandó károsodásért járó szóban forgó kártérítés X balesete következményeinek egész életén át tartó kompenzálására irányul.

23

Ebből következik, hogy az alapeljárás tárgya nem olyan helyzet, amely már a Finn Köztársaság Európai Unióhoz történő csatlakozását megelőzően kiváltotta valamennyi joghatását.

24

Ezért a Bíróság hatáskörrel rendelkezik arra, hogy a kérdést előterjesztő bíróság számára választ adjon.

25

Az első kérdés megválaszolása céljából előzetesen meg kell jegyezni, hogy az alapügyben szóban forgó kártérítést ugyan magán‑biztosítótársaság fizette, a munkavállalók Finnországban törtnő baleset‑biztosításai és az említett kártérítés nyújtásának feltételei olyan „törvényileg szabályozott” rendszerek részét képezik, amelyek a 79/7 irányelv 3. cikke (1) bekezdésének a) pontja értelmében véve a munkahelyi balesetek kockázatai ellen nyújtanak védelmet. Következésképpen az alapügyben szóban forgó kártérítés ezen irányelv hatálya alá tartozik.

26

Emlékeztetni kell arra, hogy a 79/7 irányelv 4. cikkének (1) bekezdése tiltja különösen az irányelv hatálya alá tartozó ellátások kiszámítása területén a nemen alapuló közvetlen vagy közvetett hátrányos megkülönböztetést.

27

Az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, hogy az alapügy a munkahelyi balesetből adódó károsodásra tekintettel járó azon kártérítés összegének a számítási módjaira vonatkozik, amelyet átalány‑kártérítés formájában egyszeri alkalommal fizettek ki. Az említett számítást többek között a munkavállaló kora, valamint az átlagos várható hátralévő élettartama alapján kell elvégezni. Ez utóbbi tényező meghatározása céljából figyelembe kell venni a munkavállaló nemét.

28

Nem vitatott, hogy az alapügyben szóban forgó átalány‑kártérítés számítási módjai alapján egy X‑szel azonos korú nő, aki azonos és ugyanolyan károsodást okozó, X‑ével megegyező napon történő munkahelyi balesetet szenvedett, nagyobb átalány‑kártérítésre jogosult, mint amekkorában X részesül.

29

A finn kormány azonban azzal érvel, hogy az ilyen nő és X nincsenek hasonló helyzetben. A finn kormány e tekintetben kifejti, hogy a maradandó károsodásért járó kártérítés címén egyszeri alkalommal fizetett, a nemzeti szabályozásban előírt kártérítés számítási módjai lehetővé kívánják tenni e kártérítés összegének olyan mértékben történő megállapítását, amely megegyezik ugyanezen kártérítés teljes összegével abban az esetben, ha azt egy életen át folyósítandó járadék formájában fizetnék. A férfiak és nők eltérő várható élettartamát tekintetbe véve a két nemre ugyanazon halandósági tényező alkalmazása ahhoz vezetne, hogy a balesetet szenvedett női munkavállalónak fizetett egyszeri kártérítés nem felel meg többé a kedvezményezettje átlagos várható hátralévő élettartamának.

30

A finn kormány pontosítja, hogy a nemen alapuló különbségtétel ahhoz szükséges, hogy elkerüljék a nők férfiakéhoz képest kedvezőtlenebb bánásmódját. Ugyanis, mivel a nők várható élettartama statisztikailag magasabb, az elszenvedett károsodásnak a sérült személy hátralévő élettartamára átalányban történő kompenzálására irányuló kártérítésnek magasabbnak kell lennie a nők, mint a férfiak esetében. Következésképpen nem áll fenn a férfiak és nők közötti hátrányos megkülönböztetés.

31

E tekintetben, és amint a főtanácsnok az indítványának 29. pontjában megjegyezte, fontos megállapítani, hogy az ilyen érvelés legfeljebb a férfiak és nők között az olyan kártérítés, mint amelyről az alapügyben szó van, nyújtásában fennálló egyenlőtlen bánásmódot igazolhatja, de nem vitathatja – amint a finn kormány a tárgyalás során elismerte – az egyenlőtlen bánásmódnak a nemzeti jogi rendelkezések alkalmazásából annyiban adódó fennállását, amennyiben e rendelkezések azonos körülmények között eltérő kártérítésekhez vezetnek.

32

Meg kell tehát állapítani, hogy az alapügyben szóban forgó betegbiztosítási rendszer rendelkezései egyenlőtlen bánásmódhoz vezetnek, amely a 79/7 irányelv 4. cikkének (1) bekezdésével ellentétes hátrányos megkülönböztetésnek minősülhet.

33

Ilyen körülmények között meg kell bizonyosodni arról, hogy ezen egyenlőtlen bánásmód igazolható‑e.

34

Az egyenlő bánásmód elvétől való eltérés 79/7 irányelv 4. cikkének (1) bekezdésében kimondott esetleges okait illetően meg kell állapítani, hogy a várható hátralévő élettartamon alapuló tényező figyelembevételét nem írja elő sem ezen irányelv 4. cikkének (2) bekezdése, amely a nők anyasági védelmére vonatkozik, sem pedig az említett irányelv 7. cikkének (1) bekezdése, amely lehetővé teszi a tagállamoknak, hogy ezen irányelv hatálya alól kizárjanak a szociális biztonság területére vonatkozó bizonyos számú szabályokat, előnyöket és ellátásokat.

35

Ezenkívül a 79/7 irányelv 7. cikke (1) bekezdésének szövegéből nem következik, hogy az ott kimondott eltérési okok nem kimerítő jellegűek, és hogy a tagállamok szabadon állapíthatják meg az egyenlő bánásmód elvétől való eltérés más okait. Az a tény, hogy az ilyen tényező figyelembevételét kifejezetten nem tiltják ezen irányelv rendelkezései, nem értelmezhető úgy, mint amely engedélyezi a nemzeti jogalkotó számára, hogy e tényezőt olyan kártérítés számítási elemeként írja elő, mint amelyről az alapügyben szó van.

36

A finn kormány azonban azzal érvel, hogy az e kártérítés összegének az érintett munkavállaló neme szerinti különbsége igazolható a férfiak és a nők várható élettartamának objektív eltérésével. Bármely más megoldás a nők, akiknek a várható élettartama magasabb a férfiak várható élettartamánál, kedvezőtlenebb bánásmódjához vezetne, mivel az átalány‑kártérítés fizetésének a célja a károsodás következményeinek a sérült személy egész hátralévő életében való kompenzálása.

37

E tekintetben meg kell jegyezni, hogy annak ellenére, hogy az alapügyben szóban forgó átalány‑kártérítést olyan szabályozás írja elő, amely rögzíti a munkahelyi baleset miatti károsodásért járó, a sérült személy hátralévő életében fizetett ellátásokat is, e kártérítés számítása nem végezhető el a férfiak és a nők átlagos várható életkorára vonatkozó általánosítás alapján.

38

Az ilyen általánosítás ugyanis a férfi biztosítottak női biztosítottakkal szembeni hátrányos megkülönböztetéséhez vezethet. Továbbá az általános statisztikai adatok nemek szerinti figyelembevétele ellen szól, hogy nem állítható bizonyosságként, hogy valamely női biztosítottnak mindig magasabb a várható élettartama, mint valamely azonos korú, hasonló helyzetben lévő férfi biztosított várható élettartama.

39

E megállapításokból következik, hogy nem igazolható az alapügyben szóban forgó nemzeti rendszer.

40

Az első kérdésre tehát azt a választ kell adni, hogy a 79/7 irányelv 4. cikkének (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy azzal ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amelynek alapján a férfiak és a nők eltérő várható élettartamát biztosításmatematikai szempontként alkalmazzák a munkahelyi baleset miatt fizetendő, törvényileg szabályozott szociális biztonsági ellátások kiszámításához, ha e szempont alkalmazása esetén valamely férfinak fizetendő egyszeri kártérítés összege alacsonyabb, mint az a kártérítési összeg, amelyet egy azonos életkorú, egyébként hasonló helyzetben lévő nő kapna.

41

Második kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében azt kívánja megtudni, hogy a 79/7 irányelv 4. cikke (1) bekezdésének olyan megsértése, mint amelyről az alapügyben szó van, minősíthető‑e az érintett tagállam felelősségének beállásához szükséges feltételek egyikét alkotó, az uniós jog „kellően súlyos” megsértésének.

42

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság a Brasserie du pêcheur és Factortame ítéletének (C‑46/93 és C‑48/93, EU:C:1996:79) 56. pontjában pontosította, hogy a hatáskörrel rendelkező bíróság által figyelembe vehető elemek között szerepel a megsértett szabály egyértelműsége és pontossága fokán, valamint a megsértett szabállyal a nemzeti hatóságok vagy az Unió részére biztosított mérlegelési jogkör terjedelmén kívül, hogy az elkövetett mulasztás, illetve a károkozás szándékos‑e vagy gondatlan, az esetleges téves jogalkalmazás menthető‑e, vagy sem, és hogy valamely uniós intézmény által tanúsított magatartás hozzájárulhatott‑e az uniós joggal ellentétes mulasztáshoz vagy az uniós joggal ellentétes nemzeti intézkedés, illetve gyakorlat elfogadásához, illetve fenntartásához.

43

A Bíróság továbbá hangsúlyozta, hogy főszabály szerint a nemzeti bíróságoknak kell meghatározniuk, hogy milyen feltételek alkalmazása mellett állapítható meg a tagállamoknak a magánszemélyek részére az uniós jog megsértésével okozott károk iránti felelőssége, a Bíróság által az e feltételek alkalmazása tekintetében adott iránymutatásoknak megfelelően (lásd: Test Claimants in the FII Group Litigation ítélet, C‑446/04, EU:C:2006:774, 210. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

44

Ebből következik, hogy a Bíróság értékelései nem helyettesíthetik a nemzeti bíróságok értékeléseit (lásd: Brasserie du pêcheur és Factortame ítélet, EU:C:1996:79, 58. pont). Azonban a Bíróság ez utóbbiaknak iránymutatásokat és információkat adhat ezen elv megvalósítása érdekében (lásd: Köbler‑ítélet, C‑224/01, EU:C:2003:513, 100. pont).

45

A jelen üggyel kapcsolatban három, azon kérdés megválaszolása céljából figyelembe veendő elemet kell megemlíteni, hogy a szóban forgó nemzeti jogi rendelkezéseket a 79/7 irányelv 4. cikke (1) bekezdése „kellően súlyos” megsértésének kell‑e tekinteni.

46

Először is az egyenlő bánásmód ezen irányelv 4. cikkének (1) bekezdésében kimondott elvének a terjedelme és annak értelmezése mindezidáig nem képezte tárgyát a Bíróság egyetlen ítéletének sem. Ezenkívül az uniós jog X‑szel kapcsolatos, fent megállapított megsértése csak 2008‑ban, a vakuutusoikeus jogerős határozatával vált konkréttá.

47

Másodszor a mai napig sem az alapügyben szóban forgó finn jogszabályra, sem pedig más nemzeti jogszabályra nem irányult az EUMSZ 258. cikk alapján tagállami kötelezettségszegés megállapítása iránti kereset a 79/7 irányelv 4. cikke (1) bekezdésének a megsértése miatt.

48

Harmadszor meg kell állapítani, hogy az uniós jogalkotó által elfogadott, a férfiak és nők közötti egyenlő bánásmód elvének a megvalósítására irányuló aktusokkal kapcsolatban a 2004/113 irányelv 5. cikkének (2) bekezdése lehetőséget nyújtott a tagállamoknak arra, hogy 2007. december 21‑e előtt az egyének biztosítási díjaiban és juttatásaiban arányos különbségeket engedélyezzenek, amennyiben a nemi hovatartozás alkalmazása biztonságmatematikai, valamint releváns és pontos statisztikai adatok alapján a kockázatelemzésben meghatározó tényező. Ezenkívül az uniós jogalkotó a 2006/54 irányelv 9. cikke (1) bekezdésének h) pontjában úgy határozott, hogy az egyenlő bánásmód elvével ellentétesek a foglalkoztatási szociális biztonsági rendszerek területére vonatkozó, bizonyos nemen alapuló szabályok, mindazonáltal az ezen elv alóli kivételek között bizonyos esetekben felsorolta a nemek szerint eltérő biztosításmatematikai tényezők felhasználását.

49

Ami e rendelkezések közül az elsőt illeti, a Bíróság 2011. március 1‑jén az Association belge des Consommateurs Test‑Achats és társai ítélet (EU:C:2011:100) 32. pontjában úgy határozott, hogy az érintett tagállamok számára annak lehetővé tétele, hogy időbeli korlátok nélkül hatályban tartsák az uniszex biztosítási díjak és juttatások szabályától való eltérést, ellentétes a nők és férfiak közötti egyenlő bánásmódra irányuló, a 2004/113 irányelv által követett cél elérésével, és a Bíróság pontosította, hogy az említett rendelkezést hátrányosan megkülönböztető jellege miatt érvénytelennek kell tekinteni.

50

A fenti megállapításokra tekintettel a nemzeti bíróság feladata annak megállapítása, hogy a jelen ügyben az uniós jog megsértését „kellően súlyosnak” kell‑e tekinteni.

51

Ezért a második kérdésre azt a választ kell adni, hogy a kérdést előterjesztő bíróság feladata annak értékelése, hogy teljesülnek‑e a tagállam felelőssége beállásának feltételei. Azzal a kérdéssel kapcsolatban, hogy az alapügyben szóban forgó nemzeti szabályozás az uniós jog „kellően súlyos” megsértésének minősül‑e, e bíróságnak figyelembe kell vennie többek között azt, hogy a Bíróság még nem hozott határozatot arról, hogy jogszerű‑e az átlagos várható élettartamon alapuló tényező nemek szerinti figyelembevétele a törvényileg szabályozott szociális biztonsági rendszer címén fizetett és a 79/7 irányelv hatálya alá tartozó ellátás megállapítása során. A kérdést előterjesztő bíróságnak figyelembe kell vennie az uniós jogalkotó által a tagállamoknak nyújtott azon lehetőséget is, amely a 2004/113 irányelv 5. cikkének (2) bekezdésében és a 2006/54 irányelv 9. cikke (1) bekezdésének h) pontjában szerepel. Az említett bíróságnak figyelembe kell vennie továbbá, hogy a Bíróság 2011. március 1‑jén (C‑236/09, EU:C:2011:100) megállapította, hogy az említett rendelkezések közül az első érvénytelen, mivel ellentétes a férfiak és nők közötti egyenlő bánásmód elvével.

52

Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (második tanács) a következőképpen határozott: