1. 

Az Európai Unió Tanácsa 2011‑ben dömpingellenes vámot vetett ki a Kínai Népköztársaságból (a továbbiakban: Kína) származó kerámialapok behozatalára.

2. 

Mivel Kína nem piacgazdasággal rendelkező ország, a belföldi piacon érvényesülő megbízható rendes érték hiányában az uniós intézmények egy piacgazdasággal rendelkező harmadik ország, nevezetesen az Amerikai Egyesült Államok (a továbbiakban: USA vagy Egyesült Államok) számtanilag képzett rendes értékét alkalmazták a dömping és a dömpingkülönbözet megállapításakor. Ehhez egyetlen egyesült államokbeli gyártó adatait használták fel, kiigazításokat végezve a különböző eltérések vonatkozásában, de (az üzleti titokra tekintettel) anélkül, hogy rendelkezésre bocsátották volna az elvégzett kiigazítások valamennyi részletét. Az áralákínálás szintjének megállapításakor az intézmények a kínai és az uniós gyártók mintáira alapozták az ár kiszámítását, de minden esetben különböző mintavételi módszert alkalmaztak.

3. 

Egy német importőr e módszerek szempontjait kifogásolva megtámadta az általa behozott kerámialapokra kivetett vámot. Az ügyet tárgyaló Finanzgericht München (müncheni adóügyi bíróság, a továbbiakban: kérdést előterjesztő bíróság) előzetes döntéshozatalt kér a vám kivetéséről szóló rendelet érvényessége vonatkozásában.

4. 

Ugyanezen rendelettel szemben előterjesztett más beadvánnyal kapcsolatos kérdéseket terjesztettek a Bíróság elé a Bricmate‑ügyben (C‑569/13), amelyre vonatkozó indítványomat ugyancsak a mai napon ismertetem.

5.

A dömpingellenes vámok kivetésének szabályait az 1225/2009 rendelet (a továbbiakban: alaprendelet) ( 2 ) tartalmazza.

6.

Az alaprendelet 1. cikkének (1) bekezdése határozza meg azt az elvet, hogy dömpingellenes vám vethető ki minden olyan dömpingelt termékre, amelynek az Unióban történő szabad forgalomba bocsátása kárt okoz. Az 1. cikk (2) bekezdéseelőírja, hogy dömpingelt termék az, amelynek az Unióba irányuló exportára alacsonyabb, mint egy hasonló terméknek a szokásos kereskedelmi forgalomban az exportáló országra megállapított összehasonlítható ára.

7.

A 2. cikk határozza meg a dömping tényének a megállapítására vonatkozó elveket és szabályokat. Lényegében valamely harmadik országból exportált adott termék esetében megállapítják az exportáló országban a független vevők által a szokásos kereskedelmi forgalom keretében ténylegesen fizetett árakon alapuló rendes értéket, és az Unióba irányuló exportárat. Amennyiben a súlyozott átlagok tisztességes összehasonlítása azt mutatja, hogy a rendes érték meghaladja az exportárat, annak mértéke, amennyivel meghaladja, képezi a dömpingkülönbözetet.

8.

E tekintetben a 2. cikk (7) bekezdésének a) pontja értelmében:

„A nem piacgazdasággal rendelkező országokból […] származó behozatal esetében a rendes értéket egy piacgazdasággal rendelkező harmadik ország ára vagy számtanilag képzett értéke vagy az ilyen harmadik országból más országokba – beleértve a[z Uniót] is – történő kivitel esetén felszámított ár alapján kell megállapítani, illetve, ha ez nem lehetséges, bármilyen más ésszerű alapon megállapítható, ideértve a hasonló termékért a[z Unióban] ténylegesen fizetett vagy fizetendő árat, és azt szükség esetén megfelelően módosítani kell úgy, hogy egy ésszerűen elfogadható haszonkulcsot is magában foglaljon.

A megfelelő, piacgazdasággal rendelkező harmadik országot megalapozott módon, a kiválasztás idején rendelkezésre álló összes megbízható információ figyelembevételével kell kiválasztani. A határidőket szintén figyelembe kell venni; ha mód van rá, olyan, piacgazdasággal rendelkező harmadik országot kell kiválasztani, amely ugyanazon vizsgálat alá esik.

A vizsgálatban érintett feleket a vizsgálat megkezdése után rövid időn belül tájékoztatják a kijelölt, piacgazdasággal rendelkező harmadik országról, és tíz nap áll rendelkezésükre észrevételeik megtételére.”

9.

A 2. cikk (10) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„Az exportár és a rendes érték között tisztességes összehasonlítást kell végezni. Ezt az összehasonlítást ugyanazon a kereskedelmi szinten, az egymáshoz képest – amennyire csak lehetséges – azonos időben történt eladások vonatkozásában és az árak összehasonlíthatóságát befolyásoló egyéb különbségek figyelembevételével kell elvégezni. Ha az így megállapított rendes érték és az exportár összehasonlítása ezen az alapon nem lehetséges, az árakat és az árak összehasonlíthatóságát állítólag és kimutatottan befolyásoló különbségeket, megfelelő kiigazítások formájában, kérésre minden egyes esetben figyelembe kell venni. […]”

10.

„A kár megállapítása [helyesen: A kár fennállásának megállapítása]” című 3. cikk többek között a következőképpen rendelkezik:

„[…]

(2)   A kármegállapításnak [helyesen: a kár fennállása megállapításának] egyértelmű bizonyítékokon és tárgyilagos vizsgálaton kell alapulnia:

(3)   […] A dömpingelt importnak az árra gyakorolt hatásával kapcsolatban vizsgálni kell, hogy a dömpingelt behozatallal történt‑e jelentős áralákínálás a[z uniós] gazdasági ágazat valamely hasonló termékének árával való összehasonlításban, vagy hogy az ilyen behozatal hatása az árakat jelentős mértékben leszorítja‑e, vagy jelentős mértékben megakadályozza‑e azt az áremelkedést, amely egyébként bekövetkezett volna. […]”

11.

A 6. cikk (9) bekezdése értelmében: „[…] a vizsgálatot lehetőség szerint egy éven belül be kell fejezni. A vizsgálatot azonban […] az eljárás megindításától számított 15 hónapon belül minden esetben be kell fejezni.”

12.

A 9. cikk (4) bekezdése többek között meghatározza a „kisebb vámtétel szabályt”:

„Ha a végleges ténymegállapítások arra utalnak, hogy fennáll a dömping és az az által okozott kár, és az uniós érdek szükségessé teszi a […] beavatkozást, […] végleges dömpingellenes vámot vet[nek] ki. […] A dömpingellenes vám összege nem haladhatja meg a megállapított dömpingkülönbözetet, de alacsonyabbnak kell lennie a különbözetnél, ha az alacsonyabb összegű vám is elegendő az uniós gazdasági ágazatot érő kár elhárításához.”

13.

A 17. cikk vonatkozik a mintavételre. E cikk többek között az alábbiakat írja elő:

„(1)   Azokban az esetekben, amikor a panaszosok, az exportőrök vagy importőrök, a termékfajták vagy az ügyletek száma nagy, a vizsgálat a kiválasztás időpontjában rendelkezésre álló információk alapján statisztikailag érvényes minták használatával a felek, termékek vagy ügyletek ésszerű számára korlátozható, vagy arra a legnagyobb reprezentatív termelési, eladási vagy exportmennyiségre korlátozható, amely a rendelkezésre álló idő alatt megfelelően megvizsgálható.

(2)   A felek, termékfajták, illetve ügyletek e mintavételi rendelkezések alapján történő végső kiválasztása a Bizottság hatásköre, de ennek során az érintett felek véleményének kikérésével és beleegyezésével kiválasztott minták előnyt élveznek […].

[…]

(4)   Ha a mintavétel mellett döntenek, de a kiválasztott felek egyike vagy mindegyike olyan mértékben tagadja meg az együttműködést, hogy az a vizsgálat eredményét várhatóan jelentősen befolyásolja, új mintát lehet kiválasztani. Ha azonban az együttműködési készség továbbra is hiányzik vagy nem áll rendelkezésre elegendő idő az új minta kiválasztására, a 18. cikk vonatkozó rendelkezéseit kell alkalmazni.”

14.

A 18. cikk az együttműködés hiányáról rendelkezik. E cikk többek között a következőket írja elő:

„(1)   Azokban az esetekben, ha az érdekelt felek bármelyike megtagadja a szükséges információkhoz való hozzáférést, vagy azokat nem szolgáltatja az e rendeletben megszabott határidőn belül, illetve ha a vizsgálatot jelentősen hátráltatja, a rendelkezésre álló tények alapján átmeneti vagy végleges, megerősítő vagy nemleges ténymegállapítások tehetők. […]

[…]

(5)   Ha a megállapítások, köztük a rendes értékre vonatkozók az (1) bekezdés rendelkezésein alapulnak, ideértve a panaszban benyújtott információkat, akkor ezeket – amennyiben az kivitelezhető és a vizsgálat határidejének figyelembevételével – ellenőrzésképpen össze kell hasonlítani a rendelkezésre álló, független forrásból származó információkkal, így például a közzétett árlistákkal, hivatalos importstatisztikákkal és vámnyilatkozatokkal, vagy a többi érdekelt fél által a vizsgálat során nyújtott információkkal.

Az ilyen információk a világpiacra vagy, adott esetben, más reprezentatív piacokra vonatkozó releváns adatokat tartalmazhatnak.”

15.

Végül az alaprendelet 19. cikke többek között a következőket írja elő:

„(1)   Bármely, természeténél fogva bizalmas információt (például, amelynek nyilvánosságra hozatala jelentős versenyelőnyhöz juttatna egy versenytársat vagy jelentős mértékben hátrányosan érintené az információt szolgáltató személyt, illetve azt, akitől ez a személy az információt szerezte) vagy amelyet a vizsgálatban érintett felek ilyenként bocsátottak rendelkezésre, a hatóságoknak, alapos indok esetén, bizalmasként kell kezelniük.

[…]

(4)   E cikk nem zárja ki sem az általános információknak, különösen az e rendelet alapján hozott határozatok alapjául szolgáló okoknak a[z Unió] hatóságai által történő nyilvánosságra hozatalát, sem a[z Unió] által figyelembe vett bizonyítékok nyilvánosságra hozatalát, amennyiben ezen okok bírósági eljárás során történő indoklása [helyesen: kifejtése] azt szükségessé teszi. Az ilyen nyilvánosságra hozatalnál figyelembe kell venni az érintett felek ahhoz fűződő törvényes érdekét, hogy üzleti titkaik ne kerüljenek nyilvánosságra.

[…]”

16.

Az alapeljárás tárgyát képező dömpingellenes vámot először a 258/2011 rendelet (a továbbiakban: ideiglenes rendelet) ( 3 ) vetette ki, majd azt megerősítette a 917/2011 rendelet (a továbbiakban: végleges rendelet vagy megtámadott rendelet). ( 4 )

17.

Az Európai Kerámiaburkolólap‑gyártók Szövetségének (a továbbiakban: CET) panaszát követően a Bizottság 2010. június 19‑én értesítést adott ki a Kínából származó kerámialapok behozatalára vonatkozó dömpingellenes eljárás megindításáról. ( 5 )

18.

2011. március 16‑án a Bizottság elfogadta az ideiglenes rendeletet, amely 1. cikkének (1) bekezdésében ideiglenes dömpingellenes vámot vetett ki a „[Kínából] származó mázas és mázatlan kerámia út‑ és padlóburkoló lap, kályha‑ vagy falburkoló csempe, illetve mázas vagy mázatlan kerámiamozaik, kockakő és hasonló termékekre, alátéten is, amelyek jelenleg a 6907 10 00, 6907 90 20, 6907 90 80, 6908 10 00, 6908 90 11, 6908 90 20, 6908 90 31, 6908 90 51, 6908 90 91, 6908 90 93 és 6908 90 99 KN‑kód alá tartoznak”. Az 1. cikk (2) bekezdése értelmében a meghatározott, felsorolt vállalatok által gyártott ilyen termékekre alkalmazandó vám mértéke 26,2% és 36,6% között volt, minden más vállalat által gyártott termék esetében pedig 73,0%‑ot alkalmaztak.

19.

Mivel Kína nem rendelkezik piacgazdasággal, a Bizottság a hivatkozott rendeletben az alaprendelet 2. cikke (7) bekezdésének a) pontjával összhangban egy piacgazdasággal rendelkező, analóg harmadik ország, nevezetesen az USA egyik gyártója által rendelkezésre bocsátott adatok alapján számította ki a rendes értéket. Az áralákínálás értékelése érdekében kínai és uniós gyártók mintáinak adatait is felhasználta az alaprendelet 17. cikkének (1) bekezdésével összhangban, de két eltérő módszerrel választotta ki a mintákat.

20.

2011. szeptember 12‑én a Tanács elfogadta a végleges rendeletet, amely 1. cikkének (1) bekezdésében végleges dömpingellenes vámot vetett ki az ideiglenes rendeletben szereplőkkel azonos termékek behozatalára. Az 1. cikk (2) bekezdése értelmében a felsorolt vállalatok által gyártott termékekre alkalmazandó vám mértéke 26,3% és 36,5% között volt, minden más vállalat által gyártott termék esetében pedig 69,7%‑ot alkalmaztak.

21.

A hivatkozott rendelet preambulumában a Tanács elutasította az USA, mint analóg harmadik ország kiválasztására, a hivatkozott ország egyetlen gyártója által rendelkezésre bocsátott adatok felhasználására és a vonatkozásukban elvégzett kiigazításokra, valamint a mintavételi eljárások különbözőségére vonatkozó különböző kritikákat.

22.

Az említett két rendeletben szereplő részletes indokolást az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés kapcsolódó vonatkozásaival összefüggésben fogom ismertetni.

23.

2011 júliusában a Fliesen‑Zentrum Deutschland GmbH (a továbbiakban: Fliesen‑Zentrum) a Kínában gyártott, 6907 90 20 KN‑kód alá tartozó kerámialapokat hozott be, és bejelentette azokat a Hauptzollamt Regensburg (regensburgi fővámhivatal, a továbbiakban: HZA) előtt. 2011. augusztus 2‑án a HZA a behozatali vámokról és díjakról rendelkező határozatában a vám és a behozatali héa mellett 32,3%‑os vámtétellel ideiglenes dömpingellenes vám formájában biztosíték nyújtását kérte a Fliesen‑Zentrumtól összesen 9479,09 euró összegben, amelyet a Fliesen‑Zentrum befizetett.

24.

2011. augusztus 5‑én a Fliesen‑Zentrum panasszal élt az említett határozattal szemben, amelyet a HZA 2011. október 19‑én elutasított.

25.

2011. november 4‑én a HZA 9479,09 euró összegben állapította meg a végleges dömpingellenes vámot, amelyet teljes mértékben beszámított az ideiglenes dömpingellenes vám révén biztosított összegbe. A Fliesen‑Zentrum e megállapítással szemben is panasszal élt, amelyet a HZA 2012. február 3‑án elutasított.

26.

A Fliesen‑Zentrum keresetet terjesztett a kérdést előterjesztő bíróság elé a vámmegállapítással szemben, megkérdőjelezve a végleges rendelet érvényességét.

27.

A kérdést előterjesztő bíróság úgy vélte, hogy a Fliesen‑Zentrum által e tekintetben előadott jogalapok közül négy elfogadható:

28.

E jogalapok értékelését követően a kérdést előterjesztő bíróság szükségesnek tekintette, hogy előzetes döntéshozatalt kérelmezzen a következő kérdés tárgyában történő: „Érvényes‑e a [végleges] rendelet?”.

29.

A kérdést előterjesztő bíróság kérdése egyszerű és általános. Az nem azonosítja az esetleges érvénytelenség egyetlen olyan különös indokát sem, amely vonatkozásában a kérdést előterjesztő bíróság döntést vár. Az említett bíróságot mindazonáltal egyértelműen az előzetes döntéshozatalra utaló végzésben bemutatott négy jogalap foglalkoztatja.

30.

A Fliesen‑Zentrum, a Tanács és a Bizottság, amelyek közül valamennyi írásbeli észrevételeket terjesztett elő, és amelyek közül valamennyi előterjesztett szóbeli érveket a 2014. december 3‑i tárgyaláson, egyesével foglalkoztak ezekkel a jogalapokkal. Magam is így járok el.

31.

A Fliesen‑Zentrum mindazonáltal hivatkozott két további olyan jogalapra is, amely alapján a megtámadott rendelet érvénytelennek minősülhet, de amelyek közül az előzetes döntéshozatalra utaló végzés egyiket sem érinti. A Bizottság ezenkívül elöljáróban meg kívánta cáfolni a Fliesen‑Zentrum meghatározott, a kérdést előterjesztő bíróság irataiból összegyűjtött érveit.

32.

Míg az előzetes döntéshozatalra utaló végzésben szereplő négy érvénytelenségi jogalap mindegyikét meg lehet vizsgálni egymástól függetlenül, az első három mind a számtanilag képzett rendes érték megállapításának módját kifogásolja, és valamennyi az ideiglenes és a végleges rendeletek indokolásának megfelelőségére vonatkozó kérdéseket vet fel. Úgy tűnik számomra, hogy ezek a közös jellemzők a Bíróság felülvizsgálatának hatályára és szintjére vonatkozó általános kérdéseket vetnek fel.

33.

Nem gondolom, hogy a Bíróságnak meg kellene vizsgálnia a jelen eljárásban a Fliesen‑Zentrum és a Bizottság által felvetett további kérdéseket.

34.

Az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében az EUMSZ 267. cikkben szabályozott eljárás a nemzeti bíróságok, illetve a Bíróság feladatkörének egyértelmű különválasztásán alapul. Egyedül az ügyben eljáró és a bírósági döntésért felelősséggel tartozó nemzeti bíróság feladata, hogy az ügy sajátosságaira figyelemmel megítélje a Bíróság elé terjesztendő kérdések jelentőségét. Ezen túlmenően az EUMSZ 267. cikk nem jelent jogorvoslati lehetőséget a felek számára a nemzeti bíróság előtt folyamatban lévő valamely ügyben, így a Bíróság nem köteles az uniós jog érvényességét csupán amiatt megvizsgálni, hogy ezt a kérdést az előtte folyamatban lévő eljárásban valamelyik fél felvetette az írásbeli észrevételeiben. Következésképpen az érvényesség vizsgálatát nem lehet kiterjeszteni a kérdést előterjesztő bíróság által nem hivatkozott okokra. ( 6 )

35.

Ahogyan azt az előzetes döntéshozatalra utaló végzés és a Bíróság elé terjesztett észrevételek is kiemelik, nem vitatott, hogy az analóg ország kiválasztása azon mérlegelési jogkör kereteibe illeszkedik, amely az intézményeket az összetett gazdasági helyzetek elemzése során megilleti, bár a hivatkozott jogkör gyakorlása nem élvez mentességet a bírósági felülvizsgálat alól, és (az alaprendelet 2. cikke (7) bekezdésének a) pontja értelmében) a választást megalapozott módon kell elvégezni. ( 7 ) A Bíróság analóg ország kiválasztására vonatkozó felülvizsgálatának terjedelme a hivatkozott ítélkezési gyakorlat értelmében ezért viszonylag korlátozott.

36.

A jelen ügyben nemcsak azt kérdőjelezték meg, hogy Kína vonatkozásában az USA‑t választották analóg országnak, hanem az egyesült államokbeli egyetlen gyártó adatainak alapul vételét is. Ez utóbbi tekintetében a Bíróság elfogadta, hogy szükség esetén a számtanilag képzett rendes érték megállapítható egyetlen gyártó adatai alapján. ( 8 )

37.

Noha a két szempont elkülönül egymástól, meglepőnek tűnhet, hogy egész Kína valamennyi kerámialap‑gyártója termékeinek rendes értékét egyetlen, egyesült államokbeli gyártó adatai alapján állapítják meg, ha ez utóbbi országban jelentősen magasabb az egy főre jutó jövedelem, mint Kínában, ( 9 ) de ugyanazon kerámialap‑mennyiség kevesebb mint 1/30‑ad részét gyártja. ( 10 )

38.

Ilyen prima facie anomália jelenlétében úgy vélem, hogy a Bíróságnak nem kell tovább korlátoznia felülvizsgálatának terjedelmét annál, mint ahogyan az korábbi ítélkezési gyakorlatával összhangban szükséges. Különösen azt kell gondosan értékelnie, hogy ezen intézmények elmulasztották‑e a kiválasztott ország megfelelő jellegének a megállapítása céljából figyelembe venni az alapvető tényezőket, és hogy a megkövetelt gondossággal vizsgálták‑e meg az iratokban szereplő információkat. ( 11 )

39.

Másrészt gondolni kell az intézmények adott összefüggésekre vonatkozó indokolási kötelezettségének pontos mértékére is.

40.

A Bíróság többször rámutatott arra, hogy a dömpingellenes vámokat bevezető rendeletek kettős természetűek: egyfelől normatív jellegű, másfelől olyan jogi aktusok, amelyek egyes gazdasági szereplőket közvetlenül és személyükben érinthetnek. ( 12 )

41.

A Petrotub‑ítélet ( 13 ) alapjául szolgáló ügyben, amelyben a közvetlenül és személyükben érintett felek vitattak egy dömpingellenes vámot bevezető rendeletet, a Bíróság megállapította, hogy: „az […] indokolás[nak] […] világosan és egyértelműen kell tartalmaznia a[z] érvelés[…]t oly módon, hogy az érdekeltek megismerhessék a meghozott intézkedés indokait, a hatáskörrel rendelkező [uniós] bíróság pedig gyakorolhassa felülvizsgálati jogkörét. [A teljesítendő követelményeket] az adott esetben fennálló körülmények alapján kell értékelni, többek között a jogi aktus tartalma, a felhozott indokok jellege és a címzettek vagy egyéb, a jogi aktus által közvetlenül és személyükben érintett személyeknek a magyarázatokhoz fűződő érdekei alapján. […]”

42.

A Bíróság azonban azt is következetesen kimondta, hogy az indokolási kötelezettség terjedelme az adott jogi aktus jellegétől függ, és az általános hatályú aktusok esetében az indokolás egyrészt az annak meghozatalához vezető helyzet megjelölésére, másrészt az elérendő általános célok megjelölésére korlátozódhat. ( 14 )

43.

A jelen ügyben a megtámadott rendelet alapvetően általános hatályú rendeleti jellegű jogi aktus. Mindazonáltal közvetlenül és személyükben érinti az érintett termékek exportőreit és a kapcsolódó importőröket, akik kereshetőségi joggal rendelkeznek annak közvetlenül a Törvényszék előtti megtámadására. ( 15 ) Más olyan személyek, akiket végrehajtási aktus hiányában e rendelet közvetlenül érinthet, ugyancsak vitathatják azt. ( 16 ) Az említett rendelet azonban nem érinti személyében a Fliesen‑Zentrumot (amely a dömpingellenes vizsgálatban részt nem vevő független importőrként nem tartozik egyik említett kategóriába sem), és tartalmaz végrehajtási aktusokat (dömpingellenes vám kivetése a behozatalra) – a Fliesen‑Zentrum ezeket támadta meg a nemzeti bíróság előtt. Ha a Fliesen‑Zentrum keresetet próbált volna előterjeszteni a Törvényszék előtt, akkor azt elutasították volna mint elfogadhatatlant. ( 17 )

44.

E tekintetben nem gondolom relevánsnak a tárgyaláson a Fliesen‑Zentrum által tett kijelentést, miszerint a Fliesen‑Zentrum olyan cégekből álló csoportnak a tagja, amelyek közül mindegyik ugyanazon család tulajdonában áll, és amelyek közül az egyik (a luxemburgi székhelyű Cera‑Net) részt vett a dömpingellenes eljárásban. E körülmény (feltételezve, hogy megállapították) nem biztosítja a Fliesen‑Zentrum számára a megtámadott rendeletnek a Törvényszék előtti közvetlen vitatásához szükséges jogállást személyében érintett félként. A Fliesen‑Zentrum valóban nem is próbált ilyen eljárást indítani.

45.

Felmerül tehát a kérdés, hogy amennyiben valamely fél kereshetőségi joggal rendelkezve közvetlenül a Törvényszék előtt megtámad egy dömpingellenes vám kivetéséről szóló rendeletet, úgy a részletesebb indokolás szigorúbb kötelezettségéhez magasabb szintű felülvizsgálat kapcsolódik‑e, míg a Bíróságnak az ugyanazon aktus által, de nem közvetlenül és személyében érintett fél által a nemzeti eljárásban előterjesztett előzetes döntéshozatal iránti kérelem vizsgálata során alacsonyabb szintű felülvizsgálatot kell alkalmaznia az indokolással összefüggésben.

46.

Úgy vélem, hogy különbség van a két helyzet között, és hogy az utóbbi helyzetben a Bíróságnak nem határozatként kell kezelnie az aktust, hanem inkább általános hatályú rendeleti jellegű aktusként. A közvetlen eljárásindítás elfogadhatósága esetén a Törvényszék által alkalmazandó magasabb szintű felülvizsgálat csak az előtte folyamatban lévő ügy felperesével szemben vezethet megsemmisítéshez. ( 18 ) Ellenben a Bíróság által az előzetes döntésben kimondott megsemmisítés erga omnes hatállyal rendelkezne, és erre a feltételezésre kell alapozni az intézmények indokolási kötelezettségének felülvizsgálatát.

47.

Ezért most a fenti megfontolásokra tekintettel egyenként megvizsgálom az előzetes döntéshozatalra utaló végzésben szereplő négy érvénytelenségi jogalapot.

48.

Az USA‑nak az alaprendelet 2. cikke (7) bekezdésének a) pontja alapján történő kiválasztását a (46)–(52) preambulumbekezdés magyarázza:

„(46)   A Bizottság az eljárás megindításáról szóló értesítésben jelezte azt a szándékát, hogy a Kína részére megállapítandó rendes érték tekintetében az Egyesült Államokat használja megfelelő analóg országként, és felkérte az érdekelt feleket, hogy tegyék meg az ezzel kapcsolatos észrevételeiket.

(47)   Számos észrevétel érkezett és több országot is javasoltak alternatívaként, különösen Brazíliát, Törökországot, Nigériát, Thaiföldet és végül Indonéziát.

(48)   A Bizottság ezért úgy határozott, hogy együttműködést kezdeményez ezen országok, többek között az Egyesült Államok ismert gyártóival. A kérdőívre azonban az érintett termék egyesült államokbeli gyártói közül mindössze ketten válaszoltak. A thaiföldi gyártó is hiányos kérdőívet küldött be, és termékkínálata sem volt megfelelően összehasonlítható az együttműködő kínai gyártó termékeivel.

(49)   A vizsgálat feltárta, hogy az Egyesült Államok az érintett termék vonatkozásában versenyképes piac. Az Egyesült Államokban számos gyártó működik, és a behozatal mennyisége jelentős. A vizsgálat során azt is megállapították, hogy a Kínából, valamint az Egyesült Államokból származó kerámialapok fizikai jellemzői és felhasználásuk alapvetően azonos, továbbá gyártási eljárásuk is hasonló.

(50)   Arra hivatkoztak, hogy mivel az Egyesült Államok piacára főleg a behozatal jellemző, az Egyesült Államokban, illetve a Kínában gyártott kerámialapok a piac különböző szegmenseit célozzák meg. Így a belföldön gyártott terméktípusok, amelyek a rendes érték megállapításának alapjául kellene, hogy szolgáljanak, nem összehasonlíthatók azokkal a terméktípusokkal, amelyeket Kína az Unióba exportál. A vizsgálat azonban azt mutatta, hogy az Egyesült Államokban számos olyan terméktípust állítanak elő, amelyek a fenti (49) preambulumbekezdésben említettek szerint hasonlóak a Kínában gyártott és onnan exportált terméktípusokhoz.

(51)   Azzal is érveltek, hogy az Egyesült Államok viszonylag kis szerepet tölt be a kerámialapok világpiacán. Ugyanakkor 2009‑ben mintegy 600 millió m2[ ( 19 ) ] mennyiséget gyártottak belföldön, ami jelentősnek tekinthető. Összehasonlításként Kína, a világ legjelentősebb gyártója, 2 milliárd m2 mennyiséget állított elő ugyanabban az időszakban.

(52)   Az egyik fél azt állította, hogy az Egyesült Államokban szigorú minőségi előírások vannak érvényben, és eredményes nem tarifális akadályokat gördítettek a kínai behozatal útjába. A vizsgálat során ugyanakkor feltárták, hogy az Egyesült Államokba irányuló, Kínából történő behozatal a fent említettek szerint igen nagy arányú, és az egyesült államokbeli fogyasztás jelentős részét képviseli. Ezért elvetették azt az állítást, hogy az Egyesült Államokban a nem tarifális akadályok befolyásolják a behozatalt és a versenyt.”

49.

Ugyanezzel a kérdéssel foglalkozott az (55)–(72) preambulumbekezdés:

[…]

[…]

[…]

50.

A kérdést előterjesztő bíróság azon tényezők tekintetében, amelyek álláspontja szerint arra a következtetésre vezethetnek, hogy érvénytelen volt az USA kiválasztása, három csoportot határoz meg: az Egyesült Államok és Kína kerámialap‑piacai jelentős mértékben eltérnek egymástól, az egyesült államokbeli gyártók nagyon keveset exportálnak, és csak a belföldi piac felső szélének kis szektorát látják el, az alsó háromnegyed‑részt lényegében a behozatal látja el; nem egyértelmű, hogy a Bizottság kimerítően vizsgált‑e alternatív analóg országokat (különösen Brazíliát, Törökországot, Nigériát, Thaiföldet és Indonéziát); továbbá semmi nem utal arra, hogy a Bizottság választásának iránymutatójaként figyelembe vett volna egyéb nyilvánosan elérhető statisztikai adatokat.

51.

A Fliesen‑Zentrum nagyrészt ugyanezeket az érveket adja elő, és hosszan idézi Bot főtanácsnok GLS‑ügyre vonatkozó indítványának ( 20 ) 79., 97. és 103–119. pontját. Arra a következtetésre jut, hogy elegendő indokot bocsátottak a Bizottság rendelkezésére, és elegendő információ volt a birtokában annak egyértelművé tételéhez, hogy az USA nem megfelelő analóg ország a vizsgálatának lefolytatásához, és mégsem tett elegendő erőfeszítéseket alternatív ország megállapításához. A Fliesen‑Zentrum álláspontja szerint ez nyilvánvaló mérlegelési hiba, és a magasabb szintű jognak, nevezetesen az alaprendelet 2. cikke (7) bekezdése a) pontjának és 18. cikke (5) bekezdésének a megsértése.

52.

A tárgyaláson a Fliesen‑Zentrum hangsúlyozta, hogy a dömpinget nem lehet azonosnak tekinteni a szociális dömpinggel, amellyel értelmezésem szerint arra kívánt utalni, hogy a dömpingellenes jogszabályok alkalmazásában valamely termék nem tekinthető dömpingeltnek akkor, ha annak ára pusztán az alacsony munkaerőköltségek miatt volt alacsony, és hogy az egyesült államokbeli termelés egyesült államokbeli értékesítési árait szükségszerűen jelentős mértékben formálta az egyesült államokbeli munkaerőköltség, amely magasabb volt a kínainál.

53.

A Tanács úgy véli, hogy mind az ideiglenes rendelet, mind a végleges rendelet preambuluma elegendő információt biztosít a kérdést előterjesztő bíróság kétségeinek eloszlatásához.

54.

Hangsúlyozza, hogy a számtanilag képzett rendes értéket független gyártóktól származó, ellenőrizhető és ellenőrzött adatokra kell alapozni, nem pedig nyilvánosan elérhető makrogazdasági statisztikákra. Az ideiglenes rendelet preambuluma egyértelművé teszi, hogy a Bizottság valamennyi említett ország gyártóitól be kívánta szerezni ezeket az adatokat, de csupán egyetlen thaiföldi és két egyesült államokbeli gyártótól kapta meg azokat, és ezek közül csupán az egyik egyesült államokbeli gyártó adatai volt használhatóak. A Bizottságnak nincsenek eszközei a vizsgálatban részt nem vevő, azon harmadik országbeli gyártóktól származó információ beszerzéséhez, akik úgy határoztak, hogy nem működnek együtt. A Bizottság minden tőle telhetőt megtett annak érdekében, hogy megállapítsa a tényeket, és a megkövetelt gondossággal megvizsgálja azokat, ahogyan azt a GLS‑ítélet előírja. ( 21 )

55.

A javasolt országok közül néhány (például Törökország és az Egyesült Arab Emírségek) mindenesetre alkalmatlan lenne különböző okok, például az adatok hozzáférhetősége vagy a piacok összehasonlíthatósága miatt. Az egyesült államokbeli piac ellenben lehetővé tette az összehasonlítást a piac, a termelés és a behozatal tekintetében. A termelés meghaladta a Kínából az Unióba irányuló export elfogadott 5%‑os küszöbét. Az érintett termékfajták továbbá nagyon hasonlóak voltak, ahogyan ezt a termékkóddal ellenőrizték.

56.

A Bizottság azzal kezdi, hogy felvázolja a releváns ítélkezési gyakorlat ( 22 ) három irányadó elvét. Először is, az uniós intézményeknek hivatalból meg kell vizsgálniuk, hogy melyik piacgazdasággal rendelkező harmadik ország jeleníti meg a megfelelő jellemzőket, és a Bizottságnak elegendő erőfeszítést kell tennie ezen országok együttműködni kívánó gyártóinak megtalálására. Másodszor, az ilyen gyártók megtalálását követően az intézményeknek megalapozott módon ki kell választaniuk a megfelelő országot a kiválasztás idején rendelkezésre álló összes megbízható információ figyelembevételével. Ez a választás az intézményeket az összetett gazdasági elemzés során megillető tág mérlegelési jogkörbe illeszkedik, amely csak korlátozott bírósági felülvizsgálat tárgyát képezheti; különösen nem szükséges minden tekintetben azonos feltételeket megállapítani az analóg országban, jóllehet figyelembe kell venni a gyártási módszerek összehasonlíthatóságát és a nyersanyagok rendelkezésre állását. Végül, az intézményeknek nem kell figyelembe venniük a dömpingellenes eljárásban részt vevő felek általa javasolt valamennyi országot, de legalább meg kell vizsgálniuk az eléjük tárt bizonyítékokat.

57.

A Bizottság ezt követően a kérdést előterjesztő bíróság által felvetett három kifogással foglalkozik, idézve az ideiglenes rendelet és a végleges rendelet preambulumbekezdéseit, amelyek álláspontja szerint elegendő igazolást biztosítanak.

58.

A kínai és az egyesült államokbeli piacok közötti eltérések tekintetében nem azon van a hangsúly, hogy fennállnak‑e ilyen eltérések, hanem azon, hogy kétségbe vonják‑e az USA mint analóg ország megfelelőségét. ( 23 ) A jelen ügyben a verseny magas szintje és a termékek Kínából exportáltakkal összehasonlítható széles skálája alkalmas választássá teszi azt. Az egyesült államokbeli gyártók versenyképesek, és termelésük jelentős mértékben meghaladja a Kínából az Unióba irányuló export azon 5%‑os küszöbét, amelyet a Bíróság elegendőnek tartott az összehasonlíthatóság megállapításához. ( 24 )

59.

Ha az intézmények egyszer már megállapították, hogy az USA megfelelő analóg ország, akkor szükségtelen megfontolni azt, hogy más országok még megfelelőbbek lehettek‑e volna. A kérdést előterjesztő bíróság további kétségei ezért lényegtelenné válnak, de a Bizottság azokkal is foglalkozik.

60.

Az alternatív analóg országok vizsgálata tekintetében a Bizottság törekedett arra, hogy felvegye a kapcsolatot a vizsgálatban részt vevő felek által javasolt valamennyi ország, különösen Brazília gyártóival, de – még az említett felek (egyike) ügyvédjének segítségével is – képtelen volt elérni az együttműködést. A Bizottság saját kezdeményezésre nem volt köteles további lehetséges országokat keresni a nyilvánosan elérhető adatok alapján; ha egyszer már talált alkalmas országot, nem köteles megvizsgálni a további lehetőségeket, kivéve, ha a felek azt javasolják.

61.

A nyilvánosan elérhető adatoknak a rendes érték meghatározásához való felhasználása tekintetében a Bizottság hangsúlyozza, hogy csak a vállalatspecifikus adatok használhatók, és hogy a bővebb statisztikai adatok lehet, hogy nem tükrözik pontosan az aktuális ügyleteket. Az ilyen adatok csak akkor használhatók fel, ha lehetetlen együttműködő gyártót találni.

62.

Ahogyan azt a kérdést előterjesztő bíróság kiemeli, a Bíróság az analóg ország kiválasztását az intézményeket az összetett gazdasági helyzetek elemzése során megillető mérlegelési jogkör kereteibe illeszkedőnek tekinti. Ezért a Törvényszék vagy a Bíróság felülvizsgálatának hatálya korlátozott.

63.

Mindazonáltal kritizálták az uniós intézmények arra való hajlamát, hogy az USA analóg országként való alkalmazását előnyben részesítsék. ( 25 ) Ez a kritika különösen azon ügyek nagy számához kapcsolódik, amelyekben Kína viszonylatában a két ország gazdasági fejlettsége közötti eltérés ellenére az USA‑t használták analóg országként, ( 26 ) és annak valószínűségéhez, hogy csak a nem piacgazdasággal rendelkező ország exportőreinél magasabb költséget (magasabb rendes értéket) felmutató, piacgazdasággal rendelkező országok exportőrei éreznek késztetést az együttműködésre, hiszen csupán az ilyen exportőrök adatai vezetnek magasabb dömpingellenes vámok kivetéséhez a versenytárs nem piacgazdasággal rendelkező országok exportjára. ( 27 )

64.

Álláspontom szerint az ilyen típusú kritikáknak arra kell ösztönözniük a Bíróságot, hogy alaposan ellenőrizze a felülvizsgálata tárgyát képező szempontokat. Ezek a szempontok különösen azok, hogy az intézmények a kiválasztott ország megfelelő jellegének a megállapítása céljából figyelembe vették‑e az alapvető tényezőket, és hogy az iratokban szereplő információkat a megkövetelt gondossággal vizsgálták‑e meg annak érdekében, hogy meg lehessen állapítani, hogy a rendes értéket megfelelő módon és ésszerűen határozták meg, figyelemmel arra, hogy az alaprendelet 2. cikke (7) bekezdése a) pontjának az a célkitűzése, hogy meg kell kísérelni olyan analóg országot találni, amelyben a hasonló termék ára olyan körülmények között alakul, amelyek a lehető legnagyobb mértékben hasonlítanak az exportáló ország körülményeihez. ( 28 )

65.

A hivatkozott rendelkezés olyan szerkezetű, hogy az intézményeknek először valamely piacgazdasággal rendelkező országból származó adatok alapján kell megállapítaniuk a rendes értéket, és ezt követően – csak ennek lehetetlensége esetén – más egyéb ésszerű alapon. A jelen ügyben mindazonáltal semmi nem utal arra, hogy lehetetlen volt a rendes érték piacgazdasággal rendelkező országból származó adatok alapján történő meghatározása. A kérdés sokkal inkább az, hogy az USA „megfelelő”, piacgazdasággal rendelkező harmadik ország volt‑e, és hogy „megalapozott” módon választották‑e ki.

66.

Mindkét rendelet preambulumából egyértelműen kiderül, és a Bíróság elé terjesztett érvek sem vitatják, hogy a Bizottság az USA mellett megkeresett brazil, török, nigériai, thaiföldi és indonéziai gyártókat is. Csak egyetlen thaiföldi és két egyesült államokbeli gyártó válaszolt, akik közül egyetlen egyesült államokbeli gyártó bocsátott rendelkezésre az összehasonlítható termékekre vonatkozó elegendő és megbízható adatot. Az is egyértelmű, hogy a Bizottságnak nincsenek eszközei arra, hogy ilyen ügyekben együttműködést követeljen meg harmadik országokbeli gyártóktól. Ezzel összefüggésben elfogadom az intézmények arra vonatkozó érvét, hogy értékelésüket az aktuális ügyletekre vonatkozó konkrét, ellenőrizhető adatokra kell alapozniuk, nem pedig olyan nyilvános, általános statisztikákra, amelyek esetleg nem nyújtanak hiteles képet. Úgy tűnik ezért, hogy a Bizottság komoly erőfeszítéseket tett számos piacgazdasággal rendelkező harmadik ország adatainak beszerzésére, de nagyon korlátozott eredménnyel járt. Elegendő volt mindez?

67.

Az intézmények azzal érvelnek, hogy az egyik piacgazdasággal rendelkező országból (jóllehet egyetlen gyártótól) származó, megbízható adatok beérkezésekor a Bizottság nem volt köteles tovább kutatni. A Fliesen‑Zentrum és a kérdést előterjesztő bíróság mindazonáltal megemlít olyan harmadik országokat (Egyesült Arab Emírségek, Egyiptom, Malajzia és Tunézia), amelyeket megvizsgálhattak volna, de nem tették, és maguk a Bizottság által a Bíróság rendelkezésére bocsátott dokumentumok említik azt, hogy a vizsgálat során Oroszország is szóba került lehetséges analóg országként. Továbbá az ideiglenes rendelet (144) preambulumbekezdéséből egyértelműen kiderül, hogy a Bizottság tudatában volt annak, hogy „az importőrök és a felhasználók harmadik országokban […] is találhatnának másik beszerzési forrást […], mivel a vizsgált terméket számos országban gyártják […] ([…] az Egyesült Arab Emírségekben, Egyiptomban, Délkelet‑Ázsiában, […] és más országokban)”.

68.

Meg kell vizsgálni továbbá, hogy a Kína és az USA gazdasági fejlettségének szintje közötti különbség azt jelenti‑e, hogy a rendes érték megállapítása tekintetében ez utóbbi nem „megfelelő”, piacgazdasággal rendelkező harmadik ország, vagy hogy „ésszerűtlen” módon választották ki azt, tekintettel az olyan analóg ország kiválasztására vonatkozó követelményre, ahol a hasonló termék ára olyan körülmények között alakul, amelyek a lehető leginkább hasonlítanak az exportáló országéhoz.

69.

Ezen utóbbi szempont vonatkozásában a Bizottság számos megállapítást tett a tárgyaláson. Elismerte, hogy újabban számos ország (hivatkozott Indiára, Dél‑Afrikára és az USA‑ra) dömpingellenes jogszabálya elismeri ezt a kritériumot, de az Európai Unó (még) nem, mert ott még mindig ugyanazok a kritériumok alkalmazandók, amelyeket eredetileg az USA által annak idején (a Bizottság az 1955‑ből származó GATT értelmező megjegyzésekre hivatkozott) elfogadottakra alapoztak. Ezek a kritériumok nem a gazdasági fejlettség összehasonlítható szintjeire helyezik a hangsúlyt, hanem annak szükségességére, hogy olyan piacon kialakult árakat használjanak, ahol a magas szintű verseny vélhetően csökkentő hatást fejt ki. Jóllehet jelenleg a Tanács és a Parlament között megbeszélés tárgyát képezi, hogy bevezessék‑e a gazdasági fejlettség kritériumát, erre a változásra még nem került sor, és az intézményeket a jelenlegi, nem pedig a lehetséges jövőbeni jogi helyzet köti. A Bizottság arra is rámutatott, hogy a gazdasági fejlettség alacsonyabb szintje, míg az általánosságban véve az árakat alacsonyan tartó, alacsonyabb munkaerőköltségeket eredményezhet, rendszerint korrelál a kisebb hatékonysággal és a technológiai fejlettség ellenkező hatással járó alacsonyabb szintjével is; következésképpen nem lehet arra következtetni, hogy a magasabb szintű gazdasági fejlettséggel rendelkező országból származó adatok szükségszerűen magasabb rendes értéket eredményeznek, mint az alacsonyabb fejlettségi szintű országból származó adatok. A Bizottság, különös tekintettel Oroszországra, kifejtette, hogy egyrészt az országot a vizsgálati eljárásban túl későn javasolták ahhoz, hogy lehetővé tette volna az időkereten belüli adatgyűjtést, és másrészt megnehezítette volna az összehasonlítást az energiatermékekre ott vonatkozó, a belföldi fogyasztást és az exportpiacokat érintő kettős árképzés.

70.

Mindezek alapján el kell ismerni először is azt, hogy jelenleg az uniós intézményeket nem terheli jogi kötelezettség arra vonatkozóan, hogy különös figyelmet fordítsanak a lehetséges analóg ország gazdasági fejlettségének a vizsgálat alatt álló exportáló országéhoz viszonyított szintjére. Mindazonáltal az analóg ország kiválasztásának megfelelőnek és megalapozottnak kell lennie. Ez véleményem szerint azt jelenti, hogy kötelességük megfontolni, hogy figyelembe kell‑e venni a gazdasági fejlettség eltérő szintjeit, de elismerem, hogy maga a megfontolás azon mérlegelési jogkör kereteibe illeszkedik, amely ezen intézményeket megilleti az összetett gazdasági helyzetek elemzése során.

71.

Úgy tűnik továbbá a számomra, hogy hiteles a Bizottságnak a rendes érték megállapításában a verseny és a technológia által betöltött szerepre vonatkozó okfejtése. Szinte biztosan az a helyzet, hogy a magas szintű verseny árcsökkentő hatást fejt ki, és ezért a rendkívül versenyképes piacról származó adatok nem szükségszerűen vezetnek magasabb dömpingkülönbözethez az alacsonyabb költséggel, de alacsonyabb versenyszinttel is rendelkező országból származó adatokhoz képest. ( 29 ) Hasonlóképpen el kell ismerni, hogy a technológiai fejlettség magasabb szintje vélhetően ellensúlyozza az alacsonyabb munkaerőköltségeket, ezért a magasabb munkaerőköltségek nem tekinthetők szükségszerűen a magasabb árak és a magasabb rendes érték mutatójának. ( 30 ) Ezek egyértelműen olyan kérdések, amelyek az összetett gazdasági helyzetek elemzésének fogalmához tartoznak.

72.

Végül, csupán részben tűnnek meggyőzőnek a Bizottság által azzal kapcsolatban kifejtett konkrét érvek, hogy miért nem Oroszországot választotta analóg országnak. Az eljárás megindításáról szóló értesítést 2010. június 19‑én tették közzé, és 2010. augusztus 6‑án kelt válaszában a CET azt javasolta, hogy Oroszország megfelelő analóg ország lehetne, jóllehet csak az általa előnyben részesített USA alternatívájaként. Nem nyilvánvaló, hogy az időkényszer hogyan akadályozhatta meg a vizsgálatnak az említett országra való kiterjesztését azon tényre tekintettel, hogy az ideiglenes rendeletet csak 2011. március 16‑án fogadták el, és hogy a Bizottság az eljárás megindításáról szóló értesítésre válaszul javasolt más országok gyártóihoz el tudta juttatni a kérdőíveket (a végleges rendeletet 2011. szeptember 12‑én fogadták el, az alaprendelet 6. cikkének (9) bekezdésében meghatározott 15 hónapos határidőn belül). Mindazonáltal kétségtelenül valósak a kettős árképzési rendszert alkalmazó országból származó adatok összehasonlításában rejlő nehézségek, és a Bizottság indokoltan gondolhatta úgy, hogy szükségtelen kiterjeszteni a vizsgálatot a panaszos által javasolt országra alternatívaként akkor, amikor már foglalkozik az említett panaszos által leginkább megfelelőnek tartott országgal. Jóllehet célszerűbb lett volna megemlíteni azokat az indokokat, amelyek miatt nem küldtek kérdőíveket az orosz gyártóknak, álláspontom szerint ez a hiányosság mégsem kérdőjelezheti meg egyik rendelet érvényességét sem.

73.

E megfontolások arra engednek következtetni, hogy megfelelőbbnek bizonyuló más harmadik országból származó használható adatok hiányában nem volt egyértelműen alkalmatlan vagy ésszerűtlen (vagy legalábbis nem tűnt annak) az USA analóg országként való kiválasztása. Mivel a rendes értéket csak a piacgazdasággal rendelkező harmadik országból származó adatok felhasználásának lehetetlensége esetén lehet „bármilyen más ésszerű alapon megállapít[ani], ideértve a hasonló termékért a[z Unióban] ténylegesen fizetett vagy fizetendő árat”, szükségtelennek tűnik annak megvizsgálása, hogy megfelelőbb lett volna‑e az Unióban fizetett vagy fizetendő árak figyelembevétele.

74.

Az alaposság kedvéért mindazonáltal a következő megjegyzéseket teszem. A végleges rendeletben megállapított dömpingkülönbözet 26,3% és 69,7% közé esett ((88)–(93) preambulumbekezdés). Az exportárakat és a rendes értéket, amelyekből a hivatkozott dömpingkülönbözetet kiszámították, valójában nem tartalmazza sem az ideiglenes rendelet, sem a végleges rendelet, de az alaprendelet 2. cikkének (12) bekezdése értelmében a dömpingkülönbözet az az összeg, amellyel a rendes érték az exportárat meghaladja. Az ideiglenes rendeletben, ahogyan azt a végleges rendelet megerősíti, a Kínából az Unióba irányuló behozatal átlagos importára a vizsgálati időszakban 4,5 euró/m2 volt, az Unión belüli uniós értékesítések átlagos ára pedig 8,8 euró/m2. A Bricmate‑ügyre vonatkozó, ugyancsak a mai napon ismertetett indítványomban (C‑569/13) 5,1 euró/m2‑re számítottam ki a Kínából az Unióba irányuló behozatal átlagárának helyes adatát (figyelembe véve a Spanyolországba 2009 novemberében irányuló behozatal mértékét érintő szignifikáns statisztikai hibát). Az az összeg, amellyel az Unión belüli uniós értékesítések árai meghaladják a Kínából származó behozatal árait, számításaim szerint még ezen utóbbi adat figyelembevétele mellett is 72,5%‑kal magasabb lenne az USA‑ból származó adatok alapján megállapított dömpingkülönbözeteknél. Következésképpen, amennyiben a rendes értéket tekintették volna az Unión belüli uniós értékesítések átlagárának, úgy a dömpingkülönbözetek és ezáltal a dömpingellenes vámok magasabbak lettek volna az egyesült államokbeli adatok alapján ténylegesen megállapított és kivetett vámoknál.

75.

Ezért arra a következtetésre jutok, hogy az uniós intézmények az összetett gazdasági helyzetek elemzése során őket megillető mérlegelési jogkörük gyakorlása során nem vétettek hibát az USA analóg országként való kiválasztásával.

76.

Az egyetlen egyesült államokbeli gyártótól származó adatok felhasználása tekintetében az (53) preambulumbekezdés kimondja:

„(53) Az együttműködő két egyesült államokbeli gyártó beadványaiban szereplő adatokat a helyszínen ellenőrizték. Végül az egyik felkeresett gyártó adatait vették figyelembe, mivel azokat megbízhatónak találták ahhoz, hogy a rendes érték megállapításának alapjául szolgáljanak. A másik gyártótól származó információkat nem találták megbízhatónak és elvetették azokat, mivel ez a gyártó a belföldi értékesítéseinek csak egy részéről számolt be és a költségeit nem lehetett megfelelően összeegyeztetni a könyveléssel.”

77.

A végleges rendeletben ugyanezzel a kérdéssel foglalkozott a (61), (62), (64), (66), (69) és a (74)–(77) preambulumbekezdés:

[…]

[…]

[…]

[…]

78.

A kérdést előterjesztő bíróság megjegyzi, hogy az alaprendelet számos rendelkezése ( 32 ) azáltal, hogy többes számot használ, arra utal, hogy a rendes értéket – a dömping tényének megállapítása során lényeges elemet – több gyártótól származó adatok alapján kell meghatározni. Ha ez igaz a piacgazdasággal rendelkező országokra, akkor alkalmazandónak kell lennie nem piacgazdasággal rendelkező országok esetében is, ahogyan ezt megerősíti az a tény, hogy a 2. cikk (7) bekezdésének a) pontja az analóg ország áraira hivatkozik, nem pedig valamely analóg gyártó áraira. Sokkal nehezebben valósítható meg a tárgyilagosság és a pontosság akkor, ha csupán egyetlen gyártóra hivatkoznak, és nagyfokú gondossággal kell eljárni, különösen akkor, ha – akárcsak a jelen ügyben – feltételezhető, hogy a kérdéses egyesült államokbeli gyártó valamely uniós gyártó irányítása alatt áll, és ezért gazdaságilag nem független. Az egyetlen gyártótól származó adatokat mindenesetre a vállalatspecifikus politikai döntések határozzák meg. A kérdést előterjesztő bíróság megjegyzi azt is, hogy a Bizottság nem tekintette szükségesnek e tekintetben külső szakértő bevonását.

79.

A Fliesen‑Zentrum hosszan idézi a GLS‑ügyre vonatkozó főtanácsnoki indítvány ( 33 ) 81–87. pontját a rendes érték megállapításának fontossága és az e tekintetben szükséges tárgyilagosság vonatkozásában. Érvei általánosságban a kérdést előterjesztő bíróság által kifejtett gondolatokat tükrözik, és hangsúlyozza, hogy a piacgazdasággal rendelkező és a piacgazdasággal nem rendelkező országok esetében az azonos kritériumok (több exportőr vagy gyártó az összehasonlítás során) alkalmazásának elmulasztása sértené az egyenlő bánásmód elvét.

80.

A Tanács hangsúlyozza, hogy a Bíróság elfogadta, hogy az a tény, hogy csak egyetlen gyártó van valamely országban, még nem zárja ki annak analóg országként való felhasználását. ( 34 ) Az alaprendeletben a többes szám használatát általános és határozatlan utalásnak kell tekinteni, nem pedig úgy, hogy szükségszerűen több exportőr vagy gyártó adatait kell beszerezni; némely rendelkezés ugyanis felváltva tartalmaz egyes számot és többes számot. Ezen túlmenően szükségtelen több gyártóra hivatkozni akkor, ha az egyetlen gyártótól származó adatok reprezentatívak. Az intézmények gyakorlata mindig is az volt, hogy a kérdéses ország valamennyi gyártójával felvették a kapcsolatot, és felhasználták valamennyi beérkezett válasz adatait, bármennyi volt is az, és ez akkor is így történt, ha csupán egyetlen válasz érkezett be. A gyártótól származó titkos adatok védelme lényeges az együttműködés biztosítása érdekében. Egyetlen ténybeli bizonyíték sem támasztja alá azt a kifogást, hogy az egyesült államokbeli gyártó adatait befolyásolhatta valamely uniós anyavállalat, ha létezik ilyen, de a Bizottság gyakorlata mindenesetre az, hogy csak a független harmadik felek értékesítéseire vonatkozó adatokat használja fel.

81.

A Bizottság elfogadja, hogy a rendes érték megbízhatóbban alakítható ki az analóg ország számos gyártójától származó adatok alapján. Ez azonban nem mindig lehetséges, és az unós intézményeknek nincsenek eszközeik az együttműködés előírására. A vizsgálattal nem érintett, harmadik országbeli gyártókat különösebben semmi nem ösztönzi az együttműködésre, eltérően a vizsgálat alá vont ország gyártóitól, akiknek minden okuk megvan saját adataik rendelkezésre bocsátására, ha azokat nem kell a rendelkezésre álló tények alapján értékelni az alaprendelet 18. cikke (1) bekezdésének megfelelően.

82.

A jelen ügyben csak egyetlen egyesült államokbeli gyártó bocsátott rendelkezésre használható adatokat. A Bíróság elismeri, hogy az a tény, hogy csak egyetlen harmadik országbeli gyártó van, nem zárja ki, hogy e gyártó adatait felhasználják a rendes érték képzése során; ugyanennek érvényesnek kell lennie akkor is, ha több gyártó létezik, de csak egyetlen működik együtt. Az számít, hogy a kérdéses árak verseny eredményeként alakultak‑e ki. A kérdést előterjesztő bíróság által idézett rendelkezések, amelyek többes számot használnak, az ideális helyzetet tükrözik, de nem szükségszerűen azt, ami ténylegesen lehetséges. Ezen túlmenően a hivatkozott rendelkezések lehetséges alternatív módszerekre hivatkoznak, ahogyan ez egyértelműen kiderül a „lehet” segédigéből; a 2. cikk (6) bekezdése b) pontjának angol nyelvi változata egyes számban rendelkezik a kérdéses termelőről vagy exportőrről.

83.

Nem merül fel az eltérő bánásmód kérdése sem; a rendes érték megállapítása a vizsgálat alatt álló országban és valamely analóg harmadik országban két teljesen eltérő helyzet, amelyekben nem állnak rendelkezésre ugyanazok a módszerek.

84.

Annak veszélye, hogy az egyetlen gyártótól származó árakat indokolatlanul befolyásolhatja e gyártó egyéni helyzete, minimális, akár irányítja a kérdéses gyártót valamely uniós gyártó, akár nem, ( 35 ) mivel a használt áraknak versenyképes piacon végrehajtott nagyszámú ügyletre kell vonatkozniuk, és ennek megfelelően kell kiigazítani a csoporton belüli ügyletek árait.

85.

Végül, lényegtelen az a tény, hogy a Bizottság nem fordult külső szakértőkhöz; az adatok titkos jellege miatt a Bizottság soha nem alkalmaz külső szakértőket ilyen vizsgálatok során.

86.

Ha olyan döntés születik, hogy az USA mint analóg ország kiválasztása olyan mértékben téves, hogy annak alapján meg kell semmisíteni a megtámadott rendeletet, akkor szükségtelen megvizsgálni ezt a kérdést.

87.

Ha azonban a Bíróság egyetért velem abban, hogy ez nem így van, akkor lényegében három kérdéssel kel foglalkozni: először is, megállapítható‑e a rendes ár egyetlen gyártótól származó adatok alapján; másodszor, ha igen, ez akkor is igaz‑e, ha a kérdéses gyártó valamely uniós gyártóhoz kapcsolódik; harmadszor, a Bizottságnak be kellett volna‑e vonnia külső szakértőket?

88.

A harmadik – véleményem szerint legegyszerűbb – kérdést előrevéve, számomra úgy tűnik, hogy nincsenek alapos indokok annak feltételezésére, hogy be kellett volna vonni külső szakértőket. A Fliesen‑Zentrum és a kérdést előterjesztő bíróság véleményem szerint indokolatlan jelentőséget tulajdonított egy bármely tanácsi rendeletre vonatkozó bizottsági javaslat indokolásában megtalálható rendes alcímnek. Az ennek ellenkezőjére utaló bármely különös indok hiányában (és a jelen ügyben nem tettek utalást ilyen indokra, illetve ilyen indok nem állapítható meg) az intézményeket alapvetően olyannak kell tekinteni, mint amelyek megfelelően képesek maguk értékelni az adatokat.

89.

Valamennyi fél egyetért abban, hogy mindig előnyben részesítendő és megbízhatóbb, ha gyártók széles skálájától származó adatokra alapozzák a rendes érték megállapítását. A Rotexchemie‑ítéletben mindazonáltal a Bíróság kimondta, hogy „az a puszta tény, hogy csupán egyetlen gyártó van a referenciaországban, önmagában nem zárja ki azt, hogy valódi verseny hozta létre az ottani árakat, mivel árellenőrzések hiányában ilyen verseny létrejöhet más országokból származó jelentős behozatal jelenlétéből is”. ( 36 )

90.

A Rotexchemie‑üggyel, amelyben csak egyetlen gyártó létezett az analóg országban, nem pedig csak egyetlen olyan, aki hasznos módon együttműködött, míg mások nem, a helyzet sokkal kevésbé összehasonlítható, mint a Ferchimex‑üggyel, amelyben a Törvényszék kimondta, hogy: „[…] a Potacan volt az egyetlen olyan kanadai gyártó, amely végül beleegyezett abba, hogy válaszol a Bizottság kérdőívére és együttműködik az eljárásban. Különösen a legnagyobb kanadai gyártó […] tagadta meg az együttműködést és csupán a rendes érték megállapítására alkalmatlan, meghatározott nyilvános adatokat bocsátott rendelkezésre. […] [A] felperes nem tagadja, hogy a Bizottság minden erőfeszítést megtett a kanadai piacra vonatkozó információ Potacantól eltérő forrásból való beszerzésére. […] Kanadát ezért megfelelő hivatkozási országnak kell tekinteni, és arra kell következtetni, hogy a Bizottságnak nem volt más választása, mint felhasználni a Potacantól származó információt.” ( 37 )

91.

Ez utóbbi ítéletet, jóllehet természetesen nem kötelezi a Bíróságot, nem támadták meg, és legalább némi meggyőző erővel rendelkezőnek tekinthető.

92.

A jelen ügyben azt kell megvizsgálni, hogy milyen alternatívák állhattak az uniós intézmények rendelkezésére. Már eljutottam arra az álláspontra, hogy aligha volt valószínű, hogy találhattak volna a vizsgálatban együttműködni hajlandó, sok gyártóval rendelkező, nyilvánvalóan megfelelőbb analóg országot. ( 38 ) Megkérdezhettek volna több gyártót az USA‑ban? Az ideiglenes rendelet (48) preambulumbekezdéséből arra lehet következtetni, hogy több mint két egyesült államokbeli gyártót kerestek meg, mivel kijelenti, hogy „a kérdőívre […] az érintett termék egyesült államokbeli gyártói közül mindössze ketten válaszoltak”, és az ügyiratokban semmi nem utal arra, hogy nem volt elegendő a megkeresett gyártók száma. Ha nem lehetett volna megfelelőbb analóg országot találni, és abban az országban nem lehetett volna több gyártót rávenni a kérdőív megválaszolására, akkor úgy tűnik, hogy kizárólag azok a választási lehetőségek álltak rendelkezésre, hogy vagy a megfelelően válaszoló egyetlen egyesült államokbeli gyártó által rendelkezésre bocsátott adatokra alapozzák a rendes érték megállapítását, vagy „más elfogadható alapot” vesznek figyelembe, amelyre csak az Unióban fizetett vagy fizetendő ár lett volna alkalmazandó. E választási lehetőségek közül a második tekintetében azzal számoltam fent, ( 39 ) hogy az vélhetően magasabb dömpingkülönbözethez vezethetett volna.

93.

Végül, a második kérdés tekintetében a Bíróság információhiánnyal szembesül. Az intézmények nem közlik, hogy a kérdéses egyesült államokbeli gyártó gazdasági szempontból kapcsolódik‑e valamely uniós (állítólag olasz) gyártóhoz, és bár úgy tűnik, hogy a Fliesen‑Zentrum és/vagy a vizsgálatban részt vevő importőrök azonosítani tudják a kérdéses gyártót, a Bíróság rendelkezésére álló iratokban vagy érvekben nem szerepel tényleges azonosítás.

94.

A Bizottság felajánlotta, hogy a Bíróság elé tár bizonyos információkat (bár nem kifejezetten ezt a konkrét információt), feltéve, hogy azt bizalmasan kezelik a Fliesen‑Zentrum vonatkozásában. Az eljárási szabályzatban azonban jelenleg úgy tűnik, hogy nincs egyetlen olyan rendelkezés sem, amely lehetővé tenné a Bíróság számára ennek megvalósítását. ( 40 ) A dokumentumok bizalmas kezelésére csak a közvetlen keresetek és fellebbezések alapján induló eljárások beavatkozóival szemben van lehetőség (a 131. cikk (2) bekezdése és a 190. cikk (1) bekezdése). A tárgyaláson a Bizottság arra utalt, hogy ez egy előzetes döntéshozatal iránti kérelem köntösébe rejtett megsemmisítés iránti kérelem volt, és hogy eljárási szabályzatának kifejezett rendelkezése hiányában a Bíróság alkalmazhatná Kadi II ítéletének ( 41 )ad hoc értelmezését az (Unió intézményeinek tagjaira és tisztviselőire titoktartási kötelezettséget terhelő) EUMSZ 339. cikkre és az alaprendelet 19. cikkének (4) bekezdésére is figyelemmel.

95.

Az eljárási szabályzatnak az előzetes döntéshozatali eljárással összefüggésben az információk bizalmas kezelését lehetővé tevő, kifejezett (jelenlegi) rendelkezése hiányában azonban ezt nem tartom megfelelő megközelítésnek.

96.

Ha az információt nem lehet bizalmasan rendelkezésre bocsátani, akkor úgy tűnik számomra, hogy első lépésként feltételezni kell, hogy az egyesült államokbeli gyártó valóban gazdasági kapcsolatban állt valamely uniós gyártóval, és meg kell megvizsgálni, hogy ez a tény érvénytelenítheti‑e a rendes érték megállapítását. Ha nem, akkor nem kell tovább vizsgálni, hogy szükséges‑e a bizalmas információhoz való hozzáférés.

97.

Az intézmények azt állítják, hogy szokás szerint gondosan jártak el annak érdekében, hogy csak a nem kapcsolódó ügyfelek részére történő értékesítések adatait használják fel. E tekintetben számomra szükségtelennek tűnik olyan információ közlése, amelyet az intézmények titokban tartanának a Fliesen‑Zentrum előtt. Ez utóbbi azon érvére tekintettel, hogy a felhasznált adatok mesterségesen magas rendes árhoz vezettek, valószínűtlen, hogy kapcsolódó ügyfelek részére történő értékesítéseket vettek figyelembe. Ha más nem is, ez vélhetően csökkentette volna a rendes érték kiszámítását, mivel rendes körülmények között logikusabbnak tűnne, hogy a kapcsolódó ügyfelek kedvezőbb feltételeket élvezzenek.

98.

A második kérdés: valószínű‑e, hogy a valamely uniós gyártó egyesült államokbeli leányvállalatának gyártási költségeit vagy az általa felszámított árakat mesterségesen felduzzasztják valamely egyesült államokbeli független gyártó költségeihez vagy áraihoz képest? Ez valójában inkább valószínűtlennek tűnik, ha az a cél, hogy eredményes kereskedelmi műveleteket hajtsanak végre egy versenyképes piacon (és ellenkező bizonyításig ez elfogadható az egyesült államokbeli gyártó céljaként). A Bizottság a helyszínen ellenőrizte a gyártó adatait, és úgy tűnik, hogy az ellenőrzés komoly volt, mivel megbízhatatlanként figyelmen kívül hagyták a többi gyártó adatait. ( 42 ) Az intézmények által a nagyon versenyképes piacról származó adatok megszerzésének tulajdonított jelentőségre tekintettel valószínűtlennek tűnik, hogy egy nem versenyképes piaci stratégia túljutott volna ilyen szintű ellenőrzésen.

99.

A jelen ügyben a Bíróság előtt egyetlen konkrét indokot sem hoztak fel annak alátámasztására, hogy valamely uniós gyártóhoz kapcsolódó egyesült államokbeli gyártó (feltételezve, hogy e kapcsolatot megállapították) magasabb áron értékesíthetne az egyesült államokbeli piacon, mint valamely ilyen kapcsolattal nem rendelkező gyártó.

100.

Ilyen körülmények között úgy tűnik számomra, hogy a Bíróság nem nyilváníthatja érvénytelennek a megtámadott rendeletet amiatt, hogy a rendes értéket egyetlen gyártótól származó adatok alapján számították, függetlenül attól, hogy a hivatkozott gyártó bármilyen módon kapcsolódott‑e valamely uniós gyártóhoz.

101.

Az (56)–(58), és a (61) preambulumbekezdés tartalmazza a számtanilag képzett rendes érték egyesült államokbeli gyártó adatai alapján történő kiszámításának módját:

[…]

102.

A számtanilag képzett rendes érték kiszámítására a (73), (77), (86) és (87) preambulumbekezdés hivatkozik:

[…]

[…]

103.

A kérdést előterjesztő bíróság megjegyzi, hogy a rendes értéknek az egyesült államokbeli gyártó áraiból történő képzése során kiigazításokat végeztek a minőséget, a forgalmazási jellemzőket és a költségeket érintő eltérések vonatkozásában. Ilyen körülmények között „az intézményeknek – amikor úgy ítélik meg, hogy kiigazítást kell végezniük – kötelességük, hogy olyan bizonyítékokra vagy legalábbis ténykörülményekre támaszkodjanak, amelyek lehetővé teszik azon tényező fennállásának a megállapítását, amely alapján a kiigazítást elvégzik, illetve ennek az árak összehasonlíthatóságára való befolyásának a meghatározását”. ( 45 ) A kiigazítás indokolásának bizonyíthatónak kell lennie, és ezért maguknak a kiigazításoknak ellenőrizhetőnek kell lenniük, ez azonban a jelen ügyben nem lehetséges az ideiglenes vagy a végleges rendeletben szereplő vagy a vizsgálat során rendelkezésre bocsátott információk alapján. Még ha biztosítani is kell az egyesült államokbeli gyártó adatainak bizalmas kezelését, az EUMSZ 296. cikk akkor is előírja valamennyi jogi aktus megfelelő indokolását. Mivel a rendes érték megállapítása lényeges lépés valamennyi dömping fennállásának ellenőrzése során, különös fontossággal bír a dömpingellenes intézkedések indokolása, és szertefoszlik az alaprendelet 20. cikkében és 21. cikkének (6) bekezdésében szereplő, védelemhez való jog akkor, ha az érdekelt felek csupán felületes információval rendelkeznek arról, hogy pontosan hogyan állapították meg a rendes értéket, és ezért nem tudnak előterjeszteni a tények szempontjából megalapozott észrevételeket.

104.

A Fliesen‑Zentrum érvei megint csak nagymértékben megegyeznek a kérdést előterjesztő bíróság által kifejtett megfontolásokkal, hangsúlyozva az ideiglenes és a végleges rendeletben szereplő adatok felületességét és megbízhatatlanságát.

105.

A Tanács hangsúlyozza a bizalmas kezelés szükségességét az analóg harmadik országok együttműködő gyártóival szemben. A Fliesen‑Zentrum által nyilvánosságra hozandónak vélt részletek bármelyikének nyilvánosságra hozatala nyilvánvalóan sértené a hivatkozott bizalmas kezelést. Ezen túlmenően a rendes érték megállapítása során szükséges kiigazítások az intézményeket az összetett gazdasági kérdések esetében megillető tág értékelési jogkör keretébe tartoznak, és semmilyen indokot nem adtak elő annak alátámasztására, hogy visszaéltek volna értékelési hatáskörükkel. Végül, valamennyi elvégzett kiigazítás azoknak a gyártóknak kedvezett, akiknek dömpingellenes vám terhelte a termékeit; hátrányos hatások hiányában kevésbé szigorú az indokolási kötelezettség, és ezért azt tiszteletben tartották a jelen ügyben.

106.

A Bizottság egyrészt azzal érvel, hogy a végleges rendeletben szereplő indokolás eleget tesz az ítélkezési gyakorlat szerinti követelményeknek, másrészt pedig azzal, hogy a Fliesen‑Zentrum nem élvez „védelemhez való jogot”, mindenesetre azonban nem sértettek ilyen jogokat.

107.

Az indokolásra tekintettel idézi a Petrotub‑ítéletben ( 46 ) megállapított általános követelményt, mielőtt rámutat arra, hogy a Bíróság a Beus‑ítéletben ( 47 ) megállapította, hogy az általános hatályúnak szánt rendelet preambuluma „korlátozódhat egyrészt az aktus meghozatalához vezető helyzet egészének, másrészt az elérendő általános céloknak a megjelölésére. Következésképpen nem várható el, hogy kifejtse azokat a különböző – gyakran számos és összetett – tényeket, amelyek alapján elfogadták a rendeletet, vagy a fortiori az, hogy tartalmazza a hivatkozott tények többé‑kevésbé teljes értékelését”. A Petrotub‑ítéletben ( 48 ) a Bíróság kimondta, hogy annak puszta megállapításával, hogy „megállapítást nyert, hogy a kompenzációt alkalmazó értékesítésekre valóban a szokásos kereskedelem keretében került sor”, a Tanács nem nyújtott megfelelő indokolást; nem indokolta azt a megállapítást, hogy a hivatkozott értékesítésekkel kapcsolatban felszámított árakat nem érintette a felek közötti viszony; nem tette lehetővé az érdekeltek számára annak megismerését, hogy a rendes érték kiszámítása során helyesen vették‑e figyelembe a hivatkozott árakat, vagy hogy történhetett‑e olyan hiba, amely érinti a megtámadott rendelet jogszerűségét; ez akadályozta a Bíróságot is felügyeleti jogkörének gyakorlásában, és annak megállapításában, hogy megvalósult‑e nyilvánvaló mérlegelési hiba. A Bizottság mindazonáltal azzal érvel, hogy az indokolási kötelezettségnek figyelembe kell vennie az üzleti titkok bizalmas kezelésének tiszteletben tartására vonatkozó kötelezettséget is, amelyet az EUMSZ 339. cikk és az alaprendelet 19. cikke ír elő. Különösen ez utóbbi 19. cikkének (4) bekezdése különbözteti meg az általános információk nem tiltott nyilvánosságra hozatalát a különös bizonyítékok szorosan körülhatárolt közlésétől. Végül, összefüggéseiben kell értékelni az indokolást, amely a jelen ügyben magában foglalja a felek tudomására hozott, nem bizalmas jellegű iratok teljes tartalmát.

108.

A Bizottság azzal érvel, hogy a jelen ügyben teljesült valamennyi fent ismertetett követelmény, különösen az ideiglenes rendelet (56)–(58) és (61) preambulumbekezdése útján, amelyekre a végleges rendelet hivatkozott. Annak puszta ténye, hogy nem bocsátottak rendelkezésre konkrét vagy hozzávetőleges adatokat, még nem sérti az indokolási kötelezettséget; elegendő információ áll a Bíróság rendelkezésére ahhoz, hogy az indokolás ellenőrzéséhez szükséges valamennyi bizalmas adatba betekintést kérjen. A végleges rendelet érvényessége szempontjából semmiképpen nem releváns az a kérdés, hogy az egyesült államokbeli gyártó kapcsolódik‑e valamely uniós gyártóhoz, mivel a felhasznált adatok nem kapcsolódó felek részére történő értékesítések áraira vonatkoztak. Az adatokat ellenőrizték az egyesült államokbeli gyártó nyilvántartásában, és megfelelőnek értékelték azokat.

109.

A védelemhez való jog tekintetében a Bizottság mindenekelőtt kiemeli, hogy a Fliesen‑Zentrum nem vett részt a végleges rendelet elfogadásához vezető eljárásban. Ezért ezzel összefüggésben nem élvezhet védelemhez való jogot. Nem származtathat ilyen jogot abból a tényből sem, hogy az állítása szerint „kapcsolódik” a Cera‑Net Sàrlhoz, az eljárásban részt vevő luxemburgi társasághoz, kivéve (talán), ha bizonyítani tudja, hogy ténylegesen irányította a hivatkozott táraságot. A Cera‑Net maga mindenesetre nem élvezett ilyen jogokat, mivel a dömpingellenes eljárások csak a harmadik országbeli gyártók vagy exportőrök ellen irányulnak, és adott esetben a hozzájuk kapcsolódó importőrök, nem pedig a Cera‑Nethez hasonló független importőrök ellen.

110.

A Bizottság másodlagosan azzal érvel, hogy semmiképpen nem sértették meg a Cera‑Net védelemhez való jogát. A Timex‑ítéletben ( 49 ) a Bíróság megállapította, hogy az érintett kereskedők vagy gyártók számára lehetővé kell tenni a Bizottság által a vizsgálat során összegyűjtött információ megtekintését azért, hogy hatékonyan előadhassák álláspontjukat, jóllehet ezt a jogot szükség esetén össze kell egyeztetni a titoktartás elvével; a Bizottságnak – amennyiben az összeegyeztethető az üzleti titkok nyilvánosságra hozatala tilalmának kötelezettségével – minden erőfeszítést meg kell tennie annak érdekében, hogy a felperes rendelkezésére bocsássa az érdekeinek védelméhez szükséges valamennyi információt, szükség szerint hivatalból kiválasztva az ilyen információ rendelkezésre bocsátásának megfelelő módját. A jelen ügyben a Cera‑Net rendelkezésére bocsátották a kért információ egy részét, és a meghallgató tisztviselő ellenőrizte azt, hogy szükség esetén kiigazították a használt árakat. A tényleges nyilvánosságra hozatal megsértette volna a titoktartást, amelynek fenntartása lényeges a harmadik országbeli gyártók együttműködésének biztosítása érdekében.

111.

Az ügy ezen szempontja – az előző szemponthoz hasonlóan – az információk bizalmas kezelésének kérdését veti fel. Itt azonban ezt a kérdést mindenekelőtt a Fliesen‑Zentrum dömpingellenes vizsgálattal összefüggő eljárási helyzetére figyelemmel kell megvizsgálni.

112.

Egyértelműnek tűnik számomra, hogy a Fliesen‑Zentrum, mivel nem kapcsolódik egyik kínai exportőrhöz sem, és nem vett részt a vizsgálati eljárásban, maga nem hivatkozhat egyéni védelemhez való jogra, és hogy a Bizottság alapos indokokat adott elő annak alátámasztására, hogy az eljárásban részt vevő felektől sem származtathat ilyen jogokat.

113.

Ezért az alapeljárással és a jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelemmel összefüggésben az a kérdés, hogy az indokolás megfelelő volt‑e egy általános hatályú rendeleti jellegű aktushoz. Más szavakkal kifejezve, elegendő volt‑e a (közvetlenül és személyükben érintettektől eltérő) érintettek számára az intézmények által követett indokolás megértéséhez, és a Bíróság számára felülvizsgálati jogkörének gyakorlásához? Ennek érdekében szükséges volt‑e részletezni a minőség, a forgalmazási jellemzők és az árbeli eltérések vonatkozásában megtett kiigazításokat?

114.

A Bíróság vagy a dömpingellenes vámmal általánosságban érintett felek rendelkezésére álló valamennyi információt az ideiglenes rendelet (61) preambulumbekezdése foglalja magában, amelyre a végleges rendelet (77), (86) és (87) preambulumbekezdése hivatkozik, és az a követezőket tartalmazza: „A rendes értéket az alacsonyabb költségű, nem porcelánból készült lapok jellemzőinek – főleg az eredeti márkák és a nem analóg ország gyártója által előállított különböző típusok minőségbeli különbségeiből adódó – eltérései vonatkozásában kiigazították. Adott esetben további kiigazításokat alkalmaztak a tengeri szállítási, biztosítási, kezelési és egyéb költségek, csomagolási, banki és hitelköltségek, valamint a jutalékok esetében, amennyiben úgy ítélték meg, hogy azok ésszerűek, pontos és igazolt bizonyítékokkal alátámasztottak.”

115.

Úgy tűnik számomra, hogy ezen indokolás alapvetően elegendő magyarázatot tartalmaz egy általános hatályú jogi aktushoz. Tartalmazza az elvégzett kiigazítás fajtáját, és legalább közvetett módon azt az irányt, amerre az adatokat kiigazították, vagyis lefelé.

116.

Vitathatatlan, hogy konkrét adatok nélkül a (Fliesen‑Zentrum helyzetében lévő importőrökhöz hasonló) csupán közvetetten érintett felek vagy a Bíróság nem képesek ellenőrizni a pontos számítást. A Fliesen‑Zentrum (és általában a kerámialapok kereskedelme) tekintetében pedig ésszerűnek tűnik elfogadni, hogy titokban kell tartani ezeket az adatokat.

117.

Ha létezne konrét bizonyíték arra, hogy nem helyesen végezték el a kiigazításokat, akkor a Bíróság mérlegelhetné az adatok bekérését és vizsgálatát. Az eljárási szabályzat jelenlegi állapota alapján azonban ismételten óvatosságra intenék e tekintetben.

118.

Ilyen konkrét bizonyíték mindazonáltal nem létezik, és ennek hiányában, valamint a Fliesen‑Zentrumnak a dömpingellenes eljárás egészével összefüggésben betöltött helyzetére tekintettel nem tűnik indokoltnak, hogy a Bíróság további adatokat kérjen a kiigazításról. Ha a Fliesen‑Zentrumnak a többi közvetetten érintett félhez hasonlóan alapvetően meg kell elégednie az általános hatályú jogi aktus követelményeinek eleget tevő indokolással, akkor az a tény, hogy a Fliesen‑Zentrum előzetes döntéshozatal iránti kérelem Bíróság elé terjesztését eredményező eljárást indít valamely nemzeti bíróság előtt, nem biztosíthat számára jogot annak követeléséhez, hogy a Bíróság ezzel összefüggésben vizsgálja meg azt az információt, amely a Törvényszék rendelkezésére állhatott volna a dömpingellenes intézkedéssel közvetlenül érintett, minősített fél által előterjesztett közvetlen kereset eltérő összefüggésében.

119.

Következésképpen, bár fennmaradnak olyan bizonytalan területek a rendes értéknek a kérdéses egyesült államokbeli gyártó adataiból történő kiszámítására vonatkozó részletek pontossága tekintetében, amelyek relevánsak lehetnek a minősített fél által a Törvényszék elé terjesztett közvetlen keresettel összefüggésben, számomra nem tűnik úgy, hogy ezek a területek olyan jellegűek, hogy igazolnák a megtámadott rendelet érvénytelenségének a Bíróság által, a kérdés felmerülésének különös eljárási összefüggéseiben történő megállapítását.

120.

Az alaprendelet 17. cikkének megfelelő, a kínai és uniós gyártók körében való mintavételt a (4)–(13) preambulumbekezdés fejtette ki. A (4) preambulumbekezdés megállapította, hogy valamennyi ismert kínai exportőr gyártót, importőrt és uniós gyártót felkértek arra, hogy jelentkezzen a Bizottságnál és szolgáltasson alapvető információkat a vizsgálati időszakban az érintett termékkel kapcsolatban folytatott tevékenységeiről. A preambulum a következőkkel folytatta:

„2.1. Mintavétel a kínai exportőr gyártók körében

2.2. Mintavétel az uniós gyártók körében

121.

A mintavétellel a (9)–(33) preambulumbekezdés foglalkozott. A (9)–(12) preambulumbekezdés elutasította azt a kifogást, amely két kínai exportáló gyártóra vonatkozott, és amely a jelen ügy szempontjából nem releváns. A (13) preambulumbekezdés az alábbi következtetést tartalmazta: „További észrevételek hiányában az ideiglenes rendelet (5) és (6) preambulumbekezdése megerősítést nyer.”

122.

A jelen ügy szempontjából releváns kérdések tekintetében a (16)–(33) preambulumbekezdés a következőket állapította meg:

[…]

123.

E kérdés szempontjából releváns továbbá a (125) és (126) preambulumbekezdés is:

124.

A kérdést előterjesztő bíróság megjegyzi, hogy az alákínálás szintjének meghatározása érdekében a Bizottság mintavételt alkalmazott, ahogyan azt az alaprendelet 17. cikkének (1) bekezdése megengedi akkor, „amikor a panaszosok, az exportőrök vagy importőrök, a termékfajták vagy az ügyletek száma nagy”. Két fajta mintavétel alkalmazható: „a kiválasztás időpontjában rendelkezésre álló információk alapján statisztikailag érvényes minták használatával a felek, termékek vagy ügyletek ésszerű száma”, vagy „a legnagyobb reprezentatív termelési, eladási vagy exportmennyiség […], amely a rendelkezésre álló idő alatt megfelelően megvizsgálható”. Egyértelmű, hogy az első fajtát alkalmazták az uniós gyártók árainak megállapításához, és a második fajtát a kínai gyártók árainak megállapításához. A kérdést előterjesztő bíróság megkérdőjelezi e megközelítés helyességét, mivel az lényegében (az uniós gyártásnak csupán 7%‑át képviselő) nagyszámú kisebb uniós gyártótól és kisszámú nagyobb kínai gyártótól (a kínai gyártás 14,4%‑a) származó mintavételhez vezetett, jóllehet mindkét piac igen széttagolt, és többnyire kis‑ és középvállalkozásokból áll. A minták ezért lehet, hogy nem összehasonlíthatók, és ez kétségbe vonhatja a megállapítás tárgyilagosságát. Továbbá a mintavételbe bevont uniós gyártók mindegyike magasabb árakkal rendelkező nyugati tagállamokból származott, egyetlen alacsonyabb árakkal rendelkező tagállamból származó nélkül. Nem egyértelmű ezért, hogy pontosan és tárgyilagosan állapították meg az alákínálás megállapított szintjeit (43,2–55,7% a végleges rendelet (113) preambulumbekezdésével összhangban).

125.

A Fliesen‑Zentrum megint csak nagyrészt ugyanazokat a megfontolásokat adja elő, jóllehet részletesebben, hangsúlyozva a két mintavétel összehasonlítható módon való elvégzésének szükségességét. Ezen túlmenően az uniós minta reprezentativitásának magában kell foglalnia legalább az uniós gyártók 25%‑át a vizsgálatindítás minimumkövetelményével összhangban. ( 50 ) Az a mód, ahogyan a Bizottság elmulasztotta összehasonlítani a hasonlót a hasonlóval, sérti az egyenlő bánásmód elvét, az alaprendelet 3. cikkének (2) bekezdésében szereplő tárgyilagosság követelményét, valamint az ugyanezen rendelet 9. cikkének (4) bekezdése szerinti, kisebb vámtétel szabályát. A csak a vonatkozó piacok 7%‑át és 14,4%‑át képviselő minták felhasználása továbbá nem tesz eleget a reprezentativitás szükséges szintjének.

126.

A Tanács először azzal érvel, hogy az uniós gazdasági ágazatnak való károkozást az egész ágazatra vonatkozó, illetve a mintavételbe bevont uniós gyártóktól származó makro‑ és mikrogazdasági adatok alapján értékelték; ezt nem érinthette a kínai minta összetétele. Másodszor, az uniós minta figyelembe vette az ágazat széttagolt jellegét. Azért nem vették figyelembe a lengyel vagy cseh gyártókat, mert egy lengyel gyártó megtagadta az együttműködést, a cseh termelés pedig kevesebb, mint az uniós termelés 3%‑a, de a Bizottság szimulációt végzett a lengyel árakkal, és megállapította, hogy alig jelentettek eltérést. Harmadszor, a Fliesen‑Zentrum az eljárás alatt nem tett észrevételt a kínai minta összetételére, és ezt már nem teheti meg az előzetes döntéshozatali eljárásban. Mindenesetre a kínai mintához használt eltérő módszer az intézmények mérlegelési jogkörébe tartozik, és ezen a szinten a legnagyobb mértékű reprezentativitást nyújtotta valamennyi csoportnak. Végül a kivetett dömpingellenes vámok mindenesetre alacsonyabbak voltak a megállapított dömpingkülönbözeteknél.

127.

A Bizottság azzal érvel, hogy téves azt feltételezni, hogy a két minta célja egyszerűen az alákínálás szintjének megállapítása. Az uniós minta az uniós gyártók valamennyi kategóriáját magában foglaló, széles körű mikrogazdasági adatok összegyűjtésére is szolgál annak érdekében, hogy felderítsék a földrajzi vagy méretbeli variációkat, míg az exportőrök mintáinak célja az uniós behozatal lehető legnagyobb részének beszámítása annak biztosítása érdekében, hogy az árak a lehető legnagyobb mértékben megközelítsék a valódi átlagárakat. A két módszer használata ezért teljes mértékben indokolt, nem sérti az egyenlő bánásmód elvét, és nem kérdőjelezi meg az értékelés tárgyilagosságát. A kelet‑európai gyártóknak az uniós mintából való kihagyása tekintetében az intézményeknek nincsenek eszközeik az együttműködés kikényszerítésére, és a legnagyobb lengyel gyártók nem működtek együtt. Mindenesetre a nyugat‑európai termelés az uniós termelés 80%‑át teszi ki, és a Lengyelországból és a Cseh Köztársaságból származó nyilvános adatok azt mutatták, hogy ez a kiterjesztés alig eredményezne változást.

128.

Annak lehetősége tekintetében, hogy alacsonyabb vámot lehetett volna alkalmazni akkor, ha más alapon állapították volna meg az alákínálási különbözetet, a Bizottság megállapítja, hogy a megtámadott rendeletet angolul szövegezték meg, és az „underselling margin [áron aluli értékesítési különbözet]” (a dömpingárak és az uniós gazdasági ágazatbeli célárak közötti különbözet – a német nyelvi változatban „Zielunterbietungsspanne”, a francia nyelvi változatban pedig „marge de sous‑cotation des prix indicatifs”, amely megegyezik az „injury margin [kárkülönbözet]” kifejezéssel) kifejezést félrefordították ( 51 ) a német (és a francia) nyelvi változatban úgy, mintha az „undercutting margin [alákínálási különbözet]” lenne (azaz a dömpingárak és az uniós gazdasági ágazatbeli tényleges árak közötti különbség, amelyet már csökkentettek a dömping hatásai – a német nyelvi változatban „Preisunterbietungsspanne”, a francia nyelvi változatban pedig „marge de sous‑cotation des prix”).

129.

Az elsődleges kérdés itt az, hogy amikor az intézmények megállapították, hogy „a dömpingelt behozatallal [jelentős áralákínálás történt] a[z uniós] gazdasági ágazat valamely hasonló termékének árával való összehasonlításban” (az alaprendelet 3. cikkének (3) bekezdése), akkor az általuk elvégzett összehasonlítás érvénytelen volt‑e azért, mert az alaprendelet 17. cikkének (1) bekezdése által megengedett kétfajta mintavétel közül az egyiket a kínai árak értékeléséhez alkalmazták, a másikat pedig az uniós árak értékeléséhez. Másodlagos kérdés, hogy az uniós mintába be kellett‑e vonni a közismerten alacsonyabb árakkal rendelkező kelet‑európai tagállamok egy vagy több gyártóját, és hogy elég reprezentatív volt‑e az uniós minta. Ha ezen tényezők bármelyike az áralákínálás szintjének túlbecsléséhez vezet, akkor felmerül az a kérdés, hogy ez a tény az alaprendelet 9. cikkének (4) bekezdése szerinti, kisebb vámtétel szabályának alkalmazását eredményezte‑e volna.

130.

A másodlagos kérdéseket először megvizsgálva ésszerűnek és koherensnek tartom a lengyel és a cseh gyártók mellőzése tekintetében előadott indokolást mind az ideiglenes és a végleges rendeletben, mind az intézmények észrevételeiben. A gyártók kiválasztása vonatkozásában meghozott döntés álláspontom szerint nagyon is azon tág mérlegelési jogkör kereteibe illeszkedik, amely az intézményeket az összetett gazdasági helyzetek elemzése során megilleti, és nem hibáztathatók azért, hogy a vizsgálat során a lengyel gyártó megtagadta az együttműködést, vagy hogy más gyártók nem működtek együtt. Ezen túlmenően próbát végeztek annak ellenőrzése érdekében, hogy az eredményeket nem befolyásolja jelentős mértékben a kelet‑európai (különösen lengyel) gyártóktól származó adatok hiánya.

131.

Álláspontom szerint megalapozatlan a reprezentativitás tekintetében a Fliesen‑Zentrum által előadott azon érv, hogy az uniós mintának magában kell foglalnia az unós gyártás legalább 25%‑át. Az alaprendelet 5. cikkének (4) bekezdése nem érinti a minták reprezentativitását, és az általa hivatkozott egyik ügy sem támasztja alá álláspontját.

132.

Áttérve az elsődleges kérdésre, mindenekelőtt megjegyzem, hogy az alaprendelet 17. cikkének (1) bekezdése nem tartalmazza azt a kifejezett követelményt, hogy pontosan összehasonlítható alapon kell létrehozni a különböző mintákat. Számomra úgy tűnik, hogy azt úgy sem lehet értelmezni, hogy ilyen jellegű hallgatólagos követelményt tartalmaz, mivel magában foglalja azokat az „esetek[et], amikor a panaszosok, az exportőrök vagy importőrök, a termékfajták vagy az ügyletek száma nagy” és „a felek, termékek vagy ügyletek ésszerű számára” korlátozódik. Az érintett kategóriák maguk sem lehetnek mindig összehasonlíthatók, ezért gyakran nem kap teret a mintavételi módszerek összehasonlíthatósága.

133.

Ezen túlmenően az alaprendelet 17. cikkének (2) bekezdéséből egyértelműen kiderül, hogy a felek, termékfajták, illetve ügyletek végső kiválasztása a Bizottság hatásköre. Álláspontom szerint az intézmények megfelelően indokolták az általuk alkalmazott eljárást. A kínai exportárak tekintetében legfőképpen arra törekedtek, hogy a lehető legjobban megközelítsék a pontos átlagárat, és ennek érdekében logikus volt a legnagyobb értékesítési volumennel rendelkező exportőrök kiválasztása. Az uniós gazdasági ágazatból való mintavételnek azonban alkalmasnak kellett lennie szélesebb körű célokra, és ezért az nem szorítkozhatott a legnagyobb gyártókra.

134.

Mindezek alapján igaz, hogy a károkozás megállapításának magában kell foglalnia a dömpingelt behozatalok mennyiségének, az uniós piaci árakra gyakorolt hatásuknak és az uniós gazdasági ágazatra gyakorolt hatásuknak a „tárgyilagos vizsgálatát” (az alaprendelet 3. cikkének (2) bekezdése), és hogy a mintáknak „statisztikailag érvényesnek” kell lenniük ([a 17. cikk (1) bekezdése]).

135.

E tekintetben kétségkívül legalább valószínűnek tűnik, hogy a Kína tekintetében alkalmazott módszer (legnagyobb mennyiség és ezzel a legnagyobb gyártók) alacsonyabb árat eredményezhetett, mint ha nagyobb számú kisebb gyártót szerepeltettek volna a mintában; a nagyobb gyártók a helyzetüknél fogva hasznot húzhatnak a méretgazdaságosságból, és ezért alacsonyabb áron értékesíthetnek. Fordított esetben ugyanezzel kapcsolatban az Unió tekintetében alkalmazott módszer magasabb árhoz vezethetett. Ebben az esetben a megállapított áralákínálás szintje magasabb lehetett annál, mintha ugyanazon módszerrel választották volna ki mindkét mintát. (Ugyanez vonatkozna az áron aluli értékesítésre, amely ugyanazon forrásokból származó adatokon alapult, ezért a Bizottság e tekintetben előadott, a terminológiára és a fordításra vonatkozó érvei nem tűnnek különösen lényegesnek.)

136.

Az említett lehetőségek azonban semmiképpen nem bizonyosságok, és a Bíróságnak nem bocsátottak rendelkezésére olyan részletes adatokat vagy számításokat, amelyek kifejezetten hitelt érdemlővé tennék azokat. Egy másik hasonlóképpen valószínű lehetőség az, hogy a kínai exportárakat inkább az importpiac versenyfeltételei határozták meg, nem pedig a gyártó mérete vagy kapacitása, ezért az eredményen nem változtatott volna a kínai exportőrökre vonatkozó mintavétel eltérő módja. ( 52 ) Igazolás nélkül ezért lehetetlen feltételezni azt, hogy az áralákínálás vagy az áron aluli értékesítés szintje jelentős mértékben eltért volna akkor, ha ugyanazt a módszert alkalmazzák mindkét mintánál.

137.

Következésképpen nem látom indokoltnak megállapítani azt, hogy a megtámadott rendeletben szereplő áralákínálás értékelését bármilyen módon érvénytelenítette volna a két különböző mintavételi módszer kiválasztása, vagy hogy felmerült volna az alaprendelet 9. cikkének (4) bekezdése szerinti, kisebb vámtétel szabályával való összeegyeztethetetlenség.

138.

A fenti megfontolások alapján úgy vélem, hogy a Bíróságnak azt a választ kell adnia a Finanzgericht München számára, hogy a Kínai Népköztársaságból származó kerámialapok behozatalára vonatkozó végleges dömpingellenes vám kivetéséről és a kivetett ideiglenes vám végleges beszedéséről szóló, 2011. szeptember 12‑i 917/2011/EU tanácsi végrehajtási rendelet az említett bíróság által előterjesztett előzetes döntéshozatal iránti kérelemben felvetett egyetlen okból sem érvénytelen.