1. 

A jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelem a 2008/48/EK irányelvnek ( 2 ) a hitelintézetek szerződéskötést megelőző kötelezettségeire vonatkozó egyes rendelkezéseinek értelmezésére irányul. Még pontosabban az említett irányelv 5. cikkében (tájékoztatási és felvilágosítási kötelezettség) és a 8. cikkében (a fogyasztó hitelképességének értékelésére vonatkozó kötelezettség) előírt kötelezettségek érintettek.

2. 

Úgy tűnik, hogy a kérdést előterjesztő bíróság lényegében pontosítást kér az említett kötelezettségek teljesítésével kapcsolatos bizonyítási teherrel és bizonyítási módokkal kapcsolatban. Ahogyan azt a jelen indítványban később kifejtem, míg az a kérdés, hogy kinek a feladata főszabály szerint eldönteni, hogy a 2008/48 irányelvből fakadó szerződéses tájékoztatási és vizsgálati kötelezettségeket megfelelően teljesítették‑e, számomra úgy tűnik, hogy az említett irányelvből logikusan következik, addig az ezzel a teljesítéssel kapcsolatos bizonyítási módokat az eljárási autonómia elve látszólag széleskörűen szabályozza. A kérdést előterjesztő bíróság által feltett kérdéseket ennélfogva bizonyos óvatossággal kell kezelni annak érdekében, hogy igazságos egyensúly alakuljon ki az említett irányelv által követett fogyasztóvédelmi cél és azon követelmény között, hogy ne rójanak irreális bizonyítási terhet a hitelezőre.

3.

A 2008/48 irányelv „Szerződéskötést megelőző tájékoztatás” című 5. cikke az alábbiak szerint rendelkezik:

„(1)   Kellő időben azt megelőzően, hogy a fogyasztót bármilyen hitelmegállapodás vagy ajánlat kötelezné, a hitelező és adott esetben a hitelközvetítő – a hitelező által felajánlott hitelfeltételek, valamint adott esetben a fogyasztó által kifejezett kívánságok és az általa nyújtott információk alapján – a fogyasztó rendelkezésére bocsátja a különböző ajánlatok összehasonlításához szükséges információkat annak érdekében, hogy a fogyasztó megalapozott döntést hozhasson a hitelmegállapodás esetleges megkötéséről. Ezeket az információkat nyomtatott formában vagy más tartós adathordozón, az ezen irányelv II. mellékletében foglalt »Általános európai fogyasztói hiteltájékoztató« című formanyomtatvány felhasználásával kell a fogyasztó rendelkezésére bocsátani. A hitelező az »Általános európai fogyasztói hiteltájékoztató« című formanyomtatvány átadásával teljesíti az ezen bekezdés, valamint a 2002/65/EK irányelv 3. cikkének (1) és (2) bekezdése szerinti tájékoztatási követelményeket. [...]

[...]

(6)   A tagállamok biztosítják, hogy a hitelezők és adott esetben a hitelközvetítők megfelelő magyarázattal szolgáljanak a fogyasztónak annak érdekében, hogy az értékelhesse, hogy a javasolt hitelmegállapodás megfelelő‑e igényei és pénzügyi helyzete szempontjából, adott esetben az (1) bekezdéssel összhangban a szerződéskötést megelőzően nyújtandó információk, a javasolt termékek fő jellemzőinek, valamint e jellemzők fogyasztóra gyakorolt konkrét hatásainak – többek között a fogyasztó nemfizetése következményeinek – magyarázatával. A tagállamok kiigazításokat végezhetnek az ilyen segítségnyújtás módját és mértékét, valamint a segítségnyújtó személyét illetően a hitelmegállapodási ajánlat adott körülményeinek, az ajánlat címzettjének, valamint az ajánlott hitel típusának megfelelően.”

4.

A 2008/48 irányelv „A fogyasztó hitelképességének értékelésére vonatkozó kötelezettség” című 8. cikkének (1) bekezdése az alábbiak szerint rendelkezik:

„A tagállamoknak biztosítaniuk kell, hogy a hitelmegállapodás megkötését megelőzően a hitelező az adott esetben a fogyasztótól kapott megfelelő információ és a szükség esetén a vonatkozó adatbázisban végzett keresés alapján értékeli a fogyasztó hitelképességét. Az olyan tagállamok, amelyekben jogszabály már most is előírja, hogy a hitelező vonatkozó adatbázisban végzett keresés alapján értékelje a fogyasztó hitelképességét, fenntarthatják ezt az előírást.”

5.

Az irányelv „Harmonizáció és az irányelv kötelező jellege” című 22. cikke a (2) és (3) bekezdésében így rendelkezik:

„(2)   A tagállamok biztosítják, hogy a fogyasztók ne mondhassanak le a nemzeti jog ezen irányelvet végrehajtó vagy annak megfelelő rendelkezéseiben rájuk ruházott jogokról.

(3)   A tagállamok továbbá biztosítják, hogy az általuk ezen irányelv végrehajtása során elfogadott rendelkezések a megállapodások szövegezéséből adódóan nem megkerülhetők, különösen az ezen irányelv hatálya alá tartozó lehívások vagy hitelmegállapodások olyan hitelmegállapodásokba történő integrálásával, amelyek jellege vagy célja lehetővé teszi az irányelv alkalmazásának megkerülését.”

6.

A 2008/48 irányelvnek a „Szankciók” című 23. cikke a következőket írja elő:

„A tagállamoknak meg kell állapítaniuk az ezen irányelv alapján elfogadott nemzeti rendelkezések megszegése esetén alkalmazandó szankciókra vonatkozó szabályokat, és minden szükséges intézkedést meghoznak azok végrehajtásának biztosítására. Az előírt szankcióknak hatékonyaknak, arányosaknak és visszatartó erejűeknek kell lenniük.”

7.

A fogyasztói hitel reformjáról szóló, 2010. július 1‑jei 2010‑737. sz. törvény, ( 3 ) amely a 2008/48 irányelvet ülteti át a francia belső jogba, a fogyasztóvédelmi törvénykönyv (code de la consommation) L. 311‑1. és azt követő cikkeibe került beillesztésre.

8.

Az említett törvénykönyvnek az általános európai fogyasztói tájékoztató átadásának kötelezettségéről szóló L. 311‑6. cikke következőket írja elő:

9.

A fogyasztóvédelmi törvénykönyvnek a szerződéskötést megelőző tájékoztatási kötelezettségről szóló L. 311‑8. cikke az alábbiak szerint rendelkezik:

„A hitelező vagy a hitelközvetítő megadja a hitelfelvevőnek mindazt a tájékoztatást, ami számára annak eldöntéséhez szükséges, hogy a felajánlott hitelmegállapodás, különösen az L. 311‑6. cikkben említett tájékoztatóban foglalt információk alapján, megfelelő‑e igényei és pénzügyi helyzete szempontjából. Felhívja a hitelfelvevő figyelmét a felajánlott hitel vagy hitelek fő jellemzőire, valamint e hiteleknek a pénzügyi helyzetére gyakorolt esetleges hatásaira, beleértve a nemfizetés következményeit is. Ezeket az információkat adott esetben a hitelfelvevő által kifejezett kívánságok alapján kell a rendelkezésére bocsátani.

[...]”

10.

Az említett törvénykönyv L. 311‑9. cikkének szövege a következő:

„A hitelmegállapodás megkötését megelőzően a hitelező megfelelő információk alapján, beleértve a hitelező kérésére a hitelfelvevőtől kapott információkat is, megvizsgálja az utóbbi hitelképességét. A hitelező az L. 333‑5. cikkben említett rendeletben foglalt feltételek fennállása esetén betekint az L. 333‑4. cikkben foglalt nyilvántartásba.”

11.

A fogyasztóvédelmi törvénykönyv L. 311‑48. cikkének második és harmadik bekezdése az alábbiakat írja elő:

„Amennyiben a hitelező elmulasztotta az L. 311‑8. és L. 311‑9. cikkben meghatározott kötelezettségeit, teljes egészében, vagy a bíróság által meghatározott mértékben elveszíti kamatkövetelését. […]

A hitelfelvevő csak a tőke visszafizetésére köteles az előre megállapított esedékességnek megfelelően, valamint adott esetben azon kamatok megfizetésére, amelyekhez való jogától a hitelezőt nem fosztották meg. A kamat címén kapott összegeket a hitelező a megfizetésük napjától számított törvényes kamat mértékének megfelelő kamattal megemelve visszafizeti vagy elszámolja a fennmaradó tőketartozással szemben.”

12.

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelmet a CA Consumer Finance SA (a továbbiakban: CA CF) és egyrészről I. Bakkaus, másrészről pedig a Bonato házaspár közötti két jogvita keretében terjesztették elő, amelyek tárgyát az e társaság által utóbbiak részére gépjármű‑vásárláshoz nyújtott hitel fennmaradó, kamatokkal növelt összegének megfizetése iránti kérelmek képezik.

13.

Miután az ezen ügyekben eljáró, kérdést előterjesztő bíróság megállapította, hogy az alapeljárás alperesei nem jelentek meg a tárgyaláson, hivatalból, ( 4 ) a hitelezőnek szerződéses kamatköveteléstől való, a fogyasztóvédelmi törvénykönyv L. 311‑48. cikke szerinti esetleges megfosztása céljából jogalapként először a hitelfelvevőnek átadandó, a szerződéskötést megelőző tájékoztatást tartalmazó tájékoztató tartalma igazolásának hiányára, másodszor a felvilágosítási kötelezettség teljesítése igazolásának hiányára, valamint a hitelező felvilágosítási kötelezettsége keretében a hitelfelvevő figyelmeztetésének kötelezettsége teljesítésének elmulasztására, harmadszor pedig a magánszemélyek hitel‑visszafizetéssel összefüggő problémáinak nyilvántartása (FICP, hitelinformációs rendszer) megtekintésének a hitelképesség vizsgálata keretében történő elmulasztására hivatkozott. A Bonato és a CA CF között fennálló jogvitában egyébként ez a bíróság a hitelfelvevők hitelképességének felmérésére vonatkozó kötelezettség teljesítése igazolásának hiányára is rámutatott.

14.

Miután úgy ítélte meg, hogy ezek a jogviták az uniós jog alkalmazásával és értelmezésével kapcsolatos kérdéseket vetnek fel, a tribunal d’instance d’Orléans úgy határozott, hogy az alapeljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:

15.

Írásbeli észrevételt a CA CF, a francia, a német és spanyol kormány, valamint az Európai Bizottság nyújtott be.

16.

A francia és a német kormányt, valamint a Bizottságot meghallgatták a 2014. július 10‑i tárgyaláson.

17.

Mivel az elsődleges célja annak biztosítása, hogy valamennyi fogyasztó érdekeit magas szinten és egyenlő módon védelmezzék, illetve egy valódi belső piac létrehozása, ( 5 ) a 2008/48 irányelv különösen azt írja elő a tagállamok számára, hogy megfelelő intézkedéseket tegyenek annak érdekében, hogy – hitelpiacuk sajátos jellemzőit is figyelembe véve – a hitelviszony valamennyi szakasza folyamán „felelősségteljesnek” nevezett gyakorlatot mozdítsanak elő. ( 6 )

18.

A 2008/48 irányelvből eredő harmonizáció egyik pillére ezért a hitelezőket terhelő szerződéskötést megelőző kötelezettségekkel kapcsolatos. Ezek a kötelezettségek átfogóan egyrészről a fogyasztó részére ( 7 ) bizonyos tájékoztatás és felvilágosítás annak érdekében való nyújtására vonatkozó kötelezettségből állnak, hogy tájékozott döntést tudjon hozni a hitelmegállapodás megkötését megelőzően, másfelől pedig a fogyasztó hitelképességének értékelésére vonatkozó követelményből, amely utóbbi követelmény célja mind a hitelfelvevő mind pedig a hitelező felelősségének erősítése a hitel felvétele, illetve a hitel nyújtása során. ( 8 )

19.

A jelen esetben pontosan a 2008/48 irányelv által harmonizált két szempont ellen merül fel kifogás a hivatalból felhozott és a kérdést előterjesztő bíróság által előterjesztett kérdésekben hivatkozott jogalapok alapján. Az első a 2008/48 irányelv 5. cikkében, valamint a 6. cikke (1) bekezdésében foglalt, tájékoztatási és felvilágosítási kötelezettséggel kapcsolatos. A második szempont az ugyanezen irányelv 8. cikkében előírt, a hitelképesség vizsgálatára vonatkozó kötelezettségre vonatkozik. A francia jogban a fogyasztóvédelmi törvénykönyv L. 311‑6, L. 311‑8 es L. 311‑9. cikkében előírt ezen kötelezettségek megszegése nem elhanyagolható következményekkel jár a mulasztást elkövető hitelezővel szemben, mivel azt az e törvénykönyvnek az ugyanezen irányelv 23. cikkét átültető L. 311‑48. cikke szankcionálja, amely rendelkezik a hitelezőnek a – főszabály szerint teljes – kamatköveteléstől való megfosztásáról. ( 9 )

20.

Rá kell mutatni arra, hogy az ezen irányelvnek megfelelő rendelkezéseket a 2010. július 1‑jei Lagarde törvény ( 10 ) ültette át a francia jogba, amely az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések megfogalmazása ellenére lehetővé teszi valamennyi vita elkerülését egy esetleges horizontális közvetlen hatállyal kapcsolatban, amelyet az említett irányelvnek kell tulajdonítani.

21.

Azt is meg kell jegyezni, hogy a kérdést előterjesztő bíróság nem kérdezi a Bíróságot arról a lehetőségről, hogy a 2008/48 irányelvet a belső jogba átültető rendelkezéseket hivatalból alkalmazhatja‑e. Ez kétségtelenül magyarázható mind azzal a ténnyel, hogy ez a lehetőség számára mindenesetre fennáll a belső jogban (lásd a fogyasztóvédelmi törvénykönyv L. 141‑4. cikkét), mind pedig azzal a párhuzammal, amely vitathatatlanul fennáll a Rampion és Godard ítélet ( 11 ) következtetései tekintetében, amely ítélet elismerte a nemzeti bíróság hatáskörét arra, hogy bizonyos, a 2008/48 irányelvet megelőző 87/102 irányelv rendelkezéseit a belső jogba átültető rendelkezéseket hivatalból figyelembe vegyen.

22.

A kérdést előterjesztő bíróság lényegében a szerződéskötést megelőző kötelezettségek teljesítésére vonatkozó bizonyítási teherrel és bizonyítási módokkal kapcsolatban vár választ.

23.

Amint azt az alábbiakban kifejtem, míg az a kérdés, hogy kinek a feladata főszabály szerint eldönteni, hogy az említett kötelezettségeket megfelelően teljesítették‑e, számomra úgy tűnik, hogy a 2008/48 irányelvből implicit módon következik, addig az ebben a tekintetben elfogadott bizonyítási módok főszabály szerint, az eljárási autonómia elvével összhangban, a tagállamok nemzeti jogának hatálya alá tartoznak.

24.

Először, ami azt a kérdést illeti, hogy kinek a feladata megállapítani a szerződéskötést megelőző kötelezettségek megfelelő teljesítését, kétségtelen, hogy – ahogyan azt a kérdést előterjesztő bíróság helyesen megállapította – a 2008/48 irányelv egyetlen rendelkezése sem tartalmaz világos és pontos szabályokat a hitelezőket terhelő kötelezettségek teljesítésével kapcsolatos bizonyítási teherről. Ez az irányelv ennélfogva önmagában nem sérti a nemzeti jogrendszerekben előírt kötelezettségek teljesítésével vagy nemteljesítésével kapcsolatos bizonyítási rendszereket.

25.

Függetlenül ettől, a 2008/48 irányelv által követett fogyasztóvédelmi célból nagyon logikusan következik, hogy a szerződéskötést megelőző tájékoztatási és vizsgálati kötelezettséggel kapcsolatos bizonyítási tehernek főszabály szerint a hitelezőt kell terhelnie – erre visszatérek majd az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdés vizsgálata során. Általános jelleggel számomra úgy tűnik, hogy a különleges tájékoztatási és vizsgálati kötelezettség alanyát, jelen esetben a hitelintézetet kellene, hogy terhelje az e kötelezettség teljesítésével kapcsolatos bizonyítási teher.

26.

Másodszor, az említett kötelezettségek teljesítésére vonatkozó bizonyítási módokkal kapcsolatban az eljárási autonómiának megfelelően a belső jogra kell hagyatkozni a hatékonyság és az egyenértékűség elvének tiszteletben tartása mellett. A tagállamoknak ugyanis biztosítaniuk kell, hogy a bizonyítási szabályok először is nem kevésbé kedvezőek, mint a belső jellegű, hasonló keresetekre vonatkozó szabályok, másrészt pedig a gyakorlatban nem teszik lehetetlenné vagy túlzottan nehézzé a jogalany számára az uniós jogrend által biztosított jogai gyakorlását. ( 12 )

27.

Az egyenértékűség elve a jelen esetben nem képezi vita tárgyát.

28.

A hatékonyság elve álláspontom szerint nem határozza meg pontosan azokat a bizonyítási módokat, amelyeket a hitelezőnek a 2008/48 irányelv átültetésével kapcsolatos intézkedésekből eredő kötelezettségei megfelelő teljesítésének bizonyítása érdekében lehetne elfogadni. Ahogyan azt a kérdést előterjesztő bíróság – úgy tűnik – elfogadja, a Rampion és Godard ítélet (EU:C:2007:575) a fogyasztók hatékony védelmének biztosítása érdekében egy „külső beavatkozás” szükségességére vonatkozott, azaz annak szükségességére, hogy megerősítsék, hogy az eljáró bíróság hivatalból alkalmazhatja a 87/102 irányelvet átültető rendelkezéseket. A kérdést előterjesztő bíróság álláspontja ugyanakkor az, hogy a bíróság beavatkozása a bizonyítási teherre és a bizonyítás tárgyára vonatkozó szabály hiányában nem képes biztosítani az uniós jogrend érvényesülését. A kérdést előterjesztő bíróság kifejti, hogy az esetleges mulasztás fennállása legtöbbször a vita során bemutatott dokumentumoktól függ.

29.

Ez az érvelés számomra nem tűnik teljesen meggyőzőnek.

30.

Álláspontom szerint mindenekelőtt egy további lépést jelentene annak a megállapítása, hogy a fogyasztók védelme megkíván egy olyan „szabályt”, amely a 2008/48 irányelvből fakadó kötelezettségekkel kapcsolatos bizonyítási teherre és a bizonyítás tárgyára vonatkozik. Egy ilyen szabály rögzítése egy jogszabály által meghatározott bizonyítási rendszer szentesítésének veszélyével járna, amely áttörné a bizonyítás szabadságának elvét, és ami nem veszélytelen a bírói védelem hatékonysága szempontjából.

31.

Végül ez a megfontolás figyelmen kívül hagyja azt a tényt, hogy a bíróság attól a pillanattól fogva, hogy arra keresi választ, hogy a 2008/48 irányelv által előírt szerződéskötést megelőző kötelezettségekkel kapcsolatosan fennáll‑e esetleges mulasztás, képes, illetve köteles valamennyi szükséges eljárási eszközt alkalmazni annak bizonyítása céljából, hogy az említett kötelezettségeket megfelelően teljesítették. ( 13 ) Hasonlóan ahhoz, amit a Bíróság már megállapított, a fogyasztó és a hitelintézet között létrejött szerződésben foglalt kikötés tisztességtelen jellegének hivatalból történő vizsgálatával kapcsolatban, illetve azt az analógiát figyelembe véve, amelyet a különböző fogyasztóvédelmi irányelvek által biztosított védelmi szintek között lehet alkalmazni – ahogyan azt a Bíróság a Rampion és Godard ítéletben (EU:C:2007:575) tette –, a bíróságnak adott esetben hivatalból kell bizonyításfelvételt elrendelnie annak bizonyítása céljából, hogy a hitelezőt terhelő szerződéskötést megelőző vizsgálati és tájékoztatási kötelezettséget megfelelően teljesítették.

32.

E megfontolások összességére tekintettel vizsgálom meg valamennyi előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdést.

33.

Első kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság arra kíván választ kapni, hogy a 2008/48 irányelvet úgy kell‑e értelmezni, hogy a hitelező köteles bizonyítani az őt az említett irányelvet átültető nemzeti jog alapján terhelő kötelezettségek megfelelő és teljes körű teljesítését egy hitelmegállapodás létrehozásával és teljesítésével összefüggésben.

34.

Álláspontom szerint a 2008/48 irányelvben rögzített jogok hatékony gyakorlásával nem ellentétes egy olyan nemzeti szabály ( 14 ) – mint amilyet a francia jog állapít meg –, amely szerint a hitelező feladata bizonyítani, hogy a szerződéskötést megelőző tájékoztatási kötelezettséget megfelelően teljesítették.

35.

Éppen ellenkezőleg, az előzetesen említettek folyományaként megállapítható, hogy a 2008/48 irányelv által követett fogyasztóvédelmi célból nagyon logikusan következik, hogy az ezen irányelv által előírt, szerződéskötést megelőző tájékoztatási és vizsgálati kötelezettséggel kapcsolatos bizonyítási tehernek főszabály szerint a hitelintézetet kell terhelnie. A hitelező kötelezhető arra, hogy a bíróság előtt bizonyítsa a szerződéskötést megelőző kötelezettségek megfelelő teljesítését, ami – ahogyan arra a francia kormány hivatkozott – magában foglalja azt, hogy a hitelezőnek bizonyítania kell, hogy bizonyos gondossággal járt el az őt terhelő tájékoztatási, valamint felvilágosítási kötelezettség teljesítésére vonatkozó bizonyítékok összegyűjtése és megőrzése során.

36.

Ez konkrétan azt jelenti, hogy a nemzeti bíróság, amelynek feladata annak eldöntése, hogy a 2008/48 irányelvben előírt szerződéskötést megelőző különböző tájékoztatási, valamint vizsgálati kötelezettségeket teljes mértékben és megfelelően teljesítették‑e, köteles – amennyiben úgy véli, hogy az elé benyújtott dokumentumok nem elegendőek – a hitelintézetet felszólítani annak érdekében, hogy az bemutassa a hiányzónak ítélt dokumentumokat.

37.

Mindezek alapján, ha – a 2008/48 irányelv hatékonyságának biztosítása érdekében – a hitelezőnek bizonyítania kell a gondosságát a szerződéskötést megelőző kötelezettségei teljesítésének bizonyítása érdekében, az nem követelhető meg tőle, hogy olyan dokumentumokat mutasson be – akár papír alapon, akár más tartós adathordozón –, amelyeket jellegüknél fogva kizárólag a hitelfelvevő birtokol, mint azok az információk, amelyeket a 2008/48 irányelv 5. cikkének (1) bekezdése értelmében a hitelező a fogyasztóval feltételezhetően közölt.

38.

Következésképpen úgy vélem, hogy a francia jogban érvényesülő azon szabály, amely alapján főszabály szerint a hitelezőt terheli a 2008/48 irányelv 5. és 8. cikkében foglalt, szerződéskötést megelőző kötelezettségek teljesítésével kapcsolatos bizonyítási teher, számomra úgy tűnik, hogy nemcsak nem veszélyezteti a fogyasztók ezen irányelv által biztosított védelmét, hanem ennek a védelemnek a hatékonyságával teljes mértékben összeegyeztethető.

39.

E megfontolásokból az következik, hogy az előzetes döntéshozatalra terjesztett első kérdésre igenlő választ kell adni, és meg kell állapítani, hogy a 2008/48 irányelvet úgy kell értelmezni, hogy a hitelező köteles bizonyítani az őt terhelő kötelezettségek megfelelő és teljes körű teljesítését egy hitelmegállapodás létrehozásával és teljesítésével összefüggésben.

40.

A második kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság arról kérdezi a Bíróságot, hogy egy a hitelező által kiállított, és az adósnak átadott dokumentumok által alá nem támasztott szabványzáradék beillesztése elegendő‑e a hitelező szerződéskötést megelőző tájékoztatási és vizsgálati kötelezettségei megfelelő teljesítésének bizonyításához.

41.

A jelen ügyben az előzetes döntéshozatal iránti kérelemből az következik, hogy az alapeljárás alpereseinek egyike, azaz az I. Bakkaus által megkötött hitelmegállapodás olyan szabványzáradékot tartalmazott, amellyel I. Bakkaus „elismerte, hogy az általános európai fogyasztói tájékoztatót megkapta és megismerte”. A kérdést előterjesztő bíróság azt kérdezi, hogy ez a záradék azon kívül, hogy bizonyíthatja a szerződéskötést megelőző tájékoztatást tartalmazó adatlap átadását, bizonyíthatja‑e azt is, hogy a szerződéskötést megelőzően nyújtott tájékoztatás tartalma összhangban volt a 2008/48 irányelv követelményeivel. A kérdést előterjesztő bíróság különösen a 2008/48 irányelv 22. cikkére utal, amely arra kötelezi a tagállamokat, hogy biztosítsák egyfelől azt, hogy a fogyasztók ne mondhassanak le az ezen irányelvet átültető nemzeti rendelkezésekből eredő jogaikról, másfelől pedig azt, hogy ezek a rendelkezések a megállapodások szövegezéséből adódóan ne legyenek megkerülhetők.

42.

Úgy vélem, hogy ez utóbbi kérdést árnyaltan kell megválaszolni.

43.

Nem vitatott, hogy a 2008/48 irányelv 5. cikke (1) bekezdésének utolsó mondatából az következik, hogy „[a] hitelező az a II. mellékletben foglalt »Általános európai fogyasztói hiteltájékoztató« című formanyomtatvány átadásával teljesíti az ezen bekezdés […] szerinti tájékoztatási követelményeket”. Az egységes európai tájékoztató átvételének igazolásáról szóló záradék beillesztése tehát egy olyan cselekmény végrehajtását tanúsítja, amely – akkor és csak akkor, ha az az ezen irányelv II. mellékletéből fakadó követelményeknek megfelelőnek bizonyul – megerősíti, hogy a hitelező teljesítette a szerződéskötést megelőző tájékoztatási kötelezettségét.

44.

Ugyanakkor úgy vélem, hogy a jelen ügyben szóban forgó záradékot egyáltalán nem lehet olyan záradéknak minősíteni, amellyel a hitelfelvevő fogyasztónak el kell ismernie a hitelintézetet terhelő szerződéskötést megelőző kötelezettség teljes körű és megfelelő teljesítését, és következésképpen olyan záradéknak, amely az említett kötelezettségek teljesítésével kapcsolatos bizonyítási terhet megfordítja oly módon, hogy az a 2008/48 irányelv által biztosított jogok hatékony érvényesülését veszélyeztetheti.

45.

Ezzel a záradékkal a hitelfelvevő csak egy cselekmény végrehajtását (az általános európai tájékoztató című adatlap átadását) tanúsítja, nem pedig egy kötelezettség teljes körű és megfelelő teljesítését (azaz egy olyan általános tájékoztatást, amely megfelel a 2008/48 irányelvből fakadó követelményeknek). Másképpen megfogalmazva, és ellentétben a Rampion és Godard ítéletben (EU:C:2007:575) fennálló esettel, egy szabványzáradék – mint amilyen az alapeljárásban is szerepel – beillesztése nem jár azzal a hatással, hogy az említett irányelv kötelező erejű átültetendő rendelkezéseit kiszorítja. Számomra tehát úgy tűnik, hogy egy ilyen záradék – valamely kötelezettség teljesítésének bizonyítási módjaként – önmagában nem ellentétes a 2008/48 irányelv 22. cikkével, amelynek célja az ezen irányelvből fakadó kötelezettségek kijátszásának, illetve az arra irányuló szerződéses záradékok alkalmazásának tilalma, hogy a fogyasztók lemondjanak az ezen irányelvből közvetlenül vagy közvetetten eredő jogaikról.

46.

Igaz ugyan, hogy a fogyasztó által annak elismerése, hogy az említett tájékoztatót ténylegesen megkapta, ellentmondás vagy ellentétes elemek hiányában azt engedi feltételezni, hogy a fogyasztó tájékoztatására a hitelmegállapodás megkötését megelőzően sor került. Mindazonáltal egy egyszerű vélelemről van szó, amely a hatékonyság elvének teljes mértékben megfelel. A fogyasztó ugyanis még mindig tud arra hivatkozni, hogy a dokumentumot nem kapta meg, vagy hogy az nem felel meg a hitelezőt terhelő, szerződéskötést megelőző tájékoztatási kötelezettségnek. Egy ilyen szabványzáradék beillesztését véleményem szerint csak akkor kellene megtiltani, ha az mind a fogyasztó, mind pedig a bíró számára veszélyeztetné annak lehetőségét, hogy vitassák a hitelezőt terhelő, szerződéskötést megelőző tájékoztatási és vizsgálati kötelezettség megfelelő teljesítését.

47.

Ezenkívül, ahogyan a CA CF az írásbeli észrevételeiben különösen kiemelte, harmadik személy beavatkozására vonatkozó kérelem nélkül, egy annak elismeréséről szóló záradék hiányában, hogy a szerződéskötést megelőző tájékoztatót átadták a fogyasztó részére, a hitelező számára nehéznek tűnik annak bizonyítása, hogy a tájékoztatási kötelezettségét megfelelően teljesítette, valamint hogy ténylegesen átadta a hitelfelvevő részére a tájékoztató dokumentumot, és igazolta annak tartalmát.

48.

Ezen megfontolásokra tekintettel azt a választ javaslom a második kérdésre, hogy a 2008/48 irányelvvel nem ellentétes egy olyan szabványzáradék beillesztése, amelynek értelmében a hitelfelvevő elismeri, hogy megkapta az általános európai tájékoztatót. Egy ilyen záradék még nem szolgál szükségképpen bizonyítékul az ezen irányelvből fakadó kötelezettségek megfelelő és teljes körű teljesítésének bizonyításához.

49.

Az előzetes döntéshozatalra terjesztett harmadik kérdés azt a kérdést veti fel, hogy a hitelező a fogyasztó hitelképességének a hitelmegállapodás megkötését megelőző ellenőrzése során mennyiben köteles a fogyasztó által tett nyilatkozatok helytállóságát ellenőrizni.

50.

Véleményem szerint ezt a kérdést is árnyaltan kell megválaszolni.

51.

Mindenekelőtt érzékeny kérdés az, hogy a CA CF mennyiben alapította álláspontját – ahogyan azt állítja – az alperesek jövedelmét és pénzügyi helyzetét igazoló dokumentumokra, vagy hogy az alperesek fizetőképességének megállapítása céljából pusztán az általuk alá nem támasztott állításokra támaszkodott‑e. ( 15 )

52.

Ezt követően, ahogyan az különösen a 2008/48 irányelv (26) preambulumbekezdéséből következik, a 2008/48 irányelv 8. cikke (1) bekezdésének az a célja, hogy a szerződés alapján történő hitelnyújtásra felelősségteljesen kerüljön sor, amely különösen azt foglalja magában, hogy „a hitelezők felelőssége, hogy egyenként felmérjék a fogyasztók hitelképességét ( 16 )”. Ez a cél magában foglalja azt, hogy a hitelező az általa legmegfelelőbbnek ítélt módon vagy módokon vizsgálja azon személy hitelképességét, aki vele kíván hitelmegállapodást kötni. Ez a vizsgálat történhet olyan, e személy pénzügyi helyzetét igazoló dokumentumokkal, mint az illetménykimutatás, bankszámlakivonatok és bankszámlatörténet, adókivetési határozatok, de nem kizárólagosan csak ezek. Nem lehet például kizárni azt, hogy a hitelezőnek, aki bizonyos ügyfelekkel hosszú ideje fennálló kereskedelmi kapcsolatokat ápol, már van előzetes ismerete a hitelt felvenni kívánó személy pénzügyi helyzetéről.

53.

Ugyanakkor számomra úgy tűnik, hogy a 2008/48 irányelv nem írja elő a hitelintézetek számára, hogy a fogyasztók által nyújtott, a jövedelmeiket és kiadásaikat igazoló információk valódiságát szisztematikusan ellenőrizzék. Ahogyan az a 2008/48 irányelv 8. cikke (1) bekezdésének szövegéből egyértelműen kiderül, a hitelező számára kizárólag az van előírva, hogy a hitelfelvevő hitelképességét „az adott esetben a fogyasztótól kapott megfelelő információ és a szükség esetén a vonatkozó adatbázisban végzett keresés alapján” ellenőrizze. Amint azt véleményem szerint a német kormány az írásbeli észrevételeiben nagyon helyesen kiemelte, ez a megfogalmazás kiemeli a hitelezőnek biztosított mérlegelési jogkört annak eldöntése során, hogy a rendelkezésére álló információk elegendőek‑e a hitelt felvenni kívánó személy hitelképességének igazolásához.

54.

Ezt az elemzést bizonyos mértékben alátámasztja az a tény, hogy a 2008/48 irányelvbe végül nem foglalták bele azt a javaslatot, ( 17 ) amelynek célja a hitelező számára annak előírása volt, hogy a hitelmegállapodás megkötését megelőzően „minden rendelkezésére álló módon” meg kell bizonyosodnia a hitelfelvevő hitelképességéről. ( 18 )

55.

A tagállamok arra vonatkozó lehetőségének sérelme nélkül, hogy a hitelezőknek utasításokat és iránymutatásokat adjanak (lásd a 2008/48 irányelv (26) preambulumbekezdését), ennélfogva kizárólag a hitelező kötelezettsége megbizonyosodni arról, hogy „megfelelő információval” rendelkezik‑e. Az említett információk megfelelő jellege a hitelmegállapodás megkötésének körülményei vagy a szerződésben foglalt összeg szerint szükségszerűen változik. Ugyanakkor a hitelezőnek, miután megfelelő információkat gyűjtött össze, amelyek a hitelfelvevő hitelképességét igazolják, nem lehet felróni azt, hogy ezen információk pontosságát, illetve helytállóságát nem ellenőrizte.

56.

Ebben a tekintetben ki kell emelni, hogy a hitelképesség vizsgálata biztosítékot jelent mind a fogyasztó számára (abban a tekintetben, hogy megóvja őt egy olyan kötelezettségvállalástól, amelyet alapvetően nem tud majd teljesíteni), mind pedig a hitelintézet számára (aki annak kockázatát viseli, hogy nem részesül a megállapodás szerinti kifizetésben).

57.

A hitelképesség ezen vizsgálata, amely a hitelmegállapodás mindkét felének érdekében áll, kölcsönös kötelezettségeken alapul. Egyfelől a hitelezőnek megfelelő információkat kell gyűjtenie, amelyek a fogyasztó fizetési képességét igazolják. Másfelől a fogyasztónak tisztességesen kell együttműködnie, jóhiszeműségét a kért dokumentumok benyújtása során feltételezni kell. ( 19 )

58.

Amennyiben a hitelezőnek a hitelfelvevő őszinteségével kapcsolatban kételye támad, a hitel igénylője által átadott dokumentumok helyállóságának ellenőrzése érdekében esetleg kisebb‑nagyobb mértékben tovább vizsgálódhat, ez azonban egyáltalán nem jelenti azt, hogy ezt minden esetben meg kell tennie. A hitelező annak megállapítására is szorítkozhat, hogy a részére átadott dokumentumokra tekintettel a fogyasztó hitelképesnek tekinthető.

59.

Minden egyéb megközelítés jelentősen korlátozná a fogyasztói hitelek odaítélésének feltételeit, és következésképpen veszélyeztetné a közös hitelpiac létrehozását, ami – emlékeztetek rá – a 2008/48 irányelv célja is volt. ( 20 )

60.

E megfontolásokból az következik, hogy a 2008/48 irányelv 8. cikke azt írja elő a hitelező számára, hogy a fogyasztó hitelképességét megfelelő információkra alapozva vizsgálja, és ne szorítkozzon pusztán a fogyasztó által alá nem támasztott nyilatkozatokra. Ez a rendelkezés azonban nem írja elő a hitelintézet számára azt, hogy szisztematikusan ellenőrizze a fogyasztó által nyújtott információk valódiságát azok helyénvalóságának bizonyítása érdekében.

61.

Ez a kérdés, amely a 2008/48 irányelv 5. cikke (6) bekezdésének értelmezésére vonatkozik, két részből áll.

62.

A kérdés első része arra vonatkozik, hogy a hitelező azon kötelezettségének teljesítését, hogy megfelelő felvilágosítást adjon a fogyasztónak, meg kell‑e előzze a fogyasztó anyagi helyzetének és igényeinek a vizsgálata.

63.

Itt ismét nemleges válaszra indít engem a 2008/48 irányelvnek a 8. cikke (1) bekezdésével – amely a javasolt hitelmegállapodással kapcsolatos felvilágosításra, valamint a megállapodás fogyasztó igényeinek való megfelelésére vonatkozik – összefüggésben értelmezett 5. cikke (6) bekezdésének – amely a hitelképesség vizsgálatáról szól – szó szerinti olvasata.

64.

Ahogyan az a 2008/48 irányelv (27) preambulumbekezdésében alkalmazott kifejezésekből következik, a 2008/48 irányelv 5. cikkének (6) bekezdésében foglalt, megfelelő felvilágosítás adására vonatkozó kötelezettség célja, hogy a fogyasztó körültekintően kössön hitel felvételére vonatkozó szerződést. A fogyasztó számára ugyanis „egy kiegészítő segítség [nyújtásáról van szó], hogy eldönthesse, hogy a kínált termékek közül melyik hitelmegállapodás a legmegfelelőbb igényei és pénzügyi helyzete szempontjából”. A 2008/48 irányelv 5. cikkének (6) bekezdése a hitelezőt terhelő felvilágosítási kötelezettség keretében nem említi a hitelező azon kötelezettségét, hogy a hitelfelvevő pénzügyi helyzetét, illetve még kevésbé azt, hogy a hitelképességét vizsgálja.

65.

Ebben a szakaszban, ahogyan arra a CA CF hivatkozott, nem a hitelképesség értékeléséről van szó, amelyet a 2008/48 irányelv csak a 8. cikkében említ, mivel annak vizsgálata, hogy a hitel megfelel‑e a hitelfelvevő igényeinek és pénzügyi helyzetének, személyesen ez utóbbi kötelezettsége (a hitelező „megfelelő magyarázattal szolgál a fogyasztónak annak érdekében, hogy a hitelfelvevő értékelhesse, hogy a hitel megfelelő‑e” ( 21 ) ), míg a hitelképesség vizsgálatát a hitelezőnek kell kezdeményeznie.

66.

Ezt az értelmezést egyébként úgy tűnik számomra, hogy megerősíti az irányelvjavaslat indokolása, ( 22 ) amely a fogyasztó előzetes tájékoztatásával kapcsolatban megállapítja, hogy „[a] hitelező és adott esetben a hitelközvetítő a fogyasztótól és a kezestől csak olyan információkat kérhetnek, amelyek a 95/46/EK irányelv 6. cikke értelmében gyűjtésük és feldolgozásuk szempontjából megfelelőek, relevánsak és nem túlzott mértékűek. A fogyasztó és a kezes jóhiszeműen köteles válaszolni a hitelező és adott esetben a hitelközvetítő által feltett pontos kérdésekre.”

67.

Ebből az következik, hogy a 2008/48 irányelv 5. cikkének (6) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy az nem kötelezi a hitelintézetet arra, hogy a fogyasztó hitelképességét a felvilágosítási és segítségnyújtási kötelezettségek teljesítését megelőzően vizsgálja.

68.

Ami a kérdés második részét illeti, az arra a szakaszra vonatkozik, amikor a szerződéskötést megelőző tájékoztatást és adott esetben egy speciális dokumentumra vonatkozó tájékoztatást kellett megadni.

69.

Először azzal a szakasszal kapcsolatban, amikor a 2008/48 irányelv 5. cikke (1) bekezdésében és a 6. cikkében előírt tájékoztatást és felvilágosítást kell megadni, számomra úgy tűnik, hogy elegendő megállapítani azt, hogy ezek a rendelkezések a „szerződéskötést megelőző” kötelezettségekre vonatkoznak, ami azt feltételezi, hogy a fogyasztó a szerződéskötést megelőzően megismerhette ezeket az információkat. Számomra úgy tűnik, hogy ez a követelmény teljesíthető erre vonatkozó hivatkozásoknak magába a hitelmegállapodás tervezetébe történő beillesztésével, attól kezdve, hogy a fogyasztó a tervezetet az aláírást megelőzően megkapta és megismerhette.

70.

Másodszor a 2008/48 irányelv 5. cikkének (6) bekezdéséből eredő, megfelelő felvilágosítás nyújtására vonatkozó kötelezettség teljesítési módjait illetően ez a rendelkezés semmilyen különleges formalitást nem ír elő azon felvilágosítással kapcsolatban, amelyet a hitelező a fogyasztó részére a hitelmegállapodás megkötését megelőzően nyújtani köteles. Ez ugyanakkor az eljárási autonómia elve értelmében egyáltalán nem sérti a tagállamok arra vonatkozó lehetőségét, hogy meghatározzák a 2008/48 irányelv 5. cikke (6) bekezdésében előírt felvilágosítási kötelezettség teljesítésének módjait.

71.

Ebből az következik, hogy az ezen kötelezettségek tényleges teljesítésének bizonyítása, amelyet az egyes esetekhez kell igazítani (lásd a 2008/48 irányelv (27) preambulumbekezdését és 5. cikkét), nem követeli meg szükségszerűen külön adatlap vagy írásos dokumentum kiállítását.

72.

Egy esetről esetre történő vizsgálatról van szó, ahogyan az a 2008/48 irányelv (27) preambulumbekezdéséből következik, amely arra utal, hogy a tagállamok meghatározhatják, hogy – „azon helyzet sajátos körülményeinek figyelembevételével, amelyben a hitelkiajánlás megtörténik, valamint a fogyasztó segítség iránti igényének és az egyedi hiteltermékek jellegének szem előtt tartásával” – az ilyen magyarázatot mikor és milyen mértékben kell megadni a fogyasztónak.

73.

Az előzőekből következik, hogy a 2008/48 irányelv 5. cikkének (6) bekezdése nem írja elő a hitelintézet számára, hogy külön dokumentumot állítson ki a hitelmegállapodás megkötését megelőzően nyújtott felvilágosításról.

74.

E megfontolások összességére tekintettel azt a választ javaslom a negyedik kérdésre, hogy a 2008/48 irányelv 5. cikkének (6) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy egyrészt a hitelező nem köteles a fogyasztó anyagi helyzetét és igényeit megvizsgálni, mielőtt számára megfelelő felvilágosítást ad, másrészt pedig a megfelelő felvilágosítás, amelyet a hitelező köteles nyújtani, nem származhat a hitelmegállapodásban szereplő szerződéses információkból. A hitelező ugyanakkor nem köteles a hitelfelvevő részére a hitelmegállapodástól különböző írásos dokumentumot átadni, ahhoz hogy megfelelő felvilágosítást nyújtson a számára.

75.

Az előző megfontolások összességére tekintettel azt javaslom, hogy a Bíróság a tribunal d’instance d’Orléans (Franciaország) által feltett kérdésekre a következőképpen válaszoljon: