—

A felperes azt állítja, hogy a tőkejuttatás és a hitelgaranciák nem valósítanak meg állami támogatást, mivel a támogatás nem torzította a versenyt olyan mértékben, hogy érintené a tagállamok közötti kereskedelmet. A Bizottság egyértelműen tévesen értékelte az ügy tényállását, különösen azon megállapítás kapcsán, hogy nincs abszolút korlátja annak, hogy külföldi vállalkozások tevékenykedjenek Åland szigetén, és minden bizonnyal korlátozás nélkül végezhetnek befektetési tevékenységet is a helyi ingatlanpiacon.

—

A felperes azt állítja, hogy valamennyi tőkejuttatás összeegyeztethető volt a piacgazdasági befektető elvével, így nem torzította, illetve aligha torzította olyan mértékben a versenyt, hogy érintené a tagállamok közötti kereskedelmet. A Bizottság értékelése az intézkedés piacgazdasági befektető elvével való összeegyeztethetősége tekintetében téves, amennyiben a Bizottság többek között tévesen és önkényesen a várható hozam mértékének megítélése során csak egy évet vett alapul. A felperes állítása szerint a várható valós hozam az éves hozam és a várható értéknövekedés összege.

—

A Bizottság nem vette figyelembe, hogy a garanciák közül legalább kettő egy létező támogatási program részét képezte.

—

Még ha mindezek ellenére a kérdéses intézkedéseket állami támogatásnak is kellene tekinteni, a visszatérítendő összegeket tévesen számították ki. Először is a Bizottság elégtelen, hiányos és rendkívül rövid indokolás alapján önkényesen állapította meg, hogy a beruházott tőke teljes összegét vissza kell fizetni. Másodszor a Bizottság hiányos indokolás alapján önkényesen túl magas és valószerűtlen szinten határozta meg a támogatás garanciákra vonatkozó részét. A felperes azt állítja, hogy a Bizottság által felhozott indokolás hiányossága és önkényessége szinte lehetetlenné teszi a számára, hogy megfelelő módon cáfolja a bizottsági állításokat.

—

A támogatás garanciákra vonatkozó részének kiszámítása során a Bizottság visszaható hatállyal alkalmazta a referencia-kamatláb és a leszámítolási kamatláb megállapítási módjának módosításáról szóló közleményét (1). Ez a méltánytalan visszaható hatályú alkalmazás azt eredményezte, hogy a támogatás garanciákra vonatkozó, visszatérítendő részét magasabb összegben állapították meg annál, mintha a helyes dokumentum, a felperes szerint a referencia-kamatláb és a leszámítolási kamatláb megállapításának módjáról szóló, a garanciák kibocsátásakor hatályos 97/C 273/03 bizottsági közlemény (2) képezte volna a számítás alapját.

—

A felperes az első, második és harmadik jogalap keretében kifejtett okok miatt joggal várhatta el, hogy a regionális kormány intézkedései nem valósítanak meg jogsértő állami támogatást. A felperes mindazonáltal rákérdezett erre a regionális kormánynál, amely megerősítette, hogy az intézkedések a bejelentett támogatási rendszer körébe tartoznak.

—

A Bizottság egyáltalán nem vette figyelembe, hogy ezzel párhuzamosan Mariehamn önkormányzata is befektetéseket eszközölt, ami nem teszi lehetővé a felperes számára, hogy visszatérítés esetén a finn társasági jog kógens rendelkezéseivel összhangban egyenlően kezelje a részvényeseket. Ennélfogva a Bizottság tévedése oly módon torzítja a gazdasági végeredményt az érintettekre nézve, hogy a határozat az EUMSZ 345. cikkbe ütközik, amely szerint a Szerződések nem sérthetik a tagállamokban fennálló tulajdoni rendet.