1

Az [EK 81. cikkben] és [EK 82. cikkben] meghatározott versenyszabályok végrehajtásáról szóló, 2002. december 16‑i 1/2003/EK tanácsi rendelet (HL 2003. L 1., 1. o., magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 2. kötet, 205. o.) 20. cikke (2) bekezdésének c) pontja úgy rendelkezik, hogy „[a] Bizottság által a helyszíni vizsgálat lefolytatására felhatalmazott tisztviselők és egyéb kísérő személyek jogában áll, hogy […] bármilyen formában elkészítsék vagy megszerezzék az [üzleti] könyvek vagy feljegyzések másolatát vagy kivonatát”.

2

E rendelet 20. cikkének (4) bekezdése a következőképpen fogalmaz:

„A vállalkozások és vállalkozások társulásai kötelesek magukat a Bizottság által határozatban elrendelt vizsgálatnak alávetni. A határozat meghatározza a helyszíni vizsgálat tárgyát és célját, megjelöli a vizsgálat kezdetének napját, és feltünteti a 23. és 24. cikkben előírt büntetéseket, valamint azt a jogot, hogy a határozat a Bírósággal felülvizsgáltatható […]”

3

Ugyanezen rendelet 23. cikke (1) bekezdésének c) pontja szerint „[a] Bizottság határozattal bírságot szabhat ki a vállalkozásokra és vállalkozások társulásaira, amelynek mértéke nem haladhatja meg az előző üzleti év teljes forgalmának 1%‑át, amennyiben azok szándékosan vagy gondatlanul […] a 20. cikk alá tartozó vizsgálat során az üzlethez kapcsolódóan kért könyveket vagy egyéb nyilvántartásokat hiányos formában nyújtják be, vagy a 20. cikk (4) bekezdése szerint elfogadott határozat által elrendelt helyszíni vizsgálatnak nem vetik alá magukat”.

4

2009. november 16‑i határozatával az Európai Közösségek Bizottsága az 1/2003 rendelet 20. cikke alapján helyszíni vizsgálatot rendelt el az Energetický a průmyslový holding a.s. (a továbbiakban: EPH) és az általa irányított vállalkozások helyiségeiben. Az EPH‑nál és a 100%‑os tulajdonában álló leányvállalatánál, az EP Investment Advisors s.r.o.‑nál (a továbbiakban: EPIA, a továbbiakban együtt: felperesek) végzett helyszíni vizsgálat 2009. november 24‑én 9 óra 30‑kor indult meg a közös helyiségeikben, amelyek egy prágai (Cseh Köztársaság) épület ötödik emeletén találhatók. Miután a felperesek tudomást szereztek ezen helyszíni vizsgálatot elrendelő határozatról, úgy nyilatkoztak, hogy azt nem kifogásolják.

5

A helyszíni vizsgálatot a Bizottság hét képviselője és a cseh versenyhivatal négy képviselője folytatta le. Ez a csoport J.‑nek, az EPIA ügyvezető igazgatójának és az EPH igazgatótanácsa tagjának megküldte a helyszíni vizsgálatot elrendelő határozatot, valamint egy magyarázó jegyzetet.

6

N., a helyszíni vizsgálatot végző csoport tagja, felkérte J.‑t, hogy írja le a felperesek szervezetét, és hogy vegye fel a kapcsolatot az informatikai szolgálatuk vezetőjével. Arról is tájékoztatta J.‑t, hogy az e‑mail fiókját, illetve a társaságban hozzá hasonlóan kulcsfontosságú pozíciót betöltő további három munkatársának, mégpedig K.‑nak, S.‑nek és M.‑nek az e‑mail fiókját az informatikai szolgálatnak be kell azonosítania és zárolnia kell. Kifejtette, hogy e négy e‑mail fiók beállításait egy, csupán a bizottsági ellenőrök által ismert új jelszóval kell ellátni annak érdekében, hogy a vizsgálat során kizárólagos hozzáférést biztosítsanak az ellenőrök számára ezen e‑mail fiókokhoz.

7

A helyszíni vizsgálat idején a felperesek nem rendelkeztek független informatikai szolgálattal. A J&T Banka, az EPH korábbi anyavállalatának, a J&T Finance Groupnak az egyik leányvállalata nyújtott ideiglenes informatikai szolgáltatást a felpereseknek mindaddig, amíg a 2009. október 8‑i eladásukat követően el nem költöztek. A felperesek e‑mail fiókjainak kezeléséhez az általuk használt épület harmadik emeletén található informatikai osztály a J&T Finance Group szerverét használta. Ezt a nyolc alkalmazottból álló osztályt H. vezette. Ezek az alkalmazottak egy közös (open space) informatikai teremben dolgoztak.

8

Az EPIA e‑mail fiókjainak címzett levelek, mielőtt az egyes fiókokhoz eljutottak, a J&T Finance Group szerverén haladtak keresztül. Ugyanígy volt az EPH esetében is, mivel a felpereseknél alkalmazott személyek egyetlen, a két társaság közös e‑mail fiókját használták. A fenti 6. pontban említett négy munkatárs esetében is így volt, akik valamennyien egyetlen e‑mail fiókkal rendelkeztek a két felperes társaságban betöltött feladataik ellátásához.

9

A helyszíni vizsgálat első napján az N.‑nel való találkozás során J. H.‑t úgy mutatta be, mint a felperesek informatikai szolgálatának vezetőjét. Miután J. felhívta H.‑t, hogy az informatikával kapcsolatos kérdésekre válaszoljon, H. találkozott D.‑vel, a Bizottság információs technológiákért felelős ellenőrével. E találkozó során, 11 óra 30 körül D. megkérte H.‑t, hogy a Bizottság ellenőreinek további utasításáig zárolja a kulcsfontosságú pozíciókat betöltő négy munkatárs e‑mail fiókját, amely zárolásra 12 órakor került sor. H. és D. jelenlétében Ko., az informatikai szolgálat egyik alkalmazottja ezt követően 12 óra 30 körül az informatikai teremben módosította az e‑mail fiókok jelszavát.

10

Ugyanezen a napon, 14 óra körül M., aki otthon dolgozott, felhívta az informatikai szolgálatot, hogy jelezze, nem tud az e‑mail fiókjához hozzáférni. Šp., H. egyik beosztottja fogadta ezt a hívást, és helyreállította M. jelszavát annak érdekében, hogy újra használni tudja az e‑mail fiókját.

11

2009. november 25‑én, vagyis a helyszíni vizsgálat második napján D. hiába próbálkozott M. e‑mail fiókjába belépni, majd észrevette, hogy az e‑mail fiók jelszava megváltozott. D. e jelszó ismételt módosítását kérte az említett e‑mail fiók újbóli zárolása érdekében, hogy az ellenőrök azt megvizsgálhassák.

12

Ugyanezen a napon a Bizottság jegyzőkönyvet vett fel, amelyben többek között a következők álltak:

„[N]ovember 24‑én, kedden, 11 óra 30 körül a Bizottság utasította H.‑t, hogy módosítsa négy személy, mégpedig [K., J., S. és M.] Active Directory fiókjának jelszavát. Világosan kifejtette [H.‑nak], hogy a szóban forgó e‑mail fiókokhoz való hozzáférést a helyszíni vizsgálat alatt zárolni kell, legalábbis addig, amíg az ellenőrök azt nem jelzik a vállalkozásnak, hogy a jelszavakat meg lehet változtatni. A jelszavakat [Ko.] módosította [H.] utasítására, és ezen e‑mail fiókokat olyan jelszóval látták el, amelyet kizárólag a Bizottság ellenőrei ismertek.

Ugyanezen a napon, 14 óra körül [Šp.], az informatikai szolgálat alkalmazottja [M.] kérésére módosította [M.] e‑mail fiókjának jelszavát.

[H.] kijelenti továbbá, hogy […] november 26‑án, csütörtökön, 12 óra körül értesítette a Bizottság ellenőreit arról, hogy [J.] kérésére november 25‑én, szerdán, a külső informatikai osztályt utasította arra, hogy zárolja az e négy e‑mail fiókba érkező összes levelet […]

[H.] megerősíti, hogy a fenti tényállás megfelel a valóságnak.

A vállalkozás 2009. december 1‑je előtt ezt a magyarázatot kiigazíthatja, módosíthatja vagy kiegészítheti.”

13

Ezt a jegyzőkönyvet egyrészről az ellenőrök, másrészről pedig H. írta alá.

14

2009. november 26‑án, vagyis a helyszíni vizsgálat harmadik napján, 12 órakor, a Bizottság ellenőrei J. e‑mail fiókjának vizsgálata során észrevették, hogy a postafiókja nem tartalmaz újonnan bejövő leveleket. H. kifejtette az ellenőröknek, hogy a helyszíni vizsgálat második napján, 12 óra körül, J. kérésére azt az utasítást adta az informatikai osztálynak, hogy a kulcsfontosságú pozíciót betöltő négy személy fiókjába érkező leveleket ne engedjék azok egyes e‑mail fiókjaiba beérkezni. Az így beérkező levelek tehát a J&T Finance Group szerverén maradtak, és azokat nem irányították tovább a címzettek e‑mail fiókjába.

15

Később megerősítést nyert, hogy ezt az eljárást kizárólag J. e‑mail fiókja esetében alkalmazták, a kulcsfontosságú pozíciót betöltő többi személy e‑mail fiókja esetében azonban nem.

16

2010. május 17‑én a Bizottság úgy döntött, hogy eljárást indít az EPH és a J&T Investment Advisors s.r.o. (az EPIA jogelődje) ellen a 1/2003 rendelet VI. fejezete szerinti határozat elfogadása céljából, tekintettel arra, hogy nem vetették magukat alá a helyszíni vizsgálatnak, és hogy a kért üzleti nyilvántartást hiányosan mutatták be. Az ezen eljárás megindításáról szóló határozatokat e társaságokkal 2010. május 19‑én közölték.

17

Az 1/2003 rendelet 18. cikkének (2) bekezdése alapján a Bizottság 2010. szeptember 8‑án információkérést intézett a felperesekhez, amelyre azok a 2010. szeptember 22‑i leveleikben válaszoltak.

18

2010. szeptember 23‑án a Bizottság és a felperesek „összegző értekezletet” tartottak, amelyen ez utóbbiak észrevételeket tehettek.

19

2010. december 22‑én a Bizottság kifogásközlést intézett a felperesekhez az 1/2003 rendelet 23. cikke (1) bekezdésének c) pontja értelmében vett állítólagos jogsértés miatt.

20

2011. február 17‑én a felperesek benyújtották a kifogásközlésre vonatkozó észrevételeiket. A meghallgatásra 2011. március 25‑én került sor.

21

2011. április 1‑jén a Bizottság az 1/2003 rendelet 18. cikke értelmében ismételten információkérést intézett a felperesekhez, a meghallgatáson szolgáltatott információk pontosítása érdekében. A felperesek erre a kérésre 2011. április 14‑én válaszoltak, és többek között újabb információt szolgáltattak az e‑mail fiók zárolásának feloldásával kapcsolatban.

22

2011. június 16‑án, a Bizottság újabb információkérést intézett a felperesekhez az 1/2003 rendelet 18. cikke értelmében, amelyre a felperesek a 2011. június 22‑i levélben válaszoltak. Ebben a válaszban többek között kifejtették, hogy az EPH teljes forgalma 2010‑ben 990700000 euró volt.

23

2011. június 23‑án a felpereseket egy újabb „összegző értekezleten” tájékoztatták a Bizottságnak a meghallgatás és a felperesek írásbeli nyilatkozatai alapján kialakított előzetes véleményéről.

24

2011. július 19‑én a Bizottság kiegészítő kifogásközlést intézett a felperesekhez, amelyben az egyik kifogással, mégpedig az e‑mail fiók zárolásának feloldásával kapcsolatban további tényezőket fejtett ki.

25

2011. szeptember 12‑én a felperesek benyújtották a kiegészítő kifogásközléssel kapcsolatos észrevételeiket. A Bizottság 2011. október 13‑én meghallgatást tartott.

26

2012. március 28‑án a Bizottság elfogadta Szerződés 81. és 82. cikkében meghatározott versenyszabályok végrehajtásáról szóló 1/2003/EK tanácsi rendelet 23. cikke szerinti eljárással kapcsolatos C(2012) 1999 végleges határozatot (helyszíni vizsgálatnak való alávetés megtagadása) (COMP/39793 – EPH és társai ügy) (a továbbiakban: megtámadott határozat), amelynek rendelkező része a következőképpen szól:

„1. cikk

Az EPH és az EPIA megtagadta, hogy a helyiségeikben 2009. november 24. és 26. között az […] 1/2003 rendelet 20. cikkének (4) bekezdése alapján végzett helyszíni vizsgálatnak vessék alá magukat, gondatlanságból hozzáférést biztosítva egy zárolt e‑mail fiókhoz, és az e‑maileket szándékosan egy szerverre irányítva át, ami ugyanezen rendelet 23. cikke (1) bekezdésének c) pontja értelmében jogsértésnek minősül.

2. cikk

A Bizottság az 1. cikkben meghatározott jogsértés miatt az EPH‑ra és az EPIA‑ra egyetemlegesen 2500000 euró összegű bírságot szab ki […]”.

27

A Törvényszék Hivatalához 2012. június 12‑én benyújtott keresetlevelükkel a felperesek előterjesztették a jelen keresetet.

28

Az előadó bíró jelentése alapján a Törvényszék (hatodik tanács) úgy határozott, hogy megnyitja a szóbeli szakaszt, és a Törvényszék eljárási szabályzatának 64. cikke szerinti pervezető intézkedések keretében a Bizottságnak írásbeli kérdéseket tett fel, amelyekre az a megszabott határidőn belül válaszolt.

29

A Törvényszék a 2014. március 6‑i tárgyaláson meghallgatta a felek szóbeli előadásait és az általa feltett szóbeli kérdésekre adott válaszaikat.

30

A felperesek azt kérik, hogy a Törvényszék:

31

A Bizottság azt kéri, hogy a Törvényszék:

32

A felperesek négy jogalapot terjesztenek elő keresetük alátámasztására. Az első jogalap a védelemhez való joguk megsértésén alapul, a második azon megállapítás téves voltán, miszerint a felperesek nem voltak hajlandók alávetni magukat a helyszíni vizsgálatnak, a harmadik jogalap az ártatlanság vélelmének megsértésén, a negyedik pedig a bírság összegének meghatározásakor az arányosság elvének megsértésén alapul.

33

Először is a vitatott jogsértés megállapítására vonatkozó második jogalapot kell megvizsgálni. Ezt követően együttesen kell megvizsgálni a közigazgatási eljárás lefolytatására vonatkozó első és harmadik jogalapot. Végül a bírság összegének kiszámításával kapcsolatos negyedik jogalapot kell megvizsgálni.

34

A megtámadott határozat 1. cikkében megállapított jogsértés, vagyis a jelen ügyben a helyszíni vizsgálatnak való alávetés megtagadása egyrészt egy zárolt e‑mail fiókhoz való hozzáférés gondatlanságból történő biztosításában, másrészt pedig a beérkező e‑maileknek egy szerverre történő szándékos átirányításában áll. A megtámadott határozatból kitűnik, hogy a jogsértés megállapítása közvetlen és objektív bizonyítékokon alapul, mégpedig a jegyzőkönyvön (a fenti 12. pontban kifejtve) és M. e‑mail fiókjának „naplófájlján” (a megtámadott határozat (28) és (33) preambulumbekezdése). A tárgyaláson a Törvényszék kérdéseire adott válaszaikban a felperesek előadták, hogy nem vitatják e jegyzőkönyv tartalmát. A „naplófájl” bizonyító erejét sosem vitatták. A felek tehát nem vitatják, hogy az ellenőrök utasításai ellenére M. a helyszíni vizsgálat során hozzáfért az e‑mail fiókjához, és a J. e‑mail fiókjába érkező leveleket a kérésére átirányították.

35

Mindazonáltal a jelen jogalappal a felperesek azzal érvelnek, hogy a Bizottság nem bizonyította jogilag megkövetelt módon azt, hogy a nekik felrótt körülmények az ellenőrök által kért üzleti nyilvántartások hiányos bemutatásához vezettek, így nem róható fel nekik, hogy a helyszíni vizsgálatnak való alávetést megtagadták. Véleményük szerint a megtámadott határozat tárgyát képező magatartások akaratlan figyelmetlenség egyszerű következményei, nem pedig gondatlanság vagy szándékosság eredményei. Következésképpen a megtámadott határozatot meg kell semmisíteni.

36

A Bizottság vitatja a felperesek által felhozott érveket.

37

Először is emlékeztetni kell arra, hogy amint az az 1/2003 rendelet 23. cikke (1) bekezdése c) pontjának szövegéből kiderül, a Bizottság bírságot szabhat ki, amennyiben a vállalkozások szándékosan vagy gondatlanul nem vetik alá magukat a helyszíni vizsgálatnak. Azon két eset egyikéről van szó, amelyek esetén e rendelkezés értelmében bírság szabható ki. Az ítélkezési gyakorlat értelmében a Bizottságra hárul e megtagadás bizonyítása (lásd ebben az értelemben: 2012. november 22‑i E.ON Energie kontra Bizottság ítélet, C‑89/11 P, EBHT, EU:C:2012:738, 71. pont). Meg kell tehát vizsgálni, hogy a felperesek által előadott érvelés fényében ezek a bizonyítékok jogilag megkövetelt módon alátámasztják‑e a megtámadott határozatban meghatározott jogsértés megállapítását.

38

Meg kell állapítani, amit a felperesek sem vitatnak, hogy M.‑nek az ellenőrök vizsgálata alatt álló e‑mail fiókja nem állt teljes mértékben az ellenőrök ellenőrzése alatt, mégpedig a helyszíni vizsgálat első napjától kezdve. Továbbá arra, hogy M. hozzáfért az e‑mail fiókjához, csak akkor derült fény, amikor D. megpróbált az e‑mail fiókhoz hozzáférni a helyszíni vizsgálat második napján. Következésképpen már az, hogy az ellenőröknek a kérésükkel ellentétben nem biztosítottak kizárólagos hozzáférést a kulcsfontosságú pozíciót betöltő négy személy egyikének, M.‑nek az e‑mail fiókjához, jóllehet az e‑mail fiókjának zárolására utasítást adtak (lásd a fenti 12. pontot), elegendő ahhoz, hogy a vitatott incidens a helyszíni vizsgálatnak való alávetés megtagadásának minősüljön.

39

Elsősorban nem lehet helyt adni a felperesek azon érvének, amely szerint a Bizottság tévesen minősítette gondatlanul elkövetett jogsértésnek a zárolt e‑mail fiókhoz való hozzáférés biztosítását attól a kérdéstől függetlenül, hogy az e‑maileket manipulálták‑e, vagy törölték‑e. A megtámadott határozat (28) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy H. nem csupán azt erősítette meg a jegyzőkönyvben, hogy a szóban forgó e‑mail fiókhoz való hozzáférést a helyszíni vizsgálat során biztosították, hanem azt is, hogy „[a]z ellenőrök az [M.] e‑mail fiókjában végzett műveletek listáját egyébként megszerezték”, és hogy „ez a naplófájl feljegyzi, hogy [M.] az e‑mail fiókjához megszakítás nélkül hozzáfért a [helyszíni vizsgálat] első napján 14 óra 50‑től a második nap 13 óra 5‑ig”. Amint a fenti megfontolásokból kitűnik, a Bizottságot terheli annak bizonyítása, hogy az M. zárolt e‑mail fiókjában található adatokhoz hozzáférést biztosítottak, azt azonban nem kell bizonyítania, hogy ezen adatokat manipulálták vagy törölték (lásd analógia útján: 2010. december 15‑i E.ON Energie kontra Bizottság ítélet, T‑141/08, EBHT, EU:T:2010:516, 85. és 86. pont).

40

Ezzel összefüggésben a felperesek nem állítják, hogy az M. e‑mail fiókjában található adatok teljesek voltak akkor, amikor az ellenőrök azt megvizsgálták. Ezzel szemben az elektronikus fájlok „rezisztenciájára” és a szerverre történő automatikus másolatküldésre vonatkozó, technikai jellegű érvekre hivatkoznak annak bizonyítása érdekében, hogy nem tagadták meg a helyszíni vizsgálatnak való alávetést, mivel a szerverük elmentette az adatokat. Ez az érvelés nem fogadható el, hiszen a helyszíni vizsgálatnak való alávetés megtagadása a jelen ügyben már azzal megvalósult, hogy az ellenőröknek nem biztosították az M. e‑mail fiókjához való kizárólagos hozzáférést (lásd a fenti 38. pontot).

41

Még ha bizonyítást is nyer, irreleváns az, hogy az érintett elektronikus fájlokhoz, vagyis az M. e‑mail fiókjába érkező vagy az onnan küldött levelekhez az ellenőrök bármikor hozzáférhettek a szerveren keresztül, mivel a Bizottság nem volt köteles azt vizsgálni, hogy ezek a fájlok érintetlenül fellelhetők‑e azon az e‑mail fiókon kívül, amelynek zárolását a helyszíni vizsgálat kezdetén elrendelték. Az ellenőröknek bizonyítékokat kellett tudni gyűjteniük, akár papíron, akár elektronikus formában, mégpedig azon a helyszínen, ahol ezek általában fellelhetők, vagyis a jelen ügyben M. e‑mail fiókjában, anélkül hogy a felperesek ebben akadályoznák (lásd ebben az értelemben: 2010. október 26‑i CNOP et CCG kontra Bizottság ítélet, T‑23/09, EBHT, EU:T:2010:452, 69. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). E tekintetben a felperesek azon érvelése is irreleváns, amely szerint M. az e‑mail fiókjához távolról fért hozzá, ami megakadályozta abban, hogy a számítógépe merevlemezén található adatokat megváltoztassa.

42

Ugyanez igaz arra az érvre, amely szerint a Bizottságnak meg kellett volna vizsgálnia, hogy a szerverre mikor érkezett az utolsó biztonsági másolat, annak eldöntésekor, hogy a postafiók tartalmának vizsgálata ténylegesen akadályokba ütközött‑e. A Bizottság egyáltalán nem volt köteles ezt ellenőrizni (lásd a fenti 39. pontot). Egyébiránt a felperesek által hivatkozott azon tény, hogy a Bizottság egy korábbi ügyben másként járt el, amikor is a törölt fájlokat helyreállította, önmagában nem kötelezheti arra, hogy a jelen ügyben így járjon el, és nem jelenti azt, hogy velük szemben részrehajlást tanúsított.

43

Másodsorban a felperesek azt állítják, hogy a Bizottság nem bizonyította jogilag megkövetelt módon azt, hogy a zárolt e‑mail fiókhoz való hozzáférést illetően gondatlanul jártak el. Ez az érv a megtámadott határozat (72) preambulumbekezdésére vonatkozik, amely szerint „[H.] feladata volt, hogy sürgősen értesítse a beosztottjait, beleértve [Šp‑t], az ellenőrök utasításairól, és hogy azokat pontosan kövessék”, és „[a]z, hogy ezt nem tette meg, arra enged következtetni, hogy a jogsértést gondatlanságból követték el”.

44

Először is, még ha bizonyítást is nyer, irreleváns az, hogy M. nem tudott az e‑mail fiókja zárolásáról és a folyamatban lévő helyszíni vizsgálatról, amint azt a felperesek állítják, mivel a gondatlanság megállapítása H. mulasztásán alapul. Amint az a megtámadott határozat (73) preambulumbekezdéséből kitűnik, „mivel [H.‑t] mint az informatikai osztály vezetőjét a Bizottság egy ellenőre külön és részletesen tájékoztatta, az ő feladata lett volna, hogy sürgősen értesítse az informatikai osztály beosztottjait az [e‑mail fiókok zárolásának] kötelezettségéről és azok informatikai jellegű végrehajtásáról […] annak érdekében, hogy elkerülhető legyen az 1/2003 rendeletből eredő eljárási kötelezettségek megsértése”. A felperesek a tárgyaláson kifejtették, hogy nem vitatják a jegyzőkönyv tartalmát. Azt sem állíthatják, hogy az eset „egyszerű figyelmetlenség” eredménye, mivel H. valóban utasítást kapott arra, hogy az ellenőrök által meghatározott négy e‑mail fiókot a helyszíni vizsgálat egész idejére zárolni kell, és hogy az 1/2003 rendelet 20. cikkének (4) bekezdése értelmében kötelesek magukat ezen utasításnak alávetni.

45

Egyébiránt a felperesek H. mulasztását nem tudhatják be az ellenőrök nem kellő gondosságának, vagyis nem róhatják fel az ellenőröknek, hogy nem tájékoztatták kellően a kötelezettségeiről és az utasításaik megszegését sújtó szankciókról. Mivel ugyanis az 1/2003 rendelet 20. cikke (4) bekezdésének célja az, hogy lehetővé tegye a Bizottság számára az EUMSZ 101. cikk és az EUMSZ 102. cikk megsértésével gyanúsított vállalkozásoknál a meglepetésszerű helyszíni vizsgálatok lefolytatását, amennyiben e vállalkozásokon belül valamely illetékes személyt a vizsgálatot elrendelő, indokolással ellátott határozatról megfelelően értesítenek, a Bizottságnak anélkül kell tudni lefolytatnia a helyszíni vizsgálatait, hogy köteles lenne minden egyes érintett személyt az adott eset körülményei között tanúsítandó feladatairól tájékoztatni. Egy ilyen kötelezettség a helyszíni vizsgálat szigorúan behatárolt idejének késleltetésével járna. A felperesek a tárgyaláson megerősítették, hogy J. mint jogi képviselő és H. mint az informatikai osztály vezetője arra illetékes személyeknek minősültek, hogy a Bizottság ellenőreitől utasításokat kapjanak. Meg kell állapítani, hogy mivel a helyszíni vizsgálatot elrendelő határozatról az illetékes személyeket értesítették a helyszíni vizsgálat elején, a felperesek feladata volt, hogy minden szükséges intézkedést megtegyenek az ellenőrök utasításainak végrehajtása érdekében, valamint hogy biztosítsák, hogy a vállalkozások nevében eljárni jogosult személyek nem akadályozzák ezen utasítások végrehajtását (lásd analógia útján: a fenti 39. pontban hivatkozott E.ON Energie kontra Bizottság ítélet, EU:T:2010:516, 260. pont).

46

Másodszor el kell utasítani azt a válaszban előadott érvet is, amely szerint H. egy független társaság alkalmazottja volt, éppen ezért nem volt jogosult eljárni a felperesek nevében. A megtámadott határozatból kitűnik, amit a felperesek sem vitatnak, hogy J. az ellenőröknek H‑t a helyszíni vizsgálat kezdetén úgy mutatta be, mint a felperesek informatikai szolgálatának vezetőjét (a megtámadott határozat (22) preambulumbekezdése). E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a Bizottságnak a jogsértést elkövető vállalkozás szankcionálására vonatkozó jogköre csak azon személy jogsértő cselekményét feltételezi, aki általában jogosult arra, hogy a vállalkozás nevében eljárjon (lásd: a fenti 39. pontban hivatkozott E.ON Energie kontra Bizottság ítélet, EU:T:2010:516, 258. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

47

Harmadszor meg kell jegyezni, hogy a Bizottság Šp. ismereteinek szintjére vonatkozó „szubjektív feltételezése”, amelyet a felperesek vitatnak, valójában a kifogásközlésben foglalt megállapításokból áll, amelyeket a megtámadott határozat nem vett át. A felperesek erre vonatkozó érvei tehát mindenesetre hatástalanok (lásd a fenti 44. pontot), mivel a gondatlanság megállapítása H. mulasztásán alapul, nem pedig Šp. ismeretein.

48

A fentiekre tekintettel meg kell állapítani, hogy a Bizottság a jelen ügyben helyesen állapította meg azt, hogy a zárolt e‑mail fiókhoz való hozzáférés biztosítása gondatlanságból történt.

49

A felperesek azt állítják, hogy a Bizottság nem bizonyította jogilag megkövetelt módon az 1/2003 rendelet 23. cikke (1) bekezdése c) pontjának megsértését megvalósító tényállást a bejövő levelek átirányítása tekintetében, amely állítólag a helyszíni vizsgálat nagy részében korlátozta az ellenőrök hozzáférését.

50

Elsősorban el kell utasítani a felperesek azon állítását, amely szerint a J.‑nek címzett levelek továbbra is a szerveren keresztül érkeztek be, és ott tárolták azokat, amelyek így bármikor hozzáférhetők lettek volna az ellenőrök számára, amennyiben azokat meg akarták volna vizsgálni. Az ellenőröknek ugyanis J.‑nek a vizsgálat tárgyát képező postafiókjában általában található minden elektronikus levélhez hozzá kellett tudniuk férni, anélkül hogy ezeket az adatokat a vizsgálat lefolytatása érdekében máshonnan kellett volna begyűjteniük (lásd a fenti 40. pontot).

51

Először is a felperesek nem vitatják, hogy ezeket a leveleket az ellenőrök utasítása ellenére J. kérésére átirányították a postafiókjából. Továbbá, a fenti 38–42. pontban kifejtettek szerint, mivel a Bizottság nem vitatott bizonyítékokkal támasztotta alá, hogy a helyszíni vizsgálat során a J. postafiókjában található fájlokat hiányosan adták elő, nem volt köteles megvizsgálni, hogy a hiányzó adatok a felperesek informatikai rendszerében valahol máshol fellelhetők‑e. Amint a megtámadott határozat (57) preambulumbekezdéséből kitűnik, a J. által arra nézve adott utasításra, hogy a felperes vállalkozásokban kulcsfontosságú pozíciókat betöltő négy személyhez újonnan bejövő minden levelet irányítsanak át a szerverre, és annak az informatikai osztály általi végrehajtására, legalábbis a J. saját e‑mail fiókjába érkező leveleket illetően, anélkül került sor, hogy arról a Bizottság ellenőreit tájékoztatták volna. Az ellenőrök a helyszíni vizsgálat során felfedezték, hogy a J. e‑mail fiókjában nem minden levélhez férnek hozzá, holott a helyszíni vizsgálat kezdetétől fogva kizárólagos hozzáférést kértek ehhez a postafiókhoz (lásd a fenti 12. pontot). Végül a fenti megfontolásokra tekintettel hatástalan a felperesek arra alapított érve, hogy a Bizottság nem hagyhatta volna figyelmen kívül, hogy az adatok a szerveren fellelhetők.

52

A teljesség kedvéért meg kell jegyezni, hogy a Bizottságnak az informatikai vizsgálatról szóló vizsgálati jelentéséhez fűzött 2. mellékletből kitűnik, hogy az ellenőrök a jelen ügyben megpróbáltak helyreállítani bizonyos elektronikus fájlokat, jóllehet az eredmény „furcsa” volt, és hogy jelentős számú dokumentum továbbra is hiányzott. Ennélfogva a felperesek azon érvét, amely szerint a helyszíni vizsgálatot elrendelő határozat tárgyát képező adatok az ellenőrök számára bármikor hozzáférhetők voltak a szerveren keresztül, mint megalapozatlan el kell utasítani.

53

Ugyanakkor a helyszíni vizsgálat során tanúsítandó együttműködés kötelezettségére tekintettel hangsúlyozni kell, hogy az ítélkezési gyakorlatból az következik, hogy a vizsgálat alatt álló vállalkozás köteles a Bizottság felhívására a vizsgálat tárgyával kapcsolatos, birtokában lévő dokumentumokat benyújtani, még abban az esetben is, ha ezen iratokat a Bizottság később valamely jogsértés fennállásának bizonyítására felhasználhatja (az [EK 81.] és [EK 82.] cikk végrehajtásáról szóló első, 1962. február 6‑i 17. tanácsi rendelet [HL 1962. 13., 204. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 1. kötet, 3. o.] vonatkozásában lásd: 2006. június 29‑i Bizottság kontra SGL Carbon ítélet, C‑301/04 P, EU:C:2006:432, 44. pont). A felperesek ezért nem állíthatják pusztán azt, hogy az ellenőrök az érintett adatokat a helyiségeikben máshol megtalálhatták volna, mivel kötelesek voltak J. leveleit az ellenőrök rendelkezésére bocsátani. Egyébiránt az 1/2003 rendelet 23. cikke (1) bekezdése c) pontjának alkalmazásához elegendő, ha az átirányított levelek a helyszíni vizsgálatot elrendelő határozat hatálya alá tartoznak, amelyet nem vitatnak.

54

Az az érv, amely szerint az átirányítás a helyszíni vizsgálat alatt csupán igen rövid ideig tartott, így csupán korlátozott számú, a 2006‑ra visszanyúló vizsgálat szempontjából lényegtelen levelet érintett, a Bizottság által megállapított tényállást nem állíthatja más megvilágításba. Mindenesetre az átirányított levelek mennyisége vagy a helyszíni vizsgálat szemszögéből vett jelentősége a jelen ügyben irreleváns a jogsértés megállapítása szempontjából.

55

Ugyanígy az, hogy a Bizottság a vitatott helyszíni vizsgálatot követően a felperesek ellen nem indított eljárást az EUMSZ 101. cikk szerinti anyagi jogi jogsértés miatt, az eljárási jogsértés minősítése szempontjából irreleváns. Tekintettel arra, hogy a helyszíni vizsgálatot elrendelő határozatok a vizsgálat elején születnek, e szakaszban nem lehetséges végleges jelleggel felmérni, hogy a címzett jogalanyok vagy egyéb jogalanyok cselekményei vagy döntései az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdésébe ütköző, vállalkozások közötti megállapodásnak, vállalkozások társulásai által hozott döntésnek vagy összehangolt magatartásnak, vagy esetleg az EUMSZ 102. cikkben meghatározott magatartásnak minősíthetők‑e (a fenti 41. pontban hivatkozott CNOP és CCG kontra Bizottság ítélet, EU:T:2010:452, 68. pont).

56

Másodsorban a felperesek azt állítják, hogy a megtámadott határozat (75) preambulumbekezdésében kifejtett feltételezés nem bizonyítja jogilag megkövetelt módon azt, hogy szándékosan jártak el.

57

Ez a preambulumbekezdés a következőképpen szól:

„Ami a bejövő leveleknek (a helyszíni vizsgálat során beérkezett leveleknek) az e‑mail fiókból a J&T FG szerverére történő átirányítását illeti, a Bizottság úgy véli, hogy mind [J.], mind pedig [H.] tudta, hogy a Bizottság ellenőrei számára kizárólagos hozzáférést kell biztosítaniuk a megadott négy e‑mail fiókhoz, és hogy a helyszíni vizsgálat ideje alatt így nem jogosultak megváltoztatni az e‑mail fiókok paramétereit. A bejövő leveleket illetően semmiféle kivételt nem tettek, amelyeknek így a megszokott módon az e‑mail fiókokba kellett érkezniük; ezek a bejövő levelek a folyamatban lévő vizsgálat tárgyát képezték, illetve a kiadott utasítások vonatkoztak rájuk. [J.‑nek], aki megkérte [H.‑t], hogy a bizonyos e‑mail fiókokba érkező levelek átirányítására nézve utasítsa az informatikai osztályt, és magának [H.‑nak] tudnia kellett, hogy ez a cselekmény az EPIA‑t és az EPH‑t a helyszíni vizsgálat alatt terhelő kötelezettségek megsértésének minősül. A bejövő leveleket (legalábbis a [J.] e‑mail fiókjába érkező leveleket) tehát szándékosan irányították át.”

58

Meg kell jegyezni, hogy a megtámadott határozat 87. lábjegyzetében a Bizottság e határozat (20) és (21) preambulumbekezdésére utal a Bizottság ellenőrei által J.‑nek, illetve H.‑nak adott magyarázatokat és utasításokat illetően. E két preambulumbekezdés tartalmát lényegében visszaadja a fenti 6–8. pont. Meg kell állapítani, hogy a H.‑nak adott magyarázatok és utasítások valójában a megtámadott határozat (22) preambulumbekezdésében találhatók (lásd a fenti 9. pontot).

59

Ezeket a tényeket a felperesek nem vitatták, éppen ezért tévesen állítják azt, hogy a Bizottság egy egyszerű „feltételezésre” támaszkodott. Egyrészt a H.‑nak adott utasításokat a jegyzőkönyv is alátámasztja (lásd a fenti 12. pontot). Másrészt nem vitatott, hogy a felperesek előtt J. elfogadta a helyszíni vizsgálatot elrendelő határozat közlését, és hogy H.‑t úgy mutatta be az ellenőröknek az e‑mail fiókok zárolása vonatkozásában, mint a felperesek informatikai osztályának vezetőjét (lásd a fenti 5. és 9. pontot). Mind J., mind pedig H. közvetlenül az ellenőröktől kapott utasításokat az e‑mail fiókok zárolására vonatkozóan, és kötelesek voltak a vizsgálat tárgyára vonatkozó elektronikus dokumentumokat a rendelkezésükre bocsátani (lásd a fenti 53. pontot). A Bizottság tehát nem követett el hibát akkor, amikor úgy tekintette, hogy a bejövő leveleknek egy szerverre történő átirányítását szándékosan követték el, mivel ez a két személy rendelte el és valósította meg a J. e‑mail fiókjába érkező levelek átirányítását, annak érdekében, hogy J. e‑mail fiókján keresztül már ne lehessen hozzáférni az elektronikus leveleihez, ami mind a számukra adott utasításokat, mind pedig a helyszíni vizsgálat célját nyilvánvalóan meghiúsította.

60

Ami azt az érvet illeti, amely szerint az érintett személyek nem tudhattak arról, hogy a magatartásuk jogsértést valósít meg, lényegében az első jogalaphoz tartozik, éppen ezért ennek keretében kell megvizsgálni.

61

Meg kell állapítani, hogy a jelen jogalap keretében a felperesek a Bizottság által a jogsértés fennállásának megállapítása érdekében a tényállással kapcsolatban kialakított magyarázattól eltérő más hihető magyarázatot nem szolgáltatnak (lásd ebben az értelemben: a fenti 37. pontban hivatkozott E.ON Energie kontra Bizottság ítélet, EU:C:2012:738, 74–76. pont).

62

Ebből következően a második jogalapot el kell utasítani.

63

Az első jogalapjukban a felperesek a szóban forgó jogsértést megvalósító két incidenst a Bizottság ellenőrei által tanúsítandó gondosság hiányának tudják be, és úgy vélik, hogy megsértették a védelemhez való jogukat tekintettel arra, hogy nem kaptak kellő útmutatást. Szerintük ezek az incidensek nem következtek volna be, ha az érintett személyeket, vagyis J.‑t és H.‑t, illetve ez utóbbi osztályát megfelelően tájékoztatták volna a helyszíni vizsgálat folyamán felmerülő kötelezettségeikről, és azok be nem tartásának következményeiről.

64

A harmadik jogalapjukban a felperesek azzal érvelnek, hogy a közigazgatási eljárás során a Bizottság velük szemben részrehajlást tanúsított, ami az ártatlanság vélelmének megsértésével hozott megtámadott határozatban egy túlzottan szigorú álláspont elfogadásához vezetett.

65

A Bizottság ezen állítások összességét mint megalapozatlant elutasítja.

66

Előzetesen emlékeztetni kell arra, hogy az 1/2003 rendelet szerinti, a Bizottság előtt zajló közigazgatási eljárás két külön, egymást követő szakaszra oszlik, amelyek mindegyike saját belső logikának felel meg: vagyis egyrészt egy előzetes vizsgálati szakaszra, másrészt pedig egy kontradiktórius szakaszra. Az előzetes vizsgálati szakasz – amely során a Bizottság az e rendelet által előírt vizsgálati jogköreit gyakorolja, és amely a kifogásközlésig terjed – célja annak lehetővé tétele, hogy a Bizottság összegyűjtse a versenyszabályok megsértésének fennállását bizonyító vagy azt cáfoló valamennyi releváns elemet, és előzetesen állást foglaljon az eljárás irányultságát és későbbi alakulását illetően. A kontradiktórius szakasznak viszont, amely a kifogásközléstől a végleges határozat elfogadásáig terjed, lehetővé kell tennie a Bizottság számára, hogy a felrótt jogsértés tekintetében végleges határozatot hozzon (lásd: 2012. december 12‑i Almamet kontra Bizottság ítélet, T‑410/09, EU:T:2012:676, 24. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

67

Mindazonáltal a Bizottság által az előzetes vizsgálati szakasz során végzett bizonyításfelvétel, így különösen az 1/2003 rendelet 18. és 20. cikke szerinti információkérések és helyszíni vizsgálatok természetüknél fogva jogsértést róhatnak fel, és jelentős következményekkel járhatnak a gyanúsított vállalkozások helyzetére. Következésképpen el kell kerülni azt, hogy a védelemhez való jog orvosolhatatlanul sérülhessen a közigazgatási eljárás ezen szakaszában, mivel a bizonyításfelvétel során hozott intézkedéseknek meghatározó jellege lehet a vállalkozások felróható magatartása jogellenességének bizonyításában. A Bizottságnak tehát a lehető legvilágosabban meg kell jelölnie, hogy mit keres, és hogy a helyszíni vizsgálatnak mely tényezőkre kell kiterjednie (lásd ebben az értelemben: a fenti 66. pontban hivatkozott Almamet kontra Bizottság ítélet, EU:T:2012:676, 26–29. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

68

Ugyanakkor meg kell jegyezni, hogy a helyszíni vizsgálat során az érintett vállalkozásoknak nyújtott biztosítékoknak öt kategóriája létezik, mégpedig egyrészt a helyszíni vizsgálatot elrendelő határozatok indokolása, másrészt a Bizottsággal szemben a helyszíni vizsgálat lefolytatása során előírt korlátozások, harmadrészt az, hogy a Bizottság a helyszíni vizsgálat során nem alkalmazhat kényszert, negyedszer a nemzeti szervek közreműködése, ötödször pedig az utólagos jogorvoslatok (lásd ebben az értelemben: 2013. szeptember 6‑i Deutsche Bahn és társai kontra Bizottság ítélet, T‑289/11, T‑290/11 és T‑521/11, fellebbezése folyamatban, EBHT, EU:T:2013:404, 74. pont). A jelen ügyben a felperesek azon érve, amely szerint az ellenőrök nem tájékoztatták megfelelően a vizsgálatban érintett személyeket a kötelezettségeikről és azok be nem tartásának esetleges szankcióiról, lényegében a fent hivatkozott első két kategóriába tartozik.

69

Először is a helyszíni vizsgálatot elrendelő határozat indokolását illetően az ítélkezési gyakorlatból kitűnik, hogy az indokolásnak az a célja, hogy az érintett vállalkozások területén tervezett beavatkozás indokoltsága kitűnjék belőle. Az indokolásnak így meg kell jelölnie azokat a feltételezéseket és vélelmeket, amelyeket a Bizottság ellenőrizni szándékozik (a fenti 68. pontban hivatkozott Deutsche Bahn és társai kontra Bizottság ítélet, EU:T:2013:404, 75. pont). Továbbá e határozatnak tiszteletben kell tartania az 1/2003 rendelet 20. cikkének (4) bekezdésében foglalt előírásokat (lásd a fenti 2. pontot).

70

Meg kell állapítani, hogy ezeket az előírásokat a jelen ügyben betartották. Különösen a helyszíni vizsgálatot elrendelő határozat 1. cikkéből kitűnik, hogy a felpereseket világosan tájékoztatták a helyszíni vizsgálat során tanúsítandó együttműködés kötelezettségének terjedelméről. Többek között az ellenőrök által végzett ellenőrzés érdekében kötelesek voltak a helyszíni vizsgálat ideje alatt a kért üzleti könyveket és egyéb nyilvántartásokat bemutatni, függetlenül az adathordozó típusától. A helyszíni vizsgálatot elrendelő határozat 3. cikke meghatározta az 1. cikkben részletezett kötelezettségek megszegésének szankcióit. Különösen a helyszíni vizsgálatot elrendelő határozat 3. cikkének a) pontja meghatározta a bírságkiszabás lehetőségét arra az esetre nézve, ha a vállalkozások szándékosan vagy gondatlanságból megtagadják a helyszíni vizsgálatnak való alávetést.

71

Amint azzal a Bizottság helyesen érvel, meg kell állapítani, hogy az ellenőrök nem voltak kötelesek arról tájékoztatni az érintett személyeket, hogy a kötelezettségszegés bírsággal szankcionálható. A védelemhez való jog tiszteletben tartásához elegendő az, ha a helyszíni vizsgálatot elrendelő határozatot és a magyarázó jegyzetet a felperes vállalkozásokon belül az illetékes személyekkel megfelelően közölték. Az együttműködési kötelezettség a helyszíni vizsgálatot elrendelő határozat közlésétől kezdve áll fenn, nem pedig az esetleges egyéni tájékoztatástól kezdve (lásd a fenti 45. pontot).

72

Másodszor meg kell jegyezni, hogy a megtámadott határozatokkal együtt a vállalkozásokhoz intézett magyarázó jegyzetek hasznos tartalmi pontosításokat adnak a védelemhez való jog tiszteletben tartása elvéről és a megfelelő ügyintézés elvéről, ahogyan ezen elveket a Bizottság értelmezi. E magyarázó jegyzetek kifejtik, hogy a helyszíni vizsgálat egyes szakaszait hogyan kell lefolytatni, és hasznos információkat tartalmaznak a vállalkozás számára, amikor a képviselőinek mérlegelniük kell, hogy meddig terjed az együttműködési kötelezettségük (lásd ebben az értelemben: a fenti 68. pontban hivatkozott Deutsche Bahn és társai kontra Bizottság ítélet, EU:T:2013:404, 83. és 84. pont).

73

A felpereseknek szolgáltatott magyarázó jegyzet többek között a következő tényezőket foglalta magában: a Bizottság részéről a helyszíni vizsgálatot engedélyező határozat közlésének kötelezettsége (3. pont), a tisztviselők jogköreinek kimerítő jellegű ismertetése (4. pont), az ügyvédi szolgáltatások igénybevételéhez való jog (6. pont), bizonyos számítástechnikai dokumentumok megtekintésének, felkutatásának és lemásolásának módjai (10. és 11. pont), a számítástechnikai adathordozón tárolt bizonyos információk későbbi megtekintésének lebonyolítási módjai (11. és 12. pont), és bizonyos információk vagy bizonyos üzleti titkok vizsgálatot követő bizalmas kezelésének feltételei (13. és 14. pont). A 15. pont írta le a zár felhelyezésének módját.

74

A felek nem vitatják, hogy a helyszíni vizsgálatot elrendelő határozatot és a magyarázó jegyzetet J.‑vel az ellenőröknek a felperesek helyiségeibe érkezésekor, a helyszíni vizsgálat első napján közölték (lásd a megtámadott határozat (18) preambulumbekezdését). Ezáltal a Bizottság eleget tett a fenti 68. pontban említett biztosítékok nyújtásának.

75

A helyszíni vizsgálatot elrendelő határozat tartalmazza különösen az 1/2003 rendelet 20. cikkének (4) bekezdésében előírt elemeket. A Bizottság gondoskodott arról, hogy megjelölje a címzettek nevét, a jogsértő magatartás fennállásának gyanúját alátámasztó okokat, a versenyellenesnek minősülhető, gyanús magatartások típusát, az áruk és szolgáltatások érintett piacát, a felrótt magatartások által feltehetően érintett földrajzi piacot, az e feltételezett magatartások és a határozatok címzett vállalkozásának magatartása közötti összefüggést, a helyszíni vizsgálat lefolytatására jogosult tisztviselőket, a rendelkezésükre álló eszközöket és a vállalkozás hatáskörrel rendelkező személyzetére háruló kötelezettségeket, a helyszíni vizsgálat idejét és a vizsgálat lefolytatásának helyét, az ellenállás esetén kiszabható szankciókat, valamint a jogorvoslat lehetőségét és feltételeit. A Bizottság tehát teljes mértékben tiszteletben tartotta a felperesek védelemhez való jogát, a felperesek további érvei pedig nem vonhatják kétségbe ezt a megállapítást.

76

Ami azt az érvet illeti, hogy a Bizottság iratai nem tartalmaznak semmit arra nézve, hogy milyen módon bizonyosodott meg arról, hogy a helyszíni vizsgálatban érintett személyeket megfelelően tájékoztatták a kötelezettségeikről és azok be nem tartásának következményeiről, a fentiekben kifejtettekből kitűnik, hogy a helyszíni vizsgálatot elrendelő határozat közlésekor minden releváns információt megosztottak J.‑vel, beleértve az eljárási jogsértések megtorlásának lehetőségét.

77

Különösen a felperesek nem hivatkozhatnak a Bizottság ellenőrei részéről való kommunikáció hiányára annak érdekében, hogy az ezen dokumentumok közlését a felperesek jogi képviselőjeként elfogadó J. egyoldalú aktusait, azaz a bejövő levelek átirányítására adott utasítást igazolják. Hatástalan az az állítás tehát, amely szerint J. úgy értette, hogy arra kapott utasítást, hogy senkit ne tájékoztasson a helyszíni vizsgálatról. Amint ugyanis a fenti 74–76. pontból kitűnik, a Bizottság közvetlenül megadott neki minden kellő információt. Következésképpen nem lehet szó a felperesek védelemhez való jogának megsértéséről. Ráadásul, amint a megtámadott határozat (21) és (22) preambulumbekezdéséből kiderül, amelynek tartalmát a felperesek nem vitatják, J. az ellenőröknek az e‑mail fiókok zárolására adott utasításaik végrehajtása szempontjából úgy mutatta be H.‑t, mint az informatikai szolgálat vezetőjét, ami azt bizonyítja, hogy megértette a helyszíni vizsgálat során a felperesekre háruló együttműködési kötelezettséget.

78

A felperesek állításával ellentétben nem bír jelentőséggel az, hogy a felperes vállalkozásokban kulcsfontosságú pozíciót betöltő többi személyt nem értesítették az e‑mail fiókjaik zárolásáról. Mivel a Bizottság számára a helyszíni vizsgálat lefolytatására biztosított időt a helyszíni vizsgálatot elrendelő határozat szigorúan körülhatárolja, az ellenőrök jogosan feltételezhették, amikor a vállalkozásokat utasításokkal látták el, hogy ez utóbbiak meg fogják tenni a szükséges intézkedéseket az utasítások végrehajtása érdekében, anélkül hogy az ellenőröknek azokat meg kellene ismételniük. Mivel a helyszíni vizsgálatot elrendelő határozatot és a magyarázó jegyzetet a jelen ügyben a Bizottság az illetékes személyekkel közölte, meg kell állapítani, hogy a felperesek feladata volt az, hogy minden szükséges intézkedést megtegyenek az e‑mail fiókok zárolására vonatkozó utasítások maradéktalan végrehajtásának biztosítása érdekében (lásd a fenti 45. pontot). Az állítólag nem elegendő tájékoztatásra vonatkozó érveket tehát el kell utasítani, ideértve azt az alá nem támasztott állítást, amely szerint J. bejelentette az ellenőröknek, hogy szándékában áll azt kérni, hogy a leveleit már ne továbbítsák a postafiókjába.

79

Ugyanezen okokból el kell vetni azt az érvet is, amely szerint a Bizottságot terhelő tájékoztatási kötelezettség még jelentősebb a védelemhez való jog védelme szempontjából, mivel valamely zár felhelyezésével ellentétben, ami mindenki számára látható és kivételes esetnek minősül, valamely e‑mail fiók egyszerű zárolása nem ilyen egyértelmű. Amint megkapták az ellenőrök egyértelmű utasításait, a felperesek feladata volt, hogy azokat végrehajtsák.

80

Annak az érvnek sem lehet helyt adni, amely szerint az informatikai osztály személyzete nem állt a felperesek alkalmazásában. Az, hogy az informatikai osztály munkatársainak a J&T Banka fizetett bért, és e munkatársak a felpereseknek ideiglenesen nyújtottak szolgáltatást, vagy az, hogy H.‑t egy független társaság alkalmazta, nem gátolja, hogy a Bizottság joggal vélhesse, hogy a felperesek számára és irányítása alatt végezték munkájukat (lásd a fenti 46. pontot). Továbbá J. mint a felperesek jogi képviselője H.‑t úgy mutatta be az ellenőröknek a helyszíni vizsgálat kezdetén, mint az informatikai szolgálatuk vezetőjét.

81

Azt az állítást, amely szerint H.‑nak nem volt ideje arra, hogy tájékoztassa az informatikai osztály munkatársait, és a négy e‑mail fiók zárolására vonatkozó utasításokat adjon nekik, semmilyen bizonyíték nem támasztja alá. Egyébiránt a felpereseknek a Bizottsághoz intézett, 2009. november 30‑i, „Az 1/2003 tanácsi rendelet 20. cikkének (4) bekezdése értelmében vett helyszíni vizsgálat során kifejtett magyarázatok közlése” című levele egyáltalán nem hivatkozik erre a korlátozásra.

82

A fentiek összességéből az következik, hogy az első jogalapot el kell utasítani.

83

A felperesek azzal érvelnek, hogy a közigazgatási eljárás során a Bizottság velük szemben részrehajlást tanúsított, különösen a helyszíni vizsgálat kiszivárogtatása miatt, amelyet a cseh sajtó közzétett, és amely állítólag az EPH‑val hozható kapcsolatba, úgyhogy megsértette az ártatlanság vélelmét. Emlékeztetnek arra, hogy a Bizottság bizonyos tényekhez a helyszíni vizsgálat során és a közigazgatási eljárásban minden további ok nélkül ragaszkodott. Ebből az derül ki, hogy meg volt győződve arról, hogy a felperesek tudtak e helyszíni vizsgálatról, és hogy arra felkészültek, ami ellentétben áll a tények pártatlan elemzésének kötelezettségével.

84

Hangsúlyozni kell, hogy a felperesek ezen érve nem a megtámadott határozatra irányul, hanem a velük szemben 2010. december 17‑én elfogadott kifogásközlésre, amelyet velük 2010. december 22‑én közöltek (lásd a fenti 19. pontot). A keresetlevélben kifogásolják „a Bizottság azon döntését, hogy arra a kifogásközlésben hivatkozzon”.

85

Mindenekelőtt emlékeztetni kell arra, hogy a kifogásközlésnek az állandó ítélkezési gyakorlat szerint tartalmaznia kell a kifogások kellően egyértelműen megfogalmazott, akár összefoglaló jellegű leírását, hogy lehetővé tegye az érdekeltek számára azt, hogy ténylegesen megismerhessék azokat a magatartásokat, amelyeket a Bizottság részükről kifogásol, és hogy ezáltal hatékonyan védekezhessenek, mielőtt a Bizottság végleges határozatot fogad el. Egyébiránt az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében ez a követelmény teljesül akkor, ha a határozat az érintetteket nem teszi felelőssé a kifogásközlésben ismertetettektől eltérő jogsértésekért, és csak olyan tényeket állapít meg, amelyekről az érintettek kifejthették álláspontjukat (lásd: 2002. február 28‑i Compagnie générale maritime és társai kontra Bizottság ítélet, T‑86/95, EBHT, EU:T:2002:50, 442. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). A Bizottság a megfogalmazott kifogások alátámasztása céljából a közigazgatási eljárásra figyelemmel felülvizsgálhatja és ki is egészítheti ténybeli vagy jogi érveit (2002. október 22‑i Schneider Electric kontra Bizottság ítélet, T‑310/01, EBHT, EU:T:2002:254, 438. pont).

86

A fentiek fényében kell a jelen érvet megvizsgálni.

87

A 2010. december 17‑i kifogásközlés 13. pontjában, a ténybeli háttér ismertetésekor a Bizottság a következőket fejti ki:

„Meg kell említeni, hogy a Bizottság küszöbön álló helyszíni vizsgálatának veszélyét az Euro.cz (amely az EPH‑val kapcsolatban áll) 2009. november 23‑án bejelentette, vagyis egy nappal a helyszíni vizsgálat megkezdése előtt. Az újságcikk tartalmazza [M.] (mind a J&T IA‑nál, mind pedig az EPH‑nál tevékeny külsős PR‑szakértő) nyilatkozatát, akivel az EPH szóvivőjeként készítettek interjút. [M.] kifejtette, hogy a társaság piaci részesedésére és a piac valós helyzetére tekintettel a társasággal szembeni vizsgálat megindítása igen meglepő, a társaság azonban nem ellenezne ilyen eljárást. 2009. november 23‑án, 17 óra 47‑kor, [M.] e‑mailben értesítette többek között [K.‑t] (a J&T IA ügyvezető igazgatója és az EPH igazgatótanácsának elnöke), [S.‑t] (a J&T IA és az EPH jogtanácsosa) és [J.‑t] az interjúról, és csatolta a linket az Euro.cz honlapján található cikkhez.”

88

Először is a kifogásközlés 13. pontjának szövegére alapított érvet el kell utasítani, mivel annak téves értelmezésén alapul. Ebből a pontból nem derül az ki, hogy a Bizottság az EPH‑nak vagy M.‑nek azt rótta fel, hogy ők szivárogtatták ki az információkat, noha utal az esetleges helyszíni vizsgálatról szóló riportot készítő társaság és az EPH közötti viszonyra. Ezenkívül a kifogásközlés azon 14. pontjából, amelyben a Bizottság „arra a sajátos helyzetre [utal], hogy a [nemzeti sajtó] bejelentette a küszöbön álló bizottsági helyszíni vizsgálatot”, az derül ki, hogy a Bizottság a szóban forgó későbbi nehézségekkel kapcsolatban azt emeli ki, hogy az ellenőrök felhívták J. figyelmét a helyszíni vizsgálat során tanúsítandó együttműködési kötelezettségre.

89

Másodszor a Bizottság semmi esetre sem állította azt a 2011. július 15‑i kiegészítő kifogásközlésben, vagy akár a megtámadott határozatban, hogy a felperesek szivárogtatták ki az információt. A felek egyébként nem vitatják, hogy a kiszivárogtatást a megtámadott határozat nem említi. A szóban forgó újságcikkről egyedül a megtámadott határozat azon (101) preambulumbekezdése tesz említést, amely a felperesek által felhozott, a sajátos körülményekre vonatkozó érvekre válaszol, és amely a következőképpen szól:

„[M.], a felek PR‑szakértője járt el szóvivőként. Bár nem maga hozza az üzleti döntéseket, nagy valószínűséggel tájékoztatják a fontosabb üzleti ügyekről. Továbbá, mint a felek szóvivője, a helyszíni vizsgálatot megelőző napon sajtónyilatkozatot tett a cseh villamosenergia‑piacot a közeljövőben fenyegető, kartellre és erőfölénnyel való visszaélésre vonatkozó vizsgálatról.”

90

Következésképpen a Bizottság elvetette azt az érvet, amely szerint M. nem vett részt a felperesek üzleti tevékenységében, és egyáltalán nem említi a helyszíni vizsgálat kiszivárogtatását. A kiszivárogtatás tehát nem szerepelt a Bizottság által a bírság összegének meghatározásakor figyelembe vett tényezők között. Ezenkívül a megtámadott határozat nem állítja, hogy a felpereseket előzetesen értesítették a helyszíni vizsgálatról. Az ugyanis, hogy az M. zárolt e‑mail fiókjának feloldását gondatlanságból elkövetett jogsértésnek tekintette (a megtámadott határozat (70) preambulumbekezdése), azt bizonyítja, hogy a Bizottság nem vette figyelembe azt, hogy M. állítólag tudott a helyszíni vizsgálatról.

91

Harmadszor az az érv, amely szerint a Bizottságnak a felperesekkel szembeni részrehajlása magyarázza azt, hogy „bizonyos tényekhez a helyszíni vizsgálat során és a közigazgatási eljárásban minden további ok nélkül ragaszkodott”, egy puszta állítás, amelyet semmiféle bizonyíték nem támaszt alá.

92

Negyedszer a Bizottság gondosságának hiányával és a helyszíni vizsgálatnak, illetve más közigazgatási eljárásoknak való alávetés állítólagos megtagadásának csekély hatásával kapcsolatos érveket sem lehet elfogadni. Lényegében ugyanis a második jogalap vizsgálata keretében már elutasított érvek közé illeszkednek. E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a Bizottság az eljárás megsértését megvalósító két incidenst állapított meg, amelynek tényét a felperesek a Törvényszék előtt nem vitatták.

93

A fenti fejtegetésekből az következik, hogy a Bizottság a közigazgatási eljárásban nem sértette meg az ártatlanság vélelmét. Ezért a harmadik jogalapot teljes egészében el kell utasítani.

94

Miután az első három jogalapot a Törvényszék elutasította, meg kell vizsgálni a másodlagos jelleggel felhozott negyedik jogalapot.

95

Mivel a felperesek azt állítják, hogy nem értik, hogy hogyan számították ki a megtámadott határozatban a bírság összegét, a Törvényszék véleménye szerint először is meg kell vizsgálni, hogy a megtámadott határozat e tekintetben sérti‑e az indokolási kötelezettséget.

96

Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az EUMSZ 296. cikkben előírt indokolásnak a kérdéses aktus jellegéhez kell igazodnia, és abból világosan és egyértelműen ki kell tűnnie az aktust kibocsátó intézmény érvelésének, oly módon, hogy az érdekeltek megismerhessék a meghozott intézkedést igazoló okokat, a hatáskörrel rendelkező bíróság pedig gyakorolhassa felülvizsgálati jogkörét. Az indokolás követelményét az eset körülményeire, így különösen a jogi aktus tartalmára, a hivatkozott indokok jellegére és a címzettek vagy a jogi aktus által közvetlenül és személyükben érintett egyéb személyek magyarázathoz fűződő érdekére tekintettel kell vizsgálni. Nem szükséges, hogy az indokolás valamennyi jelentőséggel bíró tény‑ és jogkérdésre külön kitérjen, mivel azt, hogy valamely aktus indokolása megfelel‑e az EUMSZ 296. cikk követelményeinek, nem pusztán a szövegére figyelemmel kell megítélni, hanem az összefüggéseire, valamint az érintett tárgyra vonatkozó jogszabályok összességére való tekintettel is (lásd: a fenti 39. pontban hivatkozott E.ON Energie kontra Bizottság ítélet, EU:T:2010:516, 277. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

97

A jelen ügyben a vitatott bírság összegének megállapításához a Bizottság által alapul vett kritériumok között különösen a jogsértés súlya és időtartama szerepelt. A Bizottság elutasította a felperesek által az enyhítő körülmények fennállásának bizonyítására felhozott érveket (a megtámadott határozat (83)–(103) preambulumbekezdése).

98

Először is a Bizottság így egy elrettentő hatású bírság kiszabásának jelentőségével érvelt, hogy a helyszíni vizsgálat alatt álló vállalkozásnak ne legyen kifizetődő az e‑mailek annak érdekében történő meghamisítása, hogy elkerülhető legyen az anyagi jog megsértse miatti magasabb bírság (a (83) preambulumbekezdés). Másodszor hangsúlyozta az elektronikus dokumentumok sajátos jellegét, amelyek véleménye szerint könnyebben manipulálhatók, mint a papíron rögzített dokumentumok (a (83) és (87) preambulumbekezdés). Harmadszor megjegyezte, hogy a vitatott jogsértést két különálló incidens valósítja meg (a (88) preambulumbekezdés), és úgy vélte, hogy még ha az egyiket gondatlanul is követték el, az nem változtat semmit e jogsértés súlyán (a (89) preambulumbekezdés). Negyedszer úgy vélte, hogy a jogsértés a helyszíni vizsgálat idejének jelentős része alatt folyamatos volt (a (90) preambulumbekezdés).

99

A Bizottság ezt követően elutasította a felpereseknek az enyhítő körülményekre vonatkozó érveit. E tekintetben egyrészt azt az álláspontot képviselte, amely szerint a felperesek versenyjogi ismeretekkel rendelkeznek, és hogy az EPH a villamosenergia‑ágazatban fontos szerepet játszik (a megtámadott határozat (92)–(98) preambulumbekezdése). Másrészt a felperesek azon érvét mint irrelevánst elutasította, amely szerint sem J., sem pedig M. nem játszott szerepet a felperesek üzleti tevékenységével kapcsolatban (a megtámadott határozat (99)–(101) preambulumbekezdése). Végül a vitatott jogsértés megállapításával kapcsolatban a felperesek korlátozott együttműködésére hivatkozott (a megtámadott határozat (102) preambulumbekezdése).

100

Következésképpen el kell utasítani a felperesek azon érvét, amely szerint a Bizottság a megtámadott határozatban nem fejtette ki, hogy miért tekinti úgy, hogy a felperesek által előadott tényezőket nem kell figyelembe venni.

101

Mivel az 1/2003 rendelet 23. cikke (1) bekezdésének c) pontja kapcsán a Bizottság nem fogadott el magára kötelező iránymutatást az e rendelkezés értelmében kiszabott bírságok összegének megállapítása keretében alkalmazandó számítási módszer tekintetében, és mivel a Bizottság érvelése világosan és egyértelműen megjelenik a megtámadott határozatban, a Bizottság nem volt köteles abszolút értékben vagy százalékosan számszerűsíteni a bírság alapösszegét, illetve az esetleges súlyosító vagy enyhítő körülményeket. Ebből következik, hogy a megtámadott határozat állítólagosan hiányos indokolására alapított kifogást el kell utasítani.

102

Másodsorban a felperesek azzal érvelnek, hogy a velük szemben kiszabott bírság aránytalan. Egyrészt vitatják a jogsértés súlyának és időtartamának Bizottság általi értékelését. Másrészt azzal érvelnek, hogy fennálltak enyhítő körülmények, amelyeket a Bizottság nem vett kellően figyelembe. Harmadrészt kifejtik azon okokat, amelyek szerint a bírság túlzott mértékű.

103

A Bizottság a felperesek érveinek elutasítását kéri.

104

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az arányosság elve megköveteli, hogy az intézmények jogi aktusai ne haladják meg a szóban forgó szabályozás által követett jogos célok elérésére alkalmas és ahhoz szükséges mértéket, azaz amikor több alkalmas intézkedés közül lehet választani, a kevésbé korlátozó jellegűt kell igénybe venni, és az okozott hátrányok nem lehetnek aránytalanok az elérni kívánt célokhoz képest (lásd: a fenti 39. pontban hivatkozott E.ON Energie kontra Bizottság ítélet, EU:T:2010:516, 286. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

105

Ebből következik, hogy a bírságok a kitűzött célokhoz képest, vagyis a versenyjogi szabályok tiszteletben tartásához képest nem lehetnek aránytalanok, és hogy a versenyjog megsértéséért valamely vállalkozással szemben kiszabott bírság összege arányban kell hogy álljon az egészében értékelt jogsértéssel, figyelembe véve többek között annak súlyát. E tekintetben az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a jogsértés súlyát számos tényező alapján kell meghatározni, amelyekre vonatkozóan a Bizottság mérlegelési mozgástérrel rendelkezik (lásd: a fenti 39. pontban hivatkozott E.ON Energie kontra Bizottság ítélet, EU:T:2010:516, 287. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

106

A megtámadott határozat (85)–(89) preambulumbekezdésében a Bizottság kifejtette azon okokat, amelyek alapján úgy értékelte, hogy a szóban forgó jogsértés önmagában véve általában súlyos jogsértés.

107

Először is a fenti 66. pontban kifejtett megfontolások alapján meg kell állapítani, hogy a helyszíni vizsgálatok lefolytatására vonatkozó hatáskör különös jelentőséggel bír az EUMSZ 101. cikk és az EUMSZ 102. cikk szerinti jogsértések felderítésében. A Bizottság tehát helyesen jegyezte meg a megtámadott határozat (86) preambulumbekezdésében, hogy a jogalkotó az 1/2003 rendeletben a helyszíni vizsgálatnak való alávetés megtagadására a korábbi rendszer által meghatározottnál súlyosabb szankciókat határozott meg annak érdekében, hogy figyelembe vegye ezen eljárási jogsértés különösen súlyos jellegét. A kellő elrettentő hatás biztosításának szükségességét is igyekezett figyelembe venni (lásd ebben az értelemben: 1983. június 7‑i Musique Diffusion française és társai kontra Bizottság ítélet, 100/80–103/80, EBHT, EU:C:1983:158, 108. pont) annak érdekében, hogy a vállalkozások ne gondolják kifizetődőnek az elektronikus dokumentumoknak a helyszíni vizsgálat során csupán részleges bemutatását annak megakadályozása érdekében, hogy a Bizottság ezen bizonyítékok alapján anyagi jogi jogsértést állapítson meg.

108

A felperesek állításával ellentétben ez az elrettentő hatás még nagyobb jelentőséggel bír az elektronikus fájlok esetében, mivel ezek a sajátos jellegükre tekintettel sokkal könnyebben és gyorsabban manipulálhatók, mint a papíralapú iratok. Még ha, amint azt a felperesek állították, az e‑mail fiókban tárolt elektronikus fájlok megsemmisítése nem is mindig visszafordíthatatlan, amennyiben más informatikai eszközök segítségével helyreállíthatók – ami egyébként a fizikai formában meglévő, de megsemmisített egyes dokumentumok esetén is lehetséges –, vitathatatlan azonban, hogy a manipulálásuk egyszerűsége különös nehézségeket vet fel a helyszíni vizsgálat hatékonysága szempontjából. A papíralapú iratok, amint az ellenőrök azokat lefoglalják, fizikailag a helyszíni vizsgálat ideje alatt az ellenőrzésük alatt maradnak. Ezzel szemben az elektronikus fájlok gyorsan elrejthetők, még az ellenőrök jelenlétében is. Az ellenőrök tehát nem tudják, hogy teljes és érintetlen elektronikus adatokhoz kapnak‑e hozzáférést. A jelen ügyben, amikor az ellenőrök J. állítólagosan zárolt e‑mail fiókját ellenőrizték, egészen a helyszíni vizsgálat utolsó napjáig nem tudták, hogy a bejövő leveleket a szerverre átirányították. A Bizottság tehát nem állapította meg tévesen a megtámadott határozat (87) preambulumbekezdésében azt, hogy amennyiben valamely vállalkozás nem tartja be az ellenőrök azon utasításait, amelyek szerint a helyszíni vizsgálat ideje alatt az e‑mail fiókokhoz a címzettek nem kaphatnak hozzáférést, az ellenőröknek viszont teljes hozzáférést kell biztosítani, úgy kell tekinteni, hogy az utasítások be nem tartása jellegénél fogva a helyszíni vizsgálat alatt a vállalkozásokat terhelő eljárási kötelezettségek súlyos megszegésének minősül.

109

Másodszor, mivel a felperesek az előző jogalapok keretében nem bizonyították a gondosság hiányát, a jelen jogalap keretében nem állíthatják, hogy a Bizottságnak figyelembe kellett volna vennie az uniós versenyjogi ismereteik hiányát vagy a korlátozott erőforrásaikat. Szintén el kell utasítani azt az érvüket, amely szerint a megtámadott határozat, mint az elektronikus fájlokban való keresésre kiterjedő helyszíni vizsgálatnak való alávetés megtagadásával kapcsolatos első határozat, éppen e gondosság hiánya miatt nem szolgálhat precedensként.

110

Mindenekelőtt ugyanis, amint a fenti 70. és 73. pont megállapítja, a felpereseket már a helyszíni vizsgálat kezdetén egyértelműen tájékoztatták az együttműködési kötelezettségükről és az ügyvédi segítség igénybevételéhez való jogukról. Márpedig az erre a területre szakosodott külsős ügyvédek a helyszíni vizsgálat második napjának délutánjától jelen voltak a helyiségeikben (a megtámadott határozat (97) és (98) preambulumbekezdése). Továbbá, még ha bizonyítást is nyernek, a felperesek által a kis méretükre, az elhanyagolható határon átnyúló tevékenységükre és a helyszíni vizsgálatot kevéssel megelőző alapításukra vonatkozóan előadott körülmények nem befolyásolhatták volna az e‑mail fiókok hiányos, az ellenőrök egyértelmű utasításait sértő bemutatását a jelen ügyben. A Bizottság tehát helyesen utasította el ezen érvek összességét (a megtámadott határozat (93) preambulumbekezdése). Végül nem lehet helyt adni a jogsértésük állítólagosan új jellegére alapított érveknek sem, mivel a magyarázó jegyzet kifejezetten meghatározta az elektronikus fájlok keresésének lehetőségét (lásd a fenti 73. pontot), és a helyszíni vizsgálatot elrendelő határozat részletezte az e keresés során tanúsítandó együttműködés kötelezettségét.

111

Harmadszor, a felperesek állításával ellentétben, a 2500000 euró bírság az eset körülményeire tekintettel a méretükhöz képest nem tekinthető aránytalannak. Az 1/2003 rendelet 23. cikkének (1) bekezdése értelmében a Bizottság bírságot szabhat ki a vállalkozásokra és vállalkozások társulásaira, amelynek mértéke nem haladhatja meg az előző üzleti év teljes forgalmának 1%‑át, amennyiben azok eljárási jogsértéseket követnek el. Amint azt a megtámadott határozat (103) preambulumbekezdése megállapítja, a felperesekkel szemben kiszabott bírság az EPH 2010‑ben elért éves forgalma 0,25%‑ának felel meg. Meg kell jegyezni, hogy ez utóbbi forgalmat, amely 990700000 eurónak felelt meg (a megtámadott határozat (3) preambulumbekezdése), a felperesek jelentették be a közigazgatási eljárásban. A felperesek annak bizonyítására semmiféle érvet nem adtak elő, hogy a bírságuk összege önmagában a méretükhöz képest aránytalan.

112

Egyrészt meg kell állapítani, hogy azt az érvet, amellyel a felperesek a megtámadott határozatban (a (95) preambulumbekezdés) a termelés tekintetében figyelembe vett 6,9%‑os piaci részesedésüket vitatják, egyetlen meggyőző bizonyíték sem támasztja alá. A felperesek a közigazgatási eljárásban előadottakra hivatkoznak, így a helyszíni vizsgálat idejére 1,7%‑os „termelési kapacitást”, 2012‑re pedig 6,7%‑ot adtak meg, az e számítás és a forrásaik ellenőrzését lehetővé tévő adatokat azonban nem szolgáltattak. Csupán azt állítják, hogy nem minősültek „a helyszíni vizsgálat idején a villamosenergia‑ágazatban már jelentős szereplőnek” (a megtámadott határozat (95) preambulumbekezdése). Mindenesetre a felperesek mérete figyelembevételre kerül, mivel az 1/2003 rendelet 23. cikkének (1) bekezdése a felső határt a forgalom 1%‑ában határozta meg.

113

Másrészt el kell utasítani azt az állítást, amely szerint a releváns forgalom 0,25%‑nak megfelelő kiszabott bírság magas és aránytalan a Bizottság által az E.ON Energie AG‑vel szemben kiszabott bírsághoz képest (COMP/B‑1/39.326 – E.ON Energie AG ügy), amely a releváns forgalom 0,14%‑nak felelt meg, és enyhébb volt, mint a jelen ügyben, méghozzá a súlyosító körülmények fennállása ellenére, illetve annak ellenére, hogy nyilvánvalóbb és súlyosabb jogsértésért, mégpedig zárfeltörésért szabták ki. Ez utóbbi vonatkozásban a Bíróság kimondta, hogy a zártörésben megnyilvánuló jogsértés, amelynek következtében kétségessé válik a lezárt helyiségben lévő bizonyítékok érintetlensége, már természeténél fogva különösen súlyos (a fenti 37. pontban hivatkozott E.ON Energie kontra Bizottság ítélet, EU:C:2012:738, 128. és 129. pont). Hasonló megfontolások vonatkoznak a jelen ügyre, mivel az 1/2003 rendelet 20. cikke (2) bekezdése b) pontjának és a 23. cikke (1) bekezdése c) pontjának célja az, hogy a helyszíni vizsgálatokat megvédje az ellenőrök által begyűjtött üzleti nyilvántartások érintetlenségének hiányából fakadó veszélytől. Mindazonáltal meg kell állapítani, hogy az E.ON‑ra vonatkozó körülményektől eltérően a megtámadott határozat alapjául szolgáló körülmények két elkülönülő incidensre vonatkoznak, amelyek közül az egyiket szándékosan követték el.

114

Mindenesetre az, hogy a Bizottság a múltban esetleg bizonyos fajta jogsértésekre bizonyos mértékű bírságot szabott ki, nem fosztja meg attól a lehetőségtől, hogy ennek mértékét a 1/2003 rendeletben rögzített korlátok között felemelje, ha ez az uniós versenypolitika végrehajtásának biztosítása érdekében szükséges. E szabályok hatékony alkalmazása megkívánja ugyanis, hogy a Bizottság a bírságok mértékét bármikor e politika igényeihez tudja igazítani (a 17. rendeletre vonatkozóan lásd: a fenti 107. pontban hivatkozott Musique Diffusion française és társai kontra Bizottság ítélet, EU:C:1983:158, 109. pont).

115

Negyedszer, a vitatott jogsértés időtartamának figyelembevételét illetően, a Bizottság a megtámadott határozat (90) preambulumbekezdésében megállapította, hogy a jogsértést „az EPIA és az EPH helyiségeiben folytatott helyszíni vizsgálat jó része alatt folyamatosan követték el, [hogy] [M.] e‑mail fiókjához az első napról a második napra biztosítottak hozzáférést, és [J.] leveleit a második napról a harmadik napra irányították át [,és hogy] minél tovább tart az e‑mail fiókhoz való hozzáférés biztosítása vagy a levelek átirányítása, annál nagyobb a levelek meghamisításának veszélye”.

116

Először is meg kell jegyezni, hogy az 1/2003 rendelet 23. cikkének (3) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a bírság összegének meghatározásakor tekintetbe kell venni mind a jogsértés súlyát, mind annak időtartamát. Ez a rendelkezés egyáltalán nem tesz különbséget az anyagi jogi vagy az eljárási jogértésekért kiszabott bírságok között. Következésképpen a felperesek állításával ellentétben a Bizottság a bírság összegének meghatározásakor joggal figyelembe vehette a vitatott eljárási jogértés időtartamát.

117

Továbbá el kell utasítani azt az érvet, amely szerint a Bizottság nem indokolta azt a megállapítást, hogy a jogsértés a helyszíni vizsgálat jó része alatt folyamatos volt. Amint a fenti 101. és 115. pontból kitűnik, a Bizottság jogilag megkövetelt módon indokolta a vitatott bírság meghatározásának okait, kifejtve többek között, hogy az időtartam megnövelte az elektronikus adatok meghamisításának veszélyét. A Törvényszék által a tárgyaláson feltett kérdésre adott válaszban a Bizottság ismételten hangsúlyozta, hogy a két incidens időtartama közvetlenül kihatott a szóban forgó jogsértésre, mivel minél hosszabb volt az időtartamuk, annál nagyobb volt annak a veszélye, hogy az ellenőrök az e‑mail fiókokban remélt fájlokat nem fogják tudni megtalálni.

118

Végül el kell utasítani azt az érvet, amely szerint a Bizottságnak a jogsértés időtartamának meghatározásakor figyelembe kellett volna vennie a felpereseknek az ellenőrökkel való teljes együttműködését. A második jogalap vizsgálatából következik, hogy ezt a jogsértést a Bizottság objektív és a Törvényszék előtt nem vitatott bizonyítékok alapján állapította meg. Az, hogy a felperesek egyébként együttműködtek a helyszíni vizsgálatban, amint azt a válasz 57. pontjában előadják, sem a jogértésnek minősülő két incidens időtartamának értékelését, sem pedig az enyhítő körülmények figyelembevételét nem befolyásolhatja. Meg kell állapítani, hogy ezen együttműködés nem haladta meg azon kötelezettségüket, hogy a helyszíni vizsgálatnak magukat alávessék (lásd a fenti 40. pontot).

119

Harmadsorban a felperesek által hivatkozott enyhítő körülményeket illetően elegendő annyit megállapítani, hogy először is a méretükre és a tényállás megvalósulása idején a villamosenergia‑ágazatban való jelentőségükre vonatkozó azonos érveik a fenti 111. és 112. pontban már elutasításra kerültek. Mivel a felperesek méretét a forgalmuk 1%‑ában meghatározott felső határ figyelembe veszi, a méret önmagában nem indokolja a kiszabott bírság összegének csökkentését.

120

Továbbá, a felperesek azon érvét illetően, amely szerint az együttműködésük lehetővé tette az ellenőrök számára a jogértések elkövetésére vonatkozó körülmények meghatározását, meg kell állapítani, hogy a Bizottság ezt a körülményt figyelembe vette a megtámadott határozatban, a felperesek azonban ennek figyelembevételét nem tartják megfelelőnek.

121

A megtámadott határozat (102) preambulumbekezdése szerint:

„[... A] bírság összegének megállapításához a Bizottság figyelembe veszi azt, hogy a felek együttműködtek oly módon, ami számára lehetővé tette a levelek vonatkozásában a helyszíni vizsgálatnak való alávetés megtagadása körülményeinek megállapítását: a felek nevében eljáró informatikai felelős aláírta az e‑mail fiókok hozzáférhetővé tételét és a levelek átirányítását leíró jegyzőkönyvet, és a helyszíni vizsgálatot követően a felek megküldtek egy levelet, amelyben elismerték, hogy mind a levelek átirányítására, mind pedig az e‑mail fiók hozzáférhetővé tételére a helyszíni vizsgálat során került sor. Meg kell jegyezni továbbá, hogy [H.] nem ismerte el önkéntesen az informatikai téren elkövetett eljárási jogértéseket. Ezt csupán akkor tette meg, amikor az ellenőrök bizonyítékokat találtak a helyszíni vizsgálatnak való alávetés megtagadására (mégpedig azt, hogy [M.] e‑mail fiókjához már nem tudnak hozzáférni, és hogy a levelek már nem érkeznek be [J.] postafiókjába). Ugyanígy, bár a felek az egyes tényeket nem vitatták, megkérdőjelezték az aláírt jegyzőkönyv bizonyító erejét, és általánosságban igyekeztek kétségbe vonni az eljárási jogsértés fennállását.”

122

Meg kell jegyezni, hogy a jelen ügyben a jogsértést megvalósító két incidensre nem a felperesek hívták fel az ellenőrök figyelmét. Mindkét esetben az ellenőrök szabálytalanságot fedeztek fel az ellenőrzésük alatt állónak hitt e‑mail fiókokban, és vizsgálatot kellett folytatniuk annak kiderítése érdekében, hogy mi okozza az e‑mail fiókokhoz való hozzáférésük zavarait (lásd a fenti 11. és 14. pontot). Sőt, a felperesek vitatták a jegyzőkönyv bizonyító erejét (lásd a fenti 12. pontot), a Törvényszék előtt azonban nem (lásd a fenti 34. pontot). Mivel jelenleg nem létezik az eljárási bírságok összegének meghatározására vonatkozó iránymutatás, és mivel a megtámadott határozat jogilag megkövetelt módon indokolt (lásd a fenti 101. pontot), illetve tekintettel arra, hogy a felperesek a helyszíni vizsgálatnak való alávetés megtagadása körülményeinek megállapítása során kétértelmű magatartást tanúsítottak, a Törvényszék arra az álláspontra helyezkedik, hogy a Bizottság a bírság összegének meghatározásakor kellően figyelembe vette az együttműködésüket.

123

Végül azt az érvet illetően, amely szerint a helyszíni vizsgálat nem volt sem szükséges, sem pedig indokolt, mivel az ügy megalapozottságát semmilyen tárgyi bizonyíték nem támasztotta alá, vissza kell utalni a fenti 55. pontban szereplő megfontolásokra. Ezenkívül, amint azt a felperesek a Törvényszék által a tárgyaláson feltett kérdésre adott válaszban megerősítették, a helyszíni vizsgálatot elrendelő határozatot sem a közigazgatási eljárásban, sem pedig a Törvényszék előtt nem kifogásolták (lásd a fenti 4. pontot).

124

A fenti megfontolások összességéből következik, hogy a felperesekkel szemben kiszabott bírság nem aránytalan.

125

Következésképpen a negyedik jogalapot, valamint a kereset egészét el kell utasítani.

126

Az eljárási szabályzat 87. cikkének 2. §‑a alapján a Törvényszék a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte.

127

A felpereseket, mivel pervesztesek lettek, a Bizottság kérelmének megfelelően kötelezni kell a költségek viselésére.

A fenti indokok alapján

A TÖRVÉNYSZÉK (hatodik tanács)

a következőképpen határozott:

Jogi háttér

A jogvita előzményei

Az eljárás és a felek kérelmei

A jogkérdésről

Az 1/2003 rendelet 23. cikke (1) bekezdése c) pontjának téves alkalmazására alapított, második jogalapról

A zárolt e‑mail fiókhoz való hozzáférés gondatlanságból történő biztosítása

A bejövő levelek szándékos átirányítása egy szerverre

A védelemhez való jog megsértésére alapított, első, és az ártatlanság vélelmének megsértésére alapított, harmadik jogalapról

Az első jogalapról

A harmadik jogalapról

Az arányosság elvének a bírság összegének megállapításakor való megsértésére alapított, negyedik jogalapról

A költségekről