1. 

A jelen kereset tárgyát képező fellebbezésben a Bimbo SA (a továbbiakban: fellebbező) a Bimbo kontra OHIM‑Panrico (BIMBO DOGHNUTS) ügyben 2012. október 10‑én hozott ítélet ( 2 ) (a továbbiakban: megtámadott ítélet) hatályon kívül helyezését kéri, amelyben a Törvényszék elutasította a Belső Piaci Harmonizációs Hivatal (védjegyek és formatervezési minták) (OHIM) negyedik fellebbezési tanácsának a Panrico SA (a továbbiakban: Panrico) és a fellebbező közötti felszólalási eljárással kapcsolatban 2010. október 7‑én hozott határozata ( 3 ) (a továbbiakban: vitatott határozat) ellen benyújtott keresetét.

2.

A jelen eljárás alapjául szolgáló tényállás, ahogyan azt a megtámadott ítélet is tartalmazza, röviden a következőkben foglalható össze.

3.

2006. május 25‑én a többször módosított 40/94/EK tanácsi rendelet ( 4 ) alapján a fellebbező közösségi védjegy‑bejelentési kérelmet nyújtott be az OHIM‑hoz, amelynek tárgya a BIMBO DOUGHNUTS szómegjelölés volt. A bejelentést a védjegyekkel ellátható termékek és szolgáltatások nemzetközi osztályozására vonatkozó, felülvizsgált és módosított, 1957. június 15‑i Nizzai Megállapodás szerinti 30. osztályba tartozó áruk vonatkozásában tették, az alábbi leírással: „péksütemények és cukrászsütemények, különösen fánkok”. A bejelentést a Közösségi Védjegyértesítő 2006. október 16‑i számában tették közzé.

4.

2007. január 16‑án a Panrico a 40/94 rendelet 42. cikke alapján felszólalást nyújtott be a bejelentett védjegy lajstromozásával szemben. A felszólalás már létező nemzeti és nemzetközi ábrás és szóvédjegyeken alapult, így különösen a szintén a 30. osztályba tartozó árukra vonatkozóan a „sütőipari áruk és készítmények […], kör alakú fánkok [...]” leírással 1994. június 18‑án lajstromozott DOUGHNUTS spanyol szóvédjegyen. A felszólalás alátámasztásaként felhozott indokok a 40/94 rendelet 8. cikke (1) bekezdésének b) pontján és (5) bekezdésén alapultak.

5.

2009. május 25‑én az OHIM felszólalási osztálya helyt adott a felszólalásnak. A vitatott határozatban az OHIM negyedik fellebbezési tanácsa helyben hagyta a felszólalási osztály értékelését.

6.

A Bíróság Hivatalához 2010. december 13‑án benyújtott fellebbezésében a fellebbező elsődlegesen azt kérte, hogy a Törvényszék változtassa meg a vitatott határozatot, és adjon helyt a bejelentett védjegy lajstromozása iránti kérelemnek, valamint másodlagosan azt kérte, hogy a Törvényszék helyezze hatályon kívül az említett határozatot. Keresetének alátámasztásaként két jogalapra hivatkozott, amelyek közül a második a 207/2009 rendelet 8. cikke (1) bekezdése b) pontjának megsértésére vonatkozott. A Törvényszék, miután megtámadott ítéletében megállapította, hogy a vitatott határozat megváltoztatása és a bejelentett védjegy lajstromozása iránti kérelem elfogadhatatlan, és mindkét jogalapot mint megalapozatlant elutasította, elutasította a keresetet, és a fellebbezőt a saját, valamint az OHIM költségeinek viselésére kötelezte. Ami a második kereseti jogalapot illeti, amelyben a fellebbező a fellebbezési tanácsnak az összetévesztés veszélyére vonatkozó értékelését vitatta, a Törvényszék először is kimondta, hogy az ezen értékelés szempontjából figyelembe veendő érintett vásárlóközönség az átlagos spanyol fogyasztó, és a szóban forgó áruk azonosak. Másodszor, a megjelölések összehasonlítása tekintetében a Törvényszék elutasította egyrészről a fellebbező azon érvelését, miszerint a bejelentett védjegyben szereplő „doughnuts” megjelölés leíró jellegű, és így a spanyol vásárlóközönség szempontjából nem alkalmas a megkülönböztetésre (57–74. pont), másrészről pedig azon állítást, miszerint a „bimbo” kifejezés meghatározó jellegű e védjegyben, mivel megegyezik egy olyan védjeggyel, amely jóhírnévnek örvend Spanyolországban (75–80. pont). E tekintetben a Törvényszék kifejtette, hogy még ha a BIMBO védjegy jóhírneve, és így az azt felhasználó elemnek a megjelölésen belüli meghatározó szerepe megállapítást is nyer, az sem lenne elegendő ahhoz, hogy az ütköző megjelölések közötti hasonlóság értékelése kizárólag e tényezőre korlátozódjon, mivel a „doughtnuts” kifejezést nem lehet a bejelentett védjegy által keltett összbenyomásban elhanyagolhatónak tekinteni. Harmadszor, a Törvényszék elfogadta a fellebbezési tanács arra vonatkozó értékelését, hogy az ütköző védjegyek vizuális és hangzásbeli szempontból közepesen hasonlók, és azokat fogalmi szempontból nem lehet összehasonlítani. Végezetül az összetévesztés veszélyére vonatkozó átfogó értékelés keretében a Törvényszék a Bíróság Medion‑ügyben hozott ítéletére ( 5 ) hivatkozva bírálta el a fellebbező arra vonatkozó érvelését, miszerint a „bimbo” elem meghatározó jellegű a bejelentett védjegyben, és a megtámadott ítélet 96. pontjában kimondta, hogy „a vásárlóközönség tudatában akkor is fennállhat az összetévesztés veszélye az áruk vagy szolgáltatások azonossága esetén, ha a vitatott megjelölés egy harmadik személy vállalkozása nevének és egy átlagos megkülönböztető képességgel bíró védjegynek az egymás mellé helyezése révén jön létre, és utóbbi az összetett megjelölésen belül – noha önmagában nem határozza meg az összbenyomást – megőrzi önálló megkülönböztető pozícióját”. A Törvényszék megállapította továbbá, hogy a „doughnuts” elem a bejelentett védjegyen belül önálló megkülönböztető pozíciót foglalt el, mivel egyrészt „az érintett vásárlóközönség angol nyelvet nem ismerő része tekintetében átlagos megkülönböztető képességgel rendelkezik”, és másrészről mivel e fogyasztó szempontjából nem bír semmilyen értelemmel, a bejelentett védjegyen belül az nem képez „egységes egészet” vagy „logikai egységet” a „bimbo” elemmel, és így nem alkalmas arra, hogy a szóban forgó árukat a „Bimbo vállalkozás által előállított fánkokként” azonosítsák (97. pont). E megfontolások alapján és különös tekintettel a szóban forgó áruk hasonlóságára, az áruk jellegéből adódó csekély fogyasztói figyelemre, valamint az ütköző megjelölések között fennálló vizuális és hangzásbeli hasonlóságra, a Törvényszék arra a következtetésre jutott, hogy a fellebbezési tanács helyesen állapította meg, hogy a jelen esetben fennáll az összetévesztés veszélye.

7.

A Bíróság Hivatalához 2012. december 14‑én benyújtott kérelmével a fellebbező megfellebbezte a szóban forgó ítéletet. A fellebbező azt kérte, hogy a Bíróság helyezze hatályon kívül a megtámadott ítéletet, valamint adjon helyt az elsőfokú eljárásban a vitatott határozat hatályon kívül helyezésére vonatkozóan benyújtott kérelmeknek, mivel a határozat sérti a 207/2009 rendelet 8. cikke (1) bekezdésének b) pontját, továbbá az OHIM‑ot kötelezze a költségek viselésére. Az OHIM és a Panrico a fellebbezés elutasítását és a fellebbezőnek a költségek viselésére való kötelezését kérik. A felek képviselői a 2013. november 7‑i tárgyaláson előadták érveiket.

8.

A fellebbező fellebbezésének alátámasztásaként egyetlen fellebbezési jogalapra hivatkozott, amely a 207/2009 rendelet 8. cikke (1) bekezdése b) pontjának megsértésére vonatkozott. E jogalap két részre tagolódik. Az első rész arra vonatkozott, hogy a Törvényszék állítólag tévesen alkalmazta a jogot, mivel a bejelentett védjegyben önálló megkülönböztető pozíciót tulajdonított a „doughnuts” elemnek, valamint tévesen értelmezte és alkalmazta a Bíróság ítélkezési gyakorlatát, különösen a hivatkozott Medion‑ügyben hozott ítéletet. Második részében a fellebbező azt rótta fel a Törvényszéknek, hogy az összetévesztés veszélyének átfogó értékelésénél nem vette figyelembe az adott ügy valamennyi sajátos körülményét.

9.

A fellebbező véleménye szerint a Törvényszék tévesen, lényegében automatikusan vezette le a „doughnuts” elemnek a bejelentett védjegyen belül fennálló önálló megkülönböztető pozícióját abból a körülményből, hogy ezen elem átlagos megkülönböztető képességgel bír, és teljes mértékben értelmetlen a spanyol átlagfogyasztók számára. A Törvényszék így eljárva összekeverte az összetett védjegy egyik elemének „megkülönböztető képességét” és „értelmének hiányát” annak a védjegyen belül fennálló „önálló megkülönböztető pozíciójával”, és így a Bíróság által a hivatkozott Medion‑ügyben hozott ítéletben csak kivételes jelleggel tett megállapításoknak általános jelleget tulajdonított. A fellebbező szerint az „önálló megkülönböztető pozíció” fennállását esetről esetre kell megállapítani, és ahogyan a „pozíció” kifejezés használata is sugallja, figyelembe kell venni az összetett védjegyet alkotó többi elem jellemzőjét és a jelen ügy valamennyi releváns körülményét is. Ilyen értékelés hiányzik a megtámadott ítéletből. Ezzel szemben a Törvényszék által követett érvelés automatikusan annak kizárásával jár, hogy az olyan két elemből álló védjegy – amelynek egyik elemét egy jóhírnévnek örvendő védjegy, másik elemét pedig egy átlagos megkülönböztető képességgel bíró és az érintett közönség számára értelmetlen védjegy képezi – olyan „egységes egészet” vagy „logikai egységet” alkothat, ami így az utóbbi elemet automatikusan „önálló megkülönböztető pozícióval“ ruházná fel. A fellebbező kiemeli továbbá, hogy a Törvényszék nem határozta meg a megtámadott ítéletben megjelenő „egységes egész” és „logikai egység” fogalmakat, így azok bizonytalan tartalommal bírnak. Amennyiben e fogalmakra hivatkozva a Törvényszék a bejelentett védjegy egyes elemei közötti kapcsolat hiányát kívánta volna hangsúlyozni, a fellebbező megjegyzi, hogy önmagában az a körülmény, hogy az összetett védjegy egy vagy több alkotóeleme és a többi alkotóeleme között nem áll fenn ilyen kapcsolat, nem jelenti szükségszerűen azt, hogy ezek az elemek önálló megkülönböztető pozíciót töltenek be.

10.

Az OHIM és a Panrico véleménye szerint az egyetlen fellebbezési jogalap szóban forgó részét mint megalapozatlant és részben nyilvánvalóan elfogadhatatlant el kell utasítani, mivel az a szóban forgó tényállásnak a Bíróság általi ismételt vizsgálatára irányul.

11.

Úgy tűnik számomra, hogy a nem kellően világos fellebbezői érvelés lényegében két egymással összefüggő kifogást vet fel. Egyrészről a Törvényszék annak levezetésével, hogy az összetett védjegyen belüli egyik elem önálló megkülönböztető pozíciója annak megkülönböztető képességéből, és abból ered, hogy ezen elem a védjegy többi elemével fogalmilag önálló egységet nem alkotva megőrzi saját önállóságát, tévesen alkalmazott automatizmust ahelyett, hogy az ügy valamennyi körülményét átfogóan értékelte volna. Másrészről a Törvényszék éppen ilyen automatizmus alkalmazásával tulajdonított a hivatkozott Medion‑ügyben hozott ítéletnek általános jelleget, annak tartalmával ellentétesen.

12.

E kifogások vizsgálata során mindenekelőtt röviden emlékeztetni kell a Bíróság által a hivatkozott Medion‑ügyben hozott ítéletben tett megállapításokra, amelyeket a jelen eljárás felei legalábbis részben ellentétesen értelmeztek [a) pont]. Ezt követően először azt ismertetem, hogy a Bíróság és a Törvényszék későbbi ítélkezési gyakorlata hogyan értelmezte és alkalmazta az ítéletet [b) pont], majd az ítélet pontos hatályának meghatározására teszek kísérletet [c) pont]. Végezetül megvizsgálom a fellebbező által felhozott érveket [d) pont].

13.

A Medion‑ügyben hozott ítélet alapját képező előzetes döntéshozatalra utaló végzésében az Oberlandesgericht Düsseldorf lényegében azt kérdezi a Bíróságtól, hogy úgy kell‑e értelmezni a 89/104/EGK irányelv (a továbbiakban: irányelv) ( 6 ) 5. cikke (1) bekezdésének b) pontját, amelynek tartalma megegyezik a 207/2009 rendelet 8. cikke (1) bekezdésének b) pontjában foglalt tartalommal, hogy – áruk vagy szolgáltatások azonossága esetén – akkor is fennáll‑e az összetévesztés veszélye, ha valamely korábbi, átlagos megkülönböztető képességgel bíró szóvédjegy ismétlődik harmadik személy későbbi összetett szóvédjegyében vagy szóelemeket tartalmazó szó/ábrás megjelölésében oly módon, hogy a korábbi védjegyet megelőzi a harmadik személy vállalkozásának megnevezése, és ez a védjegy ugyan önmagában nem határozza meg az összetett megjelölés összbenyomását, azért azon belül megőrzi önálló megkülönböztető pozícióját. A kérdést előterjesztő bíróság a kérdés előterjesztése során pontosította, hogy a Bundesgerichtshof aktuális, a „Prägetheorie” elméletből (a védjegy által keltett összbenyomás elmélete) merítő ítélkezési gyakorlata értelmében a vitatott megjelölés hasonlóságának értékeléséhez a két megjelölés mindegyikének együttes benyomását kell alapul venni, és tanulmányozni, hogy az azonos rész az összetett megjelölésre olyan mértékben jellemző‑e, hogy a többi összetevő nagyban háttérbe szorul a megjelölés által keltett együttes benyomásban. Ezen elmélet alapján nem állapítható meg összetéveszthetőség, ha az azonos elem csupán hozzájárul az összbenyomáshoz, még ha az az összetett megjelölésben meg is őrizte önálló megkülönböztető pozícióját. Az alapeljárás fellebbezője, a szórakoztató‑elektronikai készülékek vonatkozásában korábban lajstromozott LIFE védjegy jogosulja azt kívánta elérni, hogy az eljáró bíróság tiltsa el a Thomson vállalkozást a THOMSON LIFE megjelölés használatától ezen áruk vonatkozásában. A kérdést előterjesztő bíróság arra hivatkozik, hogy mivel az ügyben szereplő áruk szektorában a szokásos megnevezés szerint első helyen a gyártó nevét tüntetik fel, a „thomson” elem a „life” elemhez kapcsolódó átlagos megkülönböztető képesség ellenére lényeges módon hozzájárul a THOMSON LIFE megjelölés együttes benyomásához.

14.

Miután a Bíróság pontosította, hogy „az irányelv 5. cikke (1) bekezdése b) pontjának az a rendeltetése, hogy akkor kerüljön alkalmazásra, ha a védjegyek és a védjeggyel megjelölt áruk vagy szolgáltatások azonossága vagy hasonlósága miatt a vásárlóközönség tudatában fennáll az összetévesztés veszélye”, és emlékeztetett arra, hogy ezen rendelkezés alkalmazásában összetéveszthetőséget okozhat az, ha a közönség azt hiheti, hogy a szóban forgó áruk vagy szolgáltatások ugyanattól a vállalkozástól, vagy egyébként gazdaságilag egymással kapcsolatban álló vállalkozástól származnak, ( 7 ) azon ítélkezési gyakorlatra hivatkozott, miszerint e kockázat fennállása átfogó értékelésének „a jogvita tárgyát képező védjegyek vizuális, hangzásbeli és fogalmi hasonlósága tekintetében” az ezek által keltett összbenyomáson kell alapulnia, „figyelembe véve különösen azok megkülönböztető és domináns elemeit [...]” ( 8 ). A Bíróság ezt követően arra emlékeztetett, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat alapján a védjegyek átlagfogyasztó általi észlelése „döntő szerepet játszik az összetéveszthetőség átfogó értékelésénél”, és az átlagfogyasztó „rendszerint egészében érzékeli a védjegyet, és nem vizsgálja egyenként a részleteit” ( 9 ). A Bíróság pontosította továbbá, hogy az összetévesztés veszélyének fennállása vizsgálatának keretében „két védjegy közötti hasonlóság értékelése nem jelenti azt, hogy az összetett védjegynek csupán az egyik alkotóelemét kell figyelembe venni és a másik védjeggyel összehasonlítani”, ellenkezőleg, ezt „a kérdéses védjegyeket egészükben tekintve kell egymással összehasonlítani, ez azonban nem jelenti azt, hogy az összetett védjegy által az érintett fogyasztókban keltett összbenyomás szempontjából bizonyos körülmények esetén ne lehetne meghatározó az összetett védjegy egy vagy több alkotóeleme”.

15.

A fentiek alapján az ítélet 30. pontjában a Bíróság az alábbiakat állapította meg:

16.

A Bíróság véleménye szerint ebben az esetben az összetett megjelölés által keltett összbenyomás a vásárlóközönségben azt a látszatot kelthetné, hogy a szóban forgó áruk vagy szolgáltatások legalábbis gazdaságilag egymással kapcsolatban álló vállalkozástól származnak, amely esetben az összetévesztés veszélyének fennállását meg kellene állapítani. ( 10 ) A Bíróság hozzátette, hogy az összetévesztés veszélye fennállása megállapításának azon feltételhez kötése, hogy az összetett megjelölés által keltett összbenyomásban a korábbi védjegy alkotta rész a domináns, megfosztaná ez utóbbi jogosultját az irányelv 5. cikkének (1) bekezdésében foglalt kizárólagos jogától minden olyan esetben, amikor egy harmadik személy összetett megjelölést hozna létre e védjegyből és egy jóhírnévnek örvendő vállalkozás nevéből vagy egy jóhírnévnek örvendő védjegyből, mivel ezen elemek a legtöbb esetben meghatározók az összetett megjelölés által keltett összbenyomásban. ( 11 )

17.

A Medion‑ügyben hozott ítéletet követő ítélkezési gyakorlat elemzéséből mindenekelőtt kiderül, hogy az ítéletben foglalt indokok első része, vagyis annak 27–29. pontja, amelynek tartalmát a jelen indítvány 14. pontja foglalja össze röviden, csaknem állandó jelleggel visszatér az annak értékelése során követendő módszer ismertetése céljából, hogy fennáll‑e az összetévesztés veszélye olyan esetben, amikor két ütköző védjegy egyike vagy mindkettő összetett megjelölésből áll. ( 12 ) E tekintetben a szóban forgó ítéletet egyrészt azon elv megerősítéseként értelmezték, miszerint az összetéveszthetőség veszélyét átfogó értékelés alapján kell megállapítani, amelynek során a megjelölések hasonlóságát illetően a megjelölések által keltett összbenyomás kritériumát kell alapul venni, másrészt a Törvényszék és a Bíróság által a Matratzen‑ügyekben már korábban tett azon megállapítások megerősítéseként, miszerint az a követelmény, hogy az ütköző megjelöléseket egészükben tekintve kell egymással összehasonlítani, „nem jelenti azt, hogy az összetett védjegy által az érintett fogyasztókban keltett összbenyomás szempontjából bizonyos körülmények esetén ne lehetne meghatározó a védjegy egy vagy több alkotóeleme” ( 13 ).

18.

Számos, különösen törvényszéki ítélet hivatkozott továbbá a Medion‑ügyben hozott ítélet 30–37. pontjában foglalt megállapításokra, amelyek tartalma a jelen indítvány 15. és 16. pontjában került összefoglalásra, valamint az „önálló megkülönböztető pozíció” fogalmára. Ezen ítéletek elemzése alapján elsőként az arra irányuló törekvés mutatkozik meg, hogy a Medion‑ügyben hozott ítélet indokai e részének alkalmazási köre terjedjen ki az ítéletben kifejezetten hivatkozott azon eseteken túlra is, amelyek, ahogyan azt láttuk, az áruk azonossága esetén az önálló megkülönböztető jelleggel bíró korábbi védjegy és valamely harmadik személy vállalkozásának megnevezése vagy védjegye egymás mellé helyezésével előállított összetett megjelölés e harmadik személy általi használatára vonatkoznak. ( 14 ) Néhány ellentétes értelmű ítélet ellenére ( 15 ) ugyanis először a Törvényszék ( 16 ), majd ezt követően a Bíróság ítélkezési gyakorlatában is ( 17 ) előtérbe került az a megközelítés, amely a Medion‑ügyben hozott ítélet fent hivatkozott pontjaiból analógia útján levezette azt a „szabályt”, amely valamennyi olyan esetben alkalmazható, amikor a korábbi védjegy ( 18 ) egy későbbi összetett megjelölés egyik elemét képezi, még akkor is, ha abban nem azonos módon szerepel. ( 19 )

19.

Ugyanígy az „önálló megkülönböztető pozíció” fogalmát is kiterjesztően értelmezték, és a Medion‑ügy alapjául szolgáló alapeljárást jellemző körülményektől eltérő helyzetek esetén is alkalmazták, például a korábbi ábrás védjegyek esetén. ( 20 ) Noha az ítélkezési gyakorlatban nem található meg e fogalom meghatározása, egyes esetekben az a korábbi védjegynek azon bejelentett védjegyen belüli „észlelhetőségéhez” vagy „felismerhetőségéhez” kapcsolódik, amelyben az első védjegy vagy annak eleme ( 21 ) felhasználásra kerül. ( 22 ) Más esetekben ezzel szemben azt az „önálló, központi és hatást kiváltó” elemre, ( 23 ) a „saját megkülönböztető képességgel” ( 24 ) vagy „elegendő vonzerővel” bíró elemre ( 25 ) alkalmazták, valamint az összetett megjelölés által keltett összbenyomásban vállalt „nem elhanyagolható” szerepéből vezették le. ( 26 ) Ami a megkülönböztető képesség ilyen pozícióhoz szükséges mértékét illeti, az ítélkezési gyakorlat meglehetősen bizonytalan. Egyes ítéletek kizárják, hogy a korábbi védjegynek a későbbi összetett megjelölésben történő felhasználása e megjelölésen belül önálló megkülönböztető pozíciót foglaljon el, amennyiben e védjegy (vagyis a későbbi megjelölés azt felhasználó eleme) leíró jellegű, ( 27 ) vagy csekély megkülönböztető képességgel rendelkezik. ( 28 ) Más ítéletekben azonban ezzel ellentétes következtetésekre jutottak. ( 29 ) Úgy tűnik azonban, hogy az ítélkezési gyakorlat a tekintetben állandó, hogy nem ismerhető el önálló megkülönböztető pozíció a korábbi védjegyet felhasználó későbbi megjelölés eleme tekintetében abban az esetben, amikor az a megjelölés többi elemével együtt logikai egységet képez, és ily módon elveszíti saját fogalmi önállóságát. ( 30 )

20.

Ami a korábbi védjegy által a későbbi megjelölésben megőrzött önálló megkülönböztető pozíció megállapításához kapcsolódó következményeket illeti, bizonyos ítéletek automatikusan levezetik e megállapításból az ütköző védjegyek közötti vizuális hasonlóság fennállását. ( 31 ) Nagyobb tartózkodás mutatkozik ezzel szemben az összetévesztés veszélye fennállásának átfogó értékelését illetően. E tekintetben pontosításra került, hogy az összetéveszthetőség nem vezethető le kizárólag azon körülményből, hogy a korábbi védjegy a későbbi védjegyen belül bizonyos, még ha nem is meghatározó megkülönböztető pozíciót foglal el, ( 32 ) hanem azt az ügy valamennyi releváns tényezője alapján kell megállapítani. ( 33 )

21.

Végezetül kiemelem, hogy az ítélkezési gyakorlatban bizonytalanság mutatkozik a gyártó nevének a védjegyben történő megjelölésének tulajdonított jelentőség tekintetében. Még ha a Medion‑ügyben és az azt követően hozott ítéletekben a Bíróság és a Törvényszék úgy is vélte, hogy e megjelölés az áru származásmegjelölési funkcióját betöltve nem tekinthető elhanyagolható elemnek, ( 34 ) sőt annak esetleges meghatározó jelleget tulajdonított ( 35 ), más ítéletek szerint e megjelölés éppen e funkciója miatt másodlagos jelentőséggel bír. ( 36 )

22.

Az ítélkezési gyakorlat fentiekben ismertetett rövid vizsgálata nyilvánvalóvá teszi, hogy nehézség mutatkozik a Medion‑ügyben hozott ítélet alkalmazása tényleges alkalmazási körének, valamint az ítélet hivatkozott 30. pontjában szereplő „önálló megkülönböztető pozíció” fogalma tartalmának meghatározása terén. Még ha a Bíróság által e pontban használt terminológia ténylegesen arra enged is következtetni, hogy a Bíróság kivételt kívánt tenni az uniós ítélkezési gyakorlatban az összetévesztés veszélyének értékelésére vonatkozóan kikristályosodott elvek alól, az ilyen értelmezés ugyanakkor nem tűnik kielégítőnek számomra. A védjegyek közötti hasonlóság értékelésére alkalmazandó szempontok közötti különbségtétel, amely az összetett védjegyek egy elkülönült csoportja tekintetében kivételt enged a védjegy vásárlóközönség által történő észlelésére vonatkozó szabályok alól, véleményem szerint nem nyer elfogadható igazolást. Különösen nem jelent igazolást a korábbi védjegynek a valamely harmadik fél általi esetleges bitorlásával szembeni védelem követelménye, ahogyan arra látszólag a Bíróság a Medion‑ügyben hozott ítélet 33–35. pontjában utal. E jogos követelmény ugyanis kívül esik az összetéveszthetőség vizsgálatán, és ahogyan azt Jacobs főtanácsnok a szóban forgó ítélet alapjául szolgáló ügyben ismertetett indítványában már kiemelte, annak teljesítésére az e vizsgálatra vonatkozó szabályoktól eltérő szabályok alapján kerül sor. ( 37 )

23.

Véleményem szerint tehát a Medion‑ügyben hivatkozott ítélet új értelmezésére kell kísérletet tenni. E célból mindenekelőtt emlékeztetni kell arra, hogy a szóban forgó ítéletet előzetes döntéshozatal keretében hozták, amelyben a tényállás megállapítása a kérdést előterjesztő bíróság kizárólagos hatásköre. Ezzel összefüggésben a Bíróság nem foglalt állást az összetévesztés veszélyének a szóban forgó ügyben való fennállása tekintetében (a THOMSON LIFE és a LIFE védjegy összehasonlítása), hanem csak az elé terjesztett kérdés megválaszolására szorítkozott, és a nemzeti bíróság által részére nyújtott információk alapján határozta meg azokat a szempontokat, amelyekre tekintettel az összetéveszthetőség értékelését el kell végezni. Ily módon eljárva a szóban forgó ítélet lényegében annak megállapítására korlátozódik, hogy a priori nem zárható ki az összetett megjelölésben valamely harmadik fél által felhasznált korábbi védjegy és az e megjelölés közötti összetévesztés veszélyének fennállása abban az esetben, amikor a korábbi védjegy, noha az összetett megjelölésben nem képez meghatározó elemet, megőriz egy olyan pozíciót, amelynek alapján az érintett vásárlóközönség „ezen védjegy jogosultjának tulajdonítja az összetett megjelöléssel jelölt áruk vagy szolgáltatások eredetét” ( 38 ).

24.

Általánosabban és a Bíróság elé terjesztett eset körülményeitől eltekintve e megállapítás azt eredményezi, hogy amennyiben az összetett megjelölésnek valamely korábbi védjeggyel megegyező vagy ahhoz hasonló eleme a megjelölés másik elemének esetleges elsőbbsége ellenére anélkül vállal lényeges szerepet a védjegyről az érintett vásárlóközönség által felidézhető kép kialakításában, hogy ezt a képet meghatározná, azt az összetett megjelölés és a korábbi védjegy közötti hasonlóság vizsgálata során figyelembe kell venni, és így az összetéveszthetőség értékelése során is figyelembe kell venni. Ebben az értelemben véleményem szerint távolról sem a vizsgálat alapjául szolgáló elvek alóli kivétel bevezetéséről van szó, hanem arról, hogy a szóban forgó ítélet a korábbi ítéletekben, különösen a Matratzen Concord kontra OHIM ügyben hozott ítéletekben foglalt szigor enyhítésére törekedett, amely a „Prägetheorie” elmélet (a védjegy által keltett összbenyomás elmélete) szigorú alkalmazásaként értelmezhető. ( 39 ) A Medion‑ügyben hozott ítélet ilyen értelmezését megerősíti az OHIM kontra Shaker ügyben hozott ítélet ( 40 ), amelyben a Bíróság a Kokott főtanácsnok által az ügyben ismertetett indítványban kifejtett azon célkitűzés alapján, hogy rendezze a szóban forgó ítéletek és a Medion‑ügyben hozott ítélet között fennálló nyilvánvaló ellentmondást, kimondta, hogy még ha nem is kizárt, hogy az összetett védjegy által keltett összbenyomás szempontjából bizonyos körülmények esetén domináns a védjegy egy vagy több alkotóeleme, „a [két védjegy közötti] összehasonlítás csak akkor végezhető el egyedül a domináns elemet alapul véve, ha a védjegy össze többi eleme elhanyagolható” ( 41 ). E pontosítást állandó jelleggel átvette az ezt követő ítélkezési gyakorlat. ( 42 )

25.

Ezen a ponton további két pontosítást szükséges tenni. Elsőként ki kell emelni, hogy két olyan védjegy közötti hasonlóság vizsgálata során, amelyek közül az egyik több elemből álló védjegy, amely elemek között azonos vagy hasonló módon kerül felhasználásra a másik védjegyet alkotó egyetlen elem, a közös elemet figyelembe kell venni, amennyiben nem másodlagos az összetett védjegy által keltett összbenyomás szempontjából, abban az esetben is, ha nem meghatározó ezen összbenyomás tekintetében, ez nem jelenti azt, hogy el lehet térni a védjegy vásárlóközönség általi észlelésére vonatkozó feltételektől, amelyeket az ítélkezési gyakorlat valós és tényleges jogi jellemzőkkel ruházott fel. E feltételek közül az állandó ítélkezési gyakorlat által megerősített és a Medion‑ügyben hozott ítélet alapját képező első feltétel szerint az átlagfogyasztó rendszerint egészében érzékeli a védjegyet, és nem vizsgálja egyenként a részleteit. ( 43 ) E szabályból az következik, hogy a védjegyet alkotó elemek és azok védjegyen belüli releváns súlyának elemzése egyébként a védjegy által keltett, a fogyasztó emlékezetében megőrződő és jövőbeni vásárlásainak befolyásolására alkalmas összbenyomás összegzés formájában történő meghatározására szolgál. Ezen összegző művelet az olyan megkülönböztető elemekből álló védjegyek esetében is nélkülözhetetlen, amelyek külön‑külön vizsgálva a védjegy által keltett összbenyomás meghatározása nélkül bírnak jelentőséggel. Minderre a Medion‑ügyben hozott ítéletben leírt körülmények esetén van szükség, vagyis abban az esetben, amikor a korábbi védjegy valamely harmadik fél megjelölésében az utóbbi vállalkozásának megnevezése mellett jelenik meg. ( 44 ) Általánosabban tehát nem az a pozíció bír jelentőséggel, amelyet a korábbi védjegyet felhasználó későbbi megjelölés eleme e megjelölésen belül elfoglal, hanem inkább ezen elem arra való alkalmassága, hogy a közönség által e megjelölés keretében automatikusan érzékelésre és az előbbi emlékezetében rögzítésre kerüljön.

26.

Másodsorban bármilyen pozíciót foglal is el a korábbi védjegy a későbbi megjelölés által keltett összbenyomás szempontjából, az összetévesztés veszélyét nem elvontan, hanem az adott eset valamennyi releváns tényezője, így különösen az ütköző megjelölések közötti vizuális, hangzásbeli és fogalmi hasonlóságon túl a szóban forgó áruk és szolgáltatások jellege, a forgalmazás módjai, az érintett vásárlóközönség alacsonyabb vagy magasabb fokú figyelme, valamint az említett vásárlóközönségnek az érintett területen meglévő szokásai fényében kell meghatározni. ( 45 ) Ebből az következik, hogy abból a körülményből, hogy a korábbi védjegy a későbbi összetett védjegyen belül megőrzi önálló megkülönböztető pozícióját, automatikusan nem vonható le az a következtetés, hogy a szóban forgó megjelölések között fennáll az összetévesztés veszélye. ( 46 ) Közelebbről, a korábbi védjegy védelmének követelménye nem teszi lehetővé e kockázat megállapításának figyelmen kívül hagyását, ahogyan az egyébként véleményem szerint a Medion‑ügyben hozott ítélet 31. és 36. pontjából is nyilvánvalóan következik.

27.

A továbbiakban a fentiekben kifejtett elvek alapján megvizsgálom a fellebbező által az egyetlen fellebbezési jogalap első részében előterjesztett kifogásokat.

28.

A fellebbező elsőként kiemeli, hogy a Törvényszék a jelen ügy valamennyi körülményének vizsgálatát elmulasztva tévesen jutott arra a következtetésre, hogy a „doughnuts” elem a lajstromozni kért megjelölésen belül önálló megkülönböztető szerepet foglal el a Medion‑ügyben hozott ítélet értelmében. E tekintetben előzetesen kiemelem, hogy a megtámadott ítéletnek a szóban forgó kifogással érintett 96. és 97. pontja választ ad a fellebbező azon érvelésére, miszerint a „bimbo” elem meghatározó a bejelentett védjegyen belül. Ezzel összefüggésben a Medion‑ügyben hozott ítéletre történő e pontokban foglalt utalásra az ezen ítéletben megerősített azon elvként kell tekinteni, amely szerint az összetévesztés veszélye fennállásának megállapítását nem lehet ahhoz a feltételhez kötni, hogy az összetett megjelölés által keltett összbenyomásban a korábbi védjegyet alkotó rész a domináns. ( 47 ) Más szóval a Törvényszék annak tisztázására törekedett, hogy még ha úgy is tekintenénk, hogy a fellebbező által a „bimbo” elemnek tulajdonított meghatározó jelleg fennáll, az sem elegendő a „doughnuts” elem jelentőségének az összetéveszthetőség értékeléséből történő kizárásához. A Törvényszék hasonló következtetésre jutott a megtámadott ítélet 81. pontjában is, amelyben kimondta, hogy ez utóbbi elemet figyelembe kell venni a szóban forgó megjelölések közötti összehasonlítás során, mivel az nem elhanyagolható a bejelentett védjegy által keltett összbenyomás szempontjából.

29.

A fentiek alapján úgy vélem, hogy a Törvényszék nem követett el hibát, amikor a megtámadott ítélet 97. pontjában a „doughnuts” elemnek a bejelentett védjegyen belüli önálló megkülönböztető pozíciójának fennállását az elem megkülönböztető képességével, és azon körülménnyel kapcsolta össze, hogy ezen elem a védjegy másik elemével nem képez fogalmilag önálló egységet. Egyrészről ugyanis e pontot a Törvényszék által korábban arra vonatkozóan tett megállapítások fényében kell értelmezni, hogy a „doughnuts” elem képes a vásárlóközönség figyelmének felhívására, és így azt e vásárlóközönség automatikusan érzékeli, valamint hozzájárul a védjegy által keltett összbenyomás kialakításához (különösen 79–81., 85., 86. és 92. pont). Másrészről, ahogyan azt majd az egyetlen fellebbezési jogalap második részének vizsgálata során még jobban látni fogjuk, a Törvényszék a szóban forgó elem önálló megkülönböztető pozíciójának megállapításából nem vezette le automatikusan az összetévesztés veszélyének fennállását.

30.

Ami a második kifogást illeti, miszerint a Törvényszék kétségtelenül kiterjesztette a hivatkozott Medion‑ügyben hozott ítélet alkalmazási körét, az az ítéletnek a jelen indítványban javasolttól eltérő értelmezéséből indult ki, és így véleményem szerint téves jogi feltevésen alapul.

31.

A fenti megfontolások összességére tekintettel javaslom, hogy a Bíróság az egyetlen fellebbezési jogalap első részét mint megalapozatlant utasítsa el.

32.

A fellebbező elsőként arra hivatkozik, hogy a Törvényszék kizárólag a „doughnuts” elem állítólagos önálló megkülönböztető pozíciójának megállapítására alapozta az összetévesztés veszélyének fennállására vonatkozó következtetését, és nem vette figyelembe az egyéb releváns tényezőket, különösen azt a körülményt, hogy a „bimbo” elem nemcsak egy társaság elnevezése, hanem egy Spanyolországban jóhírnévnek örvendő védjegy is egyben a lajstromozás iránti kérelem tárgyát képező áruk tekintetében, azt a tényt, hogy ezen elem a bejelentett védjegy elején található, a korábbi védjegy csekély mértékű megkülönböztető képességét, valamint azon körülményt, hogy a korábbi védjegy nem azonos módon szerepel a bejelentett védjegyben. Közelebbről, a fellebbező véleménye szerint a bejelentett védjegy első elemének védjegyként szerzett jóhírneve az ütköző megjelölések közötti összetéveszthetőség kizárását eredményezi, ahogyan azt a Bíróság a fent hivatkozott Becker kontra Harman International Industries ügyben hozott ítéletében megerősítette.

33.

Másodsorban a fellebbező arra hivatkozik, hogy a megtámadott ítélet megsértette az indokolási kötelezettséget, mivel a Törvényszék nem adott magyarázatot arra vonatkozóan, hogy az érintett vásárlóközönség miért hagyta volna figyelmen kívül az összetett védjegy első elemét, amely a szóban forgó áruk jól ismert kereskedelmi származását jelöli, és miért tulajdonította volna ezen áruk származását a korábbi védjegy jogosultjának vagy gazdaságilag egymással kapcsolatban álló vállalkozásoknak.

34.

Harmadsorban a fellebbező kiemeli, hogy a jelen ügy környezete eltér attól a környezettől, amelyben a Bíróság a Medion‑ügyben ítéletét meghozta, az előbbi tekintetében ugyanis az elektronikai áruk ágazatától eltérőn nem jellemző a versengő vállalkozások közötti gazdasági kapcsolatok kiépítése.

35.

Az OHIM és a Panrico úgy vélik, hogy a fellebbező érvei részben elfogadhatatlanok, részben nyilvánvalóan megalapozatlanok.

36.

Még ha el is fogadjuk azon előfeltevést, amelyből a fellebbező kiindult, vagyis hogy a Medion‑ügyben hozott ítélet nem teszi lehetővé az összetett védjegy által keltett összbenyomás kritériumától való eltérést, valamint az összetévesztés veszélye átfogó értékelésének figyelmen kívül hagyását, úgy vélem, hogy a fellebbező egyetlen fellebbezési jogalapjának e részében felhozott kifogások megalapozatlanok.

37.

A megtámadott ítélet átfogó – és nem a fellebbező által javasolt szelektív – olvasatából ugyanis az következik, hogy a Törvényszék nem kizárólag a „doughnuts” elemnek a bejelentett védjegyen belüli önálló megkülönböztető pozíciójának megállapításából vezette le az összetévesztés veszélyének fennállását, hanem e célból az átfogó vizsgálat keretében számos tényezőre támaszkodott, összhangban az ítélet 51. pontjában általa hivatkozott ítélkezési gyakorlattal.

38.

A fellebbező állításával szemben a Törvényszék a szóban forgó védjegyek összehasonlítása során figyelembe vette a BIMBO védjegy állítólagos jóhírnevét, valamint azt a tényt, hogy e védjegy a bejelentett védjegyet alkotó két elem közül az első. E tekintetben, noha a Törvényszék nem zárta ki, hogy az a körülmény, hogy egy összetett megjelölés elemét egy jóhírnévnek örvendő védjegy alkotja, jelentőséggel bírhat a megjelölés egyes elemei vonatkozó súlyának értékelése során, kimondta, hogy mindez nem jelenti automatikusan azt, hogy az ütköző védjegyek összehasonlítását ezen kizárólagos elem figyelembevételére kell korlátozni, ha a megjelölést alkotó egyéb elemek nem elhanyagolhatók az előbbi által keltett összbenyomás szempontjából. ( 48 ) E tekintetben a megtámadott ítélet 80., 83. és 84. pontjában a Törvényszék úgy vélte, hogy még ha a „doughnuts” elem a bejelentett védjegyen belül a „bimbo” elem után helyezkedik is el, alkalmas a spanyol vásárlóközönség figyelmének felhívására hosszúsága és a „ghn” mássalhangzók egymás után helyezésének spanyol nyelvben szokatlan jellege miatt, így figyelembe kell venni az ütköző megjelölések közötti vizuális hasonlóság értékelése során. A Bíróság a fellebbezési eljárás keretében nem vizsgálhatja felül érdemben e ténybeli megállapításokat.

39.

A Törvényszék a fellebbező állításával szemben azt a körülményt is figyelembe vette, hogy a korábbi védjegy nem azonos módon szerepel a bejelentett védjegyben, és a 82. pontban kiemelte, hogy az egyetlen különbség egyetlen betűre vonatkozik, amely a meglehetősen hosszú kifejezésben a harmadik helyet foglalja el. A Törvényszék kiemelte, hogy e különbség nem módosította lényegesen sem a szóban forgó kifejezés hosszúságát, sem annak kiejtését fonetikai szempontból.

40.

Ami azon állítást illeti, miszerint a „bimbo” elem nemcsak egy társaság elnevezése, hanem egy Spanyolországban jóhírnévnek örvendő védjegy is egyben a szóban forgó áruk tekintetében, kiemelem, hogy a fellebbező jogi szempontból nem von le különösebb következtetést ebből az állításból. Amennyiben a fellebbező szándéka arra irányul, hogy ily módon tegyen különbséget a jelen ügy és a Medion‑ügyben hozott ítélet alapjául szolgáló alapeljárás tárgya között, megjegyzem, hogy úgy tűnik, az ezen ügyben hozott ítélet szerkezete szempontjából az a tény, hogy valamely harmadik fél összetett megjelölésén belül a korábbi védjegy az előbbi vállalkozásának neve vagy védjegye mellett kerül felhasználásra, nem bír jelentőséggel. Egyrészről ugyanis a hivatkozott ítélet 36. pontjában a Bíróság egymás mellé helyezte a két esetet, másrészről pedig a kérdést előterjesztő bíróság által tett megállapításokból kiderült, hogy a szóban forgó áruk piacán elterjedt volt a vállalkozás megnevezésének védjegybe történő foglalása, ami azzal a következménnyel jár, hogy a megnevezés elvesztette a megjelölés vállalkozást megkülönböztető jellemző szerepét, és annak szerepét átvette az áru azonosítására szolgáló elem. ( 49 )

41.

Az összetévesztés veszélye átfogó értékelésének keretében a Törvényszék figyelembe vette az ütköző védjegyek közötti átlagosnak tekintett vizuális és hangzásbeli hasonlóságot, az áruk azonosságát (91. pont), a korábbi védjegy átlagos megkülönböztető képességét (92. pont) (95–97. pont), a szóban forgó áruk jellegét és a vásárlóközönség által a vásárlás időpontjában tanúsított meglehetősen csekély figyelmet (99. pont). E tényezők összességére, valamint különösen a megjelölések közötti vizuális és hangzásbeli hasonlóságra, valamint az áruk azonosságára hivatkozással a Törvényszék végül arra a következtetésre jutott, hogy fennáll az összetévesztés veszélye.

42.

E körülmények között úgy vélem, hogy nem róható fel a Törvényszéknek, hogy a „doughnuts” elemnek a bejelentett védjegyen belüli önálló megkülönböztető pozíciójának megállapításából automatikusan vezette le az ütköző megjelölések közötti összetéveszthetőség fennállását, valamint hogy nem folytatta le az összetévesztés veszélyének átfogó értékelését.

43.

Ugyanígy el kell utasítani azt a kifogást, amely arra utal, hogy a megtámadott ítélet megsértette az indokolási kötelezettséget. Azon indokok, amelyek alapján a Törvényszék elutasította a fellebbező által a „bimbo” kifejezésnek a bejelentett védjegyen belüli állítólagos dominanciájának meghatározó jellegére vonatkozóan felhozott érveket, megtalálhatók mind a megtámadott ítélet 95–97., mind annak 76–81. pontjában.

44.

Végezetül a fellebbező azon érve, miszerint a Medion‑ügyben hozott ítélet nem alkalmazható a jelen ügyre, mivel a szórakoztató‑elektronikai készülékek és a sütőipari áruk ágazatára jellemző kereskedelmi gyakorlat eltérő, véleményem szerint megalapozatlan. A fellebbező állításával ellentétben az ítélet és az indítvány olvasatából ugyanis nem következik az, hogy az érintett piacon működő vállalkozások közötti gazdasági kapcsolatok gyakorisága az alapeljárás tárgyát adó tényállás részét képezi, ahogyan azt a kérdést előterjesztő bíróság vázolta. Ahogyan az a jelen indítvány fenti 40. pontjában már kiemelésre került, a kérdést előterjesztő bíróság ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az érintett kereskedelmi ágazatban a megnevezésekre vonatkozó gyakorlat nagyobb szerepet szán a gyártó nevének, amely egyébként az összetett védjegy által keltett összbenyomás szempontjából másodlagos helyre szorul, mivel a vásárlóközönség az adott termékmegnevezést általában a megjelölés másik alkotóeleme alapján azonosítja. ( 50 ) A fellebbező a szóban forgó áruk piaca tekintetében nem bizonyította és nem hozta fel e kereskedelmi gyakorlat fennállását, amelyet bizonyíték ellenében releváns tényezőként kétségtelenül figyelembe kell venni az összetévesztés veszélyének átfogó értékelése során.

45.

A fenti megfontolások összességére tekintettel azt javasolom, hogy a Bíróság az egyetlen fellebbezési jogalap második részét is utasítsa el mint megalapozatlant.

46.

A fenti megállapítások alapján azt indítványozom, hogy a Bíróság utasítsa el a fellebbezést, és a fellebbezőt kötelezze a költségek viselésére.