1.

2011. november 16‑án a Törvényszék három külön ítéletet hirdetett ki, ( 2 ) amelyekben elutasított különböző, a COMP/38354 – „ipari zsákok”‑ügyben hozott bizottsági határozat ( 3 ) megsemmisítésére irányuló kérelmeket. E határozatban a Bizottság megállapította az EK 81. cikk (jelenleg EUMSZ 101. cikk) súlyos és hosszú időn át tartó megsértését, és ezért számos leányvállalattal és anyavállalataikkal szemben nagy összegű bírságokat szabott ki. E jelen ügy a Törvényszék ezen ítéleteivel szembeni fellebbezések egyike. ( 4 )

2.

E fellebbezések, azon túl, hogy új versenyjogi kérdéseket vetnek fel, olyan kifogásokat tartalmaznak, amelyek szerint a Törvényszék elmulasztotta az ésszerű időn belüli ítélethozatalt az elé terjesztett keresetek ügyében. Ezen okból egyértelmű, hogy a Bíróságra az a feladat hárul, hogy e fellebbezéseket mielőbb megvizsgálja. E követelménynek való megfelelés érdekében, tiszteletben tartva annak szükségét, hogy a fordításra kellő idő legyen, a következőképpen osztottam fel a három indítványban tárgyalt kérdéseket.

3.

A fő jogszabályi rendelkezések, a kartell és a bizottsági határozathoz vezető eljárás, illetve a kiszabott bírságok leírásával együtt a jelen indítvány 6–32. pontjában találhatók. Mivel némileg eltérő kérdések merülnek fel az egyes fellebbezésekben azon körülményeket illetően, amelyek között az anyavállalatok felelősek a 100%‑os tulajdonukban álló leányvállalatok magatartásáért, e kérdést mindhárom indítványban vizsgálom. Az azon kifogás által felvetett kérdésekre (különösen a túlzott késedelem megállapítására szolgáló kritériumra, és az ilyen késedelem esetén alkalmazható jogorvoslatokra) vonatkozó elemzésem, amely szerint a Törvényszék nem határozott ésszerű határidőn belül, a Groupe Gascogne ügyben ismertetett indítvány 70–150. pontjában található. ( 5 ) Az egyes fellebbezők által (például) a Törvényszék ítélete indokolásának megfelelő mivoltát illetően felhozott részletes érvek vizsgálatát természetesen az adott fellebbezéssel kapcsolatos indítvány tartalmazza. ( 6 )

4.

Ez az ügy két fontos kérdést vet fel. Az első az, hogy milyen módon kell meghatározni a bírságokat, amennyiben egy 100%‑os tulajdonban álló leányvállalat megsérti a versenyszabályokat, és a jogsértést egyetemleges felelősség alapján anyavállalatának tudják be.

5.

A második az Alapjogi Charta (a továbbiakban: Charta) 47. cikke és az Emberi Jogok Európai Egyezménye (a továbbiakban: EJEE) 6. és 13. cikke által biztosított hatékony bírói jogvédelemhez való jogot érinti. ( 7 ) Itt a kulcskérdések arra vonatkoznak, hogy mit jelent az „ésszerű idő” a Charta 47. cikkének alkalmazásában, és mi a megfelelő jogorvoslat, amennyiben a Törvényszék ezen időtartamon belül elmulasztja a döntéshozatalt.

6.

Az EJEE 6. cikkének (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy mindenkinek joga van arra, hogy ügyét független és pártatlan bíróság tisztességesen, nyilvánosan és ésszerű időn belül tárgyalja. A 13. cikk úgy rendelkezik, hogy az EJEE által biztosított bármely jog megsértése esetén hatékony jogorvoslatnak kell rendelkezésre állnia. Amennyiben az Emberi Jogok Európai Bírósága (a továbbiakban: strasbourgi bíróság) az előtte folyó eljárásban megállapítja az EJEE megsértését, a 41. cikke szerint méltányos elégtételt ítélhet meg a sértett félnek (e Bíróság tekintetében nincs ennek kifejezetten megfelelő rendelkezés).

7.

A Charta 41. cikke szerint mindenkinek joga van ahhoz, hogy ügyeit az Unió intézményei, szervei és hivatalai részrehajlás nélkül, tisztességes módon és ésszerű határidőn belül intézzék.

8.

A Charta 47. cikkének címe: „A hatékony jogorvoslathoz és a tisztességes eljáráshoz való jog”. Többek között a következőket írja elő:

„Mindenkinek joga van arra, hogy ügyét a törvény által megelőzően létrehozott független és pártatlan bíróság tisztességesen, nyilvánosan és ésszerű időn belül tárgyalja.

[…]”

9.

A Charta 48. cikke biztosítja az ártatlanság vélelmét és a védelemhez való jogot. Hasonló garancia szerepel az EJEE 6. cikkének (2) bekezdésében.

10.

A Charta 51. cikkének (1) bekezdése kimondja:

„E Charta rendelkezéseinek címzettjei – a szubszidiaritás elvének megfelelő figyelembevétele mellett – az Unió intézményei, szervei és hivatalai, valamint a tagállamok annyiban, amennyiben az Unió jogát hajtják végre. Ennek megfelelően saját hatáskörükben és a Szerződésekben az Unióra ruházott hatáskörök korlátain belül tiszteletben tartják az ebben a Chartában foglalt jogokat és betartják az abban foglalt elveket, valamint előmozdítják azok alkalmazását.”

11.

A Charta 52. cikkének (3) bekezdése kimondja, hogy a Charta által biztosított jogok értelmezésének azonosnak kell lennie az EJEE‑ben rögzített jogok értelmezésével.

12.

Az EUSZ 19. cikk (1) bekezdése a Bíróság mint intézmény (vagyis a Bíróság, a Törvényszék és bármely különös hatáskörű törvényszék) számára általános kötelezettségként azt írja elő, hogy „biztosítja a jog tiszteletben tartását a Szerződések értelmezése és alkalmazása során”. Így a tagállamok kötelesek megteremteni „azokat a jogorvoslati lehetőségeket, amelyek az uniós jog által szabályozott területeken a hatékony jogvédelem biztosításához szükségesek”.

13.

Az EUMSZ 101. cikk (korábban EK 81. cikk) megtiltja a vállalkozások számára, hogy részt vegyenek olyan megállapodásban, döntésben és összehangolt magatartásban, amely akadályozza, korlátozza, vagy torzítja a belső piacon belüli versenyt.

14.

Az EUMSZ 261. cikk a következőképpen rendelkezik:

„Az Európai Parlament és a Tanács által közösen, illetve a Tanács által e szerződés rendelkezéseinek értelmében elfogadott rendeletek a bennük előírt szankciók tekintetében teljes körű mérlegelési jogkört ruházhatnak a Bíróságra.”

15.

Általánosabban az EUMSZ 263. cikk biztosít hatáskört a Bíróság számára az intézmények – a Bizottságot is beleértve – jogi aktusainak a „hatáskör hiánya, lényeges eljárási szabályok megsértése, e Szerződés vagy az alkalmazására vonatkozó bármely jogi rendelkezés megsértése vagy hatáskörrel való visszaélés miatt történő felülvizsgálatára”.

16.

Az 1/2003 rendelet ( 8 ) (29), (33) és (37) preambulumbekezdése a következőket tartalmazza:

[…]

[…]

17.

Az 1/2003 rendelet ( 9 ) 23. cikkének (2) bekezdése úgy rendelkezik, hogy amennyiben egy vállalkozás megsérti az EUMSZ 101. cikket:

„A Bizottság határozattal bírságot szabhat ki a vállalkozásokra vagy vállalkozások társulásaira […] A jogsértésben részt vevő vállalkozások és vállalkozások társulásai tekintetében a bírság egyenként nem haladhatja meg az előző üzleti év teljes forgalmának 10%‑át” (a továbbiakban: 10%‑os felső határ).

18.

E rendelkezést az uniós bíróság sajátos módon értelmezte. A 23. cikk (2) bekezdésében szereplő „világméretű forgalom” kifejezés az e rendelkezés alkalmazásában egy „vállalkozásnak” tekintendő – vagyis valamennyi alkotórészének összességéből álló – vállalatcsoport világméretű forgalmára vonatkozik. ( 10 ) Az „előző üzleti év” kifejezést pedig úgy értelmezte, hogy az a Bizottság határozatát megelőző pénzügyi évre vonatkozik. ( 11 ) Ennek megfelelően ez az év jelenti a referenciapontot a 10%‑os felső határ számításánál.

19.

Az 1/2003 rendelet 23. cikkének (3) bekezdése úgy rendelkezik, hogy „[a] bírság mértékének meghatározásakor tekintetbe kell venni mind a jogsértés súlyát, mind annak időtartamát”.

20.

Az 1/2003 rendelet 31. cikke szerint: „A Bíróság korlátlan jogkörrel rendelkezik az olyan határozatok felülvizsgálatára, amelyekben a Bizottság bírságot vagy kényszerítő bírságot határozott meg. A Bíróság törölheti, csökkentheti vagy növelheti a kiszabott bírság vagy kényszerítő bírság összegét.”

21.

A tényállás idején alkalmazandó volt az 1998. évi bizottsági iránymutatás is. ( 12 ) Az iránymutatás preambuluma kimondta többek között a következőket:

„Az itt felvázolt elveknek biztosítaniuk kell, hogy a Bizottság határozatai a vállalkozások és a Bíróság előtt átláthatóak és pártatlanok legyenek, ugyanakkor fenn kell tartaniuk a vonatkozó jogszabályok alapján a bírságok kiszabása tekintetében az összforgalom 10%‑ának korlátain belül a Bizottságra ruházott mérlegelési jogkört. E mérlegelésnek azonban egységes és megkülönböztetéstől mentes, a versenyszabályok megsértésének büntetése terén kitűzött célokkal összhangban álló politikát kell követnie.

A bírság összegének meghatározásánál alkalmazandó új módszer – amelyik egy, a súlyosbító, illetve az enyhítő körülmények figyelembevételével megfelelően növelt, illetve csökkentett alapösszegből indul ki – a következő szabályokat követi.”

22.

Az 1998. évi bizottsági iránymutatás 1. pontja értelmében az alapösszeget a jogsértés súlyosságával és időtartamával összhangban határozzák meg, amelyek az 1/2003 rendelet 23. cikkének (2) bekezdésében említett kizárólagos feltételek.

23.

A határozat címzettje 25 vállalkozás volt, köztük a Groupe Gascogne, és leányvállalata, a Gascogne Sack Deutschland (a határozat meghozatalának időpontjában Sachsa Verpackung GmbH, a továbbiakban: GSD vagy Gascogne Sack Deutschland) és a Kendrion. ( 13 )

24.

A Gascogne Deutschland GmbH holdingtársaság a GSD 90%‑os tulajdonosa. A fennmaradó 10% a Groupe Gascogne tulajdonában van, amely a Gascogne Deutschland GmbH 100%‑os tulajdonosa. A GSD papírzsákokat (amelyek nem képezik a határozat tárgyát) és műanyag zsákokat gyárt.

25.

2001 novemberében a British Polythene Industries PLC csoport (a továbbiakban: BPI) tájékoztatta a Bizottságot kartell létezéséről az ipari zsákok ágazatában, és kifejezte a Bizottsággal való együttműködési szándékát az 1996. évi, a kartellügyekben a bírságok alóli mentességről és a bírságok csökkentéséről szóló közlemény ( 14 ) (engedékenységi közlemény) alapján. A BPI olyan bizonyítékokat bocsátott a Bizottság rendelkezésére, amelyek lehetővé tették az ellenőrzések lefolytatását 2002 júniusában.

26.

A kartell két szinten működött. Globális szinten a Valveplast égisze alatt, amely kereskedelmi társulás tagsága nyitva állt a belső piacon székhellyel és gyártólétesítménnyel rendelkező gyártók számára. A tagok éves tagdíjat fizettek.

27.

A Valveplast támogatásával vagy azon kívül alcsoportok, köztük regionális csoportok működtek: a belga alcsoport, a Benelux‑alcsoport, a német alcsoport, a francia alcsoport és a Teppema (vagy holland) alcsoport.

28.

A határozat címzettjei az EUMSZ 101. cikk – Benelux államok, Franciaország, Németország és Spanyolország területére kiterjedő – egyszeri és folyamatos megsértésében vettek részt, amelynek során megállapodtak az ipari zsákok árának rögzítésében, közös árszámítási módszerek alkalmazásában, a piaci részesedések és kvóták felosztásában, a vevők és megrendelések elosztásában, pályázati felhívásokra való összehangolt ajánlattételben, valamint egyedi információk cseréjében. A Bizottság megállapította, hogy az érintett vállalkozások e versenykorlátozó magatartásokban háromtól húsz évig terjedő időtartamban vettek részt.

29.

A Bizottság úgy vélte, hogy a Groupe Gascogne részvétele leányvállalatában nem tisztán pénzügyi jellegű volt. Azáltal, hogy a csoport tisztviselőit delegálta a GSD felügyelő testületébe (Beirat), a Groupe Gascogne rendszeres felügyeletet kívánt gyakorolni leányvállalata irányítása felett. A Bizottság ezért úgy döntött, hogy meg kell állapítani a Groupe Gascogne egyetemleges felelősségét a GSD által elkövetett jogsértésért, attól kezdődően, hogy megszerezte a leányvállalatot (1994. január 1‑je), a szóban forgó versenykorlátozó magatartások befejeződéséig (2002. június 26.).

30.

A bírság alapösszegét a jogsértés súlyosságától és időtartamától függően határozták meg. ( 15 )

31.

A Bizottság a jogsértést különösen súlyosnak minősítette. ( 16 )

32.

A Bizottság úgy vélte, hogy a kartellben részt vevő vállalkozásokkal szemben különböző bánásmódot kell alkalmazni, az érintett piacon 1996‑ban fennálló viszonylagos jelentőségüktől függően. Ennek megfelelően a vállalkozásokat hat kategóriába sorolta. A legnagyobb gyártók kerültek az első kategóriába. A GSD a hatodik kategóriába került. Ennek alapján a Bizottság a GSD esetében a bírság kiindulási összegét 5,5 millió euróban állapította meg.

33.

Ezt követően a Bizottság figyelembe vette a jogsértés időtartamát. A GSD esetében 14 év és négy hónapos időszakról volt szó, A Bizottság ezért a bírság kiindulási összegét 140%‑al megnövelte, ami 7,7 millió euró összeget eredményezett, amely hozzáadva a kezdeti 5,5 millió euróhoz, 13,2 millió euró bírságot eredményezett.

34.

A határozat 2. cikkének i) pontja értelmében tehát 13,2 millió euró összegű bírságot szabtak ki a GSD‑vel szemben. Ebből az összegből a Groupe Gascogne felelőssége 9,9 millió euróra terjedt ki. ( 17 ) Ez az összeg tükrözi azt a nyolc év öt hónapos időszakot, amelynek során a GSD a Groupe Gascogne 100%‑os tulajdonában álló leányvállalata volt. Ennek megfelelően a GSD csupán 3,3 millió euró összeg megfizetéséért viseli kizárólagosan a felelősséget.

35.

Az elsőfokú eljárásban ( 18 ) a GSD azt kérte, hogy a Törvényszék:

36.

A GSD három jogalapot terjesztett elő első kereseti kérelme alátámasztására: i. a Bizottság tévedett, amikor úgy tekintette, hogy a GSD aktív szerepet játszott a kartellben; ii. a határozat indokolása hiányos volt, amennyiben nem indokolta a jogilag megkívánt módon azt, hogy a GSD részt vett a kartell „Németország” alcsoportjában; és iii. a Bizottság megsértette a 17. rendelet 15. cikkét, mivel tévesen helyezkedett arra az álláspontra, hogy a GSD nem volt független vállalkozás, valamint szintén tévesen döntött úgy, hogy meg kell állapítani anyavállalata, a Groupe Gascogne egyetemleges felelősségét a bírság megfizetéséért. A GSD érvelése szerint továbbá a Bizottság tévedett azon bírságrész megállapításában, amelyért a GSD a jogsértésben való részvételének időtartama miatt felelős, amely így meghaladta a 10%‑os felső határt.

37.

Másodlagosan a GSD úgy érvelt, hogy a bírság összegét csökkenteni kell. Előadta, hogy a Bizottság helytelenül állapította meg a kiszabott bírság összegét; megsértette az arányosság elvét azáltal, hogy a jogsértés súlyát és időtartamát tévesen értékelte; valamint, nem vette figyelembe a GSD‑nek az engedékenységi közlemény ( 19 ) keretében folytatott együttműködését.

38.

Az elsőfokú tárgyaláson a GSD előadta, hogy a meghatározó befolyás vélelmének alkalmazása sértette védelemhez való jogát, és hivatkozott az EJEE 6. cikkére, valamint a Charta 48. cikkére. A Törvényszék megállapította, hogy a GSD előadása új jogalapot jelent, mivel az nem szerepelt az eredeti keresetben. Hivatkozva az eljárási szabályzat 48. cikkének 2. §‑ával összefüggésben értelmezett 44. cikke 1. §‑ának c) pontjára, a Törvényszék ezért megállapította, hogy e jogalap elfogadhatatlan.

39.

A GSD négy fellebbezési jogalapot terjeszt elő.

40.

Először a GSD előadja, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, amikor nem állapította meg, hogy a Chartát a Szerződésekével azonos jogi kötőerővel felruházó EU‑Szerződés 2009. december 1‑jei hatálybalépése olyan jogi tényező volt, amely az eljárás során merült fel. ( 20 )

41.

Másodszor a GSD előadja, hogy a Törvényszék nem indokolta megfelelően határozatát a 17. rendelet 15. cikkének alkalmazása tekintetében.

42.

Harmadszor a GSD előadja, hogy a Törvényszék elmulasztotta felülvizsgálati jogkörének gyakorlását, és nem vizsgálta meg megfelelően a Bizottságnak a jogsértés piacra gyakorolt hatásával kapcsolatos indokolását.

43.

Negyedszer, másodlagosan, a GSD előadja, hogy a Törvényszék megsértette az EJEE 6. cikkében szereplő, ésszerű határidőn belül lefolytatott tisztességes eljáráshoz való jog elvét, valamint a hatékony bírói jogvédelem elvét. Érvelése szerint ebből következően a megtámadott ítéletet hatályon kívül kell helyezni, vagy másodlagosan csökkenteni kell a bírság összegét, azon pénzügyi következmények figyelembevétele érdekében, amelyekkel az ésszerű határidőt meghaladó időmúlás a GSD‑re nézve jár.

44.

A GSD előadja, hogy a Charta jogi kötőerejének változása közvetlen hatással volt a Törvényszék előtt folyó eljárásra. A Törvényszék eljárási szabályzata 44. cikke 1. §‑ának c) pontja és 48. cikkének 2. §‑a együttes értelmezéséből az következik, hogy egy fél nem hivatkozhat új jogalapra vagy tényre az eljárás során, kivéve, ha az olyan jogi vagy ténybeli helyzetből származik, amely az eljárás során merült fel. A GSD 2010. október 20‑án az írásbeli eljárás újbóli megnyitására irányuló kérelmet terjesztett elő, és a tárgyaláson engedélyt kért a Charta 48. cikkének és 52. cikke (1) bekezdésének állítólagos megsértésével kapcsolatos beadványok benyújtására.

45.

A Bizottság először előadja, hogy e fellebbezési jogalap túlzottan általános és pontatlan, másodszor, hogy a Bíróság már megállapította, hogy a meghatározó befolyás vélelme összhangban áll az ártatlanság vélelmével. Ennek megfelelően a Bizottság szerint az első fellebbezési jogalap megalapozatlan.

46.

A Törvényszék eljárási szabályzata 48. cikkének 2. §‑ával összefüggésben értelmezett 44. cikke 1. §‑ának c) pontjából az következik, hogy a GSD‑nek a Charta EJEE 6. cikke fényében értelmezett 48. cikkére vonatkozó jogalapja csak akkor lehetne elfogadható, ha az olyan jogi vagy ténybeli helyzetből származna, amely az eljárás során merült fel.

47.

A GSD‑nek az írásbeli eljárás újbóli megnyitására irányuló kérelméből egyértelmű, hogy e jogalapra az eredeti keresetében nem hivatkozott.

48.

E dokumentum vizsgálata is megerősíti ezt.

49.

Ezenfelül a Törvényszék megállapította, hogy a GSD jogalapja nem jelenti a GSD írásbeli beadványainak kiegészítését, valamint, hogy az nem kapcsolódott szorosan e beadványokhoz. Mindkét értékeléssel egyetértek.

50.

A megtámadott ítélet 85–95. pontjából egyértelműen kitűnik, hogy a Törvényszék ennek ellenére megvizsgálta a GSD által a meghatározó befolyás vélelmével és a Charta 48. cikkében biztosított jogokkal kapcsolatban előadott lényegi érveket.

51.

Semmi sem akadályozta a GSD‑t abban, hogy az írásbeli eljárás során a Charta EJEE 6. cikke fényében értelmezett 48. cikke által biztosított jogokra hivatkozzon. Először, e jogok már akkor is az uniós jog általános elveinek részét képezték. Másodszor, noha a Charta nem rendelkezett még jogi kötőerővel, a Bíróság gyakran merített iránymutatást a rendelkezéseiből az EUSZ 6. cikk hatálybalépését megelőző ítéletek meghozatala során. ( 21 ) Ezenfelül a Bíróság már kimondta, hogy a Lisszaboni Szerződés mindössze kodifikálta a Chartát. ( 22 )

52.

A megtámadott ítélet 91–95. pontjában a Törvényszék értelmezte eljárási szabályzata 44. cikke 1. §‑ának c) pontját és 48. cikkének 2. §‑át. A 92. pontból egyértelműen kitűnik, hogy megállapította, hogy a GSD új körülményre hivatkozott a tárgyaláson. A 93. pontban a Törvényszék megállapította, hogy a Charta jogi helyzetének változása nem alapozott meg új jogi helyzetet, mivel az ártatlanság vélelme – az uniós jog alapvető elveként – már biztosított volt. A Törvényszék ezért elutasította a GSD jogalapját.

53.

Hozzáteszem mindenesetre, hogy e Bíróság nemrégiben vizsgált és elutasított olyan beadványokat, amelyek szerint a meghatározó befolyás vélelme lényegileg a bűnösség vélelme, és ezért összeegyeztethetetlen a Charta 48. cikkével. ( 23 ) Egyetértek e határozattal. Úgy vélem, hogy a meghatározó befolyás vélelme nem a bűnösség vélelme. Arra vonatkozó vélelemről van szó, hogy az anyavállalat gyakorolja az irányítást – jó‑ vagy rosszhiszeműen –, és ezért felelős a 100%‑os tulajdonában álló leányvállalata magatartásáért.

54.

A GSD második fellebbezési jogalapja két részre oszlik.

55.

A GSD második fellebbezési jogalapjának első része lényegileg a „vállalkozás” kifejezés jelentésére vonatkozik, amennyiben a Bizottság a határozatban a GSD versenykorlátozó magatartását a Groupe Gascogne‑nak tudta be. A GSD állítása szerint a megtámadott ítélet indokolása hiányos azzal kapcsolatban, hogy miért állapították meg a Groupe Gascogne egyetemleges felelősségét a GSD‑vel szemben az 1/2003 rendelet 23. cikkének (2) bekezdése alapján kiszabott bírság megfizetéséért. A GSD előadja, hogy a Törvényszék elmulasztotta annak vizsgálatát, hogy a GSD sikeresen megdöntötte‑e azt a vélelmet, amely szerint a Groupe Gascogne meghatározó befolyást gyakorolt a GSD üzletpolitikájára.

56.

A GSD a megtámadott ítélet következő pontjaira hivatkozik:

57.

A GSD úgy véli, hogy a Törvényszék elmulasztotta egyértelműen és kétséget kizáróan megjelölni azokat az indokokat, amelyeken ítélete alapul. A Törvényszék pusztán azt állapította meg a megtámadott ítélet 90. pontjában, hogy a GSD által egy arra vonatkozó információkérésre adott válaszban előadott ténybeli körülmények, hogy a Groupe Gascogne‑tól függetlenül járt‑e el, nem döntötték meg a meghatározó befolyás vélelmét. A Törvényszék csupán egy főszabályt mondott ki, anélkül hogy egyértelműen és kétséget kizáróan megjelölte volna, hogy mi alapján jutott erre a következtetésre.

58.

A Bizottság a második jogalap első részének elutasítását kéri. Előadja, hogy a Törvényszék nem köteles részletes választ adni az előtte hivatkozott valamennyi érvre, különösen, ha a pontokat nem kellően egyértelműen és pontosan terjesztik elő. A GSD nem terjesztett elő semmilyen új bizonyítékot a meghatározó befolyás vélelmének megdöntése érdekében. Beadványait valójában eltérő összefüggésben nyújtotta be, mégpedig amikor az 1/2003 rendelet 23. cikke (2) bekezdésének alkalmazását vitatta a 10%‑os felső határ tekintetében.

59.

Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a Törvényszéknek (az Európai Unió Bírósága eljárási szabályzatának 36. cikkében és 53. cikke első bekezdésében előírt) az ítéletek indokolására vonatkozó kötelezettsége nem kötelezi a Törvényszéket, hogy olyan magyarázatot adjon, amely a felek által előadott összes érvet egyenként és kimerítően követi. Az indokolás lehet közvetett is, amennyiben lehetővé teszi az érdekelt felek számára, hogy megismerjék a megtámadott ítélet indokait, illetve a Bíróság számára, hogy elegendő bizonyítékkal rendelkezzen ahhoz, hogy a fellebbezés keretein belül gyakorolni tudja felülvizsgálati jogkörét. ( 25 )

60.

Először nyilvánvaló, hogy a megtámadott ítélet 78–80. pontjában a Törvényszék ismerteti a GSD által a „vállalkozás” kifejezés EUMSZ 101. cikk szerinti jelentésére vonatkozóan kifejtett érveket.

61.

Másodszor, a 85–87. pontban a Törvényszék rögzíti azokat a jogelveket, amelyekre az arra vonatkozó értékelését alapítja, hogy i. a GSD és a Groupe Gascogne egy vállalkozást alkotott‑e, ii. alkalmazandó volt‑e a meghatározó befolyás vélelme, és iii. a GSD megdöntötte‑e azt a vélelmet, amely szerint a Groupe Gascogne ténylegesen ilyen meghatározó befolyást gyakorolt üzletpolitikájára.

62.

Harmadszor, a megtámadott ítélet 88. és 89. pontjából kitűnik, hogy értékelése során a Törvényszék i. figyelembe vette azt, hogy a GSD a Groupe Gascogne 100%‑os tulajdonában álló leányvállalata volt, ii. úgy ítélte meg, hogy a GSD nem döntötte meg a meghatározó befolyás vélelmét azáltal, hogy bizonyította, hogy valójában függetlenül határozta meg üzletpolitikáját, és iii. elvetette a GSD álláspontját, amely szerint a Bizottságnak kellett volna bizonyítania, hogy nem rendelkezett ilyen függetlenséggel.

63.

Vitathatatlan, hogy a Törvényszék nem mondta ki kifejezetten, hogy a vélelem megdöntése kapcsán a GSD‑t terheli a bizonyítási teher. Ugyanakkor egyértelműen ez képezte az alapját a megtámadott ítélet 89. és 90. pontja indokolásának.

64.

Mivel a megtámadott ítélet hivatkozott pontjai lehetővé tették a GSD számára, hogy megismerje azon indokokat, amelyekre a Törvényszék az indokolását alapította, illetve a Bíróság számára, hogy elegendő bizonyítékkal rendelkezzen ahhoz, hogy a fellebbezés keretein belül gyakorolni tudja felülvizsgálati jogkörét, a Törvényszék – a GSD állításával ellentétben – megfelelően indokolta a hivatkozott ítéletet.

65.

E körülmények között el kell utasítani a GSD által a fellebbezése alátámasztására felhozott második jogalap első részét.

66.

A második fellebbezési jogalap második részét másodlagosan terjesztették elő. E rész az 1/2003 rendelet 23. cikke (2) bekezdésének értelmezésére vonatkozik, amely szerint a jogsértésben részt vevő vállalkozások tekintetében a bírság egyenként nem haladhatja meg a Bizottság határozatát megelőző üzleti év teljes forgalmának 10%‑át.

67.

A GSD vitatja a GSD Groupe Gascogne általi megszerzését megelőző időszakot érintő bírság számításának a Bizottság által alkalmazott alapját. A bírság teljes összege 13,2 millió euró, és a Groupe Gascogne egyetemleges felelősségét ebből az összegből 9,9 millió euró megfizetése tekintetében állapították meg. A Törvényszék előtt a GSD úgy érvelt, hogy a 3,3 millió euró (a 13,2 millió euró és 9,9 millió euró különbsége) megfelel az 1988. február 9. és 1993. december 31. (a GSD Groupe Gascogne általi megszerzése) közötti időszaknak. Ez az összeg meghaladja az 1/2003 rendelet 23. cikkének (2) bekezdésében megállapított (a GSD forgalma 10%‑ának megfelelő) felső határt.

68.

A GSD a Bizottság által a 2005/349/EK határozatban (a továbbiakban: a „szerves peroxidok”‑ügyben hozott határozat) ( 26 ) követett megközelítésre hivatkozik azon állításának alátámasztása érdekében, amely szerint amennyiben a jogsértés időtartama megoszlik i. azon időszak, amely alatt kizárólag a leányvállalat felel a jogsértésért, és ii. azon időszak között, amely alatt a leányvállalat és anyavállalata egyetemlegesen tekintendő felelősnek, akkor a Bizottságnak csak a leányvállalat első időszakbeli forgalmát kell figyelembe vennie a 10%‑os felső határ alkalmazásánál. A GSD előadja, hogy az Elf Aquitaine kontra Bizottság ügyben hozott ítéletből ( 27 ) az következik, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, amikor helybenhagyta azt, hogy a Bizottság megváltoztathatja gyakorlatát, és úgy dönthet, hogy nem alkalmazza a „szerves peroxidok”‑ügyben hozott határozatot. A Bizottság csak a második időszak vonatkozásában veheti figyelembe a csoport világméretű forgalmát a 10%‑os felső határ számításánál. Ugyanakkor a Bizottság nem ezt az elvet alkalmazta. A 3,3 millió eurós összeg esetében a bírságot a GSD határozatot megelőző üzleti évben elért forgalmának (20078400 euró) 10%–ánál magasabb szintben határozták meg.

69.

A Bizottság szerint a második fellebbezési jogalap második része hatástalan. A Bizottság először rámutat, hogy a GSD nem állította azt, hogy akár a Bizottság, akár a Törvényszék tévesen alkalmazta volna a jogot az 1/2003 rendelet 23. cikke (2) bekezdésének alkalmazásakor. A Törvényszék ítélete tehát e tekintetben jogerős. Másodszor, a „szerves peroxidok”‑ügyben hozott határozat önmagában nem képezi az 1/2003 rendelet 23. cikkének (2) bekezdése szerinti 10%‑os felső határ megállapítására vonatkozóan a „Bizottság gyakorlatát”. Harmadszor, a „szerves peroxidok”‑ügyben hozott határozatban elfogadott megközelítés jogilag hibás. Emellett a jelen ügy eltért az Elf Aquitaine ügytől. ( 28 )

70.

A Törvényszék nem követte a szerves peroxidok ügyben hozott határozatban elfogadott megközelítést. A megtámadott ítélet 108. pontjában kifejtette a következőket:

71.

Hogyan kell értelmezni a „vállalkozás” kifejezést az 1/2003 rendelet 23. cikkének (2) bekezdésében, amennyiben a jogalany nem ugyanaz volt a jogsértés folyamán? Azon időszak vonatkozásában, amely tekintetében kizárólag a leányvállalat felelősségét állapítják meg, a 10%‑os felső határ meghatározásánál a csoport világméretű forgalmát kell figyelembe venni, vagy csak a leányvállalatnak a Bizottság határozatát megelőző üzleti évben megvalósított forgalmára kell hivatkozni?

72.

E kérdések vizsgálatánál szem előtt kell tartani, hogy nem vitatott az az időszak, amelynek során a GSD kizárólagos felelősségét állapították meg, és a későbbi időszak sem, amely tekintetében a GSD és a Groupe Gascogne egyetemlegesen felelős.

73.

A Bíróság ítélkezési gyakorlata hiányában a GSD a Bizottság „szerves peroxidok”‑ügyben hozott határozatára hivatkozik. E határozatban a Bizottság megosztotta a felelősséget az anyavállalattal és a leányvállalattal szemben kiszabott bírság megfizetése kapcsán, figyelemmel arra az időszakra, amely megelőzte a leányvállalat (PC) anyavállalat (Laporte) általi megszerzését; ezen időszak vonatkozásában kizárólag a PC viselte a felelősséget a jogsértésért. Ennek megfelelően a 10%‑os felső határ megállapításánál a Bizottság a PC „szerves peroxidok”‑ügyben hozott határozat meghozatalát megelőző üzleti évben elért forgalmára hivatkozott, nem pedig a Laporte világméretű forgalmára.

74.

A GSD által a Bizottság határozathozatali gyakorlatára alapított érvet illetően az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a Bizottság korábbi határozathozatali gyakorlata nem szolgál jogi keretként a versenyjogi ügyekben kiszabott bírságok meghatározásához, mivel a Bizottság e területen széles mérlegelési jogkörrel rendelkezik, amelynek gyakorlása során nem kötik őt az általa korábban végzett mérlegelések. ( 30 ) A Bizottság tehát nem volt köteles követni a „szerves peroxidok”‑ügyben hozott határozatban elfogadott megközelítést. Emellett egyetértek a Bizottsággal abban, hogy ez az egyetlen határozat nem jelent gyakorlatot.

75.

Ugyanakkor ebből nem következik az, hogy a Bizottság által a jelen ügyben alkalmazott megközelítés összeegyeztethető az 1/2003 rendelet 23. cikkének (2) bekezdésével.

76.

A Bíróság előtt tartott tárgyaláson a Bizottság kijelentette, hogy a Törvényszék két ítéletének– a Tokai Carbon és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítéletnek ( 31 ) és az YKK and társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítéletnek ( 32 ) – fényében úgy véli, hogy a „szerves peroxidok”‑ügyben hozott határozatban elfogadott megközelítés helytelen volt, és a jelen ügyben követett megközelítést kell előnyben részesíteni.

77.

Álláspontom szerint a Tokai‑ügyben hozott ítélet eltérő helyzetre vonatkozott. A Tokai‑ügyben hozott ítéletben az anyavállalat és a leányvállalat ugyanazon vállalkozás része volt a jogsértés időszakban, azonban kapcsolatuk megváltozott a 10%‑os felső határ számításának referenciaidőpontjára. ( 33 ) Ebben a szakaszban az anyavállalat már nem felelt korábbi leányvállalatáért: testvérvállalatok lettek. A jogsértés időszaka tekintetében a két társaság egyetemleges felelősségét állapították meg, a határozatnak azonban a korábbi anyavállalat és a korábbi leányvállalat külön volt a címzettje, a 10%‑os felső határt pedig külön alkalmazták mindegyik címzettre. ( 34 )

78.

Az YKK‑ügyben hozott ítélet ( 35 ) egy anyavállalatra (YKK) és 100%‑os tulajdonában álló leányvállalatra (YKK Stockco) vonatkozott, amelyekről megállapították, hogy azonos vállalkozást alkottak a Bizottság határozata elfogadásának időpontjában. E határozat értelmében megállapították az YKK egyetemleges felelősségét a leányvállalata, az YKK Stockco által elkövetett jogsértésért. A jogsértést 10 éves időtartam alatt követték el. Az YKK Stockcóról megállapították, hogy az YKK általi megszerzését megelőzően hat éven keresztül vett részt versenykorlátozó magatartásokban. A versenykorlátozó magatartás további négy évig folytatódott, azt követően, hogy a leányvállalat az YKK csoport részévé vált. A Bizottság megállapította, hogy az YKK egyetemlegesen felelős az YKK Stockco‑val szemben kiszabott bírságért az attól kezdődő időszak tekintetében, amikor a leányvállalat 100%‑os tulajdonosává vált.

79.

Az YKK Stockco azzal érvelt, hogy a 10%‑os felső határ meghatározásánál a Bizottságnak kizárólag az ő forgalmát kellett volna figyelembe vennie a jogsértés azon (hatéves) időszakát illetően, amely tekintetében csak az YKK Stockco felelősségét állapították meg. Ennélfogva a csoport világméretű forgalma nem képezhette volna azt az alapot, amely alapján a 10%‑os felső határt a bírság e része tekintetében számították. A Törvényszék ezzel nem értett egyet. Megállapítása szerint az YKK Stockco és az YKK egyetemleges felelősséget viselt a 10%‑os felső határ számításának referenciaidőpontjában, így a Bizottság helyesen vette figyelembe a világméretű forgalmat a 10%‑os felső határ számításának alapjaként a jogsértés teljes időtartamára.

80.

A Bizottság álláspontjának lényege az, hogy a Bíróságnak a vállalkozás pénzügyi helyzetét a határozat időpontjában kell figyelembe vennie, annak biztosítékaként, hogy a vállalkozásnak a jogsértés bekövetkeztének időpontjában fennálló pénzügyi helyzete alapján ne kerüljön túlzott mértékű bírság kiszabásra. ( 36 )

81.

Úgy vélem, hogy a „szerves peroxidok”‑ügyben hozott határozatban alkalmazott megközelítés inkább összhangban állt az 1/2003 rendelet 23. cikke (2) bekezdésének szövegezésével és célkitűzéseivel, mint a jelen ügyben elfogadott megközelítés.

82.

Nincs tudomásom olyan ítélkezési gyakorlatról, amelyben e Bíróság az 1/2003 rendelet 23. cikkének (2) bekezdését a jelen ügyhöz hasonló körülmények között értelmezte. A kérdést a következőképpen közelítem meg.

83.

Először, az 1/2003 rendelet 23. cikke (2) bekezdésének második albekezdése azt mondja ki, hogy: „A jogsértésben részt vevő vállalkozások […] tekintetében a bírság egyenként nem haladhatja meg az előző üzleti év világméretű forgalmának 10%‑át.” Maga a Törvényszék kifejezett megállapítást nem tett, de hallgatólagosan elfogadta a Bizottság által a határozatban tett azon megállapítást, amely szerint a GSD teljes mértékben felelős volt a jogsértésért a Groupe Gascogne általi megszerzését megelőző időszakban. ( 37 ) Mivel a GSD volt a jogsértésben részt vevő vállalkozás 1988. február 9. és 1994. január 1‑je között, kizárólag ő tűnik annak a „vállalkozásnak”, amely az ezen időszak során elkövetett jogsértés vonatkozásában az 1/2003 rendelet 23. cikke (2) bekezdésének hatálya alá esik.

84.

A későbbi, 1994. január 1‑je és 2002. június 26. közötti időszak vonatkozásában a jogsértésben részt vevő „vállalkozás” a Groupe Gascogne (a meghatározó befolyás vélelme értelmében) és a GSD (ténylegesen) volt. Ennek megfelelően mindkét vállalkozás egyetemlegesen felelős ezen időszak tekintetében.

85.

Másodszor, amennyiben az elkövető személye azért módosul egy jogsértés során, mert a leányvállalat később egy anyavállalat 100%‑os tulajdonába került, az 1/2003 rendelet 23. cikke (2) bekezdésének második albekezdésében szereplő „vállalkozás” kifejezés nem kellően széles értelmű ahhoz, hogy magába foglaljon egy ilyen „változó geometriát”.

86.

Harmadszor, noha a szankció a leányvállalat múltbeli cselekményeire vonatkozik, a 10%‑os felső határ megállapításánál az 1/2003 rendelet 23. cikkének (2) bekezdése a referencia‑időpontot a Bizottság határozatának időpontjában rögzíti. E tekintetben a leányvállalat helyzete nem tér el semmilyen más vállalkozásétól, mivel a 10%‑os felső határt a meghozott bizottsági határozatot megelőző üzleti év forgalma alapján kell megállapítani. Ennek megfelelően fontos különbséget tenni a leányvállalat forgalma és az anyavállalat forgalma között, és a leányvállalattal szemben az anyavállalat általi megszerzést megelőző időszak tekintetében kiszabott bírság kapcsán alkalmazott 10%‑os felső határt kizárólag a leányvállalat forgalma alapján kell meghatározni.

87.

Negyedszer, álláspontom szerint ez az értelmezés jobban összhangban van az 1/2003 rendelet 23. cikke (2) bekezdésének célkitűzéseivel, mint a Bizottság megközelítése. A 10%‑os felső határ célja az, hogy megvédje a vállalkozást az olyan túlzott bírságoktól, amelyek üzletileg tönkretehetik. ( 38 ) Amennyiben a leányvállalatot olyan jogsértésért szankcionálják, amelyért teljes mértékben felelős, egy olyan felső határ mellett, amelyet egy egész csoport világméretű forgalma alapján számítanak ki, ez valószínűleg magasabb számot eredményez (mivel egy vállalatcsoport világméretű forgalmának 10%‑a rendesen magasabb, mint egyetlen leányvállalat forgalmának 10%‑a). Ennélfogva e számítási módszer magasabb bírságot fog eredményezni, mintha a 10%‑os felső határt a leányvállalat kizárólagos forgalma alapján állapítanák meg.

88.

Álláspontom szerint a Bizottság megközelítése tehát nem biztosítja, hogy ne szabjanak ki túlzott mértékű bírságokat, ami pedig a jogszabály célja.

89.

Végül, álláspontom szerint ésszerűen feltételezhető, hogy a jelen ügyhöz hasonló körülmények között a Bizottság megosztja a felelősséget az anyavállalat általi megszerzést megelőző és az azt követő időszak között, annak érdekében, hogy megjelenítse a személyes felelősség elvét. ( 39 ) Ennek oka az, hogy a leányvállalat korábbi időszak alatti versenykorlátozó magatartását azon időpont előtt tanúsította, hogy az anyavállalattal egy vállalkozást alkotott volna, és ezért az anyavállalat egyetemleges felelősségét nem állapították meg a jogsértés ezen időszaka tekintetében. Analógia alapján ugyanakkor úgy vélem, hogy nehezen igazolható az, ha a csoport világméretű forgalmát veszik figyelembe a 10%‑os felső határ megállapítása érdekében egy olyan bírság vonatkozásában, amelyet kizárólag a leányvállalatnak kell megfizetnie, és amelyet olyan jogsértés alapján szabtak ki, amelyet nem maga az anyavállalat követett el, továbbá amelyet a szóban forgó időszak tekintetében be sem tudtak neki.

90.

Álláspontom szerint tehát a Törvényszék tévesen értelmezte az 1/2003 rendelet 23. cikkének (2) bekezdését, és e tekintetben a megtámadott ítélet hibás. Ebből következően úgy vélem, hogy a GSD‑vel szemben az 1988. február 9. és 1994. január 1‑je közötti időszak tekintetében kiszabott bírság felső értékének 2078400 eurónak kell lennie (a határozatot megelőző üzleti évben elért forgalmának 10%‑a).

91.

A harmadik fellebbezési jogalappal a GSD azt kifogásolja, hogy a megtámadott ítéletben a Törvényszék megerősítette, hogy a Bizottság helyesen minősítette különösen súlyosnak a jogsértést.

92.

A GSD előadja, hogy a Törvényszék elmulasztott megfelelő és következetes indokolást nyújtani, amikor a határozatnak a jogsértés által a piacra gyakorolt tényleges hatásra vonatkozó indokolását vizsgálta. Érvelése szerint nem lehet megállapítani e határozatból, hogy a kartell által a piacra gyakorolt hatást a Bizottság által előterjesztett kritériumok mutatják, vagy a Bizottság álláspontja az, hogy a kartell hatása nem mérhető. A GSD tehát előadja, hogy gátolva volt védekezése kifejtésében, mivel nem egyértelmű az ügy, amivel szembesülnie kellett. A Törvényszék tévesen hagyta helyben a Bizottság határozatban szereplő indokolását, mivel a Törvényszék megállapította, hogy a kartell által a piacra gyakorolt hatás nem volt mérhető, ugyanakkor ennek ellenére elfogadta, hogy a jogsértést helyesen minősítették különösen súlyosnak.

93.

A Bizottság először úgy véli, hogy a GSD jogalapja elfogadhatatlan, mivel nem állította első fokon, hogy nehézséget jelentett számára a határozat megértése; másodszor, hogy a határozat indokolása kellően egyértelmű; harmadszor, hogy a jogsértés tényleges hatást gyakorolt a piacra, azonban nem lehet mérni ezeket a hatásokat; negyedszer pedig, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a bírság összegének meghatározásánál az a kérdés, hogy volt‑e a piacra gyakorolt tényleges hatás, figyelembe vehető körülmény, de nem szükséges követelmény.

94.

A Bizottsághoz hasonlóan elfogadhatatlannak tekintem azt az érvet, amely szerint a határozat indokolása hiányos volt, mivel arra az elsőfokú eljárásban nem hivatkoztak. Ugyanakkor a Bíróság számára hasznos lehet, ha röviden megvizsgálom a GSD jogalapjának lényeges elemeit.

95.

Elmulasztotta‑e megvizsgálni a Törvényszék a határozat indokolását, amikor elfogadta, hogy a jogsértés az EUMSZ 101. cikk különösen súlyos megsértését jelentette, valamint támogatta a Bizottság azon döntését, amellyel anélkül rögzítette a bírság összegét, hogy bizonyíték lett volna a piacra gyakorolt tényleges hatásra? Következetes és megfelelő a megtámadott ítélet indokolása ebben a tekintetben?

96.

A GSD nem jelölte meg az ítélet azon pontjait, amelyek az indokolás hiányára vonatkozó kifogásának alapját képezik.

97.

Úgy vélem, hogy a Törvényszék nem hibázott felülvizsgálati jogköre gyakorlása során.

98.

Általában helyes az az állítás, amely szerint a jogsértés által a piacra gyakorolt tényleges hatás az egyike a jogsértés súlyosságának megállapításánál figyelembe vett szempontoknak. Emellett e tényező csak akkor releváns a versenykorlátozó magatartás súlyosságának megítélésénél, ha „a piacra gyakorolt tényleges hatás” ténylegesen mérhető. ( 40 )

99.

A bírság összegének meghatározása érdekében figyelembe kell venni a jogsértés időtartamát és az összes olyan tényezőt, amely hatással lehet a jogsértés súlyának értékelésére, mint például az egyes vállalkozások magatartása, a kartell létrehozásában játszott szerepük, az abból származó előnyük, a méretük és az érintett termékek értéke, valamint az, hogy az ilyen típusú jogsértések milyen kockázatot jelentenek az Európai Unió céljaira. ( 41 )

100.

Ebből következik, hogy valamely versenyellenes magatartás piacra gyakorolt hatása a bírság megfelelő alapösszege értékelésének önmagában nem meghatározó kritériuma. Különösen, a szándékosságból eredő tényezők nagyobb jelentőséggel bírhatnak, mint a szóban forgó hatásokkal kapcsolatos tényezők, főleg, amikor lényegét tekintve súlyos jogsértésről van szó. ( 42 )

101.

A Törvényszék szakaszosan mérlegelte a jogsértés súlyosságának kérdését, először annak a piacra gyakorolt tényleges hatását vizsgálva, majd azt, hogy a Bizottság megkülönbözetett bánásmódot alkalmazott‑e a kartell résztvevőivel szemben a bírságok megállapításának módszere keretében. Az utóbbi pont nem képezi a jelen fellebbezés tárgyát.

102.

A piacra gyakorolt tényleges hatást illetően a GSD a következőket adta elő a Törvényszék előtt. Először azt állította, hogy a Bizottság azáltal, hogy úgy döntött, hogy nem szükséges megmérni a jogsértés által a piacra gyakorolt hatást, elmulasztotta alkalmazni az 1998. évi bizottsági iránymutatást. Másodszor a GSD hivatkozott egy korábbi ügyre, a Degussa kontra Bizottság ügyben hozott ítéletre, ( 43 ) amelyben a Törvényszék megállapította, hogy amennyiben a jogsértés által a piacra gyakorolt hatásokat csak részben bizonyították, akkor a Bizottság által kiszabott bírságot csökkenteni kell. Harmadszor, a GSD érvelése szerint, a Bizottságnak, amikor a jogsértés súlyosságát mérlegelte, figyelembe kellett volna vennie, hogy a GSD nem vett részt bizonyos versenykorlátozó magatartásokban.

103.

A Törvényszék a GSD valamennyi érvét megvizsgálta. A 117. pontban a következőt mondta ki ( 44 ):

„[…] a jogsértés által a piacra gyakorolt tényleges hatást csak akkor kell figyelembe venni a jogsértés súlyosságának megállapításánál, ha az mérhető.”

104.

A Törvényszék ezért a 118. pontban a következőt mondta ki: „A felperes azon érvének, mely szerint lényegében a Törvényszéknek csökkentenie kell a Bizottság által kiszabott bírság összegét, amennyiben a jogsértés által a piacra gyakorolt hatás nem mérhető, nem lehet helyt adni.”

105.

A Törvényszék ezt követően megvizsgálta a Degussa‑ügyben hozott ítéletet, ( 45 ) és azt állapította meg, hogy az eltérő:

„Abban az ügyben a Törvényszék csökkentette a bírság összegét, annak érdekében, hogy az tükrözze azon megállapítását, amely szerint a Bizottság nem vett figyelembe több olyan tényezőt, amelyek arra utaltak, hogy a kartellnek egy bizonyos időn keresztül valójában nem volt hatása. […] Emellett ezen ítélet 241. és 242. pontjában az szerepelt, hogy nem lehetett bizonyítani sem ármegállapodás megkötését ezen időszak során, sem azt, hogy végrehajtottak egy korábbi ármegállapodást.”

106.

A Törvényszék ezzel szemben megállapította ( 46 ):

„A jelen ügyben a Bizottság nem állítja azt, hogy képes lenne megmérni a jogsértés által a piacra gyakorolt hatást, és a felperes sem terjesztett elő semmilyen érvet, illetve nem nyújtott be olyan dokumentumot, amely arra utalna, hogy a kartellnek valójában nem lett volna semmilyen hatása, és így ne gyakorolt volna hatást a piacra.”

107.

A Törvényszék több további ténymegállapítást is tett a GSD kartellben való részvételét illetően. Így megállapította, hogy a GSD magatartása, így az információcserét, ( 47 ) piacfelosztást, ( 48 ) és árrögzítést ( 49 ) szolgáló rendszerekben való részvétele lényegét tekintve a versenyszabályok súlyos megsértését jelentette.

108.

Igaz, hogy a Törvényszék kifejezetten nem mondta ki, hogy a versenykorlátozó magatartás megvalósítása önmagában nem meghatározó kritérium a bírság alapösszegének értékelésénél. Ugyanakkor a jogsértés súlyára vonatkozó átfogó értékeléséből következik, hogy megállapításai nem kizárólag a versenykorlátozó magatartás piacra gyakorolt általános hatásán alapultak. Elutasította a GSD által a bírság alapösszegének csökkentése érdekében előterjesztett érveket. Emellett megállapította, hogy a GSD magatartása releváns tényező volt a versenyszabályok megsértése súlyának értékelésénél.

109.

Ennélfogva, mivel a Törvényszék a Bíróság ítélkezési gyakorlatában ( 50 ) kialakított elvek alapján értékelte a határozatot, a megtámadott ítéletben szereplő indokolása elégségesnek tekinthető.

110.

Ebből következően a harmadik jogalap első része megalapozatlan.

111.

A harmadik fellebbezési jogalap másodlagosan előterjesztett, második részével a GSD a Bizottság által a bírság alapösszegének meghatározására alkalmazott módszert kifogásolja.

112.

A GSD előadja, hogy amikor a Bizottság úgy dönt, hogy figyelembe veszi a jogsértés által a piacra gyakorolt tényleges hatást, akkor olyan konkrét, hiteles és kielégítő bizonyítékokat kell szolgáltatnia, amelyek lehetővé teszik annak mérlegelését, hogy a jogsértés ténylegesen hogyan befolyásolhatta az említett piacon fennálló versenyt. A Bizottság a jelen ügyben nem mutatott be ilyen szempontokat. Pusztán abból a tényből, hogy a kartellt megvalósították, arra következtetett, hogy az tényleges hatással volt a piacra. A GSD előadja, hogy ez az álláspont nincs összhangban a Bíróság ítélkezési gyakorlatával, valamint, hogy a Törvényszék indokolása e tekintetben nem volt megfelelő.

113.

A Bizottság úgy véli, hogy a harmadik fellebbezési jogalap második része több okból elfogadhatatlan és hatástalan. Először, a GSD nem vitatta, hogy a jogsértés hatással volt a piacra. Másodszor, a GSD nem jelölte meg a megtámadott ítélet egyik konkrét pontját sem, amikor azt állította, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot. Harmadszor, a harmadik fellebbezési jogalap ezen része hatástalan, mivel a határozat (765) preambulumbekezdéséből az következik, hogy a bírság szintjét nem a jogsértés által a piacra gyakorolt tényleges hatás alapján határozták meg. Negyedszer, a bírság alapösszegét a kartell által a piacra gyakorolt hatástól eltérő tényezők alapján határozták meg; az a kartell összejátszó magatartásán, e magatartások végrehajtásán és az érintett földrajzi terület nagyságán alapult.

114.

A bírság alapösszegét megállapító bizottsági döntés felülvizsgálata során a Törvényszék kellő indokolást adott‑e arra, hogy miért nem csökkenti ezt az összeget, figyelemmel arra, hogy a Bizottság nem mérte meg a kartell által a piacra gyakorolt hatást, mivel úgy vélte, hogy az nem mérhető?

115.

Úgy vélem, hogy a megtámadott ítéletben a Törvényszék kellő egyértelműséggel fogalmazta meg az indokolását, amely lehetővé tette az érdekeltek számára, hogy megismerjék azon indokokat, amelyeken a megtámadott ítélet alapul, illetve a Bíróság számára, hogy elegendő bizonyítékkal rendelkezzen ahhoz, hogy gyakorolni tudja felülvizsgálati jogkörét. ( 51 )

116.

A Törvényszék figyelembe vette azon tényt, hogy a Bizottság nem hivatkozott arra, hogy megállapította volna, hogy a kartell tényleges hatást gyakorolt a piacra. ( 52 ) A Törvényszék egyéb tényezőket is figyelembe vett, mint például a GSD jogsértésben való részvételének jellegét, a versenykorlátozó magatartások jellegét, valamint az érintett földrajzi terület nagyságát. ( 53 )

117.

A Törvényszék ítéletének 117. pontjában hivatkozik a 1998. évi bizottsági iránymutatásra, és ezzel nem alkalmazta tévesen a jogot. A Törvényszék a megtámadott ítélet 118. pontjában megállapította, hogy a „piacra gyakorolt tényleges hatás” kritériumának alkalmazása opcionális. ( 54 ) A bírság alapösszegének megállapításával összefüggésben megállapította, hogy e kritérium nem volt mérhető. Megállapította, hogy ilyen körülmények között a Bizottság nem volt köteles további körülményekre hivatkozni annak bizonyítása érdekében, hogy fennállt a tényleges hatás.

118.

Ennélfogva a jelen ügyben a jogsértés súlyát olyan tényezőkre hivatkozva értékelték, mint a GSD magatartása és az érintett földrajzi piac mérete. Ez teljes mértékben összhangban van a 1998. évi bizottsági iránymutatás 1. pontjának A. alpontjával, valamint a Bíróság ítélkezési gyakorlatával. ( 55 )

119.

A harmadik jogalap második része ennélfogva hatástalan.

120.

Ebből következik, hogy a harmadik jogalapot teljes egészében el kell utasítani.

121.

A Bíróság előtt tartott tárgyaláson a GSD beadványokat nyújtott be jelenlegi pénzügyi helyzetét illetően, azzal érvelve, hogy képtelen kifizetni a határozatban kiszabott bírságot. Ennek megfelelő beadványt az elsőfokú eljárásban nem tett.

122.

E beadványok jogalapját nem tette egyértelművé, mivel alátámasztásukra sem a Szerződés, sem a Bíróság alapokmánya, sem eljárási szabályzata egyik rendelkezésére sem hivatkozott.

123.

Úgy vélem, hogy a GSD fizetésképtelenségre vonatkozó beadványai három okból elfogadhatatlanok.

124.

Először, az e Bírósághoz benyújtott fellebbezések jogkérdésekre korlátozódnak. Annak értékelése, hogy a GSD nem képes a kifizetésre, olyan ténykérdésekre terjed ki, amelyekre a Bíróság felülvizsgálati jogköre nem terjed ki. Másodszor, a Bíróságnak nincs lehetősége a fellebbezés keretében méltányossági okból saját értékelésével helyettesíteni a Törvényszék értékelését, hiszen ez utóbbi teljes körű bírói felülvizsgálati jogkörében dönt a vállalkozásokra az uniós jog megsértése miatt kiszabott bírságok összegéről. ( 56 ) Harmadszor, az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a Bizottság a bírság összegének meghatározása során nem köteles figyelembe venni az érintett vállalkozás veszteséges pénzügyi helyzetét, ( 57 ) mivel az ilyen kötelezettség elismerése indokolatlan versenyelőnyhöz juttatná a piaci feltételekhez legkevésbé alkalmazkodó vállalkozásokat. ( 58 )

125.

A GSD kijelenti, hogy amikor benyújtotta a Törvényszékhez a határozatot és az abban kiszabott bírságot kifogásoló keresetét, bankgaranciát adott annak érdekében, hogy fedezze a bírság és esetleges kamatai megfizetését, az elsőfokú eljárás befejeződéséig. A GSD előadja, hogy ezen eljárás hossza (öt év és tíz hónap) túlzott mértékű volt. ( 59 )

126.

A GSD előadja, hogy a Törvényszék megsértette a Charta 47. pontját azáltal, hogy elmulasztotta az ésszerű időn belül történő ítélethozatalt. Ennek megfelelően a GSD a megtámadott ítélet hatályon kívül helyezését kéri, vagy másodlagosan a kiszabott bírság mérséklését, figyelemmel arra a pénzügyi teherre, amelyet alapvető jogának megsértése miatt szenvedett el.

127.

A Bizottság először előadja, hogy a GSD jogalapja elfogadhatatlan, mivel nem hivatkozott az ésszerű határidőn belül történő ítélethozatal elmaradásának kérdésére a Törvényszék előtti tárgyaláson, Másodszor, a megtámadott ítéletet nem kell teljes egészében hatályon kívül helyezni, mivel a GSD nem hivatkozott arra, hogy sérült a védelemhez való joga azáltal, hogy a Törvényszék elmulasztotta az ésszerű határidőn belül történő ítélethozatalt a GSD ügyében. Harmadszor, még ha a Bíróság meg is állapítja, hogy a Törvényszék előtti eljárás indokolatlanul hosszúra nyúlt, a GSD‑t nem érte anyagi kár ezen eljárás elhúzódása miatt. Negyedszer, ilyen körülmények között a megfelelő jogorvoslat a GSD számára a külön kártérítési kereset benyújtása. Ötödször, másodlagosan, amennyiben a Bíróság kártérítést ítél meg a fellebbezési eljárásban, ennek jelképesnek kell lennie.

128.

Ahogy arra a Bizottság rámutat, a GSD nem hivatkozott az elsőfokú eljárásban arra, hogy a Törvényszék elmulasztott ésszerű időn belül dönteni az ügyében. Ez nem meglepő. Noha egy felperes dönthet úgy (mint a Kendrion tette), hogy e kérdést már a Törvényszék előtti tárgyaláson is felveti, az elsőfokú eljárás hossza nem ismerhető meg mindaddig, amíg a Törvényszék meg nem hozza ítéletét. A felperes (például) érvelhet úgy, hogy a Törvényszék a tárgyalást követően túl hosszú idő alatt hozta meg ítéletét, és ezért ez az időtartam további figyelembe veendő körülményt képez. ( 60 )

129.

Ennek megfelelően az is lehetséges, hogy a felperes csak akkor kívánja számba venni a helyzetét, amikor az elsőfokú eljárás már véget ért. Úgy vélem, hogy a GSD ebben az esetben ezt a megközelítést követte. Amennyiben a felperesek ezt nem tehetnék meg, mert kötelesek lennének a kérdést felvetni az elsőfokú eljárás során (annak elkerülése érdekében, hogy ezt a fellebbezési eljárás során már ne tehessék), akkor nem szükségképpen állna rendelkezésükre minden ahhoz szükséges releváns információ, hogy meg tudjanak hozni egy ilyen döntést. Ez sértheti a védelemhez való jogukat. Ezért a felperesnek lehetőséggel kell rendelkeznie arra, hogy választhasson, hogy e követelést az elsőfokú eljárásban terjeszti‑e elő, vagy arra csak a fellebbezési eljárás során hivatkozik.

130.

Ezért úgy vélem, hogy nincs kizárva, hogy a GSD első alkalommal a Bíróság előtt folyó fellebbezési eljárásban vesse fel annak kérdését, hogy a Törvényszék elmulasztotta‑e az ésszerű időben történő ítélethozatalt. ( 61 )

131.

A Baustahlgewebe‑ügyben hozott ítéletben ( 62 ) a Bíróság megállapította, hogy esetről esetre kell értékelni azt, hogy mi minősül ésszerű időnek. A strasbourgi bíróság ítélkezési gyakorlatából levezetett következő szempontokat alkalmazta: i. az ügy jelentősége az érintett személy számára; ii. az ügy összetettsége; iii. az érintett személy magatartása; és iv. az illetékes hatóságok magatartása (a továbbiakban: Baustahlgewebe‑kritériumok). ( 63 )

132.

A Groupe Gascogne ügyben ismertetett indítványomban, amelyben mélységében tárgyalom e kérdést, a Baustahlgewebe‑kritériumok finomítására tettem javaslatot. Különösen azt javasoltam, hogy annak eldöntése érdekében, hogy egy ügyet ésszerű időn belül tárgyaltak‑e, célszerűbb azt vizsgálni, hogy voltak‑e a Törvényszéknek indokolatlanul tétlen időszakai, ( 64 ) ahelyett, hogy az eljárásnak a kereset benyújtásától az ítélet meghozataláig terjedő teljes tartamára összpontosítanánk.

133.

A GSD megsemmisítés iránti keresetét 2006. február 23‑án nyújtotta be. 2010. szeptember 23‑án – három év és hét hónap nyilvánvaló tétlenség után – a Törvényszék Hivatala arról tájékoztatta a feleket, hogy az ügyet áttették a negyedik tanácshoz. 2010. október 20‑án a GSD azt kérte a Törvényszéktől, hogy újra nyissa meg az írásbeli eljárást. ( 65 ) 2010. december 14‑én a GSD‑t arról tájékoztatták, hogy az ügyet kitűzték tárgyalásra. Az ügyet a Törvényszék 2011. február 2‑án tárgyalta, és abban az évben november 16‑án született ítélet. Az elsőfokú eljárás teljes tartama 5 év és 10 hónap volt, és körülbelül 4 év telt el az írásbeli eljárás vége és a tárgyalás között.

134.

A négy Baustahlgewebe‑kritériumot alkalmazva egyértelmű, hogy mivel a GSD‑vel szemben a határozatban jelentős bírságot szabtak ki, számára fontos ügyről van szó. Az is nyilvánvaló, hogy az elsőfokú kereset összetett kérdéseket vetett fel. Álláspontom szerint az eljárás ésszerűtlen hosszúsága nem a GSD magatartásának tudható be. Vitathatatlan, hogy 2010. október 20‑án a GSD kérte a Törvényszéktől az írásbeli eljárás ismételt megnyitását, annak érdekében, hogy érveket terjesszen elő a Charta új, a Lisszaboni Szerződést követő jogi helyzetéről (lásd a fenti 46–53. pontot). Ugyanakkor abból a tényből, hogy a GSD‑t 2010. december 14‑én értesítették arról, hogy ügyét tárgyalásra tűzték ki, egyértelmű, hogy ezen eljárási esemény nem volt hatással az eljárás összesített tartamára, vagy arra csak kis hatással volt. A Bírósághoz nem érkezett olyan információ, amely magyarázná vagy igazolná a három év és nyolc hónap tartamú tétlen időszakot az írásbeli eljárás vége, és a GSD‑nek az írásbeli eljárás újbóli megnyitására irányuló kérelme között. Ilyen bizonyíték hiányában számomra egyértelmű, hogy a jelen ügy nem folyt le ésszerű időtartam alatt. Amint a Groupe Gascogne ügyben előterjesztett indítványomban ( 66 ) jeleztem, úgy vélem, hogy (általában véve) az eljárás e szakasza két évig is eltarthat anélkül, hogy az ügykezelést „túlzottan” hosszadalmasnak lehetne tekinteni. Ebből következik, hogy kerekítve az ügy körülbelül egy évvel és nyolc hónappal tartott tovább első fokon a Törvényszék előtt, mint kellett volna.

135.

Ezért úgy vélem, hogy sérült a GSD ahhoz való alapvető joga, hogy a Törvényszék ésszerű időn belül tárgyalja az ügyét.

136.

A Groupe Gascogne ügyben ismertetett indítványomból ( 67 ) az következik, hogy amennyiben megállapítható a Charta 47. cikkének megsértése, e megállapítás önmagában nem szükségképpen eredményezi a megtámadott ítélet hatályon kívül helyezését.

137.

Ezenfelül, ahogy arra a Bizottság rámutat, a GSD nem állította, hogy sérült a védelemhez való joga ezen eljárási szabálytalanság eredményeként.

138.

Ezért álláspontom szerint nem kell hatályon kívül helyezni a megtámadott ítéletet.

139.

Álláspontom szerint a GSD másodlagos jogalapja, amellyel a bírság csökkentését kéri, a Bíróság által a Baustahlgewebe‑ügyben hozott ítéletben követett megközelítésen alapul, ( 68 ) nem pedig egy külön vagyoni és/vagy nem vagyoni kár megtérítése iránti igényen.

140.

E jogalap fényében úgy vélem, hogy vagyoni és/vagy nem vagyoni kár megtérítése iránti igény hiányában az ítéletben szereplő olyan tartalmú megállapítás, amely szerint a Törvényszék megsértette a Charta 47. cikkét, méltányos elégtételnek tűnik. ( 69 )

141.

Megállapítom tehát, hogy amennyiben a GSD úgy véli, hogy kárt szenvedett el amiatt, hogy a Törvényszék nem döntött ésszerű időn belül az ügyéről, a Törvényszék előtt benyújtott kártérítési kereset megfelelőbb és hatékony jogorvoslatot jelent a Charta EJEE 6. cikkének (1) bekezdése és 13. cikke fényében értelmezett 47. cikkének alkalmazásában, mint a bírság szintjének csökkentése. ( 70 ) Ennélfogva azt javaslom, hogy a Bíróság állapítsa meg, hogy a GSD Törvényszék előtti keresetének elbírálásában túlzott késedelem következett be, és tegye egyértelművé, hogy a GSD, ha úgy kívánja, külön kártérítési keresetet nyújthat be.

142.

Amennyiben a Bíróság egyetért a fellebbezéssel kapcsolatban kifejtett értékelésemmel, akkor a Bíróság eljárási szabályzata 137., 138., 140. és 184. cikkének együttes olvasata alapján a GSD‑t mint a második fellebbezési jogalap második részének kivételével ( 71 ) valamennyi fellebbezési jogalap tekintetében pervesztes felet kell kötelezni saját költségeinek viselésére, valamint a Bizottság költségei kétharmadának viselésére.

143.

Következésképpen azt javaslom, hogy a Bíróság: