1.

A jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelem, amely 2012. január 3‑án érkezett a Bírósághoz, a férfiak és a nők közötti egyenlő bánásmód elvének a munkavállalás, a szakképzés, az előmenetel és a munkakörülmények terén történő végrehajtásáról szóló, 1976. február 9‑i 76/207/EK tanácsi irányelvnek ( 2 ) és az UNICE, a CEEP és az ESZSZ által a szülői szabadságról kötött keretmegállapodásról szóló, 1996. június 3‑i 96/34/EK tanácsi irányelvnek ( 3 ) az értelmezésére vonatkozik.

2.

A Juzgado de lo Social no 1 de Lleida (Spanyolország) által előterjesztett kérdések egy, M. Betriu Montull és az Instituto Nacional de la Seguridad Social (a továbbiakban: INSS) közötti jogvita keretébe illeszkednek, amelynek tárgya a munkavállalók jogállásáról szóló törvény ( 4 ) 48. cikke (4) bekezdésének és a szociális biztonságról szóló általános törvény ( 5 ) 133. bis cikkének egymással összefüggő alkalmazása. A munkavállalók jogállásáról szóló törvény ( 6 ) 48. cikkének (4) bekezdése tizenhat hetes szülési szabadságot ír elő, amelyből a szülést követő első hat hetet kötelezően a gyermek anyjának kell kivennie. Ezt követően az anya dönthet úgy, hogy a szülési szabadság fennmaradó részének egészét vagy egy részét átruházza az apára. A szociális biztonságról szóló általános törvény 133. bis cikke anyasági támogatást ír elő a munkavállalók jogállásáról szóló törvény 48. cikke (4) bekezdésének megfelelően az anyaság tekintetében biztosított szabadság időtartama alatt.

3.

M. Betriu Montull a spanyol általános szociális biztonsági rendszer munkavállalója, illetve biztosítottja. Macarena Ollé, akinek foglalkozása Procuradora de los Tribunales, a spanyol szociális biztonsági rendszeren kívüli Mutualidad General de los Procuradores rendszer tagja. ( 7 )

4.

Fiuk 2004. április 20‑i, Lleidában történt születését követően és – feltételezésem szerint, amint azt a spanyol jogszabályok megkövetelik – a gyermek anyjával egyetértésben, M. Betriu Montull anyasági támogatás iránti kérelmet nyújtott be az azon hathetes kötelező szabadságot követő időtartamra, amelyet az anyának közvetlenül a szülést követően kell kivennie. Az INSS 2004. július 28‑i és 2004. augusztus 8‑i határozataiban e kérelmet elutasította. Álláspontja szerint mivel az anya egyetlen állami szociális biztonsági rendszerbe sem tartozik, és ennélfogva nem jogosultja a szabadságra való eredeti jognak, amely a szociális biztonsági rendszer által lefedett helyzetet eredményez, a biológiai anyaság keretében az apának nincs saját, az anyát megillető jogtól elkülönülő és önálló joga, hanem az ő joga szükségképpen az anya jogából vezethető le.

5.

2004. szeptember 13‑án M. Betriu Montull keresetet nyújtott be a kérdést előterjesztő bíróság előtt az INSS határozata ellen, és kérte, hogy állapítsák meg a támogatáshoz való jogát, többek között arra való hivatkozással, hogy az sérti az egyenlő bánásmód elvét.

6.

A kérdést előterjesztő bíróságban felmerül, hogy a szóban forgó nemzeti rendelkezések, amelyek az apa támogatáshoz való jogát az anya jogából származtatják, sértik‑e a férfiak és nők közötti egyenlőség elvét.

7.

A 76/207/EK irányelv 1. cikke (1) bekezdésének szövege az alábbi:

„Ezen irányelv célja, hogy a tagállamokban a férfiak és nők közötti egyenlő bánásmód elve érvényesüljön az előmenetelt is magában foglaló munkavállalás, szakképzés, munkafeltételek, valamint – a (2) bekezdésben említett feltételek esetén – a szociális biztonság tekintetében. A továbbiakban az »egyenlő bánásmód elve« kifejezés jelöli ezt az elvet.”

8.

Ezen irányelv 2. cikke kimondja:

(1)   A következő rendelkezések alkalmazásában az egyenlő bánásmód elve azt jelenti, hogy semmiféle nemi megkülönböztetés [helyesen: nemen alapuló hátrányos megkülönböztetés] nem alkalmazható sem közvetlenül, sem közvetetten, különös tekintettel a családi állapotra és a családi jogállásra történő hivatkozással [helyesen: sem közvetlenül, sem közvetetten, a közvetett hátrányos megkülönböztetés tekintetében különösen ideértve a családi állapotra és a családi jogállásra történő hivatkozást].

[…]

(3)   Ez az irányelv nem érinti a nők védelméről szóló rendelkezéseket, különös tekintettel a terhességre és az anyaságra.

(4)   Ez az irányelv nem érinti a férfiak és a nők esélyegyenlőségét elősegítő intézkedéseket, különösen, ha azokat a fennálló egyenlőtlenségeket szüntetik meg, amelyek az 1. cikk (1) bekezdésében említett területeken a nők lehetőségeit érintik.”

9.

Az irányelv 5. cikke értelmében:

„(1)   Az egyenlő bánásmód elvének a munka‑ és egyben az elbocsátást szabályzó feltételek [helyesen: a munkafeltételek, ideértve az elbocsátási feltételeket is,] tekintetében történő alkalmazása azt jelenti, hogy a férfiaknak és a nőknek ugyanazokat a feltételeket kell biztosítani mindenféle nemi megkülönböztetés [helyesen: nemen alapuló hátrányos megkülönböztetés] nélkül.

(2)   E célból a tagállamok megteszik a szükséges intézkedéseket, hogy:

10.

A várandós, a gyermekágyas vagy szoptató munkavállalók munkahelyi biztonságának és egészségvédelmének javítását ösztönző intézkedések bevezetéséről szóló, 1992. október 19‑i 92/85/EGK tanácsi irányelvnek ( 8 ) (tizedik egyedi irányelv a 89/391/EGK irányelv 16. cikke (1) bekezdésének értelmében) 1. cikke (1) bekezdésének értelmében „az a célja, hogy a várandós, a gyermekágyas vagy szoptató munkavállalók munkahelyi biztonságának és egészségvédelmének javítását ösztönző intézkedéseket hajtson végre.”

11.

A 92/85 irányelv „Szülési szabadság” címet viselő 8. cikke így rendelkezik:

„(1)   A tagállamok megteszik a szükséges intézkedéseket annak biztosítására, hogy a 2. cikkben meghatározott munkavállalók jogosultak legyenek legalább 14 hetes folyamatos szülési szabadságra, amely a gyermekszülés előtt, illetve után a nemzeti jogszabályoknak, illetve gyakorlatnak megfelelően vehető igénybe.

(2)   Az (1) bekezdésben elrendelt szülési szabadságnak tartalmaznia kell legalább két hét kötelező szülési szabadságot, amelyet gyermekszülés előtt, illetve után a nemzeti jogszabályoknak, illetve gyakorlatnak megfelelően kell kiadni.”

12.

A 96/34 irányelv célja, 1. cikke értelmében, a mellékletben szereplő, szülői szabadságra vonatkozó keretmegállapodás végrehajtása, amely megállapodást 1995. december 14‑én az általános iparági szervezetek (az UNICE, a CEEP és az ESZSZ) kötöttek.

13.

A 96/34 irányelv mellékletében szereplő keretmegállapodás 1. szakaszának 2. pontja szerint ez a megállapodás minden olyan férfi és nőimunkavállalóra kiterjed, akik az egyes tagállamokban hatályos jogszabályok, kollektív szerződések vagy gyakorlat által meghatározott munkaszerződéssel, illetve munkaviszonnyal rendelkeznek.”.

14.

A 96/34 irányelv mellékletében szereplő keretmegállapodás „Szülői szabadság” címet viselő 2. szakasza így rendelkezik:

15.

A munkavállalók jogállásáról szóló törvény, 1. cikkének (1) bekezdése értelmében, olyan munkavállalókra alkalmazandó, akik valamely – munkáltató[nak] vagy vállalkozó[nak] nevezett – természetes vagy jogi személy szervezeti keretei között, és e természetes vagy jogi személy utasítása alatt más javára, fizetés ellenében önkéntesen szolgálatot teljesítenek”.

16.

A munkavállalók jogállásáról szóló törvény 1. cikke (3) bekezdésének megfelelően:

„A jelen törvény hatálya alól ki van zárva:

[...]

17.

A munkavállalók jogállásáról szóló törvénynek az alapügy tényállásának megvalósulása idején, 2004‑ben, ( 9 ) alkalmazandó változatának 48. cikke előírja, hogy:

„Szülés esetén egybefüggő tizenhat hét szabadságot lehet igénybe venni, […]. A szabadság időtartamát az érintett választása szerinti felosztásban kell kiadni úgy, hogy abból hat hét közvetlenül a szülést követő időtartamra essen. […].

A fentiektől függetlenül, nem érintve a közvetlenül a szülés utáni, az anya számára kötelező hat hét szabadságot, ha mind az anya, mind az apa munkavállaló, az anya a szülési szabadság megkezdésekor dönthet úgy, hogy a szabadság meghatározott részét a szülést követően egybefüggően az apa veszi igénybe, akár az anyával egyidejűleg, akár az anyát felváltva, kivéve ha az anya foglalkoztatásának megkezdése az adott időpontban az egészségére kockázatot jelentene.

[...]

Hat éven aluli kiskorú örökbefogadása, és örökbe fogadást megelőző vagy tartós nevelésbe vétele esetén a szabadság egybefüggő tizenhét hétig tart, amelyet többes örökbefogadás vagy nevelésbe vétel esetén a második gyermeket követő minden további gyermek után két héttel meg lehet hosszabbítani. E szabadságot a munkavállaló választásától függően akár a nevelésbe vételről szóló közigazgatási vagy bírósági döntés meghozatalától, akár az örökbefogadást megállapító bírósági határozattól kell számítani. Hat éven felüli kiskorúak örökbefogadása vagy nevelésbe vétele esetén a szabadság tartama ugyancsak tizenhat hét, ha a kiskorú fogyatékos, fogyatékkal élő vagy a szociális szolgálat megfelelően igazolja, hogy személyes körülményei és tapasztalatai vagy külföldi származása miatt a társadalomba és a családba történő beilleszkedése különös nehézségekbe ütközik. Ha mind az anya, mind az apa munkavállaló, a szabadság időtartama az érintettek választása szerint megosztható, és azt egybefüggően és a meghatározott korlátok között egyidejűleg vagy egymást követően is igénybe vehetik.

A szabadság időtartamának egyidejű igénybevétele esetén a szabadság teljes időtartama nem haladhatja meg az előző bekezdésekben előírt tizenhat hetet vagy a többes szülés, örökbefogadás vagy tartós nevelésbe vétel esetére meghatározott időtartamot.

[...]”

17.

A munkavállalók jogállásáról szóló törvény 48. cikkének (4) bekezdését a későbbiekben módosította a nők és férfiak közötti tényleges egyenlőségről szóló a 2007. március 22‑i 3/2007. sz. alkotmányos törvény (Ley orgánica 3/2007 para la igualdad efectiva de mujeres y hombres; BOE 71., 2007. március 23.; 12611. o.). A munkavállalók jogállásáról szóló törvény 8. cikkének (4) bekezdése a jelen ügyben releváns vonatkozásban az alábbi bekezdés beillesztésével módosult:

„Ha a tevékenységre irányadó jogszabályok értelmében az anya szakmai tevékenységének szünetelése esetén nem jogosult támogatásra, arra az időtartamra, amelyre az anyát megillette volna a munkaviszony szünetelésének joga, a másik szülő jogosult a munkaviszony szüneteltetésére, amely a következő cikkben elismert jog [az apasághoz kapcsolódó szabadság]gyakorlásával összeegyeztethető” ( 10 ).

18.

A szociális biztonságról szóló általános törvény 133. bis cikke a 39/1999 törvénnyel módosított változatában így rendelkezik:

„Az anyasági támogatás szempontjából védett helyzetnek minősül az anyaság, az örökbefogadás és mind az örökbefogadást megelőző, mind a tartós nevelésbevétel azon időtartama, amelyre az ilyen helyzet miatt szabadság igényelhető az 1995. március 24‑i 1/1995. sz. királyi törvényerejű rendelettel elfogadott munkavállalók jogállásáról szóló törvény egységes szerkezetbe foglalt szövege 48. cikkének (4) bekezdésében, és a közszolgálat reformjáról szóló, 1984. augusztus 2‑i 30/1984. sz. törvény 30. cikkének (3) bekezdésében foglaltak értelmében”.

19.

A fenti 3–5. pontban bemutatott tényállási elemeken túl meg kell állapítani, hogy 2005. április 20‑án a kérdést előterjesztő bíróság kérdéssel fordult a Tribunal Constitucionalhoz (Alkotmánybíróság) arra vonatkozóan, hogy a munkavállalók jogállásáról szóló törvény 48. cikkének (4) bekezdése összeegyeztethető‑e a spanyol alkotmánnyal. Az alkotmánybíróság 2011. május 19‑i ítéletében megállapította, hogy a szóban forgó rendelkezés nem ellentétes az Alkotmány 14. (a hátrányos megkülönböztetés tilalmának elve), 39., (a család társadalmi, gazdasági és jogi védelme) és 41. (szociális biztonsági rendszer) cikkével.

20.

A kérdést előterjesztő bíróság mindazonáltal kételyeket táplál e rendelkezés uniós joggal és különösen az egyenlő bánásmód általános elvével való összeegyeztethetősége tekintetében.

21.

A kérdést előterjesztő bíróság megállapítja, hogy a felek nem vitatják az anya szülés által kötelezően kiveendő hathetes szabadságát. Ami ezzel szemben a további tíz hetes időszakot illeti, a kérdést előterjesztő bíróság megállapítja, hogy a nemzeti jogszabályok, amennyiben az apa jogát az anya jogából származtatják, eltérő módon kezelik a munkaviszonyban álló apát és anyát, noha e két helyzet összehasonlítható.

22.

A kérdést előterjesztő bíróság szerint a munkaszerződésnek a munkaviszony fenntartása melletti, a munkavállalók jogállásáról szóló törvény 48. cikkének (4) bekezdésében előírt szüneteltetése a szülést követő hat hetet kivéve szülői szabadságként, és a családi élet és munkavégzés összehangolásának eszközeként kezelendő, mivel a terhesség és a szülés biológiai valósága, amely kizárólag a nőhöz kötődik, csak a kötelezően az anya által kiveendő időszakban meghatározó.

23.

E bíróság úgy véli, hogy e ténynél fogva az alapjogvita tárgyát képező szabadságot az anyának és az apának különbségtétel nélkül, szülői minőségére való tekintettel igénybe kell tudnia venni, ha mindketten munkavállalók.

24.

A kérdést előterjesztő bíróság szerint a szóban forgó spanyol törvény eltérően kezeli a biológiai apát és az örökbefogadó apát. Örökbefogadás esetén ugyanis a munkavállalók jogállásáról szóló törvény 48. cikkének (4) bekezdése lehetővé teszi az apa és az anya számára, ha mindketten munkavállalók, hogy úgy osszák meg a szabadság időtartamát, ahogy számukra a legmegfelelőbb. Ebben az esetben a szabadsághoz való jog nem az anya jogaként jelenik meg, amelyet átruházhat az apára, hanem a szünetelés olyan időtartamaként, amelyet az anya és az apa közös megegyezése szerint kell megosztani. Ilyen módon örökbefogadás esetén a munkavállaló apa, aki a szociális biztonság valamely rendszerébe tartozik, teljes egészében élvezheti a szülési szabadságot, és jogosulttá válik a megfelelő támogatásra akkor is, ha az anya nem olyan munkavállaló, aki a szociális biztonság valamely rendszerébe tartozik, ugyanakkor ugyanebben az esetben terhesség és szülés esetén az apa csak a szabadság utolsó tíz hetét veheti igénybe, mivel e jog az anyát megillető eredeti jogként jelenik meg.

25.

Ilyen körülmények között a Juzgado de lo Social no 1 de Lleida úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából az alábbi kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:

26.

Írásbeli észrevételeket az INSS, spanyol és a lengyel kormány, valamint az Európai Bizottság nyújtott be. Ugyanezek szóbeli észrevételeket terjesztettek elő a 2013. február 21‑i tárgyaláson.

27.

A spanyol kormány úgy véli, hogy az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések elfogadhatatlanok. Úgy ítéli meg, hogy az előzetes döntéshozatalra utaló határozat nem jelöli meg pontosan azon okokat, amelyek igazolnák az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések relevanciáját, ami nyilvánvalóvá teszi azok tisztán hipotetikus jellegét. E kormány álláspontja szerint a kérdést előterjesztő bíróság ekként egyes uniós jogi rendelkezéseknek a munkavállalók jogállásáról szóló törvény 48. cikkének (4) bekezdésével összefüggő értelmezésére vonatkozó tanácsadó véleményt kért.

28.

A tárgyaláson az INSS ugyancsak kijelentette, hogy az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések elfogadhatatlanok. Álláspontja szerint, tekintettel arra, hogy a munkavállalók jogállásáról szóló törvény 48. cikkének (4) bekezdése folyamatos tizenhat hetes szabadságot ír elő, a szülés után kilenc évvel előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések szükségszerűen hipotetikus jellegűek, mivel azokat olyan időpontban vetették fel, amikor az e szabadságra való jogosultság kizárt.

29.

Az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében az EUMSZ 267. cikkel bevezetett eljárás a Bíróság és a nemzeti bíróságok közötti együttműködés eszköze, amelynek révén az előbbi az uniós jog értelmezéséhez megadja azokat a támpontokat, amelyek szükségesek az utóbbi által eldöntendő jogvita megoldásához Ezen együttműködés keretében az uniós jogra vonatkozóan előterjesztett kérdések releváns voltát vélelmezni kell A Bíróság csak akkor utasíthatja el a nemzeti bíróságok által előterjesztett előzetes döntéshozatal iránti kérelmet, ha az uniós jog kért értelmezése nyilvánvalóan semmilyen összefüggésben nincs az alapügy tényállásával vagy tárgyával, ha a probléma hipotetikus jellegű, vagy ha nem állnak a Bíróság rendelkezésére azok a ténybeli vagy jogi elemek, amelyek szükségesek ahhoz, hogy az elé terjesztett kérdésekre hasznos választ adhasson. Az előzetes döntéshozatali eljárásban a Bíróság feladata a tagállamok igazságszolgáltatásához való hozzájárulás, nem pedig általános vagy hipotetikus kérdésekről való jogi véleménynyilvánítás. ( 11 )

30.

A jelen ügyben a kérdést előterjesztő bíróság határozatából és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekből kitűnik, hogy a kérdést előterjesztő bíróság arra keres választ, hogy az uniós jogi rendelkezésekkel, jelesül a 76/207 irányelvvel és a 96/34 irányelvvel ellentétes‑e valamely, a munkavállalók jogállásáról szóló törvény 48. cikkének (4) bekezdésében foglalt rendelkezéshez hasonló rendelkezés. Noha vitathatatlan, hogy az alapeljárásban M. Betriu Montull a szociális biztonságról szóló általános törvény 133. bis cikkében előírt „anyasági támogatás” iránti kérelmet nyújtott be, és hogy e törvény nem határozza meg azon feltételeket, amelyek a szóban forgó támogatásra való jogot megnyitják, e törvény 133. bis cikke mindazonáltal a munkavállalók jogállásáról szóló törvény 48. cikkének (4) bekezdésére utal, amely viszont meghatározza e feltételeket.

31.

Tekintettel az e két rendelkezés között a spanyol jogalkotó által kifejezetten létrehozott közvetlen kapcsolatra, nem értem, mennyiben lennének a kérdést előterjesztő bíróság kérdései általános vagy hipotetikus jellegűek, sem azt, hogy a Bíróság e kérdésekre adott válaszának miként ne lenne jelentősége az alapjogvita megoldása szempontjából.

32.

Továbbá, ami az INSS fenti 29. pontban foglalt észrevételeit illeti, úgy vélem, hogy még ha el is fogadnánk azt az állítást, miszerint M. Betriu Montull nem lehet jogosult visszaható hatállyal a szóban forgó szabadságra, e személy mindenesetre, azon túl, hogy támogatás iránti kérelemmel él, kártérítés iránti jogát is érvényesítheti az INSS‑szel szemben, amiről ezen utóbbi említést is tett a tárgyaláson.

33.

Következésképpen úgy vélem, hogy az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések elfogadhatók.

34.

Mindazonáltal nyomban ki kell jelenteni, hogy mivel a kérdést előterjesztő bíróság az előzetes döntéshozatalra utaló határozatban nem mutatta be a szülői szabadságra vonatkozó jogi hátteret, nem vizsgálom azt a kérdést, hogy a 96/34 irányelvvel ellentétes‑e egy, a munkavállalók jogállásáról szóló törvény 48 cikkének (4) bekezdésében foglalthoz hasonló intézkedés. ( 12 )

35.

Az első kérdéssel kapcsolatban az INSS úgy véli, hogy nem ellentétes a 92/85 irányelvvel az, ha nem engedélyezett az anyasági támogatás iránti jog apára való átruházása, ha az anya – mivel olyan biztosítási rendszer önkéntes tagja, amely ilyen védelmet nem ismer – maga sem jogosult ilyen támogatásra, hiszen senki nem ruházhat át olyan jogot, amelynek ő maga nem birtokosa.

36.

Az INSS megjegyzi, hogy a 96/34 irányelv által szabályozott szülői szabadság eltér az alapügy tárgyát képező szülői szabadságtól. Az INSS szerint a szülői szabadságra való jogot a a munkavállalók jogállásáról szóló törvény 46. cikkének (3) bekezdése ültette át a spanyol jogba, amely bekezdés akként rendelkezik, hogy „a munkavállalók – a gyermek születésének vagy adott esetben a bírósági vagy hatósági határozat meghozatalának időpontjától – jogosultak a szabadság legfeljebb három évig történő meghosszabbítására a gyermek gondozása céljából, függetlenül attól, hogy biológiailag saját, örökbefogadott, vagy az örökbefogadást megelőző, illetve tartós nevelésbe, vagy akár ideiglenesen nevelésbe vett gyermekről van‑e szó”. E szülői szabadság a munkaviszonnyal rendelkező szülők (mind a férfiak, mind a nők) szakmai és családi feladatainak összeegyeztetését célozza, míg az alapügy tárgyát képező szabadság célja az anya egészségének, valamint az anya és az újszülött közötti különleges viszonynak megőrzése a szülést követően.

37.

A második kérdéssel kapcsolatban az INSS megjegyzi, hogy M. Betriu Montull nem volt jogosult a szóban forgó szabadságra, mert Macarena Ollé, gyermekük anyja, saját választása szerint, a Mutualidad Gerneral de los Procuradores, nem pedig az általános szociális biztonsági rendszer tagja volt. Az INSS szerint a szakmai tevékenységnek az anyaság alkalmával történő megszakítására vonatkozó jog, amelyhez társul a szabadság alatt a támogatáshoz való jog, továbbá az a lehetőség, hogy e szabadság megosztható a gyermek apjával, nem attól függ, hogy az anya munkavállalónak minősül‑e, hanem az anya azon választásától, hogy a szóban forgó nemzeti jogszabályokban említett szociális biztonsági rendszer védelmi keretének tagja‑e, vagy sem.

38.

A harmadik kérdéssel kapcsolatban az INSS úgy véli, hogy a munkaviszonnyal rendelkező apák közötti, azon alapuló eltérő bánásmód, hogy örökbefogadó vagy biológiai apák‑e, tökéletesen igazolható, tekintettel arra, hogy biológiai apaság esetén ésszerű, hogy a jog kizárólag az anyát illesse meg, akinek fel kell épülnie a terhességet és a szülést követően, míg a munkaszerződés örökbefogadás vagy tartós nevelésbe vétel folytán történő szüneteltetésének a célja az új gyermek családba való harmonikus beilleszkedésének az elősegítése, amely különbség nélkül érinti úgy az apát, mint az anyát.

39.

A spanyol kormány megjegyzi, hogy a spanyol jogalkotó a 92/85 irányelv 8. cikke szövegét és a tagállamoknak e cikk által biztosított mozgásteret tiszteletben tartva alkotott jogszabályt. A spanyol kormány szerint az, hogy az anya nemcsak hogy nem mondhat le teljesen az általa a szülést követően kötelezően kiveendő hathetes szabadságot követő időszakról, de azt meg is oszthatja az apával, vagy át is ruházhatja rá, tiszteletben tartja a 92/85 irányelv tartalmát és célját azzal, hogy lehetővé teszi az apa bevonását a családi feladatokba.

40.

A spanyol kormány úgy véli, hogy a munkaszerződés munkahely fenntartása melletti szüneteltetésének lehetősége örökbefogadás esetén összegyeztethető a 96/34 irányelvvel és a 76/207 irányelvvel. Álláspontja szerint a 96/34 irányelv elismeri, hogy egy gyermek születése és örökbefogadása nem azonos helyzetek, amennyiben a 96/34 irányelv mellékletében szereplő keretmegállapodás 2. szakasza 3. pontjának c) alpontja kimondja, hogy a tagállamok a szülői szabadság igénybevételének feltételeit és részletes szabályait az örökbefogadás különleges körülményeihez igazíthatják. A spanyol kormány következésképpen úgy véli, hogy az európai jogalkotó mérlegelési mozgásteret hagy a tagállamoknak arra, hogy a szülői szabadságot az örökbefogadás különleges körülményeihez igazíthassák.

41.

A lengyel kormány szerint noha a nemzeti jogalkotó lehetővé teszi a munkaviszonnyal rendelkező apák számára, hogy a szülési szabadság egy részért ők használják fel, jogszerű, hogy e jog a munkaviszonnyal rendelkező anya jogából származzon. A lengyel kormány megállapítja, hogy az uniós jog a gyermek anyjának és apjának biztosít szülési szabadságot. Kétségtelen, hogy e jog megszerzését követően az anya annak egy részéről lemondhat, és azt az apára ruházhatja, de az apa nem hivatkozhat arra, hogy ő foglalkozik a gyermekkel, és nem részesülhet az anya helyett a szülési szabadságban. Egy ilyen megoldás ellentétes lenne a szülési szabadság céljával, amely az anyának, valamint az anya és gyermeke közötti kapcsolatnak a védelmére irányul. A lengyel kormány úgy véli, hogy ha egy anya, mivel nem rendelkezik munkavállalói jogállással, nem szerzett jogosultságot a szabadságra, azt nem is ruházhatja át a gyermek apjára. A lengyel kormány megjegyzi, hogy csak az olyan elemzés teszi lehetővé e szabadság alapvető rendeltetésének megőrzését és a szülői szabadságtól való megkülönböztetését, amely vélelmezi a gyermek apja szülési szabadságra való jogának származtatott jellegét.

42.

A lengyel kormány szerint az örökbefogadási szabadsághoz való jogról és gyakorlásának feltételeiről az uniós jog nem rendelkezik, és azok továbbra is a nemzeti jogalkotó kizárólagos hatáskörébe tartoznak, ekként nem értékelhetők az egyenlő bánásmód általános elvének szempontjából.

43.

A Bizottság megjegyzi, hogy a spanyol jogszabályok kívül esnek a 92/85 irányelv hatályán, mivel egy (férfi) munkavállaló ezen irányelv értelmében semmiképpen nem lehet jogosult szülési szabadságra. A Bizottság szerint a munkavállalók jogállásáról szóló törvény 48. cikkének (4) bekezdése a 76/207 irányelv 2. cikkének (1) bekezdése értelmében vett, nemen alapuló, a munkaviszonyban álló anyák és az ugyanezen jogállással rendelkező apák közötti eltérő bánásmódot valósít meg. Ezen eltérő bánásmód nem igazolható a terhesség és az anyaság védelméhez kapcsolódó, 76/207 irányelv 2. cikkének (3) bekezdésében említett okokkal.

44.

A Bizottság úgy véli, hogy a munkaszerződés alapügy tárgyát képező szüneteltetésének tízhetes időtartama ebben az értelemben különbözik az anya kötelező szabadságának időtartamától, azaz a közvetlenül a szülést követő hat héttől. A Bizottság megállapítja, hogy a közvetlenül a szülést követő időszak kötelezően pihenéssel töltendő időszak az anya számára, ekként ez az időszak az anyának, valamint az anya és gyermeke közötti különleges viszonynak a szülést követő időszakban való megőrzéséhez kapcsolódik.

45.

A Bizottság ugyanakkor úgy véli, hogy a spanyol jogszabály azzal, hogy biztosít az apa számára egy további tízhetes időszakot, elszakítja ezt az időszakot az anyaság biológiai tényétől. A spanyol jogszabályokban ez az időszak úgy jelenik meg, mint a gyermek gondozására és a vele való törődésre fordítandó időszak, amelyre jogosult lehet mind a munkaviszonnyal rendelkező anya, mind a munkaviszonnyal rendelkező apa.

46.

A Bizottság úgy véli, hogy a jelen ügyben alkalmazhatók a Bíróság azon megállapításai, amelyekre a Roca Álvarez‑ügyben ( 13 ) 2010. szeptember 30‑án hozott ítéletében jutott. A Bizottság álláspontja szerint a 76/207 irányelv 2. és 5. cikkét a jelen ügyben ugyancsak úgy kell értelmezni, hogy azokkal ellentétes az alapügy tárgyát képezőhöz hasonló, olyan nemzeti rendelkezés, amely szülés esetén a munkaviszonnyal rendelkező anya számára jogot ismer el a munkaszerződés szüneteltetésére a kötelező hathetes szabadságon túl, míg a férfi munkavállalók, akiknek gyermekük van, és szintén rendelkeznek munkaviszonnyal, csak akkor lehetnek jogosultak a szerződés ugyanilyen szüneteltetésére, ha e gyermek anyja szintén munkavállalói jogálással rendelkezik.

47.

A Bizottság úgy véli, hogy nem áll rendelkezésére elegendő információ annak megállapításához, hogy a munkavállalók jogállásáról szóló törvény 48. cikkének (4) bekezdésében előírt szabadság, az anya számára kötelezően előírt hathetes szabadságot leszámítva, a 96/34 irányelv értelmében vett szülői szabadságnak tekinthető‑e.

48.

Első és második kérdésével, amelyeket együttesen célszerű vizsgálni, a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra keres választ, hogy a 76/207 és 96/34 irányelvet, valamint az egyenlő bánásmód elvét, amely tiltja a nemen alapuló hátrányos megkülönböztetés minden formáját, úgy kell‑e értelmezni, hogy azokkal ellentétes egy olyan, az alapügy tárgyát képezőhöz hasonló nemzeti szabályozás, amely nemen alapuló hátrányos megkülönböztetést valósít meg, amennyiben örökbefogadás esetén a munkaviszonnyal rendelkező anya számára jogot ismer el munkaszerződés szüneteltetésére a szülést követő kötelező hathetes szabadságon túl, az anya egészségének veszélyeztetését leszámítva, míg a férfi munkavállalók, akiknek gyermekük van, és szintén rendelkeznek munkaviszonnyal, csak akkor lehetnek jogosultak a szerződés ugyanilyen szüneteltetésére, ha e gyermek anyja szintén munkavállalói jogálással rendelkezik, és úgy dönt (amint azt a szóban forgó szabályozás lehetővé teszi), hogy e szabadság egy meghatározott részét átengedi a számára.

49.

Vitathatatlan, hogy a munkavállalók jogállásáról szóló törvény 48. cikkének (4) bekezdése szülés esetén folyamatos tizenhat hetes szabadságot ír elő, amelyből a közvetlenül a szülést követő hat hetet kötelezően az anyának kell kivennie. Ezen túl, e rendelkezés szövegéből és a Bíróság előtti iratokból egyértelműen kitűnik, hogy az anya dönthet akként, hogy a szabadság fennmaradó részét, legfeljebb tíz hetet, teljes egészében vagy részben az apa használja fel. E tekintetben ki kell emelni, hogy az anya döntését az alapeljárásban senki nem vitatta.

50.

Egyébiránt a kérdést előterjesztő bíróság nem vet fel kérdést az anya számára a szülést követően kötelezően kiveendő hathetes szabadságra vonatkozóan, ( 14 ) és a jelen esetben nem merül fel az anya egészségének a kérdése, amely esetben az anya nem dönthet úgy, hogy az apa használja fel a szabadság fennmaradó részét. ( 15 )

51.

Elöljáróban célszerű összevetni a munkavállalók jogállásáról szóló törvény 48. cikkének (4) bekezdését a 92/85 irányelv 8. cikkével.

52.

Megjegyzem, hogy a 92/85 irányelv 8. cikke akként rendelkezik, hogy a női munkavállalók legalább 14 hetes folyamatos szülési szabadságra jogosultak. E rendelkezés nem ír elő a gyermek apját megillető semmilyen szabadságot. Ezen cikkel ellentétben, amely személyi hatályánál fogva kizárólag a várandós, a gyermekágyas vagy szoptató munkavállalók tekintetében alkalmazandó, ( 16 ) a munkavállalók jogállásáról szóló törvény 48. cikkének (4) bekezdésének hatálya, bizonyos feltételek mellett, kiterjed a férfi munkavállalókra is.

53.

Úgy vélem mindazonáltal, hogy a 92/85 irányelv 8. cikkének maga a szövege lehetővé teszi, hogy a tagállamok az e rendelkezést kiegészítő, illetve e rendelkezés minimumkövetelményein túllépő intézkedéseket fogadjanak el, azzal a nyilvánvaló feltétellel, hogy ezen minimumkövetelményeket tiszteletben tartják. ( 17 ) E vonatkozásban úgy vélem, a spanyol kormány fenti 40. pontban említett észrevételeivel összhangban, hogy a munkavállalók jogállásáról szóló törvény 48. cikkének (4) bekezdése, azzal, hogy lehetővé teszi az anya számára, hogy a gyermek apjának átengedje a szülési szabadság egészét vagy egy részét, túllép a 92/85 irányelv 8. cikkének minimumkövetelményein, miközben tiszteletben tartja az e cikk által a tagállamok számára előírt kötelező jellegű rendszert.

54.

Egyrészt ugyanis a szülési szabadság, amelyet kizárólag az anya vehet ki, a szülést követő hat hét, míg az irányelv mindössze két hetet ír elő (megosztva a szülés előtt és/vagy azt követően), másrészt az anya azon lehetősége, hogy az apának átengedje a szabadság fennmaradó részét, nem áll fenn, „ha az anya foglalkoztatásának megkezdése az adott időpontban az egészségére kockázatot jelentene” ( 18 ), ami illeszkedik a 92/85 irányelv céljába, amely a várandós, a gyermekágyas vagy szoptató munkavállalók munkahelyi biztonságának és egészségvédelme javításának ösztönzése. ( 19 )

55.

Az egyértelműség kedvéért hangsúlyozni kell, hogy noha a 92/85 irányelv 8. cikkének (2) bekezdése akként rendelkezik, hogy csak az első két hét (a szülés előtt vagy után) minősül kötelező szülési szabadságnak, a gyermek anyjának azon joga, hogy részesüljön a 92/85 irányelv 8. cikke (1) bekezdése által előírt tizennégy hét szülési szabadságban, semmiképpen nem vonható meg tőle akarata ellenére, az apa javára. ( 20 )

56.

Következésképpen úgy vélem, hogy a gyermek apjának azon lehetősége, hogy bizonyos körülmények között, és kizárólag az anya kezdeményezésére, hathetes szabadságban részesüljön az alapügyben szereplőhöz hasonló módon, tiszteletben tartja a 92/85 irányelv 8. cikkét.

57.

Ezt a lehetőséget meg kell vizsgálni továbbá a 76/207 irányelv fényében. ( 21 ) A 76/207 irányelv 1. cikkének (1) bekezdése értelmében az irányelv célja, hogy a tagállamokban a férfiak és nők közötti egyenlő bánásmód elve érvényesüljön az előmenetelt is magában foglaló munkavállalás, a szakképzés, valamint a munkafeltételek tekintetében. Ezt az elvet ugyanezen irányelv 2. és 5. cikke határozza meg. Az említett 2. cikk (1) bekezdése kimondja, hogy az egyenlő bánásmód elve azt jelenti, hogy semmiféle nemen alapuló hátrányos megkülönböztetés nem alkalmazható sem közvetlenül, sem közvetetten, a közvetett hátrányos megkülönböztetés tekintetében különösen ideértve a családi állapotra és a családi jogállásra történő hivatkozást. Az említett irányelv 5. cikkének (1) bekezdése előírja, hogy az ezen elvnek a munkafeltételek tekintetében történő alkalmazása azt jelenti, hogy a férfiaknak és a nőknek ugyanazokat a feltételeket kell biztosítani mindenféle nemen alapuló hátrányos megkülönböztetés nélkül. ( 22 )

58.

Az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból egyértelműen kitűnik, hogy a szülést követő hathetes szabadságon túl a munkaviszonnyal rendelkező anya főszabály szerint további tíz hét szabadságra jogosult, míg a munkavuiszonnyal rendelkező apa e tíz hétre kizárólag az anya hozzájárulásával lehet jogosult (ami a jelen ügyben nem valósul meg), továbbá azzal a feltétellel, hogy mindkét szőlő munkavállalói jogállással rendelkezik.

59.

E rendelkezés hasonló ugyanis a fent hivatkozott Roca Álvarez‑ügyben szereplő rendelkezéshez, amely ügy tárgya a 76/207 irányelv 2. cikke (1), (3) és (4), valamint (5) bekezdésének értelmezése, és amely a Roca Álvarez és munkáltatója között annak tárgyában indult jogvitába illeszkedik, hogy az utóbbi megtagadta az úgynevezett „szoptatási szünet” biztosítását.

60.

A spanyol jogszabályok főszabály szerint az úgynevezett „szoptatási szünethez” való jogot a gyermek anyjának biztosítja, mivel a gyermek apja csak azzal a feltétellel részesülhet e munkaszünetben, hogy mindkét szülő munkaviszonyban áll. A szülői minőség tehát nem elég ahhoz, hogy a munkaviszonyban álló férfiak részesülhessenek a munkaszünetben, míg az azonos jogállással rendelkező nők esetében az elégnek bizonyul. ( 23 )

61.

A Bíróság, miután emlékeztetett ítélkezési gyakorlatára, amely szerint „a férfi és a női munkavállalók, akiknek csecsemőkorú gyermekük van, összehasonlítható helyzetben vannak a napi munkaidőnek az említett gyermek gondozása céljából történő csökkentését érintő szükségesség tekintetében” ( 24 ), megállapította, hogy „az alapügy tárgyát képező rendelkezés a 76/207 irányelv 2. cikkének (1) bekezdése értelmében vett, nemen alapuló eltérő bánásmódot valósít meg a munkaviszonyban álló anyák és az ugyanezen jogállással rendelkező apák között”. ( 25 )

62.

A Bíróság ezt követően megvizsgálta, hogy ez az eltérő bánásmód igazolható‑e a 76/207 irányelv 2. cikkének (3) és (4) bekezdése alapján, amelyek előírják, hogy az irányelv nem érinti a nők védelméről szóló rendelkezéseket, különös tekintettel a terhességre és az anyaságra, és nem érinti a férfiak és a nők esélyegyenlőségét elősegítő intézkedéseket sem, különösen, ha azokat a fennálló egyenlőtlenségeket szüntetik meg, amelyek a munkafeltételek területén a nők lehetőségeit érintik.

63.

A Bíróság szerint az, hogy az úgynevezett „szoptatási szünetet” mind a munkaviszonyban álló apa, mind pedig a munkaviszonyban álló anya ugyanúgy igénybe veheti, azt is jelenti, hogy a gyermek táplálását és gondozását az apa ugyanúgy biztosíthatja, mint az anya.

64.

Következésképpen e szabályozást nem lehetett a 76/207 irányelv 2. cikkének (3) bekezdése értelmében a nő terhességet követően fennálló biológiai állapotának vagy az anya és az újszülött közötti különleges viszonynak a védelmét biztosító rendelkezésnek tekinteni. A nemzeti szabályozás ugyanis eltávolította az úgynevezett „szoptatási szünet” biztosítását a szoptatástól, mint biológiai ténytől, ennek következtében az nem tartozik a 76/207 irányelv 2. cikkének (3) bekezdésében előírt kivételek sorába.

65.

A Bíróság ekként úgy ítélte meg ezen ítéletében, hogy az, hogy kizárólag a munkaviszonyban álló anya lehet az úgynevezett „szoptatási szünethez” való jog jogosultja, az ugyanezen jogállással rendelkező apa pedig e jogban csupán részesülhet, de annak nem lehet jogosultja, inkább állandósítaná a férfiak és a nők közötti hagyományos szereposztást azáltal, hogy a férfiak számára a nőkéhez képest másodlagos szerepet tartana fenn a szülői funkciók gyakorlása tekintetében. A Bíróság ezt követően kimondta, hogy e szünetre való jognak kizárólag azon indokból történő megtagadása a munkaviszonyban álló apáktól, hogy a gyermek anyja nem rendelkezik e jogállással, azzal a hatással járhat, hogy az önálló vállalkozói jogállással rendelkező nők arra kényszerülnek, hogy a szakmai tevékenységüket korlátozzák, és egyedül viseljék a gyermekük születéséből adódó terheket, anélkül hogy a gyermek apjától segítséget kaphatnának. A Bíróság szerint az alapügy tárgyát képező nemzeti szabályozás nem minősül a 76/207 irányelv 2. cikkének (4) bekezdése értelmében vett olyan rendelkezésnek, amely a hatását tekintve megszünteti vagy csökkenti a társadalmi életben a nőket érintően esetlegesen fennálló egyenlőtlenségeket, és olyan rendelkezésnek sem tekinthető, „amelynek célja a névleges egyenlőség helyett érdemi egyenlőség létrehozása a társadalomban ténylegesen előforduló egyenlőtlenségek csökkentése révén, és az, hogy az EUMSZ 157. cikk (4) bekezdésével összhangban az érintett személyek szakmai előmenetelében őket érő hátrányokat megakadályozzák vagy kiegyenlítsék”. ( 26 )

66.

A Bíróság fent hivatkozott Roca Álvarez ügyben követett gondolatmenetét átvéve nyilvánvaló, hogy az alapügy tárgyát képező rendelkezés az alapügy tárgyát képező szabadság időtartama tekintetében a 76/207 irányelv 2. cikkének (1) bekezdése értelmében vett, nemen alapuló, a munkaviszonyban álló anyák és az ugyanezen jogállással rendelkező apák közötti eltérő bánásmódot valósít meg.

67.

Amint azt a Bíróság a fent hivatkozott Roca Álvarez‑ügyben hozott ítélet 24. pontjában kimondta, a férfi és a női munkavállalók, akiknek csecsemőkorú gyermekük van, összehasonlítható helyzetben vannak a napi munkaidőnek az említett gyermek gondozása céljából történő csökkentését érintő szükségesség tekintetében.

68.

Ezt követően azt kell megvizsgálni, hogy ezen, a 76/207 irányelv 2. cikkének (1) bekezdésével ellentétes hátrányos megkülönböztetés igazolható‑e ugyanezen cikk (3) és (4) bekezdésének alapján, amelyek lehetővé teszik az egyenlő bánásmód elvétől való eltérést.

69.

Ami először is a terhesség és az anyaság védelmét illeti, az állandó ítélkezési gyakorlat szerit a 76/207 irányelv 2. cikkének (3) bekezdése, amely „a terhességre és az anyaságra” tekintettel fenntartja a tagállamok jogát a nők védelmét szolgáló rendelkezések elfogadására vagy hatályban tartására, a nemek közötti egyenlő bánásmód elvére tekintettel elismeri egyfelől a nő terhesség során és azt követően fennálló biológiai állapota védelmének jogszerűségét, másfelől a szülést követő időszakban a nő és gyermeke közötti különleges viszony védelmének jogszerűségét. ( 27 )

70.

Mindazonáltal, ellentétben a közvetlenül a szülést követő hathetes szabadsággal, amelyet, biológiai állapotának védelme céljából, kötelezően az anyának kell kivennie, az alapügy tárgyát képező tízhetes szabadság nem tartozhat a 76/207 irányelv 2. cikke (3) bekezdésének hatálya alá. Annak előírásával ugyanis, hogy az anya a szülési szabadság kezdetekor dönthet úgy, hogy az első hat hét kivételével a másik szülő vegye igénybe a további tízhetes szabadság egy meghatározott, folyamatos részét, a spanyol jogalkotó eltávolította ezt a tízhetes szabadságot az anya biológiai állapotától, ekként a 76/2006 irányelv 2. cikke (3) bekezdésének céljától. Következésképpen e szabadság nem tartozhat a 76/207 irányelv 2. cikkének (3) bekezdésében előírt kivételek sorába. ( 28 )

71.

Egyébiránt az alapügy körülményeit meg kell különböztetni a Hofmann‑ügyben 1984. július 12‑én hozott ítéletben szereplő körülményektől. Ezen ítéletből az következik ugyanis, hogy az ezen ügy tárgyát képező szülési szabadság teljes egészében, bármely más személy kizárásával az anyát illette meg, és szorosan kapcsolódott az anya biológiai állapotának a védelméhez. ( 29 )

72.

A fentiekből az következik, hogy a fent hivatkozott Roca Álvarez‑ítélet tárgyát képező, úgynevezett „szoptatási szünethez” hasonlóan a jelen ügyben a tízhetes szabadság a munkavállalók számára pusztán a gyermek szülőjének minőségében biztosított, és nem kapcsolódik a nő terhességet követően fennálló biológiai állapotának vagy az anya és gyermeke közötti különleges viszonynak a védelméhez. ( 30 )

73.

Másodsorban, a 76/207 irányelv 2. cikkének (4) bekezdésébe előírt kivétellel kapcsolatban, amely a férfiak és a nők esélyegyenlőségének az elősegítése, és a férfiak és nők között a munka területén a fennálló egyenlőtlenségek megszüntetése céljából lehetővé teszi a hátrányos megkülönböztetés ugyenezen irányelv 2. cikkének (1) bekezdésében foglalt elvétől való eltérést, „[a]z állandó ítélkezési gyakorlatból következik, hogy e rendelkezés kifejezetten és kizárólag azon intézkedések megtételére jogosít fel, amelyek – látszólag hátrányos megkülönböztetést megvalósítva – a társadalmi életben ténylegesen a nők és a férfiak között fennálló egyenlőtlenségek kiküszöbölését vagy csökkentését célozzák. E rendelkezés így a munkavállalás területén – az előléptetést is beleértve – felhatalmazást ad olyan nemzeti intézkedések meghozatalára, amelyeknek – kifejezetten a nők előnyben részesítésével – az a célja, hogy javítsa versenyképességüket a munkaerőpiacon, és biztosítsa a férfiakkal egyenlő alapon történő karrierépítési lehetőségeiket […]. Az említett 2. cikk (4) bekezdésének célja a névleges egyenlőség helyett érdemi egyenlőség létrehozása a társadalomban ténylegesen előforduló egyenlőtlenségek csökkentése révén, és az, hogy az EUMSZ 157. cikk (4) bekezdésével összhangban az érintett személyek szakmai előmenetelében őket érő hátrányokat megakadályozzák vagy kiegyenlítsék […].” ( 31 )

74.

A spanyol kormány megjegyzi, hogy a szóban forgó szabályozás annak engedélyezésével, hogy a nem kötelező időszak átengedhető legyen az apának, ahelyett hogy lemondás esetén elvesszen az arra való jogosultság, a férfiak és a nők közötti hagyományos, olyan szereposztást hivatott korrigálni, amely a férfiak számára a nőkéhez képest másodlagos szerepet tart fenn a szülői funkciók gyakorlása tekintetében.

75.

Álláspontom az, hogy noha a férfiak és a nők közötti hagyományos szereposztás állandósításához esetlegesen hozzájáruló hatások korrekciójának elősegítésére irányuló ezen cél dicséretes és üdvözlendő, elegendő arra emlékeztetni, hogy a Bíróság kimondta a fent hivatkozott Roca Álvarez‑ügyben hozott ítélet 36. pontjában, hogy az, hogy kizárólag a munkaviszonyban álló anya lehet az alapügy tárgyát képező munkaszünethez való jog jogosultja, az ugyanezen jogállással rendelkező apa pedig e jogban csupán részesülhet, de annak nem lehet jogosultja, inkább állandósítaná a férfiak és a nők közötti hagyományos szereposztást, azáltal hogy a férfiak számára a nőkéhez képest másodlagos szerepet tartana fenn a szülői funkciók gyakorlása tekintetében. A Bíróság ehhez hozzátette, hogy a szabadság kizárólag azon indokból történő megtagadása a munkaviszonyban álló apáktól, hogy a gyermek anyja nem rendelkezik e jogállással, azzal a hatással járhat, hogy az önálló vállalkozói jogállással rendelkező nők arra kényszerülnek, hogy a szakmai tevékenységüket korlátozzák, és egyedül viseljék a gyermekük születéséből adódó terheket, anélkül hogy a gyermek apjától segítséget kaphatnának. ( 32 ) Ezen okfejtés értelemszerűen alkalmazható egy, az alapügy tárgyát képező rendelkezéshez hasonló rendelkezés tekintetében. Következésképpen az alapügy tárgyát képező rendelkezéshez hasonló rendelkezés által bevezetett eltérő bánásmód nem igazolható a 76/207 irányelv 2. cikke (4) bekezdésének alapján.

76.

A kérdést előterjesztő bíróság előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdésében a szülői szabadságról szóló keretmegállapodást végrehajtó 96/34 irányelvre utal.

77.

Meg kell állapítani, hogy a kérdést előterjesztő bíróság nem mutatta be előzetes döntéshozatalra utaló határozatában a szülői szabadságra vonatkozó jogi hátteret. Közelebbről a kérdést előterjesztő bíróság nem mutatta be a munkavállalók jogállásáról szóló törvény 46. cikke (3) bekezdésének relevanciáját e tekintetben, sem az ezen rendelkezésnek az említett törvény 48. cikkének (4) bekezdésével való kapcsolatát. Következésképpen úgy vélem, hogy mivel az ügy iratai nem tartalmazzák a szülői szabadságra vonatkozó spanyol szabályozás tartalmának leírását, nem szükséges megvizsgálni azt a kérdést, hogy a 96/34 irányelvvel ellentétes‑e egy, a munkavállalók jogállásáról szóló törvény 48. cikkének (4) bekezdésében foglalthoz hasonló rendelkezés.

78.

Mindenesetre, mivel úgy vélem, hogy a 76/207 irányelv 2. cikkének (1), (3) és (4) bekezdésével, valamint (5) cikkével ellentétes egy, a munkavállalók jogállásáról szóló törvény 48. cikkének (4) bekezdésében foglalthoz hasonló rendelkezés, nem szükséges ezen utóbbi rendelkezésnek a 96/34 irányelv fényében történő vizsgálata.

79.

A fentiek fényében azt javasolom, hogy a Bíróság az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első és második kérdésre válaszul állapítsa meg, hogy a 76/207 irányelv 2. cikkének (1), (3) és (4) bekezdését, valamint 5. cikkét akként kell értelmezni, hogy azokkal ellentétes egy olyan, az alapügy tárgyát képezőhöz hasonló nemzeti rendelkezés, amely nemen alapuló hátrányos megkülönböztetést valósít meg, amennyiben a munkaviszonnyal rendelkező anya számára jogot ismer el a munkaszerződés szüneteltetésére a szülést követő kötelező hathetes szabadságon túl, míg a munkaviszonnyal rendelkező férfi munkavállalók, akiknek gyermekük van, csak akkor lehetnek jogosultak a szerződés ugyanilyen szüneteltetésére, ha az anya, aki úgy dönt, hogy e szabadság egy meghatározott részét átengedi az apa számára, szintén munkavállalói jogállással rendelkezik.

80.

Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első és második kérdésre általam javasolt válasz mentesíthet bennünket a harmadik kérdés megválaszolása alól, amely arra vár választ a Bíróságtól, hogy az az egyenlő bánásmód elvével ellentétes‑e a munkavállalók jogállásáról szóló törvény 48. cikkének (4) bekezdésében foglalthoz hasonló rendelkezés, amely örökbefogadás esetén a munkaszerződésnek a munkaviszony fenntartása melletti, és a szociális biztonság által fedezett szüneteltetését a munkavállaló apát megillető jogként ismeri el, ugyanakkor biológiai gyermek születése esetén az apa számára csak egy, az anyától származtatott jogot ismer el.

81.

Hadd jegyezzem meg ugyanakkor, hogy noha az ügy Bíróság előtti irataiból az következik, hogy a munkavállalók jogállásáról szóló törvény 48. cikkének (4) bekezdése egyértelmű és nyilvánvaló hátrányos megkülönböztetést valósít meg az örökbefogadó és biológiai apák között az utóbbiak hátrányára, az uniós jog nem tartalmaz egyetlen olyan rendelkezést sem, amely közvetlenül az olyan biológiai apát védené, aki hasonló hátrányos megkülönböztetés áldozatává válik. Hasonló hátrányos megkülönböztetés nem tesz említést az EUM Szerződés és egyik irányelv sem, különös tekintettel a foglalkoztatás és a munkavégzés során alkalmazott egyenlő bánásmód általános kereteinek létrehozásáról szóló, 2000. november 27‑i 2000/78/EK tanácsi irányelv, ( 33 ) amelynek célja a valláson, meggyőződésen, fogyatékosságon, életkoron vagy szexuális irányultságon alapuló, hátrányos megkülönböztetés elleni küzdelem. ( 34 )

82.

Továbbá, amint arra a fenti 53. pont rámutatott, a (férfi) munkavállalók nem tartoznak a 92/85 irányelv személyi hatálya alá, amely irányelv kizárólag a várandós, a gyermekágyas vagy szoptató munkavállalókra vonatkozik. Az uniós jogalkotó közreműködése azért lenne szükséges, hogy ezen irányelv hatályát kiterjessze a (férfi) munkavállalókra, és megszüntesse az ezen irányelv által előírt szülési szabadság és a várandós, a gyermekágyas vagy szoptató munkavállalók biológiai állapota közötti megkerülhetetlen kapcsolatot.

83.

Végezetül a szóban forgó eltérő bánásmód nem tartozik a 76/207 irányelv alkalmazási körébe sem, amely kizárólag a férfiak és nők közötti hátrányos megkülönböztetésre vonatkozik. A jelen ügyben a hátrányos megkülönböztetés férfi munkavállalók között valósult meg.

84.

Márpedig legfeljebb az a kérdés merülhet fel, hogy egy, az ügy tárgyát képezőhöz hasonló hátrányos megkülönböztetés megfelel, vagy sem, a 96/34 irányelv mellékletében szereplő keretmegállapodás 2. szakaszának, amely 1. pontjában nem tesz különbséget a gyermek születése és örökbefogadása között a szülői szabadságra való egyéni jog biztosítása szempontjából, és amely 3. pontjában lehetővé teszi a tagállamok számára a szülői szabadság igénybevétele feltételeinek és az alkalmazás részletes szabályainak a minimumkövetelményeinek tiszteletben tartásával való meghatározását. Hajlok arra, hogy úgy véljem, az örökbefogadó apák és a biológiai apák közötti ilyen egyértelmű hátrányos megkülönböztetés, miközben a 96/34 irányelv mellékletében szereplő keretmegállapodás 2. szakaszának 1. pontja nem tesz különbséget a születés és az örökbefogadás között, túlmegy a mimimumkövetelmények tiszteletben tartásán, amelyet e keretmegállapodás 2. szakaszának 3. pontja megkövetel.

85.

Ekként, tekintettel a fenti 78. pontban foglalt válaszomra és arra, hogy az ügy iratai nem mutatják be a szülői szabadságra vonatkozó jogi hátteret, a harmadik kérdésre nem adható hasznos válasz.

86.

Az előzőekben kifejtett megfontolások összességére való tekintettel javaslom, hogy a Bíróság a Juzgado de lo Social no 1 de Lleida előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdéseire a következő választ adja:

A férfiak és a nők közötti egyenlő bánásmód elvének a munkavállalás, a szakképzés, az előmenetel és a munkakörülmények terén történő végrehajtásáról szóló, 1976. február 9‑i 76/207/EK tanácsi irányelv 2. cikkének (1), (3) és (4) bekezdését, valamint 5. cikkét cikkét akként kell értelmezni, hogy azokkal ellentétes egy olyan, az alapügy tárgyát képezőhöz hasonló nemzeti rendelkezés, amely nemen alapuló hátrányos megkülönböztetést valósít meg, amennyiben a munkaviszonnyal rendelkező anya számára jogot ismer el a munkaszerződés szüneteltetésére a szülést követő kötelező hathetes szabadságon túl, míg a munkaviszonnyal rendelkező férfi munkavállalók, akiknek gyermekük van, csak akkor lehetnek jogosultak a szerződés ugyanilyen szüneteltetésére, ha az anya, aki úgy dönt, hogy e szabadság egy meghatározott részét átengedi az apa számára, szintén munkavállalói jogállással rendelkezik.