1

2005‑ben és 2006‑ban előterjesztett írásbeli kérdéseivel (E‑4431/05, E‑4772/05, E‑5800/06 és P‑5509/06) az Európai Parlament több tagja a Ley del Impuesto sobre Sociedades‑be (a társasági adóról szóló spanyol törvény) a 2001. december 27‑i Ley 24/2001, de Medidas Fiscales, Administrativas y del Orden Social (adójogi, közigazgatási és szociális intézkedések elfogadásáról szóló 24/2001. sz. törvény; BOE 313. sz., 2001. december 31., 50493. o.) által bevezetett 12. cikk (5) bekezdése rendelkezéseinek állami támogatásnak való minősítéséről kérdezte az Európai Közösségek Bizottságát, amely rendelkezéseket átvette a 2004. március 5‑i Real Decreto Legislativo 4/2004, por el que se aprueba el texto refundido de la Ley del Impuesto sobre Sociedades (a társasági adóról szóló törvény egységes szerkezetbe foglalásának elfogadásáról szóló 4/2004. sz. királyi törvényerejű rendelet; BOE 61. sz., 2004. március 11., 10951. o.; a továbbiakban: vitatott szabályozás). A Bizottság lényegében azt válaszolta, hogy a rendelkezésére álló információk alapján nem tűnik úgy, hogy a vitatott szabályozás az állami támogatásokra vonatkozó szabályok hatálya alá tartozna.

2

A Bizottság 2007. január 15‑i és március 26‑i levelében információkat kért a spanyol hatóságoktól a vitatott szabályozás hatályának és hatásainak értékeléséhez. A Spanyol Királyság 2007. február 16‑i és június 4‑i levelében közölte a Bizottsággal a kért információkat.

3

2007. augusztus 28‑án a Bizottsághoz faxon panasz érkezett egy magán gazdasági szereplőtől, amely szerint a vitatott szabályozás a közös piaccal összeegyeztethetetlen állami támogatásnak minősül.

4

2007. október 10‑i határozatával (összefoglalás: HL C 311., 21. o.) a Bizottság megindította a hivatalos vizsgálati eljárást a vitatott szabályozás tárgyában.

5

2007. december 5‑i levelében a Bizottság megkapta a Spanyol Királyság észrevételeit erről a hivatalos eljárás megindításáról szóló határozatról. 2008. január 18. és június 16. között a Bizottság megkapta 32 érdekelt harmadik fél, köztük a felperes, az Altadis, SA észrevételeit is. 2008. június 30‑i és 2009. április 22‑i levelében a Spanyol Királyság megjegyzéseket fűzött az érdekelt harmadik felek észrevételeihez.

6

2008. február 18‑án, 2009. május 12‑én és június 8‑án technikai találkozókra került sor a spanyol hatóságokkal. További technikai találkozókra is sor került a 32 érdekelt harmadik fél közül egyesekkel, köztük a felperessel.

7

2008. július 14‑i levelében és 2009. június 16‑i elektronikus levelében a Spanyol Királyság kiegészítő információkat nyújtott be a Bizottsághoz.

8

A Bizottság az eljárást az Európai Unión belüli részesedésszerzéseket illetően a külföldi vállalkozásban való részesedésszerzés esetén Spanyolország által az üzleti és cégértékre alkalmazott C 45/07 (korábbi NN 51/07, korábbi CP 9/07) adózási amortizációról szóló, 2009. október 28‑i 2011/5/EK határozatával (HL 2011. L 7., 48. o.) lezárta. E határozat a közös piaccal összeegyeztethetetlennek nyilvánítja a vitatott szabályozást – amelynek lényege olyan adókedvezmény, amely lehetővé teszi a spanyol társaságok számára, hogy levonják a külföldi vállalkozásokban való részesedésszerzésből eredő üzleti és cégérték amortizációját –, amennyiben e szabályozás az Unión belül letelepedett vállalkozásokban való részesedésszerzésekre alkalmazandó. A Bizottság az Unión kívüli részesedésszerzések vonatkozásában továbbra is folyamatban tartotta az eljárást, mivel a spanyol hatóságok kötelezettséget vállaltak arra, hogy újabb adatokkal szolgálnak az Unión kívüli, határokon átnyúló egyesülések előtti akadályokra vonatkozóan.

9

2009. november 12‑én, 16‑án és 20‑án, valamint 2010. január 3‑án a Spanyol Királyság a spanyol társaságok által az Unión kívül végrehajtott közvetlen befektetésekre vonatkozó információkat közölt a Bizottsággal. A Bizottsághoz több érdekelt harmadik fél is észrevételeket nyújtott be.

10

2009. november 27‑én, valamint 2010. június 16‑án és 29‑én technikai megbeszélésekre került sor a Bizottság és a spanyol hatóságok között.

11

2011. január 12‑én a Bizottság elfogadta a külföldi vállalkozásban való részesedésszerzés esetén Spanyolország által az üzleti és cégértékre alkalmazott C 45/07 (korábbi NN 51/07, korábbi CP 9/07) adózási amortizációról szóló 2011/282/EU határozatot (HL L 135., 1. o.; a továbbiakban: megtámadott határozat).

12

A megtámadott határozat a vitatott szabályozást a belső piaccal összeegyeztethetetlennek nyilvánítja annyiban, amennyiben az az Unión kívül alapított vállalkozásokban való részesedésszerzésekre alkalmazandó (a megtámadott határozat 1. cikkének (1) bekezdése). A megtámadott határozat 1. cikkének (2) és (3) bekezdése ugyanakkor a bizalomvédelem elvének megfelelően lehetővé teszi a vitatott szabályozás alkalmazását a hivatalos vizsgálati eljárás megindításáról szóló határozatnak az Európai Unió Hivatalos Lapjában 2007. december 21‑én való közzétételét megelőzően történt részesedésszerzések, valamint azon részesedésszerzések tekintetében, amelyeknek a valamely szabályozó hatóság engedélyéhez kötött és ezen időpontot megelőzően e hatóságnak bejelentett végrehajtására 2007. december 21. előtt visszavonhatatlan kötelezettséget vállaltak. A megtámadott határozat 1. cikkének (4) és (5) bekezdése ezenkívül lehetővé teszi, hogy a vitatott szabályozást továbbra is alkalmazzák a Kínában, Indiában vagy olyan egyéb országokban alapított vállalkozásokban való, e határozatnak az Európai Unió Hivatalos Lapjában 2011. május 21‑én való közzétételét megelőzően történt részesedésszerzések tekintetében, amelyekben bizonyított a vállalkozások határokon átnyúló társulásai előtt álló kifejezett jogi akadályok megléte, valamint az olyan részesedésszerzések tekintetében, amelyeknek a valamely szabályozó hatóság engedélyéhez kötött és ezen időpontot megelőzően e hatóságnak bejelentett végrehajtására 2011. május 21. előtt visszavonhatatlan kötelezettséget vállaltak.

13

A felperes a Törvényszék Hivatalához 2011. július 29‑án benyújtott keresetlevelével megindította a jelen keresetet.

14

A Törvényszék Hivatalához 2011. november 10‑én benyújtott külön beadványában a Bizottság a Törvényszék eljárási szabályzata 114. cikkének 1. §‑a szerinti elfogadhatatlansági kifogást emelt.

15

2012. január 6‑án a felperes megtette észrevételeit a Bizottság által előterjesztett elfogadhatatlansági kifogással kapcsolatban.

16

A Törvényszék pervezető intézkedések keretében, 2012. október 5‑én felhívta a felperest, hogy jelölje meg, hogy a jelen kereset szempontjából milyen következmények származnak számára a Törvényszék T‑221/10. sz., Iberdrola kontra Bizottság ügyben 2012. március 8‑án hozott ítéletéből, valamint a Törvényszék T‑174/11. sz., Modelo Continente Hipermercados kontra Bizottság ügyben 2012. március 21‑én hozott végzéséből, 2012. december 13‑án pedig felhívta a Bizottságot, hogy tegye meg a felperes által e kérdésre adott válaszra vonatkozó észrevételeit. A felperes és a Bizottság az előírt határidőn belül válaszolt e kérdésekre.

17

A felperes lényegében azt kéri, hogy a Törvényszék:

18

A Bizottság azt kéri, hogy a Törvényszék:

19

Az eljárási szabályzat 114. cikkének 1. §‑a szerint a fél kérelmére a Törvényszék az ügy érdemét nem érintve dönt az elfogadhatatlanság tárgyában. Ugyanezen cikk 3. §‑a szerint, ha a Törvényszék másként nem határoz, az eljárás a továbbiakban szóbeli. A jelen ügyben a Törvényszék megállapította, hogy az ügy iratai elegendők ahhoz, hogy szóbeli szakasz megindítása nélkül határozzon.

20

A Bizottság azt állítja, hogy a jelen kereset azon indokból elfogadhatatlan, hogy a felperes nem bizonyította sem az eljáráshoz fűződő érdekét, sem pedig azt, hogy őt a megtámadott határozat személyében érintette.

21

Először a Bizottság által hivatkozott második elfogadhatatlansági kifogást célszerű megvizsgálni.

22

Az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdése értelmében „[b]ármely természetes vagy jogi személy az első és második bekezdésben említett feltételek mellett eljárást indíthat a neki címzett vagy az őt közvetlenül és személyében érintő jogi aktusok ellen, továbbá az őt közvetlenül érintő olyan rendeleti jellegű jogi aktusok ellen, amelyek nem vonnak maguk után végrehajtási intézkedéseket.”

23

Mivel a megtámadott határozatot a hivatalos vizsgálati eljárás lezárásakor fogadták el, és nem a felperesnek címezték, személyében való érintettségét a Bíróság 25/62. sz., Plaumann kontra Bizottság ügyben 1963. július 15-én hozott ítéletében (EBHT 1963., 197. o., 223. o.) meghatározott kritériumok szerint kell értékelni. Ennek megfelelően a felperesnek kell bizonyítania, hogy a megtámadott határozat sajátos tulajdonságai, vagy olyan ténybeli helyzet folytán vonatkozik rá, amely minden más személytől megkülönbözteti, és ezáltal e határozat címzettjéhez hasonló módon egyéníti őt (lásd ebben az értelemben a Bíróság C-298/00. P. sz., Olaszország kontra Bizottság ügyben 2004. április 29-én hozott ítéletének [EBHT 2004., I-4087. o.] 36. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

24

A felperes, annak bizonyítása céljából, hogy a vitatott szabályozást jogellenesnek és a belső piaccal összeegyeztethetetlennek minősítő megtámadott határozat őt személyében érinti, arra hivatkozik, hogy ő az említett szabályozás kedvezményezettje.

25

Az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében valamely vállalkozás a Bizottság ágazati támogatási programot megtiltó határozata ellen főszabály szerint nem nyújthat be megsemmisítés iránti keresetet, ha e határozat őt csak a szóban forgó ágazathoz való tartozása miatt és az említett rendszer potenciális kedvezményezettjeként érinti. Az ilyen határozat ugyanis e vállalkozás vonatkozásában olyan általános hatályú intézkedésként jelenik meg, amely objektív módon meghatározott helyzetekre alkalmazandó, és amely általánosan és elvontan körülírt személyek kategóriája vonatkozásában fejt ki joghatásokat (lásd a fent hivatkozott Olaszország kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 37. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot, valamint a Törvényszék T-309/02. sz., Acegas kontra Bizottság ügyben 2009. június 11-én hozott ítéletének [EBHT 2009., II-1809. o.] 47. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

26

Mindazonáltal, mivel a felperes vállalkozást a kérdéses határozat nem csupán a szóban forgó ágazatban működő vállalkozásként, vagyis az érintett támogatási program potenciális kedvezményezettjeként, hanem az e rendszer címén nyújtott olyan egyedi támogatás tényleges kedvezményezettjeként is érinti, amelynek a visszatéríttetését a Bizottság elrendelte, az említett határozat által személyében érintett, és a határozat ellen benyújtott keresete elfogadható (lásd ebben az értelemben a Bíróság C-15/98. és C-105/99. sz., Olaszország és Sardegna Lines kontra Bizottság egyesített ügyekben 2000. október 19-én hozott ítéletének [EBHT 2000., I-8855. o.] 34. és 35. pontját, valamint a Törvényszék T‑75/03. sz., Banco Comercial dos Açores kontra Bizottság ügyben 2009. szeptember 10‑én hozott ítéletének [az EBHT‑ban nem tették közzé] 44. pontját).

27

Ezért azt kell megvizsgálni, hogy a felperes valamely ágazati támogatási program keretében nyújtott, a megtámadott határozat által érintett olyan egyedi támogatás tényleges kedvezményezettjének minősül‑e, amelynek a visszatéríttetését a Bizottság elrendelte (lásd ebben az értelemben a Bíróság C‑71/09. P., C‑73/09. P. és C-76/09. P. sz., Comitato „Venezia vuole vivere” és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2011. június 9-én hozott ítéletének [EBHT 2011., I-4727. o.] 53. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot, valamint a fent hivatkozott Iberdrola kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 27. pontját).

28

A jelen ügyben a felperes bizonyította, hogy ő a vitatott szabályozás tényleges kedvezményezettje. A keresetlevélhez ugyanis mellékletként olyan iratot csatolt, amely tanúsítja, hogy a felperes a vitatott szabályozást 2003‑ban és 2006‑ban egy Marokkóban alapított társaságban történő részesedésszerzésekre alkalmazta. Ugyanakkor a megtámadott határozat 1. cikkének (2) bekezdése és 4. cikkének (1) bekezdése értelmében a felperesre nem vonatkozik az e határozatban előírt visszatéríttetési kötelezettség.

29

E tekintetben a felperes az ítélkezési gyakorlatra hivatkozva először is azt állítja, hogy a személyes érintettségének alátámasztásához elegendő, hogy ő a vitatott szabályozás tényleges kedvezményezettje, mivel az említett szabályozás alapján kapott támogatások visszatérítésének kötelezettsége nem képezi e minőség elismerésének elengedhetetlen feltételét. A felperes többek között a fent hivatkozott Comitato „Venezia vuole vivere” és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítéletből vezeti le, hogy valamely vállalkozás személyében érintettnek minősül, amennyiben olyan támogatási program előnyeiben részesült, amelynek kapcsán a támogatások visszatéríttetését általánosan elrendelték, anélkül hogy magára a vállalkozásra vonatkozna e visszatéríttetési kötelezettség.

30

E tekintetben fel kell idézni a fent hivatkozott Comitato „Venezia vuole vivere” és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 53. pontját, amelyre a felperes az érvelését alapítja:

„[…] a támogatási program keretében nyújtott olyan egyedi támogatások tényleges kedvezményezettjei, amelyeknek visszatéríttetését a Bizottság elrendelte, e ténynél fogva […] személyükben érintettnek minősülnek […]”

31

Márpedig e szövegrészt a Bíróság és a Törvényszék határozata is abban az értelemben tartalmazza, hogy a támogatási program tényleges kedvezményezettjét az e programra vonatkozó bizottsági határozat kizárólag akkor érinti személyében, ha e kedvezményezett az említett határozatban előírt visszatéríttetési kötelezettség hatálya alá tartozó támogatásban részesült (lásd ebben az értelemben a fent hivatkozott Olaszország és Sardegna Lines kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 31. és 34. pontját; a Törvényszék T-301/02. sz., AEM kontra Bizottság ügyben 2009. június 11-én hozott ítéletének [EBHT 2009., II-1757. o.] 46–48. pontját, valamint a fent hivatkozott Modelo Continente Hipermercados kontra Bizottság ügyben hozott végzés 30. pontját). Ezért az a visszatéríttetés, amelyre a fent hivatkozott Comitato „Venezia vuole vivere” és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 53. pontja utal, arra a támogatásra vonatkozik, amelyben az említett ügy felperese részesült, nem pedig általában véve a szóban forgó támogatási program keretében nyújtott támogatásokra.

32

Ezt az értelmezést egyébként megerősíti a fent hivatkozott Comitato „Venezia vuole vivere” és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 56. pontja, amelynek szövege a következő:

„[…] már maga a visszatéríttetési előírás személyében érinti a szóban forgó program valamennyi kedvezményezettjét, amennyiben a vitatott határozat elfogadásának időpontjától kezdve ki vannak téve a nekik juttatott előnyök visszatéríttetésében megnyilvánuló kockázatnak, ez pedig hátrányosan érinti a jogi helyzetüket. Ezért e kedvezményezettek zárt körhöz tartoznak […], anélkül hogy vizsgálni kellene az olyan helyzetekre vonatkozó további feltételeket, amelyekben a Bizottság határozata nem tartalmaz visszatéríttetési előírást. Ezenkívül az a lehetőség, hogy a jogellenesnek nyilvánított előnyöket utóbb nem téríttetik vissza a kedvezményezettekkel, nem zárja ki, hogy a kedvezményezettek személyükben érintettnek minősüljenek.”

33

A fent hivatkozott Comitato „Venezia vuole vivere” és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet e pontjának egyrészt az első és második, a megelőző 55. ponttal együtt értelmezett mondatából kitűnik, hogy a Bíróság az ezen ítélet egyedüli tárgyát képező azon eset vizsgálatára szorítkozott, amelyben a megtámadott aktus a felperesre vonatkozó visszatéríttetési kötelezettséget írt elő. A Bíróság ugyanis az első mondatban megállapítja, hogy a visszatéríttetési előírás a szóban forgó támogatási program minden olyan kedvezményezettjét személyében érinti, akik ki vannak téve annak a kockázatnak, hogy a kapott támogatásokat vissza kell téríteniük, a második mondatban pedig mellőzi annak a helyzetnek a vizsgálatát, amelyben a Bizottság határozata nem tartalmaz visszatéríttetési előírást. Másrészt a fent hivatkozott Comitato „Venezia vuole vivere” és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 56. pontjának harmadik, szintén ugyanezen ítélet 55. pontjával együtt értelmezett mondatából kitűnik, hogy a felperesre vonatkozó ilyen visszatéríttetési kötelezettség elegendő a felperes egyénítéséhez, anélkül hogy vizsgálni kellene, hogy e kötelezettség nemzeti szinten hatásokkal jár‑e (a fent hivatkozott Modelo Continente Hipermercados kontra Bizottság ügyben hozott végzés 29. pontja).

34

A Bíróság a fent hivatkozott, a felperes által említett Comitato „Venezia vuole vivere” és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítéletben így az adott ügy felperesének személyes érintettségét abból vezette le, hogy a megtámadott aktus előírta a felperes által kapott támogatások visszatéríttetésének kötelezettségét, függetlenül e kötelezettség kikényszerítésétől. Ezért ebből az ítéletből nem vezethető le, hogy az, ha valaki egy támogatási program tényleges kedvezményezettje, elegendő az egyénítéséhez, amennyiben e kedvezményezettre nem vonatkozik az említett program keretében nyújtott támogatásokat illetően a megtámadott aktusban előírt visszatéríttetési kötelezettség.

35

E tekintetben nem releváns a Törvényszék T-425/04., T-444/04., T-450/04. és T-456/04. sz., Franciaország és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2010. május 21-én hozott ítélete (EBHT 2010., II-2099. o.) sem. Kétségtelen, hogy – mint azt a felperes állítja – a Törvényszék ezen ítélet 123. pontjában kimondta, hogy a vitatott határozatnak a szóban forgó támogatás közös piaccal való összeegyeztethetetlenségét megállapító rendelkezésének megsemmisítése azzal a következménnyel járna, hogy e támogatási intézkedés – amely a felperes számára kedvező egyedi intézkedés – jogellenességének megállapítása semmis lenne, ami a felperes jogi helyzetét módosító és számára előnyt biztosító jogkövetkezménynek minősül. Mint azonban a Bizottság helyesen hangsúlyozza, a Törvényszék e pontban az eljáráshoz fűződő érdekkel kapcsolatos elfogadhatósági feltételről foglalt állást, amely többek között abban különbözik a személyes érintettséggel kapcsolatos feltételtől, hogy a kereset elbírálásának eredményeként a felperes részére származó előnyre vonatkozik, nem pedig arra, hogy e felperes és a kereset tárgya között milyen különleges kapcsolat áll fenn (lásd a fenti 23. pontot, valamint az alábbi 38. pontot is).

36

Végül el kell utasítani az összeegyeztethetetlennek nyilvánított program keretében nyújtott támogatás tényleges kedvezményezettjét érintő azon vagyoni kockázatra alapított érvet is, amely állítólag az ilyen összeegyeztethetetlennek nyilvánítás által a támogatások halmozásával és a de minimis támogatásokkal kapcsolatos szabályok alkalmazására gyakorolt lehetséges hatásokból ered, mivel a felperes e tekintetben megelégedett egy egyszerű állítással, nem szolgálva semmilyen magyarázattal a fent említett lehetséges hatásokról, valamint az állítólagos vagyoni kockázatról.

37

A felperes másodszor azt állítja, hogy amennyiben feltételezzük, hogy ahhoz, hogy őt a megtámadott határozat által személyében érintettnek lehessen tekinteni, szükséges az általa kapott támogatások visszatéríttetésének kötelezettsége, a felperesre a jelen ügyben vonatkozik ilyen kötelezettség. A 2007. december 21‑ét megelőzően megvalósított ügyleteknek a visszatéríttetési kötelezettség hatálya alóli, a bizalomvédelem elve értelmében történő kizárása ugyanis nem végleges, mivel a Deutsche Telekom AG a T‑207/10. sz. ügyben keresetet indított a megtámadott határozat rendelkező részének e része ellen.

38

A felperes ezzel az érveléssel is összekeveri a személyes érintettséggel és az eljáráshoz fűződő érdekkel kapcsolatos elfogadhatósági feltételt. Ugyanis, jóllehet az eljáráshoz fűződő érdek a keresetnek az uniós bírósághoz történő benyújtását követően bekövetkezett, különösen a felperestől és a vitatott határozattól független eseményeknek köszönhetően is fennállhat, vagy épp ellenkezőleg, megszűnhet, a természetes vagy jogi személy személyében való érintettségét a kereset benyújtásának napján kell vizsgálni, és az kizárólag a megtámadott határozattól függ. Így a valamely támogatást a közös piaccal összeegyeztethetetlennek nyilvánító és annak visszatéríttetését elrendelő határozat által személyében érintett személy megtartja e minőségét még akkor is, ha később úgy tűnik, hogy a visszatéríttetést nem érvényesítik vele szemben (lásd ebben az értelemben a fent hivatkozott Comitato „Venezia vuole vivere” és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 56. pontját, valamint Trstenjak főtanácsnok ezen ügyre vonatkozó indítványa [EBHT 2011., I‑4732. o.] 81. és 82. pontját; lásd továbbá a fenti 33. pontot).

39

Továbbá emlékeztetni kell arra, hogy a felperesnek ahhoz, hogy a megtámadott aktus által személyében érintett legyen, bizonyítania kell, hogy zárt körhöz tartozik, nevezetesen olyan csoporthoz, amely a megtámadott aktus elfogadását követően már nem növekszik (lásd ebben az értelemben a Bíróság C-152/88. sz., Sofrimport kontra Bizottság ügyben 1990. június 26-án hozott ítéletének [EBHT 1990., I-2477. o.] 11. pontját, valamint a C-182/03. és C-217/03. sz., Belgium és Forum 187 kontra Bizottság egyesített ügyekben 2006. június 22-én hozott ítéletének [EBHT 2006., I-5479. o.] 63. pontját).

40

A jelen ügyben a megtámadott határozat 1. cikke (2) bekezdésének a Törvényszék által a T‑207/10. sz. ügyben történő esetleges megsemmisítése, valamint a vitatott támogatásoknak a felperessel történő ezt követő visszatéríttetése tehát azon kívül, hogy tisztán hipotetikusak, nem teszik lehetővé annak megállapítását, hogy a felperes személyében érintett (lásd ebben az értelemben a fent hivatkozott Iberdrola kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 42. pontját).

41

A fentiekből következik, hogy a megtámadott határozat nem érinti személyében a felperest.

42

A felperes ugyanakkor azt állítja, hogy a jelen esetben nem köteles bizonyítani, hogy a megtámadott határozat személyében érinti őt, mivel e határozat olyan rendeleti jellegű aktusnak tekinthető, amely az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdése értelmében nem von maga után végrehajtási intézkedéseket.

43

A Bizottság ezzel szemben előadja, hogy a megtámadott határozat nem minősül végrehajtási intézkedéseket maga után nem vonó rendeleti jellegű aktusnak, hivatkozva a megtámadott határozat több nemzeti végrehajtási intézkedésére, különösen pedig arra, hogy a vitatott szabályozást a spanyol jogalkotó helyezte hatályon kívül, továbbá hogy a vitatott szabályozás alapján nyújtott jogellenes támogatásokat az adóhatóságok téríttették vissza a kedvezményezettekkel, valamint hogy a szóban forgó adókedvezmény odaítélése vagy megtagadása tárgyában ugyanezek a hatóságok döntöttek.

44

A felperes ezzel szemben úgy véli, hogy a Bizottság által hivatkozott intézkedések nem minősülnek az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdése értelmében vett végrehajtási intézkedéseknek. Az állítólagos visszatéríttetési intézkedések ugyanis nem tekinthetők ilyeneknek, mivel a megtámadott határozatban foglalt visszatéríttetési előírás kötelező a Spanyol Királysággal szemben, anélkül hogy ez utóbbi mérlegelési mozgástérrel rendelkezne. Hasonlóképp, az összeegyeztethetetlennek nyilvánított vitatott szabályozás hatályon kívül helyezését, valamint a szóban forgó adókedvezmény odaítélését vagy megtagadását már a megtámadott határozat eldönti, és ezek a megtámadott határozatnak csak a jogkövetkezményei.

45

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az EUMSZ 288. cikk negyedik bekezdése értelmében a jelen ügyben vizsgálthoz hasonló határozat kizárólag azokra nézve kötelező teljes egészében, akiket címzettként megjelöl. Ezért a vitatott határozatból eredő előnyök megtagadásának, a már biztosított adókedvezmények eltörlésének és az e szabályozás keretében nyújtott támogatások visszatéríttetésének kötelezettsége a megtámadott határozatnak a Spanyol Királysággal, vagyis a határozat címzettjével szembeni kötelező jogkövetkezménye.

46

Ezzel szemben a vitatott szabályozás kedvezményezettjei vonatkozásában a megtámadott határozat nem vált ki ilyen joghatásokat. A megtámadott határozat 1. cikkének (1) bekezdése az említett szabályozás egyes kedvezményezettjei vonatkozásában nem határozza meg a vitatott szabályozás belső piaccal való összeegyeztethetetlenségének következményeit, mivel az összeegyeztethetetlenség e kimondása önmagában nem keletkeztet semmilyen tilalmat vagy előírást e kedvezményezettekkel szemben. Ráadásul az összeegyeztethetetlenségnek a vitatott szabályozás egyes kedvezményezettjei vonatkozásában nem feltétlenül ugyanaz a hatása. Ezért az összeegyeztethetetlenség következményeit egyénileg kell meghatározni a hatáskörrel rendelkező nemzeti hatóságok által kibocsátott olyan aktusban, mint az adóellenőrzési határozat, amely a megtámadott határozat 1. cikke (1) bekezdésének az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdése értelmében vett végrehajtási intézkedését képezi.

47

E tekintetben közömbös, hogy – mint azt a felperes állítja – a Spanyol Királyság a megtámadott határozat végrehajtása kapcsán nem rendelkezik semmilyen mérlegelési mozgástérrel. A mérlegelési jogkör hiánya olyan kritérium, amelyet kétségkívül vizsgálni kell annak megállapítása érdekében, hogy teljesül‑e a felperes közvetlen érintettségével kapcsolatos feltétel (lásd a Törvényszék T-80/97. sz., Starway kontra Tanács ügyben 2000. szeptember 26-án hozott ítéletének [EBHT 2000., II-3099. o.] 61. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot). Ugyanakkor a végrehajtási intézkedéseket maga után nem vonó aktussal kapcsolatos, az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdésében meghatározott feltétel eltér a közvetlen érintettséggel kapcsolatos feltételtől (a Törvényszék T‑381/11. sz., Eurofer kontra Bizottság ügyben 2012. június 4‑én hozott végzésének 59. pontja, valamint a T‑551/11. sz., BSI kontra Tanács ügyben 2013. február 5‑én hozott végzésének 56. pontja).

48

Ebből következik, hogy a megtámadott határozat végrehajtási intézkedéseket von maga után, ezért pedig nem minősíthető az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdése értelmében vett rendeleti jellegű, végrehajtási intézkedéseket maga után nem vonó aktusnak. Következésképpen a felperes által e rendelkezés utolsó tagmondatára alapított érvet el kell utasítani.

49

E következtetést nem vonja kétségbe a felperes által a hatékony bírói jogvédelemhez való jog azáltal történő megsértésére alapított érv, hogy a vitatott szabályozás összeegyeztethetetlenségének a megtámadott határozat 1. cikkének (1) bekezdésében történő megállapításával szemben a felperes nem élhet semmilyen jogorvoslattal.

50

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az Európai Unió jogon alapuló unió, amelyben az intézmények aktusai ellenőrzés alá esnek a tekintetben, hogy azok a Szerződéssel és az alapvető jogokat magában foglaló általános jogelvekkel összeegyeztethetők‑e. Ennélfogva a magánszemélyek hatékony bírói jogvédelemre jogosultak azon jogaikat illetően, amelyeket az uniós jogrendből származtatnak (lásd a Törvényszék T‑443/08. és T‑455/08. sz., Freistaat Sachsen és társai kontra Bizottság ügyben 2011. március 24‑én hozott ítéletének 55. pontját, és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot). A jelen esetben ugyanakkor a felperes semmilyen módon nincs megfosztva a hatékony bírói jogvédelemtől. Még ha ugyanis a jelen kereset elfogadhatatlannak is bizonyul, semmi nem akadályozza meg, hogy a felperes nemzeti bíróság előtt vitassa a megtámadott határozat végrehajtási intézkedéseit, különösen pedig a vitatott szabályozásból eredő előnyök biztosítását megtagadó adóellenőrzési határozatot. A nemzeti bíróság így ezzel együtt megvizsgálhatja a megtámadott határozat 1. cikkének (1) bekezdését is, adott esetben pedig az EUMSZ 267. cikk alapján az érvényességgel kapcsolatos előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdéssel fordulhat a Bírósághoz (lásd ebben az értelemben analógia útján a fent hivatkozott Eurofer kontra Bizottság ügyben hozott végzés 60. pontját).

51

Következésképpen a jelen keresetet mint elfogadhatatlant el kell utasítani anélkül, hogy meg kellene vizsgálni a Bizottság által felhozott első, a felperes eljáráshoz fűződő érdekének hiányán alapuló elfogadhatatlansági kifogást.

52

Az eljárási szabályzat 87. cikkének 2. §‑a alapján az Törvényszék a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. Mivel a felperes pervesztes lett, kötelezni kell a saját költségei és a Bizottság részéről felmerült költségek viselésére, ez utóbbi kérelmének megfelelően.

A fenti indokok alapján

A TÖRVÉNYSZÉK (nyolcadik tanács)

a következőképpen határozott: