1

2008. március 14‑én a felperes Basic AG Lebensmittelhandel közösségi védjegybejelentést nyújtott be a Belső Piaci Harmonizációs Hivatalnál (védjegyek és formatervezési minták) (OHIM) a közösségi védjegyről szóló, 1993. december 20‑i, később módosított 40/94/EK tanácsi rendelet (HL 1994. L 11., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 17. fejezet, 1. kötet, 146. o.) alapján (helyébe lépett a közösségi védjegyről szóló, 2009. február 26‑i 207/2009/EK tanácsi rendelet [HL L 78., 1. o.]).

2

A lajstromoztatni kívánt védjegy az alábbi ábrás megjelölés volt:

3

A bejelentést a védjegyekkel ellátható termékek és szolgáltatások nemzetközi osztályozására vonatkozó, felülvizsgált és módosított, 1957. június 15‑i Nizzai Megállapodás szerinti 35. és 39. osztályba tartozó árukkal és szolgáltatásokkal kapcsolatban tették, amelyek ezen osztályok tekintetében az alábbi leírásnak felelnek meg:

4

A közösségi védjegybejelentést a Közösségi Védjegyértesítő 2008. június 9‑i, 23/2008. számában hirdették meg.

5

2008. szeptember 8‑án a beavatkozó, a Rapsol YPF, SA a 40/94 rendelet 42. cikke (jelenleg a 207/2009 rendelet 41. cikke) alapján felszólalást terjesztett elő a bejelentett védjegynek a fenti 3. pontban szereplő szolgáltatások tekintetében történő lajstromozásával szemben.

6

A felszólalást az alábbiakban ábrázolt, korábbi közösségi ábrás védjegyre alapította:

7

A felszólalás alapját képező korábbi védjegy árujegyzékében szereplő áruk és szolgáltatások a 35., 37. és 39. osztályba tartoznak, és az egyes osztályok tekintetében az alábbi leírásnak felelnek meg:

8

A felszólaló a felszólalás alátámasztásául a 40/94 rendelet 8. cikke (1) bekezdésének b) pontjában (jelenleg a 207/2009 rendelet 8. cikke (1) bekezdésének b) pontja) foglalt okra hivatkozott.

9

2010. május 28‑én a felszólalási osztály részben helyt adott a felszólalásnak, nevezetesen a 35. és a 39. osztályba tartozó szolgáltatások vonatkozásában.

10

2010. július 28‑án a beavatkozó a 207/2009 rendelet 58–64. cikke alapján megfellebbezte az OHIM előtt a felszólalási osztály határozatát.

11

Az OHIM első fellebbezési tanácsa a 2011. március 31‑i határozatával (a továbbiakban: megtámadott határozat) részben helyt adott a fellebbezésnek. Úgy ítélte meg, hogy a bejelentett védjeggyel érintett, a 35. osztályba tartozó „élelmiszerek, friss gyümölcsök és zöldségek, alkoholos és nem alkoholos italok, valamint szörpök, pezsgőtabletták és italok készítéséhez való más készítmények területén való kis‑ és nagykereskedelmi szolgáltatások, italok és élelmiszerek csomagküldő kereskedelme (kivéve a szállítást) vagy internetes árusítása” hasonló a korábbi védjeggyel érintett, 39. osztályba tartozó szolgáltatásokhoz. Másfelől úgy vélte, hogy a bejelentett védjeggyel jelölt, a 35. osztályba tartozó többi szolgáltatás különbözik a korábbi védjeggyel jelölt szolgáltatásoktól. A fellebbezési tanács rámutatott arra, hogy az ütköző védjegyek vizuálisan csekély mértékben hasonlítanak egymásra, ám hangzásbeli és fogalmi szempontból azonosak. A korábbi védjegy megkülönböztető képessége átfogóan tekintve pedig gyenge.

12

Ilyen körülmények között a fellebbezési tanács azt állapította meg, hogy a fenti 11. pontban hivatkozott, hasonlónak tekintett szolgáltatások vonatkozásában fennáll az összetévesztés veszélye. Következésképpen e szolgáltatások tekintetében a felszólalásnak helyt adott és a közösségi védjegybejelentést elutasította, a 35. osztályba tartozó többi szolgáltatás tekintetében pedig elutasította a fellebbezést.

13

A felperes azt kéri, hogy a Törvényszék:

14

Az OHIM és a beavatkozó azt kéri, hogy a Törvényszék:

15

A tárgyaláson a felperes módosította a kérelmeit, és jelenleg azt kéri, hogy a Törvényszék:

16

A tárgyaláson a felperes megismételte az eljárás felfüggesztése iránti kérelmét, amely az OHIM törlési osztályának 2013. október 8‑i azon határozatán (5863 C) alapult, amelyben a felszólalási osztály a szóban forgó szolgáltatások egy része tekintetében megállapította a korábbi védjegy oltalmának érvénytelenségét.

17

A felperes egyetlen, a 207/2009 rendelet 8. cikke (1) bekezdése b) pontjának megsértésére alapított jogalapra hivatkozik.

18

A felperes szerint a bejelentett védjeggyel érintett, 35. osztályba tartozó szolgáltatások nem hasonlóak a korábbi védjeggyel jelölt, 39. osztályba tartozó szolgáltatásokhoz, és ezért nem áll fenn az ütköző védjegyek között a megkülönböztetés veszélye.

19

Az OHIM és a beavatkozó vitatja a felperes érveit.

20

A 207/2009 rendelet 8. cikke (1) bekezdésének b) pontja értelmében a korábbi védjegy jogosultjának felszólalása alapján a megjelölés nem részesülhet védjegyoltalomban, ha azt azon a területen, ahol a korábbi védjegy oltalom alatt áll, a fogyasztók összetéveszthetik a korábbi védjeggyel való azonossága vagy hasonlósága, valamint a védjeggyel megjelölt termékek vagy szolgáltatások azonossága vagy hasonlósága miatt. Az összetéveszthetőség magában foglalja azt az esetet is, ha a fogyasztók a megjelölést gondolati képzettársítás (asszociáció) útján kapcsolhatják a korábbi védjegyhez.

21

Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint fennáll az összetévesztés veszélye, ha a vásárlóközönség azt hiheti, hogy a szóban forgó áruk vagy szolgáltatások ugyanattól a vállalkozástól, vagy gazdaságilag egymással kapcsolatban álló vállalkozásoktól származnak. Ugyanezen ítélkezési gyakorlat értelmében az összetéveszthetőséget átfogóan kell értékelni az alapján, hogy az érintett vásárlóközönség milyen képet alkot a megjelölésről és a szóban forgó árukról vagy szolgáltatásokról, és figyelembe kell venni valamennyi, az adott ügyre jellemző tényezőt, különösen a megjelölések és a megjelölt áruk vagy szolgáltatások hasonlósága közötti kölcsönös függőséget (lásd a Törvényszék T-162/01. sz., Laboratorios RTB kontra OHIM - Giorgio Beverly Hills (GIORGIO BEVERLY HILLS) ügyben 2003. július 9-én hozott ítéletének [EBHT 2003., II-2821. o.] 30–33. pontját, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

22

A 207/2009 rendelet 8. cikke (1) bekezdése b) pontjának alkalmazásában az összetéveszthetőség előfeltétele, hogy az ütköző védjegyek azonosak vagy hasonlóak legyenek, és hogy a védjegybejelentésben szereplő áruk vagy szolgáltatások azonosak vagy hasonlóak legyenek. E feltételeknek együttesen kell teljesülniük (lásd a Törvényszék T-316/07. sz., Commercy kontra OHIM - easyGroup IP Licensing (easyHotel) ügyben 2009. január 22-én hozott ítéletének [EBHT 2009.II‑43. o.] 42. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

23

Ezen megfontolások fényében kell megvizsgálni, hogy a fellebbezési tanács helyesen vélte‑e úgy, hogy az ütköző védjegyek között, a bejelentett védjeggyel jelölt, 35. osztályba tartozó szolgáltatások egy része és a korábbi védjeggyel jelölt, 39. osztályba tartozó szolgáltatások tekintetében, fennáll az összetévesztés veszélye.

24

Az ítélkezési gyakorlat szerint az összetéveszthetőség átfogó értékelésekor az érintett termékek átlagos fogyasztóját kell figyelembe venni, aki szokásosan tájékozott, ésszerűen figyelmes és körültekintő. Tekintettel kell lenni arra is, hogy az átlagos fogyasztó figyelme változó lehet a szóban forgó áruk vagy szolgáltatások kategóriájától függően (lásd a Törvényszék T-256/04. sz., Mundipharma kontra OHIM - Altana Pharma (RESPICUR) ügyben 2007. február 13-án hozott ítéletének [EBHT 2007., II-449. o.] 42. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

25

Először is, amennyiben a korábbi védjegy oltalma az Európai Unió egészére kiterjed, az ütköző védjegyeknek a szóban forgó szolgáltatások fogyasztói által történő észlelését e területen kell figyelembe venni. Ezt a megállapítást a jelen ügyben nem vitatták.

26

Másodszor, a fellebbezési tanács a megtámadott határozat 15. pontjában azt állapította meg, hogy a korábbi védjeggyel jelölt, 39. osztályba tartozó szolgáltatások tekintetében az érintett vásárlóközönséget szakemberek alkotják. Ezt az értékelést a felperes nem vonja kétségbe a jelen ügyben. A felperes csupán arra hivatkozik, hogy a bejelentett védjeggyel jelölt, 35. osztályba tartozó kiskereskedelmi szolgáltatások nem a szakembereket, hanem a végső fogyasztókat célozzák meg.

27

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy csak a szóban forgó szolgáltatások által közösen érintett fogyasztókat kell az említett szolgáltatások összehasonlítása céljából figyelembe venni. Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint ugyanis az érintett vásárlóközönség azokból a fogyasztókból áll, akik mind a korábbi védjegy, mind a bejelentett védjegy áruit vagy szolgáltatásait igénybe vehetik (lásd a Törvényszék T‑270/09. sz., PVS kontra OHIM – MeDiTA Medizinische Kurierdienst (medidata) ügyben 2010. szeptember 30‑án hozott ítéletének [az EBHT‑ban nem tették közzé] 28. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

28

A jelen ügyben nem vitatott, hogy a korábbi védjeggyel jelölt, 39. osztályba tartozó szolgáltatások kereskedelmi szolgáltatások. Az ilyen szolgáltatások pedig a szakmai közönséget célozzák meg.

29

A bejelentett védjeggyel jelölt, 35. osztályba tartozó és a jelen ügyben szereplő kiskereskedelmi szolgáltatásokat illetően a felperes tévesen igyekszik sugallni a fenti 26. pontban említett érvelésével azt, hogy ezek a szolgáltatások nem irányulhatnak szakmai közönség felé. Igaz ugyan, hogy e szolgáltatásoknak a végső fogyasztó a címzettje, ugyanakkor az is igaz, hogy ezek – mint olyan szolgáltatások, amelyek a termék gyártója, valamint a kiskereskedelmi eladásnál tevékenykedő esetleges üzleti közvetítők számára az áru forgalmazásának utolsó lépését biztosítják – ez utóbbi gazdasági szereplőknek is szólnak.

30

A fellebbezési tanács tehát lényegében jogosan feltételezte, hogy az érintett vásárlóközönség csak azokból a szakemberekből áll, akik egyedül vehetik igénybe mind a bejelentett védjeggyel jelölt, 35. osztályba tartozó és a jelen ügyben szereplő szolgáltatásokat, mind a korábbi védjeggyel jelölt, 39. osztályba tartozó és szintén a jelen ügyben szereplő szolgáltatásokat.

31

E körülmények között el kell fogadni a 35. és 39. osztályba tartozó szolgáltatások vonatkozásában a fellebbezési tanácsnak az érintett vásárlóközönségre vonatkozó, a megtámadott határozat 15. pontjában foglalt meghatározását.

32

Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az adott áruk vagy szolgáltatások hasonlóságának értékelésénél figyelembe kell venni az áruk vagy szolgáltatások kapcsolatát jellemző összes releváns tényezőt. Ezen tényezők körébe tartozik különösen az áruk vagy szolgáltatások jellege, rendeltetése, felhasználása, valamint helyettesítő vagy egymást kiegészítő volta. Olyan egyéb tényezőket is figyelembe lehet venni, mint például az érintett áruk forgalmazási csatornái (lásd a Törvényszék T-443/05. sz., El Corte Inglés kontra OHIM - Bolaños Sabri (PiraÑAM diseño original Juan Bolaños) ügyben 2007. július 11-én hozott ítéletének [EBHT 2007., II-2579. o.] 37. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

33

E tekintetben az egymást kiegészítő áruk olyan, egymással szoros kapcsolatban álló áruk, amelyek egyike annyira nélkülözhetetlen vagy fontos a másik használatához, hogy a fogyasztók azt gondolhatják, hogy ugyanazon vállalkozás felel e termékek előállításáért. Ebből következik, hogy nem állhat fenn kiegészítő kapcsolat egyrészt a gazdasági társaság működéséhez szükséges áruk vagy szolgáltatások, és másrészt az e vállalkozás által előállított áruk vagy nyújtott szolgáltatások között. Így azok a szolgáltatások, amelyek különböző közönséget céloznak meg, nem lehetnek egymást kiegészítő szolgáltatások (lásd a fenti 22. pontban hivatkozott easyHotel‑ítélet 57. és 58. pontját, és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

34

Az OHIM‑nak a felek által hivatkozott határozataival kapcsolatban emlékeztetni kell arra is, hogy az OHIM köteles a hatáskörét az uniós jog általános elveivel összhangban gyakorolni. Az egyenlő bánásmód elvére és a megfelelő ügyintézés elvére tekintettel az OHIM köteles figyelembe venni a hasonló kérelmekre vonatkozóan már meghozott határozatokat, és különösen figyelmesen kell megvizsgálnia azt a kérdést, hogy ugyanúgy kell‑e határoznia, ugyanakkor ezen elvek alkalmazását össze kell egyeztetnie a jogszerűség elvének tiszteletben tartásával. Végül a jogbiztonságon, közelebbről a megfelelő ügyintézésen alapuló indokok miatt a védjegybejelentések vizsgálatának a védjegyek indokolatlan lajstromozásának megakadályozása érdekében szigorúnak és teljes körűnek kell lennie. Ezt a vizsgálatot ezért minden egyes konkrét esetben el kell végezni. Ugyanis valamely megjelölés védjegyként való lajstromozása az adott eset ténybeli körülményei keretében alkalmazandó olyan sajátos szempontoktól függ, amelyek annak ellenőrzésére szolgálnak, hogy a szóban forgó megjelölésre nem vonatkozik‑e valamely kizáró ok (lásd ebben az értelemben a Bíróság C-51/10. P. sz., Agencja Wydawnicza Technopol kontra OHIM ügyben 2011. március 10-én hozott ítéletének [EBHT 2011., I-1541. o.] 73–77. pontját).

35

A felek által hivatkozott nemzeti határozatokat illetően az állandó ítélkezési gyakorlatból az következik, hogy a korábbi tagállami lajstromozások csupán olyan tényezőnek minősülnek, amelyeket a közösségi védjegyek lajstromozásakor figyelembe lehet venni, azonban nem lehet nekik döntő súlyt tulajdonítani (a Törvényszék T-122/99. sz., Procter & Gamble kontra OHIM (egy szappan formája) ügyben 2000. február 16-án hozott ítéletének [EBHT 2000., II-265. o.] 61. pontja és T-337/99. sz., Henkel kontra OHIM [Piros és fehér, kerek tabletta] ügyben 2001. szeptember 19-én hozott ítéletének [EBHT 2001., II-2597. o.] 58. pontja).

36

E megfontolások fényében kell összehasonlítani a bejelentett védjeggyel jelölt, 35. osztályba tartozó „élelmiszerek, friss gyümölcsök és zöldségek, alkoholos és nem alkoholos italok, valamint szörpök, pezsgőtabletták és italok készítéséhez való más készítmények területén való kis‑ és nagykereskedelmi szolgáltatások, italok és élelmiszerek csomagküldő kereskedelme (kivéve a szállítást) vagy internetes árusítása” elnevezésű szolgáltatásokat és a korábbi védjeggyel jelölt, 39. osztályba tartozó „alapvető élelmiszeripari termékek, péksütemények és cukrászsütemények, fagylalt, készételek forgalmazása” megjelölésű szolgáltatásokat.

37

A felperes arra hivatkozik, hogy a jelen ügyben szereplő szolgáltatásokkal érintett áruk, vagyis az italok és az élelmiszeripari termékek nem hasonlítanak egymásra kellően ahhoz, hogy meg lehessen állapítani az italok kis‑ és nagykereskedelme, valamint az élelmiszeripari termékek forgalmazására irányuló szolgáltatások közötti hasonlóságot. A felperes szerint az italokhoz és az élelmiszeripari termékekhez jellegüknél fogva külön forgalmazási, kereskedelmi és fogyasztási módok tartoznak.

38

A felek a tárgyaláson jelezték, hogy egyetértenek azzal az értelmezéssel, miszerint a szóban forgó szolgáltatásokkal érintett árukat, illetve magukat a szolgáltatásokat is össze kell hasonlítani.

39

E tekintetben a fellebbezési tanács jogosan mondta ki a megtámadott határozat 26. és 27. pontjában, hogy a bejelentett védjeggyel jelölt „élelmiszerek, friss gyümölcsök és zöldségek, alkoholos és nem alkoholos italok, valamint szörpök, pezsgőtabletták és italok készítéséhez való más készítmények területén való kis‑ és nagykereskedelmi szolgáltatások, italok és élelmiszerek csomagküldő kereskedelme (kivéve a szállítást) vagy internetes árusítása” elnevezésű szolgáltatásokkal érintett áruk azonosak a korábbi védjeggyel érintett „alapvető élelmiszeripari termékekkel”, illetve nagymértékben hasonlók hozzájuk. Az italok és az élelmiszerek ugyanis azonos jellegűek, és azonos célra is irányulnak, mivel mindkettőt emberi fogyasztásra szánják. Egyébként pedig előfordulhat, hogy ezeket az árukat ugyanazok a vállalkozások készítik, és általában ugyanazokon az elárusítóhelyeken árulják, sőt gyakran egyidejűleg fogyasztják is őket.

40

E körülmények között el kell utasítani a felperes azon érvelését, miszerint a kérdéses szolgáltatások között azért nem áll fenn hasonlóság, mert az általuk érintett áruk nem hasonlítanak kellően egymáshoz.

41

A felperes úgy véli, hogy a fellebbezési tanács tévesen állapította meg azt, hogy a szóban forgó, 35. osztályba tartozó szolgáltatások a korábbi védjeggyel jelölt, 39. osztályba tartozó szolgáltatásokkal azonosak, vagy azokhoz hasonlók. A felperes szerint a fellebbezési tanács az érvelését a „forgalmazás” szó téves értelmezésére alapította, amelynek jelentését a Nizzai Osztályozásból kellene levezetni. A beavatkozó a felperes szerint azzal értelmezte a „forgalmazás” szót, hogy szándékosan azt választotta, hogy a korábbi védjegyet különösen a 39. osztályba tartozó szolgáltatások vonatkozásában lajstromoztatja. Következésképpen a „forgalmazás” szó kizárólag a berakodásra, fuvarozásra, raktározásra és szállításra irányuló szolgáltatásokhoz kapcsolódik.

42

Egyrészt ami a forgalmazásra irányuló és a nagykereskedelmi szolgáltatások fogalmát illeti, a „forgalmazás” és a „nagykereskedelem” szó köznyelvi jelentésére vonatkozó felperesi érvet el kell utasítani. A felperes ezen érvével nem fejti ki ugyanis azt, hogy miért lehetne az általa adott fogalommeghatározások alapján megcáfolni a szóban forgó szolgáltatások azonosságát.

43

Másrészt azzal kapcsolatban, hogy a felperes szerint a Nizzai Osztályozásnak meghatározó szerepe van a szolgáltatások meghatározásában, rá kell mutatni arra, hogy a közösségi védjegyről szóló 40/94/EK tanácsi rendelet végrehajtásáról szóló, 1995. december 13‑i 2868/95/EK módosított bizottsági rendelet (HL L 303., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 17. fejezet, 1. kötet, 189. o.) 2. szabályának (4) bekezdése szerint a Nizzai Osztályozás kizárólag ügyviteli célokat szolgál. Következésképpen önmagában nem határozhatja meg az adott ügyben szereplő szolgáltatások jellegét és jellemzőit.

44

E körülmények között a forgalmazás fogalmára adott, a 39. osztály szövegezésén alapuló felperesi meghatározás nem fogadható el. A felperes által idézett, 39. osztályra vonatkozó magyarázó megjegyzés pedig nem minősül az ezen osztályba tartozó szolgáltatások kimerítő jellegű felsorolásának.

45

A felperes szerint a nagykereskedelmi szolgáltatások különböznek a forgalmazásra irányuló szolgáltatásoktól. Az OHIM határozataira és a Nizzai Osztályozás 35. és 39. osztályára vonatkozó magyarázó megjegyzésekre tekintettel ez a két szolgáltatáskategória nem hasonlít egymáshoz, sem jellegében, sem céljában, és nem tekinthető a releváns fogyasztói körre tekintettel egymást kiegészítő szolgáltatásnak. A forgalmazásra irányuló szolgáltatásokkal ellentétben a kis‑ és nagykereskedelmi szolgáltatások egyébként nem foglalják magukban az áruszállítást.

46

E tekintetben a 2868/95 rendelet 2. szabályának (4) bekezdéséből (lásd a fenti 43. pontot) is kitűnik, hogy a szolgáltatások nem tekinthetők különbözőnek kizárólag azon az alapon, hogy a Nizzai Megállapodás különböző osztályaiba tartoznak. Ezt a szabályt az az ítélkezési gyakorlat is megerősíti, amely szerint az áruknak, illetve a szolgáltatásoknak nem kell feltétlenül ugyanabba az osztályba, vagy az adott osztályon belül ugyanabba a kategóriába tartozniuk ahhoz, hogy érvényesen össze lehessen hasonlítani őket, és meg lehessen állapítani azt, hogy fennáll‑e a hasonlóság ezen áruk, illetve szolgáltatások között (lásd a Törvényszék T‑392/04. sz., Gagliardi kontra OHIM – Norma Lebensmittelfilialbetrieb (MANŪ MANU MANU) ügyben 2006. december 14‑én hozott ítéletének [az EBHT‑ban nem tették közzé] 77. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot). El kell ezért utasítani a felperes arra vonatkozó érvét, hogy a beavatkozó szándékosan azt választotta, hogy a korábbi védjegyet kizárólag a 39. osztályba tartozó szolgáltatások vonatkozásában lajstromoztatja.

47

Meg kell továbbá állapítani, hogy a forgalmazásra irányuló szolgáltatások és a nagykereskedelmi szolgáltatások lehetővé teszik az áruk kereskedelmét, és közvetítő szerepet töltenek be az áru előállítása és a végső fogyasztása között. Ez a két szolgáltatáskategória ugyanannak a legvégső célnak a megvalósítását szolgálja: a végső fogyasztó számára történő értékesítést.

48

A fenti 33. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatra tekintettel rá kell mutatni arra, hogy e két szolgáltatáskategória szoros kapcsolatban áll egymással, mivel a nagykereskedők igénybe vehetik a forgalmazásra irányuló szolgáltatásokat, és a forgalmazók is igénybe vehetik a nagykereskedelmi szolgáltatásokat. Egyébként pedig a nagykereskedők nyújthatnak forgalmazásra irányuló szolgáltatásokat, és ugyanígy a nagykereskedelem részét képezheti a forgalmazók által nyújtott szolgáltatásoknak is.

49

A felperes azon állítása, miszerint a forgalmazás nem a nagykereskedelmi szolgáltatások egyik jellemzője, önmagában véve – amennyiben megalapozottnak tekinthető – nem alkalmas arra, hogy ez alapján ki lehessen zárni a két szolgáltatáskategória közötti hasonlóságot.

50

A felperes által előadott többi érv abból a téves előfeltevésből indul ki, hogy a forgalmazásra irányuló szolgáltatások a szállítási és fuvarozási szolgáltatásokra korlátozódnak. Ezek a szolgáltatások azonban a forgalmazásra irányuló szolgáltatások körébe tartozó tevékenységeknek csupán egy részét jelentik.

51

A fentiekből következően a fellebbezési tanács a megtámadott határozat 27. pontjában jogosan állapította meg, hogy a bejelentett védjeggyel jelölt nagykereskedelmi szolgáltatások és a korábbi védjeggyel jelölt, forgalmazásra irányuló szolgáltatások között fennáll a hasonlóság, mivel az általuk érintett áruk azonosak, illetve nagymértékben hasonlóak.

52

A felperes azt állítja, hogy a fellebbezési tanács tévesen hasonlította össze a jelen ügyben szereplő szolgáltatásokat a gyártó álláspontjára helyezkedve, amikor pedig a kiskereskedelmi szolgáltatások a végső fogyasztó felé irányulnak. A felperes arra is rámutat, hogy ez a két szolgáltatáskategória mind jellegét, mind célját tekintve különbözik egymástól, és sem a gyártó, sem a végső felhasználó szempontjából nem minősülnek egymást kiegészítőnek. Egyébként pedig a kiskereskedők nem nyújtanak fuvarozási szolgáltatásokat harmadik személyek számára.

53

E tekintetben a fenti 21. pontból következően az összetéveszthetőséget átfogóan kell értékelni az alapján, hogy az érintett fogyasztói kör milyen képet alkot a szóban forgó szolgáltatásokról. A fenti 26–31. pontban ezenkívül megállapítást nyert, hogy az érintett fogyasztói kör szakemberekből áll. Következésképpen a fellebbezési tanács nem követett el értékelési hibát azzal, hogy a végső fogyasztó álláspontjára helyezkedett.

54

Azzal az állítással kapcsolatban, hogy a kiskereskedelmi és a forgalmazásra irányuló szolgáltatások célja eltérő, arra kell rámutatni, hogy ezek a szolgáltatások ugyanarra a legvégső célra irányulnak: a végső fogyasztónak történő értékesítésre. Ahogyan a fellebbezési tanács a megtámadott határozat 28. pontjában jogosan megállapította, ez a két szolgáltatáskategória az árunak a végső fogyasztóhoz történő eljuttatását foglalja magában. Ez az értékelés nem ellentétes azzal az ítélkezési gyakorlattal, amely szerint a kiskereskedelem célja az áruk fogyasztók részére történő eladása, amely az eladáson mint jogügyleten kívül magában foglalja a szolgáltató minden olyan tevékenységét, amelyet a szolgáltató az ezen ügylet megkötésére való ösztönzés céljából végez, ez a tevékenység pedig főként az eladásra kínált áruk összeválogatását, és különféle olyan szolgáltatások nyújtását jelenti, amelyeknek a célja, hogy a vásárló az említett jogügyletet az adott kereskedővel kösse meg, és ne annak valamelyik versenytársával (lásd a Bíróság C-418/02. sz., Praktiker Bau- und Heimwerkermärkte ügyben 2005. július 7-én hozott ítéletének [EBHT 2005., I-5873. o.] 34. pontját, és a Törvényszék T‑213/09. sz., Yorma’s kontra OHIM – Norma Lebensmittelfilialbetrieb (YORMA’S) ügyben 2011. február 15‑én hozott ítéletének [az EBHT‑ban nem tették közzé] 33. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

55

Mindenesetre – miként erre a beavatkozó a tárgyaláson helyesen mutatott rá – a felperes nem alapíthatja érvelését a fenti 54. pontban hivatkozott Praktiker Bau‑ und Heimwerkermärkte ügyben hozott ítélet 34. pontjára. Ez az ítélkezési gyakorlat ugyanis csak a Bundespatentgericht (szövetségi szabadalmi bíróság) előzetes döntéshozatal iránti azon kérelmével összefüggésben értelmezhető, amely azt a kérdést terjesztette a Bíróság elé, hogy a védjegyekre vonatkozó tagállami jogszabályok közelítéséről szóló, 1988. december 21‑i 89/104/EGK első tanácsi irányelv (HL 1989 L 40., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 17. fejezet, 1. kötet, 92. o.) 2. cikke értelmében vett szolgáltatásnak minősül‑e az áruk kiskereskedelme. A Bíróság által ebben az ügyben kialakított értelmezés azonban nem minősülhet a kiskereskedelmi szolgáltatások kimerítő felsorolásának és általános meghatározásának.

56

A fenti 33. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatra tekintettel helyben kell hagyni a fellebbezési tanács azon értékelését, miszerint a kiskereskedelmi szolgáltatások és a forgalmazásra irányuló szolgáltatások egymást kiegészítő jellegűek. A kiskereskedelmi szolgáltatások nyújtói ugyanis tevékenységük biztosítása érdekében rendszerint rá vannak utalva a forgalmazók szolgáltatásaira, különösen amikor az árukat az elárusítóhelyekre kívánják eljuttatni. Egyébként, mivel a forgalmazási és a kiskereskedelmi tevékenységek ugyanarra a célra irányulnak, és a kereskedelmi folyamat viszonylag előrehaladott szakaszában történnek, az is előfordulhat, hogy az érintett fogyasztói kör azt hiszi, hogy ezeket a szolgáltatásokat ugyanaz a vállalkozás biztosítja.

57

E körülmények között a fellebbezési tanács a megtámadott határozat 28. pontjában jogosan állapította meg, hogy azonos vagy nagymértékben hasonló áruk esetében a forgalmazásra irányuló szolgáltatások és a kiskereskedelmi szolgáltatások hasonlóak egymáshoz.

58

A fellebbezési tanács jogosan állapította meg, hogy az ütköző védjegyek vizuális szempontból enyhe hasonlóságot mutatnak, hangzásbeli és fogalmi szempontból viszont azonosak, és ezt végeredményben a felek sem vitatták.

59

A jelen ügyben helyben kell hagyni a fellebbezési tanácsnak a megtámadott határozat 42. pontjában foglalt és végső soron a felek által sem vitatott azon értékelését, hogy a korábbi védjegy megkülönböztető képessége általánosságban véve elég gyenge.

60

Az összetéveszthetőség átfogó értékelése keretében emlékeztetni kell tehát arra, hogy a szóban forgó szolgáltatások hasonlóak, az ütköző védjegyek vizuális szempontból enyhén hasonlóak, hangzásbeli és fogalmi szempontból pedig azonosak, valamint hogy a korábbi védjegy gyenge megkülönböztető képességgel rendelkezik. Ilyen körülmények között a fellebbezési tanács jogosan állapította meg, hogy az érintett fogyasztói kör szempontjából fennáll az összetévesztés veszélye.

61

A fentiek alapján az egyetlen jogalapot mint megalapozatlant el kell utasítani.

62

Ennélfogva a kereset egészét el kell utasítani.

63

Az eljárási szabályzat 87. cikkének 2. §‑a alapján a Törvényszék a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. Mivel a felperes pervesztes lett, az OHIM és a beavatkozó kérelmének megfelelően kötelezni kell a költségek viselésére.

A fenti indokok alapján

A TÖRVÉNYSZÉK (hatodik tanács)

a következőképpen határozott: