Felek
Az ítélet indoklása
Rendelkező rész

Felek

A T-65/11. sz. ügyben,

a Recombined Dairy System A/S (székhelye: Horsens [Dánia], képviselik: T. Kristjánsson és T. Gønge ügyvédek)

felperesnek

az Európai Bizottság (képviselik: A.-M. Caeiros, L. Keppenne és B.-R. Killmann, meghatalmazotti minőségben, segítőjük: P. Dyrberg ügyvéd)

alperes ellen

az azt megállapító 2010. november 12-i C(2010) 7692 végleges bizottsági határozat (REC 03/08 ügyirat) részleges megsemmisítése iránti kérelme tárgyában, hogy bizonyos behozatali vámok utólagos könyvelésbe vétele igazolt, illetve azok elengedése nem igazolt,

A TÖRVÉNYSZÉK (második tanács),

tagjai: N. J. Forwood elnök, F. Dehousse (előadó) és J. Schwarcz bírák,

hivatalvezető: C. Kristensen tanácsos,

tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2012. december 6-i tárgyalásra,

meghozta a következő

Ítéletet

Az ítélet indoklása

A jogvita előzményei

1. A felperes Recombined Dairy System A/S Új-Zélandról származó laktoglobulin-koncentrátumot (a továbbiakban: LGC) hozott be az Európai Unióba. A tejsavófehérje-tartalomtól függően többfajta LGC létezik.

2. 1993-ban és 1994-ben a felperes tíz LGC-termékre – így többek között az LGC 312-re, az LGC 392-re és az LGC 472-re – vonatkozóan kötelező érvényű tarifális felvilágosítás (a továbbiakban: KTF) iránti kérelmeket terjesztett a dán vámhatóságok elé. Az e három termékre vonatkozó KTF-eket a dán vámhatóságok a kapott információk alapján, a termékek elemzése nélkül állították ki a felperes részére. A felperes által nyújtott és a KTF-ekben szereplő információkban többek között az szerepelt, hogy az érintett termékek a szárazanyagra számítva több mint 80 tömegszázalék savófehérje-tartalommal – amely 75%-ban béta-laktoglobulin- és immunoglobulin-, és 25%-ban egyéb tejsavófehérjéből állt – rendelkeztek. A szóban forgó LGC-ket a módosított, a vám- és a statisztikai nómenklatúráról, valamint a Közös Vámtarifáról szóló, 1987. július 23-i 2658/87/EGK tanácsi rendelet (HL L 256., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 2. fejezet, 2. kötet, 382. o.) I. mellékletében szereplő Kombinált Nómenklatúra (a továbbiakban: nómenklatúra) 3504 vámtarifaszáma alá sorolták be. A nómenklatúra 3504 vámtarifaszáma többek között a „koncentrált tejfehérjékre” vonatkozik. Az e három termékre vonatkozó KTF-ek 1994. április 13-tól 2000. április 12-ig voltak érvényesek.

3. 1995-ben a felperes az LGC 450-re vonatkozó KTF iránti kérelmet terjesztett a dán vámhatóságok elé. E hatóságok arról tájékoztatták a felperest, hogy nincs szükség újabb KTF-re, mivel az LGC 450 nagymértékben megegyezik az LGC 472-vel, amelyre vonatkozóan már kiállítottak KTF-et. A felperes visszavonta a kérelmét. Következésképpen az LGC 450-ra vonatkozóan nem állítottak ki számára KTF-et.

4. Más termékfajtákra, vagyis az LGC 131-re és az LGC 8471-re vonatkozóan a felperes nem nyújtott be KTF iránti kérelmet.

5. Egy termékmintán végzett elemzést követően – amely az eredetileg bejelentettnél alacsonyabb tejsavófehérje-tartalmat (vagyis 80%-nál alacsonyabb tejsavófehérje-tartalmat) mutatott ki – a dán vámhatóságok a felperes által importált összes LGC-terméket elemzésnek vetették alá. Ennek alapján 2000. november 27-én úgy határoztak, hogy az LGC 131-t, az LGC 312-t, az LGC 392-t, az LGC 450-t és az LGC 8471-t a nómenklatúra 0404 vámtarifaszáma alá sorolják be, és utólagosan könyvelésbe veszik a behozatali vámokat. A hivatkozott vámtarifaszám többek között a „sűrített tejsavóra” vonatkozott. E határozatban azt is megállapították, hogy amennyiben a felperes által eredetileg bejelentett tejsavófehérje-tartalom (vagyis a több mint 80% savófehérje-tartalom) helyes lett volna, a szóban forgó termékeket a nómenklatúra 3502 vámtarifaszáma alá sorolták volna be. A hivatkozott vámtarifaszám többek között olyan, „két vagy több savófehérje koncentrátumára” vonatkozott „amely szárazanyagra számítva több mint 80 tömegszázalék savófehérjét tartalmaz”. Ezért a dán vámhatóságok elutasították az érintett termékeknek a nómenklatúra 3504 vámtarifaszáma alá történő besorolását.

6. Mivel a felperes vitatta a tarifális besorolást és az alkalmazott elemzési módszert, a dán vámhatóságok módosították módszerüket, és végül megállapították, hogy az LGC-termékek felperes által eredetileg bejelentett tejsavófehérje-tartalma (vagyis a több mint 80% savófehérje-tartalom) helyes. Ezért a korábbi tarifális besorolás felülvizsgálatáról határoztak, és az LGC 131-t, az LGC 312-t, az LGC 392-t, az LGC 450-t és az LGC 8471-t a nómenklatúra 3502 vámtarifaszáma alá besorolva módosították határozatukat. A tarifális besorolás módosítása nem érintette az érintett termékekre vonatkozó behozatali vámok utólagos könyvelésbe vételéről szóló határozatot.

7. 2005. június 13-án a felperes egyrészt a Közösségi Vámkódex létrehozásáról szóló, 1992. október 12-i 2913/92/EGK tanácsi rendelet (HL L 302., 1. o., magyar nyelvű különkiadás 2. fejezet, 4. kötet, 307. o.; a továbbiakban: Vámkódex) 236. cikkével együttesen értelmezett 220. cikke (2) bekezdésének b) pontja, másrészt a Vámkódex 239. cikke alapján a behozatali vámok elengedése iránti kérelmet nyújtott be a dán vámhatóságokhoz. Kérelme az LGC-termékek 1997. szeptember 1-je és 2000. augusztus 2. közötti időszakban történő behozatalára vonatkozott, amelyekre nézve a dán vámhatóságok vagy egyáltalán nem állítottak ki KTF-et, vagy az azokra vonatkozóan kiállított KTF-ek érvényessége a behozatal időpontjában már lejárt. A dán vámhatóságok e kérelmet 2005. augusztus 1-jei határozatukkal elutasították.

8. 2005. szeptember 22-én a felperes e határozattal szemben keresetet terjesztett a Landsskatteretten (országos adóügyi bíróság, Dánia) elé.

9. 2007. szeptember 13-án a Landsskatteretten felhívta a dán vámhatóságokat arra, hogy a felperes kérelmét terjesszék az Európai Bizottság elé határozathozatalra. A Landsskatteretten úgy vélte különösen, hogy az ügy körülményeire tekintettel nem kizárható, hogy teljesülnek a Vámkódex 220. cikke (2) bekezdésének b) pontjában, illetve 239. cikkében meghatározott feltételek.

10. 2008. október 6-án a dán hatóságok a Bizottsághoz fordultak azt kérve, a Vámkódex 220. cikke (2) bekezdésének b) pontjának értelmében határozzon arról, hogy igazolt-e a behozatali vámok utólagos könyvelésbe vételének mellőzése, másodlagosan pedig a Vámkódex 239. cikkének értelmében igazolt-e a szóban forgó vámok elengedése.

11. A Bizottság 2010. november 12-i C(2010) 7692 végleges határozatában – amelyben megállapította, hogy bizonyos behozatali vámok utólagos könyvelésbe vétele igazolt, illetve e vámok elengedése nem az (REC 03/08 ügy) (a továbbiakban: megtámadott határozat) – először is úgy ítélte meg, hogy a Vámkódex 220. cikke (2) bekezdésének b) pontjának címén az LGC 450 2000. április 13-át megelőző behozatalaira nézve igazolt a behozatali vámok utólagos könyvelésbe vételének mellőzése. Az egyéb termékek – vagyis az LGC 131, az LGC 312, az LGC 392 és az LGC 8471 – behozatala kapcsán, illetve az LGC 450 2000. április 13-tól történő behozatala kapcsán a Bizottság úgy ítélte meg, hogy igazolt a behozatali vámok utólagos könyvelésbe vétele. Másodszor a Vámkódex 239. cikke alapján úgy ítélte meg, hogy az LGC 312 és az LGC 392, valamint az LGC 450 2000. április 13-tól történő behozatala tekintetében igazolt volt a behozatali vámok elengedése. Ezzel szemben arra a következtetésre jutott, hogy az LGC 131 és az LCG 8471 tekintetében egyáltalán nem igazolt a behozatali vámok elengedése. Ezzel kapcsolatosan kifejtette, hogy nem merült fel semmilyen, a Vámkódex 239. cikkében vett rendkívüli körülmény, mivel a felperes e termékekre nézve egyáltalán nem kérte, hogy a dán hatóságok nyújtsanak KTF-eket.

Az eljárás és a felek kérelmei

12. A Törvényszék Hivatalához 2011. január 28-án keresetlevelével a felperes előterjesztette a jelen keresetet.

13. Az előadó bíró jelentése alapján a Törvényszék (második tanács) úgy határozott, hogy megnyitja a szóbeli szakaszt.

14. A 2012. december 6-i tárgyaláson a Törvényszék meghallgatta a felek szóbeli előadásait és a szóbeli kérdéseire adott válaszait.

15. A felperes azt kéri, hogy a Törvényszék:

– semmisítse meg a megtámadott határozat 1. cikkének (2) és (4) bekezdését;

– a Bizottságot kötelezze a költségek viselésére.

16. A Bizottság azt kéri, hogy a Törvényszék:

– utasítsa el a keresetet;

– a felperest kötelezze a költségek viselésére.

A jogkérdésről

17. Elöljáróban meg kell jegyezni – amint azt a felperes is megerősítette a tárgyaláson –, hogy a jelen kereset a megtámadott határozat 1. cikke (2) és (4) bekezdésének megsemmisítésére irányul annyiban, amennyiben e rendelkezések az LGC 131 és LGC 8471 termékek importjára vonatkoznak.

18. A felperes keresete alátámasztására két jogalapot hoz fel. Az első és elsődlegesen felhozott jogalap a Vámkódex 220. cikke (2) bekezdése b) pontjának, valamint 236. cikkének megsértésére vonatkozik. A második és másodlagosan felhozott jogalap a Vámkódex 239. cikkének megsértésére vonatkozik.

19. A Törvényszék úgy ítéli meg, hogy először a felperes elsőnek felhozott jogalapját kell megvizsgálni.

20. A felperes lényegében arra hivatkozik, hogy az LGC-termékeknek a nómenklatúra 3504 vámtarifaszáma alá történő besorolása a dán vámhatóságoknak betudható hiba, függetlenül attól, hogy a hivatkozott LGC-kre nyújtottak-e KTF-et, vagy sem.

21. A Bizottság vitatja a felperes érveit. Kijelenti különösen, hogy a tarifális besorolás szempontjából az LGC-termékek közül általánosságban nem mindegyik azonos. Arra hivatkozik továbbá, hogy a dán hatóságok a jelen eljárás tárgyát képező termékekre vonatkozóan nem állítottak ki egyetlen KTF-et sem. Ezen túlmenően, a felperes az LGC 131-et és az LGC 8471-et jelentéktelen mértékben importálta. Végül nem áll rendelkezésre egyetlen olyan dokumentum sem, amelyből az derülne ki, hogy a vámáru-nyilatkozatokbeli árumegnevezés megfelelt volna a nómenklatúra meghatározásainak.

22. Elöljáróban emlékeztetni kell arra, hogy a Vámkódex 220. és 239. cikkében előírt eljárásoknak ugyanaz a céljuk, nevezetesen a behozatali vagy kiviteli vámok utólagos megfizetésének azokra az esetekre való korlátozása, amelyekben az utólagos megfizetés indokolt, és összeegyeztethető az olyan alapelvekkel, mint a bizalomvédelem elve. Egyébiránt a behozatali vagy kiviteli vámok visszatérítése vagy elengedése – amelyet csak bizonyos feltételek mellett és kifejezetten rögzített esetekben lehet engedélyezni – a behozatal és kivitel általános rendszere alóli kivételnek minősül, következésképpen az ilyen, a visszafizetést vagy elengedést előíró rendelkezéseket szigorúan kell értelmezni (lásd a Bíróság C-552/08. P. sz., Agrar-Invest-Tatschl kontra Bizottság ügyben 2009. október 1-jén hozott végzésének [EBHT 2009., I-9265. o.] 52. és 53. pontját, és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

23. Emlékeztetni kell arra, hogy a Vámkódex 220. cikke (2) bekezdésének b) pontja alapján a hatóságok nem intézkednek a behozatali vám utólagos könyvelésbe vétele iránt, ha három konjunktív feltétel teljesül. Ehhez először is az szükséges, hogy a vámot az illetékes hatóságok hibájából ne fizessék be, a hatóságok által elkövetett hibának továbbá olyannak kell lennie, amelyet a megfizetésért felelős jóhiszemű személy ésszerűen nem észlelhetett, és végül e személynek vámáru-nyilatkozatában meg kell felelnie minden, a hatályos jogszabályokban megállapított előírásnak. Amennyiben ezek a feltételek teljesülnek, a megfizetésért felelős személynek joga van ahhoz, hogy tekintetében mellőzzék az utólagos vámbeszedést (lásd a Bíróság C-173/06. sz., Agrover-ügyben 2007. október 18-án hozott ítéletének [EBHT 2007., I-8783. o.] 30. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

24. Az első feltétellel kapcsolatban emlékeztetni kell, hogy a Vámkódex 220. cikke (2) bekezdése b) pontjának célja, hogy védelmezze a megfizetésért felelős személynek a vám beszedéséről vagy annak mellőzéséről szóló határozat alapjául szolgáló valamennyi körülmény megalapozottságába vetett jogos bizalmát. A megfizetésért felelős személy jogos bizalma kizárólag akkor méltó az e rendelkezés által biztosított védelemre, ha „maguk” az illetékes hatóságok adtak alapot a megfizetésért felelős személy bizalmára. Így tehát csak olyan hibák alapozzák meg az utólagos vámbeszedés mellőzéséhez fűződő jogot, amelyek az illetékes hatóságok tevőleges magatartására vezethetők vissza (lásd a fenti 23. pontban hivatkozott Agrover–ügyben hozott ítélet 31. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

25. Főszabály szerint nem tekinthető úgy, hogy e feltétel teljesül, amennyiben az illetékes hatóságokat az exportőr pontatlan nyilatkozatai vezetik félre, amelyek érvényességét az utóbbiak nem kötelesek ellenőrizni vagy értékelni. Ugyanígy, a megfizetésért felelős személy viseli az olyan kereskedelmi dokumentumból eredő kockázatot, amely egy későbbi ellenőrzés során tévesnek bizonyul (lásd a Bíróság C-251/00. sz. Ilumitrónica–ügyben 2002. november 14-én hozott ítéletének [EBHT 2002., I-10433. o.] 43. és 44. pontját, és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot). Ezzel szemben az ítélkezési gyakorlat értelmében az illetékes hatóságok hibájának tekinthető, amennyiben semmiféle kifogást sem emeltek az áruknak a gazdasági szereplő által a vámáru-nyilatkozataiban végzett tarifális besorolásával kapcsolatosan, és a hivatkozott nyilatkozatok minden, a szóban forgó szabályozás alkalmazásához szükséges ténybeli adatot tartalmaztak ahhoz, hogy az illetékes hatóságok által elvégezhető utólagos ellenőrzés ne tárhasson fel új elemeket. Ez különösen így van, amennyiben a gazdasági szereplő által benyújtott összes vámáru-nyilatkozat teljes volt, azaz e nyilatkozatok a bejelentett vámtarifaszám mellett feltüntették különösen a nómenklatúrában szereplő árumegnevezést, és amennyiben olyan nagy mennyiségű behozatalról volt szó, amely viszonylag hosszú ideig folytatódott anélkül, hogy a vámtarifaszám vita tárgyát képezte volna (lásd a Bíróság C-250/91. sz. Hewlett Packard France ügyben 1993. április 1-jén hozott ítéletének [EBHT 1993., I-1819. o.] 19. és 20. pontját, és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

26. A jelen ügyben a Bizottság az LGC 131 és az LCG 8471 behozatala kapcsán a megtámadott határozatban úgy ítélte meg, hogy a dán vámhatóságok egyáltalán nem követtek el hibát, mivel e termékekre vonatkozóan nem állítottak ki egyetlen KTF-et sem a felperes részére (a megtámadott határozat (31) preambulumbekezdése). A Bizottság egyébiránt megállapította, hogy a felperes jóhiszeműen járt el, és betartotta a vámáru-nyilatkozattételre vonatkozó összes hatályos rendelkezést (a megtámadott határozat (39) preambulumbekezdése).

27. Először is eleve el kell utasítani a Bizottságnak a megtámadott határozatban szereplő és a Törvényszék előtt megismételt érveit, amelyek lényegében arra vonatkoznak, hogy az a tény, hogy a dán vámhatóságok nem állítottak ki KTF-eket, nem teszi lehetővé annak megállapítását, hogy e vámhatóságok hibát követtek el. Az a tény ugyanis, hogy a felperes nem kérte az érintett termékekre vonatkozó KTF-ek kiállítását, még nem jelenti azt, hogy vámhatóságok ne követtek volna el hibát. Minden egyéb értelmezés megfosztaná a Vámkódex 220. cikke (2) bekezdésének b) pontját annak értelmétől. Az ítélkezési gyakorlat egyébiránt elismerte, hogy a vámhatóságok olyan helyzetekben is hibázhattak, amikor a felperes nem kérte, hogy nyújtsanak részére KTF-et, vagy erre nem volt jogosult (a Bíróság 314/85. sz., Foto-Frost-ügyben 1987. október 22-én hozott ítélete [EBHT 1987., 4199. o.]).

28. Másodszor rá kell m utatni arra, hogy – amint az a megtámadott határozatból kitűnik – a dán vámhatóságok a KTF-ek kiállítása során a termékeket hibás vámtarifaszám alá sorolták be (a megtámadott határozat (24) és (33) preambulumbekezdése).

29. Harmadszor a Bizottság a megtámadott határozat (45) preambulumbekezdésében kijelenti, hogy a dán vámhatóságoknak már 1999 novemberében, vagyis az LGC 131 és az LGC 8471 behozatala jogvita tárgyát képező – 1997. szeptember 1-jétől 2000. augusztus 2-ig terjedő – időszakának vége előtti időpontban tudomása volt arról, hogy a KTF-ek tárgyát képező termékek vámtarifaszáma hibás volt, a hivatkozott KTF-eket mégsem vonták vissza. A megtámadott határozatból továbbá az is kitűnik, hogy a dán vámhatóságok által végzett elemzések nem csupán az olyan termékekre vonatkoztak, amelyek valamely KTF tárgyát képezték, hanem az LGC 131-re is, amelyre nem állítottak ki KTF-et (a megtámadott határozat (9) és (10) preambulumbekezdése). Következésképpen a dán vámhatóságoknak 1999 novemberétől tudomásuk volt arról, hogy a jelen eljárásban érintett két termék egyikének tarifális besorolása hibás volt. Ennek ellenére 2000. november 27-ig vártak a behajtás iránti eljárás megindításával (a megtámadott határozat (13) preambulumbekezdése). A még érvényes KTF-eket – amelyek 2000. április 12-én jártak le – sem vonták vissza, pedig ezt megtehették volna. Egyébiránt rá kell mutatni, hogy 1999 novembere és 2000 novembere között a felperes a nómenklatúra 3504 vámtarifaszáma szerinti besorolással történő 13 behozatallal nagyjából 240 tonna LGC 131-et, illetve két behozatallal 40 tonna LGC 8471-et importált, miközben a dán vámhatóságoknak tudomásuk volt arról, hogy általánosságban az LGC-termékek és különösen az LGC 131 tarifális besorolása téves volt. Végül különösen az LGC 131-et illetően meg kell jegyezni, hogy a Bizottság beadványában szereplő állításával ellentétben e termékből a felperes a jogvita tárgyát képező időszak alatt jelentős mennyiséget importált, ugyanis e behozatal több száz tonnányi mennyiséget és 45 importműveletet tett ki. Hozzá kell fűzni, hogy amint azt a tárgyalás során meg is erősítették, a felek egyetértenek azon tény tekintetében, hogy az érintett termékek – annyiban, amennyiben azok összetevője a tejsavófehérje – nem sorolhatók be a nómenklatúra 3504 vámtarifaszám alatt, a dán vámhatóságok a KTF-kben mégis így jártak el. A dán vámhatóságok egyébként elismerték ezt a tényt, ugyanis a behozatali vámok utólagos könyvelésbe vételéről szóló 2000. november 27-i határozatukban kijelentették, hogy „[a]z áruk 3504 vámtarifaszám alá való besorolása kizárt, tekintettel arra, hogy nem tejfehérjéről, hanem tejsavófehérjéről van szó”. Ebből következően a szóban forgó termékek vámáru-nyilatkozatokbeli leírására figyelemmel – amely kifejezetten egy tejsavófehérjére, vagyis a „laktoglobulinra” vonatkozott – a vámhatóságoknak lehetőségük lett volna arra, hogy észleljék a tarifális besorolási hibát.

30. Negyedszer rá kell mutatni arra, hogy sem a dán vámhatóságok, sem a megtámadott határozatban a Bizottság nem kérdőjelezték meg a felperes által benyújtott összes vámáru-nyilatkozat teljességét. Így különösen, a Bizottság a megtámadott határozatban megállapította, hogy „[a] kérelemből az derül[t] ki, hogy úgy kell[ett] tekinteni, hogy az érdekelt jóhiszeműen járt el, és teljesítette a vámáru-nyilatkozatra vonatkozó hatályos rendelkezéseket” (a megtámadott határozat (39) preambulumbekezdése). A megtámadott határozatban szereplő tények nem támasztják alá a Bizottságnak a beadványaiban tett azon kijelentését, miszerint a „nyilatkozatban szereplő árumegnevezés nem volt teljes”. A Bizottság egyébiránt a tárgyalás során olyan jogalapot sem tudott megnevezni, amely lehetővé tette volna annak megállapítását, hogy a felperes által tett vámáru-nyilatkozatok nem voltak teljesek. Ezen túlmenően a Bizottság azon állításával kapcsolatosan, miszerint a felperes az LGC 131-re és az LGC 8471-re vonatkozóan egyáltalán nem nyújtott olyan műszaki dokumentációt, amely lehetővé tette volna azok tarifális besorolásának meghatározását, emlékeztetni kell arra, hogy az LGC 131 egyike volt azon termékeknek, amelyeket a vámhatóságok 1999-ben műszaki elemzésnek vetettek alá (a megtámadott határozat (9) preambulumbekezdése). Ezenfelül nyilvánvaló, hogy a dán vámhatóságok az LGC 131-et és az LGC 8471-et az ellenőrzést követően ugyanazon vámtarifaszám alá sorolták be, mint a többi LGC-terméket, ideértve azon LGC-termékeket is, amelyekre nézve KTF-et állítottak ki. Végül emlékeztetni kell arra, hogy a felek egyetértenek abban, hogy az érintett termékek – mivel tejsavófehérjékből állnak – nem voltak besorolhatók a nómenklatúra 3504 vámtarifaszáma alá. Ennélfogva meg kell állapítani, hogy a felperes behozatali nyilatkozataiban szereplő árumegnevezés – a „laktoglobulin”, vagyis egyfajta tejsavófehérje – elegendően pontos volt ahhoz, hogy a vámhatóságok legalább azt megállapíthassák, hogy a szóban forgó termékeket nem a hivatkozott vámtarifaszám alá kellett volna besorolni.

31. Ötödször a dán vámhatóságok a felperessel 1995. november 2-án folytatott telefonbeszélgetés során hozzáfűzték, hogy az egyik termék – nevezetesen az LGC 450 – tekintetében nem volt szükség újabb KTF kiállítására, mivel a felperes által benyújtott kérelem szerint „az nagymértékben megegyezett” egy olyan termékkel – nevezetesen az LGC 472-vel –, amelyre vonatkozóan nyújtottak már KTF-et. E telefonbeszélgetés tartalmát – amint azt a Bizottság a megtámadott határozat (35) preambulumbekezdésében megjegyzi – a felperes egy, a dán vámhatóságoknak címzett 1995. november 3-i levélben erősítette meg anélkül, hogy azt a szóban forgó hatóságok később cáfolták volna. A Bizottsághoz intézett kérelmükben maguk a vámhatóságok – a felperes eléjük terjesztett érveit megismételve – is megemlítik e telefonbeszélgetés megtörténtét és tartalmát. Ez a ténybeli helyzet egyébiránt arra késztette a Bizottságot, hogy a megtámadott határozat ugyanezen preambulumbekezdésében arra a következtetésre jusson, hogy a dán vámhatóságok hibát követtek el az LGC 450 2000. április 13-át megelőző behozatalai tekintetében.

32. A jelen jogvita tárgyát képező termékekkel kapcsolatosan a Bizottság a megtámadott határozat (24) preambulumbekezdésében megjegyzi, hogy a dán vámhatóságok hozzá benyújtott kérelme szerint a behozatali vámok könyvelésbe vételének mellőzése és e vámok elengedése annyiban igazolt, amennyiben „a KTF tárgyát nem képező termékek a tarifális besorolás szempontjából megegyeznek olyan termékekkel, amelyek tekintetében KTF-et állítottak ki”. Ezt a ténybeli megállapítást a Bizottság a megtámadott határozatban nem vitatta.

33. Ezen túlmenően ki kell emelni, hogy a dán vámhatóságok által a fizetési felszólításukban meghatározott vámtarifaszámtól függetlenül a szóban forgó összes LGC-termék ugyanazon vámtarifaszám alá került besorolásra. Ebből következően a dán vámhatóságok számára az LGC 131 és LCG 8471 termékek vámtarifa-besorolásuk szerint a többi importált LCG-termékkel – ideértve a KTF-ben részesülő termékeket is – megegyezőnek minősültek. Ezt az értékelést a dán vámhatóságok Bizottsághoz intézett kérelme is megerősíti, amelyben e hatóságok kifejtették, hogy „az összes minta a szárazanyagra számítva legalább 80 tömegszázalék savófehérje tartalmú volt”, illetve hogy a szóban forgó termékek „számos, több mint 80 tömegszázalék savófehérje tartalmú tejsavófehérjéből” álltak. Ezt a ténybeli megállapítást a Landsskatteretten 2007. szeptember 13-i határozata is megismétli. Márpedig a felek által a beadványaikban adott magyarázatokra figyelemmel a szóban forgó termékek tarifális besorolása szempontjából kizárólag a több mint 80% tejsavófehérje tartalmú és a kevesebb mint 80% tejsavófehérje tartalmú termékek között tettek különbséget. Ebből következően a dán vámhatóságok magyarázatai szerint a szóban forgó termékek tulajdonképpen a tarifális besorolás szempontjából megegyeztek, amit a Bizottság is elismert a tárgyalás során. Így különösen, a Bizottság a tárgyalás során nem tudta megjelölni azokat a releváns megkülönböztető elemeket, amelyek alapján megállapítható lenne, hogy a hivatkozott LGC-termékek a vámszabályozás értelmében nem minősülnek azonos típusú árunak (a Bíróság C-199/09. sz. Schenker–ügyben 2010. december 2-án hozott ítéletének [EBHT 2010., I-12311. o.] 24. pontja). A Bizottság egyébiránt soha nem vitatta a dán vámhatóságoknak a szóban forgó termékek tarifális besorolása szempontjából egyező mivoltára vonatkozó megállapítását, illetve kiegészítő információkat sem kért. Ezzel kapcsolatosan hangsúlyozni kell, hogy a Közösségi Vámkódex létrehozásáról szóló 2913/92/EGK tanácsi rendelet végrehajtására vonatkozó rendelkezések megállapításáról szóló, 1993. július 2-i 2454/93/EGK bizottsági rendelet (HL L 253., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 2. fejezet, 6. kötet, 3. o.) 871. cikkének (5) bekezdése értelmében, ha megállapítást nyer, hogy a tagállam által szolgáltatott adatok nem elegendőek ahhoz, hogy az adott ügyben a tények teljes ismeretében határozatot hozhasson, a Bizottság e tagállamtól vagy bármely más tagállamtól további adatok szolgáltatását kérheti. A fentiekből következően a jelen ügyben a felperes úgy vélhette, hogy ugyan az LGC 131 és az LGC 8471 termékek nem részesültek KTF-ben, ám azokat ugyanazon vámtarifaszám alá kell besorolni, mint azokat, amelyek KTF-ben részesülnek vagy részesültek.

34. Ezen elemek összességére figyelemmel meg kell állapítani, hogy a dán vámhatóságok a Vámkódex 220. cikke (2) bekezdésének b) pontja értelmében az LGC 131 és az LGC 8471 termékek tarifális besorolásával kapcsolatosan hibát vétettek. A megtámadott határozat tehát e tekintetben jogsértő, mivel azon alapul, hogy a dán hatóságok nem vétettek ilyen hibát.

35. Következésképpen anélkül, hogy szükség lenne a felperes által másodlagosan felhozott második jogalap vizsgálatára, a kereset első jogalapjának helyt kell adni, és ennek megfelelően meg kell semmisíteni a megtámadott határozat 1. cikkének (2) és (4) bekezdését annyiban, amennyiben azok az LGC 131 és LGC 8471behozatalaira vonatkoznak.

A költségekről

36. Az eljárási szabályzat 87. cikkének 2. §-a alapján a Törvényszék a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. Mivel a Bizottság pervesztes lett, a felperes kérelmének megfelelően kötelezni kell a költségek viselésére.

Rendelkező rész

A fenti indokok alapján

A TÖRVÉNYSZÉK (második tanács)

a következőképpen határozott:

1) A 2010. november 12-i C(2010) 7692 végleges bizottsági határozat 1. cikkének (2) és (4) bekezdését – amelyek azt állapítják meg, hogy bizonyos behozatali vámok utólagos könyvelésbe vétele igazolt, illetve azok elengedése nem igazolt (REC 03/08 ügy) – megsemmisíti annyiban, amennyiben azok a 131 és 8471 laktoglobulin-koncentrátumok behozatalaira vonatkoznak.

2) Az Európai Bizottság maga viseli saját költségeit, valamint a Recombined Dairy System A/S részéről felmerült költségeket.