—

J. Blödel-Pawlik képviseletében M. Sauren Rechtsanwalt,

—

a HanseMerkur Reiseversicherung AG képviseletében G. Heinemann Rechtsanwalt,

—

a német kormány képviseletében T. Henze és J. Kemper, meghatalmazotti minőségben,

—

a belga kormány képviseletében T. Materne és J.-C. Halleux, meghatalmazotti minőségben,

—

a cseh kormány képviseletében M. Smolek és J. Vláčil, meghatalmazotti minőségben,

—

az észt kormány képviseletében M. Linntam, meghatalmazotti minőségben,

—

a görög kormány képviseletében K. Paraskevopoulou és I. Bakopoulos, meghatalmazotti minőségben,

—

a spanyol kormány képviseletében S. Centeno Huerta, meghatalmazotti minőségben,

—

az olasz kormány képviseletében G. Palmieri, meghatalmazotti minőségben, segítője: L. Ventrella avvocato dello Stato,

—

a magyar kormány képviseletében Fehér M. Z., Szíjjártó K. és Tóth Z., meghatalmazotti minőségben,

—

az osztrák kormány képviseletében A. Posch, meghatalmazotti minőségben,

—

a lengyel kormány képviseletében M. Szpunar, meghatalmazotti minőségben,

—

az Európai Bizottság képviseletében M. Owsiany-Hornung és S. Grünheid, meghatalmazotti minőségben,

1

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a szervezett utazási formákról szóló, 1990. június 13-i 90/314/EGK tanácsi irányelv (HL L 158., 59. o., magyar nyelvű különkiadás 13. fejezet, 10. kötet, 132. oldal) 7. cikkének értelmezésére vonatkozik.

2

E kérelmet J. Blödel-Pawlik és a HanseMerkur Reiseversicherung AG (a továbbiakban: HanseMerkur Reiseversicherung) közötti, az utóbbi fél által egy, a fogyasztó által kifizetett, ám az utazásszervező által le nem bonyolított szervezett utazás árának visszatérítése iránti kérelem utóbbi általi elutasítására vonatkozó jogvitában nyújtották be.

3

A 90/314 irányelv (7), (18), (21) és (22) preambulumbekezdése értelmében:

„mivel az idegenforgalom egyre fontosabb szerepet játszik a tagállamok gazdaságában; mivel a szervezett utazási formák rendszere az idegenforgalom alapvető részét képezi; mivel a szervezett utazási formákra szakosodott ágazat a tagállamokban nagyobb növekedést és termelékenységet mutatna, ha a közös szabályoknak legalább a minimális szintjét elfogadnák, hogy az idegenforgalom közösségi dimenziót kapjon; […]

[...]

mivel a szervező és/vagy a közvetítő szerződő fél felelős a fogyasztó felé azért, hogy szerződéses kötelezettségeit megfelelően teljesítse; mivel ezentúl a szervező és/vagy a közvetítő felel a szerződés nem teljesítéséből vagy nem megfelelő teljesítéséből adódóan a fogyasztót ért kárért;

[...]

mivel mind a fogyasztó, mind a szervezett utazási formákra szakosodott ágazat számára előnyös volna, ha a szervezők és/vagy a közvetítők kötelesek lennének kellő biztosítékkal rendelkezni fizetésképtelenség esetére;

mivel a tagállamoknak jogában áll a fogyasztók védelme céljából a szervezett utazási formákra vonatkozó szigorúbb intézkedéseket elfogadni, vagy fenntartani […]”

4

A hivatkozott irányelv 1. cikke az alábbiakat írja elő:

„Ezen irányelvnek az a célja, hogy közelítse a tagállamoknak a Közösség területén értékesített vagy értékesítésre kínált szervezett utazási formákra vonatkozó törvényeit, rendeleteit és közigazgatási rendelkezéseit.”

5

A hivatkozott irányelv 4. cikke (6) bekezdésének első albekezdése a következőképpen rendelkezik:

„Amennyiben a fogyasztó az (5) bekezdés értelmében eláll a szerződéstől, vagy ha valamilyen okból, de nem a fogyasztó hibájából, a szervező törli a szervezett utazási formát az indulás megállapodás szerinti időpontja előtt, a fogyasztónak jogában áll:

6

A 90/314 irányelv 5. cikke (1) és (2) bekezdésének szövege így szól:

„(1)   A tagállamok meghozzák a szükséges lépéseket annak biztosítására, hogy a szervező és/vagy a közvetítő szerződő fél feleljen a fogyasztó felé a szerződéses kötelezettségek megfelelő teljesítéséért, tekintet nélkül arra, hogy ezeket a kötelezettségeket a szervező és/vagy a közvetítő, vagy más szolgáltatók teljesítik, a szervező és/vagy a közvetítő jogaira is figyelemmel.

(2)   Tekintettel arra a kárra, amely a fogyasztót a szerződés nem teljesítése vagy nem megfelelő teljesítése miatt éri, a tagállamok meghozzák a szükséges lépéseket annak biztosítására, hogy a szervező és/vagy a közvetítő feleljen/ek, hacsak a szerződés nem teljesítése vagy a nem megfelelő teljesítés nem az ő hibájuknak vagy egy másik szolgáltató hibájának tulajdonítható […]: […]”

7

A hivatkozott irányelv 7. cikke így rendelkezik:

„A szervező és/vagy közvetítő szerződő fél kellő biztosítékra vonatkozó igazolást nyújt arra vonatkozóan [helyesen: annak biztosítása érdekében], hogy fizetésképtelenség esetén a befizetett összeget visszatéríthesse, és a fogyasztót hazaszállíthassa [helyesen: a befizetett összeget visszatérítse és a fogyasztót hazaszállítsa].”

8

A hivatkozott irányelv 8. cikke kimondja, hogy:

„A tagállamok a fogyasztók védelme céljából az ezen irányelvben szabályozott területen szigorúbb intézkedéseket fogadhatnak el, vagy tarthatnak fenn.”

9

A 90/314 irányelv 7. cikkét a német jogba átültető Bürgerliches Gesetzbuch (polgári törvénykönyv, BGB) 651k. §-a (1) bekezdésének első pontja értelmében:

„Az utazásszervezőnek biztosítania kell, hogy az utasnak megtérítsék:

1.   az utazás befizetett díját, amennyiben az utazási szolgáltatásokat fizetésképtelenség vagy az utazásszervező ellen indult fizetésképtelenségi eljárás miatt nem teljesítik […]”

10

2009. augusztus 4-én J. Blödel-Pawlik szervezett utazást foglalt maga és felesége számára a Rhein Reisen GmbH-nál (a továbbiakban: Rhein Reisen), amely társaság utazásszervezői minőségében 2009. augusztus 1-jei hatállyal fizetésképtelensége esetére szóló biztosítást kötött a HanseMerkur Reiseversicherunggal.

11

A Rhein Reisen két biztosítékra vonatkozó igazolást nyújtott J. Blödel-Pawliknak, amelyek értelmében az utazásszervező az utazás befizetett díját megtéríti J. Blödel-Pawlik számára, amennyiben az utazási szolgáltatásokat az utazásszervező fizetésképtelensége következtében nem teljesíti.

12

Az utazásszervező a tervezett utazás kezdete előtt közölte J. Blödel-Pawlikkal, hogy kénytelen fizetésképtelenséget jelenteni.

13

Az ügy irataiból kitűnik, hogy a Rhein Reisennek – amelyet egyetlen ügyvezető képviselt – valójában egyáltalán nem áll szándékában lebonyolítani a szóban forgó utazást. Mind az események időbeli sorrendje, mind a szóban forgó utazásszervező bankszámláján történt pénzügyi tranzakciók kivonata az utazásszervező csalárd magatartását tanúsítja.

14

J. Blödel-Pawlik ezen körülmények között fordult a HanseMerkur Reiseversicherunghoz, hogy az általa befizetett utazás árának megtérítését követelje.

15

A HanseMerkur Reiseversicherung mindazonáltal arra hivatkozik, hogy nem köteles ezt az összeget megtéríteni, mivel az alapeljárás tárgyát képező esetben az utazás lemondása kizárólag az utazásszervező csalárd magatartásából ered, amely helyzet nem esik a 90/314 irányelv 7. cikkének hatálya alá.

16

Az előterjesztő bíróságnak is kétségei vannak a tekintetben, hogy a 90/314 irányelv a fogyasztóknak az utazásszervezők csalárd magatartásával szembeni védelmére is vonatkozik-e.

17

A Landgericht Hamburg, miután úgy ítélte meg, hogy az előtte folyamatban lévő jogvita megoldása a 90/314 irányelv értelmezésétől függ, úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdést terjeszti a Bíróság elé:

„A [90/314] irányelv 7. cikkét akkor is alkalmazni kell-e, ha az utazásszervező azért válik fizetésképtelenné, mert az utasoktól beszedett összegeket kezdettől fogva fennálló csalási szándékkal, rendeltetéstől teljes mértékben eltérően használta fel, és az utazás lebonyolítását egyáltalán nem tervezte?”

18

A kérdést előterjesztő bíróság kérdésével lényegében arra vár választ, hogy a 90/314 irányelv 7. cikkét úgy kell-e értelmezni, hogy az olyan helyzet is a hatálya alá esik-e, amelyben az utazásszervező fizetésképtelensége annak csalárd magatartásából ered.

19

Ezzel kapcsolatosan elöljáróban emlékeztetni kell, hogy a 90/314 irányelv 7. cikke az utazásszervezőt kötelezi arra, hogy kellő biztosítékra vonatkozó igazolást nyújtson annak biztosítása érdekében, hogy fizetésképtelenség esetén a befizetett összeget visszatérítse, és a fogyasztót hazaszállítsa, mivel ezen biztosítékok célja a fogyasztóknak az utazásszervező fizetésképtelenségéből vagy csődjéből származó kockázatoktól való védelme (lásd a C-178/94., C-179/94. és C-188/94-C-190/94. sz., Dillenkofer és társai egyesített ügyekben 1996. október 8-án hozott ítélet [EBHT 1996., I-4845. o.] 34. és 35. pontját).

20

E rendelkezés alapvető célja tehát annak biztosítása, hogy a fogyasztók hazaszállítása és az általuk befizetett összegek megtérítése biztosított legyen az utazásszervező fizetésképtelensége vagy csődje esetén (lásd ebben az értelemben a fent hivatkozott Dillenkofer és társai egyesített ügyekben hozott ítélet 35. és 36. pontját).

21

Márpedig meg kell állapítani, hogy a 90/314 irányelv 7. cikke a hivatkozott biztosítékot nem köti semmiféle, az utazásszervező fizetésképtelenségének okaira vonatkozó különös feltételhez.

22

E tekintetben a Bíróság a C-140/97. sz., Rechberger és társai ügyben 1999. június 15-én hozott ítéletének (EBHT 1999., I-3499. o.) 74. pontjában megállapította, hogy a hivatkozott irányelv 7. cikke magában foglalja a szervezett utazások utasaira az általuk befizetett összegek megtérítésének, valamint hazaszállításának biztosításához való jogának átruházására vonatkozó eredménykötelezettséget az utazásszervező fizetésképtelenségének esetén, és e biztosíték célja pontosan a fogyasztóknak a bármilyen okból bekövetkező fizetésképtelenség következményeitől való védelme.

23

A Bíróság ebből azt a következtetést vonta le, hogy valamely utazásszervező gondatlan magatartása vagy rendkívüli, illetve előreláthatatlan események bekövetkezése a 90/314 irányelv 7. cikke alapján nem képezheti akadályát a befizetett összegek megtérítésének és a fogyasztók hazaszállításának (lásd a fent hivatkozott Rechberger és társai ügyben hozott ítélet 75. és 76. pontját).

24

Ezen túlmenően a 90/314 irányelv 7. cikkének ezen értelmezését az irányelv által követendő magas szintű fogyasztóvédelem biztosításának célkitűzése is alátámasztja (lásd a fent hivatkozott Dillenkofer és társai egyesített ügyekben hozott ítélet 39. pontját).

25

A fenti megfontolásokra tekintettel az előterjesztett kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 90/314 irányelv 7. cikkét úgy kell értelmezni, hogy az olyan helyzet is a hatálya alá esik, amelyben az utazásszervező fizetésképtelensége annak csalárd magatartásából ered.

26

Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (ötödik tanács) a következőképpen határozott:

A szervezett utazási formákról szóló, 1990. június 13-i 90/314/EGK tanácsi irányelv 7. cikkét úgy kell értelmezni, hogy az olyan helyzet is a hatálya alá esik, amelyben az utazásszervező fizetésképtelensége annak csalárd magatartásából ered.